• Tartalom

2009. évi LXII. törvény

2009. évi LXII. törvény

a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról1

2024.05.17.

Az Országgyűlés a károsultak fokozott védelme, a gépjárművel okozott károk következtében a biztosítottakkal szemben támasztott megalapozott kártérítési igények megfelelő mértékű kielégítése, a biztosítási kötelezettség betartásának hatékony ellenőrzése, a biztosítatlanság csökkentése, a fogyasztói érdekek védelme, a biztosítás és a biztosítók iránti bizalom növelése, a piac biztonságos működése érdekében, figyelembe véve az Európai Unió jogszabályait, illetve azt, hogy a biztosítási piac szabályozása elveiben, színvonalában és a piaci résztvevőknek nyújtott biztonságában érje el azt a szintet, amelyet az Európai Unió a tagállamok szabályozásától megkövetel, a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A törvény hatálya

1. § Ha nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik, e törvény hatálya kiterjed:

a)2 minden magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartójára, továbbá más tagállami telephelyű gépjármű – ha annak rendeltetés helye szerinti tagállama Magyarország – tulajdonosára, és az általuk kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésre;

b)3 a külföldi telephelyű gépjármű Magyarország területére történő belépésének, valamint Magyarország területén történő használatának feltételeire;

c)4 a biztosítók, a kárrendezési megbízott, kárképviselő, a levelező, a Kártalanítási Számla, a Kártalanítási Alap, a Nemzeti Iroda, a Kártalanítási Szervezet, az Információs Központ, valamint a Magyar Biztosítók Szövetségének (a továbbiakban: MABISZ) e törvényben szabályozott tevékenységére;

d)5 a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: Felügyelet), a biztosító felszámolójának, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást igazoló okirat (a kötvényt is beleértve) adatait, valamint egyéb vonatkozó adatokat nyilvántartó szervnek (a továbbiakban: kötvénynyilvántartó szerv), a kárnyilvántartással kapcsolatos feladatokat ellátó kárnyilvántartó szervnek, a fővárosi és vármegyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalának (a továbbiakban: járási hivatal) és a vámhatóságnak e törvényben szabályozott tevékenységére.

2. § E törvény hatálya nem terjed ki:

a) a nemzetközi gépjármű-biztosítási – a tagállamok és más államok nemzeti irodái közötti – megállapodásból és a kapcsolódó megállapodásokból eredő – e törvényben nem szabályozott – feladatok ellátására;

b)6 Magyarország területén rendezett gépjárműsport-rendezvényen részt vevő gépjárművekre kötött felelősségbiztosítási szerződésekre;

c)7 arra az esetre, ha az e törvényben foglaltaktól Magyarország területén állomásozó vagy áthaladó külföldi katonai gépjárművek vonatkozásában jogszabály eltérő szabályokat állapít meg.

Értelmező rendelkezések

3. § E törvény alkalmazásában:

1. Belső Szabályzat: a Bizottság 2003. július 28-i, a 72/166/EGK tanácsi irányelvnek a gépjármű-felelősségbiztosítás ellenőrzésére vonatkozó alkalmazásáról szóló 2003/564/EK határozatának függelékében foglalt, a nemzeti irodák egymás közötti kapcsolatait rendező szabályzat;
2. biztosítási időszak: a határozatlan tartamú szerződések esetében – a díjfizetés gyakoriságától függetlenül – az az időtartam, amelyre a megállapított díj vonatkozik;
3. 8 biztosító: a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Bit.) meghatározott szervezet, amely a székhely szerinti tagállamában engedélyt kapott a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenység végzésére, és Magyarország területén az e törvényben foglaltaknak megfelelően a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (a továbbiakban: biztosítás) tevékenység folytatására jogosult;
4. biztosított: a gépjármű biztosítással rendelkező üzemben tartója és a gépjárművet vezető személy;
5. 9 díjtarifa: miniszteri rendeletben meghatározott gépjármű-kategóriánként és – a flotta kivételével – bonus-malus osztályonként a biztosító által megállapított alapdíjak és a díj meghatározásánál alkalmazható valamennyi korrekciós tényező összessége;
6. egyedi szerződés: adott üzemben tartó által, egy meghatározott gépjárműre kötött, e törvénynek megfelelő biztosítási szerződés;
6a. 10 e-kárbejelentő: a MABISZ által üzemeltetett, a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási káresemények bejelentésére szolgáló online formában működtetett informatikai megoldás;
7. 11 fedezetlenségi díj: az adott gépjármű vonatkozásában az üzemben tartó biztosítási kötelezettségének – a szünetelés időtartamának, kivételével – díjfizetés hiányában kockázatviselés nélküli időtartamára (fedezetlenség időtartama) a Kártalanítási Számla kezelőjét megillető, általa meghatározott díjtarifa alapján utólagosan megállapított díj;
8. forgalmi engedély: az állandó vagy ideiglenes forgalmi engedély, az ideiglenes forgalomban tartási engedély, valamint a lassú jármű és a négykerekű segédmotoros kerékpár (quad) igazolólapja;
8/A.12 gazdasági totálkár: a káresemény következtében károsult gépjármű megjavíttatása gazdaságilag nem indokolható, mivel annak javítási, valamint a kár elhárításával kapcsolatos egyéb költségei, illetve a javítást követően esetlegesen fennmaradó értékcsökkenés összege a gépjármű károsodás időpontjában fennálló forgalmi értékének maradványértékkel (roncsértékkel) csökkentett összegét meghaladja.
9. 13 gépjárműflotta: egy adott biztosítónál ugyanazon – jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég – szerződő üzemben tartó által biztosított gépjárművek együttesen kezelt csoportja, ha ezen gépjárművek darabszáma a biztosítási időszak kezdőnapján eléri az ötöt;
10. 14 gépjármű:
a) minden olyan, szárazföldön, de nem sínen közlekedő, kizárólag mechanikus (tehát nem emberi vagy állati) erővel működtetett, hatósági nyilvántartásba vett vagy hatósági nyilvántartásba nem vett jármű – a kizárólag mozgáskorlátozott személyek általi használatra szánt kerekesszékes járművek, az elektromos rásegítéssel működő (pedelec) kerékpárok, valamint a mozgáskorlátozott személy által vezetett e-moped járművek kivételével –, amelynek legnagyobb tervezési sebessége meghaladja a 25 km/h-t, vagy legnagyobb sajáttömege meghaladja a 25 kg-t és legnagyobb tervezési sebessége a 14 km/h-t, továbbá
b) minden, az a) pontban említett gépjárművel együtt használandó pótkocsi és félpótkocsi, akkor is, ha nincs a gépjárműhöz kapcsolva;
10a. 15 gépjárműhasználat: egy gépjármű bármely használata, amely összeegyeztethető azon rendeltetésével, hogy a baleset időpontjában szállítási, illetve közlekedési eszközként szolgáljon, függetlenül a gépjármű jellemzőitől és attól, hogy a gépjárművet milyen terepen használják, valamint attól, hogy az – akár huzamos ideig – álló helyzetben vagy mozgásban van azzal, hogy a forgalomba helyezésre kötelezett gépjárművek esetén gépjárműhasználatnak minősül különösen az a teljes tartam, ami a gépjármű hatósági engedéllyel és jelzéssel történő ellátásának időpontjától a gépjármű forgalomból történő átmeneti vagy végleges kivonásáig tart, az ideiglenes forgalomban tartás engedélyezése, illetve ideiglenes forgalmi engedély kiadása esetén pedig gépjárműhasználatnak minősül az ideiglenes forgalomban tartási engedély, illetve az ideiglenes forgalmi engedély érvényességének időtartama;
11. 16 gépjárműsport-rendezvény: a gépjárműversenyen vagy edzésen részt vevő gépjárművekre kötött felelősségbiztosítási szerződésekre vonatkozó szabályokról szóló kormányrendeletben meghatározott fogalom;
12. harmadik ország: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
13. harmadik országbeli biztosító: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
14. határon átnyúló szolgáltatás: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
15. hozott kárelőzményi igazolás: más tagállam által előírt kötelezettség alapján megkötött gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésre vonatkozó igazolás, amely tartalmazza az adott biztosítónál nyilvántartott időszakot, valamint a szerződés hatálya alatt harmadik személyeknek okozott és a más tagállami biztosító által az igazolás kiadásának napjáig elismert, vagy vele szemben jogerősen megítélt kártérítések alapjául szolgáló káresetek számát, időpontját, illetve a kármentesség tényét;
16. 17 Információs Központ: a gépjármű használatával harmadik személyeknek okozott károkból eredő kártérítési igények érvényesítése érdekében adatok közlése és e törvényben meghatározott egyéb feladatok ellátása érdekében létrehozott szervezet;
17. ismeretlen gépjármű: az a gépjármű, amely nem azonosítható, illetve utólag sem azonosítható, mivel elhagyta a baleset helyszínét, vagy azonosító adatokkal nem rendelkezik, illetve azokat meghamisították vagy nem felismerhetők;
18. kárképviselő: a határon átnyúló szolgáltatás esetében a biztosító által a gépjármű-felelősségbiztosítási károk rendezésével, a biztosító peres és peren kívüli képviseletével megbízott, illetve arra jogosult személy vagy szervezet;
19. károsult: a gépjárművel okozott kár esetén kártérítésre jogosult személy vagy szervezet;
20. 18 kárrendezési megbízott: a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet végző biztosító székhely szerinti tagállamától eltérő tagállamban működő megbízottja, aki a biztosító által biztosított gépjármű használatával kapcsolatban felmerült kártérítési igényeket a károsult lakóhelye (székhelye) szerinti tagállamban kezeli és rendezi, valamint a biztosítót a károsulttal szemben képviseli;
21. 19 Kártalanítási Alap: az e törvény szerinti, Magyarországon székhellyel rendelkező biztosítók által létrehozott és finanszírozott pénzalap, amely a Magyarországon lakóhellyel rendelkező személyeknek – akár Magyarország területén, akár a 37. § (4) bekezdése szerinti esetben – okozott károk megtérítését fedezi, attól az időponttól kezdve, amikor azzal a biztosítóval szemben, amelynél a károkozó gépjármű a károkozás időpontjában biztosítási szerződés alapján fedezettel rendelkezett, a biztosító tevékenységét engedélyező tagállamban csőd-, vagy felszámolási eljárást indítottak, továbbá megtéríti a másik tagállam kártérítési szervezete által az adott tagállamban lakóhellyel rendelkező károsultak részére fizetett azon károkat, amelyeket a Magyarországon székhellyel rendelkező biztosító által biztosított gépjárművek okoztak, ha ezen biztosító ellen felszámolási eljárás indult;
22. 20 Kártalanítási Számla (Garanciaalap): az e törvény szerinti biztosítók által létrehozott és folyamatosan finanszírozott pénzalap, amelynek feladata különösen a biztosítási kötelezettség ellenére biztosítással nem rendelkező üzemben tartó gépjárműve által vagy az e törvényben meghatározott korlátozásokkal az ismeretlen üzemben tartó gépjárműve által, és az ismeretlen gépjárművel okozott károk, továbbá az e törvényben meghatározott egyéb károk megtérítése, amennyiben a kötelezettségvállalás országa Magyarország;
23. 21 kártalanítási szervezet: a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet végző biztosítók által a székhelyük szerinti tagállamban működtetett szervezet, amelynek feladata a belföldi károsult más tagállam területén telephellyel rendelkező gépjármű használatából eredően a zöldkártyarendszer valamely országában elszenvedett kára kapcsán a károkozó biztosítója vagy annak kárrendezési megbízottja kárrendezésének elmaradása esetén a kártérítési igények elbírálása és kielégítése e törvényben meghatározott esetekben;
24. 22 kötelezettségvállalás országa: bármely fajta gépjármű biztosítása esetén a
a) gépjármű telephelye szerinti ország,
b) baleset bekövetkezésének helye szerinti ország, ha a hatósági jelzés viselésére kötelezett gépjármű baleset részesévé vált, és nem rendelkezik érvényes hatósági jelzéssel, illetve a rajta lévő hatósági jelzés nem rendelhető, vagy már nem rendelhető hozzá, vagy
c) rendeltetés helye szerinti tagállam, ha a tulajdonszerzést követően a gépjármű tulajdonosa ezen tagállamban köt biztosítási szerződést;
25. 23 külföldi: a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2001. évi XCIII. törvény 2. §-ának 2. pontjában meghatározott fogalom;
26. 24 levelező: olyan biztosító, a biztosító részére kárrendezési tevékenységet végző szervezet, kárrendezési megbízott, egyéb szervezet vagy személy, akit vagy amelyet a működése szerinti ország nemzeti irodájának jóváhagyásával a zöldkártyarendszerhez tartozó ország biztosítója jelöl a biztosítottjai által a levelező országában okozott gépjármű-felelősségbiztosítási károk kezelésére és rendezésére;
26a. 25 másik tagállam kártérítési szervezete: valamely Magyarországtól eltérő tagállamban létrehozott azon szervezet, amely ezen tagállamban lakóhellyel rendelkező károsultak részére kártérítést nyújt a bármely tagállamban székhellyel rendelkező csőd- vagy felszámolási eljárás alatt álló biztosító által biztosított gépjárművek által okozott károk tekintetében;
27. 26 Nemzeti Iroda: az e törvény szerinti biztosítók szervezete, amely ellátja a nemzetközi gépjármű-biztosítási megállapodásból és a kapcsolódó egyezményekből eredő koordinációs, kárrendezési és elszámolási feladatokat;
28. 27 rendeltetés helye szerinti tagállam: gépjármű tulajdonjogának átruházása esetén a tulajdonszerzést követően a rendelkezésre bocsátástól számított harmincnapos időtartam folyamán az – a gépjármű telephely szerinti országától eltérő – tagállam,
a) 28 ahol a tulajdont szerző természetes személy állandó lakóhelye, a jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég tulajdonszerzése esetén annak székhelye található, illetve
b) 29 amelyben a tulajdont szerző szokásos tartózkodási helye van, vagy ha a szerződő jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég, az a tagállam, amelyben a tulajdont szerzőnek a szerződéssel érintett telephelye, fióktelepe található;
29. 30 Rendszámegyezmény: a nemzeti irodák között létrejött olyan megállapodás, amely alapján az egyezményben részes országok hatóságai a zöldkártyában megtestesülő igazolás helyett az illető országban megkövetelt gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet igazolásául a jármű hatósági jelzését (forgalmi rendszámát) az országjellel együtt elfogadják;
30. 31 súlyos személyi sérülés: a balesetből eredően legalább 25%-os össz-szervezeti egészségkárosodással járó maradandó fogyatékosságot okozó, vagy a balesetből eredő, legalább 6 hónapos gyógytartammal járó súlyos egészségromlást okozó sérülés;
31. 32 székhely szerinti tagállam: az a tagállam, ahol a kötelezettséget vállaló biztosító központi irodája található;
32. 33 tagállam: az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam és Svájc;
33. 34 telephely szerinti ország: az a szokásos üzemben tartási hely szerinti ország,
a) amelynek hatósága a gépjárművet állandó vagy ideiglenes hatósági jelzéssel ellátta, vagy
b) amelyben a hatósági jelzés viselésére nem kötelezett gépjárművek esetében a tulajdonos vagy a gépjármű felett egyébként rendelkezési jogot gyakorló személy (természetes személy, jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég) állandó lakóhelye (székhelye), illetve szokásos tartózkodási helye (az érintett telephelye, fióktelepe) található;
34. 35 türelmi idő: a díj esedékességétől számított hatvannapos időszak, melynek a díj megfizetése nélkül történő leteltével a szerződés – amennyiben egyéb okból még nem szűnt meg – díjnemfizetéssel megszűnik;
35. 36 üzemben tartó: a gépjármű telephelye szerinti ország hatóságai által kibocsátott okiratba bejegyzett üzemben tartó (engedélyes, engedély jogosultja), ennek hiányában a tulajdonos, hatósági nyilvántartásba nem vett gépjárművek esetében a gépjármű tulajdonosa vagy használója;
36. 37 zöldkártya: a zöldkártyarendszer országaiban elfogadott, egységes szabványnak megfelelő nemzetközi gépjármű-felelősségbiztosítási dokumentum, illetve elektronikus úton előállított tanúsítvány, amelyet a nemzeti iroda nevében a biztosítási szerződésnek megfelelően a biztosítók, illetve a biztosítók által meghatározott tartalommal az általuk feljogosított személyek bocsátanak ki az üzemben tartó számára, a meglátogatott országban megkövetelt gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet meglétének igazolására;
37. 38 zöldkártyarendszer: a nemzeti irodák közötti megállapodások alapján az ezen megállapodásokban részes országok rendszere, mely rendszerhez tartozó országok hatóságai a zöldkártyában megtestesülő igazolást az országban megkövetelt gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet igazolásául elfogadják.

3/A. §39 E törvény alkalmazásában kár és kártérítés alatt a sérelemdíj-követelés alapjául szolgáló személyiségi jogsérelem és a sérelemdíj is értendő.

3/B. §40 Ahol e törvény euróban meghatározott összegről rendelkezik, azt 368,54 HUF/EUR árfolyamon kell átváltani forintra és ezen forint összeget kell érteni alatta.

MÁSODIK RÉSZ

A GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS SZABÁLYAI

I. Fejezet

A GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

A biztosítási kötelezettség

4. § (1)41 Minden magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartója köteles – a külön jogszabály alapján mentesített gépjárművek kivételével – az e törvény szerinti biztosítóval a gépjárműhasználat során okozott károk fedezetére az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerződést kötni, és azt díjfizetéssel hatályban tartani (biztosítási kötelezettség).

(2)42 A biztosítási kötelezettség – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a mindenkori üzemben tartót a gépjárműhasználat kezdetétől a gépjárműhasználat végleges megszűnéséig terheli.

(3) A szerződés megkötésére vonatkozó kötelezettség tekintetében üzemben tartónak minősül a gépjármű tulajdonosa által – szerződés vagy más hitelt érdemlően igazolt jogcím alapján – üzemben tartóként megnevezett személy.

(4) Ha a szerződéskötésre a tulajdonjog átszállása miatt kerül sor, az e törvény szerinti új üzemben tartó köteles a tulajdonjog átszállását követően a biztosítási szerződést haladéktalanul megkötni.

(4a)43 Ha az üzemben tartó személye a 7. § (3a) bekezdésében meghatározottak szerint változik, a biztosítási kötelezettség a gépjármű új üzemben tartóját a kockázatviselés 19. § (5a) bekezdésében meghatározott megszűnését követő naptól terheli. Ha a biztosítási szerződést a (6) bekezdésben meghatározottak szerint nem tartották hatályban és az üzemben tartó személye a 7. § (3a) bekezdésében meghatározottak szerint változik, a biztosítási kötelezettség a gépjármű új üzemben tartóját a peres, nemperes eljárásban hozott döntés jogerőre emelkedését vagy hatósági eljárásban hozott döntés véglegessé válását követő naptól terheli.

(5) Ideiglenes forgalomban tartás engedélyezése, illetve ideiglenes forgalmi engedély kiadása esetén a biztosítási kötelezettség az ideiglenes forgalomban tartási engedély, illetve az ideiglenes forgalmi engedély érvényességének időtartama alatt áll fenn.

(6) Az üzemben tartó halála esetén, ha a biztosítási kötelezettség címzettje nem állapítható meg, a szerződés legkésőbb a hagyatéki eljárást lezáró határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napig tartható hatályban, amennyiben a gépjármű birtokosa a halál tényét a biztosítónak bejelentette, és a szerződést díjfizetéssel hatályban tartja.

(7)44 Más tagállami telephelyű gépjármű tulajdonszerzését követően a gépjármű tulajdonosa – ha a gépjármű rendeltetési helye szerinti tagállama Magyarország – a tulajdonszerzését követően a gépjármű rendelkezésére bocsátásától számított 30 napos időtartamra köteles – választásától függően – vagy az e törvény szerinti biztosítóval vagy a gépjármű telephelye szerinti tagállam biztosítójával biztosítási szerződést kötni.

(8)45 Az e törvény szerinti biztosítási kötelezettség nem terjed ki azon gépjárművekre, amelyek közutakon való használata nem megengedett vagy amelyeket kizárólag olyan területeken használnak, ahová a belépés a vonatkozó rendelkezések alapján korlátozott.

(9)46 Az e törvény szerinti biztosítási kötelezettség, valamint a Kártalanítási Számla kártérítési kötelezettsége nem terjed ki a nyilvánosság elől elzárt olyan területen okozott kárra, ahová a belépés a vonatkozó rendelkezések alapján jogilag vagy fizikailag korlátozott, amennyiben ezen kárt olyan gépjármű okozta, amelynek közutakon való használata nem megengedett.

A szerződés létrejötte és megszűnése

5. § (1)47 A biztosító a magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartójának, valamint azon gépjármű tulajdonosának, amelynek rendeltetés helye szerinti tagállama Magyarország, továbbá a magyarországi telephelyű, de a rendeltetés helye szerint másik tagállamú gépjármű tulajdonszerzését követő tulajdonosának az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerződés megkötésére vonatkozó – a biztosító díjtarifájának megfelelő – ajánlatát a 13. § (1) bekezdésében meghatározott összeghatárok szerint köteles elfogadni. A biztosító a biztosítási időszak kezdetét hatvan nappal megelőzően tett ajánlatot nem fogadhatja el, és ezen időpontot megelőzően szerződést nem köthet, az így létrejött szerződés érvénytelen. A biztosító az ajánlat elutasításáról annak beérkezésétől számított tizenöt napon belül értesíti az ajánlattevő üzemben tartót.

(2) Ha a biztosítási szerződés a biztosítási időszak tartama alatt a 21. § (4) bekezdésében meghatározottak szerint (díjnemfizetés) szűnik meg, az üzemben tartónak az adott biztosítási időszak hátralévő részére fedezetet nyújtó szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatát kizárólag az a biztosító jogosult és köteles elfogadni, amelynél a szerződés az adott biztosítási időszakban díjnemfizetéssel szűnt meg.

(3)48 A (2) bekezdésben meghatározott esetben az üzemben tartó annál a biztosítónál köteles a szerződést – az újrakötött szerződés kockázatviselési kezdetének időpontjában alkalmazandó díjtarifa alapján – megkötni, ahol a szerződése díjnemfizetés miatt szűnt meg.

(4)49 Az a biztosító, amely a szerződés biztosítási időszak végére történő felmondására nyilatkozatot tett, az üzemben tartónak a szerződés megszűnését közvetlenül követő biztosítási időszakra vonatkozó ajánlatát nem köteles elfogadni.

6. §50 (1) A szerződés – a Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerinti módokon túl – úgy is létrejön, ha a szerződő üzemben tartó a díjtarifának és a biztosítási feltételeknek megfelelő ajánlatát a jogviszony tartalmára, és a biztosítási feltételekre vonatkozó tájékoztatás ismeretében, a biztosító által a szerződéskötés céljából meghatározott tartalommal a biztosító vagy annak képviselője részére átadja.

(2) A biztosító az (1) bekezdés szerinti ajánlatot annak átadásától számított 15 napon belül az 5. § (4) bekezdésében meghatározott indok alapján utasíthatja el.

(3) Ha az üzemben tartó ajánlata nem felel meg az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek, a szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító az ajánlatra 15 napon belül nem nyilatkozik.

(4) Az (1) és (3) bekezdés szerinti esetben a szerződés az ajánlat hatályosulásának időpontjára visszamenő hatállyal – az ajánlat szerinti tartalommal – jön létre.

(5) A biztosító a (3) bekezdésben meghatározott esetben az ajánlatot annak átadásától számított 15 napon belül a díjtarifától és a biztosítási feltételektől való eltérésre történő hivatkozással, illetve az 5. § (4) bekezdésében meghatározott indok alapján elutasíthatja, vagy igazolható módon elküldött javaslatot tehet az ajánlat díjtarifának és a biztosítási feltételeknek megfelelő módosítására. Ha az ajánlat módosítására tett javaslatot a szerződő a kézhezvételtől számított 15 napon belül nem kifogásolja, a szerződés a tizenötödik nap elteltével az ajánlat hatályosulásának időpontjára visszamenő hatállyal a módosított ajánlat szerint létrejön.

(6) Ha a biztosító az ajánlat módosítására tesz javaslatot, köteles az üzemben tartó figyelmét felhívni az ajánlat módosítására vonatkozó javaslat tényére, valamint a javaslatnak az ajánlathoz viszonyított lényeges eltéréseire. Ennek hiányában a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre.

(7) Ha a szerződés nem írásban jött létre, a biztosító köteles az e §-ban meghatározottak szerint létrejött szerződés tartalmával egyező tartalmú okiratot (ideértve a kötvényt is) kiállítani és azt a vele szerződő fél rendelkezésére bocsátani vagy számára hozzáférhetővé tenni.

7. § (1)51 A biztosítási szerződést a biztosítási időszak utolsó napjára (biztosítási évfordulóra), azt legalább 30 nappal megelőzően

a) a biztosító írásban,

b) a szerződő üzemben tartó írásban vagy – a felek megállapodása alapján – elektronikus úton

indokolás nélkül felmondhatja.

(1a)52 A felmondás akkor hatályosul, ha az a másik félhez határidőben megérkezik.

(2) A biztosítási időszakon belül – az e törvényben meghatározott eseteken túl – a szerződés csak a felek közös megegyezésével szüntethető meg.

(3)53 A szerződés érdekmúlással szűnik meg a gépjármű forgalomból történő kivonásával, az üzemben tartó változása esetén, illetve szünetelés esetén, ha az újbóli üzembe helyezés a kivonás napjától számított egy éven belül nem történik meg.

(3a)54 Ha az üzemben tartó személyének változása – peres, nemperes eljárásban vagy hatósági eljárásban hozott döntés alapján – oly módon következik be, hogy a tulajdonjog átszállásának, illetve az üzemben tartói jogosultság megszűnésének időpontja a járműnyilvántartásba a peres, nemperes eljárásban vagy hatósági eljárásban hozott döntést megelőző időpontként kerül bejegyzésre, a szerződés – a (3) bekezdéstől eltérően – a peres, nemperes eljárásban hozott döntés jogerőre emelkedését vagy hatósági eljárásban hozott döntés véglegessé válását követő harmincadik napon érdekmúlással megszűnik, feltéve, ha eddig az időpontig a szerződés egyéb okból még nem szűnt meg.

(4) A szerződés érdekmúlással szűnik meg a tulajdonjog átszállása esetén, ha a szerződéskötésre kötelezett üzemben tartó személyében változás áll be.

(5)55 Ha az üzemben tartó változása a jogi személy jogutódlással történő megszűnése, vagy – az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény alapján – az egyéni vállalkozói tevékenység folytatására való jogosultság egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság alapítása miatti megszűnése okán következik be, a szerződés érdekmúlással nem szűnik meg.

8. § (1)56 A járműnyilvántartásban szereplő gépjárművek vonatkozásában a fennálló biztosítás által érintett biztosítót az e törvényben előírt feladatainak ellátása céljából, a gépjármű forgalomból történő kivonásának, a gépjármű első és ismételt forgalomba helyezésének, valamint a gépjármű tulajdonjogát érintő változásnak – ideértve a régi tulajdonos (átruházó) külön jogszabályban meghatározott, tulajdonjog-változáshoz kapcsolódó bejelentési kötelezettsége teljesítésének időpontját is – járműnyilvántartásba történő bejegyzéséről, továbbá az üzemben tartó és a járműnyilvántartásba bejegyzett üzemben tartó személyét érintő változás járműnyilvántartásba történő bejegyzéséről – e tény járműnyilvántartásba történő bejegyzésével egyidejűleg – a kötvénynyilvántartó szerv elektronikus úton értesíti, amely értesítést a biztosító a feladatai ellátása során figyelembe veszi.

(1a)57 Az ideiglenes rendszámtáblák nyilvántartásában szereplő gépjárművek vagy rendszámok vonatkozásában a fennálló biztosítás által érintett biztosítót az e törvényben előírt feladatainak ellátása céljából az ideiglenes rendszámtáblák kiadásának, érvényességi ideje kezdetének és végének, továbbá a visszavonásának a nyilvántartásába történő bejegyzéséről a kötvénynyilvántartó szerv elektronikus úton értesíti, amely értesítést a biztosító a feladatai ellátása során figyelembe vesz.

(2)58 A járműnyilvántartásban nem szereplő gépjármű üzemben tartója a hatósági engedély visszavonását, a tulajdonjog átruházását, illetve az üzemben tartó változását igazoló okiratot, a gépjárműhasználat végleges megszüntetését tanúsító nyilatkozatát köteles a biztosítónál 15 napon belül bemutatni.

(3) A biztosító köteles – a díjnemfizetéssel történő megszűnés esetének kivételével – a biztosítási szerződés megszűnésének tényéről és a megszűnt szerződés külön rendeletben meghatározott bonus-malus besorolásáról a megszűnést, illetve az arról történt tudomásszerzést követő 30 napon belül az üzemben tartót írásban tájékoztatni.

(4) A szerződésre a magyar jogot kell alkalmazni.

(5)59 A szerződésre a Polgári Törvénykönyv rendelkezései akkor alkalmazhatók, ha e törvény eltérő rendelkezést nem tartalmaz.

9. § (1)60 Az üzemben tartó a szerződéskötéskor köteles minden, a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körülményt közölni a biztosítóval, így különösen – fennálló szerződés esetén a biztosítási időszak vagy a tartam utolsó napját követő – az új biztosítási időszak vagy a határozott tartam kezdő napját, biztosítóváltás esetén az előző biztosítási időszakra vonatkozóan a fedezetet nyújtó biztosító megnevezését és a biztosítást igazoló okirat számát, továbbá – amennyiben az üzemben tartó már rendelkezik vele – a kártörténeti rendszerazonosító számot.

(2) Az üzemben tartó a szerződéskötéskor köteles a fedezetlenségi díj megállapításához szükséges adatokat a biztosítóval vagy annak képviselőjével közölni.

(3)61 A 4. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint a gépjármű tulajdonosa által üzemben tartóként megnevezett személy által kötött szerződés az üzemben tartói jogosultság keletkezésének – járműnyilvántartásba bejegyzett – időpontjában – de legkorábban a biztosítási szerződésben megállapított időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttének időpontjában – lép hatályba. Ha az üzemben tartói jogosultság bejegyzése a szerződéskötést követő 30 napon belül nem történik meg, a szerződés megszűnik.

(4) Az üzemben tartó köteles 8 napon belül bejelenteni a biztosítónak a biztosítást igazoló okiratban feltüntetett adatok változását.

10. §62 (1) Ugyanarra a biztosítási időszakra vagy ugyanazon biztosítási időszak egy részére kötött további biztosítási szerződés érvénytelen.

(2)63 Ha a biztosítónak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás művelésére vonatkozó tevékenységi engedélye visszavonásra került és a Felügyelet a visszavonásról szóló döntést vagy a Bit. 289. § (6a) bekezdésében meghatározott felügyeleti tájékoztatót a honlapján közzétette, a szerződő fél a tevékenységi engedély visszavonásával érintett szerződés megszüntetése nélkül más biztosítónál – a tevékenységi engedély visszavonására hivatkozással – új szerződést köthet. A tevékenységi engedély visszavonásával érintett szerződés – amennyiben korábban nem szűnt meg – az új szerződés kockázatviselési kezdetének napját megelőző napon megszűnik.

(3) Ha a biztosítási szerződés az 5. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a (2) bekezdés szerinti biztosítónál szűnt meg, akkor a szerződő félnek az adott biztosítási időszak hátralévő részére fedezetet nyújtó szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatát bármelyik biztosító jogosult elfogadni.

A gépjárműflottára kötött szerződésre alkalmazandó szabályok

11. § (1) Gépjárműflottára kötött szerződés esetén a szerződő felek az e törvényben meghatározottaktól eltérhetnek a szerződés létrejöttét, megszűnését, a biztosítási időszakot, a díjfizetést illetően.

(2)64 A biztosító a díjat a flottára kötött szerződés vonatkozásában a biztosítási időszak, illetve tartam kezdő napján alkalmazandó díjtarifa alapján alakítja ki. A biztosító az így megállapított díjat az adott biztosítási időszak alatt nem változtathatja meg.

(3)65 A biztosító köteles a flottára kötött szerződés vonatkozásában egy – a meghirdetés napjától számított hatvannapos időszakon túli – előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtarifáját a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletében meghatározott módon, a Felügyelet honlapján meghirdetni, továbbá a meghirdetés közzétételével egyidejűleg a saját és a MABISZ honlapján közzétenni. Eltérés esetén a Felügyelet honlapján meghirdetett tarifa az alkalmazandó.

(4) Gépjárműflottára a flottához tartozó gépjárművek kategóriáitól és fajtáitól függetlenül határozott tartamú szerződés is köthető.

(5)66 A biztosító a közbeszerzési eljárás keretében benyújtott – gépjárműflottára kötendő szerződésre vonatkozó ajánlatát tartalmazó – pályázatában és az annak alapján megkötött szerződésben eltérhet a (2) bekezdés szerint kialakított és a (3) bekezdés szerint meghirdetett díjtarifájától.

A helytállási kötelezettség és annak mértéke

12. §67 A biztosítás kiterjed a felelősség kérdésének vizsgálatára, és azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégítésére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű használata során okozott károk miatt támasztanak.

13. § (1)68 Egy biztosítási esemény vonatkozásában a károsultak számától függetlenül a biztosító dologi károk esetén káreseményenként egymillió-háromszázezer eurónak megfelelő forintösszeg-határig, személyi sérülés miatti károk esetén káreseményenként hatmillió-négyszázötvenezer eurónak megfelelő forintösszeg-határig köteles helytállni, amely összegek magukban foglalják a káresemény kapcsán bármilyen jogcímen érvényesíthető követeléseket, az igényérvényesítés költségeit (beleértve a jogi képviseleti költségeket is), valamint a teljesítés időpontjáig eltelt időszakra járó kamatokat.

(2) Ha a biztosított a kárt más tagállam területén okozta, vagy a zöldkártyarendszer azon országainak területén, amelyek nemzeti irodájával a magyar Nemzeti Iroda megállapodást kötött, a biztosító helytállási kötelezettségének mértéke a káresemény helye szerinti ország gépjármű-felelősségbiztosítási jogszabályai szerint áll fenn. Ha a biztosító szerződésben meghatározott helytállási kötelezettségének mértéke magasabb a káresemény helye szerinti országban előírt mértéknél, a biztosító helytállási kötelezettsége a biztosítási szerződésben vállalt összeghatárok mértékéig áll fenn.

(3) Azonos okból bekövetkezett, azzal közvetlen okozati összefüggésben lévő, időben összefüggő több káresemény egy biztosítási eseménynek minősül.

14. § (1) Ha egy biztosítási eseménnyel kapcsolatban több jogosult megalapozott kártérítési igénye meghaladja a 13. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott összeget, akkor a kártérítési igények megtérítése az összes kártérítési igénynek a károkra káreseményenként meghatározott összeghez viszonyított arányában történik.

(2) Ha kártérítésként járadékfizetési kötelezettség áll fenn, a biztosítási összeg felosztásakor a járadék tőkeértékét kell figyelembe venni. Ha a jövőben várható járadékkifizetések tőkeértéke magasabb a szerződésben rögzített biztosítási összegből rendelkezésre álló összegnél, a biztosító a járadékkifizetések tőkeértékét arányosan csökkentve állapítja meg a járadék nagyságát.

(3) Ha a biztosítási esemény folytán az adott kártípusra (dologi, illetve személyi kár) meghatározott káreseményenkénti összeg kimerül, a biztosítási összeg felosztásakor figyelembe nem vett károsult kizárólag akkor érvényesíthet kártérítési igényt, ha azt a biztosító a károsultnak fel nem róható okból hagyta figyelmen kívül. Ebben az esetben a kárt olyan arányban kell az adott kártípusra meghatározott biztosítási összeg újrafelosztásával megtéríteni, amilyen arányban a károsult a biztosítási összeg felosztásakor abból részesülhetett volna.

(4) A (3) bekezdés szerinti eljárást kell követnie a biztosítónak akkor is, ha egy vagy több károsult kártérítési igénye a károsultnak fel nem róható okból a biztosítási összeg felosztását követően jelentkezik, vagy növekszik (pl. egészségi állapot romlása).

(5) Ha a biztosító a figyelembe nem vett károsult kárát az (1)–(4) bekezdésekben foglaltak szerint megtérítette, a biztosítási összeg újrafelosztása miatt jogosult a többi érintett károsulttól a részükre korábban teljesített kárkifizetésből az új kártérítési arányt meghaladó kártérítési összeget visszakövetelni a kifizetést követő 5 éven belül. A biztosító az újrafelosztás lehetőségéről köteles a károsultat a kárrendezés során, az első kárkifizetéssel egyidejűleg írásban tájékoztatni.

(6) Ha egy vagy több károsult kártérítési igénye a biztosítási összeg (1) bekezdésben meghatározottak szerinti felosztásakor figyelembe vetthez képest csökken, abban az esetben a többi károsult a biztosítási összeg újrafelosztásából eredő új kártérítési aránynak megfelelő kártérítésre jogosult.

15. § A biztosítás nem terjed ki arra a kárra, amely

a) a károkozó gépjárműben elhelyezett tárgyakban keletkezett, ha ezek nem a gépjárművel utazók személyi használatára szóló tárgyak;

b) a károkozó gépjárműben keletkezett;

c) a károkozó gépjármű biztosítottjainak egymással szembeni igényéből származó dologi kárként, illetve elmaradt haszonként keletkezett;

d) sugárzó, toxikus anyagok és termékek hatására, vagy az egészségügyi hatóságok részéről a sugárzás káros hatásainak megszüntetését célzó intézkedések folytán keletkezett;

e) a gépjármű balesete nélkül az út burkolatában keletkezett;

f)69 a gépjármű szállítási, illetve közlekedési eszközkénti rendeltetésétől eltérő módon, munkagépként való használata során keletkezett;

g)70

h)71 munkabalesetnek minősül, és a gépjármű javítási vagy karbantartási munkái során keletkezett;

i)72 gépjárműsport-rendezvény során következett be;

j) környezetszennyezéssel a gépjármű balesete nélkül keletkezett;

k)73 a gépjármű használatával egyéb vagyontárgyban folyamatos állagrongálással okozott, illetőleg állagromlásból adódott;

l) háború, háborús cselekmény, terrorcselekmény következményeként keletkezett.

A biztosítási szerződés időbeli hatálya, és a biztosítási időszak

16. § (1) Az állandó forgalmi engedélyre kötelezett gépjárművek esetében a biztosítási szerződés határozatlan tartamú.

(2)74 Az ideiglenes forgalmi engedéllyel vagy ideiglenes forgalomban tartási engedéllyel rendelkező gépjárművek, az igazolólappal rendelkező lassú járművek, a négykerekű segédmotoros kerékpárok (quadok), a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál alkalmazott gépjármű-kategóriákról szóló PM rendelet szerinti Egyéb gépjárművek, valamint a forgalomba helyezésre nem kötelezett gépjárművek esetében, továbbá a 4. § (7) bekezdésében foglalt esetben a biztosítási szerződésben megjelölt határozott tartamú szerződés köthető.

(2a)75 Az igazolólappal rendelkező lassú járművekre, a négykerekű segédmotoros kerékpárokra (quadok), a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál alkalmazott gépjármű-kategóriákról szóló PM rendelet szerinti Egyéb gépjárművekre, továbbá a forgalomba helyezésre nem kötelezett gépjárművekre kötött határozott tartamú szerződés a tartam lejártát követő újabb tartamra – az annak kezdőnapján alkalmazandó díjtarifa szerinti díjjal – a felek erre irányuló megállapodása alapján meghosszabbítható.

(3) A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott mezőgazdasági erőgép (lassú jármű) esetében határozatlan tartamú szerződés köthető.

17. § (1)76 A határozatlan tartamú szerződések esetében a biztosítási időszak egy év, az 5. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint újrakötött szerződések esetében a megszűnt szerződés szerinti biztosítási időszak végéig terjedő időszak.

(2) A biztosítási évfordulót a biztosítást igazoló okiraton fel kell tüntetni.

(3) A biztosítási időszak első napja – a szünetelés időtartama alatt hatályba lépő szerződések kivételével – a kockázatviselés kezdete.

(4) A biztosító a biztosítási időszak utolsó napját megelőző ötvenedik napig elküldött írásos értesítőben tájékoztatja a szerződő felet a biztosítási évfordulóról és a következő biztosítási időszakra – az értesítés időpontjában rendelkezésre álló adatok alapján – a díjtarifa szerint várható díjról.

(4a)77 Az írásos értesítőben a biztosító figyelemfelhívásra alkalmas módon tájékoztatja a szerződő felet, hogy

a) a díjtarifája – a 23. § (3a) bekezdése alapján – csak a javára tartalmazhat különbségtételt abból a szempontból, hogy a szerződés a 24. § (1) bekezdés szerint módosuló szerződésnek minősül, továbbá

b) a 24. § (1) bekezdés szerint módosuló szerződés a szerződő javára a 23. § (3a) bekezdése szempontjából hogyan módosul.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott értesítés – a szerződő hozzájáruló nyilatkozata alapján – elektronikus úton is megtehető.

A biztosítási szerződés területi hatálya

18. § A biztosítási szerződés területi hatálya a tagállamok területére, valamint a zöldkártyarendszer azon országainak területére terjed ki, amelyek nemzeti irodájával a magyar Nemzeti Iroda a Belső Szabályzatnak megfelelő kétoldalú megállapodást kötött.

A biztosító kockázatviselése

19. § (1)78 A biztosító kockázatviselése (a biztosítási fedezet) a felek által a szerződésben meghatározott időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttének időpontjában, a 4. § (3) bekezdésében meghatározott üzemben tartó által kötött szerződés esetén az üzemben tartói jogosultság keletkezésének – járműnyilvántartásba bejegyzett – időpontjában – de legkorábban a biztosítási szerződésben megállapított időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttének időpontjában – kezdődik.

(2) Ahhoz, hogy a biztosító kockázatviselése már a biztosítási szerződés létrejöttét megelőzően megkezdődjék, a biztosító vagy az általa feljogosított személy írásbeli elfogadó nyilatkozata szükséges.

(3)79 Semmis a biztosító által egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt szerződési (biztosítási) feltétel, amennyiben olyan kikötést tartalmaz, hogy a biztosító csak a díj (első díjrészlet) befizetését követően viseli a kockázatot, ide nem értve azt az esetet, amikor a biztosító a díj (első díjrészlet) azonnali fizetését az ajánlattételi folyamat megkerülhetetlen részévé teszi.

(4) A biztosító kockázatviselése a 21. § (4) bekezdésében meghatározott türelmi időben fennáll.

(5)80 A szerződés érdekmúlással történő megszűnése esetén a biztosító kockázatviselése a forgalomból történő kivonás, a gépjárműhasználat végleges megszüntetése, a szerződéskötésre kötelezett üzemben tartó személyének változása esetén a tulajdonjog átszállása, illetve az üzemben tartói jogosultság megszűnésének – járműnyilvántartásba bejegyzett – időpontjában szűnik meg.

(5a)81 A szerződés 7. § (3a) bekezdésében meghatározott érdekmúlással történő megszűnése esetén a biztosító kockázatviselése a peres, nemperes eljárásban hozott döntés jogerőre emelkedését vagy hatósági eljárásban hozott döntés véglegessé válását követő harmincadik napon szűnik meg, feltéve, ha eddig az időpontig a szerződés egyéb okból még nem szűnt meg.

(6) A biztosító kockázatviselése a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén a szerződés megszűnésének időpontjában, a szerződés biztosítási időszak végére történő felmondása esetén a biztosítási időszak zárónapján szűnik meg.

(7) A szerződés a 21. § (4) bekezdésében meghatározott megszűnése esetén a biztosító kockázatviselése a türelmi idő zárónapján szűnik meg.

(8)82 A tevékenységi engedély visszavonásával érintett szerződés 10. § (2) bekezdésében meghatározott megszűnése esetén a biztosító kockázatviselése az új szerződés kockázatviselési kezdetének napját megelőző napon megszűnik.

(9)83 A (8) bekezdés szerinti új szerződés kockázatviselésének kezdete nem lehet korábbi, mint a tevékenységi engedély visszavonásáról szóló felügyeleti tájékoztató közzétételének napja.

Díjfizetés

20. § (1) A biztosítási díj a kockázat viselésének időtartamára előre illeti meg a biztosítót.

(2) A biztosító a kockázatviselése megszűnése napjáig járó biztosítási díj megfizetését követelheti.

(3) A határozott tartamú biztosítási szerződések biztosítási díja a biztosítás tartamára egy összegben illeti meg a biztosítót (egyszeri díj).

21. § (1) A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányában az első díjrészlet a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pedig az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes.

(1a)84 Ha a díj a 23. § (2) bekezdésében meghatározott megváltoztatás esetén módosul, vagy a szerződő fél által már megfizetett díjat jogszabályváltozás folytán utóbb más tartozására kell elszámolni, az üzemben tartó a díjkülönbözetet – a felek eltérő megállapodásának hiányában – az esedékes következő biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – köteles megfizetni.

(2) Az egyszeri díjat – a felek eltérő megállapodásának hiányában – a szerződés létrejöttekor kell megfizetni.

(3) A biztosítót a késedelmes díjfizetés időszakára a szerződésben megállapított kamat illeti meg.

(4) Ha az esedékes biztosítási díjat nem fizetik meg, a biztosító a díj esedékességétől számított harmincadik nap elteltéig – a következményekre történő figyelmeztetés mellett – a szerződő félnek a díj esedékességétől számított hatvannapos póthatáridővel, igazolható módon a teljesítésre vonatkozó felszólítást küld. A türelmi idő eredménytelen leteltével a szerződés – amennyiben egyéb okból még nem szűnt meg – az esedékességtől számított hatvanadik napon megszűnik.

(5) A biztosító köteles a szerződés megszűnéséről 15 napon belül az üzemben tartónak igazolható módon értesítést küldeni, amennyiben a szerződés megszűnése díjnemfizetés miatt következett be.

(6)85 Az 5. § (3) bekezdésében meghatározott esetben a szerződő fél a szerződés megkötésekor köteles megfizetni az újrakötött szerződés vonatkozásában az adott biztosítási időszak hátralévő részére járó díjat, és – amennyiben még nem fizette meg – a díjnemfizetéssel megszűnt szerződés vonatkozásában a türelmi időre járó díjat.

(7)86 A biztosító köteles a szerződés (4) bekezdés szerinti díjnemfizetés miatt bekövetkező megszűnése esetén a kötvénynyilvántartó szerv felé a 49. § alapján fennálló értesítési kötelezettségének a szerződés megszűnésétől számított nyolc munkanapon belül eleget tenni.

Fedezetlenségi díj megfizetésére vonatkozó szabályok

22. § (1) Az üzemben tartó köteles a fedezetlenségi díjat megfizetni.

(2)87 A teljes fedezetlenségi díjat azon biztosító köteles kiszámítani és beszedni, amely az üzemben tartóval a fedezetlenség időtartamát követően szerződést köt. A fedezetlenségi díj kiszámítása során a biztosító az utolsó öt év fedezetlenségének időtartamát veheti figyelembe.

(3) A biztosító a fedezetlenségi díjat az arról történt tudomásszerzést követően haladéktalanul köteles kiszámítani.

(4) A fedezetlenségi díj kiszámításánál arra az évre járó meghirdetett díjtarifát kell alkalmazni, amelyre a fedezetlenség időtartama esik, a díjat beszedő biztosító díjtarifája nem alkalmazható.

(5)88 Az üzemben tartó a (3) és (4) bekezdésben meghatározottak szerint kiszámított fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt, a biztosítási időszakra járó teljes díj egyösszegű megfizetése esetén 30 napos határidővel köteles megfizetni. A biztosító, ha a fedezetlenséggel érintett időszak meghaladja a 120 napot, részletfizetési lehetőséget nyújthat.

(6) Ha az üzemben tartó az (5) bekezdésben meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget, a 21. § (4) bekezdésében meghatározott rendelkezéseket kell alkalmazni.

(7)89 A Kártalanítási Számla kezelője a fedezetlenségi díjnak – a díjhirdetést követő naptári évre vonatkozó, a Kártalanítási Számla általi kártérítések és a kártérítésekhez kapcsolódó eljárási költségek alapján egy naptári évre számított – tarifáját gépjármű-kategóriánként, legkésőbb a naptári év végét megelőző negyvenötödik napig a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletében meghatározott módon a Felügyelet honlapján meghirdeti, továbbá ezzel egyidejűleg a MABISZ honlapján közzéteszi. Eltérés esetén a Felügyelet honlapján meghirdetett tarifa az alkalmazandó.

(8)90 A Kártalanítási Számla kezelője jogosult az érdekmúlás miatt vagy egyéb okból következően ki nem számlázott, illetve a biztosító által kiszámlázott és az üzemben tartó által részben vagy teljes mértékben ki nem fizetett fedezetlenségi díjat beszedni.

(9)91 A Kártalanítási Számla kezelője a (7) bekezdésben meghatározottak szerint számított fedezetlenségi díj tarifájának a megállapítása során a 36. § (11)–(12) bekezdésben meghatározott esetre vonatkozóan méltányos mértékű külön tarifát állapít meg.

Díjtarifa, díjhirdetés

23. §92 (1) A biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett – a biztosítási időszak, illetve tartam kezdőnapján alkalmazandó – díjtarifa alapján alakítja ki és azt az adott biztosítási időszak alatt – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – nem változtathatja meg, kivéve, ha a szerződés díja a szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötelezettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapítandó díjtól.

(2) A szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötelezettségének megsértése esetén a szerződés díja legkésőbb a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül, az üzemben tartó egyidejű értesítése mellett – a szerződéskötéskor fennálló tények figyelembevételével – a kockázatviselés kezdetétől alkalmazandó hatállyal módosítható a biztosítási időszak, illetve tartam kezdőnapján alkalmazandó díjtarifa szerint.

(3)93 A biztosító köteles minden egyedi szerződés vonatkozásában egy – a meghirdetés napjától számított hatvannapos időszakon túli – előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtarifáját a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletében meghatározott módon, a Felügyelet honlapján meghirdetni, továbbá a meghirdetés közzétételével egyidejűleg a saját és a MABISZ honlapján közzétenni. Eltérés esetén a Felügyelet honlapján meghirdetett tarifa alkalmazandó.

(3a)94 A biztosító (3) bekezdésben meghatározott díjtarifája csak a 24. § (1) bekezdése szerint módosuló szerződéssel rendelkező javára tartalmazhat különbségtételt abból a szempontból, hogy a szerződés új szerződésnek vagy pedig a 24. § (1) bekezdés szerint módosuló szerződésnek minősül.

(4) A biztosító köteles a biztosítási feltételeit és az alkalmazandó díjtarifáját az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségeiben és a honlapján folyamatosan hozzáférhetővé tenni.

(4a)95 A biztosító a (4) bekezdésben meghatározott hozzáférhetővé tétel során köteles figyelemfelhívásra alkalmas módon – a díjtarifájával kapcsolatban – azt is feltüntetni, hogy a (3) bekezdésben meghatározottak szerint alkalmazandó díjtarifája csak a 24. § (1) bekezdése szerint módosuló szerződéssel rendelkező javára tartalmazhat különbségtételt abból a szempontból, hogy a szerződés új szerződésnek vagy pedig a 24. § (1) bekezdés szerint módosuló szerződésnek minősül.

(5) Ha a biztosító a gépjármű-felelősségbiztosítást határon átnyúló szolgáltatás keretében nyújtja és Magyarország területén szervezeti egységgel nem rendelkezik, köteles gondoskodni arról, hogy a (4) bekezdésben említett információk a kárképviselő székhelyén vagy lakóhelyén betekintés céljából kifüggesztésre kerüljenek.

24. §96 (1) A határozatlan tartamú szerződés fennállása alatt a biztosítás díja a következő biztosítási időszak első napjától kezdődő hatállyal a biztosítási időszak kezdőnapján alkalmazandó díjtarifa szerint módosul, és az az adott biztosítási időszak alatt nem változtatható meg.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól kizárólag akkor lehet eltérni, ha azt jogszabály kifejezetten lehetővé teszi.

A díjtarifa megállapításhoz kapcsolódó szerződés- és káradatbázis97

24/A. § (1) A Felügyelet a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: MNBtv.) 4. § (9) bekezdésében meghatározott céljai elérésének előmozdítása és az MNBtv. 39. § (1) bekezdés i) és p) pontjában meghatározott feladatainak ellátása céljából a díjtarifa megállapításához kapcsolódó, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra kiterjedő szerződés- és káradatbázist (a továbbiakban: KKTA) hoz létre és működtet.

(2) A KKTA működéséhez a Felügyelet a Bit. 269. § (13) bekezdése szerinti adatszolgáltatás keretében megkapott adatokat használja fel, azzal, hogy a KKTA személyes adatot nem tartalmaz.

(3) A KKTA – a (2) bekezdéssel összhangban – a következő adatköröket tartalmazza:

a) a szerződések és a részkárok azonosítói,

b) a szerződésekre (szerződőre, járműre) vonatkozó nem pénzösszeg típusú jellemzők,

c) a szerződésekre vonatkozó díjadatok,

d) a részkárokra vonatkozó nem pénzösszeg típusú jellemzők,

e) a kárkifizetésekre és kártartalékokra vonatkozó adatok,

f) a változó állományi típusú adatok hatálybalépésének, illetve a folyamat típusú adatok bekövetkeztének napjára vonatkozó adatok.

(4) A 23. § (3) bekezdésében előírt kötelező díjhirdetéshez szükséges biztosításmatematikai számítások elvégzéséhez a Bit. 269. § (13) bekezdése szerinti adatszolgáltatást teljesítő biztosító a KKTA-ból díjmentesen, összesített szerződés- és káradatokat igényelhet.

(5) A (4) bekezdés szerinti adatigénylést a Felügyelet olyan összesített formában teljesíti, hogy az adatok kellően részletezettek maradjanak a biztosításmatematikai számítások elvégzéséhez, azonban személyes adatot vagy üzleti titkot ne tartalmazzanak és a biztosítók beazonosítása ne váljon lehetővé.

(6) A (4) bekezdés szerinti biztosító által igényelhető adatok köre a következőkre terjed ki:

a) a szerződésekre (szerződőre, járműre) vonatkozó nem pénzösszeg típusú jellemzők,

b) a részkárokra vonatkozó nem pénzösszeg típusú jellemzők,

c) a kárkifizetésekre és kártartalékokra vonatkozó adatok,

d) a változó állományi típusú adatok hatálybalépésének, illetve a folyamat típusú adatok bekövetkeztének napjára vonatkozó adatok.

(7) A (4) bekezdés szerinti adatigényléshez a Felügyelet elektronikus lekérdező-felületet hoz létre, mely felülethez csak a Felügyelet és a biztosító fér hozzá.

(8) Az adatigénylésre vonatkozó részletes szabályokat a Magyar Nemzeti Bank elnöke rendeletben állapítja meg.

Bonus-malus rendszer

25. § (1) Az üzemben tartó a kármentes időszakhoz igazodó díjkedvezményre (bonus) jogosult, illetve az okozott és a biztosító teljesítési kötelezettségét kiváltó káresemények számához igazodó díjtöbblet (malus) fizetésére köteles.

(2) A biztosítók külön rendeletben meghatározottak szerint kötelesek a kártörténeti adatokat felhasználni, a kártörténeti adatokon alapuló bonus-malus rendszert működtetni, továbbá a kártörténeti igazolásokat kiadni.

Szünetelés

26. § (1) A biztosító kockázatviselése a járműnyilvántartásban szereplő gépjárművek esetében szünetel, ha az üzemben tartó kérelmére vagy hivatalból történő eljárás következtében a gépjármű a forgalomból ideiglenes kivonásra került.

(2) A biztosítót az (1) bekezdésben meghatározott ideiglenes kivonás tényéről, valamint annak kezdő és záró időpontjáról a kötvénynyilvántartó szerv elektronikus úton értesíti.

(3)98 A szünetelés a (2) bekezdésben meghatározott időpontoknak megfelelően a kivonás napjától – hivatalból történő ideiglenes kivonás esetén a (6) bekezdésben meghatározott naptól – a szünetelés lejártának napjáig vagy a gépjármű ismételt forgalomba helyezésének napjáig, de legfeljebb egy évig tart.

(4)99 Ha az újbóli üzembe helyezés a kivonás napjától számított egy éven belül nem történik meg, a szerződés az egyéves időszak utolsó napját követő napon megszűnik.

(5) A szünetelést követő díjrészlet fizetésének esedékessége – a felek eltérő megállapodásának hiányában – a szünetelés megszűnésének a napja.

(6)100 A hivatalból történő ideiglenes kivonás következtében fennálló szünetelés esetén a biztosító a (2) bekezdésben meghatározott értesüléstől számított három munkanapon belül tájékoztatja az üzemben tartót a kockázatviselés – értesüléstől számított nyolcadik munkanapot követő napon bekövetkező – szünetelésének tényéről és az esetlegesen bekövetkező károkozás következményeiről.

(7) A szünetelés időtartama alatt az üzemben tartó kötelezettsége a szerződés folyamatos díjfizetéssel történő hatályban tartására nem áll fenn.

(8) A járműnyilvántartásban nem szereplő gépjárművek esetében a szünetelésnek nincs helye.

Kártérítési igények érvényesítése

27. §101 A biztosító, a Kártalanítási Számla kezelője, a Nemzeti Iroda, a kárrendezési megbízott, valamint a Kártalanítási Szervezet a gépjármű használata során okozott kárt az e törvényben foglaltak szerint megtéríti. E kártérítés nem érinti a károsultnak a Polgári Törvénykönyv szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai alapján érvényesíthető további kártérítési igényét.

28. § (1)102 A károsult kártérítési igényét e törvény alapján, a biztosítási szerződés keretei között a károkozó gépjármű üzemben tartójának biztosítójával szemben közvetlenül, illetve az e törvényben meghatározott esetekben a Kártalanítási Számla kezelőjével vagy a Kártalanítási Alap kezelőjével szemben jogosult érvényesíteni.

(2)103 A más tagállam területén lakóhellyel (székhellyel) rendelkező károsult keresetet indíthat a károkozó Magyarország területén székhellyel rendelkező biztosítójával szemben a lakóhelye (székhelye) szerinti tagállamban, vagy a baleset bekövetkezésének helye szerinti tagállamban, amennyiben a baleset a zöldkártyarendszer valamely, a károsult lakóhelyétől (székhelyétől) eltérő országában következett be.

(3) A biztosítóval szemben támasztott követeléseket a károsult választása szerint a kárképviselővel szemben is érvényesítheti a biztosítóra kiterjedő joghatállyal.

(4)104 Pótkocsiból és az azt vontató gépjárműből álló járműszerelvény által okozott baleset esetén – ha a pótkocsi azonosítható, azonban a vontató gépjármű nem azonosítható – a pótkocsi biztosítója, feltéve, hogy a teljes kár megtérítésére nem köteles, a károsultat annak kérelmére haladéktalanul tájékoztatja:

a) a pótkocsit vontató gépjármű biztosítójának nevéről, vagy

b) – amennyiben a pótkocsi biztosítója nem tudja azonosítani a pótkocsit vontató gépjármű biztosítóját – a Kártalanítási Számla helytállási kötelezettségéről.

29. § (1)105 A biztosítási esemény bekövetkeztekor a baleset részesei a helyszínen kötelesek átadni egymásnak a személy, a gépjármű és a biztosítási szerződés azonosításához szükséges – a 46. § (2) bekezdésének a), b) és d) pontjaiban meghatározott – adatokat, valamint a baleset lényeges körülményeire vonatkozó információkat. Az így átadott adatok az e törvényben meghatározott feladatainak ellátása céljából kizárólag a biztosítóhoz, a Nemzeti Irodához, a Kártalanítási Számla kezelőjéhez, a Kártalanítási Szervezethez, a MABISZ mint az e-kárbejelentő működtetője részére, a levelezőhöz, a kárrendezési megbízotthoz, a kárképviselőhöz, az egészségbiztosítási szervhez, a nyugdíjbiztosítási szervhez továbbíthatók és a Bit. biztosítási titokra vonatkozó szabályai szerint kezelendők.

(2) A károsult a káreseményt – annak bekövetkeztétől, illetve a tudomásszerzéstől számított – 30 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A határidő elmulasztása esetén – kivéve, ha a károsult bizonyítja, hogy az önhibáján kívül történt – a késedelmes teljesítés jogkövetkezményei a káresemény bekövetkezése és a káresemény bejelentése közötti időszakra a biztosítóval, a kárrendezési megbízottal, a levelezővel, a Kártalanítási Számla kezelőjével, a kárképviselővel és a Nemzeti Irodával szemben nem alkalmazhatók.

(3)106 A Kártalanítási Alap fedezi a károsultnak a felszámolás alatt álló biztosítóval szemben fennálló követelését a biztosítási szerződésben, valamint e törvényben a kártérítési igények érvényesítésével kapcsolatos rendelkezések figyelembevételével.

30. § (1) A biztosított köteles a káreseményt – a kárrendezéshez szükséges adatok megadásával és a lényeges körülmények leírásával, valamint a káreseménnyel kapcsolatos hatósági (rendőrségi) eljárást lefolytató szerv megjelölésével – 5 munkanapon belül a biztosítójánál írásban bejelenteni.

(2)107 Fedezetet nyújtó érvényes biztosítási szerződéssel nem rendelkező üzemben tartó az (1) bekezdésben meghatározottakat 5 munkanapon belül köteles a Kártalanítási Számla kezelőjének bejelenteni. Ha a károsult – a balesetben részes másik fél vagy az eljáró hatóság tájékoztatása alapján – a bejelentést olyan biztosítónál teszi meg, amelynél a gépjármű üzembentartója nem rendelkezik a káresemény időpontjában fedezetet nyújtó érvényes biztosítási szerződéssel vagy a szerződés fennállása vitás és más – biztosítási fedezetet nyújtó – biztosító érintettsége nem merül fel, a biztosító a bejelentést – további intézkedés megtétele nélkül – annak beérkezésétől számított 8 munkanapon belül köteles a Kártalanítási Számla kezelőjének továbbítani és a károsultat erről egyidejűleg tájékoztatni. A 31. §-ban meghatározott 15 napos, illetve 3 hónapos időszak kezdő időpontja a dokumentumok, illetve a bejelentés Kártalanítási Számla kezelőjéhez történő beérkezésének napját követő munkanap.

(3) Köteles a biztosított 5 munkanapon belül bejelenteni azt is, ha a káreseménnyel kapcsolatban ellene peres vagy nemperes eljárás indult. A biztosító jogosult ebben az eljárásban a biztosított képviseletéről gondoskodni.

(4) Az érvényes biztosítási szerződéssel nem rendelkező üzemben tartó a (3) bekezdésben meghatározottakat 5 munkanapon belül köteles a Kártalanítási Számla kezelőjének bejelenteni. A Kártalanítási Számla kezelője jogosult ebben az eljárásban az érvényes biztosítási szerződéssel nem rendelkező üzemben tartó képviseletéről gondoskodni.

(5) Külföldön bekövetkezett káresemény bejelentésének határidejét a hazaérkezés időpontjától kell számítani.

(6)108 A biztosító, a Nemzeti Iroda, a Kártalanítási Számla kezelője, a kárképviselő és a levelező kérelmére, a kárrendezési eljárás lefolytatása céljából, az eljáró hatóság tájékoztatást nyújt a káreseménnyel kapcsolatos eljárás állásáról, eredményéről, a károsult és a károkozó – 46. § (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott – személyes adatairól, a gépjármű hatósági jelzéséről, a biztosító megnevezéséről, a biztosítást igazoló okirat számáról, valamint a káreseménnyel kapcsolatban a konkrét esetre vonatkoztatva a kártérítési igények rendezéséhez szükséges alapvető adatokról.

31. § A biztosító, ennek kárrendezési megbízottja, levelezője, a kárképviselő, a Kártalanítási Számla kezelője és a Nemzeti Iroda köteles a kárrendezéshez nélkülözhetetlen dokumentumok beérkezésétől számított 15 napon belül, de ezek beérkezésének hiányában is legkésőbb a kártérítési igény benyújtásától számított három hónapon belül a károsultnak:

a) kellően megindokolt kártérítési javaslatot tenni azokban az esetekben, amelyekben a felelősség nem vitás és a kárt a 13. § (1)–(2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, jogcímenként (beleértve a kamatra vonatkozó tájékoztatást) összegszerűen megállapította, vagy

b)109 indoklással ellátott választ adni a kártérítési igényben foglalt egyes követelésekre, azokban az esetekben, amikor a felelősséget nem ismeri el, vagy az nem egyértelmű, vagy a teljes kárt összegszerűen nem állapította meg.

32. § (1) A biztosító a kártérítési követelések jogosságát a biztosított felelősségre vonatkozó nyilatkozatában foglaltak és a rendelkezésre álló tények és adatok összevetése alapján, a biztosított kártérítési felelősségéhez mérten köteles megállapítani.

(2) A károsult kártérítési követelését elutasító jogerős ítélet hatálya a biztosítottra – a 35. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben az üzemben tartóra és a vezetőre – is kiterjed, ha azt a károsult és a biztosító, a kárképviselő, a Nemzeti Iroda vagy a Kártalanítási Számla kezelője közötti perben hozta a bíróság.

(3) A biztosító, a Kártalanítási Számla kezelője egyösszegű pénzbeli kártérítés esetén köteles a megállapított összeget a kártérítési javaslat elfogadását, vagy a kártérítés jogerős megítélését követő 15 napon belül a károsultnak megfizetni.

32/A. §110 (1) Gépjármű károsodása esetén a biztosító előzetes kalkulációt készít az általa téríthető helyreállítási költségek és kiadások nettó, illetve bruttó összegéről, illetve – amennyiben az értékcsökkenés fizetésének feltétele fennáll – az értékcsökkenés mértékének megfelelő összegről, és erről tájékoztatja a károsultat.

(2)111 A biztosító a gépjárműben keletkezett kár helyreállításához szükséges költségek általános forgalmi adóval növelt összegét a károsultnak csak akkor térítheti meg, ha a károsult által bemutatott számla tartalmazza a gépjármű helyreállításához szükséges munkálatok megnevezését, anyagköltségét és munkadíját, valamint az a számvitelről szóló törvény előírásainak megfelel, kivéve, ha a károsult a közlekedésbiztonsági szempontokra is tekintettel a gépjármű megjavíttatása helyett az (1) bekezdés szerinti mértékű nettó kártérítési összeggel szabadon kíván rendelkezni. Amennyiben az értékcsökkenés fizetésének feltétele fennáll, a biztosító az (1) bekezdés szerinti értékcsökkenés összegét téríti meg. Gazdasági totálkár esetén vagy ha a káresemény következtében károsult gépjármű helyreállítása műszaki okokból nem lehetséges, a biztosító a gépjármű károsodás időpontjában fennálló forgalmi értékének maradványértékkel (roncsértékkel) csökkentett összegét alapul véve köteles megtéríteni a károsult kárát.

(3)112 A biztosító az értékcsökkenés alkalmazásának módszertanát a honlapján közzéteszi.

32/B. §113

Törvényi engedmény

33. § Amennyiben a biztosító, a Nemzeti Iroda vagy a Kártalanítási Számla kezelője a kárt megtérítette, a megtérített összeg erejéig őt illetik meg azok a jogok, amelyek a biztosítottat – a 35. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben az üzemben tartót és a vezetőt – illették meg a kárért felelős személlyel szemben.

Visszkereset

34. § (1)114 A biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a 36. § (6) bekezdésében meghatározott előlegezés esetén a Kártalanítási Számla kezelője az általa kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti:

a) attól a vezetőtől, aki a gépjárművet az üzemben tartó vagy az egyébként jogosan használó engedélye nélkül vezette;

b) a biztosítottól, több biztosított közös károkozása esetén bármelyiküktől, ha a kárt jogellenesen és szándékosan okozták;

c)115 a vezetőtől, ha a gépjárművet alkoholos vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szertől befolyásolt állapotban vezette, illetve bármely biztosítottól, ha a gépjármű vezetését ilyen személynek adta át, kivéve, ha bizonyítja, hogy a vezető alkoholos vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szertől befolyásolt állapotát nem ismerhette fel;

d) a vezetőtől, ha a gépjármű vezetésére jogosító engedéllyel nem rendelkezett, illetve bármely biztosítottól, ha a gépjármű vezetését ilyen személynek adta át, kivéve, ha bizonyítja, hogy a gépjárművet engedéllyel vezető esetében a gépjárművezetői engedély meglétét alapos okból feltételezte;

e) az üzemben tartótól, ha a balesetet a gépjármű súlyosan elhanyagolt műszaki állapota okozta;

f) a vezetőtől, ha a kárt segítségnyújtás elmulasztásával, illetve foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel okozta;

g) az üzemben tartótól, illetve a vezetőtől, ha a szerződés megkötésekor, a biztosítási esemény bekövetkezésekor, vagy egyébként terhelő közlési, változásbejelentési, kárbejelentési kötelezettségét nem teljesítette, oly mértékben, ahogyan ez a fizetési kötelezettséget befolyásolta.

(1a)116 A Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelője az általa kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti az üzemben tartótól, illetve a vezetőtől, ha a kárt a 4. § (8) bekezdésében meghatározott gépjárművel okozták.

(2)117 Ha a biztosított az (1) bekezdés c) pontjában, valamint a vezető az f) pontban felsorolt esetekben köteles a megtérítésre, a teljesített szolgáltatások keretei között egy biztosítási eseménnyel kapcsolatban a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelője legfeljebb 5 millió Ft-ig érvényesítheti követelését.

(3)118 Ha a biztosított az (1) bekezdés d) pontjában, valamint az üzemben tartó az (1) bekezdés e) pontjában meghatározott esetben köteles a megtérítésre, a teljesített szolgáltatások keretei között egy biztosítási eseménnyel kapcsolatban a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelője legfeljebb 1,5 millió Ft-ig érvényesítheti követelését.

(4) Ha az üzemben tartó, illetve a vezető bizonyítja, hogy az (1) bekezdés g) pontjában meghatározott kötelezettségét nem szándékosan szegte meg, a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelője követelését az általa teljesített szolgáltatás keretei között legfeljebb 500 ezer Ft-ig érvényesítheti.

(5) Az elhunyt biztosított örököseivel szemben a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelője nem érvényesíthet megtérítési igényt.

II. Fejezet

A GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS SZABÁLYAI

A Kártalanítási Számla helytállási kötelezettsége

35. § (1)119 A károsult a biztosítási kötelezettség ellenére szerződéssel nem rendelkező, vagy ismeretlen üzemben tartó gépjárműve által, vagy az ismeretlen gépjárművel vagy a 4. § (8) bekezdésében meghatározott gépjárművel Magyarország területén okozott, vagy a 26. §-ban meghatározott szünetelés ideje alatt bekövetkezett kárának megtérítése iránti igényét az e törvényben foglaltak alapján – a 36. §-ban foglalt kivételekkel – a Kártalanítási Számla kezelőjével szemben is érvényesítheti. A Kártalanítási Számla kezelője a 13. § (1) bekezdésében meghatározott összeghatárokig köteles helytállni. A károsult kárát a Kártalanítási Számla kezelője akkor is köteles megtéríteni, ha a kárt forgalomba nem helyezett vagy a forgalomból kivont gépjárművel okozták.

(2)120 Ha biztosítási fedezettel nem rendelkező üzemben tartó magyarországi telephelyű gépjárművével más tagállam területén kárt okoz, vagy ha a károkozó gépjármű rendeltetés helye szerinti tagállama Magyarország, a Kártalanítási Számla kezelője a 13. § (2) bekezdésében meghatározott mértékig megtéríti a károsult kárát, vagy a külföldi nemzeti iroda, illetve tagja, a tagállam kártalanítási szervezete, vagy garanciaalapja visszakövetelési igényét. Nem tagállam területén okozott károk esetében a Kártalanítási Számla kezelőjét e kötelezettség a nemzeti irodák közötti ez irányú megállapodás alapján terheli.

(3) A Kártalanítási Számla kezelője a biztosítók bármelyikét megbízhatja a károk rendezésével és perbeli képviselete ellátásával.

36. § (1) A Kártalanítási Számla kezelője kizárólag olyan mértékben köteles helytállni, amilyen mértékben a károsult a kárának megtérítését a társadalombiztosítás vagy vagyon- és felelősségbiztosítás alapján nem követelheti.

(2) A vagyon- és felelősségbiztosításból, valamint a társadalombiztosításból eredő megtérítési követeléseket a Kártalanítási Számla nem fedezi.

(2a)121 A Kártalanítási Számla kezelőjének kártalanítási kötelezettsége nem terjed ki a 4. § (9) bekezdésében meghatározott feltételek megléte esetén okozott károkra.

(3)122 A Kártalanítási Számla kezelőjének kártalanítási kötelezettsége nem terjed ki az ismeretlen gépjárművel a károsult gépjárműben, az útban, az út tartozékát képező közlekedési műtárgyakban, az elektromos és a hírközlési berendezésekben és egyéb közművekben, ezek tartozékaiban, a reklámhordozó eszközökben, továbbá az egyéb vagyontárgyakban okozott károkra.

(4) Ha az ismeretlen gépjárművel okozott baleset halállal vagy súlyos személyi sérüléssel jár, a Kártalanítási Számla kezelője megtéríti a károsult gépjárműben okozott károkat is.

(5) A károsult – a kár bekövetkeztétől számított – 30 napon belül köteles bejelenteni az ismeretlen gépjármű által okozott káreseményt a Kártalanítási Számla kezelőjének. Ha a károsult a bejelentési kötelezettségének önhibájából nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a Kártalanítási Számla kezelőjének fizetési kötelezettsége nem áll fenn.

(6) Ha a Kártalanítási Számla kezelője és a biztosító között vitás az, hogy ki köteles a vétlen károsult kárát megtéríteni, a kártérítés összegét a Kártalanítási Számla kezelője megelőlegezi, és utólag a károkozó biztosítójával elszámol. A Kártalanítási Számla kezelője előlegezi meg a kártérítés összegét abban az esetben is, ha a biztosítók között vitás az, hogy ki köteles a vétlen károsult kárát megtéríteni.

(6a)123

(6b)124

(6c)125

(6d)126

(6e)127

(6f)128

(6g)129

(6h)130

(7) A harmadik országbeli károsult kárát a Kártalanítási Számla kezelője kizárólag akkor téríti meg, ha a károsult országában magyar állampolgár részére a baleset időpontjában hasonló esetben kártalanítás jár.

(8) A 34. §-ban meghatározottaktól függetlenül a Kártalanítási Számla kezelője a károsult követelésének kielégítésével kapcsolatban felmerült összes ráfordítása és – átalányösszegben is megállapítható – költsége megtérítését követelheti:

a) egyetemlegesen a biztosítási fedezettel nem rendelkező üzemben tartótól és attól a vezetőtől, aki a gépjárművet az üzemben tartó engedélye nélkül vagy a biztosítási fedezet hiányának tudatában vezette;

b) egyetemlegesen a forgalomba nem helyezett vagy a forgalomból kivont gépjármű üzemben tartójától és vezetőjétől;

c) az ismeretlen üzemben tartó gépjárművének vezetőjétől;

d) az ismeretlen gépjármű vezetőjétől, amennyiben ennek személye ismert és a károkozásért felelős;

e) az üzemben tartótól, ha a káresemény a 26. §-ban meghatározott szünetelés ideje alatt következik be,

f)131 a vezetőtől, ha a gépjárművet alkoholos vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szertől befolyásolt állapotban vezette;

g)132 a vezetőtől, ha a gépjármű vezetésére jogosító engedéllyel nem rendelkezett;

h)133 a vezetőtől, ha a kárt segítségnyújtás elmulasztásával, illetve foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel okozta.

i)134 egyetemlegesen a 4. § (8) bekezdésében meghatározott gépjármű üzemben tartójától és vezetőjétől.

(8a)135

(8b)136

(9) A Kártalanítási Számla kezelője e törvény alapján feladatainak ellátása, illetve őt megillető igényének érvényesítése érdekében pert indíthat.

(10) A Kártalanítási Számla kezelője nem érvényesíthet megtérítési igényt az elhunyt üzemben tartó, illetve vezető örököseivel szemben.

(11)137 A Kártalanítási Számla kezelőjét a 33. §-ban és a (8) bekezdés a) pontjában meghatározott jogosultság – a (12) bekezdésben meghatározott időtartamban és feltételek szerint – nem illeti meg az olyan kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés vonatkozásában, amely azért szűnt meg, mert a biztosító ellen felszámolási eljárás indult.

(12)138 A (11) bekezdésben meghatározott jogosultság azon káreseményből eredő követelés vonatkozásában nem illeti meg a Kártalanítási Számla kezelőjét, amely a felszámolás kezdő időpontjának napjától az azt követő hatvanadik nap végéig bekövetkezett. Azon felszámolás alatt álló biztosító esetén, amely Magyarország területén székhellyel vagy fiókteleppel nem rendelkezik és Magyarország területén határon átnyúló szolgáltatás keretében végezte a tevékenységét, a hatvannapos időtartam a felszámolásról szóló döntés Európai Közösségek Hivatalos Lapjában a 11. melléklet A) részében meghatározott nyomtatványban megjelölt döntés jogerőre emelkedésének a napján kezdődik.

36/A. §139 A forgalomból kivont gépjárművel vagy a 4. § (8) bekezdésében meghatározott gépjárművel Magyarország területén okozott károk megtérítése esetében a Kártalanítási Számla kezelője megtérítéssel élhet a balesetet okozó gépjármű telephelye szerinti tagállam garanciaalapjával szemben.

A kárrendezési megbízott

37. § (1)140 A Magyarország területén székhellyel rendelkező biztosító a (2) bekezdésben meghatározott feladatok ellátására kárrendezési megbízottat jelöl ki.

(2)141 Ha a zöldkártyarendszer valamely, a károsult lakóhelyétől (székhelyétől) eltérő országában magyarországi telephelyű gépjármű használatával kárt okoznak, és a károkozónak a Magyarország területén székhellyel rendelkező biztosítójával szemben a más tagállam területén lakóhellyel (székhellyel) rendelkező károsultnak e károk miatt kártérítési igénye keletkezik, a károsult kártérítési igényét lakóhelye (székhelye) szerinti tagállam területén a károkozó biztosítója által kijelölt kárrendezési megbízottjához is benyújthatja. A károsult igényét választása szerint a károkozóval vagy a károkozó biztosítójával szemben közvetlenül is érvényesítheti.

(3)142 A Magyarország területén székhellyel rendelkező biztosító kárrendezési megbízottja a kártérítési igényekkel kapcsolatban köteles összegyűjteni a kártérítési igények rendezéséhez szükséges valamennyi információt, és köteles a kárrendezés elintézéséhez szükséges minden intézkedést megtenni, valamint a kárrendezési eljárást a károsult lakóhelye, illetve székhelye szerinti tagállam hivatalos nyelvén lefolytatni.

(4)143 Ha – Magyarország területén kívül – a zöldkártyarendszer valamely országában más tagállam területén telephellyel rendelkező gépjármű (nem magyarországi telephelyű gépjármű) használatával kárt okoznak, és a Magyarország területén lakóhellyel (székhellyel) rendelkező károsultnak e károk miatt a károkozó gépjármű-felelősségbiztosítójával szemben kártérítési igénye keletkezik („szenvedett kár”), kártérítési igényét a károkozó gépjármű-felelősségbiztosítója által Magyarországra kijelölt kárrendezési megbízottjához is benyújthatja. A károsult igényét választása szerint a károkozóval vagy a károkozó gépjármű-felelősségbiztosítójával szemben közvetlenül is érvényesítheti.

A kárképviselő

38. § (1)144 A Magyarország területén székhellyel vagy fiókteleppel nem rendelkező biztosító gépjármű-felelősségbiztosítást határon átnyúló szolgáltatás keretében Magyarország területén csak akkor nyújthat, ha a tevékenység folytatásához kárképviselőt bízott meg.

(2)145 A kárképviselőnek Magyarország területén állandó lakóhellyel vagy székhellyel kell rendelkeznie.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott biztosítónak a kárképviselővel kapcsolatos adatokat, annak kijelölését, illetve az adataiban, valamint a személyében bekövetkezett változásokat 8 napon belül a Felügyeletnek be kell jelentenie.

(4)146 Az (1) bekezdésben meghatározott biztosítók által kijelölt kárképviselők listáját és a kárképviselők adataiban bekövetkezett változásokat a Felügyelet internetes honlapján folyamatosan közzéteszi.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott biztosítónak határon átnyúló szolgáltatás esetén a tevékenység megkezdése előtt 30 nappal a szerződésre vonatkozó magyar nyelvű dokumentumokat – ideértve a szerződési feltételeket is – a Felügyelet részére be kell nyújtani.

A Kártalanítási Szervezet

39. § (1) A Kártalanítási Szervezet a (2) bekezdésben rögzített esetekben köteles a 37. § (4) bekezdése szerinti biztosító helytállási kötelezettségéhez igazodó mértékben – helyette is – szolgáltatást nyújtani.

(2) A károsult kártérítési igényét a Kártalanítási Szervezettel szemben csak akkor érvényesítheti, ha

a)147 a balesetet okozó gépjármű 37. § (4) bekezdése szerinti biztosítója vagy ennek kárrendezési megbízottja a károsult kártérítési igényének benyújtását követő három hónap elteltével sem adott a kártérítési igénybejelentésben előterjesztettekre a 31. §-ban szabályozottaknak megfelelő választ,

b) a 37. § (4) bekezdése szerinti biztosító nem nevezett ki kárrendezési megbízottat, kivéve, ha a károsult igényét közvetlenül a biztosítónál terjesztette elő, és az három hónapon belül a kártérítési igényre indokolt választ vagy indokolt kártérítési javaslatot adott, vagy

c) a gépjármű vagy a 37. § (4) bekezdése szerinti biztosító a balesetet követő két hónap elteltével sem volt azonosítható.

(3) A követelést a (2) bekezdés szerinti határidők elteltét követő két hónapon belül, a (2) bekezdés b) pontjában szereplő esetben attól az időponttól számítva kell érvényesíteni, amint arról a károsult tudomást szerzett, vagy tudomást szerezhetett volna arról, hogy kárrendezési megbízott kijelölésére nem került sor.

(4) Az (1) bekezdés szerinti igény megszűnik, ha a károsult a 37. § (4) bekezdése szerinti biztosítóval szemben közvetlenül bíróság előtt lépett fel, vagy ha a biztosító vagy kárrendezési megbízottja teljesíti kötelezettségeit.

(5) A károsult a Kártalanítási Szervezettel szemben a bíróságtól annak megállapítását kérheti, hogy a Kártalanítási Szervezet helytállási kötelezettségének feltételei fennállnak és a követelés még nem szűnt meg.

(6) A vagyon- és felelősségbiztosításból, valamint a társadalombiztosításból eredő megtérítési követeléseket a Kártalanítási Szervezet nem fedezi.

40. § (1) A Kártalanítási Szervezet a károsult igénybejelentésének kézhezvételét követően haladéktalanul értesíti a károkozó 37. § (4) bekezdése szerinti biztosítóját vagy ennek kárrendezési megbízottját. Ha ezek nem teljesítették e törvény szerinti kötelezettségüket, haladéktalanul értesíti a 37. § (4) bekezdése szerinti biztosító székhely szerinti tagállamának kártalanítási szervezetét. A Kártalanítási Szervezet haladéktalanul értesíti a károkozót arról a körülményről, hogy a károsult igénybejelentését követő két hónapon belül teljesítési kötelezettségének megállapítása céljából intézkedni fog.

(2) A megtérítés folytán a károsultat a károkozóval és biztosítójával szemben megillető követelés a Kártalanítási Szervezetre száll át.

(3) A Kártalanítási Szervezet a károsultnak nyújtott kártalanítás mértékéig megtérítésre jogosult a 37. § (4) bekezdése szerinti biztosító székhely szerinti tagállamának kártalanítási szervezetével szemben.

(4) A Kártalanítási Szervezet a többi tagállam kártalanítási szervezete által nyújtott kártalanítás megtérítésére köteles a magyar jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően, ha a biztosítási szerződést a 37. § (2) bekezdése szerinti biztosítóval kötötték.

(5) A Kártalanítási Szervezet a megtérítési igényét a 39. § (2) bekezdésének c) pontjában meghatározott esetben a gépjármű telephely szerinti országának kártalanítási számlájával szemben érvényesítheti.

(6) A kártalanítási szervezetek és garanciaalapok egymással szembeni megtérítési követelésének érvényesítési rendjére nézve az e szervezetek közötti megállapodások irányadók.

Külföldi telephelyű gépjárművekre vonatkozó rendelkezések

41. §148 A külföldi telephelyű gépjármű Magyarország területére harmadik ország, valamint a Rendszámegyezményhez nem csatlakozott tagállam területéről csak akkor léphet be, illetve Magyarország területén akkor közlekedhet, ha

a) üzemben tartója (vezetője) érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási fedezetet igazoló zöldkártyával rendelkezik, vagy

b) a gépjármű olyan ország hatósági jelzéseit és országjelét viseli, amely a Rendszámegyezmény részese.

42. § (1)149 Ha a külföldi telephelyű gépjármű üzemben tartója (vezetője) az érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet fennállását a 41. §-ban meghatározott módon nem igazolja, Magyarország területére való belépéskor köteles az e törvény szerinti biztosítóval, vagy biztosítók e célra létrehozott csoportjával határozott időre szóló szerződést (határbiztosítást) kötni, azt a tartózkodás idején folyamatosan fenntartani, s az ezt tanúsító okiratot magánál tartani. E szerződésre a magyar jogot kell alkalmazni és fedezetet kell nyújtania a tagállamok területén okozott károkra.

(2) Az (1) bekezdés szerinti okiratra (határbiztosítás) nincs szükség olyan gépjárművek esetében, amelyeknek telephelye a Rendszámegyezményhez csatlakozott országban van, vagy ha a forgalmi engedélyre nem kötelezett gépjármű állandó telephelye a Rendszámegyezményhez csatlakozott országban van.

(3)150 Az (1) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni a Magyarország területén állomásozó vagy áthaladó külföldi katonai gépjárművek esetében, ha azok vonatkozásában nemzetközi egyezmény, illetve jogszabály e törvénytől eltérő szabályokat állapít meg.

(4)151 A külföldi telephelyű gépjárművek Magyarország területére történő belépésekor a vámhatóság ellenőrzi a 41. §-ban foglaltak fennállását.

(5)152 A (2) bekezdés szerinti gépjárművek esetében abban az esetben végezhetnek jogszabályban a biztosítás ellenőrzésére feljogosított szervek a biztosításra vonatkozó ellenőrzést, ha az szükséges, az elérendő céllal arányos, nem megkülönböztető jellegű, és

a) olyan ellenőrzés részeként végzik, amely nem kizárólag a biztosítás ellenőrzésére irányul, vagy

b) az általános ellenőrzési rendszer részét képezi, amelynek keretében magyarországi szokásos üzemben tartási hellyel rendelkező gépjárműveket is ellenőrzik, és ahhoz nem szükséges a gépjármű megállítása.

(6)153 Az (5) bekezdés szerinti ellenőrzés során – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséról szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (általános adatvédelmi rendelet) összhangban – a személyes adatok kezelhetők, amennyiben ez a nem magyarországi szokásos üzembentartási hellyel rendelkező gépjárművek biztosítás nélküli használatával szembeni fellépés céljából szükséges.

(7)154 A (6) bekezdés szerinti adatkezelés során meg kell határozni az adatkezelés pontos célját, hivatkozni kell a vonatkozó jogalapra, meg kell felelni a vonatkozó biztonsági követelményeknek és tiszteletben kell tartani a szükségesség, az arányosság és a célhoz kötöttség elvét, továbbá arányos adatmegőrzési időszakot kell megállapítani. A kizárólag a biztosítás ellenőrzése céljából kezelt személyes adatok csak addig őrizhetők meg, amíg azokra szükség van az említett cél eléréséhez, és amint ez megvalósult, azokat teljes egészében törölni kell. Ha a biztosítás ellenőrzése során megállapítják, hogy egy gépjármű rendelkezik érvényes és hatályos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással, úgy az adatkezelő haladéktalanul törli az adatokat. Ha az ellenőrzés során nem sikerül megállapítani, hogy a gépjármű rendelkezik-e érvényes és hatályos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással, az adatok csak a biztosítási fedezet meglétének ellenőrzéséhez szükséges ideig őrizhetőek meg.

Nemzeti Iroda

43. § (1)155 Ha Magyarország területén külföldi telephelyű gépjármű használatával okoztak kárt, a kártérítési igényt – a 13. § (1) bekezdésében meghatározott értékhatárt figyelembe véve – a Nemzeti Irodával szemben is lehet érvényesíteni. Ha a károkozó gépjármű-felelősségbiztosítója – a Nemzeti Iroda hozzájárulásával – a biztosítottjai által Magyarország területén okozott károk rendezésére levelezővel megállapodást kötött, a károk rendezését és a Nemzeti Iroda perbeli képviselete ellátását – a Nemzeti Iroda ellentétes rendelkezése hiányában – e levelező, illetve képviselője végzi.

(2) A Nemzeti Iroda ellátja a Kártalanítási Szervezet és az Információs Központ e jogszabályban meghatározott feladatait.

(2a)156 A Nemzeti Iroda a határbiztosítással kapcsolatos feladatok ellátásáról gondoskodik, ezen feladatok elvégzésére biztosítóval megbízási szerződést köthet.

(3)157 Ha Magyarország területén külföldi telephelyű gépjármű használatával okoztak kárt és a külföldi károsult szokásos tartózkodási helye nem valamely tagállam területén van, a külföldi károsult a Nemzeti Irodával szemben az (1) bekezdés alapján kártérítési igényt kizárólag abban az esetben érvényesíthet, ha országában a baleset időpontjában a magyar károsultat hasonló jog illette meg.

(3a)158 A Nemzeti Iroda megtérítése folytán a károsultat a károkozóval és biztosítójával szemben megillető követelés a Nemzeti Irodára száll át.

(4) A Nemzeti Iroda haladéktalanul tájékoztatja a Felügyeletet, ha

a) a zöldkártyarendszerben részes azon országok tekintetében, melyek nemzeti irodájával a Nemzeti Iroda (a többi tagállammal egyezően) kétoldalú megállapodást kötött,

b) a Rendszámegyezményhez csatlakozott országok tekintetében,

c) azon országok tekintetében, melyek nemzeti irodájával a Nemzeti Iroda egyoldalú elismerésről külön megállapodást kötött,

változás következik be.

(5)159 A MABISZ a (4) bekezdésben meghatározott kategóriák szerinti országok listájáról minden év január 15-éig tájékoztatót jelentet meg, valamint változás esetén az aktuális listát a tájékoztatás kézhezvételétől számított 15 napon belül az internetes honlapján közzéteszi és gondoskodik róla, hogy ezen információk a honlapján folyamatosan elérhetőek legyenek.

(6) Az Európai Bizottság – a tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra és a biztosítási kötelezettség ellenőrzésére vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló 1972. április 24-i, 72/166/EGK tanácsi irányelv 2. cikk (2) bekezdése alapján – a csatlakozással kapcsolatosan a Hivatalos Lapban közzétett határozatában megjelölt időponttól kell az országot a Rendszámegyezményhez csatlakozott országnak tekinteni.

A Kártalanítási Alap helytállási kötelezettsége160

43/A. § (1) Ha azzal a biztosítóval szemben, amelynél az üzemben tartó a károkozó gépjárműve vonatkozásában a károkozás időpontjában biztosítási szerződés alapján fedezettel rendelkezett, a biztosító tevékenységét engedélyező tagállamban csőd- vagy felszámolási eljárást indítottak, a csőd- vagy felszámolási eljárás megindításának időpontjától kezdve a magyarországi lakóhellyel rendelkező károsult a kárának megtérítése iránti igényét a Kártalanítási Alap kezelőjével szemben is érvényesítheti függetlenül attól, hogy a kárt Magyarország területén, vagy a 37. § (4) bekezdése szerinti esetben Magyarország területén kívül okozták.

(2) Ha a károsult az (1) bekezdés szerint kártérítési igényét a Kártalanítási Alaphoz nyújtotta be, a Kártalanítási Alap erről a tényről a kártérítési igény kézhezvételét követően tájékoztatja

a) a károkozó gépjármű biztosítójának székhelye szerinti másik tagállam kártérítési szervezetét,

b) a Kártalanítási Szervezetet, és

c) a károkozó gépjármű csődeljárás vagy felszámolási eljárás alatt álló

ca) biztosítóját vagy

cb) biztosítójának a biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról (Szolvencia II) szóló 2009. november 25-i 2009/138/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: Szolvencia 2 irányelv) 268. cikk (1) bekezdés e) pontjában meghatározott vagyonfelügyelőjét, illetve f) pontjában meghatározott felszámolóját.

(3) A felszámolási eljárás alatt álló magyarországi székhelyű biztosító felszámolója tájékoztatja a másik tagállam kártérítési szervezetét, ha kártérítést nyújt, vagy nem ismeri el felelősségét egy olyan kárigény esetében, amelyet a Kártalanítási Alaphoz is továbbítottak.

(4) A Kártalanítási Alap köteles – többek között a Kártalanítási Alap kérésére a károsult által, továbbá a csőd- vagy felszámolási eljárás alatt álló biztosító vagy annak a Szolvencia 2 irányelv 268. cikk (1) bekezdés e) pontjában meghatározott vagyonfelügyelője, illetve f) pontjában meghatározott felszámolója által szolgáltatott információk alapján – legkésőbb a kártérítési igény benyújtásától számított három hónapon belül a károsultnak

a) kellően megindokolt kártérítési javaslatot tenni azokban az esetekben, amelyekben

aa) megállapítja, hogy az (1) bekezdés értelmében helytállási kötelezettsége áll fenn,

ab) a felelősség nem vitás és

ac) a kárt a 13. § (1) és (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, jogcímenként összegszerűen megállapította, vagy

b) indokolással ellátott választ adni a kártérítési igényben foglalt egyes követelésekre, azokban az esetekben, amikor

ba) megállapítja, hogy az (1) bekezdés értelmében nem áll fenn helytállási kötelezettsége,

bb) a felelősséget nem ismeri el vagy az nem egyértelmű, vagy

bc) a teljes kárt összegszerűen nem állapította meg.

(5) Ha a Kártalanítási Alap a (4) bekezdés a) pontja szerinti kártérítési javaslatot tett, egyösszegű pénzbeli kártérítés esetén köteles a megállapított összeget a kártérítési javaslat elfogadását követően indokolatlan késedelem nélkül, de legfeljebb a kártérítési javaslat károsult általi elfogadásától számított három hónapon belül a károsultnak megfizetni.

(6) Ha a kárt csak részben határozták meg összegszerűen, az (5) bekezdésben foglaltakat a kár összegszerűen meghatározott részére kell alkalmazni a vonatkozó, indokolással ellátott kártérítési javaslat károsult általi elfogadásának időpontjától kezdve.

43/B. § (1) A Kártalanítási Alap haladéktalanul tájékoztatja valamennyi másik tagállam kártérítési, valamint kártalanítási szervezetét a Magyarországon székhellyel rendelkező biztosító felszámolását elrendelő jogerős bírósági végzésről.

(2) A Kártalanítási Alap az ezen alcím szerinti eljárás valamennyi szakaszában kellő időben együttműködik a másik tagállamok kártérítési szervezeteivel, továbbá kártalanítási szervezeteivel, a csődeljárás vagy felszámolási eljárás alatt álló biztosítóval, annak kárrendezési megbízottjával, vagyonfelügyelőjével vagy felszámolójával, valamint más tagállamok illetékes nemzeti hatóságaival és valamennyi egyéb érdekelt féllel.

(3) A Kártalanítási Alap a (2) bekezdés szerinti együttműködés keretében jogosult a (2) bekezdésben felsorolt személyektől és szervezetektől információt kérni, illetve kapni, valamint ezek számára információt nyújtani, különösen az adott kárigény részleteiről.

(4) A (2) bekezdés szerinti együttműködés keretében a felszámolási eljárás alatt álló magyarországi székhelyű biztosító, illetve annak felszámolója, a Felügyelet, valamint a magyar jog hatálya alá tartozó egyéb érdekelt felek kötelesek a másik tagállam kártérítési szervezetének információt nyújtani, illetve jogosultak attól információt kérni vagy kapni, különösen az adott kárigény részleteiről.

43/C. § (1) Ha a Kártalanítási Alap a másik tagállamban székhellyel rendelkező, csődeljárás vagy felszámolási eljárás alatt álló biztosítóval szemben fennálló, a 43/A. § (1) bekezdés szerinti igény alapján a károsultnak – a 43/A. § (5), illetve (6) bekezdése szerint – kifizette a kártérítési összeget, akkor a Kártalanítási Alap jogosult ezen kifizetett összeg és az ezzel kapcsolatban felmerült összes ráfordítása és költsége teljes megtérítését követelni a csődeljárás vagy felszámolási eljárás alatt álló biztosító székhelye szerinti másik tagállam kártérítési szervezetétől.

(2) Az (1) bekezdés szerinti megtérítés folytán a károsultat a károkozóval és biztosítójával szemben megillető jogok a másik tagállam kártérítési szervezetére szállnak át, kivéve a károsultnak a balesetet okozó szerződő vagy más biztosított személlyel szembeni azon jogait, amelyek alapján támasztandó igény felelősségbiztosítási fedezetét a fizetésképtelenné vált biztosító nyújtaná az alkalmazandó nemzeti joggal összhangban.

43/D. § (1) Ha magyarországi székhelyű az a felszámolási eljárás alatt álló biztosító, amelynél a másik tagállamban lakóhellyel rendelkező károsultnak kárt okozó gépjármű üzemben tartója a károkozás időpontjában a károkozó gépjármű vonatkozásában biztosítási szerződés alapján fedezettel rendelkezett, és a károsult tagállama szerinti másik tagállam kártérítési szervezete a kártérítést a károsultnak megfizette, a Kártalanítási Alap köteles a kártérítésként kifizetett összeget teljes egészében megtéríteni ezen másik tagállam kártérítési szervezetének észszerű időn belül, de legkésőbb a másik tagállam kártérítési szervezetétől érkező megtérítési igény kézhezvételétől számított hat hónapon belül, kivéve, ha a Kártalanítási Alap és a másik tagállam kártérítési szervezete írásban másként állapodik meg.

(2) Ha a Kártalanítási Alap az (1) bekezdés szerint megtérítést nyújtott a másik tagállam kártérítési szervezetének, a megtérítés folytán a károsultat a károkozóval és biztosítójával szemben megillető jogok a Kártalanítási Alapra szállnak át, kivéve a károsultnak a balesetet okozó szerződő vagy más biztosított személlyel szembeni azon jogait, amelyek alapján támasztandó igény felelősségbiztosítási fedezetét a fizetésképtelenné vált biztosító nyújtaná az alkalmazandó nemzeti joggal összhangban.

43/E. § (1) A Kártalanítási Alap kizárólag olyan mértékben köteles helytállni, amilyen mértékben a károsult a kárának megtérítését a társadalombiztosítás vagy vagyon- és felelősségbiztosítás alapján nem követelheti.

(2) A vagyon- és felelősségbiztosításból, valamint a társadalombiztosításból eredő megtérítési követeléseket a Kártalanítási Alap nem fedezi.

HARMADIK RÉSZ

KÖZPONTI FELADATOK

III. Fejezet

ELLENŐRZÉS ÉS NYILVÁNTARTÁS

A biztosítási fedezet fennállásának igazolása

44. §161 (1) Gépjárművet forgalomba helyezni – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel –, a forgalmi engedélybe üzemben tartóval kapcsolatos bejegyzést tenni, ideiglenes forgalomban tartási engedélyt kiadni, azt meghosszabbítani, a gépjármű hatósági jelzését (rendszámtábláját) cserélni, a gépjármű időszakos vizsgálatát elvégezni abban az esetben lehet, ha az e törvény szerinti biztosítási kötelezettségnek eleget tettek.

(2) A gépjármű forgalomba helyezéséhez az e törvény szerinti biztosítási kötelezettség teljesítése nem szükséges, ha a gépjármű forgalomba helyezését gépjármű kereskedelemmel foglalkozó gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozó kezdeményezte, és a forgalomba helyezéssel egyidejűleg a gépjármű kereskedelemmel foglalkozó gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozó kérte a gépjármű forgalomból történő kivonását is.

45. § (1)162 A 44. §-ban meghatározott közlekedési igazgatási eljárásokban és a gépjármű időszakos vizsgálata során, továbbá a közúti forgalomban részt vevő jármű ellenőrzésekor a biztosítási fedezet fennállását, a gépjármű első forgalomba helyezésére, a forgalmi engedélybe üzembentartóval kapcsolatos bejegyzés tételére, ideiglenes forgalomban tartási engedély kiadására és meghosszabbítására irányuló közlekedési hatósági eljárások megindításakor a 49. § (1a) bekezdése szerinti ajánlat (a továbbiakban: hatályosult ajánlat) meglétét az ellenőrzésre jogosult hatóság elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel, a kötvénynyilvántartó szervvel számítógépes kommunikációs kapcsolat segítségével ellenőrzi. E hatósági eljárások során az ügyfél, illetve az ellenőrzés alá vont jogosult a felelősségbiztosítási szerződés fennállását az (1a) bekezdésben meghatározott igazolóeszközzel is bizonyítani.

(1a)163 A biztosítási fedezet fennállásának az ellenőrzésre jogosult hatóság – a 44. §-ban meghatározott, azonban az (1) bekezdésben nem említett – eljárása során történő tanúsítására a gépjárművek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási fedezetének fennállását tanúsító igazolóeszközökre vonatkozó szabályokról szóló miniszteri rendeletben meghatározott igazolóeszköz szolgál.

(2)164 Ha a járműnyilvántartás és a kötvénynyilvántartás, továbbá az ideiglenes rendszámtáblák nyilvántartása és a kötvénynyilvántartás kötvénynyilvántartó szerv általi összevetésével, vagy az ellenőrzésre jogosult hatóság eljárása során megállapítást nyer, hogy a gépjárműre vagy az ideiglenes rendszámra nincs érvényes biztosítási fedezet, a kötvénynyilvántartó szerv, illetve a hatóság értesítése alapján az üzembentartó, vagy az ideiglenes rendszámtábla jogosultjának lakóhelye (székhelye) szerint illetékes járási hivatal jogszabályban meghatározott módon – az 57/A. § (1) bekezdésének megfelelően mentesített gépjárművek kivételével – az ideiglenes rendszámtáblát visszavonja és a gépjárművet kivonja a forgalomból, vagy az ideiglenes rendszámtáblát visszavonja.

(2a)165 A járási hivatal kötelezi a biztosítót, hogy a gépjármű forgalomba történő visszahelyezésének költségeit az üzemben tartó részére térítse meg, ha a (2) bekezdés szerinti eljárás lefolytatására azért került sor, mert a biztosító a kötvénynyilvántartó szervet határidőn belül nem, vagy – a biztosító érdekkörében felmerült okból – tévesen értesítette.

(3)166 A Magyar Honvédség által üzemben tartott gépjárművek biztosítási fedezetének igazolására a Magyar Honvédség nevére kiállított forgalmi engedély szolgál.

(4)167

Kötvénynyilvántartás

46. § (1)168 A kötvénynyilvántartó szerv a biztosítási fedezet meglétének ellenőrzése, a káresettel kapcsolatos igények, megtérítési követelések érvényesítéséhez szükséges adatok szolgáltatása, a gépjárművekkel kapcsolatban e törvényben előírt feladatok ellátása céljából nyilvántartást vezet a járműnyilvántartásban szereplő gépjárművekre, valamint az ideiglenes rendszámtáblák nyilvántartásában szereplő gépjárművekre vagy rendszámokra megkötött biztosítás igazoló okirataiban szereplő adatokról és a kockázatviselésnek a (2) bekezdés e) pontjában meghatározott adatairól (kötvénynyilvántartás).

(2)169 A kötvénynyilvántartás tartalmazza a szerződő üzemben tartó, a gépjármű, a rendszám és a szerződés következő adatait:

a)170 az üzembentartó vagy ideiglenes rendszámtábla jogosultjának nevét (jogi személy vagy egyéni vállalkozó, egyéni cég nevét, továbbá cégjegyzékszámát, illetve nyilvántartási számát), születési helyét, születési idejét, anyja nevét és lakcímét (székhelyét, telephelyét);

b) a gépjármű rendszámát és alvázszámát, egy adott gépjárműhöz nem köthető ideiglenes rendszámra kötött biztosítási szerződés esetén a rendszámot, valamint az ideiglenes rendszám kiadásának évét;

c) rendszámváltozás esetén annak időpontját és a korábbi rendszámot;

d) a biztosító nevét, a biztosítást igazoló okirat számát;

e) a kockázatviselés – ha a biztosítás szünetelés idején jön létre, úgy a biztosítási időszak – kezdetének időpontját, megszűnése esetén annak dátumát és a megszűnés okát.

(2a)171 A kötvénynyilvántartó szerv nyilvántartást vezet a hatályosult ajánlatban szereplő (2) bekezdés a)–e) pont szerinti adatokról azzal, hogy

a) a (2) bekezdés b) pontjában egy adott gépjárműhöz nem köthető ideiglenes rendszámra vonatkozó hatályosult ajánlatot;

b) a (2) bekezdés d) pontjában a hatályosult ajánlat 49. § (1a) bekezdése szerinti azonosítóját (a továbbiakban: ajánlati azonosító)

kell érteni.

(2b)172 A (2) bekezdés a)–c) pontjában foglalt adatok és a (2a) bekezdésnek a (2) bekezdés a)–c) pontjának megfelelő adatai változását a kötvénynyilvántartás a járműnyilvántartást és az ideiglenes rendszámtáblák nyilvántartását vezető szerv értesítése alapján tartalmazza.

(3)173 A kötvénynyilvántartó szerv a (2) és (2a) bekezdésben felsorolt adatokat a biztosítási jogviszony megszűnését követő 7 évig kezeli.

47. § (1) A kötvénynyilvántartásból adatot igényelhet:

aa) b), c) és e) pontjaiban meghatározott adatok tekintetében – az e törvényben meghatározott feladatai ellátásához –,

ab) d) pontjában meghatározott adatok tekintetében – a károsult személy meghatalmazása alapján, a károsult személy jogának vagy jogos érdekének az érvényesítéséhez szükséges adatok kiadása céljából –

a biztosító, az adatigénylés időpontja szerinti és az adatigénylés időpontját megelőző, egy meghatározott időpont szerinti adatokra vonatkozóan;

b)175 a 46. § (2) bekezdésében foglalt adatok tekintetében – a biztosítással nem rendelkező vagy ismeretlen üzemben tartó gépjárműve által, valamint az ismeretlen gépjárművel okozott károk megtérítése és a károsult követelésének kielégítésével kapcsolatban felmerült összes ráfordítása és költsége visszakövetelése céljából – a Kártalanítási Számla kezelője, az adatigénylés időpontja szerinti és az adatigénylés időpontját megelőző, egy meghatározott időpont szerinti adatokra vonatkozóan;

c) a 46. § (2) bekezdésében foglalt adatok tekintetében – az e törvényben meghatározott koordinációs, kárrendezési és elszámolási feladatok ellátása céljából – a Nemzeti Iroda, a káresemény időpontja szerinti adatokra vonatkozóan;

d) a 46. § (2) bekezdésében foglalt adatok tekintetében – a károk kezelése és rendezése céljából – a levelező, a káresemény időpontja szerinti adatokra vonatkozóan;

e)176 a 46. § (2) bekezdésében foglalt adatok tekintetében – a kártérítési igények érvényesítése érdekében adatok közlése és e törvényben meghatározott egyéb feladatok ellátása céljából – az Információs Központ, a káresemény időpontja szerinti adatokra vonatkozóan;

f) a 46. § (2) bekezdésében foglalt adatok tekintetében – törvényben meghatározott pénzügyi felügyeleti, ellenőrzési eljárások lefolytatása céljából – a Felügyelet, az adatigénylés időpontja szerinti és az adatigénylés időpontját megelőző, egy meghatározott időpont szerinti adatokra vonatkozóan;

g) a 46. § (2) bekezdésében foglalt adatok tekintetében – törvényben meghatározott igazságszolgáltatási eljárások lefolytatása céljából – a bíróság, az adatigénylés időpontja szerinti és az adatigénylés időpontját megelőző, egy meghatározott időpont szerinti adatokra vonatkozóan;

h) a 46. § (2) bekezdésében foglalt adatok tekintetében – bűncselekmények felderítése, büntetőeljárás lefolytatása vagy büntetőjogi szankció végrehajtása, törvényességi felügyeleti eljárásának lefolytatása céljából – az ügyészség, az adatigénylés időpontja szerinti és az adatigénylés időpontját megelőző, egy meghatározott időpont szerinti adatokra vonatkozóan;

i)177 a 46. § (2) bekezdésében foglalt adatok tekintetében – bűncselekmények felderítése, büntetőeljárás lefolytatása vagy büntetőjogi szankció végrehajtása céljából – a nyomozó hatóság és az előkészítő eljárást folytató szerv, az adatigénylés időpontja szerinti és az adatigénylés időpontját megelőző, egy meghatározott időpont szerinti adatokra vonatkozóan;

j) a 46. § (2) bekezdésében foglalt adatok tekintetében – nemzetbiztonsági védelem, felderítés vagy elhárítás, információszerzés, illetve a nemzetbiztonsági vagy iparbiztonsági ellenőrzés céljából – a nemzetbiztonsági szolgálatok, az adatigénylés időpontja szerinti és az adatigénylés időpontját megelőző, egy meghatározott időpont szerinti adatokra vonatkozóan;

k) a 46. § (2) bekezdésében foglalt adatok tekintetében – törvényben meghatározott szabálysértési hatósági eljárások lefolytatása, illetve közúti közlekedési feladatokkal kapcsolatos eljárások lefolytatása céljából – a rendőrség, az adatigénylés időpontja szerinti és az adatigénylés időpontját megelőző, egy meghatározott időpont szerinti adatokra vonatkozóan;

l)178 a 46. § (2) bekezdésében foglalt adatok tekintetében közúti közlekedési feladatokkal kapcsolatos eljárások lefolytatása céljából

la) a közlekedési hatóság és a közlekedési igazgatási hatóság, az adatigénylés időpontja szerinti és az adatigénylés időpontját megelőző, egy meghatározott időpont szerinti adatokra vonatkozóan, és

lb) a közúti közlekedésről szóló törvényben meghatározott ellenőrző hatóság a közúti forgalomban résztvevő jármű tekintetében, az adatigénylés időpontja szerinti adatokra vonatkozóan.

m) a 46. § (2) bekezdésében foglalt adatok tekintetében – az Egészségbiztosítási Alapot, illetve a Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető megtérítési követelések érvényesítése céljából – az egészségbiztosítási szerv és a nyugdíjbiztosítási szerv, a káresemény időpontja szerinti adatokra vonatkozóan;

n)179 a 46. § (2) bekezdésének a) pontjában foglalt adatok tekintetében – jogának vagy jogos érdekének érvényesítése céljából, indokolt körben – bármely természetes személy, illetve jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég a felhasználás céljának és jogalapjának igazolása mellett;

o)180 a 46. § (2) bekezdés e) pontjában meghatározott adatok tekintetében – a gépjármű hatósági jelzése alapján – a biztosítási kockázatviselés fennállásának tényére vonatkozóan a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvényben (a továbbiakban: Kknyt.) meghatározott járműéletút-adatszolgáltatás céljából a Kknyt.-ben meghatározott központi közúti közlekedési nyilvántartó szerv.

(2)181 A kötvénynyilvántartó szerv az (1) bekezdés a)–e), g)–m) és o) pontjában szereplő adatigénylők részére az adatszolgáltatást elektronikus úton – a kötvénynyilvántartó szerv és az adatigénylő közötti, jogszabályban előírt elektronikus kommunikációs kapcsolaton, illetve az erre a célra szolgáló internetes felületen keresztül – teljesíti.

(2a)182 A kötvénynyilvántartó szerv az egészségbiztosítási szerv és a nyugdíjbiztosítási szerv részére az adatigénylés teljesítése érdekében közvetlen hozzáférést biztosít a kötvénynyilvántartás (1) bekezdés m) pontjában meghatározott adataihoz.

(3) Az (1) bekezdés n) pontjában szereplő adatigénylő az adatszolgáltatásért a mindenkori általános tételű eljárási illetéknek megfelelő összegű díjat köteles fizetni a kötvénynyilvántartó szerv részére.

(4) Az (1) bekezdésben foglalt információk szolgáltatásáért, az ehhez szükséges számítógépes nyilvántartási és adatszolgáltatási rendszer folyamatos működtetéséért és az adatigénylésért a biztosítók kötelesek a kötvénynyilvántartó szervnek díjat fizetni. Díjként a biztosítók a magyarországi telephelyű gépjárművek kötelező gépjármű-felelősségbiztosításából származó negyedévi díjbevételük 0,5%-át kötelesek a tárgynegyedévet követő hónap utolsó napjáig a kötvénynyilvántartó szerv részére átutalni.

(5) Az (1) bekezdés b)–m) pontjaiban meghatározott adatigénylők részére történő adatszolgáltatás díjmentes.

(6)183 Az (1) bekezdés o) pontjában foglalt adatátadás valamint ezen adatok tekintetében a Kknyt.-ben meghatározott informatikai platformon keresztül történő járműéletút-adatszolgáltatás díjmentes.

48. § (1)184 A kötvénynyilvántartó szerv legalább havonta köteles a járműnyilvántartás, az ideiglenes rendszámtáblák nyilvántartása és a kötvénynyilvántartás összevetésével ellenőrizni a biztosítási szerződések érvényességét és összeállítani az érvényes szerződéssel nem rendelkező üzembentartók vagy ideiglenes rendszámtábla jogosultjainak adatait tartalmazó listát, és azt a 45. § (2) bekezdésében meghatározott eljárás lefolytatása érdekében az üzembentartó vagy ideiglenes rendszámtábla jogosultjának lakóhelye (székhelye, telephelye) szerinti illetékes járási hivatal részére informatikai rendszerén keresztül elérhetővé tenni.

(1a)185 A járási hivatal a 45. § (2) bekezdésében foglalt eljárás során az ügyfél által bemutatott kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást igazoló okirat érvényességét a járműnyilvántartás, továbbá az ideiglenes rendszámtáblák nyilvántartása kötvénynyilvántartással meglévő adatkapcsolata útján a kötvénynyilvántartásban ellenőrzi.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottak szerinti összekapcsolás útján létrejött adatállomány más célra nem használható fel és azt az eljárási feladatok elvégzése után 90 nappal törölni kell.

49. §186 (1)187 A biztosító a szerződés létrejöttétől, illetve – a 21. § (4) bekezdésében meghatározott eset kivételével – megszűnésétől – érdekmúlással történő megszűnés esetén a biztosító tudomásszerzésétől –, továbbá a biztosítást igazoló okirat adataiban bekövetkező egyéb – a kötvénynyilvántartás adattartalmát képező – változás időpontjától számított 3 napon belül köteles a kötvénynyilvántartó szervet informatikai rendszerén keresztül értesíteni – a 46. § (2) bekezdésében megjelölt adatok feltüntetésével – a biztosítási szerződés megkötéséről, illetve megszűnéséről, valamint az adatokban bekövetkező egyéb változásokról.

(1a)188 A biztosító az adott járművet vagy ideiglenes rendszámot illetően tett, a 46. § (2a) bekezdése szerinti adatokat tartalmazó, ajánlati kötöttséget eredményező biztosítási ajánlatot hatályosult ajánlatként kezeli. A biztosító a hatályosult ajánlat azonosítása céljából egyedi azonosító karaktersort, ajánlati azonosítót képez. A biztosító a hatályosult ajánlatról az ajánlati azonosító megadásával a hatályosulást követő napon köteles a kötvénynyilvántartó szervet informatikai rendszerén keresztül értesíteni. A biztosító a hatályosult ajánlat esetleges elutasításáról legkésőbb az elutasítást követő napon köteles a kötvénynyilvántartó szervet informatikai rendszerén keresztül értesíteni.

(1b)189 A közlekedési igazgatási hatóság kérésére a kiadott rendszám járműnyilvántartásba, vagy ideiglenes rendszámtáblák nyilvántartásába történő bejegyzéséhez, illetve a biztosítási kötelezettséggel járó nyilvántartásba vételi eljárás során a kötvénynyilvántartó szerv a biztosítást igazoló okirat számáról vagy az ajánlati azonosítóról, vagy ezek hiányáról, továbbá az alvázszámról, valamint az üzemben tartó nevéről elektronikus kommunikációs kapcsolaton keresztül értesíti a járműnyilvántartást és az ideiglenes rendszámtáblák nyilvántartását vezető szervet. A biztosítást igazoló okirathoz vagy ajánlati azonosítóhoz rögzített rendszámról a járműnyilvántartást és az ideiglenes rendszámtáblák nyilvántartását vezető szerv elektronikus kommunikációs kapcsolaton keresztül értesíti a kötvénynyilvántartó szervet.

(1c)190 A kötvénynyilvántartó szerv a biztosítást igazoló okirat számához vagy az ajánlati azonosítóhoz rendelten nyilvántartásba veszi a rendszámot, amellyel egyidejűleg informatikai rendszerén keresztül értesíti a biztosítót a rendszámról.

(2) A tevékenységi engedély visszavonásával érintett szerződés 10. § (2) bekezdésében meghatározott megszűnése esetén az új szerződés létrejöttéről szóló – (1) bekezdésben meghatározott – értesítés a tevékenységi engedély visszavonásával érintett szerződés megszűnésére vonatkozó értesítést pótolja, amennyiben a tevékenységi engedély visszavonásával érintett szerződés megszűnésére vonatkozó értesítés a kötvénynyilvántartó szervhez még nem érkezett meg.

(3) A kötvénynyilvántartó szerv az (1) bekezdés szerinti megszűnésre vonatkozó adat keletkezését követő 15 napon belül informatikai rendszerén keresztül értesíti a tevékenységi engedély visszavonásával érintett biztosítót a szerződés megszűnéséről.

50. § (1)191 A kötvénynyilvántartásban kezelt személyes adatok tekintetében az adatkezelő a kötvénynyilvántartó szerv. A kötvénynyilvántartó szerv a kötvénynyilvántartással kapcsolatos adatfeldolgozási feladatok ellátásával csak államigazgatási szervet vagy kizárólagos állami tulajdonú jogi személyt bízhat meg.

(2) A kötvénynyilvántartásból nem vagy csak részlegesen szolgáltatható adat, ha az arra jogosult az adatszolgáltatást az állam külső és belső biztonsága, így különösen honvédelmi, nemzetbiztonsági, bűnmegelőzési, bűnüldözési érdekből törvény rendelkezése alapján korlátozta vagy megtiltotta. A korlátozásról, tiltásról, illetve azok feloldásáról a nyilvántartó szervet értesíteni kell.

(3)192 A (2) bekezdésben foglaltakat nem lehet alkalmazni, ha az érintett személy a személyes adatainak kezeléséről kér tájékoztatást. Abban az esetben, ha a büntetőeljárásban eljáró bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság, előkészítő eljárást folytató szerv, a nemzetbiztonsági szolgálat, vagy külön törvény szerint titkos információgyűjtésre felhatalmazott szerv adatigénylése ezt – bűnüldözési, bűnmegelőzési vagy nemzetbiztonsági érdekre hivatkozással – kifejezetten tartalmazza, a kötvénynyilvántartó szerv nem tájékoztathatja az érintettet a személyes adataival kapcsolatos adattovábbításról.

50/A. §193 A kötvénynyilvántartó szerv által hozott elsőfokú döntéssel szemben nincs helye fellebbezésnek.

50/B. §194 A kötvénynyilvántartó szerv kezeli az elektronikus úton végzett adatkezelési műveletek nyilvántartását (adatkezelési napló).

50/C. §195 (1) A kötvénynyilvántartó szerv a kötvénynyilvántartásban kezelt adatokhoz való jogosulatlan hozzáférés, a kezelt adatok jogosulatlan megváltoztatása, nyilvánosságra hozatala, törlése, sérülése, vagy megsemmisülése elleni védelem, illetve az adatkezelés jogszerűségének ellenőrzése céljából az elektronikus információs rendszer igénybevételével a kötvénynyilvántartás számára adatközlésre kötelezett szervekről, a kötvénynyilvántartásban adatkezelést végző szervekről, illetve abból közvetlen adatátvételre, vagy adatigénylésre jogosult szervekről, és a közvetlen adatátvételre vagy adatigénylésre jogosult szervek nevében hozzáférésre felhatalmazott felhasználókról, valamint az ezen felhasználók jogosultságkezelését végző adminisztrátorokról jogosultsági nyilvántartást vezet.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jogosultsági nyilvántartás tartalmazza az adatközlő szerv, az adatközlésre kötelezettek, továbbá a közvetlen hozzáférési jogosultsággal adatátvételre vagy adatigénylésre jogosult szervek

a) megnevezését,

b) székhelyét, levelezési címét,

c) e-mail-címét, telefonszámát,

d) a szerv nevében hozzáférésre felhatalmazott személy

da) családi és utónevét,

db) születési családi nevét és utónevét,

dc) anyja nevét,

dd) születési helyét, idejét,

de) szervezeti egységét,

df) hozzáférési jogosultságának típusát, terjedelmét és jogalapját,

dg) hozzáférési jogosultsága keletkezésének és törlésének tényét, időpontját,

dh) felhasználónevét,

di) hivatali kapcsolattartásra használható e-mail-címét.

(3) Az adatközlésre kötelezett, a kötvénynyilvántartásban adatkezelést végző, illetve abból közvetlen adatátvételre, vagy adatigénylésre jogosult személy hozzáférési jogosultsága határozott idejű, amelynek időtartama két év. A hozzáférési jogosultság – a meghatározott időtartam lejártával – a jogosultságot kérő szerv kérelme alapján kerül megújításra.

(4) A közvetlen hozzáférési jogosultsággal rendelkezők jogosultsági nyilvántartásában kezelt személyes adatokat a felhasználó utolsó jogosultságának törlésétől számított tíz évig kell megőrizni.

(5) A közvetlen hozzáférési jogosultsággal rendelkező szervek a felhasználóiknak az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásba történő felvételét az adatkezelő szervnél közvetlen hozzáférési jogosultság iránti kérelem benyújtásával kezdeményezik. A közvetlen hozzáférési jogosultság iránti kérelem tartalmazza a (2) bekezdés a)–c) pontjában, valamint d) pont da)–df) és di) alpontjában meghatározott adatokat, valamint a szerv nevében hozzáférésre felhatalmazott személy azonosítóját. Az adatkezelő szerv a kérelem alapján a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban történő azonosítás céljából az adatszolgáltatás igénybevételéhez, e cél megvalósulásához szükséges ideig kezeli az érintett kérelemben megadott személyi azonosítóját, amelyet kizárólag a személyiadat- és lakcímnyilvántartást vezető szerv részére jogosult továbbítani. A (2) bekezdésben meghatározott adatokban bekövetkezett változásokról a közvetlen hozzáférési jogosultsággal rendelkező szervek az adatváltozást követő három munkanapon belül elektronikus úton értesítik az adatkezelő szervet.

(6) Az adatkezelés jogszerűségének ellenőrzése céljából az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásban kezelt adatok teljes körét az adatkezelő szervtől az adatkezelő szerv szakmai felügyeletét ellátó miniszter, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, valamint a hozzáférési jogosultságot kérő szerv jogosult igényelni.

(7) Az adatkezelés jogszerűségének ellenőrzése céljából a kötvénynyilvántartó szerv az adatkezelési műveleteket naplózza és ehhez kapcsolódóan kezeli az adatkezelésre jogosultak a (2) bekezdés d) pont da)–dd) alpontjában foglalt adatait.

Kártörténeti nyilvántartás

51. § (1)196 Az e törvény szerinti biztosítók a szerződéskötésre kötelezettek veszélyközössége terheinek megfelelő elosztása érdekében, a szerződések díjának kockázatarányos megállapítása érdekében a kártörténeti adatok felhasználása, a kárrendezéssel kapcsolatos feladatok ellátása, a kártörténeti igazolások kiadása, továbbá a 10. § (1) bekezdésében foglaltak ellenőrizhetősége céljából kártörténeti nyilvántartást (a továbbiakban: kárnyilvántartás) hoznak létre.

(2) A kárnyilvántartással kapcsolatos feladatokat a kárnyilvántartó szerv látja el.

(3) A kárnyilvántartó szerv nyilvántartást vezet a kötvénynyilvántartásban szereplő biztosítási szerződések vonatkozásában a kármentes időszakokról, a szerződő üzemben tartókról és a 36. § (8) bekezdésének a), b) és e) pontjában meghatározott üzemben tartókról, továbbá a hozzájuk kapcsolódó kártérítési kötelezettséget kiváltó káreseményekről, a kártérítésre kötelezett személyekről, a kártérítési kötelezettség ismertté válásáról, a kárösszeg károkozó üzemben tartó által történt visszafizetéséről, az ezekhez kapcsolódó események dátumairól.

(4) A kárnyilvántartás tartalmazza az üzemben tartó, a gépjármű, a szerződés és a káresemény alább felsorolt adatait:

a)197 a szerződő üzemben tartó, és a 36. § (8) bekezdés a), b) és e) pontjában meghatározott üzemben tartó

aa) nevét, születési helyét, születési idejét, anyja nevét és lakcímét,

ab)198 jogi személy, egyéni cég, egyéni vállalkozó esetén annak megnevezését, továbbá cégjegyzékszámát vagy nyilvántartási számát, székhelyét, telephelyét, továbbá

ac) 52. § (6) bekezdése szerint képzett kártörténeti rendszer azonosító számát;

b)199 a gépjármű rendszámát és alvázszámát, típusát, kategóriáját, egy adott gépjárműhöz nem köthető ideiglenes rendszámra kötött biztosítási szerződés esetén a rendszámot, valamint az ideiglenes rendszám kiadásának évét;

c) rendszámváltozás esetén annak időpontját és a korábbi rendszámot;

d) a biztosító nevét, a biztosítást igazoló okirat számát;

e) a biztosítási időszak kezdő és záró időpontját, továbbá a kockázatviselés kezdetének időpontját, megszűnésének dátumát és a megszűnés okát;

f)200 a káresemény és a kárbejelentés dátumát;

g) a kártérítés kötelezettjét, a kötelezettség ismertté válásának dátumát (az első kárkifizetés, vagy a biztosítóval szemben hozott jogerős ítélet dátuma);

h) a kifizetett kárösszeg meghatározott szabályok szerinti visszafizetésének tényét és dátumát;

i) a bonus-malus osztályt.

(4a)201 A kárnyilvántartás a (4) bekezdésben meghatározottakon túl tartalmazza továbbá a károsult gépjármű és a káresemény (4) bekezdés b) és f) pontok szerinti adatait.

(5) A 36. § (8) bekezdésének a), b) és e) pontjában meghatározott üzemben tartó esetében a káresemény kapcsán a (4) bekezdés a)–b) és f)–h) pontjaiban meghatározott adatok kerülnek nyilvántartásra.

(6) A kárnyilvántartó szerv a (4) bekezdésben felsorolt adatokat egy üzemben tartó vonatkozásában az utolsó biztosítási szerződéssel kapcsolatos bármely adat keletkezését követő 7 évig kezeli.

(7) A kárnyilvántartó szerv a (4) bekezdésben felsorolt adatokat a 36. § (8) bekezdésének a), b) és e) pontjában meghatározott üzemben tartót illetően a káresetre vonatkozó utolsó adat keletkezését követő 7 év elteltével törli, amennyiben a nyilvántartásban ezen üzemben tartóval kapcsolatban, ezen időtartam alatt a (6) bekezdés szerint adat nem keletkezik.

(8)202 A kárnyilvántartó szerv a (4) bekezdés f)–h) pontjában és a (4a) bekezdésben megjelölt adatokat azok keletkezésétől számított 30 év elteltével törli.

(9)203 A kárnyilvántartó szerv kérelemre köteles átadni vagy hozzáférhetővé tenni:

a) a (4) bekezdésben meghatározott adatokat – az e törvényben meghatározott feladatai ellátásához – az üzemben tartóval szerződést kötő biztosító;

b) a (4) bekezdésben foglalt adatok tekintetében – a károk kezelése és rendezése céljából – a Kártalanítási Számla kezelője, a levelező;

c) a (4) bekezdésben foglalt adatok tekintetében – törvényben meghatározott pénzügyi felügyeleti, ellenőrzési feladatok ellátása céljából – a Felügyelet;

d) a (4) bekezdésben foglalt adatok tekintetében – törvényben meghatározott igazságszolgáltatási feladatok ellátása céljából – a bíróság;

e) a (4) bekezdésben foglalt adatok tekintetében – bűncselekmények felderítése, büntetőeljárás lefolytatása vagy büntetőjogi szankció végrehajtása, törvényességi felügyeleti eljárásának lefolytatása céljából – az ügyészség;

f)204 a (4) bekezdésben foglalt adatok tekintetében – bűncselekmények felderítése, büntetőeljárás lefolytatása vagy büntetőjogi szankció végrehajtása céljából – a nyomozó hatóság és az előkészítő eljárást folytató szerv;

g) a (4) bekezdésben foglalt adatok tekintetében – nemzetbiztonsági védelem, felderítés vagy elhárítás, információszerzés, illetve a nemzetbiztonsági vagy iparbiztonsági ellenőrzés céljából – a nemzetbiztonsági szolgálatok;

h) a (4) bekezdésben foglalt adatok tekintetében – törvényben meghatározott szabálysértési hatósági eljárások lefolytatása, illetve közúti közlekedési feladatokkal kapcsolatos eljárások lefolytatása céljából – a rendőrség;

i) a (4) bekezdésben foglalt adatok tekintetében – közúti közlekedési feladatokkal kapcsolatos eljárások lefolytatása céljából – a közlekedési igazgatási hatóság;

j)205 a (4a) bekezdésben foglalt adatokat – a károk kezelése és rendezése céljából – a károkozó gépjármű üzemben tartójának biztosítója, a Kártalanítási Számla kezelője;

k)206 a (4) bekezdés b)–c) és f) pontjában, továbbá a (4a) bekezdésben meghatározott adatokat elektronikus úton – a Kknyt. járműéletút-adatszolgáltatás céljából – a Kknyt.-ben meghatározott központi közúti közlekedési nyilvántartó szerv

l)207 a (4) bekezdésben meghatározott adatokat az e-kárbejelentő rendszer működtetése céljából a MABISZ

részére.

(10)208

(11)209 A (9) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatás, továbbá ezen adatok tekintetében a Kknyt.-ben meghatározott informatikai platformon keresztül történő járműéletút-adatszolgáltatás díjmentes.

51/A. §210 (1) A kárnyilvántartó szerv, illetve ha az adatok csak a biztosító rendelkezésére állnak, akkor a biztosító az üzemben tartó kérelmére köteles a kérelem beérkezését követő tizenöt napon belül a kérelmet megelőző időszak vonatkozásában – amennyiben ezen időszak tartama az öt évet meghaladja, úgy legalább ötéves időszakra visszamenőleg – a 2009/103/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 16. cikkében meghatározott tárgykörben kiadott rendeletében meghatározott adatokról, az abban meghatározott formában igazolást (a továbbiakban: kártörténeti igazolás) kiadni.

(2) A biztosító a más tagállamban kártörténeti igazolás kiadására jogosult szervezet által kiadott kártörténeti igazolás figyelembevétele során nem alkalmazhat hátrányos megkülönböztetést az üzemben tartó állampolgársága, illetve kizárólag korábbi más tagállambeli lakóhelye (székhelye) alapján, valamint ezen okokból nem állapíthat meg magasabb díjat.

(3) A kártörténeti igazolás figyelembevétele során a biztosító a más tagállamban kiadott kártörténeti igazolást ugyanúgy kezeli, mint a kárnyilvántartó szerv által kiadott kártörténeti igazolást, ideértve az esetleges díjkedvezmények alkalmazását is.

(4) A biztosító közzéteszi a kártörténeti igazolások díjmegállapítás során történő felhasználására vonatkozó politikájának általános áttekintését.

52. § (1)211 A biztosító a szerződés megkötését és megszűnését – érdekmúlással történő megszűnés esetén a biztosító tudomásszerzését –, a határozatlan tartamú szerződés megújítását (biztosítási időszakok kezdő napját), továbbá a szüneteléssel, illetve a káreseménnyel kapcsolatos adatok keletkezését követő 15 napon belül köteles a kárnyilvántartó szervet informatikai rendszerén keresztül értesíteni az 51. § (4) és (4a) bekezdésében megjelölt adatokról.

(1a)212 A tevékenységi engedély visszavonásával érintett szerződés 10. § (2) bekezdésében meghatározott megszűnése esetén az új szerződés létrejöttéről szóló – (1) bekezdésben meghatározott – értesítés a tevékenységi engedély visszavonásával érintett szerződés megszűnésére vonatkozó értesítést pótolja, amennyiben az érintett szerződés megszűnésére vonatkozó értesítés a kárnyilvántartó szervhez még nem érkezett meg.

(2)213 A biztosító köteles a hozott kárelőzményi igazolásban szereplő – az 51. § (3)–(4) bekezdéseiben foglaltakkal összemérhető – adatokat az (1) bekezdésnek megfelelő módon a kárnyilvántartó szerv részére továbbítani.

(3)214 A Kártalanítási Számla kezelője az adatok keletkezését követően 15 napon belül köteles a kárnyilvántartó szervet informatikai rendszerén keresztül értesíteni az 51. § (4a) és (5) bekezdésében megjelölt adatokról.

(4) A kárnyilvántartó szerv a biztosító által a részére megküldött, az üzemben tartó természetes személy természetes személyazonosító adatait (név, születési hely, születési idő, anyja neve) és lakcímét azonosítás céljából elektronikus úton megküldi a személyiadat- és lakcímnyilvántartó szerv részére. A sikeres azonosítást követően a személyiadat- és lakcímnyilvántartó kapcsolati kódot képez, amelyet azonosítás céljából megküld a kárnyilvántartó szerv részére.

(5) A személyiadat- és lakcímnyilvántartó szerv az azonosított természetes személy adatainak a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban bekövetkezett változásairól a (4) bekezdésben meghatározott kapcsolati kódon értesíti a kárnyilvántartó szervet.

(6)215 A kárnyilvántartó szerv az üzemben tartó személyi adat- és lakcímnyilvántartó szerv általi sikeres azonosítását követően a kapcsolati kód alapján, a kártörténeti nyilvántartási rendszerben történő folyamatos azonosíthatóság érdekében kártörténeti rendszer azonosító számot képez, amelyet a biztosító írásban közöl az üzemben tartóval. A kártörténeti rendszer azonosító számot a biztosító a 8. § (3) bekezdése, 17. § (4) bekezdése és 21. § (5) bekezdése szerinti értesítéseken szerepelteti.

53. § (1) A nyilvántartással érintett személyes adatok tekintetében az adatkezelő az Információs Központ.

(2) A kártörténeti nyilvántartásból nem vagy csak részlegesen szolgáltatható adat, ha az arra jogosult az adatszolgáltatást az állam külső és belső biztonsága, így különösen honvédelmi, nemzetbiztonsági, bűnmegelőzési, bűnüldözési érdekből törvény rendelkezése alapján korlátozta vagy megtiltotta. A korlátozásról, tiltásról, illetve azok feloldásáról a nyilvántartó szervet értesíteni kell.

(3)216 A (2) bekezdésben foglaltakat nem lehet alkalmazni, ha az érintett személy a személyes adatainak kezeléséről kér tájékoztatást. Abban az esetben, ha a büntetőeljárásban eljáró bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság, előkészítő eljárást folytató szerv, a nemzetbiztonsági szolgálat, vagy külön törvény szerint titkos információgyűjtésre felhatalmazott szerv adatigénylése ezt – bűnüldözési, bűnmegelőzési vagy nemzetbiztonsági érdekre hivatkozással – kifejezetten tartalmazza, a kárnyilvántartó szerv nem tájékoztathatja az érintettet a személyes adataival kapcsolatos adattovábbításról.

Az Információs Központ feladatai

54. § (1) Az e törvény szerinti biztosítók Információs Központot működtetnek.

(2) Az Információs Központ a károsult, vagy bármely tagállam – illetve erre irányuló együttműködési szerződés alapján harmadik ország – információs központja kérésére haladéktalanul tájékoztatást ad a következő adatokról:

a) a károkozó biztosítójának neve, címe és egyéb elérhetőségi adatai;

b) a biztosítást igazoló okirat száma;

c) a biztosítónak a károsult lakóhelye szerinti országban lévő kárrendezési megbízottjának neve és címe;

d) a károkozó gépjármű üzemben tartójának vagy tulajdonosának neve és címe, amennyiben a károsultnak jogos érdeke fűződik ezen adatok megszerzéséhez.

(3) Az Információs Központ együttműködik a más tagállamokban működő információs központokkal annak érdekében, hogy a károsult a (2) bekezdésben foglalt adatokat a balesetet követő 7 év során

a) a károkozó lakóhelye szerinti tagállam információs központjától;

b) a gépjármű telephelye szerinti tagállamának információs központjától;

c) a baleset helyszíne szerinti tagállam információs központjától

késedelem nélkül megkapja.

(3a)217 Az Információs Központ a (3) bekezdésben foglaltakon kívül együttműködik továbbá a más tagállamokban működő információs központokkal annak érdekében, hogy a 4. § (7) bekezdés szerinti gépjárműre vonatkozó szükséges információk rendelkezésre álljanak.

(4) A biztosítóra és a szerződésre vonatkozó adatokat a káresemény időpontjára vonatkozóan, míg a kárrendezési megbízottra vonatkozóan a megkeresésre adandó válasz időpontjában aktuális adatokat kell közölni. Ha a kért adatokat az információs központok közötti megállapodásban kikötött időpontig az Információs Központ bármely okból nem tudja megadni, ezt a körülményt az ok megjelölésével legkésőbb a határidő lejártakor köteles közölni a megkeresővel.

(5) Ha a káreseményben részes gépjármű a káresemény időpontjában érvényes biztosítási fedezettel nem rendelkezett, az Információs Központ ezt a körülményt és a Kártalanítási Számla kezelőjének adatait a megkeresővel közli.

(6)218 Az e törvényben szabályozott adatigénylések teljesítése során az Információs Központ jogszabályoknak és az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusainak megfelelően jogosult személyes adatot harmadik országba továbbítani.

(7) Az Információs Központ a biztosítók kárrendezési megbízottainak adatait, illetve az azokban bekövetkezett változásokat haladéktalanul köteles közölni a többi tagállam információs központjaival, illetve erre irányuló együttműködési szerződés esetén harmadik ország információs központjával. Az adatok helytállóságáért a kárrendezési megbízottat jelölő biztosító a felelős. A kárrendezési megbízottak jegyzékét az interneten a MABISZ honlapján keresztül is elérhetővé kell tenni.

(8)219 Ha a káreseményben részes gépjármű a káresemény időpontjában az 57/A. § (1) bekezdésének megfelelően mentesített volt, az Információs Központ a mentesített gépjármű által okozott károkkal kapcsolatban a károk megtérítésére kötelezett, továbbá a kárrendezést végző szerv nevét és elérhetőségét a megkeresővel közli.

55. § A kárnyilvántartó szerv feladatait az Információs Központ látja el.

IV. Fejezet220

A MABISZ ÁLTAL A KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS RENDSZERÉBEN ELLÁTOTT FELADATOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

56. § (1)221 A MABISZ látja el a Nemzeti Iroda – ezen belül a Kártalanítási Szervezet, az Információs Központ és a kárnyilvántartó szerv – feladatait, a Kártalanítási Számla kezelését, a Kártalanítási Alap kezelését, valamint az e-kárbejelentő működtetésével kapcsolatos feladatokat.

(2) A MABISZ az (1) bekezdésben meghatározott feladatait – az e körbe nem tartozó tevékenységeitől – elkülönített módon láthatja el, amely célból elkülönített szervezeti egységet (a továbbiakban: elkülönített szervezeti egység) hozhat létre.

(3) A MABISZ az (1) bekezdésben meghatározott feladatait az elkülönített szervezeti egység útján oly módon láthatja el, hogy a legfelsőbb szerv vagy az ellenőrző szerv elkülönített szervezeti egység működésével kapcsolatos döntésének meghozatalában azon kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet végző biztosítók részt vehessenek, amelyek nem tagjai a MABISZ-nak.

(3a)222 A MABISZ a Kártalanítási Szervezet, a Kártalanítási Számla, valamint a Kártalanítási Alap kezelése vonatkozásában a károsultak számára a honlapján közzéteszi a kártérítési igényük ezen szervezetekhez történő benyújtására vonatkozó lényeges információkat.

(4)223 A (2) bekezdésben meghatározott szervezeti egység vezetésére a Bit. 53. § (4)–(5) bekezdésében és 54. §-ában meghatározott feltételeknek megfelelő, felelős vezetőt (a továbbiakban: felelős vezető) kell kijelölni, akit a MABISZ ügyvezető és képviseleti szerve jelölhet ki, továbbá aki e minőségében csak a jogszabályoknak, az alapszabálynak, valamint a MABISZ legfőbb szerve határozatainak van alávetve, és a MABISZ tagjai által nem utasítható. A MABISZ az elkülönített szervezeti egységet érintő kérdésekben az alapszabályban meghatározott módon, a (3) bekezdésben meghatározott biztosítók képviselői közül, a felelős vezető vezetésével működő döntést hozó testületet hozhat létre, amely esetben a felelős vezető a testület döntéseinek is alá van vetve.

(5) A felelős vezető az elkülönített szervezeti egység vezetésével kapcsolatos feladatait – a MABISZ részére ellátott egyéb feladataitól elkülönítve – az alapszabály határozza meg.

(6) Felelős vezetőnek az a személy jelölhető ki, akinek kinevezése iránti engedély kérelmet a kinevezés tervezett időpontját harminc nappal megelőzően a Felügyeletnek benyújtották és az engedélyt a Felügyelet megadta. A Felügyelet a felelős vezető megválasztásáról, illetve kinevezéséről engedélyező vagy azt elutasító határozatot hoz.

(7) Az engedélyt megadottnak kell tekinteni, ha a Felügyelet a kérelem megérkezését követő naptól számított harminc napon belül nem hoz döntést.

(8) Ha a felelős vezető kijelölésére az engedély megszerzésétől vagy a (7) bekezdés szerinti vélelem bekövetkezésétől számított három hónapon belül nem kerül sor, a felelős vezető csak ismételt engedélyezést követően jelölhető ki. Az ismételt engedélyezési eljárásra a (3) bekezdésben meghatározott szabályok alkalmazandók.

56/A. § (1) Az elkülönített szervezeti egység működése jogszabályoknak, alapszabálynak, legfelsőbb szerv döntésének való megfelelőségének és pénzügyi gazdálkodásának ellenőrzését a ellenőrző szerv (a továbbiakban: ellenőrző szerv) látja el. Az ellenőrző szerv feladatait – az alapszabály rendelkezései szerint – a MABISZ ellenőrző szerve is elláthatja.

(2) Az elkülönített szervezeti egység működésének ellenőrzésével kapcsolatban az ellenőrző szerv különösen az alábbi feladatokat látja el:

a) gondoskodik arról, hogy a szervezeti egység rendelkezzen átfogó és eredményes működésre alkalmas ellenőrzési rendszerrel;

b) irányítja a belső ellenőrzési szervezetet, amelynek keretében

ba) elfogadja a belső ellenőrzési szervezet éves ellenőrzési tervét,

bb) legalább félévente megtárgyalja a belső ellenőrzés által készített jelentéseket és ellenőrzi a szükséges intézkedések végrehajtását,

bc) szükség esetén külső szakértő felkérésével segíti a belső ellenőrzés munkáját, és

bd) javaslatot tesz a belső ellenőrzési szervezet létszámának változtatására; és

c) a belső ellenőrzés által végzett vizsgálatok megállapításai alapján ajánlásokat és javaslatokat dolgoz ki.

56/B. § (1) A MABISZ elkülönített szervezeti egysége az 56. § (1) bekezdésében meghatározott feladatai ellátásához

a) vezető aktuáriust,

b)224 vezető jogászt,

c) számviteli rendért felelős vezetőt, és

d) belső ellenőrzési vezetőt,

munkaviszony keretében, a MABISZ részére ellátott, az 56. § (1) bekezdésében meghatározott körbe nem tartozó tevékenységeitől elkülönített munkakörben, a felelős vezető munkáltatói jogai biztosításával foglalkoztat.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott vezetőként (a továbbiakban: egyéb vezető) az foglalkoztatható, akinek foglalkoztatása iránti engedély kérelmet a munkába állás tervezett időpontját harminc nappal megelőzően a felelős vezető a Felügyeletnek benyújtotta és az engedélyt a Felügyelet megadta. A Felügyelet az egyéb vezető foglalkoztatásáról engedélyező vagy azt elutasító határozatot hoz.

(3) Az engedélyt megadottnak kell tekinteni, ha a Felügyelet a kérelem megérkezését követő naptól számított harminc napon belül nem hoz döntést.

(4) Ha az egyéb vezető foglalkoztatására az engedély megszerzésétől vagy a (3) bekezdés szerinti vélelem bekövetkezésétől számított három hónapon belül nem kerül sor, az egyéb vezető csak ismételt engedélyezést követően foglalkoztatható. Az ismételt engedélyezési eljárásra a (3) bekezdésben meghatározott szabályok alkalmazandók.

(5) Az egyéb vezetők legfeljebb 2 biztosítónál tölthetnek be ilyen pozíciót.

(6) Az a személy foglalkoztatható

a)225 vezető aktuáriusként, aki megfelel a Bit. 57. § (1) bekezdés a)–d) pontjában;

b)226 vezető jogászként, aki megfelel a Bit. 59. § (1) bekezdés a)–e) pontjában;

c)227 számviteli rendért felelős vezetőként, aki megfelel a Bit. 61. § (1) bekezdés a)–e) pontjában;

d)228 belső ellenőrzési vezetőként, aki megfelel a Bit. 63. § (2) bekezdés a)–d) pontjában

meghatározott feltételeknek, és vele szemben a Bit. 83. § (5) bekezdésében meghatározott kizáró ok nem áll fenn.

(7)229 A Bit. 57. § (1) bekezdés b) pontjában, 59. § (1) bekezdés c) pontjában, 61. § (1) bekezdés c) pontjában és 63. § (2) bekezdés b) pontjában előírt szakmai gyakorlat befejezése nem eshet az egyéb vezető alkalmazását tíz évvel megelőző időpontnál korábbi időpontra.

56/C. § (1) A felelős vezető vagy egyéb vezető kötelezettségszegése esetén a Felügyelet – a kötelezettségszegés súlyának figyelembevételével – kezdeményezheti a MABISZ-nál a felelős vezető felmentését és az egyéb vezető munkaviszonyának a megszüntetését.

(2) A felelős vezető felmentéséhez és az egyéb vezető munkaviszonyának megszüntetéséhez az ellenőrző szerv előzetes tájékoztatása szükséges.

(3) A felelős vezetőt, és az egyéb vezetőket – tanácskozási joggal – a MABISZ legfelsőbb szervének felelősségi területüket érintő napirendi pontjai tárgyalására meg kell hívni.

56/D. § (1) A vezető aktuárius aláírásával igazolja a tartalékok képzésének és mértékének helyességét.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl a vezető aktuárius igazolja, hogy a rendelkezésre álló adatok elégségesek, teljesek és összehangoltak voltak továbbá, hogy az alkalmazott módszerek a kockázatok természetének megfelelnek.

(3) A vezető aktuárius benyújtja a Felügyeletnek az elkülönített szervezeti egység vonatkozásában az éves aktuáriusi jelentését.

(4) Az aktuáriusi jelentés tartalmi követelményeit a Felügyelet elnöke rendeletben állapítja meg.

56/E. §230 A vezető jogász aláírásával igazolja, hogy a Felügyelethez engedélyezésre benyújtott vagy bejelentési kötelezettség alapján megküldött okiratok a jogszabályoknak megfelelnek.

56/F. §231 A számviteli rendért felelős vezető a felelős vezető mellett aláírásával igazolja a Felügyeletnek beküldött, az 57/A. § (3) bekezdése szerinti éves gazdálkodási jelentés és az 57/A. § (9) bekezdése szerinti jelentés, továbbá a Bit. 6. mellékletében meghatározott csoportosítás szerinti külön eszköznyilvántartás helytállóságát.

56/G. § (1) A belső ellenőrzési vezető feladata kizárólag

a) az elkülönített szervezeti egység feladatainak a MABISZ alapszabálynak és a belső működési szabályzatoknak megfelelő ellátásának, és

b) az elkülönített szervezeti egység feladatainak a törvényesség, a biztonság, az áttekinthetőség és a célszerűség szempontjából történő

vizsgálatára terjed ki.

(2) A belső ellenőrzés vezetőjének – az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően – a Felügyelet részére adott jelentések és adatszolgáltatások tartalmi helyességét és teljességét is legalább évente ellenőriznie kell.

(3) A belső ellenőrzés vezetője jelentéseit mind az ellenőrző szerv, mind a felelős vezető részére megküldi.

(4) A belső ellenőr felett a munkáltatói jogokat közvetlenül a felelős vezető gyakorolja.

56/H. § (1) Az elkülönített szervezeti egységnek rendelkeznie kell az alábbiakkal:

a) a jogszabályoknak megfelelő számviteli, valamint nyilvántartási rend,

b) folyamatos nyilvántartási, adatfeldolgozási és adatszolgáltatási rendszer,

c) a tevékenység végzésére alkalmas technikai, informatikai, műszaki, biztonsági felszereltség és helyiség,

d) a megbízható és körültekintő működésnek megfelelő belső szabályzatok,

e) a működési kockázatok csökkentését szolgáló információs és ellenőrzési eljárások és rendszerek, valamint a rendkívüli helyzetek kezelésére vonatkozó terv, és

f) áttekinthető szervezeti felépítés.

(2) Az elkülönített szervezeti egység a tevékenységre vonatkozó nyilvántartásait – a számvitelre vonatkozó jogszabályok előírásai szerint – ellenőrzésre mindenkor alkalmas módon, magyar nyelven vezeti.

(3) A nyilvántartás és az ellenőrzési rendszer akkor megfelelő, ha – a számviteli jogszabályokban foglaltakon túlmenően – lehetővé teszi az elkülönített szervezeti egység körültekintő vezetését, a belső ellenőrzést, valamint a Felügyelet által történő ellenőrzést, és segíti az elkülönített szervezeti egységet abban, hogy eleget tegyen a jogszabályok alapján rá háruló kötelezettségeknek.

56/I. § (1) A MABISZ – az adatvédelmi előírások betartása mellett – az 56. § (1) bekezdésében meghatározott feladatok bármely elemét kiszervezheti.

(2) Az ügymenet kiszervezésének feltétele, hogy az irányítási és ellenőrzési jog megmaradjon a felelős vezetőnél és az ellenőrző szervnél.

(3) A kiszervezett tevékenységet a Felügyelet a tevékenységet végzőnél ugyanazon módon és eszközökkel vizsgálhatja, mintha a tevékenységet az elkülönített szervezeti egység végezné.

(4) A kiszervezett tevékenységgel harmadik személynek okozott kárért a MABISZ felel.

(5) A MABISZ felelős azért, hogy a kiszervezett tevékenységet végző a tevékenységet a jogszabályi előírások betartásával és a tőle elvárható gondossággal végezze. Amennyiben észleli, hogy a kiszervezett tevékenység végzése jogszabályba vagy a szerződésbe ütközik, haladéktalanul köteles felszólítani a kiszervezett tevékenységet végzőt, hogy tevékenységét a jogszabálynak, illetve a szerződésnek megfelelően végezze. Ha a kiszervezett tevékenységet végző a kiszervezett tevékenységet súlyosan szerződésszegő módon vagy a felszólítás ellenére továbbra is jogszabálysértő, szerződésszegő módon végzi, a MABISZ köteles a szerződést azonnali hatállyal felmondani.

(6) Amennyiben a Felügyelet észleli, hogy a MABISZ az (5) bekezdésben foglalt kötelezettségének nem tett eleget, a tevékenység kiszervezését megtilthatja.

(7) Aki egyidejűleg végez kiszervezett tevékenységet egy vagy több biztosító, illetve legalább egy biztosító és legalább egy viszontbiztosító részére, köteles a biztosítók vagy viszontbiztosítók által átadott adatot, információt elkülönítetten – az adatvédelmi előírások betartásával – kezelni.

(8) A MABISZ nem szervezheti ki a tevékenységet olyan szervezethez,

a) amelyben a MABISZ legfőbb szerve vagy ellenőrző szerve tagjának vagy e személy közeli hozzátartozójának tulajdonosi részesedése van, vagy

b) amelynek a MABISZ legfőbb szervének, ellenőrző szervének tagja vagy e személy közeli hozzátartozója vezető tisztségviselője.

(9)232 A kiszervezésre vonatkozó szerződésnek – az elkülönített szervezeti egység tevékenységének jellege figyelembe vételével – megfelelően tartalmaznia kell a Bit. 214. §-ában meghatározott elemeket.

56/J. § (1) A biztonságos üzletmenet érdekében a MABISZ elkülönített szervezeti egységének a mérlegfordulónapján fennálló, várható kötelezettségei teljesítésére, a károk ingadozására biztosítástechnikai tartalékokat kell képeznie.

(2) Biztosítástechnikai tartaléknak minősülnek:

a) a matematikai tartalékok körében a felelősségbiztosítási járadéktartalék;

b) a függőkártartalékok, ezen belül

ba) a bekövetkezett és bejelentett károk tartaléka (tételes függőkártartalék),

bb) a bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartaléka (IBNR);

c) a káringadozási tartalék;

d) a nagy károk tartaléka;

e) az egyéb biztosítástechnikai tartalékok.

(3) Az elkülönített szervezeti egység a biztosítástechnikai tartalékszükséglet számítási módját és a felhasznált adatokat köteles egyértelműen dokumentálni. A biztosítástechnikai tartalékok képzési szabályait az elkülönített szervezeti egység által készített tartalékolási szabályzat tartalmazza.

(4) Az elkülönített szervezeti egység biztosítástechnikai tartalékait a Kártalanítási Számlát és a Kártalanítási Alapot terhelő kötelezettségek szerint – valamint a Kártalanítási Alap esetében felszámolás alatt álló biztosítónként is – külön-külön kell kimutatni.

(5)233 A biztosítástechnikai tartalékok képzésére alkalmazni kell a biztosítók és a viszontbiztosítók szavatoló tőkéjéről és biztosítástechnikai tartalékairól szóló kormányrendeletben a számviteli biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó rendelkezéseket, azzal, hogy ahol e rendelet biztosítót említ, azon az elkülönített szervezeti egységet kell érteni.

(6) A vezető aktuárius köteles haladéktalanul értesíteni a felelős vezetőt és az ellenőrző szervet, amennyiben a biztosítástechnikai tartalékok nem érik el a szükséges mértéket.

56/K. § (1) A elkülönített szervezeti egység a biztosítástechnikai tartalékai fedezetét képező eszközöket a kötelezettségek lejárati szerkezetének figyelembevételével úgy köteles befektetni, hogy a befektetések a mindenkori likviditás megőrzése mellett egyidejűleg a lehető legnagyobb biztonságot és jövedelmezőséget teljesítsék.

(2)234 A biztosítástechnikai tartalékok fedezetét képező eszközök befektetésére – a (3) bekezdésben meghatározott eltérésekkel – alkalmazni kell a Bit. 220. § (2)–(4) bekezdését, 222–227. §-át és 229. §-át azzal, hogy ahol a Bit. biztosítót említ, azon az elkülönített szervezeti egységét kell érteni.

(3) A Kártalanítási Alap kezelője az Alap pénzeszközeit a tőkepiacról szóló törvényben meghatározott állampapírban, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben meghatározott betétben vagy a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényben meghatározott pénzforgalmi számlán tartja oly módon, hogy azok a kártérítési igények kielégítéséhez szükséges mindenkori likviditást biztosítsák, egyidejűleg a lehető legnagyobb biztonságot és jövedelmezőséget teljesítsék.

56/L. § (1)235 A matematikai tartalékok fedezetéül szolgáló eszközöket az elkülönített szervezeti egység a Bit. 6. mellékletében meghatározott csoportosítás szerint külön eszköznyilvántartásba veszi.

(2) Az eszköznyilvántartásban feltüntetett eszközök értékének mindenkor el kell érnie a biztosítástechnikai tartalékok előírt nagyságát. A kötelezettségekre megképzett biztosítástechnikai tartalékok fedezetéül szolgáló eszközöket, azaz a befektetési állomány értékelését piaci értéken kell elvégezni annak érdekében, hogy a szervezet kötelezettségeinek minden pillanatban meg tudjon felelni.

(3) A számviteli rendért felelős vezető köteles haladéktalanul értesíteni a felelős vezetőt és az ellenőrző szervet, ha az eszköznyilvántartásban feltüntetett eszközök értéke alacsonyabb a biztosítástechnikai tartalékok előírt mértékénél.

(4) A felelős vezető a (3) bekezdésben meghatározott esetben haladéktalanul értesíti a Felügyeletet.

57. § (1) A biztosítók a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításból származó tárgyévi díjbevételük arányában a MABISZ elkülönített szervezeti egysége – mint a Kártalanítási Számla kezelője – részére befizetést teljesítenek olyan mértékben, hogy azok fedezetet nyújtsanak e szervezeti egységet terhelő kötelezettségek teljesítésére.

(2)236 A Magyarországon székhellyel rendelkező biztosítók a magyarországi és bármely másik tagállamból származó előző évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási összdíjbevételük 0,25%-ának megfelelő összegben, negyedévente, a MABISZ elkülönített szervezeti egysége – mint a Kártalanítási Alap kezelője – részére befizetést teljesítenek, amely befizetési kötelezettség ezen biztosítók számára az adott negyedéves szerződésállományukban lévő gépjárművek darabszámának – gépjármű-kategóriánként a Kártalanítási Alap kezelője által megállapított kockázati szorzókkal súlyozott – mértékében áll fenn. A befizetési kötelezettség – az e törvény szerinti tevékenységét megkezdő, Magyarországon székhellyel rendelkező biztosítót terhelő kötelezettség kivételével – mindaddig szünetel, amíg a Kártalanítási Alap egyenlege meghaladja a Magyarországon székhellyel rendelkező biztosítók magyarországi és bármely másik tagállamból származó előző évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási összdíjbevételének 6%-át.

(3)237 A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást művelő, Magyarországon székhellyel rendelkező biztosítók minden év január 15-ig jelentik – a magyar és bármely másik tagállamból származó – előző évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjbevételüket, és negyedévente minden tárgynegyedévet követő hónap tizenötödik napjáig az általuk biztosított gépjárművek gépjármű kategóriánkénti darabszámát a MABISZ-nak.

(3a)238 A biztosítók az előző évi díjbevételük arányában minden év január 31-ig a MABISZ elkülönített szervezeti egysége – mint a Nemzeti Iroda feladatait ellátó szervezet, a Kártalanítási Számla és a Kártalanítási Alap kezelője – részére az e szervezeteket terhelő működési költségeik fedezetére és a 11. § (3) bekezdése, továbbá a 23. § (3) bekezdése szerinti közzétételi kötelezettség költségeinek fedezetére befizetést teljesítenek, amelynek mértékét a számviteli rendért felelős vezető és a vezető aktuárius ellenjegyzésével az elkülönített szervezeti egység állapítja meg.

(4) Azok a biztosítók, akik a MABISZ-nak nem tagjai, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységüket az e törvény szerinti befizetésekre vonatkozó kötelezettségvállaló nyilatkozat megtételét és ennek a Felügyelet részére történő benyújtását követően kezdhetik meg.

(5)239

(6)240

57/A. §241 (1) A MABISZ elkülönített szervezeti egysége – mint a Kártalanítási Számla és a Kártalanítási Alap kezelője és a Nemzeti Iroda feladatainak az ellátója – legkésőbb a tárgyévet követő január 31-ig tájékoztatja a biztosítókat a Kártalanítási Számla és a Kártalanítási Alap eredményéről.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatással egyidejűleg a MABISZ elkülönített szervezeti egysége a Kártalanítási Számla és a Nemzeti Iroda részére az 57. § (1) bekezdésében meghatározott célból befizetett összegekkel, továbbá az 57. § (3) bekezdésében meghatározott célból befizetett összegekkel a biztosítók felé elszámol. A MABISZ – mint a Kártalanítási Számla kezelője – a biztosítók által beszedett fedezetlenségi díjak elszámolására – így különösen arra vonatkozóan, hogy a biztosító a fedezetlenségi díjból milyen arányban vonhatja le a beszedés miatt felmerült, a Kártalanítási Számla kezelője által meghatározott költséget – megállapodást köthet a biztosítókkal.

(3) A MABISZ az elkülönített szervezeti egysége vonatkozásában a Felügyelet részére a gazdálkodására vonatkozó adatokról éves gazdálkodási jelentést (a továbbiakban: gazdálkodási jelentés) készít.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott kötelezettség nem érinti a MABISZ mint a számviteli jogszabályok szerinti egyéb szervezet beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségét.

(5) A MABISZ a legfőbb szerv által elfogadott gazdálkodási jelentést, a legfőbb szerv jegyzőkönyvét és a hozott határozatokat a tárgyévet követő 150 napon belül megküldi a Felügyeletnek.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott okiratok valódiságát a felelős vezető, a vezető aktuárius és a számvitel rendjéért felelős vezető aláírásával igazolja.

(7) A MABISZ az elkülönített szervezeti egység vonatkozásában a gazdálkodására vonatkozó adatokról a (3) bekezdés szerinti gazdálkodási jelentés alapján a Felügyelet részére a (8) bekezdés szerinti adatszolgáltatást teljesít, amelynek tartalmát a Felügyelet a honlapján keresztül hozza nyilvánosságra.

(8) Az elkülönített szervezeti egység a Felügyelet részére történő adatszolgáltatási és jelentéstételi kötelezettségének rendjéről, módjáról, tartalmáról, formájáról és időpontjáról szóló jogszabályban meghatározott rendszeres és felügyeleti határozaton alapuló eseti adatszolgáltatást teljesít.

57/B. § (1)242 Az elkülönített szervezeti egység – mint a Nemzeti Iroda feladatait ellátó szervezet, a Kártalanítási Számla és a Kártalanítási Alap kezelője – azon biztosítási titoknak minősülő adatot jogosult kezelni, amelyek a károsult kártérítési igényének rendezésével, nyilvántartásával, vagy a Nemzeti Irodát, a Kártalanítási Számla, a Kártalanítási Alap kezelőjét megillető követelés érvényesítésével összefüggnek.

(2)243 Az Információs Központ, a Nemzeti Iroda, a Kártalanítási Számla, a Kártalanítási Alap és a Kártalanítási Szervezet között személyes adat, illetve biztosítási titoknak minősülő adat a károsult kártérítési igényének rendezése, a biztosítási szerződésből eredő egyéb követelés érvényesítése, illetve a Nemzeti Irodát, a Kártalanítási Számla, a Kártalanítási Alap kezelőjét megillető követelés érvényesítése céljából továbbítható.

(3) A biztosítási titok tekintetében időbeli korlátozás nélkül – ha törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli az elkülönített szervezeti egység vezetőit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a szervezeti egységgel kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak.

57/C. § (1) Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha

a) az érintett személy a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad,

b)244 a Bit. 138. § (1), (5), (6) bekezdése és 139. §-a alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn.

(2)245 Az elkülönített szervezeti egység adatkezelésére – az e törvényben foglalt rendelkezéseken túl – megfelelően alkalmazni kell a Bit. 141. § (1) és (2) bekezdésében maghatározott rendelkezéseket azzal, hogy ahol a Bit. biztosítót említ, azon az elkülönített szervezeti egységét kell érteni.

(3) Az elkülönített szervezeti egység a személyes adatokat az adott személlyel kapcsolatos e törvényben maghatározott feladatainak ellátása során, továbbá azon időtartam alatt kezelheti, ameddig e feladatával kapcsolatban igény érvényesíthető.

(4)246 A MABISZ, mint az e-kárbejelentő működtetője, az e feladata ellátása során megismert személyes adatot addig az időpontig kezelheti, ameddig a kárbejelentéssel kapcsolatban igény érvényesíthető.

57/D. § (1)247 Az elkülönített szervezeti egység biztosítja, hogy a magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát a károsult szóban (személyesen, telefonon) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, elektronikus levélben) közölhesse.

(2)248 A panaszkezelésre megfelelően alkalmazni kell a Bit. 159. § (1)–(5) bekezdésében és a biztosítók, a többes ügynökök és az alkuszok panaszkezelésének eljárásával, valamint panaszkezelési szabályzatával kapcsolatos részletes szabályokról szóló Korm. rendeletben foglaltakat.

57/E. §249 (1) A Kártalanítási Alap kezelőjére engedményezési nyilatkozat megtétele nélkül is átszállnak mindazon jogok és terhelik mindazon kötelezettségek, amelyek a biztosítási szerződés vonatkozásában a felszámolás vagy csődeljárás alatt álló biztosítót – a felszámolás vagy csődeljárás elrendelését megelőzően – megillették, illetve terhelték, továbbá a Kártalanítási Alap kezelője megtérítést követelhet a felszámolás vagy csődeljárás alatt álló biztosítótól, illetve az annak jogait és kötelezettségeit átvevő másik tagállam kártérítési szervezetétől.

(2) A Kártalanítási Alap kezelője és a felszámolás alatt álló, Magyarországon székhellyel rendelkező biztosító felszámolója a kártérítési igények rendezése és a biztosítási szerződésekhez kapcsolódó követelések érvényesítése során együttműködnek, amelynek keretében a felszámoló köteles

a) a felszámolás elrendelését követő negyvenöt napon belül a biztosítási szerződésekről, az ezekre előírt, valamint a teljesített díjakról, a felszámolás alatt álló, Magyarországon székhellyel rendelkező biztosítónak bejelentett káreseményekről, valamint a szerződésekkel és a káreseményekkel kapcsolatban folyamatban lévő eljárásokról tételes listát készíteni, és azt a szerződések, a káresemények és az eljárások iratanyagával együtt a Kártalanítási Alap kezelője részére átadni;

b) a felszámolás alatt álló, Magyarországon székhellyel rendelkező biztosítót a kockázatviselése megszűnéséig megillető meg nem fizetett díjakat behajtani és a Kártalanítási Alap részére átutalni; és

c) a felszámolás során nála bejelentett káreseményeket a károsult egyidejű tájékoztatása mellett a Kártalanítási Alap kezelőjének haladéktalanul továbbítani.

(3) Ha a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománnyal kapcsolatos biztosítástechnikai tartalékok fedezetére szolgáló eszközök – Bit. 168. § (2) bekezdésében meghatározott – pótlására kerül sor, a Kártalanítási Alap kezelője megtérítést követelhet a tevékenységi engedély visszavonásával érintett Magyarországon székhellyel rendelkező biztosítótól, feltéve, ha a megtérítés nem veszélyezteti a biztosító azon hitelezője igényének kielégítését, amelynek biztosítási szerződésen alapuló követelése van a tevékenységi engedély visszavonásával érintett biztosítóval szemben.

57/F. § (1) A Felügyelet az elkülönített szervezeti egység kötelezettségének teljesítése, a károsultak érdekeinek megóvása, valamint annak érdekében, hogy az elkülönített szervezeti egység tevékenysége e törvénynek, illetve a tevékenységére vonatkozó más jogszabályoknak és a Felügyelet határozatainak megfeleljen, a következő intézkedéseket hozhatja:

a) az e törvényben, az elkülönített szervezeti egység tevékenységére vonatkozó más jogszabályban, továbbá a felügyeleti határozatokban meghatározott feltételeknek való megfelelésre – határidő kitűzésével – kötelezhet,

b) felügyeleti bírság megfizetésére kötelezhet,

c) a felelős vezető, valamint az egyéb vezető felmentését, az alkalmazott felelősségre vonását kezdeményezheti,

d) a tevékenység kiszervezését megtilthatja, vagy

e) a felelős vezető meghallgatását rendelheti el.

(2) A Felügyelet az e törvényben, az elkülönített szervezeti egység tevékenységére vonatkozó jogszabályban, továbbá a felügyeleti határozatokban meghatározott feltételeknek való megfelelés teljesítése érdekében, határozott időtartamra szóló intézkedési terv kidolgozására, illetve – jóváhagyás esetén – az abban foglaltak végrehajtására kötelezheti az elkülönített szervezeti egységet.

(3)250 A Felügyelet eljárására az MNBtv. 81–95. §-ai nem alkalmazhatók.

57/G. § (1)251 A MABISZ elkülönített szervezeti egysége kapcsolatot tart fenn a többi tagállam – a gépjármű-felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló, 2009. szeptember 16-i 2009/103/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 24. cikk (1) bekezdésében meghatározottaknak megfelelően létrehozott – kártalanítási szervezeteivel és garanciaalapjaival, valamint információs központjaival.

(2) A MABISZ elkülönített szervezeti egysége ellátja az (1) bekezdésben meghatározott testületek jogairól és kötelezettségeiről, valamint a kártalanítási szolgáltatások visszatérítéséről szóló megállapodásokhoz kapcsolódó feladatokat.

(3) A MABISZ az (1) bekezdésben meghatározott testületek jogairól és kötelezettségeiről, valamint a kártalanítási szolgáltatások visszatérítéséről szóló kétoldalú megállapodást köthet harmadik ország hasonló feladatokat ellátó szervezeteivel.

(4) A biztosítók a MABISZ-szal megállapodást kötnek a Nemzeti Irodához való csatlakozásra vonatkozóan, amely kiterjed legalább a Nemzeti Iroda tagjává válás, a tagság megszűnése, a zöldkártya kibocsátási jogosultság kiadása, felfüggesztése és visszavonása kérdéseire.

V. Fejezet252

ÁLLAMI GÉPJÁRMŰVEK MENTESÍTÉSE

57/H. § (1) Mentesek az e törvényben meghatározott biztosítási szerződés megkötésének kötelezettsége alól azon gépjárművek üzemben tartói, amelyeket az üzemben tartói jogokat gyakorló minisztériumot vezető miniszter, vagy az üzemben tartói jogokat gyakorló szervezet felett irányítási vagy felügyeleti jogot gyakorló miniszter (a továbbiakban: vagyonkezelésért felelős miniszter) rendeletében a biztosítási kötelezettség alól mentesített.

(2) A vagyonkezelésért felelős miniszter akkor mentesítheti az (1) bekezdésben meghatározott gépjárművek üzemben tartóit, ha a mentesítés hatályának a kezdetét megelőzően meghozatalra kerülnek az intézkedések a mentesítésre kerülő gépjárművekkel kapcsolatos jövőben bekövetkező károk rendezéséről, továbbá a károk és annak rendezésének fedezetéről, amelynek keretében

a) össze kell állítani és naprakészen kell tartani a mentesített gépjárművek jegyzékét, illetve biztosítani kell a mentesített gépjárművek nyilvántartásával kapcsolatos intézkedéseket, illetve az ahhoz való hozzáférést az Információs Központ feladatait ellátó Nemzeti Iroda számára;

b) Magyarország, továbbá más tagállam területén ki kell jelölni a mentesített gépjárművek által az okozott károk rendezését és megtérítését végző szervet;

c) biztosítani kell a b) pontban meghatározott szervezetnél a feladatellátáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételeket; és

d) meg kell tenni a szükséges intézkedéseket, hogy a mentesített gépjárművek által okozott károk rendezését és megtérítését végző szerv a Belső Szabályzatban foglaltaknak megfelelően teljesíteni tudja a károkkal kapcsolatos megtérítési kötelezettségét, illetve a mentesített gépjárművek igazolóeszközzel legyenek ellátva.

(3) A miniszter a mentesítést megelőzően közli az Európai Bizottsággal, a tagállamokkal és az Információs Központ feladatait ellátó Nemzeti Irodával a mentesített gépjárművek jegyzékét, a mentesített gépjárművek által okozott károkkal kapcsolatban a károk megtérítésére kötelezett, továbbá a kárrendezést végző szerv nevét és elérhetőségét.

(4) Ha a Nemzeti Iroda, illetve a Kártalanítási Szervezet – a külföldi nemzeti iroda, illetve kártalanítási szervezet megtérítési igénye alapján – a kárt megtérítette, a károsult követelésének kielégítésével kapcsolatban felmerült összes ráfordítása és – átalányösszegben is megállapítható – költsége megtérítését követelheti – a Belső Szabályzatban foglalt feltételek szerint – a mentesített gépjármű üzemben tartójától.

NEGYEDIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatálybalépés

58. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – 2010. január 1-jén lép hatályba.

(2) E törvény 51. §-ának (9) bekezdése, valamint az 52. § (1)–(3) bekezdései 2010. május 1-jén lépnek hatályba.

(3) E törvény 63–66. §-ai és a 67. § (1) bekezdése a hatálybalépést követő napon hatályát veszti.

(4) E törvény 61. §-ának (2) bekezdése a hatálybalépését követő 6. napon hatályát veszti.

(5) E törvény 62. §-a és 67. §-ának (2) bekezdése 2011. július 2-án hatályát veszti.

Átmeneti rendelkezések

59. § (1) E törvény rendelkezéseit – a határozott időre szóló szerződések kivételével – figyelemmel a (2) bekezdésben foglaltakra, a hatálybalépéskor már megkötött szerződésekre is alkalmazni kell.

(2) E törvény hatálybalépését követően, amennyiben az e törvény szerint szerződéskötésre kötelezett személye és az e törvény hatálybalépését megelőzően megkötött – határozatlan tartamú – szerződésben szereplő szerződő személye eltér, az adott gépjármű vonatkozásában csak abban az esetben köteles az e törvény szerinti szerződéskötésre kötelezett személy új szerződést kötni, ha akár a tulajdonos, akár az üzemben tartó személyében változás állt be.

(3) A (2) bekezdésben meghatározottak szerint megkötött szerződés esetében az új szerződés – a 10. §-ban meghatározott rendelkezések ellenére – érvényes, a korábban fennálló szerződés hatályát veszti.

(4) A hatálybalépés napját megelőzően bekövetkezett káresetekhez kapcsolódóan a kártérítési igények érvényesítésével összefüggő eljárásokra, a helytállási kötelezettség mértékére a káresemény időpontjában hatályos jogszabályokat kell alkalmazni.

60. § A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 1991. július 1-je előtti rendszeréből származó, a káresemények időpontjában hatályos jogszabályok alapján még nem teljesített állami kötelezettségek teljesítésére a külön jogszabályban foglaltak irányadók.

61. § (1) E törvény 22. §-ában meghatározott rendelkezéseket azon fedezetlenségi díj megfizetésére kell alkalmazni, ahol a fedezetlenség időtartama e törvény hatálybalépését követően kezdődik.

(2)253

(3)254 A Kártalanítási Alap térítési kötelezettsége – a más tagállamban székhellyel rendelkező biztosítók tekintetében fennálló térítési kötelezettsége vonatkozásában – a 2023. december 23-án vagy azt követően csőd- vagy felszámolási eljárás alá kerülő más tagállamban székhellyel rendelkező biztosító esetében áll fenn.

(4)255 E törvény hatálybalépését megelőzően kezdődött és e törvény hatálybalépését követően lezáruló fedezetlenségi díj (elmaradt díj) számítására a fedezetlenség kezdő napján hatályban lévő rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

(5)256 E törvény gépjárműflottára kötött szerződésekre vonatkozó szabályait a 2011. január 1-jétől minden gépjárműflottára kötött szerződés vonatkozásában alkalmazni kell.

(6)257 Érdekmúlással megszűnik a gépjárműflottára kötött szerződés, ha 2011. január 1-jén nem felel meg az e törvény gépjárműflottára kötött szerződésekre vonatkozó szabályainak.

62. §258 Az e törvény – az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2012. évi CLI. törvénnyel megállapított – 5. § (1) bekezdését a 2013. január 1-jét követően tett ajánlatokra vagy megkötött szerződésekre kell alkalmazni.

62/A. §259 (1) A biztosító a 2012. október 30-áig meghirdetendő díjtarifáját a 23. § (3) bekezdésétől eltérően 2013. január 1-től alkalmazandó tarifájaként hirdeti meg.

(2) A biztosító a 2012. október 30. és 2012. december 31. közötti időszakban a 2013. március 1-jét követően kezdődő biztosítási időszakra szóló ajánlatot nem fogadhatja el, és ezen időponttól kezdődő biztosítási időszakra szóló szerződést nem köthet, az így létrejött szerződés érvénytelen. A biztosító az ajánlat elutasításáról annak beérkezésétől számított tizenöt napon belül értesíti az üzemben tartót.

(3) A biztosító a kártörténeti rendszer azonosító számot az e törvény – egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2012. évi CLI. törvénnyel megállapított – 52. § (6) bekezdésében foglaltak szerint legkésőbb 2013. január 1-jétől köteles szerepeltetni az e törvény 8. § (3) bekezdése, 17. § (4) bekezdése és 21. § (5) bekezdése szerinti értesítéseken.

62/B. §260 (1) E törvénynek az – egyes biztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló 2013. évi LXXXVI. törvénnyel megállapított – 56–57/F. §-ában meghatározott rendelkezéseit a MABISZ alapszabályának e törvény rendelkezéseinek a figyelembevételével történő módosítását követően, de legkésőbb 2014. június 1-jétől kell alkalmazni.

(2) 2014. január 1-jétől a felelős vezető feladatait – amennyiben megfelel az 56. § (5) bekezdésében meghatározott feltételeknek – a főtitkár látja el.

62/C. §261 Az egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CCLII. törvénnyel megállapított 3/A. §-ban foglaltak a 2014. március 15-én és ezt követően bekövetkezett káresemények vonatkozásában alkalmazandók.

62/D. §262

62/E. §263 (1) A Kártalanítási Alap kezelője 2023. december 23-ig jogosult és törekszik megállapodást kötni – az e törvény 2023. december 23-án hatályba lépő, A Kártalanítási Alap helytállási kötelezettsége alcímében foglaltak végrehajtása érdekében – másik tagállamok kártérítési szervezeteivel feladatköreik, kötelezettségeik és a megtérítési eljárások meghatározása céljából.

(2) Az (1) bekezdés szerinti megállapodás megkötéséről a Kártalanítási Alap kezelője haladéktalanul tájékoztatja az Európai Bizottságot és a biztosítási piac szabályozásáért felelős minisztert.

62/F. §264 (1) A 23. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérően a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál alkalmazott gépjármű-kategóriákról szóló PM rendelet szerinti Egyéb gépjárművek gépjármű-kategória vonatkozásában első alkalommal az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2024. évi XVII. törvény kihirdetését követő 30 napon belül kötelesek a biztosítók a díjtarifájukat meghirdeti és közzétenni, amely díjtarifák az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2024. évi XVII. törvény hatálybalépését követő hatvanadik naptól alkalmazandóak.

(2) Az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2024. évi XVII. törvénnyel megállapított 3. § 10. pontjában, valamint 16. § (2) és (2a) bekezdésében foglaltakat az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2024. évi XVII. törvény hatálybalépését265 követő hatvanadik naptól kell alkalmazni.

Módosuló és hatályukat vesztő rendelkezések

63. §266

64. §267

65. §268

66. §269

67. § (1)270

(2)271

Felhatalmazó rendelkezések

68. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a kötvénynyilvántartó szerv kijelölését rendeletben állapítsa meg.272

69. § (1) Felhatalmazást kap a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter, hogy

a) a díjtarifa megállapításának alapjául szolgáló gépjármű-kategóriákat;273

b) a kártörténeti adatok biztosítók által történő felhasználásának, a kártörténeti adatokon alapuló bonus-malus rendszer, továbbá a kártörténeti igazolások kiadásának szabályait;274

c)275 a Kártalanítási Alap javára teljesített befizetéseknek és az Alap kezelésének szabályait;276

d)277 az elkülönített szervezeti egység éves gazdálkodási jelentésének tartalmára és az azt alátámasztó nyilvántartások vezetésére, valamint a nyilvántartásokkal összefüggő biztosítói adatszolgáltatására vonatkozó szabályokat278

rendeletben állapítsa meg.

(2)279 Felhatalmazást kap a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter, hogy a közlekedésrendészetért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítsa meg a magyarországi telephelyű gépjárművek, továbbá más tagállami telephelyű és magyarországi rendeltetési hellyel rendelkező gépjárművek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási fedezetének fennállását tanúsító igazolóeszközökre vonatkozó szabályokat.280

(3)281 Felhatalmazást kap a kormány tagja, hogy rendeletben megállapíthassa a biztosítási kötelezettség alól mentes gépjárművek körét, ezek nyilvántartására vonatkozó szabályokat, gépjárművek által okozott károk megtérítését és rendezését végző szerv kijelölését, a szerv működésére vonatkozó szabályokat és a mentesített gépjárművek igazolóeszközzel történő ellátására vonatkozó szabályokat.282

(4)283 Felhatalmazást kap a Magyar Nemzeti Bank elnöke, hogy az egyedi szerződésekre vonatkozó díjtarifának, a gépjárműflottára kötött szerződésekre vonatkozó díjtarifának, továbbá fedezetlenségi díj tarifájának a Felügyelet honlapján történő meghirdetésének módjára vonatkozó részletes szabályokat rendeletben állapítsa meg.284

(5)285 Felhatalmazást kap a Magyar Nemzeti Bank elnöke, hogy a KKTA-ból történő biztosítói adatigénylésre vonatkozó részletes szabályokat rendeletben állapítsa meg.286

Az Európai Unió jogának való megfelelés

70. § Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 1972. április 24-i 72/166/EGK irányelve a tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra és a biztosítási kötelezettség ellenőrzésére vonatkozó jogszabályainak közelítéséről,

b) a Tanács 1972. december 19-i 72/430/EGK irányelve a tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra és a biztosítási kötelezettség ellenőrzésére vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 1972. április 24-i 72/166/EGK tanácsi irányelv módosításáról,

c) a Tanács 1983. december 30-i 84/5/EGK második irányelve a tagállamok gépjármű-felelősségbiztosítására vonatkozó jogszabályainak közelítéséről,

d) a Tanács 1990. május 14-i 90/232/EGK harmadik irányelve a gépjármű-használattal kapcsolatos polgári jogi felelősség biztosítására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről,

e) a Tanács 1990. november 8-i 90/618/EGK irányelve az életbiztosítás körén kívül eső közvetlen biztosítási tevékenységekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló 73/239/EGK és 88/357/EGK irányelvnek elsősorban a gépjármű-felelősségbiztosítás tekintetében történő módosításáról,

f) az Európai Parlament és a Tanács 2000. május 16-i 2000/26/EK irányelve a tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabályainak közelítéséről, valamint a 73/239/EGK és a 88/357/EGK tanácsi irányelv módosításáról (negyedik gépjármű-biztosítási irányelv),

g) az Európai Parlament és a Tanács 2005. május 11-i 2005/14/EK irányelve a gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó 72/166/EGK, 84/5/EGK, 88/357/EGK és 90/232/EGK tanácsi irányelv, valamint a 2000/26/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról,

h)287 az Európai Parlament és a Tanács 2009. szeptember 16-i 2009/103/EK irányelve a a gépjármű-felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről.

i)288 az Európai Parlament és Tanács 2021. november 24-i 2021/2118 (EU) irányelve a gépjármű-felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló 2009/103/EK irányelv módosításáról.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2009. június 8-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2009. június 29.

2

Az 1. § a) pontja a 2011: CCI. törvény 339. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § b) pontja a 2023. évi XXXIX. törvény 46. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 1. § c) pontja a 2009: CL. törvény 146. §-ával megállapított szöveg.

5

Az 1. § d) pontja a 2013: CXLIII. törvény 134. §-ával megállapított, a 2022: XXII. törvény 115. §-a szerint módosított szöveg.

6

A 2. § b) pontja a 2011: CCI. törvény 339. § a) pontja, a 2023. évi XXXIX. törvény 71. § a) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 2. § c) pontja a 2011: CCI. törvény 339. § a) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 3. § 5. pontja a 2012: CLI. törvény 68. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 3. § 6a. pontját a 2020: CX. törvény 46. §-a iktatta be.

11

A 3. § 7. pontja a 2012: CLI. törvény 85. §-a szerint módosított szöveg.

12

A 3. § 8/A. pontját a 2012: CLXXVIII. törvény 362. § (1) bekezdése iktatta be.

13

A 3. § 9. pontja a 2013: LXXXVI. törvény 47. §-ával megállapított, a 2013: CCLII. törvény 169. § (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 3. § 10. pontja a 2024. évi XVII. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

15

A 3. § 10a. pontját a 2023. évi XXXIX. törvény 47. § (1) bekezdése iktatta be.

16

A 3. § 11. pontja a 2023. évi XXXIX. törvény 47. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A 3. § új 21. pontját a 2009: CL. törvény 147. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti 21–36. pont számozását 22–37. pontra változtatva. A 3. § 21. pontja a 2023. évi XXXIX. törvény 47. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 3. § eredeti 21. pontjának számozását 22. pontra változtatta a 2009: CL. törvény 147. § (1) bekezdése, szövege a 2023. évi XXXIX. törvény 47. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 3. § eredeti 22. pontjának számozását 23. pontra változtatta a 2009: CL. törvény 147. § (1) bekezdése. A 3. § 23. pontja a 2013: CCLII. törvény 169. § (5) bekezdés d) pontja, a 2023. évi XXXIX. törvény 71. § c) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 3. § eredeti 23. pontjának számozását 24. pontra változtatta a 2009: CL. törvény 147. § (1) bekezdése. A 3. § 24. pontja a 2023. évi XXXIX. törvény 47. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 3. § eredeti 24. pontjának számozását 25. pontra változtatta a 2009: CL. törvény 147. § (1) bekezdése.

24

A 3. § eredeti 25. pontjának számozását 26. pontra változtatta a 2009: CL. törvény 147. § (1) bekezdése.

25

A 3. § 26a. pontját a 2023. évi XXXIX. törvény 47. § (5) bekezdése iktatta be.

26

A 3. § eredeti 26. pontjának számozását 27. pontra változtatta a 2009: CL. törvény 147. § (1) bekezdése.

27

A 3. § eredeti 27. pontjának számozását 28. pontra változtatta a 2009: CL. törvény 147. § (1) bekezdése.

28

A 3. § 28. pont a) alpontja a 2013: CCLII. törvény 169. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

29

A 3. § 28. pont b) alpontja a 2013: CCLII. törvény 169. § (5) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 3. § eredeti 28. pontjának számozását 29. pontra változtatta a 2009: CL. törvény 147. § (1) bekezdése.

31

A 3. § eredeti 29. pontjának számozását 30. pontra változtatta a 2009: CL. törvény 147. § (1) bekezdése.

32

A 3. § eredeti 30. pontjának számozását 31. pontra változtatta a 2009: CL. törvény 147. § (1) bekezdése. A 3. § 31. pontja a 2023. évi XXXIX. törvény 47. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 3. § eredeti 31. pontjának számozását 32. pontra változtatta a 2009: CL. törvény 147. § (1) bekezdése.

34

A 3. § eredeti 32. pontjának számozását 33. pontra változtatta a 2009: CL. törvény 147. § (1) bekezdése. A 3. § 33. pontja a 2023. évi XXXIX. törvény 47. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 3. § eredeti 33. pontjának számozását 34. pontra változtatta a 2009: CL. törvény 147. § (1) bekezdése.

36

A 3. § eredeti 34. pontjának számozását 35. pontra változtatta a 2009: CL. törvény 147. § (1) bekezdése. A 3. § 35. pontja a 2023. évi XXXIX. törvény 47. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 3. § eredeti 35. pontjának számozását 36. pontra változtatta a 2009: CL. törvény 147. § (1) bekezdése. A 3. § 36. pontja a 2023. évi XXXIX. törvény 47. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

38

A 3. § eredeti 36. pontjának számozását 37. pontra változtatta a 2009: CL. törvény 147. § (1) bekezdése.

40

A 3/B. §-t a 2016: LIII. törvény 68. §-a iktatta be, szövege a 2023. évi XXXIX. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

41

A 4. § (1) bekezdése a 2023. évi XXXIX. törvény 49. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

42

A 4. § (2) bekezdése a 2023. évi XXXIX. törvény 49. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

43

A 4. § (4a) bekezdését a 2016: LIII. törvény 69. §-a iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 330. §-a szerint módosított szöveg.

44

A 4. § (7) bekezdése a 2023. évi XXXIX. törvény 49. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

45

A 4. § (8) bekezdését a 2023. évi XXXIX. törvény 49. § (3) bekezdése iktatta be.

46

A 4. § (9) bekezdését a 2023. évi XXXIX. törvény 49. § (3) bekezdése iktatta be.

47

Az 5. § (1) bekezdése a 2023. évi XXXIX. törvény 50. §-ával megállapított szöveg.

48

Az 5. § (3) bekezdése a 2012: CLI. törvény 69. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

49

Az 5. § (4) bekezdése a 2017: CXLV. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

50

A 6. § a 2017: CXLV. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

51

A 7. § (1) bekezdése a 2017: CXLV. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

52

A 7. § (1a) bekezdését a 2017: CXLV. törvény 24. §-a iktatta be.

53

A 7. § (3) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

54

A 7. § (3a) bekezdését a 2016: LIII. törvény 70. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 330. §-a szerint módosított szöveg.

55

A 7. § (5) bekezdését a 2016: LIII. törvény 70. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2023. évi XXXIX. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.

56

A 8. § (1) bekezdése a 2009: CL. törvény 148. §-ával megállapított szöveg.

57

A 8. § (1a) bekezdését a 2016: CXLIV. törvény 45. §-a iktatta be.

58

A 8. § (2) bekezdése a 2023. évi XXXIX. törvény 71. § d) pontja szerint módosított szöveg.

59

A 8. § (5) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 169. § (5) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

60

A 9. § (1) bekezdése a 2012: CLI. törvény 70. §-ával megállapított szöveg.

61

A 9. § (3) bekezdése a 2009: CL. törvény 149. §-ával megállapított szöveg.

62

A 10. § a 2015: CXLVII. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

63

A 10. § (2) bekezdése a 2015: CXLVII. törvény 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

64

A 11. § (2) bekezdése a 2012: CLI. törvény 72. §-ával megállapított szöveg.

65

A 11. § (3) bekezdése a 2013: CXLIII. törvény 135. §-ával megállapított szöveg.

66

A 11. § (5) bekezdését a 2013: CCXXXVI. törvény 119. §-a iktatta be.

67

A 12. § a 2023. évi XXXIX. törvény 71. § e) pontja szerint módosított szöveg.

68

A 13. § (1) bekezdése a 2016: LIII. törvény 71. §-ával megállapított, a 2022: XX. törvény 12. §-a szerint módosított szöveg.

69

A 15. § f) pontja a 2023. évi XXXIX. törvény 52. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

70

A 15. § g) pontját a 2023. évi XXXIX. törvény 72. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

71

A 15. § h) pontja a 2023. évi XXXIX. törvény 52. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

72

A 15. § i) pontja a 2023. évi XXXIX. törvény 71. § f) pontja szerint módosított szöveg.

73

A 15. § k) pontja a 2023. évi XXXIX. törvény 71. § b) pontja szerint módosított szöveg.

74

A 16. § (2) bekezdése a 2024. évi XVII. törvény 40. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

75

A 16. § (2a) bekezdését a 2024. évi XVII. törvény 40. § (2) bekezdése iktatta be.

76

A 17. § (1) bekezdése a 2012: CLI. törvény 73. §-ával megállapított szöveg.

77

A 17. § (4a) bekezdését a 2015: CCV. törvény 1. §-a iktatta be.

78

A 19. § (1) bekezdése a 2009: CL. törvény 150. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

79

A 19. § (3) bekezdése a 2017: CXLV. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

80

A 19. § (5) bekezdése a 2009: CL. törvény 150. § (2) bekezdésével megállapított, a 2023. évi XXXIX. törvény 71. § d) pontja szerint módosított szöveg.

81

A 19. § (5a) bekezdését a 2016: LIII. törvény 72. §-a iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 330. §-a szerint módosított szöveg.

82

A 19. § (8) bekezdését a 2015: CXLVII. törvény 4. §-a iktatta be.

83

A 19. § (9) bekezdését a 2015: CXLVII. törvény 4. §-a iktatta be.

84

A 21. § (1a) bekezdését a 2013: LXXXVI. törvény 49. §-a iktatta be, szövege a 2016: LIII. törvény 78. § b) pontja szerint módosított szöveg.

85

A 21. § (6) bekezdése a 2012: CLI. törvény 74. §-ával megállapított szöveg.

86

A 21. § (7) bekezdése a 2012: CLI. törvény 74. §-ával megállapított szöveg.

87

A 22. § (2) bekezdése a 2016: LIII. törvény 73. §-ával megállapított szöveg.

88

A 22. § (5) bekezdése a 2013: CCXXXVI. törvény 120. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

89

A 22. § (7) bekezdése a 2013: CXLIII. törvény 136. §-ával megállapított szöveg.

90

A 22. § (8) bekezdését a 2013: CCXXXVI. törvény 120. § (2) bekezdése iktatta be.

91

A 22. § (9) bekezdését a 2014: LXXXVIII. törvény 461. § (2) bekezdése iktatta be.

92

A 23. § a 2012: CLI. törvény 76. §-ával megállapított szöveg.

93

A 23. § (3) bekezdése a 2013: CXLIII. törvény 137. §-ával megállapított szöveg.

94

A 23. § (3a) bekezdését a 2015: CCV. törvény 2. § (1) bekezdése iktatta be.

95

A 23. § (4a) bekezdését a 2015: CCV. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be.

96

A 24. § a 2012: CLI. törvény 76. §-ával megállapított szöveg.

97

Az „A díjtarifa megállapításhoz kapcsolódó szerződés- és káradatbázis” alcímet (24/A. §) a 2018: CXXVI. törvény 74. §-a iktatta be.

98

A 26. § (3) bekezdése a 2023. évi XXXIX. törvény 53. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

99

A 26. § (4) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 50. §-ával megállapított szöveg.

100

A 26. § (6) bekezdése a 2023. évi XXXIX. törvény 53. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

101

A 27. § a 2013: CCXXXVI. törvény 121. §-ával megállapított, a 2023. évi XXXIX. törvény 71. § e) pontja szerint módosított szöveg.

102

A 28. § (1) bekezdése a 2023. évi XXXIX. törvény 54. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

103

A 28. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 339. § c) pontja szerint módosított szöveg.

104

A 28. § (4) bekezdését a 2023. évi XXXIX. törvény 54. § (2) bekezdése iktatta be.

105

A 29. § (1) bekezdése a 2020: CX. törvény 50. §-a szerint módosított szöveg.

106

A 29. § (3) bekezdését a 2009: CL. törvény 153. §-a iktatta be, szövege a 2013: CCLII. törvény 169. § (5) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

107

A 30. § (2) bekezdése a 2013: CCXXXVI. törvény 122. §-ával megállapított szöveg.

108

A 30. § (6) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 169. § (5) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

109

A 31. § b) pontja a 2013: CCLII. törvény 169. § (5) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

110

A 32/A. §-t a 2009: CL. törvény 154. §-a iktatta be.

111

A 32/A. § (2) bekezdése a 2013: CCXXXVI. törvény 123. §-ával megállapított szöveg.

112

A 32/A. § (3) bekezdését a 2023. évi CIX. törvény 29. §-a iktatta be.

113

A 32/B. §-t a 2009: CL. törvény 154. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: CXXVII. törvény 60. §-a.

114

A 34. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2009: CL. törvény 155. §-ával megállapított, a 2016: LIII. törvény 78. § c) pontja szerint módosított szöveg.

115

A 34. § (1) bekezdés c) pontja a 2016: LIII. törvény 79. §-a szerint módosított szöveg.

116

A 34. § (1a) bekezdését a 2023. évi XXXIX. törvény 55. §-a iktatta be.

117

A 34. § (2) bekezdése a 2016: LIII. törvény 78. § d) pontja szerint módosított szöveg.

118

A 34. § (3) bekezdése a 2016: LIII. törvény 78. § e) pontja szerint módosított szöveg.

119

A 35. § (1) bekezdése a 2023. évi XXXIX. törvény 56. §-ával megállapított szöveg.

120

A 35. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 339. § a) pontja szerint módosított szöveg.

121

A 36. § (2a) bekezdését a 2023. évi XXXIX. törvény 57. § (1) bekezdése iktatta be.

122

A 36. § (3) bekezdése a 2012: CLI. törvény 77. §-ával megállapított szöveg.

123

A 36. § (6a) bekezdését a 2015: CXLVII. törvény 5. § (1) bekezdése iktatta be, a 2023. évi XXXIX. törvény 72. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

124

A 36. § (6b) bekezdését a 2015: CXLVII. törvény 5. § (1) bekezdése iktatta be, a 2023. évi XXXIX. törvény 72. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

125

A 36. § (6c) bekezdését a 2015: CXLVII. törvény 5. § (1) bekezdése iktatta be, a 2023. évi XXXIX. törvény 72. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

126

A 36. § (6d) bekezdését a 2015: CXLVII. törvény 5. § (1) bekezdése iktatta be, a 2023. évi XXXIX. törvény 72. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

127

A 36. § (6e) bekezdését a 2015: CXLVII. törvény 5. § (1) bekezdése iktatta be, a 2023. évi XXXIX. törvény 72. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

128

A 36. § (6f) bekezdését a 2015: CXLVII. törvény 5. § (1) bekezdése iktatta be, a 2023. évi XXXIX. törvény 72. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

129

A 36. § (6g) bekezdését a 2015: CXLVII. törvény 5. § (1) bekezdése iktatta be, a 2023. évi XXXIX. törvény 72. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

130

A 36. § (6h) bekezdését a 2015: CXLVII. törvény 5. § (1) bekezdése iktatta be, a 2023. évi XXXIX. törvény 72. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

131

A 36. § (8) bekezdés f) pontját a 2016: LIII. törvény 74. §-a iktatta be.

132

A 36. § (8) bekezdés g) pontját a 2016: LIII. törvény 74. §-a iktatta be.

133

A 36. § (8) bekezdés h) pontját a 2016: LIII. törvény 74. §-a iktatta be.

134

A 36. § (8) bekezdés i) pontját a 2023. évi XXXIX. törvény 57. § (2) bekezdése iktatta be.

135

A 36. § (8a) bekezdését a 2015: CXLVII. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be, a 2023. évi XXXIX. törvény 72. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

136

A 36. § (8b) bekezdését a 2015: CXLVII. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be, a 2023. évi XXXIX. törvény 72. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

137

A 36. § (11) bekezdését a 2014: LXXXVIII. törvény 461. § (3) bekezdése iktatta be.

138

A 36. § (12) bekezdését a 2014: LXXXVIII. törvény 461. § (3) bekezdése iktatta be.

139

A 36/A. §-t a 2023. évi XXXIX. törvény 58. §-a iktatta be.

140

A 37. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 339. § c) pontja szerint módosított szöveg.

141

A 37. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 339. § c) pontja, a 2023. évi XXXIX. törvény 71. § b) pontja szerint módosított szöveg.

142

A 37. § (3) bekezdése a 2011: CCI. törvény 339. § c) pontja, a 2013: CCLII. törvény 169. § (5) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

143

A 37. § (4) bekezdése a 2011: CCI. törvény 339. § d) pontj, a 2023. évi XXXIX. törvény 71. § g) pontja szerint módosított szöveg.

144

A 38. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 339. § a) és e) pontja szerint módosított szöveg.

145

A 38. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 339. § a) pontja szerint módosított szöveg.

146

A 38. § (4) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 52. §-ával megállapított szöveg.

147

A 39. § (2) bekezdés a) pontja a 2013: CCLII. törvény 169. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

148

A 41. § a 2023. évi XXXIX. törvény 59. §-ával megállapított szöveg.

149

A 42. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 339. § f) pontja szerint módosított szöveg.

150

A 42. § (3) bekezdése a 2011: CCI. törvény 339. § c) pontja szerint módosított szöveg.

151

A 42. § (4) bekezdése a 2011: CCI. törvény 339. § c) pontja szerint módosított szöveg.

152

A 42. § (5) bekezdése a 2023. évi XXXIX. törvény 60. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

153

A 42. § (6) bekezdését a 2023. évi XXXIX. törvény 60. § (2) bekezdése iktatta be.

154

A 42. § (7) bekezdését a 2023. évi XXXIX. törvény 60. § (2) bekezdése iktatta be.

155

A 43. § (1) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 53. § (1) bekezdésével megállapított, a 2023. évi XXXIX. törvény 71. § b) pontja szerint módosított szöveg.

156

A 43. § (2a) bekezdését a 2017: CXLV. törvény 26. §-a iktatta be.

157

A 43. § (3) bekezdése a 2011: CCI. törvény 339. § a) pontja, a 2023. évi XXXIX. törvény 71. § b) pontja szerint módosított szöveg.

158

A 43. § (3a) bekezdését a 2013: LXXXVI. törvény 53. § (2) bekezdése iktatta be.

159

A 43. § (5) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 53. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

160

Az „A Kártalanítási Alap helytállási kötelezettsége” alcímet (43/A-43/E. §-t) a 2023. évi XXXIX. törvény 61. §-a iktatta be.

161

A 44. § a 2023. évi LXX. törvény 56. §-ával megállapított szöveg.

162

A 45. § (1) bekezdése a 2020: CXXI. törvény 70. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

163

A 45. § (1a) bekezdését a 2013: XXI. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be.

164

A 45. § (2) bekezdése a 2020: CXXI. törvény 70. § (2) bekezdésével megállapított, a 2019: CXV. törvény 57. §-a szerint módosított szöveg.

165

A 45. § (2a) bekezdését a 2016: CXXVII. törvény 59. §-a iktatta be.

166

A 45. § (3) bekezdése a 2009: CL. törvény 157. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

167

A 45. § (4) bekezdése a 2009: CL. törvény 157. § (5) bekezdése alapján nem lépett hatályba.

168

A 46. § (1) bekezdése a 2016: CXLIV. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

169

A 46. § (2) bekezdése a 2016: CXLIV. törvény 46. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

170

A 46. § (2) bekezdés a) pontja a 2020: CXXI. törvény 76. § a) pontja szerint módosított szöveg.

171

A 46. § (2a) bekezdését a 2020: CXXI. törvény 71. § (1) bekezdése iktatta be.

172

A 46. § (2b) bekezdését a 2020: CXXI. törvény 71. § (2) bekezdése iktatta be.

173

A 46. § (3) bekezdése a 2020: CXXI. törvény 76. § b) pontja szerint módosított szöveg.

174

A 47. § (1) bekezdés a) pontja a 2016: LIII. törvény 75. §-ával megállapított szöveg.

175

A 47. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: CLI. törvény 78. §-ával megállapított szöveg.

176

A 47. § (1) bekezdés e) pontja a 2013: CCLII. törvény 169. § (5) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

177

A 47. § (1) bekezdés i) pontja a 2017: CXCVII. törvény 270. § a) pontja szerint módosított szöveg.

178

A 47. § (1) bekezdés l) pontja a 2013: XXI. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

179

A 47. § (1) bekezdés n) pontja a 2013: CCLII. törvény 169. § (5) bekezdés o) pontja szerint módosított szöveg.

180

A 47. § (1) bekezdés o) pontját a 2016: CXLIV. törvény 47. § (1) bekezdése iktatta be.

181

A 47. § (2) bekezdése a 2020: CXXI. törvény2021: L. törvény 41. § (2) bekezdése szerint módosított – 72. §-ával megállapított szöveg.

182

A 47. § (2a) bekezdését a 2017: CLXXXVI. törvény 56. §-a iktatta be.

183

A 47. § (6) bekezdését a 2016: CXLIV. törvény 47. § (3) bekezdése iktatta be.

184

A 48. § (1) bekezdése a 2020: CXXI. törvény 73. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

185

A 48. § (1a) bekezdését a 2020: CXXI. törvény 73. § (2) bekezdése iktatta be.

186

A 49. § a 2015: CXLVII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

187

A 49. § (1) bekezdése a 2018: CXXVI. törvény 75. §-ával megállapított, a 2019: CX. törvény 65. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

188

A 49. § (1a) bekezdését a 2021: L. törvény 20. §-a iktatta be.

189

A 49. § (1b) bekezdését a 2021: L. törvény 20. §-a iktatta be.

190

A 49. § (1c) bekezdését a 2021: L. törvény 20. §-a iktatta be.

191

Az 50. § (1) bekezdése a 2010: CLVII. törvény 24. §-ával megállapított, a 2013: CCLII. törvény 169. § (5) bekezdés p) pontja szerint módosított szöveg.

192

Az 50. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 270. § b) pontja szerint módosított szöveg.

193

Az 50/A. §-t a 2016: CIV. törvény 83. §-a iktatta be.

194

Az 50/B. §-t a 2020: CXXI. törvény 75. §-a iktatta be.

195

Az 50/C. §-t a 2020: CXXI. törvény 75. §-a iktatta be.

196

Az 51. § (1) bekezdése a 2020: CX. törvény 47. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

197

Az 51. § (4) bekezdés a) pontja a 2012: CLI. törvény 80. §-ával megállapított szöveg.

198

Az 51. § (4) bekezdés a) pont ab) alpontja a 2013: CCLII. törvény 169. § (5) bekezdés q) pontja szerint módosított szöveg.

199

Az 51. § (4) bekezdés b) pontja a 2016: CXLIV. törvény 49. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

200

Az 51. § (4) bekezdés f) pontja a 2023. évi XXXIX. törvény 62. §-ával megállapított szöveg.

201

Az 51. § (4a) bekezdését a 2016: CXLIV. törvény 49. § (2) bekezdése iktatta be.

202

Az 51. § (8) bekezdése a 2016: CXLIV. törvény 49. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

203

Az 51. § (9) bekezdése e törvény 58. § (2) bekezdése alapján 2010. május 1-jén lép hatályba.

204

Az 51. § (9) bekezdés f) pontja a 2017: CXCVII. törvény 270. § c) pontja szerint módosított szöveg.

205

Az 51. § (9) bekezdés j) pontját a 2016: CXLIV. törvény 49. § (4) bekezdése iktatta be.

206

Az 51. § (9) bekezdés k) pontját a 2016: CXLIV. törvény 49. § (4) bekezdése iktatta be.

207

Az 51. § (9) bekezdés l) pontját a 2020: CX. törvény 47. § (2) bekezdése iktatta be.

208

Az 51. § (10) bekezdését a 2016: LIII. törvény 76. §-a iktatta be, a 2023. évi XXXIX. törvény 72. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

209

Az 51. § (11) bekezdését a 2017: CLXXXII. törvény 50. §-a iktatta be.

210

Az 51/A. §-t a 2023. évi XXXIX. törvény 63. §-a iktatta be.

211

Az 52. § (1) bekezdése a 2018: CXXVI. törvény 76. §-ával megállapított szöveg.

212

Az 52. § (1a) bekezdését a 2015: CXLVII. törvény 7. §-a iktatta be.

213

Az 52. § (2) bekezdése e törvény 58. § (2) bekezdése alapján 2010. május 1-jén lép hatályba.

214

Az 51. § (3) bekezdése a 2016: CXLIV. törvény 50. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

215

Az 52. § (6) bekezdését a 2012: CLI. törvény 81. §-a iktatta be.

216

Az 53. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 270. § b) pontja szerint módosított szöveg.

217

Az 54. § (3a) bekezdését a 2023. évi XXXIX. törvény 64. §-a iktatta be.

218

Az 54. § (6) bekezdése a 2019: XXXIV. törvény 80. §-a szerint módosított szöveg.

219

Az 54. § (8) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 281. § (3) bekezdése iktatta be.

220

A IV. Fejezet (56–57/G. §) a 2013: LXXXVI. törvény 54. §-ával megállapított szöveg.

221

Az 56. § (1) bekezdése a 2020: CX. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

222

Az 56. § (3a) bekezdését a 2023. évi XXXIX. törvény 65. §-a iktatta be.

223

Az 56. § (4) bekezdése a 2016: CXLIV. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.

224

Az 56/B. § (1) bekezdés b) pontja a 2017: CXXXVI. törvény 61. § a) pontja szerint módosított szöveg.

225

Az 56/B. § (6) bekezdés a) pontja a 2014: LXXXVIII. törvény 461. § (6) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

226

Az 56/B. § (6) bekezdés b) pontja a 2014: LXXXVIII. törvény 461. § (6) bekezdés e) pontja, a 2017: CXXXVI. törvény 61. § b) pontja szerint módosított szöveg.

227

Az 56/B. § (6) bekezdés c) pontja a 2014: LXXXVIII. törvény 461. § (6) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

228

Az 56/B. § (6) bekezdés d) pontja a 2014: LXXXVIII. törvény 461. § (6) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

229

Az 56/B. § (7) bekezdése a 2014: LXXXVIII. törvény 461. § (6) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

230

Az 56/E. § a 2017: CXXXVI. törvény 61. § c) pontja szerint módosított szöveg.

231

Az 56/F. § a 2014: LXXXVIII. törvény 461. § (6) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

232

Az 56/I. § (9) bekezdése a 2014: LXXXVIII. törvény 461. § (6) bekezdés j) pontja, a 2023. évi XXXIX. törvény 71. § h) pontja szerint módosított szöveg.

233

Az 56/J. § (5) bekezdése a 2014: LXXXVIII. törvény 461. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

234

Az 56/K. § (2) bekezdése a 2014: LXXXVIII. törvény 461. § (6) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

235

Az 56/L. § (1) bekezdése a 2014: LXXXVIII. törvény 461. § (6) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

236

Az 57. § (2) bekezdése a 2023. évi XXXIX. törvény 66. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

237

Az 57. § (3) bekezdése a 2023. évi XXXIX. törvény 66. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

238

Az 57. § (3a) bekezdését a 2023. évi XXXIX. törvény 66. § (2) bekezdése iktatta be.

239

Az 57. § (5) bekezdését a 2015: CXLVII. törvény 8. §-a iktatta be, a 2023. évi XXXIX. törvény 72. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

240

Az 57. § (6) bekezdését a 2015: CXLVII. törvény 8. §-a iktatta be, a 2023. évi XXXIX. törvény 72. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

241

Az 57/A. § a 2013: CCXXXVI. törvény 124. §-ával megállapított szöveg.

242

Az 57/B. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 169. § (5) bekezdés r) pontja szerint módosított szöveg.

243

Az 57/B. § (2) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 169. § (5) bekezdés s) pontja szerint módosított szöveg.

244

Az 57/C. § (1) bekezdés b) pontja a 2014: LXXXVIII. törvény 461. § (6) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

245

Az 57/C. § (2) bekezdése a 2014: LXXXVIII. törvény 461. § (6) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

246

Az 57/C. § (4) bekezdését a 2020: CX. törvény 49. §-a iktatta be.

247

Az 57/D. § (1) bekezdése a 2023. évi CIX. törvény 30. §-a szerint módosított szöveg.

248

Az 57/D. § (2) bekezdése a 2017: CXLV. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

249

Az 57/E. § a 2023. évi XXXIX. törvény 67. §-ával megállapított szöveg.

250

Az 57/F. § (3) bekezdését a 2013: CXLIII. törvény 138. §-a iktatta be, szövege a 2018: CXXVI. törvény 78. §-a szerint módosított szöveg.

251

Az 57/G. § (1) bekezdése a 2023. évi XXXIX. törvény 71. § i) pontja szerint módosított szöveg.

252

Az V. Fejezet (57/H. §) a 2013: LXXXVI. törvény 54. §-ával megállapított szöveg.

253

A 61. § (2) bekezdését az 58. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

254

A 61. § (3) bekezdése a 2023. évi XXXIX. törvény 68. §-ával megállapított szöveg.

255

A 61. § (4) bekezdését a 2009: CL. törvény 160. § (2) bekezdése iktatta be.

256

A 61. § (5) bekezdését a 2009: CL. törvény 160. § (2) bekezdése iktatta be.

257

A 61. § (6) bekezdését a 2009: CL. törvény 160. § (2) bekezdése iktatta be.

258

A 62. §-t az 58. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2012: CLI. törvény 82. §-a iktatta be.

259

A 62/A. §-t a 2012: CLI. törvény 83. §-a iktatta be.

260

A 62/B. §-t a 2013: LXXXVI. törvény 55. §-a iktatta be.

261

A 62/C. §-t a 2013: CCLII. törvény 169. § (4) bekezdése iktatta be.

262

A 62/D. §-t a 2015: CXLVII. törvény 9. §-a iktatta be, a 2023. évi XXXIX. törvény 72. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

263

A 62/E. §-t a 2023. évi XXXIX. törvény 69. §-a iktatta be.

264

A 62/F. §-t a 2024. évi XVII. törvény 41. §-a iktatta be.

265

A hatálybalépés időpontja 2024. május 17.

266

A 63–66. §-t az 58. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

267

A 63–66. §-t az 58. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

268

A 63–66. §-t az 58. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

269

A 63–66. §-t az 58. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

270

A 67. § (1) bekezdését az 58. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

271

A 67. § (2) bekezdését az 58. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

275

A 69. § (1) bekezdés c) pontja a 2013: LXXXVI. törvény 56. §-ával megállapított szöveg.

277

A 69. § (1) bekezdés d) pontját a 2009: CL. törvény 161. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: LXXXVI. törvény2013: CCXXXVI. törvény 186. § (2) bekezdése szerint módosított – 56. §-ával megállapított szöveg.

279

A 69. § (2) bekezdése a 2009: CL. törvény 161. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

281

A 69. § (3) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 281. § (5) bekezdése iktatta be.

283

A 69. § (4) bekezdését a 2012: CLI. törvény 84. §-a iktatta be, szövege a 2013: CXLIII. törvény 139. §-ával megállapított szöveg.

285

A 69. § (5) bekezdését a 2018: CXXVI. törvény 77. §-a iktatta be.

287

A 70. § h) pontját a 2011: CLVI. törvény 281. § (6) bekezdése iktatta be.

288

A 70. § i) pontját a 2023. évi XXXIX. törvény 70. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére