• Tartalom

66/2009. (XI. 27.) KHEM rendelet

66/2009. (XI. 27.) KHEM rendelet

a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12.) KöHÉM rendelet módosításáról1

2009.11.28.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdése b) pontjának 12. és 30. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 133/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésének a) pontjában megállapított feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) A közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet (a továbbiakban: ER.) 2. § (1) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

a) „jármű összeépítés”: a jármű egyedi vagy kis sorozatban történő előállítása, illetőleg fődarabokból alkatrészekből történő összeszerelése, ha a hazai forgalomba helyezés céljából létrehozott járművek száma nem haladja meg a (11) bekezdésben hivatkozott jogszabályban meghatározott darabszámot, illetőleg az ott meghatározott jogszabályok hatálya alá nem tartozó járműkategóriák esetében járműtípusonként évente legfeljebb 50 db;”

(2) Az ER. 2. § (4) bekezdésének e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

e) „közösségi jármű”: az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban, továbbá Svájcban (a továbbiakban: származási ország) nyilvántartásba vett, forgalmi engedéllyel és rendszámmal ellátott jármű.”

(3) Az ER. 2. § (4) bekezdése a következő h) és i) ponttal egészül ki:

[A rendelet alkalmazásában]

h) „forgalomba helyezés előtti vizsgálat”: a forgalomba nem helyezett jármű műszaki közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi megfelelőségének ellenőrzése – illetve külön jogszabályban meghatározott feltételek teljesülése esetén az előzetes eredetiségvizsgálat is –, amely egy eljárás keretében történik.
i) „időszakos vizsgálat”: a forgalomba helyezett jármű műszaki közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi megfelelőségének ellenőrzése, illetve külön jogszabályban meghatározott feltételek teljesülése esetén az előzetes eredetiségvizsgálat is, amely egy eljárás keretében történik.”

2. § (1) Az ER. 4. §-ának (5)–(7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Az e rendelet Függelékében meghatározott EK típusjóváhagyás szerint kiadott típusbizonyítvány a (2) bekezdésben meghatározott kérelmező (a továbbiakban: a típusbizonyítvány jogosítottja) részére a típusbizonyítványban meghatározott járműtípus(ok), típusváltozat(ok), kivitel(ek) tekintetében – az MR.-ben meghatározott követelmények teljesítéséig – általános forgalomba helyezési engedélynek minősül.
(6) Az e rendelet Függelékeinek hatálya alá nem tartozó járműtípusra kiadott általános forgalomba helyezési engedély időbeli hatálya a típusbizonyítvány jogosítottja részére három év, a sorozat- és egyedi forgalomba helyezési engedély időbeli hatálya a kérelmező részére egy év.
(7) A közlekedési hatóság ellenőrzi a (2)–(4) bekezdésekben foglalt feltételek meglétét. Ha az ellenőrzés során hiányosságot állapít meg, a korábban kiadott általános forgalomba helyezési engedély időbeli hatályát a közlekedési hatóság a hiányosság fennállásáig felfüggeszti.”

(2) Az ER. 4. § (11) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(11) Az Európai Közösségek tagállamának illetékes hatósága által valamely járműtípusra kiadott „EK típusjóváhagyó okmány” alapján a közlekedési hatóság a gyártó, illetőleg a forgalmazó kérelmére – típusvizsgálat nélkül – típusbizonyítványt ad ki. A típusbizonyítványban, továbbá a „Megfelelőségi tanúsítvány”-on, valamint a „Műszaki Adatlap”-on alkalmazott „EK típusjóváhagyás-szám” számozási rendszerét az A. Függelék A/7. melléklete tartalmazza.”

(3) Az ER. 4. §-a a következő (14) bekezdéssel egészül ki:

„(14) A (13) bekezdés és a 4/C. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az Európai Gazdasági Térségben nem részes államban nyilvántartásba vett azon gépjárműre, amely a vámkönnyítések közösségi rendszerének felállításáról szóló 1983. március 28-i 918/83/EGK tanácsi rendelet 2–10. cikke szerint természetes személyhez tartozó személyes vagyontárgynak minősül.”

3. § Az ER. 4/A. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A forgalomba helyezendő új személygépkocsikra vonatkozóan a 9. számú mellékletben meghatározott CO2 kibocsátási adatgyűjtésről
a) általános forgalomba helyezési engedély alapján történő forgalomba helyezés esetében a forgalmazó (közreműködő kereskedő) által kiadott Megfelelőségi nyilatkozatok adatai alapján,
b) a sorozat- és egyedi forgalomba helyezési engedéllyel történő forgalomba helyezés esetében az engedély adatai alapján
a közlekedési hatóság gondoskodik.”

4. § Az ER. 4/B. §-ának helyébe a következő rendelkezés lép:

4/B. § (1) A járművek típusvizsgálatára – az Európai Közösség jogszabályaival összhangban – a Függelékekben meghatározottak alkalmazandóak. A Függelékek hatálya alá nem tartozó járműtípus esetében a típusvizsgálat az MR.-ben a járműkategóriához meghatározott feltételek teljesülésének vizsgálatára terjed ki.
(2) A típusvizsgálatot a típusbizonyítvány kérelmezőjének költségére, a kérelmező által rendelkezésre bocsátott dokumentumok figyelembevételével a közlekedési hatóság, illetve – külön jogszabályban meghatározott esetben – a közlekedési hatóság által meghatározott tartalommal a típusvizsgáló engedélyezésének részletes eljárási szabályait, a típusvizsgálóval kötendő hatósági szerződés tartalmát meghatározó külön kormányrendeletben meghatározott tanúsító szervezet (a továbbiakban: típusvizsgáló) végzi.
(3) A típusbizonyítvány kérelmezője köteles egy – a járműtípushoz tartozó, vizsgálatra alkalmas állapotú – járművet díjmentesen
a) a típusvizsgálat elvégzéséhez a típusvizsgáló rendelkezésére bocsátani, valamint
b) a járműtípus konstrukciós jellemzőinek részletes megismerése céljából a közlekedési hatóságnak bemutatni.
(4) Típusvizsgáló tevékenységet az a tanúsító szervezet végezhet, amely megfelel a tevékenység végzésére vonatkozó feltételeket meghatározó külön jogszabályban foglaltaknak, valamint
a) a vizsgálni kívánt járműkategória, alkatrész, tartozék, önálló műszaki egység, illetve járműtulajdonság tekintetében a Függelékekben meghatározottaknak, és
b) rendelkezik az MR.-ben meghatározott követelményeknek való megfelelőség vizsgálatához szükséges
ba) megfelelő szakmai felkészültségű vizsgáló személyzettel,
bb) vizsgáló berendezésekkel, és
bc) vizsgálati előírásokkal (pl. ENSZ EGB jóváhagyási előírások, Európai Közösségi jogszabályok, vonatkozó szabványok).”

5. § Az ER. 4/C. § (8)–(10) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) A jármű-honosítási eljárás keretében végzett szemlén kívül a 12. §-ban meghatározott időszakos vizsgálatot abban az esetben kell elvégezni, ha a származási országban kiadott forgalmi engedély időbeli hatályát meghaladó idő megállapítása érdekében a tulajdonos ezt kéri.
(9) A jármű-honosítási eljárásban kiadott „Műszaki adatlapon” a következő időszakos vizsgálat határidejét a származási országban kiadott forgalmi engedély időbeli hatályával megegyezően, de legfeljebb a 11. § (3) bekezdésében meghatározott időtartamban kell meghatározni.
(10) Ha a szemle során megállapításra kerül, hogy a jármű nem üzemképes, vagy a közlekedés biztonságát veszélyezteti, illetve a környezetet súlyosan szennyezi, a közlekedési hatóság a „Műszaki adatlap” időbeli hatályaként a „Műszaki adatlap” kiadásának napját tünteti fel.”

6. § Az ER. 9. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A jármű összeépítése esetén – a 9/A. §-ban meghatározott egyedi és kis sorozatú gyártás esetét kivéve – a közlekedési hatóság igazgatási szolgáltatási díj ellenében, kérelemre összeépítési engedélyt ad ki. Az összeépítési engedély időbeli hatálya egy év. Az összeépítési engedély iránti kérelemhez csatolni kell az 1. számú melléklet I. Jármű összeépítéséhez szükséges műszaki dokumentációk részében meghatározott, a közúti közlekedésről szóló törvény szerint szakértői tevékenység folytatására járműtervezés műszaki szakterületen jogosult szakértő által ellenjegyzett műszaki dokumentációt.”

7. § Az ER. 9/A. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Az egyedi összeépítési engedély egyedi forgalomba helyezési engedélynek, a sorozat összeépítési engedély sorozat forgalomba helyezési engedélynek minősül, amelyek időbeli hatálya a kiadásuktól számított egy év.”

8. § (1) Az ER. 10. § (1)–(2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A gépjármű, a mezőgazdasági vontató, és ezek pótkocsija – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – a közlekedési hatóság által végzett forgalomba helyezés előtti vizsgálat alapján helyezhető forgalomba. A forgalomba helyezés előtti vizsgálat elvégzésére irányuló kérelmet a közlekedési hatóság, vagy a közlekedési hatóság által engedélyezett gépjárműfenntartó szervezet által üzemeltetett vizsgáló állomáson (a továbbiakban együtt: vizsgáló állomás) lehet benyújtani. A forgalomba helyezés előtti vizsgálat keretében végzett környezetvédelmi felülvizsgálatot a környezetvédelmi felülvizsgálatról szóló jogszabályban meghatározott módon kell elvégezni.
(2) A forgalomba helyezés előtti vizsgálat elvégzését általános, sorozat illetőleg egyedi forgalomba helyezési engedély alapján kell kérni a közlekedési hatóságtól. Az egyedi forgalomba helyezés engedélyezése és a forgalomba helyezés előtti vizsgálat elvégzése összevontan, egy eljárásban is lefolytatható.”

(2) Az ER. 10. §-ának (7)–(12) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) A használt gépjármű és a gépjármű pótkocsija forgalomba helyezés előtti vizsgálata során – a muzeális jellegű jármű kivételével – külön jogszabályban előírt feltételek fennállása esetén előzetes eredetiségvizsgálatot is kell végezni.
(8) A forgalomba helyezés előtti vizsgálat során a hatósági szerződéssel rendelkező vizsgáló állomás tanúsító szervezetként jár el (a továbbiakban: tanúsító vizsgáló állomás).
(9) A tanúsító vizsgáló állomáson a jármű műszeres és vizuális vizsgálatát, a mérési adatok rögzítését a közlekedési hatóság által kiadott engedéllyel rendelkező műszaki vizsgabiztos (a továbbiakban: vizsgabiztos) végzi.
(10) A forgalomba helyezés előtti vizsgálathoz biztosítandó tárgyi feltételeket, a technológiát, és az ügyrendet az 5. számú melléklet tartalmazza.
(11) A forgalomba helyezés előtti vizsgálat alapján a közúti forgalomban való részvételre alkalmasnak minősített M1 és N1 kategóriába tartozó gépkocsi, valamint L kategóriába tartozó motorkerékpár és segédmotoros kerékpár esetében meg kell állapítani és a Műszaki adatlapon rögzíteni, hogy a jármű a regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény szerinti személygépkocsi vagy motorkerékpár-e.
(12) A (11) bekezdésben meghatározottak tekintetében a fellebbezési eljárásban a Vám- és Pénzügyőrség Vegyvizsgáló Intézete szakértőként jár el.”

9. § (1) Az ER. 11. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ha a forgalomba helyezés előtti vizsgálat eredménye szerint a jármű a közúti forgalomban való részvételre műszaki, közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi szempontból alkalmasnak minősül, ki kell adni a megfelelt minősítésű „Műszaki adatlapot”, amely tartalmazza:
a) a jármű forgalomba helyezéséhez szükséges műszaki és környezetvédelmi adatokat,
b) a jármű közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi megfelelőségének igazolását valamint
c) a forgalmi engedély időbeli hatályaként a következő időszakos vizsgálat határidejét.”

(2) Az ER. 11. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az időszakos vizsgálat határidejét új jármű esetén a forgalomba helyezés napjától használt jármű esetén a forgalomba helyezés előtti vizsgálat napjától számított
a) az autóbusznál, a b) pont alá be nem sorolt 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépkocsinál, és pótkocsinál valamint a személytaxinál és a személymentő gépkocsinál egy évben,
b) a motorkerékpárnál, a mezőgazdasági vontatónál, a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsinál, a „méhesházas” különleges felépítményű gépkocsi és pótkocsi, továbbá a motorkerékpár, a személygépkocsi és a mezőgazdasági vontató pótkocsijánál
ba) új jármű esetében négy évben,
bb) használt jármű esetében az első használatba vétel évét követő három naptári éven belül három évben, 3 naptári éven túl két évben,
c) a közforgalmú személyszállításra használt vagy megkülönböztető jelzések használatára jogosult járműnél egy évben,
d) minden egyéb járműnél a jármű első használatba vételének évét követő
da) 4 naptári éven belül két évben,
db) 4 naptári éven túl egy évben,
e) muzeális jellegű jármű esetében 5 évben
kell meghatározni.”
„(7) Ha a jármű a forgalomba helyezés előtti vizsgálat során a műszaki közlekedésbiztonsági, vagy környezetvédelmi követelményeknek nem felel meg, a forgalomban való részvételt a közlekedési hatóság nem engedélyezi.”

10. § (1) Az ER. 12. § (1)–(2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A közlekedési hatóság a gépjármű a mezőgazdasági vontató, valamint ezek pótkocsija forgalmi engedélyének időbeli hatályát az időszakos vizsgálatot követően a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló miniszteri rendelet alapján hosszabbítja meg. Az időszakos vizsgálat nem érinti a jármű üzemben tartójának jogszabályban meghatározott – a forgalomban tartott járműve műszaki, közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi követelményeknek megfelelőségéért fennálló – felelősségét.
(2) Az időszakos vizsgálat keretében a környezetvédelmi felülvizsgálatot a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló együttes miniszteri rendeletben meghatározott módon kell elvégezni.”

(2) Az ER. 12. § (7)–(8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Időszakos vizsgálaton kell bemutatni a vizsgáló állomáson a 2. § (3) bekezdésének e), f), g) és h) pontjában említett járműveket. Az időszakos vizsgálaton az MR. üzemeltetési műszaki feltételeit – kivéve az MR. 5–8. §-ait és 19. §-át – és az MR. megfelelő további műszaki feltételeit is ellenőrizni kell.
(8) Időszakos vizsgálat céljából be kell mutatni a vizsgáló állomáson azt a járművet is, amelynek forgalmi engedélyét és jelzését visszavonták,
a) az új engedély és jelzés kiadása előtt,
b) a korábbi engedély és jelzés visszaadása előtt, ha azokat
ba) a jármű nem megfelelő műszaki, közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi állapota miatt vonták vissza, vagy
bb) egyéb okból vonták vissza, és az engedély időbeli hatálya lejárt.”

(3)2 Az ER. 12. § (10)–(17) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, és a § a következő (18)–(20) bekezdéssel egészül ki:

„(10) A közlekedési hatóság az időszakos vizsgálatot a vizsgáló állomáson, vagy az üzemeltető kérelmére – a vizsgálathoz szükséges tárgyi feltételek megléte esetén – a kérelmező telephelyén végzi.
(11) Az időszakos vizsgálat során a vizsgáló állomás engedélyezésének részletes szabályait és a vizsgáló állomással kötendő hatósági szerződés tartalmát meghatározó külön kormányrendeletben meghatározott vizsgáló állomás járhat el.
(12) A vizsgáló állomáson a jármű műszeres és vizuális vizsgálatát, a mérési adatok rögzítését a közlekedési hatóság által kiadott engedéllyel rendelkező vizsgabiztos végzi.
(13) A vizsgáló állomáson az időszakos vizsgálat tárgyi feltételeit, technológiáját és az ügyrendet az 5. számú melléklet határozza meg. A kizárólag környezetvédelmi tanúsítást végző vizsgáló állomáson (a továbbiakban: környezetvédelmi vizsgáló állomás) biztosítandó tárgyi feltételekre, technológiára és ügyrendre a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló együttes rendeletben meghatározott követelményeket kell alkalmazni.
(14) Az időszakos vizsgálat során a vizsgáló állomáson a járműazonosítók ellenőrzése a (16) bekezdésben meghatározottak kivételével szemle keretében történik.
(15) Az időszakos vizsgálat során a vizsgáló állomás – a 2006. január 1-jét követően újként forgalomba helyezett jármű kivételével – a gépjármű és a gépjármű pótkocsija azonosító adatainak ellenőrzését előzetes eredetiségvizsgálat keretében végzi:
a) amennyiben a vizsgált járművön nem végeztek sem eredetiségvizsgálatot, sem integrált vizsgálatot, továbbá
b) a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott feltételek esetén.
(16) A (15) bekezdésben meghatározott előzetes eredetiségvizsgálati kötelezettség hatálya alá tartozó jármű időszakos vizsgálata csak olyan vizsgáló állomáson végezhető el, ahol biztosított az előzetes eredetiségvizsgálat meghatározott technológiája.
(17) Az előzetes eredetiségvizsgálat eredményét az időszakos vizsgálatról kiadott műszaki adatlap is tartalmazza.
(18) Az időszakos vizsgálatot megelőzően elvégeztethető a jármű környezetvédelmi felülvizsgálata környezetvédelmi vizsgálóállomáson is.
(19) A környezetvédelmi vizsgálóállomás a felülvizsgált jármű környezetvédelmi jellemzőit a közlekedési hatóság elektronikus rendszerében rögzíti és – a „Műszaki adatlap” részét képező „Környezetvédelmi adatlap”-ot kiállításával – tanúsítja a jármű környezetvédelmi felülvizsgálaton való megfelelőségét.
(20) A közlekedési hatóság az időszakos vizsgálat során a környezetvédelmi követelmények megtartása tekintetében elfogadja a környezetvédelmi vizsgálóállomáson 30 naptári napnál nem régebben kiállított, megfelelt minősítést tartalmazó „Környezetvédelmi adatlap”-ot.”

11. §3 Az ER. 12/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

12/A. § (1) Vizsgabiztosi tevékenységet a közlekedési hatóság köztisztviselője vagy a tanúsító vizsgáló állomással foglalkoztatási jogviszonyban álló személy végezhet aki megfelel a (2) bekezdésben meghatározott követelményeknek, és rendelkezik e rendelet 7. mellékletében meghatározott adattartalmú engedéllyel. Az engedély határozatlan időbeli hatályú.
(2) Vizsgabiztosi tevékenység folytatását a közlekedési hatóság annak engedélyezi, aki
a) autószerelői szakiránynak megfelelő középfokú képesítéssel és a kérelem benyújtását megelőzően legalább öt év szakirányú szakmai gyakorlattal, vagy
b) az autószerelő szakiránynak megfelelő felsőfokú képesítéssel és kérelem benyújtását megelőzően legalább két év szakirányú szakmai gyakorlattal, és
c) a tanúsított járműkategóriák vezetésére érvényes vezetői engedéllyel, és
d) számítógépes alapismeretekkel rendelkezik, valamint
e) e rendeletben szabályozott vizsgabiztosi alaptanfolyamot eredményesen elvégezte.
(3) Az engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell a kérelmező:
a) nevét,
b) születési helyét, idejét,
c) anyja nevét,
d) lakcímét,
e) állampolgárságát,
f) felső- vagy középfokú iskolai végzettséget, szakképzettséget, illetve a megszerzett számítógépes alapismeret megnevezését,
g) vezetői engedély számát,
h) a vezetői engedélybe bejegyzett járműkategória(ák) megjelölését,
i) jelenlegi beosztását (munkakörét),
j) munkáltatójának megnevezését és címét.
(4) A kérelemhez mellékelni kell:
a) előírt iskolai végzettséget szakképesítést igazoló okirat hitelesített másolatát,
b) a szakirányú szakmai gyakorlati időről kiállított munkáltatói igazolást,
c) a számítógépes alapismeret megszerzéséről szóló nyilatkozatot.
(5) A közlekedési hatóság által a vizsgabiztosokról vezetett, a közúti közlekedésről szóló törvényben meghatározott nyilvántartás (a továbbiakban: Nyilvántartás) tartalmazza a vizsgabiztos:
a) nevét,
b) születési helyét és idejét,
c) anyja nevét,
d) állampolgárságát,
e) lakcímét, egyéb elérhetőségét (telefonszám faxszám e-mail cím),
f) munkahelyének megnevezését és címét,
g) az iskolai végzettséget, szakképesítést, illetve a vizsgabiztosi alaptanfolyam eredményes elvégzését igazoló okirat számát, kiállításának keltét,
h) a szakmai gyakorlat időtartamát,
i) a legutóbbi továbbképzés időpontját,
j) a vizsgabiztosi tevékenység felfüggesztéséről, az engedély visszavonásáról rendelkező határozat számát, időpontját, a felfüggesztés megszüntetésének időtartamát.
(6) A (3) bekezdésben meghatározott adatokban bekövetkezett változásokat a vizsgabiztos a változás bekövetkezését követő öt munkanapon belül köteles írásban bejelenteni a közlekedési hatóságnak.
(7) A közlekedési hatóság visszavonja az engedélyt és törli a vizsgabiztost a Nyilvántartásból, ha
a) azt a vizsgabiztos kéri,
b) a vizsgabiztos elhalálozott,
c) az engedély kiadásának feltételei már nem állnak fenn,
d) az engedély iránti kérelmében vagy annak mellékletében a vizsgabiztos valótlan adatokat szerepeltetett,
e) e rendeletben előírt továbbképzési kötelezettségét határidőn belül nem teljesítette, és a határidő elmulasztása esetén igazolási kérelmet nem nyújtott be, vagy ha azt, a közlekedési hatóság elutasította,
f) e rendeletben meghatározott kötelezettségeit ismételten vagy súlyosan megszegte.
(8) A közlekedési hatóság felfüggeszti a vizsgabiztos tevékenységét, ha:
a)
b) e rendeletben foglalt előírásokat megszegte,
c) a (7) bekezdésben előírt bejelentési kötelezettség teljesítését elmulasztotta.
(9) A felfüggesztés a (8) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben a felfüggesztést megalapozó okok megszüntetéséig, de legfeljebb hat hónapig tarthat.
(10) A vizsgabiztosok szakmai képzésének szabályait a 12. számú melléklet tartalmazza.”

12. § Az ER. 12/B. §-át megelőző alcím és a 12/B. § helyébe a következő rendelkezés lép:

„A vizsgáló állomásra vonatkozó feltételek
12/B. § Vizsgáló állomási tevékenységet az a vállalkozás végezhet, amely a következő feltételeknek megfelel:
a) a kérelmében meghatározott időtartamban és járműkategóriára (járműtípusra) vonatkozóan folyamatosan végez közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi diagnosztikai átvizsgálást,
b) az időszakos vizsgálatok elvégzéséhez az e rendelet alapján előírt feltételeket biztosítja,
c) a közlekedési hatóság Nyilvántartásában szereplő vizsgabiztost alkalmaz a teljes vizsgáztatási időszakban,
d) a tanúsítói tevékenységét az MSZ EN ISO 9001 szabvány szerint tanúsított és a közlekedési hatóság által elfogadott minőségirányítási rendszer alkalmazásával végzi.”

13. § Az ER. 13. § (1)–(2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

13. § (1) Az időszakos vizsgálat eredményéről a jármű adatait, valamint a következő időszakos vizsgálat határidejét tartalmazó „Műszaki adatlap”-ot kell kiadni. Ha a közlekedési hatóság megállapítja, hogy a jármű az időszakos vizsgálat követelményeinek megfelel a forgalmi engedély időbeli hatályát a 11. §-ban meghatározott időtartamban megállapítja, a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott érvényesítő címkét és a plakettet kiadja, a sorszámot a forgalmi engedélyben rögzíti, és ezt közli a központi közúti közlekedési nyilvántartó szervvel (a továbbiakban: Nyilvántartó).
(2) Ha a jármű az időszakos vizsgálat követelményeinek nem felel meg, a közlekedési hatóság a forgalmi engedélyt érvényteleníti, és a rendszámtábláról az érvényesítő címkét és – ha van – a plakettet eltávolítja, továbbá ezt elektronikus úton közli a Nyilvántartóval.”

14. § (1) Az ER. 13/A. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az MR. 112/A. §-ában meghatározott, emelt sebességgel történő közlekedésre jogosító engedélyt (a továbbiakban: engedélyt) az autóbusz üzemeltetőjének (gyártójának, forgalmazójának) a kérelmére a közlekedési hatóság a forgalomba helyezés előtti, illetve az időszakos vizsgálatához kapcsolódóan – a (2)–(6) bekezdésekben meghatározott feltételek alapján – adja ki, illetőleg a kiadott engedély időbeli hatályát meghosszabbítja. A közlekedési hatóság az engedély kiadását és az engedély időbeli hatályának meghosszabbítását közli a Nyilvántartóval.”

(2) Az ER. 13/A. § (3)–(5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az engedély időbeli hatályát az időszakos vizsgálat határidejével megegyezően, de legfeljebb az autóbusz gyártási évét követő nyolcadik naptári év végéig tartóan kell megállapítani.
(4) Az engedély időbeli hatályának meghosszabbításakor a 12. § (6) bekezdésében az időszakos vizsgálatra vonatkozóan meghatározott követelményeken túl vizsgálni kell az engedély alapjául szolgáló szakvéleményben foglalt műszaki felülvizsgálati követelményeket is.
(5) A 4/A. § szerinti típusvizsgálót, illetőleg a külön jogszabályban meghatározott – a közlekedési hatóság által elfogadott szakértőt alkalmazó – felhatalmazott autóbusz-fenntartót, kérelmére a közlekedési hatóság jogosítja fel a (2) bekezdésben meghatározott szakvélemény kiállítására. Csak a típusvizsgáló végezheti el az MR. 15. számú mellékletének 3. és 7. pontja szerinti vizsgálatokat, amennyiben azok elvégzése a (6) bekezdésben foglaltak alapján kötelező.”

15. § (1) Az ER. 14. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A járművek (ideértve a külföldi hatósági jelzéssel közlekedő járműveket is) műszaki, közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi állapotát, valamint a közúti forgalomban való részvételükhöz kapcsolódó előírások megtartását a közlekedési hatóság a közúti forgalomban közúti ellenőrzés keretében ellenőrzi.”

(2) Az ER. 14. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) A (7) bekezdés alapján elvégzett vizsgálatra és a vizsgálatot követő intézkedésekre az időszakos vizsgálatra vonatkozó szabályok az irányadók.”

(3) Az ER. 14. § (10) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(10) Ha az ellenőrző szerv megállapítja, hogy
a) a jármű közúti forgalomban való további részvétele közvetlen balesetveszéllyel jár, vagy
b) a járművel az előírt hatósági engedély nélkül végeznek közúti közlekedési szolgáltatást
a forgalmi engedélyt érvényteleníti, a rendszámtáblát az érvényesítő címke és – ha van – a plakett eltávolítja, valamint ennek tényét elektronikus úton közli Nyilvántartóval.”

16. § (1) Az ER.15. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A közlekedési hatóság a jármű telephelyén is ellenőrizheti az olyan jármű műszaki, közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi állapotát (az MR. üzemeltetési műszaki feltételek megtartását), amelyet az üzembentartó menetkésznek nyilvánított. A közlekedési hatóság elnöke a végrehajtás egységessége érdekében a részletes műszaki feltételekről – a közlekedésért felelős miniszter jóváhagyásával – szabályzatot ad ki.”

(2) Az ER.15. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ha a közlekedési hatóság a telephelyen végzett vizsgálat alapján megállapítja, hogy a jármű
a) a jogszabályban meghatározott műszaki, közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi előírásoknak nem felel meg a járművet vizsgálatra rendeli,
b) ha a jármű közúti forgalomban való részvétele közvetlen baleseti veszéllyel jár, a jármű forgalmi engedélyét érvényteleníti, az érvényesítő címkét és – ha van – a plakettet eltávolítja, valamint ennek tényét elektronikus úton közli a Nyilvántartóval.”

17. § Az ER. 16. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Az átalakított járművet időszakos vizsgálatra a közlekedési hatóság által üzemeltetett vizsgáló állomáson be kell mutatni. A vizsgálatot az átalakításra adott engedély, illetőleg, ha a közlekedési hatóság az átalakításra ilyen feltételt szabott, a feltétel teljesítését igazoló záradékkal ellátott engedély birtokában lehet kérni. A vizsgálat során az átalakítási engedélyben foglaltakat, valamint a 12. § (6) bekezdésében meghatározott üzemeltetési műszaki feltételek megtartását kell ellenőrizni.”

18. § Az ER. 17. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A vizsgáló állomáson forgalomba helyezés előtti vizsgálat céljából be kell mutatni – az MR. 118. §-ában említett jármű kivételével – azt a lassú járművet, amely közúton személy- vagy teherszállítást végez, pótkocsit vontat, továbbá a lassú jármű teherszállító pótkocsiját. Forgalomba helyezés előtti vizsgálat céljából bemutatható továbbá az olyan egyéb lassú jármű, valamint az önjáró munkagép és mezőgazdasági erőgép is, amelyet az üzemben tartója lassú járműként forgalomba kíván helyezni, vagy a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott M betűjelű rendszámtáblával ellátva ideiglenesen forgalomban kíván tartani.”

19. § Az ER. 21. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A közlekedési hatóság a jóváhagyási jel használatát abban az esetben engedélyezi, ha a járműalkatrész, tartozék, illetőleg járműtulajdonság a vonatkozó előírásokban foglalt követelményeknek – az ott meghatározott vizsgálati módszer szerint – megfelel. A vizsgálat elvégzésére engedéllyel rendelkező szervezetek nevét és székhelyét, valamint a szervezetek által végezhető vizsgálatok körét a közlekedési hatóság a honlapján és a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben teszi közzé.”

20. § Az ER. 22. §-ának (4)–(6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A közlekedési hatóság a jóváhagyási jel használatának engedélyezéséről, az engedélyezés megtagadásáról, az engedély visszavonásáról, valamint a jóváhagyási jel használatának megtiltásáról, illetőleg a járműalkatrész, tartozék, valamint a jármű forgalomba hozatalának megtiltásáról nyilvántartást vezet.
(5) A közlekedési hatóság a (4) bekezdésben említettek tekintetében az Egyezményben részes és a vonatkozó előírást alkalmazó államoktól kapott tájékoztatást nyilvántartja.
(6) A közlekedési hatóság a (4)–(5) bekezdésekben foglaltak tekintetében az Egyezményben meghatározott módon tájékoztatja az Egyezményben részes országokat.”

21. § Az ER. 24. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A közlekedési hatóság a 23. §-ban meghatározott követelmények teljesítését a gyártó, a felújító, a forgalmazó és a javító telephelyén ellenőrzi. Az ellenőrzés elvégzéséhez szükséges feltételeket az ellenőrzött biztosítani köteles.”

22. § (1) Az ER. 31. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:]

a) a gépjárművek és pótkocsijaik, valamint az ilyen járművek rendszereinek, alkatrészeinek és önálló műszaki egységeinek jóváhagyásáról szóló, 2007. szeptember 5-i 2007/46/EK európai parlamenti és a tanácsi irányelv, valamint az azt módosító 1060/2008/EK és 385/2009/EK bizottsági rendelet és a 78/2009/EK és 595/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet;”

(2) Az ER. 31. § d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:]

d) az Európai Parlament és a Tanács 2009/40/EK irányelve (2009. május 6.) a gépjárművek és pótkocsijuk időszakos vizsgálatáról;”

23. § (1) Az ER. 1. számú melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.

(2) Az ER. 5. számú melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete lép.

(3) Az ER. 7. számú mellékletének helyébe e rendelet 3. melléklete lép.

(5) Az ER A. Függeléke e rendelet 5. melléklete szerint módosul.

24. § (1) E rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) E § (3) bekezdése, valamint 1–21. §-a, 23. §-ának (1)–(4) bekezdése 2010. január 1-jén lép hatályba.

(3) Hatályát veszti az ER.

(4) Az ER.

a) 2. §-a (3) bekezdésének h) pontjában az „a Nemzeti Közlekedési Hatóság (a továbbiakban: NKH) Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága” szövegrész helyébe az „a közlekedési hatóság” szöveg, továbbá

c) 4. §-a (1) (9) és (12) bekezdésében, 9/A. §-a (1) bekezdésében, (4) bekezdésének felvezető szövegében és (5) bekezdésében, 10. §-a (4) bekezdésének első és második mondatában, 21. §-a (3) bekezdésének második mondatában, (5) bekezdésében, (6) bekezdésének második mondatában, 22. §-a (1) bekezdésében, (2) bekezdésének első és második mondatában, (3) bekezdésében, 23. §-a (2) (3) (7) és (10) bekezdésében, 24. §-a (3) bekezdésében, (4) bekezdésének második és harmadik mondatában az „az NKH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága” szövegrész helyébe az „a közlekedési hatóság” szöveg,

e) 4/C. §-ának (1) bekezdésében az „az NKH-nak a tulajdonos lakóhelye (székhelye) szerinti regionális igazgatósága” szövegrész helyébe az „a közlekedési hatóság” szöveg,

f) 12. §-ának (1) bekezdésében, 26. §-ának (1) bekezdésében, 29. §-ának (3) bekezdésében az „Az NKH regionális igazgatósága” szövegrész helyébe az „A közlekedési hatóság” szöveg,

g) 4. §-a (7) bekezdésének első mondatában, 8. §-ának (1) bekezdésében, 21. §-ának (4) bekezdésében, (6) bekezdésének első mondatában, 23. §-ának (4) és (11) bekezdésében, 24. §-a (4) bekezdésének első mondatában az „Az NKH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága” szövegrész helyébe az „A közlekedési hatóság” szöveg,

h) 29. §-ának (1) bekezdésében az „Az NKH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága a típusjóváhagyási és a sorozat forgalomba helyezés engedélyezési eljárás során, az NKH regionális igazgatósága az egyedi forgalomba helyezés engedélyezési eljárás során” szövegrész helyébe az „A közlekedési hatóság” szöveg,

i) 29. §-ának (2) bekezdésében az „Az NKH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága a típusvizsgálat, az NKH regionális igazgatósága forgalomba helyezés előtti vizsgálat vagy az időszakos vizsgálat során” szövegrész helyébe az „A közlekedési hatóság” szöveg,

j) 14. §-ának (2), (4), (6), (9), (10) és (13) bekezdésében, 15. §-ának (3), (4), (8) és (9) bekezdésében, valamint 10. melléklete 1. pontjának b) alpontjában és 2.7. pontjában az „az ellenőrző szerv” szövegrész helyébe az „a közlekedési hatóság” szöveg,

k) 14. §-ának (5) (7) és (11) bekezdésében, 15. §-ának (6) és (7) bekezdésében, valamint 10. mellékletének 2.14. pontjában az „Az ellenőrző szerv” szövegrész helyébe az „A közlekedési hatóság” szöveg,

l) 10. §-ának (10) bekezdésében, 12. §-ának (7) és (8) bekezdésében, 14. §-a (7) bekezdésének b) pontjában az „az NKH regionális igazgatóságánál” szövegrész helyébe az „a közlekedési hatóságnál” szöveg,

m) 9. §-a (7) bekezdésének első mondatában az „az NKH regionális igazgatóságának” szövegrész helyébe az „a közlekedési hatóságnak” szöveg,

n) 4. §-ának (3) bekezdésében az „az NKH Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságának” szövegrész helyébe az „a közlekedési hatóságnak” szöveg,

o) 10. melléklete II. Fejezetének 1.3. pontjában az „az NKH Központi Hivatalának” szövegrész helyébe az „a közlekedési hatóságnak” szöveg,

p) 16. §-ának (1) bekezdésében, valamint a 17. §-ának (4) bekezdésében az „az NKH regionális igazgatósága, a járművek sorozatszerű (5 darabot meghaladó mennyiségű) átalakításakor az NKH Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságától” szövegrész helyébe az „a közlekedési hatóságtól” szöveg,

q) 21. §-ának (2) bekezdésében az „az NKH Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságától” szövegrész helyébe az „a közlekedési hatóságtól” szöveg,

r) 4. §-ának (8) bekezdésében a „környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel” szövegrész és a 21. §-ának (6) bekezdésében a „környezetvédelmi miniszterrel” szövegrész helyébe a „környezetvédelemért felelős miniszterrel” szöveg,

s) 20/A. §-ának (1) bekezdésében a „Műszaki Biztonsági Főfelügyelet” szövegrész helyébe a „műszaki-biztonsági hatóság” szöveg,

t) 21. §-ának (2) bekezdésében a „Műszaki Biztonsági Főfelügyelettől” szövegrész helyébe a „műszaki-biztonsági hatóságtól” szöveg,

u) 21. §-ának (6) bekezdésében a „közlekedési hírközlési és vízügyi miniszter” szövegrész helyébe a „közlekedésért felelős miniszter” szöveg,

v) 16. §-ának (4) bekezdésében a „Közlekedési Hírközlési és Építésügyi Minisztérium” szövegrész helyébe a „közlekedésért felelős miniszter” szöveg,

w) 4. §-ának (8) bekezdésében 9/A. §-ának (1) és (4) bekezdésében „díj” szövegrész helyébe a „igazgatási szolgáltatási díj” szöveg

lép.

(5) Ez a rendelet 2010. január 2-án hatályát veszti.

25. § (1) Ez a rendelet a gépjárművek és pótkocsijuk időszakos vizsgálatáról szóló 2009/40/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (2009. május 6.) való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:

a) az Európai Parlament és a Tanács 78/2009/EK rendelete (2009. január 14.) a gépjárműveknek a gyalogosok és más veszélyeztetett úthasználók védelme tekintetében történő típusjóváhagyásáról, a 2007/46/EK irányelv módosításáról, valamint a 2003/102/EK és a 2005/66/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről;

b) az Európai Parlament és a Tanács 595/2009/EK rendelete (2009. június 18.) a nehéz tehergépjárművek kibocsátásai (Euro VI) tekintetében a gépjárművek és motorok típusjóváhagyásáról, a járművek javítására és karbantartására vonatkozó információkhoz való hozzáférésről, a 715/2007/EK rendelet és a 2007/46/EK irányelv módosításáról, valamint a 80/1269/EGK, a 2005/55/EK és a 2005/78/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről.

1. melléklet a 66/2009. (XI. 27.) KHEM rendelethez

I. Jármű összeépítéséhez szükséges műszaki dokumentációk
1.    A fődarabok (motor, váltómű, kormányberendezés, futóművek, alváz vagy önhordó kocsiszekrény, felépítmény) típusának és főbb műszaki adatainak leírása.
2.    A fődarabok beépítésének műszaki leírása, a csatlakozási pontok részletrajzai, illetve típusbizonyítvány nélküli járműtípushoz tartozó fődarabok felhasználása esetén számításokkal kiegészített részletrajzai.
3.    A fődarabok beépítésének összeállítási rajzai.
4.    A jármű fő méreteit tartalmazó rajz.
5.    A tervezett méret, tömeg és tengelyterhelés adatok üres és terhelt állapotra.
6.    A jármű kormányozhatóságára vonatkozó adatok.
7.    A jármű rugózására, felfüggesztésére, gumiabroncsaira vonatkozó adatok.
8.    A fékberendezés elvi felépítésének sémája, az alkalmazott szerkezetek típusának leírása.
9.    Az egyes fékrendszerek (üzemi, biztonsági, rögzítő) hatásosságára vonatkozó számítások.
10.    Az elektromos berendezések kapcsolási vázlata, az alkalmazott szerkezetek típusának leírása.
11.    A világító és fényjelző berendezések elhelyezését tartalmazó rajz.
II. Műszaki adatlap
1. A környezetvédelmi felülvizsgálatra nem kötelezett járművek Műszaki adatlapjának tartalma:
Kiállító hatóság
Telephely
Adatlap száma
Eljáró ügyintéző azonosítója
(A) Rendszám:
5(B) Első forgalomba helyezés időpontja:
Vizsgálat tárgya:
Alkalmazható rendszám típusa elöl:
Alkalmazható rendszám típusa hátul:
(D.1) Gyártmány:
(D.2) Jármű típusa:
Járműtípus - variáns:
Járműtípus - verzió:
(D.3) Kereskedelmi leírása:
(E) Alvázszám:
Eredeti alvázszám:
(F.1) Megengedett legnagyobb össztömeg (kg):
(G) Saját tömeg (kg):
Műszakilag megengedett össztömeg (kg):
6(I) Első hazai nyilvántartásba vétel időpontja:
Gyártási év:
Modell év:
(J) Jármű kategória:
Járműfajta:
Jármű jellege:
(K)Típus-jóváhagyási szám:
EK típus-jóváhagyási szám:
Összeépítési/átalakítási engedélyszám:
(O) Vontatási adatok
(0) Fék nélkül:
(1) Ráfutófékkel:
(2) Átmenőfékkel:
(O.1) fékezett:
(O.2) fékezetlen:
Kapcsolási magasság (mm):
(R) A Jármű színe:
Járműszín 1:
Elhelyezkedés:
Járműszín 2:
Elhelyezkedés:
(S.1) Ülések száma (a vezetőüléssel együtt):
(S.2) Állóhelyek száma:
Szállítható személyek (fő):
Sebességváltó fajtája:
Eurotax kód:
A forgalmi engedély időbeni hatályának (Műszaki érvényesség) vége:
Érvényesítő címke sorszáma:
Záradékok:
Hivatalos feljegyzések:
Környezetvédelmi jellemzők:
(P) Motor jellemzők
(P.1) Hengerűrtartalma (cm3) :
(P.2) Legnagyobb leadott teljesítménye (kW):
(P.3) Hajtóanyaga:
(P4) Névleges fordulatszám (ford/min):
(P.5) Motorszám:
Motorkód:
Jármű minősítése.
Dátum.
Aláírás
2. A környezetvédelmi felülvizsgálatra kötelezett járművek „Műszaki adatlapjá”-nak tartalma:
Kiállító hatóság
Telephely
Adatlap száma
Eljáró ügyintéző azonosítója
(A) Rendszám:
7(B) Első forgalomba helyezés időpontja:
Vizsgálat tárgya:
Alkalmazható rendszám típusa elöl:
Alkalmazható rendszám típusa hátul:
(D.1) Gyártmány:
(D.2) Jármű típusa:
Járműtípus - variáns:
Járműtípus - verzió:
(D.3) Kereskedelmi leírása:
(E) Alvázszám:
Eredeti alvázszám:
(F.1) Megengedett legnagyobb össztömeg (kg):
(G) Saját tömeg (kg):
Műszakilag megengedett össztömeg (kg):
8(I) Első hazai nyilvántartásba vétel időpontja:
Gyártási év:
Modell év:
(J) Jármű kategória:
Járműfajta:
Jármű jellege:
(K)Típus-jóváhagyási szám:
EK típus-jóváhagyási szám:
Összeépítési/átalakítási engedélyszám:
(O) Vontatási adatok
(0) Fék nélkül:
(1) Ráfutófékkel:
(2) Átmenőfékkel:
(3) Nyeregterhelés:
(O.1) fékezett:
(O.2) fékezetlen:
Kapcsolási magasság (mm):
(R) A Jármű színe:
Járműszín 1:
Elhelyezkedése:
Járműszín 2:
Elhelyezkedése:
(S.1) Ülések száma (a vezetőüléssel együtt):
(S.2) Állóhelyek száma:
Szállítható személyek (fő):
Sebességváltó fajtája:
Eurotax kód:
A forgalmi engedély időbeni hatályának (Műszaki érvényesség) vége:
Érvényesítő címke sorszáma:
Záradékok:
Hivatalos feljegyzések:
Környezetvédelmi jellemzők:
Környezetvédelmi osztály (KVO):
A regisztrációs adóról szóló törvény szerinti környezetvédelmi osztály (RKVO):
(P) Motor jellemzők
(P.1) Hengerűrtartalma (cm3) :
Legnagyobb leadott teljesítménye (kW)(P.2):
Hajtóanyaga (P.3):
Névleges fordulatszám (ford/min)(P4):
Motorszám (P.5):
Motorkód:
Feltöltött, füstkorlátozó nélküli: (igen/nem)
(U) zajszint:
(U.1.) álló helyzeti (dB(A))
(U.2.) motor méréskori fordulatszáma (ford/min)
(U.3.) elhaladási (dB(A)-ban)
(V) a szennyezőanyag kibocsátás:
(V.1.) CO (g/km-ben vagy g/kWó-ban)
(V.2.) HC (g/km-ben vagy g/kWó-ban)
(V.3.) NOx (g/km-ben vagy g/kWó-ban)
(V.4.) HC + NOx (g/km-ben)
(V.5.) PM (dízelmotornál) a részecskék (g/km-ben vagy g/kWó-ban)
(V.6.) dízelmotornál a korrigált abszorpciós együttható (min−1-ben)
(V.7.) CO2 (g/km-ben)
(V.8.) összevont átlagfogyasztás (l/100 km-ben)
(V.9.) környezetvédelmi osztályba sorolás
Mért jellemzők:
Szikragyújtású motor esetén:
Alapjáraton:

 

Fordulatszám (1/min)

CO (%)

CH (ppm)

λ(légfelesleg)

Benzinüzem

 

 

 

 

Gázüzem

 

 

 

 

Rendeleti határérték:

 

 

 

 

Emelt üresjáraton:

 

Fordulatszám (1/min)

CO (%)

CH (ppm)

λ(légfelesleg)

Benzinüzem

 

 

 

 

Gázüzem

 

 

 

 

Rendeleti határérték:

 

 

 

 

Kompresszió gyújtású motorok esetén:

Alapjárati fordulatszám
(1/min)

Leszabályozási fordulatszám (1/min)

Mért „K” érték *

Rendeleti „K” határérték

 

 

 

 

*A szabadgyorsításos füstkibocsátás [K (m-1)] értéke 0,9 s<t90<1,1 s elektromos időállandójú műszerrel (B-módus) mérve.
Jármű minősítése.
Kiadandó plakett színe.
Dátum.
Aláírás

2. számú melléklet a 66/2009. (XI. 27.) KHEM rendelethez

A forgalomba helyezés előtti és az időszakos vizsgálat tárgyi feltételei technológiája és ügyrendje
1. A forgalomba helyezés előtti és az időszakos vizsgálat végzésének tárgyi feltételei
1.1. Általános követelmények
1.1.1. A forgalomba helyezés előtti és az időszakos vizsgálat végzéséhez az e mellékletben meghatározott tárgyi feltételekről a vizsgáló állomás üzemeltetője gondoskodik.
1.1.2. A jármű forgalomba helyezés előtti és időszakos vizsgálata csak olyan vizsgáló állomáson végezhető, amely megfelel az e mellékletben foglalt és a külön jogszabályokban meghatározott (munkavédelmi, tűzvédelmi, közegészségügyi stb.) előírásoknak, továbbá rendelkezik az 1.2. pontban meghatározott vizsgáló eszközökkel.
1.1.3. A vizsgáló állomáson az 1.2. pontban meghatározott vizsgáló eszközök közül csak az elvégzendő vizsgálat fajtájához (forgalomba helyezés előtti vagy időszakos vizsgálat), illetőleg a vizsgálni kívánt jármű kategóriájának – a meghatározott technológia szerinti – vizsgálatához szükséges eszközzel (berendezéssel, műszerrel) kell rendelkezni.
1.1.4. A vizsgáló állomáson csak e mellékletben meghatározott, illetőleg a közlekedési hatóság által azzal egyenértékűnek elfogadott jellemzőkkel rendelkező, munkavédelmi, telepítési, valamint mérésügyi szempontból kifogástalan, rendszeresen karbantartott mérőeszköz használható.
1.1.5. A mérőeszközök hitelesítésének, kalibrálásának (pontosság ellenőrzésének) dokumentumait a helyszínen kell tárolni.
1.1.6. A dokumentálási, illetőleg értékelési funkcióval rendelkező mérőeszköz abban az esetben alkalmazható, ha annak e funkciói működőképesek.
1.1.7. A vizsgáló állomáson biztosítani kell a vizsgabiztos számára a tevékenység végzéséhez, valamint az ügyfelek fogadásához a megfelelő körülményeket. Gondoskodni kell továbbá az adminisztrációs tevékenység végzéséhez szükséges, informatikai eszközökről, megfelelően zárható helyiségről és a hatósági eszközök biztonságos tárolásáról.
1.1.8. A vizsgáló állomás vizsgáló terének belső méreteit úgy kell kialakítani és a kiszolgáló berendezéseket (kipufogógáz-elszívó szellőztető fűtő) úgy kell telepíteni, hogy a teljes járművizsgálat (szükségessé váló menetpróba, sebesség- vagy lassulásmérés, illetőleg zajmérés kivételével) egész évben zárt térben (helyiségben) végrehajtható legyen. A túlméretes, illetőleg a hosszúsági méretükben a jogszabályi határértéket megközelítő járművek, szerelvények vizsgálata során a vizsgálat egyes műveletei – nyitott ajtók mellett, de a jármű közterületre kinyúlása nélkül is – elvégezhetők.
1.1.9. Gépjárművek és pótkocsik időszakos vizsgálata csak azon a vizsgáló állomáson végezhető, amely a közlekedési hatóság információs rendszerével való adatcseréhez rendelkezik legalább 1024 Kbit/sec sávszélességű internet kapcsolattal, publikus internet felől fix IP címmel, valamint az adatcserét végző számítástechnikai eszközökkel.
1.2. A forgalomba helyezés előtti időszakos és az előzetes eredetiségvizsgálat eszközei
1.2.1. Vizsgálóakna:
a) gépi működtetésű aknaperem-emelővel,
b) kiegészítő eszközzel a független kerékfelfüggesztésű tengelyek terheletlen állapotú vizsgálatához, és
c) a vizsgáló által vezérelt, gépi működtetésű futómű mozgatóval (mozgatópaddal).
1.2.2. Görgős fékerőmérő berendezés
1.2.3. Mérő-adatgyűjtő berendezés a jármű légfékrendszerének ellenőrzéséhez nyomásérzékelőkkel legyen ellátva, időkésedelem mérésre is alkalmas kivitelben, a mérési adatokat értékelő számítógépes programmal és tárolással.
Az időszakos vizsgálathoz alkalmazható mérő-adatgyűjtő berendezésre vonatkozó további, részletes műszaki jellemzőket, a légfékrendszer vizsgálati technológiáját és a vizsgálati eredmények egységes értékelési módszerét a közlekedési hatóság elnöke – a közlekedésért felelős miniszter jóváhagyásával – állapítja meg, amelyet a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben és a közlekedési hatóság honlapján közzé kell tenni.
1.2.4. Fényszóró ellenőrző készülék
1.2.5. Gázelemző műszer:
a) a mérésügyi szerv által I. vagy 0 osztályba sorolt, az infravörös fényelnyelés elvén működő, a kipufogógáz legalább négy komponensét (CO, CH, O2, CO2) mérő és a lambda-értéket kijelző, motorolaj hőmérsékletmérővel szerelt műszer, nyomtatási és számítógépes csatlakozási lehetőséggel,
b) infravörös fényelnyelés elvén működő CO (%) és CH (ppm) tartalmat mérő, a mérésügyi szerv által a II. osztályba sorolt műszer,
c) infravörös fényelnyelés elvén működő kipufogógáz CO (%) tartalmat mérő műszer.
Megjegyzés: Az a) pontban meghatározott műszer biztosítása esetén a b) pont szerinti gázelemző műszer biztosítása nem szükséges.
1.2.6. Füstölésmérő berendezés
A füstölésmérő berendezés jellemzői:
a) a kipufogógázok fényátvilágítása elvén működik,
b) a kipufogócsőből vett minta alapján mér (mintavételes elven működik),
c) időállandója: T90= 900 ms és 1100 ms közötti értékű.
d) motorolaj hőmérsékletmérővel szerelt,
e) nyomtatási és számítógépes csatlakozási lehetőséggel rendelkezik.
1.2.7. Fordulatszámmérő
A kipufogógáz szennyezőanyag tartalmának méréséhez, valamint a zajméréshez, a vizsgált gépkocsi motorjának működési rendszerétől függően külső gyújtású benzin- és/vagy kompressziós gyújtású (dízel) motorokhoz egyaránt.
1.2.8. Zajmérő berendezés
Precíziós hangnyomásszint mérő készülék mely rendelkezik beépített „A” súlyozó szűrővel.
1.2.9. Lengéscsillapító vizsgáló próbapad
1.2.10. Pótkocsi elektromos-csatlakozóaljzat ellenőrző készülék
1.2.11. Pótkocsi fékvezérlő levegőnyomását ellenőrző műszer
1.2.12. Etalon gömbfej
1.2.13. Tolómérő
A tolómérő idomszerekkel helyettesíthető, amelyek a vizsgált járműkategóriákba tartozó járművekre szerelt vonógömb vagy a csapos vonóberendezés, vonószem, valamint a nyeregszerkezet ellenőrzéséhez készültek.
1.2.14. Mélységmérő
A gumiabroncs-bordázat mélységének vizsgálatához szükséges kivitelben.
1.2.15. Fénymérő
A fényelnyelő réteggel bevont, fóliázott üvegek vizsgálatához
a) állvánnyal és fényforrással, vagy
b) a fényáteresztő képesség közvetlen mérésére és kijelzésére gyártott – saját belső fényforrással rendelkező –
hitelesített mérőberendezéssel.
1.2.16. A vizsgálathoz szükséges egyéb eszközök:
a) mérőszalag (2 m és 20 m hosszúságú), stopperóra, kézilámpa (szerelőlámpa és zseblámpa), nagyító, kézitükör, csiszolóvászon, drótkefe, tisztítórongy,
b) gumiabroncs légnyomását ellenőrző- és töltő műszer,
c) mechanikai vizsgáló eszközök: feszítővas, csavarhúzó, kalapács,
d) UV-lámpa,
e) kézi gázszivárgás-ellenőrző.
1.2.17. Erőmérő
A kormányzási erő mérésére alkalmas kivitelű.
1.2.18. Menetíró (tachográf) és sebességkorlátozó ellenőrző berendezés
A menetíró (tachográf) és sebességkorlátozó ellenőrző berendezés legyen alkalmas a járműbe épített berendezés működésének és beszabályozási jellemzőinek a járműből történő kiszerelés nélküli vizsgálatára. Az ellenőrző berendezésre vonatkozó részletes műszaki követelményeket a közlekedési hatóság elnöke határozza meg, amelyet a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben és a közlekedési hatóság honlapján közzé kell tenni.
1.2.19. A közlekedési hatóság informatikai rendszeréhez való csatlakozás feltételei
a) telephelyenként különböző publikus internet felől fix IP cím,
b) internet böngésző program (Firefox 2.x vagy Internet Explorer 7.x.)
c) Windows, vagy azzal egyenértékű rendszerek,
d) Acrobat Reader 8.x.
e) Számítógép (WinXpHuSp2 prof futtatására alkalmas legalább 1 Gb Ram, 100Gb HDD, 9 pin soros port, 4 db USB 2.0 port, párhuzamos port, DVD olvasó, DVD olvasó, Operációs rendszer és környezete :Windows XP proff HUsp2, JRE1.6_1x, Monitor 17” TFT -1280*1024) 600 dpi lézernyomtató, 1200dpi scanner, billentyűzet pufferes vonalkód olvasó, digitális fényképezőgép, vizsgasori fékpad szoftver által vezérelt digitális kép (640*480 jpeg) készítésére alkalmas eszköz,
f) azonosítás kártyaolvasóval (Java Card 2.2.2.).
1.2.20. A 1.2.2., a 1.2.9., a 1.2.5. a) pontban és a 1.2.6. pontokban felsorolt műszereknek a közlekedési hatóság informatikai rendszeréhez való illesztését biztosítani kell.
1.3. A meghatározott járműkategóriák vagy járműkivitelek vizsgálatát, illetve csak meghatározott vizsgálato(ka)t végző vizsgáló állomásokra vonatkozó eltérések, valamint helyettesítő vizsgáló eszközök
1.3.1. Kizárólag motorkerékpárok tanúsítását végző vizsgálóállomások esetén vizsgálóakna nem szükséges. A 3,5 t megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsi vizsgálata esetén a 1.2.1. pont szerinti vizsgálóakna helyettesíthető olyan gépi működtetésű emelőpaddal (oszlopos vagy ollós emelővel), amely rendelkezik:
a) a vizsgálószemély részére szolgáló feljáróval,
b) gépi működtetésű kiegészítő emelővel,
c) kiegészítő eszközzel a független kerékfelfüggesztésű tengelyek terheletlen állapotú vizsgálatához, és
d) a vizsgáló által vezérelt, gépi működtetésű futómű mozgatóval (mozgatópaddal).
1.3.2. Azokon a vizsgáló állomásokon, amelyeken kizárólag típusbizonyítvány alapján történő forgalomba helyezés előtti vizsgálatot végeznek, nem kell biztosítani:
a) a 1.2.1. pont c) pontja szerinti futómű mozgatót,
b) a 1.2.8. pont szerinti zajmérő berendezést,
c) a 1.2.9. pont szerinti lengéscsillapító vizsgáló próbapadot,
d) a 1.2.12. pont szerinti etalon gömbfejet,
e) a 1.2.13. pont szerinti tolómérőt valamint
f) a 1.2.14. pont szerinti mélységmérőt.
1.3.3. A 1.2.3. pontban meghatározott mérő-adatgyűjtő berendezést csak a légfékes gépkocsik forgalomba helyezés előtti és időszakos vizsgálatát (is) végző vizsgáló állomáson kell biztosítani.
1.3.4. A lassújármű, a mezőgazdasági vontató és pótkocsijaik vizsgálata esetén a vizsgáló állomáson a 1.2.2-1.2.3. pontban meghatározott fékberendezés vizsgáló eszközök helyettesíthetőek – a pótkocsi fékkivezérlést is megjelenítő – kiírószerkezetes, vagy adattárolós lassulásmérő berendezéssel.
1.3.5. A 1.2.5. pont a) pontjában előírt gázelemző műszert csak a külső gyújtású benzinmotorral működő gépkocsik vizsgálatát (is) végző vizsgáló állomáson kell biztosítani.
1.3.6. A 1.2.5. pont c) pontjában előírt gázelemző műszert csak az Otto-rendszerű, kétütemű motorral működő gépkocsik vizsgálatát (is) végző vizsgáló állomáson kell biztosítani.
1.3.7. A 1.2.6. pontban előírt füstölésmérő berendezést csak a kompressziós gyújtású (dízel) motorral működő gépkocsik vizsgálatát (is) végző vizsgáló állomáson kell biztosítani.
1.3.8. Az 1.2.6. pontban előírt jellemzőkkel rendelkező füstölésmérő berendezés helyettesíthető olyan attól eltérő egyéb füstölésmérő berendezéssel, amelyet a füstkibocsátás ellenőrzéséhez a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló együttes miniszteri rendelet alkalmazni enged.
1.3.9. Az 1.2.9. pontban előírt lengéscsillapító vizsgáló próbapadot csak a 3,5 t megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsik és az általuk vontatható lakópótkocsik vizsgálatát (is) végző vizsgáló állomáson kell biztosítani.
1.3.10. Az 1.2.10. pontban előírt pótkocsi elektromos-csatlakozóaljzat ellenőrző készüléket csak a gépkocsik mezőgazdasági vontatók vagy lassújárművek vizsgálatát (is) végző vizsgáló állomáson kell biztosítani.
1.3.11. A 1.2.15. pontban előírt fénymérőt csak a gépkocsik vizsgálatát (is) végző vizsgáló állomáson kell biztosítani.
1.3.12. A 1.2.11. pontban előírt pótkocsi fékvezérlő levegőnyomását ellenőrző műszert csak a légfékes gépkocsik vizsgálatát (is) végző vizsgáló állomáson kell biztosítani.
1.3.13. A 1.2.12. pontban előírt etalon gömbfejet csak a 3,5 t megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó pótkocsik vizsgálatát (is) végző vizsgáló állomáson kell biztosítani.
1.3.14. A 1.2.14. pontban előírt mélységmérőt csak a használt gépkocsik forgalomba helyezés előtti vagy időszakos vizsgálatát (is) végző vizsgáló állomáson kell biztosítani.
1.3.15. A 1.2.16. pont e) pontjában előírt kézi gázszivárgás ellenőrző készüléket csak a gázüzemű gépkocsik vizsgálatát (is) végző vizsgáló állomáson kell biztosítani.
1.3.16. A 1.2.17. pontban előírt erőmérőt (kormányzási erőmérőt) csak azokon a vizsgáló állomásokon kell biztosítani, ahol az egyedi forgalomba helyezési engedély kiadására irányuló eljárást, illetőleg az átalakítást követő időszakos vizsgálatokat (is) végzi a vizsgabiztos.
1.3.17. A 1.2.18. pontban előírt menetíró (tachográf) és sebességkorlátozó ellenőrző berendezést csak a 3,5 t megengedett legnagyobb össztömeget, illetve járműszerelvény együttes össztömeget meghaladó tehergépkocsik és az autóbuszok vizsgálatát (is) végző vizsgáló állomáson kell biztosítani.
1.4. Átmeneti rendelkezések a vizsgáló eszközök biztosításához
1.4.1. A 1.2.3. pontban előírt mérő-adatgyűjtő berendezést a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó, nemzetközi forgalomban használt autóbuszok (M2 és M3 járműkategóriába tartozó gépkocsik) vizsgálatát (is) végző vizsgáló állomásokon kell biztosítani.
1.4.2. A 1.2.20. pontban meghatározott feltételt a vizsgálóállomásoknak 2010. január 1. napjától kell teljesíteni.
1.5. Bejelentési kötelezettség
A 1.2. pontban felsorolt vizsgáló eszközök megváltozását a vizsgálati technológiában történő alkalmazásba vétele előtt – jóváhagyás végett – a közlekedési hatóságnak be kell jelenteni.
2. A forgalomba helyezés előtti és az időszakos vizsgálat ügyrendje
2.1. A forgalomba helyezés előtti és az időszakos vizsgálatra jelentkezés
2.1.1. A közlekedési hatóság a jármű tulajdonosának (üzemben tartójának vagy képviselőjének) a kérelmére folytatja le a forgalomba helyezés előtti, valamint az időszakos vizsgálatot.
2.1.2. A közlekedési hatóság, illetőleg a tanúsító vizsgáló állomás köteles – a körülmények által indokolt mértékben és módon – vizsgálni és dokumentálni a képviselő képviseleti jogosultságát.
2.1.3. A képviseleti jogosultságot igazoló iratot vagy másolatát, illetőleg a képviselő azonosítását lehetővé tevő adatokat (név, személyi igazolvány száma) a jármű vizsgálatához kapcsolódóan – a közlekedési hatóságnál vagy a tanúsító vizsgáló állomáson – az informatikai rendszeren rögzíteni kell.
2.1.4. A forgalomba helyezés előtti, illetőleg az időszakos vizsgálat a jármű tulajdonosára egyébként irányadó általános illetékességi szabálytól függetlenül, a jármű kategóriája, illetőleg gyártmánya tekintetében feljogosított vizsgáló állomáson, illetőleg a közlekedési hatóság által üzemeltetett vizsgáló állomáson lefolytatható.
2.2. A forgalomba helyezés előtti és időszakos vizsgálat ügymenete és a bizonylatok kezelése
2.2.1. A forgalomba helyezés előtti és időszakos vizsgálat az ügyfél, vagy képviselője tájékoztatását követően benyújtott kérelemre indul.
2.2.2. A kérelem adattartalmát az informatikai rendszeren rögzíteni kell, majd a kérelmet a kinyomtatása után az ügyféllel, illetve képviselőjével aláíratni.
2.2.3. Az aláírt kérelmet az informatikai rendszeren digitális formában kell tárolni.
2.2.4. A tanúsító vizsgálóállomás felelős az általa az informatikai rendszerben rögzített adatok adattartalmáért.
2.3. A forgalomba helyezés előtti és időszakos vizsgálatot követő ügyintézés, irattározás rendje
2.3.1. A jármű adatairól hatósági bizonyítványt (Műszaki adatlapot) kell kiadni. A Műszaki adatlapnak az ügyfél, vagy az ügyfél képviselője részére történő kiadását a vizsgálóállomás végzi.
2.3.2. A forgalomba helyezés előtti vizsgálat alapján kiadott Műszaki adatlapon a vizsgálóállomás ügyintézője rögzíti a kiadásra kerülő forgalmi engedély időbeli hatályát. A forgalmi engedély időbeli hatályának megállapítása a következő időszakos vizsgálat határidejének bejegyzésével és a sorszámcsík beragasztásával történik.
2.3.3. Az irattározás ideje veszélyes anyagot szállító járművek esetén 10 év, egyéb járművek esetén az adott jármű- és vizsgafajta alapján az időszakos vizsgálat határidejeként megállapítható leghosszabb időnél egy évvel több. A digitálisan tárolt dokumentumokról papír alapú másolatot megőrizni nem kell.
3. Az általános technológia
3.1. A forgalomba helyezés előtti és az időszakos vizsgálatok során az 1. számú táblázatban foglalt tárgyban és körben, illetőleg eszköz és módszer alkalmazásával kell ellenőrizni, hogy a vizsgált jármű meghatározott jellemzői megfelelnek-e a 10. és 12. §-ban foglalt követelményeknek.
3.2. A vizsgálatok során a jármű egyes műszaki jellemzőire vonatkozó követelményeket az MR. tartalmazza, azonban egyes – az 1. számú táblázatban meghatározott – esetekben a külön jogszabályokban foglalt előírások teljesülését is vizsgálni kell.
3.3. Az egyes vizsgálati tárgyak és vizsgálati körök esetében az általánosan előforduló hibákat, hiányosságokat a 2. számú táblázatban meghatározott minősítés szerint kell értékelni.
3.4. A forgalomba helyezés előtti vizsgálat során:
3.4.1. a kiadott Műszaki adatlapon fel kell tüntetni a rendelet 3. §-ának (2) bekezdésében meghatározott járműfajta besorolást, továbbá – az M1 és N1 kategóriába tartozó gépkocsi, továbbá az L kategóriába tartozó motorkerékpár és segédmotoros kerékpár esetében záradék alkalmazásával – a regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény szerinti besorolást (a továbbiakban: VTSZ besorolás),
3.4.2. a 3.4.1. pontban említett járművek esetében a VTSZ besorolásakor digitális fényképen rögzíteni és informatikai eszközzel archiválni kell a besorolás alapját adó kiviteli jellemzőket.
4. Meghatározások
4.1. A vizsgálati módszerek értelmezése
4.1.1. Szemrevételezés (közvetlen érzékelés): a vizsgált jármű meghatározott jellemzőjének, tulajdonságának, adatának ellenőrzése közvetlen érzékeléssel (eszköz használata nélkül), amely történhet vizuálisan, hallás útján vagy tapintással, miközben a járművet vagy annak szerkezeti egységét – szükség szerint – működtetik.
4.1.2. Mechanikai vizsgálat (mech. vizsg.): a vizsgálatot végző személy a jármű egyes szerkezeti részeire a vizsgáló eszközzel erőhatást kifejtve (mozgatás, ütögetés, feszítés) a szerkezeti anyag, kötőelem vagy kapcsolódó szerkezeti elemek elmozdulását, szilárdságát megfigyeli.
4.1.3. Egyeztetés: a vizsgált járműre vonatkozó valamely okmányban (engedély, műbizonylat, igazolólap stb.) rögzített adat jellemző összevetése a jármű vonatkozó adatával, jellemzőjével.
4.1.4. Próba: a vizsgált jármű egyes alkatrészeinek, felszerelésének, különleges felépítményének működése, a kezelő szervek által történt intenzív működtetése, valamint a felsorolt eszközökkel előidézhető üzemszerű körülmények közben az előírt működőképesség, illetőleg műszaki állapot ellenőrzése.
4.1.5. Mérés: a vizsgált jármű tulajdonságainak, alkatrészei, felszerelései, különleges felépítménye jellemzőinek a meghatározott eszközzel (mérőeszközökkel) történő mérése, a jármű minősítésének megalapozására szolgáló mért érték dokumentálása.
4.1.6. Megfelelőség ellenőrzése: a vizsgált jármű tulajdonságai, alkatrészei, felszerelései, különleges felépítménye jóváhagyottságának, minősítettségének, valamint a vonatkozó jogszabályban előírt követelményeknek való megfelelőségének a megállapítása.
4.2. A járművön feltárt hibák minősítése
4.2.1. A forgalomba helyezés előtti és az időszakos vizsgálat során „Hibá”-nak kell tekinteni a jármű (annak meghatározott részegysége vagy tulajdonsága) olyan jellemzőjét, amely tekintetében nem teljesíti az MR. vagy külön jogszabály egyes kötelező rendelkezését, illetőleg amely a jármű üzemeltetése során a jármű típusára jellemző közlekedésbiztonsági vagy környezetvédelmi tulajdonság lényeges romlásában nyilvánul meg.
4.2.2. A vizsgálat során a feltárt hibákat a 2. számú táblázatban foglalt minősítések alkalmazásával kell értékelni abból a szempontból, hogy
a) a hiba a jármű közúti forgalomban való részvétele esetén közvetlen balesetveszélyt okozhat-e, vagy a hiba szakműhelyben történő kijavíttatása szükséges ahhoz, hogy a jármű további üzemeltetése során megőrizze üzem- és forgalombiztonsági jellemzőit, az ilyen jármű minősítése: a hiba miatt ALKALMATLAN a közúti forgalomban való biztonságos részvételre (minősítése: „A”),
b) a hiba nem befolyásolja érdemi módon a jármű közúti forgalomban való részvételének biztonságát (minősítése: „H”).
4.2.3. A 2. számú táblázatban feltüntetett „hiba” megnevezés mellett a szokásos előfordulására jellemző minősítés van feltüntetve, a vizsgabiztos ettől eltérő minősítés mellett is dönthet, azonban azt írásban részletesen indokolni köteles.
4.2.4. Olyan hibák feltárása esetében, amelyek esetében a 2. számú táblázat több minősítést is meghatároz (A/H), a minősítést – a 4.2.2. pontban meghatározott szempontok mérlegelésével – a „hiba” helye, mértéke és egyéb megnyilvánulási jellemzői alapján kell megállapítani.
5. A jármű minősítése a hibák minősítése alapján
5.1. A járművön feltárt hibák együttesen határozzák meg a jármű forgalmi engedélyének meghosszabbításáról hozott döntést, a következők szerint:
a) a jármű minősítése: ALKALMATLAN („A”), ha a feltárt hibák között „A” minősítésű hiba van,
b) a jármű minősítése MEGFELELŐ („M”), ha az a) pontban foglalt feltétel nem áll fenn.
5.2. A 2. számú táblázatban M(R) jellel jelölt minősítés esetén a jármű forgalmi engedélye érvényességét a kijelölt vizsgálóállomáson nem lehet meghosszabbítani. Ebben az esetben az időszakos vizsgálat alapján a közlekedési hatóság – az azonosító adatok rögzítése és a Nyilvántartó egyidejű értesítése mellett – Műszaki adatlapot ad ki, megállapítva azon a forgalmi engedélybe bejegyzendő következő időszakos vizsgálat határidejét.
5.3. Az időszakos vizsgálat keretében a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló együttes miniszteri rendeletben meghatározott technológia alkalmazásával a jármű környezetvédelmi jellemzőit is értékelni kell. Amennyiben az MR.-ben előírt határértéket meghaladja a gépkocsi szennyezőanyag kibocsátása, akkor a jármű minősítése: ALKALMATLAN („A”).”
1. számú táblázat
Az általános technológia vizsgálati tárgya, köre, az alkalmazandó követelmények,
eszközök és módszerek

Vizsgálat tárgya

Köre

MR §

Eszköz

Módszer

00 Okmányok

1. Forg. eng. / lassújármű ig. lap

3

UV-lámpa, nagyító

Szemrevételezés / egyeztetés

 

2. Egyéb okmányok / engedély

3,5

 

Szemrevételezés / egyeztetés

01 Jármű

1. Alvázszám

25

Ipari kézitükör, kézilámpa, rétegvastagságmérő

Szemrevételezés / egyeztetés / mérés

 

2. Motorszám

25

Ipari kézitükör, kézilámpa

Szemrevételezés / egyeztetés

 

3. Hatósági jelzés

27, 97

Mérőszalag

Szemrevételezés / egyeztetés / mérés

10 Tükrök

1. Visszapillantó tükrök

78

Mérőszalag

Szemrevételezés / megfelelőség ell. / mérés / próba

 

2. Előretekintő tükör

78

 

Szemrevételezés / megfelelőség ell.

11 Hangjelzés

1. Hangjelző berendezés

72

Zajszintmérő

Próba / megfelelőség ell. / mérés

 

2. Megkülönböztető hangjelzés

72

Zajszintmérő

Próba / megfelelőség ell. / mérés

12. Műszerek

1. Sebességmérő

92

 

Szemrevételezés / próba

 

2. Menetíró (tachográf)

92

Ell. műszer

Szemrevételezés/
Műszeres ellenőrzés

 

3. Sebességkorlátozó

93/A

Ell. műszer

Szemrevételezés/
Műszeres ellenőrzés

13 Zavarszűrés

1. Rádiófrekvenciás sugárzás

13

 

Szemrevételezés / megfelelőség ell.

14 Fűtés

1. Fűtés / szellőzés

88

 

Próba

15 Tartozékok

1. Tűzoltó készülék

107

 

Szemrevételezés / megfelelőség ell.

 

2. Elsősegélynyújtó felszerelés

106,
113

 

Szemrevételezés / megfelelőség ell.

 

3. Elakadásjelző háromszög

103

 

Szemrevételezés / megfelelőség ell.

 

4. Kerékkitámasztó ék

104

 

Szemrevételezés / megfelelőség ell.

20 Világító berendezés

1. Fényszóró üveg / tükör állapota

41

 

Szemrevételezés / megfelelőség ell.

 

2. Tompított fényszóró / működés

43

Fényszóró ellenőrző, mérőszalag

Próba / műszeres ell. / mérés

 

3. Távolsági fényszóró / működés

41

Fényszóró ellenőrző, mérőszalag

Próba / műszeres ell. / mérés

 

4. Ködfényszóró / működés

45, 46

Fényszóró ellenőrző, mérőszalag

Próba / műszeres ell. / mérés

 

5. Pótlólagos lámpa

37

 

Szemrevételezés

21 Fényjelző berendezés

1. Helyzet / várakozás jelző / belső ill. / működés

53, 54, 56

Mérőszalag

Próba / szemrevételezés / megfelelőség ell. / mérés

 

2. Méretjelző lámpa / működése

60, 111

Mérőszalag

Próba / szemrevételezés / megfelelőség ell. / mérés

 

3. Féklámpa / működés

64

Mérőszalag

Próba / szemrevételezés / megfelelőség ell. / mérés

 

4. Rsz. megvilágító lámpa / működés

49

Mérőszalag

Próba / szemrevételezés / megfelelőség ell. / mérés

 

5. Hátsó ködlámpa / működés

58

Mérőszalag

Próba / szemrevételezés / megfelelőség ell. / mérés

 

6. Hátrameneti lámpa / működés

47

Mérőszalag

Próba / szemrevételezés / megfelelőség ell. / mérés

 

7. Irányjelző lámpa / elakadásjelzés / működés

37, 62

Stopperóra

Próba / szemrevételezés / megfelelőség ell. / mérés

 

8. Munkahely megvilágító lámpa

51

 

Próba / szemrevételezés / megfelelőség ell.

22 Visszajelzés / kapcsoló

1. Kapcsolók / biztosítékolás

9

 

Próba / szemrevételezés

 

2. Visszajelző lámpa / működés

68

 

Próba / szemrevételezés / megfelelőség ell.

 

3. Dugasz / aljzat / vezeték / működés

68

Ellenőrző lámpacsoport (pótkocsi csatlakozó ell.)

Próba / szemrevételezés

23 Fényvissza-
verők

1. Fényvisszaverő prizmák

70, 111

Mérőszalag

Szemrevételezés / megfelelőség ell. / mérés

24 Áramforrás

1. Akkumulátor

9

 

Szemrevételezés

30 Kormányoz-
hatóság

1. Elkormányozhatóság / működés

33

Emelő, mérőszalag

Szemrevételezés / mérés / próba / egyeztetés

 

2. Kormány holtjáték

33

 

Szemrevételezés / próba

 

3. Kormánykerék / kormányszarv / működés

33

Mérőszalag

Szemrevételezés / próba / mérés

 

4. Kormányoszlop / csuklók

33

 

Szemrevételezés / próba

 

5. Kormányzár / működés

94

 

Szemrevételezés / próba

31 Kormánymű / rásegítő

1. Kormányberendezés / működés

33

Futómű mozgató, emelő

Szemrevételezés / próba

 

2. Kormányrásegítő berendezés / működés

33

Erőmérő

Próba / szemrevételezés / mérés

 

3. Kormányrásegítő csővezeték

33

 

Szemrevételezés

 

4. Kormánymű rögzítés

33

Futómű mozgató

Szemrevételezés / próba

 

5. Kormánymű porvédők

33

 

Szemrevételezés

 

6. Kormánymű tömítettség

33

 

Szemrevételezés

32 Kormány-
rudazat / csuklók

1. Kormányrudazat / gömbcsuklók

33

Futómű mozgató

Szemrevételezés / próba

 

2. Kormánytolórúd / nyomtávrúd

33

 

Szemrevételezés / próba

 

3. Kormány irányítókar

33

Futómű mozgató

Szemrevételezés / próba

 

4. Kormányrudazat / kötél

33

Futómű mozgató

Szemrevételezés / próba

 

5. Kormány lengéscsillapítás

33

Futómű mozgató

Szemrevételezés

 

6. Forgózsámoly

9

Futómű mozgató / mech. vizsgáló eszköz

Szemrevételezés / próba / mech. vizsg.

40 Üzemi / biztonsági /
rögzítőfék

1. Fékhatásosság

29, 31

Görgősfékpad / lassulásmérő

Mérés

 

2. Rögzítőfék hatásosság

29

Görgősfékpad / lassulásmérő

Mérés

 

3. Fék fokozatosság (motoros jármű)

29

Görgősfékpad / lassulásmérő

Mérés

 

4. Fék fokozatosság (pótkocsi)

29, 31

Görgősfékpad / lassulásmérő

Mérés

 

5. Fékrendszer tömítettség

29

 

Szemrevételezés / próba

 

6. Visszatartófék

9

 

Szemrevételezés / próba

 

7. ABS (blokkolásgátló)

9

 

Szemrevételezés / próba

41 Fékműködés

1. Fékpedál / fékkar működés

29

 

Szemrevételezés / próba

 

2. Kézifékkar / kézifékszelep működés

9

 

Szemrevételezés / próba

 

3. Ráfutó fék - mechanizmus

31

 

Szemrevételezés / próba

 

4. Fékhenger / légfékszelep / fékrásegítő

29

 

Szemrevételezés / próba

 

5. Fékkötelek / rudazat

9

 

Szemrevételezés / próba

 

6. Légsűrítő

29

 

Szemrevételezés / próba

 

7. Légtartályok

29

 

Szemrevételezés

 

8. Fékerőszabályozó

29

 

Szemrevételezés

42 Jelzések

1. Fékerőszabályozó adattáblája

29

 

Szemrevételezés

 

2. ABS figyelmeztető lámpa

68

 

Szemrevételezés

 

3. Nyomásesés figyelmeztető

9

 

Szemrevételezés / próba

43 Fékcsövek

1. Merev csővezeték

29

 

Megfelelőség ell. / szemrevételezés

 

2. Féktömlők

29

 

Megfelelőség ell. / szemrevételezés

 

3. Légféktömlő / kapcsolófej

29

 

Megfelelőség ell. / szemrevételezés

44 Kerékfék-
szerkezet

1. Fékmunkahenger / fékkamra

29

 

Szemrevételezés

 

2. Rögzítőfék / rugóerő tároló berendezés

29

 

Szemrevételezés / próba

 

3. Fékkar / fékkulcstengely / automatafék-utánállító

29

 

Szemrevételezés / próba

 

4. Fékdobok / féktárcsák / fékbetétek / féktuskók

29

Mech. vizsgáló eszköz

Szemrevételezés / mech. vizsg.

 

5. Fékszerkezet szabad mozgása

29

 

Szemrevételezés / próba

 

6. Fékszerkezet vizsgáló csatlakozók

29

 

Megfelelőség ell. / szemrevételezés / próba

50 Tengelyek / felfüggesztés

1. Futómű tengelytest / felfüggesztés

9

Futómű mozgató / mech. vizsgáló eszköz

Szemrevételezés / mech. vizsg.

 

2. Rugózás állapota

9

 

Szemrevételezés

 

3. Rugók / bekötési pontok

9

Emelő, futómű mozgató, mech. vizsgáló eszköz

Szemrevételezés / mech. vizsg.

 

4. Lengéscsillapítók / bekötési pontok

9

Lengéscsillapító vizsgáló

Szemrevételezés / mérés

 

5. Stabilizátor / bekötési pontok

9

Futómű mozgató

Szemrevételezés

51 Gumi-
abroncsok

1. Gumiabroncs állapota

36

 

Szemrevételezés

 

2. Gumiabroncs mintázat magassága

36

Mélységmérő

Megfelelőség ell.

 

3. Gumiabroncs típusa / mérete

36

 

Megfelelőség ell.

 

4. Gumiabroncs szerelés / párosítás

36

 

Szemrevételezés

 

5. Gumiabroncs légnyomás határ / felirat

36

 

Szemrevételezés

52 Keréktárcsák

1. Keréktárcsák mérete, kivitele

36

Mérőszalag

Megfelelőség ell. / szemrevételezés / mérés

 

2. Keréktárcsák sérülése

36

 

Szemrevételezés

 

3. Keréktárcsák rögzítése

36

 

Szemrevételezés

53 Csapágyazás

1. Kerékagy csapágyak

36

Futómű mozgató / mech. vizsgáló eszköz

Szemrevételezés / próba / mech. vizsg.

60 Alváz / segédalváz

1. Alváz hossztartók

9

Mech. vizsgáló eszköz

Szemrevételezés / mech. vizsg.

 

2. Alváz kereszttartók

9

Mech. vizsgáló eszköz

Szemrevételezés / mech. vizsg.

 

3. Alváz csavarzat / szegecs / hegesztés

9

Mech. vizsgáló eszköz

Szemrevételezés / mech. vizsg.

 

4. Önhordó alváz

9

Mech. vizsgáló eszköz

Szemrevételezés / mech. vizsg.

 

5. Vezetőfülke / bukókeret

80, 97

Mech. vizsgáló eszköz

Szemrevételezés / mech. vizsg.

 

6. Aláfutásgátló

9

Mérőszalag

Mérés / szemrevételezés

61 Vezetőtér / utastér

1. Ülések / lábtartók

80, 113

 

Szemrevételezés / próba

 

2. Vezetőtér kilátás / üvegezés / napellenző

78, 84, 90

Fénymérő, mérőszalag,

Megfelelőség ell. / mérés / szemrevételezés

 

3. Vezetőtér kilátás / üvegezés állapot / fólia

78, 84, 97

Fénymérő

Szemrevételezés / megfelelőség ell. / mérés

 

4. Szélvédő törlő / mosó / páramentesítő

88

 

Próba

 

5. Biztonsági öv / bekötési pontok

80, 95

 

Szemrevételezés / megfelelőség ell. / próba

 

6. Pedálzat

9

 

Szemrevételezés / próba

62 Külső kialakítás

1. Veszélyes járműrészek

9,
111

 

Szemrevételezés

 

2. Kerékborítás / sárvédő

86

Szögmérő

Szemrevételezés / mérés

 

3. Légterelő / hálókabin / mkp. légterelő

9

 

Szemrevételezés

 

4. Küszöb

9

 

Szemrevételezés

 

5. Ajtó / fedél / zárak

82

 

Szemrevételezés / próba

 

6. Pótkerék rögzítése

99

 

Szemrevételezés / próba

63 Raktér / rakfelület

1. Raktér kivitel

113

 

Szemrevételezés

 

2. Raktér padozat / falak / zár állapot

9

 

Szemrevételezés / próba

 

3. Raktér ponyva / ponyvatartó / rakonca

9

 

Szemrevételezés

 

4. Billenős rakodószerkezet

9

 

Szemrevételezés

 

5. Önrakodó berendezés

111

 

Megfelelőség ell. / szemrevételezés

 

6. Mkp. állvány / csomagtartó

9

 

Szemrevételezés

 

7. Motorkerékpár oldalkocsi / utánfutó

9

 

Szemrevételezés

64 Vontatás

1. Vonóberendezés / nyeregszerk. kivitel

23

Mérőszalag, mech. vizsgáló eszköz

Megfelelőség ell. / szemrevételezés / mech. vizsg.

 

2. Vonóberendezés rögzítés

23

Mech. vizsgáló eszköz

Megfelelőség ell. / szemrevételezés / mech. vizsg.

 

3. Vonóberendezés sérülés / kopás

23

Etalon, tolómérő

Szemrevételezés / mérés / próba

 

4. Vonóberend. magasság / támasztókerék

23

Mérőszalag

Szemrevételezés / mérés

 

5. Vontatás / másodlagos kapcsolószerkezet

23

Mérőszalag

Mérés / szemrevételezés

65 Erőátvitel

1. Motor / hajtómű felfüggesztés

9

 

Szemrevételezés

 

2. Motor / hajtómű olajfolyás

9

 

Szemrevételezés

 

3. Tengelykapcsoló / sebességváltó

9

 

Szemrevételezés

 

4. Kardántengely / láncvédő

9

 

Szemrevételezés

 

5. Vontatókötél rögzítési pont

9

 

Szemrevételezés

66 Méretek

1. Szélesség

5

Mérőszalag

Szemrevételezés / mérés

 

2. Magasság

5

Mérőszalag

Szemrevételezés / mérés

 

3. Hosszúság

5

Mérőszalag

Szemrevételezés / mérés

70 Tüzelőanyag-
ellátó
berendezés

1. Tüzelőanyagtartály

74

Mérőszalag

Szemrevételezés / mérés

 

2. Gáz-üzemanyagellátó

74

 

Megfelelőség ell. / szemrevételezés

 

3. Tüzelőanyag-vezetékek

74

 

Szemrevételezés

80 Kipufogó rendszer / Körny. véd.

1. Kipufogó kivitele

76

 

Megfelelőség ell. / szemrevételezés

 

2. Kipufogó berendezés állapota

76

 

Szemrevételezés

 

3. Otto-rendszerű motor kipuf. gázelemzés

15

Gázelemző

Mérés / megfelelőség ell.

 

4. Dízelrendszerű motor füstkibocsátás-mérés

15

Füstölésmérő
berendezés

Szemrevételezés / megfelelőség ell. / mérés

 

5. Közeltéri zaj

11

Zajmérő berendezés, ford.szám mérő

Méré

 

6. Katalizátor

15

Gázelemző

Mérés

90 Autóbusz

1. Autóbusz feliratok / esztétika

67, 97

 

Szemrevételezés

 

2. Autóbusz beszállás / kiszállás

80

 

Szemrevételezés

 

3. Autóbusz padlóborítása / utasülések

9

 

Szemrevételezés

 

4. Autóbusz utastéri napellenző

9

 

Szemrevételezés

 

5. Autóbusz korlátok / kapaszkodók

9

Mérőszalag

Mérés / szemrevételezés

 

6. Autóbusz vészkijárat

9

 

Szemrevételezés

 

7. Autóbusz világítás (ajtók, csom.tér, utastér)

53

 

Szemrevételezés / próba

 

8. Autóbusz jelzései / jelzési lehetőségek

67, 113

 

Szemrevételezés / próba

 

9. Autóbusz ajtó pozíció jelzője

53

 

Szemrevételezés / próba

91 Mozgás-
korlátozott jármű

1. Segédberendezések

4

 

Megfelelőség ell. / szemrevételezés / próba

92 Megkülönböz-
tető, figyelmez-
tető lámpák

1. Villogó kék/piros lámpa

66

Stopperóra

Megfelelőség ell. / mérés / szemrevételezés

 

2. Villogó sárga lámpa

66

Stopperóra

Megfelelőség ell. / mérés / szemrevételezés

2. számú táblázat
A vizsgált jármű egyes hibáinak minősítése

A vizsgálat

Hiba

 

Minősítés

tárgya

köre

 

 

0 AZONOSÍTÁS

0 Okmányok

1 Forg. eng. / lassújármű ig.lap

0 001. a jármű az okmánnyal nem egyezik

A/H

 

 

 

0 014. bizonylat / engedély hiányzik

A

 

 

 

0 031. nem eredeti / hamis

A

 

 

 

0 047. olvashatatlan

A

 

 

3 Egyéb okmány / engedély

0 001. a jármű az okmánnyal nem egyezik

A/H

 

 

 

0 014. bizonylat / engedély hiányzik

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

 

0 033. nem érvényes / olvashatatlan

A/H

 

1 Jármű

1 Alvázszám

0 001. a jármű az okmánnyal nem egyezik

A/H

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 031. nem eredeti / hamis

A

 

 

 

0 033. nem érvényes / olvashatatlan

A

 

 

 

0 039. nem típusazonos / eng. nélküli alvázcsere

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

 

0 046. típusazonos / eng. nélküli alvázcsere

A

 

 

2 Motorszám

0 001. a jármű az okmánnyal nem egyezik

A/H

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

 

0 031. nem eredeti / hamis

A

 

 

 

0 033. nem érvényes / olvashatatlan

A/H

 

 

 

0 040. nem típusazonos / eng. nélküli motorcsere

A

 

 

3 Hatósági jelzés

0 001. a jármű az okmánnyal nem egyezik

A

 

 

 

0 022. előírásnak nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

 

0 033. nem érvényes / olvashatatlan

A/H

 

 

 

0 038. nem megfelelő kivitel / méret / anyag

A

 

 

 

0 008. államjelzés nem megfelelő

A/H

1 FELSZERE-
LÉSEK

0 Tükrök

1 Visszapillantó tükör

0 015. nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 019. darabszám nem megfelelő

A

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

 

0 038. nem megfelelő kivitel / méret / anyag

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

2 Előretekintő tükör

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

 

0 038. nem megfelelő kivitel / méret / anyag

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

1 Hangjelzés

1 Hangjelző berendezés

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

 

0 038. nem megfelelő kivitel / méret / anyag

A

 

 

2 Megkülönböztető hangjelzés

0 014. bizonylat / engedély hiányzik

A

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

2 Műszerek

1 Sebességmérő műszer

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 038. nem megfelelő kivitel / méret / anyag

A/H

 

 

 

0 043. sérült, de működőképes

A/H

 

 

2 Menetírókészülék (tachográf)

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 022. előírásnak nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 057. sérült / működésképtelen

A

 

 

 

0 043. sérült, de működőképes

A/H

 

 

3. Sebességkorlátozó

0 015 nem megfelelő

A

 

 

 

0 022 előírásnak nem megfelelő

A

 

 

 

0 023 hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 057 sérült / működésképtelen

A

 

3 Zavarszűrés

1 Rádiófrekvenciás sugárzás

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A/H

 

4 Fűtés

1 Fűtés / szellőzés

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

5 Tartozékok

1 Tűzoltó készülékek

0 012. kapacitás nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

 

0 033. nem érvényes / olvashatatlan

A/H

 

 

 

0 038. nem megfelelő kivitel / méret / anyag

A

 

 

2 Elsősegélynyújtó felszerelés

0 022. előírásnak nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

3 Elakadásjelző háromszög

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

4 Kerékkitámasztó ék

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

 

0 038. nem megfelelő kivitel / méret / anyag

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

2 VILÁGÍTÁS

0 Világító berendezések

1 Fényszórók üveg / tükör állapota

0 036. helytelen szerelés

A/H

 

 

 

0 058. nem jóváhagyott / eredetitől eltérő kivitel

A

 

 

 

0 038. nem megfelelő kivitel / méret / anyag

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

 

0 048. tömítettség nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 049. törött

A/H

 

 

 

0 054. szennyezett

A/H

 

 

2 Tompított fényszóró / működés

5 1xx érték

A/H

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 019. darabszám nem megfelelő

A

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A

 

 

 

0 027. elektromos kapcsolás nem megfelelő

A

 

 

 

0 058. nem jóváhagyott / eredetitől eltérő kivitel

A

 

 

 

0 035. beállítási hiba

A/H

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

3 Távolsági fényszóró / működés

5 2xx érték

A/H

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 019. darabszám nem megfelelő

A

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A

 

 

 

0 027. elektromos kapcsolás nem megfelelő

A

 

 

 

0 058. nem jóváhagyott / eredetitől eltérő kivitel

A

 

 

 

0 035. beállítási hiba

A/H

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

4 Ködfényszóró / működés

0 019. darabszám nem megfelelő

A

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 027. elektromos kapcsolás nem megfelelő

A

 

 

 

0 058. nem jóváhagyott / eredetitől eltérő kivitel

A/H

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

5 Pótlólagos lámpák

0 019. darabszám nem megfelelő

A

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 027. elektromos kapcsolás nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

1 Fényjelző berendezések

1 Helyzet- / várakozásjelző /

0 019. darabszám nem megfelelő

A/H

 

 

belső vill. / működés

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 027. elektromos kapcsolás nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 058. nem jóváhagyott / eredetitől eltérő kivitel

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A/H

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

 

0 053. színeltérés / fakult

A/H

 

 

2 Méretjelző lámpa / működés

0 019. darabszám nem megfelelő

A

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A

 

 

 

0 027. elektromos kapcsolás nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 058. nem jóváhagyott / eredetitől eltérő kivitel

A/H

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

 

0 053. színeltérés / fakult

A/H

 

 

3 Féklámpa / működés

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 019. darabszám nem megfelelő

A

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A

 

 

 

0 027. elektromos kapcsolás nem megfelelő

A

 

 

 

0 058. nem jóváhagyott / eredetitől eltérő kivitel

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

 

0 053. színeltérés / fakult

A/H

 

 

4 Rendszámtábla megvilágító lámpa / működés

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 027. elektromos kapcsolás nem megfelelő

A

 

 

 

0 058. nem jóváhagyott / eredetitől eltérő kivitel

A/H

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

5 Hátsó ködlámpa / működés

0 036. helytelen szerelés

A/H

 

 

 

0 019. darabszám nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 027. elektromos kapcsolás nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 058. nem jóváhagyott / eredetitől eltérő kivitel

A/H

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

 

0 053. színeltérés / fakult

A/H

 

 

6 Hátrameneti lámpa / működés

0 036. helytelen szerelés

A/H

 

 

 

0 019. darabszám nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 027. elektromos kapcsolás nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 035. beállítási hiba

A/H

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

 

0 053. színeltérés / fakult

A/H

 

 

 

0 058. nem jóváhagyott / eredetitől eltérő kivitel

A/H

 

 

7 Irányjelző lámpa/
elakadásjelzés/működés

0 036. helytelen szerelés

A/H

 

 

 

0 019. darabszám nem megfelelő

A

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A

 

 

 

0 027. elektromos kapcsolás nem megfelelő

A

 

 

 

0 030. láthatóság nem megfelelő

A

 

 

 

0 058. nem jóváhagyott / eredetitől eltérő kivitel

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 038. nem megfelelő kivitel / méret / anyag

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

 

0 053. színeltérés / fakult

A/H

 

 

8 Munkahely megvilágító lámpa

0 027 elektromos kapcsolás nem megfelelő

A

 

2 Visszajelzés / kapcsolók

1 Kapcsolók / biztosítékolás

0 015. nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

2 Visszajelző lámpa / működés

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

3 Dugasz / aljzat / vezeték / működés

0 022. előírásnak nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

 

0 038. nem megfelelő kivitel / méret / anyag

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

3 Fényvisszaverők

1 Fényvisszaverő prizmák

0 015. nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 019. darabszám nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 030. láthatóság nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 038. nem megfelelő kivitel / méret / anyag

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

 

0 058. nem jóváhagyott / eredetitől eltérő kivitel

A/H

 

4 Áramforrás

1 Akkumulátor

0 007. akku saru sérült

A/H

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A/H

 

 

 

0 041. repedt

A/H

 

 

 

0 049. törött

A

 

 

 

0 011. áramforrás kimerült

A/H

3 KORMÁNYZÁS

0 Kormányozhatóság

1 Elkormányozhatóság / működés

0 022. előírásnak nem megfelelő

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

2 Kormány holtjáték

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

3 Kormánykerék / kormányszarv / működés

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A/H

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

4 Kormányoszlop / csuklók

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

5 Kormányzár / működés

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

1 Korm.mű / rásegítő

1 Kormányberendezés / működés

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

 

0 045. szorul

A

 

 

 

0 006. akad / sérült

A

 

 

2 Kormányrásegítő berendezés / működés

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 017. elektromos biztosítékolás nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

 

 

0 045. szorul

A

 

 

3 Kormányrásegítő csővezeték

0 018. szivárog

A

 

 

 

0 027. elektromos kapcsolás nem megfelelő

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

 

 

0 044. sérült / dörzsölt

A/H

 

 

4 Kormánymű rögzítés

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 029. korrodált

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

5 Kormánymű porvédők

0 015. nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

 

0 044. sérült / dörzsölt

A/H

 

 

6 Kormánymű tömítettség

0 018. szivárog

A/H

 

2 Korm.rudazat / csuklók

1 Kormányrudazat / gömbcsuklók

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

2 Kormánytolórúd / nyomtávrúd

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

3 Kormány irányítókar

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

4 Kormányrudazat / kötél

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 006. akad / sérült

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

5 Kormány lengéscsillapítás

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 038. nem megfelelő kivitel / méret / anyag

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

6 Forgózsámoly

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 049. törött

A

4 FÉKBEREN-
DEZÉS

0 Üzemi fék / biztonsági /

1 Fékhatásosság

9 1xx érték

A

 

Rögzítőfék

 

9 2xx érték

A

 

 

 

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 056. fékerő felosztás nem megfelelő

A

 

 

 

0 050. túlfékezett

A

 

 

 

0 009. alulfékezett

A

 

 

2 Rögzítőfék hatásosság

9 1xx. érték

A

 

 

 

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 009. alulfékezett

A

 

 

3 Fékfokozatosság (motoros jármű)

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 006. akad / sérült

A

 

 

4 Fékfokozatosság (pótkocsi)

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 006. akad / sérült

A

 

 

5 Fékrendszer tömítettség

0 018. szivárog

A

 

 

 

0 048. tömítettség nem megfelelő

A

 

 

6 Visszatartó fék

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

7 ABS (blokkolásgátló)

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

1 Fékműködés

1 Fékpedál / fékkar működés

0 006. akad / sérült

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A/H

 

 

2 Kézifékkar / kézifékszelep működés

0 028. kopott / nagy holtjáték

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

 

0 045. szorul

A

 

 

 

0 006. akad / sérült

A

 

 

3 Ráfutófék mechanizmus

0 006. akad / sérült

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

 

4 Fékhenger / légfékszelep / fékrásegítő

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 018. szivárog

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

5 Fékkötelek / rudazat

0 006. akad / sérült

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

6 Légsűrítő

0 012. kapacitás nem megfelelő

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

7 Légtartályok

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 029. korrodált

A

 

 

 

0 048. tömítettség nem megfelelő

A

 

 

 

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

8 Fékerőszabályozó

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 029. korrodált

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 048. tömítettség nem megfelelő

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

2 Jelzések

1 Fékerőszabályozó adattáblája

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

 

0 033. nem érvényes / olvashatatlan

A/H

 

 

2 ABS figyelmeztető lámpa

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

3 Nyomásesés figyelmeztető

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

 

0 033. nem érvényes / olvashatatlan

A/H

 

3 Fékcsövek

1 Merev csővezeték

0 048. tömítettség nem megfelelő

A

 

 

 

0 029. korrodált

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 038. nem megfelelő kivitel / méret / anyag

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

 

0 054 szennyezett

A/H

 

 

2 Féktömlők

0 048. tömítettség nem megfelelő

A

 

 

 

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 038. nem megfelelő kivitel / méret / anyag

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

 

0 054. szennyezett

A/H

 

 

3 Légféktömlő / kapcsolófej

0 048. tömítettség nem megfelelő

A

 

 

 

0 029. korrodált

A/H

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A/H

 

 

 

0 038. nem megfelelő kivitel / méret / anyag

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

4 Kerékfékszerkezet

1 Fékmunkahenger / fékkamra

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 029. korrodált

A/H

 

 

 

0 048. tömítettség nem megfelelő

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

 

0 045. szorul

A

 

 

2 Rögzítőfék / rugóerő tároló berendezés

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 029. korrodált

A/H

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

 

0 045. szorul

A

 

 

3 Fékkar / fékkulcstengely / automata fékutánállító

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 029. korrodált

A/H

 

 

 

0 035. beállítási hiba

A

 

 

 

0 045. szorul

A

 

 

4 Fékdobok / féktárcsák / fékbetétek / féktuskók

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

5 Fékszerkezet szabad mozgása

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 045. szorul

A

 

 

6 Fékszerkezet vizsgáló csatlakozók

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

5 FUTÓMŰ / KERÉK

0 Tengelyek / felfügg.

1 Futómű tengelytest / felfüggesztése

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 006. akad / sérült

A

 

 

 

0 045. szorul

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

2 Rugózás állapota

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

3 Rugók / bekötési pontok

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

4 Lengéscsillapítók / bekötési pontok

8 1xx EUSAMA érték

A

 

 

 

8 2xx BOGE érték

A

 

 

 

8 3xx egyéb érték

A

 

 

 

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 018. szivárog

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

 

0 049. törött

A

 

 

5 Stabilizátor / bekötési pontok

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

1 Gumiabroncsok

1 Gumiabroncs állapota

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

2 Gumiabroncs mintázat magassága

0 015. nem megfelelő

A

 

 

3 Gumiabroncs típusa / mérete

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 005. a típustól eltérő méret

A

 

 

 

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

 

4 Gumiabroncs szerelés / párosítás

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

5 Gumiabroncs légnyomás határ / felirat

0 015. nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

2 Keréktárcsák

1 Keréktárcsák mérete, kivitele

0 014. bizonylat / engedély hiányzik

A

 

 

 

0 022. előírásnak nem megfelelő

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

2 Keréktárcsák sérülése

0 049. törött

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

3 Keréktárcsák rögzítése

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 020. deformált

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

3 Csapágyazás

1 Kerékagy csapágyak

0 028. kopott / nagy holtjáték

A/H

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

 

 

 

0 045. szorul

A

 

 

 

0 006. akad / sérült

A

6 ALVÁZ, FELÉPÍTM.

0 Alváz / segédalváz

1 Alváz hossztartók

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 020. deformált

A

 

 

 

0 029. korrodált

A/H

 

 

 

0 041. repedt

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

2 Alváz kereszttartók

0 029. korrodált

A/H

 

 

 

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 041. repedt

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

3 Alváz csavarzat / szegecs / hegesztés

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 020. deformált

A/H

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

4 Önhordó alváz

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 029. korrodált

A/H

 

 

 

0 041. repedt

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

5 Vezetőfülke / bukókeret

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 029. korrodált

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

 

0 051. veszélyes éles szélek

A/H

 

 

6 Aláfutásgátló

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

 

0 051. veszélyes éles szélek

A/H

 

1 Vezetőtér / utastér

1 Ülések / lábtartók

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

 

 

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

2 Vezetőtér kilátás / üvegezés / napellenző

0 015. nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 058. nem jóváhagyott / eredetitől eltérő kivitel

A

 

 

 

0 041. repedt

A/H

 

 

3 Vezetőtér kilátás / üvegezés állapot / fólia

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A/H

 

 

 

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

4 Szélvédő törlő / mosó / páramentesítő

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A/H

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

5 Biztonsági öv / bekötési pontok

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

6 Pedálzat

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 035. beállítási hiba

A/H

 

2 Külső kialakítás

1 Veszélyes járműrészek

0 010. antenna / hűtő díszfigura

A/H

 

 

 

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 038. nem megfelelő kivitel / méret / anyag

A/H

 

 

 

0 051. veszélyes éles szélek

A/H

 

 

2 Kerékborítás / sárvédők

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 029. korrodált

A/H

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A/H

 

 

 

0 051. veszélyes éles szélek

A/H

 

 

3 Légterelő / hálókabin / mkp. légterelő

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

 

 

0 014. bizonylat / engedély hiányzik

A

 

 

 

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A/H

 

 

4 Küszöb

0 015. nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 029. korrodált

A/H

 

 

 

0 051. veszélyes éles szélek

A/H

 

 

5 Ajtó / fedél / zárak

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A/H

 

 

 

0 029. korrodált

A/H

 

 

 

0 051. veszélyes éles szélek

A/H

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

6 Pótkerék rögzítése

0 015. nem megfelelő

A/H

 

3 Raktér / rakfelület

1 Raktér kivitel

0 015. nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

 

0 051. veszélyes éles szélek

A/H

 

 

 

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

 

2 Raktér padozat / falak / zár állapot

0 015. nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

 

0 049. törött

A

 

 

 

0 051. veszélyes éles szélek

A/H

 

 

3 Raktér ponyva / ponyvatartó / rakonca

0 015. nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

 

0 051. veszélyes éles szélek

A/H

 

 

4 Billenős rakodószerkezet

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

 

 

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 049. törött

A

 

 

5 Önrakodó berendezés

0 014. bizonylat / engedély hiányzik

A

 

 

 

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 018. szivárog

A/H

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

6 Mkp. állvány / csomagtartó

0 015. nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A/H

 

 

7 Motorkerékpár oldalkocsi / utánfutó

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

4 Vontatás

1 Vonóberendezés / nyeregszerkezet kivitel

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 022. előírásnak nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

 

2 Vonóberendezés rögzítés

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

3 Vonóberendezés sérülés / kopás

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

4 Vonóberendezés magasság / támasztókerék

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

5 Vontatás / másodlagos kapcsolószerkezet

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 022. előírásnak nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 038. nem megfelelő kivitel / méret / anyag

A/H

 

5 Erőátvitel

1 Motor / hajtómű felfüggesztés

0 015. nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A/H

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

2 Motor / hajtómű olajfolyás

0 018. szivárog

A/H

 

 

3 Tengelykapcsoló / sebességváltó

0 015. nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A/H

 

 

4 Kardántengely / láncvédő

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

 

0 028. kopott / nagy holtjáték

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

 

0 044. sérült / dörzsölt

A/H

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A/H

 

 

5 Vontatókötél rögzítési pont

0 015. nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

6 Méretek

1 Szélesség (nem eredeti állapot)

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

 

 

0 005. a típustól eltérő méret

A

 

 

 

0 014. bizonylat / engedély hiányzik

A

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A

 

 

 

0 022. előírásnak nem megfelelő

A

 

 

2 Magasság (nem eredeti állapot)

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

 

 

0 005. a típustól eltérő méret

A

 

 

 

0 014. bizonylat / engedély hiányzik

A

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A

 

 

 

0 022. előírásnak nem megfelelő

A

 

 

3 Hosszúság (nem eredeti állapot)

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

 

 

0 005. a típustól eltérő méret

A

 

 

 

0 014. bizonylat / engedély hiányzik

A

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A

 

 

 

0 022. előírásnak nem megfelelő

A

7 TÜ.A.ELLÁTÓ BER.

0 Tüzelőanyag-ellátó

1 Tüzelőanyag-tartály

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

berendezés

 

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 018. szivárog

A

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

2 Gáz-üzemanyag ellátó

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 048. tömítettség nem megfelelő

A

 

 

 

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

 

3 Tüzelőanyag-vezetékek

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 018. szivárog

A

 

 

 

0 022. előírásnak nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A

8 KIPUF.R. / KÖRNY.VÉD.

0 Kipufogórendszer /

1 Kipufogó kivitele

0 015. nem megfelelő

A/H

 

körny.védelem

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A/H

 

 

 

0 038. nem megfelelő kivitel / méret / anyag

A/H

 

 

 

0 048. tömítettség nem megfelelő

A/H

 

 

2 Kipufogó berendezés állapota

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 029. korrodált

A/H

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A/H

 

 

 

0 048. tömítettség nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A/H

 

 

3 Otto-rendszerű motor

7 1xx CO érték

A

 

 

kipufogógáz elemzés

7 2xx CH érték

A

 

 

 

7 3xx CO2 érték

A

 

 

 

7 4xx O2 érték

A

 

 

 

7 5xx érték

A

 

 

4 Dízelrendszerű motor

6 1xx A mód K1 érték

A

 

 

füstkibocsátás mérés

6 2xx A mód K2 érték

A

 

 

 

6 3xx B mód K1 érték

A

 

 

 

6 4xx B mód K2 érték

A

 

 

 

0 025. emisszió nem megfelelő

A

 

 

 

0 026. füstölés nem megfelelő

A

 

 

5 Közeltéri zaj

0 015. nem megfelelő

A

 

 

6 Katalizátor

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 029. korrodált

A/H

 

 

 

0 058. nem jóváhagyott / eredetitől eltérő kivitel

A

 

 

 

0 036. helytelen szerelés

A/H

9 EGYEBEK

0 Autóbusz

1 Autóbusz feliratok / esztétika

0 015. nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 034. nem magyar nyelvű

A/H

 

 

 

0 033. nem érvényes / olvashatatlan

A/H

 

 

2 Autóbusz beszállás / kiszállás

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

3 Autóbusz padlóborítás / utasülések

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 029. korrodált

A/H

 

 

 

0 051. veszélyes éles szélek

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

4 Autóbusz utastéri napellenzők

0 015. nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

 

0 051. veszélyes éles szélek

A/H

 

 

5 Autóbusz korlátok / kapaszkodók

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 016. mechanikai biztosítás nem megfelelő

A

 

 

 

0 051. veszélyes éles szélek

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

6 Autóbusz vészkijárat

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A

 

 

 

0 042. sérült / deformált

A

 

 

7 Autóbusz világítás / ajtók, csomagtér, utastér

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

8 Autóbusz jelzései / jelzési lehetőségek

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

 

9 Autóbuszajtó pozíció jelző

0 023. hiányzik / hiányos

A/H

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

1 Mozgáskorlátozott jármű

1 Segédberendezések

0 022. előírásnak nem megfelelő

A

 

2 Megkülönböztető, figyelm.

 

 

A

 

lámpák

1 Villogó kék/piros lámpa

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

 

 

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A

 

 

 

0 030. láthatóság nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A

 

 

2 Villogó sárga lámpa

0 004. a járműhöz nem engedélyezett

A

 

 

 

0 015. nem megfelelő

A

 

 

 

0 021. elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő

A/H

 

 

 

0 030. láthatóság nem megfelelő

A

 

 

 

0 032. nem jóváhagyott / nem minősített

A

 

 

 

0 037. nem működik / hibásan működik

A/H

 

3 Segédmotoros kerékpár

0 Tervezési sebesség

0 015 nem megfelelő

A

 

 

1 Maximális teljesítmény

0 015 nem megfelelő

A

 

 

2 Hengerűrtartalom

0 015 nem megfelelő

A

 

9 Általános hiba

0 Közlekedésbiztonságot veszélyeztető hiba

0 099. kódszótárban nem szereplő

A

 

 

1 Környezetvédelmet veszélyeztető hiba

0 099. kódszótárban nem szereplő

A

 

 

3 Közlekedésbiztonságot és környezetvédelmet nem veszélyeztető hiba

0 099. kódszótárban nem szereplő

H

3. melléklet a 66/2009. (XI. 27.) KHEM rendelethez
A vizsgabiztosi tevékenység végzésére jogosító engedély adattartalma
Az engedély tartalmazza:
1. az eljáró közlekedési hatóság megnevezését,
2. a műszaki vizsgabiztos nevét, születési helyét, idejét, anyja nevét,
3. a műszaki vizsgabiztos fényképét,
4. vizsgabiztosi tevékenység végzésére vonatkozó jogosultság igazolását,
5. az engedély sorszámát,
6. a közlekedési hatóság által vezetett nyilvántartás számát,
7. a kiadás helyét, idejét, a hatóság bélyegzőlenyomatát, a kiadmányozó aláírását.„

4. melléklet a 66/2009. (XI. 27.) KHEM rendelethez

A vizsgabiztosok szakmai képzése
A vizsgabiztosok képzése alap-, illetve továbbképző tanfolyam keretében történik. A tanfolyamok témakörét és vizsgakövetelményeit a közlekedési hatóság elnöke állapítja meg. A képzés témakörét és a vizsgakövetelményeket a közlekedési hatóság 2010. január 15-ig honlapján és a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben – tájékoztató formájában – közzéteszi.
Vizsgabiztosi alaptanfolyam
1.1. A jelentkező a vizsgabiztosi tevékenység engedélyezése iránti kérelme benyújtásával egyidejűleg, külön kérelem nélkül jelentkezhet a vizsgabiztosi alaptanfolyamra.
1.2. Az alaptanfolyami képzést a közlekedési hatóság, illetőleg az általa megbízott szakirányú felsőfokú oktatási intézmény (a továbbiakban: képzőszerv) végzi.
1.3. A képzés és vizsgáztatás költségeit a jelentkező a tanfolyam megkezdése előtt köteles befizetni, és az erről szóló igazolást a tanfolyam megkezdése előtt a közlekedési hatóságnak bemutatni.
1.4. A közlekedési hatóság a tanfolyam helyéről és időpontjáról a tanfolyam megkezdése előtt írásban értesíti a jelentkezőt.
1.5. Az alaptanfolyamot végzett és eredményes írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgát tett jelentkező részére a közlekedési hatóság bizonyítványt ad ki.
Vizsgabiztosok továbbképzése
2.1. A vizsgabiztos kétévente köteles továbbképző tanfolyamon részt venni és azt követően vizsgát tenni.
2.2. A továbbképző tanfolyamra és az azt követő vizsgára az 1.3.–1.4. pontjainak rendelkezését kell megfelelően alkalmazni.
2.3. Amennyiben a tanfolyam kitűzött időpontja a vizsgabiztos számára nem megfelelő, az értesítés kézhezvételét követő 15 napon belül kérheti a közlekedési hatóságtól a továbbképzés elhalasztását. A közlekedési hatóság legfeljebb 6 hónap halasztást engedélyezhet.
A vizsgabiztosok képzésére vonatkozó átmeneti rendelkezések
3.1. Felsőfokú szakirányú végzettség esetén e rendelet 12/A. §-ának (2) bekezdés b) pontjában meghatározott szakirányú szakmai gyakorlati idő teljesítése alól a közlekedési hatóság elnöke – indokolt esetben – felmentést adhat.
3.2. A Tanúsítványadói névjegyzékben 2009. december 31-én szereplő tanúsítványadóknak a közlekedési hatóság külön kérelem nélkül engedélyezheti a vizsgabiztosi tevékenység végzését, amennyiben e rendelet 12/A. § (2) bekezdés b)d) pontokban meghatározott feltételeknek megfelelnek.
3.3. Annak a személynek, aki e rendelet hatályba lépését megelőzően a közlekedési hatóság feljogosítása alapján folyamatosan tanúsítóként tevékenykedett:
a) e rendelet 12/A. §-ának (2) bekezdés e) pontjában meghatározott követelményt 2010. december 31-ig kell teljesítenie,
b) e rendelet 12/A. §-ának (2) bekezdés a) pontjában a szakirányú szakmai gyakorlati időre vonatkozó követelményt teljesítettnek kell tekinteni.
Vizsgabiztosok speciális kiegészítő képzésére vonatkozó szabályok
4.1. A 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járművek forgalomba helyezés előtti, illetőleg időszakos vizsgálata, valamint a külön jogszabályok által előírt minősítő vizsgálata során a jármű vizsgálatát 2011. január 1-től csak olyan vizsgabiztos végezheti, aki kiegészítő képzésen részt vett.
4.2. Kiegészítő képzésre az jelentkezhet, aki a vizsgabiztosi alaptanfolyamot elvégezte, és legalább „C” járműkategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik.”

5. melléklet a 66/2009. (XI. 27.) KHEM rendelethez

A közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet
A. Függelékének módosítása
1. Az ER. A. Függelék A/1. mellékletének 9.24. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„9.24.    Elülső védelmi rendszerek
9.24.1.    Általános elrendezés (rajzok vagy fényképek), amely jelzi az elülső védelmi rendszerek helyét és rögzítését:
9.24.2.    Szükség esetén rajzok és/vagy fényképek a levegő belépőrácsokról, a hűtőrácsról, a díszítőszegélyről, a jelvényekről, emblémákról és nyílásokról, valamint valamennyi kiemelkedésről és a külső felület elengedhetetlennek tekinthető részeiről (pl. világítóberendezés). Amennyiben az első mondatban felsorolt alkatrészek nem elengedhetetlenek, dokumentáció céljából fényképekkel is helyettesíthetők, amit szükség esetén a méretekre vonatkozó részletezéssel és/vagy szöveggel lehet kiegészíteni:
9.24.3.    A szükséges rögzítések teljes részletezése és a rögzítéshez szükséges teljes körű utasítások, a forgatónyomatékra vonatkozó előírásokat is beleértve:
9.24.4.    A lökhárítók rajza:
9.24.5.    A talaj vonalának rajza a jármű elülső végénél:”.
2. Az ER. A. Függelék A/3. melléklet I. részének 9.24. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„9.24.    Elülső védelmi rendszerek
9.24.1.    Általános elrendezés (rajzok vagy fényképek), amely jelzi az elülső védelmi rendszerek helyét és rögzítését:
9.24.3.    A szükséges rögzítések teljes részletezése és a rögzítéshez szükséges teljes körű utasítások, a forgatónyomatékra vonatkozó előírásokat is beleértve:”.
3. 1. Az ER. A. Függelék A/4. melléklet I. részének 58. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„58. Gyalogosvédelem

78/2009/EK rendelet

L35, 2009.2.4., 1.o.

X

 

 

X”

 

 

 

 

 

 

3.2. Az ER. A. Függelék A/4. mellékletének I. része a következő 41a ponttal és 12. lábjegyzettel egészül ki:

„41a Kibocsátások (Euro VI), nehéz tehergépjárművek/információhoz való hozzáférés

595/2009/EK rendelet

HL L 188, 2009.7.18., 1 o.

X
(12)

X
(12)

X

X
(12)

X
(12)

X”

 

(12) Olyan 2610kg referenciatömeget meghaladó járművekre, amelyekre a 715/2007/EK rendelet alapján nem adtak típusjóváhagyást (a gyártó kérésére és feltéve, hogy referenciatömegük nem haladja meg a 2840 kg-ot)”;
4. Az ER. A. Függelék A/4. melléklet I. részének 40., 41., 60. pontja és a 7. lábjegyzete hatályát veszti.
5. 1. Az ER. A. Függelék A/4. melléklet I. rész „Kiegészítés” alfejezetének az 58. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„58.

Gyalogosvédelem

78/2009/EK rendelet

L 35, 2009.2.4., 1.o.

N/A (*)

(*) A járműre szerelt elülső védelmi rendszereknek meg kell felelniük a 78/2009/EK rendelet előírásainak, illetve típus-jóváhagyási számmal kell rendelkezniük és azt fel kell tüntetni rajtuk.”
5. 2. Az ER. A. Függelék A/4. melléklet I. rész „Kiegészítés” alfejezete a következő 41a ponttal egészül ki:

„41a

Kibocsátások (Euro VI), nehéz teher-gépjárművek, kivéve a fedélzeti diagnosztikai rendszerekre (OBD) és az információkhoz való hozzáférésre vonatkozó összes előírást/információhoz való hozzáférés

595/2009/EK rendelet

HL L 188, 2009.7.18., 1 o.

A”

6. Az ER. A. Függelék A/4. melléklet I. rész „Kiegészítés” alfejezetének az 40., 41. és 60. pontja hatályát veszti.

„58.

Gyalogosvédelem

78/2009/EK rendelet”

 

 

7. 2. Az ER. A. Függelék A/6. melléklet „Kiegészítés” alfejezete a következő 41a ponttal egészül ki:

„41a Kibocsátások (Euro VI), nehéz tehergépjárművek/ információhoz való hozzáférés

595/2009/EK rendelet”

8. Az ER. A. Függelék A/6. melléklet „Kiegészítés” alfejezetének 40., 41. és 60. pontja hatályát veszti.
9. 1. Az ER. A. Függelék A/11. melléklet „1. kiegészítés” alfejezetének 58. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„58.

Gyalogosvédelem

78/2009/EK rendelet

X

N/A (*)

 

 

(*)    A járműre szerelt elülső védelmi rendszereknek meg kell felelniük a 78/2009/EK rendelet előírásainak, illetve típus-jóváhagyási számmal kell rendelkezniük és azt fel kell tüntetni rajtuk.”
9. 2. Az ER. A. Függelék A/11. melléklet „1. kiegészítés” alfejezet a következő 41a ponttal egészül ki:

„41a

Kibocsátások (Euro VI), nehéz tehergépjárművek/információhoz való hozzáférés

595/2009/EK rendelet

G + H

G + H

G + H

G + H”

10. Az ER. A. Függelék A/11. melléklet „1. kiegészítés” alfejezetének 40., 41. és 60. pontja hatályát veszti.
11. 1. Az ER. A. Függelék A/11. melléklet „2. kiegészítés” alfejezetének 58. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„58.

Gyalogosvédelem

78/2009/EK
rendelet

N/A

 

 

N/A”

 

 

 

 

 

 

11. 2. Az ER. A. Függelék A/11. melléklet „2. kiegészítés” alfejezete a következő 41a ponttal egészül ki:

„41a

Kibocsátások (Euro VI), nehéz tehergépjárművek/ információhoz való hozzá-férés

595/2009/EK rendelet

X

X

X

X

X

X”

12. Az ER. A. Függelék A/11. melléklet „2. kiegészítés” alfejezetének 40., 41. és 60. pontja hatályát veszti.
13. 1. Az ER. A. Függelék A/11. melléklet „3. kiegészítés” alfejezetének 58. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„58.

Gyalogosvédelem

78/2009/EK rendelet”

X”

13. 2. Az ER. A. Függelék A/11. melléklet „3. kiegészítés” alfejezete a következő 41a ponttal egészül ki:

„41a

Kibocsátások (Euro VI), nehéz tehergépjárművek/információhoz való hozzáférés

595/2009/EK rendelet

X”

14. Az ER. A. Függelék A/11. melléklet „3. kiegészítés” alfejezetének 40., 41. és 60. pontja hatályát veszti.
15. 1. Az ER. A. Függelék A/11. melléklet „4. kiegészítés” alfejezetének 58. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„58.

Gyalogosvédelem

78/2009/EK rendelet

 

 

N/A (*)

 

 

 

 

 

 

(*)    A járműre szerelt elülső védelmi rendszereknek meg kell felelniük a 78/2009/EK rendelet előírásainak, illetve típus-jóváhagyási számmal kell rendelkezniük és azt fel kell tüntetni rajtuk.”
15. 2. Az ER. A. Függelék A/11. melléklet „4. kiegészítés” alfejezete a következő 41a ponttal egészül ki:

„41a

Kibocsátások (Euro VI), nehéz tehergépjárművek/
információhoz való hozzáférés

595/2009/EK rendelet

H

H

H

H

H”

 

 

16. Az ER. A. Függelék A/11. melléklet „4. kiegészítés” alfejezetének 40., 41. és 60. pontja hatályát veszti.
17. 1. Az ER. A. Függelék A/11. melléklet „5. kiegészítés” alfejezete a következő 41a ponttal egészül ki:

„41a

Kibocsátások (Euro VI), nehéz tehergépjárművek/információhoz való hozzáférés

595/2009/EK rendelet

V”

17. 2. Az ER. A. Függelék A/11. melléklet „5. kiegészítés” alfejezetének 40. és 41. pontja hatályát veszti.
18. Az ER. A. Függelék A/19. melléklete helyébe a következő rendelkezés lép:
A VÉGREHAJTÁS MENETRENDJE
A TÍPUSJÓVÁHAGYÁS TEKINTETÉBEN

Az érintett kategóriák

A végrehajtás időpontja

Új járműtípusok
Választható

Új járműtípusok
Kötelező

Már létező járműtípusok
Kötelező

M1

N. A (*)

2009. április 29.

N. A (*)

M1 kategóriájú különleges rendeltetésű járművek

2009. április 29.

2011. április 29.

2012. április 29.

N1 kategóriájú nem teljes és teljes járművek

2009. április29.

2010. október 29.

2011. október 29.

N1 kategóriájú teljes járművé fejlesztett járművek

2009. április29.

2011. október 29.

2013. április 29.

N2, N3, O1, O2, O3, O4 kategóriájú nem teljes és teljes járművek

2009. április 29.

2010. október 29.

2012. október 29.

M2, M3 kategóriájú nem teljes és teljes járművek

2009. április 29.

2009. április 29.(1)

2010. október 29.

N1, N2, N3, M2, M3, O1, O2, O3, O4 kategóriájú különleges rendeltetésű járművek

2009. április 29.

2012. október 29.

2014. október 29.

N2, N3 kategóriájú teljes járművé fejlesztett járművek

2009. április 29.

2012. október 29.

2014. október 29.

M2, M3 kategóriájú teljes járművé fejlesztett járművek

2009. április 29.

2010. április 29.(1)

2011. október 29.

O1, O2, O3, O4 kategóriájú teljes járművé fejlesztett járművek

2009. április 29.

2011. október 29.

2013. október 29.

(*) Nem alkalmazandó.
A 45. cikk (4) bekezdés alkalmazásában e határidő 12 hónappal meghosszabbodik”
1

A rendelet a 24. § (5) bekezdése alapján hatályát vesztette 2010. január 2. napján.

2

A 10. § (3) bekezdésének az ER. 12. § (15) bekezdését megállapító rendelkezése a 81/2009. (XII. 29.) KHEM rendelet 6. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 11. §-nak az ER. 12/A. § (8) bekezdés a) pontját megállapító rendelkezése a 302/2009. (XII. 22.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján nem lép hatályba.

4

A 24. § (3) bekezdés l) pontja a 76/2009. (XII. 15.) KHEM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény Melléklete II. részében említett „Műszaki adatlap 42. számú rovatban rögzített első forgalomba helyezés időpontja” alatt a „(B) Első forgalomba helyezés időpontja” értendő.

6

A regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény Melléklete II. részében említett „B nemzetközi kóddal jelölt 43. számú rovatban rögzített első hazai nyilvántartásba vétel időpontja” alatt a „(I) Első hazai nyilvántartásba vétel időpontja” értendő.

7

A regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény Melléklete II. részében említett „Műszaki adatlap 42. számú rovatban rögzített első forgalomba helyezés időpontja” alatt a „(B) Első forgalomba helyezés időpontja” értendő.

8

A regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény Melléklete II. részében említett „B nemzetközi kóddal jelölt 43. számú rovatban rögzített első hazai nyilvántartásba vétel időpontja” alatt a „(I) Első hazai nyilvántartásba vétel időpontja” értendő.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére