707/B/2009. AB határozat
707/B/2009. AB határozat*
2010.06.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
Az Alkotmánybíróság a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 13. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
I n d o k o l á s
I.
Az indítványozó a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Thtv.) 13. § (3) bekezdése megsemmisítését kérte. A támadott rendelkezés értelmében a legfeljebb hatlakásos társasház közössége dönthet arról, hogy szervezetére és működésére a Thtv. rendelkezéseit alkalmazza, azonban ha ilyen határozatot nem hoz, akkor a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) közös tulajdonra vonatkozó szabályait kell alkalmazni.
Az indítványozó szerint a Thtv. ismertetett szabálya alkotmányellenes módon különbséget tesz a többlakásos ingatlanok tulajdonostársai között a lakások száma alapján: hét lakástól számítva ugyanis kötelező a Thtv. alkalmazása, viszont „a hat lakás alatti lakóközösségek társasházzá alakulását bármelyik tulajdonos megakadályozhatja”. A bíróság elrendelheti ugyan a társasházzá alakulást, ha a tulajdonostársak valamelyike ezt kéri, az erre irányuló per azonban évekig is elhúzódhat. Az – indítványozó szavaival élve – „nem társasházi működés” az Alkotmány 56. §-át is sérti azáltal, hogy ebben az esetben a tulajdonostársak nem járhatnak el a közös ingatlan egészének érdekében. Ez korlátozza a lakáseladás szabadságát, és végső fokon az ingatlanok állagának romlásához vezethet az indítványozó szerint. Az indítványozó végezetül az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének (Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül), illetve a 13. § (1) bekezdésének (tulajdonhoz való jog védelme) a sérelmét is állítja, azzal érvel, hogy az e paragrafusok által garantált egyenlő jogvédelemből a hétnél kevesebb lakásból álló ingatlanok „csak bírói döntéssel részesülhetnek”.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.”
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”
„56. § A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
2. A Thtv. támadott rendelkezése:
„13. § (3) A legfeljebb hatlakásos társasház közössége dönthet arról, hogy szervezetére és működésére az e törvényben meghatározott rendelkezéseket alkalmazza. Ha a közösség ilyen határozatot nem hoz, e törvénynek a szervezeti-működési szabályzatra, a közgyűlésre, a közös képviselőre, illetőleg az intézőbizottságra és a számvizsgáló bizottságra vonatkozó rendelkezései helyett a Ptk. közös tulajdonra vonatkozó szabályait kell alkalmazni.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az indítványozó kérelme azon a meggyőződésén alapszik, hogy a Thtv. rendelkezései előnyösebbek a többlakásos ingatlanok tulajdonostársai számára a Ptk. közös tulajdonra vonatkozó szabályainál, és sérelmesnek tartja, hogy ennek ellenére hat vagy ennél kevesebb lakásszámú ingatlan esetében – az ennél több lakásból álló ingatlanoktól eltérően – társasház alapításához és a Thtv. alkalmazásához minden tulajdonostárs beleegyezése szükséges.
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében rögzített hátrányos megkülönböztetés tilalma az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogrendszer egészét átható alkotmányos alapelvként kap értelmezést. A tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok terén tett megkülönböztetésekre terjed ki. Személyek közötti, alkotmánysértő hátrányos megkülönböztetés akkor állapítható meg, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 78.; 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 162.; 43/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 744, 745.]. A megkülönböztetés pedig akkor alkotmányellenes, ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne (191/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 592, 593.). Rámutatott az Alkotmánybíróság arra is, hogy az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával, és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.].
Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy a támadott Thtv.-beli szabályozásban felismerhető-e az indítványozó által állított különbségtétel, s ezzel kapcsolatban a következőket állapította meg.
A társasház-tulajdon a Ptk. 149. § (1) bekezdése alapján a közös tulajdon különleges formája, melynek lényege az ún. osztott tulajdonjog: az épület bizonyos részei – a lakások és/vagy más épületrészek – a tulajdonostársak külön tulajdonában vannak, a fennmaradó részek pedig (pl. az épülethez tartozó földrészlet, továbbá a külön tulajdonként meg nem határozott épületrész) meghatározott eszmei hányadrészek szerint közös tulajdonban állnak.
A Thtv. a társasház alapításának és működésének szabályait tartalmazza, összhangban a Ptk. 149. § (4) bekezdésével, mely szerint a társasház-tulajdonra a közös tulajdon szabályait a külön jogszabályban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. A közös név alatt működő társasházközösség nem jogi személy, de a társasháznak (a Ptk. 139. §-a szerinti közös tulajdontól eltérően) célhoz, rendeltetéshez kötött jogképessége, önálló jogalanyisága van [Thtv. 3. § (1) bekezdés]. A Thtv. 5. § (1) bekezdése szerint társasházat fennálló vagy felépítendő épületre lehet alapítani, ha abban legalább két, külön tulajdonként bejegyezhető lakás, illetőleg nem lakás céljára szolgáló helyiség van vagy alakítható ki. A (2) bekezdés pedig akként rendelkezik, hogy mindehhez az ingatlan valamennyi tulajdonostársa (illetve az ingatlan tulajdonosa, mint egyszemélyi alapító) alapító okiratban kifejezett alapítási elhatározása szükséges. (Kivételt a 8. § jelent, mely szerint két esetben a bíróság is elrendelheti társasház alapítását.)
E rendelkezések alapján megállapítható, hogy a társasházak alapítását a Thtv. – lakásszámtól függetlenül – egységesen, megkülönböztetés nélkül szabályozza: az alapításhoz egyhangúság, azaz a tulajdonostársak egyező akarata (illetve ennek hiányában bírósági döntés) szükséges. Mindez azt jelenti, hogy – az indítványozó állításával ellentétben – nincs szó arról, hogy a hét vagy ezt meghaladó számú lakásból álló, közös tulajdonban lévő épület a törvény erejénél fogva társasházzá válna.
Leszögezhető továbbá, hogy a Thtv. 13. § (3) bekezdése nem képezi akadályát társasház létrejöttének. E diszpozitív rendelkezés csupán annyit mond ki, hogy a hat vagy kevesebb lakásból álló – de már létező – társasház működtetésére (a közgyűlés eltérő döntése hiányában) a Ptk. közös tulajdoni szabályai irányadók. Ez akkor is így van, ha nem a tulajdonostársak megegyezése, hanem a bíróság hozza létre a hat vagy kevesebb lakásból álló társasházat: amennyiben a bírósági ítélettel létrehozott társasház közgyűlése nem dönt másképp, a társasház ebben az esetben is a Ptk., s nem a Thtv. szabályai szerint működik. Ebben a vonatkozásban tehát megkülönböztetésről nincs szó.
Az Alkotmánybíróság végezetül rámutat: diszkrimináció a vizsgált ügyben azért sem állapítható meg, mert nem állítható, hogy a Ptk. közös tulajdoni szabályai összességükben hátrányosabbak lennének a tulajdonostársak számára a Thtv. szabályainál. Az indítványozó ezzel összefüggésben a döntéshozatal szabályaira, illetve a külön tulajdonnal való rendelkezés előírásaira utal, s itt lát hátrányos megkülönböztetést (a szótöbbségi döntés hiányát, illetve a „lakáseladás szabadságának korlátozását” kifogásolja). E szabályokat áttekintve megállapítható azonban, hogy a Ptk. alapján – hasonlóan a Thtv.-hez – szintén lehetőség van a tulajdoni hányadok arányában történő szótöbbségi döntéshozatalra, és utalni kell arra is, hogy bizonyos társasházi határozatokat maga a Thtv. is egyhangúsághoz köt. Ami pedig a külön tulajdonnal történő rendelkezést illeti: a Ptk. 145. § (1) bekezdése kifejezetten kimondja, hogy saját tulajdoni hányadával bármelyik tulajdonostárs rendelkezhet. Bár a Ptk. szerint [145. § (2) bekezdés] a többi tulajdonostársnak elővásárlási joga van, ugyanakkor elővásárlási jogot a Thtv. 5. § (3) bekezdése alapján a társasházi alapító okiratban is ki lehet kötni.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésére alapított – az Alkotmány 13. § (1) bekezdésével kapcsolatban előterjesztett – indítványt megalapozatlannak találta, s azt elutasította.
2. Az Alkotmány 56. §-a – emberi jogokra vonatkozó nemzetközi egyezményekkel összhangban – azt rögzíti, hogy „minden ember, mindenütt, feltétlenül jogképes, azaz jogalany, vagyis jogi értelemben véve személy” [64/1991. (XII. 17.) AB határozat; ABH 1991, 297, 308.], aki jogviszonyok alanyaként jogok és kötelességek hordozója lehet. A jogképességet nem sérti, nem is érinti a Thtv. 13. § (3) bekezdése.
Szintén nem talált érdemi összefüggést az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezés és az Alkotmánynak a piacgazdaságra vonatkozó, s e körben a köz- és a magántulajdon egyenjogúságát és egyenlő védelmét garantáló 9. § (1) bekezdése között.
Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt – állandó gyakorlatának megfelelően [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716–717.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 201.; 720/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 1005, 1007.; 380/D/1999. AB határozat, ABH 2004, 1306, 1313–1314.] – ebben a tekintetben is elutasította.
Budapest, 2010. június 7.
|
Dr. Paczolay Péter s. k., |
||||||||
|
az Alkotmánybíróság elnöke |
||||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Bragyova András s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Holló András s. k., |
Dr. Kiss László s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
|
Dr. Kovács Péter s. k., |
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
előadó alkotmánybíró |
||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Lévay Miklós s. k., |
Dr. Trócsányi László s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás