• Tartalom

76/2009. (XII. 28.) IRM rendelet

76/2009. (XII. 28.) IRM rendelet

a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet módosításáról1

2010.01.01.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés d) és i) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § j) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet (a továbbiakban: R.) 38. §-a a következő új (13) bekezdéssel egészül ki:

„(13) A jármű forgalomba helyezése iránti, illetve a már forgalomba helyezett járművel kapcsolatos eljárások során a közlekedési igazgatási hatóság az ügyfél kérelmének megfelelő adattartalmú elektronikus kérelmet állít elő.”

2. § (1) Az R. a 43/A. §-t követően a következő 43/B. §-sal egészül ki:

43/B. § A tulajdonos (üzembentartó) kérelme alapján, illetve egyéb kérelmére indult közlekedési igazgatási eljárás során kérésére a járműnyilvántartásba be kell jegyezni a rövid szöveges üzenet fogadására szolgáló elérhetőségét, telefonszámát vagy elektronikus levélcímét, valamint az ezen adatokban bekövetkezett változást.”

(2) Az R. 43/B. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki, és a § számozása (1) bekezdésre változik:

„(2) A tulajdonos (üzembentartó) a Hivatalnál elektronikus úton is kezdeményezheti a rövid szöveges üzenet fogadására szolgáló elérhetőségének, telefonszámának vagy elektronikus levélcímének, valamint az ezen adataiban bekövetkezett változás járműnyilvántartásba történő bejegyzését.”

3. § Az R. 88. § (1) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A közlekedési igazgatási hatóság – a kivonási okot észlelő hatóság értesítése alapján – a jármű forgalomból történő kivonását hivatalból rendeli el a 84. § (1) és (9) bekezdéseiben meghatározott esetekben, továbbá, ha)

f) a járműnyilvántartás és a kötvénynyilvántartás kötvénynyilvántartó szerv általi negyedéves összevetésével, vagy az ellenőrzésre jogosult hatóság eljárása során megállapítást nyer, hogy a gépjárműre nincs érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet,”

4. § Az R. 88/A. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A közlekedési igazgatási hatóság hivatalból jár el és vonja ki a járművet a forgalomból, amennyiben saját eljárása során a 84. § (1) bekezdés a) és e) pontjában foglaltakat, vagy a közlekedési hatóság értesítése alapján a 84. § (1) bekezdés a) és c) pontjában foglaltakat észleli.”

5. § Az R. 99. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

99. § Amennyiben a közúti ellenőrzés során a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fedezetének fennállása a kötvénynyilvántartásból nem állapítható meg és azt a gépjármű vezetője sem tudja igazolni, az intézkedésről készült jelentés (feljelentés) egy példányát a rendőrség három munkanapon belül megküldi az üzembentartó lakóhelye (székhelye) szerint illetékes közlekedési igazgatási hatóságnak.”

6. § (1) Az R. 16. számú melléklet „V. Az ügyintézés során szükséges egyéb okmányok” című fejezetének A) pontja a következő 9. ponttal egészül ki:

„9. A rövid szöveges üzenet fogadására szolgáló elérhetőség, telefonszám vagy elektronikus levélcím bejegyzése esetén:
a) az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését tanúsító igazolást,
b) a rövid szöveges üzenet fogadására szolgáló elérhetőség, telefonszám vagy elektronikus levélcím bejegyzésére irányuló kérelmet.”

(2) Az R. 16. számú melléklet „V. Az ügyintézés során szükséges egyéb okmányok” című fejezetének B) pontja a következő g) alponttal egészül ki:

g) az A/1. pontban meghatározott forgalmi engedély cseréje esetén az érvényesítő címke rendszámtáblán történő elhelyezése céljából a jármű hátsó rendszámtábláját.”

7. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2010. január 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet 2. § (2) bekezdése 2010. augusztus 1-jén lép hatályba.

(3) Hatályát veszti az R. 44. § (1) és (8) bekezdése, 44/A. §-a, 74. § (6) bekezdés d) pontjában az „az e rendeletben meghatározott esetekben” szövegrész, 76. § (1) bekezdés k) pontja, 76/A. § (4) és (5) bekezdése, 88. § (4) bekezdésében az „ , az ügyfél egyidejű értesítésével” szövegrész, 96. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontjában az „a környezetvédelmi igazolólapot,” szövegrész, valamint 96. § (1) bekezdés b) pont bc) alpontja.

(4) Az R. 59/A. § (1) bekezdés b) pontjában a „gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés” szövegrész helyébe a „gépjármű-felelősségbiztosítás meglétének” szöveg lép.

(5) E rendelet 2010. augusztus 2-án hatályát veszti.

1

A rendelet a 7. § (5) bekezdése alapján hatályát vesztette 2010. augusztus 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére