78/2009. (VII. 10.) AB határozat
78/2009. (VII. 10.) AB határozat1
2009.07.10.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete által a plakátok elhelyezésének szabályairól alkotott 22/2004. (VII. 5.) számú rendelet 4. § (2) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt a határozat közzétételének napjával megsemmisíti.
2. Az Alkotmánybíróság a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete által a plakátok elhelyezésének szabályairól alkotott 22/2004. (VII. 5.) számú rendelet 1. § b) és c) pontja, 2. § és 4. § egésze, valamint az 5. § a) pontjának „hirdetés, felirat, szórólap, vetített kép” szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete által a plakátok elhelyezésének szabályairól alkotott 22/2004. (VII. 5.) számú rendelet 3. §-a és az 5. § c) pontjának „épületárkádok alatti járda, alul- és felüljárók stb.” szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt, továbbá az egyéb indítványi részeket visszautasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete által a plakátok elhelyezésének szabályairól alkotott 22/2004. (VII. 5.) számú rendelete (a továbbiakban: Ör.) 1. § b) és c) pontja, 2–4. §-a, 5. § a) pontjának „hirdetés, felirat, szórólap, vetített kép” szövegrésze, valamint 5. § c) pontjának „épületárkádok alatti járda, alul- és felüljárók” szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását, és kihirdetésének napjára visszamenő hatályú megsemmisítését kezdeményezte.
Az indítványozó egyrészt azt állította, hogy a kifogásolt szabályozás olyan engedélyezési rendszert tartalmaz, amely ellentétes a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvénnyel (a továbbiakban: Grtv.), valamint a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 12. § (3) bekezdésével. Ezért az indítványozó szerint az engedélyezési rendszer rendeleti szabályozása ellentétes az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésével.
Szintén a jogforrási hierarchiára hivatkozva támadta az indítványozó az Ör. 1. § c) pontját, a 4. § (2) bekezdését, valamint az 5. § a) pontjának „szórólap, vetített kép” szövegrészét. Álláspontja szerint ezek a rendelkezések ellentétesek a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 8. §-ával és az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelettel. Az indítványozó az Ör.-nek a felbujtást szabálysértési szankcióval fenyegető 4. § (2) bekezdését az ártatlanság vélelmére utalva is kifogásolta.
Az indítványozó továbbá a tulajdonhoz való jogra hivatkozva kifogásolta, hogy az egyébként is önkényes engedélyezés a „közterülettel közvetlenül határos falfelületekre” is vonatkozik [Ör. 1. § c) pont].
Mindezek mellett az indítványozó – a konkrét alkotmányjogi összefüggés megindokolása nélkül – hivatkozott a vállalkozás és a gazdasági verseny szabadságára, valamint az „Alkotmány elveire és a belőlük fakadó jogalkotási követelményekre”.
II.
Az Alkotmány indítvánnyal összefüggő rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”
„44/A. § (2) A helyi képviselőtestület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.”
„57. § (2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.”
Az Ör. indítvánnyal érintett rendelkezései:
„1. §
Az Önkormányzat illetékességi területén
a) közterületen,
b) közterületen álló építményen és egyéb műtárgyon,
c) közterülettel közvetlenül határos falfelületen és kerítésen
plakátot csak a közterület tulajdonosának és az érintett épület, építmény, kerítés vagy egyéb műtárgy (a továbbiakban együtt: építmény) tulajdonosának az előzetes hozzájárulásával lehet elhelyezni.
(1) Az Önkormányzat tulajdonában lévő közterületek tekintetében a tulajdonosi hozzájárulás megadására a polgármester jogosult.
(2) A plakát elhelyezésére irányuló kérelemben pontosan meg kell jelölni, hogy
a kérelmező
a) kinek az érdekében,
b) mikor,
c) hol és
d) milyen
plakátokat kíván elhelyezni.
(3) A polgármester az engedélyt csak azt követően adhatja meg, hogy a kérelmező hitelt érdemlően igazolta az építmény tulajdonosának a plakát elhelyezéséhez való hozzájárulását.
(1) Nem kell engedélyt kérni a plakátok elhelyezésére kijelölt helyen történő plakátelhelyezéshez.
(2) Nincs szükség engedélyre a nemzeti zászló és a hatóság hivatalos hirdetményeinek elhelyezéséhez.
(3) Az (1) bekezdés szerinti helyeket a polgármester jelöli ki.
(4) A választási plakátok elhelyezésére a jelen rendelet előírásai mellett a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
(1) Aki a plakátot az (1) bekezdésben meghatározott helyen a közterület tulajdonosának és/vagy az építmény tulajdonosának engedélye nélkül vagy az engedélytől eltérően helyezi el szabálysértés miatt harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
(2) Felbujtás miatt az (1) bekezdés szerint büntetendő az is akinek érdekében a plakátot elhelyezték kivéve, ha bizonyítja, hogy a plakát jogellenes elhelyezésére nem adott megbízást.
(3) Azt a dolgot, amelyre nézve a jelen §-ban meghatározott szabálysértést elkövették, el kell kobozni.
Jelen rendelet alkalmazásában
a) plakát: minden falragasz, hirdetés, felirat, szórólap, vetített kép, zászló és embléma a hordozóanyagtól függetlenül,
b) plakát elhelyezése: minden olyan tevékenység, amely a plakátot az 1. §-ban meghatározott helyeken mások számára megismerhetővé teszi,
c) közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan földterület, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat, és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván, valamint az egyéb ingatlanoknak a közhasználat céljára átadott területrészei (épületárkádok alatti járda, alul- és felüljárók stb.).”
III.
Az indítvány részben megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság az indítvány alapján először azt vizsgálta meg, hogy a kerületi önkormányzat képviselő-testülete az adott tárgykörben jogosult-e önkormányzati rendeletet alkotni. Az Ör. preambuluma szerint a képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 16. § (1) bekezdésében és szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény (a továbbiakban Szbtv.) 1. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján alkotta meg a plakátok elhelyezésének szabályairól szóló rendeletet.
Az Ötv. 16. § (1) bekezdése kimondja: „A képviselő-testület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására önkormányzati rendeletet alkot.”
Az Szbtv. 1. § (1) bekezdése kimondja: „Szabálysértés az a jogellenes, tevékenységben vagy mulasztásban megnyilvánuló cselekmény, melyet törvény, kormányrendelet vagy önkormányzati rendelet szabálysértésnek nyilvánít, s amelynek elkövetőit az e törvényben meghatározott joghátrány fenyeget.”
Az Alkotmánybíróság tekintetbe vette továbbá az Ötv. 63/A. § h) pontját, amely szerint a fővárosi önkormányzat feladat- és hatáskörébe tartozik – egyebek mellett – a fővárosi „közterülethasználat és a közterület rendjének” rendeleti szabályozása. A 65/A. § (2) bekezdése szerint a fővárosi „közgyűlés feladatkörében alkotott rendelete végrehajtása érdekében felhatalmazást adhat kerületi képviselő-testületnek rendeletalkotásra.”
Az Ötv. rendelkezéseire hivatkozva alkotta meg a fővárosi közgyűlés a fővárosi közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 59/1995. (X. 20.) Főv. Kgy. rendeletet (a továbbiakban: Fkr.), amelynek hatálya a főváros területén található valamennyi közterületre kiterjed [1. § (1) bekezdés]. Az Fkr. 4. § (2) bekezdés b) pontja alapján közterület-használati hozzájárulást kell beszerezni „hirdetőberendezés és reklámhordozó elhelyezéséhez, fennmaradásához, ideértve a választási kampányt szolgáló önálló hirdető-berendezés közterületen történő elhelyezését, fennmaradását is, továbbá a közterületre jogszerűen – különösen hozzájárulás vagy jogszabály rendelkezése alapján – kihelyezett bármilyen építményre vagy tárgyra, különösen pavilonra, nyílt szerkezetű elárusítópultra vagy építési, illetve egyéb célt szolgáló állványzatra felszerelt reklám, illetve reklámhordozó berendezés elhelyezéséhez, fennmaradásához; továbbá bármilyen képek, vagy reklámok közterületre történő vetítéséhez, és az erre a célra szolgáló berendezések közterületre történő elhelyezéséhez, fennmaradásához”.
Az Fkr. felhatalmazza a kerületi önkormányzatokat további szabályozásra. A 2. § (1) kimondja: „Felhatalmazást kapnak Budapest főváros kerületi önkormányzatai, hogy e rendelet alapulvételével, annak végrehajtására és keretei között, az e rendeletben meghatározott kérdésekben (...) helyi sajátosságaiknak megfelelően önkormányzati rendeletben szabályozzák a saját tulajdonukban lévő közterületek használatát és rendjét.” Az Fkr. – 2004. november 11-től hatályban lévő – 4. § (3) bekezdése szerint: „A kerületi önkormányzat rendeletében a közterület-használati hozzájáruláshoz kötött közterület-használat további eseteit is megállapíthatja.”
Az Alkotmánybíróság korábbi döntéseiben – az akkor hatályban volt jogszabályok figyelembevételével – azt állapította meg, hogy „a közterületen való hirdetések szabályozására (...) az önkormányzatok jogosultak” (1017/B/1994. AB határozat, ABH 1997, 804, 807.), illetve a hirdetések elhelyezésének szabályozásával az önkormányzat „törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyt rendezett”. (638/H/1992. AB határozat, ABH 1994, 746, 748.)
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kerületi képviselő-testület jogszabályi felhatalmazás alapján, az Alkotmány, az Ötv., az Szbtv., valamint az Fkr. hivatkozott rendelkezéseinek megfelelően fogadta el az Ör.-t. A plakátok elhelyezésével kapcsolatos szabályok megállapítása az Alkotmány 42. §-a szerinti „helyi közügynek” és az Ötv. 16. § (1) bekezdés szerinti „helyi társadalmi viszonynak” minősül. A szabálysértésre vonatkozó helyi önkormányzati rendelkezések megalkotását kifejezetten lehetővé teszi az Szbtv. 1. § (1) bekezdése, a fővárosi szabályozási kompetenciák elosztásáról pedig az Fkr. rendelkezik. A indítványban említett Jat. és a Grtv. helyébe lépő, a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grtv2.) nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely kizárja a fővárosi kerületi képviselő-testületi szabályozást ebben a tárgykörben.
Ezért az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a kerületi önkormányzat képviselő-testülete az adott tárgykörben jogosult önkormányzati rendeletet alkotni.
2. Az Alkotmánybíróság az indítvány alapján külön vizsgálta az Ör. 4. § (2) bekezdését, amellyel összefüggésben az indítványozó két kifogást fogalmazott meg. Egyrészt úgy vélte, hogy a szabály ellentétes a szabálysértésekre vonatkozó – hivatkozott – magasabb szintű jogszabályokkal, másrészt amellett érvelt, hogy sérti az ártatlanság vélelmét.
Az Ör. 4. § (1) bekezdése szerint a plakát engedély nélküli vagy engedélytől eltérő elhelyezése szabálysértésnek minősül. A (2) bekezdés alapján felbujtás miatt büntetendő az is „akinek érdekében a plakátot elhelyezték kivéve, ha bizonyítja, hogy a plakát jogellenes elhelyezésére nem adott megbízást”.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem alkotmányellenes önmagában a szabálysértési tényállás megállapítása önkormányzati rendeletben. Erre kifejezett felhatalmazást ad az Szbtv. 1. § (1) bekezdése. Ugyanakkor a szabálysértések önkormányzati rendeleti szabályozása nem kerülhet ellentétbe a magasabb szintű jogszabályokkal. (638/H/1992. AB határozat, ABH 1994, 746, 748–750.)
Az Szbtv. 5. §-a kimondja: „Szabálysértés miatt az vonható felelősségre, akinek a cselekménye szándékos vagy gondatlan, kivéve, ha a szabálysértést meghatározó jogszabály csak a szándékos elkövetést bünteti.” A 6. § így rendelkezik: „A szabálysértést elköveti az is, aki mást a szabálysértés elkövetésére szándékosan rábír (felbujtás), és aki másnak a szabálysértés elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt (bűnsegély).”
Az Alkotmánybíróság a 63/1997. (XII. 12.) AB határozatban a következőket állapította meg: „A szabálysértési eljárás rendje inkább közelít az államigazgatási eljárás általános szabályaihoz, de a büntetőeljárás egyes elemeiből is építkezik: így például a felelősségi szabályok terén. Szabálysértés elkövetője csak meghatározott életkort elért és megfelelő felismerési, akaratképző képességgel rendelkező természetes személy lehet, a büntetőjogi értelemben vett felróhatóság alapján. Szabálysértés miatt az elkövető akkor vonható felelősségre, ha cselekménye szándékos vagy gondatlan (...), a bizonyítási teher – a büntetőeljáráshoz hasonlóan – a hatóságokat terheli. A szabálysértési felelősségre vonás pedig a jogsértés természete, az elbírálás rendje és a szankció jellege tekintetében a büntető-igazságszolgáltatáshoz áll közel, azzal rokon.
A szabálysértési felelősség – legyenek bár az elkövetett jogsértések igazgatásellenesek vagy kriminális jellegűek – alapvetően »bűnfelelősség«, azaz természetes személy múltban elkövetett jogsértésére válaszol, s a felróhatóság alapján meghatározott – represszív jellegű – joghátrányt helyez kilátásba.” (ABH 1997, 365, 371.)
Jelen ügyben az Alkotmánybíróság nem a szabálysértési felelősségi rendszert átalakító szabályozást vizsgált, hanem egy önkormányzati rendeletet, amelynek összhangban kell lennie a magasabb szintű jogszabályokkal, ezért nem térhet el az Szbtv. fogalmi és felelősségi rendszerétől. Az Szbtv. 5. §-a alapján a szabálysértési felelősségre vonás alapja a felróhatóság, a 6. § szerint felbujtó az, aki mást „szabálysértés elkövetésére szándékosan rábír”. Ezzel szemben az Ör. vizsgált rendelkezése alapján felbujtó az is, „akinek érdekében a plakátot elhelyezték”. Az Szbtv. fogalmi rendszere szerint viszont ezt a személyt csak akkor lehet felbujtónak tekinteni, ha ő bírta rá az elkövetőt a szabálysértés elkövetésére, vagyis – gyakorlatilag – ő adott megbízást a plakát elhelyezésére. A megbízó azonban nem mindig azonos azzal, akinek érdekében a plakátot elhelyezték. Továbbá az Ör. vizsgált rendelkezése alapján a „felbujtó” akkor nem vonható felelősségre, ha „bizonyítja, hogy a plakát jogellenes elhelyezésére nem adott megbízást”. Ilyen kimentési szabályt az Szbtv. nem tesz lehetővé.
Ezért az Alkotmánybíróság arra a megállapításra jutott, hogy az Ör. 4. § (2) bekezdése ellentétes az Szbtv. 6. §-ával, ezért sérti az Alkotmány 44/A. § (2) is, amely szerint a helyi képviselő-testület rendelete nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.
Mivel az Alkotmánybíróság megállapította a támadott rendelkezés alkotmányellenességét az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése alapján, külön nem vizsgálta, hogy az ellentétes-e az ártatlanság vélelmének követelményével, amely az Alkotmány 57. § (2) bekezdéséből következik.
Az Alkotmánybíróság az Ör. 4. § (2) bekezdését a határozat kihirdetésének napjával semmisítette meg, mert az indítvány nem adott indokot az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. § (4) bekezdése szerinti visszamenőleges hatályú megsemmisítésre.
3. Az indítványozó kifogásolta, hogy az Ör. rendelkezései alapján a polgármester jogállamban elfogadhatatlan, önkényes döntéshozatalra jogosult.
Az Ör. 1. §-a alapján közterületen, közterületen álló építményen és egyéb műtárgyon, valamint közterülettel közvetlenül határos falfelületen és kerítésen csak a közterület tulajdonosának és az érintett építmény tulajdonosának az előzetes hozzájárulásával lehet elhelyezni plakátot. A 2. § (1) bekezdése szerint az önkormányzat tulajdonában lévő közterületek tekintetében a tulajdonosi hozzájárulás megadására a polgármester jogosult. A (3) bekezdés úgy rendelkezik, hogy nem önkormányzati tulajdon esetén a polgármester „az engedélyt csak azt követően adhatja meg, hogy a kérelmező hitelt érdemlően igazolta az építmény tulajdonosának a plakát elhelyezéséhez való hozzájárulását.” Ugyanakkor az Ör. 3. §-a alapján a plakátok elhelyezésére kijelölt helyen történő plakátelhelyezéshez nem kell engedélyt kérni.
Az Ör. nem határozza meg a polgármester döntésének eljárási és tartalmi feltételeit. Ebből azonban nem következik, hogy a polgármester az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében elismert jogállamiságot sértő módon, önkényesen gyakorolhatná jogkörét. Az engedélyezési eljárásra – mint önkormányzati hatósági ügyre – irányadók a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) rendelkezései [12. § (3) bekezdés b) pont; 19. § (2) bekezdés], továbbá a polgármester határozatával szemben – a Ket. VII. fejezetében meghatározottak szerint – jogorvoslatok vehetők igénybe.
Az engedélyezésnél irányadó tartalmi szempontokat szintén más jogszabályok határozzák meg. Az Fkr. 7. § (1) bekezdése kimondja: „A közterület-használati hozzájárulási kérelem elbírálása során figyelembe kell venni a Fővárosi Szabályozási Kerettervet [FSZKT, 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet], a Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzatot [BVKSZ 47/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet], az adott területre vonatkozó Kerületi Szabályozási Tervet (KSZT), valamint a Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatot (KVSZ), a városképi, városrendezési, műemlékvédelmi, közlekedési, környezetvédelmi, közegészségügyi és köztisztasági előírásokat, kereskedelmi és turisztikai szempontokat, s érvényesíteni kell a jogszabályok előírásait is.” Továbbá az engedélyezési eljárásban a polgármester a plakátok tartalmával összefüggően csak olyan szempontokat érvényesíthet, amelyeket jogszabályok írnak elő (például a Grtv2.-beli reklámtilalmak és -korlátozások, a Btk. által tiltott magatartások stb.), és nem terjeszkedhet túl azokon.
Következésképpen a polgármester nem dönthet szabad belátása szerint, ezért az Ör. támadott rendelkezései nem ellentétesek az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével.
4. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta az indítványozónak azt a kifogását, hogy a „közterülettel közvetlenül határos falfelületek” esetében az Ör. alkotmányellenesen korlátozza a tulajdonhoz való jogot [Ör. 1. § c) pont].
Az Ör. 1. § c) pontja azt írja elő, hogy a közterülettel közvetlenül határos, magántulajdonban lévő falfelületeken történő plakátelhelyezéshez az építmény tulajdonosának előzetes hozzájárulása szükséges. Ez a rendelkezés nem az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében elismert tulajdonhoz való jog korlátozása, hanem a tulajdonjog garanciája, mivel a tulajdonos hozzájárulása hiányában nem teszi lehetővé a plakátok elhelyezését. Mindezt megerősíti az Ör. 2. § (3) bekezdése, amely kimondja: „A polgármester az engedélyt csak azt követően adhatja meg, hogy a kérelmező hitelt érdemlően igazolta az építmény tulajdonosának a plakát elhelyezéséhez való hozzájárulását.”
Az Ör. annyiban korlátozza a tulajdonhoz való jogot, hogy a tulajdonos hozzájárulása esetén is megköveteli a közterület tulajdonosának hozzájárulását [1. § c)], ami az önkormányzat esetében a polgármester engedélyét jelenti [2. § (1)]. Tehát a „közterülettel közvetlenül határos falfelületek” esetében (a közterületek álló egyéb építményekhez hasonlóan) a magántulajdonos rendelkezése önmagában nem elegendő, a közterület tulajdonosának rendelkezése is szükséges a plakát kihelyezéséhez. Ezért az Ör. nem jelenti a tulajdon elvonását, nem lehetetleníti el a tulajdonhoz fűződő részjogosultságokat, hanem részlegesen korlátozza a tulajdon feletti szabad rendelkezést.
Az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való jogot alapvető jognak tekinti [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22, 25.]. A későbbi gyakorlatot meghatározó 64/1993. (XII. 22.) AB határozat kimondta, hogy az Alkotmány a tulajdonjogot az egyéni cselekvési autonómia anyagi alapjaként részesíti védelemben. A tulajdonjog közérdekű korlátozásánál azt kell tisztázni, hogy indokolt-e a jogszabályban a közérdekre való hivatkozás, illetve, hogy nincs-e szó a tulajdonjog korlátozásán kívül más alapjog sérelméről is. (ABH 1993, 373, 380–382.) A 42/2006. (X. 5.) AB határozat megállapította: „A közérdek alapján történő tulajdonkorlátozásnál az Alkotmánybíróság nem tekinti elégséges alapnak, hogy a jogszabály általánosságban hivatkozik a korlátozást szükségessé tevő közérdekre, szabad hatósági mérlegelési jogkörben hagyva annak meghatározását, konkrétan milyen tulajdoni tárgyakra kell a korlátozást alkalmazni. A közérdeket jogszabályban úgy kell meghatározni, hogy konkrét ügyben a közérdekből történő korlátozás szükségességét bíróság ellenőrizhesse.” (ABH 2006, 520, 529.) Ez a határozat a tulajdonkorlátozás arányosságával kapcsolatban kimondta: „A vizsgálat másik szempontja itt is – az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdése alapján – az arányosság. Az arányosság tekintetében a tulajdonhoz való jog Alkotmányban meghatározott szabályából nem származik sajátos követelmény. Ezért az arányosság általános vizsgálati mércéje alkalmazandó: a korlátozással elérni kívánt cél fontosságának és az ennek érdekében okozott alapjog-sérelem súlyának összhangban kell állnia.” (ABH 2006, 529.)
Jelen ügyben a plakátok elhelyezésére vonatkozó korlátozás nem érinti az építmény, falfelület tulajdonjogának lényegét, mert nem vonja el a tulajdont, és nem zárja ki a használati jogok érvényesülését [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22, 26; 42/2006. (X. 5.) AB határozat, ABH 2006, 528.]. A tulajdonkorlátozás szükségességét megalapozó közérdekű cél megállapítható az Ör. és a felhatalmazó rendelkezések alapján (városképi, építésügyi szempontok stb.). Mivel nem kizárólag a tulajdonos magánautonómiáját érintő kérdésről van szó, hanem helyi közügyről, helyi társadalmi viszonyról, ezért a tulajdon feletti szabad rendelkezést korlátozó hozzájárulási (engedélyezési) eljárás intézményesítése szükséges közérdekű korlátozásnak tekinthető. [Az ingatlan-tulajdon önkormányzati rendeletben történő, közérdekű korlátozásának vizsgálatáról: 27/2000. (VII. 6.) AB határozat, ABH 2000, 444, 454.]
A korlátozás arányosságánál az Alkotmánybíróság azt vette tekintetbe, hogy az engedély csak jogi indokkal, megfelelő jogszabályi hivatkozással tagadható meg [Fkr. 7. § (1), Grtv2. stb.]. Ezért a konkrét esetekben a jogorvoslati szervként eljáró bíróság ellenőrizni tudja a tulajdonkorlátozás szükségességét és arányosságát.
Ezért az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való joggal összefüggésben előterjesztett indítványt elutasította.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az Ör. 1. § b) és c) pontja, 2. § és 4. § egésze, valamint az 5. § a) pontjának „hirdetés, felirat, szórólap, vetített kép” szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
5. Az indítványozó hivatkozott a vállalkozás és a gazdasági verseny szabadságára, valamint az „Alkotmány elveire és a belőlük fakadó jogalkotási követelményekre” is. Azonban indítványában nem jelölte meg, hogy az Ör. mely rendelkezéseit és milyen konkrét alkotmányjogi összefüggés alapján tartja alkotmányellenesnek. Továbbá az indítványból az sem állapítható meg, hogy az indítványozó az Ör. 3. §-át és az 5. § c) pontjának „épületárkádok alatti járda, alul- és felüljárók stb.” szövegrészét milyen okból tartja alkotmányellenesnek.
Az Abtv. 22. § (2) bekezdése kimondja: „Az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia.” Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.) 21. § (2) bekezdése szerint „az indítvány tartalmazza: a vizsgálandó jogszabály megjelölése mellett az Alkotmánynak azokat a rendelkezéseit, amelyeket – az indítványozó állítása szerint – a hivatkozott jogszabályok megsértenek, valamint az Abtv.-nek és egyéb törvényeknek azokat a rendelkezéseit, amelyekből az indítványozó jogosultsága és az Alkotmánybíróság hatásköre megállapítható.” Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint nem elegendő az Alkotmány egyes rendelkezéseire hivatkozni: az indítványban meg kell indokolni, hogy az Alkotmány egyes felhívott rendelkezéseit a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti [654/H/1999. AB határozat, ABH 2001, 1645.; 472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.; 494/B/2002. AB végzés, ABH 2002, 1783.]. Az indítványozó – a paragrafusok felsorolásán túl – nem jelölte meg, hogy az Alkotmány hivatkozott rendelkezései konkrétan mely támadott rendelkezésekkel ellentétesek, és milyen indokból tartja alkotmányellenesnek a szabályozást.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság – az Abtv. 22. § (2) bekezdése alapján – az Ör. 3. §-a és az 5. § c) pontjának „épületárkádok alatti járda, alul- és felüljárók stb.” szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt, továbbá az egyéb indítványi részeket visszautasította.
Végezetül az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy eljárása során észlelte: az Ör. 4. § (1) bekezdésének az „(1) bekezdésben meghatározott helyen” szövegrésze elírást tartalmaz. A hivatkozás értelemszerűen az Ör. 1. § (1) bekezdésére vonatkozik. Ennek a jogalkotói hibának azonban az alkotmánybírósági eljárásban nem volt jelentősége.
A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.
Alkotmánybírósági ügyszám: 866/B/2004.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás