• Tartalom

79/2009. (VI. 30.) FVM rendelet

79/2009. (VI. 30.) FVM rendelet

a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai gazdálkodási követelmények szerinti tanúsításának, előállításának, forgalmazásának, jelölésének és ellenőrzésének részletes szabályairól1

2010.01.01.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. §-a (2) bekezdésének 33. pontjában kapott felhatalmazás alapján a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának c) pontjaiban meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) A rendelet hatálya a hazai ökológiai termelésre, forgalmazásra és jelölésre vonatkozó nemzeti eljárás rendjére, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) 27. §-ának (5) bekezdése szerinti tanúsító szervezet hatósági elismerésére és felügyeletére, továbbá működési feltételeire terjed ki.

(2) Ezt a rendeletet a következő, mezőgazdaságból származó termékek – beleértve az akvakultúrát is – esetében a Tanács a termelési módszereknek az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek címkézéséről és a 2092/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. június 28-i 834/2007/EK rendeletének (a továbbiakban: Öko EK rendelet) előírásaival összhangban kell alkalmazni, amennyiben ezen termékeket forgalomba hozzák:

a) élő vagy feldolgozatlan mezőgazdasági termékek;

b) feldolgozott, élelmiszernek szánt mezőgazdasági termékek;

c) takarmányok;

d) vegetatív szaporítóanyag és vetőmag.

Fogalom meghatározások

2. § (1) E rendelet alkalmazásában az Öko EK rendelet és az Éltv. fogalom meghatározásait kell alkalmazni.

(2) E rendelet alkalmazásában

a) tanúsító szervezet: az Öko EK rendelet 2. cikkének p) pontjában leírt fogalom szerinti szervezet;

b) Öko rendelkezések: e rendelet, az Öko EK rendelet, illetve annak végrehajtására kiadott rendeletek, valamint az ökológiai termelésre, forgalmazásra és jelölésre vonatkozó, az Európai Unió egyéb közvetlenül alkalmazandó jogi aktusainak előírásai.

(3) Az Öko EK rendelet alkalmazásában illetékes hatóság a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH).

Általános rendelkezések

3. § (1) Az ökológiai termelést, feldolgozást, forgalmazást végző gazdasági szereplő(k) Öko EK rendelet szerinti szakmai ellenőrzését és az Öko EK rendelet 29. cikkében leírt tanúsítvány (a továbbiakban: minősítő tanúsítvány) e rendelet szerinti kiadását az MgSzH Központ által elismert tanúsító szervezetek végzik.

(2) Minősítő tanúsítványt a tanúsító szervezet az 1. § (2) bekezdésében felsorolt termékek esetén csak abban az esetben állíthat ki, ha a terméket a gazdasági szereplő az Öko rendelkezések előírásainak megfelelően termeli, állítja elő, dolgozza fel, illetve hozza forgalomba.

4. § (1) Valamennyi ökológiai termelést, feldolgozást, forgalmazást végző gazdasági szereplő köteles a termelés, feldolgozás és forgalmazás minden szakaszában biztosítani az Öko rendelkezések alá tartozó élelmiszerek, takarmányok, élelmiszertermelésre szánt állatok, valamilyen élelmiszerbe vagy takarmányba bekerülő vagy vélhetően bekerülő egyéb anyagok útjának nyomon követhetőségét oly módon, hogy azoknak az ökológiai gazdálkodásból történő származása igazolható legyen.

(2) A gazdasági szereplőknek gondoskodniuk kell arról, hogy azonosítani tudják azon személyeket, akiktől az élelmiszert, takarmányt, az élelmiszertermelésre szánt állatot, valamilyen élelmiszerbe vagy takarmányba bekerülő vagy vélhetően bekerülő egyéb anyagot kapják, továbbá azoknak a személyeknek az azonosítását, akiknek termékeiket szállítják. Ennek érdekében rendelkezniük kell olyan naprakész dokumentációs rendszerrel, amely lehetővé teszi az ilyen információknak az MgSzH, illetve a tanúsító szervezet részére történő bemutatását.

(3) A forgalomba hozatalra kerülő élelmiszereket vagy takarmányokat el kell látni olyan jelöléssel, amelyek lehetővé teszik a termékek e rendelet szerinti nyomon követését.

A gazdasági szereplő feladatai

5. § (1) A gazdasági szereplő köteles – az (5) bekezdésben foglalt kivétellel – tevékenységét valamely tanúsító szervezet ellenőrzése alatt folytatni, és e célból a szervezetnél nyilvántartásba vételét kérni (a továbbiakban: bejelentkezés).

(2) A gazdasági szereplő adott tevékenységre, termőterületre, állatállományra vonatkozó ökológiai termelést egyidejűleg csak egy tanúsító szervezet ellenőrzése alatt végezhet, amellyel kapcsolatban a tanúsító szervezet felé történő bejelentkezéskor köteles nyilatkozni.

(3) Amennyiben az ellenőrzési tevékenység folytonossága megszakad, úgy a gazdasági szereplő új nyilvántartásba vételi kérelmet köteles benyújtani, mellyel egyidejűleg – a soron kívüli tanúsító váltás esetét kivéve – az átállási időszak újraindul.

(4) Amennyiben a gazdasági szereplő a bejelentkezését követően új területet vagy állatállományt kíván az ökológiai gazdálkodás ellenőrzési rendszerébe bevonni, azokat e rendelet előírásai szerinti új bejelentkezési eljárás során kell nyilvántartásba venni.

(5) Azon gazdasági szereplő, amely közvetlenül a végső fogyasztó vagy végfelhasználó részére értékesíti a termékeket, és megfelel az Öko EK rendelet 28. cikkének (2) pontjában leírt feltételeknek, mentesül az (1) bekezdés szerinti bejelentkezési kötelezettség alól.

Az MgSzH Központ feladatai

6. § (1) Az ökológiai termelés, feldolgozás, forgalmazás ellenőrzési és tanúsítási tevékenység végzésére az MgSzH Központ jogosult tanúsító szervezetet elismerni, illetve az elismerést visszavonni, vagy tanúsító tevékenység végzését meghatározott ideig korlátozni. Az elismerés megadása vagy visszavonása nem érinti tanúsító szervezet külön jogszabály szerint jogszerű, az ökológiai termelés, feldolgozás, forgalmazás ellenőrzésére és tanúsítására nem irányuló egyéb tevékenységet.

(2) A tanúsító szervezet – az Öko EK rendelet és annak végrehajtási rendeleteiben, e rendeletben előírt feladatai teljesítésének – ellenőrzését és felügyeletét az MgSzH Központ látja el. E feladatkörében évente felülvizsgálja az elismert tanúsító szervezetek az Öko EK rendelet és annak végrehajtási rendeleteiben, valamint e rendeletben foglalt előírásoknak megfelelő tevékenységét.

(3) Az MgSzH Központ az általa elismert tanúsító szervezet részére azok egyedi azonosítására alkalmas, az 1. számú melléklet szerint képzett kódszámot bocsát ki, melyet az Öko EK rendelet 24. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerint fel kell tüntetni az áru címkézésén.

(4) Az MgSzH Központ az elismert tanúsító szervezetekről és a (3) bekezdés szerinti egyedi kódszámokról, valamint az általuk alkalmazott megfelelőségi jelekről naprakész nyilvántartást vezet, melyet a hivatalos honlapján közzé teszi.

(5) Az MgSzH Központ a (4) bekezdésben leírt adatokról, illetve az azokban bekövetkező változásokról rendszeresen tájékoztatja az Európai Bizottságot az Öko EK rendelet 35. cikkének megfelelően.

(6) A gazdasági szereplő az MgSzH lakóhelye, székhelye, illetve telephelye szerint illetékes területi szervénél 30 napon belül kezdeményezheti a tanúsító szervezet intézkedéseinek hatósági eljárásban történő felülvizsgálatát.

(7)2 Amennyiben a feltárt szabálytalanságok következtében valamennyi tanúsító szervezet elismerése visszavonásra kerül, abban az esetben az MgSzH Központnak kell biztosítania a gazdasági szereplő jogfolytonosságát az ellenőrzési rendszerben.

7. § (1) Az MgSzH Központ a gazdasági szereplő kérelmére engedélyezi az Öko EK rendelet 22. cikke szerinti kivételes termelési szabályok szerinti termelést – a nem ökológiai termelési módszerrel előállított vetőmag és vegetatív szaporítóanyag használata kivételével – a Bizottság az ökológiai termelés, a címkézés és az ellenőrzés tekintetében az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek címkézéséről szóló 834/2007/EK rendelet részletes végrehajtási szabályainak megállapításáról szóló 2008. szeptember 5-i 889/2008/EK rendeletének (a továbbiakban: 889/2008/EK rendelet) rendelkezéseivel összhangban.

(2)3 Az MgSzH Központ a 889/2008 EK rendelet 12. cikke (5) bekezdésének megfelelően összeállítja a lassú növekedésű baromfifajták listáját, valamint az ökológiai gazdálkodásban felhasználható vetőmagok és szaporító anyagok jegyzékét, és honlapján közzé teszi, illetve ezekről kérésre tájékoztatja a gazdasági szereplőt.

(3) Az MgSzH területi szerve ellenőrzi az ökológiai jelölés használatának jogszerűségét a gazdasági szereplőnél az előállítás, termelés, feldolgozás és forgalomba hozatal során.

Tanúsító szervezet feladatai

8. § (1) Tanúsító szervezetként az működhet, akit az MgSzH Központ tanúsító szervezetként elismert és

a) megfelel az Öko EK rendelet 27. cikkében az ellenőrző szervezetekre vonatkozó előírásoknak;

b) legalább egy legalább egyéves szakmai gyakorlattal rendelkező

ba) növénytermesztés tanúsítása esetén felsőfokú agrár- vagy kertészmérnök,

bb) élelmiszer-előállítás tanúsítása esetén élelmiszermérnök szakirányú,

bc) állatok tartásának tanúsítása esetén állatorvos

végzettséggel rendelkező személyt foglalkoztat;

c) az MgSzH Központ által jóváhagyott Minőségügyi Kézikönyvvel rendelkezik.

(2) Tanúsító szervezetként az ismerhető el, aki

a) megfelel az (1) bekezdés a)–b) pontja szerinti működési feltételeknek, és

b) az elismerési eljárásért a külön jogszabály szerinti díjat lerótta.

(3) Az elismerés iránti kérelmet a 2. számú melléklet alapján 4 eredeti példányban írásban, az MgSzH Központhoz kell benyújtani.

(4) Az elismerés iránti kérelemhez a következő dokumentumokat kell magyar nyelven csatolni:

a) a tanúsító szervezet Minőségügyi Kézikönyvét, mely legalább tartalmazza

aa) a tanúsító szervezet Öko EK rendeletben előírtaknak megfelelő követelményrendszerét,

ab) a tanúsítási protokollját és a vizsgálatok rendszerét,

ac) a termék nyomon követhetőségére vonatkozó rendszert, amely magában foglalja az ellenőrzések és az intézkedések részletes leírását,

ad) a tanúsító szervezet szervezeti felépítését,

ae) a gazdasági szereplők nyilvántartási rendszerét,

af) az Öko rendelkezések megsértése esetén a gazdasági szereplőnél alkalmazandó eljárásokat,

ag) a gazdasági szereplőkkel kötendő, a 12. § (4) bekezdésében leírt szerződés mintapéldányát;

b) az ellenőrzésért és tanúsításért felelős személyek végzettségének és szakmai gyakorlatának igazolását;

c) igazolást az EN 45011 „Terméktanúsítást irányító tanúsítási szervekre vonatkozó általános feltételek” szabvány követelményeire való akkreditációról;

d) amennyiben a helyszíni ellenőrzés alkalmával vett minták vizsgálatához nem rendelkezik akkreditált laboratóriummal, egy arra akkreditált laboratóriummal kötött szerződés másolatát.

(5) Az MgSzH Központ a tanúsító szervezetet elismeri és Minőségügyi Kézikönyvét jóváhagyja, ha a kérelemből és a mellékelt dokumentumokból megállapítható, hogy a tanúsító szervezet megfelel az Öko rendelkezésekben foglalt rá vonatkozó előírásoknak.

(6) Ha a tanúsító szervezet nem felel meg az Öko rendelkezésekben foglalt rá vonatkozó előírásoknak, az MgSzH Központ az elismerést visszavonja.

9. § (1) Az MgSzH Központ a tanúsító szervezeteket elismerő, elismerését visszavonó, vagy tanúsító tevékenységét felfüggesztő határozatát a honlapján és az FVM hivatalos lapjában is közzéteszi.

(2) Amennyiben valamely elismert tanúsító szervezet a tanúsítási tevékenységét megszünteti, erről

a) tevékenységének várható befejezése előtt legkésőbb 90 nappal,

b) csőd- vagy felszámolási eljárás elrendelése esetén haladéktalanul

írásban értesítenie kell az MgSzH Központot, valamint ezzel egyidejűleg – az elismerés visszavonása esetén is – az általa tanúsított gazdasági szereplőket is.

10. § Az MgSzH feladatainak ellátása érdekében az elismert tanúsító szervezet köteles

a) a nyilvántartásában szereplő gazdasági szereplőkről az MgSzH által kért adatot, dokumentumot átadni,

b) a Minőségügyi Kézikönyvében a 8. § (4) bekezdésének a) pontjában szereplő körben történt változtatás esetén annak jóváhagyását az MgSzH Központnál kérelmezni, továbbá

c) az adataiban bekövetkezett változást – ideértve a személyi és tárgyi körülményeinek módosulását – 5 munkanapon belül az MgSzH Központnak bejelenteni.

Összeférhetetlenségi szabályok

11. § A tanúsító szervezet, annak tulajdonosa, vezető tisztségviselője, valamint alkalmazottja, továbbá ezek közeli hozzátartozója ökológiai termelést, feldolgozást, forgalomba hozatalt kizárólag abban az esetben végezhet, ha tevékenységét egy másik elismert tanúsító szervezet ellenőrzése alatt folytatja, kivéve, ha az 5. § (5) bekezdésben foglaltak alapján mentesül a bejelenkezési kötelezettség alól.

A tanúsítás rendszere

12. § (1) A gazdasági szereplő e rendelet szerinti bejelentkezésének elfogadását, adatainak nyilvántartását a tanúsító szervezet végzi.

(2) A tanúsító szervezet köteles elfogadni az Öko rendelkezéseknek megfelelő gazdasági szereplő bejelentkezését.

(3) A tanúsító szervezet azon gazdasági szereplővel, amelynek a bejelentkezését elfogadta, a tanúsítási rendszerbe történő bejelentkezésről, a tanúsítási rendszerben történő részvételről, annak feltételeiről írásos tanúsítási szerződést köt (a továbbiakban: tanúsítási szerződés), melyből egy példányt a szerződés megszűnését követő három évig köteles megőrizni, illetve az MgSzH által végzett ellenőrzéskor bemutatni.

(4) A tanúsító szervezet a gazdasági szereplőnek a tanúsítási rendszerben történő részvételéről az erről szóló szerződés megkötését követő 10 munkanapon belül – a gazdasági szereplő azonosító adatait és az ökológiai gazdálkodásba vont tevékenységét megjelölő tartalommal – írásban értesíti az MgSzH-nak a gazdasági szereplő lakóhelye, székhelye, illetve telephelye szerint illetékes területi szervét.

13. § (1) A gazdasági szereplő bejelentkezése csak abban az esetben fogadható el, ha a gazdasági szereplő az ökológiai gazdálkodás ellenőrzési és tanúsítási rendszeréből nem került kizárásra, illetve amennyiben kizárásra került, a kizárás időtartama lejárt. A tanúsító szervezet ezt a bejelentkezést követő 10 munkanapon belül köteles megvizsgálni.

(2) Amennyiben a tanúsító szervezet az (1) bekezdésben foglaltakkal ellentétes megállapítást tesz, úgy köteles a bejelentkezés elfogadását megtagadni, erről az MgSzH-nak a gazdasági szereplő lakóhelye, székhelye, illetve telephelye szerint illetékes területi szervét 10 munkanapon belül tájékoztatni.

(3) Megtagadott bejelentkezés esetén a gazdasági szereplő az MgSzH-nak a gazdasági szereplő lakóhelye, székhelye, illetve telephelye szerint illetékes területi szervénél kezdeményezheti a tanúsító szervezet kötelezését a bejelentkezés elfogadására. Erről az MgSzH az (1) bekezdésben leírt szempontok vizsgálata alapján dönt.

(4) A tanúsító szervezet az általa tanúsított gazdasági szereplő részére az Öko rendelkezéseknek való megfelelés esetén a 889/2008/EK rendelet XII. melléklete szerinti adattartalmú tanúsítványt állítja ki.

(5) A tanúsító szervezet az általa tanúsított gazdasági szereplőtől a minősítő tanúsítvány kiállítását kizárólag az Öko rendelkezések megsértése, illetve a tanúsítási szerződésben meghatározott díjak kiegyenlítésének elmaradása esetén tagadhatja meg.

(6) A tanúsító szervezet az általa kiadott, felfüggesztett vagy visszavont minősítő tanúsítványokról, valamint az általa tanúsított gazdasági szereplőkről naprakész elektronikus nyilvántartási rendszert üzemeltet.

14. § (1) A tanúsító szervezet tanúsítási tevékenységének megszűnése esetén, amennyiben a gazdasági szereplő az ökológiai gazdálkodási tevékenységét folytatni kívánja, a tanúsító szervezet tanúsítási tevékenységének megszűnéséről szóló tájékoztató dokumentum kézhezvételétől számított 20 munkanapon belül – az MgSzH Központ egyidejű tájékoztatása mellett – kezdeményezheti az általa választott másik tanúsító szervezetnél annak tanúsítási rendszerébe történő átvételét és tanúsítási szerződés kötését.

(2) Az (1) bekezdés szerinti eset soron kívüli tanúsító szervezet váltásnak minősül azzal, hogy a tanúsítói ellenőrzési tevékenység nem minősül megszakítottnak. A választott másik tanúsító szervezet köteles a gazdasági szereplőt a tanúsítási rendszerébe átvenni a 12–13. §-ban foglaltak szerint. Az átvételi eljárásra a 18–19. §-ban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

(3) A tanúsító szervezet tanúsítási tevékenységének megszűnése esetén a választott másik tanúsító szervezet a gazdasági szereplőt a nyilvántartásba vételi kérelemben feltüntetett tevékenységekre vonatkozóan a korábbi tanúsító szervezet által kiállított, érvényes Minősítő Tanúsítványában feltüntetett státusszal köteles átvenni.

15. § (1) A tanúsító szervezet köteles valamennyi általa tanúsított gazdasági szereplőt évente legalább egyszer az Öko rendelkezéseknek való megfelelés szempontjából a tevékenység végzésének helyszínén teljes körűen ellenőrizni.

(2) Az 5. § (5) bekezdésben foglaltaknak megfelelő, azon gazdasági szereplő esetén, amely mentessége ellenére bejelentkezett valamely tanúsító szervezethez, a tanúsító szervezetnek lehetősége van – kockázatelemzés alapján – egy évnél ritkább gyakoriságú, de legalább 2 évente lefolytatott ellenőrzésre.

(3) A tanúsító szervezet a (2) bekezdésben foglalt kivétel alkalmazásáról értesíti az MgSzH-nak a gazdasági szereplő lakóhelye, székhelye, illetve telephelye szerint illetékes területi szervét.

(4) A tanúsító szervezet köteles soron kívül ellenőrzést végezni, ha a gazdasági szereplőnél felmerül az Öko rendelkezések be nem tartásának gyanúja.

(5)4 A tanúsító szervezetnek a tanúsítási rendszerében el kell fogadnia a gazdálkodó szervezet előzetes kérésére a nem ökológiai termelési módszerrel előállított vetőmag és vegetatív szaporítóanyag használatát is, amennyiben azok a 889/2008/EK rendelet rendelkezéseivel összhangban kerülnek felhasználásra.

16. § A tanúsító szervezet tanúsítási protokolljának tartalmaznia kell

a) az általa tanúsított gazdasági szereplők kockázatelemzés alapján kiválasztott 5%-ánál, de legalább egy gazdasági szereplőnél évente történő mintavétel rendszerét;

b) az a) ponton túl, amennyiben a gazdasági szereplőnél végzett vizsgálat során gyanú merül fel, hogy az Öko rendelkezéseket megsértették, vizsgálat céljából történő mintavétel rendszerét;

c) az a)–b) pontokban szereplő mintavétellel egyidejű, a gazdasági szereplő kérésére történő ellenmintavétel rendszerét;

d) a nem ökológiai termelési módszerrel előállított vetőmag és vegetatív szaporítóanyag használatának elfogadására és nyilvántartási kötelezettségére vonatkozó eljárási szabályokat.

17. § (1) A vizsgálat céljára vett mintát a tanúsító szervezet azonnal, de legkésőbb 2 munkanapon belül köteles megvizsgálni, illetve a vele szerződésben álló laboratóriumnak vizsgálat céljára átadni.

(2) A tanúsító szervezet a laborvizsgálatokhoz szükséges tevékenységeken túl további – a tanúsítási tevékenységgel összefüggő – feladatot alvállalkozónak nem adhat át.

Tanúsító szervezet váltás

18. § (1)5 A gazdasági szereplőnek tanúsító szervezet-váltásra – a tanúsító szervezet tanúsítási tevékenysége megszűnésének esetét kivéve – évente egy alkalommal van lehetősége. A gazdasági szereplő egyébként nem korlátozható a tanúsító szervezet-váltás lehetőségében.

(2)6 A tanúsító szervezet a következő évben alkalmazandó tanúsítási szolgáltatásaiért fizetendő díjainak jegyzékét az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségeiben, illetve honlapján hozzáférhetővé teszi, valamint megküldi az MgSzH Központnak.

(3)7

19. § (1) A gazdasági szereplő a tanúsító szervezet váltás iránti kérelmét egyidejűleg csak egy tanúsító szervezethez nyújthatja be.

(2)8 Ha a gazdasági szereplő tanúsító szervezetet kíván váltani, ezirányú kérelmét az újonnan választott tanúsító szervezethez kell benyújtania a korábbi tanúsító szervezet által kiállított státuszigazolással együtt. A kérelemben meg kell jelölni azt a tanúsító szervezetet, melynek tanúsítása alatt áll.

(3)9 A gazdasági szereplő számára a korábbi tanúsító szervezet a 3. számú melléklet szerinti adattartalommal kiállított státuszigazolást a kérelem kézhezvételétől számított 20 munkanapon belül köteles kiadni.

(4)10 A tanúsító szervezet az általa tanúsított gazdasági szereplőtől a státuszigazolás kiállítását kizárólag a tanúsítási szerződésben meghatározott díjak kiegyenlítésének elmaradása esetén tagadhatja meg.

20. § (1) Az újonnan választott tanúsító szervezet a bejelentkezési kérelem beérkezését követő 20 munkanapon belül köteles a gazdasági szereplőnél helyszíni vizsgálatot végezni.

(2) Amennyiben a gazdasági szereplő által választott új tanúsító szervezet az Öko rendelkezések betartását állapítja meg, köteles a gazdasági szereplő bejelentkezését elfogadni, és arról 5 munkanapon belül az MgSzH-nak a gazdasági szereplő lakóhelye, székhelye, illetve telephelye szerint illetékes területi szervét írásban értesíteni.

(3) Amennyiben a bejelentkezési dokumentumokból, valamint a helyszíni vizsgálat során nem állapítható meg egyértelműen a gazdasági szereplő státusza, akkor az átállási időszak a (2) bekezdés szerinti elfogadás időpontjától újraindul, melyről a tanúsító szervezet a gazdasági szereplőt és az MgSzH-nak a gazdasági szereplő lakóhelye, székhelye, illetve telephelye szerint illetékes területi szervét egyidejűleg értesíti.

Az Öko EK rendelet alapján elismert országok listáján nem szereplő harmadik országokból származó ökológiai termékek forgalmazása

21. § Az Öko EK rendelet végrehajtási rendelete alapján elismert országok listáján nem szereplő harmadik országokból származó ökológiai termékek forgalmazására irányuló engedélyezési eljárást az MgSzH Központ folytatja le. Az eljárás megindításához a kérelem eredeti példányát írásban kell benyújtani, a kérelemhez a következő mellékleteket kell csatolni:

a) az importőr érvényes öko minősítő tanúsítványa,

b) az exportőr érvényes öko minősítő tanúsítványa,

c) az importálandó termék termelőjének érvényes öko minősítő tanúsítványa,

d) az importálandó termék feldolgozójának érvényes öko minősítő tanúsítványa,

e) az exportőrt, a termelőt és a feldolgozót tanúsító szervezet elismerésére irányuló igazolás,

f) az exportőr, a termelő és a feldolgozó utolsó ellenőrzéséről készült jegyzőkönyvek hiteles másolatai,

g) szükség esetén az importálandó termék termelési helyére vonatkozó dokumentumok hiteles másolatai,

h) az importőr nyilatkozata, hogy az importálandó terméket továbbértékesíteni, vagy feldolgozni kívánja, valamint – amennyiben feldolgozni kívánja – a szállítmányt a Tanács a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 1992. október 12-i 2913/92/EGK rendelete szerint felfüggesztő eljárás formájában vámraktározásra vagy aktív feldolgozásra jelölték-e ki,

i) az Öko EK rendelettel való egyenértékűség igazolása a termékre vonatkozó kötelező előírásokban és az ellenőrzési rendszerben.

22. § Amennyiben az adott termék termelése és ellenőrzése megfelel az Öko EK rendelet követelményeinek, az MgSzH Központ – a külön jogszabályban meghatározott díj megfizetését követően – meghatározott termék(ek) esetén engedélyezi azok ökológiai termelésre utaló kifejezéssel történő forgalmazását. Az ügyfél kérésére a forgalmazási engedély kiadását a Bizottság a 834/2007/EK tanácsi rendeletben az ökológiai termékek harmadik országból származó behozatalára előírt szabályozás végrehajtására vonatkozó részletes szabályok meghatározásáról szóló 2008. december 8-i 1235/2008/EK rendeletének V. melléklete alapján kiállított „ökológiai termelésből származó termékek európai közösségekbe történő importjára vonatkozó ellenőrzési tanúsítvány” 16. rovatában igazolja.

Jogutódlás

23. § A gazdasági szereplő jogutódlása esetén a jogutód(ok) a tanúsító szervezet(ek) által tanúsított ökológiai gazdálkodási tevékenység(ek) vonatkozásában a jogelőd(ök)nél meglevő jogosultságokkal, illetve korlátozásokkal működhet(nek) tovább.

24. § (1) Amennyiben a gazdasági szereplő fel kíván hagyni a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai követelmények szerinti előállításával, feldolgozásával, forgalomba hozatalával, az erre irányuló szándékát a tanúsító szervezet felé a tevékenységének várható befejezése előtt legkésőbb 30 munkanappal köteles írásban bejelenteni.

(2) A tanúsító szervezet a gazdasági szereplő (1) bekezdésben szereplő bejelentésének kézhezvételét követően a tanúsítás megszűntének időpontjáról 5 munkanapon belül írásban értesíti az MgSzH-nak a gazdasági szereplő lakóhelye, székhelye, illetve telephelye szerint illetékes területi szervét.

Jogkövetkezmények

25. § (1) Amennyiben az elismert tanúsító szervezet működése, illetve tevékenységének gyakorlása nem felel meg az Öko rendelkezésekben foglalt előírásoknak, az MgSzH Központ a szervezet e rendelet szerinti tanúsító tevékenységét legfeljebb 60 nap időtartamra korlátozhatja.

(2) A korlátozás időtartama alatt a tanúsító szervezet kizárólag az MgSzH Központ előzetes engedélyével állíthat ki Minősítő Tanúsítványt.

(3) Amennyiben a tanúsító szervezet működése, illetve tevékenységének gyakorlása a korlátozás időtartamát követően sem felel meg a jogszabályi előírásoknak, az MgSzH Központ visszavonhatja a tanúsító szervezet elismerését.

(4) Az Öko EK rendelet 27. cikke (9) bekezdésének d) pontjában felsorolt esetekben a tanúsító szervezet elismerésének visszavonása nem mérlegelhető.

26. § (1) A tanúsító szervezet elismerésének a 25. § (3) bekezdése szerinti visszavonását követően a tanúsító szervezet, valamint annak jogutódja legkorábban a visszavonó határozat jogerőre emelkedését követő három év leteltével ismerhető el tanúsító szervezetként.

(2) Az elismerés visszavonása esetén

a) az MgSzH Központ a határozat jogerőre emelkedését követően honlapján, és az FVM hivatalos lapjában közzéteszi a visszavonó határozatát, valamint

b) írásban értesíti a tanúsító szervezet által tanúsított és nyilvántartásában lévő gazdasági szereplőket.

27. § (1) Amennyiben a tanúsító szervezet az általa tanúsított gazdasági szereplőnél az Öko rendelkezések megsértését észleli, a Minőségügyi Kézikönyvében leírt eljárási rendnek megfelelően

a) írásban figyelmezteti a gazdasági szereplőt a szabálytalanságra;

b) a hibás gyakorlat megszüntetését írja elő a gazdasági szereplő számára;

c) a tervezett vizsgálatokon felüli rendkívüli vizsgálatot írhat elő;

d) visszavonhatja a tanúsítását;

e) az MgSzH-nak a gazdasági szereplő lakóhelye, székhelye, illetve telephelye szerint illetékes területi szervénél kezdeményezheti az ökológiai jelölés használatának korlátozását;

f) az MgSzH-nak a gazdasági szereplő lakóhelye, székhelye, illetve telephelye szerint illetékes területi szervénél kezdeményezheti az ökológiai gazdálkodási tevékenység egy része vagy egésze átállási idejének újra indulását;

g) az MgSzH-nak a gazdasági szereplő lakóhelye, székhelye, illetve telephelye szerint illetékes területi szervénél kezdeményezheti a gazdasági szereplőnek a kizárását az ökológiai termelést ellenőrző rendszerből.

(2) A tanúsító szervezet köteles haladéktalanul visszavonni a kiadott tanúsítását, valamint kezdeményezni az (1) bekezdés e) pontja szerinti intézkedés megtételét, ha a vizsgálatok eredménye alapján megállapítja, hogy az Öko rendelkezéseket súlyosan megsértették.

(3)11 Az (1) bekezdés d) pontja alapján hozott intézkedésről a tanúsító szervezet köteles értesíteni az MgSzH-nak a gazdasági szereplő lakóhelye, székhelye, illetve telephelye szerint illetékes területi szervét is.

(4) Az (1) bekezdés f) és g) pontjában leírt intézkedéseket csak az Öko rendelkezések súlyos vagy ismétlődő megsértése esetén lehet alkalmazni.

28. § (1) Ha az MgSzH a hatósági ellenőrzése során, vagy a tanúsító szervezet értesítése alapján tudomást szerez arról, hogy a gazdasági szereplő megsértette az Öko rendelkezéseket, illetve az ökológiai termelésre utaló kifejezést jogosulatlanul használta, a jogsértéssel arányos módon

a) figyelmeztetésben részesítheti;

b) bírságot szabhat ki;

c) az érintett termék ökológiai termelésre utaló kifejezéssel való forgalmazását korlátozhatja;

d) az ökológiai gazdálkodási tevékenység egy része vagy egésze átállási idejének újra indulását rendelheti el;

e) a gazdasági szereplőt az ökológiai gazdálkodás ellenőrzési rendszeréből a határozat jogerőre emelkedésétől számított legfeljebb három évre kizárhatja.

(2) Az (1) bekezdés e) pontja szerinti jogkövetkezmény alkalmazása esetén a kizárási időtartam lejártáig a gazdasági szereplő vagy annak jogutódja ökológiai gazdálkodási tevékenységet nem folytathat.

Záró rendelkezések

29. § Ez a rendelet 2009. július 1-jén lép hatályba.

30. § (1) A mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai követelmények szerinti előállításáról, forgalmazásáról és jelöléséről szóló 140/1999. (IX. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: korábbi jogszabály) alapján elismert tanúsító szervezetnek, amennyiben ellenőrzési és tanúsítási tevékenységét tovább kívánja folytatni, legkésőbb 2009. december 31-ig meg kell felelnie ezen rendelet tanúsító szervezetekre vonatkozó előírásainak, és kezdeményeznie kell az e rendelet szerinti tanúsító szervezetek elismerésére vonatkozó eljárást az MgSzH Központnál.

(2) A korábbi jogszabály alapján elismert tanúsító szervezet 2009. december 31-ét követően – e rendelet szerinti elismeréséig, de legkésőbb 2010. március 15-ig – ellenőrzési és tanúsítási tevékenységet csak az MgSzH Központ engedélyével folytathat.

31. § A mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai követelmények szerinti előállításának, forgalmazásának és jelölésének egyes eljárási szabályairól szóló 74/2004. (V. 1.) FVM rendelet hatályát veszti.

32. § Ez a rendelet

a) a Tanács 834/2007/EK rendelete (2007. június 28.) az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek címkézéséről és a 2092/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről;

b) a Bizottság 889/2008/EK rendelete (2008. szeptember 5.) az ökológiai termelés, a címkézés és az ellenőrzés tekintetében az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek címkézéséről szóló 834/2007/EK rendelet részletes végrehajtási szabályainak megállapításáról;

c) a Bizottság 1235/2008/EK rendelete (2008. december 8.) a 834/2007/EK tanácsi rendeletben az ökológiai termékek harmadik országból származó behozatalára előírt szabályozás végrehajtására vonatkozó részletes szabályok meghatározásáról

végrehajtásához szükséges egyes rendelkezéseket állapítja meg.

1. számú melléklet a 79/2009. (VI. 30.) FVM rendelethez

A tanúsító szervezet részére kibocsátott kódszám képzésének szabályai
A kódszám
1. első 7 karaktere: HU-ÖKO-
2. ezt követően egy futó sorszám két karakteren 01-től kezdődően.
A már egyszer kiadott kódszám ismételten nem adható ki.

2. számú melléklet a 79/2009. (VI. 30.) FVM rendelethez

A tanúsító szervezet elismerése tárgyában benyújtandó kérelem
mintája



Címzett:







tértivevényes úton

Tárgy: Ellenőrző és tanúsítási szervezet elismerése iránti kérelem


Tisztelt Cím!


Alulírott ........................................, mint a .............................. (név, cím) szervezet hivatalos képviselője, a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai gazdálkodási követelmények szerinti tanúsításának, előállításának, forgalmazásának, jelölésének és ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 79/2009. (VI. 30.) FVM rendelet alapján kérem az általam képviselt szervezet tanúsító szervezetként történő elismerését.

Kelt:





Mellékletek:
a) a szervezet Minőségügyi Kézikönyve
b) az aláírási címpéldány hiteles másolata
c) az ellenőrzésért és tanúsításért felelős személyek szakmai végzettségének és gyakorlatának igazolása
d) igazolás az EN 45011 vagy az ISO 65 követelményeire való akkreditációról
e) amennyiben szükséges, az akkreditált laboratóriummal kötött szerződés hiteles másolata

3. számú melléklet a 79/2009. (VI. 30.) FVM rendelethez12

A gazdasági szereplő részére kiállított státuszigazolás minimális
adattartalma
IGAZOLÁS
az ökológiai gazdálkodás ellenőrzési rendszerében végzett tevékenységről
1. Gazdaság szereplő adatai

Gazdaság szereplő neve:

 

Gazdaság szereplő címe (székhely),
magánszemély esetén lakcíme:

 

Képviselő neve:

 

Telephely címe (1):

 

Telephely címe (2):

 

2. Ökológiai tevékenységek összefoglalása

Tevékenység

O növénytermesztés

O állattenyésztés

O méhészet

O halgazdálkodás

O vadgazdálkodás

O gombatermesztés

O vadon termő növények begyűjtése

O raktározás

O feldolgozás – egyszerű (tisztítás, szárítás, őrlés, fagyasztás stb.)

O feldolgozás – összetett termékek gyártása

O feldolgozás – csomagolás (egységcsomag képzés)

O takarmánygyártás

O borászat

O kereskedelem

O import

O alvállalkozás

O egyéb

3. Állattartás adatai (beleértve a méhészetet is)
(az igazolás kiadásának időpontjában aktuális adatok)

Állatfaj

Állatfajta

Korcsoport

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megjegyzés: a felsorolás folytatható pótlapon.
4. Az ökológiai állattartó épületek/létesítmények és a trágya tárolására szolgáló létesítmények adatai (beleértve a méhészetet is)

Megnevezése

Típusa

Helye
(pontos cím, hrsz.)

Tulajdonosa
(név, cím)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megjegyzés: a felsorolás folytatható pótlapon.
5. Raktározás
Az ökológiai gazdálkodásból származó termékek raktározására használandó épületek adatai:

Tároló megnevezése

Tároló típusa

Tároló helye
(pontos cím, helyrajzi szám)

A tároló tulajdonosa
(név, cím)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megjegyzés: a felsorolás folytatható pótlapon.
6. Területi adatok
(az igazolás kiállításának időpontjában aktuális adatok)

Helyrajzi szám,
(ha van táblanév is)

Fizikai blokk
azonosító

Terület
(ha)

Idei évben tervezett növény

Utolsó
vegyszeres
kezelés
(mikor és mivel)

Utolsó
műtrágyázás
(mikor és mivel)

Település

Szám

Faj

Fajta

 

 

□□□□□-□-□□

 

 

 

 

 

 

 

□□□□□-□-□□

 

 

 

 

 

 

 

□□□□□-□-□□

 

 

 

 

 

 

 

□□□□□-□-□□

 

 

 

 

 

 

 

□□□□□-□-□□

 

 

 

 

 

 

 

□□□□□-□-□□

 

 

 

 

 

 

 

□□□□□-□-□□

 

 

 

 

 

7. Feldolgozás

Miből
(nyersanyag)

Hol
(feldolgozás helye)

Feldolgozás
(művelet megnevezése)

Mit
(késztermék)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megjegyzés: a felsorolás folytatható pótlapon.
8. Alvállalkozói tevékenység

Megbízó neve

Elérhetősége
(cím, telefonszám)

Felelős személy neve

Tevékenység leírása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megjegyzés: a felsorolás folytatható pótlapon.
9. Alvállalkozó alkalmazása

Alvállalkozó neve

Elérhetősége
(cím, telefonszám)

Felelős személy neve

Tevékenység leírása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10. Igazolom, hogy az 1. pontban leírt gazdasági szereplő
a) a 2–9. pontokban leírt tevékenységét
     (dátum)-tól jelen igazolás kiadásának időpontjáig az ökológiai mezőgazdasági termékek, élelmiszerek és takarmányok előállítását, feldolgozását, forgalmazását és importját ellenőrzésünk alatt, ellenőrzési programunk keretében végzi.
Átállási időszak a jelen igazoláshoz csatolt      db mellékletben részletezett tevékenységek esetében tart.
A mellékletben beazonosítható módon, részletesen le kell írni az átállással érintett tevékenysége(ke)t.
b) a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai gazdálkodási követelmények szerinti tanúsításának, előállításának, forgalmazásának, jelölésének és ellenőrzésének részletes szabályairól szóló FVM rendelet 27. és 28. §-ban leírt jogkövetkezmény alatt
□ nem áll;
□ áll, melyek tételesen a következők:     
c) a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai gazdálkodási követelmények szerinti tanúsításával kapcsolatos ügyben a tanúsító szervezettel perben
□ nem áll;
□ áll, mégpedig      (peres ügy rövid leírása).
d) a tanúsító szervezettel szemben tartozással
□ nem rendelkezik;
□ rendelkezik
11. Igazolom, hogy az 1. pontban leírt gazdasági szereplő jelen igazoláshoz másolatban csatolt      db érvényes Minősítő Tanúsítvánnyal rendelkezik:
Aláírásommal igazolom, hogy a közölt adatok a kitöltés időpontjában pontosak és megfelelnek a valóságnak.
Kelt:     
tanúsító szervezet
cégszerű aláírás
1

A rendeletet a 34/2013. (V. 14.) VM rendelet 30. §-a hatályon kívül helyezte 2013. május 29. napjával.

2

A 6. § (7) bekezdését a 172/2009. (XII. 22.) FVM rendelet 1. §-a iktatta be.

3

A 7. § (2) bekezdése a 172/2009. (XII. 22.) FVM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

4

A 15. § (5) bekezdése a 172/2009. (XII. 22.) FVM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

5

A 18. § (1) bekezdése a 172/2009. (XII. 22.) FVM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

6

A 18. § (2) bekezdése a 172/2009. (XII. 22.) FVM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

7

A 18. § (3) bekezdését a 172/2009. (XII. 22.) FVM rendelet 8. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

8

A 19. § (2) bekezdése a 172/2009. (XII. 22.) FVM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

9

A 19. § (3) bekezdése a 172/2009. (XII. 22.) FVM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

10

A 19. § (4) bekezdése a 172/2009. (XII. 22.) FVM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

11

A 27. § (3) bekezdése a 172/2009. (XII. 22.) FVM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

12

A 3. számú melléklet a 172/2009. (XII. 22.) FVM rendelet 7. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére