808/B/2009. AB határozat
808/B/2009. AB határozat*
2010.02.28.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t :
Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 41. § (6) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
I n d o k o l á s
I.
Az indítványozók utólagos normakontroll indítvány keretében a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 41. § (6) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték. A Pp. támadott rendelkezése kizárja, hogy vagyonjogi ügyekben a felek jogvitájukra a megyei bíróság hatáskörébe tartozó ügyben a Fővárosi Bíróság és a Pest Megyei Bíróság, a helyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyben pedig a Pesti Központi Kerületi Bíróság illetékességét kikössék. Az indítványozók szerint e rendelkezés a bírósághoz fordulás jogát [Alkotmány 57. § (1) bekezdés] azért sérti, mert korlátozza az „állampolgárok autonómiáját”, hiszen „az ország két távoli pontján élő peres fél számára minden bizonnyal éppen a fővárosi bíróságok illetékességének kikötése tűnik a leginkább ésszerű megoldásnak”, valamint „az ország közlekedési adottságai miatt Budapest a legkönnyebben megközelíthető csomópont”. Utaltak arra is, hogy a megyei bíróságok hatáskörébe tartozó „nagyobb értékű” ügyekben lehetetlen olyan illetékességi kikötést alkalmazni, mely a kizárt bíróságok eljárását alapozná meg, noha erre szükség volna, hiszen az indítványozók szerint pl. gazdasági perekben a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírái a „legfelkészültebbek és leginkább járatosak”.
Emellett az indítványozók úgy vélték, hogy a támadott rendelkezés hátrányos megkülönböztetést [Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés] is eredményez, hiszen indokolatlanul hátrányos helyzetbe hozza a „fővárosban élőket, a fővárosban székhellyel rendelkező jogi személyeket” a máshol lakóhellyel, székhellyel rendelkezőkkel szemben, illetőleg az egymástól távoli felek felpereseit az alperesek javára.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
2. A Pp.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezése:
„41. § (6) Vagyonjogi ügyek tekintetében a felek a felmerült jogvitájukra vagy a meghatározott jogviszonyból eredő jövőbeli jogvitájuk esetére nem köthetik ki
a) a megyei bíróság hatáskörébe tartozó ügyben a Fővárosi Bíróság és a Pest Megyei Bíróság;
b) a helyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság
illetékességét.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése a bírósághoz fordulás alapjogát tartalmazza, melynek lényegét az Alkotmánybíróság már több határozatában értelmezte. Megállapította, mindenkit alanyi jog illet meg arra, hogy jogait független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse, és hogy a bírósági eljárásban a fél pozíciójában szerepelhessen. Az alapvető jogból következően az államra az a kötelezettség hárul, hogy a jogok és kötelezettségek (jogviták) elbírálására, – egyebek mellett – a polgári jogok és kötelezettségek (a polgári joginak tekintett jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 67.; 59/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 353, 355.; 1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 35.; 930/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 502, 505.]. A 3/2006. (II. 8.) AB határozat a következőkre mutatott rá: A bírósághoz való jog egyik eleme a bírósághoz fordulás joga, abban az értelemben, hogy az érdekelt elérhesse, ügyét bíróság tárgyalja anélkül, hogy jogi vagy gyakorlati jellegű, visszaélésszerű akadályok ebben megakadályoznák (ABH 2006, 65, 92.).
A Pp. szabályait áttekintve az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg. Az általános illetékesség (Pp. 29. § és 30. §) minden perre fennáll, amelyre más bíróság kizárólagos illetékessége megállapítva nincsen. E szabályokon túlmenően a jogszabály bizonyos ügycsoportban további lehetőséget biztosít a felek számára az illetékes bíróság meghatározására. Az indítványozó által támadott rendelkezés – vagyonjogi ügyek tekintetében az eljáró bíróság meghatározása (kikötése) – ugyanis egy, a felek számára jogszabályban biztosított kedvezmény, miszerint kikötésük alapján a perre egyébként illetékes bíróság helyett más – a felek által kiválasztott – bíróság járhat el. Emellett a jogszabály alapján nincs helye illetékességi kikötésnek olyan ügyekben, amelyekre a törvény valamely bíróság kizárólagos illetékességét állapítja meg. Ellentétben a hatásköri szabályokkal (melytől a felek nem térhetnek el), a feleknek lehetőségük nyílik az illetékes bíróság meghatározására, de csak a törvény által meghatározott körben.
Az illetékesség általánosságban tehát az ügyek megosztását jelenti az azonos hatáskörű bíróságok között, ami lényegét tekintve egyfajta ésszerű területi korlátozást, arányosítást is eredményez. A felek választási lehetősége ezért nem lehet korlátlan, csak a Pp. szabályai által meghatározott körben jelölhetik ki a jogvitájukban eljáró bíróságot. A Pp. támadott szabályát beiktató, a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvényjavaslat indokolása kimondja: „A bírósági ügyforgalmi adatok elemzése alapján megállapítható, hogy a bíróságok közül jelenleg a legnagyobb ügyteherrel a Pest Megyei Bíróság és a Fővárosi Bíróság dolgozik, hiszen az egy éven túli perek 3/4-e e két bíróságon koncentrálódik. Erre tekintettel a törvény a megyei bíróságok közül e két bíróság, illetve a helyi szintű bíróságok közül a Pesti Központi Kerületi Bíróság esetében kizárja annak lehetőségét, hogy a felek a törvény hatályba lépése után a vagyonjogi ügyeik tekintetében felmerülő jogvitájukra kikössék e bíróságok illetékességét. A megjelölt bíróságok illetékességének kikötésére mindaddig nem kerülhet sor a jövőben, amíg törvény – az ügyforgalmi adatok változására figyelemmel – erről másként nem rendelkezik. Ez hozzájárul a bíróságok arányos ügyteher-elosztásához és ezzel az időszerű ítélkezés feltételeinek javításához”. A kikötött illetékesség ilyen jellegű korlátozására azért volt szükség, mert a parkolási ügyek felperesei jellemzően a Pesti Központi Kerületi Bíróság illetékességét kötötték ki. Az eljárások nagy száma miatt e bíróság működését az ellehetetlenülés veszélye fenyegette. Ilyen esetekben a jogalkotónak nemcsak hogy joga, hanem egyben kötelessége is, hogy a bíróságok zavartalan működését biztosítsa. A jogalkotó ezirányú törekvése alkotmányosan igazolható jogpolitikai célnak minősül. Önmagában az, hogy a jogszabály – bírósági igazgatási, arányos ügyteher-elosztási célzattal – bizonyos bíróság választásának lehetőségét nem teszi lehetővé, nem jelenti a felek bírósághoz forduláshoz való jogának sem a kizárását, sem az indokolatlan, cél nélküli korlátozását. A támadott rendelkezés nem eredményezi azt, hogy a felek jogvitájukat ne terjeszthetnék bíróság elé a Pp.-ben meghatározott általános és megmaradó alávetéses illetékességi okok alapján. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése tehát nem értelmezhető úgy, mint amely korlátlanul biztosítaná a bíróságok közötti tetszőleges választás lehetőségét.
2. Az indítványozók szerint a Pp. támadott rendelkezése hátrányos megkülönböztetést is megvalósít.
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését az Alkotmánybíróság – állandó gyakorlata szerint – a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. Kifejtette, hogy bár e rendelkezés szövegszerűen az alapvető jogok tekintetében tiltja a hátrányos megkülönböztetést, a tilalom – ha a megkülönböztetés sérti az emberi méltósághoz való alapvető jogot – kiterjed az egész jogrendszerre. Abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy az alapvető állampolgári jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77–78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138–140. stb.].
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában személyek közötti diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha a jogalkotó valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy embercsoporttal történt összehasonlításban kezel hátrányosabb módon [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 161–162.; 1043/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 744, 745.; 397/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 786, 787.; 432/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 789, 792.; 719/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 769, 775.; 17/2000. (V. 26.) AB határozat, ABH 2000, 112, 115.; 624/E/1999. AB határozat, ABH 2002, 1023, 1035 stb.].
Az Alkotmánybíróság a Pp. támadott rendelkezésével összefüggésben megállapítja, hogy az valamennyi jogalanyra egyformán vonatkozik, mind a természetes, mind pedig a jogi személyekre a jogszabály azonos előírásokat tartalmaz. A rendelkezés értelmében nincsen olyan jogalany, aki vagy amely a jogszabályban kizárt bíróság eljárását választhatná szerződéses kikötéssel, az tehát mindenki számára egyformán kizárt. Emiatt nem helytálló az indítványozók azon kifogása, hogy a rendelkezés hátrányos megkülönböztetést valósítana meg. Az Alkotmánybíróság számos határozatában (pl. 141/B/2003. AB határozat, ABH 2006, 1444, 1454.; 104/B/2003. AB határozat, ABH 2007, 1490, 1496.) kimondta, hogy a jogalanyokra azonos módon vonatkozó szabályok esetén a hátrányos megkülönböztetést tiltó Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének a sérelme fel sem merülhet.
Erre tekintettel a jogszabály minden jogalanyt ugyanolyan módon, azonosan kezel, így az a hátrányos megkülönböztetés tilalmát nem valósítja meg, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben is elutasította.
Budapest, 2010. február 9.
|
Dr. Paczolay Péter s. k., |
||||||||
|
az Alkotmánybíróság elnöke |
||||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Bragyova András s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Holló András s. k., |
Dr. Kiss László s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Kovács Péter s. k., |
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
előadó alkotmánybíró |
||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Lévay Miklós s. k., |
Dr. Trócsányi László s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás