84/2009. (X. 16.) ME határozat
84/2009. (X. 16.) ME határozat
a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a közös vízgyűjtőkön és a határvizeken történő együttműködésről szóló egyezmény létrehozására adott felhatalmazásról
2009.10.16.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. §-ának (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter és a külügyminiszter előterjesztése alapján
1. egyetértek a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a közös vízgyűjtőkön és a határvizeken történő együttműködésről szóló egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) létrehozásával;
2. felhatalmazom a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, hogy – az érintett miniszterekkel egyetértésben – a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje;
3. felhatalmazom a környezetvédelmi és vízügyi minisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet kézjegyével lássa el;
4. felhívom a külügyminisztert, hogy az Egyezmény létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;
5. felhívom a környezetvédelmi és vízügyi minisztert és a külügyminisztert, hogy az Egyezmény létrehozását követően az Egyezmény végleges szövegének megállapítására való felhatalmazásról szóló határozat tervezetét haladéktalanul terjesszék a Kormány elé.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
