• Tartalom

9/2009. (VI. 5.) HM határozat

9/2009. (VI. 5.) HM határozat

a Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ alapító okiratának módosításáról

2009.06.01.
Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) alapján – figyelemmel az államháztartás hatékony működését elősegítő szervezeti átalakításokról és az azokat megalapozó intézkedésekről szóló 2118/2006. (VI. 30.) Korm. határozatban, továbbá a 2044/2007. (III. 13.) Korm. határozattal módosított, a központi egészségügyi szolgáltató szervezetek létrehozásáról szóló 2009/2007. (I. 30.) Korm. határozatban, illetve az Állami Egészségügyi Központ létrehozása érdekében szükségessé vált egyes feladatokról szóló 2058/2007. (III. 31.) Korm. határozatban foglaltakra – a HM Állami Egészségügyi Központ 118/2007. (HK 18.), valamint 142/2007. (HK 22.) HM határozatokkal módosított, 89/2007. (HK 12.) HM határozattal kiadott alapító okiratát (a továbbiakban: határozat) az alábbiak szerint módosítom:
1. A határozat 1–16. pontjai helyébe a következő 1–16. pontok lépnek:
„1. A honvédelmi miniszter felügyelete alatt 2007. július 1-jei hatállyal központi költségvetési szervet alapítok.
2. A költségvetési szerv megnevezése: Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ (Honvéd, Rendészeti és Vasútegészségügyi Központ).
Rövidített megnevezése: HM ÁEK
Angol nyelvű megnevezése: Ministry of Defence State Health Centre (MoD SHC)
3. A költségvetési szerv székhelye: 1134 Budapest XIII., Róbert Károly krt. 44.
Postacíme: 1380 Budapest, Pf. 1214.
Telephelyei:
1062 Budapest VI., Podmaniczky u. 109–111.;
1121 Budapest XII., Szanatórium u. 2/A;
2621 Verőce (postacíme: 2621 Verőce, Pf. 20);
8381 Hévíz, Ady Endre út 31.;
8381 Hévíz, Kossuth Lajos u. 7/A;
8230 Balatonfüred, Szabadság u. 5.
4. A költségvetési szerv jogelődjei és azok székhelye:
– IRM Központi Kórház és Intézményei, 1071 Budapest VII., Városligeti fasor 9–13.;
– Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) Verőcei Betegotthon, 2621 Verőce, Pf. 20;
– MH Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet, 8381 Hévíz, Ady Endre út 31.;
– MH Balatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézet, 8230 Balatonfüred, Szabadság út 1.;
– MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet (a külön jogszabályban meghatározott tevékenység kivételével), 1062 Budapest VI., Podmaniczky utca 109–111.;
– Budai MÁV Kórház (a külön jogszabályban meghatározott tevékenység kivételével), 1121 Budapest XII., Szanatórium utca 2/A;
– Országos Gyógyintézeti Központ, 1135 Budapest XIII., Szabolcs utca 33–35.;
– MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ (fekvőbeteg-ellátó és egyes járóbeteg-ellátó elemeinek jogutódlással történő átvételével), 1134 Budapest XIII., Róbert Károly körút 44.
A költségvetési szerv kizárólag az elődintézmények fekvőbeteg-ellátó és egyes járóbeteg-ellátó elemeinek átvételéből adódó jogok és kötelezettségek tekintetében jogutódja az elődintézményeknek.
5. A költségvetési szerv a tevékenységének jellege alapján közintézet, a feladatellátáshoz gyakorolt funkciói szerint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. Ingatlanfenntartási és -üzemeltetési, -fejlesztési, az épületek fenntartásához, üzemeltetéséhez és a személyi állomány ellátásához szükséges tárgyieszköz- és anyagellátási feladatait a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) önállóan működő és gazdálkodó, az ingatlanfenntartási és -üzemeltetési feladatok központosított végrehajtására kijelölt költségvetési szerve végzi.
6. A költségvetési szerv tevékenysége a 861000 Fekvőbeteg-ellátás szakágazatba tartozik.
Alaptevékenysége a 2009. december 31-ig érvényes Államháztartási Szakfeladatrend szerint:
851121 Aktív fekvőbeteg-ellátás,
851532 Rehabilitációt, utókezelést és -gondozást nyújtó fekvőbeteg-ellátás,
851143 Krónikus fekvőbeteg-ellátás,
851275 Járóbetegek szakorvosi ellátása.
7. A költségvetési szerv jogi személy, önálló munkaköri jegyzékkel rendelkező szervezet, személyi állománya a HM-tárca költségvetési létszámkeretébe tartozik, az MH létszámát nem terheli, az MH középirányító szerveinél szolgálatot teljesítőkkel azonos elbírálás alá esik.
8. A költségvetési szerv:
a) alapítója: a honvédelmi miniszter;
b) irányító (felügyeleti) szerve: a Honvédelmi Minisztérium;
c) irányító szervének székhelye: 1055 Budapest V., Balaton utca 7–11.
9. A költségvetési szerv feladatait a honvédelmi miniszter felügyelete alatt végzi.
10. A költségvetési szerv működési köre: országos.
11. A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata:
11.1. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény, az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény, az egyes központosított egészségügyi szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások igénybevételéről, valamint a külön meghatározott személyek tekintetében fennálló egészségügyi ellátás rendjéről szóló 175/2007. (VI. 30.) Korm. rendelet előírásai szerint az igényjogosultak és jogosultak egészségügyi ellátása.
11.2. A költségvetési szerv honvédelem és rendvédelem egészségügyi területén ellátandó speciális állami feladata:
a) részvétel a Magyar Köztársaság szuverenitása, területi és légtérintegritása védelmében, valamint a szövetségi rendszerekben vállalt kötelezettségek teljesítéséhez szükséges katona-egészségügyi képességek kialakításában és fenntartásában, továbbá az ezekhez szükséges feltételrendszer biztosításában;
b) részvétel az egészségügy területén a társadalombiztosítással összefüggő és a katona-egészségügyre vonatkozó tevékenység végrehajtásában;
c) az MH nemzetközi kötelezettségeiből adódó egészségügyi feladatok végzésében való részvétel;
d) légi-földi kiürítés egészségügyi biztosítása;
e) részvétel az alkalmassági vizsgálatokban, valamint az alkalmassági követelmények és az alkalmasság elbírálásának rendje meghatározásában, az ideiglenes szolgálatképtelenség orvosi elbírálásában, a felülvizsgálati tevékenység (FÜV) végzésében a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.), valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) hatálya alá tartozó személyek esetében az MH HEK-kel együttműködve.
12. A költségvetési szerv alaptevékenysége az Államháztartási Szakfeladatrend szerint:
12.1. Fekvőbeteg-ellátás keretében
861001 Fekvőbetegek aktív ellátása;
861002 Fekvőbetegek krónikus ellátása;
861003 Bentlakásos egészségügyi rehabilitációs ellátás;
861004 Egészségügyi ápolás bentlakással;
861005 Bentlakásos hospice-ellátás.
12.2. Járóbeteg-ellátás, fogorvosi ellátás keretében
a) 8622 Szakorvosi járóbeteg-ellátás:
86221 Járóbeteg-szakellátás;
862211 Járóbetegek gyógyító szakellátása;
862212 Járóbetegek rehabilitációs szakellátása;
862213 Járóbetegek gyógyító gondozása;
862214 Járóbetegek egynapos ellátása (pl. művesekezelés);
86222 Egynapos sebészeti ellátás (egynapos beavatkozás);
862220 Egynapos sebészeti ellátás (egynapos beavatkozás);
86223 Foglalkozás-egészségügyi ellátás;
86224 Egyéb, máshová nem sorolt járóbeteg-ellátás;
862240 Egyéb, máshová nem sorolt járóbeteg-ellátás;
b) 8623 Fogorvosi járóbeteg-ellátás:
862303 Fogorvosi szakellátás.
12.3. Egyéb humán-egészségügyi ellátás keretében
8690 Egészségügyi felügyelet, ellenőrzés, szakértői tevékenység, tanácsadás;
869011 Hatósági eljárás érdekében vagy más, jogszabályban előírt okból kötelezően végzett egészségügyi
szakértői tevékenység;
869012 Humán gyógyszerkészítmények engedélyezésének, forgalmazásának hatósági feladataival összefüggő
szakértői tevékenység;
86903 Egészségügyi kiegészítő szolgáltatások;
869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások;
869032 Képalkotó diagnosztikai szolgáltatások;
869033 Paramedikális szolgáltatás, természetgyógyászat;
869034 Mentés;
869035 Betegszállítás, orvosi rendelvényre történő halottszállítás;
869036 Vér-, szövet- és egyéb kapcsolódó szövetbank;
869037 Fizikoterápiás szolgáltatás;
869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítő egészségügyi ellátás;
86904 Betegségmegelőzés, népegészségügyi ellátás;
969041 Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás;
969043 Fertőző megbetegedések megelőzése, járványügyi ellátás;
969044 Nem fertőző megbetegedések megelőzése;
969049 Egyéb betegségmegelőzés, népegészségügyi ellátás;
86905 Környezet-, település- és sugár-egészségügyi feladatok;
869051 Környezet-egészségügyi feladatok;
869053 Sugár-egészségügyi feladatok;
869060 Élelmezés-, és táplálkozás-egészségügyi felügyelet, ellenőrzés, tanácsadás;
12.4. A tudományos kutatás és fejlesztés területén
7219 Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés;
721921 Orvostudományi alapkutatás;
721922 Orvostudományi alkalmazott kutatás;
721923 Orvostudományi kísérleti fejlesztés;
12.5. Az oktatás területén
853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás;
853135 Szakiskolai felnőttoktatás;
853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési
évfolyamokon;
853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás;
853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési
évfolyamokon;
853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás;
8542 Felsőfokú oktatás;
854212 Szakirányú továbbképzés;
854221 Alapképzés;
854222 Mesterképzés;
854223 Doktori képzés;
12.6. Egyéb
712101 Mérőeszközök hitelesítése;
749010 Igazságügyi szakértői tevékenység;
477300 Gyógyszer-kiskereskedelem;
12.7. Honvédelem területén
842202 Védelmi képességek fenntartása;
842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek;
842542 Minősített időszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem);
842542 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvízvédelem);
842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás.
13.1. A költségvetési szerv vezetője, kinevezési rendje:
a) a vezető megnevezése: főigazgató;
b) a főigazgatót a honvédelemért felelős miniszter pályázat útján, határozott időre (5 évre) nevezi ki és menti fel.
13.2. A munkáltatói jogok a főigazgatót illetik meg, melyeknek gyakorlása meghatározott körben a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatában megosztható.
13.3. A főigazgatót a költségvetési szerv feladatainak ellátásában
– a katonai főigazgató-helyettes;
– a stratégiai és tudományos fejlesztési főigazgató-helyettes;
– a rehabilitációs főigazgató-helyettes;
– az orvos igazgató;
– az ápolási igazgató;
– az intézeti főgyógyszerész;
– a gazdasági igazgató
támogatja.
14.1. A költségvetési szervnél a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény hatálya alá tartozó közalkalmazottak állnak jogviszonyban, illetve a Hjt. hatálya alá tartozó hivatásos és szerződéses katonák teljesítenek szolgálatot.
14.2. A katonai és közalkalmazotti státusban egyaránt betölthető magasabb vezetői, vezetői megbízásokkal kapcsolatos pályázatokat a honvédelemért felelős miniszter írja ki. A magasabb vezetői, vezetői feladatok ellátásával pályázatot elnyert személyt a honvédelemért felelős miniszter bízza meg, illetve vonja vissza a megbízást.
15. A költségvetési szerv kisegítő és vállalkozási tevékenységei arányának felső határa 20% a költségvetési szerv kiadásaiban.
16. A költségvetési szerv nyilvántartásba vételét a Kt. 5. §-a alapján a Magyar Államkincstár végzi.”
2. A határozat 17. pontja a hatályát veszti, és ezzel egyidejűleg a határozat eredeti 18. pontjának számozása 17. pontra, eredeti 19. pontjának számozása 18. pontra változik.
3. A költségvetési szerv részletes szervezeti és működési rendjét a szervezeti és működési szabályzat tartalmazza. A szervezeti és működési szabályzatot a főigazgató ezen határozat hatálybalépését követő 90 napon belül módosítja és jóváhagyás céljából felterjeszti a honvédelmi miniszter részére.
4. Ez a határozat 2009. június 1-jén lép hatályba.
Budapest, 2009. május 19.
Dr. Szekeres Imre s. k.,
honvédelmi miniszter
A honvédelmi miniszter
89/2007. (HK 12.) HM határozata
az Állami Egészségügyi Központ (Honvéd, Rendészeti és Vasút-egészségügyi Központ)
központi költségvetési szerv alapításáról
(hatályos szöveg)
Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 88. § (1) bekezdése, illetve az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (Ámr.) 10. §-a alapján, figyelemmel a honvédelmi szervek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól szóló 226/2004. (VII. 27.) Korm. rendeletben, valamint az államháztartás hatékony működését elősegítő szervezeti átalakításokról és az azokat megalapozó intézkedésekről szóló 2118/2006. (VI. 30.) Korm. határozatban, továbbá – a 2044/2007. (III. 13.) Korm. határozattal módosított – a központi egészségügyi szolgáltató szervezetek létrehozásáról szóló 2009/2007. (I. 30.) Korm. határozatban, illetve az Állami Egészségügyi Központ létrehozása érdekében szükségessé vált egyes feladatokról szóló 2058/2007. (III. 31.) Korm. határozatban foglaltakra – a következő
alapító okiratot
adom ki:
1.1 A honvédelmi miniszter felügyelete alatt 2007. július 1-jei hatállyal központi költségvetési szervet alapítok.
2.2, 3 A költségvetési szerv megnevezése: Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ (Honvéd, Rendészeti és Vasút-egészségügyi Központ).
Rövidített megnevezése: HM ÁEK
Angol nyelvű megnevezése: Ministry of Defence State Health Centre (MoD SHC)
3.4 A költségvetési szerv székhelye: 1134 Budapest XIII., Róbert Károly krt. 44.
Postacíme: 1380 Budapest, Pf. 1214.
Telephelyei:
1062 Budapest VI., Podmaniczky u. 109–111.;
1121 Budapest XII., Szanatórium u. 2/A;
2621 Verőce (postacíme: 2621 Verőce, Pf. 20);
8381 Hévíz, Ady Endre út 31.;
8381 Hévíz, Kossuth Lajos u. 7/A;
8230 Balatonfüred, Szabadság u. 5.
4.5, 6 A költségvetési szerv jogelődjei és azok székhelye:
– IRM Központi Kórház és Intézményei, 1071 Budapest VII., Városligeti fasor 9–13.;
– Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) Verőcei Betegotthon, 2621 Verőce, Pf. 20;
– MH Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet, 8381 Hévíz, Ady Endre út 31.;
– MH Balatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézet, 8230 Balatonfüred, Szabadság út 1.;
– MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet (a külön jogszabályban meghatározott tevékenység kivételével), 1062 Budapest VI., Podmaniczky utca 109–111.;
– Budai MÁV Kórház (a külön jogszabályban meghatározott tevékenység kivételével), 1121 Budapest XII., Szanatórium utca 2/A;
– Országos Gyógyintézeti Központ, 1135 Budapest XIII., Szabolcs utca 33–35.;
– MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ (fekvőbeteg-ellátó és egyes járóbeteg-ellátó elemeinek jogutódlással történő átvételével), 1134 Budapest XIII., Róbert Károly körút 44.
A költségvetési szerv kizárólag az elődintézmények fekvőbeteg-ellátó és egyes járóbeteg-ellátó elemeinek átvételéből adódó jogok és kötelezettségek tekintetében jogutódja az elődintézményeknek.
5.7, 8, 9 A költségvetési szerv a tevékenységének jellege alapján közintézet, a feladatellátáshoz gyakorolt funkciói szerint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. Ingatlanfenntartási és -üzemeltetési, -fejlesztési, az épületek fenntartásához, üzemeltetéséhez és a személyi állomány ellátásához szükséges tárgyieszköz- és anyagellátási feladatait a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) önállóan működő és gazdálkodó, az ingatlanfenntartási és -üzemeltetési feladatok központosított végrehajtására kijelölt költségvetési szerve végzi.
6.10 A költségvetési szerv tevékenysége a 861000 Fekvőbeteg-ellátás szakágazatba tartozik.
Alaptevékenysége a 2009. december 31-ig érvényes Államháztartási Szakfeladatrend szerint:
851121 Aktív fekvőbeteg-ellátás,
851532 Rehabilitációt, utókezelést és gondozást nyújtó fekvőbeteg-ellátás,
851143 Krónikus fekvőbeteg-ellátás,
851275 Járó betegek szakorvosi ellátása.
7.11, 12 A költségvetési szerv jogi személy, önálló munkaköri jegyzékkel rendelkező szervezet, személyi állománya a HM tárca költségvetési létszámkeretébe tartozik, az MH létszámát nem terheli, az MH középirányító szerveinél szolgálatot teljesítőkkel azonos elbírálás alá esik.
8.13, 14 A költségvetési szerv:
a) alapítója: a honvédelmi miniszter;
b) irányító (felügyeleti) szerve: a Honvédelmi Minisztérium;
c) irányító szervének székhelye: 1055 Budapest V., Balaton utca 7–11.
9.15, 16 A költségvetési szerv feladatait a honvédelmi miniszter felügyelete alatt végzi.
10.17, 18 A költségvetési szerv működési köre: országos.
11.19 A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata:
11.1. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény, az egészségügyi ellátó rendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény, az egyes központosított egészségügyi szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások igénybevételéről, valamint a külön meghatározott személyek tekintetében fennálló egészségügyi ellátás rendjéről szóló 175/2007. (VI. 30.) Korm. rendelet előírásai szerint az igényjogosultak és jogosultak egészségügyi ellátása.
11.2. A költségvetési szerv honvédelem és rendvédelem egészségügyi területén ellátandó speciális állami feladata:
a) Részvétel a Magyar Köztársaság szuverenitása, területi és légtérintegritása védelmében, valamint a szövetségi rendszerekben vállalt kötelezettségek teljesítéséhez szükséges katona-egészségügyi képességek kialakításában és fenntartásában, továbbá az ezekhez szükséges feltételrendszer biztosításában;
b) részvétel az egészségügy területén a társadalombiztosítással összefüggő és a katona-egészségügyre vonatkozó tevékenység végrehajtásában;
c) az MH nemzetközi kötelezettségeiből adódó egészségügyi feladatok végzésében való részvétel;
d) légi-földi kiürítés egészségügyi biztosítása;
e) részvétel az alkalmassági vizsgálatokban, valamint az alkalmassági követelmények és az alkalmasság elbírálásának rendje meghatározásában, az ideiglenes szolgálatképtelenség orvosi elbírálásában, a felülvizsgálati tevékenység /FÜV/ végzésében a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.), valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) hatálya alá tartozó személyek esetében az MH HEK-kel együttműködve.
12.20, 21 A költségvetési szerv alaptevékenysége az Államháztartási Szakfeladatrend szerint:
12.1. Fekvőbeteg-ellátás keretében
861001 fekvő betegek aktív ellátása;
861002 fekvő betegek krónikus ellátás;
861003 bentlakásos egészségügyi rehabilitációs ellátás;
861004 egészségügyi ápolás bentlakással;
861005 bentlakásos hospice ellátás.
12.2. Járóbeteg-ellátás, fogorvosi ellátás keretében
a) 8622 Szakorvosi járóbeteg-ellátás:
86221 Járóbeteg-szakellátás;
862211 Járó betegek gyógyító szakellátása;
862212 Járó betegek rehabilitációs szakellátása;
862213 Járó betegek gyógyító gondozása;
862214 Járó betegek egynapos ellátása (pl.: művesekezelés);
86222 Egynapos sebészeti ellátás (egynapos beavatkozás);
862220 Egynapos sebészeti ellátás (egynapos beavatkozás);
86223 Foglalkozás-egészségügyi ellátás;
86224 Egyéb, máshová nem sorolt járóbeteg-ellátás;
862240 Egyéb, máshová nem sorolt járóbeteg-ellátás.
b) 8623 Fogorvosi járóbeteg-ellátás:
862303 Fogorvosi szakellátás.
12.3. Egyéb humán-egészségügyi ellátás keretében
8690 Egészségügyi felügyelet, ellenőrzés, szakértői tevékenység, tanácsadás;
869011 Hatósági eljárás érdekében vagy más, jogszabályban előírt okból kötelezően végzett egészségügyi
szakértői tevékenység;
869012 Humán gyógyszerkészítmények engedélyezésének, forgalmazásának hatósági feladataival összefüggő
szakértői tevékenysége;
86903 Egészségügyi kiegészítő szolgáltatások;
869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások;
869032 Képalkotó diagnosztikai szolgáltatások;
869033 Paramedikális szolgáltatás, természetgyógyászat;
869034 Mentés;
869035 Betegszállítás, orvosi rendelvényre történő halottszállítás;
869036 Vér-, szövet- és egyéb kapcsolódó szövetbank;
869037 Fizikoterápiás szolgáltatás;
869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítő egészségügyi ellátás;
86904 Betegségmegelőzés, népegészségügyi ellátás;
969041 Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás;
969043 Fertőző megbetegedések megelőzése, járványügyi ellátás;
969044 Nem fertőző megbetegedések megelőzése;
969049 Egyéb betegségmegelőzés, népegészségügyi ellátás;
86905 Környezet-, település- és sugár-egészségügyi feladatok;
869051 Környezet-egészségügyi feladatok;
869053 Sugár-egészségügyi feladatok;
869060 Élelmezés-, és táplálkozás-egészségügyi felügyelet, ellenőrzés, tanácsadás;
12.4. A tudományos kutatás és fejlesztés területén
7219 Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés;
721921 Orvostudományi alapkutatás;
721922 Orvostudományi alkalmazott kutatás;
721923 Orvostudományi kísérleti fejlesztés;
12.5. Az oktatás területén
853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás;
853135 Szakiskolai felnőttoktatás;
853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési
évfolyamokon;
853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás;
853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési
évfolyamokon;
853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás;
8542 Felsőfokú oktatás;
854212 Szakirányú továbbképzés;
854221 Alapképzés;
854222 Mesterképzés;
854223 Doktori képzés;
12.6. Egyéb
712101 Mérőeszközök hitelesítése;
749010 Igazságügyi szakértői tevékenység;
477300 Gyógyszer-kiskereskedelem;
12.7. Honvédelem területén
842202 Védelmi képességek fenntartása;
842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek;
842542 Minősített időszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem);
842542 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvízvédelem);
842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás.
13.1.22 23 A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje:
a) a vezető megnevezése: főigazgató;
b) a főigazgatót a honvédelemért felelős miniszter pályázat útján, határozott időre (5 évre) nevezi ki és menti fel.
13.2. A munkáltatói jogok a főigazgatót illetik meg, melyeknek gyakorlása meghatározott körben a költségvetési szerv Szervezeti és Működési Szabályzatában megosztható.
13.3. A főigazgatót a költségvetési szerv feladatainak ellátásában
– katonai főigazgató-helyettes;
– stratégiai és tudományos fejlesztési főigazgató-helyettes;
– rehabilitációs főigazgató-helyettes;
– orvos igazgató;
– ápolási igazgató;
– intézeti főgyógyszerész;
– gazdasági igazgató
támogatja.
14.1.24 25 A költségvetési szervnél a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény hatálya alá tartozó közalkalmazottak állnak jogviszonyban, illetve a Hjt. hatálya alá tartozó hivatásos és szerződéses katonák teljesítenek szolgálatot.
14.2.26 A katonai és közalkalmazotti státusban egyaránt betölthető magasabb vezetői, vezetői megbízásokkal kapcsolatos pályázatokat a honvédelemért felelős miniszter írja ki. A magasabb vezetői, vezetői feladatok ellátásával pályázatot elnyert személyt a honvédelemért felelős miniszter bízza meg, illetve vonja vissza a megbízást.
15.27, 28 A költségvetési szerv kisegítő és vállalkozási tevékenységei arányának felső határa 20% a költségvetési szerv kiadásaiban.
16.29, 30 A költségvetési szerv nyilvántartásba vételét a Kt. 5. §-a alapján a Magyar Államkincstár végzi.
17.31 A költségvetési szerv részletes szervezeti és működési rendjét a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza. A Szervezeti és Működési Szabályzatot a HM ÁEK főigazgatója készíti el, és az alapító okirat hatálybelépését követő 60 napon belül jóváhagyásra felterjeszti a honvédelmi miniszterhez.
18.32 Ez a határozat 2007. július 1. napján lép hatályba*.
A határozat szövege hatályos 2009. június 1-jétől.
Dr. Szekeres Imre s. k.,
honvédelmi miniszter
1

Módosította: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

2

Módosította: 142/2007. (HK 22.) HM határozat 1. pont.

3

Módosította: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

4

Módosította: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

5

A rövidítést módosította: 142/2007. (HK 22.) HM határozat 2. pont.

6

Módosította: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

7

Módosította: 118/2007. (HK 18.) HM határozat 1. pont.

8

A rövidítést módosította: 142/2007. (HK 22.) HM határozat 2. pont.

9

Módosította: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

10

Módosította: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

11

A rövidítést módosította: 142/2007. (HK 22.) HM határozat 2. pont

12

Módosította: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

13

A rövidítést módosította: 142/2007. (HK 22.) HM határozat 2. pont.

14

Módosította: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

15

A rövidítést módosította: 142/2007. (HK 22.) HM határozat 2. pont.

16

Módosította: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

17

A rövidítést módosította: 142/2007. (HK 22.) HM határozat 2. pont.

18

Módosította: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

19

Módosította: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

20

A rövidítést módosította: 142/2007. (HK 22.) HM határozat 2. pont.

21

Módosította: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

22

A rövidítést módosította: 142/2007. (HK 22.) HM határozat 2. pont.

23

Módosította: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

24

A rövidítést módosította: 142/2007. (HK 22.) HM határozat 2. pont.

25

Módosította: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

26

Módosította: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

27

A rövidítést módosította: 142/2007. (HK 22.) HM határozat 2. pont.

28

Módosította: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

29

A rövidítést módosította: 142/2007. (HK 22.) HM határozat 2. pont.

30

Módosította: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

31

Átszámozta: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

32

Átszámozta: 9/2009. (VI. 5.) HM határozat 2. pont.

*.

A határozat aláírásának napja: 2007. június 13.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére