• Tartalom

91/2009. (VII. 28.) FVM rendelet

91/2009. (VII. 28.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 136/2008. (X. 18.) FVM rendelet módosításáról1

2009.07.29.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 136/2008. (X. 18.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Támogatás vehető igénybe mikrovállalkozások fejlesztéseinek támogatására, a megkezdett vagy tervezett gazdasági tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó a (2) bekezdésben meghatározott, gazdaságon kívül végzett tevékenységre, amely legkésőbb az első kifizetési kérelem benyújtásakor szerepel a mikrovállalkozás bejegyzett tevékenységei között, vagy természetes személy ügyfél esetén az első kifizetési kérelem benyújtásáig felvett tevékenység.”

2. § (1) Az R. 5. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) E rendelet alapján kizárólag olyan fejlesztések támogathatók, amelyek megvalósulásának helye az ügyfél lakóhelye vagy tartózkodási helye, székhelye, telephelye vagy fióktelepe, vagy fióktelephelye szerinti település.”

(2) Az R. 5. §-a a következő (7)–(8) bekezdésekkel egészül ki:

„(7) E rendelet keretében benyújtott támogatási kérelmek vonatkozásban a Vhr. 7. § (1) bekezdés b) pontját nem kell alkalmazni.
(8) Induló vállalkozás esetén a Vhr. 7. § (1) bekezdés c) pontjában előírt nehéz helyzetben lévőséget a támogatási kérelem benyújtásától számított harmadik lezárt, teljes gazdasági évet követően kell vizsgálni.”

3. § Az R. 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

7. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-ai 1698/2005/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: EK Rendelet) 75. cikk 1. bekezdés a) pontja szerinti felelősségének eleget téve az Irányító Hatóság úgy rögzíti a projektek kiválasztásának eljárását, hogy teljesüljenek a következő közösségi rendelkezések:
a) a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (a továbbiakban: HVS) részét képező jogcímek esetében a projektek kiválasztása az EK Rendelet 62. cikk 4. pontja szerint a LEADER HACS-ok feladata;
b) az EK Rendelet IV. címének 4. szakaszában foglalt LEADER elvek szerint az alulról jövő megközelítéseket és a helyi sajátosságokat érvényesíteni kell a HVS végrehajtása során.
(2) A fenti elvek szerint történik a benyújtott üzleti terv és HVS-hez való illeszkedés értékelése. Az adminisztratív ellenőrzés keretében végzett értékelés során a fenti eljárás és elvek úgy érvényesülnek, hogy a LEADER HACS-ok által szabályszerűen adott pontszámokat kell figyelembe venni az üzleti terv értékelésénél, amennyiben az ellenőrzés során meghatározott pontszám és a LEADER HACS által adott pontszám közti eltérés a 10%-ot nem haladja meg.
(3) A támogatási kérelmet az MVH az e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el és az 1. számú mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel, valamint a Törvény 32. § (1) bekezdés c) pont szerinti rangsor állításával döntést hoz.”

4. § Az R. 1. számú melléklete helyébe e rendelet melléklete lép.

5. § E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit a 2008. október 19. és 2009. január 10. között benyújtott támogatási kérelmekre is alkalmazni kell.

Melléklet a 91/2009. (VII. 28.) FVM rendelethez

Értékelési szempontok
1.1.    A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület területén alkalmazandó pontozás

Szakmai szempontok

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, vállalkozói tevékenységet hoz létre:

Ügyfél nyilatkozata alapján

= Igen

10 pont

= Nem

0 pont

2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok alkalmazásra kerülnek

Okirat másolata, nyilatkozat amennyiben vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig

= Igen

10 pont

= Nem

0 pont

3. A beruházás tartalmaz megújuló- vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit.

Igazolás

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

Összesen:

25 pont

Horizontális szempontok

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma.

Pénzügyi terv alapján

- 0-10000000 Ft/új munkahely

18 pont

- 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely

14 pont

- 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely

10 pont

- 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely

8 pont

- 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely

4 pont

- Nem hoz létre új munkahelyet

0 pont

5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat:

Nyilatkozat

- nő,

- 25 év alatti pályakezdő fiatal,

- fogyatékkal élő,

- 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló

- 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló

Legalább két fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást)

6 pont

= Legalább egy fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást)

3 pont

= Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás)

2 pont

= Nem foglalkoztat

0 pont

6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül:

Kérelem

- Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik)

6 pont

- Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében vagy nem teljes akadálymentesítés történik

3 pont

- Nem történik akadálymentesítés

0 pont

7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg:

Kormányrendeletek mellékletei alapján

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:

A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)

- 1000 fő alatti

8 pont

- 1000-2500 fő

6 pont

- 2501-3500 fő

4 pont

- 3500 fő feletti

2 pont

9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg:

Együttműködési megállapodás

= Igen

6 pont

= Nem

0 pont

10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:

Kérelem alapján

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett - helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához:

Kérelem alapján

= Igen

6 pont

= Nem

0 pont

12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése:

=    Megoldási javaslat;

=    Megvalósulás során támogatható minimális projektméret;

=    Támogatható szervezet (A HVS „Támogatási intenzitás” pontjában megjelölt szervezet);

=    Támogatási intezítás.

Amennyiben a fenti szempontok közül legalább egy szemponthoz illeszkedik:

Nem illeszkedik:

HVS alapján

20 pont

0 pont

13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő:

Kérelem, HVS

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

Összesen:

85 pont

Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható)

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető maximális pontszám

Befektetett eszközök változása

2 pont

Saját tőke változása a beruházás

A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája

időtartama alatt

2 pont

Értékcsökkenés változása

2 pont

Saját tőke változása a működtetési időszak alatt

1 pont

Vállalatértékelés

A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata

2 pont

Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben

2 pont

Terv adatok értékelése

Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont.

2 pont

Pénzügyi terv üzemeltetési-
hatékonysági vizsgálata

Ha kérelmező benyújtást követő 3 évben realizált árbevétele, a benyújtás évében tervezett (bázis év) árbevételéhez képest a növekmények értéke eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha az 1,2-szeresét, akkor 2 pont.

2 pont

Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni.

2 pont

Pénzügyi terv

max. 20 pont

Üzleti terv

max. 30+10 pont

Max: 60 pont

1.2.    Abaúj Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás

=    Megvalósítás során támogatható maximális projektméret;

=    Megvalósulás során támogatható minimális projektméret.

Amennyiben valamennyi fenti szemponthoz illeszkedik:

1.3.    Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület területén alkalmazandó pontozás

1.4.    „Bakonyalja-Kisalföld Kapuja” Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás:

=    Támogatható szervezet (A HVS „Támogatási intezítás” pontjában megjelölt szervezet).

Amennyiben valamennyi fenti szemponthoz illeszkedik:

Nem illeszkedik:

HVS

20 pont

0 pont

13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő:

Kérelem, HVS

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

Összesen:

85 pont

Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható)

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető maximális pontszám

Befektetett eszközök változása

2 pont

Saját tőke változása a beruházás

A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája

időtartama alatt

2 pont

Értékcsökkenés változása

2 pont

Saját tőke változása a működtetési időszak alatt

1 pont

Vállalatértékelés

A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata

2 pont

Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben

2 pont

Terv adatok értékelése

A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata

3 pont

Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont.

2 pont

Pénzügyi terv üzemeltetési-
hatékonysági vizsgálata

Ha kérelmező benyújtást követő 3 évben realizált árbevétele, a benyújtás évében tervezett (bázis év) árbevételéhez képest a növekmények értéke eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha az 1,2-szeresét, akkor 2 pont.

2 pont

Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni.

2 pont

Pénzügyi terv

max. 20 pont

Üzleti terv

max. 30+10 pont

Max: 60 pont

1.5.    Borsod-Torna-Gömör Egyesület területén alkalmazandó pontozás:

1.6.    Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás

=    Támogatható szervezet (A HVS „Támogatási intenzitás” pontjában megjelölt szervezet).

1.7.    Dél-Balatoni LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt területén alkalmazandó pontozás:

1.8.    Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete területén alkalmazandó pontozás

1.9.    Dél-Zempléni Nektár LEADER Nonprofit Kft területén alkalmazandó pontozás

Amennyiben a fenti szemponthoz illeszkedik:

1.10.    DIPO Duna-Ipoly Határmenti Együttműködések Helyi Közössége Közhasznú Egyesülete területén alkalmazandó pontozás:

=    Megvalósítás során támogatható maximális projektméretet legfeljebb 25%-kal haladhatja meg.

Amennyiben valamennyi fenti szemponthoz illeszkedik:

Nem illeszkedik:

HVS alapján

20 pont

0 pont

13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő:

Kérelem, HVS

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

Összesen:

85 pont

Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható)

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető maximális pontszám

Befektetett eszközök változása

2 pont

Saját tőke változása a beruházás

A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája

időtartama alatt

2 pont

Értékcsökkenés változása

2 pont

Saját tőke változása a működtetési időszak alatt

1 pont

Vállalatértékelés

A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata

2 pont

Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben

2 pont

Terv adatok értékelése

A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata

3 pont

Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont.

2 pont

Pénzügyi terv üzemeltetési-
hatékonysági vizsgálata

Ha kérelmező benyújtást követő 3 évben realizált árbevétele, a benyújtás évében tervezett (bázis év) árbevételéhez képest a növekmények értéke eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha az 1,2-szeresét, akkor 2 pont.

2 pont

Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni.

2 pont

Pénzügyi terv

max. 20 pont

Üzleti terv

max. 30+10 pont

Max: 60 pont

1.11.    Duna Összeköt Egyesület területén alkalmazandó pontozás

1.12.    Dunamellék-Felső-Kiskunság-Homokhátság-Sárköz LEADER Egyesület területén alkalmazandó pontozás:

1.13.    Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontszám:

•    Megvalósítás során támogatható maximális projektméret;

1.14.    Eger Vidék Kincsei Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft területén alkalmazandó pontozás

1.15.    Érmelléki Vidékfejlesztési Noprofit Kft:

Amennyiben a fenti a szemponthoz illeszkedik:

1.16.    Észak Hevesi LEADER Fejlődéséért Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás:

1.17.    Észak-Borsodi LEADER Unió Egyesület területén alkalmazandó pontozás:

1.18.    Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás:

=    Megoldási javaslat.

1.19.    Hajdúvölgy-Körösmente Térsége Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás:

1.20.    HAJT-A Csapat Egyesület területén alkalmazandó pontozás:

1.21.    Kiskunok Vidékéért Egyesület területén alkalmazandó pontozás:
1

A rendeletet a 33/2011. (IV. 28.) VM rendelet 18. §-a hatályon kívül helyezte 2011. április 29. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére