• Tartalom

92/2009. (VII. 28.) FVM rendelet

92/2009. (VII. 28.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 137/2008. (X. 18.) FVM rendelet módosításáról1

2009.07.29.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 137/2008. (X. 18.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 5. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az ügyfél támogatási kérelmet a 4. számú melléklet szerinti településen vagy annak külterületén megvalósuló fejlesztésre nyújthat be, mely településen vagy annak külterületén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkezik. Amennyiben a kérelem több települést is érint, az ügyfélnek valamely településen vagy annak külterületén lakóhellyel, tartózkodási hellyel, székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel kell rendelkeznie.”

(2) Az R. 5. §-a a következő (11)–(12) bekezdésekkel egészül ki:

„(11) E rendelet keretében benyújtott támogatási kérelmek vonatkozásban a Vhr. 7. § (1) bekezdés b) pontját nem kell alkalmazni.
(12) Induló vállalkozás esetén a Vhr. 7. § (1) bekezdés c) pontjában előírt nehéz helyzetben lévőséget a támogatási kérelem benyújtásától számított harmadik lezárt, teljes gazdasági évet követően kell vizsgálni.”

2. § Az R. 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

7. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-ai 1698/2005/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: EK Rendelet) 75. cikk 1. bekezdés a) pontja szerinti felelősségének eleget téve az Irányító Hatóság úgy rögzíti a projektek kiválasztásának eljárását, hogy teljesüljenek a következő közösségi rendelkezések:
a) a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (a továbbiakban: HVS) részét képező jogcímek esetében a projektek kiválasztása az EK Rendelet 62. cikk 4. pontja szerint a LEADER HACS-ok feladata;
b) az EK Rendelet IV. címének 4. szakaszában foglalt LEADER elvek szerint az alulról jövő megközelítéseket és a helyi sajátosságokat érvényesíteni kell a HVS végrehajtása során.
(2) A fenti elvek szerint történik a benyújtott üzleti terv és HVS-hez való illeszkedés értékelése. Az adminisztratív ellenőrzés keretében végzett értékelés során a fenti eljárás és elvek úgy érvényesülnek, hogy a LEADER HACS-ok által szabályszerűen adott pontszámokat kell figyelembe venni az üzleti terv értékelésénél, amennyiben az ellenőrzés során meghatározott pontszám és a LEADER HACS által adott pontszám közti eltérés a 10%-ot nem haladja meg.
(3) A támogatási kérelmet az MVH az e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el és az 1. számú mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel, valamint a Törvény 32. § (1) bekezdés c) pont szerinti rangsor állításával döntést hoz.”

3. § Az R. 1. számú melléklete helyébe e rendelet melléklete lép.

4. § E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit a 2008. október 19. és 2009. január 10. között benyújtott támogatási kérelmekre is alkalmazni kell.

Melléklet a 92/2009. (VII. 28.) FVM rendelethez

1.1. Dél-Zempléni Nektár LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Kft területén alkalmazandó pontszámok

9M27904_0

Szakmai szempontok

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez
rendelhető pontszám

1. A fejlesztés helyi, térségi hagyományos (a térségben történelmi vagy kulturális múlttal rendelkező) mesterségek és/vagy természeti és/vagy kulturális értékek bemutatására irányul:

Kérelem alapján

- Igen, a kérelemnek részét képezi a fenti értékek közül két típus bemutatása

10 pont

- Igen, a kérelemnek részét képezi a fenti értékek közül egy típus bemutatása

5 pont

- Igen, a fenti, de máshol/más tulajdonában álló értékek közül legalább egyet - együttműködési megállapodás alapján vagy saját szervezésben - programként tervez bemutatni

3 pont

- Nem

0 pont

2. A fejlesztés helyszínének kistérségben van-e természeti, kulturális vagy egyéb nemzetközi, országos vagy regionális jelentőségű turisztikai vonzerő:

Kérelem alapján

- Igen a kérelemnek részét képezi egy nemzetközi vagy országos jelentőségű turisztikai vonzerő bemutatása;

10 pont

- Igen a kérelemnek részét képezi egy regionális jelentőségű turisztikai vonzerő bemutatása;

5 pont

- A fejlesztés térségében nincs turisztikai vonzerő.

0 pont

3. A térség turisztikai kínálatában jön-e létre új típusú vagy kínálatbővítő szolgáltatás:

Kérelem alapján

- Igen

5 pont

- Nem

0 pont

4. Az ügyfél az üzemeltetési időszak alatt együttműködés keretében kívánja a fejlesztést megvalósítani:

Együttműködési megállapodás

- Igen

10 pont

- Nem

0 pont

Összesen:

35 pont

Horizontális szempontok

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez
rendelhető pontszám

5. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására

Pénzügyi terv alapján

Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma. (bele értve az önfoglalkoztatást)

- 0-20 000 000 Ft/új munkahely

12 pont

- 20 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely

8 pont

- 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely

4 pont

- Nem hoz létre új munkahelyet

0 pont

6. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat:

Nyilatkozat

- nő,

- 25 év alatti pályakezdő fiatal,

- fogyatékkal élő,

- 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló

- 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló

- Legalább két fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást)

10 pont

- Legalább egy fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást)

5 pont

- Nem foglalkoztat

0 pont

7. A beruházás hátrányos helyzetű területen
valósul meg:

Kormányrendeletek mellékletei alapján

- Igen

5 pont

- Nem

0 pont

8. A fejlesztés helye szerinti település állandó lakosainak száma:

A kérelem benyújtásának évében január 1-én hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)

- 1000 fő alatti

- 1001-3000 fő

- 3000 fő feletti

5 pont
3 pont
1 pont

9. A beruházással érintett épületek (kiszolgáló létesítmények) vagy szolgáltatás akadálymentesítése is megtörténik:

Kérelem, tervdokumentáció alapján

- Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés teljes (nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) akadálymentesítésére sor kerül

5 pont

- Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében vagy nem teljes akadálymentesítés történik

3 pont

- Nem történik akadálymentesítés

0 pont

10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás során alkalmazza az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:

Kérelem alapján, tervdokumentáció alapján

- Igen

5 pont

- Nem

0 pont

11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékek, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett - helyben élő, dolgozó emberek környezetének , életminőségének javításához:

Kérelem alapján

- Igen

5 pont

- Nem

0 pont

Fejlesztés komplexitása

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez
rendelhető pontszám

12. Komplex (egymást kiegészítő) szolgáltatás kiépítését célozza meg a kérelem (célterületek kapcsolódása alapján)

Kérelem alapján

- Kettő vagy több célterületre irányul

3 pont

- Egy célterületre irányul

0 pont

13. A kérelem HVS-hez való illeszkedése:

=    Megvalósítás során támogatható maximális projektméret;

Amennyiben a fenti szemponthoz illeszkedik:

Nem illeszkedik:

HVS alapján

20 pont

0 pont

14. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő:

Kérelem, HVS

- Igen

5 pont

- Nem

0 pont

Összesen:

75 pont

Pénzügyi szempontok

Értékelési szempont
megnevezése

Értékelés módja
(Ellenőrzés módja)

Értékeléshez rendelhető
maximális pontszám

Önkormányzat, önkormányzati társulás, non-profit szervezet, egyházi jogi személy esetén

Bázis évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont.

Saját bevételek aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

Kérelmező értékelése

a 13%-ot, akkor 3 pont

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

3 pont

Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Saját bevételek aránya

2 pont

Üzemeltetési vizsgálat

Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum 5 pont.

5 pont

Összesen:

20 pont

Értékelési szempont
megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető
maximális pontszám

Természetes személy esetében

Az ügyfélnek a bázis évben a turisztikai tevékenységből származó árbevétel értéke eléri a

Szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshely fejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik)

600.000 Ft-ot, akkor 1 pont
800.000 Ft-ot, akkor 2 pont
1 millió Ft-ot, akkor 3 pont
1,2 millió Ft-ot, akkor 4 pont

Kérelmező értékelése:

Falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

200.000 Ft-ot, akkor 1 pont
400.000 Ft-ot, akkor 2 pont
600.000 Ft-ot, akkor 3 pont
800.000 Ft-ot, akkor 4 pont

Lovas-, bor-, vadász- és erdei-, horgász turisztikai fejlesztés esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

600.000 Ft-ot, akkor 1 pont
800.000 Ft-ot, akkor 2 pont
1 millió Ft-ot, akkor 3 pont
1,2 millió Ft-ot, akkor 4 pont

Több szolgáltatás működtetése esetén azon szolgáltatás kell figyelembe venni, amelyből az ügyfélnek a nagyobb árbevétele származik.

200.000 Ft-ot, akkor 2 pont
250.000 Ft-ot, akkor 3 pont
300.000 Ft-ot, akkor 4 pont

Amennyiben az ügyfél által a bázis évben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott egy vendégszobára (függetlenül a férőhelyek számától) eső turisztikai árbevétele eléri a:

20.000 Ft-ot, akkor 2 pont
30.000 Ft-ot, akkor 3 pont
40.000 Ft-ot, akkor 4 pont

Kihasználtság vizsgálata:

Amennyiben az ügyfél által a bázis évben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele az agroturisztikai szolgáltató tevékenységből eléri a:

40.000 Ft-ot, akkor 2 pont
60.000 Ft-ot, akkor 3 pont
80.000 Ft-ot, akkor 4 pont

Amennyiben az ügyfél által a bázis évben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele a turisztikai szolgáltató tevékenységből eléri a:

Több szolgáltatás esetén nagyobb összeghatárokat kell figyelembe venni.

Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója (szezonális üzemelés esetén 100 nappal, egész éves /300 nappal/ üzemeléssel számolva a 100%-ot) a fejlesztést megelőző két év átlagában

10% felett van, akkor 1 pont;
ha
15% felett van, akkor 2 pont.
Ha nem állapítható meg
kihasználtság, akkor 0 pont.

Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója a fejlesztést követő 4 évben

10%-kal haladja meg a bázis év (a fejlesztési megelőző év) adatát, akkor 1 pont; ha 20%-kal, akkor 2 pont.

Üzemeltetési vizsgálat

Induló szolgáltató esetében ha a kihasználtság eléri a 10%-ot akkor 1 pont, ha a 15%-ot, akkor 2 pont.

Ha az ügyfélnek a benyújtást követő 3 évben realizált árbevétele, (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétele) a benyújtás évében tervezett (bázis év) árbevételéhez képest a növekmények értéke eléri a támogatás

0,4-szeresét, akkor 2 pont, ha
0,6-szorosát, akkor 4 pont.

Amennyiben az ügyfél dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott falusi turizmusból származó árbevétele a határozatot követő 4. évben a bázis évhez képest

20%-kal nagyobb mértékben bővül, akkor 2 pont, ha
40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont.

Induló szállásadó esetében, ha a bevétel eléri

az 1.200.000 Ft-ot, akkor 2 pont, ha

az 1.600.000 Ft-ot akkor 4 pont.

Induló szolgáltató esetében, ha a bevétel eléri

a 600.000 Ft-ot, akkor a 2 pont, ha

a 800.000 Ft-ot, akkor 4 pont.

Egyéni vállalkozó, mikrovállalkozás esetén

Az ügyfélnek a bázis évben a turisztikai tevékenységből az egy alkalmazottra jutó árbevétel (egyéni vállalkozások esetében az adóalapba beszámított árbevétel) értékének vizsgálata

Meghaladja a 3 millió forintot
akkor 1 pont,
ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont,
ha az 5 millió forintot 3 pont,
ha a 6 millió forintot, akkor 4 pont.

Kérelmező értékelése:

Amennyiben nincsen alkalmazott vagy az érték 3 millió forint alatt van akkor 0 pont. Induló szállásadó/ szolgáltató esetében a számítást a pályázat és az azt követő 2 évi terv átlaga alapján kell elvégezni.

Kihasználtság vizsgálata

Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója (szezonális üzemelés esetén 100 nappal, egész éves üzemelés esetén 300 nappal számolva a 100%-ot) a fejlesztést megelőző két év átlagában

Induló szolgáltató esetében ha a kihasználtság eléri a
10%-ot akkor 1 pont, ha a
15%-ot, akkor 2 pont.

40%-kal nagyobb mértékben, akkor
4 pont.

Pénzügyi terv összesen

20 pont

* Amennyiben a támogatási kérelem benyújtásának nem feltétele üzleti vagy működtetési és fenntarthatósági terv készítése, a kérelem elbírálása során az értékeléssel adott pontokat arányosan kell figyelembe venni.

1.2. Abaúj LEADER Egyesület területén alkalmazandó pontozás

9M27904_1

=    Megoldási javaslat;

=    Megvalósítás során támogatható maximális projektméret;

=    Megvalósulás során támogatható minimális projektméret;

Amennyiben valamennyi szemponthoz illeszkedik:

1.3. Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület területén alkalmazandó pontozás

9M27904_2

=    Támogatható szervezet (A HVS “Támogatási intenzitás” pontjában megjelölt szervezet);

=    Támogatási intenzitás.

Amennyiben a fenti szempontok közül legalább egy szemponthoz illeszkedik:

1.4. “Bakonyalja-Kisalföld Kapuja” Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás

9M27904_3

=    Támogatható szervezet (A HVS “Támogatási intezítás” pontjában megjelölt szervezet);

Amennyiben a támogatási kérelem benyújtásának nem feltétele üzleti vagy működtetési és fenntarthatósági terv készítése, a kérelem elbírálása során az értékeléssel adott pontokat arányosan kell figyelembe venni.

1.5. Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás:

9M27904_4

=    Támogatható szervezet (A HVS “Támogatási intenzitás” pontjában megjelölt szervezet).

Amennyiben valamennyi fenti szemponthoz illeszkedik:

1.6. Dél-balatoni LEADER Nonprofit Vidékfejlesztési Zrt területén alkalmazandó pontozás

9M27904_5

1.7. Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete területén alkalmazandó pontozás

9M27904_6

=    Támogatási intezitás.

1.8. DIPO Duna-Ipoly Határmenti Együttműködése Helyi Közössége Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás:

9M27904_7

=    Megvalósítás során támogatható maximális projektméretet legfeljebb 25%-kal haladhatja meg.

1.9. Duna Összeköt Egyesület területén alkalmazandó pontozás

9M27904_8

1.10. Dunamellék LEADER Egyesület területén alkalmazandó pontozás

9M27904_9

1.11. “Duna-Pilis-Gerecse” Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás

1

A rendeletet a 122/2023. (XII. 20.) AM rendelet 1. §-a hatályon kívül helyezte 2023. december 21. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére