• Tartalom

94/2009. (VII. 28.) FVM rendelet

94/2009. (VII. 28.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet módosításáról1

2009.07.29.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 5. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) A 4. és 5. számú melléklet szerinti települések városi jogállását a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában kell vizsgálni.”

2. § Az R. 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

7. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-ai 1698/2005/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: EK Rendelet) 75. cikk 1. bekezdés a) pontja szerinti felelősségének eleget téve az Irányító Hatóság úgy rögzíti a projektek kiválasztásának eljárását, hogy teljesüljenek a következő közösségi rendelkezések:
a) a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (a továbbiakban: HVS) részét képező jogcímek esetében a projektek kiválasztása az EK Rendelet 62. cikk 4. pontja szerint a LEADEAR HACS-ok feladata;
b) az EK Rendelet IV. címének 4. szakaszában foglalt LEADER elvek szerint az alulról jövő megközelítéseket és a helyi sajátosságokat érvényesíteni kell a HVS végrehajtása során.
(2) A fenti elvek szerint történik a benyújtott működtetési és fenntarthatósági terv és HVS-hez való illeszkedés értékelése. Az adminisztratív ellenőrzés keretében végzett értékelés során a fenti eljárás és elvek úgy érvényesülnek, hogy a LEADER HACS-ok által szabályszerűen adott pontszámokat kell figyelembe venni a működtetési és fenntarthatósági terv értékelésénél, amennyiben az ellenőrzés során meghatározott pontszám és a LEADER HACS által adott pontszám közti eltérés a 10%-ot nem haladja meg.
(3) A támogatási kérelmet az MVH az e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el és az 1. számú mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel, valamint a Törvény 32. § (1) bekezdés c) pont szerinti rangsor állításával döntést hoz.”

3. § Az R. 1. számú melléklete helyébe e rendelet melléklete lép.

4. § (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit a 2008. október 19. és 2009. január 10. között benyújtott támogatási kérelmekre is alkalmazni kell.

(2) Az R. 3. § (3) bekezdés j) pontja hatályát veszti.

Melléklet a 94/2009. (VII. 28.) FVM rendelethez

1.1 „Duna-Pilis-Gerecse” Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás

Szakmai

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

1. Az épület külső felújítása mellett az épület rendszeres látogathatósága biztosított:

Kérelem alapján

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

2. A természeti és történelmi tájkép rehabilitációja és pihenőhelyek létesítése vagy felújítása együttesen jelenik meg a fejlesztésben:

Kérelem alapján

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

3. A fejlesztés hatóköre, kiterjedtsége:

Tervdokumentáció és kérelem alapján

= több településrészt érint (több utcát, kettő vagy több teret, parkot stb.)

5 pont

= egyes elemet, épületet, ill. területet (egy park, épület, ösvény stb.)

0 pont

4. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti terület

Szakirányú műszaki ellenőr (független) nyilatkozata vagy Terv dokumentáció alapján

= több mint 50%-a

6 pont

= 40,01%-50%-a

5 pont

= 30,01%-40%-a

4 pont

= 20,01%-30%-a

3 pont

= 10,01%-20%-a

2 pont

= legfeljebb 10%-a

1 pont

= nem történik zöldfelület növekedés

0 pont

5. A fejlesztés helyi, térségi hagyományos mesterségek, tevékenységek, helyi értékek megőrzéséhez kapcsolódik:

Kérelem alapján

= Igen

4 pont

= Nem

0 pont

6. A fejlesztés a helyi hagyományos mesterségek, tevékenységek bemutatására irányul:

Kérelem alapján

= Igen

4 pont

= Nem

0 pont

7. A fejlesztés által létrejött beruházás látogathatósága megoldott:

Kérelem alapján

= a hét mindennapján;

6 pont

= hetente legalább 4 munkanapon és 1 szabad vagy munkaszüneti napon vagy 3 munkanapon és 2 szabad vagy munkaszüneti napon;

3 pont

= hetente legalább 5 napon.

0 pont

8. A beruházással érintett épületek (kiszolgáló létesítmények) akadálymentesítése is megtörténik a beruházás során:

Tervdokumentáció

= Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik)

5 pont

= Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében vagy nem teljes akadálymentesítés történik

3 pont

= Nem történik akadálymentesítés

0 pont

Összesen:

40 pont

Komplexitás

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

9. Támogatás igénybevételére jogosult szervezetek partnerségben megvalósuló fejlesztése:

Kérelem, együttműködési megállapodás

= a fejlesztés partnerségben valósul meg

4 pont

= a fejlesztés összefogás nélkül valósul meg

0 pont

10. A fejlesztés komplexitása; az intézkedés e rendelet szerinti több célt valósít meg:

A kérelem alapján

= Igen

4 pont

= Nem

0 pont

11. A fejlesztés az alábbi falumegújítási vagy vidékfejlesztési díjban részesülő településen valósul meg:

Kérelem alapján

Magyarországi Falumegújítási Díj, dicsérő oklevél bármely kategóriában

3 pont adható
Csak egy díj kerülhet

Európai Falumegújítási Díj

figyelembe vételre!

Virágos Magyarországért

Horizontális

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

12. A megvalósítás helye a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében foglalt leghátrányosabb helyzetű kistérségek, valamint az ezekkel azonos elbánásban részesülő, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendeletben meghatározott, társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott vagy az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések:

Kormányrendeletek mellékletei alapján

= Igen

5 pont

= Nem

3 pont

13. A fejlesztés helye szerinti település állandó lakosainak száma:

A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján.

= 500 fő vagy alatti

4 pont

= 501-1500 fő

3 pont

= 1501-2500 fő

2 pont

= 2501-5000 fő

1 pont

14. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra:

Nyilatkozat

A fejlesztés által

= legalább 2 új munkahely jön létre

5 pont

= legalább 1 új munkahely jön létre

2 pont

= új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés

0 pont

15. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat:

Nyilatkozat, igazolás

- nő,

- 25 év alatti pályakezdő fiatal,

- fogyatékkal élő,

- 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló

- 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló

= legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat;

5 pont

= Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót.

0 pont

16. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:

Kérelem alapján

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

17. A fejlesztés veszélyezteti-e hosszú távon a természeti értékeket, a természeti és kulturális értékék megőrzését, a fejlesztés által érintett - helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét

Kérelem alapján

= Igen

0 pont

= Nem

5 pont

18. A kérelem HVS-hez való illeszkedése:
• Megvalósítás során támogatható maximális projektméret;

Amennyiben a támogatási kérelem illeszkedik a HVS-ben megjelölt fenti szemponthoz:

Nem illeszkedik:

HVS alapján

20 pont

0 pont

19. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő:

Kérelem, HVS

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

Összesen:

65 pont

Pénzügyi szempontok

Pénzügyi terv

max: 20 pont

Bázis évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont.

Saját bevételek aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

3 pont

Kérelmező értékelése

Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Saját bevételek aránya

Üzemeltetési vizsgálat

Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum 5 pont.

5 pont

Működési és fenntartási terv

max. 30+10 pont

Max: 60 pont

* Amennyiben a támogatási kérelem benyújtásának nem feltétele üzleti vagy működtetési és fenntarthatósági terv készítése, a kérelem elbírálása során az értékeléssel adott pontokat arányosan kell figyelembe venni.

1.2 A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület területén alkalmazandó pontozás

9M28996_2

=    Megoldási javaslat;

=    Megvalósulás során támogatható minimális projektméret;

=    Támogatható szervezet (A HVS „Támogatási intenzitás” pontjában megjelölt szervezet);

=    Támogatási intenzitás.

Amennyiben valamennyi szemponthoz illeszkedik a támogatási kérelem:

Nem illeszkedik:

HVS

20 pont

0 pont

19. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő:

Kérelem, HVS

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

Összesen:

65 pont

Pénzügyi szempontok

Pénzügyi terv

max: 20 pont

Bázis évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont.

Saját bevételek aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

3 pont

Kérelmező értékelése

Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Saját bevételek aránya

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

2 pont

Üzemeltetési vizsgálat

Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum 5 pont.

5 pont

Működési és fenntartási terv

max. 30+10 pont

Max: 60 pont

* Amennyiben a támogatási kérelem benyújtásának nem feltétele üzleti vagy működtetési és fenntarthatósági terv készítése, a kérelem elbírálása során az értékeléssel adott pontokat arányosan kell figyelembe venni.

1.3 Abaúj LEADER Egyesület területén alkalmazandó pontozás

9M28996_3

=    Megvalósítás során támogatható maximális projektméret;

=    Megvalósulás során támogatható minimális projektméret;

Amennyiben valamennyi szemponthoz illeszkedik:

1.4 Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület területén alkalmazandó pontozás

9M28996_4

Amennyiben a fenti szempontok közül legalább egy szemponthoz illeszkedik a támogatási kérelem:

Nem illeszkedik:

HVS alapján

20 pont

0 pont

19. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő:

Kérelem, HVS

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

Összesen:

65 pont

Pénzügyi szempontok

Pénzügyi terv

max: 20 pont

Bázis évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont.

Saját bevételek aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

3 pont

Kérelmező értékelése

Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Saját bevételek aránya

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

2 pont

Üzemeltetési vizsgálat

Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum 5 pont.

5 pont

Működési és fenntartási terv

max. 30+10 pont

Max: 60 pont

* Amennyiben a támogatási kérelem benyújtásának nem feltétele üzleti vagy működtetési és fenntarthatósági terv készítése, a kérelem elbírálása során az értékeléssel adott pontokat arányosan kell figyelembe venni.

1.5 „Bakonyalja-Kisalföld Kapuja” Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontszám

9M28996_5

12. A megvalósítás helye a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében foglalt leghátrányosabb helyzetű kistérségek, valamint az ezekkel azonos elbánásban részesülő, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendeletben meghatározott, társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott vagy az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések;

Kormányrendeletek mellékletei alapján

= Igen

5 pont

= Nem

3 pont

13. A fejlesztés helye szerinti település állandó lakosainak száma:

A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján.

= 500 fő vagy alatti

4 pont

= 501-1500 fő

3 pont

= 1501-2500 fő

2 pont

= 2501-5000 fő

1 pont

14. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra:

Nyilatkozat

A fejlesztés által

= legalább 2 új munkahely jön létre

5 pont

= legalább 1 új munkahely jön létre

2 pont

= új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés

0 pont

15. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat:

Nyilatkozat, igazolás

- nő,

- 25 év alatti pályakezdő fiatal,

- fogyatékkal élő,

- 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló

- 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló

= legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat;

5 pont

= Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót.

0 pont

16. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:

Kérelem alapján

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

17. A fejlesztés veszélyezteti-e hosszú távon a természeti értékeket, a természeti és kulturális értékék megőrzését, a fejlesztés által érintett - helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét

Kérelem alapján

= Igen

0 pont

= Nem

5 pont

18. A kérelem HVS-hez való illeszkedése:

=    Megoldási javaslat;

=    Támogatható szervezet (A HVS „Támogatási intenzitás” pontjában megjelölt szervezet);

Amennyiben valamennyi szempontokhoz illeszkedik:

Nem illeszkedik:

HVS alapján

20 pont

0 pont

19. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő:

Kérelem, HVS

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

Összesen:

65 pont

Pénzügyi szempontok

Pénzügyi terv

max: 20 pont

Bázis évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont.

Saját bevételek aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

3 pont

Kérelmező értékelése

Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Saját bevételek aránya

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

2 pont

Üzemeltetési vizsgálat

Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum 5 pont.

5 pont

Működési és fenntartási terv

max. 30+10 pont

Max: 60 pont

* Amennyiben a támogatási kérelem benyújtásának nem feltétele üzleti vagy működtetési és fenntarthatósági terv készítése, a kérelem elbírálása során az értékeléssel adott pontokat arányosan kell figyelembe venni.

1.6 Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás

9M28996_6

Szakmai

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

1. Az épület külső felújítása mellett az épület rendszeres látogathatósága biztosított:

Kérelem alapján

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

2. A természeti és történelmi tájkép rehabilitációja és pihenőhelyek létesítése vagy felújítása együttesen jelenik meg a fejlesztésben:

Kérelem alapján

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

3. A fejlesztés hatóköre, kiterjedtsége:

Tervdokumentáció és kérelem alapján

= több településrészt érint (több utcát, kettő vagy több teret, parkot stb.)

5 pont

= egyes elemet, épületet, ill. területet (egy park, épület, ösvény stb.)

0 pont

4. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti terület

Szakirányú műszaki ellenőr (független) nyilatkozata vagy Terv dokumentáció alapján

= több mint 50%-a

6 pont

= 40,01%-50%-a

5 pont

= 30,01%-40%-a

4 pont

= 20,01%-30%-a

3 pont

= 10,01%-20%-a

2 pont

= legfeljebb 10%-a

1 pont

= nem történik zöldfelület növekedés

0 pont

5. A fejlesztés helyi, térségi hagyományos mesterségek, tevékenységek, helyi értékek megőrzéséhez kapcsolódik:

Kérelem alapján

= Igen

4 pont

= Nem

0 pont

6. A fejlesztés a helyi hagyományos mesterségek, tevékenységek bemutatására irányul:

Kérelem alapján

= Igen

4 pont

= Nem

0 pont

7. A fejlesztés által létrejött beruházás látogathatósága megoldott:

Kérelem alapján

= a hét mindennapján;

6 pont

= hetente legalább 4 munkanapon és 1 szabad vagy munkaszüneti napon vagy 3 munkanapon és 2 szabad vagy munkaszüneti napon;

3 pont

= hetente legalább 5 napon.

0 pont

8. A beruházással érintett épületek (kiszolgáló létesítmények) akadálymentesítése is megtörténik a beruházás során:

Tervdokumentáció

= Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik)

5 pont

= Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében vagy nem teljes akadálymentesítés történik

3 pont

= Nem történik akadálymentesítés

0 pont

Összesen:

40 pont

Komplexitás

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

9. Támogatás igénybevételére jogosult szervezetek partnerségben megvalósuló fejlesztése:

Kérelem, együttműködési megállapodás

= a fejlesztés partnerségben valósul meg

4 pont

= a fejlesztés összefogás nélkül valósul meg

0 pont

10. A fejlesztés komplexitása; az intézkedés e rendelet szerinti több célt valósít meg:

A kérelem alapján

= Igen

4 pont

= Nem

0 pont

11. A fejlesztés az alábbi falumegújítási vagy vidékfejlesztési díjban részesülő településen valósul meg:

Kérelem alapján

Magyarországi Falumegújítási Díj, dicsérő oklevél bármely kategóriában

3 pont adható
Csak egy díj kerülhet

Európai Falumegújítási Díj

figyelembe vételre!

Virágos Magyarországért

Horizontális

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

12. A megvalósítás helye a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében foglalt leghátrányosabb helyzetű kistérségek, valamint az ezekkel azonos elbánásban részesülő, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendeletben meghatározott, társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott vagy az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések:

Kormányrendeletek mellékletei alapján

= Igen

5 pont

= Nem

3 pont

13. A fejlesztés helye szerinti település állandó lakosainak száma:

A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján.

= 500 fő vagy alatti

4 pont

= 501-1500 fő

3 pont

= 1501-2500 fő

2 pont

= 2501-5000 fő

1 pont

14. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra:

Nyilatkozat

A fejlesztés által

= legalább 2 új munkahely jön létre

5 pont

= legalább 1 új munkahely jön létre

2 pont

= új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés

0 pont

15. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat:

Nyilatkozat, igazolás

- nő,

- 25 év alatti pályakezdő fiatal,

- fogyatékkal élő,

- 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló

- 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló

= legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat;

5 pont

= Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót.

0 pont

16. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:

Kérelem alapján

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

17. A fejlesztés veszélyezteti-e hosszú távon a természeti értékeket, a természeti és kulturális értékék megőrzését, a fejlesztés által érintett - helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét

Kérelem alapján

= Igen

0 pont

= Nem

5 pont

18. A kérelem HVS-hez való illeszkedése:

=    Megoldási javaslat;

=    Támogatható szervezet (A HVS „Támogatási intenzitás” pontjában megjelölt szervezet).

Amennyiben a támogatási kérelem illeszkedik valamennyi szemponthoz:

Nem illeszkedik:

HVS alapján

20 pont

0 pont

19. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő:

Kérelem, HVS

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

Összesen:

65 pont

Pénzügyi szempontok

Pénzügyi terv

max: 20 pont

Bázis évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont.

Saját bevételek aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

3 pont

Kérelmező értékelése

Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Saját bevételek aránya

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

2 pont

Üzemeltetési vizsgálat

Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum 5 pont.

5 pont

Működési és fenntartási terv

max. 30+10 pont

Max: 60 pont

* Amennyiben a támogatási kérelem benyújtásának nem feltétele üzleti vagy működtetési és fenntarthatósági terv készítése, a kérelem elbírálása során az értékeléssel adott pontokat arányosan kell figyelembe venni.

1.7 Dél-balatoni LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt területén alkalmazandó pontozás

9M28996_7

Amennyiben a fenti szempontok közül legalább egy szemponthoz illeszkedik:

1.8 Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete területén alkalmazandó pontozás

9M28996_8

1.9 Duna Összeköt Egyesület területén alkalmazandó pontozás

9M28996_9

1.10 Dunamellék-Felső-Kiskunság-Homokhátság-Sárköz LEADER Egyesület területén alkalmazandó pontozás

9M28996_10

1.11 Eger Vidék Kincsei Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft területén alkalmazandó pontszám

9M28996_11

12. A megvalósítás helye a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében foglalt leghátrányosabb helyzetű kistérségek, valamint az ezekkel azonos elbánásban részesülő, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendeletben meghatározott, társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott vagy az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések;:

Kormányrendeletek mellékletei alapján

= Igen

5 pont

= Nem

3 pont

13. A fejlesztés helye szerinti település állandó lakosainak száma:

A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján.

= 500 fő vagy alatti

4 pont

= 501-1500 fő

3 pont

= 1501-2500 fő

2 pont

= 2501-5000 fő

1 pont

14. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra:

Nyilatkozat

A fejlesztés által

= legalább 2 új munkahely jön létre

5 pont

= legalább 1 új munkahely jön létre

2 pont

= új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés

0 pont

15. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat:

Nyilatkozat, igazolás

- nő,

- 25 év alatti pályakezdő fiatal,

- fogyatékkal élő,

- 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló

- 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló

= legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat;

5 pont

= Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót.

0 pont

16. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:

Kérelem alapján

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

17. A fejlesztés veszélyezteti-e hosszú távon a természeti értékeket, a természeti és kulturális értékék megőrzését, a fejlesztés által érintett - helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét

Kérelem alapján

= Igen

0 pont

= Nem

5 pont

18. A kérelem HVS-hez való illeszkedése:

=    Megoldási javaslat;

=    Megvalósítás során támogatható maximális projektméret;

=    Megvalósulás során támogatható minimális projektméret;

=    Támogatási intenzitás.

Amennyiben valamennyi szemponthoz illeszkedik:

Nem illeszkedik:

HVS alapján

20 pont

0 pont

19. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő:

Kérelem, HVS

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

Összesen:

65 pont

Pénzügyi szempontok

Pénzügyi terv

max: 20 pont

Bázis évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont.

Saját bevételek aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

3 pont

Kérelmező értékelése

Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Saját bevételek aránya

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

2 pont

Üzemeltetési vizsgálat

Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum 5 pont.

5 pont

Működési és fenntartási terv

max. 30+10 pont

Max: 60 pont

* Amennyiben a támogatási kérelem benyújtásának nem feltétele üzleti vagy működtetési és fenntarthatósági terv készítése, a kérelem elbírálása során az értékeléssel adott pontokat arányosan kell figyelembe venni.

1.12 Észak-Hevesi Vidék Fejlődéséért Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás

9M28996_12

Szakmai

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

1. Az épület külső felújítása mellett az épület rendszeres látogathatósága biztosított:

Kérelem alapján

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

2. A természeti és történelmi tájkép rehabilitációja és pihenőhelyek létesítése vagy felújítása együttesen jelenik meg a fejlesztésben:

Kérelem alapján

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

3. A fejlesztés hatóköre, kiterjedtsége:

Tervdokumentáció és kérelem alapján

= több településrészt érint (több utcát, kettő vagy több teret, parkot stb.)

5 pont

= egyes elemet, épületet, ill. területet (egy park, épület, ösvény stb.)

0 pont

4. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti terület

Szakirányú műszaki ellenőr (független) nyilatkozata vagy Terv dokumentáció alapján

= több mint 50%-a

6 pont

= 40,01%-50%-a

5 pont

= 30,01%-40%-a

4 pont

= 20,01%-30%-a

3 pont

= 10,01%-20%-a

2 pont

= legfeljebb 10%-a

1 pont

= nem történik zöldfelület növekedés

0 pont

5. A fejlesztés helyi, térségi hagyományos mesterségek, tevékenységek, helyi értékek megőrzéséhez kapcsolódik:

Kérelem alapján

= Igen

4 pont

= Nem

0 pont

6. A fejlesztés a helyi hagyományos mesterségek, tevékenységek bemutatására irányul:

Kérelem alapján

= Igen

4 pont

= Nem

0 pont

7. A fejlesztés által létrejött beruházás látogathatósága megoldott:

Kérelem alapján

= a hét mindennapján;

6 pont

= hetente legalább 4 munkanapon és 1 szabad vagy munkaszüneti napon vagy 3 munkanapon és 2 szabad vagy munkaszüneti napon;

3 pont

= hetente legalább 5 napon.

0 pont

8. A beruházással érintett épületek (kiszolgáló létesítmények) akadálymentesítése is megtörténik a beruházás során:

Tervdokumentáció

= Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik)

5 pont

= Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében vagy nem teljes akadálymentesítés történik

3 pont

= Nem történik akadálymentesítés

0 pont

Összesen:

40 pont

Komplexitás

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

9. Támogatás igénybevételére jogosult szervezetek partnerségben megvalósuló fejlesztése:

Kérelem, együttműködési megállapodás

= a fejlesztés partnerségben valósul meg

4 pont

= a fejlesztés összefogás nélkül valósul meg

0 pont

10. A fejlesztés komplexitása; az intézkedés e rendelet szerinti több célt valósít meg:

A kérelem alapján

= Igen

4 pont

= Nem

0 pont

11. A fejlesztés az alábbi falumegújítási vagy vidékfejlesztési díjban részesülő településen valósul meg:

Kérelem alapján

Magyarországi Falumegújítási Díj, dicsérő oklevél bármely kategóriában

3 pont adható
Csak egy díj kerülhet

Európai Falumegújítási Díj

figyelembe vételre!

Virágos Magyarországért

Horizontális

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

12. A megvalósítás helye a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében foglalt leghátrányosabb helyzetű kistérségek, valamint az ezekkel azonos elbánásban részesülő, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendeletben meghatározott, társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott vagy az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések:

Kormányrendeletek mellékletei alapján

= Igen

5 pont

= Nem

3 pont

13. A fejlesztés helye szerinti település állandó lakosainak száma:

A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján.

= 500 fő vagy alatti

4 pont

= 501-1500 fő

3 pont

= 1501-2500 fő

2 pont

= 2501-5000 fő

1 pont

14. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra:

Nyilatkozat

A fejlesztés által

= legalább 2 új munkahely jön létre

5 pont

= legalább 1 új munkahely jön létre

2 pont

= új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés

0 pont

15. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat:

Nyilatkozat, igazolás

- nő,

- 25 év alatti pályakezdő fiatal,

- fogyatékkal élő,

- 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló

- 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló

= legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat;

5 pont

= Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót.

0 pont

16. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:

Kérelem alapján

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

17. A fejlesztés veszélyezteti-e hosszú távon a természeti értékeket, a természeti és kulturális értékék megőrzését, a fejlesztés által érintett - helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét

Kérelem alapján

= Igen

0 pont

= Nem

5 pont

18. A kérelem HVS-hez való illeszkedése:

=    Megoldási javaslat;

=    Megvalósítás során támogatható maximális projektméret;

=    Megvalósulás során támogatható minimális projektméret;

=    Támogatható szervezet (A HVS „Támogatási intenzitás” pontjában megjelölt szervezet);

=    Támogatási intenzitás.

Amennyiben valamennyi szemponthoz illeszkedik:

Nem illeszkedik:

.

HVS alapján

20 pont

0 pont

19. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő:

Kérelem, HVS

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

Összesen:

65 pont

Pénzügyi szempontok

Pénzügyi terv

max: 20 pont

Bázis évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont.

Saját bevételek aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

3 pont

Kérelmező értékelése

Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Saját bevételek aránya

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

2 pont

Üzemeltetési vizsgálat

Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum 5 pont.

5 pont

Működési és fenntartási terv

max. 30+10 pont

Max: 60 pont

* Amennyiben a támogatási kérelem benyújtásának nem feltétele üzleti vagy működtetési és fenntarthatósági terv készítése, a kérelem elbírálása során az értékeléssel adott pontokat arányosan kell figyelembe venni.

1.13 Hajdúvölgy-Körösmente Térsége Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás:

9M28996_13

Amennyiben a fenti szemponthoz illeszkedik:

Nem illeszkedik:

HVS alapján

20 pont

0 pont

19. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő:

Kérelem, HVS

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

Összesen:

65 pont

Pénzügyi szempontok

Pénzügyi terv

max: 20 pont

Bázis évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont.

Saját bevételek aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

3 pont

Kérelmező értékelése

Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Saját bevételek aránya

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

2 pont

Üzemeltetési vizsgálat

Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum 5 pont.

5 pont

Működési és fenntartási terv

max. 30+10 pont

Max: 60 pont

* Amennyiben a támogatási kérelem benyújtásának nem feltétele üzleti vagy működtetési és fenntarthatósági terv készítése, a kérelem elbírálása során az értékeléssel adott pontokat arányosan kell figyelembe venni.

1.14 Kiskunok Vidékéért Egyesület területén alkalmazandó pontozás

9M28996_14

1.15 Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás

1

A rendeletet a 124/2023. (XII. 20.) AM rendelet 1. §-a hatályon kívül helyezte 2023. december 21. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére