990/B/2009. AB határozat
990/B/2009. AB határozat*
2011.10.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
Az Alkotmánybíróság a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet 8. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
I n d o k o l á s
I.
Az indítványozó a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló 13/1992. (VI. 26.) NM rendeletnek (a továbbiakban: R.) az alkalmassági vizsgálatot első fokon végző szerveket meghatározó 8. § – tartalmilag – (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint a jogalkotó a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosát hátrányos helyzetbe hozza az azonos szakvizsgával rendelkező háziorvossal szemben azáltal, hogy csak a 2. alkalmassági csoportba tartozó személy esetében jogosult a vizsgálatot elvégezni, míg előbbiek az 1. és 2. alkalmassági csoportba tartozóknál is; így a rendelkezés a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát [Alkotmány 9. § (2) bekezdése] sérti.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásánál a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:
1. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezése:
„9. § (2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
2. Az R. támadott szabálya:
„8. § (1) Az egészségi alkalmassági vizsgálatot első fokon végző szervek:
a) az 1. alkalmassági csoportba tartozó személy esetén
aa) a vizsgált személy választott háziorvosa, vagy
ab) a vizsgált személy lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti háziorvos;
b) a 2. alkalmassági csoportba tartozó személy esetében:
ba) a vizsgált személy választott háziorvosa, vagy
bb) a munkavállalót foglalkoztató vagy foglalkoztatni kívánó munkáltató részére foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgálat orvosa, vagy
bc) a nem szervezett munkavégzés keretében dolgozó, vagy foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban nem álló személy esetén a lakóhelye szerint területileg illetékes foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely orvosa.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az R. 1. § (1) bekezdése szerint: „A közúti járművezetők egészségi alkalmassága vizsgálatának célja annak megállapítása, hogy a közúti járművezetőjelöltnek, illetőleg a közúti járművezetőnek nincs-e olyan betegsége, testi vagy szellemi, illetőleg érzékszervi fogyatékossága, amely őt a közúti járművezetésre egészségi szempontból alkalmatlanná teszi; továbbá azoknak a feltételeknek, illetőleg korlátozásoknak a meghatározása, amelyek mellett a vizsgált személy betegség, testi vagy érzékszervi fogyatékosság fennállása esetén is vezethet közúti járművet.” A 3. § (1) bekezdése értelmében a közúti járművezetőjelöltet, illetőleg a közúti járművezetőt az egészségi alkalmassági vizsgálat alkalmával az 1. vagy 2. alkalmassági csoportba kell sorolni: utóbbi csoportba azt, aki a közúti közlekedési szolgáltatás keretében közúti járművet, megkülönböztető jelzéssel ellátott közúti járművet vezet, vagy kíván vezetni, valamint, akit közúti járművezetői munkakörben foglalkoztatnak, míg minden más közúti járművezetőt az 1. alkalmassági csoportba. Az R.-nek a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának minimumkövetelményei és az egészségi alkalmasság elbírálásának szempontjait tartalmazó 1. melléklete tartalmazza látás, hallás stb. vizsgálatánál az 1. és 2. alkalmassági csoportra vonatkozó előírásokat; a 2. alkalmassági csoport esetében szigorúbb feltételeket támaszt.
A kifogásolt rendelkezések a vizsgálat elvégzésére – első fokon – mindkét csoport esetében feljogosítják a vizsgált személy választott háziorvosát, míg a lakóhely szerint illetékes háziorvos az 1. alkalmassági csoportba, a foglalkozás-egészségügyi szolgálat és szakellátó hely orvosa pedig a 2. csoportba tartozókat vizsgálhatja. Utóbbi orvosok azonban a 8. § (3) bekezdése szerint a vizsgálatról és a vélemény tartalmáról 15 napon belül kötelesek értesíteni a vizsgált választott háziorvosát. A 8. § (2) bekezdése ezen túlmenően egyes speciális területeken foglalkoztatottak esetében más kijelölt orvost is feljogosít első fokú vizsgálat elvégzésére.
Az indítványozó azáltal vélte megvalósulni a vállalkozás joga és a versenyszabadság sérelmét, hogy a rendelkezés az azonos szakmai képzettségű háziorvos és a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosának jogosítványai megkülönböztetésével indokolatlanul versenyhátrányba hozza a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosát. Ezzel – bár kifejezetten nem hívta fel – az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének a sérelmén keresztül állította az R. támadott szabályozásának az Alkotmány 9. § (2) bekezdésével fennálló ellentétét.
2. Az Alkotmánybíróság elsőként áttekintette, hogy az alkalmassági vizsgálatot végző orvosok milyen jogviszonyok keretében tevékenykednek.
Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 7. § (2) bekezdése sorolja fel azokat a jogviszonyokat, amelyek keretében egészségügyi tevékenység végezhető: köztük az egyéni és társas vállalkozást, munkaviszonyt és egyéb munkára irányuló jogviszonyokat.
Az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény (a továbbiakban: Öotv.) 1. § (2) bekezdés a) pontja a területi ellátási kötelezettség körében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény szerint a háziorvos által nyújtott egészségügyi ellátást az önálló orvosi tevékenységek közé sorolja. A törvény indokolása utal arra, hogy 1992 óta a háziorvosi és házi gyermekorvosi tevékenység elsődlegesen vállalkozási keretet kapott. A területi ellátási kötelezettséget vállaló háziorvos a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet 1. § (1) bekezdése értelmében az önkormányzattal, az önkormányzati feladatokat ellátó egészségügyi intézménnyel közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a feladatokat gazdálkodó szervezeti formában vagy magánorvosként végzi. Ebből következően a háziorvos elsődlegesen vállalkozási formában tevékenykedik.
A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 58. § (1) bekezdése írja elő a munkáltatónak, hogy foglalkozás-egészségügyi szolgálatot köteles biztosítani. A foglalkozás-egészségügyi szolgálatról szóló 89/1995. (VII. 14.) Korm. rendelet 1. §-a szerint ilyen szolgálatokat a munkáltatók, munkaügyi központok és egyes szakképző intézmények tartanak fenn; ebben az esetben a szolgálat orvosa munkaviszonyban áll. Azok a munkáltatók és szervek, amelyek nem tartanak fenn szolgálatot, a 3. § (1) bekezdéséből következően a szolgáltatást díjazás fejében veszik igénybe; a szolgáltatást az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 7. § (2) bekezdése szerinti különböző jogviszonyban álló – szabadfoglalkozás keretében, egyéni egészségügyi vállalkozóként, társas vállalkozás tagjaként tevékenykedő – orvos is nyújthatja.
A vizsgálatot végző vállalkozó orvosok így versenyhelyzetben vannak, az alkalmassági vizsgát a térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. mellékletének 3. pontja szerinti díjtételekért végzik.
3. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a gazdasági verseny szabadsága nem alapjog, hanem „a piacgazdaság olyan feltétele, amelynek meglétét és működését biztosítani az Alkotmány 9. § (2) bekezdése értelmében az államnak is feladata. A versenyszabadság állami elismerése és támogatása megköveteli a vállalkozáshoz való jog és a piacgazdasághoz szükséges többi alapjog objektív, intézményvédelmi oldalának kiépítését. Elsősorban ezeknek az alapjogoknak az érvényesítése és védelme által valósul meg a szabad verseny, amelynek – a piacgazdasághoz hasonlóan – külön alkotmányossági mércéje nincs. Az Alkotmánybíróság a piacgazdaság, a versenyszabadság és más hasonló államcélok alkotmányellenes megsértését csak szélsőséges esetben állapítja meg, ha az állami beavatkozás, fogalmilag és nyilvánvalóan ellentétes az államcéllal”. (818/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 759, 761.; 21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 120.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.] Az Alkotmánybíróság a vállalkozás jogával kapcsolatban megállapította, hogy az egy bizonyos, a vállalkozások számára az állam által teremtett közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének biztosítását, más szóval a vállalkozóvá válás lehetőségének – esetenként szakmai szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott – biztosítását jelenti. A vállalkozás joga annyit jelent – de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül –, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást. [54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 340, 341–342.]
A fentiek alapján a vállalkozás jogának sérelme nem állapítható meg, mert a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosa nincs elzárva attól, hogy – a szakmai feltételek teljesítése esetén – bármilyen, köztük háziorvosi tevékenységet gyakoroljon.
Az Alkotmánybíróság a 31/1994. (VI.2.) AB határozatában megállapította: „Az államnak természetesen joga van megfelelő alkotmányos indokok esetében arra, hogy a gazdasági versenyt korlátozza. (…) A korlátozás azonban csak akkor alkotmányos, ha egyrészt nem valósít meg diszkriminációt, másrészt megfelelő jogszabályi szinten történik.” (ABH 1994, 168, 170.)
Az R. támadott – a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet módosításáról szóló 16/2008. (IV. 24.) EüM rendelet 3. §-ával beiktatott – rendelkezése kizárja a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosát az l. alkalmassági csoportba tartozók („úrvezetők” – elsősorban „B” vagy „C” kategóriában vizsgázók) vizsgálatának elvégzéséből. Ez a megkülönböztetés érinti a gazdasági verseny szabadságát, mert a háziorvosokkal szemben versenyhátrányba kerülnek a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosai.
Minthogy döntően az általános egészségi állapot felméréséről van szó, az azonos képzettségű, háziorvosi, vagy üzemorvosi szakképesítéssel rendelkező orvosok – arra is figyelemmel, hogy mindkét orvos elvégezheti a magasabb szintű vezetői kategóriával összefüggő vizsgálatot – a szabályozás szempontjából homogén csoportot alkotnak. A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet (a továbbiakban: Kr.) 10. § (2) bekezdés b) pontjából, amely szerint az autóbusz vezetéséhez megkívánt „D” kategóriás vizsgához – az együttes vizsgázás kivételével – „B” és „C” kategóriára érvényes vezetői engedély szükséges, az következik, hogy a közúti közlekedési szolgáltatáshoz szükséges vizsgának általában feltétele, hogy a vizsgázó rendelkezzen olyan vezetői engedéllyel, amelyhez az 1. alkalmassági csoportba besorolása a háziorvos által már megtörtént. Ennek mintegy kiegészítéseként vizsgálja a 2. alkalmassági csoportba történő besorolás feltételeinek vizsgálatát a foglalkozás- egészségügyi orvos.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a diszkrimináció tilalma elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki. Ha a megkülönböztetés nem emberi jog vagy alapvető jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság rögzítette azt is, hogy alkotmányellenes megkülönböztetésről csak akkor lehet szó, ha a jogszabály egymással összehasonlítható, a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne. [9/1990. (IV. 5.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 77–78.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 203.] Az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés, vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes. [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.]
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ésszerű indoka van annak, hogy a háziorvos mind az ún. „úrvezető”, mind a „hivatásos” gépjárművezetők alkalmasságát vizsgálhatja, ugyanakkor a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosát előbbiek vizsgálatából kizárja. A háziorvos az Öotv. 2. § (1) bekezdése szerint a tevékenységét a körzetében csak személyesen folytathatja. A törvény indokolása kiemeli, hogy a gyógyítás és annak eredményessége elsődlegesen az orvos és beteg bizalmi kapcsolatán alapul, ezért szükséges, hogy a beteggel közvetlen kapcsolatban álló és az ellátást nyújtó orvos a betegeivel való kapcsolata kialakítása során nagy önállósággal járjon el. Ez az orvos-beteg közötti szoros kapcsolat garantálja, hogy a háziorvos a vizsgált személy általános egészségi állapotáról, kórtörténetéről, az általa szedett gyógyszerekről megfelelő információkkal rendelkezzen, amelyek alapján megállapíthatja, hogy az adott alkalmassági csoportra előírt feltételeknek megfelel, vagy sem. A 2. alkalmassági csoportba tartozók vonatkozásában más jogszabály is – pl. a Kr. a tehergépkocsi és autóbuszvezetők alap- és továbbképzésének feltételeire vonatkozóan – tartalmaz speciális előírást. Ezzel összhangban egészségi állapotuk is speciális vizsgálat alá esik. Az R.1. melléklete a 2. alkalmassági csoportra vonatkozó legtöbb vizsgálatnál azt a követelményt támasztja, hogy „a vizsgálatot végzőnek mérlegelnie kell azokat az 1. csoport esetében felmerülőkön túli járulékos kockázatokat és veszélyeket, amelyek erre a csoportra vonatkozó meghatározás által érintett járművek vezetésével járnak.” Ebből következően a 2. csoportban az alkalmasságot elsődlegesen az adott munkáltatónál végzett munkavégzéshez szükséges feltételeknek való megfelelés dönti el. A foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosa a foglalkoztató/megbízó tevékenységének megfelelő irányultságú vizsgálatot végez. Mivel azonban a vizsgált személy anamnézisét teljeskörűen nem ismerheti, az R. 8. § (3)–(4) bekezdése a háziorvos számára kontrollt biztosít, aki – ha a rendelkezésére álló egészségügyi dokumentáció alapján azt állapítja meg, hogy a vizsgált személy a közúti járművezetésre feltehetőleg valamilyen betegség következtében alkalmatlan, illetve alkalmassága csak feltételekkel vagy korlátozásokkal lehetséges –, a nem általa elvégzett vizsgálatról és véleményről történt értesítést követően kezdeményezheti az alkalmasság felülvizsgálatát.
A fentiekre tekintettel indokolt a háziorvos számára több jogosultság biztosításával a verseny korlátozása, amiért a támadott rendelkezés nem sérti az Alkotmány 9. § (2) bekezdését. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Budapest, 2011. október 3.
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Bragyova András s. k., |
||
|
előadó alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||
|
||||
Dr. Stumpf István s. k., |
||||
alkotmánybíró |
||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás