• Tartalom

1/2010. (I. 19.) ÖM rendelet

1/2010. (I. 19.) ÖM rendelet

a bölcsődék és a közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztéséhez, valamint közösségi buszok beszerzéséhez kapcsolódó, központosított előirányzatból származó támogatás igénybevételének részletes feltételeiről1

2011.07.28.

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 5. számú melléklet 15. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az önkormányzati miniszter feladat- és hatásköréről szóló 132/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az oktatási és kulturális miniszter feladat- és hatásköréről szóló 167/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró oktatási és kulturális miniszter, valamint a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró pénzügyminiszter véleményének kikérésével – a következőket rendelem el:

Általános rendelkezések

1. § (1) A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény) 5. számú melléklet 15. pontja szerinti központosított előirányzatból

a) a bölcsődék infrastrukturális fejlesztésére 400 millió forint,

b) a közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztésére 3600 millió forint és

c) a közösségi buszok beszerzésére 350 millió forint

használható fel.

(2) A központosított előirányzatból származó támogatás (a továbbiakban: támogatás) akkor nyújtható az általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) összegét is tartalmazó fejlesztési összköltség alapján, ha a pályázónak a támogatásból megvalósított cél kapcsán áfa-levonási joga nincs.

(3) A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás.

(4) A pályázat benyújtása előtt megkezdett infrastrukturális fejlesztéshez támogatás nem nyújtható.

(5) Egy pályázó a bölcsődék, az óvodák vagy az alapfokú nevelési-oktatási feladatot ellátó intézmények infrastrukturális fejlesztése közül csak egy fejlesztési célra nyújthat be pályázatot.

Bölcsődék infrastrukturális fejlesztése

2. § (1) A költségvetési törvény 5. számú melléklet 15. pont a) alpontja szerinti támogatás a települési önkormányzat, az intézményi társulás vagy a többcélú kistérségi társulás által önállóan, vagy intézményi társulás vagy többcélú kistérségi társulás formájában közösen fenntartott bölcsődék, illetve a többcélú, közös igazgatású, bölcsődei feladatot ellátó épületek felújítására, korszerűsítésére, akadálymentesítésére és a bölcsődei ellátáshoz szükséges eszközök vagy berendezések beszerzésére igényelhető.

(2) Az igényelhető támogatás összege intézményenként legfeljebb a költségvetési törvény 5. számú melléklet 15. pontjában e célra meghatározott összeg.

(3) Az eszközbeszerzés költsége nem haladhatja meg az igényelt támogatási összeg 10%-át.

(4) Nem nyújtható támogatás:

a) bölcsőde udvarának kialakítására, átalakítására és felújítására,

b) kerítés építésére és javítására,

c) játszótéri eszközök beszerzésére,

d) konyhai eszközök beszerzésére és

e) számítástechnikai eszközök beszerzésére.

(5) Egy pályázó legfeljebb egy intézmény infrastrukturális fejlesztésére nyújthat be pályázatot.

3. § A pályázaton igényelhető támogatás maximális mértéke

a) a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R1.) melléklete alapján a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott településeken megvalósuló infrastrukturális fejlesztések esetében a fejlesztéshez szükséges összeg 90%-a,

b) az a) pontba nem tartozó településeken megvalósuló infrastrukturális fejlesztések esetében a fejlesztéshez szükséges összeg 80%-a.

4. § (1) A pályázatnak tartalmaznia kell:

a) az 1. melléklet szerinti pályázati adatlapot (amelynek része a megvalósítandó infrastrukturális fejlesztés célonkénti részletezése) és az 5. melléklet szerinti összesítőt,

b) az intézmény működési engedélyének hitelesített másolatát,

c) a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a támogatásból megvalósuló beruházást a beruházás megvalósításától számított 5 évig az eredeti rendeltetésének megfelelően hasznosítja, a feladatellátási helyet nem szünteti meg, illetve nem adja át az intézmény fenntartói jogát nem állami fenntartó részére,

d) a pályázó települési önkormányzat vagy intézményi társulás esetében a társulás székhelye szerinti önkormányzat képviselő-testületének határozatát, többcélú kistérségi társulás esetében a társulási tanács határozatát, vagy a képviselő-testület költségvetési rendeletébe, többcélú kistérségi társulás esetében a társulási tanács határozatába foglalt felhatalmazás alapján a polgármester vagy az elnök nyilatkozatát a szükséges önerő biztosításáról és összegéről és

e) a pályázati adatlap infrastrukturális fejlesztési célra vonatkozó adatait alátámasztó árajánlatot vagy tervezői költségvetést.

(2) Az (1) bekezdés szerinti pályázati adatlapon a pályázónak az infrastrukturális fejlesztési célokat, azok költségeit és a kapcsolódó támogatási igényt külön-külön kell részleteznie és rangsorolnia.

5. § (1) A támogatás összegének meghatározása az alábbi szempontok figyelembevételével történik:

a) az intézmény hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatos adatok és tervek (gyermeklétszám alakulása, férőhelyhiány miatt elutasított gyermekek száma, működtetési költségek és azok alakulása),

b) a bölcsődébe más településről bejáró gyermekek száma,

c) a feladatellátásban részt vevő települések száma és azok lakosságszáma.

(2) Az elbírálásnál előnyben részesül az a pályázat,

a) amely 10 000 és 50 000 fő lakosságszám közötti települési önkormányzat területén működő intézmény infrastrukturális fejlesztését szolgálja, vagy

b) amelyet intézményi társulás vagy többcélú kistérségi társulás nyújt be.

Közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése

6. § (1) A költségvetési törvény 5. számú melléklet 15. pont b) alpontja szerinti támogatás a települési önkormányzat, az intézményi társulás vagy a többcélú kistérségi társulás által önállóan fenntartott óvodai nevelési vagy alapfokú nevelési-oktatási feladatot ellátó intézmény feladatellátási helye szerinti épületével kapcsolatos infrastrukturális fejlesztésre, korszerűsítésre, akadálymentesítésre, eszközbeszerzésre és óvodai intézmény esetében kapacitásbővítésre igényelhető.

(2) Az igényelhető támogatás összege intézményenként (OM azonosítónként) legfeljebb a költségvetési törvény 5. számú melléklet 15. pontjában e célra meghatározott összeg.

(3) Az eszközbeszerzés költsége nem haladhatja meg az igényelt támogatási összeg 10%-át.

(4) Nem nyújtható támogatás:

a) a közoktatási intézmény udvarának kialakítására, átalakítására és felújítására,

b) kerítés építésére és javítására,

c) játszótéri eszközök beszerzésére,

d) taneszköz-, illetve tornatermi eszközbeszerzésre,

e) számítástechnikai eszközök beszerzésére, és

f) konyhai eszközök beszerzésére.

(5) Települési önkormányzat vagy intézményi társulás legfeljebb egy óvodai nevelési vagy egy alapfokú nevelési-oktatási feladatot ellátó intézmény, többcélú kistérségi társulás pedig legfeljebb három óvodai nevelési vagy három alapfokú nevelési-oktatási feladatot ellátó intézmény infrastrukturális fejlesztésére pályázhat.

(6) A pályázat benyújtásának feltétele, hogy a pályázó települési önkormányzat rendelkezzen olyan önkormányzati intézkedési tervvel, amely tartalmazza a tanulók esélyegyenlőségét szolgáló intézkedéseket vagy amelynek szerves részét képezi az önálló közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési terv. Intézményi társulás vagy többcélú kistérségi társulás esetében az intézkedési tervnek tartalmaznia kell a közoktatási feladatok ellátásában részt vevő önkormányzatok tekintetében – településenkénti bontásban – a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatási törvény) 105. §-a szerinti közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervben foglaltakat.

(7) A települési önkormányzatok által önállóan fenntartott intézmény esetében további feltétel, hogy a 2009/2010-es nevelési évben/tanévben óvodai nevelési feladatot ellátó intézmény legalább 3 csoporttal, alapfokú nevelési-oktatási feladatot ellátó intézmény 8 évfolyammal, évfolyamonként legalább 1–1 osztállyal működjön.

7. § A pályázaton igényelhető támogatás maximális mértéke

a) az R1. melléklete alapján a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott településeken megvalósuló infrastrukturális fejlesztések esetében a fejlesztéshez szükséges összeg 90%-a,

b) az a) pontba nem tartozó településeken megvalósuló infrastrukturális fejlesztés esetében a fejlesztéshez szükséges összeg 80%-a.

8. § (1) A pályázatnak tartalmaznia kell:

a) a 2. vagy a 3. melléklet szerinti pályázati adatlapot (amelynek része a megvalósítandó infrastrukturális fejlesztés célonkénti részletezése) és az 5. melléklet szerinti összesítőt,

b) a közoktatási intézmény alapító okiratát, amely tartalmazza az intézménybe felvehető maximális gyermek- vagy tanulólétszámot,

c) a jegyző vagy a munkaszervezet-vezető nyilatkozatát arról, hogy az intézmény ellátási területén a 0–14 éves korú gyermekek létszáma a pályázat benyújtását megelőző három évben hogyan alakult,

d) a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a támogatásból megvalósuló beruházást a beruházás megvalósításától számított 5 évig az eredeti rendeltetésének megfelelően hasznosítja, a feladatellátási helyet nem szünteti meg, illetve nem adja át az intézmény fenntartói jogát nem állami fenntartó részére,

e) elektronikus formában az önkormányzati vagy a kistérségi közoktatási intézkedési tervet,

f) a pályázó települési önkormányzat vagy intézményi társulás esetében a társulás székhelye szerinti önkormányzat képviselő-testületének határozatát, többcélú kistérségi társulás esetében a társulási tanács határozatát, vagy a képviselő-testület költségvetési rendeletébe, többcélú kistérségi társulás esetében a társulási tanács határozatába foglalt felhatalmazás alapján a polgármester vagy az elnök nyilatkozatát a szükséges önerő biztosításáról és összegéről és

g) a pályázati adatlap infrastrukturális fejlesztési célra vonatkozó adatait alátámasztó árajánlatot vagy tervezői költségvetést.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti pályázati adatlapon a pályázónak az infrastrukturális fejlesztési célokat, azok költségeit és a kapcsolódó támogatási igényeket külön-külön kell részleteznie és rangsorolnia.

9. § (1) A támogatás összegének meghatározása az alábbi szempontok figyelembevételével történik:

a) a közoktatási intézmény hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatos adatok és tervek (gyermek- és tanulólétszám alakulása, működtetési költségek és azok alakulása, intézmény-racionalizálási tervek),

b) az óvodai nevelési vagy alapfokú nevelési-oktatási feladatot ellátó intézménybe járó gyermekek, illetve tanulók száma (ezen belül a hátrányos helyzetű és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, illetve tanulók száma), a más településről bejáró gyermekek, illetve tanulók száma (ezen belül a hátrányos helyzetű, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, illetve tanulók száma),

c) a közoktatási intézmény fenntartásában részt vevő települések száma és azok lakosságszáma.

(2) Az elbírálásnál előnyben részesül az a pályázat,

a) amely községi vagy nagyközségi óvodai nevelési vagy alapfokú nevelési-oktatási feladatot ellátó intézmény feladatellátási helye infrastrukturális fejlesztésének megvalósítását szolgálja,

b) amely esetében a megvalósítandó célok összhangban vannak az önkormányzati vagy a kistérségi intézkedési tervvel, különös tekintettel az esélyegyenlőségi szempontokra,

c) amely esetében a pályázó egységes óvoda-bölcsőde intézmény, vagy az általa fenntartott közoktatási intézmény – 2000 fő vagy az alatti településen működő – egységes óvodai-bölcsődei feladatot ellátó intézményegységének fejlesztését kívánja megvalósítani,

d) amelyet intézményi társulás vagy többcélú kistérségi társulás nyújt be, vagy

e) amely igazoltan a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek növekvő beóvodázási aránya, illetve száma miatt kialakult férőhelyhiány megszüntetését célozza és az infrastrukturális fejlesztés eredményeként biztosítható valamennyi, a települési önkormányzat (társulás esetében a társulás) területén élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek 3 éves korától történő óvodáztatásának tárgyi és intézményi feltétele.

Közösségi busz beszerzése

10. § (1) A költségvetési törvény 5. számú melléklet 15. pont c) alpontja szerinti támogatás legfeljebb három közösségi busz beszerzésére igényelhető.

(2) E rendelet alkalmazásában a közösségi busz olyan szállítóeszköz:

a) amely legalább 15 személy biztonságos szállítására alkalmas,

b) valamennyi üléséhez 3 pontos biztonsági öv tartozik,

c) akadálymentesített és

d) a gyermekek, tanulók közoktatási intézményekbe történő szállításán kívül más feladatok ellátására is alkalmas.

11. § (1) A pályázaton igényelhető támogatás maximális mértéke

a) a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R2.) 2. melléklete alapján a területfejlesztés szempontjából hátrányos vagy leghátrányosabb helyzetű kistérségben létrejött többcélú kistérségi társulás esetében a közösségi busz beszerzéséhez szükséges összeg 80%-a,

b) az R2. 2. mellékletben nem szereplő többcélú kistérségi társulás esetében a közösségi busz beszerzéséhez szükséges összeg 70%-a.

(2) Az igényelt támogatás (1) bekezdés alapján számított összege nem haladhatja meg a költségvetési törvény 5. számú melléklet 15. pontjában e célra meghatározott összeget.

12. § A pályázatnak tartalmaznia kell:

a) a 4. melléklet szerinti pályázati adatlapot és az 5. melléklet szerinti összesítőt,

b) a többcélú kistérségi társulás közösségi busz programját, amely alátámasztja, hogy a beszerezni kívánt közösségi busz férőhelyeinek száma összhangban van a többcélú kistérségi társulás által fenntartott intézményekbe járó gyermekek, tanulók számával, továbbá bemutatja az egyéb szolgáltatási célok esetében az igénylők számát, az igénybevétel gyakoriságát, valamint az üzemeltetés módját és költségtervét,

c) a társulási tanács az önerő biztosításáról szóló határozatát, vagy a társulási tanács költségvetési határozatába foglalt felhatalmazás alapján az elnök nyilatkozatát a jóváhagyott forrás összegéről,

d) a közösségi busz üzemeltetési költségeinek biztosításáról szóló nyilatkozatot,

e) a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a támogatásból beszerzett közösségi buszt a beszerzéstől számított 5 évig nem idegeníti el és az eredeti – pályázatban bemutatott célok szerinti – rendeltetésének megfelelően hasznosítja és

f) a beszerzendő közösségi buszra vonatkozó árajánlatot.

13. § (1) A támogatási összeg meghatározása az alábbi szempontok figyelembevételével történik:

a) a többcélú kistérségi társulás feladatellátásában részt vevő települések száma és azok lakosságszáma,

b) az intézményi társulás vagy a többcélú kistérségi társulás által fenntartott intézmények száma, valamint ezen intézményekbe bejáró gyermekek száma,

c) a többcélú kistérségi társulás által a közösségi busz hasznosítására készített terv (a továbbiakban: közösségi busz program) alátámasztja-e a beszerzés szükségességét, továbbá tartalmazza annak leírását, miként javul a hátrányos helyzetű tanulók minőségi oktatáshoz történő hozzáférése, illetve csökken-e az iskolai szegregáció.

(2) A támogatás szempontjából előnyben részesül az a többcélú kistérségi társulás, amely

a) az általa fenntartott közoktatási intézménybe járó gyermekek, tanulók szállítására kívánja használni a beszerzendő közösségi buszt,

b) a 2005., a 2006., a 2008. és a 2009. években közösségi busz beszerzéséhez nem részesült támogatásban, ideértve az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében a kistérségi közlekedési szolgáltatások fejlesztésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 9/2008. (I. 24.) FVM rendelet alapján megítélt támogatást is,

c) a közösségi buszt közoktatási célon túl szociális vagy gyermekjóléti, egészségügyi, illetve kulturális célokra is hasznosítani kívánja.

Pályázati eljárás

14. § (1) A pályázónak 2010. február 15-éig kell a pályázati adatlapokat az ebr42 információs rendszerbe rögzíteni, és

a) a közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése pályázat esetében az önkormányzati vagy a kistérségi intézkedési tervet elektronikus úton,

b) a pályázati dokumentációt papír alapon egy eredeti és egy hitelesített másolati példányban

a Magyar Államkincstár illetékes igazgatóságához (a továbbiakban: Igazgatóság) benyújtani. A határidő elmulasztása jogvesztő.

(2) Az Igazgatóság az (1) bekezdés a) pontja szerinti dokumentumokat elektronikusan 2010. február 17-éig továbbítja az önkormányzatokért felelős miniszternek (a továbbiakban: miniszter).

(3) A miniszter a pályázatokat elektronikus úton az oktatásért felelős miniszter részére 2010. február 18-áig továbbítja. Az oktatásért felelős miniszter a pályázatokkal kapcsolatban – az esélyegyenlőségi szempontokat is figyelembe véve – kialakított szakmai álláspontját a miniszter által meghatározott formában elektronikus úton 2010. március 1-jéig küldi meg a miniszter részére.

(4) Ha szükséges, az Igazgatóság legfeljebb 5 munkanapos határidő kitűzésével hiánypótlásra vagy módosításra hívja fel a pályázót. Ha a pályázó a felhívásnak öt munkanapon belül nem tesz eleget, vagy nem megfelelően teljesíti a felhívásban foglaltakat, az Igazgatóság a pályázatot nem továbbítja a miniszternek.

(5) A felülvizsgált pályázatok eredeti példányát az Igazgatóság – véleménye csatolásával – 2010. február 26-áig postai úton továbbítja a miniszter részére. Ha a miniszter a pályázatok vizsgálata során további tájékoztatást, illetve dokumentumok megküldését tartja szükségesnek, ezeket a pályázó – külön felhívásra – köteles teljesíteni.

15. § (1) A miniszter a pályázatokról – az Önkormányzati Minisztérium két köztisztviselőjéből, a Pénzügyminisztérium, az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium egy-egy képviselőjéből, az országos önkormányzati érdekképviseleti szervek által közösen delegált egy főből álló bíráló bizottság javaslata alapján – 2010. március 26-áig dönt.

(2) A miniszter – a pályázatban megjelölt műszaki tartalom egyidejű csökkentése mellett, a pályázó által felállított rangsor figyelembevételével – az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatás megítélésére is jogosult.

(3) A támogatásban részesített kedvezményezettek körét az Önkormányzati Minisztérium honlapján nyilvánosságra hozza. A támogatásban nem részesült pályázók az elutasítás indokáról értesítést kapnak.

16. § (1) A támogatás feltétele a támogatási szerződés megkötése, amelyet támogatási célonként a miniszter 2010. április 9-éig köt a kedvezményezettel. E határidő a kedvezményezettnek felróható okból történő elmulasztása jogvesztő.

(2) Ha a kedvezményezett a támogatásról vagy annak egy részéről lemond, a miniszter jogosult – a benyújtott pályázatokkal kapcsolatban – a maradvány és a döntéssel le nem kötött összeg terhére új döntést hozni.

17. § A támogatást a támogatási szerződés megkötését követő 10 munkanapon belül a miniszter utalványozása alapján a Magyar Államkincstár egy összegben folyósítja.

A támogatás felhasználásának és elszámolásának szabályai

18. § (1) A támogatás felett a kedvezményezett rendelkezik és felelős annak jogszerű felhasználásáért.

(2) A kedvezményezett köteles a támogatás felhasználásáról elkülönített, naprakész nyilvántartást vezetni.

19. § A támogatás felhasználásának végső határideje 2011. június 30. Az ezen határidőig fel nem használt támogatásrészt vissza kell fizetni a központi költségvetésbe.

20. § (1) A kedvezményezett a támogatás felhasználásáról tárgyév december 31-i fordulónappal, a mindenkori zárszámadás keretében és rendje szerint köteles elszámolni.

(2) A Támogatott a támogatás felhasználását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2011. július 30-ig szakmai és pénzügyi beszámolót küld a miniszter részére, amelyben szöveges indokolással, pénzügyileg rendezett számlák összesítőjével alátámasztottan beszámol a támogatási összegnek a támogatási szerződésben előírt célnak megfelelő és rendeltetésszerű felhasználásáról.

21. § A támogatással létrehozott ingatlanvagyon – a beruházás megvalósításától számított – 10 évig nem idegeníthető el, kivéve, ha az elidegenítést műszaki vagy szakmai okok teszik szükségessé, és az abból származó ellenértéket a kedvezményezett a támogatási cél szerinti további feladatokra fordítja.

21/A. §2 A támogatásból megvalósuló fejlesztéssel érintett feladatellátási hely intézményfenntartói jogának átadását egyedi kérelem alapján a miniszter engedélyezheti azzal a feltétellel, hogy a fenntartónak a támogatási célnak megfelelő, a beruházás megvalósítását követő 5 éves rendeltetésszerű használatot biztosítania kell.

A támogatás felhasználásának ellenőrzése

22. § (1) A támogatás felhasználását – beleértve a vállalt célok megvalósítását – a miniszter és jogszabályban erre feljogosított szervek ellenőrizhetik.

(2) A kedvezményezett köteles az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni, a kért dokumentumokat rendelkezésre bocsátani, a helyszíni ellenőrzést lehetővé tenni.

Záró rendelkezés

23. § E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

24. §3 E rendeletnek az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekhez kapcsolódó egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 25/2011. (VII. 27.) BM rendelettel (a továbbiakban: Módosító Rendelet) megállapított 21/A. §-át a Módosító Rendelet hatálybalépésekor4 már hatályos szerződésekre is alkalmazni kell.

1. számú melléklet az 1/2010. (I. 19.) ÖM rendelethez

I. Adatlap bölcsődék infrastrukturális fejlesztésére

Pályázó Önkormányzat/Társulás neve:

 

Pályázó Önkormányzat/Társulás címe:

 

 

Az intézmény neve:

 

Intézmény címe:

 

Az intézmény hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatos adatok:
Fenntarthatósági adatok (gyermeklétszám várható alakulása 5 évre előre):

év

Gyermeklétszám

 

2008.

 

2009.

 

2010.

 

2011.

 

2012.

 

2013.

 

2014.

 

 

 

2008.év

2009.év

Férőhely hiányában 2008. és 2009. évben elutasított gyermekek száma:

 

 

 

 

 

 

A bölcsődébe más településről bejáró gyermekek száma:

 

Feladatellátásban részt vevő települések száma:

 

Feladatellátásban részt vevő települések összlakosságszáma:

 

 

 

 

Amennyiben az intézményt a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV.
törvény 8., 9. vagy 16. §-a szerinti intézményi társulás tartja fenn, a társulásban részt vevő önkormányzatok megjelölése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Feladatellátási hely szerinti önkormányzat:

Feladatellátási hely neve:

Fejlesztéssel érintett feladatellátási hely(ek) megnevezése (fejlesztési hely szerinti önkormányzat
és a feladatellátási hely neve):

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A megvalósítandó fejlesztési célok részletezése:

Sorszám

Feladatellátási hely szerinti önkormányzat

Megvalósítandó cél megnevezése

Igényelt támogatás (Ft)

Vállalandó önerő minimális mértéke (Ft)

Építéssel járó célok bemutatása

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

6.

 

 

 

 

7.

 

 

 

 

8.

 

 

 

 

9.

 

 

 

 

10.

 

 

 

 

Eszközbeszerzéssel kapcsolatos célok bemutatása

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

Igényelt támogatás összesen:

 

 

Az igényelt támogatás maximális összege megfelel-e a rendeletben foglaltaknak:

 

Minimálisan vállalandó önerő összege:

 

Vállalt önerő összege:

 

Beruházás összköltsége:

 

A megvalósítandó célok részletes tételenkénti bemutatása szükséges a fenti táblázatban. (pl. épületfelújítás esetén szükséges részletezni annak műszaki tartalmát - nyílászáró-csere, festés, radiátorcsere, villamosvezetékek cseréje stb. -, eszközbeszerzés esetén tételes felsorolás szükséges - pl. ágy, asztal, szék darabszámát jelölve)
Igényelt támogatás felhasználási célja(i) (rövid leírás), feladatellátás javításának bemutatása a működtetés költségeinek várható alakulása (2014. évig bezárólag):

 

A pályázó nyilatkozik, hogy a fentiekben megjelölt célokra más hazai vagy uniós támogatásban nem részesül.

Dátum:

 

 

P. H.

..............................................................................

………………………………………………

jegyző/munkaszervezet vezetője

polgármester/elnök

2. számú melléklet az 1/2010. (I. 19.) ÖM rendelethez

II. Adatlap az óvodák infrastrukturális fejlesztésére

Pályázó Önkormányzat/Társulás neve:

 

Pályázó Önkormányzat/Társulás címe:

 

 

Az intézmény neve:

 

Intézmény címe:

 

OM azonosítója:

 

Önkormányzat pályázata esetén az intézményt önállóan tartja fenn, vagy intézményi társulás keretében

 

Intézmény feladatellátási helyeinek száma

 

Az intézmény általános iskolai feladatokat is ellát (igen/nem)

 

Amennyiben az intézmény általános iskolai feladatokat is ellát, az intézménybe járó
általános iskolások száma (2009/2010. tanítási év)

 

Az intézmény összlétszáma (óvodások és általános iskolások együttes létszáma:
2009/2010. nevelési/tanítási év)

 

Az intézmény hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatos adatok:
Fenntarthatósági adatok (gyermeklétszám várható alakulása 5 évre előre):

Amennyiben az intézményt a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény
8., 9. vagy 16. §-a szerinti intézményi társulás tartja fenn, a társulásban részt vevő önkormányzatok megjelölése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Feladatellátási hely szerinti önkormányzat:

Feladatellátási hely neve:

Fejlesztéssel érintett feladatellátási hely(ek) megnevezése (fejlesztési hely szerinti önkormányzat és a feladatellátási hely neve):

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az intézmény hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatos adatok:
Fenntarthatósági adatok (gyermeklétszám alakulása):

Települése(ke)n élő 0-6 éves korcsoportba tartozók száma

 

 

Óvodába járó gyermekek számának alakulása (2010/2011 nevelési évtől a várható létszám jelölendő)

2008.

 

 

2008/2009. nevelési év

 

2009.

 

 

2009/2010. nevelési év

 

2010.

 

 

2010/2011. nevelési év

 

2011.

 

 

2011/2012. nevelési év

 

2012.

 

 

2012/2013. nevelési év

 

2013.

 

 

2013/2014. nevelési év

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2009/2010. nevelési év

2010/2011. nevelési év

Az óvodába járó gyermekek száma összesen:

 

0

0

ebből - a hátrányos helyzetű gyermekek száma

 

 

 

- a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma

 

 

 

Az óvodában ténylegesen működő csoportok száma:

 

 

 

A óvodába más településről bejáró gyermekek száma:

 

 

 

ebből - a hátrányos helyzetű gyermekek száma

 

 

 

- a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma

 

 

 

 

 

 

 

2008/2009. nevelési év

2009/2010. nevelési év

Férőhely hiányában 2008. és 2009. évben elutasított gyermekek száma:

 

 

A megvalósítandó fejlesztési célok részletezése:

Sorszám

Feladatellátási hely szerinti önkormányzat

Megvalósítandó cél megnevezése

Igényelt támogatás (Ft)

Vállalandó önerő minimális mértéke (Ft)

Építéssel járó célok bemutatása

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

6.

 

 

 

 

7.

 

 

 

 

8.

 

 

 

 

9.

 

 

 

 

10.

 

 

 

 

Eszközbeszerzéssel kapcsolatos célok bemutatása

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

Igényelt támogatás összesen:

 

 

Az igényelt támogatás maximális összege megfelel-e a rendeletben foglaltaknak:

 

Minimálisan vállalandó önerő összege:

 

Vállalt önerő összege:

 

Beruházás összköltsége:

 

Igényelt támogatás felhasználási célja(i) (rövid leírás), feladatellátás javításának bemutatása a működtetés költségeinek várható alakulása (2014. évig bezárólag):

 

A Pályázó nyilatkozik, hogy az önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások 2010. évi igénylését megalapozó mutatószám-felmérés során közölt adatok megfelelnek a valóságnak, az alapján igazolja, hogy az óvoda/óvodák megfelel/megfelelnek a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 8. számú melléklet III. Többcélú kistérségi társulások támogatása jogcím, Kiegészítő szabályok 2.1. pontja szerinti feltételeknek. Emellett a pályázó nyilatkozik, hogy a fentiekben megjelölt célokra más hazai vagy uniós támogatásban nem részesül.

Dátum:

 

 

P. H.

..............................................................................

………………………………………………

jegyző/munkaszervezet vezetője

polgármester/elnök

3. számú melléklet az 1/2010. (I. 19.) ÖM rendelethez

III. Adatlap az általános iskolák infrastrukturális fejlesztésére

Pályázó Önkormányzat/Társulás neve:

 

Pályázó Önkormányzat/Társulás címe:

 

 

Az intézmény neve:

 

Intézmény címe:

 

OM azonosítója:

 

Önkormányzat pályázata esetén az intézményt önállóan tartja fenn, vagy intézményi társulás keretében

 

Intézmény feladatellátási helyeinek száma

 

Az intézmény általános iskolai feladatokat is ellát (igen/nem)

 

Amennyiben az intézmény általános iskolai feladatokat is ellát, az intézménybe járó
általános iskolások száma (2009/2010. tanítási év)

 

Az intézmény összlétszáma (óvodások és általános iskolások együttes létszáma:
2009/2010. nevelési/tanítási év)

 

Amennyiben az intézményt a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi
CXXXV. törvény 8., 9. vagy 16. §-a szerinti intézményi társulás tartja fenn, a társulásban részt vevő önkormányzatok megjelölése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Feladatellátási hely szerinti önkormányzat:

Feladatellátási hely neve:

Fejlesztéssel érintett feladatellátási hely(ek) megnevezése (fejlesztési hely szerinti önkormányzat
és a feladatellátási hely neve):

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az intézmény hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatos adatok:

Települése(ke)n élő 0-6 éves korcsoportba tartozók száma

 

 

Intézményi tanulólétszám

2008.

 

 

2008/2009. nevelési év

 

2009.

 

 

2009/2010. nevelési év

 

2010.

 

 

2010/2011. nevelési év

 

2011.

 

 

2011/2012. nevelési év

 

2012.

 

 

2012/2013. nevelési év

 

2013.

 

 

2013/2014. nevelési év

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2009/2010. nevelési év

2010/2011. nevelési év

Az általános iskolába járó tanulók száma összesen:

 

0

0

ebből - a hátrányos helyzetű tanulók száma

 

 

 

- a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók száma

 

 

 

Az általános iskolában ténylegesen működő osztályok száma:

 

 

 

Az általános iskolába más településről bejáró tanulók száma:

 

 

 

ebből - a hátrányos helyzetű tanulók száma

 

 

 

- a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók száma

 

 

 

 

 

 

 

2008/2009. nevelési év

2009/2010. nevelési év

Férőhely hiányában 2008. és 2009. évben elutasított gyermekek száma:

 

 

A megvalósítandó fejlesztési célok részletezése:

Sorszám

Feladatellátási hely szerinti önkormányzat

Megvalósítandó cél megnevezése

Igényelt támogatás (Ft)

Vállalandó önerő minimális mértéke (Ft)

Építéssel járó célok bemutatása

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

6.

 

 

 

 

7.

 

 

 

 

8.

 

 

 

 

9.

 

 

 

 

10.

 

 

 

 

Eszközbeszerzéssel kapcsolatos célok bemutatása

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

Igényelt támogatás összesen:

 

 

Az igényelt támogatás maximális összege megfelel-e a rendeletben foglaltaknak:

 

Minimálisan vállalandó önerő összege:

 

Vállalt önerő összege:

 

Beruházás összköltsége:

 

Igényelt támogatás felhasználási célja(i) (rövid leírás), feladatellátás javításának bemutatása a működtetés költségeinek várható alakulása (2014. évig bezárólag):

 

A Pályázó nyilatkozik, hogy az önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások 2010. évi igénylését megalapozó mutatószám-felmérés során közölt adatok megfelelnek a valóságnak, az alapján igazolja, hogy az óvoda/óvodák megfelel/megfelelnek a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 8. számú melléklet III. Többcélú kistérségi társulások támogatása jogcím, Kiegészítő szabályok 2.1. pontja szerinti feltételeknek. Emellett a pályázó nyilatkozik, hogy a fentiekben megjelölt célokra más hazai vagy uniós támogatásban nem részesül.

Dátum:

 

 

P. H.

..............................................................................

………………………………………………

jegyző/munkaszervezet vezetője

polgármester/elnök

4. számú melléklet az 1/2010. (I. 19.) ÖM rendelethez

IV. Adatlap a közösségi busz beszerzésére

Pályázó Társulás neve:

 

 

A beszerezni kívánt közösségi busz(ok) száma

 

A beszerezni kívánt közösségi busz(ok) férőhelyeinek száma

1. busz

 

2. busz

 

3. busz

 

A közösségi busz(ok) beszerzéséhez igényelt támogatás (forint)

 

A közösségi busz(ok) beszerzéséhez vállalandó minimális önrész (forint)

 

A közösségi busz(ok) beszerzéséhez vállalt önrész (forint)

 

A közösségi busszal mely településekről utaztatják a gyermekeket, tanulókat közoktatási intézménybe:

 

A közösségi busszal közoktatási intézménybe utaztatni kívánt gyermekek, tanulók száma:

 

A közösségi busszal mely településekre utaztatják a gyermekeket, tanulókat:

 

A beszerzendő busz(ok) a Társulás által fenntartott közoktatási intézménybe bejáró gyermekek/tanulók szállítását szolgálják (igen/nem)

 

Társulás által fenntartott közoktatási intézmény neve, ha a beszerzendő busszal a bejáró gyermekek/tanulók szállítását szolgálná:

 

A Társulás közösségi busz programja
(A közösségi busz hasznosítására készített rövid terv, mely megfelelően alátámasztja a beszerzés szükségességét. Azt is szükséges bemutatni, hogy
- a Társulás területén hány közoktatási intézményfenntartó társulás működik,
- az előbbi mikrotársulások esetében mennyi a bejáró gyerekek száma,
- e gyerekeknél megoldott-e az iskolabusz szolgáltatás,
- ha igen, milyen módon, hány gyermek részére biztosítják a szolgáltatást,
- az új busz(ok) beszerzésével a Társulás mely közoktatási intézményfenntartó társulásban, mely önkormányzattól és hány gyermek utaztatását kívánja biztosítani,
- a beszerezni kívánt busz(ok) férőhelyeinek száma összhangban van-e a bejáró gyermekek számával,
- a közösségi busz működtetése, milyen módon segíti a Közoktatási Esélyegyenlőségi tervben foglalt feladatok megvalósítását, különösen az iskolai szegregációra vonatkozóan, valamint a minőségi oktatáshoz történő hozzáférést milyen módon segíti elő.
Az egyéb szolgáltatási célok esetében a szolgálati célokat, az igénylők számát és az igénybevétel gyakoriságát is szükséges bemutatni.)






















Ezúton nyilatkozom, hogy a Társulás vállalja a közösségi busz üzemeltetési költségeinek biztosítását.

Dátum:

 

 

P. H.

..............................................................................

………………………………………………

munkaszervezet vezetője

elnök

5. számú melléklet az 1/2010. (I. 19.) ÖM rendelethez

A bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése,
valamint közösségi buszok beszerzése támogatás igénybevételének támogatása

Önkormányzat/Társulás neve:

 

Polgármester /Elnök neve:

 

Önkormányzat/Társulás címe:

 

KSH kódja:

 

Kapcsolattartó neve:

 

Kapcsolattartó telefonszáma:

 

Kapcsolattartó e-mail címe:

 

Sorszám

Támogatási cél

Kíván e támogatást igényelni az adott célra (igen/nem)

I.

Bölcsődék infrastrukturális fejlesztése

 

II.

Óvodák infrastrukturális fejlesztése

 

III.

Általános iskolák infrastrukturális fejlesztése

 

IV.

Közösségi busz beszerzése

 

Az I-III. célok közül csak egy célra nyújtható be pályázat
Összesítő

Sorszám

Támogatás célja

Igényelt támogatás
(forintban)

I.

Bölcsődék infrastrukturális fejlesztése

0

II.

Óvodák infrastrukturális fejlesztése

0

III.

Általános iskolák infrastrukturális fejlesztése

0

IV.

Közösségi busz beszerzése

 

Igényelt támogatás összesen:

 

Vállalt önrész összesen:

 

A rendeletben foglalt feltételeknek az igénylés megfelel:

 

Csatolandó dokumentumok:
1. bölcsőde esetében a működési engedély hitelesített másolata
2. óvoda/iskola esetén az intézmény alapító okiratának hitelesített másolata
3. a Pályázó nyilatkozata arról, hogy a támogatásból megvalósuló beruházást 5 évig az eredeti rendeltetésnek megfelelően hasznosítja, az intézményt 5 évig nem szünteti meg, illetve nem adja át a fenntartói jogát nem állami fenntartó részére
4. képviselő-testület/társulási tanács határozata az önerő biztosításáról és összegéről
5. elektronikus formátumban a kistérségi/önkormányzati közoktatási intézkedési terv
6. elektronikus formátumban a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 105. §-a szerinti közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési terv
7. a közösségi busz üzemeltetési költségeinek biztosításáról szóló nyilatkozat
8. árajánlat, vagy tervezői költségvetés
A pályázó nyilatkozik, hogy a fentiekben megjelölt célokra más hazai vagy uniós pályázatból támogatásban nem részesül.

Dátum:

 

 

P. H.

..............................................................................

………………………………………………

jegyző /
munkaszervezet vezetője

polgármester /
többcélú kistérségi társulás elnöke

1

A rendeletet a 44/2017. (XII. 29.) BM rendelet 46. §-a hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

4

A hatálybalépés időpontja 2011. július 28.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére