• Tartalom

10/2010. (III. 3.) KHEM utasítás

10/2010. (III. 3.) KHEM utasítás

a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról1

2014.05.06.

1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 74. §-ában foglaltak alapján ezen utasítás mellékleteként a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát kiadom.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 22/2008. (IV. 18.) GKM utasítás.

Melléklet a 10/2010. (III. 3.) KHEM utasításhoz


A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
Szervezeti és Működési Szabályzata

I.1. A Hivatal alapítása

A bányászatról szóló 1960. évi III. törvény 58. § (1) bekezdése alapította az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőséget (a továbbiakban: OBF), ugyanezen szakasz (2) bekezdése az OBF területi szerveit a kerületi bányaműszaki felügyelőségeket. Az 1960. évi III. törvényt hatályon kívül helyező, jelenleg hatályos 1993. évi XLVIII. törvény (továbbiakban Bt.) végrehajtásáról szóló, 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet (továbbiakban Bt. Vhr.) 2009. szeptember 30-ig hatályos 35. §-ának (9) bekezdése alapján az OBF és területi szervei (kerületi bányaműszaki felügyelőségek) jogutódja a Magyar Bányászati Hivatal, illetve területi szervei a bányakapitányságok. A Magyar Bányászati és Földtani Hivatalról szóló 267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet (továbbiakban Statútum r.) 5. §-ának (1) bekezdése a Magyar Bányászati Hivatal nevét Magyar Bányászati és Földtani Hivatal megnevezésre változtatta, ugyanezen szakasz (3) bekezdése alapján a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 48. §-ával és a 132/1993. (IX. 29.) Korm. rendelettel létrehozott Magyar Geológiai Szolgálat, valamint az 59/1990. (IX. 26.) Korm. rendelettel létrehozott Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ jogutódja a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (a továbbiakban MBFH).
A Hivatal alapításának időpontja: 1961. július 1.
Az alapító okirat kelte: 2009. december 14.
Az alapító okirat száma: KHEM/11437/1/2009.

I.2. Az MBFH jogállása

Az MBFH önálló feladattal és hatáskörrel rendelkező központi hivatal, amelynek irányítását a bányászati ügyekért felelős miniszter látja el. Az MBFH jogi személy, amely a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) szerint önállóan működő és gazdálkodó központi közhatalmi költségvetési szervként működik. Az MBFH illetékessége a Magyar Köztársaság területére terjed ki. Az MBFH területi szerveinek, a bányakapitányságoknak székhelyét és illetékességi területét a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalról szóló 267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet állapítja meg. Az MBFH feladat- és hatásköri jegyzékét az SZMSZ 1. sz. függeléke sorolja fel.
A Magyar Bányászati és Földtani Hivatalról szóló 267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet alapján a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (a továbbiakban: ELGI) az MBFH állami földtani feladatainak ellátásában közreműködik. Az ELGI önállóan működő költségvetési szerv, önálló jogi személy és saját alapító okirattal rendelkezik. Az ELGI gazdálkodási feladatait kijelölés alapján az MBFH gazdasági szervezete látja el. Az MBFH és az ELGI közötti kapcsolattartás, munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét munkamegosztási megállapodás rögzíti.

I.3. Az MBFH székhelye és területi szervei

I.3.1. az MBFH székhelye: 1145 Budapest, Columbus u. 17–23.
I.3.2. az MBFH területi szervei:
I.3.2.1. Miskolci Bányakapitányság, 3527 Miskolcé Soltész N. K. u. 5.
I.3.2.2. Pécsi Bányakapitányság, 7601 Pécs, József A. u. 5.
I.3.2.3. Szolnoki Bányakapitányság, 5001 Szolnok, Templom u. 5.
I.3.2.4. Veszprémi Bányakapitányság, 8201 Veszprém, Budapest u. 2.
I.3.2.5. Budapesti Bányakapitányság, 1145 Budapest, Columbus u. 17–23.
I.3.3. A Magyar Geológiai Szolgálatnak az új intézménybe történő 2007. január 1-jei beolvadása kapcsán a korábbi területi hivatalok közül a szegedi és a salgótarjáni területi hivatalok mint ügyfélszolgálati irodák működnek a Szolnoki, illetve a Miskolci Bányakapitányságok keretein belül. Önálló feladat és hatáskörrel nem rendelkeznek, de elősegítik a hatékonyabb munkavégzést. A bányakapitányságokkal történő ideiglenes együttműködést, az ügyfélszolgálati irodák megszűnésének rendjét az MBFH elnöke utasításban határozza meg.2

I.4. Az MBFH közfeladatként ellátandó 2010. január 1-jétől hatályos TEÁOR'08 és szakfeladatrend szerinti besorolása

Az MBFH közfeladata a Bt. és a Statútum r. által meghatározott bányafelügyeleti és az állami földtani feladatok.

Az MBFH alaptevékenységei:
55.20 Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás
Szakfeladat 5520011 Üdülői szálláshely-szolgáltatás
55.90 Egyéb szálláshely-szolgáltatás
Szakfeladat 5590991 Egyéb máshova nem sorolt szálláshely-szolgáltatás
68.20 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése
Szakfeladat 6820021 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
69.20 Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység
Szakfeladat 6920001 Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység
74.90 Máshova nem sorolt egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység
Szakfeladat 7490501 Máshova nem sorolt egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység
84.13 Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzése
Szakfeladat
8413141 Energia és ásványi erőforrások központi igazgatása és szabályozása
8413151 Építésügy, területpolitika központi igazgatása és szabályozása
8413241 Energia és ásványi erőforrások területi igazgatása és szabályozása
8413251 Építésügy, területpolitika területi igazgatása és szabályozása
8413331 Munkavédelmi, munkaügyi ellenőrzés központi igazgatása és szabályozása
8413341 Munkavédelmi, munkaügyi ellenőrzés területi igazgatása és szabályozása
85.32 Szakmai középfokú oktatás
Szakfeladat 8532141 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás
Az MBFH kiegészítő tevékenységei:
55.20 Üdülési, egyéb átmenetiszálláshely-szolgáltatás
Szakfeladat 5520012 Üdülői szálláshely-szolgáltatás
55.90 Egyéb szálláshely-szolgáltatás
Szakfeladat 5590992 Egyéb máshova nem sorolt szálláshely-szolgáltatás
Az MBFH vállalkozási tevékenységet nem folytat, a kisegítő tevékenység aránya az intézmény kiadásaiban legfeljebb 5%.
Az MBFH jogállását, feladat- és hatáskörét a következő jogszabályok határozzák meg:
– a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény,
– a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény,
– a Bt. végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet,
– a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (GET.),
– a GET. végrehajtásáról szóló, 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet,
– a munkavédelemről szóló, 1993. évi XCIII. törvény,
– a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény,
– a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény,
– a polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazásáról és felügyeletéről szóló 191/2002. (IX. 4.) Korm. rendelet,
– a cseppfolyós propán-bután gázok és ezek elegyei tartályban vagy palackban történő forgalmazásának szabályairól és hatósági felügyeletéről szóló 94/2003. (XII. 18.) GKM rendelet,
– a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalról szóló 267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet,
– földtani és bányászati követelmények a nukleáris létesítmények és a radioaktív hulladék elhelyezésére szolgáló létesítmények telepítéséhez és tervezéséhez kiadott 62/1997. (Xl. 26.) IKIM rendelet,
– a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes nyomástartó berendezések hatósági felügyeletéről szóló 23/2006. (II.3.) Korm. rendelet.

I.5. Az MBFH vagyonkezelésébe, tulajdonosi jogkörébe tartozó gazdálkodó szervezet nincs.

I.6. Az MBFH szervezeti felépítése és engedélyezett létszáma

Elnök 1 fő
Elnökhelyettes 1 fő
Elnöki főtanácsadó 1 fő
Belső ellenőr –
Állami Kötelezettségek Programiroda 1 fő
Tudományos és intézményi kapcsolati vezető 1 fő
Kommunikáció –
Bányakapitányságok:
Budapesti Bányakapitányság 16 fő
Miskolci Bányakapitányság 23 fő
Pécsi Bányakapitányság 21 fő
Veszprémi Bányakapitányság 23 fő
Szolnoki Bányakapitányság 21 fő
Jogi és Igazgatási Főosztály 18 fő
Jogi Osztály
Humánpolitikai és Igazgatási Osztály
Informatikai és Adatvédelmi Osztály
Földtani és Adattári Főosztály 17 fő
Földtani Hatósági Osztály
Ásványvagyon-gazdálkodási és Nyilvántartási Osztály
Adattári és Információs Osztály
Bányászati, Gázipari és Építésügyi Főosztály 20 fő
Bányászati és Robbantás-felügyeleti Osztály
Gázipari és Építésügyi Osztály
Járadékbevételi Osztály
Munkavédelmi Információs Szolgálat
Gazdasági Főosztály 16 fő
Pénzügyi és Bérgazdálkodási Osztály
Számviteli Osztály
Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Osztály
Az MBFH szervezeti ábráját az SZMSZ 1. sz. melléklete tartalmazza.
Az MBFH engedélyezett létszáma 180 fő.

I.7. Az MBFH-nak jogi személyiségű szervezeti egysége nincs.

I.8. Az MBFH belső pénzügyi ellenőrzési rendszere

Az MBFH belső pénzügyi ellenőrzési rendszere magában foglalja a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési (FEUVE), valamint belső ellenőrzési tevékenységet.
A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés
Az MBFH működésének és gazdálkodásának eredményessége érdekében – az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet előírásai alapján – alakította ki a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) rendszerét.
A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés a szervezeten belül a gazdálkodásért felelős szervezeti egység által folytatott első szintű pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszer, melynek működtetéséért és fejlesztéséért az elnök a felelős.
A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszer tartalmazza mindazon elveket, eljárásokat és belső szabályzatokat, amelyek alapján az MBFH érvényesíti a feladatai ellátására szolgáló előirányzatokkal, a létszámmal és a vagyonnal való szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes gazdálkodás követelményeit, figyelembe veszi a pénzügyminiszter által közzétett államháztartási belső kontroll standardokra vonatkozó irányelveket, módszertani útmutatókban foglaltakat.
A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszerhez kapcsolódóan – az MBFH gazdálkodásával kapcsolatos szabályzatokban, valamint a jelen szabályzat 3. számú függelékében meghatározott módon, az abban meghatározott személyeknek – működtetni kell a folyamatba épített ellenőrzéseket, melyek irányításáért a gazdasági vezető felelős.
A pénzügyi-gazdasági folyamatokba épített, előzetes és utólagos ellenőrzésekről, valamint az ellenőrzési nyomvonalról szóló részletes szabályokat jelen szabályzat 3. számú függeléke, a szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjét jelen szabályzat 2. számú melléklete tartalmazza.
Az MBFH kockázatkezelési rendszerének működtetéséről külön elnöki utasítás rendelkezik.

Belső ellenőrzés
Az MBFH belső ellenőrzését mint államháztartási belső pénzügyi feladatot az elnök kijelölése alapján, az elnöknek közvetlenül alárendelt belső ellenőr látja el. A belső ellenőr funkcionálisan független, különösen az éves ellenőrzési terv, az ellenőrzési program elkészítése és végrehajtása, az ellenőrzési módszerek kiválasztása, a következtetések, ajánlások kidolgozása és az ellenőrzési jelentés elkészítése tekintetében. Az ellenőrzési tevékenységen kívül más tevékenység végrehajtásába nem vonható be A belső ellenőr funkcionális függetlenségének biztosításáért az elnök a felelős.
Az MBFH-nál a belső ellenőrzési és a belső ellenőrzési vezetői feladatokat egy személyben külső szakértő látja el, mely feladatellátással kapcsolatban a részletes szabályokat a belső ellenőrzésről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet és az MBFH Belső Ellenőrzési Kézikönyve részletesen rögzíti.
A belső ellenőr tevékenységét, az ellenőrzési munka részletes szabályozására vonatkozó jogszabályok, a nemzetközi belső ellenőrzési standardok, módszertani útmutatók és az elnök által jóváhagyott belső ellenőrzési kézikönyv alapján végzi.
A belső ellenőr az MBFH céljai elérése érdekében értékeli, illetve fejleszti az MBFH kockázatkezelési, ellenőrzési és irányítási eljárásainak hatékonyságát. A jogszabályoknak és belső szabályzatoknak való megfelelést, gazdaságosságot, hatékonyságot és eredményességet vizsgálva megállapításokat és ajánlásokat fogalmaz meg az elnök részére. Tevékenysége során szabályszerűségi, pénzügyi, rendszer- és teljesítmény-ellenőrzéseket, illetve informatikai rendszerellenőrzéseket kell végeznie.
A belső ellenőr az ellenőrzése megállapításairól közvetlenül az elnöknek számol be. A belső ellenőrzési vezető az ellenőrzési tevékenységéről a költségvetési törvényben rögzített és az irányító szerv által rögzített módon és határidőben köteles beszámolni, a beszámolással kapcsolatban készült dokumentumokat az elnöknek benyújtani.

I.9. Az MBFH azonosító adatai

Költségvetési fejezet: XVII. fejezet: Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium
Költségvetési cím: 5. cím
Költségvetési alcím 1.
Költségvetési szektor: 1051
Költségvetési szakágazat: 841313 (Bányászat, ásványi erőforrások, építőipar igazgatása)
PIR-törzsszám: 300081
Államháztartási egyedi azonosító: 038764
Adószám: 15300083-2-42
Statisztikai számjel: 15300083 8413 312 01
Kincstári számla száma: 10032000-01417179

I.10. Az MBFH belső szabályzatai

Az MBFH belső szabályzatait az évenkénti folyamatos sorszámozással kiadott elnöki utasítások tartalmazzák. A hatályos elnöki utasítások felsorolását az SZMSZ 2. sz. függeléke tartalmazza.

II. KÜLÖNÖS RÉSZ

II.1. Az MBFH vezetése, az irányításban, döntésben részt vevők köre

II.1.1. Az MBFH központi szerve
II.1.1.1. Az elnök egyszemélyi felelős vezetőként irányítja az MBFH tevékenységét.
Közvetlenül irányítja:
II.1.1.1.1. az elnökhelyettes,
II.1.1.1.2. a Gazdasági Főosztály vezetője,
II.1.1.1.3. a Bányászati, Gázipari és Építésügyi Főosztály vezetője,
II.1.1.1.4. a Jogi és Igazgatási Főosztály vezetője,
II.1.1.1.5. a Földtani és Adattári Főosztály vezetője,
II.1.1.1.6. a bányakapitányok,
II.1.1.1.7. az Állami Kötelezettségek Programiroda vezetője,
II.1.1.1.8. a Tudományos és intézményi kapcsolati vezető,
II.1.1.1.9. a humánpolitikai ügyek vonatkozásában a Humánpolitikai és Igazgatási Osztály vezetője,
II.1.1.1.10. az elnöki főtanácsadó,
II.1.1.1.11. a kommunikációs tanácsadó,
II.1.1.1.12. a belső ellenőr
munkáját, megállapítja feladatkörüket és beszámoltatja őket a munkájukról.
Személyes hatáskörben:
II.1.1.1.13. megilleti az intézkedés (döntés) joga minden olyan ügyben, amelyben jogszabály a döntést személyes hatáskörébe utalja, vagy amelyben azt a maga számára fenntartja,
II.1.1.1.14. meghatározza az MBFH stratégiai munkaprogramját, intézkedik ennek szervezeti végrehajtásáról,
II.1.1.1.15. dönt az MBFH egészét érintő irányítási és foglalkoztatáspolitikai kérdésekben,
II.1.1.1.16. megállapítja az MBFH köztisztviselői és fizikai dolgozói alkalmazására vonatkozó szakképesítési és szakmai gyakorlati követelményeket,
II.1.1.1.17. jóváhagyja az MBFH szervezeti egységeinek munka-, ellenőrzési- és továbbképzési terveit,
II.1.1.1.18. véleményt nyilvánít a minisztériumok (országos hatáskörű szervek) által készített és az MBFH-hoz közigazgatási egyeztetésre megküldött jogszabály- és előterjesztés-tervezetekről,
II.1.1.1.19. képviseli az MBFH-t a belföldi és nemzetközi kapcsolatokban,
II.1.1.1.20. előterjesztéseket nyújt be a felsőbb állami és társadalmi szervekhez; e szerveknél, valamint külföldi szervek előtt képviseli az MBFH-t,
II.1.1.1.21. dönt a felügyeleti jog gyakorlása során felmerülő hatósági ügyekben, valamint a panaszok és ügyészi óvások ügyében,
II.1.1.1.22. kiadja az MBFH dolgozóira vonatkozó utasításokat, a jogi iránymutatásokat és állásfoglalásokat,
II.1.1.1.23. dönt az MBFH peres ügyeinek fellebbvitele kérdésében, továbbá az MBFH főosztályai feladatkörébe tartozó, azon nem elsőfokú hatósági ügyekben, melyekben a döntést esetileg magához vonja,
II.1.1.1.24. gondoskodik a munka arányos elosztásáról,
II.1.1.1.25. dönt az MBFH szervezeti egységei és vezetői között felmerülő vitás kérdésekben, az MBFH-dolgozó fegyelmi ügyében,
II.1.1.1.26. dönt az MBFH létszám-, bér- és jutalmazási keretének felhasználásáról,
II.1.1.1.27. jóváhagyja az MBFH költségvetésének tervezetét, elemi költségvetését, a költségvetési előirányzat módosítását és költségvetési beszámolóját,
II.1.1.1.28. a köztársasági elnök, a Kormány, illetve a miniszterek által adományozható kitüntetések vonatkozásában személyi javaslatát előterjeszti, hozzájárul az MBFH-dolgozó más szerv által történő kitüntetéséhez,
II.1.1.1.29. működteti az MBFH belső ellenőrzési tevékenységét, jóváhagyja az ellenőrzési munkaterveket,
II.1.1.1.30. elrendeli a bányakapitányságok cél- és teljes hivatalvizsgálatát,
II.1.1.1.31. szakmai tanácsadói, szakmai főtanácsadói és elnöki főtanácsadói címet adományoz; megállapítja az elnöki főtanácsadó feladatait,
II.1.1.1.32. jóváhagyja a földtani, geofizikai adatszolgáltatás rendjét és díjszabását,
II.1.1.1.33. javaslatot tesz a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter felé az ELGI igazgatójának kinevezésére,
II.1.1.1.34. jóváhagyja az ELGI által készített éves kutatási tervet.
II.1.1.2. Az elnökhelyettes az elnök akadályoztatása, illetve tartós távolléte esetén helyettesíti az elnököt, azon ügyek kivételével, amelyeket jogszabály kifejezetten az elnök hatáskörébe utal, továbbá, amelyekben az intézkedés jogát az elnök a maga részére fenntartotta.
Személyes hatáskörében:
II.1.1.2.1. koordinálja a bányatörvény hatálya alá tartozó koncessziós ügyek intézését, a koncessziós szerződésekben foglaltak végrehajtásának ellenőrzését,
II.1.1.2.2. koordinálja az MBFH jogszabály-előkészítési tevékenységét,
II.1.1.2.3. közigazgatási egyeztetésre előkészíti a miniszter részére az MBFH által előkészített jogszabályok tervezeteit,
II.1.1.2.4. előkészíti az elnöki utasításokat, jogi iránymutatásokat és állásfoglalásokat, gondoskodik azok nyilvántartásáról, szükséges felülvizsgálatáról és korszerűsítéséről,
II.1.1.2.5. koordinálja az MBFH szervezeti egységei, valamint a szakmai referatúrák és az elnök által létrehozott időszakos munkacsoportok együttműködését,
II.1.1.2.6. előkészíti és irányítja a kiadott ellenőrzési terv szerint, illetve a vonatkozó eseti utasításnak megfelelően a bányakapitányságok cél- és teljes hivatalvizsgálatát,
II.1.1.2.7. az MBFH tevékenysége törvényességének biztosítása érdekében felügyeleti jogkörben intézkedik, illetve intézkedést kezdeményez.
II.1.1.3. A Gazdasági Főosztály vezetője (gazdasági vezető)
A Gazdasági Főosztályt egyszemélyi felelősséggel vezeti. A jogszabályok, a munka- és ellenőrzési tervek, valamint az elnöktől kapott utasítások, és iránymutatások alapján szervezi, irányítja és ellenőrzi a vezetése alatt álló főosztály munkáját. Felelős a főosztály feladatainak szakmailag helyes, előírásszerű és határidőben való teljesítéséért.
Személyes feladatkörében
II.1.1.3.1. megállapítja az irányítása alatt álló főosztály szervezetén belül a főosztályvezető-helyettes az osztályvezetők és az üzemeltetési csoportvezető feladatkörét, gondoskodik a munka arányos elosztásáról, a vezetők rendszeres beszámoltatásáról,
II.1.1.3.2. iránymutatást, szükség szerint utasítást ad – a bányakapitányságoknál beosztott, valamint az ELGI-nél foglalkoztatott – gazdálkodási feladatok ellátásáért felelős munkatársaknak,
II.1.1.3.3. a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően irányítja az MBFH pénzügyi, számviteli tevékenységét, gazdálkodik a jóváhagyott költségvetési előirányzatokkal, intézkedik az előirányzatok módosításáról, valamint külön megállapodás szerint végzi az ELGI pénzügyi, számviteli tevékenységét,
II.1.1.3.4. előkészíti a költségvetési javaslatot, irányítja és felügyeli a költségvetés tervezését. Koordinálja, és figyelemmel kíséri a féléves és éves beszámoló, valamint a negyedéves mérlegjelentések elkészítését,
II.1.1.3.5. felelős a felügyeleti szerv által kért gazdasági adatszolgáltatások határidőben történő elkészítéséért,
II.1.1.3.6. felügyeli az MBFH központosított illetmény-számfejtésének előkészítését és az azzal kapcsolatos adatszolgáltatást, felügyeli az MBFH személyi juttatásainak előirányzatát,
II.1.1.3.7. rendeltetésszerűen gazdálkodik a kincstári vagyonnal,
II.1.1.3.8. előkészíti az éves vagyongazdálkodási tervet, meghatározza az MBFH ellátandó feladataihoz szükséges tárgyi eszközökkel kapcsolatos karbantartási, felújítási tennivalókat, valamint a várható kiadásokat, az év során értékesítésre kerülő vagyontárgyakat, azok várható bevételeit, a bevételek felhasználásának módját, a tárgyi eszköz beszerzésének ütemezését,
II.1.1.3.9. gondoskodik a számvitel bizonylatolásának szabályszerű végrehajtásáról,
II.1.1.3.10. felügyeli az MBFH részére fizetendő felügyeleti díjról és az MBFH egyes eljárásaiért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról, valamint az egyéb saját bevételekről vezetett nyilvántartást, ellenőrzi a befizetések teljesítését,
II.1.1.3.11. gondoskodik a késedelmesen befizetett felügyeleti díj késedelmi kamatának megállapításáról, a befizetések elmaradása esetén kezdeményezi a díj és a késedelmi kamat adók módjára történő behajtását,
II.1.1.3.12. a vezetői értekezleten havi rendszerességgel, egyébként az elnök utasítása szerint tájékoztatást ad az MBFH gazdálkodásáról,
II.1.1.3.13. megalkotja a gazdasági szervezet feladatait részletesen meghatározó ügyrendet, gondoskodik a gazdálkodás rendjét meghatározó belső szabályzatok elkészítéséről és folyamatos karbantartásáról (Számviteli politika, értékelési szabályzat, számlarend, leltározási, selejtezési szabályzat, házipénztár-kezelési szabályzat, szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje, közbeszerzési szabályzat, önköltség-számítási szabályzat, gazdálkodási szabályzat),
II.1.1.3.14. feladatkörében vizsgálatot rendelhet el, a bányakapitányságoktól adatszolgáltatást igényelhet, amelyek alapján a szükséges intézkedést megteszi, vagy ha az elnöki hatáskörbe tartozik, arra javaslatot terjeszt elő,
II.1.1.3.15. jogosult intézkedni a főosztály ügykörébe tartozó azon ügyekben, amelyek nem tartoznak az elnök hatáskörébe, illetőleg amelyekben a döntés jogát az elnök nem vonta magához,
II.1.1.3.16. előkészíti és felterjeszti az elnöki döntést igénylő ügyeket, állásfoglalásokat,
II.1.1.3.17. szakmai feladatkörében véleményezi az MBFH által előkészített jogszabályok tervezeteit,
II.1.1.3.18. javaslatot tesz az MBFH munkaprogramjára, munka- és ellenőrzési tervére, valamint az MBFH tevékenységéről szóló éves jelentésre,
II.1.1.3.19. munkakapcsolatot tart a főosztály feladatkörébe utalt ügyekben az MBFH szervezeti egységeivel, a bányakapitányságokkal és más, a főosztály ügykörének megfelelő tevékenységet végző szervekkel.
A gazdasági vezető – vagy az általa kijelölt személy – ellenjegyzése nélkül a költségvetési szervet terhelő gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható, követelés nem írható elő és ilyen intézkedés nem hozható. A kötelezettségvállalás belső szabályozása részletesen tartalmazza a kötelezettségvállalás folyamatát, hatás –, feladat és felelősségi köröket.
Akadályoztatása, vagy tartós távolléte esetén kinevezett helyettese, vagy az általa írásban megbízott főosztályvezető-helyettes (osztályvezető) helyettesíti.

II.1.1.4. A Bányászati, Gázipari és Építésügyi Főosztály vezetője
Az elnök és az elnökhelyettes egyidejű akadályoztatása, tartós távolléte esetén helyettesíti az elnököt, azon ügyek kivételével, amelyeket jogszabály kifejezetten az elnök hatáskörébe utal, továbbá, amelyekben az intézkedés jogát az elnök a maga részére fenntartotta.
A Bányászati, Gázipari és Építésügyi Főosztályt egyszemélyi felelősséggel vezeti. A jogszabályok, a munka- és ellenőrzési tervek, valamint az MBFH elnökétől kapott utasítások és iránymutatások alapján szervezi és irányítja a vezetése alatt álló főosztály munkáját. Felelős a főosztály feladatainak szakmailag helyes, előírásszerű és határidőben való teljesítéséért.
Személyes hatáskörben jár el a következő ügyekben:
II.1.1.4.1. megállapítja az irányítása alatt álló főosztály szervezetén belül a főosztályvezető-helyettes és az osztályvezetők feladatkörét, gondoskodik a munka arányos elosztásáról, a vezetők rendszeres beszámoltatásáról,
II.1.1.4.2. irányítja az MBFH építésügyi hatósági, építés- és piacfelügyeleti, munkavédelmi, munkaügyi, műszaki-biztonsági, valamint tűzvédelmi hatáskörének gyakorlásával kapcsolatos tevékenységét,
II.1.1.4.3. figyelemmel kíséri a bányajáradék-bevallási és -fizetési gyakorlatot, a törvényesség és a bevallási, illetve fizetési fegyelem megszilárdítása érdekében ellenőrzést és intézkedést kezdeményez,
II.1.1.4.4. a Jogi és Igazgatási Főosztállyal együttműködésben kialakítja Ş a Bányafelügyelet Központi Adatbázisának (a továbbiakban BfKA) részeként – a bányajáradék-bevallásra és -fizetésre kötelezettek, a bevallások és a befizetések nyilvántartását, gondoskodik a nyilvántartás aktualizálásáról és karbantartásáról,
II.1.1.4.5. szakmai és felügyeleti tevékenységet lát el a bányakapitányságok bányajáradékkal kapcsolatos ellenőrzési és intézkedési tevékenysége fölött,
II.1.1.4.6. gondoskodik a Munkavédelmi Információs Szolgálat működtetéséről, biztosítja annak a hatósági tevékenységtől történő elkülönítését,
II.1.1.4.7. az ásványvagyon-gazdálkodással összefüggő és a koncessziós ügyekben adatszolgáltatást igényelhet,
II.1.1.4.8. felmerült feladatok kapcsán vizsgálatot rendelhet el; a bányakapitányságoktól adatszolgáltatást igényelhet, amelyek alapján a szükséges intézkedést megteszi, vagy ha az elnöki hatáskörbe tartozik, arra javaslatot terjeszt elő,
II.1.1.4.9. előkészíti és felterjeszti az elnöki döntést igénylő ügyeket, állásfoglalásokat,
II.1.1.4.10. véleményezi az MBFH által előkészített jogszabályok tervezeteit,
II.1.1.4.11. véleményezi az MBFH-hoz közigazgatási egyeztetésre megküldött jogszabály- és szabványtervezeteket, továbbá a felügyelete alá tartozó egység azon előterjesztéseit, amelyekben a döntés az elnök hatáskörébe tartozik,
II.1.1.4.12. az MBFH tevékenysége törvényességének biztosítása érdekében a feladatkörébe tartozó ügyekben felügyeleti jogkörben intézkedik, illetve intézkedést kezdeményez,
II.1.1.4.13. jogosult intézkedni a főosztály ügykörébe tartozó azon ügyekben, amelyek nem tartoznak az elnök hatáskörébe, illetőleg amelyekben a döntés jogát az elnök nem vonta magához,
II.1.1.4.14. javaslatot tesz az MBFH munka- és ellenőrzési terveire, és a végrehajtásáról szóló jelentésekre,
II.1.1.4.15. javaslatot tesz az elnök részére egyes szakmai referatúrák működtetésére, illetve szüneteltetésére, a szakmai referatúrát vezető főreferensek személyére,
II.1.1.4.16. munkakapcsolatot tart a főosztály feladatkörébe utalt ügyekben az MBFH szervezeti egységeivel, a bányakapitányságokkal és más, a főosztály ügykörének megfelelő tevékenységet végző szervekkel.
Akadályoztatása esetén – a főosztály hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében – kinevezett helyettese, a helyettes távollétében az általa megbízott osztályvezető helyettesíti az első helyen felsorolt pontban meghatározottak kivételével.

II.1.1.5. A Jogi és Igazgatási Főosztály vezetője
A Jogi és Igazgatási Főosztályt egyszemélyi felelősséggel vezeti. A jogszabályok, a munka- és ellenőrzési tervek, valamint az elnöktől kapott utasítások és iránymutatások alapján szervezi és a Humánpolitikai és Igazgatási Osztály kivételével irányítja a vezetése alatt álló főosztály munkáját. Felelős a főosztály feladatainak szakmailag helyes, előírásszerű és határidőben való teljesítéséért.
Személyes hatáskörben jár el a következő ügyekben:
II.1.1.5.1. megállapítja az irányítása alatt álló főosztály szervezetén belül a főosztályvezető-helyettes és az osztályvezetők feladatkörét, gondoskodik a munka arányos elosztásáról, a Humánpolitikai és Igazgatási Osztály kivételével a szakmai irányításról és a rendszeres beszámoltatásáról,
II.1.1.5.2. felkérés esetén koordinálja és kiadmányozásra előkészíti az elnök részére a más tárcák által kidolgozott jogszabály- és előterjesztés-tervezetekkel kapcsolatos véleményt,
II.1.1.5.3. felkérés esetén véleményezi az MBFH által előkészített jogszabály- és előterjesztés-tervezeteket,
II.1.1.5.4. biztosítja, hogy az Európai Uniónak az MBFH tevékenységét érintő közösségi jogforrásai és egyéb dokumentumok azonosítása megtörténjen, és e dokumentumok rendelkezésre álljanak, valamint közreműködik ezek nemzeti jogba történő átültetésében,
II.1.1.5.5. figyelemmel kíséri a nemzeti jogszabályok megjelenését, azok változásait, amennyiben e jogszabályok (azok változásai) érintik az MBFH feladat- és hatáskörét, gondoskodik ezek megismertetéséről,
II.1.1.5.6. szervezi és irányítja az MBFH szervezeti belső igazgatási tevékenységét,
II.1.1.5.7. az éves munkaterv keretében javaslatot tesz az MBFH jogszabály-előkészítési programjára,
II.1.1.5.8. közreműködik az elnöki utasítások kidolgozásában,
II.1.1.5.9. munkakapcsolatot tart a főosztály feladatkörébe utalt ügyekben az MBFH szervezeti egységeivel, a bányakapitányságokkal és más, a főosztály ügykörének megfelelő tevékenységet végző szervekkel,
II.1.1.5.10. szervezi és nyilvántartja az MBFH nemzetközi tevékenységét, az MBFH nemzetközi szervezetek munkájában, és két- vagy többoldalú nemzetközi együttműködésekben történő részvételét.
Ellátja a belső adatvédelmi felelős feladatkörét, ezen belül:
II.1.1.5.11. közreműködik, illetőleg segítséget nyújt az adatkezeléssel összefüggő döntések meghozatalában, valamint az érintettek jogainak biztosításában;
II.1.1.5.12. ellenőrzi a törvény és az adatkezelésre vonatkozó más jogszabályok, valamint a belső adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatok rendelkezéseinek és az adatbiztonsági követelményeknek a megtartását;
II.1.1.5.13. kivizsgálja a hozzá érkezett bejelentéseket, és jogosulatlan adatkezelés észlelése esetén annak megszüntetésére hívja fel az adatkezelőt vagy az adatfeldolgozót;
II.1.1.5.14. elkészíti és karbantartja a belső adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatot;
II.1.1.5.15. vezeti a belső adatvédelmi nyilvántartást;
II.1.1.5.16. gondoskodik az adatvédelmi ismeretek oktatásáról;
II.1.1.5.17. gondoskodik az MBFH adatvédelmi szabályzatának megtartatásáról, az adatvédelmi szabályzat szükséges karbantartásáról, a közérdekű adatok közzétételéről.
Irányítja az MBFH informatikai tevékenységét. Az Informatikai és Adatvédelmi Osztályon keresztül:
II.1.1.5.18. gondoskodik az informatikai eszközrendszer működtetéséről, szükséges karbantartásáról és fejlesztéséről,
II.1.1.5.19. biztosítja a nyilvántartás, adatfeldolgozási feladatok ellátásának számítástechnikai hátterét,
II.1.1.5.20. kialakítja az MBFH elektronikus ügyintézési rendszerét, gondoskodik a rendszer működési feltételeinek biztosításáról, a szükséges karbantartásról és fejlesztésről,
II.1.1.5.21. technikai támogatást nyújt az MBFH honlapjának működtetéséhez,
II.1.1.5.22. biztosítja az elektronikus adatok védelmét,
II.1.1.5.23. előkészíti és felterjeszti az informatikai szervezet feladatait részletesen meghatározó működési szabályzatot, gondoskodik az elektronikus ügyintézés rendjét meghatározó belső szabályzatok elkészítéséről és folyamatos karbantartásáról.
Akadályoztatása esetén a főosztály hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében helyettese, vagy az általa megbízott osztályvezető helyettesíti.

II.1.1.6. A Földtani és Adattári Főosztály vezetője
A Földtani és Adattári Főosztályt egyszemélyi felelősséggel vezeti. A jogszabályok, a munka- és ellenőrzési tervek, valamint az MBFH elnökétől kapott utasítások és iránymutatások alapján szervezi és irányítja a vezetése alatt álló főosztály munkáját. Felelős a főosztály feladatainak szakmailag helyes, előírásszerű és határidőben való teljesítéséért.
Személyes hatáskörben jár el a következő ügyekben:
II.1.1.6.1. megállapítja az irányítása alatt álló főosztály szervezetén belül a főosztályvezető-helyettes és az osztályvezetők feladatkörét, gondoskodik a munka arányos elosztásáról, a vezetők rendszeres beszámoltatásáról,
II.1.1.6.2. irányítja az MBFH ásványvagyon gazdálkodással, továbbá a bányászati koncesszióval összefüggő feladatokkal, az ásványvagyon-, és geotermikus energia nyilvántartással, földtani kutatással, földtani szakértői engedélyek kiadásával, a földtani és bányászati adatok kezelésével és minden, a földtani közeggel kapcsolatos hatáskörének gyakorlásával kapcsolatos tevékenységét,
II.1.1.6.3. gondoskodik a Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, az Állami Ásványvagyon Nyilvántartás, valamint a földtani és bányászati információs rendszer működtetéséről,
II.1.1.6.4. felmerült feladatok kapcsán vizsgálatot rendelhet el; a bányakapitányságoktól adatszolgáltatást igényelhet, amelyek alapján a szükséges intézkedést megteszi, vagy ha az elnöki hatáskörbe tartozik, arra javaslatot terjeszt elő,
II.1.1.6.5. előkészíti és felterjeszti az elnöki döntést igénylő ügyeket, állásfoglalásokat,
II.1.1.6.6. a főosztály feladatait érintő jogszabályok tervezeteit előkészíti,
II.1.1.6.7. felkérés esetén véleményezi az MBFH-hoz közigazgatási egyeztetésre megküldött jogszabály- és szabványtervezeteket, továbbá a felügyelete alá tartozó egység azon előterjesztéseit, amelyekben a döntés az elnök hatáskörébe tartozik,
II.1.1.6.8. az MBFH tevékenysége törvényességének biztosítása érdekében a feladatkörébe tartozó ügyekben felügyeleti jogkörben intézkedik, illetve intézkedést kezdeményez,
II.1.1.6.9. jogosult intézkedni a főosztály ügykörébe tartozó azon ügyekben, amelyek nem tartoznak az elnök hatáskörébe, illetőleg amelyekben a döntés jogát az elnök nem vonta magához,
II.1.1.6.10. javaslatot tesz az elnök részére egyes szakmai referatúrák működtetésére, illetve szüneteltetésére, a szakmai referatúrát vezető főreferensek személyére,
II.1.1.6.11. munkakapcsolatot tart a főosztály feladatkörébe utalt ügyekben az MBFH szervezeti egységeivel, a bányakapitányságokkal és más, a főosztály ügykörének megfelelő tevékenységet végző szervekkel,
II.1.1.6.12. működteti a BfKA-t.
Akadályoztatása esetén – a főosztály hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében – kinevezett helyettese, a helyettes távollétében az általa megbízott osztályvezető helyettesíti.

II.1.1.7. Az Állami Kötelezettségek Programiroda vezetője
Az Állami Kötelezettségek Programirodát (a továbbiakban: programiroda) egyszemélyi felelősséggel vezeti. A feladatot szabályozó jogszabályok és Korm. határozatok, valamint az MBFH elnökétől kapott utasítások, és iránymutatások alapján szervezi és irányítja a vezetése alatt álló programiroda munkáját. Felelős a feladatok szakmailag helyes, előírásszerű és határidőben való teljesítéséért.
Személyes hatáskörben jár el a következő ügyekben:
II.1.1.7.1. ellenjegyzi a programiroda kifizetéseit,
II.1.1.7.2. ellenjegyzi a programiroda nevében kötött szerződést,
II.1.1.7.3. ellenjegyzi a közreműködő szakértő megbízási vagy munkaszerződését,
II.1.1.7.4. irányítja a programiroda ügyfélszolgálati tevékenységét,
II.1.1.7.5. kapcsolatot tart a tevékenységben eljáró közreműködőkkel,
II.1.1.7.6. szervezi és irányítja a benyújtott finanszírozási igények véleményezését,
II.1.1.7.7. szervezi és irányítja a feladatával összefüggő ellenőrzéseket,
II.1.1.7.8. szervezi és irányítja a programiroda PR-tevékenységét, gondoskodik a programiroda tevékenységével összefüggő közérdekű adatok nyilvánosságának biztosításáról,
II.1.1.7.9. munkakapcsolatot tart a programiroda feladatkörébe utalt ügyekben az MBFH szervezeti egységeivel, a bányakapitányságokkal és más, a programiroda feladatköréhez kapcsolódó tevékenységet végző szervekkel,
II.1.1.7.10. jogosult intézkedni a programiroda feladatkörébe tartozó azon ügyekben, amelyek nem tartoznak az elnök hatáskörébe, illetőleg amelyekben a döntés jogát az elnök nem vonta magához,
II.1.1.7.11. a bányakapitányságoktól és az MBFH más szervezeti egységeitől a feladatai ellátásához szükséges adatszolgáltatást igényelhet, amelyek alapján a szükséges intézkedést megteszi, vagy ha az elnöki hatáskörbe tartozik, arra javaslatot terjeszt elő,
II.1.1.7.12. véleményezi az MBFH-hoz közigazgatási egyeztetésre megküldött, a programiroda feladatkörét érintő jogszabálytervezeteket,
II.1.1.7.13. javaslatot tesz az MBFH munkaprogramjára, munka- és ellenőrzési tervére, valamint az MBFH tevékenységéről szóló éves jelentésre.
Akadályoztatása esetén az elnök gondoskodik helyettesítéséről.

II.1.1.8. A kommunikációs tanácsadó
II.1.1.8.1. irányítja az MBFH kommunikációs tevékenységét,
II.1.1.8.2. kapcsolatot tart a médiával,
II.1.1.8.3. ellátja az MBFH szóvivői feladatát,
II.1.1.8.4. az MBFH elnökével, elnökhelyettesével egyeztetve tájékoztatja a médiát az MBFH hatáskörébe tartozó eseményekről, határozatokról, egyéb történésekről,
II.1.1.8.5. sajtófigyelést végez,
II.1.1.8.6. gondoskodik az MBFH honlapján megjelenő információk folyamatos frissítéséről,
II.1.1.8.7. részt vesz kiadványok és egyéb tárgyi megjelenési formák elkészítésében,
II.1.1.8.8. részt vesz egyéb PR-tevékenységekben,
II.1.1.8.9. kapcsolatot tart az MBFH felügyeleti szervével és a társintézményekkel,
II.1.1.8.10. kommunikációs területen folyamatos tanácsadással áll az MBFH munkatársai rendelkezésére.

II.1.1.9. A belső ellenőr
Fő feladata az MBFH, valamint a külön megállapodás alapján az ELGI költségvetési bevételei és kiadásai tervezésének, felhasználásának, elszámolásának, valamint az eszközökkel és forrásokkal való gazdálkodásnak az ellenőrzése.
Személyes feladatkörében:
II.1.1.9.1. gondoskodik a belső ellenőrzési kézikönyv elkészítéséről,
II.1.1.9.2. összeállítja a kockázatelemzéssel alátámasztott stratégiai és éves ellenőrzési tervet, az elnök jóváhagyása után a terveket végrehajtja, illetve végrehajtatja, azok megvalósítását nyomon követi,
II.1.1.9.3. ellátja a tényleges belső ellenőrzési feladatokat,
II.1.1.9.4. ha az ellenőrzés során büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja merül fel, haladéktalan tájékoztatja az elnököt, illetve az elnök érintettsége esetén az MBFH irányításáért felelős minisztert,
II.1.1.9.5. az ellenőrzés lezárását követően az ellenőrzési jelentést az elnök, illetve az ellenőrzött szervezeti egység számára megküldi,
II.1.1.9.6. a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet 31. §-ában foglaltak szerint összeállítja az éves ellenőrzési jelentést, illetve az összefoglaló ellenőrzési jelentést,
II.1.1.9.7. gondoskodik arról, hogy a belső ellenőrzési tevékenység során alkalmazásra kerüljenek a belső ellenőrzési tevékenység minőségét biztosító eljárások és érvényesüljenek a pénzügyminiszter által közzétett módszertani útmutatók,
II.1.1.9.8. a Belső Ellenőrzési Kézikönyvben rögzített módon gondoskodik az ellenőrzések nyilvántartásáról, valamint az ellenőrzési dokumentumok legalább 10 évig történő megőrzéséről, illetve a dokumentumok és az adatok biztonságos tárolásáról,
II.1.1.9.9. a belső ellenőrzésről szóló kormányrendeletben rögzített továbbképzéseken köteles részt venni,
II.1.1.9.10. évente értékeli a belső ellenőrzés tárgyi, személyi feltételeit, és javaslatot tesz az elnöknek, a feltételeknek az éves tervvel történő összehangolására,
II.1.1.9.11. az elnök utasítása szerint, de legalább félévente, tájékoztatja az elnököt az éves ellenőrzési terv megvalósításáról, és az attól való eltérésekről,
II.1.1.9.12. a pénzügyminiszter által közzétett módszertani útmutató figyelembevételével kialakítani és működtetni egy olyan nyilvántartási rendszert, amellyel a belső ellenőrzési jelentésben tett megállapítások és javaslatok alapján készült intézkedési tervben foglalt feladatok végrehajtását nyomon követheti,
II.1.1.9.13. köteles a belső ellenőrzési kézikönyvet rendszeresen, de legalább évente felülvizsgálni, és a – jogszabályok vagy módszertani útmutatók változásai, illetve egyéb okok miatt – szükséges módosításokra javaslatot tenni.
A belső ellenőr ellenőrzési terv alapján:
II.1.1.9.14. vizsgálja és értékeli a folyamatba épített előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzési rendszerek kiépítésének, működésének, jogszabályoknak és szabályzatoknak való megfelelését,
II.1.1.9.15. vizsgálja és értékeli a pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszerek működésének gazdaságosságát, hatékonyságát és eredményességét,
II.1.1.9.16. vizsgálja a rendelkezésére álló erőforrásokkal való gazdálkodást, a vagyon megóvását és gyarapítását, valamint az elszámolások megbízhatóságát,
II.1.1.9.17. a vizsgált folyamatokkal kapcsolatban megállapításokat és ajánlásokat tesz, valamint elemzéseket, értékeléseket készít az elnök számára, a gazdálkodószervezet működése, eredményességének növelése, valamint a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszer (FEUVE) és a belső ellenőrzési rendszer javítása, továbbfejlesztése érdekében,
II.1.1.9.18. ajánlásokat és javaslatokat fogalmaz meg a kockázati tényezők, hiányosságok megszűntetése, kiküszöbölése érdekében.
A belső ellenőr jogosult:
II.1.1.9.19. az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység helyiségeibe belépni, figyelemmel az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység biztonsági előírásaira, munkarendjére,
II.1.1.9.20. az ellenőrzött szervnél, illetve szervezeti egységnél a külön jogszabályokban meghatározott adat- és titokvédelmi előírások betartásával, az ellenőrzés tárgyához kapcsolódó, államtitkot, szolgálati titkot, üzleti titkot tartalmazó iratokba és más dokumentumokba, az elektronikus adathordozón tárolt adatokba betekinteni, azokról másolatot, kivonatot, illetve tanúsítványt készíttetni, indokolt esetben az eredeti dokumentumokat másolat hátrahagyása mellett – átvételi elismervény ellenében – átvenni,
II.1.1.9.21. az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység vezetőjétől és bármely alkalmazottjától írásban vagy szóban információt kérni,
II.1.1.9.22. az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység működésével és gazdálkodásával összefüggő kérdésekben információt kérni más szervektől,
II.1.1.9.23. a vizsgálatba szakértő bevonását kezdeményezni.
A belső ellenőr köteles:
II.1.1.9.24. ellenőrzési tevékenysége során az ellenőrzési programban foglaltakat végrehajtani,
II.1.1.9.25. tevékenységének megkezdéséről az ellenőrzött szerv (szervezeti egység) vezetőjét tájékoztatni, és megbízólevelét bemutatni,
II.1.1.9.26. objektív véleménye kialakításához elengedhetetlen dokumentumokat és körülményeket megvizsgálni,
II.1.1.9.27. megállapításait tárgyszerűen, a valóságnak megfelelően írásba foglalni, és azokat elegendő és megfelelő bizonyítékkal alátámasztani,
II.1.1.9.28. ellenőrzési jelentést készíteni, az ellenőrzési jelentés tervezetét az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység vezetőjével egyeztetni,
II.1.1.9.29. az eredeti dokumentumokat az ellenőrzés lezárásakor hiánytalanul visszaszolgáltatni, illetve amennyiben az ellenőrzés során büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja merül fel, az eredeti dokumentumokat a szükséges intézkedések megtétele érdekében a költségvetési szerv vezetőjének átvételi elismervény ellenében átadni,
II.1.1.9.30. az ellenőrzött szervnél, illetve szervezeti egységnél, illetve annak részegységeiben a biztonsági szabályokat és a munkarendet figyelembe venni,
II.1.1.9.31. a tudomására jutott állami, szolgálati és üzleti titkot megőrizni,
II.1.1.9.32. az ellenőrzés során készített iratokat és iratmásolatokat az ellenőrzés dokumentációjában megőrizni.

II.1.1.10. A tudományos és intézményi kapcsolati vezető
Az állami földtani feladatok ellátása érdekében kapcsolatot tart a Magyar Állami Földtani Intézettel (MÁFI) és az ELGI-vel, továbbá koordinálja az MBFH és a földtani, bányászati kutatásban érintett további intézetek együttműködését, javaslatot tesz az intézeteknek az MBFH feladatai ellátásában történő közreműködése tartalmára, és terjedelmére.
Az MBFH hatósági és egyéb államigazgatási döntéseit elősegítő szakvélemények és adatszolgáltatások megkérése tekintetében eljár a MÁFI és az ELGI felé.

II.1.1.11. Elnöki főtanácsadó
Az elnöki főtanácsadó az elnök felkérésére részt vesz az MBFH döntéseinek előkészítésében, javaslatokat, elemzéseket készít a hatékonyabb működés kialakítása érdekében. Felkérésre képviseli az elnököt és az elnökhelyettest.

II.1.1.12. A főosztályvezető-helyettes
II.1.1.12.1. Irányítja a közvetlen vezetése alatt álló osztály (szervezeti egység) munkáját és/vagy a főosztály feladatkörében a munkaköri leírásban személyére megállapított feladatokat,
II.1.1.12.2. távolléte vagy akadályoztatása esetén helyettesíti a főosztályvezetőt a főosztály feladatkörébe tartozó, a főosztályvezető által fent nem tartott ügyekben,
II.1.1.12.3. eljár mindazokban az ügyekben, amellyel a főosztályvezető megbízza.

II.1.1.13. Az osztályvezető
II.1.1.13.1. A jogszabályok, a munka- és ellenőrzési tervek, valamint a felettes vezetőtől kapott utasítások, és iránymutatások alapján szervezi és irányítja a vezetése alatt álló osztály munkáját. Felelős az osztály feladatainak szakmailag helyes, előírásszerű és határidőben való teljesítéséért,
II.1.1.13.2. az osztály ügykörébe tartozó feladatok teljesítése érdekében – ha az indokolt – külön utasítás nélkül is intézkedni, illetve intézkedést kezdeményezni köteles,
II.1.1.13.3. munkakapcsolatot tart az osztály feladatkörébe utalt ügyekben az MBFH szervezeti egységeivel, a bányakapitányságokkal és más, az osztály ügykörének megfelelő tevékenységet végző szervekkel,
II.1.1.13.4. megilleti az intézkedés (döntés) joga az osztály ügykörébe tartozó azon ügyekben, amelyek nem tartoznak a felettes vezető hatáskörébe, illetőleg amelyekben a döntés jogát a felettes vezető magához nem vonta.
Személyes hatáskörben jár el a következő ügyekben:
II.1.1.13.5. megállapítja az osztályra beosztott munkatársak feladatkörét, gondoskodik a munka arányos elosztásáról, a beosztottak rendszeres beszámoltatásáról,
II.1.1.13.6. az ügyintézőre megállapított munkaköri leírás alapján kiadja az elintézendő ügyeket, meghatározza az elintézés során érvényesítendő különös szempontokat, és felülvizsgálja az ügyintézők által készített tervezeteket,
II.1.1.13.7. előkészíti és felterjeszti a felsőbb szintű döntést igénylő ügyeket,
II.1.1.13.8. az osztály feladatkörére vonatkozóan javaslatot tesz az MBFH munkaprogramjára, a munka- és ellenőrzési tervre, valamint az MBFH éves tevékenységéről szóló jelentésre.
Akadályoztatása esetén a főosztályvezető vagy a főosztályvezető-helyettes, meghatározott ügyekben a főosztályvezető által megbízott ügyintéző helyettesíti.

II.1.1.14. A szakmai főreferens (referatúravezető)
II.1.1.14.1. A szakmai főreferens az elnök írásbeli megbízása alapján a megbízásban meghatározott szakmai referatúra vezetője. Megbízása alapján egy szakmai főreferens egy időben több referatúra vezetését is elláthatja,
II.1.1.14.2. a szakmai főreferens jogosult hivatalos megnevezésében, aláírása alatt e cím használatára,
II.1.1.14.3. a szakmai főreferens – e megbízása alapján – nem minősül az MBFH vezető beosztású köztisztviselőjének, irányítási és koordinációs feladatköre a referatúra szakmai irányítására terjed ki, amely irányítás tartalma nem sértheti a hatósági hatásköri megosztást.
A szakmai főreferens személyes feladatkörében:
II.1.1.14.4. javaslatot tesz a referatúra létszámára vonatkozóan és az MBFH szakmai referensek személyének kijelölésére,
II.1.1.14.5. eleget tesz a megbízólevelében meghatározott követelményeknek, irányítja és koordinálja a referatúra tevékenységét,
II.1.1.14.6. figyelemmel kíséri a szakmai referensek munkáját, ahhoz szakmai segítséget, iránymutatást ad,
II.1.1.14.7. a szakmai referensek részére feladatot határozhat meg, köteles a feladatvégzés ellenőrzésére,
II.1.1.14.8. beszámoltatja a referenseket, iránymutatásokkal segíti, értékeli azok munkáját,
II.1.1.14.9. az elnök részére előírt rendszerességgel beszámolót készít a referatúra szakmai munkájáról, a szakterületre meghatározott feladatok teljesítéséről, a szakterület jellemzőiről, állapotáról, tendenciáiról.

II.1.1.15. Az ügyintéző
II.1.1.15.1. A munkaköri leírásban feladatkörébe utalt ügyeket érdemi döntésre előkészíti, felhatalmazása esetén azokat kiadmányozza,
II.1.1.15.2. a munkakörébe tartozó, valamint a hivatali felettese részéről feladatkörébe utalt feladatokat a jogszabályok, az ügyviteli előírások, valamint a felettesétől kapott iránymutatás megtartásával köteles végrehajtani,
II.1.1.15.3. munkakörébe nem tartozó olyan szakmai feladat végrehajtásával is megbízható, amelyre szakmai képzettséggel rendelkezik,
II.1.1.15.4. az eredményes munkavégzés érdekében tanulmányoznia és ismernie kell minden olyan jogszabályt, szakmai előírást és egyéb normatívát, amely a szakszerű és határidőben történő ügyintézéshez, a végrehajtás megszervezéséhez és ellenőrzéséhez szükséges,
II.1.1.15.5. munkakapcsolatot tart a feladatkörébe tartozó ügyekben az MBFH és más szervek dolgozóival.
A hatósági feladatot végző ügyintéző:
II.1.1.15.6. ügyeleti szolgálatra kötelezhető,
II.1.1.15.7. eseti megbízás alapján ellenőrzést tarthat a bányakapitányságoknál és a bányavállalkozóknál, valamint a Bt. és egyéb jogszabályok által az MBFH hatáskörébe utalt tevékenységet végző szervezeteknél,
II.1.1.15.8. külön kirendelés alapján súlyos üzemzavar- és balesetvizsgálatot végez,
II.1.1.15.9. elemzi a feladatkörébe tartozó tevékenység, szakterület műszaki-biztonsági és baleseti helyzetét, intézkedik, illetve javaslatot tesz az általa szükségesnek ítélt intézkedésre, szabályozásra,
II.1.1.15.10. az általa feltárt szabálysértés kapcsán intézkedik a bányakapitányság felé,
II.1.1.15.11. kijelölés alapján közreműködik az MBFH szabályozási feladatainak végrehajtásában, más szervezet szabványosítási, szakmai, állandó vagy alkalmi bizottságai munkájában, továbbá a vizsgabizottságokban.

II.1.1.16. Az ügykezelő
II.1.1.16.1. gondoskodik az adminisztrációs feladatok ellátásáról, különösen a beérkező iratok átvételéről, iktatásáról, a kiadmánytervezetek gépeléséről, sokszorosításáról, továbbításáról és irattározásáról,
II.1.1.16.2. ellátja mindazokat a feladatokat, amellyel a szervezet vezetője megbízza.

II.1.1.17. A fizikai alkalmazott
II.1.1.17.1. tevékenységével segíti az ügyintézői, ügykezelői feladatok ellátását,
II.1.1.17.2. ellátja mindazokat a kisegítő feladatokat, amellyel a munkáltatói jogkör gyakorlója megbízza.

II.2.1. A bányakapitányság
II.2.1.1. A bányakapitány
II.2.1.1.1. egyszemélyi felelős vezetőként irányítja a bányakapitányság tevékenységét,
II.2.1.1.2. közvetlenül irányítja a helyettes bányakapitány, osztályvezetők és az ügyviteli csoport tevékenységét, megállapítja feladatkörüket és beszámoltatja őket munkájukról,
II.2.1.1.3. megilleti az intézkedés (döntés) joga minden olyan ügyben, amelyben jogszabály, vagy elnöki rendelkezés a döntést személyes hatáskörébe utalja, vagy amelyben azt a maga számára fenntartja,
II.2.1.1.4. a bányakapitányság illetékességi területén kapcsolatot tart a közigazgatási és más szervekkel (ügyészséggel, közigazgatási hivatalokkal, önkormányzatokkal, stb.), e szerveknél képviseli a bányakapitányságot.
Személyes hatáskörben jár el a következő ügyekben:
II.2.1.1.5. előterjesztést nyújt be az elnök részére a bányakapitányságot érintő irányítási és humánpolitikai ügyekben,
II.2.1.1.6. gondoskodik a munkaköri leírások kiadásáról,
II.2.1.1.7. gondoskodik a bányakapitányság munkatervének összeállításáról, jóváhagyja a bányakapitányság szervezeti egységeinek munka- és ellenőrzési terveit, ellenőrzi azok végrehajtását,
II.2.1.1.8. megállapítja a bányakapitányság dolgozóinak kiadmányozási jogkörét és terjedelmét,
II.2.1.1.9. kijelöli az ügyintézésre köteles személyt,
II.2.1.1.10. eljár a bányakapitányság tevékenysége, illetve a bányakapitányság dolgozója ellen benyújtott panasz ügyében,
II.2.1.1.11. ellátja a munkavédelmi szabályzat szerint rá háruló feladatokat,
II.2.1.1.12. kiadja a bányakapitányság munkájának ellenőrzése alapján szükségessé váló intézkedéseket,
II.2.1.1.13. a bányakapitány köteles haladéktalanul értesíteni az elnököt, ha a bányakapitányságnál külső szerv (pl. ügyészség, közigazgatási hivatal) ellenőrzést végez és köteles az ellenőrzés megállapításairól részletes tájékoztatást adni,
II.2.1.1.14. a bányakapitány utasíthatja a munkatársakat a bányakapitányság hatáskörébe tartozó ügyekben az eljárására, illetve meghatározhatja az ügyintézés végrehajtásának módját,
II.2.1.1.15. biztosítja a bányakapitányság hatósági feladatai, valamint a szakmai referatúrák által meghatározott követelményrendszer közötti összhangot, biztosítja a hatósági hatáskör sérthetetlenségét, koordinálja az MBFH szervezeti egységei, a referatúrák és az elnök által létrehozott időszakos munkacsoportok együttműködéséből a bányakapitányságra háruló feladatokat.

II.2.1.2. Helyettes bányakapitány
II.2.1.2.1. helyettesíti a bányakapitányt annak tartós távolléte, vagy akadályoztatása esetén, és gyakorolja annak jogait azon ügyek kivételével, amelyekben az intézkedés jogát a bányakapitány a maga részére fenntartotta,
II.2.1.2.2. a helyettes bányakapitány egyben osztályvezetői feladatot is ellát. A vezetése alatt álló osztály munkájának irányítását a jogszabályok, a munka- és ellenőrzési tervek és a felettes vezetőitől kapott utasítások, valamint iránymutatások alapján végzi. Felelős az osztály feladatainak szakmailag helyes, előírásszerű és határidőben való teljesítéséért,
II.2.1.2.3. megilleti az intézkedés (döntés) joga a saját- és az általa vezetett osztály feladat- és ügykörébe tartozó azon ügyekben, amelyek nem tartoznak a felettes vezető hatáskörébe, illetőleg amelyekben a döntés jogát a felettes vezető magához nem vonta. Az osztály ügykörébe tartozó feladatok teljesítése érdekében köteles külön utasítás bevárása nélkül is intézkedni, illetve intézkedést kezdeményezni.
Személyes hatáskörben jár el a következő ügyekben:
II.2.1.2.4. megállapítja az ügyintézők feladatkörét, gondoskodik a munka arányos elosztásáról, az ügyintézők rendszeres beszámoltatásáról,
II.2.1.2.5. meghatározza az ügyintézés során érvényesítendő különös szempontokat, és felülvizsgálja az ügyintézők által készített tervezeteket,
II.2.1.2.6. előkészíti és felterjeszti a felsőbb szintű döntést igénylő ügyeket,
II.2.1.2.7. javaslatot tesz a bányakapitányság munka- és ellenőrzési terveire és gondoskodik végrehajtásáról,
II.2.1.2.8. a feladatkörébe tartozó kérdésekben képviseli a bányakapitányságot, külön eseti felhatalmazás alapján ellátja a bányakapitányság, illetve az MBFH általános képviseletét,
II.2.1.2.9. munkakapcsolatot tart az osztály feladatkörébe utalt ügyekben a bányakapitányság más osztályaival és a referatúrákkal,
II.2.1.2.10. akadályoztatása esetén a bányakapitány vagy meghatározott ügyekben a bányakapitány által megbízott ügyintéző helyettesíti.

II.2.1.3. Osztályvezető
II.2.1.3.1. A jogszabályok, a munka- és ellenőrzési tervek, valamint a felettes vezetőtől kapott utasítások, és iránymutatások alapján szervezi és irányítja a vezetése alatt álló osztály munkáját. Felelős az osztály feladatainak szakmailag helyes, előírásszerű és határidőben való teljesítéséért,
II.2.1.3.2. az osztály ügykörébe tartozó feladatok teljesítése érdekében – ha az indokolt – külön utasítás nélkül is intézkedni, illetve intézkedést kezdeményezni köteles,
II.2.1.3.3. munkakapcsolatot tart az osztály feladatkörébe utalt ügyekben a bányakapitányság más osztályaival és a referatúrákkal,
II.2.1.3.4. megilleti az intézkedés (döntés) joga az osztály ügykörébe tartozó azon ügyekben, amelyek nem tartoznak a felettes vezető hatáskörébe, illetőleg amelyekben a döntés jogát a felettes vezető magához nem vonta.
Személyes hatáskörben jár el a következő ügyekben:
II.2.1.3.5. megállapítja az osztályra beosztott ügyintézők feladatkörét, gondoskodik a munka arányos elosztásáról, a beosztottak rendszeres beszámoltatásáról,
II.2.1.3.6. az ügyintézőre megállapított munkaköri leírás alapján meghatározza az ügyek intézése során érvényesítendő különös szempontokat, és felülvizsgálja az ügyintézők által készített tervezeteket,
II.2.1.3.7. előkészíti és felterjeszti a felsőbb szintű döntést igénylő ügyeket,
II.2.1.3.8. javaslatot tesz a bányakapitányság munka- és ellenőrzési terveire és gondoskodik végrehajtásáról.
II.2.1.3.9. akadályoztatása esetén a bányakapitány, illetve meghatározott ügyekben a bányakapitány által megbízott ügyintéző helyettesíti.

II.2.1.4. Az ügyintéző
II.2.1.4.1. A munkaköri leírásban feladatkörébe utalt ügyeket érdemi döntésre előkészíti, illetve felhatalmazása esetén azokat kiadmányozza,
II.2.1.4.2. a munkakörébe tartozó, valamint a hivatali felettese részéről feladatkörébe utalt feladatokat a jogszabályok, az ügyviteli előírások, valamint a felettesétől kapott iránymutatás megtartásával köteles végrehajtani. Tevékenysége során köteles a részére biztosított munkaeszközöket a tőle elvárható szinten és gondossággal használni, eseti megbízások alapján a hivatali személygépkocsit vezetni, valamint az előírt kimutatásokat, nyilvántartásokat, elszámolásokat a külön utasításokban meghatározottak szerint vezetni,
II.2.1.4.3. munkakörébe nem tartozó olyan szakmai feladat végrehajtásával is megbízható, amelyre szakmai képzettséggel rendelkezik,
II.2.1.4.4. az eredményes munkavégzés érdekében ismernie kell minden olyan jogszabályt, szakmai előírást és egyéb normatívát, amely a szakszerű és határidőben történő ügyintézéshez, a végrehajtás megszervezéséhez és ellenőrzéséhez szükséges,
II.2.1.4.5. munkakapcsolatot tart a feladatkörébe tartozó ügyekben az MBFH és más szervek dolgozóival, a feladatkörébe tartozó ügyekben felhatalmazása alapján képviseli a bányakapitányságot.
A hatósági ügyintéző
II.2.1.4.6. a reá szignált ügyekben önállóan jár el, felhatalmazása terjedelmében kiadmányozásra előkészíti, vagy kiadmányozza azokat,
II.2.1.4.7. megbízás esetén szakmai referatúra tagjaként referensi feladatot lát el,
II.2.1.4.8. a bányakapitányság illetékességi területén ellenőrzést tart a bányakapitányság hatáskörébe tartozó tevékenységet végző gazdálkodószervezeteknél,
II.2.1.4.9. külön kijelölés alapján súlyos üzemzavar- és balesetvizsgálatot végez, a munkabaleseti jegyzőkönyveket, azok adatait számítógépes feldolgozás céljából rögzíti,
II.2.1.4.10. elemzi a feladatkörébe tartozó tevékenység, szakterület műszaki-biztonsági és baleseti helyzetét, intézkedik, illetve javaslatot tesz az általa szükségesnek ítélt intézkedésre (pl. bányászati, munkavédelmi bírság kiszabása), szabályozásra,
II.2.1.4.11. eljár az általa feltárt szabálysértés miatt, illetve jogosulatlan vagy szabálytalan tevékenység ügyében, továbbá szükség szerint lefolytatja a végrehajtási eljárásokat,
II.2.1.4.12. kijelölés alapján közreműködik az MBFH szabályozás-előkészítési feladatainak végrehajtásában, a szabványosítási és a szakmai állandó vagy alkalmi bizottságok munkájában, továbbá a vizsgabizottságokban,
II.2.1.4.13. ügyeleti szolgálatra kötelezhető.

II.2.1.5. A pénzügyi, adminisztratív ügyintéző, ügykezelő
II.2.1.5.1. Felelősen végzi az MBFH bérszámfejtési, pénzügyi-számviteli és gazdálkodási feladatainak a bányakapitányságra háruló részfeladatait,
II.2.1.5.2. az MBFH egységes nyilvántartási rendszerével együttműködve nyilvántartja és ellenőrzi az igazgatási szolgáltatási díjak, a bányászati, gázipari, munkavédelmi, munkaügyi, szabálysértési és eljárási bírság befizetését,
II.2.1.5.3. megbízása szerint vezeti a bányakapitányság nyilvántartásait, biztosítja az előírásszerű adatszolgáltatást,
II.2.1.5.4. végzi az MBFH iratkezelési szabályzatában meghatározott feladatokat, az iratátvételt, a postabontást, a szignálásra előkészítést, az érkeztetési, iktatási, irattározási és egyéb ügykezelési feladatokat,
II.2.1.5.5. gondoskodik az adminisztrációs feladatok ellátásáról, a kiadványtervezetek gépeléséről, sokszorosításáról, továbbításáról. Ellátja mindazokat a feladatokat, amellyel a szervezet vezetője megbízza.

II.3. Az MBFH gazdálkodása
Az MBFH működését saját bevételeiből és állami központi költségvetési támogatásból fedezi. Az MBFH részére felügyeleti tevékenységéért a bányatelek jogosultja, a külön jogszabály3 szerinti földgáztárolói, szállítói és elosztói, PB-gáz-forgalmazói engedélyes felügyeleti díjat fizet. Az MBFH eljárásaiért igazgatási-szolgáltatási díjat szed be.

II.4. Az MBFH képviselete
II.4.1. Az MBFH teljes körű képviseletére az elnök jogosult,
II.4.2. az MBFH vezető beosztású dolgozói feladatkörükben képviselik az MBFH belföldi és – az elnök megbízása alapján – nemzetközi kapcsolataiban,
II.4.3. az elnök megbízása alapján az MBFH bármely dolgozója elláthat képviseletet,
II.4.4. az MBFH peres ügyeinek képviseletét az MBFH alkalmazásban álló, a képviseletre kijelölt jogtanácsos önállóan, vagy az elnök meghatalmazása alapján az MBFH bármelyik felsőfokú végzettségű köztisztviselője vagy megbízás alapján külső jogi képviselő látja el,
II.4.5. az MBFH képviseletét a médiakapcsolatok területén megbízás alapján kommunikációs tanácsadó is elláthatja.

III.1. Az MBFH szervezeti egységeinek feladatköre

III.1.1. Az MBFH központi szerve

III.1.1.1. Bányászati, Gázipari és Építésügyi Főosztály
A főosztály szervezeti tagozódása:
Bányászati és Robbantásfelügyeleti Osztály
Gázipari és Építésügyi Osztály
Járadékbevételi Osztály
Munkavédelmi Információs Szolgálat
A főosztály:
III.1.1.1.1. gyakorolja a jogszabályban meghatározott esetekben az MBFH egyes közvetlen (elsőfokú) hatásköreit, eljár a bányakapitányság döntéseivel szembeni jogorvoslatok (fellebbezések) esetén,
III.1.1.1.2. ellátja – a Bt.-ben, valamint a külön jogszabályokban – az MBFH részére meghatározott műszaki-biztonsági, munkavédelmi, munkaügyi, építéshatósági, építés- és piacfelügyeleti, valamint tűzvédelmi feladatokkal összefüggésben a felettes szervi és a szakmai felügyeletet,
III.1.1.1.3. figyelemmel kíséri és elemzi a felügyelt bányák és tevékenységek műszaki, biztonsági, baleseti helyzetét és a szükséges intézkedéseket kezdeményezi, illetve megteszi,
III.1.1.1.4. felmentést ad, illetve eltérést engedélyez a biztonsági szabályzatok rendelkezései alól, és figyelemmel kíséri az esetleges feltételek és határidők végrehajtását,
III.1.1.1.5. jóváhagyja a földgáztárolói, szállítói és elosztói engedélyesek minőségbiztosítási rendszerét,
III.1.1.1.6. biztosítja az MBFH-nál a munkavédelmi törvény szerinti munkabiztonsági szaktevékenységek ellátását, az MBFH dolgozóját ért munkabaleset kivizsgálását,
III.1.1.1.7. felkérés alapján – elnöki hozzájárulással – részt vesz más szervek tevékenységében,
III.1.1.1.8. az éves munkaterv keretében javaslatot tesz az MBFH jogszabály-előkészítési programjára, közreműködik a jogszabályok, biztonsági szabályzatok felülvizsgálatában,
III.1.1.1.9. közreműködik a szakterületét érintő bányászati jogszabályok és a bányászati és gázipari szabályzatok tervezeteinek szakmai előkészítésében, valamint az elnöki utasítások összeállításában,
III.1.1.1.10. az elnök kijelölés esetén szakmai támogatást nyújt a Jogi Osztály részére az MBFH peres és nem peres ügyeiben,
III.1.1.1.11. gyakorolja az MBFH elsőfokú és a bányakapitányságok által kiadott állásfoglalások tekintetében – felettes szervként – másodfokú szakhatósági hatáskörét,
III.1.1.1.12. véleményezi a feladatkörét érintő kérdésekben a más szervek által közigazgatási egyeztetésre megküldött jogszabályok, szabványok és előterjesztések tervezeteit,
III.1.1.1.13. szakmai felügyeletet gyakorol a feladatkörébe utalt ügykörök és tevékenységek tekintetében a bányakapitányságok és a referatúrák munkája felett,
III.1.1.1.14. közreműködik a hites bányamérői szakmai minősítő bizottság munkájában. Ellátja a hites bányamérői minősítéssel kapcsolatos ügyintézési feladatokat,
III.1.1.1.15. összeállítja a bányászati baleseti statisztikát és az MBFH éves, műszaki-biztonsági, munkavédelmi, munkaügyi, építéshatósági, építés-felügyeleti és tűzvédelmi tevékenységéről, valamint az ásványvagyon-gazdálkodás helyzetéről szóló jelentést,
III.1.1.1.16. felügyeli a bányakapitányság szabálysértési tevékenységét, összeállítja a bányászati szabálysértési statisztikát és a szabálysértési hatósági tevékenységről szóló jelentéseket.
III.1.1.1.17. szervezi a feladatkörében végzett ellenőrzéseket,
III.1.1.1.18. munkakapcsolatot tart a főosztály feladatkörébe utalt ügyekben az MBFH más szervezeti egységeivel és a bányakapitányságokkal,
III.1.1.1.19. a vonatkozó jogszabály szerint ellátja a munkavédelmi információs szolgálatokra meghatározott, munkavédelemmel kapcsolatos tájékoztató, tanácsadó, és felvilágosító feladatokat.
A főosztály bányajáradék bevételi feladatkörében:
III.1.1.1.20. kidolgozza a Bt., a Vhr. és a 54/2008. (III. 20.) Korm. rendelet rendelkezéseire figyelemmel az MBFH hatósági szervezetrendszerének a bányajáradék ellenőrzésével, bevételezésével, kikényszerítésével kapcsolatos részletes feladatait,
III.1.1.1.21. felülvizsgálja és aktualizálja az MBFH internetes honlapjára kerülő, a bányajáradék bevallásával és megfizetésével kapcsolatos anyagokat és szolgáltatásokat,
III.1.1.1.22. végzi a jogszabályokban és az MBFH elnöki utasításokban a bányajáradékkal összefüggésben az MBFH-ra meghatározott feladatokat, szakmai iránymutatásokkal segíti a jogszerű és egységes joggyakorlat kialakulását,
III.1.1.1.23. kapcsolatot tart fenn az MBFH más szervezeti egységeivel, a társhatóságokkal és intézményekkel,
III.1.1.1.24. szervezi és irányítja az MBFH bányajáradék-bevételezéssel összefüggő tevékenységét,
III.1.1.1.25. elkészíti az MBFH éves jelentésének bányajáradék-bevételezéssel összefüggő részét, ezen túlmenően, értékelések, elemzések készítésével elősegíti az MBFH feladatainak magas szintű ellátását,
III.1.1.1.26. részt vesz feladatkörében a BfKA kialakításában és működtetésében, az MBFH elektronikus adatvédelmének kialakításában és működtetésében, közreműködik az MBFH általános adatvédelmi feladatainak ellátásában.

III.1.1.2. Földtani és Adattári Főosztály
A főosztály szervezeti tagozódása:
Földtani Hatósági Osztály
Ásványvagyon-gazdálkodási és Nyilvántartási Osztály
Adattári és Információs Osztály
A főosztály:
III.1.1.2.1. Ellátja a központi államigazgatási szervek megkeresésére induló földtani szakvéleményezési feladatokat,
III.1.1.2.2. a Bányászati, Gázipari és Építésügyi Főosztállyal együttműködve ellátja az ásványvagyon-gazdálkodással, továbbá a bányászati koncesszióval összefüggő feladatokat,
III.1.1.2.3. koordinálja és elvégzi a komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálattal kapcsolatos MBFH-feladatokat,
III.1.1.2.4. javaslatot tesz a zárttá minősítendő ásványi nyersanyagokra és előfordulási területükre,
III.1.1.2.5. koordinálja és lefolytatja a koncesszió-előkészítési eljárást, elvégzi a pályázatok értékelését, döntés-előkészítő anyagot készít a miniszter részére,
III.1.1.2.6. részt vesz a koncessziós szerződés előkészítésében, vezeti a koncessziókkal kapcsolatos nyilvántartást,
III.1.1.2.7. előkészíti a földtani hatáskörbe tartozó másodfokú, és szabályozott esetekben elsőfokú hatósági határozatokat és szakhatósági állásfoglalásokat vagy szakvéleményeket,
III.1.1.2.8. a Bt. 44. § (1) bekezdés p), q), r) pontjai alapján érvényesíti a földtani közeggel kapcsolatos állami érdeket, vizsgálja a hasznosítási lehetőségeiket és a társhatóságokkal együttműködve részt vesz a földtani veszélyek elleni védelemben,
III.1.1.2.9. az elnök megbízása esetén ellátja az MBFH képviseletét a tárcaközi szervezetekben,
III.1.1.2.10. részt vesz a főosztály feladatait érintő jogszabálytervezetek, követelményrendszerek, szabványok, valamint tárca-, és kormányszintű előterjesztések előkészítésében vagy véleményezésében,
III.1.1.2.11. vezeti az ásványi nyersanyagvagyon és geotermikus energia országos, állami nyilvántartását,
III.1.1.2.12. előkészíti az országos ásványvagyon-nyilvántartás közérdekű adatainak kiadását,
III.1.1.2.13. a jogosult kérelmére díjazás ellenében hatósági igazolást ad ki a nyersanyag mennyiségéről, minőségéről, megkutatottsági és gazdasági kategóriájáról,
III.1.1.2.14. az ásványvagyon-mérlegre vonatkozó adatokat szolgáltat az állami szervek és gazdálkodószervezetek részére,
III.1.1.2.15. az ásványi nyersanyagok minősítési, nyilvántartási és értékelési rendszerét továbbfejleszti, korszerűsíti,
III.1.1.2.16. működteti a központi, országos gyűjtőkörrel rendelkező Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattárat.
III.1.1.2.17. biztosítja a jogszabályokban definiált adatkörökben az adatgyűjtés teljességét és rendszerességét. Gondoskodik a jogszabályokban adatszolgáltatásra kötelezett szervezetek, személyek, illetve az MBFH szervezeti egységei, munkatársai által teljesített adatszolgáltatás fogadásáról, beleértve a mintákat, a tervezett földtani kutatásokra vonatkozó információkat, az elvégzett földtani kutatások eredményeit tartalmazó, évenkénti adatszolgáltatást, valamint a kutatás befejezését követően előírt zárójelentést, a felszámolásra, privatizálásra került állami vállalatok és más szervezetek teljes, vagy részleges földtani dokumentációs anyagát. Ellenőrzi az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését,
III.1.1.2.18. biztosítja a tárolási/archiválási rendszer megfelelő színvonalának fenntartását, a dokumentum- és adatállomány állagának megóvását, teljes körű fizikai védelmét a központi adattárban, ellenőrzi azt a további adattári részlegekben az MBFH más szervezeti egységeinél és külső szervezeteknél,
III.1.1.2.19. kiépíti és folyamatosan aktualizálja a nyilvántartási rendszert, a dokumentum- és adatállományokra vonatkozó metaadatbázisokat, illetve a földtani és bányászati alapadatokat tartalmazó adatbázisokat,
III.1.1.2.20. adatkiadást végez az adattár állományában lévő dokumentumok, adatok, adatbázisok, valamint közvetetten elérhető információforrások alapján jogszabályokban és utasításokban meghatározott feltételek szerint: katalógusok, nyilvántartási rendszerek, adatbázisok működtetésével, betekintés biztosításával az adattár állományában lévő dokumentumokba. Meghatározott szempontok szerinti adatgyűjtést, adatfeldolgozást, valamint adatbázisokból, számítógépes adathordozón adatkiadást teljesít, igény esetén másolatot készít,
III.1.1.2.21. biztosítja a Földtani és Adattári Főosztály feladatainak ellátásához szükséges térinformatikai rendszerek építését, az adatok térinformatikai feldolgozását, az igényelt térképi, valamint egyéb grafikus anyagok digitalizálását, szabványos digitális állományokból grafikus nyomtatását, azok intranetes szolgáltatását,
III.1.1.2.22. működteti az adattári olvasótermet,
III.1.1.2.23. folyamatosan tájékoztatja az adatszolgáltatókat és a felhasználókat a rendelkezésre álló közönségszolgálati eszközökkel/fórumokon, kiemelten az MBFH honlapján,
III.1.1.2.24. biztosítja a jogszabályokban és utasításokban meghatározott adatvédelmet és adatkezelési rendet a központi adattárban, ellenőrzi azt a további adattári részlegekben az MBFH más szervezeti egységeinél és külső szervezeteknél,
III.1.1.2.25. felügyeli a földtani és bányászati kutatásokból származó és állami földtani adatnak minősülő mintaanyag kezelését,
III.1.1.2.26. kialakítja és működteti a Földtani és Bányászati Információs Rendszert. Ennek érdekében a szükséges mértékben integrálja az MBFH szakmai adatrendszereit, adatkezelését és szolgáltatásait. Kölcsönös és egyenrangú szervezeten belüli, szervezetközi és nemzetközi kapcsolatokat alakít ki, elsősorban az állami feladatok ellátása érdekében (az adatok fogadása és kiadása terén egyaránt). Folyamatosan fejleszti az internetes adatelérést,
III.1.1.2.27. működteti a bányatelkek, kutatási területek térinformatikai nyilvántartórendszerét,
III.1.1.2.28. a közérdekű adatok közzététele érdekében fejleszti és szerkeszti az MBFH honlapját és koordinálja annak folyamatos karbantartását, ellátja a webmesteri feladatokat,
III.1.1.2.29. végzi a titkosügyirat-kezelés feladatait,
III.1.1.2.30. működteti az MBFH irattárát, a rendezett, maradandó értékű iratokat az előírt őrzési időt követően átadja az illetékes levéltár részére, az iratselejtezési eljáráshoz beszerzi a levéltári hozzájárulást,
III.1.1.2.31. ellátja a bányakapitányságok irattárainak szakmai felügyeletét,
III.1.1.2.32. ellátja a postabontást, a küldemények szignálásra előkészítését, végzi az érkeztetési feladatokat, az iratok iktatását,
III.1.1.2.33. ellátja az MBFH bélyegzőinek nyilvántartását, őrzését és a használatának biztosítását.

III.1.1.3. Jogi és Igazgatási Főosztály
A főosztály szervezeti tagozódása:
Jogi Osztály
Humánpolitikai és Igazgatási Osztály
Informatikai és Adatvédelmi Osztály
A főosztály jogi feladatkörében:
III.1.1.3.1. ellátja az MBFH képviseletét az MBFH peres és nem peres bírósági eljárásaiban,
III.1.1.3.2. figyelemmel kíséri az MBFH jogalkalmazói tevékenységét, jogi iránymutatásokkal és tanácsokkal elősegíti a jogszerű és egységes joggyakorlatot,
III.1.1.3.3. közreműködik a felügyeleti intézkedések előkészítésében,
III.1.1.3.4. részt vesz a más szervek által közigazgatási egyeztetésre megküldött jogszabályok, előterjesztések és jogi iránymutatások tervezetei véleményezésében és kiadmányozásra előkészíti az MBFH észrevételeit,
III.1.1.3.5. megalkotja és vezeti a BfKA részeként az MBFH jogorvoslati nyilvántartását, értékeli a jogorvoslati (fellebbezési és bírósági felülvizsgálati) eljárások tapasztalatait, erről – kivonatos ismertetésként – rendszeres, de legalább félévenkénti tájékoztatást készít az elnök és az MBFH hatósági feladatot ellátó szervezetei részére.
A főosztály humánpolitikai és igazgatási feladatkörében:
III.1.1.3.6. folyamatosan biztosítja a hatályos elnöki utasítások elérését,
III.1.1.3.7. ellátja az elnök, az elnökhelyettes, az elnöki főtanácsadó és az MBFH főosztályai mellett az adminisztrációs feladatok ellátását,
III.1.1.3.8. figyelemmel kíséri az elnök, elnökhelyettes, elnöki főtanácsadó napi hivatalos programjának alakulását, e programok megvalósításához biztosítja a szükséges feltételeket,
III.1.1.3.9. vezeti és folyamatosan karbantartja az MBFH ügyfélkapcsolati nyilvántartását,
III.1.1.3.10. szervezi az MBFH reprezentációs tevékenységét,
III.1.1.3.11. gondoskodik a vezetői értekezletek előkészítéséről,
III.1.1.3.12. részt vesz az MBFH hivatalos rendezvényeinek előkészítésében, szervezésében, és az ezekkel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátásában,
III.1.1.3.13. az elnök, elnökhelyettes, elnöki főtanácsadó részére végzi az iratok sokszorosítását, igény szerint a gyors- és gépírási feladatot,
III.1.1.3.14. feladatkörében munkakapcsolatot tart az MBFH szervezeti egységeivel,
III.1.1.3.15. ellátja a postázással kapcsolatos feladatokat, nyilvántartja a hivatalos folyóiratokat,
III.1.1.3.16. végzi az MBFH kegyeleti tevékenységéből adódó feladatokat,
III.1.1.3.17. figyelemmel kíséri az MBFH bér- és jutalmazási keretének felhasználását, és rendszeres tájékoztatást készít az elnök részére,
III.1.1.3.18. az elnöki intézkedésekhez, megalapozó munkaügyi, létszám- és bérgazdálkodási elemzéseket készít, a feladatkörébe tartozó belső szabályozásokat előkészíti,
III.1.1.3.19. részt vesz a költségvetési tervezésben, különös tekintettel a személyi juttatásokra és a belföldi és a külföldi rendezvényeken való részvételre,
III.1.1.3.20. ellátja a polgári védelemmel, a honvédelmi és a nemzetbiztonsági ügyekkel kapcsolatos MBFH-ra háruló feladatokat,
III.1.1.3.21. ellátja a személyzeti iratok tekintetében az MBFH titkos ügykezelésének a felügyeletét,
III.1.1.3.22. feladatkörében javaslatot tesz az MBFH munkaprogramjára, munka- és ellenőrzési tervére, koordinálja és végzi az MBFH szervezetrendszerét érintő jelentések, beszámolók elkészítését,
III.1.1.3.23. előkészíti az állami és miniszteri kitüntetések javaslatát,
III.1.1.3.24. ellátja és koordinálja az MBFH nemzetközi kapcsolataival összefüggő feladatokat,
III.1.1.3.25. részt vesz a bányászati bírságból igénybe vehető támogatás pályázatainak elbírálásában, koordinálja és ellátja a pályázatokkal kapcsolatos adminisztrációs feladatokat, kapcsolatot tart a pályázókkal, ellenőrzi a pályázatokban foglaltak teljesítését,
III.1.1.3.26. ellátja a vezetői, hivatalvezetői értekezletek jegyzőkönyvezetői feladatait,
III.1.1.3.27. kapcsolatot tart a Miniszterelnöki Hivatal és a felügyeleti szerv Humánigazgatási Főosztályával, valamint igény szerint más minisztériumok és országos hatáskörű szervek humánpolitikai szervezeteivel,
III.1.1.3.28. feladatkörében utasítást adhat az MBFH szervezeti egységei részére,
III.1.1.3.29. ellátja az MBFH hatósági igazolványaival, valamint közszolgálati igazolványaival kapcsolatos kiadási és nyilvántartási feladatokat.
A főosztály informatikai és adatvédelmi feladatkörében:
III.1.1.3.30. kidolgozza az MBFH informatikai és információ biztonsági stratégiáját,
III.1.1.3.31. feladatkörében végzi az MBFH informatikai rendszerének kiépítését és működtetését,
III.1.1.3.32. technikai támogatást biztosít az MBFH honlapjának működtetéséhez,
III.1.1.3.33. kialakítja az MBFH informatikairendszer-kapcsolatait,
III.1.1.3.34. kapcsolatokat épít ki és tart fenn a társhatóságokkal és intézményekkel,
III.1.1.3.35. közreműködik az MBFH éves jelentésének elkészítésében,
III.1.1.3.36. gondoskodik a számítástechnikai és kommunikációs eszközök szükséges fejlesztéséről, kapcsolatot tart az informatikai felelősökkel,
III.1.1.3.37. kialakítja és működteti az MBFH elektronikus adatvédelmét, közreműködik az MBFH általános adatvédelmi feladatainak ellátásában. Közzéteszi a közérdekű adatokat,
III.1.1.3.38. együttműködik az informatikai rendszer kiépítésével és működtetésével megbízott külső szakértőkkel,
III.1.1.3.39. kapcsolatokat tart fenn az MBFH feladat- és hatáskörét is érintő adatokkal és adatbázisokkal rendelkező szervezetekkel, és biztosítja az adatok cseréjét,
III.1.1.3.40. technikai támogatást biztosít az elektronikus iratkezelés és az elektronikus ügyintézés kialakításához és működtetéséhez,
III.1.1.3.41. karbantartja az MBFH egységes iratkezelési szabályzatát.

III.1.1.4. Gazdasági Főosztály
A főosztály szervezeti tagozódása:
Pénzügyi és Bérgazdálkodási Osztály
Számviteli Osztály
Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Osztály
A Gazdasági Főosztályt az elnök közvetlen irányításával gazdasági vezető vezeti, aki egyben az MBFH gazdasági szervezetének vezetője, működéssel összefüggő gazdasági és pénzügyi feladatok tekintetében az elnök helyettese.
A Gazdasági Főosztály ellátja az államháztartásról szóló, 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.), az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet, és az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000.(XII.24.) Korm. rendelet vonatkozó feladatait.
A Gazdasági Főosztály ellátja az MBFH mint önállóan működő és gazdálkodó közhatalmi költségvetési szerv költségvetésének tervezésével, a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló elkészítésével, az előirányzatokkal való gazdálkodás koordinálásával és végzésével, a finanszírozással, a könyvvezetéssel valamint az adatszolgáltatással összefüggő feladatokat. Kapcsolatot tart az MBFH irányítását ellátó KHEM Társasági és Intézményfelügyeleti Főosztályával.
Gondoskodik az MBFH vagyonkezelésében lévő ingatlanok és eszközök működtetésével, védelmével, beruházási, felújítási tevékenységének végzésével kapcsolatos feladatok, valamint az ezekkel összefüggő tervezési, nyilvántartási, leltározási, selejtezési, hasznosítási feladatok ellátásáról.
Ellátja a hozzá rendelt ELGI mint önállóan működő költségvetési szerv – az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.30.) Korm. rendelet alapján az MBFH, valamint az ELGI között létrejött munkamegosztási megállapodásban meghatározott – pénzügyi, gazdasági feladatait.
A főosztály pénzügyi és bérgazdálkodási feladatkörében:
III.1.1.4.1. elkészíti az MBFH költségvetési javaslatát, elkészíti az éves költségvetés részét képező teljesítménytervét, valamint megvalósítási tervét biztosítja a bányakapitányságok pénzellátását,
III.1.1.4.2. végzi a Magyar Államkincstár nyilvántartásával, adatszolgáltatásával kapcsolatos feladatokat, elkészíti a kincstári költségvetést,
III.1.1.4.3. elkészíti az MBFH, valamint külön megállapodás alapján az ELGI elemi költségvetését, valamint annak szöveges indoklását,
III.1.1.4.4. a hatályos jogszabályoknak megfelelően elkészíti az MBFH, valamint külön megállapodás alapján az ELGI gazdálkodásával kapcsolatos elnöki/igazgatói utasítások tervezetét és azok módosításait, elkészíti, meghatározott esetekben véleményezi a gazdálkodást érintő vállalkozási, szállítási és megbízási szerződéseket,
III.1.1.4.5. végzi a gazdálkodás eredményeinek folyamatos ellenőrzését, értékelését, naprakész pénzügyi információt szolgáltat az MBFH, valamint külön megállapodás alapján az ELGI pénzügyi helyzetéről,
III.1.1.4.6. végzi a bank- és készpénzforgalommal kapcsolatos tevékenységet, elszámolja a belföldi kiküldetéseket,
III.1.1.4.7. végzi a lakásépítés és -vásárlás munkáltatói támogatásával kapcsolatos nyilvántartási, bejelentési, pénzforgalmi feladatokat,
III.1.1.4.8. az MBFH köztisztviselőinek és munkavállalóinak külföldi utazásához biztosítja a valutaellátmányokat, elszámolja a külföldi kiküldetéseket,
III.1.1.4.9. bonyolítja és felügyeli a bányakapitányságok gazdálkodással összefüggő tevékenységét,
III.1.1.4.10. saját előirányzat-módosítási hatáskörben – az irányító szerv és a Magyar Államkincstár egyidejű tájékoztatása mellett – a bevételi és kiadási előirányzat főösszegét, a kiemelt előirányzatokat és a megfelelő részelőirányzatokat felemeli, melynek forrását a bevételi többlet, az előirányzat maradvány képezheti; szükség esetén gondoskodik a jóváhagyott költségvetési előirányzatok átcsoportosításáról; előirányzat-felhasználási tervet készít,
III.1.1.4.11. gondoskodik a felügyeleti és szolgáltatási díjak beszedéséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről és kiszámlázásáról. A hátralékosokat befizetésre szólítja fel, fizetési késedelem esetén kamatot számol, a befizetések elmaradása esetén kezdeményezi az adók módjára történő behajtását,
III.1.1.4.12. szolgáltatja a kötelezettségvállalások, illetve kifizetések teljesítése előtti eljárás keretében a kijelölt kincstárnok által előírt dokumentumokat, folyamatosan biztosítja a kincstárnok által előírt adatszolgáltatás teljesítését,
III.1.1.4.13. végzi az MBFH, valamint külön megállapodás alapján az ELGI illetményszámfejtéssel, társadalombiztosítással, valamint az állammal szembeni kötelezettségekkel (adózással) kapcsolatos feladatokat,
III.1.1.4.14. végzi a központi számfejtésbe nem utalt kifizetéseket, intézi a társadalombiztosítással, nyugdíj-előkészítéssel kapcsolatos feladatokat; létszám és bérgazdálkodási elemzéseket készít,
III.1.1.4.15. ellátja az MBFH köztisztviselői és munkavállalói, valamint az ELGI közalkalmazottai vonatkozásában az önkéntes nyugdíjbiztosítási pénztárakkal kapcsolatos feladatokat,
III.1.1.4.16. kapcsolatot tart a kijelölt illetményszámfejtő hely illetékes szervezeti egységeivel, ellátja 37/2001. (X. 25.) PM rendelet 15.§-a által előírt jelentőfelelős feladatokat.
A főosztály számviteli feladatkörében
III.1.1.4.17. elkészíti az MBFH, valamint külön megállapodás alapján az ELGI költségvetésének végrehajtásáról szóló féléves és éves beszámolót, a negyedéves mérlegjelentéseket, valamint zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást,
III.1.1.4.18. szöveges beszámolót készít a költségvetés végrehajtásáról,
III.1.1.4.19. elkészíti az éves vagyongazdálkodási tervet, az éves vagyongazdálkodási beszámolót,
III.1.1.4.20. szervezi és végzi az MBFH, valamint külön megállapodás alapján az ELGI főkönyvi könyvelését, vezeti a főkönyvi, pénzforgalmi, kötelezettségvállalási nyilvántartásokat,
III.1.1.4.21. analitikus nyilvántartást vezet az MBFH vagyonát képező immateriális javakról és tárgyi eszközökről,
III.1.1.4.22. végzi vagyonváltozások, vagyonkataszter nyilvántartásának vezetését, a kapcsolódó adatszolgáltatás elkészítését,
III.1.1.4.23. elvégzi az immateriális javak, tárgyieszköz-követelések, pénzeszközök, aktív pénzügyi elszámolások és a források leltározását.
III.1.1.4.24. az állammal szembeni kötelezettségekről bevallást készít és gondoskodik azok teljesítéséről,
III.1.1.4.25. ellátja az ún. „üvegzseb”-törvény végrehajtásából adódó, az MBFH költségvetésére, a költségvetés végrehajtására, a gazdálkodásra vonatkozó adatszolgáltatási feladatokat.
A főosztály vagyongazdálkodási és üzemeltetési feladatkörében:
III.1.1.4.26. beszerzési tervet készít,
III.1.1.4.27. ellátja az MBFH működéséhez szükséges eszközök beszerzésének, szolgáltatások megrendelésének koordinálását, a központosított beszerzések bonyolítását,
III.1.1.4.28. részt vesz a közbeszerzési eljárás lebonyolításában,
III.1.1.4.29. bonyolítja az MBFH szakmai és kapcsolat rendezvényeit, a reprezentációhoz való beszerzéseket, gondoskodik a szükséges eszközök és a pénzügyi fedezet meglétéről,
III.1.1.4.30. végzi az MBFH Oktatási Központ és a siófoki adattár alapkarbantartását, a továbbképzések technikai lebonyolítását,
III.1.1.4.31. szervezi a személyszállítási feladatokat és ellátja az elnöki személyi használatú gépkocsi gépkocsivezetői teendőit,
III.1.1.4.32. gondoskodik a hivatali gépjárművekre vonatkozó igények nyilvántartásáról,
III.1.1.4.33. gondoskodik a hivatali gépjárművek üzemkész állapotáról,
III.1.1.4.34. az elnök vagy elnökhelyettes által jóváhagyott gépkocsi használathoz menetlevelet biztosít,
III.1.1.4.35. gondoskodik a vendégszoba fogadóképességéről,
III.1.1.4.36. ellátja a hivatal által használt helyiségek karbantartását, kisebb javításokat, világítótestek cseréjét,
III.1.1.4.37. kapcsolatot tart a hivatal közüzemi szolgáltatását biztosító, a kötelező karbantartást végző, és a portai, takarítási, mosodai szolgáltatást ellátó cégekkel,
III.1.1.4.38. feladatkörében kapcsolatot tart az MBFH szervezeti egységeivel,
III.1.1.4.39. ellátja az MBFH vagyonkezelésében lévő ingatlanokkal összefüggő igazgatási feladatokat, különösen:
III.1.1.4.40. a bérleti szerződések létrejöttében, módosításában előkészítő tevékenységet végez,
III.1.1.4.41. adat, tény rendezése érdekében megkeresi az illetékes földhivatalt,
III.1.1.4.42. a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és az MBFH között létrejövő vagyonkezelési szerződés előkészítésében közreműködik,
III.1.1.4.43. az MBFH vagyonkezelésében lévő, valamint az MBFH által bérelt ingatlanokról nyilvántartást vezet,
III.1.1.4.44. figyelemmel kíséri az önkormányzatok tulajdonába adásával kapcsolatos megkereséseket,
III.1.1.4.45. gondoskodik a bányászati és földtani tevékenységet érintő jogszabályok, a nyilvánosságot érintő intézkedések, a pályázati felhívások és eredményei hivatalos közzétételéről,
III.1.1.4.46. összehangolja a közbeszerzésekkel összefüggő MBFH tevékenységet,
III.1.1.4.47. az MBFH Oktatási Központ és Üdülőjében szervezi az üdültetést,
III.1.1.4.48. feladatkörében munkakapcsolatot tart az MBFH szervezeti egységeivel,
III.1.1.4.49. végzi az MBFH kegyeleti tevékenységéből adódó feladatokat.

III.1.1.5. Állami Kötelezettségek Programiroda
III.1.1.5.1. A felszámolás alatt álló szénbányavállalatok felszámolási eljárásaiban bírósági kijelölés alapján gyakorolja a felszámolói jogosultságokat és kötelezettségeket,
III.1.1.5.2. ellátja a szénbányászati szerkezetátalakítás befejezésével, a bánya-erőmű integráció során nem rendezett kötelezettségek teljesítésével összefüggő feladatokat a Bányavagyon-hasznosító Kht. tevékenységi körébe sorolt feladatok kivételével,
III.1.1.5.3. a szénbányászaton kívüli bányászati tevékenység során keletkezett, az állami felelősségi körbe tartozó kötelezettségek teljesítésének állami képviselete,
III.1.1.5.4. a programiroda tevékenységét az MBFH önálló szervezeti egységeként végzi, gazdálkodási önállósággal nem rendelkezik, részleges gazdálkodási elkülönülésének és gazdasági-szakmai működésének részletes szabályait elnöki utasítás határozza meg.

III.1.1.6. Referatúrák
Az MBFH feladat- és hatáskörébe jogszabály által utalt különös szakmai képzettséget és felkészültséget igénylő egyes szakmai feladatok ellátására, a hatósági-felügyeleti jogalkalmazás egységesítése, színvonalának emelése érdekében az elnök szakmai referatúrákat működtethet.
A szakmai referatúra feladata, hogy:
III.1.1.6.1. figyelemmel kísérje a szakmai területet szabályozó, vagy környezetére ható jogszabályok változásait, a szabványokat, egyéb szakmai irányelveket és más nem jogi szabályozásokat, ezeket értelmezze a gyakorlati alkalmazás számára,
III.1.1.6.2. dolgozza ki a jogszabály által előírt és az egyéb, a szakmai terület munkáját és a tájékoztatást elősegítő nyilvántartások részletes szakmai tartalmát és formai jellemzőit, vezesse naprakészen e nyilvántartásokat,
III.1.1.6.3. végezze a szakterülettel kapcsolatos belső (bányafelügyeleti) és külső (társszervi és szakmai) tájékoztatást, a szükséges együttműködést, szervezze és irányítsa a szakterület oktatási-továbbképzési feladatait,
III.1.1.6.4. kísérje figyelemmel a szakterületet érintő szakmai rendezvényeket, azokon vegyen részt, illetve vegyen részt ilyenek szervezésében, előadásokkal segítse elő a szakmai fejlődést,
III.1.1.6.5. a szakmai referatúra nem elkülönülő szervezeti egység, tevékenysége szakmai szinten szerveződik, szervezeti hatósági hatásköröket nem gyakorol.

III.1.1.7. Programorientált időszakos munkacsoportok
III.1.1.7.1. Az MBFH stratégiai munkaprogramjának megfelelően a munka- és ellenőrzési tervvel összhangban az MBFH elnöke hozza létre meghatározott feladat elvégzésére,
III.1.1.7.2. munkacsoport vezetőjét és tagjait az elnök írásban bízza meg. A megbízólevél tartalmazza a munkacsoport feladatát, hatáskörét és a feladat elvégzésének határidejét,
III.1.1.7.3. a munkacsoport vezetője a végzett tevékenységről szükség szerint folyamatában, de legkésőbb a kitűzött határidőt követő 15 napon belül írásbeli jelentést készít az elnök részére.
III.1.1.7.4. a munkacsoport(ok) és az MBFH szervezeti egységei közötti szükséges koordináció, továbbá a munkacsoport feladatvégzéséhez szükséges egyéb feltételek biztosításáról az elnökhelyettes gondoskodik.

III.1.2. A bányakapitányság
A bányakapitányság szervezetén belül a területi és a szakmai feladatok szerinti munkamegosztást érvényesíteni kell.
A bányakapitányság szervezeti egységei:
Bányászati és Robbantásfelügyeleti Osztály
Gázipari és Építésügyi Osztály
Földtani és Adattári Osztály
Adminisztráció (ügyviteli csoport)
A bányakapitányság szervezeti egységei gyakorolják az MBFH elsőfokú, a bányakapitányság által ellátott hatósági hatásköreit és látják el a szervezetre háruló egyéb, nem hatósági feladatokat.
III.1.2.1. A hatósági hatáskört gyakorló osztály:
III.1.2.1.1. a felügyelt tevékenységet végző gazdálkodószervezetnél műszaki biztonsági, építésügyi hatósági, építésfelügyeleti, ásványvagyon-gazdálkodási, piacfelügyeleti, munkaügyi, munkavédelmi, bányajáradék-önbevallási tárgykörökben ellenőrzést tart,
III.1.2.1.2. jogszabály, biztonsági szabályzat, szabvány megszegésének megállapítása esetén intézkedik az előírt magatartás vagy állapot létrehozása, helyreállítása iránt,
III.1.2.1.3. közvetlen veszély, fenyegető súlyos károsodás esetén a munka folytatását megtiltja, korlátozza, illetve a munka újrafelvételének feltételeit megszabja,
III.1.2.1.4. vizsgálja a súlyos üzemzavarokat és baleseteket,
III.1.2.1.5. felülvizsgálja a bányajáradék-bevallások szakmai-műszaki tartalmi helyességét,
III.1.2.1.6. a felügyelt tevékenységi körben figyelemmel kíséri a bányászati veszélyek megelőzésével kapcsolatos bányavállalkozói, üzemi tevékenységet, elemzi a biztonsági, baleseti helyzet alakulását és megteszi a helyzet javításához szükséges (műszaki, technológiai, szervezési) intézkedéseket,
III.1.2.1.7. egyedi esetben eltérést, vagy felmentést engedélyezhet a bányabiztonsági és gázipari biztonsági szabályzatok előírásaitól, amelyektől az eltérést az MBFH engedélyezheti,
III.1.2.1.8. szakhatóságként közreműködik a jogszabály alapján szakhatósági jogkörébe utalt hatósági eljárásokban, valamint a területrendezési és -szabályozási, továbbá környezetvédelmi programok és egyéb, jogszabály által szakvéleményezési jogkörébe utalt véleményezésében,
III.1.2.1.9. jogszabályban meghatározott esetekben végzi a felügyelt tevékenységet végző szervezetek dolgozóinak biztonságtechnikai vizsgáztatását, továbbá felkérésre részt vesz a felügyelt tevékenységgel kapcsolatos szakképzési vizsga vizsgabizottságában,
III.1.2.1.10. ellátja az osztály feladatkörébe utalt igazgatási és nyilvántartási feladatokat. E feladatkörében együttműködik az ügyviteli csoporttal.
Az osztály dolgozói a feladatkörükbe tartozó ügyek intézése során kötelesek a tett intézkedésről munkatársukat (lehetséges helyettesítőjüket), elvi szakmai kérdésben a szakmai referenst (referatúra vezetőt), illetőleg az ügy jellege szerint a helyettes bányakapitányt tájékoztatni és az ügyintézés érdekében együttműködni.

III.1.2.2. Az ügyviteli csoport:
III.1.2.2.1. gondoskodik a bányakapitányság tevékenységéhez szükséges pénzügyi, gazdálkodási leosztott feladatok ellátásáról,
III.1.2.2.2. végzi a feladatkörébe utalt adminisztrációs, számítógépes adatkezelési- és nyilvántartási, a gép- és gyorsírási feladatokat, a telefonközpont-, a központi e-mail postaláda-, a telefaxkezelés munkáit, a sokszorosítás, a digitalizálás (szkennelés), valamint a postázást, az ügyiratkezelést és az irattározást,
III.1.2.2.3. ellátja a titkosügy-kezeléssel kapcsolatos feladatokat,
III.1.2.2.4. őrzi a bányakapitányság bélyegzőit, gondoskodik arról, hogy csak az előírásszerűen kiadmányozott ügyiratokat továbbítsák,
III.1.2.2.5. ellátja a kézbesítési és – ahol ez felmerül – a gondnoki feladatokat.

III.2. Működési szabályok

III.2.1. Vezetői értekezlet
III.2.1.1. A vezetői értekezlet feladata az MBFH feladatkörét érintő legjelentősebb kérdések megtárgyalása, a kölcsönös tájékoztatás, a vezetők rövid távú programjainak egyeztetése, illetve mindazon ügyek megvitatása, amelyeket az elnök a vezetői értekezlet elé utalt,
III.2.1.2. az értekezletet az elnök, akadályoztatása esetén az elnökhelyettes vezeti. Résztvevői: az elnökhelyettes, a főosztályvezetők, a humánpolitikai vezető, az elnöki főtanácsadó (állandó résztvevők), valamint az adott témakört illetően esetenként meghívott vezető vagy ügyintéző,
III.2.1.3. az állandó résztvevők akadályoztatásuk esetén kötelesek helyettesítésükről gondoskodni, az általuk helyettesítéssel megbízott személyt az értekezletre felkészíteni, és részvételüket biztosítani,
III.2.1.4. az értekezlet időpontja: minden hét első munkanapja 8.30 órai kezdettel. Az értekezletről a humánpolitikai vezető írásos emlékeztetőt készít az elnök részére.

III.2.2. Hivatalvezetői értekezlet
III.2.2.1. az MBFH és a bányakapitányságok vezetőinek kölcsönös tájékoztatására, az előző időszak munkájának értékelésére, a közeljövő feladatainak megállapítására és azok megvitatására szolgál,
III.2.2.2. az értekezletet az elnök, akadályoztatása esetén az elnökhelyettes vezeti. Résztvevők: az elnökhelyettes, a főosztályvezető, a humánpolitikai vezető, a bányakapitány, (állandó résztvevők), valamint a napirend szerint illetékes vezető vagy ügyintéző,
III.2.2.3. az állandó résztvevők akadályoztatásuk esetén kötelesek helyettesítésükről gondoskodni, az általuk megbízott személyt az értekezletre felkészíteni, és részvételüket biztosítani,
III.2.2.4. az értekezletet havonta, előzetesen egyeztetett időpontban kell megtartani,
III.2.2.5. az értekezlet napirendjére az állandó résztvevő az értekezletet megelőző hét első munkanapjáig tehet javaslatot a humánpolitikai vezetőnél, aki az elnök által jóváhagyott napirendről a résztvevőket az értekezletet megelőző négy nappal értesíti,
III.2.2.6. az értekezletről a humánpolitikai vezető emlékeztetőt készít, amelyet az értekezletet követő két héten belül megküld az állandó és meghívott résztvevőknek.

III.2.3. Munkaértekezlet
III.2.3.1. Az MBFH, illetve szervezeti egysége, a bányakapitányság, illetve a bányakapitánysági osztály munkaértekezletének célja a szervezeti egység feladatkörét érintő jelentősebb kérdések megtárgyalása, melyet a szervezeti egység vezetője szükség szerint hív össze.

III.2.4. Munkaterv
III.2.4.1. Az MBFH főbb feladatait és a feladatai végrehajtásának határidejét az elnök az éves munka- és ellenőrzési tervben határozza meg és a munkatervet tájékoztatásul megküldi a bányászati ügyekért felelős miniszter részére,
III.2.4.2. az MBFH elnöke a jóváhagyott munkaterv alapján meghatározza a feladat elvégzéséért felelős főosztályt, a közreműködő szervezeti egységeket, (személyeket),
III.2.4.3. a munkaterv végrehajtásáról az elnökhelyettes a tárgyévet követő év április 30-ig összefoglaló jelentést készít.

III.2.5. Ügyintézés
III.2.5.1. az ügy elintézéséért az illetékes főosztály, osztály, bányakapitánysági osztály a felelős,
III.2.5.2. nagyobb jelentőségű, bonyolult vagy az MBFH több szervezeti egységét érintő ügy (állásfoglalások, jogszabálytervezetek előkészítése, más tárcák által közigazgatási egyeztetésre küldött jogszabály- és előterjesztés-tervezet vagy szabvány véleményezése, bírósági megkeresésre szakértői vélemény kialakítása, stb.) esetén állandó vagy eseti jelleggel munkacsoportot kell létrehozni. A munkacsoport vezetőjét az elnök, vagy az elnök megbízása alapján az elnökhelyettes jelöli ki.
III.2.5.3. a vezető köteles az irányítása alá tartozó dolgozókat rendszeresen tájékoztatni a feladatok ellátásához szükséges döntésekről, utasításokról és – szükség szerint – az egyes konkrét ügyek megoldásához szükséges tényekről és döntésekről,
III.2.5.4. a jogszabálytervezetek, előterjesztések szakmai előkészítése az illetékes szervezeti egység feladata. E munkába a bányakapitányságokat be kell vonni. Az előkészítő munkát és a szakmai egyeztetést az elnökhelyettes szervezi és koordinálja,
III.2.5.5. a más tárcák által véleményezésre megküldött jogszabálytervezettel, valamint szabványtervezettel kapcsolatos MBFH állásfoglalás kiadmányozásra való előkészítése a Bányászati, Gázipari és Építésügyi Főosztály feladata,
III.2.5.6. az ügyiratkezelés szabályait az MBFH elnökének utasítása állapítja meg. Az államtitkot és szolgálati titkot tartalmazó ügyiratok, térképek, adatok, illetve közérdekű adatok kezelése tekintetében a külön jogszabályok előírása szerint kell eljárni,
III.2.5.7. az ügy elintézéséért az ügyintéző, és a kiadmányozó egyaránt felelős,
III.2.5.8. ha az ügyintéző a felettes rendelkezésével nem ért egyet, ezt a körülményt az ügyiraton jogosult feltüntetni, a tervezetet azonban felettesének utasítása szerint köteles elkészíteni,
III.2.5.9. az intézkedésnek a felettes vezető által módosított részéért vagy az olyan intézkedésért, amellyel az ügyintéző nem ért egyet, és amely kifejezetten a felettes vezető utasítására készült, kizárólag a felettes vezető a felelős,
III.2.5.10. a konkrét ügy kapcsán folytatott tárgyalásról, értekezletről, megbeszélésről, szóbeli megállapodásról emlékeztető feljegyzést kell készíteni, és azt az ügyirathoz kell csatolni,
III.2.5.11. ha az ügyintézés során más osztály dolgozóival egyeztetni kell, ennek elvégzéséért az ügyintéző felelős. Az egyeztetés megtörténtét az ügyiratra rá kell vezetni,
III.2.5.12. az MBFH és a bányakapitányságok kötelesek meghatározni az ügyfélfogadás rendjét, időpontját és helyszínét. Ezt az MBFH honlapján közzé kell tenni.

III.2.6. Kiadmányozás
III.2.6.1. Az elnök kiadmányozza:
III.2.6.1.1. az elnöki utasítást,
III.2.6.1.2. az állami vezetők részére írt előkészítő anyagot,
III.2.6.1.3. az illetékes parlamenti bizottsághoz küldött beszámoló jelentést,
III.2.6.1.4. az egyeztetésre megküldött jogszabály- és előterjesztés-tervezetekre tett észrevételeket,
III.2.6.1.5. a munkáltatói jogkör gyakorlása során keletkezett iratokat, a lakásépítési kölcsönszerződést és a továbbtanuló dolgozókkal kötött megállapodást,
III.2.6.1.6. a külföldi kiküldetést,
III.2.6.1.7. a magához vont ügyekben hozott határozatokat,
III.2.6.1.8. az MBFH tevékenységét érintő, felügyeleti jogkörben tett intézkedéseket,
III.2.6.1.9. azt az ügyiratot, amelyet jogszabály vagy ez a szabályzat személyes hatáskörébe utal,
III.2.6.1.10. azt az ügyiratot, amelyet kiadmányozás szempontjából magához von.
III.2.6.2. Az elnökhelyettes kiadmányozza:
III.2.6.2.1. az elnök tartós távollétében az elnök kiadmányozási jogkörébe tartozó ügyiratot,
III.2.6.2.2. a személyes hatáskörébe tartozó ügykörben keletkezett ügyiratot,
III.2.6.2.3. a feladatkörében hozott határozatot,
III.2.6.2.4. a munkáltatói jogkör gyakorlása során keletkezett iratokat, az elnök kiadmányozási jogkörébe tartozó iratok kivételével,
III.2.6.2.5. az elnök akadályoztatása esetén az egyeztetésre megküldött jogszabály- és előterjesztés-tervezetekre tett észrevételeket,
III.2.6.3. A Gazdasági Főosztály vezetője kiadmányozza:
III.2.6.3.1. a gazdasági szervezet feladatkörébe tartozó pénzügyi és számviteli iratokat, bizonylatokat, az elnök személyes hatáskörébe tartozóak kivételével,
III.2.6.3.2. a feladatkörében hozott határozatot,
III.2.6.3.3. a munkáltatói jogkör gyakorlása során keletkezett iratokat, az elnök kiadmányozási jogkörébe tartozó iratok kivételével.
III.2.6.4. A Bányászati, Gázipari és Építésügyi Főosztály vezetője kiadmányozza:
III.2.6.4.1. a személyes hatáskörébe tartozó ügykörben keletkezett ügyiratot,
III.2.6.4.2. a főosztály feladatkörében hozott határozatot,
III.2.6.4.3. a munkáltatói jogkör gyakorlása során keletkezett iratokat, az elnök kiadmányozási jogkörébe tartozó iratok kivételével,
III.2.6.4.4. a hites bányamérői minősítéseket,
III.2.6.4.5. az elnök és az elnökhelyettes akadályoztatása esetén az egyeztetésre megküldött jogszabály- és előterjesztés-tervezetekre tett észrevételeket.
III.2.6.5. A Járadékbevételi Osztály vezetője kiadmányozza:
III.2.6.5.1. az MBFH bányajáradékkal kapcsolatos elsőfokú eljárásában keletkezett ügyiratokat,
III.2.6.5.2. a feladatkörébe utalt pénzügyi és számviteli iratokat, bizonylatokat.
III.2.6.6. A Földtani és Adattári Főosztály vezetője kiadmányozza:
III.2.6.6.1. a személyes hatáskörébe tartozó ügykörben keletkezett ügyiratot,
III.2.6.6.2. a feladatkörében hozott határozatot,
III.2.6.6.3. a munkáltatói jogkör gyakorlása során keletkezett iratokat, az elnök kiadmányozási jogkörébe tartozó iratok kivételével,
III.2.6.6.4. a földtani szakértői engedélyeket,
III.2.6.6.5. azon ügyiratot, amelynek kiadmányozását a felügyelete alatt álló osztályoktól magához von.
III.2.6.7. A Jogi és Igazgatási Főosztály vezetője kiadmányozza:
III.2.6.7.1. a személyes hatáskörébe tartozó ügykörben keletkezett ügyiratot,
III.2.6.7.2. a feladatkörében hozott határozatot,
III.2.6.7.3. a munkáltatói jogkör gyakorlása során keletkezett iratokat, az elnök kiadmányozási jogkörébe tartozó iratok kivételével,
III.2.6.7.4. azon ügyiratot, amelynek kiadmányozását a felügyelete alatt álló osztályoktól magához von.
III.2.6.8. Az Informatikai és Adatvédelmi Osztály vezetője kiadmányozza:
III.2.6.8.1. a személyes hatáskörébe tartozó ügykörben keletkezett ügyiratot,
III.2.6.8.2. az önálló osztály feladatkörében keletkezett iratot,
III.2.6.8.3. a munkáltatói jogkör gyakorlása során keletkezett iratokat, az elnök kiadmányozási jogkörébe tartozó iratok kivételével,
III.2.6.9. A Humánpolitikai és Igazgatási Osztály vezetője kiadmányozza:
III.2.6.9.1. a személyzeti és munkaügyi iratokat, valamint a belföldi és a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggésben keletkezett iratokat, ha annak kiadmányozása nem tartozik az elnök vagy az elnökhelyettesek jogkörébe,
III.2.6.9.2. a személyes hatáskörébe tartozó ügykörben keletkezett ügyiratot.
III.2.6.10. Az Állami Kötelezettségek Programiroda vezetője kiadmányozza:
III.2.6.10.1. a feladatkörébe jogszabály, illetőleg elnöki utasítás által utalt ügyben keletkezett iratot, pénzügyi és számviteli bizonylatokat.
III.2.6.11. A főosztályvezető-helyettes, valamint az osztályvezető kiadmányozza:
III.2.6.11.1. a főosztályvezető által meghatározott ügyekben keletkezett iratot – esetenkénti vagy állandó jelleggel átruházott hatáskörben,
III.2.6.11.2. mindazt az ügyintézéssel kapcsolatos iratot, amelyet e szabályzat vagy az elnök, illetve elnökhelyettes nem utal más kiadmányozási jogkörébe.
III.2.6.12. Az ügyintéző kiadmányozza:
III.2.6.12.1. azokat az ügydöntő tartalmú ügyiratokat, amelyeknek intézésére a felettes vezető megbízza,
III.2.6.12.2. az MBFH jogi képviseletét ellátó ügyintéző a peres eljárással kapcsolatos iratokat,
III.2.6.12.3. a nem ügydöntő tartalmú és a közbenső intézkedéseket tartalmazó ügyiratokat,
III.2.6.12.4. az általa feltárt szabálysértés miatt hozott határozatokat.
III.2.6.12.5. az állandó jelleggel átruházott aláírási jog terjedelmét a munkaköri leírásban kell megállapítani, az eseti aláírási jogot a szignálás során, az ügyiraton kell jelezni.

III.2.7. Nyilvántartás
III.2.7.1. Az MBFH a részére jogszabályban előírt és a működéséhez, a korszerű közigazgatási tevékenység ellátásához szükséges, valamint a közérdekű és közérdeklődésre számot tartó adatok mind szélesebb körű megismertetése és megismerhetősége érdekében nyilvántartásokat vezet, melyekhez létrehozza és működteti a BfKA-t.
III.2.7.2. A BfKA együttműködő részeit képezik:
III.2.7.2.1. az MBFH belső adatnyilvántartása és a
III.2.7.2.2. az MBFH internetes honlapja.
III.2.7.3. A BfKA kiépítéséért, működtetéséért, tartalmának és formai követelményeinek meghatározásáért az Adattári és Információs Osztály vezetője felel. Az MBFH-nál nyilvántartást létrehozni, ilyet vezetni, abból adatot felhasználni, vagy szolgáltatni, illetve adatot módosítani, törölni csak a vonatkozó elnöki utasítás szerint a BfKA részeként lehet.

III.2.8. Együttműködés
III.2.8.1. Az MBFH szervezeti egységeinek együttműködése:
III.2.8.1.1. az önálló szervezeti egységek egymás mellé rendelt viszonyban álló hivatali szervezeti egységek, tevékenységüket egymással szoros együttműködésben kötelesek végezni. Amennyiben az önálló szervezeti egységek feladatköre az ügyrendben előírtnál részletesebb elkülönítést igényel, az érintett főosztályok vezetői kötelesek az elhatárolást rendezni,
III.2.8.1.2. együttműködést igénylő ügyben az eljáró önálló szervezeti egység a tett intézkedésről az érdekelt társegységeket, indokolt estben a bányakapitányságokat is, tájékoztatja. Ha az intézkedés egyben a bányakapitányságok számára iránymutatásul is szolgál, ezt előzetesen az elnökkel, vagy az elnökhelyettessel egyeztetni kell.
III.2.8.2. Az osztályok együttműködése
III.2.8.2.1. azon ügyek tekintetében, amelyek meghatározott osztály (felelős osztály) feladatkörébe tartoznak, de több osztálynál is feladatként jelentkeznek, a felelős osztály gondoskodik az elvi szempontok kialakításáról, a szükséges vélemények beszerzéséről, összegyűjtéséről, a végrehajtás szervezéséről és az MBFH képviseletéről a külső szerveknél,
III.2.8.2.2. az MBFH által valamely ügyben kiadott intézkedés, állásfoglalás az MBFH valamennyi szervezeti egységére és ügyintézőjére kötelező és azt képviselni tartoznak, de ilyen intézkedés vagy állásfoglalás hatósági hatáskör elvonást nem valósíthat meg,
III.2.8.2.3. a külső kapcsolattartás keretében az MBFH szervezeti egységei – feladatkörükben – kapcsolatot tartanak a minisztériumok (országos hatáskörű szervek) hasonló jellegű feladatokat ellátó szerveivel, a kutató és tervező intézetekkel, a bányakapitányság a regionális közigazgatási hivatalokkal, az elsőfokú illetékes társszervekkel, az MBFH minden egysége a szakmai civil szervezetekkel és a gazdálkodó szervezetekkel.

III.2.9. Kapcsolattartás a sajtóval
III.2.9.1. A sajtó képviselőinek
III.2.9.1.1. a tevékenységével kapcsolatban az elnök, az elnökhelyettes, a Bányászati, Gázipari és Építésügyi Főosztály vezetője és a kommunikációs tanácsadó,
III.2.9.1.2. elnöki vagy elnökhelyettesi felhatalmazással a feladatkörüket érintő kérdésekben a főosztályvezetők, a bányakapitányok, továbbá szakterületét érintő kérdésben az MBFH bármely ügyintézője nyilatkozhat.
III.2.9.2. Aki felhatalmazással nyilatkozhat a sajtó képviselőinek a nyilatkozat tartalmát lehetőség szerint az elnökkel vagy az elnökhelyettessel előzetesen egyeztetnie kell, ha ez akadályba ütközik, a tett nyilatkozatról az elnököt vagy az elnökhelyettest haladéktalanul tájékoztatni szükséges.
III.2.9.2.1. a nyilatkozattételről a kommunikációs tanácsadót értesíteni szükséges.
III.2.9.3. Sajtó-helyreigazítást – az MBFH érdekét érintő kérdésben – az elnök egyetértésével lehet kezdeményezni.

III.2.10. Hatósági ellenőrzés
III.2.10.1. a bányakapitányságok illetékességi területükön a jóváhagyott munka- és ellenőrzési tervüknek megfelelően rendszeres, cél- és komplex ellenőrzést végeznek. Az ellenőrzések végrehajtására a Ket. vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni,
III.2.10.2. a bányakapitányságot eseti hatósági ellenőrzés elvégzésére, vagy saját eljárásában végzett hatósági ellenőrzése eredményéről jelentés adására az elnök, az elnökhelyettes és a Bányászati, Gázipari és Építésügyi Főosztály vezetője utasíthatja,
III.2.10.3. az MBFH a bányajáradékkal kapcsolatban rendszeresen, egyéb feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben szükség szerint végez ellenőrzést. Az ellenőrzést a szervezeti egység vezetője rendeli el, meghatározza az ellenőrzés célját és tartalmát, a kiküldöttek személyét,
III.2.10.4. az MBFH ellenőrzéseire – általános ellenőrzés, célellenőrzés, konkrét feladattal (üggyel) összefüggő ellenőrzés – a Ket. rendelkezései irányadók a következő kiegészítésekkel:
III.2.10.4.1. az MBFH kiküldötte az ellenőrzésről előzetesen tájékoztathatja a bányakapitányságot, módot adva arra, hogy az ellenőrzéshez csatlakozzék,
III.2.10.5. az ellenőrzés megállapításairól a bányakapitányságot tájékoztatni kell,
III.2.10.6. ha az MBFH kiküldötte bányakapitánysági ellenőrzésen vesz részt, köteles munkáját a szemle vezetőjével együttműködve végezni, a szemle vezetését nem veheti át,
III.2.10.7. ha az MBFH kiküldötte azt állapítja meg, hogy az ellenőrzés során a bányakapitányság figyelmen kívül hagyja az ellenőrzésre vonatkozó előírásokat, köteles erre az ellenőrzés vezetőjének figyelmét felhívni, az ellenőrzés vezetőjét meghatározott konkrét eljárási cselekmények elvégzésére, intézkedés kiadására azonban nem utasíthatja,
III.2.10.8. ha a szemle során kiadandó intézkedések vagy az előző pontban jelzett észrevételek tekintetében az ellenőrzés vezetője és az MBFH kiküldötte között véleményeltérés van, és azt a helyszínen nem rendezték, az MBFH kiküldötte a kérdés rendezését saját hivatali felettesénél köteles kezdeményezni.

III.3. Irányítás

III.3.1. A bányakapitányságok irányítása
III.3.1.1. A bányakapitányságok irányítása utasítások, másodfokon hozott döntések, iránymutatások és állásfoglalások, a felügyeleti jog gyakorlása során hozott intézkedések, ellenőrzés, valamint beszámoltatás és konzultációk útján valósul meg,
III.3.1.2. az MBFH konkrét utasításban határozza meg az egyszeri cselekvéssel vagy cselekvéssorozattal megoldandó feladatokat (pl. utasítás munkavédelmi intézkedés megtételére, ellenőrzésre, jelentéstételre, adatszolgáltatásra, iratok felterjesztésére, az MBFH képviseletére). Ezen utasításban a hatósági tevékenység területén konkrét ügyben az érdemi döntés tartalmára vonatkozó rendelkezés nem adható,
III.3.1.3. az iránymutatások, tájékoztatások – beleértve az egyedi ügyekben, kérdésekben adott tájékoztatásokat is – a jogszabályok egységes értelmezését és alkalmazását segítik elő,
III.3.1.4. az MBFH részéről kiadott másodfokú döntések esetenként a bányakapitányságnak iránymutatásként szolgál. Ezeket a hasonló jellegű, jövőbeni eseteknél is alkalmazni kell, ezért arról valamennyi bányakapitányságot tájékoztatni szükséges,
III.3.1.5. az MBFH felügyeleti jogkörében a bányakapitányság tevékenységét a következők szerint ellenőrzi.
III.3.1.5.1. költségvetési ellenőrzés keretében évente:
III.3.1.5.1.1. a bányakapitányságok gazdálkodását, a gazdálkodási tevékenység szervezettségét,
III.3.1.5.1.2. a pénzügyi, számviteli szabályok megtartását.
III.3.1.5.2. teljes körű hivatalvizsgálat keretében:
III.3.1.5.2.1. az alapfeladatok ellátására irányuló tevékenységet,
III.3.1.5.2.2. a hatáskörök szabályszerű gyakorlását,
III.3.1.5.2.3. a tevékenység jogszabályokkal való összhangját, törvényességét,
III.3.1.5.2.4. a szakmai feladatok zavartalan ellátásának biztosítottságát,
III.3.1.5.2.5. a vezetés munkájának szervezettségét, hatékonyságát
III.3.1.5.3. témavizsgálat keretében az MBFH egy vagy több bányakapitányságnál az azonos jellegű feladatok végrehajtását vagy valamely tevékenységgel kapcsolatos jogszabály érvényesítését,
III.3.1.5.4. utóvizsgálat keretében a bányakapitányságnál tartott általános ellenőrzés, költségvetési ellenőrzés, témavizsgálat során hozott intézkedések végrehajtását.
III.3.1.6. A költségvetési ellenőrzést, a teljes körű hivatalvizsgálatot, a témavizsgálatot és az utóvizsgálatot az MBFH éves ellenőrzési tervében meg kell tervezni. Végrehajtásukra az MBFH elnökének külön utasítása irányadó.
III.3.1.7. Az MBFH felügyeleti jogkörében hivatalból, illetve megkeresésre vizsgálja a bányakapitányságok eljárásait, végzéseit, határozatait. Ennek keretében:
III.3.1.7.1. a bányakapitányságtól iratokat, az egyes ügyekkel kapcsolatban jelentést kérhet,
III.3.1.7.2. a bányakapitányság tevékenységéről tájékoztatást kérhet,
III.3.1.7.3. utasítást ad a jogellenes vagy a szakmai, illetve célszerűségi okokból hibás gyakorlat megszüntetésére.
III.3.1.8. A bányakapitányságok irányítására szolgáló egyéb eszközök keretében:
III.3.1.8.1. az MBFH a bányakapitányt rendszeresen beszámoltatja (éves vagy eseti írásbeli jelentés, a hivatalvezetői értekezleten vagy külön meghallgatás keretében szóban),
III.3.1.8.2. az MBFH vezető beosztású dolgozói és ügyintézői konzultációkat tartanak a bányakapitányságokkal olyan gyakorisággal, hogy arra az MBFH feladatkörébe tartozó fontosabb és időszerű témákban évenként legalább egyszer sor kerüljön.
III.3.1.8.3. a bányakapitányságok irányítása során kiadásra kerülő ügyiratokra a kiadmányozás szabályait kell alkalmazni.

III.3.2. Az irányítás egyéb jogi eszközei, a jogszabályok előkészítése
III.3.2.1. Az elnök az MBFH-ra vonatkozó utasításokat, állásfoglalásokat és iránymutatásokat adhat ki. Az irányítás egyéb jogi eszközei hatálya az MBFH szervezeti egységeire és alkalmazottaira terjed ki, harmadik személy, illetve szervezet részére kötelezettséget, jogot nem állapíthat meg,
III.3.2.2. körlevél kizárólag az MBFH szervezeti egységeit érintő ügyekben adható ki, ha azokban jogszabály vagy jogi iránymutatás kiadása szükségtelen,
III.3.2.3. jogszabály módosítását, hatályon kívül helyezését bárki kezdeményezheti az MBFH-nál. A javaslatot tevőnek indokolnia kell az új szabályozás vagy módosítás szükségességét, és ismertetnie kell annak célját is,
III.3.2.4. az elnökhelyettes köteles gondoskodni arról, hogy a jogszabályok előkészítése, egyeztetése során jussanak érvényre a jogalkotás törvényi követelményei,
III.3.2.5. a tervezetek szakmai szempontból való helyességéért az előkészítésben résztvevő bányafelügyelet dolgozó a kapott feladatnak megfelelő mértékben felelős.

III.4. Az MBFH informatikai rendszere

III.4.1. Az MBFH informatikai feladata az MBFH számítástechnikai eszközeivel, a közös bányafelügyeleti adatnak minősített adatokkal és a számítógépes programokkal kapcsolatos eljárásokra, dokumentációra és az erőforrásokkal való gazdálkodásra terjed ki.
III.4.2. Az MBFH informatikai tevékenységét az Informatikai és Adatvédelmi Osztály és a bányakapitányságoknál kijelölt informatikai felelősökből álló szakmai munkacsoport keretében végzi.
III.4.3. A szervezeti egységek
III.4.3.1. Meghatározzák a feladatkörükbe tartozó informatikai alrendszerek célját, feladatait és biztosítják a működés feltételeit,
III.4.3.2. elvégzik azokat a feladatokat és szolgáltatják azokat az adatokat, amelyek a közös bányafelügyeleti adattár kialakításához és frissítéséhez szükségesek,
III.4.3.3. a BfKA kialakításáig gondoskodnak a szervezeti egységnél vezetett nyilvántartások és tárolt adatok frissítéséről és mentéséről,
III.4.3.4. támogatják a szervezeti egység informatikai felelősének az MBFH informatikai szervezetben végzett tevékenységét.

III.5. A munkáltatói jogok gyakorlása

III.5.1. Az MBFH elnöke gyakorolja a munkáltatói jogokat a kinevezés, a felmentés, az összeférhetetlenség megállapítása, a második munkaviszony, egyéb munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésének engedélyezése, a fegyelmi és kártérítési eljárás megindítása tekintetében az MBFH munkatársai felett.1
[[1 Az MBFH elnökhelyettesét és gazdasági vezetőjét az MBFH elnökének javaslatára a bányászati ügyekért felelős miniszter nevezi ki és menti fel. Egyebekben felettük a munkáltatói jogokat az MBFH elnöke gyakorolja.]]
III.5.2. A III.5.1. pontban meghatározottak kivételével a munkáltatói jogokat a szervezeti egység vezetője gyakorolja.
III.5.3. Az elnökhelyettest, a főosztályvezetőt, a bányakapitányt javaslattételi jog illeti meg azon munkáltatói jogok gyakorlásával kapcsolatban, amelyekben a döntés az elnök hatáskörébe tartozik.
III.5.4. Az MBFH elnöke minősíti az elnökhelyettest, a főosztályvezetőt, a bányakapitányt, humánpolitikai vezetőt, és értékeli éves munkateljesítményüket.
III.5.4.1. A főosztályvezető, a bányakapitány minősíti az irányítása alatt álló szervezeti egységben dolgozó köztisztviselőket (a humánpolitikai vezető kivételével) és értékeli éves munkateljesítményüket,
III.5.4.2. az ügykezelő tevékenységét legalább ötévenként a szervezeti egység vezetője értékeli.

III.6. Vegyes rendelkezések

III.6.1. A vezető és valamennyi intézkedésre jogosult helyettese egyidejűleg nem lehet távol.
III.6.2. A szabadság kiadása éves szabadságolási ütemterv alapján történik.
III.6.3. A vezető személyében beálló változás esetén a távozó vezető jegyzőkönyvvel adja át a vezetése alatt álló szervezeti egység vezetését utódjának. A jegyzőkönyvben fel kell sorolni az időszerű legfontosabb feladatokat, a szervezeti egység munkájának állapotát jellemző adatokat, körülményeket, tényeket, a kiemelkedő fontosságú konkrét ügyek állását, valamint a függőben lévő átadott ügyiratokat, dokumentumokat. A jegyzőkönyvet három példányban kell készíteni, egy-egy példányt a távozó, illetve az új vezető kap, egy példányt az irattárban kell elhelyezni.
III.6.4. Az MBFH-tól távozó ügyintéző köteles a folyamatban lévő ügyeket befejezni, lezárni, és a nála lévő ügyiratokat az irattárba visszaadni. Ha a folyamatban lévő ügy lezárása valamilyen ok miatt nem lehetséges, az ügyiratokat jegyzőkönyvvel át kell adni a szervezeti egység vezetőjének.
III.6.5. Az a köztisztviselő, akinek köztisztviselői jogviszonya megszűnik, köteles a hatósági intézkedésre jogosító igazolványát és jelvényét az utolsó munkában töltött napon a humánpolitikai vezetőnek, vagy a bányakapitánynak – átvételi elismervény ellenében – leadni. A leadás tényét az elszámoláskor ellenőrizni kell.
III.6.6. Az MBFH vezető beosztású köztisztviselője:
III.6.6.1. az elnök,
III.6.6.2. az elnökhelyettes,
III.6.6.3. a főosztályvezető,
III.6.6.4. a bányakapitány,
III.6.6.5. a főosztályvezető-helyettes,
III.6.6.6. a helyettes bányakapitány,
III.6.6.7. az osztályvezető.
III.6.7. E Szabályzat rendelkezéseit az ügykezelőkre és a fizikai dolgozókra értelemszerűen kell alkalmazni.
III.6.8. Az elnök az MBFH szakmai főtanácsadói közül egyidejűleg egy fő részére elnöki főtanácsadói címet adományozhat, amely cím visszavonható. Az elnöki főtanácsadó jogosult hivatalos aláírása alatt e cím használatára. Az elnöki főtanácsadó feladatait az elnök közvetlenül állapítja meg.

Az MBFH szervezeti felépítését e Szabályzat 1. számú melléklete,
a szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjét a 2. számú melléklete,
részletes feladat és hatáskörét az 1. számú függeléke,
az MBFH belső szabályzatait a 2. számú függeléke,
a folyamatba épített vezetői ellenőrzés szabályozását a 3. számú függeléke,
a gazdasági szervezet ügyrendjét a 4. számú függeléke,
a képzettségi pótlékra jogosító munkakörök meghatározását az 5. számú függeléke,
a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörök jegyzékét a 6. számú függeléke,
a Hivatal által ellátott tevékenységek, valamint az egyes tevékenységek kiadásainak és bevételeinek elszámolására szolgáló szakfeladatok, továbbá a kapcsolódó kapacitásmutatók és teljesítménymutatók ismertetését a 7. számú függeléke tartalmazza.

Az MBFH Szervezeti és Működési Szabályzatának 1. számú melléklete


A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal szervezeti struktúrája

Az MBFH Szervezeti és Működési Szabályzatának 2. számú melléklete


A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
Szabálytalanságok Kezelésének Eljárásrendje

I. A szabályozás célja, tartalma

A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (továbbiakban: MBFH) az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 161. §, és a pénzügyminiszter által közzétett módszertani útmutatóban foglaltak figyelembevételével a szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjét az alábbiak szerint határozza meg.

1.1. A szabályozás célja
A szabályozás célja, hogy rögzítse a szabálytalanság fogalmát, valamint azokat az eljárásokat, módszereket, intézkedéseket, amelyek biztosítják az MBFH sajátosságainak, adottságainak, körülményeinek megfelelő eljárásrend kialakítását, a szabálytalanságok újbóli előfordulásának megelőzését.
A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje része a belső kontroll, ezen belül a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési (FEUVE) rendszernek. A FEUVE-rendszer tartalmazza mindazon elveket, eljárásokat és belső szabályzatokat, amelyek alapján az MBFH érvényesíti a feladatai ellátására szolgáló előirányzatokkal, létszámmal és a vagyonnal való szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes gazdálkodás követelményeit.

1.2. A szabályozás tartalma
A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje tartalmazza:
– a szabálytalanság fogalmát, a megelőzésével kapcsolatos felelősséget,
– a szabálytalanság észlelését (útvonal),
– az intézkedések, eljárások meghatározását,
– az intézkedések, eljárások nyomon követését,
– a szabálytalanság/intézkedés nyilvántartásának tartalmát,
– a jelentési kötelezettséget.

II. A szabálytalanság fogalma, megelőzésével kapcsolatos felelősség, az intézkedések célja

2.1. A szabálytalanság fogalma
A szabálytalanság valamely létező szabálytól (törvény, rendelet, utasítás, szabályzat stb.) való eltérés, amely az MBFH feladatellátása során, annak bármely területén és bármely elemében előfordulhat. A szabálytalanság fogalomkörébe a kiigazítható mulasztás, hiányosság, fegyelmi, büntető-, szabálysértési, illetve kártérítési eljárás megindítására okot adó cselekmény egyaránt beletartozik.
A szabálytalanság lehet
– szándékosan, illetve nem szándékosan okozott,
– egyszeri, folyamatos, illetve rendszeresen ismétlődő.
A szabálytalanság elkövetéséhez alapvetően szervezeti hiányosságok (pl. nem megfelelő eljárások, kontrollok), személyi tényezők (pl. felkészültség hiánya, tapasztalat hiánya, alacsony elismertség, motiválatlanság, szereptévesztés stb.) vezethetnek.

2.2. A szabálytalanság megelőzésével kapcsolatos felelősség
A szabályozottság biztosítása és a szabálytalanságok megelőzése az elnök feladata, felelőssége, amely a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott szervezeti egység vezetők feladatainak, hatáskörének, felelősségének és beszámoltathatóságának szabályozottságán keresztül valósul meg. A részletes feladatokat a hatályos belső szabályzatok és a munkaköri leírások tartalmazzák.
Az elnök felelős azért, hogy
– az MBFH a jogszabályoknak megfelelő szabályzatok alapján működjön,
– a működés megfeleljen a szabályzatoknak,
– a szervezeti egységek vezetői a szabályok betartását folyamatosan ellenőrizzék,
– szabálytalanság észlelése esetén az illetékes vezető tudja, hogy mit kell tennie és azonnal intézkedjen is,
– a megtett intézkedéssel a szabálytalanság megszűnjön, a további szabálytalanságot megakadályozzák.

2.3. A szabálytalanságokkal kapcsolatos intézkedések célja
A szabálytalanságokkal kapcsolatos intézkedések célja, hogy:
– megakadályozza a jogszabályokban és a belső szabályzatokban előírtak megszegését, a szabálytalanság kialakulását (megelőzés),
– helyreállítsák az előírás szerinti állapotot, a hibákat, hiányosságokat, tévedéseket kiigazítsák (korrekció),
– a szabálytalansággal kapcsolatos felelősséget megállapítsák,
– a szabálytalanság észlelése, megszüntetése során szerzett tapasztalatok beépüljenek a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési (FEUVE) rendszerbe (megismétlődés megakadályozása)

III. A szabálytalanságok észlelése

3.1. A szabálytalanságok észlelése a belső kontroll rendszerben
A szabálytalanságot a belső kontroll rendszerben észlelheti:
– a folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzés rendszerében a munkatárs, a vezető,
– a belső ellenőr.
Amennyiben egy adott szervezeti egység valamely munkatársa észleli a szabálytalanságot, haladéktalanul köteles írásban is értesíteni a szervezeti egység vezetőjét. A szervezeti egység vezetőjének érintettsége esetén az MBFH elnökét, annak érintettsége esetén a bányászati ügyekért felelős minisztert kell írásban értesíteni az észlelőnek a szabálytalanságról.
A szabálytalanság jelentésekor ki kell térni arra, hogy:
– mi a szabálytalanság pontos tartalma,
– milyen normától tértek el,
– a szabálytalanság melyik területet, területeket érinti,
– a körülmények ismertetésére (pl. határidő túllépést váratlan, elháríthatatlan akadály okozta, a hibás elszámolást informatikai hiba okozta stb.),
– a szabálytalanság gyanúja dokumentumokon alapuló, vagy helyszíni ellenőrzés során merült-e fel,
– korrigálható-e a szabálytalanság,
– pénzbeli juttatást érintő szabálytalanság esetén van-e reális lehetőség a visszakövetelésre, ha igen, megtették-e az ehhez szükséges intézkedéseket;
– kártérítési igény felmerülése esetén megtették-e az érvényesítéshez szükséges intézkedéseket
– valamint, hogy mik azok az esetleges egyéb tények, körülmények, amelyek a szabálytalanság megítélése szempontjából relevánsak lehetnek.
A szabálytalanság jelentéséhez használható feljegyzés minta a 9. oldalon található.
Amennyiben az MBFH vezető állású munkatársai észlelik a szabálytalanságot, a feladat-, hatáskör és a felelősségi rend szerint kell intézkedniük a szabálytalanság megszüntetésére. A kiigazítható mulasztás, hiányosság szervezeti egységvezetői hatáskörben rendezhető, minden egyéb (100 E Ft-ot meghaladó kárértékű) szabálytalanságról tájékoztatni kell az elnököt.
Amennyiben az MBFH belső ellenőrzése észleli a szabálytalanságot, a 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet rendelkezéseinek, illetve a belső ellenőrzési kézikönyvben foglaltaknak megfelelően kell eljárnia. Az ellenőrzött szervezeti egységnek a belső ellenőrzés megállapításai alapján a szabálytalanságok megszüntetésére intézkedési tervet kell készítenie, a jóváhagyott intézkedési tervpontok végrehajtásáról határidőre be kell számolni az elnöknek.
A belső ellenőrzés által feltárt szabálytalanság esetén külön kell vizsgálni az alábbiakat:
– a FEUVE-rendszer miért nem észlelte a szabálytalanságot,
– mi tette lehetővé a szabálytalanság bekövetkezését,
– ha a FEUVE-rendszer észlelte a szabálytalanságot, vagy az azt lehetővé tevő tényezőket, az érintett szervezeti egység vezetője miért nem tette meg a megelőzéshez, a káros következmények csökkentéséhez szükséges intézkedéseket,
– ha a vezető megtette a szükséges intézkedéseket, az miért nem érte el a kívánt hatást,
– volt-e korábban olyan vizsgálat, amelynek fel kellett volna tárni a szabálytalanságot.
3.2. A szabálytalanság észlelése a külső ellenőrzés, egyéb külső személy által
Ha a szabálytalanságot külső ellenőrzési szerv észleli, megállapításait az ellenőrzési jelentés tartalmazza. A külső ellenőrzés által feltárt, büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény mulasztás vagy hiányosság gyanúja esetén az ellenőrző szervezet a működését szabályozó törvény vagy rendelet alapján jár el. A külső ellenőrzés által végzett ellenőrzések ellenőrzési jelentéseinek javaslatai alapján összeállított intézkedési tervet – felelős és határidő megjelölésével – az elnök küldi meg az ellenőrzést végző szerv vezetőjének.
Ha egyéb külső személy (pl. szerződéssel feladatot ellátó munkatárs, az MBFH eljárásait kezdeményezők, abban részt vevők stb.) észleli a szabálytalanságot, és erről értesíti az MBFH bármelyik munkatársát vagy vezetőjét, annak a III. 3.1. pont szerint kell eljárni.

IV. Intézkedések, eljárások meghatározása

A szabálytalanság észlelését, jelentését követően az elnök dönt a szabálytalanság kivizsgálásáról, illetve annak formájáról, szükség esetén szakértő igénybevételéről, illetékesség vagy hatáskör hiányában a szabálytalansági gyanú kivizsgálására vonatkozó javaslat és a kapcsolódó dokumentumoknak a vizsgálatra jogosult szervezet részére átadásáról.
Bizonyos esetekben (pl. büntető- vagy szabálysértési, súlyosabb fegyelmi ügyekben) a szükséges intézkedések meghozatala az arra illetékes szervek értesítését is jelenti, annak érdekében, hogy megalapozottság esetén az illetékes szerv a megfelelő eljárásokat megindítsa. Más esetekben (pl. fegyelmi ügyekben) a tényállás tisztázására az elnök vizsgálatot rendelhet el, indokolt esetben külső szakértő bevonásával.
A szabálytalansági vizsgálat maximális időtartama 30 nap lehet. Amennyiben ez a határidő kevésnek bizonyul, a vizsgálatot folytatónak ezt a tényt – az indok és a javasolt határidő feltüntetésével – jeleznie kell az elnöknek. Határidő hosszabbítást csak az elnök engedélyezhet.
A vizsgálat eredménye lehet:
– annak megállapítása, hogy nem történt szabálytalanság,
– a szabálytalansági eljárás intézkedés nélküli megszüntetése (pl. hibás észlelés, jelentéktelen szabálytalanság stb.),
– szabálytalanság megtörténtét megállapító és intézkedést elrendelő döntés,
– további vizsgálat elrendelése, amelyre többnyire akkor kerül sor, ha a szabálytalanság megállapítását követően a felelősség eldöntéséhez és/vagy a hasonló esetek megelőzéséhez szükséges intézkedések meghatározásához nem elég a rendelkezésre álló információ.
A vizsgálatot végzőknek intézkedési javaslatot kell készíteni a hasonló szabálytalanságok elkerülésére. A javaslatok végrehajtását az elnök rendelheti el.
Az MBFH foglalkoztatottjai által elkövetett szabálytalanság, károkozás esetén a kárt okozó köteles megtéríteni az okozott kárt. A kártérítési kötelezettséget az elnök – az érintett szervezeti egység vezetőjének javaslata alapján – valamennyi feltétel és körülmény mérlegelése után a hatályos jogszabályok keretei közt csökkentheti. A mérlegelési jogkör alól kivételt jelentenek a büntetőeljárás megindítására okot adó cselekmények (ebben az esetben az eljárás megindítása kötelező), valamint a kiemelt jelentőségű szabálytalanságok, mert ezekben az esetekben nem csökkenthető a kártérítési kötelezettség.
Az elnök mérlegelési jogkörébe tartozó jogkövetkezmények:
– kártérítési eljárás,
– fegyelmi eljárás,
– szabálysértési eljárás,
– pénzbeli juttatások további felfüggesztése, ha belső szabályzatok másként nem rendelkeznek.
Az egyes eljárásokra irányadó jogszabályok főbb rendelkezéseivel kapcsolatban a Jogi és Igazgatási Főosztály ad tájékoztatást.

V. Intézkedések, eljárások nyomon követése

Az érintett szervezeti egység vezetője köteles nyomon követni a végrehajtást, és erről beszámolni az elnöknek. Az elnök – a beszámoltatásokon keresztül – követi nyomon az elrendelt vizsgálatokat, a meghozott döntéseket, illetve a megindított eljárások állását.
A feltárt szabálytalanság típusa alapján el kell végezni a további szabálytalanság felmerülése kockázatának azonosítását (hasonló tevékenységek, témák, kockázatainak meghatározása). A belső ellenőrzést tájékoztatni kell a felmerült szabálytalanságról. A megtett intézkedések hatásának és hatékonyságának értékelését az érintett szervezeti egység vezetőjének el kell végezni.
Amennyiben a nyomon követés során az állapítható meg, hogy a megtett intézkedések nem elég hatékonyak és eredményesek, a szabálytalansággal érintett szervezeti egység vezetőjét, valamint annak felettesét írásban kell felszólítani a további, megfelelő intézkedések meghozatalára.
A szabálytalanság további fennállása esetén újabb intézkedést kell hozni, illetve kezdeményezni, az elmaradt intézkedések felelősét meg kell nevezni, szükség esetén szankcionálni kell.
A szabálytalanság megfelelő korrigálása esetén nincs további teendő.

VI. A szabálytalanságok, az intézkedések nyilvántartása

A szabálytalanságokkal kapcsolatban keletkezett iratanyagok nyilvántartásának naprakész és pontos vezetése, az iratanyag kezelése, elkülönített nyilvántartása az MBFH Központnál a Jogi és Igazgatási Főosztály, a bányakapitányságoknál a bányakapitány feladata. Az elnök részére megküldött beszámolók nyilvántartása az elnöki titkárság feladata.
A nagyobb (100 E Ft-ot meghaladó) szabálytalansággal kapcsolatos iratanyagot a szervezeti egységek vezetői megküldik a Jogi és Igazgatási Főosztálynak.
A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a tárgyévet követő évre vonatkozó belső ellenőrzési terv elkészítéséhez szükséges kockázatelemzés alapjául is szolgáló információkat, az alábbiak szerint:
– a szabálytalanság típusa (büntető-, szabálysértési, fegyelmi vagy kártérítési eljárásra okot adó),
– a szabálytalanság rövid leírása,
– a kapcsolódó lezárult eljárás eredménye,
– az érintettek száma, beosztása,
– az esetleges kár mértéke,
– a szabálytalanság kezelése érdekében tett intézkedések leírása.
A szabálytalanságokkal kapcsolatos intézkedések nyilvántartási rendjét a 11. oldalon tüntettük fel.
Az egyes, gyakrabban előforduló szabálytalanságokat a 12. oldalon találhatók.

VII. Jelentési kötelezettség

A pénzügyminiszter által közzétett módszertani útmutató figyelembevételével éves ellenőrzési jelentést kell készíteni, amelyet minden évben a fenntartó részére kell megküldeni, az általa jelzett időpontban.
Az éves ellenőrzési jelentés tartalmazza:
a) a belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatását (a belső ellenőrzési kézikönyvben előírtak szerint),
b) a belső ellenőrzés által tett megállapítások és javaslatok hasznosítását
– az intézkedési tervek megvalósításáról szóló beszámolót, az ellenőrzési megállapítások és ajánlások hasznosulásának tapasztalatait,
– az ellenőrzési tevékenység fejlesztésére vonatkozó javaslatokat.
Az a) pontjában foglaltak elkészítéséért a belső ellenőr, a b) pontjában foglaltak elkészítéséért a szervezeti egysége vezetői által adott beszámoló alapján az elnökhelyettes felelős. Az éves ellenőrzési jelentést a fenntartó által adott határidő előtt egy héttel kell az elnöknek jóváhagyásra megküldeni.

Feljegyzésminta az észlelt szabálytalanság jelentéséhez


(szervezeti egység megnevezése)


Feljegyzés

…………………………………………………
(szervezeti egység vezetője részére)/

…………………………………………………
elnök részére


Tárgy: szabálytalanság észlelése

    1.    A szabálytalanság pontos tartalma:


    2.    A szabálytalanság az alábbi jogszabályt, szabályt sérti:


    3.    A szabálytalanság előfordulásának gyakorisága
       Eseti Rendszeres

    4.    A szabálytalanság korrigálhatósága
Folyamatban lévő, korrigálható
Nem folyamatban lévő, korrigálható
Nem korrigálható

    5.    A pénzbeli juttatásra, kifizetésre való utalás
Pénzbeli juttatást, kifizetést érintett
Pénzbeli juttatás, kifizetést nem érintett

    6.    Amennyiben a szabálytalanság pénzbeli juttatást, kifizetést érintett, van-e lehetőség a visszakövetelésre?
   Igen Nem Megjegyzés
„SÜRGŐS” szó feltüntetése a szándékos, pénzbeli juttatást érintő és a kárenyhítésre,minimalizálásra azonnali
intézkedést igénylő esetekben.

    7.    A pénzbeli juttatás, kifizetés visszakövetelésére megtörtént-e a szükséges intézkedés?
   Igen Nem Megjegyzés

    8.    Amennyiben a pénzbeli juttatás, kifizetés visszakövetelésére nem történt meg a szükséges intézkedés, ennek oka:


    9.    Kárenyhítésre, minimalizálásra szükséges-e azonnali intézkedés?
   Igen Nem Megjegyzés

    10.    A szabálytalanság észlelése
   Közvetlenül észleltem Tudomásomra jutott

    11.    A szabálytalanságra az alábbiak szerint derült fény:
   Dokumentumon alapuló ellenőrzés Helyszíni vizsgálat

    12.    A szabálytalansághoz kapcsolódó alábbi dokumentumokat csatolom:


    13.    Megjegyzések:



Budapest, 20….…………………..
………………………………………………
szabálytalanságot észlelő aláírása


A szabálytalanság észlelésére vonatkozó feljegyzés eredeti példányát átvettem.


Budapest, 20….…………………..
………………………………………………
szervezeti egység vezetőjének aláírása



A szabálytalanság észlelésére vonatkozó feljegyzést átvettem.

Budapest, 20….…………………..
………………………………………………
titkárság(vezető) aláírása

A szabálytalanságokkal kapcsolatos intézkedések nyilvántartása

Sorszám

A szabálytalanság típusa

A szabálytalanság rövid leírása

Határidő

Megtett intézkedés

A kapcsolódó lezárult eljárás eredménye

Érintettek száma, beosztása

Az esetleges kár mértéke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egyes, gyakrabban előforduló szabálytalanságok

Szabálytalanság megnevezése

Egyes gyakrabban előforduló szabálytalanságok

Szabályozottsággal kapcsolatos

– az egyes területekre, tevékenységekre vonatkozó szabályzatok hiánya,
– meglévő szabályzatok nem adaptáltak, nem aktualizáltak;

Lebonyolítással kapcsolatos

– a feladatot nem végzi el a felelős,
– a feladatot nem előírásszerűen látják el,
– az előírt határidőket nem tartják be;
pénzbeli juttatásoknál a szabályozásban a juttatás rendeletetéseként rögzített céloktól eltértek

Pénzügyi

– pénztárhiány, lopás; sikkasztás; csalás; hűtlen kezelés, hanyag kezelés,
– jogtalan kifizetések (pl. előirányzat nélküli vagy azt meghaladó elszámolás, jogalap nélküli pénzbeli juttatás folyósítása),
– a szabályozásban meghatározottnál magasabb összeg kifizetése, folyósítása,
– a szabályozásban előírtaknak meg nem felelő elszámolások befogadása (nem jogosult kötelezettségvállaló, ellenjegyző, teljesítésigazolás; ellenjegyzés érvényesítés hiánya)

Számviteli

– a számvitel rendjének megsértése,
– a szabályozásban előírtaknak nem felel meg a nyilvántartás;
– olyan számviteli nyilvántartás vezetése, amelyből a pénzmozgás, a pénzbeli juttatások tényleges felhasználása vagy a bevételek forrása a bizonylatok alapján nem vagy csak nehezen követhető;

Irányítási-vezetési

– a belső kontroll rendszer kialakításának, aktualizálásának elmulasztása vagy nem megfelelő működtetés;
– az egymással összeférhetetlen funkciók szervezeti és funkcionális szétválasztása nem történt meg;
– a beszámoltatási rendszer nem működik megfelelően, hiányosságok tapasztalhatók;

Informatikai

– az informatikai rendszer hiányosságai (pl. egyes modulok vagy bizonyos kontrollpontok és kontrollfunkciók hiánya, a hozzáférés nem megfelelő korlátozása), azok kihasználása;
– adatbevitel, illetve adatmódosítás nyomon követhetőségének hiánya, pontatlanság;
– az adatkezelésre, adatvédelemre vonatkozó szabályok megsértése;
– számítástechnikai rendszerhiba miatt bekövetkező szabálytalanságok, azokon belül kiemelten a túlfizetések, hibás levonások,
– a programrendszer szabályozás szerinti működésének ki nem alakítása, a működtetés elmaradása vagy hiányos jellege,
– az ügyviteli folyamatokat, valamint a szakmai és informatikai hibajavításokat érintő programmódosítások végrehajtásának elmaradása vagy késedelmes teljesítése,

Dokumentációs, nyilvántartásbeli

– nem megfelelő, nem megfelelően vezetett vagy nem a kellő tartalmú (az utólagos reprodukálást lehetővé nem tevő), a nyomon követést és a vezetői ellenőrzést nem vagy nem kellően segítő, vagy nem az előírások szerint részletezett, illetve szervezetileg vagy helyileg szétszórt, ezért nehezen követhető nyilvántartás, dokumentáció

Adminisztratív jellegű

– számszaki hibák;
– bizonylatok vissza-dátumozása,
– indokolatlan késedelem a szakmai feladatok vagy a kifizetések teljesítésekor;
– adatok téves megállapítása (pl. hibás besorolás, az ügyintézőnek felróható okból tévesen levont adók, járulékok);
– pontatlan, valótlan, bizonylatokkal nem kellően alátámasztott adatok bevitele az informatikai nyilvántartási rendszerbe;
– az adatbevitel késve történő végrehajtása vagy elmaradása;
– bizonylatok, megállapodások, szerződések módosítása megfelelő dokumentálás nélkül

Beszerzéssel kapcsolatos

– a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok be nem tartása, vesztegetés,
– hibás előkészítés;
– a pályáztatás elhagyása vagy nem a tényleges érték szerinti megoldásnak megfelelő lebonyolítása;
– egyenlő elbánás elvének megsértése (pl. szállítóspecifikus feltételek kiírása),
– nem megfelelő dokumentálás

Ellenőrzéssel összefüggő

– a feltárt hiányosságokról nem értesítik az illetékeseket,
– a kötelező ellenőrzéseket nem végzik el,
– elfogultság,
– vonatkozó szabályok megsértése,
– az ellenőrzési terv nem kockázatelemzésen alapul,
– engedély nélküli eltérés az ellenőrzési tervtől,
– belső ellenőrzési kézikönyv nem készült, vagy hiányos, vagy figyelmen kívül hagyták
– az ellenőrzés függetlenségét veszélyeztető bármely intézkedés, tevékenység,
– az intézkedési terv megvalósulását nem követik nyomon

Monitoringgal összefüggő

– kötelező monitoringtevékenységek elmaradása,
–  elfogultság

Összeférhetetlenséggel kapcsolatos

– az összeférhetetlenségi szabályok megsértése,
– a szabályozás szerint kötelezően szétválasztandó munkaköröket, funkciókat nem különíttették el

Titoktartással kapcsolatos

– a számítástechnikai rendszerrel össze nem függő adatkezelési és adatvédelemmel kapcsolatos szabálytalanságok,
– magántitok megsértése; visszaélés személyes adattal, visszaélés közérdekű adattal, levéltitok megsértése, rágalmazás becsületsértés
– államtitoksértés, szolgálatititok-sértés, államtitoksértés feljelentésének elmulasztása

Tájékoztatással kapcsolatos

– szabályozásban foglalt jelentéstételi, információadási kötelezettség vagy az arra előírt határidők be nem tartása;
– a jelentésekben nem a valós helyzetet tükröző tények, adatok vagy mutatók közlése

Az MBFH Szervezeti és Működési Szabályzatának 1. számú függeléke4


A BÁNYAFELÜGYELET FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE

Használt rövidítések:
Bt.    a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény
Bt. Vhr.    a Bt. végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet
GET.    a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény
GET. Vhr.    a GET. végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet
Mvt.    a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény
Met.    a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény
Robb. Vhr.    a polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazásáról és felügyeletéről szóló 191/2002. (IX. 4.)
    Korm. rendelet
PBR.    a cseppfolyós propán-bután gázok és ezek elegyei tartályban vagy palackban történő
    forgalmazásának szabályairól és hatósági felügyeletéről szóló 94/2003. (XII. 18.) GKM rendelet
GyKF.    a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló
    2003. évi CXXVIII. törvény
ADR.    a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás „A” és „B” Mellékletének
    kihirdetéséről és belföldi alkalmazásáról szóló 20/1979. (IX. 18.) KPM rendelet módosításáról szóló
    46/2005. (VI. 28.) GKM rendelet
RID.    a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozási Egyezményre vonatkozó Egységes Szabályok (CIM) mellékleteinek
    kihirdetéséről szóló 4/1987. (IV. 3.) KM rendelet módosításáról szóló 47/2005. (VI. 29.) GKM rendelet
Fmv.    a bányaüzem felelős műszaki vezetője és helyettese kijelölésének feltételeiről szóló 25/1994. (X. 14.)
    IKM rendelet
Hbm.    a hites bányamérőről szóló 70/1995. (XII. 26.) IKM rendelet
Atv.    az atomenergiáról szóló1996. évi CXVI törvény
Fbk.    a földtani és bányászati követelmények a nukleáris létesítmények és a radioaktív hulladék
    elhelyezésére szolgáló létesítmények telepítéséhez és tervezéséhez szóló 62/1997. (XI. 26.) IKIM
    rendelet
Rht.    a radioaktív hulladékok átmeneti tárolásának és végleges elhelyezésének egyes kérdéseiről, valamint
    az ipari tevékenységek során bedúsuló, a természetben előforduló radioaktív anyagok
    sugár-egészségügyi kérdéseiről szóló 47/2003. (VIII. 8.) ESzCsM rendelet
Éhe.    az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi
    hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet
Trt.    a területfejlesztési koncepciók és programok, valamint a területrendezési tervek egyeztetésének és
    elfogadásának rendjéről szóló 184/1996. (XII. 11.) Korm. rendelet
Khe    a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló
    314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet
Bjb.    az Energiagazdálkodási célelőirányzatba történő befizetésekkel kapcsolatban elismert költségekről és
    befizetésekről szóló 133/2004. (XII. 14.) GKM rendelet
Büm.    a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó tevékenység során bekövetkezett súlyos üzemzavar és súlyos
    munkabaleset bejelentésének és vizsgálatának rendjéről szóló biztonsági szabályzat közzétételéről
    89/2003. (XII. 16.) GKM rendelet
Ket.    a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény
Ptv.    az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések
    hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi
    XXIX. törvény
Mjr.    a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének és használatának
    szabályairól szóló 12/2007. (III. 13.) IRM rendelet
Bk.     bányakapitányság
MBFH    Magyar Bányászati és Földtani Hivatal


I. ENGEDÉLYEZÉSI FELADAT- ÉS HATÁSKÖR

Sorszám

Feladat, illetve hatáskör meghatározása

Hatáskört telepítő jogszabályhely

I. fokú hatáskör

Szakfeladatszám

1.

Engedélyezi a Bt. 1. § (1) bekezdés f) pontja szerinti létesítmények, továbbá a föld alatti gáztároló létesítményei létesítését, használatbavételét és elbontását, illetve felhagyását.

Bt. 5. § (1) bekezdés e) pont

Bk.

841324

841325

2.

Engedélyezi a cseppfolyós propán-bután gázok és ezek elegyei töltő és tároló létesítményeinek, valamint elosztóvezetékeinek létesítését, használatbavételét és elbontását, illetve felhagyását.

Bt. 5. § (1) bekezdés f) pont

Bk.

841324

841325

3.

Engedélyezi a geotermikus energia kutatását, kinyerését, hasznosítását, beleértve az ehhez szükséges föld alatti és felszíni létesítmények megépítését és használatbavételét, amennyiben az nem érinti felszín alatti vizek felszínre hozatalát.

Bt. 5. § (1) bekezdés g) pont

Bk.

841324

841325

5.

Engedélyezi a polgári robbantási tevékenységet és a polgári felhasználású robbanóanyag forgalmazását.

Bt. 5. § (1) bekezdés i) pont

Bk.

841324

6.

Engedélyezi a nyomástartó berendezést vizsgáló szakértői és felügyeleti tevékenység folytatását.

Bt. 5. § (1) bekezdés j) pont

MBFH

841315

7.

Engedélyezi kőolaj- és földgázbányászatra megállapított bányatelek föld alatti gáztárolásra történő kiterjesztését.

Bt. 5. § (2) bekezdés

Bk.

841324

8.

Hozzájárul a hatósági engedély alapján gyakorolt bányászati jog átruházásához.

Bt. 6. § (2) bekezdés

Bk.

841324

9.

Engedélyezi a bányajáradék ásványi nyersanyagban, természetben történő teljesítését.

Bt. 20. § (9) bekezdés

MBFH

841151

10.

Engedélyezi az állami tulajdonban álló szénhidrogén bányavállalkozói tulajdonba adását.

Bt. 20. § (14) bekezdés

Bk.

841324

11.

Kutatási jogot adományoz nyílt területen.

Bt. 22. § (1) bekezdés

Bk.

841324

12.

Jóváhagyja a kutatási műszaki üzemi tervet.

Bt. 22. § (3) bekezdés

Bk.

841324

13.

Engedélyezi a kutatási jog más ásványi nyersanyagra történő kiterjesztését.

Bt. 22. § (7) bekezdés

Bk.

841324

14.

Jóváhagyja a részben vagy egészben fedő vagy magában foglaló földtani szerkezetre vonatkozó, a kutatási jogadomány jogosítottja és a már bányászati joggal rendelkező bányavállalkozó között létrejött a tevékenységük összehangolását célzó megállapodást vagy az attól való elállást.

Bt. 22. § (10) bekezdés

Bk.

841324

15.

A részben vagy egészben fedő vagy magában foglaló földtani szerkezetre vonatkozó tevékenységet összehangoló megállapodás hiányában a tevékenység összehangolásáról a kutatási műszaki üzemi terv jóváhagyása során dönt.

Bt. 22. § (12) bekezdés

Bk.

841324

16.

Dönt a visszavonható bankgarancia engedélyezéséről

Bt. 22/A. § (9) bekezdés

Bk.

841324

17.

Dönt a pénzügyi biztosíték igénybevételéről

Bt. 22/A. § (9) bekezdés

Bk.

841324

18.

A geotermikus védőidomot a bányafelügyelet jelöli ki.

Bt. 22/B. § (3) bekezdés

Bk.

841324

19.

Megállapítja a vezeték biztonsági övezetét, és határidő tűzésével rendelkezik a szolgalom alapításáról, a szállítóvezeték használatba vételét engedélyező határozatában

Bt. 24. § (2) bekezdés

Bk.

841324

20.

Jóváhagyja a földgázszállítási, földgázelosztási, földgáztárolási, vezetékes PB-gáz- létesítmények tervezésére, létesítésére, felújítására, üzemeltetésére és elbontására az engedélyes által kidolgozott minőségbiztosítási rendszert.

Bt. 24. § (3) bekezdés,
Bt. Vhr. 10/A. § (2) bekezdés,
GET. Vhr. 126. § (3) bekezdés

MBFH

841314

21.

Minősíti a földgázszállítási, földgázelosztási, földgáztárolási, vezetékes PB-gáz-szolgáltatási működési engedély kérelmezőjének szervezetét, szükséges képzettségű és létszámú szakszemélyzet rendelkezésre állását a GET által megkövetelt műszaki-biztonsági követelmények érvényesítése érdekében.

GET. Vhr. 126. § (2) bekezdés

MBFH

841314

22.

Megállapítja a bányatelket; ha az ásványi nyersanyag elhelyezkedése indokolja a bányatelket módosíthatja.

Bt. 26. § (3) bekezdés;
26/B. § (4) bekezdés

Bk.

841324

23.

Engedélyezi a kitermelés, illetve az üzemszerű tárolás megkezdésére megállapított határidő legfeljebb 5 évvel történő meghosszabbítását.

Bt. 26/A. § (5) bekezdés 267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 3. §
(5) bekezdési) pont

Bk.

841324

24.

Megállapítja a bányatelekben található ásványi nyersanyagok mennyiségét, haszonanyagként vagy meddőanyagként történő besorolását.

Bt. 26/B. § (3) bekezdés

Bk.

841324

25.

Engedélyezi a bányatelek megállapítást követően az ásványvagyon feltárását és kitermelését, továbbá a meddőhányó hasznosítását.

Bt. 5. § b)–c) pont;
23. § (2) bekezdés;
27. § (4) bekezdés

Bk.

841324

26.

Jóváhagyja a kutatás, a feltárás, a kitermelés, a bányabezárás, mezőfelhagyás, a meddőhányó hasznosításának műszaki üzemi tervét.

Bt. 27. § (4)

Bk.

841324

27.

Jóváhagyja a bányavállalkozóknak a területek egyesítésében és a kitermelési feltételekben történő megállapodását, amennyiben az egymást fedő, vagy egymással közvetlenül, illetve védőpillérek által érintkező nyersanyaglelőhely kitermelésére több bányavállalkozó jogosult.

Bt. 29. § (3) bekezdés

Bk.

841324

28.

Jóváhagyja a kitermelés szüneteltetésének műszaki üzemi tervét; engedélyezi a jóváhagyott műszaki üzemi tervtől eltérő szüneteltetést.

Bt. 30. § (1) bekezdés

Bk.

841324

29.

Engedélyezi e törvény vagy külön jogszabály által meghatározott bányászati létesítmények építését és üzembe helyezését, valamint egyes gépek és berendezések bányabeli használatát.

Bt. 31. § (1) bekezdés;
44. § (1) bekezdés a) pont

Bk.

841324

841325

30.

Engedélyezi – az érdekeltek meghallgatásával – a tájrendezéshez szükséges feladatokat tartalmazó műszaki üzemi tervet.

Bt. 36. § (2) bekezdés

Bk.

841324

31.

Használaton kívüli bányászati célú mélyfúrások tájrendezési tervének jóváhagyása.

Bt. 36. § (5) bekezdés

Bk.

841324

32.

Bányászati célú mélyfúrások hasznosításra történő használatának elfogadása.

Bt. 36. § (6) bekezdés

Bk.

841324

33.

Engedélyezi a gázelosztó vezeték létesítésére és használatára vonatkozóan az előmunkálati jogot és a vezetékjogot, továbbá – megállapodás hiányában – a használati jogot.

Bt. 38/A. § (5) bekezdés

Bk.

841324

34.

Engedélyezi a föld alatti bányatérségek és egyéb bányászati létesítmények más célú hasznosítására készített műszaki tervet.

Bt. 42. § (3) bekezdés

Bk.

841324

35.

Engedélyezi a meddőhányók létesítését, hasznosítását és megszüntetését, amennyiben az nem a bányaüzemi tevékenység része.

Bt. 44. § (1) bekezdés i) pont

Bk.

841324

36.

A már megállapított bányatelkek esetében az ütemterv elfogadásáról a bányafelügyelet határozatban dönt

Bt. 50/B. § (1) bekezdés

Bk.

841324

37.

Fennmaradási engedélyt ad 2004. január 1-jét megelőzően idegen ingatlanon megépült és üzembe helyezett földgázelosztó-vezetékek tekintetében, amennyiben azok elhelyezésére a szolgalmi (vezeték) jog alapítása az ingatlan-nyilvántartásba is bejegyzett módon nem történt meg és a használatbavételi engedély nem lelhető fel.

Bt. 50/C. § (2) bekezdés

Bk.

841324

38.

Művelési eljárást növelt hatékonyságúnak minősíthet.

Bt. Vhr. 4. § (10) bekezdés

MBFH

841314

39.

Elfogadja a bányászati kutatási terület (vagy annak egy része) visszaadását, ha annak feltételei adottak.

Bt. Vhr. 7. § (3) bekezdés

Bk.

841324

40.

Elfogadja a kutatási zárójelentést.

Bt. Vhr. 8. § (5). bekezdés

Bk.

841324

41.

Szénhidrogénszállító vezetéknek, alkotórészének, valamint tartozékának (a továbbiakban együtt: szénhidrogénszállító vezeték) hatósági engedély alapján történő létesítésére és használatbavételére a Bt. 31. §-ában, üzemeltetésére a Bt. 28. §-ában és 32–35. §-aiban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

Bt. Vhr. 10. § (1) bekezdés

Bk.

841324

841325

42.

Érvényes műszaki üzemi terv módosításának jóváhagyása.

Bt. Vhr 15. §

Bk.

841324

43.

Engedélyezi bányászati létesítmények (gépek, berendezések) típusterv szerinti építését, használatát, üzemben tartását.

Bt. Vhr. 18. § (2) bekezdés

MBFH

841314

841315

44.

Hozzájárulást ad engedélyköteles létesítmény több bányavállalkozó által történő, közös használatához.

Bt. Vhr 18. § (3) bekezdés

Bk.

841324

45.

Jóváhagyja a bánya minősítését.

Bt. Vhr. 21. § (3) bekezdés

Bk.

841324

46.

Döntés a bányabezárás és a tájrendezés végrehajtásáról és a bányászati tevékenység befejezéséről.

Bt. Vhr. 22. § (4) bekezdés

Bk.

841324

47.

Bányabezárás és a tájrendezés végrehajtásáról és a bányászati tevékenység befejezéséről szóló jogerős döntést követően a bányatelek törlése.

Bt. Vhr. 22. § (4) bekezdés

Bk.

841324

48.

Jóváhagyja tűzijátéktestek besorolását.

267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdés b) pont

MBFH

841314

49.

Dönt a célvezeték műszaki üzemeltetési jogáról.

GET. Vhr. 99. § (9) bekezdés

Bk.

841324

50.

Engedélyezi a bányabiztonsági szabályzatok előírásai alóli általános eltérést.

267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdés e) pont

MBFH

841314

841315

51.

Eltérést, felmentést engedélyezhet a bányabiztonsági szabályzatok egyes előírásai alól.

Bt. Vhr. 30. § (1) bekezdés

Bk.

841324

841325

52.

Ellátja a külön jogszabályokban részére megállapított hatósági feladatokat.

Bt. Vhr. 30. § (5) bekezdés

MBFH

841314

841315

Bk.

841324

841325

53.

Célkitermelőhely létesítését engedélyezi a komplex műveleti terv jóváhagyásával.

GyKF. 17/B. § (1) bekezdés

Bk.

841324

54.

Jóváhagyja a jelölt termékek RID szerinti osztályba sorolását, mint a RID 3.3 fejezetében, az 1 osztály anyagaira és tárgyaira vonatkozó különleges előírásokban szereplő illetékes hatóság.

RID. 2. § (3) bekezdés

MBFH

841314

55.

Jóváhagyja a jelölt termékek ADR szerinti osztályba sorolását, mint a RID 3.3 fejezetében, az 1 osztály anyagaira és tárgyaira vonatkozó különleges előírásokban szereplő illetékes hatóság.

ADR. 2. § (3) bekezdés

MBFH

841314

56.

Eltérést engedélyezhet a felelős műszaki vezető végzettségére vonatkozó feltételek alól.

Fmv. 1. § (2) bekezdés

Bk.

841324

57.

Műszaki üzemi terv keretében fogadja el a bányászatihulladék-gazdálkodási tervet.

14/2008. (IV. 3.) GKM rendelet 6. § (1) bekezdés és 11. § (1) bekezdés

Bk.

841324

58.

Engedélyezi a bányászatihulladék-kezelő létesítmény működését, bezárását.

14/2008. (IV. 3.) GKM rendelet 6. § (1) bekezdés és 11. § (1) bekezdés

Bk.

841324

59.

Elfogadja a hites bányamérőt.

Bt. 44/B. § (1) bekezdés és Hbm.
5. § (1) bekezdés

MBFH

841314

60.

Engedélyezi a PB-gáz-töltő telepek és a töltőtelepen lévő, a gázpalackokra előírt időszakos ellenőrzésére, a nyomáspróbázás és a szükséges javítások elvégzésére szolgáló létesítmények építés-szerelését és üzembe helyezését.

PBR. 3. § (3) bekezdés

Bk.

841324

841325

61.

Engedélyezi a robbanóanyagok gyártását – ideértve a robbanóanyag helyszíni keverését is – megszerzését, tárolását, felhasználását.

Robb. Vhr. 4. § (2) bekezdés

Bk.

841324

62.

A szénhidrogénszállító vezetékek biztonsági szabályzata előírásai alól általános érvényű egyedi felmentést engedélyez

79/2005. (X. 11.) GKM rendelet
2. § (4) bekezdés

MBFH

841314

63.

A gázelosztó vezeték biztonsági szabályzata előírásai alól egyedi eltérést vagy felmentést engedélyez

80/2005. (X. 11.) GKM rendelet
2. § (3) bekezdés

Bk.

841325

64.

Hatáskörébe tartozó sajátos építményekre vonatkozó építési tevékenység végzésére elvi építési. építési, bontási, használatbavételi, fennmaradási és a rendeltetés megváltoztatására irányuló engedélyt ad.

96/2005. (XI. 4.) GKM rendelet 2. § (1) bekezdés és 3. § (1) bekezdés

Bk.

841325

65.

Jóváhagyja a földgázellátásban műszaki biztonsági szempontból jelentős munkakörök betöltéséhez szükséges felkészítő tanfolyam, valamint továbbképzés képzési programját.

12/2004. (II. 13.) GKM rendelet 6. § (5) bekezdés

MBFH

841314

66.

Földtani szakértői engedély kiadása.

267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdés l) pont

MBFH

841314

67.

Nukleáris létesítmények és a radioaktív hulladék elhelyezésére szolgáló létesítmények telepítéséhez és tervezéséhez szükséges egyes kutatási fázisokat megalapozó földtani kutatási tervek és a kutatási fázisokat lezáró földtani kutatási zárójelentések jóváhagyása.

62/1997. (XI. 26.) IKIM rendelet
5. §, 14. § (3) bekezdés

MBFH

841324



II. SZAKHATÓSÁGI FELADAT- ÉS HATÁSKÖR

Sorszám

Feladat, illetve hatáskör meghatározása

Hatáskört telepítő jogszabályhely

I. fokú hatáskör

Szakfeladatszám

68.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a vízjogi engedélyezési eljárásban, ha a geotermikus energia kinyerése felszín alatti víz kitermelését igényli.

347/2006. Korm. rendelet 32/E. § (4) bekezdés

Bk.

841324

69.

Részt vesz az engedélyezési eljárásban, ha jogszabály egyes bányászati vagy ahhoz kapcsolódó létesítmények üzemben tartását más hatóság engedélyéhez köti.

Bt. 31. § (2) bekezdés

Bk.

841324

70.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a vizek medrének vízgazdálkodási célt szolgáló alakítására, kotrására vagy mesterséges vízterek vagy tározók létesítésére irányuló vízjogi engedélyezési eljárásában.

347/2006. Korm. rendelet 32/E. § (5) bekezdés

Bk.

841324

71.

Közreműködik az ásványi nyersanyag kitermeléssel járó mezőgazdasági célú tereprendezés engedélyezésére irányuló eljárásban (függetlenül a kitermelt ásványi nyersanyag felhasználási módjától).

274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 43/C. § (4) bekezdés

Bk.

841324

72.

Közreműködik – bányaműszaki szempontból – a bányatelket érintő mélységi vizek felszínre hozatalával kapcsolatos vízjogi engedélyezési eljárásban.

Bt. 45. § (2) bekezdés

Bk.

841324

73.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik az 500 méternél mélyebben elhelyezkedő mélységi vizek felszínre hozatalára irányuló eljárásában.

347/2006. Korm. rendelet 32/E. § (6) bekezdés

Bk.

841324

74.

Felügyeletet gyakorol a föld alatti tárolóterek létesítésére, használatbavételére és megszüntetésére irányuló eljárások felett.

Bt. 46. § (1) bekezdés

Bk.

841324

75.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a nukleáris létesítmény telepítéséhez, létesítéséhez szükséges nukleáris biztonsági engedélyezési, továbbá a nukleáris létesítményekkel összefüggő építmények hatósági engedélyezési eljárásában.

114/2003. (VII. 29.) Korm. rendelet 4/A. § (3) bekezdés

MBFH

841314

841315

76.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik elvi építési engedély, telekalakítási engedély, építési engedély (építési engedély vagy továbbépítési engedély, módosított építési engedély), bejelntés tudomásul vétele, összevont építésügyi hatósági engedély, használatbavételi engedély (végleges, ideiglenes), bejelentés tudomásul vétele, fennmaradási engedély iránti első- és másodfokú építésügyi hatósági eljárásokban.

343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 3/A. § (1) bekezdés és 6. melléklet 10. pont

Bk.

841324

841325

77.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a közlekedési hatóság eljárásaiban.

263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 8/A. § (2) bekezdés és 3. melléklet 5. pont

Bk.

841324

78.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a vasúti közlekedési hatóság eljárásaiban.

263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 8/D. § (1) bekezdés e) pont

Bk.

841324

79.

Véleményezi a területfejlesztési koncepciókat és programokat.

Trt. 4. § c) pont 5. § (2) bekezdés,
6. § (2) bekezdés, 7. § (3) bekezdés, 8. § (2) bekezdés és 19. §

MBFH

841315

80.

Véleményezi a területrendezési terveket.

Trt. 11. §

MBFH

841315

81.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárásban.

40/2002. (III. 21.) Korm. rendelet 1. melléklet 6. pont

Bk.

841324

841325

82.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik az előzetes vizsgálati, a környezet hatásvizsgálati, és az egységes környezethasználati eljárásban

347/2006. Korm. rendelet 4. számú melléklet 7. pont

Bk.

841324

83.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik az elektronikus hírközlési nyomvonalas, nyomvonal jellegű építmények és egyéb műtárgyak esetében a létesítési, elvi építési, építési, használatbavételi, fennmaradási, bontási engedélyeztetés, építési engedélytől való eltérés engedélyzése –, ha az eltérés a korábbi engedélyben foglalt egyedi szakhatósági előírást vagy feltételt érinti – iránti eljárásban.

362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. § és 1. melléklet 10. pont

Bk.

841324

841325

84.

Közreműködik a hulladékgazdálkodási tervekkel kapcsolatos engedélyezési eljárásokban.

126/2003. (VIII.15.) Korm. rendelet 2. mellélet c pont

Bk.

841225

85.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a veszélyes hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési létesítmény engedélyezésében.

347/2006. Korm. rendelet 32/C. § (1) bekezdés e) pont

Bk.

841225

86.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a települési hulladék előkezelése, tárolása, ártalmatlanítása engedélyezésének eljárásában

347/2006. Korm. rendelet 5. számú melléklet 4. pont

Bk.

841324

87.

Hozzájárulás a megkülönböztető jelzést adó készülék felszerelésének engedélyezéséhez.

Mjr. 5. § (3) bekezdés

MBFH

841314

88.

Közreműködik az egyes területrendezési eljárásokban a földtani és ásványvagyon védelmi szempontok érvényesítése érdekében.

134/2005. (VII. 14.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés,
és 2. számú melléklet

Bk.

841325

89.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a lehetséges víznyerő területek távlati ivóvízbázissá nyilvánítása és ezen vízbázisok vízkészletének felhasználható állapotban tartása tekintetében.

1995. évi LVII. törvény 2. § (1) bekezdés d) pont

MBFH

841314

90.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a védőidom, védőterület és védősáv kijelölésére irányuló eljárásában

347/2006. Korm. rendelet 32/D. § (2) bekezdés b) pont

Bk.

841324

91.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a vasúti építmény engedélyezésére irányuló eljárásban.

263/2006. (XII.20.) Korm. rendelet 8/D. § (1) bekezdés e) pont

Bk.

841324

92.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a budapesti 4-es metróvonal Kelenföld pályaudvar – Bosnyák tér közötti szakasza létesítésével összefüggő egyes közigazgatási hatósági ügyekben.

89/2007. (IV. 26.) Korm rendelet
2. számú melléklet

Bk.

841324

93.

A természetben okozott károsodás mértékének megállapításáról, valamint a kármentesítés szabályairól szóló 91/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet szerinti: tényfeltárási terv és záródokumentáció elfogadására, a természetben okozott károsodással kapcsolatos beavatkozás elvégzésének szükségessége megállapítására, a beavatkozás megvalósítási tervének elkészítésére és benyújtására való kötelezésre irányuló, a beavatkozási munkálatok ellenőrzésével kapcsolatos, a beavatkozás elégtelensége esetén annak folytatásáról, a további tényfeltárás elrendeléséről, a beavatkozásnak a záródokumentáció elfogadásával való befejezéséről, a kármentesítési monitoringról, a kármentesítés befejezéséről szóló döntése meghozatalára irányuló eljárásban.

347/2006. Korm. rendelet 32/F. § (1) bekezdés b) pont

Bk.

841324

94.

A felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti határértékek megállapításához kötött eljárásaiban.

347/2006. Korm. rendelet 32/D. § (4) bekezdés c) pont

Bk.

841324

95.

Részvétel a településrendezési tervek és a helyi építési szabályzat véleményezési eljárásában.

253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 3. melléklet 15. pont

Bk.

841325

96.

Javaslat a telekalakítási és építési tilalom elrendelésére.

3/1998. (II. 11.) KTM rendelet 2 § (3) bekezdés a) és c) pont

MBFH

841314

97.

Szakvélemény és adatszolgáltatás a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény alapján.

1996. évi XXI. törvény 18. §

MBFH

841315

98.

Adatszolgáltatás az Országos Területrendezési Tervhez.

2003. évi XXVI. törvény 6. § (4) bekezdés

MBFH

841315

99.

Adatszolgáltatás a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásához és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításához.

2000. évi CXII. törvény
34., 35. és 36. §

MBFH

841315

100.

Adatszolgáltatás a területfejlesztési koncepciók, programok és a területrendezési tervek tartalmi követelményeihez.

18/1998. (VI. 25.) KTM rendelet
3. számú melléklet
B 3. pont

Bk.

841325

101.

Érintettség esetén földtani és ásványvagyon védelemre kiterjedően részt vesz egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatában.

2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet
3. melléklet
II. 2. g pont

Bk.

841324

102.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a budapesti központi szennyvíztisztító telep és kapcsolódó létesítményei projekt, a Zalaegerszeg és térsége szennyvízelvezetési és kezelési projekt és a Veszprém és térsége szennyvízelvezetési és kezelési projekt megvalósításához szükséges egyes közigazgatási hatósági ügyek eljárásaiban.

150/2006. (VII. 21.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdés és 2. melléklet
1.-3. pont

Bk.

841324

103.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik az észak-balatoni hulladékgazdálkodási projekt és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hulladékgazdálkodási projekt megvalósításához szükséges egyes közigazgatási hatósági eljárásaiban.

151/2006. (VII. 21.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdés és 2. melléklet
1–4. pont

Bk.

841225

104.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik az M3 autópálya Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakasz megvalósításához szükséges egyes közigazgatási hatósági eljárásokban.

152/2006. (VII. 21.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdés és 2. Melléklet
1-2. pont

Bk.

841324

105.

Nukleáris létesítmény és a radioaktív hulladék elhelyezésére szolgáló létesítmény engedélyezési eljárás megindítása előtt előzetes szakvélemény adása

62/1997. (XI. 26.) IKIM rendelet 14. §
(4)-(5) bekezdés

MBFH

841225

106.

Földtani és bányászati adatszolgáltatás a felszín alatti vizek vizsgálatához.

30/2004. (XII. 30.) KvVM rendelet 6. § (4) bekezdés és 16. § (3) bekezdés

MBFH

841314

107.

A természet védelméről szóló törvényben megfogalmazott feladatokban való részvétel.

1996. évi LIII. törvény
22. § f, g, és h pont

Bk.

841324

108.

Gyógyfürdő, klímagyógyintézet építési, használatba vételi engedélyezési eljárásban részvétel bányatérség hasznosítása esetén.

74/1999. (XII. 25.) EüM rendelet 10. § (3) bekezdés
c) pont

MBFH

841314

109.

Bányatérség hasznosítás, kiépítés szakkérdésekben közre-működik az Állami Népegészségügyi és Tisztifőorvosi Szolgálat gyógyhellyé nyílvánítással kapcsolatos eljárásában.

362/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet 18/A. § (4) bekezdés a) pont

MBFH

841314

110.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a Bátaapátiban építendő kis és közepes aktivitású radioaktív hulladéktároló létesítésének engedélyezési eljárásában.

257/2006. (XII. 15. ) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdés és 2. számú melléklet 1.-2. pont

Bk.

841225

111.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a 260/2006. (XII.20.) Korm. rendelet 11/A. § (3) bekezdés a) pontja szerinti sajátos építményfajtákkal kapcsolatos első-és másodfokú hatósági eljárásában.

260/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 13/A. § (1) bekezdés és 2. számú melléklet 9. pont

Bk.

841325

112.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a Hivatal első-és másodfokú villamosenergia-ipari építésügyi engedélyezési eljárásában.

260/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 13/A. § (2) bekezdés és 4. számú melléklet
11. pont

Bk.

841325

113.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárásban.

74/2008. (IV. 3. ) Korm. rendelet
1. § (3) bekezdés és 2. számú melléklet 1.-2. pont

Bk.

841324

114.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárásban.

91/2008. (IV.23.) Korm. rendelet
1. § (3) bekezdés és 1. számú melléklet 9.-10. pont, 2. számú melléklet
1–2. pont

Bk.

841324

115.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárásban.

153/2008. (VI. 6. ) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdés és 2. számú melléklet 1.,
3–4. pont

Bk.

841324

116.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárásban.

192/2008. (VII. 30. ) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdés és 1. számú melléklet 12. pont, 2. számú melléklet 4–5. pont

Bk.

841324

117.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárásban.

248/2008. (X. 14. ) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdés és 1. számú melléklet 11. pont, 2. számú melléklet 4–5. pont

Bk.

841324

118.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárásban.

57/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdés és 2. számú melléklet, 3. számú melléklet 5.d) pont

Bk.

841324

119.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a területrendezési hatósági eljárásokban.

76/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés és 2. számú melléklet 6. pont

Bk.

841325

120.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárásban.

77/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet
1. § (3) bekezdés és 2. számú melléklet 1.3–1.4., 2.3–2.4. és 3.3–3.4. pont

Bk.

841324

121.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárásban.

78/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet
1. § (3) bekezdés és 2. számú melléklet 1.3.-1.4., 2.3.-2.4. és 3.3.-3.4. pont

Bk.

841324

122.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárásban.

79/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet
1. § (3) bekezdés és 2. számú melléklet 1.3–1.4., 2.3–2.4. és 3.3–3.4. pont

Bk.

841324

123.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárásban.

80/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet
1. § (3) bekezdés és 2. számú melléklet 1.3–1.4., 2.3–2.4. és 3.4–3.5. pont

Bk.

841324

124.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárásban.

83/2009. (IV. 10.) Korm. rendelet
1. § (3) bekezdés és 1. számú melléklet 11. pont, 2. számú melléklet 4. pont

Bk.

841324

125.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal sajátos építményfajtákkal kapcsolatos hatósági eljárásában.

260/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 2. melléklet 9. pont.

Bk.

841324

841325

126.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal villamosenergia-ipari építésügyi engedélyzési eljárásában.

260/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 4. melléklet
11. pont.

Bk.

841324

841324

127.

A korkedvezmény-biztosítási járulék megfizetése alól történő mentesítési eljárásban a bányászatban végzett munka esetén szakhatóságként vesz részt.

342/2007. (XII. 19.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdés c) pont

MBFH

841314

128.

Hatáskörébe tartozó szakkérdésekben közreműködik a környezeti hatástanulmány, illetve az egységes környezethasználati engedély tartalmi követelményeit meghatározó előzetes konzultációban.

314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5/A. § (2) bekezdés és 12. melléklet 7. pont

Bk.

841324

129.

Országos jelentőségű védett természeti területre vonatkozó természetvédelmi kezelési terv előkészítésében részvétel.

3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet 4. § (1) bekezdés a) pont és melléklet 3.1. pont

Bk.

841324



III. INTÉZKEDÉSEK

Sorszám

Feladat, illetve hatáskör meghatározása

Hatáskört telepítő jogszabályhely

I. fokú hatáskör

Szakfeladatszám

130.

Intézkedést kezdeményezhet a bejelentett felszíni előkutatás ellen.

Bt. 4. § (4) bekezdés

Bk.

841324

131.

Előírhatja a bányajáradék ásványi nyersanyagban, természetben történő teljesítését.

Bt. 20. § (9) bekezdés

MBFH

841151

132.

Megállapítja a föld alatti gáztárolóban lévő, állami tulajdonban álló szénhidrogénnek a mennyiségét.

Bt. 20. § (14) bekezdés

Bk.

841324

133.

Megállapítja a földalatti gáztárolóban lévő, állami tulajdonban álló szénhidrogénnek a mennyisége után fizetendő bányajáradékot.

Bt. 20. § (14) bekezdés

Bk.

841151

134.

A hirdetmény közzétételéről a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal elnöke intézkedik.

Bt. 22/A. § (2) bekezdés

MBFH

841314

135.

Tájékoztatja a szomszédos terület engedélyeseit, ha nem alkalmazzák a Bt. 22/A. § (1)–(3) bekezdés előírásait.

Bt. 22/A. § (4) bekezdés

Bk.

841324

136.

A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal elnöke gondoskodik a Bt. 22/A. § (5) bekezdésében felsorolt területeknek a Hivatalos Értesítőben és az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzétételételéről.

Bt. 22/A. § (5) bekezdés

MBFH

841314

137.

Megtagadhatja vagy visszavonhatja a szénhidrogénekre vonatkozó engedélyt olyan vállalkozás esetében, amely az Európai Unió tekintetében harmadik országok vagy harmadik országok állampolgárainak irányítása alatt áll.

Bt. 22/A. § (7) bekezdés

MBFH

841314

138.

A bányatelekben fennálló bányászati jog új jogosítottját – pályáztatást követően – a bányafelügyelet határozatban jelöli ki.

Bt. 26/A. § (7) bekezdés

Bk.

841324

139.

Intézkedik a befolyt bányajáradék Bt. 20. § (4) bekezdésében meghatározott részének a számlakivonat beérkezésétől számított 3 banki napon belüli átutalásáról a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01031764 számú, „Energiagazdálkodási célelőirányzat bevétel” számlára.

Bjb. 3. § (2) bekezdés

MBFH

841151

140.

Feltételeket állapíthat meg az ásványvagyon-gazdálkodás, a tulajdon védelme és a biztonság érdekében a bányatelek megállapítása, a műszaki üzemi terv jóváhagyása, a tájrendezéshez szükséges feladatok meghatározása és az együttes kitermelésre kötött megállapodás jóváhagyása során.

Bt. 27. § (4) bekezdés,
Bt. 29. § (1) bekezdés ,
Bt. 36. § (2) bekezdés

Bk.

841324

141.

Intézkedik felelős műszaki vezető helyettes(ek), illetőleg általános helyettes kijelölésére.

Bt.Vhr. 16. § (3) bekezdés

Bk.

841324

142.

Kezdeményezi a felelős műszaki vezető, illetve helyettese kijelölésének visszavonását.

Bt. Vhr. 16. § (5) bekezdés

Bk.

841324

143.

Korlátozhatja – jogszabályban meghatározott okból – a kutatás során végzett ásványi nyersanyag kitermelést.

Bt. Vhr. 7. § (4) bekezdés

Bk.

841324

144.

Törli a bányavállalkozó bányászati jogát a kitermelés, illetve az üzemszerű tárolás megkezdésére megállapított határidő engedély hiányában történt elmulasztása esetén, továbbá ha a bányavállalkozó a meghatározott térítésfizetési kötelezettségnek nem tesz eleget, valamint, ha a bányavállalkozó jogutód nélkül megszűnik.

Bt. 26/A. (6) bekezdés

Bk.

841324

145.

Kezdeményezheti a bányatelekkel fedett ingatlanokra a vonatkozó építésügyi jogszabályok rendelkezései szerint építési és telekalakítási tilalom elrendelését.

Bt. 26/B. § (1) bekezdés

Bk.

841324

146.

A bányatelket természeti, környezeti vagy régészeti érték ismertté válása esetén hivatalból csökkentheti.

Bt. 26/C. § (1) bekezdés

Bk.

841324

147.

Megállapítja – megegyezés hiányában – a kitermelés sorrendjét és feltételeit, ha összefüggő ásványi nyersanyag lelőhely művelésére egyidejűleg több bányavállalkozó jogosult.

Bt. 29. § (1) bekezdés

Bk.

841324

148.

A kitermelés szüneteltetésére készült műszaki üzemi tervet jóváhagyó határozatban a kieső bányajáradék pótlására díjfizetési kötelezettséget állapíthat meg.

Bt. 30. § (3)–(4) bekezdés

Bk.

841324

149.

Intézkedik a bánya bezárásáról, a tájrendezés elvégeztetéséről, az ásványi nyersanyagok kitermeléséből származó hulladék kezeléséről és a bányavállalkozó bányászati jogának törléséről.

Bt. 30. § (4) bekezdés

Bk.

841225

150.

Kijelöli azokat az üzemeket, ahol a bányavállalkozónak bányamentő, illetve kitörésvédelmi szolgálatról kell gondoskodni és üzemzavar-elhárítási, illetőleg kitörésvédelmi tervet kell készíteni.

Bt. 34. § (4) bekezdés

Bk.

841324

151.

Kötelezheti határozatban a bányakapitányság a bányavállalkozót, valamint a gázipari engedélyest, mint munkáltatót arra, hogy írásban adjon tájékoztatást a megjelölt munkavédelmi követelmények teljesítéséről.

Bt. 34. § (6) bekezdés

Bk.

841334

152.

A bányafelügyelet javaslatára az nyilvántartott ásványi nyersanyagvagyont tartalmazó területeket a területrendezési tervek kidolgozásánál figyelembe kell venni.

Bt. 39. § (3) bekezdés

Bk.

841325

153.

A bányafelügyelet javaslatára a megállapított bányatelek területén a szabályozási tervekben területfelhasználási, illetőleg építési korlátozásokat lehet életbe léptetni.

Bt. 39. § (3) bekezdés

Bk.

841325

154.

A földtani közeg és az ásványi nyersanyagok megkutatottsági szintjének növeléséhez és az adatok nyilvántartásához fűződő állami érdek érvényesítése.

Bt. 44. § (1) bekezdés p) pont

Bk.

841324

155.

A földtani közeg által okozott veszélyek és káros folyamatok elleni védelem szempontjainak érvényesítése.

Bt. 44. § (1) bekezdés q) pont

Bk.

841324

156.

A földtani közeg hasznosítási lehetőségeinek számbavétele, értékelése és a hasznosítás földtani feltételeinek meghatározása.

Bt. 44. § (1) bekezdés r) pont

Bk.

841324

157.

A jogosulatlan vagy szabálytalan bányászati tevékenység kivizsgálása során a bányakapitányság ¦ a tevékenységet végző költségére ¦ elrendelheti a kitermelőhely geodéziai bemérését és a kitermelt ásványvagyon mennyiségének földtani szakértő bevonásával történő meghatározását.

Bt. Vhr. 25. § (2) bekezdés

Bk

841324

158.

A bányavállalkozót terhelő kötelezettségek teljesítésére az engedélyben biztosítási szerződés megkötését, vagy biztosíték adását írhatja elő.

Bt. 41. § (7) bekezdés; Bt. Vhr. 25. § (5)–(6) bekezdés

Bk.

841324

159.

Haladéktalanul intézkedik – a hatósági felügyelete alá tartozó tevékenységek gyakorlásával kapcsolatban – a Bt. 2. §-ban meghatározott közérdek sérelmének megelőzésére, illetőleg megszüntetésére.

Bt. 44. § (5) bekezdés

Bk.

841324

160.

A műszaki üzemi tervek jóváhagyásakor a Bt. 27. § (2) bekezdésében meghatározott érdekek védelmében korlátozásokat és feltételeket írhat elő.

Bt. 27. § (2) bekezdés

Bk.

841324

161.

Ha a bányaüzem kiterjedése, továbbá a bányászati veszélyforrások fokozott mértéke indokolja: több felelős műszaki vezető helyettes kijelölését rendelheti el.

Bt. Vhr. 16. § (3) bekezdés

Bk.

841324

162.

Intézkedést kezdeményezhet a bányafelügyelet által engedélyezett létesítmény felhagyásával, lebontásával kapcsolatos bejelentés ellen.

Bt. Vhr. 18. § (4) bekezdés

Bk.

841325

163.

Intézkedik határpillér megállapítására.

Bt. Vhr. 11. § (1) bekezdés

Bk.

841324

164.

Kijelöli a védőpillért (határpillért, védőidomot) az érdekeltek meghallgatásával.

Bt. Vhr. 19. § (1) bekezdés

Bk.

841324

165.

Az anyagmérlegnek a humuszos feltalajra vonatkozó adatait a bányafelügyelet a tárgyévet követő év április 30-ig megküldi az illetékes talajvédelmi hatóságnak.

Bt. Vhr. 9. § (2) bekezdés

Bk.

841324

166.

Védőpillér kijelölésére kötelezi a bányavállalkozót, ha az alkalmazott bányaműveletek védett létesítményt veszélyeztetnek.

Bt. Vhr. 19. § (4) bekezdés

Bk.

841324

167.

Ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett bányatelek törlése esetén intézkedés kezdeményezése a bányatelek ingatlan-nyilvántartásból való törlésére.

Bt. Vhr. 22. § (4) bekezdés

Bk.

841324

168.

Nukleáris létesítmény vagy rádioaktív hulladéktároló biztonsági övezetében intézkedik a bányászati jog korlátozásáról.

Atv. 35. § (1) bekezdés

MBFH

841314

169.

Munkaügyi ellenőrzés keretében kötelezheti a foglalkoztatót a szabálytalanság megszűntetésére.

Met. 6. § (1) bekezdés
b) pont

MBFH

841314

841315

Bk.

841324

841325

170.

A bányászati tevékenység folytatása alatt előkerült természeti érték megóvása érdekében – a természetvédelmi hatóság kezdeményezésére – a bányászati tevékenységet korlátozhatja, vagy megtilthatja, illetőleg a bányatelket módosítja.

1996. évi LIII. törvény 20. §
(2) bekezdés

Bk.

841324

171.

Intézkedés kezdeményezése fizetési kötelezettségek behajtására.

267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdés a) pont

MBFH

841151

172.

Intézkedik a PB-gáz-forgalmazási engedély visszavonására, ha a PB R-ben előírt feltétel hiányát állapítja meg.

PBR. 6. § (5) bekezdés

Bk.

841324

173.

Megtilthatja az életet, testi épséget, egészséget, illetve a vagyonbiztonságot veszélyeztető polgári robbantási tevékenység és robbanóanyag forgalmazás megkezdését, folytatását.

Robb. Vhr. 9. § (3) bekezdés

Bk.

841324

174.

Az engedélyes halála vagy a gazdálkodószervezet megszűnése esetén a bányafelügyelet kezdeményezi a rendőrség intézkedését a robbanóanyag hatósági tárolásáról, vagy amennyiben lehetséges, a helyszínen történő zárolásáról.

Robb. Vhr. 13. § (2) bekezdés

Bk.

841324

175.

Intézkedik a közbiztonságot érintő veszélyhelyzet vagy a Robb. Vhr. hatálya alá tartozó robbanóanyagok jogosulatlan birtoklása vagy használata esetén a jogosulatlan birtoklás és használat megakadályozására.

Robb. Vhr. 15. §

Bk.

841324

176.

Nem megfelelő bányatérkép esetén kötelezés a bányatérkép felülvizsgálatára, kijavítására, ellenőrző mérések elvégzésére, illetve új bányatérkép készítésére.

69/1995. (XII. 26.) IKM rendelet melléklet 1. § (3) bekezdés

Bk.

841324

177.

Amennyiben a CE-megfelelőségi jelöléssel ellátott robbanóanyag a rendeltetésszerű használat során veszélyezteti a személyek, állatok vagy anyagi javak biztonságát, a külön jogszabályban meghatározott piacfelügyeleti hatóság a robbanóanyagot a piacról kivonja, annak forgalomba hozatalát, üzembe helyezését, használatát megtiltja. Erről haladéktalanul tájékoztatja a bizottságot, megjelölve az intézkedés okát és különösen azt, hogy mi a nem megfelelőség oka.

Robb. Vhr. 21. § (1) bekezdés

MBFH

841314

Bk.

841324

178.

Amennyiben egy nem megfelelő robbanóanyag CE-jelöléssel van ellátva, a piacfelügyeleti hatóság megteszi a külön jogszabályban meghatározott intézkedéseket a jelölés elhelyezője ellen, és erről tájékoztatja a bizottságot valamint a többi tagállam piacfelügyeleti hatóságát.

Robb. Vhr. 21. § (2) bekezdés

MBFH

841314

Bk.

841324

179.

Ha a piacfelügyeleti hatóság úgy ítéli meg, hogy a honosított harmonizált szabványok nem felelnek meg teljes mértékben az e rendelet 1. számú mellékletében meghatározott követelményeknek, köteles az ügyet megindokolva a 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikke szerint létrehozott állandó bizottság elé terjeszteni.

Robb. Vhr. 21/A. §

MBFH

841314

180.

A bányafelügyelet építési vagy bontási engedélyéhez kötött munkát engedély nélkül, az engedélytől eltérő vagy egyéb szabálytalan módon végeztet, illetőleg végez, azt eltilthatja a tevékenység folytatásától.

96/2005. (XI. 4.) GKM rendelet
44. § (1) bekezdés a)–b) pont

Bk.

841325



IV. HATÓSÁGI FELÜGYELETI, ELLENŐRZÉSI FELADAT- ÉS HATÁSKÖR

Sorszám

Feladat, illetve hatáskör meghatározása

Hatáskört telepítő jogszabályhely

I. fokú hatáskör

Szakfeladatszám

181.

Ellenőrzi az engedélyezési hatáskörébe tartozó létesítmények építését és üzemben tartását.

Bt. 31. § (3) bekezdés

Bk.

841324

841325

182.

Vizsgálja a súlyos bányászati és gázipari balesetet és súlyos üzemzavart.

Bt. 35. § (2) bekezdés;
Büm. 1. § (1) bekezdés,
Mvt. 81. § (1) bekezdés

Bk.

841324

841325

183.

Ellenőrzi a miniszter ásványvagyon-gazdálkodással, valamint a koncessziós szerződéssel kapcsolatos döntéseinek végrehajtását.

Bt. 43. § (7) bekezdés

MBFH

841314

Bk.

841324

184.

Felügyeli a földgázszállítási, földgázelosztási, földgáztárolási, vezetékes PB-gáz-létesítmények tervezésére, létesítésére, felújítására, üzemeltetésére és elbontására az engedélyes által kidolgozott minőségbiztosítási rendszert.

Bt. 24. § (3) bekezdés,
Bt. Vhr. 10/A. § (2) bekezdés,
GET. Vhr. 126. § (3) bekezdés

Bk.

841324

185.

A bányafelügyelet műszaki-biztonsági, munkavédelmi, építésügyi hatósági, építésfelügyeleti, ásványvagyon-gazdálkodási és piacfelügyeleti és földtani hatásköröket gyakorol.

Bt. 43. § (3) bekezdés

Bk.

841324

841325

186.

A bányafelügyelet tűzvédelmi hatósági jogköre a bányák földalatti, valamint ezzel egy tekintet alá eső külszíni részére terjed ki.

Bt. 43. § (3) bekezdés

Bk.

841324

841325

187.

Műszaki-biztonsági, munkavédelmi és piacfelügyeleti hatáskörébe tartozik – figyelemmel a Bt. 43. § (3) bekezdésében foglaltakra az ásványi nyersanyagok bányászata,

Bt. 44. § (1) bekezdés

Bk.

841324

Műszaki-biztonsági, munkavédelmi és piacfelügyeleti hatáskörébe tartozik – figyelemmel a Bt. 43. § (3) bekezdésében foglaltakra – a bányászati és földtani kutatási célt szolgáló földalatti létesítmények és mélyfúrások,

841324

Műszaki-biztonsági, munkavédelmi és piacfelügyeleti hatáskörébe tartozik – figyelemmel a Bt. 43. § (3) bekezdésében foglaltakra – a megszűnt földalatti bányák nyitva maradó térségeinek fenntartása és felhagyása,

841324

Műszaki-biztonsági, munkavédelmi és piacfelügyeleti hatáskörébe tartozik – figyelemmel a Bt. 43. § (3) bekezdésében foglaltakra – a geotermikus energia kutatása, energetikai célra történő kinyerése és hasznosítása,

841324

Műszaki-biztonsági, munkavédelmi és piacfelügyeleti hatáskörébe tartozik – figyelemmel a Bt. 43. § (3) bekezdésében foglaltakra – szénhidrogén-termelésben, előkészítésben és az elsődleges feldolgozásban használt technológiai létesítmény, csővezeték, a szénhidrogén-szállító, a földgázelosztó- és célvezeték, valamint az egyéb gázok és ezek termékei szállítóvezetékeinek létesítése, használatbavétele, műszaki üzemeltetése, elbontása és felhagyása,

841324

841325

Műszaki-biztonsági, munkavédelmi és piacfelügyeleti hatáskörébe tartozik – figyelemmel a Bt. 43. § (3) bekezdésében foglaltakra: szénhidrogén tárolására alkalmas földtani szerkezetek kutatása, ezek használatbavétele és üzemeltetése,

841324

Műszaki-biztonsági, munkavédelmi és piacfelügyeleti hatáskörébe tartozik – figyelemmel a Bt. 43. § (3) bekezdésében foglaltakra a cseppfolyós propán-bután gázok és ezek elegyei töltő és tároló, a töltőüzemben lévő nyomáspróbázó és javító létesítményeinek, valamint elosztóvezetékeinek, továbbá az e tevékenységekhez szükséges létesítmények és berendezések létesítése, használatbavétele, üzemeltetése és elbontása.


841324

841325

Műszaki-biztonsági, munkavédelmi és piacfelügyeleti hatáskörébe tartozik – figyelemmel a Bt. 43. § (3) bekezdésében foglaltakra a polgári robbantóanyag raktárak létesítése, használatbavétele és üzemeltetése.

841324

Műszaki-biztonsági, munkavédelmi és piacfelügyeleti hatáskörébe tartozik – figyelemmel a Bt. 43. § (3) bekezdésében foglaltakra a meddőhányók létesítése, hasznosítása és megszüntetése.

841324

Műszaki-biztonsági, munkavédelmi és piacfelügyeleti hatáskörébe tartozik – figyelemmel a Bt. 43. § (3) bekezdésében foglaltakra: a gyutaccsal nem indítható polgári célú robbanóanyagoknak a felhasználás és a forgalmazás helyszínén vagy telephelyén keveréssel történő előállítása.

841324

Műszaki-biztonsági, munkavédelmi és piacfelügyeleti hatáskörébe tartozik – figyelemmel a Bt. 43. § (3) bekezdésében foglaltakra: polgári robbantási tevékenység.

841324

Műszaki-biztonsági, munkavédelmi és piacfelügyeleti hatáskörébe tartozik – figyelemmel a Bt. 43. § (3) bekezdésében foglaltakra egyes nem bányászati célt szolgáló, bányászati módszerekkel végzett földalatti tevékenységek (aknamélyítés, mélyfúrás, alagút- és vágathajtás), a mélyépítés kivételével.

841324

Műszaki-biztonsági, munkavédelmi és piacfelügyeleti hatáskörébe tartozik – figyelemmel a Bt. 43. § (3) bekezdésében foglaltakra robbantás-technikai kutató tevékenység.

841324

Műszaki-biztonsági, munkavédelmi és piacfelügyeleti hatáskörébe tartozik – figyelemmel a Bt. 43. § (3) bekezdésében foglaltakra:a felsorolt tevékenységekhez és létesítményekhez alkalmazott nyomástartó berendezések és rendszerek építése, használatbavétele, üzemeltetése és elbontása fölött.

841324

841325

188.

Piacfelügyeleti hatáskört gyakorol – a kiskereskedelem kivételével – pébégázforgalmazás fölött.

PBR. 3. § (3) bekezdés

Bk.

841324

189.

A robbanóanyag-szektorban működő gazdálkodószervezeteknek a birtokukban lévő robbanóanyagokról vezetett naprakész terméknyilvántartását a bányafelügyelet és a rendőrség ellenőrzi.

Robb. Vhr. 24. § (3)

Bk.

841324

190.

Intézkedik, ha a hatósági felügyelete alá tartozó tevékenységek gyakorlásával kapcsolatban a Bt. 2.§-ban meghatározott közérdek sérelméről tudomást szerez.

Bt. 44. § (5) bekezdés

MBFH

841314

Bk.

841324

191.

Ellátja a mélységi vizek felszínre hozatalára irányuló, bányászati technológiával végzett munkálatok hatósági biztonságtechnikai felügyeletét.

Bt. 45. § (1) bekezdés

Bk.

841324

192.

Felügyeletet gyakorol a föld alatti tárolóterek létesítésére, használatbavételére és megszüntetésére irányuló eljárások felett.

Bt. 46. § (1) bekezdés

Bk.

841324

193.

Ellenőrzi a bányajáradék számítását, az önbevallás alapjául szolgáló adatokat.

Bt. Vhr. 4. § (4) bekezdés

Bk.

841151

194.

Ellenőrzi a bányajáradék természetben történt teljesítését.

Bt. Vhr. 4. § (6) bekezdés

MBFH

841151

195.

Ellenőrzi a bányászati létesítmények, gépek és berendezések építését és üzemben tartását.

Bt. Vhr. 18. § (1) bekezdés

Bk.

841325

196.

Felügyeli a hites bányamérő tevékenységét.

Bt. Vhr. 20. § (3) bekezdés

Bk.

841324

197.

Ellenőrzi a munkavégzés, anyagfelhasználás minősítési szabályainak megtartását.

Bt. Vhr. 21. § (6) bekezdés

Bk.

841324

841325

198.

Ellátja a bányák földalatti és külszíni létesítményeinek tűzvédelmi hatósági jogkörét.

Bt. Vhr. 28. § (1) bekezdés

Bk.

841324

199.

Felügyeli a célkitermelőhely létesítését, üzemeltetését és megszüntetését.

GyKF. 17/D. § (2) bekezdés

Bk.

841324

200.

Ellenőrzi a bányajáradék számítását, befizetését.

267/2006. (XII.20.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdés
a) pont

MBFH

841151

201.

Munkavédelmi felügyeletet gyakorol.

Mvt. 17. § (2) bekezdés,
81. § (1) bekezdés és 86. §
(1) bekezdés d) pont

Bk.

841334

202.

Ellenőrzi a bányaüzemben, illetve a bányafelügyelet felügyelete alá tartozó tevékenységeket végzőknél a munkáltatók és munkavállalók egészségét nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéssel kapcsolatos feladatai és kötelezettségei teljesítését,

Mvt. 81. § (4) bekezdés
a)–c) pont

Bk.

841334

203.

Ellenőrzi a bányaüzemben, illetve a bányafelügyelet felügyelete alá tartozó tevékenységeket végzőknél a munkahelyek létesítésére, a munkaeszközök üzemeltetésére, az alkalmazott technológiákra és anyagokra, valamint az egyéni védőeszközökre vonatkozó követelmények érvényesülését,

 

Bk.

841334

204.

Ellenőrzi a bányaüzemben, illetve a bányafelügyelet felügyelete alá tartozó tevékenységeket végzőknél a munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések kivizsgálására, bejelentésére, nyilvántartására, valamint megelőzésére tett intézkedéseket.

 

Bk.

841334

205.

Elbírálja a munkáltatónak a munkabaleset bejelentésével, kivizsgálásával kapcsolatos intézkedését vagy mulasztását, vagy ha az érintett munkavállaló a foglalkozási megbetegedés és fokozott expozíciós eset bejelentésének elmulasztását sérelmezi.

Mvt. 68. §

Bk.

841334

206.

Munkaügyi ellenőrzést végez a Bt. hatálya alá tartozó bányavállalkozók és bányaüzemek, illetve a bányahatóság felügyelete alá tartozó tevékenységet végzőknél.

Met. 2. § (2) bekezdés

MBFH

841333

Bk.

841334

207.

Ellenőrzi a robbanóanyagok birtoklásának, felhasználásának, illetve átadásának nyilvántartását.

Robb. Vhr. 24. § (2)–(3) bekezdés

Bk.

841324

208.

Ellátja a nyomástartó berendezések hatósági felügyeletét.

23/2006. (II. 3.) Korm. rendelet 2. §

Bk.

841325

209.

Másodfokon bírál el ügyeket, fellebbezésre és panaszokat vizsgál ki.

2004. évi CXL. törvény 104. §, Ptv. 141–143. §

MBFH

841314

841315

210.

A felszámolás alatt álló szénbányavállalatok felszámolási eljárásaiban bírósági kijelölés alapján gyakorolja a felszámolói jogosultságokat és kötelezettségeket.

267/2006. (XII.20.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdés, SZMSZ

MBFH

841314

211.

Ellenőrzi a bányászatihulladék-kezelő létesítmény engedélyben rögzített feltételeknek való megfelelését a hulladék elhelyezésének megkezdése előtt, valamint azt követően ötévenként.

14/2008. (IV. 3.) GKM rendelet
14. § (1) bekezdés

Bk.

841324

212.

Ellátja a bányafelügyelet perképviseletét.

SzMSz

MBFH

841151

841215

841314

841315

841333

213.

Ügyészségi kérdések megválaszolása.

SzMSz

Bk.

841324



V. SZANKCIONÁLÁS

Sorszám

Feladat, illetve hatáskör meghatározása

Hatáskört telepítő jogszabályhely

I. fokú hatáskör

Szakfeladatszám

214.

A jogosulatlan bányászati tevékenységet folytató jogi, vagy természetes személyt bírsággal sújthatja és eltiltja a tevékenység folytatásától.

Bt. 41. § (1) bekezdés

Bk.

841324

215.

Jogosulatlan bányászati tevékenység esetén, ha ásványi nyersanyag eltulajdonításának gyanúja merül fel, büntetőeljárást kezdeményez.

Bt. 41. § (1) bekezdés

Bk.

841324

216.

Ha a bányászati tevékenységet szabálytalanul vagy engedélytől eltérő módon gyakorolja a bányavállalkozó, a bányafelügyelet a bányavállalkozót bírsággal sújthatja, a tevékenység folytatását felfüggesztheti, az engedélyt visszavonhatja, illetőleg kezdeményezheti a koncessziós szerződés megszüntetését és elrendelheti az eredeti állapot helyreállítását, vagy ha ez már nem lehetséges, a tájrendezést.

Bt. 41. § (2) bekezdés

Bk.

841324

217.

A bányafelügyelet azt a természetes vagy jogi személyt, valamint ezek jogi személyiség nélküli társaságát, aki (amely) hatósági engedély nélkül, külön jogszabály hatálya alá tartozó gázipari tevékenységet végez, bírsággal sújthatja és eltilthatja a tevékenység folytatásától.

Bt. 41. § (4) bekezdés

Bk.

841325

218.

Ha jogszabály alapján gázipari tevékenység gyakorlására jogosult személy tevékenységét a jogszabályban, illetőleg az engedélyben foglalt műszaki-biztonsági előírásoktól eltérő módon gyakorolja, és a figyelemfelhívásban meghatározott határidő elteltével sem folytatja tevékenységét jogszerűen, a bányafelügyelet az engedélyest bírsággal sújthatja, valamint a tevékenység folytatásának felfüggesztését kezdeményezheti a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál.

Bt. 41. § (5) bekezdés

MBFH

841314

Bk.

841324

219.

Felfüggesztheti a bányászati tevékenység megkezdését vagy folytatását, ha a bányavállalkozó biztosítékadási kötelezettségének nem tesz eleget.

Bt. 41. (7) bekezdés

Bk.

841324

220.

Kezdeményezheti a felelős műszaki vezető (helyettes) kijelölésének visszavonását.

Bt. Vhr. 16. § (5) bekezdés; 25/1994. (X. 14.) IKM rendelet 6. § (4) bekezdés

Bk.

841324

221.

Törli a hites bányamérőt a nyilvántartásból.

70/1995. (XII. 26.) IKM rendelet
5. § (1)–(3) bekezdés

MBFH

841314

222.

Munkavédelmi ellenőrzést tart.

Mvt. 81. § (1) bekezdés

Bk.

841324

223.

Munkavédelmi bírságot szabhat ki.

Mvt. 82. § (1) bekezdés

Bk.

841324

224.

Munkaügyi ellenőrzés keretében intézkedik a szabálytalanságok megszűntetésére és munkaügyi bírságot szabhat ki.

Met. 6. § (1) bekezdés

MBFH

841333

Bk.

841334

225.

Szabálysértési hatóságként járhat el.

a szabálysértésekről szóló
1999. évi LXIX. törvény
35. § d) pont

MBFH

841314

841315

Bk.

841324

841325

226.

Jogerős határozata végrehajtására pénzbírságot szabhat ki.

2004. évi CXL. törvény
140. § (1) bekezdés

Bk.

841324

841325

227.

A célkitermelőhely engedélyese, vagy megbízásából a tevékenységet végző a tevékenységet engedély nélkül, az engedélyben foglaltaktól eltérő módon vagy szabályellenesen gyakorolja az engedélyest, illetve a tevékenységet végzőt bírsággal sújthatja, a tevékenység folytatását felfüggesztheti, az engedélyt visszavonhatja és elrendelheti az eredeti állapot helyreállítását, vagy ha ez már nem lehetséges, a tájrendezést.

GyKF. 17/E. § (1) bekezdés

Bk.

841324

228.

Indokolt esetben az előírt ellenőrzési gyakoriság növelését rendelheti el

101/2004. (VII. 30.) GKM rendelet 4.4. pont

Bk.

841324

 

841325

229.

A veszélyeztetettség mértékére tekintettel indokolt esetben készenléti tűzoltószolgálat fenntartását rendelheti el.

101/2004. (VII. 30.) GKM rendelet 11.4.4. pont

Bk.

841324

230.

A bányafelügyelet építési vagy bontási engedélyéhez kötött munkát engedély nélkül, az engedélytől eltérő vagy egyéb szabálytalan módon végeztet, illetőleg végez, azt bírsággal sújtja.

96/2005. (XI. 4.) GKM rendelet
44. § (1) bekezdés a)–b) pont

Bk.

841325



VI. HATÓSÁGI IGAZOLÁS, NYILVÁNTARTÁS

Sorszám

Feladat, illetve hatáskör meghatározása

Hatáskört telepítő jogszabályhely

I. fokú hatáskör

Szakfeladatszám

231.

A geotermikus védőidomról a bányafelügyelet nyilvántartást vezet.

Bt. 22/B. § (5) bekezdés

Bk.

841324

232.

Nyilvántartást vezet a nyomástartó berendezést vizsgáló szakértői vagy felügyeleti tevékenységek folytatóiról.

Bt. 44. § (4) bekezdés

MBFH

841314

233.

Nyilvántartást vezet a kutatási területről, a bányatelekről és a bányaműveléssel érintett területekről.

Bt. 26/B § (3) bekezdés

MBFH

841314

234.

Nyilvántartást vezet a polgári robbantási és robbanóanyag forgalmazási tevékenység folytatására engedéllyel rendelkezőkről.

Bt. 44. § (2) bekezdés

Bk.

841314

235.

Nyilvántartást vezet a földtani szakértőkről

Bt. 44/A. § (3) bekezdés

MBFH

841314

236.

Nyilvántartást vezet a hites bányamérőkről.

Bt. 44/B. § (3) bekezdés és
70/1995. (XII. 26.) IKM
rendelet 5. § (1) bekezdés

MBFH

841314

237.

Nyilvántartás vezetése a célkitermelőhelyekről.

GyKF. 17/C. § (2) bekezdés

Bk.

841324

238.

Nyilvántartást vezet a bányajáradék fizetésére kötelezettekről és a bányajáradék fizetésről.

Bt. Vhr. 4. § (4) bekezdés

MBFH

841151

239.

Nyilvántartja a PB-gáz-forgalmazókat és nyilvántartását közzéteszi.

PBR. 5. § (2) bekezdés

MBFH

841314

240.

Hatósági nyilvántartás vezetése az ásványi nyersanyagvagyonról és geotermikus energiavagyonról, valamint arról hatósági bizonyítvány kiadása.

Bt. 25. § (5) bekezdés,
267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdés
k) pont

MBFH

841314

241.

Hatósági igazolást ad ki a pinceveszély-elhárítási munkát végző kivitelezőről, illetve arról, hogy a kivitelező felelős műszaki vezetője szerepel a föld alatti munkavégzésre jogosult felelős műszaki vezetői névjegyzékben

47/2008. (III. 5.) Korm. rendelet
17. § (2) bekezdés; 9/2005. (III. 11.) BM rendelet 4. § (1) bekezdés,
5. § (5) bekezdés g) pont

Bk.

841324

242.

Bányajáradék, felügyeleti díj nyilvántartása.

267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdés a) pont

MBFH

841151

243.

Nyilvántartást vezet a bányaüzemi felelős műszaki vezetőkről és helyettesekről.

25/1994. (X. 14.) IKM rendelet 6. § (5) bekezdés

Bk.

841324

244.

Nyilvántartást vezet az igazgatási szolgáltatási díjakról.

57/2005. (VII. 7.) GKM rendelet
5. § (2) bekezdés

MBFH

841314

245.

Nyilvántartást vezet a jelentős környezeti hatással bíró illetve az emberi egészségre potenciális veszélyt jelentő, bezárt bányászatihulladék-kezelő létesítményekről

14/2008. (IV. 3.) GKM rendelet
15. §

MBFH

841215

246.

Működteti a Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattárat, az Állami Ásványvagyon Nyilvántartást, valamint a Földtani és Bányászati Információs rendszert.

267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdési pont

MBFH

841314

247.

Nyilvántartást vezet a hatósági felügyelet alá tartozó nyomástartó létesítmény létesítéséről, használatbavételéről, javításáról, átalakításáról és megszüntetéséről.

63/2004. (IV. 27.) GKM rendelet
4. § (2) bekezdés

Bk.

841324

248.

Vezeti az építéshatósági hatáskörébe tartozó sajátos építmények, az építéshatósági ellenőrzések, az építésügyi hatósági eljárások során kiszabott építésügyi és eljárási bírságok, valamint azok behajtásának nyilvántartását.

255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet
7. § (1) bekezdés
b), d)–e) pont

Bk.

841324

249.

Vezeti az építésfelügyeleti ellenőrzések jegyzőkönyveit, az ellenőrzés során feltárt jogsértő építésügyi cselekmények, a kiszabott építésfelügyeleti bírságok és azok behajtásának, az építési tevékenység megkezdésével kapcsolatos adatok nyilvántartását.

255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet
8. § a)–c) pont

Bk.

841324



VII. EGYÉB, AZ ELŐZŐEKHEZ NEM SOROLHATÓ FELADAT- ÉS HATÁSKÖR

Sorszám

Feladat, illetve hatáskör meghatározása

Hatáskört telepítő jogszabályhely

I. fokú hatáskör

Szakfeladatszám

250.

Befogadja a bányavállalkozó bejelentését a bíróság felszámolási eljárás megindításáról, vagy végelszámolást elrendeléséről

Bt. 20. § (15) bekezdés

Bk.

841314

251.

Előkészíti a hirdetményt a zárt területekről, amelyeken a szénhidrogének kutatása, feltárása és kitermelése koncessziós szerződés keretében történhet.

Bt. 22/A § (1) bekezdés

MBFH

841314

252.

Bányavállalkozó hiányában a bányatelekben fennálló bányászati jogot átruházásra a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal honlapján, a Hivatalos Értesítőben – szénhidrogének esetében az Európai Unió Hivatalos Lapjában is – meghirdeti.

Bt. 26/A § (8) bekezdés

MBFH

841314

253.

A bányafelügyelet felügyeleti tevékenységéért felügyeleti díjat kap.

Bt. 43. § (9) bekezdés

MBFH

841151

841215

841225

841314

841315

841324

841325

841333

841334

254.

Előkészíti a miniszter ásványvagyon-gazdálkodással, valamint a koncessziós szerződéssel kapcsolatos döntéseit.

Bt. 43. § (7) bekezdés, 267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdés
f) pont

MBFH

841314

255.

Szakvélemény adása bányászati célú kisajátításhoz.

2007. évi CXXIII. törvény
7. § (7) bekezdés

Bk.

841314

256.

A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv értesítése a munkaügyi ellenőrzés keretében feltárt rehabilitációs járadékban részesülő személy foglalkoztatásával összefüggő jogsértés esetén.

1997. évi LXXXI. törvény 36/D. § (3) bekezdés,
36/G. § (3) bekezdés,
2007. évi LXXXIV. törvény
13. § (4) bekezdés

MBFH

841314

Bk.

841314

257.

A Munka Törvénykönyve 106/A-106/B. §-aiban - kivéve a 106/A. § (1) bekezdésének e) pontját - meghatározott szabályok betartásának ellenőrzése céljából tartott vizsgálatok tapasztalatairól beszámolót készít a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter számára.

Met. 2. § (3) bekezdés

MBFH

841314

258.

Előkészíti a bányászati és gázipari biztonsági szabályzatokat.

Bt. 43. § (7) bekezdés

MBFH

841314

841315

259.

A koncessziós pályázatok értékelésére minősítő bizottságot hoz létre.

Bt. Vhr. 2. § (3) bekezdés

MBFH

841314

841315

260.

Befogadja a bányajáradék mértékének csökkentése iránti kérelmet.

Bt. Vhr. 4. § (3) bekezdés

MBFH

841151

261.

Egyezteti a koncessziós tevékenységek gyakorlásával összefüggésben a hatósági engedély megadásának feltételeit.

Bt. Vhr. 29. § (4) bekezdés

MBFH

841314

262.

Dönt a koncessziós pályázati díjbevételek felhasználásáról.

Bt. Vhr. 2. § (4) bekezdés

MBFH

841314

263.

Befogadja a bányavállalkozó és a külön jogszabályban előírt építési, talajvédelmi, illetőleg vízügyi hatósági engedély alapján végzett tevékenysége során ásványi nyersanyagot kitermelő engedélyes adott évben kitermelt ásványi nyersanyag(ok) mennyiségéről és minőségéről szóló jelentését.

Bt. Vhr. 9. § (2) bekezdés

Bk.

841314

841315

264.

Végzi a hites bányamérők szakmai minősítését.

70/1995. (XII. 26.) IKM rendelet
4. §

MBFH

841314

265.

Minősíti a földgázszállítási, földgáztárolási, földgázelosztási, valamint a propán-bután gázok és ezek elegyeinek vezetéken történő elosztási és szolgáltatási működési engedély kérelmezőjét. a GET. által megkövetelt műszaki-biztonsági, minőségirányítási követelmények érvényesítése érdekében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal általi engedélyezési (módosítási) eljárást megelőzően.

GET. Vhr. 4. § (8) bekezdés

MBFH

841314

266.

Részt vesz az Atomenergia Koordinációs Tanács munkájában.

114/2003. (VII. 29.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés

MBFH

841314

267.

A bányászati tájsebek, felhagyott bányahelyek, földtani adottságok, potenciális szennyezőkkel kapcsolatos adatgyűjtés végzése és adatátadás az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszerbe

31/2007. (II. 28.) Korm. rendelet
2. számú melléklet

MBFH

841314

841315

268.

Az Európai Unió szervei felé teljesítendő jelentéstétel és adatszolgáltatás

273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet 24. számú melléklet X. pont

MBFH

841314

269.

Bányafelügyeleti igazolás kiadása a vízkutatási és vízfeltárási célból végzett fúrási, kútépítési, kúttisztítási, kútfelújítási, kútjavítási munkákra irányadó bányafelügyeleti műszaki-biztonsági előírásoknak való megfelelésről

101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet 13. § (6) bekezdés

Bk.

841314

270.

Bányafelügyeleti igazolás kiadása a bányászat, illetve a szénhidrogén-termelés, -kutatás, -szállítás területeken végzett igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellegéről.

69/2006. (XI. 27.) GKM rendelet
5. § c) pont

Bk.

841324

271.

Bányajáradék-folyószámla feletti rendelkezés.

267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdés
a) pont

MBFH

841151

272.

Bányászati, gázipari biztonsági szabályzatok előkészítése.

267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdés
g) pont

MBFH

841314

273.

Véleményezi a feladat- és hatáskörét érintő kormány-előterjesztéseket, jogszabálytervezeteket.

267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 4. § a) pont

MBFH

841314

274.

Ellátja az Európai Unió szerveinél és más nemzetközi szervezeteknél mindazokat a feladatokat, amelyeket jogszabály, közvetlenül alkalmazandó uniós jogi aktus vagy nemzetközi megállapodás a kijelölt nemzeti hatóságra hárít.

267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 4. § b) pont

MBFH

841314

275.

Kezeli a hatósági jogkörének gyakorlásához szükséges adatokat, valamint a földtani kutatási tevékenység és az ásványinyersanyag-kutatási tevékenység során nyert földtani adatokra vonatkozóan irányítja és összehangolja az információgyűjtő, -feldolgozó, -elemző és -szolgáltató tevékenységet.

267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 4. § c) pont

MBFH

841314

276.

Ellátja a szénbányászati szerkezetátalakítás befejezésével, a bánya-erőmű integráció során nem rendezett kötelezettségek teljesítésével összefüggő feladatokat a Bányavagyon-hasznosító Kht. tevékenységi körébe sorolt feladatok kivételével.

267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdés, SZMSZ

MBFH

841314

277.

A kiemelt térségi és a megyei területrendezési terv készítése vagy módosítása során előzetesen adatot szolgáltat az ásványi nyersanyag-gazdálkodási, illetve földtani veszélyforrás területről.

38/2009. (II. 27.) Korm. rendelet melléklet

Bk.

841314

278.

Adatszolgáltatás a kincstári éves beszámolóhoz a bányajáradék miatti követelésekről és az energiagazdálkodási célelőírányzat befizetésével kapcsolatos követelésekről.

240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet 8. melléklet 9. pont

MBFH

841151

279.

A földgázellátásban műszaki biztonsági szempontból jelentős munkakör betöltéséhez szükséges végzettséget igazoló oklevélből a szakirány megállapítására létrejött bizottságba tagot delegál.

12/2004. (II. 13.) GKM rendelet
3. § (6)

MBFH

841314

280.

Tagot delegál a Magyar Hegesztőminősítő Testületbe.

6/1996. (II. 21.) IKM rendelet 1. sz. melléklet

MBFH

841314

281.

A szénbányászaton kívüli bányászati tevékenység során keletkezett, az állami felelősségi körbe tartozó kötelezettségek teljesítésének állami képviselete.

267/2006. (XII.20.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdés, SZMSZ

MBFH

841314

282.

A munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó tájékoztatás közbeszerzési eljárásokhoz.

1/2004. (I. 9.) FMM rendelet 1. § (1)–(2) bekezdés

Bk.

841324

841325

283.

Állandó tagként ellátja a katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatait az Ipari Védekezési Munkabizottságban.

33/2003. (V. 20.) GKM rendelet
7. § g) pont

MBFH

841314

284.

Ellátja a hatáskörébe tartozó ügyekben az Energetikai Főügyelet katasztrófavédelemmel kapcsolatos kommunikációs és információs feladatait.

59/2005. (VII. 18.) GKM rendelet
1 §. (4) bekezés

MBFH

841314

285.

Munkavédelmi, műszaki-biztonsági vizsgáztatás.

101/2004. (VII. 30.) GKM rendelet melléklet 3.4., 3.6. és 3.8. pont

Bk.

855935

286.

Statisztikai adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programban.

154/1999. (X. 22.) Korm. rendelet 1. számú melléklet

MBFH

841314

287.

Államigazgatási szervek ügyintézési és működési adatairól jelentés a Miniszterelnöki Hivatal részére

300/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet
1. melléklete

MBFH

841314

288.

Üdülői szálláshely szolgáltatás (oktatási központ kapacitás kihasználás).

SZMSZ

MBFH

552001

289.

Egyéb ideiglenes szálláshely szolgáltatás (vendégszobák).

SZMSZ

MBFH

559099

290.

Lakáscélú bérbeadás (szolgálati lakás).

SZMSZ

MBFH

682001

291.

Egyéb, nem lakáscélú bérbeadás.

SZMSZ

MBFH

682002

Az MBFH Szervezeti és Működési Szabályzatának 2. számú függeléke


A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal elnökének utasításai

A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal elnökének utasításai

Száma

Megnevezése

1992

3/1992.

az igazgatás körébe tartozó egyes kérdések rendezéséről

1993

4/1993.

a Munkavédelmi Szabályzat hatályba léptetéséről

1994

4/1994.

az üdülési hozzájárulásról és a hivatali oktatási központ és üdülő térítési díjairól

5/1994.

a bányajáradékkal kapcsolatos bányafelügyeletei feladatokról

8/1994.

a bányafelügyelet nemzetközi kapcsolatairól, valamint az ideiglenes külföldi kiküldetésről

1995

2/1995.

a bányászati munkabalesetek jegyzőkönyvi adatainak számítógépes rögzítéséről

3/1995.

a bányakapitányságok Szervezeti és Működési Szabályzatának megállapításáról

6/1995.

a 4/1994. MBH utasítás módosítása (üdülési térítési díj)

1996

1/1996.

a közszolgálati jogviszonnyal összefüggő egyes kérdések szabályozásáról szóló 6/1993. MBH utasítás módosításáról

2/1996.

a hites bányamérőről szóló 70/1995. (Xll. 26.) IKM rendelet egyes rendelkezéseinek végrehajtásával kapcsolatos feladatokról

3/1996.

a Magyar Bányászati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról

4/1996.

szakmai iránymutatás a gázszolgáltató minőségbiztosítási rendszerének bányafelügyeleti jóváhagyásához

5/1996.

a területi bányakapitányságok éves munkaterveinek összeállításáról

1997

2/1997.

a bányakapitányságok bányajáradékkal kapcsolatos feladatairól

7/1997.

titokvédelmi szabályzat

1998

3/1998.

a területfejlesztés és területrendezés véleményezésével kapcsolatos bányafelügyeleti feladatok végrehajtásáról

1999

1/1999.

az iratmásolással kapcsolatos tevékenységről

7/1999.

a hites bányamérők szakmai minősítéséről szóló 2/1996. MBH sz. utasítás módosításáról

8/1999.

a nem dohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló, 1999. évi XLII. törvény alkalmazásáról

10/1999.

a mélyfúrási alkalmassági bizonyítvány kiadási eljárásáról

11/1999.

a hatósági engedély alapján gyakorolt (nem koncesszióval szerzett) bányászati jog átruházásának feltételeiről

12/1999.

a megszűnt föld alatti bányák nyitva maradó térségeinek más célú hasznosításával kapcsolatos bányafelügyeleti feladatokról

13/1999.

a szénhidrogén-kutatási zárójelentések tartalmáról

2000

2/2000.

a bányavállalkozókra át nem hárítható, elmaradt tájrendezési feladatok végrehajtásával kapcsolatos egyes bányafelügyeleti hatósági eljárási feladatokról

3/2000.

a bányakapitányságok éves jelentésének összeállításáról

2001

3/2001.

a pénzgazdálkodásról és a pénzügyi elszámolások rendjéről, kötelezettségvállalásokról szóló 5/1999. MBH számú utasítás módosításáról

2002

1/2002.

a súlyos bányászati üzemzavarok és súlyos bányászati munkabalesetek vizsgálatával kapcsolatos bányafelügyeleti feladatokról

2/2002.

a bányászati igazgatási eljárásokban érvényesítendő egyes szilárdásvány-bányászati szakmai követelményekről

5/2002.

a bányafelügyelet munkavállalóinak egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatok értékeléséről

2003

1/2003.

a munkavédelmi információs szolgálat működési szabályzatának hatálybaléptetéséről

2/2003.

a kutatási zárójelentésekkel kapcsolatos egyes bányafelügyelete feladatokról

3/2003.

a bányászati tevékenységgel összefüggésben keletkezett, a bányavállalkozót terhelő kötelezettségek pénzügyi fedezetére szolgáló biztosítékadásról

4/2003.

a titkársági, irattári és kézbesítési munkakörök helyettesítésének szabályozásáról

2004

1/2004.

a polgári felhasználású robbanóanyagok gyártásának, forgalmazásának, tárolásának, felhasználásának és megsemmisítésének időszakos fokozott bányafelügyeleti ellenőrzéséről

7/2004.

a cseppfolyós propán-bután gázok és ezek elegyei tartályban vagy palackban történő forgalmazásának szabályairól és hatósági felügyeletéről szóló 94/2003. (XII. 18.) GKM rendelet előírásainak alkalmazásáról a bányafelügyelet eljárásaiban

10/2004.

a szállítói, tárolói és elosztói engedélyesek minőségbiztosítási rendszerének bányafelügyeleti jóváhagyásáról és felügyeletéről

11/2004.

a gázipari engedélyesek műszaki-biztonsági szempontú minősítésével kapcsolatos követelményekről

14/2004.

a 101/2004. (VII. 30.) GKM rendelet mellékleteként közzétett külszíni bányászati tevékenységek bányabiztonsági szabályzata (KBBSz) egyes rendelkezéseinek bányafelügyeleti érvényesítéséről

14/2004/1.

a 14/2004. számú MBH elnöki utasítás kiegészítése

15/2004.

a bányafelügyeleti teljesítménymérési rendszer bevezetése

2005

2/2005.

a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes nyomástartó berendezések létesítése és használatbavétele során követendő bányafelügyeleti eljárásokról

3/2005.

az adatvédelmi szabályzat kiadásáról

5/2005.

a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés rendjéről

6/2005.

a bányafelügyelet új iratkezelési rendjének bevezetéséről

2006

1/5/2006.

a bányafelügyelet szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyásáról

1/6/2006.

a szakmai referatúrák létrehozásáról

1/7/2006.

az 1/6/2006. MBH számú utasítás módosításáról

1/9/2006.

a bányafelügyelet ügyeleti rendszerének működtetéséről

1/10/2006.

a 8/1999. MBH számú utasítás módosításáról

1/16/2006.

a Magyar Bányászati Hivatal 1/2/2006. számú közbeszerzési szabályzatának módosításáról

2007

1/3/2007.

a szakmai referatúrák létrehozásáról rendelkező 1/6/2006. számú utasítás módosításáról

1/10/2007.

a bányatelek megállapításáról

1/11/2007.

a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal közérdekű adatok közzétételi szabályzatának
kiadásáról

1/13/2007.

a bányafelügyelet munkavállalóinak lakáscélú támogatásáról

1/15/2007.

a Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár kezelésében lévő adatokba történő betekintésnek és az adatok kiadásának módjáról, valamint az adatközléssel kapcsolatos, felszámítható költségtérítés mértékéről

1/16/2007.

az Építési Geotechnikai Adattár működési rendjéről

1/17/2007.

a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal tulajdonában lévő mobiltelefonok használatának szabályzatáról

2008

1/2/2008.

a választható béren kívüli juttatások (Cafeteria) szabályzatának kiadásáról

1/3/2008.

a hatósági ellenőrzést végző köztisztviselők hatósági jelzéséről

1/4/2008.

a teljesítményértékeléssel kapcsolatos munkáltatói jogkör delegálásáról

1/5/2008.

a célvezeték műszaki üzemeltetési jogának megállapításával kapcsolatos szakmai követelményekről

1/13/2008.

a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal és jogelődei egyes utasításainak hatályon kívül helyezéséről

1/14/2008.

az önköltségszámítás szabályozásáról

1/15/2008.

a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal belső ellenőrzési kézikönyvének jóváhagyásáról

1/16/2008.

a számlarendről

1/17/2008.

a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség rendjéről szóló szabályzatának kiadásáról

1/18/2008.

a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal közbeszerzési szabályzata kiadásáról

1/19/2008.

a bányakapitányságoknál megtalálható földtani-bányászati adatok adattári nyilvántartásáról és kezeléséről

1/20/2008.

az igazgatási szolgáltatási díj számlázásának eljárási rendjéről

1/21/2008.

a szilárdásvány-bányászati mélyfúrások engedélyezéséről

1/22/2008.

a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal szabálytalanságok kezelésének eljárási rendjéről, a Gazdálkodási Főosztály ellenőrzési nyomvonaláról és a kockázatelemzési és kockázatkezelési rendszeréről

1/23/2008.

a Bányafelügyelet iratkezelési szabályzatának kiadásáról

2009

1/2/2009.

a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal vendégszobáinak és Oktatási Központjának igénybevételi szabályzata

1/3/2009.

a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Közszolgálat Szabályzatának kiadásáról

1/4/2009.

a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal tulajdonában lévő gépjárművek üzemeltetéséről és igénybevételéről, valamint a magántulajdonú személygépkocsik hivatalos célú használatáról

1/5/2009.

a robbantásvezetői igazolványok érvényességéről

1/6/2009.

a pénzkezelés szabályairól

1/7/2009.

a számviteli politikáról

1/8/2009.

az eszközök és források értékelési szabályzatáról

1/9/2009.

az eszközök és források leltározási-, leltárkészítési szabályzatáról

1/10/2009.

a felesleges vagyontárgyak hasznosításának, selejtezésének szabályzatáról

1/12/2009.

a képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről

1/13/2009.

a kötelezettségvállalás, az utalványozás, az ellenjegyzés és az érvényesítés rendjének szabályozásáról

1/14/2009.

a bányászati bírságok pályázati célú felhasználásáról

1/15/2009.

az MBFH belső ellenőrzési kézikönyvének jóváhagyásáról szóló 1/15/2008. számú elnöki utasítás módosításáról

Az MBFH Szervezeti és Működési Szabályzatának 3. számú függeléke


A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Gazdasági Főosztály
ellenőrzési nyomvonala

Az ellenőrzési nyomvonal

A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Gazdasági Főosztályának (a továbbiakban: GFO) ellenőrzési nyomvonala az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 156. § (2) bekezdése, a pénzügyminiszter által kiadott módszertani útmutató, s a bányafelügyelet helyi sajátosságainak figyelembevételével a következők szerint kerül meghatározásra.

I. Az ellenőrzési nyomvonal fogalma, elkészítésnek célja, jelentősége a bányafelügyelet működésében

1. Az ellenőrzési nyomvonal fogalma
Az ellenőrzési nyomvonal, a tervezési, pénzügyi lebonyolítási, beszámolási és ellenőrzési folyamatok táblázatba foglalt leírása. Az ellenőrzési nyomvonal a folyamatokra vonatkozó egyes tevékenységeket, a tevékenységek jogi alapjait, felelőseit, azok ellenőrzését, nyomon követését és a kapcsolódó dokumentumok megnevezését foglalja magában.

2. Az ellenőrzési nyomvonal célja, jelentősége
Az ellenőrzési nyomvonal eljárások, ellenőrzések együttműködését jelenti, ami a GFO teljes működését lefedi, a feladatellátás egészére kiterjed, a működtetés jobbításának fontos eszköze. Az ellenőrzési nyomvonal kialakításával és felhasználásával feltérképezhető a GFO gazdasági folyamataiban rejlő összes működési kockázat.
Az ellenőrzési nyomvonal célja és jelentősége:
– koordinálja, rendszerbe foglalja a gazdálkodás működésének rendjét,
– tartalmazza – teljeskörűen – az egyes pénzügyi tevékenységek egymásra épülő eljárásrendjét, s az azokba beépített ellenőrzési pontokat,
– a feladatok végrehajtásában részt vevők számára írott és átlátható formában tegye kötelezővé a követendő eljárások és módszerek betartását, s mindezeken keresztül
– mutasson rá a GFO folyamatba épített ellenőrzési rendszerének a hiányosságaira, elősegítve ezzel azok megszüntetését, s a működés színvonalának a jobbítását.

II. A GFO ellenőrzési nyomvonalának rendszere

1. Az ellenőrzési nyomvonal formátuma
Az Ámr. szerint az ellenőrzési nyomvonal elkészíthető szöveges, vagy folyamatábrákkal szemléltetett, vagy táblázatba foglalt formában. A GFO ellenőrzési nyomvonala – a pénzügyminiszter által kiadott módszertani útmutató alapján – táblázatos formában készült.

2. Az ellenőrzési nyomvonal rendszerének felépítése
A kialakított ellenőrzésinyomvonal-rendszer a GFO tevékenységének egészét lefedi. A rendszer – a költségvetési gazdálkodás alapvető folyamataira és a számviteli elszámolás rendjére fókuszálva – az alábbi négy fő részéből áll:
– a költségvetés tervezése, a költségvetési előirányzatok megállapítása és módosítása,
– az operatív gazdálkodás,
– a számviteli nyilvántartás és elszámolás,
– a költségvetés végrehajtásáról történő beszámolás.
Az operatív gazdálkodás, s a számviteli nyilvántartás és elszámolás, mint főfolyamatok ellenőrzési nyomvonalai – az áttekinthetőség biztosítása érdekében – tovább tagozódnak.
Az operatív gazdálkodásnak egymás melletti folyamatairól pedig a következő részletes ellenőrzési nyomvonalak állnak rendelkezésre:
– a befektetett eszközökkel való gazdálkodás,
– a vagyontárgyakkal való egyéb gazdálkodási feladatok.
Az operatív gazdálkodás vertikális és horizontális folyamatairól készült ellenőrzési nyomvonalak együttesen, egymást kiegészítve biztosíthatják a kockázati tényezők lehető legteljesebb körű feltárásának a lehetőségét.
A számviteli nyilvántartás és elszámolás – az operatív gazdálkodáshoz hasonlóan – kiemelten fontos főfolyamatot képvisel a gazdasági feladatellátás rendszerében. A módosított teljesítés szemléletű kettős könyvvitel sajátos elszámolása miatt a főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartások csak együttesen biztosíthatják a teljes körűséget, a számvitel zárt rendszerét.

III. Záró rendelkezések

A gazdasági főosztályvezető köteles gondoskodni e szabályozás folyamatos aktualizálásáról. Biztosítja, hogy az előírások összhangban legyenek az új központi szabályozásokkal, követelményekkel, módszertani útmutatókkal, valamint a helyi szabályzatok és a munkaköri leírások előírásaival.

A szabályozás betartásának a számonkérése, ellenőrzése az elnök felelősségi körébe tartozik.

Rendszeres személyi juttatások

Soszám

Tevékenység/
feladat

Jogszabályi alap

Előkészítés, illetve az egyes feladatok tartalma (előkészítő, koordináló, végrehajtó)

Keletkező dokumentum

Felelős/kötele-
zettségvállaló

Kötelezettség-
vállalás ellenjegyzése

Teljesítés szakmai igazolása

Határidő

Ellenőrzés/ér-
vényesítés

Utalványozás

Utalványozás ellenjegyzése

Pénzügyi teljesítés

Könyvvezetés-
ben való megjelenés

1.

Rendszeres személyi juttatások és ahhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok éves előirányzatainak tervezése

Áht. Ktv. Ámr. PM tájékoztató, Gazdálkodási ügyrend, SZMSZ, munkaköri leírások

Tényadatok számbavétele, felügyeleti szervtől kapott keretszámokkal való egyeztetés Előkészítő: Pénzügyi és Bérgazdálkodási osztályvezető, Koordináló: Gazdasági főosztályvezető, Végrehajtó: Pénzügyi és Bérgazdálkodási osztályvezető, controller

Elemi költségvetés, költségvetési alapokmány

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

A felügyeleti szerv által megadott határidő

Nem értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

2.

Előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság érvényesítése, Kiemelt előirányzatok nyilvántartásának ellenőrzése

A Számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Tv, az államháztartási szervezeti beszámolási és könyvvezetési kötelezettségek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII.24) Korm. rendelet, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.17) Korm. rendelet, Gazdálkodási Ügyrend, SZMSZ, Munkaköri leírások

Kialakított előirányzat nyilvántartási rendszer keretében figyelemmel kíséri az éves előirányzatok alakulását. Kiemelt előirányzatok adott költségvetési évben nem léphetők túl, kiemelt előirányzaton belüli átcsoportosítás kezdeményezés ellenőrzése Előkészítő: Pénzügyi és Bérgazdálkodási osztályvezető, Számviteli osztályvezető Koordináló: Gazdasági főosztályvezető, Végrehajtó: Pénzügyi és számviteli főmunkatársak

Forrás SQL rendszer kimutatásai, előirányzat-
nyilvántar-
tási rendszer listái

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Beszámoló-készítést megelőzően

Nem értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

FORRÁS SQL

3.

A költségvetésben jóváhagyott rendszeres személyi juttatások, és ahhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok, létszám-előirányzatainak módosítása

Gazdálkodási Ügyrend, Munkaköri leírások, Áht 90 §-a (2) bek b)–d) pontja Ámr 45. §

Előirányzat módosítás előkészítése, a módosítási kérelem összevetése az Ámr , az ÁHT rendelkezéseivel a Kincstár szabályaival és költségvetés lehetőségeivel Előkészítő és koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Végrehajtó: pénzügyi főelőadó

Feljegyzések, Bankkivona-
tok, ET-03 űrlap

Gazdasági Főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

év közben folyamatosan

Nem értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

FORRÁS SQL

4.

Rendszeres személyi juttatás és járulékok kiadási előirányzatának felhasználása, gazdálkodás finanszírozásának ellenőrzése (Teljesítés)

Gazdálkodási Ügyrend, munkaköri leírások, Ámr 70. §

Kialakítja az előirányzat-nyilvántartási rendszer ellenőrizhetőségét, a Hivatal gazdálkodásáról készített elemző, értékelő anyagok ellenőrzése, a pénzforgalmi kivonat havi adatainak és a kincstár PJ02 -es lapjainak összevetése, illetve analitikus nyilvántartáshoz való egyeztetése Előkészítő és végrehajtó: Pénzügyi főelőadó Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető

Feljegyzések, Forrás kivonatai, a kincstári PJ02-es lap, analitikus nyilvántar-
tás

Gazdasági Főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

negyedévente

Nem értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

FORRÁS SQL

4.1

Rendszeres személyi juttatás előirányzatainak terhére jogviszonyok létesítése, módosítása, megszüntetése kötelező adattartalommal és munkavállalókénti nyilvántartási kötelezettséggel. Rögzítés: a köztisztviselői nyilvántartásban. Személyi anyagok kezelése, őrzési feladatai.

Ktv. és végrehajtási rendeletei, Mt, SZMSZ, munkaköri leírások

Béradatok folyamatos ellenőrzése, felvételi engedélyek, személyi anyagok felülvizsgálata, munkavállalókkal, munkáltatói jogkör gyakorlójával egyeztetése

Kinevezési okirat, kinevezés módosítása, átsorolás, jogviszony megszüntetési okirat, igazolások

Elnök, Humánpolitikai vezető

Gazdasági Főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Jogvizsony létesítése és módosítása, megszüntetésekor

Nem értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

munkaügyi analitika

4.2

Illetményelőleg, természetbeli juttatások (köztük cégautó, telefonadó, reprezentációs köt, társasházi adó) elszámolása

Szja, Art, Tb tv, Mnyp, Vhr, Számlarend

Feladások alapján adatok ellenőrzése, kérelmek felvezetése Előkészítés és végrehajtó : Bér és pénzügyi ügyintéző, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető

Engedélye-
zett kérelmek, kivonatok listák

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem
értelmezhető

A bevallások benyújtását megelőzően

Nem értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

KIR

4.3

Rendszeres személyi juttatások számfejtése, kifizetése, járulékok megállapítása, átutalása. Béradatok nyilvántartása és őrzése. Bevallások elkészítése

Szja, Art, Tb tv, Mnyp, Vhr, Számlarend

A számfejtéshez szükséges adatok begyűjtése, ellenőrzése, bevalláshoz az adatok összegyűjtése, Előkészítő: Bérügyintéző: Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Végrehajtó: Bérügyintéző

Munka-
vállalónkénti fizetési jegyzék, összesített bérjegyzék, bevallások, igazolások

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Főosztályvezető

Jogszabályok-ban meghatározott időpontokban

Pénzügyi és Bérgazdálkodási osztályvezető

Pénzügyi és Bérgazdálkodási osztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

FORRÁS SQL, KIR

4.4

Rendszeres személyi juttatással összefüggő adatszolgáltatások, statisztikai jelentések készítése és továbbítása a létszám és a béradatokról

Szja, Art, Tb tv, Mnyp

Analitikus nyilvántartások összesítése, főkönyvi könyveléssel egyeztetés Előkészítő és végrehajtó: bérügyintéző, Koordináló: pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető

Összesítések, statisztikák, Havi adóbevallás, a Minisztérium és munkaügyi Hivatal felé adatszolgál-
tatás

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Havonta, negyedévenként évenként

Nem értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

4.5

Rendszeres személyi juttatások, személyi juttatás levonásainak csoportos (ill. néhány esetben egyéni) átutalásainak egyeztetése és ellenőrzése, A nem teljesült átutalások újraindítása

A pénzforgalomról, a pénzforgalmi szolgáltatásról és az elektronikus fizetési eszközről szóló Korm. rendelet, a kincstári rendszer pénzügyi szolgáltatásai PM rendelet, Gazdálkodási ügyrend, munkaköri leírások

Előkészítő: Bérügyintéző Koordináló Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Végrehajtó: Bérügyintéző

Feladások, érvényesítő lap, átutalási megbízás, bankkivona-
tok, analitikus nyilvántartá-
sok ellenőrzése

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Feladások alapján

Pénzügyi és bérgazdálkodási illetve számviteli osztályvezető

Gazdasági főosztályvezető

Pénzügyi és bérgazdálkodási illetve számviteli osztályvezető

Pénzügyi illetve bérügyi ügyintéző

KIR, FORRÁS

4.6

Magánnyugdíjpénztárak részére történő havi tagdíj és hozzájárulások, illetve a TB- és Cst-ellátások utalása és ellenőrzése

Számviteli szabályzat, Gazdálkodási Ügyrend, munkaköri leírások

Előkészítő: Bér és TB ügyintéző Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Végrehajtó: Bér és TB ügyintéző

Finanszíro-
zási
összesítő, kivonatok, TB összesítő

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

átutalást követően

Pénzügyi és bérgazdálkodási illetve számviteli osztályvezető

Gazdasági főosztályvezető

Pénzügyi és bérgazdálkodási illetve számviteli osztályvezető

Nem
értelmezhető

KIR, FORRÁS

5.

Beszámoló készítése a rendszeres személyi juttatások éves előirányzatának a felhasználásáról

Áht, Ámr, Sztv, Vhr, Számlarend

Analitika, főkönyv egyeztetése Előkészítő: Bér és számviteli főmunkatársak, mérlegképes könyvelők, Koordináló: Számviteli osztályvezető, Végrehajtó: Számviteli főmunkatársak, mérlegképes könyvelők

Költségvetési beszámoló

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Félév, év vége

Gazdasági főosztályvezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

FORRÁS SQL



Nem rendszeres személyi juttatások

Soszám

Tevékenység/
feladat

Jogszabályi alap

Előkészítés, illetve az egyes feladatok tartalma (előkészítő, koordináló, végrehajtó)

Keletkező dokumentum

Felelős/kötele-
zettségvállaló

Kötelezettség-
vállalás ellenjegyzése

Teljesítés szakmai igazolása

Határidő

Ellenőrzés/ér-
vényesítés

Utalványozás

Utalványozás ellenjegyzése

Pénzügyi teljesítés

Könyvvezetés-
ben való megjelenés

1.

Nem rendszeres személyi juttatások és ahhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok éves előirányzatának tervezése

Áht, Ktv, Ámr, PM tájékoztató

Tényadatok számbavétele, felügyeleti szervtől kapott keretszámokkal való egyeztetés Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Koordináló: Főosztályvezető,
Végrehajtó: pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, controller

Elemi költségvetés, költségvetési alapokmány

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

a felügyeleti szerv által megadott határidő előtt 5 nappal

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

2.

Előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság érvényesítése, Kiemelt előirányzatok nyilvántartásának ellenőrzése

A Számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Tv, az államháztartási szervezeti beszámolási és könyvvezetési kötelezettségek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII.24) Korm. rendelet, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19) Korm. rendelet, Gazdálkodási Ügyrend, SZMST, Munkaköri leírások

Kialakított előirányzat nyilvántartási rendszer keretében figyelemmel kíséri az éves előirányzatok alakulását. Kiemelt előirányzatok adott költségvetési évben nem léphetők túl, kiemelt előirányzaton belüli átcsoportosítás kezdeményezés ellenőrzése, Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Számviteli osztályvezető Koordináló: Gazdasági főosztályvezető, Végrehajtó: pénzügyi és számviteli főmunkatársak

Forrás SQL rendszer kimutatásai, előirányzat-
nyilvántar-
tási rendszer listái

Gazdasági Főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Beszámoló-készítést megelőzően

Gazdasági főosztályvezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

FORRÁS SQL

3.

A költségvetésben jóváhagyott nem rendszeres személyi juttatások, és ahhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok, létszám-előirányzatainak módosításának ellenőrzése

Gazdálkodási Ügyrend, Munkaköri leírások, Áht 90 §-a (2) bek b)-d)- pontja Ámr 45. §

Előirányzat-módosítás előkészítése, a módosítási kérelem összevetése az Ámr, az ÁHT rendelkezéseivel a Kincstár szabályaival és költségvetés lehetőségeivel Előkészítő és koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Végrehajtó: pénzügyi ügyintéző 1.

Feljegyzések, Bankkivona-
tok, ET-03 űrlap

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

év közben folyamatosan

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

FORRÁS SQL

4.

Nem rendszeres személyi juttatás és járulékok kiadási előirányzatának felhasználása, gazdálkodás finanszírozásának ellenőrzése (Teljesítés)

Gazdálkodási Ügyrend, munkaköri leírások, Ámr 70. §

Kialakítja az előirányzat-nyilvántartási rendszer ellenőrizhetőségét, a Hivatal gazdálkodásáról készített elemző, értékelő anyagok ellenőrzése, a pénzforgalmi kivonat havi adatainak és a kincstár PJ02 -es lapjainak összevetése, illetve analitikus nyilvántartáshoz való egyeztetése

Feljegyzések, Forrás kivonatai, a kincstári PJ02-es lap, analitikus nyilvántar-
tás

Elnök

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

negyedévente

Gazdasági főosztályvezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

FORRÁS SQL

4.1

Munkavégzéshez kapcsolódó juttatások előirányzatainak terhére jutalmazási lehetőség biztosítása, kitüntetések, teljesített célfeladatok utáni jutalmazás ügyintézése. Ügyeleti, helyettesítési díjak, túlórák dokumentumainak elkészítése, ellenőrzése

Ktv, Mt, SzMSz, munkaköri leírások

Tényadatok számbavétele, felügyeleti szervtől kapott keretszámok egyeztetése Előkészítő és végrehajtó: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető

Elemi költségvetés, költségvetési alapokmány

Elnök

Gazdasági főosztály-
vezető

Elnök

esetenként

Pénzügyi és bérgazdálkodási illetve számviteli osztályvezető

Gazdasági főosztályvezető

Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető

Pénzügyi ügyintéző

FORRÁS SQL, KIR

4.2

Foglalkoztatottak sajátos juttatásai terhére jubileumi jutalom, napidíj, biztosítási díjak megállapítás ellenőrzése

Ktv, Mt, SzMSz munkaköri leírások

Tényadatok számbavétele, felügyeleti szervtől kapott keretszámok egyeztetése

Elemi költségvetés, költségvetési alapokmány

Elnök

Gazdasági főosztály-
vezető

Elnök

esetenként

Pénzügyi és bérgazdálkodási illetve számviteli osztályvezető

Gazdasági főosztályvezető

Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető

Pénzügyi ügyintéző

KIR, FORRÁS

4.3

Cafetéria elemek ügyintézése, átutalások és ehhez kapcsolódó nyilvántartás ellenőrzése

1992. évi XXIII. évi Köztisztviselőkről szóló törvény, SZMSZ, munkaköri leírások

Cafetéria elemek folyamatos nyilvántartása, egyeztetése Előkészítő: Bér és TB ügyintéző, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, végrehajtó: Bérügyintéző

Excel lista, Pénztári belépések és szerződések okmányai, nyilatkozatok
a munka-vállalókkal, banki bizonylatok

Elnök

Gazdasági Főosztály-
vezető

Elnök

minden év jan
15-ig, illetve munkaerő mozgás esetén

Pénzügyi és bérgazdálkodási illetve számviteli osztályvezető

Gazdasági főosztályvezető

Nem
értelmezhető

Pénzügyi ügyintéző

KIR, FORRÁS

4.4

Cafetérián kívüli elemek személyhez kapcsolódó költségtérítések előirányzatai terhére, közlekedési költségtérítés, megállapítása, jogosultság feltételeinek meghatározásának ellenőrzése

Ktv, Szja, Art, SzMSz, munkaköri leírások

Tényadatok számbavétele, felügyeleti szervtől kapott keretszámok egyeztetése, Előkészítő: Bér és pénzügyi ügyintézők, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási Végrehajtó: bér és pénzügyi ügyintézők

Elemi költségvetés, költségvetési alapokmány

Elnök

Gazdasági Főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

esetenként, munkaerő mozgás esetén

Főosztályvezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

4.5

Nem rendszeres személyi juttatások számfejtése, kifizetése, járulékok befizetésének teljesítése. Béradatok nyilvántartása, és őrzése. Bevallások készítése.

Szja, Art, Tb tv, Mnyp, Vhr, Számlarend, munkaköri leírások

A számfejtéshez szükséges adatok begyűjtése, ellenőrzése, bevalláshoz az adatok összegyűjtése Előkészítő: Bér ügyintézők, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Végrehajtó: Bérügyintézők

Munkavállalónkénti fizetési jegyzék, összesített bérjegyzék, bevallások, igazolások

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető

jogszabályban meghatározott időpont

Nem értelmezhető

Gazdasági főosztályvezető

Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető

bérszámfejtő

analitikus és főkönyvi könyvelésben

4.6

Nem rendszeres személyi juttatások csoportos (ill. néhány esetben egyéni) átutalásainak egyeztetése és ellenőrzése, a nem teljesült átutalások utáni újraindítása

A pénz-forgalomról, a pénzforgalmi szolgáltatásról és az elektronikus fizetési eszközről szóló Korm. rendelet, a kincstári rendszer pénzügyi szolgáltatásai PM rendelet, Gazdálkodási ügyrend, munkaköri leírások

Előkészítő: Bérügyintéző Koordináló Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Végrehajtó: Bérügyintéző

Feladások, érvényesítő lap, átutalási megbízás, bankkivona-
tok, analitikus nyilvántartá-
sok ellenőrzése

Gazdasági
főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

átutalást követően

Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető

Gazdasági főosztályvezető

Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető

Nem
értelmezhető

KIR, FORRÁS

5.

Beszámoló készítése a nem rendszeres személyi juttatások éves előirányzatának a felhasználásáról

Áht, Ámr, Sztv, Vhr, Számlarend

Analitika, főkönyv egyeztetése Előkészítő: Bér és számviteli főmunkatársak, mérlegképes könyvelők, Koordináló: Számviteli osztályvezető, Végrehajtó: Számviteli főmunkatársak, mérlegképes könyvelők

Költségvetési beszámoló

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

félév, év vége

Gazdasági főosztályvezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

FORRÁS SQL




Külső személyi juttatások

Soszám

Tevékenység/
feladat

Jogszabályi alap

Előkészítés, illetve az egyes feladatok tartalma (előkészítő, koordináló, végrehajtó)

Keletkező dokumentum

Felelős/kötele-
zettségvállaló

Kötelezettség-
vállalás ellenjegyzése

Teljesítés szakmai igazolása

Határidő

Ellenőrzés/ér-
vényesítés

Utalványozás

Utalványozás ellenjegyzése

Pénzügyi teljesítés

Könyvvezetés-
ben való megjelenés

1.

Külső személyi juttatások és ahhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok éves előirányzatának tervezése

ÁHT, Ktv, Ámr, PM tájékoztató

Tényadatok számbavétele, felügyeleti szervtől kapott keretszámokkal való egyeztetés Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Koordináló: Főosztályvezető, Végrehajtó: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, controller

Elemi költségvetés, költségvetési alapokmány

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

A felügyeleti szerv által megadott határidő előtt 5 nappal

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

2.

Előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság érvényesítése, Kiemelt előirányzatok nyilvántartásának ellenőrzése

A Számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Tv, az államháztartási szervezeti beszámolási és könyvvezetési kötelezettségek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII.24) Korm. rendelet, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.17.) Korm. rendelet, Gazdálkodási Ügyrend, SZMST, Munkaköri leírások

Kialakított előirányzat nyilvántartási rendszer keretében figyelemmel kíséri az éves előirányzatok alakulását. Kiemelt előirányzatok adott költségvetési évben nem léphetők túl, kiemelt előirányzaton belüli átcsoportosítás kezdeményezés ellenőrzése, Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Számviteli osztályvezető Koordináló: Főosztályvezető, Végrehajtó: Pénzügyi és számviteli főmunkatársak

Forrás SQL rendszer kimutatásai, előirányzat-
nyilvántar-
tási rendszer listái

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

beszámoló készítést megelőzően

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

FORRÁS SQL

3.

A költségvetésben jóváhagyott külső személyi juttatások, és ahhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok módosításának ellenőrzése

Gazdálkodási Ügyrend, Munkaköri leírások, Áht 90 §-a (2) bek b)-d)- pontja Ámr 45. §

Előirányzat módosítás előkészítése, a módosítási kérelem összevetése az Ámr , az ÁHT rendelkezéseivel a Kincstár szabályaival és költségvetés lehetőségeivel Előkészítő:pénzügyi főelőadó Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Végrehajtó: pénzügyi főelőadó

Feljegyzések, Bank-
kivonatok, ET-03 űrlap

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

év közben folyamatosan

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

FORRÁS SQL

4.

Külső személyi juttatások és ahhoz tartozó járulékok kiadási előirányzatának felhasználásának ellenőrzése (Teljesítés)

Gazdálkodási Ügyrend, munkaköri leírások, Ámr 70. §

Kialakítja az előirányzat-nyilvántartási rendszer ellenőrizhetőségét, a Hivatal gazdálkodásáról készített elemző, értékelő anyagok ellenőrzése, a pénzforgalmi kivonat havi adatainak és a kincstár PJ02 -es lapjainak összevetése, illetve analitikus nyilvántartáshoz való egyeztetése Előkészítő: pénzügyi ügyintéz: Koordináló: főosztályvezető helyette, Végrehajtó: pénzügyi ügyintéző és controller

Feljegyzések, Forrás kivonatai, a kincstári PJ02-es lap, analitikus nyilvántar-
tás

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

folyamatos

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

FORRÁS SQL

4.1

Megbízási szerződések kötése, Az elvégzendő feladat pontos meghatározása, időtartama, díjazása, kötelezettségek és jogok meghatározása

Ptk, SZMSZ, szerződéskötések eljárási szabályai

Elemi költségvetésben biztosított forrás ellenőrzése, feladat ellátására alkalmas személy kijelölése

Megbízási szerződés, nyilatkozatok

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Gazdasági főosztályvezető

Megbízási szerződés szerint

Esetenként

Nem értelmezhető

Gazdasági főosztályvezető

Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, illetve számviteli osztályvezető

Nem értelmezhető

Munkaügyi analitika

4.2

Megbízási díjak számfejtés, kifizetések, járulékok befizetésének teljesítésének ellenőrzése. Béradatok nyilvántartása és őrzése. Bevallások készítése.

SZJA, Art, Tb tv, Mnyp. Vhr, Számlarend

A számfejtéshez szükséges adatok begyűjtése, ellenőrzése, bevalláshoz az adatok összegyűjtése Előkészítő: Bér- és TB-ügyintéző, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Végrehajtó: bérügyintéző

Munka-
vállalónkénti fizetési jegyzék, összesített bérjegyzék, bevallások, igazolások

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat szerint

szerződés szerint

Gazdasági főosztályvezető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat szerint

Kötelezettség-
vállalási szabályzat szerint

Nem értelmezhető

Főkönyvi könyvelésben a kifizetések rögzítése

4.3

Adatszolgáltatások, feladások ellenőrzése egyezetés céljából a számviteli osztály felé, Havi TB statisztika ellenőrzése

SZJA, Art, Tb tv, Mnyp. Vhr, Számlarend

Analitikus nyilvántartások összesítése, ellenőrzése főkönyvi könyveléssel egyeztetés Előkészítő: Bér- és TB-ügyintéző, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Végrehajtó: bérügyintéző

Összesítések, statisztikák

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Havonta, félévenként, évenként

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

4.4

Külső személyi juttatások csoportos (illetve néhány esetben egyéni) átutalásainak egyeztetése és ellenőrzése, a nem teljesült átutalások újraindítása és azok ellenőrzése

A pénzforgalomról, a pénzforgalmi szolgáltatásról és az elektronikus fizetési eszközről szóló Korm. rendelet, a kincstári rendszer pénzügyi szolgáltatásai PM rendelet, Gazdálkodási ügyrend, munkaköri leírások

Előkészítő: Bérügyintéző Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Végrehajtó: Bérügyintéző

Feladások, érvényesítő lap, átutalási megbízás, bankkivona-
tok, analitikus nyilvántartá-
sok ellenőrzése

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

átutalást követően

Gazdasági főosztályvezető

Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető illetve számviteli osztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

KIR, FORRÁS

5.

Beszámoló készítése a külső személyi juttatások éves előirányzatának a felhasználásáról

Áht, Ámr, Sztv, Vhr, Számlarend

Analitika, főkönyv egyeztetése Előkészítés: Bér és számviteli főmunkatársak, mérlegképes könyvelők, Koordináló: Számviteli osztályvezető, Végrehajtó: Számviteli főmunkatársak, mérlegképes könyvelők

Költségvetési beszámoló

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Félév, év vége

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

FORRÁS SQL



Költségvetési előirányzatok tervezése és elemi költségvetés jóváhagyása

Soszám

Tevékenység/
feladat

Jogszabályi alap

Előkészítés, illetve az egyes feladatok tartalma (előkészítő, koordináló, végrehajtó)

Keletkező dokumentum

Felelős/kötele-
zettségvállaló

Kötelezettség-
vállalás ellenjegyzése

Teljesítés szakmai igazolása

Határidő

Ellenőrzés/ér-
vényesítés

Utalványozás

Utalványozás ellenjegyzése

Pénzügyi teljesítés

Könyvvezetés-
ben való megjelenés

1

A fejezet költségvetési javaslatához adatszolgáltatások

Áht, Ámr, PM tervezési körirat, felügyeleti szerv tervezési szabályai

Előkészítő és végrehajtó: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Koordináló: Főosztályvezető

Felmérések, összesítő nyilvántar-
tás

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

PM tervezési tájékoztatóban megjelölt dátumig

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető, mivel ezek az adatok nem jelennek meg a főkönyvi könyvelésben.

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

1.1

Fejlesztési többletigények összeállítása (pl. új létesítmények működtetése, beruházási, felújítási igények, új feladatok, illetményfejlesztések stb.)

ÁHT, Ámr, PM tervezési körirat, felügyeleti szerv tervezési irányelvek

A szükséges fejlesztési igények felmérése, rangsorolása Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Koordináló: Főosztályvezető, Végrehajtó: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Controller

Fejlesztési igények írásba foglalása

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

A felügyeleti szerv által megadott leadási határidő előtt legalább 5 nappal

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

1.2

Saját bevételek körének és mértékének tervévre történő kialakítása

ÁHT, Ámr, PM tervezési körirat, felügyeleti szerv tervezési irányelvek

Az előző évek bevétele alapján prognosztizálható a saját bevétel

Kimutatás a tárgyévi és tervévi saját bevételekről

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Mint az 1.1. pontban

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

1.3

Kiemelt kiadási előirányzatok tervezése

ÁHT, Ámr, PM tervezési körirat, felügyeleti szerv tervezési irányelvek

A pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezetőnek kell áttekintenie az előző évi tapasztalati adatok és az 1.2. pontban megtervezett saját bevételekhez kapcsolódó kiemelt kiadási előirányzatokat

Kimutatás a tárgyévi és tervévi kiemelt előirányza-
tokról

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Mint az 1.1. pontban

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

1.4

Engedélyezett létszámkeret felülvizsgálata és a tervezési javaslathoz történő igazítása

mint az 1. pont

A humánpolitikai vezetőnek át kell tekintenie a bányafelügyelet feladatait a tervévre vonatkozó engedélyezett létszámkeret szempontjából, illetve a felügyeleti szerv által kiadott tervezési útmutatóban a létszámkeret kialakításához szükséges intézkedések végrehajtására vonatkozó intézkedési javaslatokat.

Kimutatás az engedélyezett létszámkeret változásáról és az esetleges intézkedési javaslatokról, változás esetén

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Mint az 1.1. pontban

Elnök

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

1.5

Az éves költségvetési javaslat mellett a további 2 év költségvetési kereteinek meghatározása

mint az 1. pont

A bányafelügyelet az 1.1.-1.4. pontok szerint kialakított tervévi költségvetési javaslatot alapul véve el kell készítenie további 2 évre vonatkozó költségvetési javaslatát a tervezési útmutatóban megadott irányelvek alapján.

Kimutatás a további 2 év jellemző tervezési paraméterei-
ről

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Az 1.1. pontban meghatározott határidő követően, a leadás előtt 2-3 nappal

Ellenőrzés:
Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

2

Az 1. pont szerinti javaslat Országgyűlésnek történő benyújtásáig kért kiegészítő adatszolgáltatások teljesítése

mint az 1. pont

Az adatkéréstől függően. Ezek általában eseti, sürgős feladatok. Itt előkészítés nem értelmezhető.

A felügyeleti szerv által kért adatszolgál-
tatás

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

A felügyeleti szerv által megadott időpontban

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

3

Kincstári költségvetés elkészítése

Áht. Ámr

A pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezetőnek a felügyeleti szervtől megkapott tervévre vonatkozó keretszámok alapján el kell készíteni a kincstári költségvetést. Ennél a feladatnál az előző évi tapasztalatok, ill. tervévi saját bevételek figyelembe vételével. Előkészítő és végrehajtó: controller, pénzügyi főelőadó, koordináló: pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető

A Magyar Államkincstár által megküldött K11-es program alapján elkészített költségvetés

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

A felügyeleti szerv által megadott időpontban

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

4

Elemi költségvetés elkészítése

Áht. Ámr

A költségvetési törvény elfogadását követően, a felügyeleti szerv által megadott szempontok alapján el kell készítenie az elemi költségvetését. Ebben a megadott keretszámok szigorú betartása mellett az egyes részelőirányzatok kialakítását a rendelkezésre álló előző évi tapasztalati adatok, ill. a tervévi új feladatok alapján kell elvégezni. Előkészítő és végrehajtó: controller, pénzügyi főelőadó, koordináló: pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető

K11-es program alapján elkészített elemi költségvetés

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

A felügyeleti szerv által megadott időpontban

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Forrás SQL

5

Elemi költségvetés felügyeleti szervvel történő egyeztetése, átadása és jóváhagyása

Áht. Ámr

Előkészítő és végrehajtó:Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Koordináló: Főosztályvezető

Felügyeleti szervtől kapott jóváhagyó dokumentum

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

A felügyeleti szervvel egyeztetett időpontban

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető




Költségvetési előirányzatok módosítása

Soszám

Tevékenység/
feladat

Jogszabályi alap

Előkészítés, illetve az egyes feladatok tartalma (előkészítő, koordináló, végrehajtó)

Keletkező dokumentum

Felelős/kötele-
zettségvállaló

Kötelezettség-
vállalás ellenjegyzése

Teljesítés szakmai igazolása

Határidő

Ellenőrzés/ér-
vényesítés

Utalványozás

Utalványozás ellenjegyzése

Pénzügyi teljesítés

Könyvvezetés-
ben való megjelenés

1.

A főkönyvi könyvelési adatok alapján az előirányzatok egyeztetése az analitikával

Áht. Ámr. Számviteli politika

Dokumentumok áttekintése és előkészítése Előkészítő és végrehajtó: pénzügyi főelőadó

Főkönyvi könyvelés alapdokumentumai

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

folyamatos

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

2.

Intézmény hatáskörben a jogszabály által megengedett módosítások előkészítése, illetve a felügyeleti hatáskör alá eső módosítások engedélyeztetése

Áht. Ámr. Számviteli politika

Dokumentumok áttekintése és előkészítése Előkészítő és végrehajtó: pénzügyi főelőadó, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető

Egyeztető táblák

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

folyamatos

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

3.

Meghatározott űrlap elkészítése

Áht. Ámr. Számviteli politika

Előkészítő és végrehajtó: pénzügyi főelőadó, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető

Űrlapok

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

folyamatos

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

4.

Intézmény hatáskörben elkészített EG-03I űrlapok továbbítása a Kincstárhoz, a felügyeleti hatáskörben lévő előirányzat módosítások iratait a felügyeleti szerv felé

Áht. Ámr. Számviteli politika

Előkészítő és végrehajtó: pénzügyi főelőadó, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető

Fax értesítője

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

folyamatos

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

5.

Kincstár által jóváhagyott intézményi hatáskörű előirányzat módosításokról felügyeleti szerv felé tájékoztatása

Áht. Ámr. Számviteli politika

Előkészítő és végrehajtó: pénzügyi főelőadó, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető

Fax értesítője

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

folyamatos

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

6.

A jóváhagyott intézményi, felügyeleti és kormányzati hatáskörű előirányzat módosítás könyvelése

Áht. Ámr. Számviteli politika

Előkészítő és végrehajtó: pénzügyi főelőadó, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető

Előirányzat-
módosítás dokumentu
mainak könyvelési bizonylata, egyeztető tábla

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

folyamatos

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

FORRÁS SQL



Szolgáltatások igénybevételével kapcsolatos gazdálkodás

Soszám

Tevékenység/
feladat

Jogszabályi alap

Előkészítés, illetve az egyes feladatok tartalma (előkészítő, koordináló, végrehajtó)

Keletkező dokumentum

Felelős/kötele-
zettségvállaló

Kötelezettség-
vállalás ellenjegyzése

Teljesítés szakmai igazolása

Határidő

Ellenőrzés/ér-
vényesítés

Utalványozás

Utalványozás ellenjegyzése

Pénzügyi teljesítés

Könyvvezetés-
ben való megjelenés

1.

Igények felmérése, összegezése

Gazdálkodási ügyrend, Kötelezettségvállalási szabályzat, munkaköri leírások,

Szükségletek áttekintése, éves keretek ellenőrzése Előkészítő és végrehajtó: üzemeltetési ügyintéző Koordináló: Gazdasági főosztályvezető

igények rögzítése

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

a pénzügyi forrás rendelkezésre állásának függvénye

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

2.

Megrendelések elkészítése, megkötése kötelezettségvállalás ellenjegyzése, fedezet meglétének ellenőrzése

Ptk. SZMSZ, Kötelezettségvállalási szabályzat, munkaköri leírások

Előkészítő és végrehajtó: üzemeltetési ügyintéző Koordináló: Gazdasági főosztályvezető

Megrende-
lések, ellenjegyzett fedezet-
igazolás

Kötelezettség-
vállalási szabályzat szerint

Kötelezettség-
vállalási szabályzat szerint

Kötelezettség-
vállalási szabályzat szerint

Megrendelés szerint

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

3.

A megrendelések alapján kötelezettségvállalás nyilvántartása

Ámr. Vhr. Számlarend

Előkészítés: Számviteli és pénzügyi főmunkatársak, Koordináló: Számviteli osztályvezető Végrehajtó: számviteli főmunkatársak

Kötelezett-
ségvállalási analitika

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

iktatott szerződés leadása után

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

FORRÁS SQL

4.

Szolgáltatások teljesítése, átvétele

Ptk, Vhr. Számlarend

Átvétel megszervezése, Előkészítő és végrehajtó: üzemeltetési ügyintéző

Jegyzőkönyv, teljesítés igazolás

Kötelezettség-
vállalási szabályzat szerint

Nem értelmezhető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat szerint

Megrendelés szerint

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

5.

Szolgáltatási számla beérkezése, iktatása, rögzítése, számla ellenőrzése a megrendelés és teljesítés alapján

Gazdálkodási ügyrend, Kötelezettségvállalási szabályzat, munkaköri leírások, Sztv, Áfa tv, Vhr, Számlarend

Előkészítő: pénzügyi ügyintéző, koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Végrehajtó: Pénzügyi ügyintéző
1, 2

bejövő számla

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat szerint

Számla beérkezését követően

Pénzügyi főelőadó

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Iktatott számla alapján a Forrásban

6.

Az utalványlappal és kötelezettségvállalás számmal ellátott számla ellenőrzése a szükséges mellékletek, aláírások száma, tartalom ellenőrzése, érvényesítés, kontírozás, könyvelés

Gazdálkodási ügyrend, Kötelezettségvállalási szabályzat, munkaköri leírások, Sztv, Áfa tv, Vhr, Számlarend

Előkészítő: Pénzügyi ügyintéző Koordináló: számviteli osztályvezető Végrehajtó: számviteli főmunkatárs, mérlegképes könyvelő

Forrásból nyert bizonylat

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

a számlán megjelölt fizetési határidő

Pénzügyi főelőadó

Főosztályvezető

Pénzügyi és bér-gazdálkodási osztályvezető és Számviteli osztályvezető

Nem értelmezhető

O.-as számla-osztályban a kötelezettségvállalás rögzítése

7.

Számla kiegyenlítése, banki átutalások teljesítésének feldolgozása, rendszerezése a bankkivonatokhoz

Ptk. Sztv. Ámr, Vhr, Számlarend, munkaköri leírások

Szükséges igazolások, okmányok összegyűjtése, aláírások rögzítése, Előkészítő: pénzügyi ügyintéző, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Végrehajtó pénzügyi főelőadó

átutalási megbízás

Gazdasági főosztály-
vezető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

a számlán megjelölt fizetési határidő

Pénzügyi főelőadó

Kötelezettség-
vállalási szabályzat szerint

Gazdasági vezető

Pénzügyi ügyintéző

főkönyvi könyvelésben könyvelt számla

Beszerzés, felújítás, beruházás

Soszám

Tevékenység/
feladat

Jogszabályi alap

Előkészítés, illetve az egyes feladatok tartalma (előkészítő, koordináló, végrehajtó)

Keletkező dokumentum

Felelős/
kötelezettség-
vállaló

Kötelezettség-
vállalás ellenjegyzése

Teljesítés szakmai igazolása

Határidő

Ellenőrzés/
érvényesítés

Utalványozás

Utalványozás ellenjegyzése

Pénzügyi teljesítés

Könyvvezetésben való megjelenés

1.

Igények felmérése

Gazdálkodási Ügyrend, Kötelezettség-
vállalási Szabályzat,

Beruházási szükségletek áttekintése, éves keretek ellenőrzése Előkészítő és végrehajtó: üzemelte-
tési ügyintéző

Igények jegyzéke

Gazdasági vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

a pénzügyi forrás rendelkezésre állásának függvénye

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

2.

Igények felmérése után az igények rangsorolása

Gazdálkodási Ügyrend

beszerzési kérelem elkészítése Előkészítő és végrehajtó: üzemelte-
tési ügyintéző

beszerzési kérelem

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

a pénzügyi forrás rendelkezésre állásának függvénye

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

3.

Közbeszereztetés, ha szükséges

közbeszerzési adott évi költségvetési törvény

Közbeszerzés előkészítése és végrehajtása: üzemeltetési ügyintéző, Koordináló Gazdasági főosztályvezető

Közbeszer-
zési pályázat kiírása

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

törvényben meghatározott nap

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

4.

Megrendelés: 4.1 építés beruházás, felújítás 4.2 gép műszer beruházás 4.3 egyéb beruházás 4.4 tárgyi eszköz beszerzés

Ptk. Sztv.

Egyeztetések előkészítése és végrehajtása: üzemeltetési ügyintéző, Koordináló Gazdasági főosztályvezető

megrendelés

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

beruházásoktól függően

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Kötelezettség-
vállalás nyilvántartás

5.

Szerződés megkötése, kötelezettségvállalás ellenjegyzése, fedezet meglétének ellenőrzése

Ptk. Sztv. Ámr, Vhr, Számlarend

Előkészítő és végrehajtó: üzemeltetési ügyintéző Koordináló: Gazdasági főosztályvezető

szerződés

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Szerződésben foglaltak szerint

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

5.1

A nyertes ajánlattevővel megkötött szerződés nyilvántartásba vétele a Gazdasági főosztályon a teljesítés-igazolás, üzembe helyezési jegyzőkönyv alapján

Gazdálkodási Ügyrend

Teljesítésigazolás, üzembe helyezési jegyzőkönyv alapján

Teljesítési igazolás, jegyzőkönyv

Gazdasági főosztály-
vezető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

szerződés nyilvántartástól függően

Nem értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Forrás SQL eszköznyilván-tartás

6.

Beruházások, Felújítások megvalósulása, átvétele

Ptk.

átvétel megszervezése Előkészítő és végrehajtó üzemeltetési ügyintéző, Koordináló: Gazdasági főosztályvezető

szállítólevél, átadás-
átvételi jegyzőkönyv

Felelős:
a beruházás átvételére kijelölt személy

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

szerződés szerint

Nem értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

7.

Számla beérkezése, iktatása, rögzítése, számla ellenőrzése a megrendelés és teljesítés alapján

Gazdálkodási ügyrend, Kötelezettségvállalási szabályzat, munkaköri leírások, Sztv, Áfa tv, Vhr, Számlarend

Előkészítő: pénzügyi ügyintéző koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Végrehajtó: Pénzügyi ügyintéző
1, 2

bejövő
számla

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

számla szerint

pénzügyi ügyintéző

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Iktatott számla alapján a Forrásban

7.1

Az utalványlappal és kötváll számmal ellátott számla ellenőrzése a szükséges mellékletek, aláírások száma, tartalom ellenőrzése, érvényesítés, kontírozás, könyvelés

Gazdálkodási ügyrend, Kötelezettségvállalási szabályzat, munkaköri leírások, Sztv, Áfa tv, Vhr, Számlarend

Előkészítő: Pénzügyi ügyintéző Koordináló: számviteli osztályvezető Végrehajtó: Pénzügyi előadó, számviteli főmunkatárs,
mérlegképes könyvelő

Forrásban kinyert utalványlap

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

a számlán megjelölt fizetési határidő

pénzügyi ügyintéző

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Nem értelmezhető

O.-as számla-osztályban a kötelezettségvállalás rögzítése

8.

Számla kiegyenlítése, banki átutalások teljesítésének feldolgozása, rendszerezése a bankkivonatokhoz

Ptk. Sztv. Ámr, Vhr, Számlarend, munkaköri leírások

Szükséges igazolások, okmányok összegyűjtése, aláírások rögzíté-
se, Előkészítő:
pénzügyi ügyintéző, Koordináló: Pénzügyi
és bérgazdálkodási osztályvezető,
Végrehajtó pénzügyi ügyintéző

átutalási megbízás

Gazdasági főosztály-
vezető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

a számlán megjelölt fizetési határidő

Kötelezettség-
vállalási szabályzat szerint

Kötelezettség-
vállalási szabályzat szerint

Kötelezettség-
vállalási szabályzat szerint

Nem értelmezhető

főkönyvi könyvelésben könyvelt számla



Befektetett eszközök beszerzése

Soszám

Tevékenység/
feladat

Jogszabályi alap

Előkészítés, illetve az egyes feladatok tartalma (előkészítő, koordináló, végrehajtó)

Keletkező dokumentum

Felelős/
kötelezettség-
vállaló

Kötelezettség-
vállalás ellenjegyzése

Teljesítés szakmai igazolása

Határidő

Ellenőrzés/ér-
vényesítés

Utalványozás

Utalványozás ellenjegyzése

Pénzügyi teljesítés

Könyvvezetés-
ben való megjelenés

1.

Megrendelés

Ptk. Kötelezettségvállalási szabályzat

Egyeztetések előkészítés és végrehajtása üzemeltetési ügyintéző, Koordináló: gazdasági főosztályvezető

Megrendelő, Szerződés

Kötelezettség-
vállalási szabályzat szerint

Kötelezettség-
vállalási szabályzat szerint

Nem értelmezhető

Megrendelés szerint

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

2.

A megrendelés visszaigazolása, kötelezettségvállalás előkészítése

Ámr, Vhr, Számlarend

Előkészítő és végrehajtó: üzemeltetési ügyintéző, számviteli főmunkatárs

visszaigazolt megrendelés,

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Kötelezettség-
vállalás nyilvántartása

3.

A leszállított befektetett eszközök átvétele

Ptk.

Átvétel megszervezése Előkészítő és végrehajtó: üzemeltetési ügyintéző

szállítólevél, átadás-
átvételi jegyzőkönyv

üzemeltetési ügyintéző

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

szerződésben foglaltak alapján

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

4.

Számla beérkezése, iktatása, rögzítése, számla ellenőrzése a megrendelés és teljesítés alapján

Gazdálkodási ügyrend, Kötelezettségvállalási szabályzat, munkaköri leírások, Sztv, Áfa tv, Vhr, Számlarend

Előkészítő: pénzügyi ügyintéző koordináló: pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Végrehajtó: Pénzügyi ügyintéző
1, 2

bejövő
számla

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Számla alapján

Pénzügyi főelőadó

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Iktatott számla alapján a Forrásban

5.

A leszállított befektetett eszköz-nyilvántartásba vétele átvétele

Sztv, Vhr, Számlarend

Előkészítő és végrehajtó: Üzemeltetési ügyintéző, számviteli főmunkatárs

állományba vételi bizonylat

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

átvételt követő 5. munkanap

Nem értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

tárgyi eszköz analitikus nyilvántartása a FORRÁSBAN

6.

Az utalványlappal és kötelezettségvállalási számmal ellátott számla ellenőrzése a szükséges mellékletek, aláírások száma, tartalom ellenőrzése, érvényesítés, kontírozás, könyvelés

Gazdálkodási ügyrend, Kötelezettségvállalási szabályzat, munkaköri leírások, Sztv, Áfa tv, Vhr, Számlarend

Előkészítő: Pénzügyi ügyintéző Koordináló: Számviteli osztályvezető Végrehajtó: Pénzügyi előadó, számviteli főmunkatárs, mérlegképes könyvelő

Forrásban rögzített bizonylat

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

a számlán megjelölt fizetési határidő

Pénzügyi főelőadó

Kötelezettségvállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Nem értelmezhető

O.-as számla-osztályban a Kötelezettség-
vállalás rögzítése

7.

Számla kiegyenlítése, banki átutalások teljesítésének feldolgozása, rendszerezése a bankkivonatokhoz

Ptk. Sztv. Ámr, Vhr, Számlarend , munkaköri leírások

Szükséges igazolások, okmányok összegyűjtése, aláírások rögzítése, Előkészítő: pénzügyi ügyintéző, Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Végrehajtó pénzügyi ügyintéző

átutalási megbízás

Gazdasági főosztály-
vezető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

a számlán megjelölt fizetési határidő

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Pénzügyi főelőadó

főkönyvi könyvelésben könyvelt számla



Költségvetési beszámolás folyamata

Soszám

Tevékenység/
feladat

Jogszabályi alap

Előkészítés, illetve az egyes feladatok tartalma (előkészítő, koordináló, végrehajtó)

Keletkező dokumentum

Felelős/
kötelezettség-
vállaló

Kötelezettség-
vállalás ellenjegyzése

Teljesítés szakmai igazolása

Határidő

Ellenőrzés/ér-
vényesítés

Utalványozás

Utalványozás ellenjegyzése

Pénzügyi teljesítés

Könyvvezetés-
ben való megjelenés

1.

A könyvvezetés utóellenőrzése

A Számvitelről szóló 2000. évi C törvény Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv, az államháztartás szervezeti beszámolási és könyvvezetési kötelezettségek sajátosságairól szóló 249/2000 (XII.24) Korm. rendelet, Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.17) Korm. rendelet Gazdálkodási Ügyrend, Számviteli politika, Munkaköri leírások

Előkészítő: Számviteli ügyintéző Koordináló: számviteli osztályvezető Végrehajtó: Számviteli főmunkatársak, mérlegképes könyvelők

Főkönyvi kivonat, könyvelési alapbizony-
latok

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

tárgyévet követő év február 28.

Főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

FORRÁS SQL

2.

Főkönyvi kivonat, előirányzatok egyeztetése

A Számvitelről szóló 2000. évi C törvény Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Tv, az államháztartás szervezeti beszámolási és v kötelezettségek sajátosságairól szóló 249/2000 (XII.24) Korm. rendelet, Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.17) Korm. rendelet Gazdálkodási Ügyrend, Számviteli politika, Munkaköri leírások

Előkészítő: Számviteli ügyintéző, Koordináló: számviteli osztályvezető Számviteli főmunkatársak, mérlegképes könyvelők, pénzügyi ügyintézők

Főkönyvi kivonat, könyvelési alapbizony-
latok

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

beszámoló határidő előtt

Főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

FORRÁS SQL

3.

Leltározás egyeztetése

A Számvitelről szóló 2000. évi C törvény Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Tv, az államháztartás szervezeti beszámolási és könyvvezetési kötelezettségek sajátosságairól szóló 249/2000 (XII.24) Korm. rendelet, Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.17) Korm. rendelet Gazdálkodási Ügyrend, Számviteli politika, Munkaköri leírások

Előkészítő: Számviteli ügyintéző Koordináló: számviteli osztályvezető Végrehajtó: Számviteli főmunkatársak, mérlegképes könyvelők

Eszköz, Készlet leltári listák, főkönyvi kivonat, analitikus nyilván-
tartásai,
könyvelési bizonylatai

Felelős:
Leltár bizottság

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

beszámoló határidő előtt

Főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

FORRÁS SQL

4

Könyvviteli mérleg összeállítása, jóváhagyása

A Számvitelről szóló 2000. évi C törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Tv, az államháztartás szervezeti beszámolási és könyvvezetési kötelezettségek sajátosságairól szóló 249/2000 (XII.24) Korm. rendelet, Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.17) Korm. rendelet Gazdálkodási Ügyrend, Számviteli politika, Munkaköri leírások

Előkészítő: Számviteli ügyintéző Koordináló: Számviteli osztályvezető, Végrehajtó: Számviteli főmunkatársak, mérlegképes könyvelők

Főkönyvi kivonat, leltár,
mérleg-
jelentés

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Időközi mérleg-jelentés, Féléves, Éves

Főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

FORRÁS SQL

5

Pénzforgalmi jelentés, a beszámoló K11 összeállítása

A Számvitelről szóló 2000. évi C törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Tv, az államháztartás szervezeti beszámolási és könyvvezetési kötelezettségek sajátosságairól szóló 249/2000 (XII.24) Korm. rendelet, Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.17) Korm. rendelet Gazdálkodási Ügyrend, Számviteli politika, Munkaköri leírások

Előkészítő: Számviteli ügyintéző Koordináló: számviteli osztályvezető Végrehajtó: Számviteli főmunkatársak, mérlegképes könyvelők

Pénzforgalmi jelentés, beszámoló k11

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

mint az 1. pontban

Főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

FORRÁS SQL

6

Előirányzat-maradvány összeállítása

A Számvitelről szóló 2000. évi C törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Tv, az államháztartás szervezeti beszámolási és könyvvezetési kötelezettségek sajátosságairól szóló 249/2000 (XII.24) Korm. rendelet, Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.17) Korm. rendelet Gazdálkodási Ügyrend, Számviteli politika, Munkaköri leírások

Előkészítő: Pénzügyi és számviteli főmunkatársak Koordináló: számviteli osztályvezető Végrehajtó: Számviteli főmunkatársak, pénzügyi ügyintézők

kötelezettségvállalásokról kimutatás, maradvány-
táblázat

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

mint az 1. pontban

Főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

FORRÁS SQL

7

Kiegészítő mellékletek összeállítása

A Számvitelről szóló 2000. évi C törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Tv, az államháztartás szervezeti beszámolási és könyvvezetési kötelezettségek sajátosságairól szóló 249/2000 (XII.24) Korm. rendelet, Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.17) Korm. rendelet Gazdálkodási Ügyrend, Számviteli politika, Munkaköri leírások

Előkészítő: Számviteli ügyintéző Koordináló: számviteli osztályvezető Végrehajtó: Számviteli főmunkatársak, mérlegképes könyvelők

Kiegészítő melléklet

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

mint az 1. pontban

Főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

FORRÁS SQL

8

Az intézményi költségvetés beszámolójának szöveges indoklása

A Számvitelről szóló 2000. évi C törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Tv, az államháztartás szervezeti beszámolási és könyvvezetési kötelezettségek sajátosságairól szóló 249/2000 (XII.24) Korm. rendelet, Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.17) Korm. rendelet Gazdálkodási Ügyrend, Számviteli politika, Munkaköri leírások

Előkészítő: Controller Koordináló: Számviteli osztályvezető, Végrehajtó: controller

Szöveges beszámoló jelentés

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

mint az 1. pontban

Főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

FORRÁS SQL

9

Az összeállított beszámoló jelentés leadása

A Számvitelről szóló 2000. évi C törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv, az államháztartás szervezeti beszámolási és könyvvezetési kötelezettségek sajátosságairól szóló 249/2000 (XII.24) Korm. rendelet, Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.17) Korm. rendelet Gazdálkodási Ügyrend, Számviteli politika, Munkaköri leírások

Előkészítő: Számviteli osztályvezető, Koordináló: Főosztályvezető, Végrehajtó: Számviteli főmunkatársak, mérlegképes könyvelők

Mérleg,
szöveges
beszámoló-
jelentés

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

mint az 1. pontban

Főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető



Bérbeadás

Soszám

Tevékenység/
feladat

Jogszabályi alap

Előkészítés, illetve az egyes feladatok tartalma (előkészítő, koordináló, végrehajtó)

Keletkező dokumentum

Felelős/kötele-
zettségvállaló

Kötelezettség-
vállalás ellenjegyzése

Teljesítés szakmai igazolása

Határidő

Ellenőrzés/
érvényesítés

Utalványozás

Utalványozás ellenjegyzése

Pénzügyi teljesítés

Könyvvezetés-
ben való megjelenés

1

Szabad kapacitás felmérése

Vagyontörvény

Költségvetési előirányzatok vizsgálata Előkészítő és végrehajtó: üzemeltetési ügyintéző

Belső feljegyzések

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

eseti

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

2

Szerződés előkészítése

Ptk, Gazdálkodási ügyrend, SZMSZ, Számlarend

Előkészítő és végrehajtó: üzemeltetési ügyintéző Koordináló Gazdasági főosztályvezető

megrendelés

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Nem értelmezhető

Szerződés szerint

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Nyilvántartás-
ba vétel

3

Számlakibocsátás

Áfa tv, Sztv, Gazdálkodási ügyrend, Számlarend

Előkészítő és végrehajtó pénzügyi ügyintéző, korrdináló pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető

Számla

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Szerződésben rögzített időpont

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Nem értelmezhető

A bevételt számla alapján az analitikában pénzügyi ren-dezést köve-tően a főkönyv-ben



Vagyongazdálkodással kapcsolatos feladatok

Soszám

Tevékenység/
feladat

Jogszabályi alap

Előkészítés, illetve az egyes feladatok tartalma (előkészítő, koordináló, végrehajtó)

Keletkező dokumentum

Felelős/kötelezettségvállaló

Kötelezettség-
vállalás ellenjegyzése

Teljesítés szakmai igazolása

Határidő

Ellenőrzés/
érvényesítés

Utalványozás

Utalványozás ellenjegyzése

Pénzügyi teljesítés

Könyvvezetés-
ben való megjelenés

1.

Tárgyi eszköz analitikus nyilvántartásának ellenőrzése

Számviteli szabályzatok, Munkaköri leírások, Leltárkészítési és leltározási szabályzat

Előkészítő:
Számviteli Osztályvezető Koordináló: Számviteli Osztályvezető Végrehajtó számviteli főmunkatárs

Negyedéves mérlegbeszámoló, analitikus nyilvántartás és a főkönyvi kivonat egyeztetésé-
ről készült lista

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Negyedévente

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Forrás SQL

2.

Értékkezelés, szigorú számozású nyomtatvány ellenőrzése

Pénzkezelési Szabályzat, Munkaköri leírások

A pénztárkönyv napi záró egyenlegének és a készpénz egyezőségének ellenőrzése. Szigorú számozású nyomtatványok analitikus nyilvántartással való egyeztetése. Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Végrehajtó: Pénzügyi ügyintéző

Kimutatások

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Készpénz esetén naponta, egyéb esetben negyedévente

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

3.

Lakáscélú munkavállalói kölcsön törlesztés nyilvántartásának ellenőrzése.

Számviteli szabályzatok, Munkaköri leírások

A kölcsön szerződésben vállalt törlesztő részletekről készült analitikus kimutatás és a pénzintézet értesítése alapján a lakásszámlára befolyó törlesztő részleltek egyezőségének vizsgálata. Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Végrehajtó: Pénzügyi ügyintéző

Kimutatások

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Negyedévente

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

4.

Leltározás (leltárfelvételi ívek, összesítők, analitikus nyilvántartás ellenőrzése)

Számviteli szabályzatok, Munkaköri leírások, Leltárkészítési és leltározási szabályzat

Előkészítő: Számviteli Osztályvezető Koordináló: Számviteli Osztályvezető Végrehajtó számviteli főmunkatárs

Leltározási jegyzőkönyv

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Évente

Gazdasági főosztályvezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Forrás SQL

5.

Selejtezés, hasznosítás

Selejtezési Szabályzat, Munkaköri leírások

A selejtezési jegyzőkönyvben szereplő tételek analitikus nyilvántartásból illetve a főkönyvből való kivezetése, ellenőrzése. A hasznosításra javasoltak pénzügyi befolyásolásának ellenőrzése. Előkészítő: Gazdasági szakreferens Koordináló Számviteli osztályvezető Végrehajtó: Számviteli főmunkatárs

Selejtezési és hasznosítási jegyzőkönyv, bevételi és kiadási bizonylatok

Gazdasági főosztály-
vezető

nem
értelmezhető

nem értelmezhető

Leltározást megelőzően

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

Forrás SQL



A bányafelügyelet szakigazgatási-hatósági jogköréhez kapcsolódó pénzügyi-számviteli folyamat.

Soszám

Tevékenység/
feladat

Jogszabályi alap

Előkészítés, illetve az egyes feladatok tartalma (előkészítő, koordináló, végrehajtó)

Keletkező dokumentum

Felelős/
kötelezettség-
vállaló

Kötelezettség-
vállalás ellenjegyzése

Teljesítés szakmai igazolása

Határidő

Ellenőrzés/
érvényesítés

Utalványozás

Utalványozás ellenjegyzése

Pénzügyi teljesítés

Könyvvezetés-
ben való megjelenés

1.

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatással kapcsolatos (KET) nem gazdasági főosztályt érintő feladatok

1993. évi XLVIII. Törvény a bányászatról, 2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről (Art), 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás ált. szabályairól (Ket-ről)

Előkészítő: Szakigazgatás-hatósági munkát végző ügyintéző, Koordináló: Bányakapitány, Bányászati, Gázip-Ép főosztályvezető, Végrehajtó: Szakigazgatás-hatósági munkát végző ügyintéző

Szakigazga-
tás-hatósági
feladat során
létrehozott
dokumentum
(bírsághatá-
rozat,
hatósági igazolás, döntés, végzés,) és egyéb KET-tel kap-
csolatos kötelezett-
séggel járó feladat, dokumentum

Elsőfokon: Bányakapitány, Járadék-bevételi osztály vezetője Másodfokon: Bányászati. Gázipari, Ép főosztály-
vezető, Elnök

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

folyamatos

Elsőfokon: Bányakapitány, Járadék-bevételi osztály vezetője

Másodfokon: Bányászati, Gázipari, Épip főosztályvezető, Elnök

nem
értelmezhető

nem
értelmezhető

nem értelmezhető

KIR, irattár

1.1

Gazdasági Főosztály munkatársainak kapcsolattartása az érintettekkel, ügyfelekkel, Bányászati, Gázipari, Ép Főosztállyal, Járadék-bevételi Osztállyal, Jogi Főosztállyal, Bányakapitányságokkal

Munkaköri leírás, SZMSZ

Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Koordináló: Főosztályvezető,
Végrehajtó: controller pénzügyi főmunkatárs

Adatlapok, nyilvántartá-
sok, hatósági igazolások, jogerős határozatok, végzések, döntések megküldése a Gazdasági Főosztály felé

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

folyamatos

Gazdasági főosztályvezető

nem
értelmezhető

nem értelmezhető

nem értelmezhető

Nem értelmezhető

2.

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatással (KET) kapcsolatos gazdasági feladatok végrehajtása

1993. évi XLVIII. Törvény a bányászatról, 2003. évi XCII. Törvény az adózás rendjéről (Art), 2004. évi CXL. Törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás ált. szabályairól (Ket-ről), Munkaköri leírások,

Előkészítő és végrehajtó: pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Koordináló: Gazdasági főosztályvezető

Kialakított összesítő nyilvántar-
tási, kimutatási rendszer bevezetése, végrehajtása, szakmai útmutatás

Gazdálkodási főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

folyamatos

Gazdasági főosztályvezető

nem
értelmezhető

nem értelmezhető

nem értelmezhető

Forrás program

2.1

Bányafelügyelet bírságbevétellel kapcsolatos pénzügyi-számviteli feladatok

1993. évi XLVIII. Törvény a bányászatról, 2003. évi XCII. Törvény az adózás rendjéről (Art), 2004. évi CXL. Törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás ált. szabályairól (Ket-ről), Munkaköri leírások,

Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Számviteli osztályvezető
Végrehajtó:
pénzügyi főelőadó

Kialakított összesítő nyilvántar-
tási, kimutatási rendszer bevezetése, végrehajtása, szakmai útmutatás

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

folyamatos

Gazdasági főosztályvezető

nem
értelmezhető

nem értelmezhető

nem értelmezhető

Forrás program

2.1.1.

Bányászati bírsággal és késedelmi pótlékkal összefüggő pénzügyi-számviteli feladatok

1993.évi XLVIII. törvény a bányászatról, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelettel

Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Számviteli osztályvezető
Végrehajtó:
pénzügyi főelőadó

A jogerős határozat alapján bevételi előírás és befizetés felvezetése az analitikus nyilvántar-
tásban,
részletfizetést engedélyező határozat kiadása

a befolyt bírság 60-% ról megpályáztatása pályázaton elnyert partnerek felé összeg elutalása kötelezettségvállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Nem értelmezhető

folyamatos

Gazdasági főosztályvezető

Bírságbevétellel kapcsolatos utalványozása az elnök, Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Átutalás

Forrás program

2.1.2.

Bányászati piacfelügyeleti bírság (eljárási bírság vagy végrehajtási bírság)-gal kapcsolatos pü-számviteli feladatok

Bányászatról szóló 1993.évi XLVIII.törvény a bányászatról, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelettel, KET 153. §

Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Számviteli osztályvezető
Végrehajtó:
pénzügyi főelőadó

A jogerős határozat alapján bevételi előírás és befizetés felvezetése az analitikus nyilvántar-
tásban

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

folyamatos

Gazdasági főosztályvezető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Átutalás

Forrás program

2.1.3.

Szabálysértési bírsággal kapcsolatos pénzügyi-számviteli feladatok

1999. évi LXIX. törvény a szabálysértésekről, 1990. XCIII. törvény az illetékekről, Munkaköri leírások

Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Számviteli osztályvezető
Végrehajtó:
pénzügyi főelőadó

A jogerős határozat alapján bevételi előírás és befizetés felvezetése az analitikus nyilvántar-
tásban

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

folyamatos

Gazdasági főosztályvezető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Átutalás

Forrás program

2.1..4

Munkaügyi bírsággal összefüggő pénzügyi és számviteli feladatok

1996.évi LXXV.törvény a munkaügyi ellenőrzésről, munkaköri leírások

Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Koordináló:Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Számviteli osztályvezető
Végrehajtó:
pénzügyi főelőadó

A jogerős határozat alapján bevételi előírás és befizetés felvezetése az analitikus nyilvántar-
tásban

a bírság 100- %-ának Minisztérium felé továbbutaltatása gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

folyamatos

Gazdasági főosztályvezető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Átutalás

Forrás program

2.1.5.

Munkavédelmi bírsággal kapcsolatos pénzügyi-számviteli feladatok

1993.évi XCIII.törvény a munkavédelemről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelettel, munkaköri leírások

Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Koordináló:Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Számviteli osztályvezető
Végrehajtó:
pénzügyi főelőadó

A jogerős határozat alapján bevételi előírás és befizetés felvezetése az analitikus nyilvántartás-ban

a bírság 100%-ának továbbutaltatása OMMF felé gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem
értelmezhető

folyamatos

Gazdasági főosztályvezető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Átutalás

Forrás program

2.1.6.

Építésügyi bírsággal kapcsolatos pénzügyi-számviteli feladatok

245/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet az építésügyi bírság megállapításának részletes szabályairól, 18/2007. (VIII.9.) ÖTM rendelet az építésügyi célelőirányzatról, munkaköri leírások

Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Koordináló:Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető Számviteli osztályvezető
Végrehajtó:
pénzügyi főelőadó

A jogerős határozat alapján bevételi előírás és befizetés felvezetése az analitikus nyilvántar-
tásban

a bírság 100%-a továbbutaltatása a Minisztérium felé gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

folyamatos

Gazdasági főosztályvezető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Átutalás

Forrás program

2.2.

Bányafelügyelet felügyeleti díj bevétellel kapcsolatos pénzügyi-számviteli feladatok

1993. évi XLVIII. Törvény a bányászatról, 57/2005 GKM rendelet, Gazdálkodási ügyrend, munkaköri leírások

Bányajáradék önbevallásról készült felügyeleti díjelőírás felvezetése Forrás programba,
Előkészítő: Járadékbevételi. osztályvezető, Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, számviteli osztályvezető Koordináló: pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető
Végrehajtó:
controller, pénzügyi főelőadó

Bevételi előírásról analitikus nyilvántartás, és Forrás programba való kötelezettségvállalási nyilvántartás vezetése, Kivonatok, számlabizonylatok, felügyeleti díjbefizetés-ről szóló számla kiadása ügyfél részére, határozat kiadása az ügyfél részére a késedelmes fizetésért

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

befizetést követően a számlakiadás azonnal

Gazdasági főosztályvezető

Felügyeleti díjtúlfizetés visszautaláskor gazdasági főosztályvezető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Átutalás

Forrás program

2.3.

Bányafelügyelet igazgatási szolgáltatási díjbevétellel kapcsolatos pénzügyi-számviteli feladatok

1993. évi XLVIII. Törvény a bányászatról, 57/2005 GKM rendelet, Gazdálkodási ügyrend, munkaköri leírások

Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető és számviteli osztályvezető
Végrehajtó:
pénzügyi főelőadó

Határozatok,
végzések,
döntés kiadását követő beérkezett összeg alapján nyilvántar-
tások vezetése, részletesen vizsgadíjak-
ról, felleb-
bezésekről, különféle igazgatási díjakról, azután számla kiadása az ügyfél részére

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

befizetést követően a számla-kiadás azonnal

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Téves összeg vagy ig szolg díjtúlfizetés visszautaláskor gazdasági főosztályvezető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Pénzügyi főelőadó

Forrás program

2.4.

Végrehajtással, behajtás megindításával kapcsolatos pénzügyi számviteli feladatok

2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről, 2004. Évi CXL. Törvény a Ket-ről, munkaköri leírások

Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető és számviteli osztályvezető
Végrehajtó:
pénzügyi főelőadó

Bírósági
ítélet, határozatok kézhezvételé-
től számítva
levelezések megindítása az APEH és az Önkor-
mányzatok felé, belső feljegyzések

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

behajtás megindításakor

Gazdasági főosztályvezető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Pénzügyi főelőadó

Forrás program

2.4.1

A végrehajtási költségátalány megelőlegezésével kapcsolatos feladatok

2004. évi CXL. Törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás ált. szabályairól (Ket-ről), munkaköri leírás

Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető és számviteli osztályvezető
Végrehajtó:
pénzügyi főelőadó

Hátralékos ügyfél elleni tartozásbehajtás megkérése APEH, Önkormány-
zat felé, levelezések, belső feljegyzések az utalásról, analitikus nyilvántartá-
sok

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

behajtás megindításakor

Gazdasági főosztályvezető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Végrehajtási költségátalány átutalása pénzügyi főelőadó

Forrás program

2.4.2

A regisztrációs díjátutalással kapcsolatos pénzügyi-számviteli feladat

2005. évi CXL. Törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás ált. szabályairól (KET-ről), munkaköri leírás

Előkészítő: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető és számviteli osztályvezető
Végrehajtó:
pénzügyi főelőadó

Felszámoló biztos felé történő levél készítése, belső feljegyzés készítése az utalásról, Analitikus nyilvántartás

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

felszámoló biztos által megküldött levél alapján

Gazdasági főosztályvezető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Regisztrációs díj átutalása pénzügyi főelőadó

Forrás program

2.5.

Adatszolgáltatással, egyéb földtani feladatokkal (digitális másolás) kapcsolatos költségek és egyéb bevétellel összefüggő pénzügyi-számviteli feladatok

2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről, 2004. Évi CXL. Törvény a Ket-ről, munkaköri leírások

Előkészítő és Koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, számviteli osztályvezető
Végrehajtó:
pénzügyi főelőadó

Belső levelek, Nyilván-
tartás,
teljesítést igazoló számla

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

eseti

Gazdasági főosztályvezető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Átutalás pénzügyi főelőadó

Forrás program

2.6.

KET-tel kapcsolatos egyéb eljárási költségek (bizonyítási eszköz igénybevételével összefüggő költségmegelőlegezése, eljárási bírság megfizetése, fordítási költség, jeltolmácsolási költség, iratmásolási ktg stb) viselése pénzügyi számviteli folyamata

2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről, 2004. Évi CXL. Törvény a Ket-ről, munkaköri leírások

Előkészítő: Elsőfokon: Bányakapitány, főosztályvezető-helyettes
Másodfokon Bányászati Gázipari és Ép főosztályvezető Végrehajtó: pénzügyi ügyintéző, főelőadó

Számla kiadása, nyilvántartá-
sok (kötelezet-
tségvál-
lalás nyilván-
tartás)

Bányakapitány, Bányászati és Gázipari főosztály-
vezető, illetve Gazdasági
főosztály-
vezető

Nem értelmezhető

Nem értelmezhető

eseti

Gazdasági főosztályvezető

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Kötelezettség-
vállalási szabályzat alapján

Átutalás pénzügyi főelőadó

Forrás program

3.

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatással (KET) kapcsolatos gazdasági feladatok végrehajtásának ellenőrzése

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Tv, Gazdálkodási ügyrend, SZMSZ, munkaköri leírások

Kialakítja a KET-tel összefüggő gazdasági feladatok ellenőrzési pontjait Előkészítő: Pénzügyi főelőadó koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Végrehajtó: pénzügyi főelőadó 2.

Feljegyzések, Forrás program kivonatai

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

eseti

Gazdasági főosztályvezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Forrás program

3.1

A KET-tel kapcsolatos mindenféle kiadások, bevételek nyilvántartásának ellenőrzése, utalások ellenőrzése, kiadások,bevételek pénzügyi iktatásának és realizálásának ellenőrzése, esteleges hibák javítása

Gazdálkodási Ügyrend, SZMSZ, munkaköri leírások

Előkészítő: Pénzügyi főelőadó koordináló: Pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető, Végrehajtó: pénzügyi főelőadó 2.

Forrás programból lekönyvelt tételek lista-
állománya, analitikus nyilvántartá-
sok, kivonatok

Gazdasági főosztály-
vezető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

eseti

Gazdasági főosztályvezető

Nem
értelmezhető

Nem
értelmezhető

Nem értelmezhető

Forrás program

Az MBFH Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú függeléke


Az MBFH gazdasági szervezetének ügyrendje

Az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.), valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban Kt.) az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban Ámr.), a kincstári számlavezetés és finanszírozás, a feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok felhasználása, valamint egyes államháztartási adatszolgáltatások rendjéről szóló 46/2009. (XII. 30.) PM redelet, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint az MBFH részére fizetendő igazgatási, szolgáltatási díjakról, valamint a felügyeleti díj fizetésének részletes szabályairól szóló 57/2005. (VII. 7.) GKM rendelet alapján – a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (a továbbiakban MBFH) Szervezeti és Működési Szabályzatának előírásait figyelembe véve – az MBFH és a bányakapitányságok gazdasági feladatokat ellátó szervezetének (a továbbiakban gazdasági szervezet) hatás- és jogköre a következő.

I. Az MBFH gazdálkodási jogállása és gazdasági szervezete

Az MBFH önállóan működő és gazdálkodó központi közhatalmi költségvetési szerv. Előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező kincstári ügyfél. Az MBFH területi szervei a bányakapitányságok. Az MBFH egyetlen gazdasági szervezettel rendelkezik.
Az MBFH gazdasági szervezete a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter kijelölése alapján ellátja a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (a továbbiakban ELGI) gazdálkodási feladatait. Az ELGI önállóan működő költségvetési szerv, önálló jogi személy és saját alapító okirattal rendelkezik Az MBFH és az ELGI közötti kapcsolattartás, munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét munkamegosztási megállapodás rögzíti

A gazdasági szervezet felépítése
Gazdasági Főosztály:
– Pénzügyi és Bérgazdálkodási Osztály
– Számviteli Osztály
– Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Osztály

II. A gazdasági vezető (főosztályvezető) gazdálkodással összefüggő feladatai

1. Közvetlenül irányítja és ellenőrzi a gazdasági szervezetet.
2. A szakmai szervezeti egységek gazdasági munkájához iránymutatást ad.
3. Felügyeli az MBFH, valamint külön megállapodás alapján az ELGI éves költségvetésének előirányzatai tekintetében a gazdálkodással, könyvvezetéssel, adatszolgáltatással kapcsolatos tevékenységét.
4. Koordinálja a költségvetés, a féléves és az éves beszámoló valamint a negyedéves mérlegjelentések elkészítését.
5. Figyelemmel kíséri a bevételek és a kiadások alakulását, javaslatot készít az előirányzat módosításra.
6. Felügyeli a bérgazdálkodást, az MBFH, valamint külön megállapodás alapján az ELGI működtetésével, üzemeltetésével, az MBFH, valamint külön megállapodás alapján az ELGI vagyongazdálkodása körében a beruházással, a vagyon használatával, hasznosításával, védelmével kapcsolatos feladatokat.
A gazdasági vezető (főosztályvezető) vagy az általa írásban kijelölt – a jogszabályban előírt iskolai végzettséggel illetve képesítéssel rendelkező – személy ellenjegyzése nélkül a költségvetési szervet terhelő gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható, követelés nem írható elő, és ilyen intézkedés nem tehető.
A gazdasági vezető tartós vagy átmeneti akadályoztatása esetén a helyettese (főosztályvezető-helyettes) helyettesíti.

III. A költségvetés tervezése

1. A költségvetés tervezése és szakaszai:

a) Költségvetési javaslat:
A feladat során a megtervezésre kerülnek az irányító szerv által rögzített keretszámok alapján mindazon bevételek és kiadások, amelyek:
– jogszabályon alapulnak,
– szerződési, megállapodási (különösen többéves) kötelezettségen alapulnak,
– tapasztalatok alapján rendszeresen előfordulnak,
– eseti jelleggel vagy egyébként várhatóak,
– az eszközök hasznosításával függenek össze.

b) A költségvetési javaslat kidolgozása:
Az irányító szerv meghatározza az általános és kötelezően érvényesítendő tervezési követelményeket, módszertant, előírásokat. Tájékoztatást ad a bevételi kiadási valamint a létszám keretszámokról. Megállapítja a keretszámokhoz igazodóan, a szakmai követelményeket és azok változásait.
A Gazdasági Főosztály elkészíti az MBFH költségvetési javaslatát, valamint a külön megállapodásban rögzítettek szerint felülvizsgálja az ELGI költségvetési javaslatát, és a javaslatokat megküldi az irányító szervnek. Lefolytatja az irányító szervi felülvizsgálat keretében esetlegesen szükségessé váló egyeztetéseket.
A költségvetési javaslat alap-előirányzatból és előirányzati többletből, valamint az éves költségvetés tervezetéből áll.
Az alapelőirányzat = bázis év előirányzata
(+ –) szerkezeti változás
(+ –) szintrehozás
Költségvetési javaslat: = alap-előirányzat
+ előirányzati többlet
Szerkezeti változásként figyelembe kell venni:
– megszűnő feladatok előirányzatainak éves szintű törlését,
– feladat átadás-átvételből, illetve megszüntetéséből, az intézmény korszerűsítéséből adódó előirányzat változásokat,
– a bevételi előirányzat változását,
– kiemelt előirányzatok feladatstruktúra vagy többletbevétel miatti módosulását,
Nem tekinthető szerkezeti változásnak az egyszeri jellegűnek minősített előirányzat-változás.
Szintrehozásként figyelembe kell venni:
– A költségvetési évet megelőző évben nem teljes éven át ellátott, a költségvetésbe szerkezeti változásként beépült feladatok egész évi kiadási és bevételi előirányzatának megfelelő összegű kiegészítését.
Előirányzati többletként lehet figyelembe venni az olyan egyszeri, vagy a következő évekbe beépülő többletkiadást, melyet:
– az irányító szerv által előzetesen jóváhagyott, jogszabályon vagy egyéb kötelező előíráson alapuló többletfeladat indokol,
– a jóváhagyott előző évi beszámoló szerint a közfeladat-ellátás színvonalának tartására, emelésére szükséges,
– az előzetes megvalósítási terv, illetve teljesítményterv következtetései alapján az a közfeladat-ellátás színvonalának megtartásához, illetve az irányító szerv által közölt elvárt teljesítmény, eredmény eléréséhez indokolt, és az egyébként szükséges feltételekkel alátámasztott.

c) Az éves költségvetés tervezete:
Az MBFH az irányító szervvel előzetesen egyeztetett éves költségvetést készít, mely feladat magában foglalja az ELGI költségvetési kiadási keretének, létszámkeretének és egyes bevételeinek külön megállapodás alapján történő tervezését.
Az MBFH éves költségvetése tartalmazza:
– a pénzügyi-költségvetési feltételeket (a feladatellátáshoz szükséges valamennyi – szakmai, fenntartási, felhalmozási célú – jogcímen a kiemelt előirányzatokat),
– a személyi és tárgyi feltételek meghatározását,
– az ellátandó tevékenységek szakmai, minőségi és mennyiségi jellemzőit,
– a megvalósítási tervet, illetve a teljesítménytervet,
– az ELGI költségvetési keretét.

Az ELGI éves költségvetése tartalmazza:
– a szakmai feladatellátással kapcsolatos pénzügyi-költségvetési feltételeket (kiemelt előirányzatonként csoportosított jogcímek szerint)
– a személyi és tárgyi feltételek meghatározását,
– az ellátandó tevékenységek szakmai, minőségi és mennyiségi jellemzőit,
– a megvalósítási tervet, illetve a teljesítménytervet.
Az éves költségvetés részét képező megvalósítási tervben bemutatásra kerül, hogy az adott évben előirányzott követelmények és meglévő, illetve biztosítandó feltételek mellett az MBFH, valamint az ELGI a feladatait milyen módon, milyen folyamatokon és eljárásokon keresztül teljesíti.

Az éves költségvetés részét képező teljesítménytervben bemutatásra kerül, hogy az irányító szerv a jogszabályokból milyen konkrét teljesítménycélokat rendel, milyen mennyiségű és minőségű feladatellátást vár el. A teljesítménytervben rögzíteni kell az abban meghatározott teljesítmény, eredmény elmaradásának következményeit.
Az éves költségvetés részét képező teljesítménytervet az MBFH, és az ELGI az irányító szervvel közösen készíti el.
Az elemi költségvetés megállapítása:
Az MBFH elemi költségvetése magába foglalja:
– a kiadásokat, bevételeket és támogatásokat kiemelt előirányzatokon belül tételenként és szakfeladatrend szerinti tevékenységenként részletezve,
– a költségvetési szerv személyi juttatásainak és létszámának összetételét,
– a szakfeladatrend szerinti mutatók állományát és értékeit.

Az ELGI elemi költségvetése a költségvetési kerete előirányzatait tartalmazza, mely magában foglalja:
– a kiadásokat, bevételeket és támogatásokat kiemelt előirányzatokon belül tételenként és szakfeladatrend szerinti tevékenységenként részletezve,
– a költségvetési szerv személyi juttatásainak és létszámának összetételét,
– a szakfeladatrend szerinti mutatók állományát és értékeit.
Az elemi költségvetésben a bevételi és kiadási előirányzatok főösszegének külön-külön meg kell egyeznie.
A Gazdasági Főosztály elkészíti az MBFH, valamint külön megállapodás alapján az ELGI elemi költségvetését, valamint a saját előirányzatait tartalmazó költségvetésen felül az ELGI költségvetési keretével összevont elemi költségvetést is, és megküldi az irányító szervnek.

IV. Költségvetési beszámolás

A Gazdasági Főosztály:
– a költségvetési beszámolót a számvitelről szóló 2000. évi . C. törvény valamint a államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000.(XII.24.) Korm rendelet szerint készíti el,
– az MBFH, valamint az ELGI kezelésében illetve tulajdonában lévő eszközöknek és azok forrásainak állományában bekövetkezett változásokról a kettős könyvvitel zárt rendszerében módosított teljesítmény szemléletű nyilvántartást vezet,
– A beszámolási kötelezettség kiterjed a költségvetési előirányzatok alakulásának és azok teljesítésének, a vagyoni, a pénzügyi, és létszámhelyzetének bemutatására, továbbá a költségvetési támogatások elszámolására,
– A beszámolóban a pénzügyi helyzetet a költségvetésben meghatározott bevételi és kiadási előirányzat teljesítése tükrözi,
– Az MBFH, és külön megállapodás alapján az ELGI gazdálkodásáról éves és féléves költségvetési beszámolót készít,
– Az egyes költségvetési évek beszámolóinak összehasonlíthatósága mellett biztosítani kell az azonos időszakok elemi költségvetésének és pénzforgalmi jelentéseinek, illetve pénzforgalmi kimutatásainak összehasonlíthatóságát. Ezt az elmei költségvetésnek, a pénzforgalmi jelentésnek és a pénzforgalmi kimutatásnak azonos tagoltsága biztosítja.
– Az éves beszámolót a főkönyvi kivonat adataiból, december 31-i fordulónappal kell kimutatni, elkészítésének határideje következő év február 28. A féléves beszámolót június 30-i fordulónappal, július 31-ig kell elkészíteni.

Az éves költségvetési beszámoló részei:
1. Könyvviteli mérleg:
Az MBFH, valamint az ELGI tulajdonában lévő, a rendelkezésére, használatára bocsátott, kezelésébe adott a működését szolgáló eszközöket, valamint az eszközök forrását kell kimutatni.
2. Előirányzat-maradvány kimutatás:
A mérlegben kimutatott költségvetési tartalék keletkezését mutatja be, a módosított előirányzatok és azok teljesítése különbözeteként.
3. Pénzforgalmi jelentés:
– az elemi költségvetéssel azonos formában és szerkezetben – tartalmazza az eredeti és módosított bevételi és kiadási előirányzatokat, a ténylegesen befolyt, beszedett bevételeket, a pénzforgalom nélküli bevételeket, a ténylegesen teljesített kiadásokat, a pénzforgalmat tevékenységenként és azon belül főbb jogcímenként.
4. Kiegészítő melléklet:
A kiegészítő melléklet számszaki részből és szöveges indoklásból áll. Bemutatja az állami pénzek és saját bevételek felhasználását, az eszközök nagyságát és összetételét.
Az MBFH éves és féléves elemi költségvetési beszámolója a saját, és az ELGI éves és féléves elemi költségvetési beszámolóját összevontan tartalmazza. A Gazdasági Főosztály külön-külön is elkészíti, és az irányító szervnek megküldi az MBFH, és külön megállapodás alapján az ELGI éves és féléves elemi költségvetési beszámolóját.

V. Pénzgazdálkodás

Az MBFH költségvetési előirányzatainak teljesítése során jelentkező bevételeket és kiadásokat a Kincstár 10032000-0141779 sz. elszámolási számlán vezeti.
Az ELGI költségvetési előirányzatainak teljesítése során jelentkező bevételeket és kiadásokat a Kincstár 10032000-01712292 sz. elszámolási számlán vezeti.
Az ELGI a devizával kapcsolatos elszámolásait a Magyar Államkincstárral kötött devizaszámla szerződés alapján a HU95 1000 4885 1000 2010 0101 2932 sz. devizaszámlán vezeti. Az elszámolás devizaneme EUR.
Az MBFH, és az ELGI a dolgozók lakásépítésének és vásárlásának támogatására az OTP Bank Rt. Budapest, V. kerületi fiókjánál vezetett számlát működteti.
A bankszámlák feletti rendelkezési jog (átutalás, megbízás, egyéb kötelezettségvállalás) csak előzetesen bejelentett személyek által aláírt bizonylatokon, nyomtatványokon lehetséges. Minden ilyen irányú cselekvés csak a pénzgazdálkodási (kötelezettségvállalási) rendről szóló intézkedés (szabályzat) alapján történhet.
Az MBFH bankszámláján, lakásépítési számláján kezelt pénzeszközök felett rendelkezési jogot gyakorol:
– az MBFH elnöke,
– az elnökhelyettes,
– a gazdasági főosztályvezető,
– a pénzügyi osztályvezető (főosztályvezető-helyettes),
– a számviteli osztály vezetője,
– a gazdasági szervezet kijelölt dolgozói.

Az ELGI bankszámláján, lakásépítési számláján, devizaszámláján kezelt pénzeszközök felett rendelkezési jogot gyakorol:
– az ELGI igazgatója,
– az igazgatóhelyettes,
– a gazdasági főosztályvezető,
– a pénzügyi osztályvezető (főosztályvezető-helyettes),
– a gazdasági szervezet kijelölt dolgozói.
A készpénzforgalom az MBFH pénztárában bonyolódik. Ennek részletes szabályait a Házipénztár Kezelési Szabályzat állapítja meg.
Az ellátmányt a bányakapitányságok írásban kérik és a kapitányságnál rendelkezésre álló bankkártyával veszik fel, illetve a kért összeg erejéig a kártyával fizetnek.
A számlát ellenőrzés és teljesítésigazolás után, az összesítő elszámolással együtt, tárgyhót követő 6.-ig beküldik az MBFH Gazdasági Főosztályára.
A működési és fenntartással kapcsolatos számlákat érvényesítik és a teljesítésigazolás után, megküldik az MBFH gazdálkodási szervezetének, átutalás céljából.
Készpénzkímélő eszközként, a hivatalban futó gépkocsik üzemeltetési kiadásainak finanszírozására a OMW Business Card kártya áll a bányakapitányságok és a hivatal rendelkezésére.

VI. Számviteli rend

A számvitel célja, hogy az MBFH, valamint külön megállapodás alapján az ELGI gazdálkodásának irányítását, értékelését ellenőrzését, hatékony működését és vagyonának védelmét egységes számviteli renddel segítse elő.
A számvitel feladata, hogy
– a gazdasági folyamatokat pénzértékben számba vegye,
– a vagyoni állapotra az eszközöknek és az eszközök forrásainak változására vonatkozó adatokat folyamatosan feljegyezze, rendszerezze, feldolgozza, értékelje és kimutassa a vagyoni állapotot,
– tájékoztatást, adatokat adjon a gazdasági pénzügyi döntések meghozatalának elősegítésére, azok alátámasztására,
– lehetővé tegye a gazdálkodás ellenőrzését, az összefoglaló gazdasági számítások készítését.
A fentiek elérése érdekében minden gazdasági eseményről, mely az intézmény eszközeinek, illetve forrásainak állományát, vagy összetételét megváltoztatja, bizonylatot kell kiállítani.
A számviteli nyilvántartásokba csak szabályszerűen kiállított bizonylatok alapján lehet adatokat feljegyezni.
A számviteli nyilvántartások vezetésének és a bizonylatok kezelésének részletes szabályait az MBFH Számlarendje állapítja meg.

VII. Vagyongazdálkodás

A vagyonkezelés olyan vagyongazdálkodási tevékenység melynek során célunk a vagyon állagának és értékének megőrzése, védelme, továbbá értékének növelése.
Az MBFH a vagyonkezelésében álló állami vagyonnal rendeltetésszerűen az általában elvárható gondossággal köteles gazdálkodni.
Az állami vagyon kezelése, bérbeadása feleslegessé vált gépek berendezések értékesítése (az Áht.-ban meghatározott értékhatár felett) kizárólag az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: vagyontörvény) alapján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel kötött szerződés szerint lehet.
A főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartás tartalmazza a vagyonelemek teljes körű és részletes adatait.
Minden évben vagyongazdálkodási programot kell készíteni. Az éves vagyongazdálkodási tervet a költségvetéssel összhangban kell elkészíteni, melynek tartalmaznia kell az alábbiakat:
– az adott költségvetési évben ellátandó feladatokhoz meg kell tervezni a tárgyi eszközökkel kapcsolatos karbantartási, felújítási, tűz-és biztonságvédelmi tennivalókat, valamint azok várható kiadásait,
– meg kell tervezni a nélkülözhető vagyontárgyak szerződéses formában való átadását.
– az év során értékesítésre szánt vagyontárgyak meghatározását, a várható bevételek meghatározását, ezek felhasználásának előkészítését,
– beruházási teendők ütemezését, a beruházások várható kiadásait, az ehhez igénybe vehető forrásait.
Az MBFH tulajdonában lévő tárgyi eszközöket és készleteket, a Leltározási és Selejtezési Szabályzatban rögzített módon és időben leltározni kell, az elhasználódott, gazdaságtalan gépeket, berendezéseket le kell selejtezni.

VIII. Üzemeltetés

Üzemeltetésen belüli feladatok:
Beszerzési tevékenység elvégzése,
– reprezentáció,
– rendezvény,
– karbantartás

MBFH vagyonkezelésében, használatában lévő ingatlan alapkarbantartása
– a vagyontörvényben előírt kötelezettségek teljesítése
– üzemeltetési feladatok ellátása

MBFH Oktatási Központ és Siófoki Adattár alapkarbantartása:
– szezon előtti karbantartás,
1

Az utasítást a 29/2017. (XI. 24.) NFM utasítás 2. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2017. november 25. napjával.

3

A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény és a cseppfolyós propán-bután gázok és ezek elegyei tartályban vagy palackban történő forgalmazásának szabályairól és hatósági felügyeletéről szóló 94/2003. (XII. 18.) GKM rendelet.

4

A melléklet 1. függeléke a 18/2014. (V. 5.) NFM utasítás 2. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére