• Tartalom

103/2010. (XI. 16.) ME határozat

103/2010. (XI. 16.) ME határozat

a határokat átlépő vízfolyások és nemzetközi tavak védelmére és használatára vonatkozó, Helsinkiben, 1992. március 17-én aláírt Egyezményhez kapcsolódó Víz és Egészség Jegyzőkönyv Részes Felei Találkozóin való részvételről

2010.11.16.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a nemzeti erőforrás miniszter, a vidékfejlesztési miniszter és a külügyminiszter előterjesztése alapján
1. egyetértek azzal, hogy a határokat átlépő vízfolyások és nemzetközi tavak védelmére és használatára vonatkozó, Helsinkiben, 1992. március 17-én aláírt Egyezményhez kapcsolódó Víz és Egészség Jegyzőkönyv Részes Feleinek Találkozóin a Magyar Köztársaság Kormányát képviselő küldöttség vegyen részt;
2. felhatalmazom a nemzeti erőforrás minisztert és a vidékfejlesztési minisztert, hogy a küldöttség tagjait a külügyminiszterrel egyetértésben jelöljék ki;
3. felhívom a külügyminisztert, hogy a küldöttség részére a részvételhez szükséges meghatalmazási okiratot az adott Részes Felek Találkozója előtt adja ki.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére