• Tartalom

1031/2010. (II. 9.) Korm. határozat

1031/2010. (II. 9.) Korm. határozat

a Magyar Mozgókép Közalapítvány alapító okiratának módosításáról1

2010.02.09.

A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/B. § (5) bekezdése és az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény 1. § (2) bekezdése alapján a következőket határozza el:

1. A Kormány

a) módosítja a Magyar Mozgókép Közalapítvány alapító okiratát és elfogadja annak egységes szerkezetbe foglalt szövegét;

b) felhatalmazza a kultúráért felelős minisztert, hogy az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratnak a Kormány nevében történő aláírása tárgyában, valamint az alapító okirat módosításának bírósági nyilvántartásba vétele iránti eljárásban az alapító Kormány nevében és képviseletében eljárjon.

Felelős: a kultúráért felelős miniszter

Határidő: azonnal

2. A Kormány felhívja a kultúráért felelős minisztert, hogy a Közalapítvány módosított, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a bírósági nyilvántartásba vételt követően a Magyar Közlönyben közzétegye.

Felelős: a kultúráért felelős miniszter

Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

Határidő: a bíróság határozatának jogerőre emelkedését követően azonnal

1

A határozatot az 1202/2011. (VI. 21.) Korm. határozat 5. pont n) alpontja hatályon kívül helyezte 2011. június 22. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére