• Tartalom

1092/2010. (IV. 15.) Korm. határozat

1092/2010. (IV. 15.) Korm. határozat

egyes honvédelmi szempontból feleslegessé nyilvánított állami tulajdonú ingatlanok elidegenítésének előzetes engedélyezéséről

2010.05.07.

A Kormány

a) a döntési moratórium elrendeléséről szóló 1003/2010. (I. 19.) Korm. határozat 6. pontja szerint egyetért azzal, hogy a Győr 0748/73, 0748/75 és 0748/80 helyrajzi számú állami tulajdonú ingatlanokat – logisztikai fejlesztési céllal – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a hatályos jogszabályok megtartásával pályáztatás útján értékesítse azzal a kikötéssel, hogy az eddig fel nem tárt, illetve ismeretlen környezeti károkból eredő esetleges kármentesítés a pályázatot kiíró Magyar Államot terheli;

b) felhívja a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon arról, hogy az a) pontban felsorolt ingatlanok esetleges értékesítéséből származó nettó bevétel 80%-a – annak beérkezését követően haladéktalanul – a Honvédelmi Minisztérium fejezet részére biztosításra kerüljön az elidegenítés után állami tulajdonban maradó honvédelmi célú ingatlanok fejlesztéséhez szükséges infrastrukturális beruházások, valamint az elidegenítés miatt felmerülő indokolt kiadások fedezetére;

c)1 a Győr 0748/73, 0748/75 és 0748/80 helyrajzi számú állami tulajdonú ingatlanokat az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény végrehajtásáról szóló 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet 62/A. § (4) bekezdése szerinti beruházási célterületté nyilvánítja.

1

A c) pontot az 1112/2010. (V. 6.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére