• Tartalom

11/2010. (X. 6.) NEFMI rendelet

11/2010. (X. 6.) NEFMI rendelet

a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, a 2010/2011. tanév rendjéről, valamint egyes oktatási jogszabályok módosításáról szóló 22/2010. (V. 13.) OKM rendelet és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 4/2010. (I. 19.) OKM rendelet módosításáról1

2010.10.14.

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 94. § (1) bekezdés b), d), e) és n) pontjában foglalt felhatalmazás alapján az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet (a továbbiakban: R.) 17/A. § (1)–(2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ha a középfokú iskola a kilencedik évfolyamnál alacsonyabb évfolyamra hirdet felvételt, a felvételi kérelmekről a következő szempontok mérlegelésével dönthet:
a) kizárólag a tanulmányi eredmények alapján, vagy
b) a tanulmányi eredmények és a központilag kiadott egységes, kompetenciaalapú feladatlapokkal megszervezett írásbeli vizsga eredménye alapján, vagy
c) a tanulmányi eredmények, a központilag kiadott egységes, kompetenciaalapú feladatlapokkal megszervezett írásbeli vizsga és a szóbeli meghallgatás eredménye alapján.
(2) Ha a középfokú iskola a kilencedik évfolyamnál alacsonyabb évfolyamra hirdet felvételt,
a) a központilag kiadott egységes, kompetenciaalapú feladatlapokkal megszervezett írásbeli vizsgán, vagy
b) a központilag kiadott egységes, kompetenciaalapú feladatlapokkal megszervezett írásbeli vizsgán és a szóbeli meghallgatáson
való részvételhez akkor kötheti a felvételi kérelem elbírálását, ha ahhoz a fenntartó hozzájárult, továbbá azt az adott tanulmányi területen a jelentkezők magas száma indokolja. E bekezdés alkalmazásában a jelentkezők magas számának az tekinthető, ha az előző három év átlagában a jelentkezők létszáma legalább másfélszerese volt a felvehetők létszámának.”

(2) Az R. 17/A. § (4) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A központilag szervezett írásbeli vizsgához magyar nyelvi és matematikai kompetenciákat mérő külön-külön feladatlapok készülnek azok részére, akik)

d) a kiemelkedő tehetséget kibontakoztató felkészítést nyújtó (a továbbiakban: tehetséggondozó) középiskola kilencedik évfolyamára”

(jelentkeznek.)

2. § (1) Az R. 20. § (3)–(4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ha a távolmaradást nem igazolják, a mulasztás igazolatlan. Az iskola köteles a szülőt és a tanuló kollégiumi elhelyezése esetén – amennyiben a kollégium nem az iskolával közös igazgatású intézmény – a kollégiumot is értesíteni a tanköteles tanuló első alkalommal történt igazolatlan mulasztásakor, illetve ha a nem tanköteles, kiskorú tanuló igazolatlan mulasztása a tíz órát eléri. Az értesítésben fel kell hívni a szülő figyelmét az igazolatlan mulasztás következményeire. Ha az iskola értesítése eredménytelen maradt, és a tanuló ismételten igazolatlanul mulaszt, az iskola a gyermekjóléti szolgálat közreműködését igénybe véve megkeresi a tanuló szülőjét.
(4) Ha a gyermek a közoktatási törvény 24. § (3) bekezdése alapján vesz részt óvodai nevelésben, és egy nevelési évben hét napnál többet mulaszt, illetve ha a tanköteles tanuló igazolatlan mulasztása egy tanítási évben eléri a tíz órát, az óvoda vezetője, az iskola igazgatója – a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben foglaltakkal összhangban – értesíti a gyermek tényleges tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt és a gyermekjóléti szolgálatot. Az értesítést követően a gyermekjóléti szolgálat az óvoda, illetve az iskola és szükség esetén a kollégium bevonásával haladéktalanul intézkedési tervet készít, melyben a mulasztás okának feltárására figyelemmel meghatározza a tanulót veszélyeztető és az igazolatlan hiányzást kiváltó helyzet megszüntetésével, a tanulói tankötelezettség teljesítésével kapcsolatos, továbbá a gyermek, tanuló érdekeit szolgáló feladatokat.”

(2) Az R. 20. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) Ha a tanköteles tanuló igazolatlan mulasztása egy tanítási évben eléri a harminc órát, az iskola ismételten tájékoztatja a gyermekjóléti szolgálatot, amely közreműködik a tanuló szülőjének az értesítésében. Ha a tanköteles tanuló igazolatlan mulasztása egy tanítási évben eléri az ötven órát, az iskola igazgatója értesíti a gyermek tényleges tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.”

3. § Az R. 27. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ha a tanuló nem teljesítette az évfolyamra előírt tanulmányi követelményeket, tanulmányait a közoktatási törvény 71. § (1) bekezdésében foglaltak szerint az évfolyam megismétlésével folytathatja. Amennyiben a tanuló az első évfolyamon a tanulmányi követelményeket az iskolából való igazolt és igazolatlan mulasztás miatt nem tudta teljesíteni, az évfolyam megismétlésére utasítható. Az évfolyam megismétlésével folytathatja tanulmányait az a tanuló is, akit fegyelmi büntetésként az adott iskolában eltiltottak a tanév folytatásától.”

4. § (1) Az R. 39/H. § (5) bekezdés c)–d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A pályázathoz csatolni kell)

c) a kollégium – a Kollégiumi nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló 46/2001. (XII. 22.) OM rendeletben foglalt, a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjának követelményei szerint elkészített – pedagógiai programjának tervezetét, amelynek megfelelően nyertes pályázat esetén a pályázó módosítja a pedagógiai programját,
d) a Kollégiumi Programban partnerként közreműködő középiskola nyilatkozatát arról, hogy a résztvevők középiskolai tanulmányokra történő felkészítését, a tanulmányok megkezdését és a tanulmányok alatti felkészítést biztosítja a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről, valamint egyes oktatási jogszabályok módosításáról szóló 17/2004. (V. 20.) OM rendeletben foglalt, a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjának követelményei szerint.”

(2) Az R. 39/H. § (12) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A pályázathoz csatolni kell)

c) a szakiskola és a kollégium – a Kollégiumi nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló 46/2001. (XII. 22.) OM rendeletben foglalt, a Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programjának követelményei szerint elkészített és egymással pedagógiai szempontból összehangolt – pedagógiai programjának a fenntartóval egyeztetett tervezetét, amelynek megfelelően nyertes pályázat esetén a pályázó a fenntartó egyetértésével módosítja a pedagógiai programját.”

5. § Az R. 39/I. § (5) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A pályázathoz csatolni kell)

c) a középiskola és a kollégium – a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről, valamint egyes oktatási jogszabályok módosításáról szóló 17/2004. (V. 20.) OM rendeletben foglalt, a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjának követelményei, valamint a Kollégiumi nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló 46/2001. (XII. 22.) OM rendeletben foglalt, a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjának követelményei szerint elkészített és egymással pedagógiai szempontból összehangolt – pedagógiai programjának tervezetét, amelynek megfelelően nyertes pályázat esetén a pályázó módosítja a pedagógiai programját.”

7. § (1) A 2010/2011. tanév rendjéről, valamint egyes oktatási jogszabályok módosításáról szóló 22/2010. (V. 13.) OKM rendelet (a továbbiakban: OKM rendelet) 3. melléklet 15. sora helyébe a 2. melléklet lép.

(2) Az OKM rendelet 3. melléklet 18. sora helyébe a 3. melléklet lép.

8. §2

9. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) A 8. § 2011. augusztus 1-jén lép hatályba.

10. § Hatályát veszti

b) a Pszr. 11. § (1) bekezdés második és harmadik mondata.

11. § Ez a rendelet 2011. augusztus 2-án hatályát veszti.

1. melléklet a 11/2010. (X. 6.) NEFMI rendelethez

„4.1. Ha a középfokú iskola a 17/A. § (1) bekezdésében és a (3) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben szóbeli meghallgatás keretében szóbeli vizsgát szervez, a szóbeli vizsgának az iskola pedagógiai programjában meghatározott követelményekre épülő témaköreit és kérdéseit, továbbá a szóbeli vizsga értékelésének a szempontjait az iskola felvételi tájékoztatójában nyilvánosságra kell hozni.”

2. melléklet a 11/2010. (X. 6.) NEFMI rendelethez

15.

2011. 01. 29., 10.00

Egységes írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamos tehetséggondozó képzésre jelentkezők számára az érintett középiskolákban.

3. melléklet a 11/2010. (X. 6.) NEFMI rendelethez

18.

2011. 02. 03., 14.00

Pótló írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamos tehetséggondozó képzésre jelentkezők számára azoknak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni.

1

A rendelet a 11. § alapján hatályát vesztette 2011. augusztus 2. napjával.

2

A 8. § a 6/2011. (III. 8.) NEFMI rendelet 10. § (3) bekezdése alapján nem lép hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére