• Tartalom

11/2010. (ÜK. 11.) LÜ utasítás

11/2010. (ÜK. 11.) LÜ utasítás

a Legfőbb Ügyészség egyes gazdálkodási szabályairól szóló 6/2010. (ÜK. 6.) LÜ utasítás módosításáról*

2010.11.30.
A Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény 19. §-ának (6) bekezdése alapján a következő utasítást adom ki:

1. § A Legfőbb Ügyészség egyes gazdálkodási szabályairól szóló 6/2010. (ÜK. 6.) LÜ utasítás (a továbbiakban: Ut.) 2. §-a (1) bekezdésének b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A Legfőbb Ügyészség bevételi és kiadási előirányzatainak tervezése, a költségvetési irányelvek szerinti összeállítása, az egyes jogcímek közötti felosztási javaslat előkészítése a Gazdasági Főigazgatóság feladata, amely e körben elkészíti]

„b) a költségvetési törvény alapján a kincstári és az elemi költségvetést.”

2. § Az Ut. 3. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A 2. § (3) bekezdésében meghatározott költségvetést, valamint a (4) bekezdésében foglalt kiemelt előirányzatokat, továbbá a költségvetésben jóváhagyott előirányzatnak a fejezetet irányító szerv engedélyezési jogkörébe tartozó évközi megváltoztatását – módosítást, illetve átcsoportosítást – a gazdasági főigazgató előterjesztése alapján a legfőbb ügyész hagyja jóvá.”

3. § Az Ut. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„A szakmai teljesítésigazolás
10. § (1) A szakmai teljesítés igazolására jogosult személyeket – az adott kötelezettségvállaláshoz, vagy a kötelezettségvállalások előre meghatározott csoportjaihoz kapcsolódóan – a kötelezettségvállaló írásban jelöli ki. Ha a kötelezettségvállaló az adott kötelezettségvállaláshoz nem jelöl ki szakmai teljesítés igazolására jogosult személyt, akkor a szakmai teljesítés igazolása a kötelezettségvállaló feladata.
(2) A szakmai teljesítés igazolása a kiadás utalványozása előtt történik. A szakmai teljesítés igazolása során meg kell győződni arról, hogy a feladat elvégzése előírásszerűen, a kötelezettségvállalás dokumentumában foglaltak szerint megtörtént-e, igazolni kell a kiadások teljesítésének a jogosságát és összegszerűségét. A kötelezettségvállalás teljesítést az igazolás dátumának a teljesítésre történő utalás megjelölésével kell az arra jogosult személynek aláírásával igazolnia.”

4. § (1) Ez az utasítás 2010. december 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti az Ut.

b) 3. §-a (2) bekezdésének c) pontja, a d) pont jelölése pedig c) pontra változik,

c) 7. §-a (2) bekezdésének e) pontja, az f) pont jelölése pedig e) pontra változik.

(2) Ez az utasítás a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

Dr. Kovács Tamás s. k.,

legfőbb ügyés

*

Az utasítás a 4. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette 2010. december 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére