• Tartalom

KÜ BH 2010/113

KÜ BH 2010/113

2010.04.01.
A földhivatali eljárásban a beadvány elbírálása csak az Inytv.-ben szabályozott esetben tartható függőben. A törvényi feltételek hiányában a függőben tartás mellőzhető és a kérelem elbírálása nem jogszabálysértő (1997. évi CXLI. tv. 47. §, 47/A. §, 2004. évi CXL. tv. 32. §)
A külföldi állampolgárságú felperes 2007. november 19-én tulajdonjoga bejegyzését kérte a 24/2. hrsz.-ú 1442 m2 nagyságú ingatlanra vonatkozóan, azonban kérelméhez – felhívás ellenére – nem csatolta az elsőfokú közigazgatási hivatal engedélyét, ezért az illetékes földhivatal a 2008. január 22-én kelt határozatában a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelmet elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2008. április 28-án kelt határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését kérte azzal, hogy a földhivatali eljárást a közigazgatási hivatal engedélyének beszerzéséig fel kellett volna függeszteni, hiányos kérelmének elutasítása ennek mellőzésével törvénysértő.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Tényként állapította meg, hogy a felperes a tulajdonszerzéshez szükséges közigazgatási hivatali engedélyt csak 2008. szeptember 29-én kapta meg, a tulajdonjog bejegyzés iránti kérelmét még e határozat nélkül hiányosan terjesztette elő, a hiányokat a hatóság által biztosított határidőben nem pótolta. A földhivatali eljárás felfüggesztésének törvényi feltételei nem álltak fenn, ezért ennek elmaradása és a hiányos kérelem elutasítása törvényes és megalapozott volt.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet megváltoztatását és a tulajdonjoga bejegyzésének elrendelését kérte.
Állította, hogy a jogerős ítélet sérti a jogszabályok társadalmi rendeltetéséhez igazodó jogalkalmazás elvét, különösen a 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 1. § (1)–(4) bekezdését, 12. § (1) bekezdését, 13. § (3) bekezdését, 32. § (1) bekezdését, valamint az 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 5. §-át, 7. §-át, 8. §-át, 26. § (4) bekezdését, 39. §-át, 40. §-át és a 47/A. § (1) bekezdés d) pontját. Sérelmezte, hogy a bíróság nem tekintette előkérdésnek a hatósági jóváhagyás tárgyában folyamatban lévő eljárást, az ott meghozandó döntést és téves jogértelmezése folytán sem az eljárás felfüggesztésének sem az eljárás függőben tartásának elmulasztását nem minősítette törvénysértőnek.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte azzal, hogy az elsőfokú bíróság a földhivatali eljárásra vonatkozó speciális szabályok megfelelő alkalmazásával törvényes döntést hozott, a felperes által állított jogszabályokat nem sértette meg.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta és megállapította, hogy az abban hivatkozott okokból a jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
A Pp. 270. § (2) bekezdése alapján a rendkívüli perorvoslat tárgya a jogerős ítélet és nem a közigazgatási határozat, illetve a közigazgatási hatósági eljárás, ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálat során a jogerős ítélet jogszerűségét vizsgálta, döntése a közigazgatási határozat és eljárás jogszerűségére nem terjedhetett ki, mely okból a felperes felülvizsgálati kérelmének azon részei, melyek az alperesi hatóság eljárásának és határozatának jogszerűségét kifogásolták, érdemi elbírálásra nem kerülhettek.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 3. § (2) bekezdése, 213. § (1) bekezdése és 215. §-a alapján, a kereseti kérelemhez kötöttségre figyelemmel abban a kérdésben foglalt állást, hogy a földhivatali eljárás felfüggesztésének, illetve az eljárás függőben tartásának elmaradása ellenére az alperes határozata, a tulajdonjog bejegyzési kérelem elutasítása törvényes volt. Ez az ítéleti megállapítás helytálló és megalapozott, a jogszabályok helyes értelmezésén alapult, így a jogerős ítélet nem sérti – a felülvizsgálati kérelemben nem nevesített, de hivatkozott – Pp. 206. § (1) bekezdését az alábbiak szerint.
Az elsőfokú bíróság megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy az 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 26. § (4) bekezdésében szabályozott különleges esetben a felperes tulajdonjog bejegyzési kérelme nem a szerződés megkötésétől, hanem csak a hatósági jóváhagyástól számított 30 napon belül kellett volna benyújtania, a kérelem a fenti szabályok ismerete hiányára tekintettel ez okból idő előtti és a hatósági jóváhagyás nélkül hiányos volt.
A 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 32. § (1) bekezdése értelmében akkor függeszthető fel az eljárás, ha az ügy érdemi elbírálása előzetes kérdés elbírálásától függ. Az Inytv. 26. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezés ellenére idő előtt és hiányosan előterjesztett tulajdonjog bejegyzési kérelem teljesítése és nem elbírálása ütközött akadályba. A Ket. 32. § (1) bekezdés alkalmazásának nem volt helye, a kérelem elutasítására az Inytv. 39. § (1) bekezdése és 40. § (1) bekezdése alapján került sor, mivel az Inytv. 37. § (1) bekezdése alapján a hatósági jóváhagyás nélkülözhetetlen tartalmi kellék volt.
A Ket.-hez képest a perbeli esetben alkalmazandó Inytv. az általános szabályoktól eltérő, annak alkalmazását megelőző speciális rendelkezéseket tartalmaz az eljárás felfüggesztésére, illetve függőben tartására vonatkozóan.
A perbeli esetben az Inytv. 47. §-ában nevesített, eljárás felfüggesztési okok kétséget kizáróan nem álltak fenn, mert az okirat valódisága, jogszerűsége, vagy a jogosult személye nem volt vitatott, ezért az eljárás felfüggesztése nem volt indokolt.
Az Inytv. 47/A. § (1) bekezdésének értelmében függőben kell tartani a beadvány elintézését a rangsorban előrébb álló beadvány elintézéséig [a) pont], a bejegyzett jogosult által a bejegyzési engedély megadására meghatározott, legfeljebb az okirat ingatlanügyi hatósági benyújtásától számított 6 hónapos határidő elteltéig [b) pont], az ügyész értesítése esetén, az Inytv. 42. § (2) bekezdésében meghatározott tájékoztatás ingatlanügyi hatósághoz történő beérkezéséig [c) pont], illetve ha törvény így rendelkezik [d) pont].
A felperes a per során nem tudott a fentiek közül olyan okot megjelölni, amelyre figyelemmel a függőben tartás indokolt lett volna. Az Inytv. 47/A. § (1) bekezdés a)–c) pontjaiban nevesített esetek nyilvánvalóan nem álltak fenn, a d) pont szerinti külön törvényi rendelkezés alatt nem a Ket. eljárás felfüggesztésére vonatkozó szabályát, hanem egyedi eljárásra vonatkozó kifejezett törvényi rendelkezést kell érteni, melyre a felperes sem utalt, így a függőben tartás törvényi feltételének hiányát az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg.
Figyelemmel arra, hogy megalapozott az az ítéleti megállapítás, hogy az alperes eljárási jogszabálysértést nem követett el és ez okból határozata sem törvénysértő, a jogerős ítélet sem jogszabálysértő a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott okokból, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. II. 37.110/2009.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére