• Tartalom

114/2010. (XI. 18.) OGY határozat

114/2010. (XI. 18.) OGY határozat

az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 23/2010. (V. 14.) OGY határozat módosításáról1

2010.11.16.

1. Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 23/2010. (V. 14.) OGY határozat a következők szerint módosul:


Az Országgyűlés


a Fogyasztóvédelmi bizottságba

Boldvai László (MSZP) helyett

Tóth Csabát (MSZP),


az Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságba

Horváth Csaba (MSZP) helyett

Boldvai Lászlót (MSZP)


a bizottság tagjává

megválasztja.

2. E határozat elfogadásakor lép hatályba, és a közzétételét követő napon hatályát veszti.

1

A határozatot az Országgyűlés a 2010. november 16-i ülésnapján fogadta el. A határozat a 2. pont alapján hatályát vesztette 2010. november 19. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére