• Tartalom

116/2010. (VI. 30.) AB határozat

116/2010. (VI. 30.) AB határozat1

2010.06.30.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság által országos népszavazás kezdeményezésére irányuló aláírásgyűjtő ív hitelesítése tárgyában hozott határozat ellen benyújtott kifogás alapján meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság 357/2009. (VIII. 14.) OVB határozatát helybenhagyja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

Indokolás

I.

A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 130. § (1) bekezdése alapján kifogás érkezett az Alkotmánybírósághoz az Országos Választási Bizottság (a továbbiakban: OVB) 357/2009. (VIII. 14.) OVB határozata (a továbbiakban: OVBh.) ellen.
A kifogástevők 2009. augusztus 3-án országos népszavazás kezdeményezésére irányulóan aláírásgyűjtő ív mintapéldányát nyújtották be az OVB-hez hitelesítés céljából, amely aláírásgyűjtő íven az alábbi kérdés szerepelt: „Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés törvényben szabályozza azt, hogy az 1997. évi C. törvény (Ve.) 84. § (6) bekezdés szerinti bíróság előtti nemperes eljárásban a kérelmezőt és az ellenérdekű felet a szóbeli nyilatkozattétel során az alábbi jogok megilletik:
– kérhetik jogorvoslati kérelmükben a választási eljárásban keletkezett iratoknak a választási szerv által részükre történő kézbesítését, a bírósági eljárásban pedig azoknak a bíróság által történő ismertetését;
– kérhetik a másik fél nyilatkozatának megismerését;
– kérhetik a választási bizottság határozata ellen benyújtott több bírósági felülvizsgálat iránti kérelemnek bíróság előtti egyesítését és a kérelmeknek egy eljárásban történő elbírálását;
– kérhetik, hogy a szóbeli nyilatkozatot a bíróság szó szerint vegye jegyzőkönyvbe?”
Az OVB az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését megtagadta. Az OVBh. indokolása megállapítja, hogy a kezdeményezés nem felel meg az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 13. § (1) bekezdésében foglalt egyértelműségi követelménynek. A kezdeményezés ugyanis több kérdést tartalmaz, amelyekről a választópolgárnak nincs lehetősége külön-külön döntenie. A kezdeményezés számos kérdést von egybe, amelyek külön-külön is megválaszolhatóak. Emellett a kérdés megfogalmazása önellentmondást is tartalmaz, mivel a szóbeli nyilatkozattételről szólva a jogorvoslati kérelembe foglalható indítványról rendelkezik.
A kifogástevők álláspontja szerint a népszavazásra feltenni kívánt kérdés arra irányul, hogy akarja-e a választópolgár, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson azokról a jogokról, amelyek a választópolgárt a Ve. 84. § (6) bekezdésben foglalt eljárás során – eredményes népszavazás esetén – megilletik. Álláspontjuk szerint a kérdésnek nincs olyan hiányossága, amely alátámasztaná az Nsztv. 10. § c) pontjában és a 13. § (1) bekezdésében foglaltakat, mely alapján a kérdést meg lehetett volna tagadni. Kifejtik továbbá, hogy sem az Alkotmány, sem más törvények nem tiltják a kérdés olyan módon történő megfogalmazását, hogy annak tartalma több tényt vagy körülményt összefoglalva határozzon meg, és az egyébként egyértelmű „igen” vagy „nem” válasz ezen több körülmény együttes elfogadására vagy együttes elvetésére vonatkozzon. Ezért a határozat jogszabálysértő voltára tekintettel kérik az Alkotmánybíróságtól az OVBh. megsemmisítését, és az OVB új eljárásra utasítását.

II.

A kifogás nem megalapozott.

1. Az Alkotmánybíróság hatáskörét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § h) pontjában foglaltaknak megfelelően a Ve. 130. §-a határozza meg. Az Alkotmánybíróságnak a kifogás alapján lefolytatott eljárása jogorvoslati eljárás. Ennek során az Alkotmánybíróság – alkotmányos jogállásával és rendeltetésével összhangban – a beérkezett kifogás keretei között azt vizsgálja, hogy az aláírásgyűjtő ív és a népszavazásra szánt kérdés megfelel-e a jogszabályi feltételeknek, és hogy az OVB az aláírásgyűjtő ív hitelesítési eljárásában az Alkotmánynak és az irányadó törvényeknek megfelelően járt-e el.

2. Az OVB határozatában megállapította, hogy a népszavazásra feltenni kívánt kérdés nem felel meg az Nsztv. 13. § (1) bekezdésében rögzített egyértelműség követelményének. Az Alkotmánybíróság a Ve. 130. §-ában meghatározott hatáskörében – jogorvoslati fórumként – az OVB kifogással támadott határozatát vizsgálja felül. Az OVB határozatában foglalt indokolással egyetértve az Alkotmánybíróság a kifogást nem találta megalapozottnak, és a 357/2009. (VIII. 14.) OVB határozatot az abban foglalt indokok alapján helybenhagyta.

Az Alkotmánybíróság a határozat közzétételét az OVB határozatának a Magyar Közlönyben való megjelenésére tekintettel rendelte el.

Alkotmánybírósági ügyszám: 887/H/2009.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére