BÜ BH 2010/116
BÜ BH 2010/116
2010.05.01.
Az erőszakos közösülés vagy kísérletének megállapításához az szükséges, hogy az elkövető a közösülést lehetővé tevő körülmények és testhelyzet megteremtése érdekében közvetlenül alkalmazott erőszakkal vagy kvalifikált fenyegetéssel törje meg a sértett fizikai ellenállását, s vigye végbe vagy kísérelje meg a közösülést [Btk. 197. § (1) bek.].
A városi bíróság a 2006. december 13. napján meghozott ítéletével a terheltet tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében, folytatólagosan elkövetetett erőszakos közösülés bűntettében és könnyű testi sértés vétségében, mondta ki bűnösnek, s ezért halmazati büntetésül – mint többszörös visszaesőt – 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A másodfokon eljárt megyei bíróság a 2007. április 12-én kelt ítéletével a személyi szabadság megsértésének bűntettét is folytatólagosan elkövetettnek minősítette, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A megyei bíróság által is irányadónak tekintett tényállás a következőket tartalmazza:
Az ügy sértettje, L. P. a cselekmény elkövetésekor a 17. életévét még nem töltötte be. Édesanyjával együtt Á.-on lakott, és baráti kapcsolatai révén ismerkedett meg D.-n lakó terhelttel, aki már telefonon udvarolni kezdett neki.
A sértett enyhe fokban gyengeelméjű, akaratgyenge, befolyásolható, sodorható, érzelmileg kiegyensúlyozatlan személyiség.
2004 júliusában a sértett telefonon megbeszélte ismerősével, hogy meglátogatja D.-én és még aznap busszal oda utazott. 18 óra körül érkezett meg. A buszmegállóban nem az ismerőse, hanem a terhelt várta, aki nem a sértett ismerőséhez, hanem szüleinek a házához vitte a sértettet, s őt a szüleinek is bemutatta.
A sértett ugyan az ismerőséhez akart menni, de a terhelt kijelentette: előbb megmutatja, hol fognak együtt lakni. A sértett ekkor úgy meglepődött, hogy nem is ellenkezett. Mindketten a ház hátsó részén lévő, a terhelt által használt külön bejáratú szobába mentek. Ezután a sértett ismételt kérésére a terhelt elkísérte őt az ismerőseihez, majd meglátogatták a terhelt ismerőseit is. A látogatás után visszamentek a terhelt házába, ahol „megegyeztek abban, hogy összejönnek”.
Másnap a sértett nem viszonozta a terhelt „közeledését”, ezért a terhelt megfenyegette őt, „ha elmegy, a szobában lévő bottal eltöri kezét-lábát”. A sértett ekkor már nem akart a terhelttel együtt élni, de a történtek miatt nem mert elmenni, vagy segítséget kérni.
Az esti órákban a terhelt ismét udvarolni kezdett a sértettnek; őt csókolgatta, majd közösültek is, amely ellen a sértett nem védekezett, hanem „némán tűrte” a terhelt közeledését.
A következő nap együtt mentek a helyiség főutcájára bevásárolni. A sértett az anyjának szeretett volna telefonálni, de a terhelt ezt nem engedte meg. A sértett erre sikítozni kezdett, egyre csak azt kiabálta telefonálni akar. A terhelt megfogta, meglökte, s a házba érve szidalmazások közepette két alkalommal tenyérrel arcul is ütötte. Bent a szobában a sértettet „lekurvázta”, s ismét közölte vele: nem mehet haza, majd a sértett lábába belerúgott és megfenyegette: kiviszi az erdőbe, ott kikötözi, majd egy fadarabbal a sértett lábára vágott.
Reggel a terhelt anyja közölte a terhelttel; engedje haza a sértettet, mert „bolond”. Erre a terhelt még aznap kikísérte a sértettet a buszmegállóba, hogy haza induljon. Itt a sértett félelmében megígérte neki, hogy visszamegy hozzá. A sértett az előző napi bántalmazás miatt orvosnál nem járt; az arcán legfeljebb 3-4 nap alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett. A könnyű testi sértés miatt 2004. október 19-én előterjesztett magánindítványa elkésett.
A terhelt 2004. július 26-a és 2004. október 8-a között más ügyben előzetes letartóztatásban volt. A szabadulása után néhány nappal, 2004. október 12-én a sértett közölte az anyjával: elutazik D.-re és megadja a másik barátnőjének a tartozását.
A sértett 18 órakor érkezett meg D.-re, egy-egy utcai telefonfülkéből felhívta a barátnőjét, aki gépkocsival érte ment. A barátnője felajánlotta a sértettnek, maradjon náluk néhány napot, majd ők hazaviszik. A barátnője arra is figyelmeztette a sértettet, egyedül ne menjen sehová, mert „J. (mármint a terhelt) járkál"; nehogy megint elvigye és megverje.
A sértett ezután barátnője szüleinek a lakásán maradt, s 2004. október 16-án barátnője férjével együtt napszámba ment. A munka végeztével összetalálkozott a terhelt unokaöccsével, s tőle az iránt érdeklődött, a terhelt otthon van-e.
A sértett miután a napszámért kapott pénzt átadta a barátnőjének, a kocsmába indult telefonálni. Az utcán ismét a terhelt holléte felől érdeklődött. Később aztán ismerősének a lakásán összetalálkozott az ott megjelent terhelttel.
A terhelt azt kérdezte tőle, akar-e vele lakni, mire a sértett – a korábbi bántalmazások és fenyegetések miatti félelmében – azt hazudta, hogy igen, ezért együtt a terhelt lakására mentek.
A lakásban a terhelt megfenyegette a sértettet „úgy merjen elmenni, hogy megfogja, illetve megöli”.
Ezután lefeküdtek egymás mellé az ágyra; a sértett nadrágban, a terhelt alsónadrágban. A terhelt csókolgatta a sértettet; kérdezgette szereti-e? A sértett azt „hazudta”, hogy igen, mert tartott attól, ha nemet mond, a terhelt bántalmazni fogja. A terhelt „de jó vagy” szavak kíséretében fogdosta a sértettet, aki hiába mondta nem akar közösülni, mert megvan a vérzése; a terhelt azt válaszolta, őt ez nem érdekli, mert szereti a sértettet. A sértett eleget tett a terhelt azon kérésének, hogy húzza le a nadrágját és a saját nadrágját is, valamint fogja meg a terhelt nemi szervét. Ekkor a terhelt ráfeküdt a sértettre és közösült vele. Ezalatt a sértett végig mozdulatlanul feküdt, csak annyit tett, – félve attól, hogy a terhelt észreveszi, ő nem akarja a „szexet” – hogy megölelte a terheltet, illetve mondta, hogy engedje őt haza.
Másnap, 2004. október 17-én reggel a terhelt kávét vitt a sértettnek, aki kitakarított. Ekkor sem merte megmondani a terheltnek, nem akar vele együtt élni, mert félt, a terhelt meg fogja őt verni. Ezután több ismerőshöz és a terhelt testvéréhez elmentek, ahol a terhelt úgy mutatta be a sértettet, mint a feleségét.
A délután folyamán a terhelt ismerősöket, rokonokat hívott a lakásba szórakozni.
A sértett ebben nem akart részt venni, s lefeküdt. A terhelt táncolni akart vele, de a sértett kérte, hagyja őt békén. Az ismerősök már eltávoztak, amikor a terhelt – aki a délután folyamán italt is fogyasztott – a testvére és az unokaöccse jelenlétében megkérdezte a sértettet, korában miért hagyta őt ott. Mivel a sértett nem válaszolt, felszólította, hogy térdeljen le. A terheltet figyelmeztette a testvére, hogy ne bántsa a sértettet, de a terhelt őt is rendre intette, mondván „miért szól bele"; a sértett „kurva”. A terhelt tenyérrel arcul ütötte a térdelő sértettet, kézfejével visszakézből ismét megütötte az arcát, amitől a sértett a jobb arcfél 2-3 nap alatt gyógyuló minimális duzzanatát szenvedte el, és kb. 2-10 percig térdepeltette.
Miután a rokonok is hazamentek, a terhelt és a sértett felöltözve lefeküdtek. A terhelt felszólította a sértettet húzza le róla a nadrágot, fogja meg a nemi szervét, s maga is vetkőzzék le. A sértett a korábbi bántalmazások, fenyegetések miatt vérzésének megléte ellenére a terhelt felszólításának eleget tett, sőt egyéb kívánságait (pl. üljön rá) is teljesítette. „Mondta ugyan, azért nem akar közösülni, mert menstruál” de ez a terheltet nem érdekelte, s ez alkalommal is közösült a sértettel.
2004. október 18-án reggel a terhelt megengedte a sértettnek, hogy átmenjen a közelben lakó ismerősükhöz. A sértett ott sem merte elmondani, hogy a terhelt fogva tartja. Ezen a napon később két helyi rendőr is megjelent rendőrségi gépkocsival a terhelt házánál, idézést adtak át a részére. A sértett félelmében ekkor sem ment ki az udvarra segítséget kérni. A terhelt ugyanis kijelentette: a rendőr is hiába jön mert „így megveri, úgy megveri”.
A sértett este megint ruhástól feküdt le. Lényegében ugyanaz ismétlődött meg, mint előző este. A sértett a terhelt felszólításának nem mert ellentmondani, mindent megtett, amit a terhelt kért, csak annyit mondott, azért nem akar közösülni, mert fél, hogy valami baja lesz. A terheltet azonban ez nem érdekelte, s ez alkalommal is közösült a még mindig menstruáló sértettel, aki ez alatt végig mozdulatlanul feküdt.
2004. október 19-én reggel a terhelt unokaöccse tyúkot vitt hozzájuk, amit a sértett megfőzött. A terhelt ekkor a testvérével eltávozott, s ez alkalmat kihasználva a sértett kiment az utcára, majd futásnak eredt a közeli erdőrész irányába, ahonnan egy állattenyésztő telepre jutott. Itt a telep egyik dolgozóját kérte meg, értesítse a rendőrséget „mert őt fogva tartották, és most menekült el”.
Az ítéleti tényállás rögzítette azt is, hogy 2004. október 16. és 19-e között a sértettet a terhelt vagy a terhelt megbízásából az unokaöccse folyamatosan szemmel tartotta, követte, sohasem hagyta magára néhány percnél hosszabb időre. Ez alatt a három nap alatt a terhelt többször „megparancsolta” a sértettnek, hogy nem mehet el. Ittasan pedig kijelentette: „ha el mer menni tőle, akkor megöli”, illetve „kiviszi a temetőbe és felakasztja”. A sértett tudta, a terhelt lakhelyének közelében és a környező utcákban a terhelt hozzátartozói, barátai laknak, akik miatt úgysem tudna elmenekülni.
Tényként rögzítette továbbá a bíróság, hogy a terhelt 175 cm, a sértett kb. 160 cm magas és 40 kg testsúlyú. Szökésekor személyi iratai, papucsa, egy nadrágja a terhelt lakásában maradt; végül, hogy a terhelt által is lakott ház bejárati kapuja hiányzott; s terhelt lakásának bejárati ajtaja pedig kívülről nem volt zárható.
A sértett a testi sértés és a folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés miatt 2004. október 19-én joghatályos magánindítványt terjesztett elő.
Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint az erőszakos közösülés törvényi tényállásában megkívánt élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést a sértett szempontjából kell megítélni. Megvalósul a bűncselekmény akkor is, ha a sértett azért nem fejt ki nagyobb ellenállást, mert a helyzetét az adott körülmények között már reménytelennek látja. A sértettnél lényegesen idősebb terhelt a gyenge fizikumú, akaratgyenge sértettet lényegében ilyen helyzetbe hozta. Már 2004. év nyarán is belerúgott, fával ütötte, a tényállásban írt szavakkal fenyegette.
2004 őszén a sértett nem számított az újabb találkozásukra, hiszen a rokonoktól úgy értesült, a terhelt nincs D.-n. Amikor pedig mégis megjelent, a sértett félve a korábbi bántalmazásoktól, már semmilyen kérdésben nem mert ellentmondani neki. Nyilvánvalóvá vált előtte, segítségre senkitől nem számíthat, hiszen tudta, hogy a környéken is a terhelt rokonai, ismerősei laknak.
A terhelt úgy közösült több alkalommal a sértettel, hogy „az mozdulatlanul feküdt, ezzel mutatva ki, hogy nem akarja a közösülést”.
A terhelt ott tartózkodása alatt mindvégig fenyegette a sértettet azzal, hogy megöli, felakasztja, ami ebben a helyzetben élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetésként volt értelmezhető, azaz a sértettnek a kilátásba helyezett súlyos hátrány azonnali, illetve közeli bekövetkezésével kellett számolnia, ha ellenkezik.
A megyei bíróság ezzel a jogi indokolással egyetértett.
A jogerős ügydöntő határozatok ellen a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt, amelyben – részben ugyan a tényállást is támadta –, tartalmilag azonban a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott felülvizsgálati okra hivatkozott, bűnösségének a megállapítását sérelmezte a terhére rótt mindegyik bűncselekményben.
Álláspontja szerint a sértett az élettársa volt; őt nem kényszerítette erre a kapcsolatra, sőt a sértett volt az, aki vele akart élni; a közösülés pedig egyik esetben sem erőszakkal történt. Élettársát a személyi szabadságában nem korlátozta; „szabadon jött-ment ahová csak akart”. Senkitől, – a kiérkező rendőröktől sem – kért soha segítséget. A lakásajtót pedig csak belülről lehetett bezárni, emiatt is bármikor eltávozhatott volna. Tagadta a sértett bántalmazását is.
A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint a terhelt bűnösségének megállapítását eltérő tények alapján, a bizonyítékok mérlegelését kifogásolva sérelmezi, amely miatt indítványa a törvénynél fogva kizárt.
A Legfelsőbb Bíróság az ügyben a Be. 425. §-a alapján nyilvános ülést tartott, s megállapította: a felülvizsgálati indítvány részben, az erőszakos közösülés bűntettében a bűnösséget támadó részében alapos, egyéb részében viszont a törvényben kizárt.
A Legfelsőbb Bíróság előre bocsátja, hogy a Be. 423. §-ának (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban, a jogerős határozatban írt tényállás az irányadó; a tényállás felülvizsgálati indítványban nem támadható. Az indítványnak azon részeit, amelyben a tényállás helyességét, megalapozottságát vitatja, a Legfelsőbb Bíróságnak figyelmen kívül kellett hagynia.
Leszögezhető, hogy a terhelt indítványa a személyi szabadság megsértése, és a könnyű testi sértés elkövetése körében kizárólag a tényállást támadta. Az irányadó tényállás az előadásával szemben egyértelmű tényeket tartalmaz arra nézve, hogy 2004 júliusában, majd 2004. október 15. és 19. napja közötti időben részben erőszak, részben fenyegetés alkalmazásával korlátozta a sértettet az akaratának megfelelő helyváltoztatásban. Ugyanez a helyzet a könnyű testi sértést illetően is, hiszen tényként nyert megállapítást a bántalmazás módja, az okozott sérülés és annak gyógytartama is.
A felülvizsgálat érdemben ekként annak a kérdésnek a vizsgálatára szorítkozott, hogy a terhelt a történeti tényállásban írt magatartásával kimerítette-e az erőszakos közösülés bűntettének törvényi tényállását.
A Btk. 197. §-ának (1) bekezdésében meghatározott erőszakos közösülés elkövetési magatartásai:
? a közösülésre kényszerítés erőszakkal vagy élet, testi épség ellen irányuló közvetlen (ún. kvalifikált) fenyegetéssel, illetőleg
? a védekezésre, vagy akaratnyilvánításra képtelen állapot közösülésre felhasználása.
Ami az első elkövetési fordulatot illeti, az ítélkezési gyakorlat több évtizede töretlen abban, hogy csak a közvetlenül a közösülés eltűrése érdekében kifejtett erőszak vagy kvalifikált fenyegetés alkalmazása eredményezheti e bűncselekmény elkövetésének megállapítását. A tényállásszerűséghez olyan, a sértett ellen irányuló fizikai vagy pszichikai kényszer szükséges, amely alkalmas a sértett komoly ellenállásának a leküzdésére és közvetlenül a közösülés véghezvitelének célját szolgálja (BJD 5153; 7368). Ilyen erőszak vagy fenyegetés az lehet, ami a komoly ellenállást tanúsító sértettet közvetlenül a közösüléshez szükséges testhelyzetbe hozza (BH 1975/448; 1996/348.).
Közösülésre kényszerítésről tehát csak akkor beszélhetünk, ha a sértett részéről van komoly ellenállás, amellyel a passzív alany egyértelműen és nyilvánvalóan kifejezésre juttatja, hogy nem kíván közösülni; s ezt a komoly ellenállást számolja fel, szünteti meg az erőszak, illetve a kvalifikált fenyegetés, amelyet a közösülés (vagy annak legalább megkísérlése) követ.
Amennyiben komoly ellenállás nincs, vagy ha az erőszak vagy a fenyegetés nem közvetlenül a közösülés érdekében kifejtett, hanem azzal csak a későbbi közösülés feltételeit kívánja az elkövető megteremteni, erőszakos közösülésről még kísérleti szinten sem lehet szó. A későbbi közösülés érdekében, annak előkészítésére alkalmazott erőszak, fenyegetés legfeljebb előkészületi magatartás, s mint ilyen esetleg más bűncselekményként (pl. személyi szabadság megsértéseként, becsületsértésként) értékelhető (BH 1978/371.).
Mindezt az irányadó tényállásra vetítve az állapítható meg, hogy a terhelt a sértettel szemben sem erőszakot, sem kvalifikált fenyegetést nem alkalmazott közvetlenül a közösülés (az azt lehetővé tevő testhelyzet kialakítása) érdekében. A tényállásból következően az erőszakot és a korántsem lenyűgöző, nem közvetlen fenyegetést a terhelt avégett fejtette ki, hogy őt a mozgási, helyváltoztatási szabadságában korlátozza. Ez az erőszak, illetve fenyegetés hosszú idővel megelőzte a különösebb ellenállás nélkül véghezvitt közösülést. Így nem állítható, ez az erőszak vagy fenyegetés kizárta volna a komoly védekező tevékenységet, vagy eleve kilátástalanná tette volna bárminemű védekező tevékenység eredményességét.
Tényként nyert rögzítést, hogy a közösülés valamennyi esetben minden érdemi ellenállás nélkül történt meg. Nem értékelhető ellenállásnak a közösülés mozdulatlan tűrése, a sértett részéről annak puszta verbális elutasítása azon az alapon, hogy a nemi kapcsolatot csupán az aktuális egészségi állapota nem engedi meg.
Ellentétben tehát a támadott határozatokban képviselt jogi állásponttal, a törvényi tényállás első fordulatába illeszkedő erőszakos közösülés nem történt.
A Legfelsőbb Bíróság vizsgálta azt is, hogy a cselekmény a második elkövetési fordulat szerint tényállásszerű-e, azaz vajon a sértett mozgási, helyváltoztatási szabadságában való korlátozása érdekében kifejtett erőszak, fenyegetés hatására olyan állapotba jutott-e, ami közvetlenül a közösüléseket megelőzően kizárta a védekezési, vagy akaratnyilvánítási képességét.
A védekezési képesség kizártságáról az irányadó tények alapján nem lehet szó, miután a korábbi erőszak és fenyegetés komoly ellenállás kifejtésére való fizikai képtelenséget nem eredményezett. Egyértelmű, hogy a sértett testi adottságainál fogva olyan mérvű fizikai ellenállás kifejtésére képes volt, ami a terhelt számára kifejezte volna azt, hogy a közösülést csak ennek az ellenállásnak erőszakkal való leküzdésével vagy kvalifikált fenyegetéssel tudja véghezvinni.
Kétségtelen, a sértett pszichés állapota akaratgyengeséggel jellemezhető, a tényállás pedig sokhelyütt hangsúlyozza: azért tűrte a közösüléseket, mert a korábbi erőszak, fenyegetés hatására félt a terhelttől.
Elemzést igényelt ezért az is: ez a félelem reális volt-e, s ennek hatására valóban akaratnyilvánításra képtelenné vált-e a sértett.
A tényállás szerint, a személyi szabadság megsértése körében elhangzott fenyegető kijelentések az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetés fogalmi körébe nem illeszthetők, hiszen a kilátásba helyezett sérelmek (kiviszi az erdőbe, kikötözi, felakasztja, megöli, ha elmegy) azonnali bekövetkezésével a sértettnek nem kellett számolnia. A fenyegetések realitását azok túlzó jellege eleve komolytalanná tette.
Mindemellett a sértett volt az, aki júliusban, majd októberben is a saját akaratából utazott D.-re, s egyezett bele abba, hogy együtt fog élni a terhelttel, [megegyeztek abban, hogy „összejönnek"].
A terhelt őt a szüleinek, ismerőseinek bemutatta. Októberben pedig a sértett szinte kereste az alkalmat, hogy összetalálkozzanak, s amikor a terhelt megjelent, azonnal beleegyezett, hogy vele megy. Nem kért segítséget a barátnőjétől; a terheltnek ugyanabban a házban lakó szüleitől; a házhoz kiérkező rendőrjárőrtől sem. Egyértelműen tudta, hogy a terhelt őt élettársának, a „feleségének” tekinti; s azt is, a terhelt vonzódik, ragaszkodik hozzá, csak az eltávozásának megakadályozása érdekében fenyegeti.
Az események során alkalmazott erőszak sem volt túlzottan komoly; júliusban a jogilag külön nem értékelhető erőszak különösebb sérülést nem okozott. Októberben pedig az egy alkalommal kifejtett erőszak (összesen két pofon) is nyolc napon belül gyógyuló elváltozást eredményezett.
Mindezeket a körülményeket egybevetve leszögezhető: a sértettre gyakorolt fenyegetés, erőszak nem volt olyan lenyűgöző hatású, ami kizárta volna az akaratnyilvánítási képességét, akár a legkisebb fokú ellenállás tanúsításának a lehetőségét a közösülés ellen. Emellett is elvárható volt a sértettől, hogy az akaratát a közösülés ellenében akár csak csekély mértékű védekezésben kifejezze. A félelmére hivatkozás az eset konkrét körülményeit elemezve nem megalapozott, pusztán utólagos magyarázkodás.
Miután a sértett a közösüléssel szemben nem tanúsított semmilyen ellenállást, verbálisan is csak a menstruációjával magyarázva tiltakozott az ellen; nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a sértett a helyzetét eleve reménytelennek érezve mellőzte az ellenállást. Az elsőfokú ítélet idevonatkozó érvelése téves, azért is, mert a sértettet a közösülés tűrése érdekében közvetlenül semmilyen fenyegetés nem érte, így az ellenállásra képtelenséget eredményező fenyegetés lehetősége fel sem merült.
Nem kétséges, a bűncselekmény megvalósulhat akkor is, ha a sértett azért nem fejt ki nagyobb mérvű, komolyabb ellenállást, mert a helyzetét az adott körülmények között eleve reménytelennek érzi; viszont a törvényi tényállás kimerítéséhez valamilyen, kisebb fokú ellenállásnak ilyenkor is történnie kell. A jelen ügyben a sértett nem fejtett ki semmiféle, még jelentéktelen, pl. a combok összeszorításában megnyilvánuló ellenállást sem, hanem tiltakozás nélkül teljesítette a terhelt kéréseit, s tűrte a közösülést.
A tényállást vizsgálva az is megjegyzendő, amikor a sértett valamit akart vagy nem akart, azt minden estben képes volt kifejezésre juttatni; pl. bár a terhelt előző nap már azt megtiltotta, megfenyegette őt, másnap mégis telefonálni akart – amit sikítva is hangoztatott. Amikor nem akart a terhelttel táncolni a vendégek ottléte ellenére lefeküdt; amikor pedig nem akart a terhelt kérdéseire válaszolni, a térdepeltetése és a pofon ellenére sem válaszolt.
Miután a terhelt valamennyi esetben erőszakot és fenyegetést nem alkalmazva, a sértett ellenállása nélkül közösült a sértettel, a puszta passzivitását tükröző helyzetben a terhelt alappal lehetett abban a téves feltevésben is [Btk. 27. § (1) bekezdése], hogy a sértett a közösülést valójában nem ellenzi.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítéleteknek a folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntettében bűnösséget megállapító rendelkezése anyagi jogi szabályt sért. Emiatt a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján a támadott határozatokat megváltoztatva a Legfelsőbb Bíróság a terheltet az ellene folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntette miatt emelt vád alól – a Be. 6. § (3) bekezdésének a) pontja alapján – bűncselekmény hiányában felmentette.
A bűnösség anyagi jogszabállyal ellentétes megállapítás törvénysértően súlyos büntetés kiszabáshoz vezetett.
Az alapügyben eljárt bíróság ugyanis a halmazatban álló bűncselekmények közül a legsúlyosabbnak, az erőszakos közösülésre irányadó kettő évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésnek az alapul vételével – a felső határt a Btk. 85. §-ának (3) bekezdése és a 97. § (1) bekezdése alapján a felével emelve – vagyis kettő évtől tizenkettő évig terjedő büntetési tételkeretek között szabott ki a terhelttel szemben 6 év 6 hónapi fegyházbüntetést. A terhelt terhére fennmaradó személyi szabadság megsértésének és könnyű testi sértés vétségének a bűnhalmazatra tekintettel felemelt büntetési tétele ezzel szemben hét évet el nem érő szabadságvesztés [Btk. 85. § (2), (3) bek.].
A büntetés kiszabásánál figyelembe vett súlyosító és enyhítő tényezők értékelésével az alapügyben eljárt bíróság az irányadó büntetési tételkeret középmértéke körüli büntetést tartott szükségesnek a büntetési cél eléréséhez a sokszorosan büntetett előéletű terhelttel szemben, aki az elbírált cselekményt is több más büntetőeljárás hatálya alatt követte el.
A Legfelsőbb Bíróság ezt a büntetéskiszabási elvet követve – de a könnyű testi sértés csekélyebb súlyát is értékelve – a terhelt főbüntetését a középmérték közeli büntetésre enyhítette.
(Legf. Bír. Bfv. I. 376/2009.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás