• Tartalom

1173/2010. (VIII. 18.) Korm. határozat

1173/2010. (VIII. 18.) Korm. határozat

a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriuma új elnökének megbízásáról és az alapító okirat módosításáról1

2010.08.18.

A Kormány

1. a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Alapító Okiratának V/1. pontja alapján a kuratórium tagsági és egyben elnöki tisztségének ellátásával Lengyel Györgyit megbízza;

2. felkéri az alapításban részt vett szervezeteket az Alapító Okirat ehhez szükséges módosításának aláírására;

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter

Határidő: azonnal

3. felhatalmazza a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy az Alapító Okirat módosításának bírósági nyilvántartásba vétele során a Kormány nevében eljárjon, a módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot a Kormány nevében aláírja, továbbá gondoskodjék a módosított, egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat – a bírósági nyilvántartásba vételt követően – Magyar Közlönyben történő közzétételéről.

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter

Határidő: szöveg szerint azonnal

1

A határozatot az 1142/2011. (V. 12.) Korm. határozat 6. pont b) alpontja hatályon kívül helyezte 2011. május 13. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére