1194/B/2010. AB határozat
1194/B/2010. AB határozat*
2011.09.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítvány alapján meghozta az alábbi
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 5. § (1) bekezdése és a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 6. § (1)–(2) bekezdése és 10. § (1) bekezdés c) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 5. § (1) bekezdése és a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 6. § (1)–(2) bekezdése és 10. § (1) bekezdés c) pontja nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítványt visszautasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó a Fővárosi Ítélőtábla 9.Pkf.25.395/2010/3. számú jogerős végzése alapján indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz. Előadta, hogy a végzésben a bíróság elutasította a felperes pártfogó ügyvéd kirendelése iránti kérelmét, mert az első fokú eljárás befejezése után rászorultságuk bekövetkezésének utólagos voltát nem igazolták (teljes személyes költségmenetességet pedig az elsőfokú eljárásban nem kaptak). Az indítványozó szerint a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Jstv.) 5. § (1) bekezdése és a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 6. § (1)–(2) bekezdése és 10. § (1) bekezdés c) pontja alkotmányellenes, mert olyan jövedelemhatárokat állapít meg a költségmentesség feltételeként (2008-as évben 28 500 Ft-ot), amely nincs tekintettel a létfenntartáshoz szükséges jövedelemi és vagyoni helyzetre (a 2008-as évben a 71 738 Ft-os létminimumra). Az indítványozó szerint a pártfogó ügyvéd igénybevételének lehetősége ezáltal beszűkül, ami az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság, az Alkotmány 57. § (1) bekezdésén alapuló bírósághoz fordulás joga, az 57. § (5) bekezdés szerinti jogorvoslathoz való jog, a 70/A. § szerinti diszkrimináció tilalma, illetve – az alapjogok vonatkozásában – az Alkotmány 8. § (1) bekezdésének is a sérelmével jár.
Az indítványozó szerint pártfogó ügyvéd kirendeléséhez szükséges költségmentesség jövedelemhatára nemcsak az Alkotmányt sérti, hanem az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 1993. évi XXXII. törvényt (a továbbiakban: Európai Egyezmény) és az azon alapuló bírósági gyakorlatot is.
Az indítványozó a fenti jogszabályokat érintő normakontroll kérelme mellett annak kimondását is kérte, hogy ügyükben (a Fővárosi Ítélőtábla 9.Pkf.25.395/2010/3. számú végzésében) az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása „alkotmányos visszásságot” okozott. Ezt a kérelmet az Alkotmánybíróság nem tekintette önálló indítványnak – alkotmányjogi panasznak –, ezért annak elbírálását mellőzte.
II.
1. Az Alkotmány felhívott rendelkezései
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
(…)
8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(…)
57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(…)
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.
(…)
70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
2. A Jstv. vizsgálni kért szabálya:
„5. § (1) A jogi szolgáltatás díját a fél helyett az állam viseli, ha a fél rendelkezésre álló havi nettó jövedelme (munkabére, nyugdíja, egyéb rendszeres pénzbeli juttatása), nem haladja meg a munkaviszony alapján megállapított öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét (a továbbiakban: nyugdíjminimum), vagyona pedig – a 9. §-ban foglaltak figyelembevételével – nincs.”
3. Az IM rendelet indítványozó által jelölt szabálya:
„6. § (1) Ha a fél jövedelme (munkabére, nyugdíja, egyéb rendszeres pénzbeli juttatása) nem haladja meg a munkaviszony alapján megállapított öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, vagyona pedig – a szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakon felül – nincs, részére költségmentességet kell engedélyezni. Költségmentességben kell részesíteni – jövedelmi és vagyoni helyzetének vizsgálata nélkül – azt a felet is, aki aktív korúak ellátására jogosult, vagy aktív korúak ellátására jogosult, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény szerinti közeli hozzátartozójával él közös háztartásban.
(2) Kivételesen költségmentességet lehet engedélyezni akkor is, ha az (1) bekezdésben írt feltételek nem állnak fenn, de a bíróság a fél egyéb körülményeinek figyelembevételével megállapítja, hogy a fél létfenntartása veszélyeztetett.
(…)
10. § (1) A felet az elsőfokú eljárást befejező határozat meghozatala után csak akkor lehet személyes költségmentességben részesíteni, ha
a) az eljárás során ismeretlen helyen tartózkodott,
b) az ellene kibocsátott fizetési meghagyás, illetve bírósági meghagyás ellen ellentmondással nem élt, illetve
c) az engedélyezés feltételei utóbb következtek be.”
III.
Az indítvány az alábbiak szerint nem megalapozott.
1. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. Az Alkotmánybíróság a 35/1991. (VI. 20.) AB határozatában megállapította, hogy „[a] jogállamiság alkotmányos deklarálása azonban tartalmi kérdésekben tovább utal az egyes nevesített alkotmányos elvekre és jogokra.” (ABH 1991, 175, 177.) Jelen ügyben elsőként az állapítható meg, hogy önmagában a jogállamiság és az indítványozó által felvetett költségmentesség-engedélyezési szabályok között érdemi összefüggés nem állapítható meg, ezért az indítványt az Alkotmány 2. § (1) bekezdése tekintetében elutasította. Az indítványozó azonban tartalmi alkotmánysértést is állít a bírósághoz fordulás joga, a jogorvoslathoz való jog, valamint a diszkrimináció tilalma tekintetében, így az Alkotmánybíróság a továbbiakban az alkotmányossági vizsgálatot ezen alkotmányos tételek vonatkozásában végezte el.
2. A Jstv. 5. § (1) bekezdése szerint a jogi szolgáltatás díját az állam viseli, ha a fél havi nettó jövedelme a nyugdíjminimumot nem haladja meg, vagyona pedig nincs. Tartalmilag azonos szabályt fogalmaz meg az IM rendelet 6. § (1) bekezdése is a költségmentesség engedélyezése tekintetében. Ugyanakkor mindkét jogszabály további rendelkezéseket tartalmaz a költségmentességet illetően.
A Jstv. 5. § (2) bekezdése szerint „Jövedelmi és vagyoni helyzetére tekintet nélkül rászorultnak tekintendő az a fél, aki a) aktív korúak ellátására jogosult vagy aktív korúak ellátására jogosult, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti közeli hozzátartozójával él közös háztartásban, b) közgyógyellátásban részesül vagy egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságát állapították meg, vagy c) átmeneti szállást igénybe vevő hajléktalan személy” stb. Az 5. § (3) bekezdés értelmében „A jogi szolgáltatás díját az állam viseli akkor is, ha az egyedülálló és a 9. §-ban foglaltak figyelembevételével vagyontalan fél rendelkezésre álló havi nettó jövedelme nem haladja meg a nyugdíjminimum 150%-át.”, a 6. § pedig kimondja, hogy „a jogi szolgáltatás díját a fél helyett az állam előlegezi, ha a fél rendelkezésre álló havi nettó jövedelme nem haladja meg a tárgyévet megelőző második év – a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett – nemzetgazdasági bruttó havi átlagkeresetének 43%-át, és vagyona – a 9. §-ban foglaltak figyelembevételével – nincs.” A Jstv. 8. § (1) bekezdés b) és c) pontja szerint továbbá a nyugdíjminimumot meghaladó jövedelem esetén is rászorultnak kell tekinteni a felet, ha számára a jogi szolgáltatás igénybevétele egyéb személyes körülményeire tekintettel még ilyen összegű jövedelem mellett is lehetetlen, vagy a jövedelmét a jogi szolgáltatás igénybevételétől eltérő más célra kell fordítania és ennek elmaradása a fél vagy a vele egy háztartásban élők életét, testi épségét, egészségét vagy megélhetését közvetlenül veszélyeztetné.
Hasonló – azaz nem a nyugdíjminimumhoz kötött – költségmentességi szabályt tartalmaz az IM rendelet 6. § (2) bekezdése, amely kimondja, „Kivételesen költségmentességet lehet engedélyezni akkor is, ha az (1) bekezdésben írt feltételek nem állnak fenn, de a bíróság a fél egyéb körülményeinek figyelembevételével megállapítja, hogy a fél létfenntartása veszélyeztetett.”
Mindezek alapján az állapítható meg, hogy a költségmentességnek az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét meg nem haladó mértéke, mint feltétel mellett mind a Jstv. mind pedig az IM rendelet az egyén egyéb – az anyagi helyzetével összefüggésbe hozható – körülményeit is figyelembe veszi (pl. a Jstv. 6. § az ott meghatározott körben nem is a nyugdíjminimumot, hanem a havi átlagkeresetet veszi alapul). Az indítványozó által vizsgálni kért rendelkezések tehát nem szakíthatók ki szövegkörnyezetükből, a szövegkörnyezet figyelembe vétele alapján pedig az állapítható meg, hogy a szabályozás a nyugdíjminimum alól – a jogérvényesítés megkönnyítése érdekében – számos kivételt teremt.
3. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alapján – az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata értelmében – mindenkit alanyi jog illet meg arra, hogy jogait független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse, és hogy a bírósági eljárásban a fél pozíciójában szerepelhessen. Az alapvető jogból következően az államra az a kötelezettség hárul, hogy a jogok és kötelezettségek (jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson. (930/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 502, 505.) Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében a jogorvoslathoz való jog immanens tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy a magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.] Más döntések arra hívták fel a figyelmet, hogy a jogorvoslathoz való alapjog biztosítását jelenti, ha az eljárásban a törvény garantálja az érintett számára, hogy ügyét az alapügyben eljáró szervtől különböző szerv bírálja el (513/B/1994. AB határozat, ABH 1994, 734.). Minden jogorvoslat lényegi eleme a jogorvoslás lehetősége, vagyis a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát. [23/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 1998, 182, 186.] Az Alkotmány a különböző eljárásokra vonatkozó törvényi szabályozásra bízza a jogorvoslati formák megjelölését, a jogorvoslatot elbíráló fórumok megállapítását, valamint annak meghatározását, hogy hány fokú jogorvoslati rendszer érvényesülhet. (1437/B/1990. AB határozat, ABH 1992, 453, 454.)
A fentiek alapján megállapítható, hogy e jogok részleteinek meghatározása – az Alkotmány keretei között – törvényhozói kompetencia.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata során találkozott olyan esetekkel, amikor az indítványozók valamely eljárás díjának mértékéről vélték úgy, hogy az olyan magas, ami kizárja az adott eljárás igénybevételét. E problémával összefüggésben a 14/1992. (III. 30.) AB határozat megállapította, hogy „Az igazgatási szolgáltatási és vizsgálati díjak meghatározásának mértéke viszont nem alkotmányossági kérdés, hanem a szolgáltatások és vizsgálatok jellegéhez igazodó, az engedélyezéshez fűződő körülményeket mérlegelő szabályozói döntés. A díjak összegszerűségének indokoltságát ezért az Alkotmánybíróság nem vizsgálja, és nem is vizsgálhatja.” (ABH 1992, 338, 240.) Az Alkotmánybíróság az 1208/B/1995. AB határozatában azt a kérdést vizsgálta, hogy a Közlekedési Felügyelet határozata elleni 36 000 Ft-os eljárási díj meghiúsítja-e a jogorvoslat igénybevételét. Az Alkotmánybíróság e döntésében – megerősítve a 14/1992. (III. 30.) AB határozatban foglaltakat – megállapította, hogy „a jelen eljárási díj összegének meghatározása, azaz a számításokon alapuló gazdasági végeredményként kimutatott díjmegállapítás helytállósága sem alkotmányossági kérdés.” (ABH 2002. 1397, 1399.)
Az Alkotmánybíróság a jelen ügyet is úgy ítéli meg, hogy a költségmentességhez szükséges jövedelemhatár, mint mérték, csak szélső esetben vethetne fel alkotmányossági problémát. Ezen belül a jogalkotó szabadságába tartozik – a vonatkozó körülmények figyelembevételével – a költségmenetesség (a költségek állam által történő viselésének) szabályozása. A jogalkotó jelen esetben kellő körültekintéssel járt el. Nem sértik a jogorvoslathoz és a bírósághoz fordulás jogát a vizsgálni kért szabályok, mert – ahogy fentebb bemutatásra került – a jogalkotó egyéb körülményeket is meghatározott, illetve megfelelő keretek között mérlegelési lehetőséget biztosított az eljáró bíróságnak a költségmentesség megítélésére akkor is, ha a fél jövedelme meghaladja a nyugdíjminimumot. Ezt a tényt a Jstv. 5. § (1) bekezdésének és az IM rendelet 6. § (1)–(2) bekezdésének megítélése során nem lehet figyelmen kívül hagyni. Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdés sérelmére alapozott kérelmet elutasította.
Az indítványozó az Alkotmány 8. § (1) bekezdése sérelmét is felvetette. Az Alkotmány e szabálya az alapjogok tiszteletben tartásának és védelmének állami kötelezettségét fogalmazza meg. Mivel alapjogsérelem – a fentiek szerint – a Jstv. 5. § (1) bekezdése és az IM rendelet 6. § (1)–(2) bekezdése vonatkozásában nem állapítható meg, ezért értelemszerűen nem kerül szembe a szabályozás az Alkotmány 8. § (1) bekezdésével sem. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe foglalt diszkrimináció tilalom sérelmét pedig az indítványozó a jogorvoslat (bírói út) igénybevételéhez kapcsolódva fogalmazta meg, s mivel az Alkotmánybíróság e jogokkal való ellentétet nem állapított meg, így az alapjogok közötti alkotmányellenes különbségtétel sem merülhet föl.
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a Jstv. 5. § (1) bekezdése és az IM rendelet 6. § (1)–(2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
4. Az indítványozó az IM rendelet 10. § (1) bekezdés c) pontjának is kérte az alkotmányossági vizsgálatát. E rendelkezés szerint a felet az elsőfokú eljárást befejező határozat meghozatala után csak akkor lehet személyes költségmentességben részesíteni, ha az engedélyezés feltételei utóbb következtek be. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint e szabály – az indítványozó állításával ellentétben – nem az alkotmányos alapjogok sérelmét, hanem épp ellenkezőleg, azok érvényesülését segítik elő. Az IM rendelet 10. § (1) bekezdés c) pontja alapján a félnek arra van lehetősége, hogy számára az eljáró bíróság költségmentességet engedélyezzen akkor is, ha az anyagi helyzete időközben – az elsőfokú eljárást befejező határozat meghozatala után – vált kedvezőtlenné. E szabály épp a fél megváltozott helyzetéhez igazítja a költségmentességre jogosultság feltételeit, így az Alkotmány 8. § (1) bekezdésének, 57. § (1) és (5) bekezdésének, illetve a 70/A. §-ának a sérelme nem állapítható meg. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt e tekintetben is elutasította.
5. Az indítványozó a Jstv. 5. §-ának az IM rendelet 6. § (1) és (2) bekezdésének és 10. § (1) bekezdés c) pontjának a vizsgálatát az Európai Egyezménybe ütközés szempontjából is kezdeményezte. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § c) pontja az Alkotmánybíróságnak külön hatáskört biztosít jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára. Ezt a vizsgálatot az Abtv. értelmében nem kezdeményezheti bárki. Az Abtv. 21. § (3) bekezdése szerint e hatáskörben indítványozásra jogosult: a) az Országgyűlés, annak állandó bizottsága vagy bármely országgyűlési képviselő, b) a köztársasági elnök, c) a Kormány vagy annak tagja, d) az Állami Számvevőszék elnöke, e) a Legfelsőbb Bíróság elnöke, f) a legfőbb ügyész. Az indítványozó nem tartozik az Abtv.-ben felsorolt indítványozásra jogosultak közé. Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3., a továbbiakban: Ügyrend) 29. § c) pontja szerint az Alkotmánybíróság az indítványt visszautasítja, ha megállapítható, hogy az eljárás indítványozására az indítványozónak nincs jogosultsága. Ezért e tekintetben az Alkotmánybíróság ezt az indítványt visszautasította.
Budapest, 2011. szeptember 27.
Dr. Paczolay Péter s. k., |
||||||||||
az Alkotmánybíróság elnöke |
||||||||||
|
||||||||||
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Balsai István s. k., |
||||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||||
|
||||||||||
|
Dr. Bihari Mihály s. k., |
Dr. Bragyova András s. k., |
||||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||||
|
||||||||||
|
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k., |
Dr. Holló András s. k., |
||||||||
|
alkotmánybíró |
előadó alkotmánybíró |
||||||||
|
||||||||||
|
Dr. Kiss László s. k., |
Dr. Kovács Péter s. k., |
||||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||||
|
||||||||||
|
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
Dr. Lévay Miklós s. k., |
||||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||||
|
||||||||||
|
Dr. Pokol Béla s. k., |
Dr. Stumpf István s. k., |
||||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||||
|
||||||||||
|
Dr. Szalay Péter s. k., |
Dr. Szívós Mária s. k., |
||||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás