• Tartalom

12/2010. (IV. 30.) ÖM rendelet

12/2010. (IV. 30.) ÖM rendelet

a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvénynek a kisebbségi választói jegyzék összeállítása során történő végrehajtásáról1

2010.05.09.

A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 153. § (1) bekezdés a), c), d) és g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az önkormányzati miniszter feladat- és hatásköréről szóló 132/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. § h) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § Minden településen önálló helyi választási iroda (a továbbiakban: HVI) működik. Körjegyzőséghez tartozó településeken a HVI feladatait közös HVI látja el.

2. § (1) A kisebbségi választói jegyzéket a HVI vezetője papíron vagy helyi számítógépen vezeti.

(2) A kisebbségi választói jegyzékbe vételét kérő polgár állampolgárságának és választójogának ellenőrzését, valamint a HVI vezetőjének a 8. §-ban és a 10. § (1) bekezdésben meghatározott feladata ellátását a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (a továbbiakban: KEKKH) által – állami feladatként – működtetett, a KEKKH számítóközpontjára és a KEKKH számítóközpontjával hálózati kapcsolatban lévő számítógépes munkaállomásokra épülő informatikai rendszer (a továbbiakban: informatikai rendszer) segíti.

3. § (1) Az Országos Választási Iroda (a továbbiakban: OVI) gondoskodik a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 115/E. § (1) bekezdésében meghatározott tájékoztató, a Ve. 11. számú melléklete szerinti kérelemnyomtatvány, valamint az azok kézbesítéséhez szükséges, a választópolgárok nevét és lakcímét tartalmazó etikettek elkészítéséről.

(2) Az OVI a kérelemnyomtatványokat, a tájékoztatót, valamint az azok továbbításához szükséges etiketteket és borítékokat a fővárosi és Pest megyei HVI-k részére közvetlenül, a többi HVI részére a területi választási irodák (a továbbiakban: TVI) útján május 15-ig megküldi.

4. § (1) A HVI gyűjtőládát helyez el a polgármesteri hivatal épületében a kisebbségi választói jegyzékbe való felvétel iránti kérelmek elhelyezésére, gondoskodik a gyűjtőláda biztonságos őrzéséről, annak naponkénti ürítéséről.

(2) A HVI vezetője a személyes adatok védelme érdekében megállapítja a gyűjtőládában lévő, és a levélben érkezett kérelmek kezelésével kapcsolatos technikai szabályokat.

(3) A HVI vezetője által a kisebbségi választói jegyzékbe történő betekintésről vezetett nyilvántartás tartalmazza a betekintés időpontját és jogalapját, a betekintő nevét és lakcímét. A betekintés tényét a HVI vezetője aláírásával igazolja.

5. § A KEKKH biztosítja a HVI vezetője részére az informatikai rendszerben a személyiadat- és lakcímnyilvántartás, valamint a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok nyilvántartásának elérését a kisebbségi választói jegyzékbe felvételét kérő polgár állampolgársága és választójoga ellenőrzéséhez.

6. § (1) A HVI vezetője legkésőbb a kérelem beérkezését követő munkanapon – a július 15-én beérkező kérelem esetén a beérkezés napján – határozattal dönt a kérelmező kisebbségi választói jegyzékbe vételéről. A határozatot a HVI a kérelmező lakcímére haladéktalanul megküldi.

(2) Ha a választópolgár több kisebbség választói jegyzékébe is kéri felvételét, a HVI vezetője a kérelmező valamennyi kérelmét elutasítja. Ha a már kisebbségi választói jegyzékbe vett választópolgár kéri egy másik kisebbség kisebbségi választói jegyzékébe történő felvételét, a HVI vezetője törli a kisebbségi választói jegyzékből, és megtagadja a kisebbségi választói jegyzékbe való felvételét az újabb kérelem alapján.

7. § A kérelmezőket a HVI vezetője a kérelmek elbírálásának sorrendjében veszi fel a megfelelő kisebbség kisebbségi választói jegyzékébe.

8. § A kisebbségi választói jegyzékben szereplő választópolgárok számáról a HVI – a kisebbségi választás kitűzéséig – minden hét első munkanapján információt szolgáltat az OVI részére. A kisebbségi választói jegyzékben szereplő választópolgárok számát az OVI internetes honlapján települési bontásban nyilvánosságra hozza, melynek adatait hetente frissíti.

9. § (1) Ha a választópolgárok száma a Ve. 10. § (1) bekezdésében megállapított 1200 főt meghaladja, a HVI vezetője további szavazókört alakít ki.

(2) Egy szavazóhelyiségben több kisebbség is szavazhat.

10. § (1) A HVI vezetője július 15-én a kisebbségi választói jegyzékbe felvett polgár állampolgárságát és választójogát – a személyiadat- és lakcímnyilvántartás, valamint a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok nyilvántartása alapján – ellenőrzi.

(2) A HVI vezetője törli a kisebbségi választói jegyzékből a választópolgárt, ha

a) lakcímét megszünteti vagy azt érvénytelenítik,

b) más településre költözött,

c) meghalt,

d) magyar állampolgársága vagy választójoga megszűnt.

(3) A HVI vezetője a kisebbségi választói jegyzéken átvezeti

a) a névváltozást,

b) a településen belüli lakcímváltozást, és

c) a személyi azonosító megváltozását.

11. § (1) Az OVI vezetője felelős az e rendeletben foglalt feladatok pénzügyi feladat- és költségtervének elkészítéséért. A feladat- és költségtervet a KEKKH elnökének egyetértésével kell elkészíteni. A feladat- és költségterv jóváhagyásáról az önkormányzati miniszter (a továbbiakban: miniszter) dönt.

(2) A HVI és a TVI vezetője, továbbá a KEKKH elnöke az e rendeletben foglalt feladatai tekintetében

a) felelős a választás pénzügyi tervezéséért, lebonyolításáért, elszámolásáért,

b) felelős a pénzeszközök célhoz kötött felhasználásáért és ellenőrzéséért,

c) gyakorolja a választás pénzeszközei feletti kötelezettségvállalási és utalványozási jogot, valamint – szervezeti és működési szabályzatának megfelelően – felhatalmazást ad az ellenjegyzési jog gyakorlására,

d) gondoskodik a választás céljára szolgáló pénzeszközöknek az elkülönített számviteli kezeléséről.

12. § A miniszter az Önkormányzati Minisztérium költségvetési fejezetében az e rendeletben foglalt feladatok lebonyolítására rendelkezésre álló összeget megállapodás alapján fejezetek közötti költségvetési előirányzat- átcsoportosítással biztosítja a KEKKH részére.

13. § A KEKKH az e rendeletben foglalt feladatok pénzügyi fedezetének a HVI-t megillető részét május 15-ig előlegként folyósítja a TVI részére, az illetékes fővárosi, megyei közgyűlés hivatalának bankszámlájára. A TVI a pénzügyi fedezetnek a HVI-t megillető részét a települési önkormányzat polgármesteri hivatala (körjegyzőség esetén a körjegyzőség) bankszámlájára folyósítja 5 munkanapon belül.

14. § (1) A kisebbségi választói jegyzék összeállításával kapcsolatos feladatok normatívái a következők:

a) nyomtatványok borítékolása: 6,25 Ft választópolgáronként,

b) postázási feladatok költsége: 40 Ft választópolgáronként.

(2) A pénzügyi fedezet számításánál a választópolgárok száma megegyezik az országgyűlési képviselők általános választása első fordulójában a pénzügyi támogatás alapjaként megállapított választópolgárszámmal.

15. § A választás céljára biztosított pénzeszközöket számvitelileg elkülönítetten kell kezelni. A költségvetési szerv a számvitelében a pénzeszközök felhasználásáról feladatonként számol el, és a tényleges pénzforgalomról (bevétel, kiadás) főkönyvében a választási feladatokkal kapcsolatos szakfeladaton nyilvántartást vezet. A szakfeladaton meg kell jeleníteni mind a kapott támogatásértékű bevételt, mind a saját forrás terhére teljesített kiadásokat.

16. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

17. §2

1

A rendeletet a 18/2013. (VII. 17.) KIM rendelet 10. § h) pontja hatályon kívül helyezte 2013. július 18. napjával.

2

A 17. §-t a (2) bekezdés hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére