• Tartalom

12/2010. (XII. 23.) NGM rendelet

12/2010. (XII. 23.) NGM rendelet

a prémiumévek programmal, valamint a különleges foglalkoztatási állománnyal kapcsolatos egyes munkáltatói költségek költségvetési megtérítésének eljárási szabályairól szóló 8/2005. (II. 8.) PM rendelet módosításáról1

2010.12.24.

A prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény 7. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A prémiumévek programmal, valamint a különleges foglalkoztatási állománnyal kapcsolatos egyes munkáltatói költségek költségvetési megtérítésének eljárási szabályairól szóló 8/2005. (II. 8.) PM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet hatálya kiterjed:)

a) a PéPtv. 3–5. §-ában meghatározott, a prémiumévek programban részt vevő, valamint a különleges foglalkoztatási állományba helyezett köztisztviselőre, ügykezelőre, kormánytisztviselőre, kormányzati ügykezelőre, munkavállalóra, közalkalmazottra (a továbbiakban együtt: közszolgálati alkalmazott),”

2. § Az R. 3. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Az irányító szerv 2010. december 28-ig korrekciós igényt jelenthet be az államháztartásért felelős miniszterhez a teljes 2010. évre vonatkozóan, a 4. számú melléklet szerint, külön adatlapon, negyedéves bontásban.”

3. § Az R. 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

7. § E rendelet alkalmazásában irányító szerv: a prémiumévek programban a költségvetési megtérítési igény szempontjából irányító szervek:
a) a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 1. § (2) bekezdése szerinti központi államigazgatási szerv, illetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vonatkozásában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
b) a PéPtv. 1. § (1) bekezdés d) pontja szerinti 100%-os állami tulajdonban lévő munkáltatók vonatkozásában a főtevékenységük szerinti feladatkörrel rendelkező minisztérium,
c) a PéPtv. 4. § (10) bekezdése vonatkozásában a jogelőd költségvetési szervet irányító minisztérium.”

4. § (1) Az R. 3. § (1) bekezdésében az „a Pénzügyminisztériumhoz” szövegrész helyébe az „az államháztartásért felelős miniszterhez” szöveg, 3. § (1)–(3) bekezdésében az „a Pénzügyminisztérium” szövegrész helyébe az „az államháztartásért felelős miniszter” szöveg, 4. §-ában az „A Pénzügyminisztérium” szövegrész helyébe az „Az államháztartásért felelős miniszter” szöveg lép.

(2) Az R. 4. §-ában a „X. Miniszterelnökség fejezet, 20. cím, 2. alcím, 1. Különféle személyi kifizetések jogcímcsoport” szövegrész helyébe a „X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezet, 19. cím, 2. alcím, 1. Különféle kifizetések jogcímcsoport” szöveg lép.

5. § (1) Az R. 1. számú melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

(2) Az R. 4. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

(3) Az R. 5. számú melléklete helyébe a 3. melléklet lép.

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

1. melléklet a 12/2010. (XII. 23.) NGM rendelethez

Igénylőlap

a PéPtv. 4. § (8), 5. § (3), 6. § (1) bekezdésében foglalt költségvetési megtérítés folyósításához

(a munkáltató tölti ki)

 

1.

Munkáltató megnevezése: ...................................................................................................................

2.

Költségvetési törzskönyvi azonosító száma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

/vagy

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Cégjegyzékszáma:

 

 

 

 

Cg.

 

 

-

 

 

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

Elszámolási időszak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

Érintett létszám (fő)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ebből:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

prémiumévek programban részt vevő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

különleges foglalkoztatási állományba helyezett

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.

*A kifizetett személyi juttatás összege (E Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ebből:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

prémiumévek programmal összefüggő (E Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

különleges foglalkoztatási állománnyal összefüggő (E Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6.

Munkáltatói közterhek összesen (E Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ebből:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

prémiumévek programmal összefüggő (E Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

különleges foglalkoztatási állománnyal összefüggő (E Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.

A 6. pont összesenből:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyugdíjbiztosítási járulék (E Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egészségbiztosítási járulék (E Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Munkaerőpiaci járulék (E Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyes természetbeni és egyéb béren kívüli juttatások után a kifizetőt terhelő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szja összege (Dologi kiadások) (E Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.

Az illetmény és közterhek együttes összege (E Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ebből:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

prémiumévek programmal összefüggő (E Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

különleges foglalkoztatási állománnyal összefüggő (E Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

____________________
* A PéPtv. 6. § (1) bekezdése szerinti juttatások

A munkáltató a PéPtv. 6. § (2) bekezdésében foglalt feltételt vállalja

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A munkáltató költségvetési engedélyezett létszámkerete [PéPtv. 6. § (2)]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

időpont (az elszámolási időszak utolsó napja):

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

létszám:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Felelősségem tudatában kijelentem, hogy az igénybejelentésben közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

 

Kelt: .................... év ................. hó ........ nap

..........................................
cégszerű aláírás

(irányító szerv, helyi önkormányzat, társulás tölti ki)

1.

Beérkezés dátuma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

Nyilvántartásba vétel száma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. melléklet a 12/2010. (XII. 23.) NGM rendelethez

Igénylőlap a PéPtv. 4. § (8), 5. § (3), 6. § (1) bekezdésében foglalt költségvetési megtérítés folyósításához
(az irányító szerv tölti ki)
Irányító szerv megnevezése, száma: ..................................................................

Elszámolási időszak:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezer Ft-ban

1.
Cím

2.
Cím, alcím megnevezése

3. A kifizetett személyi juttatás összege

4. Munkaadói közterhek
– kivéve: egyes természetbeni és béren kívüli juttatások után a kifizetőt terhelő Szja összege (Dologi kiadások)

5. Egyes természetbeni és béren kívüli juttatások után a kifizetőt terhelő Szja összege (Dologi kiadások)

6. Személyi juttatás és munkaadói közterhek együtt (3+4+5)

 

 

Prémiumévek program

Különleges foglalkoztatási állomány

Együtt

Prémiumévek program

Különleges foglalkoztatási állomány

Együtt

Prémiumévek program

Különleges foglalkoztatási állomány

Együtt

Prémiumévek program

Különleges foglalkoztatási állomány

Együtt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Irányító szerv
összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tájékoztató adat

Cím

Cím, alcím megnevezése

Prémiumévek programban részt vevők létszáma az elszámolási időszak utolsó napján (fő)

Különleges foglalkoztatási állományban lévők létszáma az elszámolási időszak utolsó napján (fő)

Változás az előző igénylés időszakához viszonyítva (fő)

 

 

 

 

Prémiumévek program

Különleges foglalkoztatási állomány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Irányító szerv összesen:

 

 

 

 

 

Kelt: .................... év ................. hó ........ nap
..................................................
cégszerű aláírás

3. melléklet a 12/2010. (XII. 23.) NGM rendelethez

Igénylőlap a PéPtv. 4. § (8), 5. § (3), 6. § (1) bekezdésében foglalt költségvetési megtérítés folyósításához
(helyi önkormányzat, társulás tölti ki)
Helyi önkormányzat, társulás megnevezése: ..................................................................

KSH kódja:

 

 

 

 

 

 

 

Elszámolási időszak:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezer Ft-ban

1.
Sorszám

2.
Költségvetési szerv megnevezése

3. A kifizetett személyi juttatás összege

4. Munkaadói közterhek
– kivéve: egyes természetbeni és béren kívüli juttatások után a kifizetőt terhelő Szja összege (Dologi kiadások)

5. Egyes természetbeni és béren kívüli juttatások után a kifizetőt terhelő Szja összege (Dologi kiadások)

6. Személyi juttatás és munkaadói közterhek együtt (3+4+5)

 

 

Prémiumévek program

Különleges foglalkoztatási állomány

Együtt

Prémiumévek program

Különleges foglalkoztatási állomány

Együtt

Prémiumévek program

Különleges foglalkoztatási állomány

Együtt

Prémiumévek program

Különleges foglalkoztatási állomány

Együtt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Helyi önkormányzat, társulás összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tájékoztató adat

Sorszám

Költségvetési szerv megnevezése

Prémiumévek programban részt vevők létszáma az elszámolási időszak utolsó napján (fő)

Különleges foglalkoztatási állományban lévők létszáma az elszámolási időszak utolsó napján (fő)

Változás az előző igénylés időszakához viszonyítva (fő)

 

 

 

 

 

Prémiumévek program

Különleges foglalkoztatási állomány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Helyi önkormányzat, társulás összesen:

 

 

 

 

 

Kelt: .................... év ................. hó ........ nap
..................................................
cégszerű aláírás
1

A rendelet a 6. § alapján hatályát veszette 2010. december 25. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére