• Tartalom

1201/2010. (X. 5.) Korm. határozat

1201/2010. (X. 5.) Korm. határozat

a 2010. május–június hónapokban kihirdetett veszélyhelyzetekhez kapcsolódó 1148/2010. (VII. 8.) Korm. határozat végrehajtásáról és a keletkezett károk forrásigényéről, valamint a katasztrófavédelmi kérdésekhez kapcsolódó 1111/2010. (V. 6.) Korm. határozat módosításáról1

2010.10.06.

1. A Kormány a 2010. május–június hónapokban kihirdetett veszélyhelyzetek időszakában felmerült, e határozat 1. mellékletében felsorolt állami szervek részére a 2010. május–június hónapokban kihirdetett veszélyhelyzetek időszakában felmerült védekezési költségekről és károk enyhítéséről szóló 1148/2010. (VII. 8.) Korm. határozat 1. a) pontjában elismert összeg fennmaradó és felülvizsgált részét két egyenlő részletben, összesen 4 573 307 000 forint összegben a 2010. évi központi költségvetés általános tartaléka terhére finanszírozza.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2010. október 31. és 2010. november 30.

2. A Kormány

a) tudomásul veszi, hogy – a jelenleg döntés-előkészítés alatt álló pályázatok alapján – az önkormányzati közlekedési infrastruktúrában keletkezett károk rendezésére 1 852 337 500 forint szükséges;

b) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet 11. Vis maior tartalék címen az önkormányzati közlekedési infrastruktúra helyreállítását tartalmazó pályázatok támogatásához előlegként 300 000 000 forint összeget az általános tartalék terhére biztosítson.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

belügyminiszter

Határidő: azonnal

3. A Kormány az ország biztonságpolitikájának részét képező árvízvédelmi rendszer megrongálódott szakaszain a védképesség helyreállításának megteremtése érdekében

a) elrendeli a tönkrement, illetve megrongálódott árvízvédelmi töltések és műtárgyak árvízi biztonságának visszaállítása érdekében szükséges feladatok végrehajtásának azonnali megkezdését a Duna és a Tisza völgyében;

Felelős: vidékfejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

b) felhatalmazza a vidékfejlesztési minisztert, hogy a 2010. évben 2 434 115 000 forint összeg erejéig az árvízvédelmi rendszer védelmi biztonságának azonnali visszaállítása érdekében közbeszerzési eljárás lefolytatását megindítsa e határozat 2. mellékletében foglaltak alapján, és 730 900 000 forint erejéig a legszükségesebb védelmi anyagok és eszközök visszapótlását elvégezze. A Kormány a közbeszerzési eljárások alapján a 2010. évben megvalósuló helyreállítások forrását ütemezetten biztosítja az általános tartalék terhére;

Felelős: vidékfejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

c) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Hajmáskér Kőrishegy gyakorlótéren a hadiút töltésének helyreállításához a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezetében 10 000 000 forint összeget a központi költségvetés általános tartaléka terhére biztosítson.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

honvédelmi miniszter

Határidő: azonnal

4. A Kormány

a) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a kötelező önkormányzati feladat ellátását szolgáló közintézmények kárenyhítése során az egységes építészeti arculat megteremtéséhez és az energiafelhasználás racionalizálásához a 2010. évben 250 000 000 forintot a központi költségvetés általános tartaléka terhére a XIV. Belügyminisztérium fejezetben biztosítson;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

belügyminiszter

Határidő: azonnal

b) felhívja a belügyminisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy a kötelező önkormányzati feladat ellátását szolgáló közintézmények kárenyhítése során az egységes építészeti arculat megteremtése és az energiafelhasználás racionalizálásának 2011. évben történő folytatására tegyen javaslatot a Kormány számára.

Felelős: belügyminiszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2011. évi költségvetés tervezés során

5. A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy vizsgálják meg, és ennek nyomán tegyenek javaslatot a Kormány számára az állami tulajdonú vasúti és közúti infrastruktúrában a 2010. május–júniusi rendkívüli időjárás során keletkezett, a 2010. évi forrásokból még helyre nem állított károk rendezésére.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2011. évi költségvetés tervezése során

6. A Kormány úgy dönt, hogy a katasztrófavédelmi felkészülés és megelőzés egyes kérdéseiről szóló 1111/2010. (V. 6.) Korm. határozat 2. mellékletének 4. pontjában „a nemzetközi kutató-mentő csapatok felkészítése, vizsgáztatása” feladat szövegrész helyébe a „katasztrófavédelmi gyakorlatok” szöveg lép.

Felelős: belügyminiszter

Határidő: azonnal

7. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 1201/2010. (X. 5.) Korm. határozathoz

 

 

 

 

Ezer forint

Szervezet

Még finanszírozandó kiadások

Finanszírozott mértéke

További finanszírozás mértéke

Központi költségvetés által még finanszírozásra javasolt, felülvizsgált összeg

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

756 142

60%

40%

302 457

Önkormányzati tűzoltóságok

442 223

100%

0

0

Büntetés-végrehajtás

42 687

84%

16%

6 830

Rendőrség

2 276 015

87%

13%

127 834

BM fejezet összesen

3 517 067

83%

17%

437 121

HM

362 532

60%

40%

145 013

Vám és Pénzügyőrség

86 961

60%

40%

34 784

Vidékfejlesztési Minisztérium Vízügy

9 735 706

60%

40%

3 831 792

Vidékfejlesztési Minisztérium Megyei Szakig. Hivatal

29 200

60%

40%

11 680

Nemzeti Erőforrás Minisztérium ÁNTSZ

235 308

60%

40%

94 123

Nemzeti Erőforrás Minisztérium EKI

366

60%

40%

146

Nemzeti Erőforrás Minisztérium OMSZ

41 138

60%

40%

16 455

RÁH/Megyei Közigazgatási Hivatal

5 482

60%

40%

2 193

Egyéb fejezetek összesen

10 496 693

60%

40%

4 136 186

Mindösszesen

14 013 760

66%

34%

4 573 307

2. melléklet az 1201/2010. (X. 5.) Korm. határozathoz

 

 

Forint

Sorszám

Intézmény megnevezés

2010. évi támogatási igény

 

 

 

01

ÉDUKÖVIZIG

136 752 000

02

KDVKÖVIZIG

198 900 000

03

ADUKÖVIZIG

88 300 000

04

KÖDUKÖVIZIG

123 939 000

05

DÉDUKÖVIZIG

20 390 000

06

NYUDUKÖVIZIG

24 120 000

07

FETIKÖVIZIG

165 045 000

08

ÉKÖVIZIG

590 000 000

09

TIKÖVIZIG

127 066 000

10

KÖTIKÖVIZIG

668 400 000

11

ATIKÖVIZIG

178 530 000

12

KÖRKÖVIZIG

112 673 000

Összesen:

 

2 434 115 000

1

A határozatot az 1046/2015. (II. 11.) Korm. határozat 2. pontja hatályon kívül helyezte 2015. február 12. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező határozat 3. pontját.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére