• Tartalom

2010. évi CXXII. törvény

2010. évi CXXII. törvény

a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról1

2014.07.16.

Az állami adóhatósági és vámhatósági feladatoknak a minőségileg új, hatékonyabb, átláthatóbb és költségtakarékosabb ellátása, és az azokhoz szükséges információáramlás korszerű biztosítása, valamint egységes elvek alapján felépülő és egységes irányítású szervezet kialakítása alapján a költségvetési bevételek integrált szervezet általi biztosítása, továbbá a pénzügyi és egyes más bűncselekményeket hatékonyan és eredményesen felderítő bűnügyi szervezetrendszer kialakítása érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL JOGÁLLÁSA, SZERVEZETE, FELÜGYELETE,
SZERVEN BELÜLI VEZETŐI IRÁNYÍTÁSA ÉS FELADATAI

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogállása és szervezeti keretei

1. § (1)2 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) államigazgatási és fegyveres rendvédelmi feladatokat is ellátó kormányhivatal.

(2)3 A NAV központi költségvetési szerv, amely a központi költségvetésben önálló fejezetet képez.

(3) A NAV a részére a tárgyévi költségvetési törvényben meghatározott költségvetési támogatáson felül további – személyi juttatásokra, munkaadókat terhelő járulékokra és felhalmozási kiadásokra fordítható – támogatásra jogosult a költségvetési törvényben rögzített bevételi tervek teljesítésével összefüggésben. A bevételi követelményeket, a felhasználható forrás mértékét, jogcímét és ütemezését a költségvetési törvényben kell meghatározni.

2. § A NAV székhelye Budapest.

3. § (1) A NAV a feladatait központi, középfokú és alsó fokú szervei útján látja el. A közép- és alsó fokú szervek a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény szerinti területi szervek.

(2)4 A NAV központi szervei a Központi Hivatal, a bűnügyi főigazgatóság, az informatikai feladatokat ellátó intézet, valamint a humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézet.

(3)5 A bűnügyi főigazgatóság és a humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézet költségvetési szervek.

4. § (1)6 A NAV állami adóhatósági feladatokat ellátó szerve az állami adó- és vámhatóság adóztatási szerve. A NAV adóztatási szerve a Központi Hivatal, a közép- és alsó fokú adóztatási szervek, valamint a (2a) bekezdés szerinti szerv.

(2)7 A NAV vámhatósági feladatokat ellátó szerve az állami adó- és vámhatóság vámszerve. A NAV vámszerve a Központi Hivatal, a közép- és alsó fokú vámszervek, valamint a (2a) bekezdés szerinti szerv.

(2a)8 A NAV állami adóhatósági és vámhatósági feladatokat is ellátó szerve a NAV középfokú adó- és vámszerve. Ahol e törvény középfokú adóztatási szervet, illetve középfokú vámszervet említ, azon – eltérő rendelkezés hiányában – a NAV középfokú adó- és vámszervét is érteni kell.

(3) A NAV bűnügyi főigazgatósága középfokú szervekkel és alsó fokú szervvel rendelkezik. A NAV nyomozó hatósága a bűnügyi főigazgatóság és annak középfokú szervei.

(4) A NAV alsó fokú vámszervei hatásköri önállósággal rendelkező kirendeltségeket működtethetnek. A NAV alsó fokú adóztatási szervei hatásköri és szervezeti önállósággal nem rendelkező kirendeltségeket működtethetnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal miniszteri felügyelete

5. § (1)9 A NAV felügyeletét ellátó miniszter (a továbbiakban: kijelölt miniszter)

a) felügyeli az adóztatás, a vámok és a NAV hatáskörébe tartozó nem közösségi adók és díjak kiszabásának, beszedésének törvényességét,

b) felügyeli és ellenőrzi a NAV tevékenységét és vezetését, a törvények és más jogszabályok végrehajtását,

c) előterjeszti a kormányhoz a NAV szervezeti rendszerére, feladataira vonatkozó törvények vagy kormányrendeletek tervezetét, illetve törvény vagy kormányrendelet felhatalmazása alapján jogszabályt alkot a NAV feladatkörébe tartozó kérdésekben,

d) feladatai ellátásához, továbbá a törvényesség és szakszerűség ellenőrzése érdekében a NAV vezetőjétől jelentéseket, beszámolókat, adatszolgáltatásokat kérhet, továbbá – amennyiben az jogszabályban meghatározott feladata ellátásához szükséges – bármely ügyről tájékoztatást kérhet,

e) adóügyben (ideértve a vámokat és a NAV hatáskörébe tartozó nem közösségi adókat és díjakat is) megváltoztatja, megsemmisíti a NAV elnökének jogszabálysértő határozatát (végzését), illetőleg a határozat, végzés meghozatalának törvénysértő mulasztása esetén az eljárás lefolytatására utasítja,

f) a NAV vezetőjének különösen az adóztatás, a vám- és jövedéki igazgatás működési feltételeinek kialakítása, szakszerű működtetése tekintetében iránymutatást adhat,

g) ellátja azokat a feladatokat, amelyeket jogszabály önállóan vagy az érintett miniszterrel egyetértésben gyakorolt jogkörébe utal.

(2) A kijelölt miniszter az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott hatáskörének gyakorlását másra nem ruházhatja át.

(3) A kijelölt miniszter rendszeresíti a NAV-nál alkalmazásra kerülő kényszerítő eszközöket.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetői

6. § (1) A NAV vezetője az elnök. Az elnök képviseli a NAV-ot, közvetlenül vezeti a NAV Központi Hivatalát, továbbá ellátja mindazon feladatokat, amelyeket jogszabály a hatáskörébe utal.

(2) A NAV elnökét határozatlan időtartamra a kijelölt miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki, és menti fel.

(3) A NAV elnökévé jogi vagy közgazdasági felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező magyar állampolgár nevezhető ki.

(4) A NAV elnöke szolgálati elöljárója a NAV hivatásos állományú tagjainak.

7. § (1) A NAV elnökhelyetteseit és gazdasági vezetőjét határozatlan időtartamra a NAV elnöke nevezi ki, és menti fel.

(2) A NAV elnökhelyettesévé jogi, közgazdasági vagy szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező magyar állampolgár nevezhető ki.

(3) A NAV elnökhelyettese szakmai tevékenységének támogatására szakfőigazgató nevezhető ki. Egy elnökhelyettes irányítása alatt legfeljebb két szakfőigazgató működhet. A szakfőigazgatót – az érintett elnökhelyettes javaslatára – a NAV elnöke nevezi ki, és menti fel.

8. § (1)10 A bűnügyi főigazgatóságot, az informatikai feladatokat ellátó intézetet, a humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézetet az elnök által – az érintett elnökhelyettesek javaslatára – kinevezett főigazgató vezeti.

(2) A középfokú adóztatási szerveket és a középfokú vámszerveket az elnök által kinevezett főigazgató vezeti.

(3) Az (1)–(2) bekezdés szerinti főigazgató az általa vezetett szervet képviseli, és a szervhez telepített hatáskör gyakorlója. Az (1)–(2) bekezdés szerinti szervek szakmai tevékenységének irányításában az elnök által – a főigazgató javaslatára – kinevezett főigazgató-helyettes(ek) vehet(nek) részt.

(4) A bűnügyi főigazgatóság középfokú szerveit továbbá az alsó fokú adóztatási szerveket és az alsó fokú vámszerveket – a felettes szerv főigazgatójának javaslatára – az elnök által kinevezett igazgató vezeti.

(5) A (4) bekezdés szerinti igazgató az általa vezetett szervet képviseli, és – a 9. § szerinti eltéréssel – a szervhez telepített hatáskör gyakorlója. A (4) bekezdés szerinti szervek szakmai tevékenységének irányításában a felettes szerv főigazgatója által – az igazgató javaslatára – kinevezett igazgatóhelyettes(ek) vehet(nek) részt.

(6) A bűnügyi főigazgatóság alsó fokú szervét a felettes szerv főigazgatója által kinevezett – főosztályvezetői besorolású – hivatalvezető vezeti. A hivatalvezető az általa vezetett szervet képviseli, és az e szervhez telepített hatáskör gyakorlója.

9. § A NAV alsó fokú vámszerve kirendeltségének operatív vezetését a 8. § (5) bekezdés szerint kinevezett igazgatóhelyettes, illetve főosztályvezetői besorolású kirendeltségvezető látja el, aki a kirendeltséghez telepített hatáskör gyakorlója.

10. § (1) A NAV elnöke felett a munkáltatói jogokat – a kinevezés és felmentés kivételével – a kijelölt miniszter gyakorolja. Az elnökhelyettesek, a NAV gazdasági vezetője, a szakfőigazgatók, a főigazgatók felett a munkáltatói jogkört az elnök gyakorolja.

(2) A bűnügyi főigazgatóság középfokú szervének igazgatója felett a munkáltatói jogkört – a kinevezés és felmentés kivételével – a bűnügyi főigazgatóság főigazgatója gyakorolja.

(3) Az alsó fokú adóztatási szerv, illetve az alsó fokú vámszerv igazgatója felett a munkáltatói jogkört – a kinevezés és felmentés kivételével – a felettes középfokú adóztatási szerv, illetve a felettes középfokú vámszerv főigazgatója gyakorolja.

(4) A bűnügyi főigazgatóság alsó fokú szervének hivatalvezetője felett a munkáltatói jogkört a bűnügyi főigazgatóság főigazgatója gyakorolja.

(5) A kinevezés és a felmentés kivételével a főigazgató-helyettes felett a munkáltatói jogkört a főigazgató, az igazgatóhelyettes felett a munkáltatói jogkört az igazgató gyakorolja.

(6) A NAV központi szerveinél, illetve a NAV közép- és alsó fokú szerveinél – a (7) bekezdésben meghatározott kivétellel – a munkáltatói jogkör gyakorlója a szerv vezetője.

(7) A bűnügyi főigazgatóság alsó fokú szervénél a munkáltatói jogkör gyakorlója a bűnügyi főigazgatóság főigazgatója.

11. §11 (1) A NAV elnöke, illetve a NAV egyéb munkáltatói jogkört gyakorló vezetője a munkáltatói jogköre gyakorlását írásban átruházhatja az általa kijelölt vezetőre. Az átruházott munkáltatói jogkör nem ruházható tovább.

(2) A 10. § (2)–(7) bekezdésétől eltérően a pénzügyőrök tekintetében a kijelölt miniszter vagy az elnök hatáskörébe utalt kiemelt munkáltatói jogköröket a 7. számú melléklet tartalmazza. Az elnök a hatáskörébe tartozó kiemelt munkáltatói jogkörének gyakorlását írásban átruházhatja az általa kijelölt vezetőre. Az átruházott kiemelt munkáltatói jogkör nem ruházható tovább.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerveinek irányítása és felügyelete

12. § (1) Az alsó fokú adóztatási szervek, illetve az alsó fokú vámszervek felettes szervei a középfokú adóztatási szervek, illetve a középfokú vámszervek.

(2)12 A középfokú adóztatási szervek, illetve a középfokú vámszervek felettes szerve – a (6) bekezdésben foglalt eltéréssel – az elnök.

(3) A Központi Hivatal eljárása tekintetében felettes szerv az elnök.

(4) A bűnügyi főigazgatóság alsó és középfokú szerveinek felettes szerve a bűnügyi főigazgatóság, illetve a bűnügyi főigazgatóság felettes szerve az elnök.

(5)13 Az informatikai feladatokat ellátó intézet és a humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézet a Központi Hivatal irányítása alatt áll.

(6)14 A Kormány rendeletében a középfokú adóztatási szervek, illetve a középfokú vámszervek intézkedései, illetve az általuk hozott elsőfokú döntések ellen benyújtott jogorvoslati kérelmek elbírálására – meghatározott ügycsoportokban – kijelölhet más középfokú adóztatási szervet, illetve középfokú vámszervet.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal feladatai

13. § (1) A NAV feladata:

a) a részben vagy egészben a központi költségvetés, a Nyugdíjbiztosítási Alap, az Egészségbiztosítási Alap vagy az elkülönített állami pénzalap javára teljesítendő kötelező befizetés,

b) a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalap terhére juttatott támogatás, adó-visszaigénylés vagy adó-visszatérítés,

c) a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló törvény hatálya alá tartozó kötelező befizetések

megállapítása, beszedése, nyilvántartása, végrehajtása, visszatérítése, kiutalása és ellenőrzése, feltéve, ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik.

(2) A NAV

a) ellátja az államháztartásról szóló törvény végrehajtására kiadott jogszabályokban a pénzellátással kapcsolatban számára meghatározott feladatokat,

b) végzi az adó-, vám- és pénzforgalmi adatoknak, az ellenőrzések megállapításainak összegezését, feldolgozását és ezekről a kormányzati gazdaságpolitika kialakításában részt vevő állami szervek részére információk szolgáltatását,

c) feldolgozza az államháztartás működéséhez szükséges és rendelkezésre álló adatokat és az adópolitikáért felelős miniszternek átadja,

d)15 Központi Hivatala, illetve az informatikai feladatokat ellátó intézete összegyűjti és tárolja az (1) bekezdésben megadott feladatokkal, különösen a befizetési kötelezettséggel, a kapcsolódó eljárással, valamint a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény hatálya alá tartozó hatósági felügyeleti tevékenységgel kapcsolatos eljárással összefüggő adatokat, amelyekről a NAV a gazdasági célú elemzésekhez – az e feladatokat ellátó állami szervek részére – adatfeldolgozásokat végez és adatszolgáltatásokat teljesít,

e)16 adóztatási szerve, illetve vámszerve előterjeszti a hatáskörébe tartozó kötelező befizetésekkel vagy költségvetési támogatással kapcsolatban elkövetett bűncselekménnyel okozott kár megtérítése iránt az állam nevében a polgári jogi igényt,

f) lefolytatja az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) szerinti központosított ellenőrzést, valamint a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) szerinti központosított utólagos ellenőrzést,

g) a kormánytisztviselői, a kormányzati ügykezelői, a hivatásos állományú tagjai és munkavállalói részére egészségmegőrzési, egészségügyi, szociális és kulturális feladatokat lát el,

h) a kormánytisztviselői, a kormányzati ügykezelői, a hivatásos állományú tagjai részére ellátja a munkavégzésükhöz szükséges képzés, továbbképzés megszervezését és lebonyolítását,

i) az informatikai rendszerek és az elektronikus ügyintézés fejlesztése érdekében gazdasági társaságot működtet, amelynél a tulajdonosi jogokat a NAV elnöke gyakorolja,

j)17 végzi a szerencsejáték-szervezéssel, valamint a játékautomatával és ajándéksorsolással kapcsolatos engedélyezési, nyilvántartási, továbbá az engedélyben foglaltak és a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény, valamint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény rendelkezései betartásával kapcsolatos ellenőrzési, hatósági felügyeleti feladatokat,

k)18 együttműködik a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetséggel a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló 2013. évi XXIII. törvény 46. § (1) bekezdésben meghatározott, a kiskereskedelmi és végfelhasználói töltőállomásokon a forgalmazott üzemanyagok ellenőrző jelölésének meglétével kapcsolatos feladat végrehajtásában.

(3) A NAV

a) végzi a közösségi és a külön jogszabályok alapján a feladatkörébe tartozó ügyekben az informatikai rendszerek működtetéséből, alkalmazásából adódó tagállami feladatokat,

b)19 végzi a közösségi és nemzeti jogszabályokban meghatározott nemzetközi együttműködésből adódó feladatokat, – ideértve a hatóságok közötti kölcsönös adminisztratív segítségnyújtást is – valamint részt vesz további két-, illetve többoldalú megállapodások előkészítésében, jogszabályi felhatalmazás alapján ellátja Magyarország képviseletét a NAV szakterületét érintő ügyekkel foglalkozó uniós és nemzetközi szervezetekben,

c) végzi a hatáskörébe tartozó uniós, illetve más nemzetközi forrásból finanszírozott projektek szervezését, irányítását, lebonyolítását,

d) végzi az Európai Csalásellenes Hivatallal (OLAF) történő együttműködéssel és koordinációval kapcsolatban a külön törvényben meghatározott feladatokat.

(4) A NAV adóigazgatási jogkörében

a)20 eljáró adóztatási szervei – feladataik ellátása során – együttműködnek az illetékességi területükön lévő helyi, illetve helyi kisebbségi önkormányzatokkal,

b)21 a helyi, illetve helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetését érintő, szükséges és rendelkezésre álló bevételi adatokról az illetékes adóztatási szerve útján évente tájékoztatást ad az önkormányzat részére; az adatszolgáltatás tartalmát a helyi önkormányzatokért felelős miniszter bevonásával az adópolitikáért felelős miniszter határozza meg,

c) ellátja az adók módjára behajtandó köztartozás végrehajtásával kapcsolatos, illetve az egyéb kötelező befizetésekkel kapcsolatos, az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe utalt feladatokat,

d) ellátja az állami garancia (kezesség) kiutalásával, visszakövetelésével, a garancia beváltásához kapcsolódó ellenőrzéssel kapcsolatos, az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe utalt feladatokat,

e) lefolytatja a szokásos piaci ár megállapítása iránti eljárást, vezeti az ezzel kapcsolatos nyilvántartást, végzi az eljárás díjának beszedését és visszatérítését, megküldi az adópolitikáért felelős miniszternek a szokásos piaci ár megállapítása iránti eljárások eredményeképpen kiadmányozott jogerős határozatok másolatát, illetve a szokásos piaci ár megállapítása iránti eljárásért beszedett díjakról és az eljárás során szerzett tapasztalatokról évente beszámolót készít az adópolitikáért felelős miniszternek,

f)22

g) ellátja a munkáltatók és kifizetők által foglalkoztatott biztosítottak adatainak nyilvántartásával, továbbá az adatoknak az egészségbiztosítás biztosítotti nyilvántartása és a munkaügyi hatóság részére történő átadásával kapcsolatos, jogszabályban az állami adó- és vámhatóság feladataként meghatározott feladatokat,

h)23 jogszabályban meghatározottak szerint elvégzi az illetékek zárási összesítését és végzi az azzal kapcsolatos, az adópolitikáért felelős miniszter részére teljesítendő adatszolgáltatást,

i)24 ellátja a csődeljárásban, a felszámolási eljárásban, a végelszámolásban, a kényszertörlési eljárásban, a vagyonrendezési és adósságrendezési eljárásban a NAV hatáskörébe tartozó követelések tekintetében a hitelezői feladatokat, és jogszabályban meghatározott esetben és módon egyéb hitelezők képviseletét; a végrehajtási eljárásban ellátja a végrehajtás foganatosítójaként a törvény által meghatározott feladatokat.

(5) A NAV vámigazgatási jogkörében végzi

a) a közösségi vámjog alapján az áruk vámeljárás alá vonását,

b) a vámhatáron át lebonyolódó áru- és utasforgalom vámellenőrzését, a vámtartozások és a vámeljáráshoz kapcsolódó nem közösségi adók és díjak kiszabását és beszedését,

c) közvetlenül vagy közvetve – meghatározott körben – az áruk azonosságának (adózási szempontból történő besorolásának és egyéb jogszabály által meghatározott követelményeknek) a vizsgálatát, illetve a vizsgálat megtörténtének ellenőrzését,

d)25 a vámokmányok, illetve a vámeljárások adatainak vám- és statisztikai célú ellenőrzését, javíttatását, nyilvántartását, összesítését, feldolgozását és átadását,

e) a vám-, az adó- és egyéb jogszabályokban meghatározott adóztatási, ellenőrzési és utólagos ellenőrzési feladatokat,

f) az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból (EMGA) finanszírozott kifizetésekhez kapcsolódó utólagos ellenőrzéseket.

(6) A NAV jövedéki igazgatási jogkörében végzi

a) a jövedéki jogszabályokban meghatározott jövedéki adóztatással, ellenőrzéssel,

b) a jövedéki jogszabályokban meghatározott jövedéki ügyekkel

kapcsolatos feladatokat.

(7)26 A NAV a bűnüldözési és nyomozóhatósági jogkörében végzi a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) által hatáskörébe utalt bűncselekmények megelőzését, felderítését és nyomozását, valamint nem nyomozóhatósági jogkörében eljárva ellátja a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény által hatáskörébe utalt feladatokat a nyomozó hatóság, a nemzetbiztonsági szolgálat, az ügyészség, a bíróság, továbbá a rendőrségről szóló törvényben meghatározott belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó, valamint terrorizmust elhárító szerv törvényben meghatározott feladatai elősegítése érdekében.

(8) A NAV rendészeti és igazgatási jogkörében

a) végzi a külön jogszabály által hatáskörébe utalt szabálysértések felderítését és elbírálását,

b) ellátja a NAV nyomozó hatósága által elrendelt személyi védelmet a vonatkozó jogszabályok keretei között,

c) végzi meghatározott körben anyagi javak, értékek őrzését, kísérését,

d) végzi az elfogott, előállított, őrizetbe vett, valamint fogva tartott személyek őrzését, kísérését,

e)27 jogszabályban meghatározott ellenőrzési kötelezettségeinek és jogosultságainak végrehajtása egyik formájaként mozgó egységekkel végzi Magyarország területén – az EU külső határán működő határátkelőhelyek kivételével – a mélységi ellenőrzési tevékenységet,

f)28

g) a külön jogszabályban meghatározott rendvédelmi, igazgatási feladatokat.

(9) A NAV végzi továbbá

a) külön jogszabályban szabályozott, nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák forgalmának ellenőrzését,

b) a nemesfémforgalommal és fémjelzéssel kapcsolatos ellenőrzési feladatokat,

c) a vám-, a jövedéki, a szabálysértési és egyéb eljárások során keletkezett, a feladat- és hatáskörébe tartozó adatok kezelését,

d) a fémkereskedelmi hatósági feladatokat,

e) az energiaadóval, a környezetvédelmi termékdíjjal, a regisztrációs adóval kapcsolatos adóztatási és ellenőrzési feladatokat.

(10) A NAV ellátja továbbá a jogszabály által a hatáskörébe utalt egyéb feladatokat.

14. § A NAV nyomozó hatósága és a Rendőrség illetékes szervei hatáskörükben eljárva kötelesek együttműködni, és kötelesek egymást a bűnmegelőző és felderítő tevékenység gyakorlása során támogatni.

II. Fejezet

A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL SZEMÉLYI ÁLLOMÁNYA

Általános rendelkezések

15. § (1) A NAV személyi állománya

a) kormánytisztviselőkből,

b)29 hivatásos szolgálati jogviszonyban álló, hivatásos állományú tagokból (a továbbiakban: pénzügyőr),

c) kormányzati ügykezelőkből (a továbbiakban: ügykezelő) és

d) munkavállalókból

áll.

(1a)30 Az (1) bekezdés a)–d) pontjaiba tartozó személyek a továbbiakban együtt foglalkoztatottak.

(2) A NAV személyi állományába tartozó

a)31 kormánytisztviselőkre és ügykezelőkre a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.),

b) pénzügyőrökre a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.),

c)32 munkavállalókra a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.)

rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

16. §33 A NAV teljes személyi állománya tekintetében a NAV által bevezetett – a NAV elnöke által meghatározott – teljesítményértékelési rendszert kell alkalmazni.

16/A. §34 (1)35 A munkáltatói jogkör gyakorlójának (a továbbiakban: pályázatot kiíró) döntése alapján meghatározott munkakör betöltése, illetve vezetői munkakör betöltése pályázat alapján is történhet. A megpályáztatott munkakörre kinevezni csak olyan személyt lehet, aki a pályázaton részt vett és a pályázati feltételeknek megfelelt.

(2) A pályázatot kiíró szerv által meghirdetett pályázatban megjelölt benyújtási határidőt a pályázatot kiíró szerv által történő közzétételtől kell számítani. A pályázat benyújtására meghatározott idő a pályázati felhívásnak a pályázatot kiíró szerv által történő közzétételétől számított tíz napnál nem lehet rövidebb.

(3) Pályázat betöltött állásra is kiírható, feltéve, hogy legkésőbb a pályázat elbírálásának napjától az állás betölthető, és az állást betöltő személyt a kiírást megelőzően legalább 8 nappal korábban a pályázat kiírásáról írásban tájékoztatják.

(4) A kormánytisztviselői állásra meghirdetett pályázatot kiíró szerv a pályázati kiírást az egységes hozzáférést biztosító informatikai rendszeren keresztül elektronikus úton megküldi a kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv részére, amely azt közzéteszi. A közzététel napjától a pályázatot kiíró szerv a pályázati kiírást egyéb módon is közzéteheti.

(5) A pályázati eljárás lefolytatásának részletes szabályait a NAV foglalkoztatási szabályzata határozza meg.

A kormányzati és a hivatásos szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos jognyilatkozatok36

Az egyoldalú jognyilatkozat, a nyilatkozat, a megállapodás, a feltétel, a tájékoztatás37

16/B. §38 (1)39 Egyoldalú jognyilatkozatból csak az e törvényben, illetve a Kttv.-ben vagy a Hszt.-ben, vagy az e törvények felhatalmazása alapján más jogszabályban, illetve a foglalkoztatási szabályzatban meghatározott esetben származhatnak jogok vagy kötelezettségek.

(2) Az egyoldalú jognyilatkozat a címzettel való közléssel válik hatályossá, és – e törvény, vagy a Kttv., illetve Hszt. eltérő rendelkezésének hiányában – csak a címzett hozzájárulásával módosítható, vagy vonható vissza.

(3) A jogról lemondó vagy abból engedő jognyilatkozatot nem lehet kiterjesztően értelmezni.

(4) Az egyoldalú jognyilatkozatra a megállapodásra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(5) A nyilatkozat tekintetében a 16/E–16/G. § és 16/L. §-ban foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.

(6) Nem minősül a kormányzati szolgálati jogviszonnyal, hivatásos szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos jognyilatkozatnak a feladatok végrehajtására vonatkozó utasítás, parancs vagy intézkedés.

16/C. §40 (1) A felek a megállapodás létrejöttét, módosítását vagy megszűnését jövőbeli, bizonytalan eseménytől (feltétel) is függővé tehetik. Nem köthető ki olyan feltétel, amelynek alapján a kormányzati szolgálati jogviszony, hivatásos szolgálati jogviszony a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, illetve az ügykezelő hátrányára módosulna, vagy annak megszűnését eredményezné.

(2) Az ellentmondó, lehetetlen vagy értelmezhetetlen feltétel semmis. A megállapodást ilyen esetben úgy kell elbírálni, mintha a felek az adott feltételt nem kötötték volna ki.

(3) A felek, amíg a feltétel bekövetkezése függőben van, kötelesek tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a másik fél feltételhez kötött jogát csorbítaná. A feltétel bekövetkezésére vagy meghiúsulására nem hivatkozhat a fél, ha azt vétkesen maga okozta.

16/D. §41 (1) Ha a kormányzati szolgálati jogviszonyra, hivatásos szolgálati jogviszonyra vonatkozó szabály valamely fél számára tájékoztatási kötelezettséget ír elő, azt olyan időben és módon kell megtenni, hogy az lehetővé tegye a jog gyakorlását és a kötelezettség teljesítését.

(2) Amennyiben a munkáltató a kormányzati szolgálati jogviszonyra, hivatásos szolgálati jogviszonyra vonatkozó szabály alapján vagy egyéb okból a személyi állomány egészének vagy egy részének szóló (általános) tájékoztatást ad, a tájékoztatást közöltnek kell tekinteni, ha azt a helyben szokásos és a személyi állomány által ismert módon (ideértve az elektronikus közlést is) közzéteszik.

(3)42 A (2) bekezdés az irányadó a 28/C. § szerinti, az érintett részére elektronikus úton hozzáférhetővé tett illetményről vagy egyéb járandóságról való elszámolásra is.

A képviselet43

16/E. §44 (1) A munkáltató képviseletében jognyilatkozat tételére a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult.

(2) A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő a kinevezés, illetve a hivatásos állományba való felvétel elfogadásával, a kinevezés, illetve a hivatásos szolgálati jogviszony módosításával, a kormányzati szolgálati jogviszony, hivatásos szolgálati jogviszony megszűnésével, megszüntetésével, megállapodás megkötésével, módosításával, megszüntetésével, és a munkavégzéssel összefüggő jognyilatkozatát csak személyesen teheti meg.

(3) A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő egyéb jognyilatkozatot meghatalmazott képviselője útján is tehet, illetve a (2) bekezdésben meghatározott körbe nem eső munkáltatói jognyilatkozatot képviselője útján is átvehet. Az erre irányuló meghatalmazást írásba kell foglalni. A meghatalmazás visszavonásig, vagy – határozott időre szóló meghatalmazás esetén – a határozott idő elteltéig érvényes. A meghatalmazás visszavonása jóhiszemű harmadik személy irányában csak akkor hatályos, ha azt vele közölték. A visszavonás jogáról érvényesen nem lehet lemondani.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott meghatalmazás hiányában is eljárhat a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, illetve az ügykezelő képviseletében a vele együtt élő közeli hozzátartozója vagy élettársa, amennyiben a (2) bekezdésben meghatározott körbe nem eső jognyilatkozat megtételében vagy a munkáltatói jognyilatkozat átvételében az érintett akadályozva van. Vita esetén az akadályoztatás tényét igazolnia kell.

(5) A munkáltatónak a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő személyesen tett jognyilatkozatát kell figyelembe vennie, ha az érintett és a (3)–(4) bekezdésben említett képviselő jognyilatkozatai eltérnek.

(6) A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő – kivéve, ha a képviselet tartalma egyértelműen korlátozott – nem hivatkozhat arra, hogy képviselője jogkörét túllépve járt el.

(7) A fegyelmi eljárás, illetve a kártérítési eljárás során igénybe vehető képviselő személyére a 33/S. § előírásai az irányadók.

Az alaki kötöttség45

16/F. §46 (1) A kormányzati szolgálati jogviszonyt, hivatásos szolgálati jogviszonyt érintő minden lényeges, továbbá e törvény, vagy a Kttv., illetve a Hszt. szerint írásbeliséghez kötött jognyilatkozatot és megállapodást írásba kell foglalni. A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő kérésére a munkáltatónak a jognyilatkozatát akkor is írásba kell foglalnia, ha az egyébként nem kötelező.

(2) Amennyiben a jognyilatkozatot, megállapodást írásba kellett foglalni, úgy a jognyilatkozatot módosítani vagy visszavonni, illetve a megállapodást módosítani vagy megszüntetni is csak írásban lehet.

(3)47 A megállapodás írásba foglalásáról és egy példányának az érintettnek való átadásáról a munkáltató köteles gondoskodni.

(4) Az alaki kötöttség megsértésével tett jognyilatkozat – ha e törvény, vagy a Kttv., illetve a Hszt. eltérően nem rendelkezik – semmis. Az érvénytelenség jogkövetkezménye nem alkalmazható, ha a jognyilatkozat a felek egyező akaratából teljesedésbe ment, és az nem jár a közérdek sérelmével.

(5)48 A munkáltató az egyoldalú jognyilatkozatát az e törvényben, vagy a Kttv.-ben, illetve a Hszt.-ben meghatározott esetben köteles írásban indokolni, valamint az igény érvényesítésének módjáról – és ha az az elévülési időnél rövidebb –, annak határidejéről a kormánytisztviselőt, a pénzügyőrt, az ügykezelőt kioktatni. A kioktatás elmulasztása esetén 6 hónap elteltével az igény nem érvényesíthető.

A jognyilatkozat közlése49

16/G. §50 (1) Az írásbeli jognyilatkozat akkor tekinthető közöltnek, ha azt a jognyilatkozat címzettjének vagy a 16/E. § (3)–(4) bekezdés szerint átvételre jogosult képviselőnek átadják. A közlés a megtagadás, illetve akadályozás napjával akkor is hatályos, ha a jognyilatkozat címzettje vagy az átvételre jogosult képviselője az átvételt megtagadja vagy szándékosan megakadályozza. Erről jegyzőkönyvet kell felvenni.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően a tértivevény különszolgáltatással feladott küldeményként kézbesített jognyilatkozatot

a) ha a postai küldemény címzettje [a jognyilatkozat címzettje vagy a 16/E. § (3)–(4) bekezdés szerinti képviselője] a küldemény átvételét megtagadta, vagy

b)51 a postai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabály szerint a címzett küldeményeinek átvételére feljogosított meghatalmazottja a küldemény átvételét megtagadta,

c)52

a küldemény átvételének megtagadása napján közöltnek kell tekinteni.

(3) Közöltnek kell tekinteni a jognyilatkozatot

a) ha a (2) bekezdés a) pont szerinti címzett által bejelentett elérhetőségi címen a kézbesítés a címzett ismeretlensége vagy elköltözése miatt meghiúsult, a kézbesítés megkísérlésének napján,

b) egyéb esetekben az eredménytelen kézbesítési kísérlet miatt a postai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabály szerinti értesítés elhelyezésének napját követő ötödik munkanapon.

(4) Ha a postai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabály szerint a címzett küldeményeinek átvételére jogosult, de a (2) bekezdésbe nem tartozó személy tagadta meg az átvételt, a jognyilatkozatot nem lehet közöltnek tekinteni.

(5) Az olyan jognyilatkozattal kapcsolatban, amely tekintetében e törvény alapján bírósági eljárásnak van helye, a (2)–(3) bekezdésben szabályozott kézbesítési vélelem megdöntése iránt az eljárás kezdeményezésével egyidejűleg, a kézbesítési vélelem beálltáról való tudomásszerzéstől számított 15 napon, de legkésőbb a vélelem beálltától számított 6 hónapon belül terjeszthető elő kérelem a bíróságnál. A kézbesítési vélelem megdöntésére egyebekben a polgári perrendtartásról szóló törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A vélelem megdöntése esetén a bírósági eljárás kezdeményezésére előírt határidőt megtartottnak kell tekinteni.

(6) Vita esetén a jognyilatkozatot tevő felet terheli annak bizonyítása, hogy a közlés szabályszerűen megtörtént.

(7) Azokat a munkáltatói intézkedéseket, amelyek a személyi állomány egészét vagy egy részét érintően szervezetirányítási jogkörben kerülnek kiadásra, akkor is közöltnek kell tekinteni, ha azt a helyben szokásos és a személyi állomány által ismert módon (ideértve az elektronikus közlést is) közzéteszik.

A semmisség, a megtámadhatóság és azok jogkövetkezménye53

16/H. §54 (1)55 Semmis az a megállapodás, amely jogszabályba vagy jóerkölcsbe ütközik, valamint amely jogszabály megkerülésével jött létre.

(2) A színlelt megállapodás semmis, ha pedig más megállapodást leplez, azt a leplezett megállapodás alapján kell megítélni.

(3) A semmis megállapodás érvénytelen, kivéve, ha ahhoz a rendelkezést megállapító jogszabály más jogkövetkezményt fűz. A semmisségre az érdekelt határidő nélkül hivatkozhat, a megállapodás semmisségét a bíróság hivatalból észleli.

16/I. §56 (1) A megállapodás megtámadható, ha a fél annak megkötésekor lényeges tényben vagy körülményben tévedett, feltéve, hogy a tévedését a másik fél okozta vagy azt felismerhette, vagy ha mindkét fél ugyanabban a téves feltevésben volt. Jogi kérdésben való tévedés címén a megállapodást akkor lehet megtámadni, ha a tévedés lényeges volt és a NAV-nak az adott szakterülettel munkakörénél fogva foglalkozó, jogi végzettségű kormánytisztviselője, pénzügyőre a feleknek együttesen adott a jogszabályok tartalmára nézve nyilvánvalóan téves tájékoztatást.

(2) Megtámadható a megállapodás akkor is, ha annak megtételére a felet jogellenes fenyegetéssel vagy kényszerítéssel vették rá.

(3) A megállapodást az támadhatja meg, aki tévedésben, téves feltevésben volt, illetve akit a jognyilatkozat megtételére jogellenes fenyegetéssel, kényszerítéssel vettek rá.

(4) A megtámadás határideje 30 nap, amely a tévedés felismerésétől, vagy jogellenes fenyegetés, kényszerítés esetén a kényszerhelyzet megszűnésétől kezdődik. A megtámadási határidőre az elévülés szabályai megfelelően irányadók azzal, hogy 6 hónap elteltével a megtámadás joga nem gyakorolható.

(5) A megtámadásra irányuló jognyilatkozatot a (4) bekezdésben meghatározott határidőn belül írásban kell a másik féllel közölni.

(6) A megtámadás eredménytelen, ha a másik fél annak közlésétől számított 15 napon belül nem válaszol, vagy azt nem fogadja el.

(7) A sikeresen megtámadott megállapodás érvénytelen.

16/J. §57 (1) Az érvénytelen megállapodás alapján létrejött jogviszonyból származó jogokat és kötelezettségeket úgy kell tekinteni, mintha azok érvényes megállapodás alapján állnának fenn. Az érvénytelen megállapodás alapján létrejött jogviszonyt – ha e törvény, vagy a Kttv., illetve a Hszt. eltérően nem rendelkezik – a munkáltató köteles haladéktalanul, azonnali hatállyal megszüntetni, feltéve, hogy az érvénytelenség okát a felek a közérdek sérelme nélkül rövid időn belül nem hárítják el.

(2) A munkáltató köteles a kormánytisztviselőnek, pénzügyőrnek, ügykezelőnek annyi időre járó illetményt megfizetni, amennyi a munkáltató részéről történő felmentés esetén járna, továbbá megfelelően alkalmazni kell a végkielégítés szabályait is, ha a kinevezés, illetve a hivatásos állományba vétel a munkáltató oldalán felmerült okból érvénytelen, és azt az (1) bekezdés alapján meg kell szüntetni.

(3) Ha a megállapodás valamely része érvénytelen, helyette az arra irányadó jogszabályt kell alkalmazni, kivéve, ha a felek az érvénytelen rész nélkül nem állapodtak volna meg.

(4) Az egyoldalú jognyilatkozat érvénytelensége esetén a jognyilatkozatból jogok és kötelezettségek nem származnak.

(5) A kormányzati szolgálati jogviszony, hivatásos szolgálati jogviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozat érvénytelensége esetén – a munkáltató saját jognyilatkozatának sikeres megtámadását kivéve – a 34/X. §-ban foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

(6) A megállapodás érvénytelenségéből származó kár megtérítésére az e törvény szerinti kártérítési felelősség szabályait kell megfelelően alkalmazni.

A kormányzati és a hivatásos szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos igény elévülése58

16/K. §59 (1) A kormányzati szolgálati jogviszonnyal, hivatásos szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos igény – ha törvény eltérően nem rendelkezik – 3 év alatt évül el.

(2) A bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére irányuló igény 5 év alatt, ha pedig a büntethetőség elévülési ideje ennél hosszabb, ennek megfelelő idő alatt évül el.

(3) A kártérítés – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes.

(4) Az igény elévülése az igény érvényesítésének esedékessé válásától kezdődik. Az igény elévülését hivatalból kell figyelembe venni.

(5)60 Az elévült igényt bírósági úton érvényesíteni nem lehet, azonban az elévült követelés beszámítható, ha az elévülés az ellenkövetelés keletkezésekor még nem következett be. Az elévülés utáni teljesítést elévülés címén visszakövetelni nem lehet.

(6) Ha a jogosult az igényét menthető okból nem tudta érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított 6 hónapon belül ezt akkor is megteheti, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból 6 hónapnál kevesebb van hátra.

(7) Az igény érvényesítésére irányuló írásbeli felszólítás, az igénynek a bíróság előtti érvényesítése, a külön törvény szerinti közvetítő vagy békéltető igénybevételének kezdeményezése, az igény megegyezéssel történő módosítása, az egyezségkötés, valamint a kötelezett elismerése az elévülést megszakítja. Az elévülés megszakadása, illetve az elévülés megszakítását előidéző eljárás jogerős befejezése után az elévülési idő újra kezdődik. Ha az elévülést megszakító eljárás során végrehajtható határozatot hoztak, az elévülést csak a végrehajtási cselekmények szakítják meg.

A kormányzati és a hivatásos szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos határidő és időtartam számítása61

16/L. §62 (1) A határidő számítására a (2)–(6) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni, ha jogszabály vagy a felek megállapodása valamely jognyilatkozat megtételére vagy egyéb magatartás tanúsítására határidőt ír elő.

(2) Napon – ha a kormányzati szolgálati jogviszonyra, hivatásos szolgálati jogviszonyra vonatkozó szabály eltérően nem rendelkezik – naptári napot kell érteni.

(3) A határidő számítása a határidő megkezdésére okot adó intézkedést (eseményt) követő napon kezdődik.

(4) A hetekben megállapított határidő azon a napon jár le, amely elnevezésénél fogva a kezdő napnak megfelel. Hónapokban vagy években megállapított határidő lejártának napja az a nap, amely számánál fogva a kezdő napnak megfelel; ha ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap utolsó napja.

(5) A határidő az utolsó napjának végén jár le. A határidő az általános munkarend szerinti következő munkanap végén jár le, ha az utolsó nap az általános munkarend szerint heti pihenőnap vagy munkaszüneti nap.

(6)63 A határidőt – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – akkor kell megtartottnak tekinteni, ha a lejárat napjának végéig a jognyilatkozatot közlik, vagy postára adják, vagy ezen időpontig az egyéb magatartás tanúsítása megtörténik.

(7) A határidő elmulasztása akkor menthető ki, ha a határidőt megállapító jogszabály ezt kifejezetten megengedi.

(8)64 A jogszabályban vagy a felek megállapodásában meghatározott, határidőnek nem minősülő időtartam számítására a (3)–(7) bekezdés nem alkalmazható, az ilyen időtartam számításánál a naptár az irányadó.

Eltérés a Hszt.-től65

(2)68 A kijelölt miniszter rendeletben határozza meg azokat a munkaköröket, amelyeket az ellátandó feladatok szolgálati jellegére tekintettel kizárólag pénzügyőr tölthet be (hivatásos munkakör). A NAV-nál egyéb munkakörök ellátására pénzügyőr kizárólag egyedi elnöki engedély alapján, kivételesen indokolt esetben foglalkoztatható. A munkakör szolgálati jellegének megszűnése az abban a munkakörben foglalkoztatott pénzügyőr e munkakörben való további foglalkoztatását,, hivatásos szolgálati jogviszonyát és előmenetelét nem érinti.

(3)69 A Hszt. 93. § (4) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a rendelkezés azon pénzügyőr tekintetében alkalmazandó, akit az állásából felfüggesztettek.

(4)70 A Hszt. 194. § (1) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy szolgálati panasznak azokban az esetekben sincs helye, amelyekben e törvény azt kizárja.

(5)71 A Hszt. 336. §-át azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a Hszt. 44. § (1) bekezdés k) pontja szerinti esetben e törvény 17/E. § (2) bekezdését kell alkalmazni.

17/A. §72 (1)73 A NAV hivatásos állományába felvett személy részére az alapfokú szaktanfolyam elvégzése kötelező a felvétel, illetve a tiszti, főtiszti kinevezés napjától számított 2 éven belül. A tiszti vagy főtiszti állománycsoportba tartozók részére a középfokú szaktanfolyam elvégzése is kötelező a felvétel, illetve a tiszti, főtiszti kinevezés napjától számított 3 éven belül. Ha a pénzügyőr az alapfokú, illetve a középfokú szaktanfolyamot a munkáltató kötelezése ellenére önhibájából a meghatározott idő alatt nem kezdte meg, vagy önhibájából nem fejezte be, illetve a vizsgát nem tette le, a hivatásos szolgálati jogviszonya megszűnik.

(1a)74 A kijelölt miniszter rendeletben határozza meg azokat a szakképzettségeket, amelyeket az alap- és középfokú szaktanfolyami végzettséggel egyenértékűnek kell tekinteni, valamint azon munkaköröket, amelyek tekintetében a szaktanfolyam elvégzésének kötelezettsége nem áll fenn.

(2)75 A hivatásos állományba való felvétellel egyidejűleg a befejezett tanulmányainak megfelelően a hivatásos állomány pályakezdő tagját hadnaggyá, zászlóssá vagy őrmesterré kell kinevezni. A tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán vám- és jövedékigazgatási vagy pénzügyi nyomozó szakirányon kitűnő minősítésű diplomával végzett pályakezdőt eggyel magasabb rendfokozatba kell kinevezni.

(3) A NAV hivatásos állományába legalább középiskolai végzettségű személy vehető fel.

17/B. §76 A Hszt. 49/C. § (5)–(7) bekezdését a NAV hivatásos állománya tekintetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a vezénylés megszüntetése esetén a pénzügyőr részére a NAV valamely szervénél a végzettségének megfelelő munkakört kell felajánlani. Amennyiben nincs ilyen felajánlható munkakör – de a vezénylés megszüntetésétől számított egy éven belül ez lehetővé válhat –, az érintett beleegyezésével a Hszt. 44. § (1) bekezdés j) pontja alapján rendelkezési állományba helyezhető. Ebben az esetben az érintettet a 20. §-nak megfelelően kell besorolni és részére a besorolásnak megfelelő, pótlékok nélküli illetményt kell folyósítani. Ha a hivatásos állomány tagja számára a végzettségének megfelelő felajánlható munkakör nincs, illetve a felajánlott munkakört nem fogadja el és rendelkezési állományba helyezésére sem kerül sor, akkor az érintett hivatásos szolgálati jogviszonyát a Hszt. 56. § rendelkezéseinek megfelelően felmentéssel kell megszüntetni. A hivatásos szolgálati jogviszonyról történő lemondásnak kell azonban tekinteni, ha a pénzügyőr a végzettségének megfelelő felajánlott munkakört nem fogadja el, vagy arról 5 munkanapon belül nem nyilatkozik, amennyiben a munkakör elfogadásával szolgálatteljesítési helye nem változik.

17/C. §77 (1)78 Amennyiben a pénzügyőr egészségi, pszichikai vagy fizikai állapota alapján munkaköre ellátására alkalmatlanná vált, a munkáltató köteles a pénzügyőr részére az állapotának, végzettségének megfelelő másik, elsősorban hivatásos munkakört, betölthető hivatásos munkakör hiányában nem hivatásos munkakört felajánlani. Amennyiben a munkáltatónál nincs megfelelő betöltetlen munkakör, úgy számára – a szerv vezetőjének hozzájárulásával – a NAV más szervénél is felajánlható az állapotának, végzettségének megfelelő másik munkakör. A pénzügyőrt a Hszt. 56. § (2) bekezdés a) pontja alapján akkor lehet felmenteni egészségi, pszichikai vagy fizikai alkalmatlanság esetén, ha

a) az állapotának megfelelő betöltetlen munkakör a munkáltatónál, illetve a NAV más szervénél nincs, és rendelkezési állományba sem helyezhető,

b) a felajánlott másik, állapotának megfelelő munkakört a pénzügyőr nem fogadta el, vagy

c) megváltozott munkaképességű személyek ellátására jogosultságot szerzett.

(2) A pénzügyőr a részére felajánlott munkakör elfogadásáról vagy elutasításáról a felajánlástól számított 5 munkanapon belül köteles írásban nyilatkozni. A nyilatkozat elmulasztását úgy kell tekintetni, mintha a felajánlott munkakört elutasította volna.

(3) Amennyiben a pénzügyőr a részére felajánlott nem hivatásos munkakört elfogadja, hivatásos szolgálati jogviszonya kormányzati szolgálati jogviszonnyá alakul.

17/D. §79 (1) A pénzügyőr a szolgálat érdekében eredeti munkakörében való meghagyása mellett a NAV bármely szervéhez és bármely helységbe meghatározott szolgálati feladat teljesítésére vezényelhető.

(2) A pénzügyőr 3 évenként összesen 6 hónapra beleegyezése nélkül vezényelhető. A 6 hónapot meghaladó időtartamú vezényléshez, valamint a vezénylés időtartamának befejezésétől számított 6 hónapon belüli újabb vezényléséhez a pénzügyőr beleegyezése szükséges.

(3) Ha a pénzügyőrnek a 6 hónapon túli vezényléséhez vagy a vezénylést követő 6 hónapon belüli újabb vezényléséhez a beleegyező nyilatkozata hiányzik, akkor a vezénylését meg kell szüntetni. Ezt követően 6 hónapon belül más szolgálati helyre beleegyezése nélkül nem vezényelhető.

(4)80 NAV-on belüli vezénylés esetén a vezénylés időtartama alatt a munkáltatói jogkört a vezénylés helye szerinti szerv munkáltatói jogkör gyakorlója gyakorolja azzal, hogy a hivatásos szolgálati jogviszony megszüntetésére, módosítására, a 25. § szerinti illetményeltérítésre, valamint – amennyiben az nem a kijelölt miniszter hatáskörébe tartozik – a méltatlansági eljárás megindítására és lefolytatására az eredeti munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult, továbbá a vezénylés helye szerinti munkáltatói jogkör gyakorlója a fegyelmi jogkört csak az e törvény szerinti korlátozással, a kártérítési jogkört csak az e törvény szerinti esetben gyakorolja.

(5)81 A pénzügyi nyomozói munkakörbe tartozó szolgálati feladat teljesítésére 30 napot meghaladóan vezényelt pénzügyőr a vezénylés időtartama alatt a pénzügyi nyomozói munkakörre a vezénylés helye szerint irányadó illetményre jogosult, kivéve ha az kevesebb az eredeti illetményénél. A nem pénzügyi nyomozói munkakörbe tartozó szolgálati feladat teljesítésére 30 napot meghaladóan vezényelt pénzügyi nyomozó a vezénylés időtartama alatt az ellátott szolgálati feladat szerinti munkakörre irányadó illetményre jogosult.

(6)82 NAV-on belüli vezénylés esetén a vezénylés időtartamára járó illetményt és egyéb járandóságot az a szerv biztosítja, amelytől a vezénylés történt.

17/E. §83 (1) A Hszt. 44. § (3)–(3a) bekezdését a NAV hivatásos állománya tekintetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a Hszt. 44. § (1) bekezdés c)–h) pontja szerinti rendelkezési állomány megszűnésekor a pénzügyőr részére a NAV valamely szervénél a végzettségének megfelelő munkakört kell felajánlani. Amennyiben a pénzügyőr végzettségének megfelelő felajánlható munkakör nincs, illetve a felajánlott munkakört nem fogadja el, – a hivatásos állomány Hszt. 44. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott tagja kivételével – az érintett hivatásos szolgálati jogviszonyát felmentéssel meg kell szüntetni.

(2) A Hszt. 44. § (4) bekezdését a NAV hivatásos állománya tekintetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a Hszt. 44. § (1) bekezdés k) pontja szerinti rendelkezési állomány időtartama alatt a pénzügyőr részére az (1) bekezdésben meghatározott munkakört kell felajánlani. Amennyiben a pénzügyőrnek a Hszt. 44. § (1) bekezdés k) pontja szerinti rendelkezési állomány ideje alatt nincs ilyen felajánlható munkakör, vagy a pénzügyőr a felajánlott munkakört nem fogadja el, a szolgálati viszonyát a rendelkezési állomány megszűnésekor felmentéssel meg kell szüntetni.

(3) A Hszt. 49/A. § (2) bekezdését a NAV hivatásos állománya tekintetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a Hszt. 44. § (1) bekezdés b) pontja szerinti rendelkezési állományba helyezés esetén a pénzügyőrt a 20. §-nak megfelelően kell besorolni és részére a besorolásnak megfelelő, pótlékok nélküli illetményt kell folyósítani.

(4) Amennyiben a pénzügyőr hivatásos jogviszonya a Hszt. 51/A. §-a alapján szünetelt, a szünetelés megszűnését követően részére a NAV valamely szervénél a végzettségének megfelelő munkakört kell felajánlani. Amennyiben nincs a pénzügyőr végzettségének megfelelő felajánlható munkakör, illetve a felajánlott munkakört nem fogadja el – a Hszt. 58. §-ában meghatározott felmentési védelem esetén a felmentési védelem megszűnését követően –, az érintett hivatásos szolgálati jogviszonyát felmentéssel meg kell szüntetni.

(5) Akinek a hivatásos szolgálati jogviszonyát a (4) bekezdés alapján felmentéssel meg kellene szüntetni, de felmentésére a Hszt. 58. §-ában meghatározott okok miatt nem kerülhet sor, legfeljebb a felmentési védelem megszűnéséig rendelkezési állományba kell helyezni. Ilyen esetben a pénzügyőrt a 20. §-nak megfelelően kell besorolni és részére a besorolásnak megfelelő, pótlékok nélküli illetményt kell folyósítani.

17/F. §84 (1) A méltatlansági eljárás során a Hszt. 149/A–149/C. § alkalmazásában állományilletékes parancsnokon a munkáltatói jogkör gyakorlóját kell érteni, azzal, hogy e törvény 33/J. § (4) bekezdését és (6) bekezdés a)–c) pontját megfelelően alkalmazni kell, a (6) bekezdés d) pontja szerinti esetben pedig az eljárni jogosult a NAV elnöke. A vezénylés tartama alatt a 17/D. § (4) bekezdése az irányadó.

(2) A Hszt. 149/B. § (2) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a vizsgálatra e törvény

rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A vizsgáló személyére vonatkozó, a 33/T. § megjelölt rendelkezései azzal alkalmazandók, hogy a vizsgáló csak pénzügyőr lehet.

(3) A Hszt. 149/C. § (1) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a határozat meghozatala során e törvény 33/N. § (3) bekezdését is megfelelően alkalmazni kell.

(4) A Hszt. 149/C. § (2) bekezdés szerinti döntéssel szemben önálló jogorvoslatnak nincs helye, a pénzügyőr az annak végrehajtásáról rendelkező határozatot a közléstől számított 30 napon belül bíróság előtt keresettel támadhatja meg.

17/G. §85 (1) Nincs helye szolgálati panasznak/panasznak a hivatásos szolgálati jogviszony megszüntetésére vonatkozó, a jogviszony egyoldalú módosításáról szóló munkáltatói intézkedéssel, a minősítés és a teljesítményértékelés megállapításaival, az összeférhetetlenség megszüntetésére irányuló írásbeli felszólítással szemben, a megállapodás eredménytelen megtámadása miatt, továbbá a fegyelmi ügyben hozott határozattal, a pénzügyőr kártérítési felelősségét megállapító határozattal, a kártérítési ügyben önálló határozattal elbírált méltányossági, illetve fizetési könnyítési kérelem tárgyában hozott döntéssel, a fizetési felszólítással, illetve a 34/E. §-on alapuló állásból felfüggesztést elrendelő határozattal szemben.

(2) Nincs helye szolgálati panasznak a munkáltatói kártérítési felelősség tárgyában adott munkáltatói nyilatkozat és az azon alapuló intézkedés ellen.

17/H. §86 (1)87 A Hszt. 56. § (1) bekezdés c) pontja alkalmazása során a legalább azonos szintű beosztás alatt a pénzügyőr végzettségének megfelelő munkakört kell érteni.

(2)88 A Hszt. 75. § (4)–(5) bekezdését a NAV hivatásos állománya tekintetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy ha a pénzügyőr az előírt egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelményeknek nem felel meg, úgy a Hszt. 75. § (4) bekezdés szerinti ismételt ellenőrzés mellőzésével a 17/C. § szerint kell eljárni.

(3)89

(4)90

(5) A Hszt. 84. § (4) bekezdésének alkalmazásában folyamatos szolgálatnak minősül a NAV bűnügyi és vámszerveinél, továbbá az állandó ügyeletet ellátó szerveknél a váltószolgálat. A szolgálatteljesítési időt e szerveknél negyedéves keretekben kell meghatározni.

(6) A Hszt. 86. § (6) bekezdésének alkalmazásában a pénzügyőrök tekintetében munkaszüneti napnak minősül január 26-a, a nemzetközi vámnap.

(7)91 A munkaszüneti napok körüli munkarendre a hivatásos állomány vonatkozásában az Mt. 102. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján kiadott jogszabályban foglaltakat kell alkalmazni.

(8) A hivatásos állományú pénzügyi nyomozóra megfelelően alkalmazni kell a Hszt. 261–262. §-ainak rendelkezéseit.

(9)92

17/I. §93 A pénzügyőrt az alap- és pótszabadság, illetve a gyermek születése esetén járó pótszabadság címén, valamint a 32/J. § (2) bekezdés m) pont alapján engedélyezett távollét idejére távolléti díj illeti meg.

Eltérés a Kttv.-től94

(2) A Kttv. 50. § (1) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatott kormánytisztviselő írásbeli kérelmére a munkáltató akkor köteles a kinevezésben heti húszórás részmunkaidőt kikötni, ha a kormánytisztviselő a kérelem benyújtásakor a 32/U. § (1) bekezdésében foglalt illetmény nélküli szabadságot vesz igénybe.

(3) A Kttv. 79. § g) pontját azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a kormánytisztviselő a 32/Z. §, valamint a 33. § szerinti képzésben való részvételhez szükséges időre mentesül a rendelkezésre állási, illetve munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól.

18/A. §96 (1) A munkáltatói jogkör gyakorlója a kijelölt miniszter rendeletében meghatározott szempontok figyelembevételével a kormányzati szolgálati jogviszony létesítését pszichikai alkalmassághoz kötheti.

(2) A kormánytisztviselő – a kijelölt miniszter rendeletében meghatározottak szerint – soron kívüli pszichikai alkalmassági vizsgálatra kötelezhető. A pénzügyi nyomozói munkakörben foglalkoztatott kormánytisztviselő pszichikai alkalmasságát a kijelölt miniszter rendeletében meghatározott időszakonként ellenőrizni kell.

(3) Amennyiben a kormánytisztviselő

a) a (2) bekezdés szerinti vizsgálat alapján feladatai ellátására alkalmatlan,

b) a (2) bekezdés szerinti vizsgálaton önhibájából nem vesz részt,

kormányzati szolgálati jogviszonyát felmentéssel meg kell szüntetni.

(4) A (3) bekezdés a) pontjában meghatározott okból bekövetkező alkalmatlanság esetén a kormánytisztviselő akkor menthető fel, ha a munkáltatónál a végzettségének és állapotának megfelelő betöltetlen munkakör nincs, vagy ha a felajánlott ilyen munkakört nem fogadja el.

(5) A pszichikai alkalmassági vizsgálat rendjét a kijelölt miniszter rendeletben határozza meg.

(6) A pszichikai állapotra vonatkozó vizsgálati adatokat, a vizsgálatok teljes egészségügyi dokumentációját kizárólag az alkalmasság megállapításában részt vevő pszichológus, a vizsgálat lefolytatásában részt vevő asszisztens, valamint orvosi bizottság kezelheti, illetve kizárólag részére továbbítható.

(7) A munkáltatói jogkör gyakorlója és a személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szervezeti egység részére kizárólag a pszichikai alkalmassági vizsgálat minősítése továbbítható a kormányzati szolgálati jogviszony létesítése, illetve fenntartása feltételeinek megállapítása érdekében.

A kinevezés és a hivatásos szolgálati jogviszony módosítása97

18/B. §98 (1) A kinevezést, illetve a hivatásos szolgálati jogviszonyt módosítani csak a munkáltató és az érintett közös megegyezésével lehet. A kinevezés tartalmának módosítására a kinevezésre és az annak elfogadására, a hivatásos szolgálati jogviszony módosítására a hivatásos állományba való felvételre és az annak elfogadására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően nem kell az érintett beleegyezése

a)99 a fizetési fokozatban történő előresorolásakor, illetményének e törvény szerinti megállapításakor, valamint a pénzügyőr rendfokozatban soron történő előléptetésekor,

b) az érintett előmeneteléhez előírt vizsgakötelezettség törvény szerinti megállapításakor,

c) a kormánytisztviselő, ügykezelő munkavégzési helyének kizárólag a település területén belüli megváltoztatásakor,

d) más munkakörbe helyezéskor, kivéve, ha a nem hivatásos munkakörbe helyezés a pénzügyőr hivatásos szolgálati jogviszonyának kormányzati szolgálati jogviszonnyá alakulásával járna,

e)100 az érintettnek a NAV más szervéhez történő belső áthelyezéséhez, valamint a kormánytisztviselő, ügykezelő szervezeti egység váltásához, kormánytisztviselő és ügykezelő tekintetében a munkavégzési hely kizárólag a település területén belüli megváltoztatása mellett, amennyiben az érintett a minősítése alapján a vele szemben – az általa betöltött munkakör alapján – támasztott követelményeknek nem felel meg,

f)101 a kinevezés, illetve a hivatásos szolgálati jogviszony módosításához a NAV-on belüli átszervezés, illetve létszámcsökkentés esetén a jogviszony jellegének változatlanul hagyása mellett, azzal, hogy a kormánytisztviselő, illetve az ügykezelő tekintetében a munkavégzési hely kizárólag a település területén belül változtatható meg,

g)102 a kormánytisztviselő, illetve az ügykezelő tekintetében a kinevezési okirat szerinti szervezeti egység megváltoztatása esetén, amennyiben a munkáltató személye nem változik, és amennyiben a munkavégzési hely legfeljebb a település területén belül változik meg,

h)103 törvényben meghatározott esetekben.

(3) A pénzügyőr a szolgálat érdekében azonos, vagy a képzettségének és végzettségének megfelelő más munkakör ellátására beleegyezése nélkül áthelyezhető a NAV más szervéhez. A kinevezés módosításától számított öt éven belül – a létszámcsökkentés és az átszervezés indokát kivéve – e rendelkezés alkalmazásának nincs helye.

(4) A (2) bekezdés c) és e)–f) pontjában meghatározott okból a kormánytisztviselő, az ügykezelő kinevezését abban az esetben módosíthatja a munkáltató az érintett belegyezése nélkül, ha az új munkavégzési hely és a lakóhely között – tömegközlekedési eszközzel – történő oda- és visszautazás ideje naponta a két órát, illetve tíz éven aluli gyermeket nevelő kormánytisztviselő, ügykezelő esetében a másfél órát nem haladja meg.

(5) A (2) bekezdés d)–f) pontjában meghatározott okból a kinevezést, illetve a hivatásos szolgálati jogviszonyt abban az esetben módosíthatja a munkáltató az érintett belegyezése nélkül, ha az új munkakör megfelel az érintett iskolai végzettségének, szakképzettségének vagy szakképesítésének, szakmai tapasztalatának.

(6) A (2) bekezdés c)–f) pontjában, valamint a (3) bekezdésben meghatározott okból a kinevezést, illetve a hivatásos szolgálati jogviszonyt abban az esetben módosíthatja a munkáltató az érintett belegyezése nélkül, ha az érintettre nézve – különösen besorolására, egészségi állapotára vagy családi körülményeire tekintettel – aránytalan sérelemmel nem jár.

(7)104 A (2) bekezdés c)–f) pontjában és a (3) bekezdésben meghatározott okból történő kinevezés módosításról, illetve hivatásos szolgálati jogviszony módosításról szóló okirat közlésétől számított 5 munkanapon belül írásban benyújtott kérelmére – a nyilatkozattétel időpontjától kezdődően – az érintett jogviszonyát felmentéssel meg kell szüntetni. Felmentés esetén a kinevezés, illetve a hivatásos szolgálati jogviszony módosítását megelőzően betöltött korábbi munkakörben megállapított illetményt kell alapul venni a felmentési időre járó illetménynek, a végkielégítés összegének, valamint az egyéb kifizetések összegének meghatározásakor.

(8) A (6)–(7) bekezdés vezetőre nem alkalmazható.

Kiküldetés105

18/C. §106 (1) A munkáltató a szervezetszerű működési területén kívüli munkavégzésre kötelezheti a kormánytisztviselőt, pénzügyőrt, ügykezelőt (kiküldetés). Ennek feltétele, hogy az érintett a kiküldetés időtartama alatt is a munkáltató irányítása és utasítása alapján végezze a munkát.

(2) Amennyiben a munkáltató szervezetszerű működési területe a főváros vagy annak egyes kerületei, illetve Pest megye területére terjed ki, kiküldetésnek – az (1) bekezdés második mondatában foglalt feltétel megvalósulása esetén – az minősül, ha a kormánytisztviselőt, a pénzügyőrt, az ügykezelőt a munkáltató a közép-magyarországi régió közigazgatási határain kívüli munkavégzésre kötelezi.

(3) Amennyiben a munkáltató szervezetszerű működési területe az ország egész területére kiterjed, továbbá az informatikai intézet és a humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézet esetében, kiküldetésnek – az (1) bekezdés második mondatában foglalt feltétel megvalósulása esetén – az minősül, ha a kormánytisztviselőt, a pénzügyőrt, az ügykezelőt a munkáltató a munkavégzési, illetve szolgálatteljesítési hely szerinti régió közigazgatási határain kívüli munkavégzésre kötelezi.

(4) A kiküldetésben lévő kormánytisztviselőnek, pénzügyőrnek, ügykezelőnek az élelmezésével kapcsolatos többletköltségei fedezetére a kiküldetés tartamára élelmezési költségtérítés (napidíj) jár.

(5) A napidíj mértéke az illetményalap egy munkanapra eső összegének 25%-a. A napidíj átalányként is elszámolható, ha a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő havonta, rendszeresen kiküldetésben végez munkát. Az átalányt a napidíj és a havi átlagban kiküldetésben töltött naptári napok figyelembevételével kell meghatározni.

(6) A napidíj kiszámításánál havonta huszonegy munkanapot lehet figyelembe venni és annak összegét tíz forintra felkerekítve kell megállapítani. Nem számolható el napidíj, ha a kiküldetésben töltött idő a négy órát nem éri el. A napidíj fele számolható el, ha a kiküldetésben töltött idő a nyolc órát nem éri el.

(7) Amennyiben a kiküldetés időtartama alatt az érintett számára térítésmentes étkezés biztosított, napidíj nem, vagy csak a térítésmentesen biztosított étkezés figyelembevételével jár.

(8) Kiküldetés esetén a napidíjon túlmenően a munkáltató köteles a kormánytisztviselőnek, a pénzügyőrnek, az ügykezelőnek megfizetni a kiküldetés során felmerülő szükséges és igazolt többletköltségeit.

(9)107 A NAV humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézete tanfolyami képzésén, továbbképzésén, valamint a NAV bármely szervénél, illetve a NAV valamely szerve által szervezett külső helyszínen megtartott oktatáson, tanfolyamon, képzésen való részvétel, amennyiben arra az érintett munkáltatójának szervezetszerű működési területén kívül, illetve a (2)–(3) bekezdés szerinti régió közigazgatási határain kívül kerül sor, kiküldetésnek minősül.

(10) Az ideiglenes (három hónapot meg nem haladó) külföldi kiküldetést teljesítő pénzügyőrre a Kttv. 259. § (1) bekezdés 3. pont c) alpontja alapján kibocsátott kormányrendeletet megfelelően kell alkalmazni.

Átirányítás108

18/D. §109 (1) Nem minősül a kinevezés, illetve a hivatásos szolgálati jogviszony módosításának, ha a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő – a munkáltató hatékony működéséhez szükséges munkaszervezési okból, ideiglenesen – a munkáltatói jogkör gyakorlójának írásbeli utasítása, parancsa alapján eredeti munkaköre helyett vagy eredeti munkaköre mellett más munkakörbe tartozó feladatokat lát el, ideértve azt is, ha a munkáltatói utasítás, parancs alapján tartósan távol lévő kormánytisztviselőt, pénzügyőrt, ügykezelőt helyettesít, illetve részben vagy egészben többletfeladatként betöltetlen munkakört lát el (átirányítás).

(2)110 Átirányítás esetén az érintettet helyettesítési díj illeti meg, kivéve, ha az (1) bekezdésben meghatározott feladatot eredeti munkaköre helyett látja el.

(3)111 Amennyiben az érintett eredeti munkaköre helyett átirányítással 22 munkanapot meghaladóan pénzügyi nyomozói munkakört lát el, az átirányítás idejére a pénzügyi nyomozói munkakörre irányadó illetményre jogosult, kivéve ha az kevesebb az eredeti illetményénél. Amennyiben a pénzügyi nyomozó eredeti munkaköre helyett átirányítással 22 munkanapot meghaladóan nem pénzügyi nyomozói munkakört lát el, az átirányítás idejére az ellátott munkakörre irányadó illetményre jogosult.

(4) A helyettesítési díj mértéke időarányosan a helyettesítő kormánytisztviselő, pénzügyőr, ügykezelő illetményének 10–50%-áig terjedhet. A helyettesítési díj mértékét a munkáltatói jogkör gyakorlója állapítja meg a NAV foglalkoztatási szabályzatában meghatározottak figyelembevételével. A helyettesítési díj a helyettesítés első napjától jár.

(5) Nem jár helyettesítési díj, ha

a) a helyettesítés a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő munkaköri kötelezettsége,

b) a helyettesítés rendes szabadság miatt szükséges.

(6) Az (5) bekezdés a) pontjában meghatározott tilalom nem vonatkozik arra az esetre, amikor a helyettesítésre azért van szükség, mert a helyettesítésre okot adó munkakör nincs betöltve, feltéve, ha a helyettesítés időtartama a harminc napot meghaladja.

Vezetői munkakörök, vezetői kinevezés, vezetői kinevezés módosítása112

19. § (1)113 A NAV vezetői munkakörei: elnök, elnökhelyettes, szakfőigazgató, főigazgató, főigazgató-helyettes, igazgató, igazgatóhelyettes, főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető.

(2)114 A vezetői munkakört betöltő személy szolgálati elöljárója az általa vezetett szervezet, szerv, szervezeti egység állományába tartozó pénzügyőrnek.

(3)115 A főosztályvezető helyettesítésére szervezeti egység vezetése nélkül egy főosztályvezető-helyettesi munkakör tölthető be.

19/A. §116 (1)117 Vezetői kinevezést csak felsőfokú iskolai végzettségű, jogi vagy közigazgatási szakvizsgával, vagy a szakvizsga alól adott, a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium teljes körű mentesítésével rendelkező kormánytisztviselő kaphat.

(2)118 Az (1) bekezdéstől eltérően, ha a vezetői kinevezéskor a kormánytisztviselő nem rendelkezik jogi vagy közigazgatási szakvizsgával, azt a kinevezéstől számított két éven belül le kell tennie. Ha szakvizsga-kötelezettségét e határidőn belül a kormánytisztviselő számára felróható okból elmulasztja, a kormánytisztviselőt a kinevezés módosításával a végzettségének megfelelő nem vezetői munkakörbe kell helyezni, ha ilyen munkakör nem biztosítható, a kormánytisztviselő kormányzati szolgálati jogviszonyát felmentéssel meg kell szüntetni. A közigazgatási szakvizsga letételére nyitva álló határidőbe nem számít bele a harminc napot meghaladó fizetés nélküli szabadság vagy keresőképtelenség, továbbá a harminc napot meghaladó kiküldetés időtartama.

19/B. §119 (1) Vezetői kinevezést csak szakirányú felsőfokú iskolai végzettségű, legalább középfokú szaktanfolyamot végzett pénzügyőr kaphat.

(2)120 Az (1) bekezdéstől eltérően, ha a vezetői kinevezéskor a pénzügyőr nem rendelkezik középfokú szaktanfolyami végzettséggel, azt a kinevezéstől számított két éven belül le kell tennie. Ha a középfokú szaktanfolyamot e határidőn belül a pénzügyőr számára felróható okból nem végzi el, a pénzügyőrt a kinevezés módosításával a végzettségének megfelelő nem vezetői munkakörbe kell helyezni, ha ilyen munkakör nem biztosítható, a pénzügyőr hivatásos szolgálati jogviszonyát felmentéssel meg kell szüntetni. A középfokú szaktanfolyami végzettség megszerzésére nyitva álló határidőbe nem számít bele a harminc napot meghaladó fizetés nélküli szabadság vagy keresőképtelenség, továbbá a harminc napot meghaladó kiküldetés időtartama.

19/C. §121 (1) Törvény eltérő rendelkezése hiányában a vezetői kinevezés határozatlan időre szól.

(2) Vezetői kinevezés helyettesítés céljából határozott időre is adható. A helyettesítés céljából adott határozott idejű vezetői kinevezés meghosszabbítható.

(3) A tartós külszolgálat időtartamára – az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően – vezetői kinevezés határozott időre is adható.

19/D. §122 (1)123 A munkáltatói jogkör gyakorlója a vezetőt indokolás és az érintett beleegyezése nélkül a kinevezés módosításával más vezetői munkakörbe, vagy végzettségének megfelelő nem vezetői munkakörbe helyezheti.

(2)124 Az érintettet a kinevezés módosításról szóló okirat közlésétől számított 5 munkanapon belül írásban benyújtott kérelmére – a nyilatkozattétel időpontjától kezdődően – fel kell menteni. Az érintett felmentése esetén a kinevezés-módosítást megelőzően betöltött korábbi munkakörében megállapított illetményét kell alapul venni a felmentési időre járó illetmény, a végkielégítés összegének, valamint az egyéb járandóságok összegének meghatározásakor. Ilyen esetben a pénzügyőr felmentési ideje – azonosan a kormánytisztviselőjével – két hónap.

(3) Ha az (1) bekezdés alkalmazása során az ott meghatározott munkakör nem biztosítható, az érintett kormányzati szolgálati jogviszonyát, illetve hivatásos szolgálati jogviszonyát felmentéssel meg kell szüntetni.

19/E. §125 Ha a kinevezés módosítása következtében a vezető

a) más vezetői munkakört tölt be, alapilletményét az új vezetői munkaköre szerint,

b) nem vezetői munkakört tölt be, alapilletményét a 20. § szerinti besorolása alapján

kell megállapítani.

Előmenetel126

19/F. §127 A kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr az e törvényben foglaltak szerint a jogviszonyban töltött ideje alapján, valamint a pénzügyőr a 20/C. §-ban foglaltak szerint a rendfokozatban jogosult az előmenetelre.

19/G. §128 A kormánytisztviselőt, illetve a pénzügyőrt az e törvényben foglaltak szerint iskolai végzettségének és a 20/A. § (1) bekezdése szerinti jogviszonyban eltöltött idejének megfelelően kell besorolni.

20. § (1) A pályakezdő kormánytisztviselő és pénzügyőr gyakornoki besorolást kap.

(2)129 A munkakör betöltéséhez szükséges szakirányú felsőfokú iskolai végzettségű kormánytisztviselő és pénzügyőr

a) egy év jogviszonyban töltött idő után fogalmazó,

b) három év jogviszonyban töltött idő után tanácsos,

c) nyolc év jogviszonyban töltött idő után vezető-tanácsos,

d) tizenhat év jogviszonyban töltött idő után főtanácsos,

e) huszonöt év jogviszonyban töltött idő után vezető-főtanácsos,

besorolást kap.

(3) A középiskolai végzettségű kormánytisztviselő és pénzügyőr

a) két év jogviszonyban töltött idő után előadó,

b) tizenkét év jogviszonyban töltött idő után főelőadó,

c) harmincegy év jogviszonyban töltött idő után főmunkatárs,

besorolást kap.

(4)130 A kormánytisztviselő és a pénzügyőr – a jogviszony időtartamától függetlenül – magasabb besorolási fokozatba, fizetési fokozatba sorolható, amennyiben "kiválóan megfelelt" minősítést kap, és kimagasló munkát végez.

(5)131 Azt a kormánytisztviselőt, illetve pénzügyőrt, aki jogász, igazgatásszervező, okleveles közgazdász szakképzettséget, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán oklevelet szerzett, valamint azt aki egyébként jeles minősítésű oklevéllel rendelkezik, a fogalmazó besorolási fokozat 2-es fizetési fokozatába kell sorolni, akkor is, ha a kormányzati szolgálati jogviszonyban, illetve a hivatásos szolgálati jogviszonyban töltött ideje az e besorolási fokozathoz előírt időtartamot nem éri el.

(6)132 Az (1) bekezdéstől eltérően azt a pályakezdő kormánytisztviselőt, illetve pénzügyőrt, aki bizonyítványát, oklevelét kiváló vagy annak megfelelő minősítéssel szerezte meg, a fogalmazó besorolási fokozat 2-es fizetési fokozatába, illetve előadó besorolási fokozat 2-es fizetési fokozatába kell sorolni.

(7)133 Az (5)–(6) bekezdésben meghatározott besorolás esetén a kormánytisztviselő, illetve pénzügyőr mindaddig nem léphet magasabb besorolási fokozatba, ameddig a kormányzati szolgálati jogviszonyban, hivatásos szolgálati jogviszonyban töltött ideje, illetve munkáltatói intézkedés alapján arra jogosultságot nem szerez.

(8)134 Az alapfokú, illetve a középfokú szaktanfolyamot kiváló eredménnyel elvégzett pénzügyőr – állománycsoportján belül – eggyel magasabb rendfokozatba előléptethető.

20/A. §135 (1)136 A 20. § (1)–(3) bekezdése szerinti besorolásnál a munkaviszonyban, állami vezetői szolgálati jogviszonyban, kormányzati szolgálati, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban, bírósági szolgálati, igazságügyi alkalmazotti szolgálati, ügyészségi, kedvezményes szorzó nélkül számított hivatásos (szerződéses) szolgálati jogviszonyban, ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban, a Kttv. 47. §-ában meghatározott ösztöndíjas jogviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban töltött időt kell alapul venni azzal, hogy a munkavégzési kötelezettséggel nem járó, megszakítás nélkül hat hónapot meghaladó időtartamból hat hónapot kell beszámítani. A sor- és tartalékos katonai, valamint a polgári szolgálat, a 14 éven aluli gyermek ápolására, gondozására, illetve a tartós külszolgálatot teljesítő dolgozó házastársa által igénybe vett fizetés nélküli szabadság teljes időtartamát figyelembe kell venni.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazása szempontjából az 1992. július 1-jét megelőzően munkaviszonyban töltött időként jogszabály alapján elismert időtartamból – tekintet nélkül arra, hogy annak ideje alatt munkavégzésre irányuló jogviszony fennállt-e vagy ilyen jogviszony fennállása esetén érvényesült-e munkavégzési kötelezettség – hat hónapot be kell számítani.

(3) E § alkalmazása során munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonynak tekintendő különösen a bedolgozói munkaviszony és a munkavégzési kötelezettséget magában foglaló szövetkezeti tagsági viszony, a szakcsoporti tagsági viszony, a vállalkozási és megbízási szerződésen alapuló, valamint a személyes közreműködéssel járó gazdasági és polgári jogi társasági vagy egyéni cég tagjaként végzett tevékenység, valamint az ügyvédi és az egyéni vállalkozói tevékenység.

20/B. §137 (1) A kormánytisztviselőt és a pénzügyőrt – a 20. §-ban meghatározott jogviszonyban töltött idő megszerzését követően – magasabb besorolási fokozatba kell sorolni, ha

a) a feladatainak ellátására – a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt év kivételével – legalább „megfelelt” minősítést kap, és

b) a következő besorolási fokozathoz jogszabályban előírt feltételeket, vagy

c) a munkáltató által írásban meghatározott – a kormánytisztviselő, pénzügyőr feladatának ellátásához nélkülözhetetlen ismeretek képzés, továbbképzés, átképzés formájában történő megszerzésére irányuló – feltételeket teljesítette.

(2) Ha a kormánytisztviselő, pénzügyőr az (1) bekezdés b) vagy c) pontjában meghatározott feltételeket a következő besorolási fokozathoz előírt várakozási idő lejárta előtt teljesítette, a magasabb besorolási fokozat legalacsonyabb fizetési fokozatába kell sorolni. Ha a vezető-főtanácsos, illetve a főmunkatárs besorolási fokozatba sorolt kormánytisztviselő, pénzügyőr „kiválóan megfelelt” minősítést kap, eggyel magasabb fizetési fokozatba sorolható.

(3) Ha az (1) bekezdés b) vagy c) pontjaiban meghatározott feltételeket a kormánytisztviselő, pénzügyőr nem teljesíti az előírt határidőre, magasabb besorolási fokozatba sorolásánál nem vehető figyelembe az előírt határidőtől a feltétel teljesítéséig eltelt időtartam.

(4) Ha a kormánytisztviselő, pénzügyőr „megfelelt”-nél alacsonyabb minősítést kap, a következő besorolási fokozathoz előírt várakozási ideje legfeljebb egy évvel meghosszabbítható.

(5) A kormánytisztviselő közigazgatási alap- és szakvizsga, illetve a pénzügyőr rendészeti alap- és szakvizsga kötelezettségére és e kötelezettség nem teljesítésével kapcsolatos jogkövetkezményekre – a 19/A. § (2) bekezdés kivételével – a Kttv., illetve a Hszt. rendelkezéseit kell alkalmazni.

20/C. §138 (1) A rendfokozatban való előmenetel a magasabb rendfokozatba történő előléptetéssel és kinevezéssel valósul meg. A pénzügyőr előléptethető

a) soron,

b) soron kívül,

c) a (7)–(8) bekezdésben meghatározott egyéb okból.

(2) A soron következő rendfokozatba elő kell léptetni a pénzügyőrt, ha megfelel az alábbi együttes feltételeknek:

a) a munkakörére előírt iskolai végzettséggel és szakképesítéssel rendelkezik, továbbá az előírt egyéb képzési követelményeket teljesítette,

b) a rendfokozatára megállapított várakozási ideje letelt.

(3) A várakozási időt a rendfokozatba kinevezésről, illetve az előléptetésről szóló okmányban meghatározott naptól kell számítani. A várakozási időbe az 1 évet meghaladó illetmény nélküli szabadság időtartama – a gyermekgondozás céljából igénybe vett illetmény nélküli szabadságot kivéve – nem számít bele.

(4) Nem léptethető elő a pénzügyőr

a) a rendfokozatot érintő fegyelmi büntetés, vagy bírósági ítélet végrehajtásának tartama alatt,

b) ha ellene büntető, vagy fegyelmi eljárás van folyamatban,

c)139 a részére meghatározott végzettség megszerzéséig, illetve képzési követelmény teljesítéséig, amennyiben a képzési követelményt a munkáltató kötelezése ellenére önhibájából nem teljesítette.

(5) Ha a pénzügyőrt a (4) bekezdés b) pontja miatt nem léptették elő és az eljárás nem végződött rendfokozatot érintő büntetés kiszabásával, az eljárás jogerős befejezésekor a várakozási idő leteltének napjával elő kell léptetni.

(6) A pénzügyőr soron kívül eggyel magasabb rendfokozatba előléptethető, ha a magasabb rendfokozathoz szükséges iskolai végzettséggel (szakképesítéssel) és „kiválóan megfelelt” minősítéssel rendelkezik, és a meglévő rendfokozatában eltöltendő várakozási időnek legalább a fele eltelt.

(7) A nyugállományba vonulással egyidejűleg eggyel magasabb rendfokozatba lehet előléptetni a pénzügyőrt, ha a nyugállományba helyezésére a hivatásos szolgálat felső korhatárának elérésével, illetőleg 20 évi szolgálat után szolgálati kötelmekkel összefüggő rokkantság miatt került sor, és szolgálati feladatait kiemelkedő eredményességgel látta el.

(8) Eggyel magasabb rendfokozatba kell előléptetni, kinevezni a hősi halottá nyilvánított tisztet, főtisztet és tábornokot. A hősi halottá nyilvánított, tisztnél alacsonyabb rendfokozatú személyt hadnagyi rendfokozatba kell kinevezni.

(9) A rendfokozatokat és a rendfokozati várakozási időket a 7/A. számú melléklet tartalmazza.

Illetmény, díjazás140

20/D. §141 (1) A kormánytisztviselő, pénzügyőr, ügykezelő jogviszonya alapján havonta illetményre jogosult. Az illetményt száz forintra kerekítve kell megállapítani. A kerekítés nem minősül munkáltatói intézkedésen alapuló, az általánostól eltérő illetmény-megállapításnak.

(2)142 A kormánytisztviselő, pénzügyőr illetménye a 21. § (1) bekezdése szerint megállapított alapilletményből, illetménykiegészítésből és – az e törvényben meghatározott feltételek esetén – illetménypótlékból, valamint pénzügyőr tekintetében rendfokozati illetményből áll. Az illetménypótlék mértékét az illetményalap százalékában kell meghatározni.

(3)143 Az alapilletmény, az illetménykiegészítés és a pénzügyőrök esetén a rendfokozati illetmény együttes összegének legalább a Kormány által meghatározott, garantált bérminimum összegét el kell érnie.

(4) Havi illetmény esetén az egy órára járó illetmény meghatározása során a havi illetmény összegét osztani kell

a) általános teljes napi munkaidő esetén: 174 órával,

b) általánostól eltérő teljes napi vagy részmunkaidő esetén: 174 óra időarányos részével.

(5) A munkakör betöltéséhez szükséges szakirányú felsőfokú iskolai végzettségű kormánytisztviselőt, valamint pénzügyőrt az I., a középiskolai végzettségű kormánytisztviselőt, valamint pénzügyőrt a II. osztályba kell besorolni (a továbbiakban: besorolási osztály). A besorolási osztály fizetési fokozatokból áll.

21. § (1)144 Az egyes osztályok emelkedő számú fizetési fokozataihoz növekvő szorzószámok tartoznak. A szorzószám és a kormánytisztviselői illetményalap (a továbbiakban: illetményalap) szorzata határozza meg az egyes osztályok különböző fokozataihoz tartozó alapilletményt.

(2)145 A besorolási osztályokat és a fizetési fokozatokat az 1. számú melléklet, a pénzügyi nyomozó I. és pénzügyi nyomozó II. munkakört betöltők tekintetében az 1/A. számú melléklet tartalmazza.

22. §146 (1)147 Az egyes vezetői fokozatokhoz tartozó alapilletmény meghatározásához szükséges szorzószám-tartományokat a 3. számú melléklet tartalmazza. Az alapilletmény meghatározásához szükséges szorzószámot (a továbbiakban: illetményszorzó) a szorzószám-tartomány alsó és felső mértékének figyelembevételével a kinevezésre jogosult – a NAV elnökének előzetes jóváhagyásával – határozza meg, a vezető által ellátott feladatok nagyságrendjére, a vezetése alá tartozók számára, valamint a vezetői munkakör szervezeti hierarchiában betöltött helyére tekintettel.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a szorzószám-tartomány

a) a NAV Központi Hivatalában

aa) a főosztályvezető esetén 8,00–9,00;

ab) főosztályvezető-helyettes esetén 7,50–8,50;

ac) az osztályvezető esetén 7,10–8,00;

b) a NAV bűnügyi főigazgatóságánál – a középfokú és alsó fokú szervek kivételével –

ba) a főosztályvezető esetén 7,80–8,80;

bb) a főosztályvezető-helyettes esetén 7,50–8,50.

(3)148 Amennyiben a nem vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselő, pénzügyőr illetményét részben a vezetőkre vonatkozó rendelkezések alapján kell megállapítani, az illetményszorzót a munkáltatói jogkör gyakorlója a vezetői illetményre jogosító kinevezéssel, cím adományozásával egyidejűleg állapítja meg az (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően.

(4)149 Az (1)–(3) bekezdés alapján megállapított alapilletmény 100%-os alapilletménynek minősül az illetményszorzó mértékétől függetlenül.

23. § (1)150 Az illetménykiegészítés mértékét – a (3) bekezdés szerinti eltéréssel – a NAV központi, középfokú és alsó fokú szerveinél a 4. számú melléklet tartalmazza.

(2)151

(3)152 A NAV középfokú adó- és vámszervénél az illetménykiegészítés mértéke a 4. számú mellékletnek a központi szervekre irányadó mértékével azonos, a NAV középfokú adó- és vámszervének felügyelete alatt működő alsó fokú adóztatási szervnél és alsó fokú vámszervnél az illetménykiegészítés mértéke a 4. számú mellékletnek a középfokú szervekre irányadó mértékével azonos.

(4)153 A 4. számú melléklet esetén a vetítési alap az alapilletmény.

24. § (1) A vezetői illetménypótlék mértékét a 6. számú melléklet tartalmazza.

(2)154 A NAV Központi Hivatalában a főosztályvezető vezetői pótléka az alapilletmény 60%-a.

(3)155 A NAV Központi Hivatalában a főosztályvezető-helyettes vezetői pótléka az alapilletmény 50%-a.

(4)156 A NAV Központi Hivatalában az osztályvezető vezetői pótléka az alapilletmény 30%-a.

(5)157 A NAV bűnügyi főigazgatóságánál – a középfokú és alsó fokú szervek kivételével – a főosztályvezető vezetői pótléka az alapilletmény 50%-a.

(6)158 A NAV bűnügyi főigazgatóságánál – a középfokú és alsó fokú szervek kivételével – a főosztályvezető-helyettes vezetői pótléka az alapilletmény 35%-a.

(7)159 A NAV középfokú adó- és vámszervénél a vezetői pótlék mértéke a 6. számú mellékletnek a központi szervekre irányadó mértékével azonos, a NAV középfokú adó- és vámszervének felügyelete alatt működő alsó fokú adóztatási szervnél és alsó fokú vámszervnél a vezetői pótlék mértéke a 6. számú mellékletnek a középfokú szervekre irányadó mértékével azonos.

25. §160 (1)161 A NAV elnökének előzetes jóváhagyásával a munkáltatói jogkör gyakorlója át nem ruházható hatáskörében, illetve a Központi Hivatalban a NAV elnöke által átruházott hatáskörben a munkáltatói jogkört gyakorló vezető a megállapított személyi juttatások előirányzatán belül a tárgyévet megelőző év teljesítményértékelése figyelembevételével – ide nem értve, ha a kormánytisztviselő, a pénzügyőr kinevezése év közben történik, illetve külső vagy belső áthelyezésére kerül sor – a tárgyévre vonatkozóan a kormánytisztviselő, a pénzügyőr besorolása szerinti alapilletményét december 31-éig terjedő időszakra legfeljebb 50%-kal megemelheti, vagy legfeljebb 20%-kal csökkentett mértékben állapíthatja meg. Az eltérítésről a munkáltatói jogkör gyakorlója minden év január 31-éig dönt.

(2)162 Az (1) bekezdés szerint megállapított eltérítés a tárgyévben akkor módosítható, ha a tárgyévben a kormánytisztviselőt, illetve a pénzügyőrt vezetői munkakörbe helyezik, vagy vezetői munkakörből nem vezetői munkakörbe helyezik, illetve címadományozásra vagy annak visszavonására, vagy a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr II. besorolási osztályból I. besorolási osztályba történő átsorolására, illetve belső áthelyezésére vagy tartós külszolgálatra történő kirendelésére kerül sor. A módosítás eredményeként az alapilletmény nem lehet alacsonyabb, mint az e törvény alapján az eltérítés nélkül meghatározott összeg.

(3) Az (1) bekezdés alapján megállapított havi illetmény nem haladhatja meg a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszeresét.

26. §163 (1)164 A NAV elnökének előzetes jóváhagyásával a munkáltatói jogkör gyakorlója át nem ruházható hatáskörében, illetve a Központi Hivatalban a NAV elnöke által átruházott hatáskörben munkáltatói jogkört gyakorló vezető a kimagasló teljesítményt nyújtó, és a szervezet működése szempontjából kiemelten fontos munkakört betöltő kormánytisztviselőnek, pénzügyőrnek az e törvényben meghatározott illetményrendszerre vonatkozó szabályoktól eltérő, személyi illetményt állapíthat meg.

(2)165 A személyi illetményt egy összegben kell megállapítani és visszavonásig érvényes. A visszavonáshoz – ide nem értve a 33/G. § (3) bekezdés e) pont szerinti esetet – a NAV elnökének előzetes jóváhagyása szükséges. A visszavonást követően a kormánytisztviselőt, pénzügyőrt az e törvényben meghatározott illetményrendszerre vonatkozó szabályok szerint kell besorolni és illetményét megállapítani.

(2a)166 A személyi illetményben részesülők illetményét évente – január 31-ig – felül kell vizsgálni.

(3) A személyi illetmény nem haladhatja meg a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszeresét.

26/A. §167 (1) Ha a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr olyan munkakört tölt be, amelyben idegen nyelv használata szükséges, idegennyelv-tudási pótlékra jogosult.

(2) Az idegennyelv-tudást az államilag elismert nyelvvizsga eredményét igazoló bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű okirattal kell igazolni.

(3) Az idegennyelv-tudási pótlékra jogosító nyelveket és munkaköröket a NAV elnöke állapítja meg.

(4) A pótlék mértéke nyelvvizsgánként

a) felsőfokú (C1) komplex nyelvvizsga esetében az illetményalap 50%-a, a szóbeli vagy írásbeli nyelvvizsga esetében 25–25%-a;

b) középfokú (B2) komplex nyelvvizsga esetében az illetményalap 30%-a, a szóbeli vagy írásbeli nyelvvizsga esetében 15–15%-a.

(5) A (3)–(4) bekezdéstől eltérően az angol, francia és német nyelvek tekintetében a pótlék alanyi jogon jár, amelynek mértéke nyelvvizsgánként

a) felsőfokú (C1) komplex nyelvvizsga esetében az illetményalap 100%-a,

b) középfokú (B2) komplex nyelvvizsga esetében az illetményalap 60%-a,

c) alapfokú (B1) komplex nyelvvizsga esetében az illetményalap 15%-a.

(6) Ha a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr az (5) bekezdésben meghatározott idegen nyelvekből szóbeli vagy írásbeli nyelvvizsgával rendelkezik, a (4) bekezdésben foglalt komplex nyelvvizsgára meghatározott mérték szerint jogosult a nyelvpótlékra.

(7) Ha a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr ugyanazon idegen nyelvből azonos típusú, de különböző fokozatú, illetve különböző típusú és különböző fokozatú nyelvvizsgával rendelkezik, a magasabb mértékű pótlékra jogosult.

(8) Ha a NAV – kivéve a felsőfokú (C1) szaknyelvi vizsgát – tanulmányi szerződés alapján pénzügyi támogatást nyújt a nyelvvizsga megszerzéséhez, a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr az (5) bekezdésben meghatározott idegennyelv-tudási pótlékra mindaddig nem jogosult, amíg a havonta fizetendő pótlék együttes összege nem éri el a tanulmányi szerződés alapján kifizetett pénzügyi támogatás mértékét.

26/B. §168 (1) Éjszakai pótlékra az jogosult, aki a munkaidő beosztása alapján, illetve vezényléses vagy váltásos szolgálati időrendszerben 22.00 és 6.00 óra között végez munkát. A pótlék mértéke óránként az illetményalap 0,5%-a. Amennyiben a munkaidő-beosztás szerinti munkavégzés legalább 50%-a 22.00 és 6.00 közé esik, a pótlék a munkaidő teljes időtartamára jár. Amennyiben a hivatkozott mérték az 50%-ot nem éri el, úgy az éjszakai pótlék időarányosan jár.

(2)169 A kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr egészségügyi pótlékra jogosult, ha a munkavégzésre munkaideje nagyobb részében egészségkárosító kockázatok között kerül sor, vagy egészségének védelme csak olyan egyéni védőeszköz állandó vagy tartós használatával valósítható meg, amely az érintett számára fokozott megterhelést jelent. A pótlék mértéke az illetményalap 45%-a.

(3)170 Veszélyességi pótlékra jogosult az a pénzügyőr, aki olyan munkakört tölt be, amelynek ellátásával kapcsolatos szolgálati tevékenység – a hivatásos szolgálattal járó általános kockázaton túl – életveszéllyel is járhat, és amely alapján olyan feladatokat lát el, amelyet életet, testi épséget, szabadságot jelentős mértékben veszélyeztető helyzetben folyamatosan kell végezni, illetve olyan állandó készenléti helyzetben, amelyben a bekövetkező feladat végrehajtására azonnali, felkészülési idő nélkül való beavatkozást kell biztosítani. A pótlék mértéke az illetményalap 45%-a.

(4)171 Gépjárművezetői pótlékra az jogosult, aki a NAV jelzésével és megkülönböztető jelzéssel ellátott gépjárművet rendszeresen, legalább havonta négy alkalommal vezet, és rendelkezik a megkülönböztető jelzés használatához szükséges pályaalkalmassági vizsgával. A pótlék mértéke az illetményalap 13%-a.

(5)172 A (2) és (3) bekezdés szerinti pótlékra jogosító munkaköröket a NAV elnöke határozza meg.

(6)173 A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő a napi munkaidőn túl teljesített készenlét esetén a készenlét időtartamára készenléti pótlékra jogosult. A készenléti pótlék mértéke teljesített óránként az illetményalap 0,25%-a.

(7)174 A készenlét időtartama alatt munkavégzéssel töltött időtartamra az érintett nem jogosult a (6) bekezdés szerinti díjazásra, ezen időtartamra a túlmunkára vonatkozó rendelkezések szerint jogosult ellentételezésre.

(8)175 Az osztályvezető kivételével a vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselőt, pénzügyőrt készenlét teljesítése esetén nem illeti meg szabadidő, illetve díjazás.

27. §176 Az illetmény-összetevők – ide nem értve az illetménypótlékokat – változása esetén, így különösen az illetményalap emelkedése, a besorolási vagy fizetési fokozat változása során a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr illetményét újra meg kell állapítani.

28. §177 (1) A kormánytisztviselőt, pénzügyőrt, ügykezelőt az e törvény alapján megillető illetmény kifizetése az érintett által választott fizetési számlára történő átutalással, fizetési számla hiányában pénzforgalmi számláról történő készpénzkifizetés kézbesítése útján történik.

(2)178 A fizetési számlához kapcsolódóan a kormánytisztviselő, a pénzügyőr és az ügykezelő részére legfeljebb havonta a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott mértékű bankszámla-hozzájárulás adható.

(2a)179 A munkáltató viseli az illetmény fizetési számlára történő átutalásának vagy készpénzben történő kifizetésének a költségét.

(3) Az illetményt havonta utólag, egy alkalommal kell elszámolni és kifizetni. Ha a jogviszony egy hónapnál rövidebb ideig tart, az illetményt a jogviszony végén kell elszámolni és kifizetni.

(4) Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkáltató az érintett illetményét a 20/D. § (4) bekezdésében foglaltak megfelelő alkalmazásával számolja el és fizeti ki.

(5)180 Az illetményt a tárgyhónapot követő ötödik napig (bérfizetési nap) ki kell fizetni.

(6)181 Az illetmény bankszámlára utalással történő kifizetése esetén a munkáltatónak úgy kell eljárnia, hogy az érintett az illetményével a bérfizetési napon rendelkezhessen.

(7) Az illetményt a kormánytisztviselőnek, pénzügyőrnek, ügykezelőnek kell kifizetni, kivéve, ha erre mást felhatalmaz, illetőleg bírósági vagy más hatósági határozat ebben korlátozza.

(8)182 Ha a bérfizetési nap heti pihenőnapra (heti pihenőidőre) vagy munkaszüneti napra esik, az illetmény bankszámlára utalással történő kifizetése esetén a munkáltatónak úgy kell eljárnia, hogy az érintett az illetményével legkésőbb az ezt megelőző munkanapon rendelkezhessen, készpénzkifizetés kézbesítése útján történő kifizetése esetén pedig úgy kell eljárnia, hogy legkésőbb ugyanezen napon megtörténjen a készpénz feladása.

(9)183 A munkáltatónak a jubileumi jutalom kifizetése iránt az arra való jogosultság megszerzésének a napján [31. § (1) bekezdés], ha pedig az heti pihenőnapra (heti pihenőidőre) vagy munkaszüneti napra esik, az azt követő első munkanapon kell intézkednie.

28/A. §184 A késedelem idejére a késedelembe esés időpontjától kezdve a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatot kell fizetni. A kamat számításakor a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére.

28/B. §185 (1) Az illetményt – külföldön történő munkavégzés vagy jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a magyar törvényes pénznemben kell megállapítani és kifizetni.

(2) Az illetményt utalvány vagy fizetőeszköz helyettesítésére szolgáló más formában kifizetni nem lehet.

28/C. §186 A kormánytisztviselő, pénzügyőr, ügykezelő részére az illetményéről részletes írásbeli elszámolást kell adni. Az elszámolásnak olyannak kell lennie, hogy az érintett a kifizetés (és egyes elemeinek) jogcímét, a kiszámítás helyességét, valamint a levonások jogcímét és összegét ellenőrizni tudja.

28/D. §187 (1) Az illetményből való levonásnak – a levonásmentes illetményrészig – jogszabály, végrehajtható határozat alapján van helye.

(2) A munkáltató a követelését az érintett hozzájárulása alapján, illetve, ha az előlegnyújtásból ered – a levonásmentes illetményrészig – az illetményből levonhatja.

(3) Egyebekben az illetményből való levonásra a bírósági végrehajtási jogszabályok az irányadók.

(4) E rendelkezések irányadók a szakszervezeti tagdíj levonására is.

(5) Az illetménnyel szemben beszámításnak nincs helye.

(6)188 A jogalap nélkül kifizetett illetmény hatvan napon túl akkor követelhető vissza, ha az érintettnek a kifizetés alaptalanságát fel kellett ismernie vagy azt maga idézte elő. E bekezdés alkalmazásában a kifizetés napjának az számít, amikor a NAV számláját a kincstár megterhelte, készpénzkifizetés kézbesítése útján történő kifizetése esetén pedig az a nap, amikor a készpénz feladása megtörtént.

(7) A munkáltató a kormánytisztviselő, pénzügyőr, ügykezelő jogviszonnyal összefüggő tartozásainak megtérítésére irányuló igényét írásbeli felszólítással érvényesítheti.

(8) A kormánytisztviselő, pénzügyőr, ügykezelő az illetményére vonatkozó igényéről – az egyezséget kivéve – előre nem mondhat le.

(9) A levonásmentes illetményrész nem engedményezhető.

28/E. §189 A 28–28/D. §-t a munkavállalók munkabére tekintetében is megfelelően alkalmazni kell.

28/F. §190 A 28/C. §, a 28/D. § (5)–(6) és (8)–(9) bekezdése alkalmazásában illetmény alatt, illetve a 28/E. § alkalmazásában munkabér alatt az egyéb járandóságot is, a 28. § (1)–(2) bekezdése, a 28/B. §, valamint a 28/D. § (1)–(3) bekezdése alkalmazásában illetmény alatt a pénzben kifizetendő egyéb járandóságot is érteni kell.

29. § (1)–(3)191

(4) A rendfokozati illetmény összegét az illetményalap és az egyes rendfokozathoz a 2. számú mellékletben megállapított szorzószámok szorzata adja.

(5)192

(6)193 A NAV külföldi szolgálati helyen szolgálatot teljesítő hivatásos állományú tagját naponta a belföldi napidíj 50%-ának megfelelő külföldi szolgálati helyi pótlék illeti meg.

(7)194

30. §195 Az illetmény-megállapítás rendjével kapcsolatos részletszabályokat a foglalkoztatási szabályzat állapítja meg.

Jubileumi jutalom196

31. § (1)197 A kormánytisztviselő és a pénzügyőr a kormányzati szolgálati jogviszonyban, illetve a hivatásos szolgálati jogviszonyban töltött idő után jubileumi jutalomra jogosult. A jubileumi jutalomra az érintett a (2) bekezdésben megjelölt kormányzati szolgálati jogviszonyban, illetve hivatásos szolgálati jogviszonyban töltött idő betöltésének a napján szerez jogosultságot.

(2)198 A jubileumi jutalom mértéke:

a)199 25 év kormányzati szolgálati jogviszonyban, illetve hivatásos szolgálati jogviszonyban töltött idő esetén 2 havi,

b)200 30 év kormányzati szolgálati jogviszonyban, illetve hivatásos szolgálati jogviszonyban töltött idő esetén 3 havi,

c)201 35 év kormányzati szolgálati jogviszonyban, illetve hivatásos szolgálati jogviszonyban töltött idő esetén 5 havi,

d)202 40 és ezt követő minden 5 év kormányzati szolgálati jogviszonyban, illetve hivatásos szolgálati jogviszonyban töltött idő esetén 7 havi illetménynek megfelelő összeg.

(3)203 A kormányzati szolgálati jogviszony, illetve a hivatásos szolgálati jogviszony megszűnése, és ezzel egyidejűleg a kormánytisztviselő nyugdíjba vonulása, illetve a pénzügyőr nyugdíjazása esetén ki kell fizetni:

a) a nyugdíjazás évében esedékessé váló jubileumi jutalmat,

b)204 a 30 év kormányzati szolgálati jogviszonyban, illetve hivatásos szolgálati jogviszonyban töltött idő után járó jubileumi jutalmat, ha a jubileumi jutalomra jogosító idejéből 1 év vagy ennél kevesebb van hátra,

c)205 a 35 év kormányzati szolgálati jogviszonyban, illetve hivatásos szolgálati jogviszonyban töltött idő után járó jubileumi jutalmat, ha a jubileumi jutalomra jogosító idejéből 2 év vagy ennél kevesebb van hátra,

d)206 a 40 év és az ezt követő minden 5 év kormánytisztviselői jogviszonyban, illetve hivatásos szolgálati jogviszonyban töltött idő után járó jubileumi jutalmat, ha a jubileumi jutalomra jogosító idejéből 3 év vagy ennél kevesebb van hátra.

(3a)207 Ha a kormányzati szolgálati jogviszony, illetve a hivatásos szolgálati jogviszony a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr halála miatt szűnt meg, a (3) bekezdés alkalmazása alapján járó jubileumi jutalmat özvegyének (élettársának), ennek hiányában az örökösnek kell kifizetni.

(3b)208 A kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr nem jogosult jubileumi jutalomra, ha másik foglalkoztatási jogviszonyban azt már megkapta.

(4)209 Az (1)–(3b) bekezdés rendelkezéseit az ügykezelőkre és a munkavállalókra is megfelelően alkalmazni kell.

Szakmai címek210

31/A. §211 (1) A NAV elnöke szakmai tanácsadói, illetve szakmai főtanácsadói címet adományozhat a (2) bekezdésben foglalt feltételekkel rendelkező kormánytisztviselőnek és pénzügyőrnek. Az adományozható szakmai tanácsadói, illetve szakmai főtanácsadói címek számát a NAV foglalkoztatási szabályzatában kell meghatározni. Az adományozható kétféle cím együttesen nem haladhatja meg a NAV felsőfokú iskolai végzettségű kormánytisztviselői és pénzügyőri létszámának 15%-át.

(2)212 Szakmai tanácsadói cím annak az I. besorolási osztályba tartozó, legalább ötéves szakmai gyakorlattal és – kormánytisztviselő esetén – közigazgatási vagy jogi szakvizsgával, illetve teljeskörűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozattal rendelkező kormánytisztviselőnek, illetve pénzügyőrnek; szakmai főtanácsadói cím annak az I. besorolási osztályba tartozó, legalább tíz éves szakmai gyakorlattal és – kormánytisztviselő esetén – közigazgatási vagy jogi szakvizsgával, illetve teljeskörűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozattal rendelkező kormánytisztviselőnek, illetve pénzügyőrnek adományozható, aki "kiválóan megfelelt" minősítésű.

(3) A szakmai tanácsadó, illetve szakmai főtanácsadó vezetői pótlék nélkül számított főosztályvezető-helyettesi, illetve főosztályvezetői illetményre jogosult. A szakmai tanácsadói, szakmai főtanácsadói címmel és vezetői megbízással, kinevezéssel rendelkező kormánytisztviselő, illetve pénzügyőr a vezetői illetményre jogosult, ha az magasabb, mint a címe alapján számított illetménye.

(4)213 A szakmai (fő)tanácsadói címet "kevésbé felelt meg" minősítés esetén vissza kell vonni, ebben az esetben a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr a címmel járó illetmény helyett a besorolása szerinti illetményére jogosult.

Címzetes címek214

31/B. §215 (1)216 A NAV elnöke a tartósan kiemelkedő munkát végző felsőfokú iskolai végzettségű kormánytisztviselőnek, amennyiben közigazgatási szakvizsgával rendelkezik, valamint a tartósan kiemelkedő munkát végző felsőfokú iskolai végzettségű pénzügyőrnek címzetes vezetőtanácsosi, címzetes főtanácsosi, címzetes vezető-főtanácsosi, a középiskolai végzettségű kormánytisztviselőnek és pénzügyőrnek címzetes főmunkatársi címet adományozhat.

(2) Címzetes vezető-tanácsosi cím a legalább öt, címzetes főtanácsosi cím a legalább tizenkettő, címzetes vezető-főtanácsosi cím a legalább húsz, címzetes főmunkatársi cím a legalább tizennyolc év kormányzati szolgálati jogviszonyban, hivatásos szolgálati jogviszonyban töltött idővel rendelkező kormánytisztviselőnek, illetve pénzügyőrnek adományozható.

(3)217 A kormánytisztviselő és a pénzügyőr a címzetes vezető-tanácsosi címmel a vezető-tanácsos besorolási fokozat 7-es fizetési fokozatába, a címzetes főtanácsosi címmel a főtanácsos besorolási fokozat 11-es fizetési fokozatába, a címzetes vezető-főtanácsosi címmel a vezető-főtanácsos besorolási fokozat 14-es fizetési fokozatába, a címzetes főmunkatársi címmel a főmunkatárs besorolási fokozat 14-es fizetési fokozatába, a pénzügyi nyomozó II. munkakört betöltő a főmunkatárs besorolási fokozat 15-ös fizetési fokozatába kerül. Ha a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr a jogviszonyban töltött idő alapján eléri a címmel járó besorolási, fizetési fokozatot, akkor a cím megszűnik és a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr további előmenetelére az általános szabályok az irányadók.

(4) Ha a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr jogviszonya nyugdíjazás miatt szűnik meg, a besorolására, valamint a cím viselésére, vezetői munkakörére utaló megnevezést nyugdíjasként is viselheti.

Cafetéria218

32. §219 (1) A NAV teljes személyi állománya cafetéria-juttatásként – választása szerint, az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvényre is figyelemmel – a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 71. § (1) bekezdés a)–f) pontjában és (3) bekezdésében meghatározott juttatásokra, legfeljebb az ott meghatározott mértékig és feltételekkel jogosult. A cafetéria-juttatás éves összege nem lehet alacsonyabb az illetményalap ötszörösénél. A cafetéria-juttatás éves összege biztosít fedezetet az egyes juttatásokhoz kapcsolódó, a juttatást teljesítő munkáltatót terhelő közterhek megfizetésére is.

(2) Nem jogosult cafetéria-juttatásra a tartós külszolgálaton lévő, nemzeti szakértői tevékenységet ellátó kormánytisztviselő, illetve pénzügyőr, továbbá a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő és a munkavállaló azon időtartam vonatkozásában, amelyre illetményre, munkabérre nem jogosult, feltéve, hogy a távollét időtartama meghaladja a harminc napot. A harminc napot meghaladó távollét esetében a jogosultat a távollét első napjától kezdve nem illeti meg a juttatás. A távollétek időtartamát – a jogosultság szempontjából – nem lehet összeszámítani.

(3) Ha a jogviszony év közben keletkezik, a jogosult a keretösszeg időarányos részére jogosult. A keretösszeget ezer forintra kerekítve kell megállapítani. A jogosultsági idő számításakor az adott év naptári napjainak számát kell figyelembe venni.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott esetben, illetve ha a jogosult kormányzati szolgálati jogviszonya, hivatásos szolgálati jogviszonya, illetve munkaviszonya a tárgyév közben szűnik meg, az időarányos részt meghaladó mértékben igénybe vett cafetéria-juttatás értékét a (2) bekezdés szerinti távollét vége utáni első munkanapon, illetve a jogviszony megszűnésekor vissza kell fizetni, illetve – az érintett választása szerint, ha a juttatás természete ezt lehetővé teszi – vissza kell adni. Nem kell visszafizetni (visszaadni) a cafetéria-juttatás értékét, ha a jogviszony a jogosult halála miatt szűnik meg.

(5) A NAV elnöke foglalkoztatási szabályzatban rendelkezik a cafetéria-juttatás igénybevételének részletes szabályairól, elszámolásának rendjéről és visszatérítésének szabályairól.

Költségtérítések és egyéb juttatások220

32/A. §221 (1) Meg kell téríteni azokat a költségeket, amelyek

a) a kormányzati szolgálati jogviszonyból, illetve a hivatásos szolgálati jogviszonyból fakadó feladat ellátásával kapcsolatban,

b) a munkaszüneti és a pihenőnapról történő visszarendeléssel összefüggően,

c)222 a pénzügyőr szolgálati érdekből történő belső áthelyezésével vagy vezénylésével kapcsolatosan, valamint az átköltözés folytán

indokoltan merültek fel.

(2) A pénzügyőr nem jogosult az (1) bekezdés c) pontja alapján költségtérítésre, ha a NAV olyan szervéhez kerül vezénylésre, amelynek székhelye ugyanazon a településen van, mint annak a NAV szervnek a székhelye, amelytől vezényelték.

(3) Az (1) bekezdés alapján a kormánytisztviselőt, pénzügyőrt, ügykezelőt megillető költségtérítések fajtáit, mértékét, a költségtérítés feltételeit, elszámolásának rendjét a foglalkoztatási szabályzat állapítja meg.

32/B. §223 (1) A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő részére visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő szociális jóléti, kulturális, egészségügyi juttatás biztosítható. Ilyen juttatás lehet különösen:

a) lakhatási támogatás,

b) lakásépítési és -vásárlási támogatás,

c) szociális támogatás,

d) illetményelőleg,

e) tanulmányi ösztöndíj, képzési, továbbképzési, nyelvtanulási támogatás.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt juttatás mértékét, feltételeit, az elbírálás és elszámolás rendjét, valamint a visszatérítés szabályait a NAV elnöke állapítja meg.

32/C. §224 (1) Ha a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő lakás építéséhez, vásárlásához hitelintézettől igényelt állami kamattámogatású kölcsön összege meghaladja e lakásingatlan hitelbiztosítéki értékének a hitelintézet által meghatározott legmagasabb arányát, a különbözetre az állam készfizető kezességet vállal. A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő az állami kezességvállalást – az erre az állammal szerződésben kötelezettséget vállaló – hitelintézeten keresztül veheti igénybe.

(2) Az állam készfizető kezességet az (1) bekezdésben foglalt esetben annál vállalhat, aki:

a) kormánytisztviselőként, ügykezelőként határozatlan időre létesített kormányzati szolgálati jogviszonyt,

b) legalább hároméves közigazgatási gyakorlattal rendelkezik, illetve hivatásos szolgálati jogviszonyban töltött ideje meghaladta a három évet,

c) felmentési vagy lemondási idejét nem tölti, illetve akinek nincs folyamatban a hivatásos szolgálati jogviszonyának megszüntetése,

d) ellen nem folyik fegyelmi eljárás, vagy

e) nem áll – a magánindítvány vagy pótmagánvádló vádindítványa alapján indult eljárás kivételével – büntetőeljárás hatálya alatt, és

f) az (1) bekezdés szerinti kezességvállalással biztosított hitelrészt a hitelintézetnek kiegyenlítette, illetve a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettárs – az igénylés időpontjában – állami kezességvállalással biztosított lakáscélú hitel törlesztésére nem kötelezett.

(3) A (2) bekezdés a)–d) pontjában foglalt feltételek teljesülését, valamint a kezességvállalás alapjául szolgáló kormányzati szolgálati jogviszony, illetve hivatásos szolgálati jogviszony fennállását a munkáltató igazolja.

(4) A (2) bekezdés e) pontjában foglalt feltételt az érintett hatósági bizonyítvánnyal igazolja, a (2) bekezdés f) pontjában foglalt feltétel teljesüléséről az érintett a kölcsönt nyújtó hitelintézetnek nyilatkozik.

(5) A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő a munkáltatójának köteles bejelenteni a hitelszerződés megkötését követő 5 munkanapon belül

a) a hitelszerződést kötő pénzintézet nevét, székhelyét, címét;

b) az állami kezességvállalással biztosított hitel nagyságát;

c) a hitel lejártának időpontját.

A fenti adatokban bekövetkezett változásokról az érintett haladéktalanul köteles tájékoztatni a munkáltatóját.

(6) Amennyiben az érintett

b)226 hivatásos szolgálati jogviszonya a Hszt. 53. § b), f)–g) pontja, az 56. § (2) bekezdés a) pontja alapján – ez esetben az egészségi, pszichikai vagy fizikai állapota miatti megszűnés kivételével –, b), e) vagy g) pontja, az 59. § (1) bekezdés b) pontja, illetve e törvény 33/F. § (1) bekezdése alapján

szűnik meg, a még fennálló állami kezességvállalás után a központi költségvetés javára – a hitelintézet útján – egyszeri kezességvállalási díjat kell fizetnie. A kezességvállalási díj mértéke a kezességgel biztosított kötelezettség összegének 2%-a.

(6a)227 Amennyiben a kormányzati szolgálati jogviszony a Kttv. 60. § (2) bekezdés a) pontja, a hivatásos szolgálati jogviszony a Hszt. 53. § a) pontja alapján szűnik meg, a (6) bekezdés szerinti kezességvállalási díjat nem kell megfizetni, ha a munkáltató és a kormánytisztviselő, a munkáltató és a pénzügyőr, vagy a munkáltató és az ügykezelő erről írásban megállapodnak.

(7)228 A munkáltató a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő jogviszonyának (6) bekezdés szerinti, illetve eltérő megállapodás hiányában a (6a) bekezdés szerinti megszűnése esetén erről 8 napon belül értesíti az érintett által az (5) bekezdés alapján bejelentett hitelintézetet.

(8) A hitelintézet megállapítja és 8 napon belül írásban közli a kormánytisztviselővel, a pénzügyőrrel, az ügykezelővel a (6) bekezdés szerint megfizetendő kezességvállalási díj összegét, melyet az érintett a hitelintézeti értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül a folyósító hitelintézet részére köteles megfizetni.

(9) Ha az érintett a (6) bekezdés szerinti fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a hitelintézet erről, valamint az érintett adatairól 8 napon belül értesíti az állami adóhatóságot.

(10) A hitelintézet a negyedévet követő hónap 15. napjáig tájékoztatja a kincstárt a kormánytisztviselőnek, a pénzügyőrnek, az ügykezelőnek nyújtott kölcsönök állami kezességvállalással érintett részének negyedév végén fennálló állományáról, továbbá e kölcsönök számáról. Az adatgyűjtés és adatszolgáltatás egyedi azonosításra alkalmatlan módon történhet.

(11) Amennyiben az állam a készfizető kezességvállalás alapján a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő helyett a kezességvállalással biztosított – a hitelintézetnek meg nem térülő – összeget kifizette, illetve a (6) bekezdés szerinti egyszeri kezességvállalási díj megfizetését a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő elmulasztotta, akkor az érintett ezen tartozásai a Magyar Állammal szembeni köztartozásnak minősülnek, amelyet az állami adóhatóság adók módjára hajt be.

(12) A kezességvállalásból eredő helytállási kötelezettség teljesítésének módját a Kormány rendeletben állapítja meg.

32/D. §229 (1) A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő az adott feladat kiemelkedő teljesítéséért, illetve feladatainak hosszabb időn át történő eredményes végzéséért a következő elismerésekben részesíthető:

a) pénzjutalommal járó dicséret,

b) pénz- és tárgyjutalom,

c) fizetési fokozatban eltöltendő várakozási időnek egy évvel történő csökkentése,

d) besorolási, illetve fizetési fokozatban egy fokozattal történő előresorolás,

e) rendfokozatban történő soron kívüli előléptetés,

f) Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló törvénnyel alapított kitüntetés, illetve a törvényben kapott felhatalmazás alapján alapított kitüntető cím, díj, oklevél, plakett vagy más elismerés.

(2) A Kttv. szerinti célfeladat végrehajtásában a Kttv.-ben és végrehajtására kiadott rendeletben foglalt feltételekkel és korlátozásokkal a pénzügyőrök is részt vehetnek, és a kormánytisztviselőkkel azonos feltételek szerint a célfeladat eredményes végrehajtásáért céljuttatásra lehetnek jogosultak.

32/E. §230 (1) Az elhunyt kormánytisztviselő, pénzügyőr, ügykezelő temetési költségeihez a NAV az alábbiak szerint járulhat hozzá:

a) ha az érintettet a NAV saját halottjává, illetve a kormánytisztviselőt, az ügykezelőt a közszolgálat halottjává, a pénzügyőrt hősi halottá, a szolgálat halottjává nyilvánították, a temetésének költségeit részben vagy egészben a NAV viseli,

b) az a) pontba nem tartozó esetben az elhunyt kormánytisztviselő, pénzügyőr, ügykezelő temetésének költségeit, illetve annak egy részét a hozzátartozó kérelmére, méltányosságból a NAV átvállalhatja.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit a NAV nyugállományú kormánytisztviselői, pénzügyőrei és ügykezelői tekintetében is alkalmazni kell.

(3) A temetési költségekhez való hozzájárulás megállapításának és kifizetésének eljárási rendjét a foglalkoztatási szabályzat állapítja meg.

Rendkívüli munkaidő, túlmunka231

32/F. §232 (1) Rendkívüli munkaidő

a) a munkaidő-beosztástól eltérő munkaidő,

b) a munkaidőkereten felüli munkaidő, továbbá

c) a készenlét alatt elrendelt munkavégzés esetén a munkahelyre érkezéstől a munkavégzés befejezéséig – ha az érintettnek több helyen kell munkát végeznie, az első helyre érkezéstől az utolsó helyen történő munkavégzés befejezéséig – terjedő időtartam.

(2)233 A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő rendkívüli esetben, valamint a pénzügyőr a szolgálat érdekében kötelezhető arra, hogy a munkaidő-beosztáson felüli, vagy az (1) bekezdés b)–c) pontja szerinti időben munkát végezzen (túlmunka).

(3) Nem minősül túlmunkának, ha a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő az engedélyezett távollét idejét a munkáltatóval történt megállapodás alapján ledolgozza.

(4) A túlmunkát a munkáltatónak írásban kell elrendelnie. A túlmunka elrendelésének, nyilvántartásának és elszámolásának rendjét a NAV elnöke határozza meg.

(5) Teljes napi munkaidő esetén naptári évenként háromszáz óra túlmunka rendelhető el. Az elrendelhető túlmunka mértékét a NAV elnöke a NAV alaptevékenysége zavartalanságának biztosítása érdekében a kormánytisztviselők, az ügykezelők tekintetében legfeljebb 20%-kal, a pénzügyőrök tekintetében pedig legfeljebb 50%-kal növelheti.

(6) Az (5) bekezdésben foglaltakat arányosan kell alkalmazni, ha a kormányzati szolgálati jogviszony, a hivatásos szolgálati jogviszony

a) év közben kezdődött,

b) határozott időre, illetve

c) részmunkaidőre jött létre.

(7) Az (5) bekezdés szerinti korlátozás nem alkalmazható, ha a túlmunka elrendelése baleset, elemi csapás, súlyos kár, az egészséget vagy a környezetet fenyegető közvetlen és súlyos veszély megelőzése, elhárítása, illetve következményeinek felszámolása érdekében szükséges.

(8) A túlmunka elrendelése nem veszélyeztetheti a kormánytisztviselő, ügykezelő testi épségét, egészségét, illetve nem jelenthet személyi, családi és egyéb körülményeire tekintettel aránytalan terhet.

(9) A NAV-nál ügyelet elrendelésére nem kerülhet sor. Ez a rendelkezés nem érinti a NAV-nál szervezett ügyeleti szolgálat ellátását, amely rendes munkaidőnek minősül.

32/G. §234 (1) A túlmunka teljesítéséért a kormánytisztviselőt, a pénzügyőrt, az ügykezelőt

a) évi 150 óráig terjedő túlmunka teljesítéséért szabadidő,

b) évi 150 órát meghaladó túlmunkáért – az érintettnek a túlmunka teljesítésekori illetményének a teljesített túlmunka idejére járó arányos összegének megfelelő – díjazás

illeti meg. A NAV elnöke a 150 órát meg nem haladó túlmunka teljesítésének díjazását is engedélyezheti, ha a szabadidő kiadása a NAV alaptevékenységének ellátását veszélyeztetné.

(2) A kormánytisztviselőt, a pénzügyőrt, az ügykezelőt a túlmunka teljesítése esetén annak időtartamával azonos mértékű, a heti pihenőnapon és a munkaszüneti napon teljesített túlmunka esetén a munkaidő időtartama kétszeresének megfelelő mértékű szabadidő, illetve díjazás illeti meg.

(3) Nem jogosult a túlmunka teljesítése esetén szabadidőre, illetve díjazásra

a) az osztályvezető kivételével a vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselő, pénzügyőr,

b) a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő a NAV-on belüli szakmai értekezleten, konferencián történt részvétel, illetve a rendezvényre történő oda- és visszautazás, valamint az egészségügyi és ruházati ellátásával kapcsolatos oda- és visszautazás időtartamára.

(4) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben a szabadidőt a túlmunka teljesítését követően legkésőbb 60 napon belül kell kiadni, ha ez nem lehetséges, a 60 nap elteltétől számított 30 napon belül meg kell váltani. A megváltás az érintettnek a túlmunka teljesítésekori illetményének a szabadidőre járó arányos összege.

(5) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a túlmunka elvégzésért járó díjazást legkésőbb a tárgyhónapot követő második hónapban kell kifizetni.

Készenlét235

32/H. §236 (1) A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő rendkívüli esetben, valamint a pénzügyőr a szolgálat érdekében a beosztás szerinti munkaidején, illetve szolgálatteljesítési idején felül is köteles meghatározott ideig a munkavégzésre rendelkezésre állni. A készenlét alatt a tartózkodási helyét az érintett határozza meg oly módon, hogy a munkáltató utasítása esetén haladéktalanul rendelkezésre tudjon állni (készenlét).

(2) A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő a készenlét tartama alatt köteles munkára képes állapotát megőrizni.

(3) A készenlétet a munkáltatónak írásban kell elrendelnie. A készenlét elrendelésének, nyilvántartásának és elszámolásának rendjét a NAV elnöke határozza meg.

(4) A készenlét időtartamát legalább egy héttel korábban, egy hónapra előre közölni kell. Ettől a munkáltató – különösen indokolt esetben – eltérhet. Az eltérés során az egészséges és biztonságos munkavégzés követelményeire figyelemmel kell lenni.

(5) A készenlét havi időtartama csak az érintett beleegyezése esetén haladhatja meg a százhatvannyolc órát, amelyet munkaidőkeret alkalmazása esetén átlagban kell figyelembe venni.

(6) Amennyiben az elrendelést megelőző százhatvannyolc órás időszakban az érintett a heti pihenőnapján készenlétet teljesített, a készenlét a heti pihenőnap (heti pihenőidő) időtartama alatt csak az érintett hozzájárulásával rendelhető el.

(7) A készenlét ellentételezésére a 26/B. § (6)–(8) bekezdése az irányadó.

A szabadság237

32/I. §238 A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő alap-, pót-, szülési és illetmény nélküli szabadságra, továbbá gyermek születése esetén járó pótszabadságra jogosult, emellett a kormánytisztviselő és az ügykezelő betegszabadságra, a pénzügyőr egészségügyi szabadságra jogosult.

32/J. §239 (1) A kormánytisztviselőt, a pénzügyőrt és az ügykezelőt minden naptári évben a munkában töltött idő alapján szabadság illeti meg, amely alap- és pótszabadságból áll.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl szabadságra jogosító időnek minősül

a) a munkaidő-beosztás alapján történő munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés időtartama,

b) a szabadság időtartama,

c) a szülési szabadság időtartama,

d) a gyermek gondozása céljából igénybe vett illetmény nélküli szabadság [32/U. §; 32/V. § (1) bekezdés a) pont] első 6 hónapja,

e) a hozzátartozó ápolása miatt kapott, 30 napot meg nem haladó illetmény nélküli szabadság időtartama,

f) a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés 3 hónapot meg nem haladó időtartama,

g) a keresőképtelenség időtartama, egészségügyi szabadság időtartama,

h) a külön jogszabály szerint emberi reprodukciós eljárással összefüggő, egészségügyi intézményben történő kezelés időtartama,

i) önkéntes, illetve létesítményi tűzoltói szolgálat ellátásának időtartama,

j) hozzátartozó halálakor 2 munkanap,

k) kötelező orvosi vizsgálat időtartama,

l) a véradáshoz szükséges időtartam, legalább négy óra,

m) a szoptató anya részére biztosított következő időtartam: a szoptatás első 6 hónapjában naponta kétszer egy, ikergyermek esetén naponta kétszer két óra, a kilencedik hónap végéig naponta egy, ikergyermek esetén naponta két óra,

n) a 32/Z. § (1) bekezdése szerinti továbbképzésben, valamint a 33. §-ban foglaltak szerint a képzésben való részvételhez szükséges idő,

o) bíróság vagy hatóság felhívására vagy az eljárásban való személyes részvételhez szükséges időtartam,

p) ha e törvény, illetve a Kttv. vagy a Hszt. munkavégzés nélkül illetmény fizetését annak mértéke meghatározása nélkül írja elő, annak időtartama,

q) a munkaszüneti nap miatt kiesett idő,

r) a külön méltánylást érdemlő személyi, családi vagy elháríthatatlan ok miatt indokolt távollét időtartama,

s) az állásból való felfüggesztés időtartama, amennyiben a fegyelmi eljárást a 34/B. § (1) bekezdés b)–f) pontjában, a büntetőeljárást a 34/E. § (2) bekezdésben meghatározott okból szüntették meg, illetve felmentéssel zárult.

Alap- és pótszabadság240

32/K. §241 (1) A NAV személyi állománya alapszabadságának mértéke évente 25 munkanap.

(2) Az I. besorolási osztályba tartozó kormánytisztviselő, illetve pénzügyőr esetében a pótszabadság mértéke évente:

a) fogalmazó besorolásnál 3 munkanap,

b) tanácsos besorolásnál 5 munkanap,

c) vezető-tanácsos besorolásnál 7 munkanap,

d) főtanácsos besorolásnál 9 munkanap,

e) vezető-főtanácsos besorolásnál 11 munkanap.

(3) A II. besorolási osztályba tartozó kormánytisztviselő, illetve pénzügyőr esetében a pótszabadság mértéke évente:

a) előadó besorolásnál 5 munkanap,

b) főelőadó besorolásnál 8 munkanap,

c) főmunkatárs besorolásnál 10 munkanap.

(4) Ügykezelő és munkavállaló esetében a pótszabadság mértéke évente:

a) 2–10 éves jogviszony esetén 2 munkanap,

b) 11–20 éves jogviszonytól 3 munkanap,

c) 21–30 éves jogviszonytól 4 munkanap,

d) 30 éves jogviszony felett 5 munkanap.

(4a)242 A (4) bekezdés alkalmazásában az ügykezelő és a munkavállaló jogviszonyát a 20/A. §-ban foglaltak szerint kell megállapítani.

(5) Figyelemmel a 32/Q. § (3) bekezdésben foglaltakra is, a hosszabb tartamú pótszabadság a kormánytisztviselőnek, illetve a pénzügyőrnek abban az évben jár először, amelyben a (2), illetve (3) bekezdésben meghatározott besorolást eléri; az ügykezelőnek, illetve a munkavállalónak pedig abban az évben jár először, amelyben a (4) bekezdésben meghatározott időtartamú jogviszonyt betölti.

(6) Vezetők esetében a pótszabadság mértéke évente:

a) osztályvezető, alsó fokú szerv főosztályvezető-helyettese 12 munkanap,

b) igazgatóhelyettes, középfokú és központi szerv főosztályvezető-helyettese, alsó fokú szerv főosztályvezetője 13 munkanap,

c) igazgató, főigazgató-helyettes, középfokú és központi szerv főosztályvezetője 14 munkanap,

d) főigazgató, szakfőigazgató 15 munkanap,

e) elnök, elnökhelyettes 16 munkanap.

32/L. §243 (1) A kormánytisztviselőt, a pénzügyőrt, az ügykezelőt a tizenhat évesnél fiatalabb

a) egy gyermeke után 2 munkanap,

b) két gyermeke után 4 munkanap,

c) kettőnél több gyermeke után összesen 7 munkanap

pótszabadság illeti meg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti pótszabadság fogyatékos gyermekenként 2 munkanappal nő.

(3) A pótszabadságra való jogosultság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a tizenhatodik életévét betölti.

(4) E § vonatkozásában a gyermek, a fogyatékos gyermek és a szülő fogalmára a Kttv. értelmező rendelkezéseit kell alkalmazni.

32/M. §244 (1) A nagyfrekvenciás, illetve ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen dolgozó, illetve mérgezésnek, valamint biológiai anyag feldolgozása közben fertőzés veszélyének kitett munkahelyen dolgozó kormánytisztviselőt, pénzügyőrt, ügykezelőt, amennyiben naponta legalább 3 órán keresztül tevékenységét ionizáló sugárzásnak kitett munkakörülmények között illetve mérgezésnek, valamint biológiai anyag feldolgozása közben fertőzés veszélyének kitett munkakörülmények között végzi, évenként 10 munkanap pótszabadság illeti meg.

(2)245 A rehabilitációs szakértői szerv által megállapított legalább ötvenszázalékos mértékű egészségkárosodás esetén a kormánytisztviselőnek, az ügykezelőnek évenként 5 munkanap pótszabadság jár, illetve 5 munkanap pótszabadság jár a fogyatékossági támogatásra vagy a vakok személyi járadékára jogosult kormánytisztviselőnek, ügykezelőnek.

A szabadság kiadása, megváltása246

32/N. §247 (1) A szabadság engedélyezésére a munkáltatói jogkör gyakorlója vagy az általa kijelölt vezető jogosult.

(2) A kormányzati szolgálati jogviszony, a hivatásos szolgálati jogviszony első három hónapját kivéve az alap- és pótszabadság együttes időtartamának legalább 25%-át, de legalább 10 napot a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő által megjelölt időben és időtartamban kell kiadni úgy, hogy az a munkáltató működőképességét ne veszélyeztesse.

(3) A szabadságot kettőnél több részletben csak a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő kérésére lehet kiadni.

(4) Az (1) bekezdés szerinti vezető az általa meghatározott szabadság kezdő napját legalább 60 nappal előbb köteles közölni a kormánytisztviselővel, a pénzügyőrrel, illetve az ügykezelővel. Ennek meghatározása során figyelemmel kell lennie arra, hogy a szabadság kiadása a munkáltató működőképességét ne veszélyeztesse.

(5) Indokolt esetben – figyelemmel a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményeire is – a (4) bekezdésben meghatározott időtartamnál rövidebb idővel is közölhető a szabadság kezdő napja az érintettel.

(6) Az (1) bekezdés szerinti vezető előre nem látható, kivételesen fontos ok, körülmény miatt a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő

a) részére a (4) bekezdés szerint meghatározott szabadság kiadásának közölt időpontját módosíthatja,

b) a már megkezdett szabadságát megszakíthatja.

(7) A kormánytisztviselőnek, a pénzügyőrnek, az ügykezelőnek a kiadás időpontjának módosításával vagy a szabadság megszakításával összefüggésben felmerült kárát és költségeit a munkáltató köteles megtéríteni. A szabadság megszakítása esetén a szabadság alatti tartózkodási helyről a munkahelyre, illetve a visszautazással, valamint a munkával töltött idő a szabadságba nem számít be.

32/O. §248 (1) A szabadságot esedékességének évében kell kiadni.

(2) A 32/N. § (1) bekezdés szerinti vezető a szabadságot

a) a kormánytisztviselők, a pénzügyőrök, az ügykezelők vonatkozásában szolgálati érdek esetén legkésőbb a tárgyévet követő év március 31-ig adja ki, ha az esedékesség éve eltelt,

b) a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő betegsége vagy a személyét érintő más elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől számított 30 napon belül adja ki, ha az esedékesség éve eltelt,

c)249 ha a kormányzati szolgálati jogviszony, illetve a hivatásos szolgálati jogviszony október 1-jén vagy azt követően kezdődött, az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.

(3) A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott szolgálati érdeknek minősül különösen

a) ha a szabadság kiadása miatt nem biztosítható a munkáltató alapfeladatainak folyamatos ellátása,

b) ha a szabadság kiadása miatt nem biztosítható az előre nem tervezhető, rendkívüli feladatok határidőre történő ellátása,

c)250 a NAV működési körében fellépő veszélyhelyzet (baleset, elemi csapás, súlyos kár).

(4) A tárgyévet követő hónap végéig a 32/N. § (1) bekezdés szerinti vezető megállapítja a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő tárgyévben igénybe vett, illetve ki nem adott szabadságának mértékét. A tárgyévben ki nem adott szabadságot a következő évben járó szabadság mértékéhez kell hozzászámítani.

(5) A 16/K. §-ban foglaltaktól eltérően

a) a szabadság kiadására vonatkozó igény a kormányzati szolgálati jogviszony, illetve a hivatásos szolgálati jogviszony fennállása alatt nem évül el;

b) a szabadság megváltásával kapcsolatos igény elévülése a kormányzati szolgálati jogviszony, illetve a hivatásos szolgálati jogviszony megszűnésének napján kezdődik.

32/P. §251 (1) A szabadság kiadásánál a munkarend (munkaidő-beosztás) szerinti munkanapokat kell figyelembe venni.

(2) A heti kettőnél több pihenőnapot biztosító munkaidő-beosztás esetén a szabadság kiadása tekintetében a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő két pihenőnapját, valamint a munkaszüneti napot.

(3) Annak a kormánytisztviselőnek, pénzügyőrnek, ügykezelőnek, akinek a munkaidő-beosztása nem biztosít hetenként két pihenőnapot, úgy kell számítani a szabadságát, hogy azonos naptári időszakra (hétre) mentesüljön a munkavégzés alól, mint az ötnapos munkahéttel dolgozók.

32/Q. §252 (1)253 A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő részére, ha a kormányzati szolgálati jogviszonya, illetve a hivatásos szolgálati jogviszonya év közben kezdődött vagy szűnt meg, az alap- és a 32/K. § szerinti pótszabadság arányos része jár.

(2) A fél napot elérő töredéknap egész munkanapnak számít.

(3) Ha a szabadság mértékét érintő változásra év közben kerül sor, akkor a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő számára a szabadság arányos része jár.

32/R. §254 (1) A szabadságot – a (2)–(6) bekezdésben foglalt kivétellel – megváltani nem lehet.

(2) A kormányzati szolgálati jogviszony, illetve a hivatásos szolgálati jogviszony megszűnésekor, ha a munkáltató az arányos szabadságot nem adta ki, azt meg kell váltani.

(3) Pénzügyőr más fegyveres szervhez történő végleges áthelyezése esetén a ki nem adott szabadság megváltása tekintetében úgy kell eljárni, mintha az érintett hivatásos szolgálati jogviszonya megszűnt volna.

(4) Belső áthelyezés esetén a (2) és a (7) bekezdés nem alkalmazható. Az érintett részére a ki nem adott szabadságot annál a szervnél kell kiadni, amelyhez az érintettet áthelyezték.

(5) A NAV-on belüli vezénylés esetén a vezénylés időtartama alatt a pénzügyőr részére a vezénylés helye szerinti szervnél kell kiadni a szabadságot.

(6) A gyermek ápolása, illetve gondozása céljára kapott illetmény nélküli szabadság megszűnését követően, ha a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő a gyermek ápolása, gondozása miatt kapott illetmény nélküli szabadság első 6 hónapjára járó szabadságot nem kapta meg, azt a felek megállapodása alapján pénzben is meg lehet váltani.

(7) Ha a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő a kormányzati szolgálati jogviszonya, illetve a hivatásos szolgálati jogviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a NAV-nál töltött időre megilletné, a különbözetre kifizetett illetményt köteles visszafizetni.

(8) Nem követelhető vissza a túlfizetés, ha a kormányzati szolgálati jogviszony, hivatásos szolgálati jogviszony a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő nyugdíjasnak minősülése, vagy halála miatt szűnt meg.

(9) Ha a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő az esedékesség évében a részére járó szabadságnál több szabadságban részesült, akkor a következő évben arányosan kevesebb szabadságra jogosult.

Szülési szabadság255

32/S. §256 (1) Az anya egybefüggő huszonnégy hét szülési szabadságra jogosult.

(2) A szülési szabadság annak a nőnek is jár, aki a gyermeket örökbefogadási szándékkal nevelésbe vette.

(3) A szülési szabadságot – eltérő megállapodás hiányában – úgy kell kiadni, hogy legfeljebb 4 hét a szülés várható időpontja elé essen.

(4) A szülési szabadság igénybe nem vett részét, ha a gyermeket a koraszülöttek ápolására fenntartott intézetben gondozzák, a szülést követő egy év elteltéig a gyermeknek az intézetből történt elbocsátása után is igénybe lehet venni.

(5) A szülési szabadság időtartamát, a kifejezetten munkavégzéshez kapcsolódó jogosultságot kivéve, munkában töltött időnek kell tekinteni.

(6) A szülési szabadság megszűnik

a) a gyermek halva születése esetén, a szülést követő 6. hét elteltével,

b) ha a gyermek meghal, a halált követő tizenötödik napon,

c) ha a gyermeket – a külön jogszabályban foglaltak szerint – ideiglenes hatállyal elhelyezték, átmeneti vagy tartós nevelésbe vették, továbbá 30 napot meghaladóan bentlakásos szociális intézményben helyezték el, a gyermek elhelyezését követő napon,

azzal, hogy a szülési szabadság időtartama a szülést követően 6 hétnél a b)–c) pont szerinti esetekben sem lehet rövidebb.

Gyermek születése esetén járó pótszabadság257

32/T. §258 (1)259 Gyermeke születése esetén 5 munkanap, ikergyermek születése esetén 7 munkanap pótszabadság illeti meg az apát, melyet legkésőbb a születést követő második hónap végéig kérésének megfelelő időpontban kell kiadni.

(2)260 Az (1) bekezdés szerinti pótszabadság abban az esetben is megilleti az apát, ha gyermeke halva születik, vagy meghal.

(3) Az (1) bekezdés alkalmazása során apa alatt a szülői felügyeleti jogot gyakorló vér szerinti vagy örökbe fogadó apát kell érteni.

(4)261 A pótszabadság tartamára járó illetmény kifizetése – a központi költségvetés terhére – kormányrendelet alapján történik.

Illetmény nélküli szabadság262

32/U. §263 (1) A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő – a gyermek gondozása céljából – a gyermek harmadik életéve betöltéséig illetmény nélküli szabadságra jogosult, amelyet a kérésének megfelelő időpontban kell kiadni.

(2) A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő nem jogosult az (1) bekezdés, illetve a 32/V. § (1) bekezdés a) pontja szerinti illetmény nélküli szabadságra a 32/S. § (6) bekezdés c) pontja szerinti esetben mindaddig, amíg a gyermek ideiglenes hatállyal másnál, illetve máshol van elhelyezve, illetve amíg átmeneti vagy tartós nevelésben van, továbbá amíg – 30 napot meghaladóan – bentlakásos szociális intézményben van.

32/V. §264 (1) A kormánytisztviselőnek, a pénzügyőrnek, az ügykezelőnek – a 32/U. §-ban foglaltakon túl – kérelmére illetmény nélküli szabadság jár

a) gyermeke személyes gondozása érdekében a gyermek legfeljebb tizedik életéve betöltéséig a gyermekgondozási segély folyósításának időtartama alatt,

b) hozzátartozója tartós – előreláthatólag 30 napot meghaladó – személyes ápolása céljából, az ápolás idejére, de legfeljebb két évre,

c) a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés időtartamára,

d) a külszolgálat időtartamára, ha házastársa vagy élettársa külszolgálatot teljesít.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti tartós ápolást és annak indokoltságát az ápolásra szoruló személy kezelőorvosa igazolja.

(3)265 A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő kérelmére a munkáltatói jogkör gyakorlója – mérlegelési jogkörében eljárva – illetmény nélküli szabadságot engedélyezhet méltányolható egyéni indokok alapján, így különösen:

a) nemzetközi szervezetek által kiírt pályázatok elnyerése esetén, ha az a munkáltató érdekével nem esik egybe,

b) magánerőből saját lakás építése esetén egy vagy több részletben, de legfeljebb összesen 1 évig,

c) külföldön folytatandó idegen nyelvi képzés időtartamára.

32/W. §266 (1) Az illetmény nélküli szabadság igénybevételét legalább 15 nappal korábban írásban be kell jelenteni.

(2) Az illetmény nélküli szabadság a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő által megjelölt időpontban, de legkorábban a szabadság megszüntetésére irányuló jognyilatkozat közlésétől számított harmincadik napon szűnik meg.

(3) Az (1) és (2) bekezdés határidőre vonatkozó rendelkezéseit nem kell alkalmazni a 32/V. § (1) bekezdése c) pontja szerinti illetmény nélküli szabadságra.

A munka- és pihenőidő nyilvántartása267

32/X. §268 (1) A munkáltató köteles nyilvántartani

a) a rendes és rendkívüli munkaidő,

b) a készenlét,

c) a szabadság, valamint

d) az egyéb munkaidő-kedvezmények

időtartamát.

(2) A nyilvántartásból naprakészen megállapíthatónak kell lennie a teljesített rendes és rendkívüli munkaidő, valamint a készenlét kezdő és befejező időpontjának is.

(3) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti nyilvántartás – a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően – az írásban közölt munkaidő-beosztás hónap végén történő igazolásával és a változás naprakész feltüntetésével is vezethető.

Teljesítményértékelés, minősítés269

32/Y. §270 (1) A kormánytisztviselő és a pénzügyőr munkateljesítményét a munkáltatói jogkör gyakorlója mérlegelési jogkörében eljárva évente egyszer, a tárgyév végéig írásban értékeli (teljesítményértékelés).

(2) A kormánytisztviselőt és a pénzügyőrt – a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt megelőző öt év kivételével – legalább ötévente, valamint minden magasabb besorolási fokozatba sorolása előtt a szakmai teljesítmények, az azt befolyásoló ismeretek, képességek, személyiségjegyek értékelése alapján – kiválóan megfelelt, megfelelt, kevésbé felelt meg, illetve nem felelt meg fokozatba – minősíteni kell, továbbá a kormánytisztviselőt, illetve a pénzügyőrt írásbeli kérelmére akkor is minősíteni kell, ha az utolsó minősítése óta két év már eltelt és az érintett már legalább egy éve a minősítő irányítása alatt dolgozott. A minősítés kötelező elemeit a 11. számú melléklet tartalmazza, de a minősítő az adott munkakörhöz kapcsolódó követelményekhez igazodó további szempontokat is értékelhet a minősítés során.

(3) A minősítés során figyelembe kell venni a legutolsó minősítés óta készült teljesítményértékeléseket, azok együttes eredményétől eltérni csak indokolt esetben lehet. Minősíteni az első teljesítményértékeléstől számított egy évet követően lehet, kivéve, ha a minősítésre magasabb besorolási fokozatba sorolás miatt, illetve a (4) bekezdésben előírtak miatt van szükség.

(4) A kormánytisztviselőt és a pénzügyőrt soron kívül minősíteni kell, ha teljesítményértékelése alapján az állapítható meg, hogy feladatait nem, vagy nagyon csekély mértékben, illetve nagyon alacsony színvonalon teljesítette.

(5)271 A minősítés a munkáltatói jogkör gyakorlójának a feladata.

(6) A minősítésben csak kellően alátámasztott, tényeken alapuló megállapítások szerepelhetnek. A minősített alkalmasságának megítélését írásban indokolni kell.

(7) A kormánytisztviselő és a pénzügyőr kérésére lehetővé kell tenni, hogy az adott szervnél működő érdekképviseleti szerv tisztségviselője a minősítésben foglalt megállapításokra a minősítési lapon észrevételeit rögzíthesse.

(8) A minősítettel a minősítést ismertetni kell, aki arra írásban észrevételt tehet. A megismerés és a minősítés egy példánya átvételének tényét a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr a minősítésen aláírásával igazolja.

(9) A minősítés alapján szakértői, illetve vezetői utánpótlás adatbázisba helyezhető a kormánytisztviselő.

(10) A teljesítményértékelés, minősítés hibás vagy valótlan ténymegállapításának, személyiségi jogát sértő megállapításának megsemmisítése iránt a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr bírósághoz fordulhat.

A kormánytisztviselő, pénzügyőr, ügykezelő képzése, továbbképzése272

32/Z. §273 (1)274 A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő jogosult az előmenetelhez előírt, illetve köteles a központilag vagy munkáltató által előírt képzésben, továbbképzésben – ideértve a szaktanfolyami képzést is –, vagy átképzésben (a továbbiakban együtt: továbbképzés) részt venni.

(2) A továbbképzést – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a NAV humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézete biztosítja.

(3) Az érintett számára előírt továbbképzés és az ezzel összefüggő beszámolási vagy vizsgakötelezettség teljesítése miatt kieső munkaidőre járó illetményét a munkáltató köteles megtéríteni.

(4) A kormánytisztviselőt, a pénzügyőrt, az ügykezelőt megtérítési kötelezettség terheli a jogszabályban előírt továbbképzés, illetve munkáltató által előírt (5) bekezdés szerinti továbbképzés munkáltató által megtérített költségei tekintetében, ha

a) a továbbképzést önhibájából elmulasztja, illetve az előírt követelményeket nem teljesíti, vagy

ab)276 hivatásos szolgálati jogviszonya a Hszt. 53. § b), f)–g) pontja, 56. § (2) bekezdés b), e) vagy g) pontja vagy az 59. § (1) bekezdésének b) és f) pontja, illetve e törvény 33/F. § (1) bekezdése alapján

a továbbképzés befejezésétől számított 2 éven belül, vagy a kormányzati szolgálati jogviszony, illetve a hivatásos szolgálati jogviszony NAV-val történt létesítésétől számított 6 éven belül megszűnik. A 4 évet meghaladó NAV-val fennálló jogviszony esetén a költségeknek a le nem töltött évekre eső hányadát kell megfizetni.

(5) A (4) bekezdés alapján a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő köteles megtéríteni a munkáltató által előírt

a) nyelvi képzés, valamint

b) nem a NAV állományába tartozó oktató igénybevételével biztosított képzés

költségeit.

(5a)277 Az (5) bekezdés b) pontja szerinti költséget akkor kell megtéríteni, ha a képzés költségei meghaladják a NAV elnöke által a foglalkoztatási szabályzatban meghatározott összeget.

(6) A (4) bekezdés szerinti megtérítési kötelezettség alapja:

a)278 a NAV által szervezett nyelvi továbbképzés esetén a képzésnek a NAV humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézete által az érintettel megkötött képzési szerződésben megállapított költségei,

b) egyéb esetben az az összeg, amelyet a NAV a továbbképzésért megfizetett.

33. §279 (1) Ha a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő saját elhatározása alapján képzésben vesz részt és ez érinti a munkaidejét, köteles ezt engedélyeztetni a munkáltatójával. A munkáltató engedélye alapján az érintett a (2)–(4) bekezdésben foglaltak szerint mentesül a tanulmányok folytatásához szükséges időre a munkavégzési kötelezettsége alól, amelynek időtartamára illetményre nem jogosult. Ebben az esetben a tanulmányi célú mentesítés időtartama illetmény nélküli távollétnek minősül. A munkáltató és az érintett megállapodása alapján a tanulmányok folytatását azzal a feltétellel is engedélyezheti a munkáltató, hogy az érintett a tanulmányi célú mentesítés időtartamát köteles ledolgozni. Ebben az esetben a tanulmányi célú mentesítés időtartamára az érintett illetményre jogosult.

(2) A mentesítés mértékét a munkáltató az oktatási intézmény által kibocsátott, a kötelező iskolai foglalkozás és szakmai gyakorlat időtartamáról szóló igazolásnak megfelelően állapítja meg.

(3) A (2) bekezdésben foglaltakon túl a munkáltató vizsgánként – ha egy vizsganapon az érintettnek több vizsgatárgyból kell vizsgáznia, vizsgatárgyanként – a vizsga napját is beszámítva négy munkanapra köteles az érintettet mentesíteni a munkavégzési kötelezettsége alól. Vizsgának az oktatási intézmény által meghatározott számonkérés minősül.

(4) A diplomamunka (szak- és évfolyamdolgozat) elkészítéséhez a munkáltató tíz munkanapra köteles az érintettet mentesíteni a munkavégzési kötelezettsége alól.

(5) A munkáltató az érintettet – kérésének megfelelően, a tanulmányi év folyamán – köteles a (3)–(4) bekezdés szerint mentesíteni munkavégzési kötelezettsége alól.

Tanulmányi szerződés280

33/A. §281 (1)282 A tanulmányi szerződésben a munkáltató vállalja, hogy a tanulmányok alatt támogatást nyújt, a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő pedig arra kötelezi magát, hogy a megállapodás szerinti tanulmányokat folytatja és a végzettség megszerzése után a támogatás mértékével arányos időn – de legfeljebb öt éven – keresztül kormányzati szolgálati jogviszonyát, illetve hivatásos szolgálati jogviszonyát lemondással nem szünteti meg. A tanulmányi szerződést írásba kell foglalni.

(2) Nem köthető tanulmányi szerződés

a) jogszabály vagy a foglalkoztatási szabályzat alapján járó kedvezmények biztosítására, továbbá,

b) ha a tanulmányok elvégzésére a munkáltató kötelezte a kormánytisztviselőt, a pénzügyőrt, az ügykezelőt.

(3) A tanulmányi szerződésben meg kell határozni a munkáltatót terhelő támogatás formáját és mértékét, a tanulmányok befejezése után a munkáltatónál kötelezően kormányzati szolgálati jogviszonyban, illetve hivatásos szolgálati jogviszonyban eltöltendő idő tartamát, továbbá a támogatásban részesülőnek a munkáltatót terhelő támogatás pénzben kiszámított összegére vonatkozó (7) és (10) bekezdés szerinti megtérítési kötelezettségét.

(4) A munkáltatónál jogviszonyban töltendő idő tartamába – a tanulmányi szerződés ellenkező kikötése hiányában – nem számít be az az időtartam, amelyre az érintettet szabadság nem illeti meg.

(5) A munkáltató személyében bekövetkező változás esetén a tanulmányi szerződésből származó jogok és kötelezettségek az átvevő munkáltatóra átszállnak.

(6) Amennyiben a munkáltató a támogatást nem biztosítja, vagy egyéb lényeges szerződésszegést követ el, a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő mentesül a szerződésből folyó kötelezettségei alól, és a szerződésszegésből eredő esetleges kárát érvényesítheti.

(7)283 Amennyiben a támogatásban részesülő a tanulmányi szerződésbe foglalt tanulmányi kötelezettségeit nem teljesíti, illetve a meghatározott időtartamot nem tölti le vagy egyéb lényeges szerződésszegést követ el, a munkáltató követelheti a ténylegesen nyújtott támogatásnak megfelelő összeg megtérítését.

(8) Amennyiben a támogatásban részesülő a szerződésben kikötött időtartamnak csak egy részét nem tölti le, megtérítési kötelezettsége ezzel arányos.

(9) A tanulmányi szerződést mindkét fél felmondhatja, ha körülményeiben olyan lényeges változás következett be, amely a tanulmányi szerződésből eredő kötelezettség teljesítését lehetetlenné tenné, vagy annak teljesítése aránytalan sérelemmel járna.

(10) A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő lemondása esetén a munkáltató az általa nyújtott támogatást visszakövetelheti. A munkáltató a támogatást arányosan követelheti vissza, ha a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő a szerződésben kikötött tartamnak csak egy részét tölti le. A támogatás nem követelhető vissza, amennyiben a támogatásban részesülő jogviszonyát a munkáltató felmentéssel megszünteti.

Összeférhetetlenség284

33/B. §285 (1) A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő a NAV adott központi, középfokú, illetve alsó fokú szervénél

a) nem tölthet be olyan munkakört, amelyben a hozzátartozójával az adott szerven belül irányítási (felügyeleti), szolgálati elöljárói-alárendelti viszonyba, ellenőrzési vagy elszámolási kapcsolatba kerülne;

b)286 nem láthat el olyan feladatot, amelynek révén olyan gazdálkodó szervezettel kerül elszámolási viszonyba, amelyben a hozzátartozójának a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) szerinti többségi befolyása van, vagy a hozzátartozó az elszámolási viszonyra befolyással bíró tisztséget (munkakört) lát el.

(2) A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő nem folytathat olyan tevékenységet, nem tanúsíthat olyan magatartást, amely hivatalához, illetve a hivatásos szolgálathoz méltatlan, vagy amely a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, illetve az ügykezelő pártatlan, befolyástól mentes tevékenységét, illetve a NAV tekintélyét veszélyeztetné.

(3) A kormánytisztviselő, az ügykezelő pártban tisztséget nem viselhet, párt nevében vagy érdekében – az országgyűlési, az európai parlamenti, illetve a helyi önkormányzati választásokon jelöltként való részvételt kivéve – közszereplést nem vállalhat, a pénzügyőr tekintetében a Hszt. 18. § (2) bekezdés az irányadó.

(4)287 A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő nem lehet – törvényben meghatározott egyéb megbízatásokon túl – helyi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati képviselő annál az önkormányzatnál, amely a NAV őt alkalmazó szerve szervezetszerű működési területén működik.

(5) Amennyiben a munkáltató szervezetszerű működési területe az ország egész területére kiterjed, a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő annál az önkormányzatnál nem lehet – törvényben meghatározott egyéb megbízatásokon túl – helyi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati képviselő, amely a munkavégzési, illetve szolgálatteljesítési helye szerinti régió közigazgatási határain belül van.

(6) Az informatikai intézet és a humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézet esetében a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő annál az önkormányzatnál nem lehet – törvényben meghatározott egyéb megbízatásokon túl – helyi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati képviselő, amely a munkavégzési, illetve szolgálatteljesítési helye szerinti régió közigazgatási határain belül van.

(7) A pénzügyőr a Hszt. 59. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott tisztséget nem tölthet be.

33/C. §288 (1)289 A tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység (a továbbiakban együtt: gyakorolható tevékenység), továbbá a közérdekű önkéntes tevékenység kivételével a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő munkavégzésre irányuló további jogviszonyt [20/A. § (1) bekezdés], illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt [20/A. § (3) bekezdése, ideértve a (2a) bekezdés a) és c)–h) pontját is], valamint a gazdasági társaságokról szóló törvény szerinti üzletvezetési, cégvezetői, képviseleti tevékenységet – ide nem értve a vezető tisztségviselői tevékenységet –, továbbá mezőgazdasági őstermelői tevékenységet csak a munkáltatói jogkör gyakorlójának előzetes engedélyével létesíthet, illetve folytathat.

(2)290 Vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselő, pénzügyőr – a (2a) és a (3) bekezdés kivételével – további, illetve egyéb jogviszonyt csak az (1) bekezdés szerinti gyakorolható tevékenységre vonatkozóan létesíthet, továbbá az (1) bekezdésben külön említett engedélyköteles tevékenységet nem végezhet, illetve arra irányuló jogviszonyt nem létesíthet.

(2a)291 Vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselő, illetve pénzügyőr a munkáltatói jogkör gyakorlójának az előzetes engedélye alapján

a) viselhet egyesületben, érdekképviseleti szervezetben, valamint szövetkezetben tisztséget,

b) folytathat közérdekű önkéntes tevékenységet,

c) lehet alapítvány, közalapítvány kezelő szervezetének tagja, illetve elnöke,

d) elláthat edzői, versenybírói, játékvezetői tevékenységet,

e) igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet a foglalkoztatási szabályzatban meghatározottak szerint,

f) lehet állami alapító vagy az általa létrehozott szervezet által önállóan, vagy más állami alapítóval, állami alapító által létrehozott szervezettel vagy államháztartáson kívüli szervezettel közösen alapított (köz)alapítványban felügyelő bizottsági tag,

g) folytathat tanszékvezetői tevékenységet,

h) lehet felsőoktatási intézmény oktatási feladatokat is ellátó belső szervezeti egységének vezetője.

(3)292 A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő – ideértve a vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselőt, pénzügyőrt is – a NAV elnökének előzetes engedélyével gazdasági társaságnál vezető tisztségviselő, illetve felügyelő bizottsági tag lehet, feltéve, ha a gazdasági társaság önkormányzati, köztestületi többségi tulajdonban, vagy tartósan állami tulajdonban van vagy az állami tulajdonos különleges jogokat biztosító részvény alapján delegálja, továbbá, ha a társaságban az állami közvetlen vagy közvetett befolyás mértéke – a tőkepiacról szóló törvény rendelkezései alapján számítva – legalább ötven százalék.

(4)293 Az (1) és (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően a gyakorolható tevékenység végzésére irányuló jogviszonyt, illetve az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a közérdekű önkéntes tevékenység folytatására irányuló jogviszonyt annak létesítését megelőzően a munkáltatói jogkör gyakorlójának írásban be kell jelenteni, ha e jogviszony keretében végzett tevékenység a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, illetve az ügykezelő munkaköri feladataival közvetlenül összefügg.

(5)294 Az (1) és (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően a gyakorolható tevékenység, illetve az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a közérdekű önkéntes tevékenység folytatására irányuló jogviszony kizárólag a munkáltatói jogkör gyakorlójának előzetes engedélye alapján létesíthető, ha a munkavégzés időtartama részben azonos a kormánytisztviselő, az ügykezelő beosztás szerinti munkaidejével, illetve a pénzügyőr esetében a hivatásos szolgálati jogviszony keretében történő rendszeres munkavégzés idejével.

(6) Az (1)–(5) bekezdésében meghatározott összeférhetetlenségi szabály nem alkalmazható a felmentési idő során a munkavégzési kötelezettség alól, a szolgálati kötelezettség teljesítése alól mentesített kormánytisztviselővel, pénzügyőrrel, illetve ügykezelővel szemben.

33/D. §295 (1)296 A 33/C. § alkalmazása során nem engedélyezhető a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, illetve az ügykezelő részére a 33/C. § szerinti engedélyköteles jogviszony létesítése, illetve tevékenység folytatása, ha

a) az a 33/B. § (2) bekezdésébe ütközik,

b) az a NAV-ra vonatkozó, jogszabályban meghatározott feladatokhoz kapcsolódik, illetve azokkal ellentétes vagy azok végrehajtását veszélyezteti, akadályozza,

c) a tevékenység a NAV-nál használt, hozzáférhető nyilvántartások felhasználásával történne, vagy olyan ügyintézésre vonatkozik, amelyben a NAV mint hatóság jár el,

d) a végzendő tevékenység harmadik személyről információ gyűjtésére irányul,

e) a tevékenység folytán a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő, illetve a tevékenységet biztosító szervezet a NAV-val kerülne gazdasági, pénzügyi elszámolási viszonyba,

f) a tevékenység a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, illetve az ügykezelő munkaköri kötelességéből fakadó feladata, szolgálati feladata,

g)297 az engedélyezni kért tevékenység (jogviszony) folytatása a kormánytisztviselő, az ügykezelő beosztás szerinti munkaidejébe, illetve a pénzügyőr esetében a hivatásos szolgálati jogviszony keretében történő rendszeres munkavégzés idejébe esik, ide nem értve a 33/C. § (2a) bekezdés szerinti tevékenységek (jogviszonyok) engedélyezésének esetét, ha az az e törvény szerint engedélykötelesnek minősül, valamint ide nem értve a 33/C. § (5) bekezdése szerinti esetet,

h) az a kormánytisztviselő, az ügykezelő kormányzati szolgálati jogviszonyából, illetve a pénzügyőr hivatásos szolgálati jogviszonyából fakadó és a munkakörével járó kötelezettségei, feladatai, szolgálati feladatai maradéktalan ellátását veszélyezteti.

(2) Az (1) bekezdés h) pontja alkalmazásában a kormányzati szolgálati jogviszonyból, hivatásos szolgálati jogviszonyból eredő kötelezettségek maradéktalan teljesítésének sérelme akkor állapítható meg, ha az engedélyezni kért jogviszony, illetve tevékenysége miatt a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, illetve az ügykezelő a munkaköre szerinti feladatát nem tudja a vele szemben támasztható elvárásoknak megfelelően ellátni, vagy ha emiatt egyes feladatok, szolgálati feladatok ellátásával – pénzügyőrök esetén ideértve a túlmunkát és a készenlétet is – rendszeresen nem lehet megbízni.

33/E. §298 (1)299 A 33/C. § szerinti engedélyköteles jogviszony létesítésére, módosítására, illetve tevékenység folytatására vonatkozó kérelmet írásban, pénzügyőr esetében szolgálati úton kell benyújtani a 33/C. § szerinti engedélyezőhöz. Az engedély megszerzéséig az engedélyezni kért jogviszony nem létesíthető, arra irányuló tevékenység nem folytatható.

(2)300 A kérelem tárgyában az engedélyező 30 napon belül dönt.

(3) Az engedélyezésről, illetve a kérelem elutasításáról írásban kell rendelkezni. Az elutasító döntést indokolni kell. Az engedélyezés határozott vagy határozatlan időtartamra történhet.

(4) Az engedélyhez kötött jogviszony megszűnését vagy lényeges, utóbb bekövetkező változását a 33/C. § szerinti engedélyezőhöz írásban, pénzügyőr esetében szolgálati úton haladéktalanul be kell jelenteni.

(5) A kérelem kötelező minimális tartalmi elemeit, továbbá az összeférhetetlenséggel kapcsolatos iratok kezelésének szabályait a NAV foglalkoztatási szabályzata határozza meg.

33/F. §301 (1) A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, illetve az ügykezelő köteles a munkáltatói jogkör gyakorlójának haladéktalanul írásban bejelenteni, ha vele szemben törvényben meghatározott összeférhetetlenségi ok merült fel, illetve ha kormányzati szolgálati jogviszonyának, hivatásos szolgálati jogviszonyának fennállása alatt összeférhetetlen helyzetbe került. A munkáltatói jogkör gyakorlója írásban köteles felszólítani a kormánytisztviselőt, a pénzügyőrt, illetve az ügykezelőt az összeférhetetlenség megszüntetésére. Ha a munkáltatói jogkör gyakorlója – a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő bejelentésének hiánya ellenére – tudomást szerez arról, hogy a kormánytisztviselővel, a pénzügyőrrel, az ügykezelővel szemben összeférhetetlenségi ok áll fenn, ugyancsak köteles felszólítani az érintettet az összeférhetetlenség megszüntetésére. Amennyiben a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, illetve az ügykezelő az összeférhetetlenséget a felszólítás közlésétől számított 30 napon belül nem szüntette meg, kormányzati szolgálati jogviszonya, hivatásos szolgálati jogviszonya megszűnik.

(2) Ha a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, illetve az ügykezelő az összeférhetetlenségi okot 30 napon belül megszüntette, azt írásban köteles a munkáltatói jogkör gyakorlójának bejelenteni.

(3) Ha a 33/B. § (1) bekezdés a) pontja szerinti összeférhetetlenség a kormányzati szolgálati jogviszony, hivatásos szolgálati jogviszony fennállása alatt keletkezik, akkor az érintettek megegyezése hiányában a munkáltatói jogkör gyakorlója dönti el, hogy melyik kormánytisztviselőnek, pénzügyőrnek, illetve ügykezelőnek szűnik meg a kormányzati szolgálati jogviszonya, hivatásos szolgálati jogviszonya.

Fegyelmi felelősség302

A fegyelmi felelősség általános szabályai303

33/G. §304 (1)305 Fegyelmi vétséget követ el a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, illetve az ügykezelő, ha kormányzati szolgálati jogviszonyából, hivatásos szolgálati jogviszonyából eredő kötelezettségét vétkesen megszegi. A fegyelmi vétséget elkövető kormánytisztviselőt, pénzügyőrt, ügykezelőt – a 33/P. § (5)–(8) bekezdés szerinti eset kivételével – fegyelmi eljárás keretében felelősségre kell vonni.

(2) A fegyelmi vétséget elkövető kormánytisztviselővel, ügykezelővel szemben fegyelmi büntetés, pénzügyőrrel szemben fenyítés (a továbbiakban: fegyelmi büntetés) alkalmazható.

(3) A fegyelmi vétséget elkövetővel szemben kiszabható fegyelmi büntetések:

a) megrovás;

b) a besorolásban való előmeneteli rendszerben a várakozási idő legfeljebb 2 évvel való meghosszabbítása;

c) kizárólag pénzügyőr esetében a soron következő rendfokozatba való előléptetés várakozási idejének 6 hónaptól 2 évig terjedő meghosszabbítása;

d) visszavetés egy fizetési fokozattal 2 évre;

e) személyi illetménnyel rendelkező esetében a személyi illetmény visszavonása;

f) kizárólag pénzügyőr esetében eggyel alacsonyabb rendfokozatba 6 hónaptól 2 évig történő visszavetés;

g) címtől való megfosztás;

h) vezetői munkakörből nem vezetői munkakörbe helyezés;

i) kizárólag kormánytisztviselő, illetve ügykezelő esetében hivatalvesztés;

j) kizárólag pénzügyőr esetében a hivatásos szolgálati jogviszony megszüntetése;

k) kizárólag pénzügyőr esetében lefokozás.

(4)306 Nem vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselő, pénzügyőr esetén a (3) bekezdés g) pont szerinti fegyelmi büntetés mellett

a) ha a címtől való megfosztás a 31/B. § szerinti címet érinti, a d) pont szerinti fegyelmi büntetés, illetve

b) személyi illetménnyel rendelkező esetében az e) pont szerinti fegyelmi büntetés

is kiszabható, ha a körülmények alapján súlyosabb büntetés indokolt, de az i)–k) pont szerinti fegyelmi büntetés kiszabása nem indokolt.

(5) Vezető esetén a (3) bekezdés h) pont szerinti fegyelmi büntetés mellett a g) pont szerinti fegyelmi büntetés is kiszabható, ha a körülmények alapján súlyosabb büntetés indokolt, de az i)–k) pont szerinti fegyelmi büntetés kiszabása nem indokolt.

(6) A lefokozás következménye a hivatásos szolgálati jogviszony megszüntetése is.

(7) A visszavetés egy fizetési fokozattal fegyelmi büntetéssel sújtottnak az új illetményét

a) a visszavetett fokozatban

aa) a 20. § szerinti besorolás alapján kell megállapítani, illetve

ab)307 ha az alapilletménye a fegyelmi büntetés jogerőre emelkedésekor a 25. § alapján megemelt volt, az aa) pontnak megfelelően, az eltérítés nélkül, ha a 25. § alapján csökkentett volt, az aa) pontnak megfelelően, de a tárgyév még hátralévő részére az eltérítéssel kell megállapítani;

b) a 2 év letelte után a 20. § szerinti besorolás alapján kell megállapítani.

(8) A személyi illetmény visszavonása fegyelmi büntetéssel sújtott új illetményét a 20. §-a szerinti besorolás alapján – a 21. §-ra figyelemmel – kell megállapítani.

(9) Amennyiben a legenyhébb fegyelmi büntetés kiszabása is indokolatlan, a fegyelmi vétség megállapítása mellett a fegyelmi büntetés mellőzhető [33/Q. § (1) bekezdés, 33/Y. § (3) bekezdés b) pont, 34/A. § (4) bekezdés] az eljárás valamennyi szakaszában.

33/H. §308 (1) A kormánytisztviselővel, a pénzügyőrrel, az ügykezelővel szemben nem szabható ki fegyelmi büntetés, ha a fegyelmi vétséget felettese, szolgálati elöljárója utasítására, parancsára követte el. Ha azonban tudta, hogy a kapott utasítás, parancs teljesítésével fegyelmi vétséget követ el, és azt a Kttv. 78. § (4) bekezdésében, illetve a Hszt. 69. § (2) bekezdésében előírtak mellőzésével végrehajtotta, a felelősségét meg kell állapítani.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl nem szabható ki fegyelmi büntetés, ha a fegyelmi vétséget a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő

a) kóros elmeállapotban,

b) kényszer vagy fenyegetés hatása alatt,

c) tévedésből,

d) jogos védelmi helyzetben,

e) végszükségben

követte el. Az a)–e) pont szerinti kizáró okok értelmezésére a Büntető Törvénykönyvről szóló törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

33/I. §309 (1) A fegyelmi büntetés hatálya az az időtartam, amely alatt a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, illetve az ügykezelő a jogszabályban meghatározott joghátrányokat viseli.

(2) A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, illetve az ügykezelő a fegyelmi büntetés hatálya alatt áll a fegyelmi határozat jogerőre emelkedésétől a fegyelmi büntetés végrehajtásáig továbbá az a)–f) pont szerinti ideig, illetve ha a fegyelmi büntetést a fegyelmi határozat jogerőre emelkedése előtt végrehajtották [34/D. § (2), illetve (4) bekezdés], a végrehajtástól az a)–f) pont szerinti ideig:

a) a 33/G. § (3) bekezdés b)–c) pontjában meghatározott büntetésnél a várakozási idő meghosszabbításának ideje alatt;

b)310 a 33/G. § (3) bekezdés d) és f) pontjában meghatározott büntetésnél a visszavetés időtartamának elteltéig;

c)311 a 33/G. § (3) bekezdés e) és g)–h) pontjában meghatározott büntetésnél 2 évig;

d) a 33/G. § (4)–(5) bekezdésben meghatározott büntetésnél 2 évig;

e) a 33/G. § (3) bekezdés i) pontjában meghatározott büntetésnél 3 évig;

f) a 33/G. § (3) bekezdés j)–k) pontjában meghatározott büntetésnél 5 évig.

(3) Ha a kormányzati szolgálati jogviszony hivatalvesztés miatt szűnt meg, a volt kormánytisztviselő, ügykezelő államigazgatási szervnél három évig nem alkalmazható.

(4) Ha a hivatásos szolgálati jogviszony lefokozás vagy hivatásos szolgálati jogviszony megszüntetése alapján szűnt meg, a volt pénzügyőrrel nem létesíthető hivatásos szolgálati jogviszony a Hszt.-ben meghatározott ideig, illetve a volt pénzügyőr államigazgatási szervnél három évig nem alkalmazható.

33/J. §312 (1) A fegyelmi jogkör gyakorlója – ha e törvény másként nem rendelkezik – a munkáltatói jogkör gyakorlója. Amennyiben a fegyelmi jogkör gyakorlója nem a munkáltatói jogkör gyakorlója, a fegyelmi eljárás megindításáról, illetve – az eljárás során keletkezett iratok megküldésével – a befejezéséről a fegyelmi jogkör gyakorlója tájékoztatja a munkáltatói jogkör gyakorlóját.

(2) A fegyelmi jogkör gyakorlása – a 33/K. § (1)–(4) bekezdésében és a 33/M. §-ban foglalt kivétellel – vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselőre, pénzügyőrre írásban átruházható. Az átruházott fegyelmi jogkör nem ruházható tovább.

(3) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a fegyelmi eljárás tárgyalási szakaszában és az érdemi döntés meghozatala során a fegyelmi jogkör gyakorlójának vezetése alatt álló fegyelmi tanács jár el.

(4) Ha a fegyelmi jogkör gyakorlója a munkáltatói jogkör gyakorlója, de a fegyelmi vétség elkövetőjét a fegyelmi eljárás megindítását követően a NAV szervei között áthelyezik, az adott ügyben a fegyelmi jogkör gyakorlója továbbra is az a személy, aki a fegyelmi eljárás megindításának időpontjában a munkáltatói jogkör gyakorlója volt.

(5) A vezénylés tartama alatt a vezényelt pénzügyőr felett a vezénylés helye szerinti munkáltatói jogkör gyakorlója gyakorolja a fegyelmi jogkört, de a vezetése alatt álló fegyelmi tanács csak a 33/G. § (3) bekezdés a) pontja szerinti fegyelmi büntetést szabhat ki. Ha a fegyelmi tanács szerint ennél súlyosabb fegyelmi büntetés lenne indokolt, a fegyelmi ügyet 8 napon belül át kell tenni az eredeti munkáltatói jogkör gyakorlójához, aki – újabb fegyelmi tanács felállítása nélkül – 15 napon belül dönt az ügyben, vagy ha az álláspontja szerint olyan fegyelmi büntetés válik szükségessé, ami a hatáskörét meghaladja, 15 napon belül a NAV elnökéhez terjeszti fel az ügyet, aki – újabb fegyelmi tanács felállítása nélkül – a felterjesztéstől számított 30 napon belül dönt az ügyben. Ilyen esetben akkor is az eredeti munkáltatói jogkör gyakorlója, illetve a NAV elnöke dönt az ügyben, ha álláspontja szerint nem a javasolt fegyelmi büntetés indokolt.

(6) A rendelkezési állományba tartozó pénzügyőrrel szemben a fegyelmi jogkör gyakorlója

a) ha a pénzügyőr a szolgálatát a kijelölt miniszter irányítása alatt álló más szervnél teljesíti

aa) és a kijelölt miniszter kinevezési és munkáltatói hatáskörébe tartozik, a kijelölt miniszter;

ab) egyéb esetben a NAV elnöke;

b)313 ha a rendelkezési állományba helyezés a Hszt. 44. § (1) bekezdés b)–c), e)–h) vagy j)–k) pontja alapján történt, a NAV elnöke;

c) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán vám- és jövedékigazgatási vagy pénzügyi nyomozó szakirányon szolgálatot teljesítő oktatói állomány tekintetében a NAV elnöke;

d) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán vám- és jövedékigazgatási vagy pénzügyi nyomozó szakirány nappali tagozatán tanulmányokat folytató kettős jogállású hallgatók tekintetében a Vám- és Pénzügyőri Tanszék tanszékvezetője, de a vezetése alatt álló fegyelmi tanács csak a 33/G. § (3) bekezdés a) pontja szerinti fegyelmi büntetést szabhatja ki. Ha a fegyelmi tanács szerint ennél súlyosabb fegyelmi büntetés lenne indokolt, a fegyelmi jogkör gyakorlója a NAV elnöke. Ilyen esetben a fegyelmi ügyet 8 napon belül fel kell terjeszteni a NAV elnökéhez, aki – újabb fegyelmi tanács felállítása nélkül – 30 napon belül dönt az ügyben. Ilyen esetben akkor is a NAV elnöke dönt az ügyben, ha álláspontja szerint nem a javasolt fegyelmi büntetés indokolt.

(7)314 Ha a fegyelmi vétséget többen együttesen valósították meg, és az érintettek fegyelmi jogkör gyakorlója nem ugyanaz a vezető, a fegyelmi jogkör gyakorlója az, akinek a fegyelmi jogköre valamennyi elkövetőre kiterjed. A fegyelmi jogkör gyakorlója ilyen esetben a 33/L. § (1)–(2) bekezdésének megfelelő alkalmazásával jár el.

33/K. §315 (1)316 A 33/J. §-tól eltérően tábornok esetében a fegyelmi jogkör gyakorlója a NAV elnöke, de a vezetése alatt álló fegyelmi tanács rendfokozatot vagy szolgálati viszonyt érintő fegyelmi büntetést nem szabhat ki.

(2)317 Tábornok esetében rendfokozatot vagy szolgálati viszonyt érintő fegyelmi büntetés kiszabására az (1) bekezdés szerinti fegyelmi tanács javaslatot tesz a kijelölt miniszternek.

(3)318 A (2) bekezdés szerinti javaslat alapján a kijelölt miniszter tesz javaslatot a Köztársasági Elnöknek rendfokozatot vagy szolgálati viszonyt érintő fegyelmi büntetés kiszabására.

(3a)319 Ha a kijelölt miniszter a javaslattal egyetért, a Hszt. 36. § (5)–(7) bekezdését kell alkalmazni.

(4) Ha a kijelölt miniszter szerint egyik javasolt fegyelmi büntetés sem indokolt, az ügyet visszaküldi az (1) bekezdés szerinti fegyelmi tanács vezetőjének az eljárás folytatására, vagy – újabb fegyelmi tanács felállítása nélkül – 30 napon belül maga dönt az ügyben.

(5) Főtiszt, tiszt esetében rendfokozatban visszavetés, hivatásos szolgálati jogviszony megszüntetése, lefokozás fegyelmi büntetés kiszabására – a 33/J. § alapján eljáró vagy a 33/L. § (1) bekezdése esetén a főigazgató vezetésével eljáró fegyelmi tanács javaslatára – a NAV elnöke jogosult. Ha a NAV elnöke szerint egyik javasolt fegyelmi büntetés sem indokolt, az ügyet visszaküldi a fegyelmi tanács vezetőjének az eljárás folytatására, vagy – újabb fegyelmi tanács felállítása nélkül – 30 napon belül maga dönt az ügyben.

33/L. §320 (1) A főigazgató a Főigazgatóság felügyelete, irányítása alatt álló alsóbb fokú szervek állományába tartozó bármely kormánytisztviselő, pénzügyőr, ügykezelő fegyelmi ügyében magához vonhatja a fegyelmi jogkör gyakorlását, amennyiben az nem ütközik a 33/J. § (7) bekezdés, illetve a 33/K. § (1) bekezdés előírásaiba.

(2) A NAV elnöke a NAV állományába tartozó bármely kormánytisztviselő, pénzügyőr, ügykezelő fegyelmi ügyében magához vonhatja a fegyelmi jogkör gyakorlását.

33/M. §321 Ha a 33/J–33/L. § szerinti fegyelmi jogkör gyakorlójával szemben áll fenn a 33/Z. § (9) bekezdés szerinti valamely összeférhetetlenségi ok, a felettes szerv vezetője a felettes szerv állományába tartozó, vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselőt, pénzügyőrt jelöl ki a fegyelmi jogkör gyakorlójaként; ha az összeférhetetlenségi ok a NAV elnökével szemben áll fenn, a kijelölt miniszter a minisztérium állományába tartozó, vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselőt jelöli ki a fegyelmi jogkör gyakorlójaként.

33/N. §322 (1) A fegyelmi eljárás lefolytatásával összefüggő költségeket mindenki maga előlegezi, de – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a NAV viseli.

(2)323 Amennyiben a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő fegyelmi felelősségét jogerősen megállapították [ideértve a 33/Y. § (3) bekezdés b) pont és a 34/A. § (4) bekezdés szerinti esetet is], ő viseli az általa indítványozott eljárási cselekmények, illetve a részéről igénybe vett jogi képviselő költségeit, valamint az egyéb saját költségeit.

(3)324 Az eljárás alá vontat terhelő, illetve az általa vagy – költségigény előterjesztése esetén – a részére megtérítendő költségekről a fegyelmi határozatban (ideértve a 34/B. § szerinti megszüntető határozatot is) rendelkezni kell. Az eljárás alá vont a költségeinek a megtérítésére az eljárással kapcsolatban felmerült és számlával igazolt költségigény előterjesztése alapján tarthat igényt. A költségigény előterjesztésére az eljárás alá vont személyt a fegyelmi tárgyalásról szóló értesítésben fel kell hívni azzal, hogy a költségigény a fegyelmi tárgyaláson terjeszthető elő, illetve a 33/Y. § (3) bekezdés, valamint a 34/B. § (1) bekezdés a) pont szerinti esetben a határozat meghozatala előtt kell a felhívást kibocsátani. Az eljárás alá vont részére a fegyelmi határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül kell megtéríteni az igazolt költségeket.

(4) Ha a fegyelmi eljárás során a vizsgálóbiztos, illetve a fegyelmi tanács tagja (tagjai) tekintetében személycsere válik szükségessé, a fegyelmi jogkör gyakorlójának e törvény szabályainak megfelelő alkalmazásával kell az új személyeket kijelölnie.

(5)325 A fegyelmi eljárás során hozott döntéseket írásba kell foglalni, de azokról – kivéve az ügyet lezáró érdemi döntést, megszüntető határozatot (fegyelmi határozat) – nem kell alakszerű határozatot hozni; ezek ellen külön panasznak, egyéb jogorvoslatnak – a 33/W. § (9b) bekezdés szerinti kifogás kivételével – nincs helye.

33/O. §326 (1) Indokolt esetben, figyelemmel a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményére

a)327 a vizsgálóbiztos kijelölésére [33/T. § (1) bekezdés], a vizsgálóbiztos felettes szerv állományából való kijelölésére [a 33/T. § (5) bekezdés], a vizsgálóbiztos személye elleni kifogás elbírálására [33/V. § (4) bekezdés], a NAV állományába tartozó tanú adatai zárt kezelésére vonatkozó kérelem elutasítása elleni kifogás elbírálására [33/W. § (9b) bekezdés] vonatkozó határidő egy alkalommal 3-3 munkanappal,

b) a vizsgálat lefolytatására [33/V. § (1) bekezdés] vonatkozó határidő – a körülményektől függően egy vagy több alkalommal – legfeljebb összesen 45 nappal,

c) a vizsgálóbiztosi jelentés megküldésére [a 33/Y. § (2) bekezdés], az első tárgyalás tartására [a 34. § (1) bekezdés] vonatkozó határidő egy alkalommal 8–8 nappal meghosszabbítható.

A meghosszabbításról a fegyelmi jogkör gyakorlója dönt, a 33/V. § (1) bekezdés és a 33/Y. § (2) bekezdése szerinti esetekben a vizsgálóbiztos javaslatára.

(2)328 Az (1) bekezdés b) pontja szerinti határidő hosszabbítás, illetve hosszabbítások idejét úgy kell meghatározni, hogy – figyelemmel az (1) bekezdés a) pont harmadik és negyedik fordulata szerinti esetleges határidő hosszabbításra is – a 33/Y. § (1) bekezdés szerinti 60 napos határidőt a vizsgálat időtartama ne haladja meg.

(3) Amennyiben az eljárás alá vont 8 napot meghaladó távolléte miatt meghallgatása – vagy a vizsgálóbiztos által szükségesnek tartott ismételt meghallgatása – nem lehetséges, úgy a fegyelmi jogkör gyakorlójának a fegyelmi eljárást – a vizsgálóbiztos javaslatára – az akadály megszűnéséig fel kell függesztenie.

(4) A fegyelmi jogkör gyakorlója a fegyelmi eljárás vizsgálati szakaszában – a vizsgálóbiztos javaslatára – a fegyelmi eljárást felfüggesztheti

a) ha szakértői vizsgálat szükséges, a szakvélemény elkészítéséig;

b) ha az eljárás alá vont külföldön tartózkodik, a 33/P. § (4) bekezdésben meghatározott időpontig;

c) ha a kötelezettségszegés miatt büntető- vagy szabálysértési eljárás indult – legfeljebb az eljárás jogerős befejezéséig;

d)329 ha a cselekmény elbírálása olyan előzetes kérdéstől függ, amelynek eldöntése bíróság vagy más hatóság hatáskörébe tartozik, annak a jogerős döntéséig.

Ha a felfüggesztés indoka megszűnik, a vizsgálóbiztos javaslatára a fegyelmi jogkör gyakorlója haladéktalanul elrendeli az eljárás folytatását.

(5) A fegyelmi tanács elnöke a fegyelmi eljárás tárgyalási szakaszában a fegyelmi eljárást felfüggesztheti

a) az akadályoztatás okának megszűnéséig, ha az eljárás alá vont tartós akadályoztatása miatt önhibáján kívül nem tud részt venni a tárgyaláson,

b) a szakvélemény elkészítéséig, ha a fegyelmi tanács a tényállás tisztázása céljából szakértőt vesz igénybe, vagy a vizsgálat során elkészített szakvélemény kiegészítését vagy más szakértő igénybevételét tartja indokoltnak;

c) a (4) bekezdés b)–d) pont szerinti ok miatt és ideig.

Ha a felfüggesztés indoka megszűnik, a fegyelmi tanács elnöke haladéktalanul elrendeli az eljárás folytatását.

(6) A fegyelmi eljárás felfüggesztésének ideje nem számít be a fegyelmi eljárás lefolytatására nyitva álló időtartamba.

Fegyelmi eljárás megindítása, a fegyelmi eljárás megindítása nélkül alkalmazható fegyelmi büntetés330

33/P. §331 (1) Fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja esetén – ide nem értve a méltatlanság, illetve a bizalomvesztés miatti felmentést, valamint a hivatásetikai elvek megsértését – a fegyelmi jogkör gyakorlója – a 33/Q. § szerinti esetet kivéve – köteles az eljárást megindítani. Nem lehet fegyelmi eljárást indítani, ha a kötelezettségszegés felfedezése óta 3 hónap, illetve a fegyelmi vétség elkövetése óta 3 év eltelt.

(2) Ha a kötelezettségszegés miatt büntető- vagy szabálysértési eljárás indult és az anélkül fejeződött be, hogy megállapították volna a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő felelősségét, a 3 hónapos határidőt az eljárás jogerős befejezéséről való NAV általi tudomásszerzést követő naptól, a 3 éves határidőt az eljárás jogerős befejezésétől kell számítani.

(3) A 3 éves határidő kezdő napja:

a) a kötelezettségszegő magatartás elkövetésének napja;

b) ha a fegyelemi vétséget valamely kötelezettség elmulasztása vagy nem teljesítése valósítja meg, az a nap, amikor a kötelezettség teljesítésére rendelkezésre álló határidő eltelt;

c) ha a kötelezettségszegés valamely jogellenes állapot fenntartásában valósul meg, az a nap, amikor ez a jogellenes állapot megszűnik.

(4) Külföldön elkövetett kötelezettségszegés esetén – amennyiben a külföldi munkavégzési helyen, illetve szolgálatteljesítési helyen fegyelmi felelősségre vonásra nincs lehetőség – a határidőket a belföldre történő visszaérkezés után a munkáltatónál történő jelentkezés, illetve ennek elmulasztása esetén a jelentkezés elmulasztása megállapításának időpontjától kell számítani.

(5)332 Amennyiben a kormánytisztviselővel, a pénzügyőrrel, az ügykezelővel szemben a kormányzati szolgálati jogviszonyból, hivatásos szolgálati jogviszonyból eredő kötelezettségeivel összefüggő bűncselekmény miatt büntetőeljárás indult, de a cselekmény miatt fegyelmi eljárás még nem indult meg, és a rendelkezésre álló adatok az érintett méltatlanná válásának a megállapítását megalapozzák, a kormánytisztviselő, az ügykezelő Kttv. 63. § (2) bekezdés a) pontja szerinti méltatlanná válását, a pénzügyőr Hszt. 56. § (2) bekezdés e) pont szerinti méltatlanná válását fegyelmi eljárás megindítása nélkül, a Kttv., illetve a Hszt. méltatlanságra vonatkozó szabályai szerint, a büntetőeljárás jogerős befejezése előtt is meg lehet állapítani.

(6)333 Az (5) bekezdés szerinti eljárást az okról való tudomásszerzést követően haladéktalanul meg kell indítani.

(7)334 Az (5) bekezdés szerinti esetben a munkáltatói jogkör gyakorlója az érintettet – amennyiben az a bűncselekmény, amely miatt az érintett ellen a büntetőeljárás indult, a NAV tekintélyét, működésébe vetett közbizalmat súlyosan veszélyezteti, vagy az eljárás miatt az érintettnek a munkahelytől való távoltartása indokolt – az állásából az eljárás befejezéséig felfüggesztheti. A munkáltatói jogkör gyakorlója a felfüggesztésről határozatban rendelkezik. Az érintett a határozat felülvizsgálata iránt közvetlenül bírósághoz fordulhat.

(8)335 A felfüggesztés idejére illetmény jár, ennek azonban 50%-át a felfüggesztés megszüntetéséig vissza kell tartani. A visszatartott illetményt a visszatartás időpontjától számított, Ptk. szerinti kamatával növelten utólag ki kell fizetni, ha a méltatlanság nem állapítható meg. A kifizetést az erről szóló döntés közlését követő 15 napon belül kell teljesíteni.

(9)336 Amennyiben a méltatlanság nem állapítható meg, de a munkáltatói jogkör gyakorlója a fegyelmi eljárás lefolytatását indokoltnak tartja, a méltatlansági eljárás befejezését követő 15 napon belül fegyelmi eljárást indíthat.

33/Q. §337 (1) A fegyelmi vétséget elkövető személyes meghallgatása alapján a fegyelmi jogkör gyakorlója – amennyiben a tényállás megítélése egyszerű és a kötelezettségszegést az érintett a meghallgatásakor elismeri – fegyelmi eljárás megindítása, illetve vizsgálóbiztos kijelölése nélkül (egyszerűsített eljárásban) megrovás fegyelmi büntetést is kiszabhat, illetve – a fegyelmi vétség megállapítása mellett – a fegyelmi büntetést mellőzheti is, ha a legenyhébb fegyelmi büntetés kiszabása is indokolatlan.

(2) Az (1) bekezdés szerinti döntést 8 napon belül határozatba kell foglalni. A határozat fegyelmi ügyben hozott határozatnak minősül, függetlenül attól, hogy a fegyelmi eljárás nem került a 33/R. §-nak megfelelően megindításra.

(3) Amennyiben az érintett a személyes meghallgatásakor a kötelezettségszegést nem ismeri el, illetve az egyszerűsített eljárást nem fogadja el, a fegyelmi jogkör gyakorlója a meghallgatás befejezésével megindítja a fegyelmi eljárást, amit a 33/R. § megfelelő alkalmazásával a meghallgatásról felvett jegyzőkönyvbe foglal.

33/R. §338 A kormánytisztviselőt, a pénzügyőrt, az ügykezelőt – a 33/Q. § (1) bekezdés szerinti esetet kivéve – a fegyelmi eljárás megindításáról a fegyelmi jogkör gyakorlója írásban értesíti. Az írásbeli értesítésnek tartalmaznia kell, hogy az érintettet mely kötelezettségszegéssel gyanúsítják. A fegyelmi eljárás az értesítés kiadmányozásának napját követő naptól indul.

Képviselet339

33/S. §340 (1) A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő a fegyelmi eljárás megindításától jogi képviselőt vehet igénybe. A jogi képviselő mellett vagy helyett a kormánytisztviselő, az ügykezelő kérelmére a Magyar Kormánytisztviselői Kar képviselőjének (a továbbiakban: MKK képviselő), illetve a pénzügyőr kérelmére a Magyar Rendvédelmi Kar NAV Tagozata képviselőjének (a továbbiakban: MRK képviselő) a részvételét, képviseleti jogának gyakorlását lehetővé kell tenni a fegyelmi eljárás során. A jogi képviselő mellett vagy helyett – ha MKK, illetve MRK képviselő nem jár el az ügyben – a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő kérelmére a NAV-nál működő munkavállalói érdek-képviseleti szervnek a részvételét, képviseleti jogának gyakorlását lehetővé kell tenni a fegyelmi eljárás során.

(2) A vizsgálat során a fegyelmi eljárás alá vont meghallgatását úgy kell kitűzni, hogy azon – a jogi képviselő személyének bejelentését követően – jogi képviselője, illetve – a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő ilyen irányú kérését követően – az MKK, az MRK, vagy a NAV-nál működő munkavállalói érdekképviseleti szerv képviselője is jelen lehessen.

(3) Nem lehet képviselő, akit az ügyben tanúként vagy szakértőként hallgatnak meg, nem lehet jogi képviselő a NAV-nál alkalmazásban álló személy, nem lehet az (1) bekezdésben említett egyéb képviselő a fegyelmi eljárás alá vont felettese.

A vizsgálat, a póteljárás, a tárgyalás nélkül alkalmazható fegyelmi büntetés341

33/T. §342 (1) A vizsgálat a fegyelmi eljárás első szakasza, amelynek lefolytatására a fegyelmi jogkör gyakorlója az eljárás megindításától számított 3 munkanapon belül írásban vizsgálóbiztost jelöl ki. A vizsgálóbiztos személye a fegyelmi eljárás alá vont személynek a fegyelmi eljárás megindításának időpontjában betöltött munkaköréhez (vezetői munkakör, illetve nem vezetői munkakör) és besorolásához, nem vezetői munkakört betöltő pénzügyőr esetében emellett – ha a vizsgálóbiztos pénzügyőr – a fegyelmi eljárás megindításának időpontja szerinti rendfokozatához igazodik.

(2) Vizsgálóbiztosként

a) a fegyelmi eljárás alá vont nem vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselővel legalább azonos besorolású kormánytisztviselő, pénzügyőr, illetve

b) a fegyelmi eljárás alá vont nem vezetői munkakört betöltő pénzügyőrrel legalább azonos besorolású kormánytisztviselő, illetve legalább azonos besorolású és rendfokozatú pénzügyőr, vagy

c) vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselő, pénzügyőr

jelölhető ki.

(3) Az (1)–(2) bekezdés munkakörre, besorolásra és rendfokozatra vonatkozó rendelkezése nem vonatkozik azokra a – vizsgálóbiztosnak kijelölt – személyekre, akiknek munkakörükből eredő feladatuk a fegyelmi ügyekben eljárni.

(4)343 Ügykezelő esetében kormánytisztviselő, illetve pénzügyőr jelölhető ki vizsgálóbiztosként.

(5)344 Vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselő, pénzügyőr esetén a NAV adott szervének a fegyelmi eljárás alá vont személlyel legalább azonos vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselői, pénzügyőrei közül kell kijelölni a vizsgálóbiztost. Ilyen személy hiányában a felettes szerv vezetője a fegyelmi eljárás elrendelésétől számított 6 munkanapon belül a felettes szerv állományába tartozó kormánytisztviselők, pénzügyőrök közül legalább főosztályvezető-helyettesi munkakört betöltő vezetőt jelöl ki a vizsgálóbiztosi feladatok ellátására, függetlenül az eljárás alá vont vezető vezetői munkakörének szintjétől.

(6)345 Az (5) bekezdéstől eltérően igazgató esetében a főigazgató a Főigazgatóság legalább főosztályvezető-helyettesi munkakört betöltő kormánytisztviselőjét, pénzügyőrét jelöli ki vizsgálóbiztosnak. Ugyanígy jár el a főigazgató, ha a Főigazgatóság felügyelete, irányítása alatt álló alsóbb fokú szerv vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselője, pénzügyőre tekintetében a 33/L. § (1) bekezdés alapján magához vonja a fegyelmi jogkört, függetlenül az eljárás alá vont vezető vezetői munkakörének szintjétől; nem vezetői munkakört betöltő fegyelmi eljárás alá vont személynél pedig a (2)–(4) bekezdést kell megfelelően alkalmazni.

(7)346 Az (5) bekezdéstől eltérően főigazgató esetében a NAV elnöke a Központi Hivatal legalább főosztályvezető-helyettesi munkakört betöltő kormánytisztviselőjét, pénzügyőrét jelöli ki vizsgálóbiztosnak. Ugyanígy jár el a NAV elnöke, ha – a Központi Hivatalon kívül – a NAV központi, középfokú, illetve alsó fokú szervének vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselője, pénzügyőre tekintetében a 33/L. § (2) bekezdés alapján magához vonja a fegyelmi jogkört, függetlenül az eljárás alá vont vezető vezetői munkakörének szintjétől; nem vezetői munkakört betöltő fegyelmi eljárás alá vont személynél pedig a (2)–(4) bekezdést kell megfelelően alkalmazni.

(8) Nem lehet vizsgálóbiztos az, akivel szemben a 33/Z. § (9) bekezdés b)–d) pontjában meghatározott összeférhetetlenségi ok áll fenn.

(9) A vizsgálóbiztosnak a vizsgálóbiztosi feladatai ellátásáért külön díjazás nem jár.

33/U. §347 (1) A fegyelmi jogkör gyakorlója a fegyelmi eljárás alá vont kormánytisztviselőt, pénzügyőrt, ügykezelőt

a) legfeljebb a fegyelmi határozat kihirdetéséig, illetve ha az eljárás alá vont és – ha a fegyelmi eljárás tárgyalási szakaszában képviselővel járt el – képviselője a tárgyaláson nem jelent meg, a fegyelmi határozat közléséig (16/G. §),

b) azokban az esetekben, amelyekben a törvény szerint nem a fegyelmi tanács hozza meg az érdemi döntést, legfeljebb a fegyelmi határozat közléséig

az állásából felfüggesztheti, ha jelenléte a tényállás tisztázását gátolná vagy a kötelezettségszegés súlya és jellege a munkahelytől való távoltartást indokolja. A hivatalvesztés, a hivatásos szolgálati jogviszony megszüntetése, a lefokozás fegyelmi büntetéssel – az erről szóló határozat végrehajtásáig – a felfüggesztés együtt jár; erről a fegyelmi határozatban rendelkezni kell.

(2) Haladéktalanul meg kell szüntetni a felfüggesztést, ha annak indoka már nem áll fenn.

(3) Ha a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, illetve az ügykezelő tartósan nem tud munkavégzésre rendelkezésre állni, illetve munkavégzési kötelezettségét teljesíteni, az ok megszűnéséig nem lehet a kormánytisztviselőt, a pénzügyőrt, az ügykezelőt az állásából felfüggeszteni.

(4) A felfüggesztés idejére illetmény jár, ennek azonban 50%-át a felfüggesztés megszüntetéséig vissza kell tartani.

(5)348 A visszatartott összeget a fegyelmi határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül ki kell fizetni, kivéve a hivatalvesztést, a hivatásos szolgálati jogviszony megszüntetését, a lefokozást kimondó határozat esetét. A visszatartott összeget a visszatartás időpontjától számított, Ptk. szerinti kamatával növelten kell visszafizetni, ha az eljárást a 34/B. § (1) bekezdés b)–f) pontjában meghatározott okból szüntették meg.

(6)349 A teljes illetményt vissza kell tartani a hivatalvesztést, a hivatásos szolgálati jogviszony megszüntetését, a lefokozást kimondó fegyelmi határozat kihirdetésétől, illetve ennek hiányában a közlésétől kezdve, annak végrehajtásáig.

(7) Aki az állásából felfüggesztés hatálya alatt áll, a felfüggesztés napjától hatósági jogkörét, vezetői, szolgálati elöljárói/felettesi jogait nem gyakorolhatja, szolgálati igazolványát, emellett a pénzügyőr a szolgálati jelvényét és fegyverét beszolgáltatni köteles, továbbá a munkavégzési helyére, szolgálatteljesítési helyére csak a munkáltatói jogkör gyakorlójának előzetes engedélyével léphet be.

33/V. §350 (1) A vizsgálóbiztos a kijelölésétől számított 15 napon belül köteles a vizsgálatot lefolytatni, a tényállást tisztázni.

(2) A tényállás tisztázása keretében be kell szerezni az ügy szempontjából jelentőséggel bíró bizonyítékokat. Az eljárás alá vont javára és terhére szóló körülményeket egyaránt fel kell deríteni.

(3) A vizsgálat során a vizsgálóbiztos köteles az eljárás alá vont személyt meghallgatni. Az eljárás alá vont a nyilatkozattételt megtagadhatja.

(4) A meghallgatás kezdetén nyilatkoztatni kell az eljárás alá vont személyt, hogy a vizsgálóbiztos személyét elfogadja-e. Ha az eljárás alá vont a vizsgálóbiztos személyét nem fogadja el, kifogásait a fegyelmi jogkör gyakorlója – vagy akadályoztatása esetén a helyettesítésére feljogosított vezető – az arra vonatkozó indokok közlése mellett elutasítja, vagy új vizsgálóbiztost jelöl ki. A kifogást 3 munkanapon belül kell elbírálni.

(5) Ha a vizsgálóbiztos személyét az eljárás alá vont elfogadta (vagy a kifogása elutasításra került), a meghallgatás kezdetén az eljárás alá vont személyt ki kell oktatni a jogaira – beleértve a képviselő igénybevételére vonatkozó jogosultságot is, függetlenül a 33/W. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatástól –, továbbá figyelmeztetni kell a hamis vád jogkövetkezményeire is. Amennyiben az eljárás alá vont személyt a vizsgálóbiztos több alkalommal is meghallgatja, elégséges az első meghallgatáskor a kioktatási kötelezettségnek eleget tenni.

(6) A vizsgálóbiztos a tényállás tisztázása céljából tanúkat hallgathat meg, iratokat egyéb bizonyítékot szerezhet be, szakértőt vehet igénybe, szemlét tarthat, egyéb bizonyítást folytathat. Bizonyítékként felhasználható más hatósági, illetve bírósági eljárásban keletkezett irat vagy egyéb bizonyíték is.

(7) Ha a fegyelmi vétséget többen követték el, a vizsgálóbiztos – az egyes fegyelmi ügyekben tartott meghallgatásokat követően – a szembesítés érdekében közös meghallgatást is tarthat. Ha kettőnél több eljárás alá vont személyt kell szembesíteni, az az eljárás alá vont, akit még nem szembesítettek valamennyi eljárás alá vont személlyel, nem lehet jelen a más eljárás alá vont személyek szembesítésén.

33/W. §351 (1) A vizsgálóbiztos az eljárás alá vont személyt, a tanút, a szakértőt a meghallgatása idejéről értesíti. Az eljárás alá vont személyt az első meghallgatásáról szóló értesítésben tájékoztatni kell arról, hogy a fegyelmi eljárás során a 33/S. §-nak megfelelő képviselőt vehet igénybe.

(2)352 Ha a tanú, a (3) bekezdés szerinti személy, illetve a szakértő meghallgatásának időpontja nem azonos az eljárás alá vont meghallgatásának időpontjával, a vizsgálóbiztos az eljárás alá vont személyt azzal értesíti az eljárási cselekményről, hogy távolléte az eljárási cselekmény lefolytatását nem akadályozza. A vizsgálóbiztos ugyanígy jár el a szemle időpontjáról és helyéről való értesítés során is.

(3)353 A NAV állományába nem tartozó olyan személy (a továbbiakban: a NAV állományába nem tartozó tanú), akitől a fegyelmi vétségre vonatkozó, bizonyítékként értékelhető információ várható, a meghallgatása végett – a fegyelmi jogkör gyakorlója által kiadott értesítés alapján – a hivatali helyiségbe való megjelenésre felkérhető, vagy az általa javasolt, előzetesen egyeztetett időpontban és helyen felkereshető. A NAV állományába nem tartozó tanú nem köteles rendelkezésre állni és tanúvallomást tenni. Ha azonban rendelkezésre áll és tanúvallomást tesz, terheli az igazmondási kötelezettség és a hamis tanúzás jogkövetkezménye. Az ilyen személy meghallgatása esetén is megfelelően alkalmazni kell a (7)–(10) bekezdés és a 33/X. § (1) és (3) bekezdés rendelkezéseit.

(4)354 A vizsgálóbiztos az (1)–(3) és (5) bekezdés szerinti eljárási cselekményekről a képviselőt azzal értesíti, hogy távolléte az eljárási cselekmény lefolytatását nem akadályozza.

(5)355 Ha a körülmények indokolják, az eljárás alá vont személyt és képviselőjét a meghallgatásáról – az első meghallgatása kivételével – a vizsgálóbiztos telefonon is értesítheti, azonban ha az eljárás alá vont nem jelenik meg, újabb meghallgatást kell kitűzni. Ha a körülmények indokolják, a NAV állományába tartozó tanú, továbbá a szakértő a meghallgatásáról, illetve a (2) bekezdés szerinti esetben az eljárás alá vont személy és képviselője a tanú, illetve a szakértő meghallgatásáról, a szemle megtartásáról telefonon is értesíthető. A telefonon történt értesítésről minden esetben feljegyzést kell felvenni.

(6) A NAV állományába tartozó tanú köteles a meghallgatása végett megjelenni és tanúvallomást tenni. Megtagadhatja a tanúvallomást, ha az eljárás alá vont a hozzátartozója, vagy ha a vallomásával saját magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná.

(7)356 A meghallgatás kezdetén meg kell állapítani a tanú személyazonosságát. A NAV állományába tartozó tanú azonosítása során csak a nevét, a munkáltatója megnevezését, a munkakörét, a munkahelyi azonosító számát, továbbá pénzügyőr esetén a rendfokozatát kell rögzíteni. A NAV állományába nem tartozó tanú esetében a természetes személyazonosító adatait és a lakcímét kell rögzíteni.

(8) A tanúnak nyilatkoznia kell arról, hogy az eljárás alá vont személlyel milyen viszonyban van, nem elfogult-e. A tanú esetleges elfogultságát megalapozó tényt a nyilatkozat alapján a jegyzőkönyvben rögzíteni kell. A tanút figyelmeztetni kell jogaira, kötelességeire és a hamis tanúzás jogkövetkezményeire.

(9)357 A fegyelmi eljárás során a tanú kérheti a személyi adatai zártan kezelését. E jogosultságáról már a meghallgatására vonatkozó értesítésben tájékoztatni kell a tanút.

(9a)358 A NAV állományába nem tartozó tanú esetében a személyi adatok zárt kezelését a vizsgálóbiztos írásban elrendeli.

(9b)359 A NAV állományába tartozó tanú esetében a vizsgálóbiztos erre irányuló indokolt kérelem esetén rendeli el a tanú személyi adatainak zártan kezelését, ha a tanú a kérelmében valószínűsíti, hogy őt az eljárásban való közreműködése miatt súlyosan hátrányos következmény érheti. Ha a vizsgálóbiztos a kérelemnek nem ad helyt, a tanú a döntés közlését követő 3 munkanapon belül kifogást terjeszthet elő. A kifogás tárgyában a fegyelmi jogkör gyakorlója 3 munkanapon belül dönt.

(9c)360 A (9a)–(9b) bekezdés szerinti döntés kizárólag a kérelmezővel közölhető. Amennyiben az eljárás során sor került a tanú személyi adatai zártan kezelésének elrendelésére, az eljárás alá vontat és képviselőjét a vizsgálóbiztos kizárólag arról a tényről értesíti, hogy az eljárásban részt vesz olyan tanú, akinek a személyi adatai zártan való kezelése került elrendelésre.

(9d)361 A tanú személyi adatai zárt kezelésének elrendelésétől kezdve a fegyelmi eljárás alá vont és képviselője a tanú személyi adatait nem tartalmazó iratokba tekinthet be, illetve részükre csak a tanú személyi adatait nem tartalmazó másolat vagy kivonat adható.

(10) A tanú meghallgatásán nem lehet jelen az eljárás alá vont és képviselője, továbbá az eljárás egyéb résztvevője, ha elrendelték a tanú személyi adatainak zárt kezelését.

33/X. §362 (1) Az eljárás alá vont, a tanú, a szakértő meghallgatásáról, továbbá a szemléről jegyzőkönyvet kell felvenni, valamint jegyzőkönyvet kell felvenni, ha az eljárás alá vont valamely eljárási cselekményen nem jelenik meg.

(2) A vizsgálat időtartama alatt a fegyelmi jogkör gyakorlója a fegyelmi eljárás tárgyát képező eredeti kötelezettségszegés mellett – az eredeti kötelezettségszegéssel összefüggő – egyéb kötelezettségszegésre is kiterjesztheti a fegyelmi eljárást. A kötelezettségszegést írásban kell közölni az eljárás alá vont személlyel. Ebben az esetben az (1) és a (3)–(4) bekezdés, valamint a 33/V. § (2) bekezdés, a 33/V. § (3) és (6)–(7) bekezdés, a 33/W. § és a 33/Y. § (6) bekezdés megfelelően alkalmazandó.

(3) A vizsgálat során az eljárás alá vont személlyel közölni kell a kötelezettségszegés elkövetésével kapcsolatos megállapításokat és azok bizonyítékait. Módot kell részére adni, hogy védekezését előterjeszthesse, a megállapításokra és a bizonyítékokra, illetve az eljárással összefüggésben észrevételt tehessen, illetve bizonyítási indítvánnyal élhessen. Lehetővé kell tenni, hogy a fegyelmi eljárás során az eljárás alá vont és képviselője a fegyelmi ügy irataiba [beleértve a 33/V. § (7) bekezdés szerinti közös meghallgatás teljes jegyzőkönyvét is] betekinthessen, azokról másolatot kérhessen.

(4) Nem akadálya a fegyelmi eljárás lefolytatásának, ha az eljárás alá vont – a szabályszerűen közölt értesítés ellenére – nem jelenik meg a (3) bekezdés, illetve a 33/V. § (3) és (6)–(7) bekezdés szerinti eljárási cselekményen.

33/Y. §363 (1) A vizsgálatot – a 33/O. § (3)–(4) bekezdésben foglalt eseteket kivéve – a vizsgálóbiztos kijelölésétől számított 60 napon belül be kell fejezni.

(2) A vizsgálóbiztos a vizsgálat befejezését követően jelentésben foglalja össze az ügy tényállását, a bizonyítékokat, a tett megállapításokat, illetve a levont következtetéseit, az eljárás alá vont és képviselője bizonyítási indítványával kapcsolatban tett intézkedéseit, illetve észrevételeivel kapcsolatos véleményét, továbbá az ügy lezárására vonatkozó javaslatát. A vizsgálóbiztos az ügy összes iratát és a jelentését a vizsgálat befejezésétől számított 8 napon belül köteles megküldeni fegyelmi jogkör gyakorlójának.

(3) Amennyiben az eljárás alá vont a kötelezettségszegést a vizsgálat során elismerte és lemondott a tárgyalásról, továbbá a tényállás megítélése egyszerű, a fegyelmi jogkör gyakorlója a vizsgálóbiztos előterjesztésétől számított 8 napon belül meghozott határozattal, tárgyalás nélkül

a) a 33/G. § (3) bekezdés a)–h) pontjai, illetve a 33/G. § (4) bekezdés vagy a 33/G. § (5) bekezdés szerinti fegyelmi büntetést is kiszabhat, illetve

b) a fegyelmi vétség megállapítása mellett a fegyelmi büntetés kiszabását mellőzheti, ha a legenyhébb fegyelmi büntetés is indokolatlan.

(3a)364 A határozatot az eljárás alá vont személlyel és képviselőjével közölni kell. Ha az eljárás alá vont képviselőt vett igénybe a fegyelmi eljárás során, a határozat bíróság előtti megtámadásának határidejét a határozatnak a képviselővel való közlés időpontjától kell számítani.

(4) A (3) bekezdés nem alkalmazható, ha a 33/J. § (5) bekezdés, 33/J. § (6) bekezdés d) pontja, illetve a 33/K. §-a alapján az adott fegyelmi büntetést a fegyelmi jogkör gyakorlójának vezetésével eljáró fegyelmi tanács sem szabhatná ki. Ilyen esetben a fegyelmi tanács tagjait ki kell jelölni és a tárgyalásra vonatkozó szabályokat alkalmazni kell.

(5) Ha a tényállás nincs kellően felderítve, vagy a vizsgálat során olyan eljárási szabályszegés történt, amely az ügy érdemi elbírálását lényegesen befolyásolja, a fegyelmi jogkör gyakorlója a vizsgálóbiztos előterjesztésétől számított 8 napon belül póteljárást rendel el. A póteljárás elrendeléséről az eljárás alá vont személyt és képviselőjét értesíteni kell. A póteljárás elrendelésének nem akadálya, ha a fegyelmi jogkör gyakorlója a fegyelmi tanács tagjait már kijelölte. A vizsgálóbiztos által lefolytatandó póteljárás tartama nem haladhatja meg a 10 napot. A vizsgálóbiztos a póteljárás során a vizsgálatra vonatkozó szabályok szerint jár el és a póteljárás befejezését követő 3 munkanapon belül a póteljárás során keletkezett iratokat és a kiegészítő jelentését köteles megküldeni fegyelmi jogkör gyakorlójának. Az e bekezdés szerinti határidők nem hosszabbíthatók meg.

(6)365 A vizsgálat során még át nem adott iratokat, továbbá a (2) bekezdés szerinti vizsgálóbiztosi jelentést, illetve az (5) bekezdés szerinti kiegészítő jelentést a fegyelmi tárgyalásról szóló értesítéssel együtt, illetve a (3) bekezdés alkalmazása esetén a határozattal együtt közölni kell az eljárás alá vont személlyel és képviselőjével. Nem lehet közölni az eljárás alá vont személlyel és képviselőjével a vizsgálóbiztosi jelentésnek, illetve a kiegészítő jelentésnek az ügy lezárására vonatkozó vizsgálóbiztosi javaslatot tartalmazó részét.

A tárgyalás, az eljárás megszüntetése, a fegyelmi tanács hatáskörét meghaladó fegyelmi büntetés366

33/Z. §367 (1) A tárgyalás a fegyelmi eljárás második szakasza, amely során – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ügy érdeméről háromtagú fegyelmi tanács határoz.

(2) A fegyelmi tanács elnöke a fegyelmi jogkör gyakorlója.

(3) A fegyelmi tanács elnöke – a 33/Y. § (3) bekezdés szerinti esetet kivéve – a vizsgálóbiztos előterjesztésétől számított 3 munkanapon belül írásban kijelöli a tanács tagjait.

(4) A fegyelmi tanács tagjainak személye a fegyelmi eljárás alá vont személynek a fegyelmi eljárás megindításának időpontjában betöltött munkaköréhez (vezetői munkakör, illetve nem vezetői munkakör) és besorolásához, nem vezetői munkakört betöltő pénzügyőr esetében emellett – ha a fegyelmi tanács tagja pénzügyőr – a fegyelmi eljárás megindításának időpontja szerinti rendfokozatához igazodik.

(5) Nem vezetői munkakört betöltő eljárás alá vont esetén a fegyelmi tanács tagjainak kijelölése során a 33/T. § (2)–(4) bekezdés rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(6) Vezetői munkakört betöltő eljárás alá vont esetén a fegyelmi tanács tagjainak kijelölése során a 33/T. § (5) bekezdésének rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(7)368 A (6) bekezdéstől eltérően igazgató esetében a főigazgató a Főigazgatóság legalább főosztályvezetői munkakört betöltő kormánytisztviselőjét, pénzügyőrét jelöli ki a fegyelmi tanács tagjának. Legalább főosztályvezető-helyettesi munkakört betöltő kormánytisztviselőjét, pénzügyőrét jelöli ki a fegyelmi tanács tagjának a főigazgató, ha a Főigazgatóság felügyelete, irányítása alatt álló alsóbb fokú szerv vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselője, pénzügyőre tekintetében a 33/L. § (1) bekezdés alapján magához vonja a fegyelmi jogkört, függetlenül az eljárás alá vont vezető vezetői munkakörének szintjétől; nem vezetői munkakört betöltő fegyelmi eljárás alá vont személynél pedig a 33/T. § (2)–(4) bekezdést kell megfelelően alkalmazni.

(8)369 A (6) bekezdéstől eltérően főigazgató esetében a NAV elnöke a Központi Hivatal legalább főosztályvezetői munkakört betöltő kormánytisztviselőjét, pénzügyőrét jelöli ki a fegyelmi tanács tagjaként. Legalább főosztályvezető-helyettesi munkakört betöltő kormánytisztviselőjét, pénzügyőrét jelöli ki a fegyelmi tanács tagjának a NAV elnöke, ha – a Központi Hivatalon kívül – a NAV központi, középfokú, illetve alsó fokú szervének vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselője, pénzügyőre tekintetében a 33/L. § (2) bekezdés alapján magához vonja a fegyelmi jogkört, függetlenül az eljárás alá vont vezető vezetői munkakörének szintjétől; nem vezetői munkakört betöltő fegyelmi eljárás alá vont személynél pedig a 33/T. § (2)–(4) bekezdést kell megfelelően alkalmazni.

(9) A fegyelmi tanács eljárásában és döntéshozatalában elnökként, tagként, illetve jegyzőkönyvvezetőként összeférhetetlenség miatt nem vehet részt:

a) az ügyben vizsgálatot folytatott vizsgálóbiztos, illetve annak hozzátartozója,

b) az eljárás alá vont kormánytisztviselő, pénzügyőr, ügykezelő hozzátartozója,

c) akit a vizsgálat során, mint tanút vagy szakértőt meghallgattak, illetve meghallgatása szükséges, valamint

d) akitől egyébként az ügy elfogulatlan elbírálása nem várható el.

(10) Ha a 33/J–33/L. § szerinti fegyelmi jogkör gyakorlójával szemben áll fenn a (9) bekezdés szerinti valamely összeférhetetlenségi ok, a fegyelmi tanács elnöke a fegyelmi jogkör 33/M. § szerint kijelölt gyakorlója.

34. §370 (1) A fegyelmi tanács a tanács kijelölésétől számított 10 napon belül tárgyalást tart. A tárgyalásról – beleértve a 34/A. § (1) bekezdés szerinti zárt ülést is – jegyzőkönyvet kell vezetni.

(2) A fegyelmi tanács tárgyalását úgy kell kitűzni, hogy arról az eljárás alá vont, illetve képviselője az értesítést és a 33/Y. § (6) bekezdés szerinti iratokat a tárgyalás előtt legalább 3 munkanappal korábban megkapja.

(3) A tárgyaláson a NAV-ot az ügy vizsgálóbiztosa képviseli. Az eljárás alá vont jogi képviselőt is igénybe vehet, illetve kérelmére a NAV-nál működő munkavállalói érdek-képviseleti szerv, illetve az MKK, MRK képviselőjének a részvételét, illetve képviseleti jogának gyakorlását lehetővé kell tenni. A képviselő személyére vonatkozó korlátozás tekintetében a 33/S. § (3) bekezdést alkalmazni kell.

(4) Ha az eljárás alá vont vagy képviselője a tárgyaláson nem jelenik meg, tárgyalást tartani és az ügyet érdemben elbírálni csak akkor lehet, ha az eljárás alá vont személyt vagy képviselőjét szabályszerűen értesítették. Az eljárás akkor is lefolytatható, ha az eljárás alá vont vagy képviselője előzetesen bejelentette, hogy a tárgyaláson nem kíván részt venni.

(5) A fegyelmi tanács a tényállás tisztázása céljából tanúkat hallgathat meg, iratokat szerezhet be, szakértőt vehet igénybe, szemlét tarthat, egyéb bizonyítást folytathat. Az eljárási cselekményekről készült iratokat az eljárás alá vont személlyel és képviselőjével közölni kell.

(6) Amennyiben az ügy a tárgyaláson nem volt tisztázható, újabb tárgyalást/tárgyalásokat kell tartani.

34/A. §371 (1) A fegyelmi tanács – kivéve, ha a fegyelmi eljárás felfüggesztésre került – az első tárgyalástól számított legkésőbb 30 napon belül, zárt ülésen, szótöbbséggel határoz. Nem hoz érdemi döntést a fegyelmi tanács a zárt ülésén a 34/C. § (1) bekezdés szerinti esetben.

(2) A fegyelmi büntetést különösen a fegyelmi vétség tárgyi súlyának, a fegyelemre gyakorolt hatásának, az elkövető vétkességének, a személyi körülményeinek, valamint a munkájában a fegyelmi vétség elkövetése előtt tanúsított magatartásának mérlegelésével kell kiszabni.

(3) A 33/G. § (4) bekezdés, illetve a 33/G. § (5) bekezdés kivételével ugyanazon fegyelmi vétségért több fegyelmi büntetés nem szabható ki, illetve ha több fegyelemi vétséget egy eljárásban bírálnak el, csak egy fegyelmi büntetés szabható ki.

(4) A fegyelmi vétséget megállapító határozatot kell hozni, de nem kell a határozatban fegyelmi büntetést kiszabni, ha a körülményekre tekintettel a legenyhébb fegyelmi büntetés kiszabása is indokolatlan.

(5) A fegyelmi tanács a döntését a tárgyaláson az eljárás alá vont, illetve képviselője előtt – rövid indokolással – kihirdeti. A fegyelmi tanács a kihirdetést követő 8 napon belül a döntést megindokolt határozatba foglalja. A határozatot és a tárgyalási jegyzőkönyvet – kivéve a zárt ülésen elhangzottakról szóló részt –, az eljárás alá vont személlyel és képviselőjével közölni kell. Ha az eljárás alá vont képviselőt vett igénybe a fegyelmi eljárás tárgyalási szakaszában, a határozat bíróság előtti megtámadásának határidejét a határozatnak a képviselővel való közlés időpontjától kell számítani.

34/B. §372 (1) Meg kell szüntetni a fegyelmi eljárást, ha

a) annak tartama alatt az eljárás alá vont kormányzati szolgálati jogviszonya, hivatásos szolgálati jogviszonya megszűnt;

b) a fegyelmi eljárás megindítására – figyelemmel a 33/P. § (3)–(4) bekezdésben foglaltakra – a 33/P. § (1)–(2) bekezdésben meghatározott határidő után került sor;

c) a cselekmény nem fegyelmi vétség;

d) az eljárás alá vont a terhére rótt fegyelmi vétséget nem követte el, vagy annak elkövetése nem bizonyítható;

e) a fegyelmi vétséget nem az eljárás alá vont követte el;

f) a cselekményt fegyelmi eljárásban már elbírálták;

g) a 33/H. § szerinti felelősségre vonást kizáró ok áll fenn.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a teljes fegyelmi eljárás során a fegyelmi jogkör gyakorlója, az (1) bekezdés b)–g) pont szerinti esetekben a fegyelmi tanács eljárást megszüntető határozatot hoz.

34/C. §373 (1) Ha a fegyelmi tanács zárt ülésen szótöbbséggel olyan fegyelmi büntetést tart indokoltnak, melynek kiszabására a törvény szerint nem jogosult, érdemi döntés helyett a hatáskörét meghaladó fegyelmi büntetésre vonatkozó, a 34/A. § (2)–(3) bekezdés figyelembevételével kialakított javaslat előterjesztéséről dönt.

(2) A fegyelmi tanács a tárgyaláson az eljárás alá vont személyt, illetve képviselőjét – rövid indoklással – arról tájékoztatja, hogy mivel a hatáskörét meghaladó fegyelmi büntetést tart indokoltnak, ezért az ügy iratait döntéshozatalra a (3) bekezdés szerinti, hatáskörrel rendelkező vezetőnek (illetve a kijelölt miniszternek) küldi meg.

(3) A fegyelmi tanács a javaslatát 8 napon belül – indokolással ellátva – írásba foglalja, és a fegyelmi eljárás során addig keletkezett iratokkal együtt megküldi a 33/J. § (5) bekezdés, vagy a 33/J. § (6) bekezdés d) pont, vagy a 33/K. § (5) bekezdés szerinti vezetőnek. A 33/K. § (2) bekezdés szerinti esetben a fegyelmi tanács javaslatát a NAV elnöke küldi meg a kijelölt miniszternek. A fegyelmi tanács a javaslatot és a tárgyalási jegyzőkönyvet – kivéve a jegyzőkönyvnek a zárt ülésen elhangzottakról szóló részét és a javaslatnak a fegyelmi büntetésre vonatkozó indítványát –, az eljárás alá vont személlyel és képviselőjével is közli. Amennyiben az eljárás alá vont és a képviselője a tárgyaláson nem volt jelen, a fegyelmi tanács az iratok megküldése mellett a (2) bekezdés szerinti tájékoztatást is megadja.

(4) A hatáskörrel rendelkező vezető a 33/J. § (5) bekezdésnek, illetve a 33/J. § (6) bekezdés d) pontnak, a 33/K. § (5) bekezdésnek megfelelően, a kijelölt miniszter a 33/K. § (3)–(4) bekezdésnek megfelelően jár el.

(5) A kijelölt miniszter által hozott 33/K. § (4) bekezdés szerinti érdemi döntést a NAV elnöke, a jelen § (4) bekezdése szerinti egyéb esetben az érdemi döntést meghozó vezető kézbesíti az eljárás alá vont és a képviselője részére. A kézbesítés joghatályára a 34/A. § (5) bekezdés az irányadó. Az érdemi döntést tájékoztatásul meg kell küldeni az ügyben eljárt fegyelmi tanács vezetőjének is.

(6) Ha a kijelölt miniszter a 33/K. § (4) bekezdésnek megfelelően, illetve a NAV elnöke a 33/K. § (5) bekezdésének megfelelően az ügyet az eljárás folytatására visszaküldi a fegyelmi tanácsnak, a fegyelmi tanács 15 napon belül újabb tárgyalást tart, és a 34/A–34/B. § megfelelő alkalmazásával érdemi döntést hoz az ügyben, de a törvény szerint a hatáskörét meghaladó fegyelmi büntetést ez esetben sem szabhat ki.

A fegyelmi büntetés végrehajtása374

34/D. §375 (1) A fegyelmi határozat jogerős, ha

a) azt keresettel nem támadták meg, a kereset előterjesztésére nyitva álló határidő lejártát követő napon,

b) a keresetet visszavonták, a visszavonás napjával, vagy ha a per szünetelés folytán szűnt meg, a per megszűnésének napjával,

c) a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül jogerősen elutasította, vagy a pert jogerősen megszüntette, vagy jogerős ítéletet hozott, a bíróság határozatának a jogerőre emelkedése napjával.

A jogerős határozatot – a (2)–(5) bekezdés szerinti eltérésekkel – a jogerőre emelkedésről való, NAV általi tudomásszerzést követő 15 napon belül végre kell hajtani.

(2) A fegyelmi határozat a jogerőre emelkedéséig – a (4)–(5) bekezdés kivételével – nem végrehajtható. Ha azonban a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő a határozat jogerőre emelkedése előtt a kormányzati szolgálati jogviszonyát, hivatásos szolgálati jogviszonyát megszünteti, a határozat azonnal végrehajthatóvá válik.

(3) Ha a kormányzati szolgálati jogviszony, hivatásos szolgálati jogviszony a 33/G. § (3) bekezdés b)–h) pontjában, illetve 33/G. § (4) vagy (5) bekezdésben meghatározott jogerősen kiszabott fegyelmi büntetés végrehajtása előtt vagy annak végrehajtása közben megszűnik, a büntetést vagy annak hátralévő időtartamát államigazgatási szervnél, illetve fegyveres szervnél kell végrehajtani, feltéve, hogy a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő a büntetés végrehajthatóságától számított 3 éven belül ismételten kormányzati szolgálati jogviszonyt, illetve hivatásos szolgálati jogviszonyt létesít.

(4) A hivatalvesztés, a hivatásos szolgálati jogviszony megszüntetése, illetve a lefokozás fegyelmi büntetést a fegyelmi határozatnak az eljárás alá vont személlyel, illetve ha képviselővel járt el, a képviselővel való szabályszerű közlést követő 15 napon belül végre kell hajtani.

(5) A 33/N. § (3) bekezdés szerinti megtérítési kötelezettség, illetve a 33/U. § (5) bekezdés szerinti, a visszatartott összeg kifizetésére vonatkozó kötelezettség szempontjából a fegyelmi határozatot az eljárás alá vont személlyel, illetve ha képviselővel járt el, a képviselővel való szabályszerű közlés napjával kell jogerősnek tekinteni.

Eljárás a kormányzati szolgálati jogviszonnyal, hivatásos szolgálati jogviszonnyal össze nem függő bűncselekmény esetén376

34/E. §377 (1) Amennyiben a kormánytisztviselővel, a pénzügyőrrel, az ügykezelővel szemben a kormányzati szolgálati jogviszonyból, hivatásos szolgálati jogviszonyból eredő kötelezettségeivel össze nem függő bűncselekmény miatt büntetőeljárás indul, a munkáltatói jogkör gyakorlója – fegyelmi eljárás megindítása nélkül – az érintettet az állásából az eljárás befejezéséig felfüggesztheti. A munkáltatói jogkör gyakorlója a felfüggesztésről határozatban rendelkezik. Az érintett a határozat felülvizsgálata iránt közvetlenül bírósághoz fordulhat.

(2) A felfüggesztés idejére illetmény jár, ennek azonban 50%-át a felfüggesztés megszüntetéséig vissza kell tartani. A visszatartott illetményt a visszatartás időpontjától számított, a Ptk. szerinti kamatával növelten utólag ki kell fizetni, ha a büntetőeljárás jogerősen felmentéssel, illetve a büntetőeljárás bármely szakaszában megszüntetéssel zárul. A kifizetést a jogerős felmentést, illetve a büntetőeljárás jogerős megszüntetését tartalmazó irat NAV általi tudomásszerzését követő 15 napon belül kell teljesíteni.

(3) Az (1) bekezdés szerinti felfüggesztésnek akkor van helye, ha az a bűncselekmény, amely miatt az érintett ellen a büntetőeljárás indult, a NAV tekintélyét, működésébe vetett közbizalmat súlyosan veszélyezteti, vagy a büntetőeljárás miatt az érintettnek a munkahelytől való távoltartása indokolt.

(4)378 Amennyiben a rendelkezésre álló adatok az érintett méltatlanná válásának a megállapítását megalapozzák, a kormánytisztviselő, az ügykezelő Kttv. 63. § (2) bekezdés a) pontja szerinti méltatlanná válását, a pénzügyőr Hszt. 56. § (2) bekezdés e) pontja szerinti méltatlanná válását a büntetőeljárás jogerős befejezése előtt is meg lehet állapítani.

(5)379 A (4) bekezdés szerinti esetben a 33/P. § (7)–(8) bekezdés alkalmazásának helye van.

Kártérítési felelősség380

A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő és a munkavállaló kártérítési felelőssége381

34/F. §382 (1) Ha a foglalkoztatott nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a kormányzati szolgálati jogviszonyából, a hivatásos szolgálati jogviszonyából, illetve a munkaviszonyából eredő kötelezettség megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállását, a kár bekövetkeztét és mértékét, valamint az okozati összefüggést a munkáltatónak kell bizonyítania.

(3) A kártérítés mértéke – a (4)–(6) bekezdés kivételével – nem haladhatja meg a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő egyhavi illetményét, illetve a munkavállaló egyhavi távolléti díjának összegét, vagy a tartósan külföldön foglalkoztatott kormánytisztviselő, pénzügyőr, illetve ügykezelő egyhavi ellátmányát.

(4) A károkozó kormánytisztviselő, pénzügyőr, illetve ügykezelő háromhavi illetménye (ellátmánya) erejéig felel, ha

a) a NAV gazdálkodására, az anyagi-technikai eszközök kezelésére vonatkozó szabályok súlyos megsértésével,

b) az ellenőrzési kötelezettsége elmulasztásával vagy hiányos teljesítésével,

c) hatósági jogkörben eljárva a jogszabályok megsértésével

okozta a kárt, vagy

d) a kár olyan – jogszabályba ütköző – utasítás, parancs, teljesítéséből keletkezett, amelynek következményeire az utasított előzőleg a figyelmet felhívta.

(5) A károkozó munkavállaló a (4) bekezdés a)–b) pont szerinti esetben háromhavi távolléti díjának (ellátmányának) összege erejéig felel.

(5a)383 A (3)–(5) bekezdés alkalmazásában illetmény, távolléti díj, ellátmány alatt a károkozónak a károkozás hónapja szerinti besorolása, illetve munkavállaló esetében a károkozás hónapjára érvényes munkaszerződése szerinti, teljes hónapra számított illetményének, távolléti díjának, ellátmányának az azt terhelő adókkal és járulékokkal csökkentett összegét kell érteni.

(6) Szándékos károkozás esetén a károkozó a teljes kárt köteles megtéríteni.

(7) Nem kell megtéríteni azt a kárt, amelynek bekövetkezése a károkozás idején a károkozó által nem volt előre látható vagy amelyet a munkáltató vétkes magatartása okozott, vagy amely abból származott, hogy a munkáltató kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget.

(8) A munkáltató vétkes magatartásának kell különösen tekinteni, ha a kár olyan jogszabálysértő utasítás, parancs, rendelkezés kormánytisztviselő, pénzügyőr, illetve ügykezelő általi teljesítéséből keletkezett, amelynek következményeire az utasított az utasítást, parancsot, rendelkezést adó figyelmét – a Kttv. 78. § (4) bekezdésében, illetve a Hszt. 69. § (2) bekezdésében meghatározott módon – előzőleg felhívta. Ilyen esetben a bekövetkező kárért az utasítást, parancsot, rendelkezést kiadó felel.

(9) A munkáltató vétkes magatartásának kell különösen tekinteni, ha a kár munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütköző utasítás munkavállaló általi teljesítéséből keletkezett.

34/G. §384 (1) A foglalkoztatott vétkességére tekintet nélkül a teljes kárt köteles megtéríteni a visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelezettséggel átvett olyan dolgokban bekövetkezett hiány esetén, amelyeket állandóan őrizetben tart, kizárólagosan használ vagy kezel, illetve a bekövetkezett kár mértékéig felel az ilyen dolgok megrongálódása folytán keletkezett kárért.

(2) A foglalkoztatottat az (1) bekezdés szerinti teljes anyagi felelősség csak akkor terheli, ha a dolgot jegyzék vagy elismervény alapján aláírásával igazoltan vette át. A dolog több személy részére megőrzés céljából történő átadásánál a jegyzéket vagy elismervényt valamennyi átvevőnek alá kell írnia. Ilyenkor az érintett meghatalmazhatja az átvevőt, hogy a dolgot helyette és nevében átvegye.

(3) A pénztárost, a pénzkezelőt vagy értékkezelőt a (2) bekezdés szerinti jegyzék vagy elismervény nélkül is terheli a felelősség az általa kezelt pénz, értékpapír és egyéb értéktárgy tekintetében.

(4) Mentesül a foglalkoztatott a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a hiányt elháríthatatlan külső ok idézte elő, vagy a munkáltató a biztonságos őrzés feltételeit nem biztosította.

(5) Ha a megőrzésre átadott dologban megrongálódása folytán keletkezett kár, a foglalkoztatott mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

(6) Az (1)–(2) bekezdésben meghatározott feltételek meglétét, a kár (hiány) bekövetkeztét és mértékét a munkáltatónak kell bizonyítania.

34/H. §385 (1) Leltárhiány a raktárkezelésre szabályszerűen átadott és átvett vagyontárgyban (tárgyi eszköz és készlet, a továbbiakban: raktári leltárkészlet) ismeretlen okból keletkezett, a természetes mennyiségi csökkenéssel és a kezeléssel járó veszteség mértékét meghaladó hiány. A raktári leltárkészletek azon körét, amelyek után természetes mennyiségi csökkenés, kezeléssel járó veszteség nem számolható el, valamint a csökkenés és a veszteség alsó és felső határát a NAV elnöke határozza meg. Egy leltári időszakra a természetes mennyiségi csökkenés, illetve a kezeléssel járó veszteség változó mértékben is megállapítható.

(2) Az a kormánytisztviselő, pénzügyőr, illetve ügykezelő, akinek a munkaköri leírásában rögzített munkaköri feladatai közé tartozik a részére szabályszerűen átadott és átvett raktári leltárkészlet raktárkezelése, illetve az a munkavállaló, aki a munkáltatóval kötött leltárfelelősségi megállapodás alapján köteles a részére szabályszerűen átadott és átvett raktári leltárkészlet raktárkezelésére, a keletkezett leltárhiányért vétkességére való tekintet nélkül felel.

(3) A leltárhiány miatt való felelősséget csak abban az esetben lehet érvényesíteni, ha

a) a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, illetve az ügykezelő munkaköri leírása tartalmazza a leltárhiányért való felelősség megnevezését és mértékét;

b) a munkavállaló esetében a leltáridőszakra vonatkozó leltárfelelősségi megállapodást kötöttek a felek;

c) a raktári leltárkészlet szabályszerű átadása és átvétele megtörtént;

d) a leltárhiányt a NAV által meghatározott leltározási rend szerint lebonyolított, a teljes leltári készletet érintő leltárfelvétel során állapítják meg.

(4) A leltárhiányért a (2) bekezdés szerinti okiratok alapján felelős személy/ek, valamint a raktári leltárkészletet kezelő más személy/ek a leltárhiányért illetményük arányában felelnek.

(5) Ha a leltárhiányért a (2) bekezdés szerinti okirat alapján felelős személy olyan munkakörben, illetve olyan munkahelyen dolgozik, ahol az átvett raktári leltárkészletet állandóan egyedül kezeli, a leltárhiány teljes összegéért felel.

(6) Leltározásnál az érintett személy, illetve akadályoztatása esetén képviselője jelenlétének a lehetőségét biztosítani kell. Ha az érintett a képviseletéről nem gondoskodik, akkor a munkáltatói jogkör gyakorlója e feladat ellátására szakmailag alkalmas, pártatlan képviselőt köteles kijelölni.

(7) Az érintett, illetve akadályoztatása esetén képviselője a leltárfelvétel során, illetve a leltárfelvétel után a leltározással kapcsolatban észrevételt tehet.

34/I. §386 (1) Ha a kárt többen együttesen okozták, úgy azt vétkességük arányában, ha ez nem állapítható meg, közrehatásuk arányában viselik. A kárt a foglalkoztatottak egyenlő arányban viselik, ha a vétkesség vagy a közrehatás arányát nem lehet megállapítani.

(2) A megőrzésre átadott dolgokban bekövetkezett hiány esetén – ide nem értve a 34/H. § szerinti leltárhiányt – a foglalkoztatottak illetményük arányában felelnek.

(3) Amennyiben a kárt többen szándékosan okozták, egyetemleges kötelezésnek van helye.

34/J. §387 (1) A kárért felelős a munkáltató vagyoni és nem vagyoni kárát köteles megtéríteni. Kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a munkáltató vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a munkáltatót ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.

(2) A kárt pénzben kell megtéríteni, kivéve, ha a körülmények a kár természetben való megtérítését indokolják.

(3) A vagyoni kár összegének meghatározásánál:

a) a megrongált dolog kijavítására fordított kiadást – ideértve az üzemviteli költséget is – és a kijavítás ellenére még fennmaradó esetleges értékcsökkenés mértékét;

b) ha a dolog megsemmisült vagy használhatatlanná vált, illetve, ha nincs meg, a károkozás időpontjában érvényes fogyasztói árat kell – az avulásra is tekintettel – figyelembe venni.

34/K. §388 (1)389 A kártérítési jogkör gyakorlója – a 34/V. § (1) bekezdése kivételével és az (1a) bekezdés szerinti eltéréssel – a munkáltatói jogkör gyakorlója.

(1a)390 Pénzügyőr vezénylése esetén a vezénylés időtartama alatt bekövetkezett kár esetében a kártérítési jogkör gyakorlója a vezénylés helye szerinti szerv munkáltatói jogkör gyakorlója, kivéve, ha a kár a vezénylő szervnél keletkezett.

(2) A kártérítési felelősség megállapítására a fegyelmi eljárásra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy

a) az eljárás megindítására az elévülésre vonatkozó rendelkezések (16/K. §) az irányadók,

b) nem alkalmazhatók a fegyelmi jogkör gyakorlójának személyére vonatkozó rendelkezések (33/J–33/L. §), ide nem értve az összeférhetetlensége esetére vonatkozó rendelkezéseket (33/M. §),

c) ha a kár összegének megállapítására

ca) szakértő igénybevételével kerül sor, illetve

cb) ha a 34/J. § (3) bekezdés a) pontja alapján kerül sor

és a szakértő eljárásának vagy a megrongált dolog kijavításának az időtartama a vizsgálóbiztos (meghosszabbított) vizsgálati határidejét meghaladja, a vizsgálóbiztosnak a vizsgálatot a kár összegének megállapítását követő 8 napon belül kell befejeznie;

d) nem alkalmazhatók a fegyelmi eljárásnak az egyszerűsített eljárásra, a fegyelmi tanácsra és a tárgyalás tartására, a póteljárásra vonatkozó rendelkezései.

(3) A munkáltatói jogkör gyakorlója a vizsgálóbiztos előterjesztésétől számított 30 napon belül határozattal érdemben dönt a kártérítési ügyben, vagy – ha a feltételei fennállnak – a kártérítési eljárást megszüntető határozatot hoz.

(4) Ha a munkáltatói jogkör gyakorlója a tényállás további tisztázását tartja indokoltnak, úgy kártérítési póteljárást rendel el, amiről a vizsgálóbiztost és a károkozót értesíti. A vizsgálóbiztos a kártérítési póteljárás során a vizsgálatra vonatkozó szabályok szerint jár el, és az annak befejezését követő 3 munkanapon belül a kártérítési póteljárás során keletkezett iratokat és a kiegészítő jelentését köteles megküldeni a munkáltatói jogkör gyakorlójának és a károkozónak. Kártérítési póteljárás esetén a határozat meghozatalára nyitva álló határidő 30 nappal meghosszabbodik.

(5) A leltárhiányért fennálló felelősség megállapítására a (2) bekezdésben foglaltak azzal az eltéréssel irányadók, hogy a felelősséget a leltárfelvétel befejezését követő 60 napon belül el kell bírálni. Büntetőeljárás esetén e határidő a nyomozóhatóság, illetve a bíróság jogerős határozatáról való, NAV általi tudomásszerzést követő nappal kezdődik. A határidő eltelte után a leltárhiányért a 34/H. § (2) bekezdés szerinti okirat alapján felelőst kártérítésre nem lehet kötelezni.

(6) A (2)–(5) bekezdéstől eltérően, ha a foglalkoztatott kormányzati szolgálati jogviszonya, hivatásos szolgálati jogviszonya, munkaviszonya megszűnik vagy megszüntetésre kerül, a munkáltató a kártérítési felelősség megállapítása érdekében közvetlenül bírósághoz fordulhat. A leltárhiányért fennálló felelősség megállapítása érdekében ilyenkor az (5) bekezdésben meghatározott határidőn belül lehet bírósághoz fordulni.

(7)391 A (2)–(4) bekezdéstől eltérően, ha a tényállás megítélése egyszerű, és a kár összege ismert, a munkáltatói jogkör gyakorlója, vagy az általa felhatalmazott vezető értesíti a kártérítési eljárás megindításáról a károkozót. Ilyen esetben az értesítésben – az adott károkozás meghatározása és a kártérítés összegének közlése mellett – a károkozót fizetésre kell felszólítani. Amennyiben a károkozó az értesítés közlésétől (16/G. §) számított 8 munkanapon belül a kártérítési felelősségét, annak mértékét és a kártérítés összegét írásban elismeri, az ügyben nem kell vizsgálóbiztost kijelölni és nem kell határozatot hozni, továbbá ilyen esetben – amennyiben a (10) bekezdés szerinti tájékoztatás szabályszerűen megtörtént – a kártérítési ügy (ideértve a fizetési felszólítást is) bírósági felülvizsgálata kizárt.

(8)392 Ha a (7) bekezdés szerinti esetben a károkozó az értesítésben meghatározott határidőig nem teljesít, a károkozó (7) bekezdés szerinti nyilatkozata egyúttal a 28/D. § (2) bekezdés szerinti, illetve az Mt. 161. § (2) bekezdés a) pontja szerinti hozzájárulásnak minősül, és a munkáltató az értesítésben megjelölt határidőtől számított, a Ptk. szerinti kamattal növelt követelését – a 28/D. § (2) bekezdésben, illetve az Mt. 161. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott módon – a károkozó illetményéből, munkabéréből, pénzben kifizetendő egyéb járandóságából levonhatja. Amennyiben a károkozó kormányzati szolgálati jogviszonya, hivatásos szolgálati jogviszonya, munkaviszonya a követelés teljes megtérítése előtt megszűnik vagy megszüntetésre kerül, a munkáltató a (7) bekezdés szerinti fizetési felszólítás és a károkozó (7) bekezdés szerinti nyilatkozata alapján bírósági végrehajtást kezdeményezhet.

(9) Ha a károkozó a (7) bekezdés szerinti értesítésre nem nyilatkozik, vagy a kártérítési felelősségét, annak mértékét illetve a kártérítés összegét az írásbeli nyilatkozatában nem ismeri el, a kártérítési eljárást – az annak megindulásáról szóló újabb értesítés nélkül – az általános szabályok szerint kell lefolytatni.

(10) A (7) bekezdés szerinti értesítésben a károkozót a (7)–(9) bekezdésben foglaltakról tájékoztatni kell.

(11) A károkozó a (7) bekezdés szerinti esetben is kérheti a munkáltatói jogkör gyakorlójától, illetve a 34/M. § szerinti esetben a NAV elnökétől a 34/L. § szerinti méltányosság gyakorlását, fizetési könnyítés engedélyezését. Ilyen esetben a kérelem elbírálására a 34/L. § (5)–(7) bekezdését kell megfelelően alkalmazni.

(12) Nem alkalmazható a (7)–(11) bekezdés, ha a kárt többen együttesen okozták, vagy ha a kártérítési felelősség leltárhiány alapján áll fenn.

34/L. §393 (1) A munkáltatói jogkör gyakorlója a kártérítést megállapító határozatban kérelemre a foglalkoztatottat rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények alapján a kártérítés alól részben vagy egészben mentesítheti (méltányosság). Ennek során különösen a károkozó cselekménnyel összefüggő feladatvégrehajtás sürgősségét, valamint egyéb sajátos körülményeit, a kérelmező jövedelmi, vagyoni helyzetét, valamint egyéb körülményeit, a jogsértés súlyát, a károkozás mértékét, a kártérítés teljesítésének következményeit értékeli.

(2) Méltánylást érdemlő személyi körülményekre tekintettel a munkáltatói jogkör gyakorlója a kártérítést megállapító határozatban kérelemre a kártérítés levonását elhalaszthatja, illetve részletfizetést engedélyezhet (fizetési könnyítés).

(3) Az (1)–(2) bekezdés szerinti kérelem előterjesztésének lehetőségére a vizsgálóbiztos a vizsgálat során köteles felhívni a foglalkoztatott figyelmét.

(4) Az (1)–(2) bekezdés szerinti kérelem tárgyában hozott döntés ellen az érintett közvetlenül bírósághoz fordulhat; a döntés bírósági felülvizsgálatát a kártérítési felelősségét megállapító határozat elleni keresetében kérheti.

(5) Az érintett a körülményeiben bekövetkezett lényeges változásra tekintettel – a kártérítés összegének megfizetéséig – utólag is előterjesztheti az (1)–(2) bekezdés szerinti kérelmet. A kérelem tárgyában a munkáltatói jogkör gyakorlója 15 napon belül önálló határozattal dönt, kivéve, ha a foglalkoztatott a kártérítést megállapító határozat bírósági felülvizsgálatát kérte, és a bíróság az ügyben még nem hozott jogerős döntést. Ilyen esetben a kérelmet a jogerős bírósági döntésnek a munkáltatói jogkör gyakorlójához történt kézbesítéstől számított 15 napon belül kell elbírálni.

(6)394 Ha az (5) bekezdés szerinti kérelem elbírálásához a tényállás kiegészítése szükséges, az elbírálásra rendelkezésre álló határidő legfeljebb 30 nappal meghosszabbítható. A kérelem előterjesztésétől a döntés közléséig a kérelmező fizetési kötelezettsége, illetve a munkáltató 28/D. § szerinti levonási joga szünetel.

(7) A foglalkoztatott az (5) bekezdés szerinti kérelem tárgyában hozott döntés felülvizsgálata iránt közvetlenül bírósághoz fordulhat.

(8)395 Amennyiben a foglalkoztatott az esedékes részletet 15 napot meghaladóan sem teljesíti, a kedvezmény érvényét veszti, és a tartozás egy összegben, a nem teljesített részlet esedékességétől számított, Ptk. szerinti kamattal növelten esedékessé válik, illetve a munkáltató a követelését a 28/D. § szerinti levonás útján érvényesítheti. Ugyanígy kell eljárni, ha a foglalkoztatott a fizetési halasztásra engedélyezett határidőt követően 15 napot meghaladóan sem teljesít. Erre a határozat rendelkező részében fel kell hívni a foglalkozatott figyelmét.

34/M. §396 A foglalkoztatott kártérítési felelősségének megállapítására, illetve – a 34/L. §-tól eltérően – a kártérítés alóli mentesítésre, továbbá fizetési könnyítés engedélyezésére egymillió forintot meghaladó kár esetén a NAV elnöke jogosult. Egyebekben a 34/L. § rendelkezései az irányadók.

A munkáltató kártérítési felelőssége397

34/N. §398 (1) A munkáltató a foglalkoztatottnak a kormányzati szolgálati jogviszonyával, hivatásos szolgálati jogviszonyával, munkaviszonyával összefüggésben okozott kárért vétkességére tekintet nélkül, teljes mértékében felel.

(2) Mentesül a munkáltató a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy

a) a kárt az ellenőrzési körén kívül eső olyan körülmény okozta, amellyel nem kellett számolnia és nem volt elvárható, hogy a károkozó körülmény bekövetkezését elkerülje, vagy a kárt elhárítsa, vagy

b) a kárt kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta.

(3) Ha a foglalkoztatott a tevékenységét rendeltetésszerűen a munkavégzési helyén, illetve a szolgálatteljesítési helyén kívül is ellátja, az e körben történt károsodásának okát ellenőrzési körön belül esőnek kell tekinteni.

(4) Nem kell megtéríteni

a) azt a kárt, amellyel kapcsolatban a munkáltató bizonyítja, hogy bekövetkezése a károkozás idején nem volt előre látható,

b) a kárnak azt a részét, amelyet a károsult vétkes magatartása idézett elő, vagy amely abból származott, hogy a károsult a kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget.

(5) A foglalkoztatottnak kell bizonyítania, hogy a károkozás a kormányzati szolgálati jogviszonyával, hivatásos szolgálati jogviszonyával, munkaviszonyával okozati összefüggésben következett be.

(6) A kár megtérítésére a 34/J. § (1)–(2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.

(7)399 Kormánytisztviselő, ügykezelő kirendelése (Kttv. 53. §), kormányzati érdekből történő kirendelése (Kttv. 55. §) vagy határozott idejű áthelyezése (Kttv. 56. §) esetén a munkáltatók felelőssége egyetemleges.

34/O. §400 (1) A munkáltatót a 34/N. § szerint terheli a felelősség a foglalkoztatott munkahelyre bevitt tárgyaiban, dolgaiban bekövetkezett károkért.

(2) A munkáltató előírhatja a munkahelyre bevitt dolgok megőrzőben való elhelyezését vagy a bevitel bejelentését. A munkába járáshoz vagy a munkavégzéshez nem szükséges dolgok csak a munkáltató engedélyével vihetők be. E szabályok megsértése esetén a munkáltató a bekövetkezett kárért csak szándékos károkozása esetén felel.

34/P. §401 (1) Kormányzati szolgálati jogviszony, hivatásos szolgálati jogviszony, munkaviszony körében az elmaradt jövedelem megállapításánál az elmaradt illetményt, munkabért, valamint azon rendszeres juttatások pénzbeli értékét kell figyelembe venni, amelyekre a károsult a kormányzati szolgálati jogviszony, hivatásos szolgálati jogviszony, munkaviszony alapján az illetményén, munkabérén felül jogosult, feltéve, ha azokat a károkozás bekövetkezését megelőzően rendszeresen igénybe vette.

(2) A kormányzati szolgálati jogviszonyon, hivatásos szolgálati jogviszonyon, munkaviszonyon kívül elmaradt jövedelemként a sérelem folytán elmaradt egyéb rendszeres, jogszerűen megszerzett jövedelmet kell megtéríteni.

(3) Meg kell téríteni a dologi kárt, továbbá azt a kárt is, amelyet a foglalkoztatott a sérelemből eredő jelentős fogyatékossága ellenére, rendkívüli munkateljesítménnyel hárít el, valamint a foglalkoztatott nem vagyoni kárát, továbbá a sérelemmel, illetve ennek elhárításával összefüggésben felmerült indokolt költségeit.

(4) Nem kell megtéríteni azon juttatások értékét, amelyek rendeltetésük szerint csak munkavégzés esetén járnak, továbbá a költségtérítés címén kapott összeget.

(5) A természetbeni juttatások értékét, valamint a dologi kár összegét a kártérítés megállapításakor érvényes fogyasztói ár alapján kell meghatározni.

(6) A dologi kár összegét az avulás figyelembevételével kell kiszámítani. Ha a dologban okozott kár az érték csökkenése nélkül kijavítható, kárként a javítási költséget kell figyelembe venni.

(7) A munkáltató köteles megtéríteni a foglalkoztatott hozzátartozójának a károkozással összefüggésben felmerült kárát is.

(8) Amennyiben a foglalkoztatott meghal, az eltartott hozzátartozó a (7) bekezdésben foglaltakon túlmenően olyan összegű tartást pótló kártérítést is igényelhet, amely szükségletének – a tényleges vagy az elvárhatóan elérhető illetményét, munkabérét, jövedelmét is figyelembe véve – a sérelem előtti színvonalon való kielégítését biztosítja.

34/Q. §402 A kártérítés összegének kiszámításánál le kell vonni

a)403 az elmaradt jövedelemre eső mindazon járulékot, amely a társadalombiztosítási szabályok szerint – mint jövedelmet pótló kártérítés (keresetpótló járadék) – nem képez járulékalapot,

b) a társadalombiztosítás által nyújtott ellátást;

c) amit a foglalkoztatott megkeresett vagy az adott helyzetben elvárhatóan megkereshetett volna;

d) amihez a foglalkoztatott (hozzátartozója) a megrongálódott dolog hasznosításával hozzájutott;

e) amihez a jogosult a károkozás folytán megtakarított kiadások eredményeként jutott hozzá.

34/R. §404 (1) Kártérítésként járadékot is meg lehet állapítani. Rendszerint járadékot kell megállapítani akkor, ha a kártérítés a károsult vagy vele szemben tartásra jogosult hozzátartozója tartását vagy tartásának kiegészítését hivatott szolgálni.

(2) Amennyiben a kár vagy egy részének mértéke pontosan nem számítható ki, a munkáltató olyan összegű általános kártérítés megfizetésére köteles, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas. Általános kártérítés járadékként is megállapítható.

34/S. §405 (1) Amennyiben a kártérítés megállapítása után a körülményekben lényeges változás következik be, a megállapított kártérítés módosítását kérheti a károsult, a munkáltató, vagy felelősségbiztosítás alapján nyújtott kártérítés esetén a biztosító.

(2) A kártérítés módosításának alapjául szolgáló illetményváltozás – az f) pont esetében munkabérváltozás – mértékének meghatározásánál figyelembe kell venni

a) az illetmény-összetevők mértékét befolyásoló jogszabályváltozás nyomán a munkáltatónál a károsulttal azonos besorolású (valamint pénzügyőr tekintetében azonos rendfokozatú) kormánytisztviselőt, pénzügyőrt, ügykezelőt megillető illetmény-változás mértékét,

b) a rendszeres illetménypótlékra való jogosultságot érintő jogszabályváltozás, illetve NAV szabályzat változása nyomán a munkáltatónál a károsulttal azonos munkakört betöltő kormánytisztviselőt, pénzügyőrt megillető illetménypótlék változás mértékét,

c) a károsulttal azonos besorolású (valamint pénzügyőr tekintetében azonos rendfokozatú) kormánytisztviselőt, pénzügyőrt a törvény szerinti előmenetel alapján megillető illetményváltozás mértékét,

d) a munkáltatónál az ügykezelők tekintetében ténylegesen megvalósult átlagos éves illetményváltozás mértékét, amennyiben a károsult a sérelem bekövetkezésekor ügykezelő besorolású volt,

e) a munkáltatónál személyi illetményben részesülők tekintetében ténylegesen megvalósult átlagos éves illetményváltozás mértékét, amennyiben a károsult a sérelem bekövetkezésekor személyi illetményben részesült,

f) a munkáltatónál a munkavállalók tekintetében ténylegesen megvalósult átlagos éves munkabérváltozás mértékét, amennyiben a károsult a sérelem bekövetkezésekor munkaviszonyban állt.

(3) A munkáltató és a biztosító a szükséghez képest a foglalkoztatottól, illetve közeli hozzátartozójától, hozzátartozójától a munkavégzésből származó jövedelméről, jövedelmi viszonyairól évente igazolást kérhet.

(4) A (2) bekezdés szerinti változásokról a munkáltató a károsultat 15 napon belül értesíti.

34/T. §406 (1)407 A munkáltató – kormánytisztviselő, ügykezelő kirendelése (Kttv. 53. §), kormányzati érdekből történő kirendelése (Kttv. 55. §), határozott idejű áthelyezése (Kttv. 56. §) esetén az a munkáltató, akinél a kár bekövetkezett – a károkozásról való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül köteles a károsultat felhívni kárigénye előterjesztésére. A munkáltató a kárigény bejelentésére 15 napon belül – indokai közlése mellett – írásban nyilatkozik. Munkáltatók egyetemleges felelőssége esetén, ha a károsult a kárigényét nem ahhoz a munkáltatóhoz terjeszti elő, akinél a kár bekövetkezett, a kárigényre 30 napon belül kell nyilatkozni.

(2) Pénzügyőr vezénylése esetén a vezénylés időtartama alatt bekövetkezett kár esetében az (1) bekezdés szerinti felhívást és nyilatkozatot az a szerv teszi meg, illetve a kárigényt ahhoz a szervhez kell benyújtani, amelynél a kár keletkezett.

(3) Munkáltatók egyetemleges felelőssége esetén a munkáltatók haladéktalanul tájékoztatják egymást a károkozásról, annak mértékéről, körülményeiről és a kártérítési igénnyel kapcsolatos álláspontjukról.

34/U. §408 (1) Az elévülés (16/K. §) szempontjából önállónak kell tekinteni

a) az illetmény és a táppénz,

b) az illetmény, illetve a betegség idejére járó távolléti díj és a sérelem folytán csökkent kereset, valamint

c) az illetmény, illetve a betegség idejére járó távolléti díj és a rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rokkantsági ellátás vagy rehabilitációs ellátás

különbözetének megtérítése iránti igényt. E bekezdés alkalmazásában az illetmény alatt a munkavállalók tekintetében az elmaradt jövedelmet kell érteni.

(2) Ha a sérelemmel összefüggésben több és egymástól eltérő időpontban esedékes újabb elkülönülő kárigény származik, ezek elévülési idejét egymástól függetlenül, az egyes igények esedékessé válásától kezdődően, külön-külön kell számítani.

(3) Az elévülési idő az (1) bekezdésben foglalt megkülönböztetéssel

a) a táppénz, illetve a betegség idejére járó távolléti díj első fizetésének napjától,

b) attól az időponttól, amikor a sérelem folytán bekövetkezett munkaképesség-csökkenés, egészségkárosodás első ízben vezetett jövedelemkiesésben megmutatkozó károsodásra,

c) a rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rokkantsági ellátás vagy rehabilitációs ellátás folyósításának időpontjától kezdődik.

(4) Járadékigény hat hónapnál régebbi időre visszamenőleg csak akkor érvényesíthető, ha a jogosultat a követelés érvényesítésében mulasztás nem terheli, illetve a munkáltató a 34/T. §-ban meghatározott kötelezettségét elmulasztotta. Három évnél régebbi időre visszamenőleg járadékigény nem érvényesíthető.

A kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő és a munkavállaló kártérítési felelősségének, illetve
a munkáltató kártérítési felelősségének közös szabályai409

34/V. §410 (1) A NAV elnöke bármely foglalkoztatott kártérítési felelősségét érintő ügyében, illetve bármely munkáltatói kártérítési felelősség tárgyát érintő ügyben magához vonhatja a kártérítési jogkör gyakorlását.

(2) A munkavállalóra az Mt.-nek a munkáltató kártérítési felelősségére vonatkozó XIII. fejezetét és a munkavállaló kártérítési felelősségére vonatkozó XIV. fejezetét – a (3) bekezdés kivételével – nem kell alkalmazni.

(3) A munkavállalóval kötött leltárfelelősségi megállapodásra az Mt. 184. §-át – a csoportos leltárfelelősségi megállapodásra vonatkozó rendelkezések kivételével – alkalmazni kell.

(4) A foglalkoztatottak kártérítési felelősségével, illetve a munkáltató kártérítési felelősségével kapcsolatos eljárások, az ahhoz kapcsolódó méltányossági és fizetési könnyítési eljárások részletes szabályait a NAV elnöke állapítja meg.

A bírósági eljárás411

34/W. §412 (1) A kormánytisztviselő, az ügykezelő a kormányzati szolgálati jogviszonyból származó igényének érvényesítése érdekében, ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a (4) bekezdés a)–i) pontjaiban és (6) bekezdésben meghatározott esetek kivételével az igény érvényesítésére vonatkozó elévülési időn belül – közvetlenül bírósághoz fordulhat.

(2) A pénzügyőr a hivatásos szolgálati jogviszonyából származó igényének érvényesítése érdekében a (4) bekezdés a)–i) pontjaiban, az (5) és a (6) bekezdésben meghatározott esetekben közvetlenül, a (4) bekezdés j)–k) pontjaiban meghatározott esetekben az ott meghatározott döntést követően bírósághoz fordulhat.

(3) A munkáltatói jogkör gyakorlójának mérlegelési jogkörébe tartozó döntése ellen a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő bírósághoz akkor fordulhat, ha e törvény vagy a Kttv., illetve a Hszt. megengedi.

(4) A keresetet a sérelmezett munkáltatói intézkedésről szóló irat közlésétől számított 30 napon belül lehet a bírósághoz benyújtani

a) a kormányzati szolgálati jogviszony, hivatásos szolgálati jogviszony megszüntetésével;

b) a kinevezés, a hivatásos szolgálati jogviszony egyoldalú módosításával;

c) az összeférhetetlenség megszüntetésére irányuló írásbeli felszólítással;

d) a minősítés és a teljesítményértékelés megállapításaival;

e) a fizetési felszólítással kapcsolatos ügyben, kivéve, ha azt e törvény kizárja;

f)413 a fegyelmi ügyben hozott határozattal;

g)414 a kártérítési ügyben hozott határozattal;

h) a kártérítési felelősséget megállapító határozattal vagy önálló határozattal elbírált méltányossági, illetve fizetési könnyítési kérelem tárgyában hozott döntéssel;

i)415 a 33/P. § (7) bekezdésén és a 34/E. §-on alapuló állásból való felfüggesztéssel

kapcsolatos ügyekben, továbbá

j)416 ha a pénzügyőr szolgálati panaszát elutasították;

k) ha a pénzügyőr ügyében a sérelmezett döntést a kijelölt miniszter hozta. A kijelölt miniszter fegyelmi ügyben hozott határozata az f) pont alapján támadható meg a bíróságnál.

(5) A munkáltatói kártérítési felelősség tárgyában a pénzügyőr kártérítési igényére adott munkáltatói nyilatkozat és az azon alapuló intézkedés ellen, illetve a nyilatkozat elmulasztása esetén a kártérítési igény érvényesítése érdekében a pénzügyőr az igény érvényesítésére vonatkozó elévülési időn belül közvetlenül a bírósághoz fordulhat.

(6) Megállapodás megtámadása esetén a keresetlevelet a megtámadás eredménytelenségének megállapításától [16/I. § (6) bekezdés] számított 30 napon belül lehet előterjeszteni.

(7) A munkavállaló a határozat közlésétől számított 30 napon belül fordulhat keresettel a bírósághoz

a)417 a kártérítési ügyben hozott határozattal, illetve

b) a kártérítési felelősséget megállapító határozattal vagy önálló határozattal elbírált méltányossági, illetve fizetési könnyítési kérelem tárgyában hozott döntéssel

szemben.

(8) A kormánytisztviselőnek, a pénzügyőrnek, az ügykezelőnek, a munkavállalónak a pert akkor is a munkáltató ellen kell megindítania, ha a keresettel megtámadott döntést nem a munkáltatói jogkör gyakorlója hozta.

(9) A keresetlevél beadására megállapított határidőt megtartottnak kell tekinteni, ha a bírósághoz intézett keresetlevelet legkésőbb a határidő utolsó napján postára adták. Ha a fél a keresetlevél beadására megállapított határidőt elmulasztja, igazolással élhet.

(10)418 A (4) bekezdés b)–g) és j)–k) pontjaiban foglalt esetekben a sérelmezett intézkedés a bíróság jogerős döntéséig nem hajtható végre, ide nem értve

a) a 34/D. § (2) bekezdés utolsó mondata, és a (4)–(5) bekezdése szerinti esetet,

b) a (4) bekezdés b) pontja szerinti esetet akkor,

ba) ha az érintett munkavégzési helye, szolgálatteljesítési helye megszűnése miatt kerül sor a 18/B. § (2) bekezdés f) pont alkalmazására, illetve

bb) ha a kinevezés, illetve a hivatásos szolgálati jogviszony egyoldalú módosítása a 18/B. § (3) bekezdésén vagy a 19/D. § (1) bekezdésén alapul,

c) a (4) bekezdés d) pontja szerinti esetben a megtámadott teljesítményértékelésen alapuló, 25. § szerinti eltérítést; ha a teljesítményértékelés megállapításainak felülvizsgálata iránti perben hozott jogerős ítélet alapján az állapítható meg, hogy az eltérítésre nem kerülhetett volna sor, a különbözetet az eltérítés időpontjától számítva, a Ptk. szerinti kamattal növelt összegben 15 napon belül ki kell fizetni.

(11) A (7) bekezdés a) pontjában foglalt esetben a sérelmezett határozat a bíróság jogerős döntéséig nem hajtható végre.

(12) Az érdekképviseleti szerv, valamint a munkáltató az e törvényből, vagy a Kttv.-ből, illetve a Hszt.-ből származó igényét – a munkáltató esetében kivéve, ha e törvény, vagy a Kttv. illetve a Hszt. eltérően rendelkezik – bíróság előtt érvényesítheti.

34/X. §419 (1) Ha a bíróság megállapítja, hogy a munkáltató a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő kormányzati szolgálati jogviszonyát, hivatásos szolgálati jogviszonyát jogellenesen szüntette meg, a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő abban az esetben kérheti az eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatását, ha

a) a megszüntetés a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe [Kttv. 10. § (1) bekezdés, Hszt. 5. §], illetve felmentési védelembe (Kttv. 70–71. §, Hszt. 58. § és 58/A. §) ütközik, vagy a munkáltató megszegi a felmentési korlátozásokra vonatkozó egyéb rendelkezéseket [Kttv. 57. § (4) bekezdés és 63. § (4) bekezdés, illetve e törvény 17/C. § (1) bekezdés], vagy

b) a munkáltató a választott szakszervezeti tisztségviselő kormányzati szolgálati jogviszonyát, hivatásos szolgálati jogviszonyát a Kttv. 201. § (1) bekezdésébe, illetve a Hszt. 34/B. § (1) bekezdésébe ütköző módon szüntette meg, vagy

c) a fegyelmi felelősség nem áll fenn, vagy annak megállapítása esetén a hivatalvesztés, hivatásos szolgálati jogviszony megszüntetése, lefokozás fegyelmi büntetés nem áll arányban az elkövetett fegyelmi vétség súlyával, vagy

d) a jogviszony megszüntetése az egyenlő bánásmód követelményébe ütközött, vagy

e) a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő a jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését vagy erre irányuló saját jognyilatkozatát sikerrel támadta meg.

(2) A munkáltató kérelmére a bíróság mellőzi a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő eredeti munkakörbe történő visszahelyezését, feltéve, ha az érintett továbbfoglalkoztatása a munkáltatótól nem várható el. Ilyennek minősül különösen, ha

a) a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő munkaköre megszűnt,

b) a munkakörét betöltötték,

c) a munkáltatónál létszámcsökkentés van folyamatban az ítélet jogerőssé válásakor,

d) a munkáltatónál nincs üres álláshely.

(3) Ha a felmentés azért jogellenes, mert e törvényben, vagy a Kttv.-ben, illetve a Hszt.-ben előírtnál rövidebb felmentési időt állapítottak meg, ez a felmentést nem teszi érvénytelenné, de ilyen esetben a kormányzati szolgálati jogviszony, hivatásos szolgálati jogviszony a szabályos felmentés utolsó napjáig tart.

(4) Az (1) bekezdésben foglalt esetben meg kell téríteni a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő elmaradt illetményét (egyéb járandóságait), továbbá a jogviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben felmerült kárát is. Nem kell megtéríteni az illetménynek (egyéb járandóságnak), illetve a kárnak azt a részét, amely máshonnan megtérült vagy kellő gondosság mellett megtérülhetett volna. A kellő gondosság elmulasztásának különösen azt kell tekinteni, ha az érintett az állami foglalkoztatási szervvel nem működik együtt a munkavégzésre irányuló jogviszony létesítése érdekében, nem köt álláskeresési megállapodást, illetve az e szerv által felajánlott – a foglalkoztatás elősegítéséről szóló jogszabályban foglalt feltételekre tekintettel – megfelelő munkahelyet elutasítja, továbbá maga nem keres aktívan munkahelyet. A bíróság a kellő gondosság elmulasztásának az elmaradt illetmény, egyéb járandóságok, illetve az érintett felmerült kárának a megtérítésével kapcsolatos következményét az eset összes körülményének mérlegelése alapján állapítja meg.

(5) Ha a kormányzati szolgálati jogviszony, hivatásos szolgálati jogviszony az (1) bekezdésben foglalt módon történő jogellenes megszüntetése esetén a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő az eredeti munkakörébe való visszahelyezést nem kéri vagy a bíróság mellőzi az érintett eredeti munkakörbe történő visszahelyezését, a kormányzati szolgálati jogviszony, hivatásos szolgálati jogviszony a jogellenességet megállapító határozat jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Ekkor – a (4) bekezdésben foglaltakon felül – a bíróság a munkáltatót az eset összes körülményének, így különösen a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelésével, a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő legalább két-, legfeljebb tizenkét havi illetményének megfelelő összeg megfizetésére kötelezi.

(6) Ha a kormányzati szolgálati jogviszonyt, hivatásos szolgálati jogviszonyt nem az (1) bekezdésben foglalt módon szüntették meg jogellenesen, a kormányzati szolgálati jogviszony, hivatásos szolgálati jogviszony – a (3) bekezdés kivételével – a megszüntetésről szóló jognyilatkozat szerinti időpontban megszűnik, de az érintett részére – az eset összes körülményeinek, így különösen a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelése alapján – legalább két, legfeljebb huszonnégy havi illetményének megfelelő átalánykártérítést kell fizetni.

(7) A bíróság a kártérítés mértékének megítélésekor figyelembe veszi, hogy a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő mennyiben tett eleget a (4) bekezdésben foglalt kötelezettségének (kárenyhítés).

(8) E § rendelkezéseit a munkavállalóra is megfelelően alkalmazni kell.

Értelmező rendelkezések420

34/Y. §421 (1) E fejezet, valamint a NAV személyi állományának jogviszonyát szabályozó más jogszabályok alkalmazásában:

a) állományilletékes parancsnok: az elnök, az informatikai feladatokat ellátó intézet, a humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézet, a bűnügyi főigazgatóság, a középfokú vámszervek főigazgatója, és a regionális bűnügyi igazgatóság, valamint az alsó fokú vámszervek igazgatója;

b) áthelyezés: a (2) bekezdés b) pontja szerinti külső áthelyezés;

c) munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró: a munkáltatói jogkört gyakorló vezető;

d) pályakezdő: az a kormánytisztviselő, pénzügyőr, aki a besorolása alapjául szolgáló iskolai végzettségének megszerzését követően egy éven belül első foglalkoztatási jogviszonyként kormányzati szolgálati jogviszonyt, hivatásos szolgálati jogviszonyt létesít;

e)422

f) munkavégzési hely/szolgálatteljesítési hely: a munkáltató székhelye, illetve azon telephelye (kihelyezett szervezeti egység, ügyfélkapcsolati hely/ügyfélszolgálat, kirendeltség), ahol az érintett munkáját szokásosan végzi, ha pedig a munkáját szokásosan a munkáltató székhelyén, telephelyén kívül végzi, ahol közvetlen vezetője felé beszámolási kötelezettségét teljesíti;

g) a munkáltató szervezetszerű működési területe: az a földrajzilag körülhatárolt területrész, ahol az adott NAV szerv a hatáskörét és illetékességét megállapító jogszabály alapján a hatáskörébe utalt feladatokat jogosult, illetve köteles ellátni, és ahol a szerv állományába tartozó kormánytisztviselő, pénzügyőr, ügykezelő a munkaköri kötelezettségét köteles ellátni;

h) munkáltató: a NAV-nak az a központi, középfokú, illetve alsófokú szerve, amelynek állományába a kormánytisztviselő, a pénzügyőr, az ügykezelő, munkavállaló tartozik;

i) szervezeti egység: a szerv azon szervezeti eleme, amelyet osztályvezető (ideértve az osztályt vezető főosztályvezető-helyettest is), illetve főosztályvezető vezet, valamint a kirendeltség.

(1a)423 E törvény, valamint a NAV személyi állományának jogviszonyát szabályozó más jogszabályok alkalmazásában pénzügyi nyomozó:

a) az a pénzügyőr, aki a NAV bűnmegelőzési, bűnüldözési, bűnfelderítési és nyomozati feladatait látja el,

b) a NAV állományában lévő azon személy, aki az a) pont szerinti feladatokat kormánytisztviselőként látja el.

(2) E törvény alkalmazásában:

a) belső áthelyezés: a NAV szervei közötti áthelyezés; a belső áthelyezés nem eredményezi a kormányzati szolgálati jogviszony, illetve a hivatásos szolgálati jogviszony megszűnését;

b) külső áthelyezés: a kormánytisztviselők, ügykezelők tekintetében a közigazgatási szervek közötti áthelyezés, a hivatásos állományúak tekintetében a NAV elnöke és az érintett miniszter megállapodása alapján a NAV és más fegyveres szerv között történő áthelyezés, továbbá kormányzati szolgálati jogviszonyba, közszolgálati jogviszonyba, közalkalmazotti jogviszonyba, illetve azokból hivatásos szolgálati jogviszonyba helyezés.

(3) A belső áthelyezés esetén követendő eljárás rendjét a foglalkoztatási szabályzat állapítja meg.

(4) Az országos parancsnok részére biztosított jogköröket a NAV tekintetében a NAV elnöke gyakorolja.

(5) Ahol a Hszt.

a) országos parancsnokságot említ, azon a NAV tekintetében a NAV Központi Hivatalát;

b) szervezeti egységet említ, azon a NAV tekintetében a központi szerveket, a középfokú szerveket és az alsó fokú szerveket;

c) beosztási illetményt említ, azon a NAV tekintetében az e törvény szerinti alapilletményt;

d) alapilletményt említ, azon a NAV tekintetében az e törvény szerinti alapilletmény és rendfokozati illetmény együttes összegét

kell érteni.

(6) A 31. § (2)–(3) bekezdés alkalmazásában kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő alatt a Kttv. 150. § (3) bekezdése alapján, illetve hivatásos szolgálati jogviszonyban töltött idő alatt a Hszt. szolgálati idő számítására vonatkozó rendelkezései alapján megállapított jubileumi jutalomra jogosító jogviszonyban töltött időt kell érteni.

(7) E törvény alkalmazásában közeli hozzátartozó alatt a Ptk. szerinti közeli hozzátartozót, hozzátartozó alatt a Ptk. szerinti közeli hozzátartozót és hozzátartozót kell érteni.

(8) Illetmény alatt az alapilletmény, az illetménykiegészítés, a pótlékok tekintetében a rendszeres pótlékok, valamint – pénzügyőr esetén – a rendfokozati illetmény együttes összegét kell érteni

a) az érvénytelenség jogkövetkezményeire,

b) a kinevezés és a hivatásos szolgálati jogviszony módosítására,

c) az átirányításra,

d) a jubileumi jutalom mértékére,

e) a túlmunkára,

f) a tanulmányi célú mentesítésre,

g) a fegyelmi és a kártérítési felelősségre,

h) a kormányzati szolgálati jogviszonnyal, hivatásos szolgálati jogviszonnyal össze nem függő bűncselekménnyel kapcsolatos eljárás keretében való állásból való felfüggesztésre

vonatkozó rendelkezések alkalmazásában.

III. Fejezet

A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL HIVATÁSOS ÁLLOMÁNYÚ TAGJÁNAK INTÉZKEDÉSI
ÉS SZOLGÁLATI FELLÉPÉSI JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI,
VALAMINT AZ ÁLTALA ALKALMAZHATÓ KÉNYSZERÍTŐ ESZKÖZÖK

Általános rendelkezések

35. § A NAV-nak a határátkelőhelyeken végzett feladatait ellátó, a bűnüldözési, bűnmegelőzési, felderítési és nyomozási, a szabálysértési, a vám- és jövedéki ellenőrzési, mélységi ellenőrzési, az őrzésvédelmi, a hatósági, a végrehajtási eljárási feladatai ellátását végző, valamint mindezen tevékenységek irányítását, felügyeletét és ellenőrzését ellátó pénzügyőrök rendvédelmi tevékenységet folytatnak, egyenruha és szolgálati fegyver viselésére jogosultak.

35/A. §424 (1) A pénzügyőrt intézkedése, kényszerítő eszközök alkalmazása során az egyenruhája és az azonosító jelvénye vagy a szolgálati igazolványa igazolja. Ha a pénzügyőr nem visel egyenruhát, az intézkedés, kényszerítő eszköz alkalmazása megkezdése előtt köteles pénzügyőri mivoltát szóban közölni, és – ha az intézkedés eredményét nem veszélyezteti – magát a szolgálati igazolvánnyal igazolni.

(2) Az e fejezet szerinti intézkedések, illetve kényszerítő eszközök alkalmazását követően a pénzügyőr köteles az intézkedés alá vont személyt tájékoztatni az e törvény szerinti panasz lehetőségéről.

(3) A pénzügyőr intézkedéseinek az érintett személy köteles magát alávetni, és a pénzügyőr utasításának engedelmeskedni. Az intézkedés során annak jogszerűsége nem vonható kétségbe, kivéve, ha a jogszerűtlenség mérlegelés nélkül, kétséget kizáróan megállapítható.

Intézkedések425

36. § (1) A pénzügyőr a 35. §-ban meghatározott feladatának teljesítése során jogosult:

a)426 a szolgálati feladatok végrehajtása érdekében személyeket Magyarország területén belül igazoltatni,

b)427 ellenőrizni a szállítás alatt levő áruk, jövedéki termékek biztosítására alkalmazott zárakat és jeleket, valamint a közösségi és a harmadik országból érkező áruk vámeljárás alá vonásának megtörténtét; ellenőrizni a dohánytermékek kiskereskedelmét; megvizsgálhatja és igazoltathatja a szállítás alatt lévő jövedéki termékek, adótárgyak, áruk származását, továbbá megvizsgálhatja, hogy az ellenőrzés alá vont áru tulajdonosának van-e az állami adó- és vámhatóság felé meg nem fizetett, végrehajtható adó- vagy vámtartozása, illetve végrehajtás alá vont adó módjára behajtandó köztartozása, e célból közutakon személyeket, járműveket – a közúti közlekedés rendjéről szóló jogszabályban meghatározott jelzések alkalmazásával – megállíthat, a vasúti és autóbusz-pályaudvarokon, hajóállomásokon, repülőtereken tartózkodó, illetve vasúton, hajón, személyszállító közforgalmú gépjárművön szállított utasok csomagjait a szállítóeszközön tartózkodás ideje alatt, menet közben vagy az állomásokon megvizsgálhatja,

c)428 a vámterületre jogosulatlanul bevitt vagy a vámfelügyelet alól elvont áru, illetve adózatlan jövedéki termék, engedély nélkül tárolt fémkereskedelmi engedélyköteles anyag, engedély nélkül folytatott dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység felderítése érdekében – a NAV illetékes vámszerve vezetőjének, illetve eljáró kirendeltsége operatív vezetését ellátó vezetője hatósági döntése alapján – belépni és ellenőrzést folytatni olyan helyiségben, ahol azonosított és ellenőrzött forrásból származó adatok alapján valószínűsíthetően a vámjogszabályok megsértésével árut, illetve a jövedéki jogszabályok előírásait megszegve jövedéki terméket tartanak, tárolnak, illetve állítanak elő, vagy fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot engedély nélkül tárolnak, illetve engedély nélkül dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet folytatnak. A helyiségbe való belépést és az ott folytatott ellenőrzést két hatósági tanú jelenlétében, az ellenőrzött személy kíméletével, lehetőleg nappal kell végrehajtani. Az intézkedésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyben rögzíteni kell az intézkedés során megállapított tényeket, illetve a hatósági tanúk azonosításához szükséges adatokat,

d)429 a vám- és jövedéki jogszabályok és a NAV vámszerveinek feladatait meghatározó egyéb jogszabályok megsértésének észlelése, gyanúja esetén a jogsértés megszüntetése, mértékének felderítése és a bizonyítékok biztosítása érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni; e célból – az adott eljárásra vonatkozó jogszabályoknak megfelelően – a jogszabálysértés elkövetésével érintett személyt és tanúkat meghallgathatja, a bizonyítékul szolgáló vagy elkobzás alá eső dolgokat visszatarthatja, illetve lefoglalhatja. Ez a jogosultság és kötelezettség a szolgálaton kívül levő pénzügyőrre is vonatkozik akkor, ha az esetnél szolgálatban levő pénzügyőr nincs jelen, vagy ha a szolgálatban levő pénzügyőrt az intézkedésben segíteni kell, feltéve, hogy az intézkedés szükségességének időpontjában a szolgálaton kívül lévő pénzügyőr intézkedésre alkalmas állapotban van,

e)430 a vám- és jövedéki jogszabályok és a NAV vámszerveinek feladatát meghatározó egyéb jogszabályok megsértésének észlelése, gyanúja esetén elrendelni az ellenőrzés tárgyát képező áru hivatalos helyre történő azonnali beszállítását, amennyiben az ellenőrzés biztonságos és eredményes lefolytatásához az ellenőrzés helyszínén a feltételek nem adottak, illetve az ellenőrzés végrehajtása mások személyi és/vagy vagyonbiztonságát veszélyezteti. Az áru birtokosa köteles az elrendelésnek eleget tenni, és amennyiben vele szemben az eljárás során jogsértés elkövetésének gyanúja nem merül fel, kérheti igazolt költségeinek megtérítését,

f)431 bűncselekmény gyanúja esetén halaszthatatlan nyomozási cselekményként lefoglalás foganatosítására és a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nyomozó hatóság felé a szükséges intézkedések megtételére; amennyiben az intézkedő pénzügyőr pénzügyi nyomozó, a rá vonatkozó szabályok szerint jár el. A NAV nyomozó hatósága hatáskörébe tartozó bűncselekmény gyanúja esetén ez a jogosultság és kötelezettség a szolgálaton kívül levő pénzügyőrre is vonatkozik akkor, ha az esetnél szolgálatban levő pénzügyőr nincs jelen, vagy ha a szolgálatban levő pénzügyőrt az intézkedésben segíteni kell, feltéve, hogy az intézkedés szükségességének időpontjában a szolgálaton kívül lévő pénzügyőr intézkedésre alkalmas állapotban van,

g)432 bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésén tetten ért, illetve annak elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt, valamint azt a személyt, akinek őrizetbe vételét rendelték el, további intézkedés megtétele, illetve eljárási cselekmény foganatosítása céljából elfogni és a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz előállítani. Az előállítás csak a céljának eléréséhez szükséges ideig tarthat, de a nyolc órát nem haladhatja meg. Ezt az időtartamot a NAV előállítást foganatosító vámszervének, illetve nyomozó szervének vezetője, illetve az előállítást foganatosító kirendeltség operatív vezetését ellátó vezető egy alkalommal, négy órával meghosszabbíthatja. Az előállítottat szóban vagy írásban az előállítás okáról tájékoztatni kell, és az előállítás időtartamáról részére igazolást kell kiállítani,

h)433 ön- és közveszély okozására alkalmas tárgy vagy tárgyi bizonyíték előtalálása érdekében – előzetes figyelmeztetés után – átvizsgálni azon személy ruházatát, akivel szemben személyi szabadságot korlátozó intézkedést foganatosítanak; az átvizsgálást – halaszthatatlan eset kivételével – az intézkedés alá vonttal azonos nemű személy végezheti; az intézkedés nem történhet szeméremsértő módon,

i)434 a körözési nyilvántartási rendszerről és a személyek, dolgok felkutatásáról és azonosításáról szóló törvény szerinti körözött személyek nyilvántartásában szereplő, a körözés alapján előállítandó személyt, az intézkedés helye szerint illetékes rendőrkapitányságon előállítani,

j)435 a végrehajtás alá vonható ingó vagyontárgyak lefoglalására.

(1a)436 Az (1) bekezdés i) pontja szerint előállított személy átszállításáról, az intézkedést elrendelő vagy az intézkedésben megjelölt hatóság elé állításáról az előállítást elrendelő hatóság gondoskodik. Az előállítás csak a céljának eléréséhez szükséges ideig tarthat, de a nyolc órát nem haladhatja meg. Ezt az időtartamot indokolt esetben a NAV előállítást foganatosító szervének vezetője egy alkalommal, négy órával meghosszabbíthatja. Az előállítás időtartamát a pénzügyőr intézkedésének kezdetétől kell számítani. Az előállítottat szóban vagy írásban az előállítás okáról tájékoztatni kell, és az előállítás időtartamáról részére igazolást kell kiállítani.

(2) Amennyiben gyanú merül fel arra, hogy az ellenőrzés alá vont személy testében, testüregében kábítószert vagy kábítószernek minősülő anyagot szállít, a pénzügyőr jogosult az ilyen személy beleegyezésével vizeletvétel és orvosi vizsgálat elrendelésére. A beleegyezés megtagadása esetén a NAV illetékes vámszervének vezetője, illetve eljáró kirendeltsége operatív vezetését ellátó vezetője felhatalmazó kérelmet terjeszt elő az illetékes ügyészséghez. Ilyen esetben a vizeletvétel és az orvosi vizsgálat csak az ügyész felhatalmazásával rendelhető el. A feltartóztatás és az orvosi vizsgálat időtartama a nyolc órát nem haladhatja meg.

(3)437 A 36. § (1) bekezdés h) pontban meghatározott intézkedés alkalmazása miatt a 39. § (5)–(6) bekezdés szerinti panasznak van helye. A panasz előterjesztésére az jogosult, akinek az intézkedés jogát vagy jogos érdekét sértette.

(4)438 A 36. § (2) bekezdésben meghatározott intézkedés alkalmazása ellen csak amiatt van helye a 39. § (5)–(6) bekezdés szerinti panasznak, ha az érintett beleegyezése megtagadása ellenére ügyészi felhatalmazás nélkül rendelték el a vizeletvételt és az orvosi vizsgálatot, illetve akkor, ha a feltartóztatás és az orvosi vizsgálat időtartama a nyolc órát meghaladta.

(5)439 A 39. § (5)–(6) bekezdés szerinti panasznak nincs halasztó hatálya.

37. § A NAV a bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló törvény, az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvény, a Schengeni Végrehajtási Egyezmény keretében történő együttműködésről és információcseréről szóló törvény, valamint a vonatkozó nemzetközi szerződések és az Európai Unió jogi aktusai alapján együttműködik a külföldi és a nemzetközi rendvédelmi szervekkel.

Rejtett ellenőrzés elrendelése440

37/A. §441 A NAV nyomozó hatósága a 13. § (7) bekezdésében meghatározott célból rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés elhelyezését rendelheti el a Schengeni Információs Rendszerben

a) arra a személyre, akiről

aa) megalapozottan feltehető, hogy az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény 1. melléklete által meghatározott súlyos bűncselekményt fog elkövetni (készít elő),

ab) okkal feltételezhető, hogy az a) pont aa) alpontjában meghatározott bűncselekményt követ el a Schengeni Információs Rendszert alkalmazó állam területén, különös tekintettel az általa elkövetett múltbeli bűncselekményekre,

b) az a) pontban meghatározott személlyel kapcsolatba hozható a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcseréről, továbbá egyes rendészeti tárgyú törvények ezzel, valamint a Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról szóló 2012. évi CLXXXI. törvény 10. § (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott tárgyakra.

A Schengeni Információs Rendszerben elhelyezett rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés végrehajtása442

37/B. §443 (1) Ha a pénzügyőr az intézkedés során megállapítja, hogy az intézkedéssel érintett személy vagy tárgy azonos a Schengeni Információs Rendszerben elhelyezett rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés szerinti személlyel vagy tárggyal, a rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés végrehajtása során a 36. § (1) bekezdésében meghatározott intézkedéseket foganatosíthatja.

(2) A pénzügyőr a rejtett ellenőrzésre történő utalás és a rejtett ellenőrzés céljának veszélyeztetése nélkül – kizárólag annak az intézkedésnek a tényét és célját közölheti, amelynek során a rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés végrehajtására sor kerül.

(3) A pénzügyőr a rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés végrehajtásakor az intézkedése során rögzítendő adatokon túl – ha ez a rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés végrehajtásának célját nem veszélyezteti – az alábbi adatokat rögzítheti, és továbbíthatja a jogszabályban meghatározott szerven keresztül az adott rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzést kibocsátó hatóságnak:

a) az intézkedéssel érintett személy vagy jármű megtalálásának ténye, körülményei,

b) az intézkedés helye, ideje, indoka,

c) az utazás útvonala és az úti cél,

d) az intézkedéssel érintett személyt kísérő, illetve az intézkedéssel érintett járműben utazó személyek természetes személyazonosító adatai,

e) a használt jármű azonosításához szükséges adatok,

f) a szállított tárgyakra vonatkozó adatok.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott adatok megszerzése érdekében kényszerítő eszköz nem alkalmazható.

Közös szabályok a kényszerítő eszközökre

38. § (1) A pénzügyőr e törvényben meghatározott jogszerű intézkedése elleni tettleges ellenszegülés megtörésére törvényben meghatározott intézkedést tehet, és kényszerítő eszközt alkalmazhat.

(2)444

(3) A kényszerítő eszközök közül azt kell alkalmazni, amely az eredmény biztosítása mellett az érintett személyre a legkisebb személyi korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár.

(4) A kényszerítő eszköz alkalmazásánál úgy kell eljárni, hogy a testi sérülés, az emberi élet kioltása elkerülhető legyen. Az intézkedés következtében megsérült személy részére – amint az lehetséges – segítséget kell nyújtani. A pénzügyőr gondoskodik arról, hogy a sérültet orvos elláthassa, és kórházi elhelyezése esetén a hozzátartozó erről értesüljön.

(5) A kényszerítő eszköz alkalmazása előtt az ellenszegülőt – ha a körülmények ezt lehetővé teszik – fel kell szólítani az ellenszegülés megszüntetésére, és figyelmeztetni kell arra, hogy kényszerítő eszköz alkalmazására kerül sor.

39. § (1) Testi kényszer kivételével kényszerítő eszköz nem alkalmazható – a jogos védelem esetét kivéve – a láthatóan terhes nővel és a gyermekkorúval szemben.

(2) A kényszerítő eszköz alkalmazásáról a pénzügyőr a szolgálati elöljárójának jelentést tesz.

(3) A pénzügyőr kényszerítő eszközt saját elhatározásából vagy utasításra használhat.

(4) A 40. §–50. §-okban meghatározott kényszerítő eszközök alkalmazása miatt panasznak, mint jogorvoslatnak van helye. A panasz előterjesztésére az jogosult, akinek az intézkedés jogát vagy jogos érdekét sértette.

(5) A panaszt az intézkedést követő 8 napon belül az intézkedést foganatosító vámszervnél (kirendeltségnél), illetve nyomozó szervnél lehet előterjeszteni. A panaszt a beérkezéstől számított 15 napon belül az intézkedést foganatosító vámszerv vezetője (az intézkedést foganatosító kirendeltség operatív vezetését ellátó vezetője), illetve nyomozó szerv vezetője indokolással ellátott határozattal bírálja el, amely ellen a közléstől számított 8 napon belül a határozatot hozó vámszervnél (kirendeltségnél), illetve nyomozó szervnél benyújtandó, de az elbírálásra jogosult felettes szervhez címzett fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezést az ügy összes iratával a fellebbezési határidő leteltétől számított nyolc napon belül kell felterjeszteni, kivéve, ha a panaszt elbíráló határozatot hozó vámszerv (kirendeltség), illetve nyomozó szerv a határozatát visszavonja, vagy a fellebbezésnek megfelelően módosítja, kijavítja vagy kiegészíti.

(6) A felettes szerv a fellebbezés beérkezésétől számított 15 napon belül, indokolással ellátott határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyja, megváltoztatja vagy megsemmisíti. Ha az érdemi határozat hozatalához nincs elég adat, vagy a tényállás további tisztázása szükséges, a felettes szerv maga intézkedik a tényállás kiegészítése iránt, vagy a határozat megsemmisítése mellett az elsőfokú határozatot hozó vámszervet (kirendeltséget), illetve nyomozó szervet új eljárásra utasíthatja. A felettes szerv határozatát írásban, a panaszt elbíráló határozatot hozó vámszerv (kirendeltség), illetve nyomozó szerv útján kell közölni a fellebbezővel. A felettes szerv határozata közigazgatási határozat, amelynek bírósági felülvizsgálatát – a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatára vonatkozó szabályok szerint – kérheti az, aki a (4) bekezdés szerint panasz előterjesztésére jogosult.

Testi kényszer

40. § (1) A pénzügyőr – intézkedése során – az ellenszegülés megtörésére testi erővel cselekvésre vagy a cselekvés abbahagyására kényszerítést (testi kényszert) alkalmazhat.

(2) A testi kényszer alkalmazása során a pénzügyőr felhasználhatja az önvédelmi fogásokat is.

Vegyi eszközök, elektromos sokkoló eszköz, rendőrbot, illetve más eszköz alkalmazása445

41. § (1)446 A pénzügyőr a szolgálatban kényszerítő eszközként rendszeresített vegyi vagy elektromos sokkoló eszközt, rendőrbotot, ezek hiányában más e célra alkalmas eszközt alkalmazhat:

a) a saját testi épségét, illetve az őrzésére bízott vagyon biztonságát közvetlenül veszélyeztető támadás elhárítására,

b) a jogszerű intézkedésével szembeni ellenszegülés megtörésére.

(2) A pénzügyőr által alkalmazható vegyi, elektromos sokkoló eszköz rendszeresítéséről a kijelölt miniszter a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben rendelkezik.

Szolgálati kutya alkalmazása

42. § (1) A pénzügyőr szájkosárral ellátott szolgálati kutyát – pórázon vagy anélkül – kényszerítő eszközként alkalmazhat, ha a testi kényszer alkalmazásának feltételei fennállnak.

(2) A pénzügyőr szájkosár nélküli szolgálati kutyát pórázon vezetve alkalmazhat az intézkedése elleni tettleges ellenállás leküzdéséhez.

(3) A pénzügyőr szájkosár és póráz nélküli szolgálati kutyát alkalmazhat a személye ellen intézett támadás vagy az életét, testi épségét közvetlenül fenyegető magatartás elhárítására.

Útzár telepítése, megállásra kényszerítés447

43. §448 (1) A pénzügyőr a NAV nyomozó hatósága hatáskörébe tartozó bűncselekmény felderítése, megakadályozása céljából, illetve az elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy, valamint a bűncselekmény elkövetőjének elfogására útzár telepítését kérheti az illetékes rendőrhatóságtól.

(2) A NAV nyomozó hatósága hatáskörébe tartozó bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy, illetve a NAV nyomozó hatósága hatáskörébe tartozó bűncselekmény elkövetőjének elfogása érdekében – ha járművel menekül – a pénzügyőr mások személyét és biztonságát nem veszélyeztetve a járművet követheti és megállásra kényszerítheti.

Bilincs alkalmazása

44. § (1) A pénzügyőr bilincset alkalmazhat a személyi szabadságában korlátozni kívánt vagy korlátozott személy:

a) támadásának megakadályozására,

b) tettleges ellenszegülésének megtörésére,

c) szökésének megakadályozására,

d) önkárosításának megakadályozására.

(2) A bilincs használata alkalmával kerülni kell a testi sérülés és egészségromlás okozását. A bilincs használatáról készült jelentésben utalni kell arra, hogy a bilincs alkalmazására milyen okból került sor, és a bilincselés következtében történt-e sérülés. Ha a megbilincseltet más hatóságnak átadják, a jelentés egy példányát e hatóságnak meg kell küldeni.

Lőfegyverhasználat

45. § (1) A pénzügyőrt a lőfegyver-használati jog az e törvényben meghatározottak szerint illeti meg.

(2) Ha e törvény szerint a lőfegyverhasználat feltétele fennáll, a pénzügyőr lőfegyverként elsősorban a rendszeresített szolgálati fegyvert, ennek hiányában más tárgyat is fegyverként használhat.

(3) A pénzügyőr szolgálati fegyverének rendszeresítésére a kijelölt miniszter a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben rendelkezik.

(4) Lőfegyverhasználatnak csak a szándékosan, személyre leadott lövés minősül. Nem lőfegyverhasználat a véletlenül bekövetkezett, állatra, tárgyra leadott vagy a figyelmeztető lövés.

(5) A pénzügyőr a lőfegyverét saját elhatározásából vagy utasításra használja.

(6) Tilos a szolgálati fegyvert elővenni, bárkire ráfogni, tüzelési készenlétbe helyezni, vagy valakivel szemben a fegyverhasználatot kilátásba helyezni, ha a lőfegyverhasználatnak az e törvényben meghatározott feltételei nem valósultak meg.

(7) A jogosulatlan lőfegyverhasználat büntetőjogi és fegyelmi eljárást von maga után.

46. § A pénzügyőr – szolgálatának jogszerű teljesítése közben – lőfegyverhasználatra jogosult:

a) az élet elleni közvetlen fenyegetés vagy támadás elhárítására,

b) a testi épséget súlyosan veszélyeztető közvetlen támadás elhárítására, valamint

c) a Be. által a NAV nyomozóhatósági hatáskörébe utalt bűncselekmény lőfegyverrel, robbanóanyaggal vagy az élet kioltására alkalmas más eszközzel való elkövetésének megakadályozására.

47. § Nincs helye lőfegyverhasználatnak, ha

a) az olyan személy életét, testi épségét veszélyezteti, akivel szemben a fegyverhasználat feltételei nem állnak fenn,

b) a lőfegyverhasználat célja tárgyra vagy állatra leadott lövéssel is elérhető.

48. § (1) A lőfegyverhasználatot a következő sorrendben meg kell előznie:

a) felhívásnak, hogy a személy a támadással hagyjon fel,

b) más kényszerítő eszköz alkalmazásának,

c) figyelmeztetésnek, hogy lőfegyverhasználat következik,

d) figyelmeztető lövésnek.

(2) A lőfegyverhasználatot megelőző figyelmeztetést érthetően, határozottan, „a törvény nevében fegyvert használok” szavakkal kell megtenni.

(3) A figyelmeztető lövést olyan irányban kell leadni, hogy az senkit se veszélyeztessen és lehetőleg kárt se okozzon.

49. § (1) A lőfegyverhasználatot megelőző intézkedések részben vagy teljesen mellőzhetők, ha az eset összes körülményeire tekintettel a megelőző intézkedésekre már nincs idő, és a késedelem a saját vagy más személy életét, testi épségét közvetlenül veszélyezteti.

(2) Ha a lőfegyverhasználatot megelőző intézkedések valamelyikével a támadást elhárították, lőfegyverhasználatra nem kerülhet sor.

50. § (1) A lőfegyverhasználatról a pénzügyőr haladéktalanul jelentést tesz közvetlen elöljárójának, illetve haladéktalanul értesíti a közvetlen vezetőjét, és annak megérkezéséig a helyszínt biztosítja.

(2) A lőfegyverhasználat jogszerűségét és szakszerűségét az érintett szerv vezetője vizsgálja.

IV. Fejezet

TITKOS INFORMÁCIÓGYŰJTÉS

Általános rendelkezések

51. § (1)449 A NAV bűnügyi főigazgatósága és a bűnügyi főigazgatóság középfokú szervei (a továbbiakban: felhatalmazott szervek) a Be. által a NAV nyomozóhatósági hatáskörébe utalt bűncselekmény elkövetésének megelőzésére, megakadályozására, felderítésére, megszakítására, az elkövető kilétének megállapítására, elfogására, tartózkodási helyének megállapítására, bizonyítékok megszerzésére, valamint a büntetőeljárásban résztvevők és az eljárást folytató hatóság tagjainak, az igazságszolgáltatással együttműködő személyek védelme érdekében – e törvény keretei között – titokban információt gyűjthetnek.

(2) Az (1) bekezdés alapján tett intézkedések, az abban érintett természetes és jogi személyek, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek adatai nem hozhatók nyilvánosságra.

(3) A felhatalmazott szervek, valamint a beszerzett adat és az információgyűjtés ténye tekintetében az ügyész és a bíró a titkos információgyűjtés során – külön engedély nélkül – megismerhetik a minősített adat tartalmát.

52. § E fejezet alkalmazásában:

1. álvásárlás: a fedett nyomozó színlelt vételi szándékán alapuló, a bűncselekmény elkövetőjének elfogása, továbbá a bűncselekmény tárgyi bizonyítékának biztosítása érdekében e dolog vételére irányuló leplezett megállapodás, és annak teljesítése;

2. bizalmi vásárlás: a fedett nyomozónak jogellenes kereskedelmi ügyletként megjelenő olyan leplezett tevékenysége, amelynek során a bűncselekmény tárgyi bizonyítási eszközét képező dolgot vásárol az eladó bizalmának erősítése, a későbbi álvásárlás elősegítése érdekében;

3. ellenőrzött szállítás: a felhatalmazott szervek olyan leplezett tevékenysége, amelynek során – a nemzetközi együttműködés keretében, folyamatos és fokozott ellenőrzés mellett – lehetővé teszik a megfigyelés alatt álló elkövető számára az általa birtokolt, a bűncselekménye tárgyi bizonyítási eszközét képező dolognak az ország területére történő behozatalát, más ország területére irányuló kivitelét, az ország területén történő átszállítását annak érdekében, hogy a bűncselekmény elkövetői a lehető legszélesebb körben felderíthetők legyenek, a nemzetközi bűncselekmény tényállása megállapíthatóvá váljék;

4. fedett nyomozó: a titkos információgyűjtés keretében eljáró – kilétét leplező – pénzügyi nyomozó;

5. mintavásárlás: az informátor, a bizalmi személy, a felhatalmazott szervekkel titkosan együttműködő más személy vagy a fedett nyomozó által végrehajtott olyan leplezett ügylet, amelynek célja, hogy a bűncselekmény felderítése érdekében a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható anyagok, tárgyak, eszközök vagy ezek mintái, alkatrészei további vizsgálat céljából a felhatalmazott szervek birtokába kerüljenek, illetve a bűncselekmény történeti tényállása megismerhető legyen;

6.450 súlyos bűncselekmény: az a NAV nyomozóhatósági hatáskörébe tartozó bűntett, amelyet a törvény ötévi, vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyeget.

Bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtés

53. § (1) A felhatalmazott szervek a bűnmegelőzési, bűnüldözési, felderítési és nyomozási (a továbbiakban: bűnüldözési) feladataik teljesítése érdekében

a) informátort, bizalmi személyt vagy a NAV-val titkosan együttműködő más személyt vehetnek igénybe,

b) az eljárás céljának leplezésével (puhatolás) vagy a kilétét leplező fedett nyomozó igénybevételével információt gyűjthetnek, adatot ellenőrizhetnek,

c) saját személyi állományuk, valamint a velük együttműködő személy és a pénzügyi nyomozói jelleg leplezésére, védelmére fedőokiratot állíthatnak ki, használhatnak fel, fedőintézményt hozhatnak létre, és tarthatnak fenn,

d) a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható és vele kapcsolatban lévő személyt, valamint a bűncselekménnyel kapcsolatba hozható helyiséget, épületet és más objektumot, terep- és útvonalszakaszt, járművet, eseményt megfigyelhetnek, arról információt gyűjthetnek, az észlelteket hang, kép, egyéb jel vagy nyom rögzítésére szolgáló technikai eszközzel (a továbbiakban: technikai eszköz) rögzíthetik,

e) a bűncselekmény elkövetőjének leleplezésére vagy a bizonyítás érdekében, indokolt esetben – sérülést vagy egészségkárosodást nem okozó – csapdát alkalmazhatnak,

f) mintavásárlás végzése érdekében informátort, bizalmi személyt, a felhatalmazott szervekkel titkosan együttműködő más személyt vagy fedett nyomozót, továbbá – az ügyész engedélyével – álvásárlás, bizalmi vásárlás, bűnszervezetbe való beépülés, illetve – a 37. § rendelkezéseinek figyelembevételével – ellenőrzött szállítás folytatása érdekében fedett nyomozót alkalmazhatnak,

g)451 ha a bűncselekmény megelőzésére, megakadályozására, felderítésére, az elkövető elfogására, kilétének megállapítására nincs más lehetőség, a sértettet szerepkörében – életének, testi épségének megóvása érdekében – pénzügyi nyomozó – ide nem értve a nem hivatásos pénzügyi nyomozót – igénybevételével helyettesíthetik.

h)452 hírközlési rendszerekből és egyéb adattároló eszközökből információt gyűjthetnek.

(2)453 Az (1) bekezdésben foglaltak teljesítésére a NAV a természetes személyekkel, a jogi személyekkel vagy a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel titkos együttműködési megállapodást köthet. Ennek keretében a NAV kezdeményezheti a bűnüldözés szempontjából különleges fontosságú ilyen szervezetek munkatársával hivatásos szolgálati, kormányzati szolgálati jogviszony, közszolgálati jogviszony, illetve munkaviszony létesítését.

(3) Az e törvényben meghatározott feladatok ellátása érdekében a NAV – külön megállapodás alapján meghatározott időtartamra – a (2) bekezdés szerinti jogviszony létesítését kezdeményezheti a (2) bekezdés hatálya alá tartozó szervezeteknél.

(4)454 A NAV nem kezdeményezheti a (2) bekezdés szerinti jogviszony létesítését bíróságnál, ügyészségnél, az Alkotmánybíróságnál, az Állami Számvevőszéknél, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalánál, a Köztársasági Elnök Hivatalánál és az Országgyűlés Hivatalánál.

(5) A foglalkoztatás pénzügyi nyomozói jellegével kapcsolatos speciális szabályokat – a hatályos jogszabályok keretei között – a NAV és az érintett szervezet külön megállapodása tartalmazza.

(6) Rendvédelmi szerv és nemzetbiztonsági szolgálat fedőintézményként, okmánya fedőokmányként csak az illetékes miniszter és az érintett szervezet országos vezetőjének tájékoztatásával alkalmazható.

(7) A felhatalmazott szervek az informátor, a bizalmi személy, a NAV-val titkosan együttműködő más személy, a fedett nyomozó, valamint a fedőokirat és a fedőintézmény védelme érdekében a közigazgatási nyilvántartásokban, így különösen a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban, a személyi igazolvány nyilvántartásban, az anyakönyvi nyilvántartásban, az úti okmány nyilvántartásban, a gépjárművezetői engedély és gépjármű nyilvántartásban, az ingatlan-nyilvántartásban, a cégnyilvántartásban fedőadatokat helyezhetnek el. A fedőadatokat törölni kell, ha az elhelyezés alapjául szolgáló bűnüldözési érdek megszűnt.

(8) Az informátor, a bizalmi személy, a NAV-val titkosan együttműködő más személy által a titkos információgyűjtés keretében másnak okozott kár megtérítésére az 57. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

Leplezett figyelés elrendelése

54. §455

A Schengeni Információs Rendszerben elhelyezett leplezett figyelésre irányuló jelzés
végrehajtása

55. §456

Az együttműködők díjazása

56. § A felhatalmazott szervek a velük együttműködők tevékenységéért indokolt mértékű anyagi ellenszolgáltatást nyújthatnak.

A feljelentés elutasításának, vagy a nyomozás megszüntetésének
kilátásba helyezése

57. § (1) A felhatalmazott szervek az ügyész hozzájárulásával a Be. 175. §-ának (1) bekezdése alapján a feljelentés elutasításának, vagy a Be. 192. §-ának (1) bekezdése alapján a nyomozás megszüntetésének kilátásba helyezésével információszolgáltatásban állapodhatnak meg a bűncselekmény elkövetőjével, ha a megállapodással elérhető bűnüldözési célhoz fűződő érdek jelentősebb, mint az állam büntetőjogi igényének érvényesítéséhez fűződő érdek.

(2) Az (1) bekezdés szerinti megállapodás létrejötte esetén a Be. 175. §-ának (3)–(4) bekezdése alapján a NAV az elkövető által a sértettnek okozott kárt megtéríti, az ehhez szükséges fedőokiratot elkészítheti, illetve titoktartási megállapodás megkötését kezdeményezheti.

(3) Nem köthető a Be. 175. §-ának (6), valamint a 192. §-ának (3) bekezdése alapján megállapodás azzal a személlyel, aki olyan bűncselekményt követett el, amellyel más életét szándékosan kioltotta.

A feljelentés elutasítása vagy a nyomozás megszüntetése
a fedett nyomozóval szemben

58. § (1) Bűncselekmény megalapozott gyanúja esetén az ügyész a Be. 175. §-ának (2) bekezdése alapján a feljelentést határozattal elutasítja, vagy a Be. 192. §-ának (2) bekezdése alapján a nyomozást megszünteti, ha az 53. § (1) bekezdésének f) pontja szerint a fedett nyomozó által a szolgálati feladata teljesítése közben elkövetett bűncselekmény bűnüldözési érdeket szolgál, és az jelentősen meghaladja az állam büntetőjogi igényének érvényesítéséhez fűződő érdeket.

(2) A Be. 175. §-ának (3) és (4) bekezdése alapján a fedett nyomozó által a sértettnek okozott kár megtérítésére, az ehhez szükséges fedőokirat elkészítésére, illetve a titoktartási megállapodás megkötésének kezdeményezésére az 57. § (2) bekezdésében írt rendelkezést kell alkalmazni.

(3) A Be. 175. §-ának (6), valamint a 192. §-ának (3) bekezdése alapján az (1) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók, ha a fedett nyomozó olyan bűncselekményt követett el, amellyel más életét szándékosan kioltotta.

Adatkérés

59. § (1)457 A felhatalmazott szervek vezetői az ügyész jóváhagyásával a kétévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő, szándékos bűncselekmény felderítése érdekében az üggyel összefüggő adatok szolgáltatását igényelhetik az önkormányzati adóhatóságtól, a szolgáltatást nyújtó postai szolgáltatótól, elektronikus hírközlési szolgáltatótól, az egészségügyi és a hozzá kapcsolódó adatot kezelő szervtől, továbbá a banktitoknak, fizetési titoknak, értékpapírtitoknak, pénztártitoknak, biztosítási titoknak és egyéb üzleti titoknak minősülő adatot kezelő szervtől. A felhatalmazott szervek az adatszolgáltatás teljesítésére határidőt jelölhetnek meg. Az adatszolgáltatás ingyenes és nem tagadható meg. Az így kapott információ csak a megkeresésben megjelölt célra használható fel.

(2) A felhatalmazott szervek vezetői az (1) bekezdés szerinti bűncselekmény felderítése érdekében az ügyész jóváhagyásával vehetnek át adatot a NAV adóztatási szerveitől, illetve vámszerveitől.

(3) A „halaszthatatlan intézkedés” jelzéssel ellátott, előzetes ügyészi jóváhagyást nélkülöző megkeresést haladéktalanul teljesíteni kell. „Halaszthatatlan intézkedés” jelzéssel ellátott megkeresés abban az esetben bocsátható ki, ha a késedelem veszéllyel jár és az ügy szervezett bűnözéssel függ össze. Az ügyész jóváhagyása iránt a megkereséssel egyidejűleg intézkedni kell. Ha az ügyész a jóváhagyását megtagadja, a felhatalmazott szervek az így beszerzett adatokat haladéktalanul megsemmisítik.

A titkos információgyűjtéssel kapcsolatos sajátos gazdálkodási szabályok

60. § (1) A NAV bűnügyi főigazgatósága a költségvetésében az alaptevékenységgel összefüggő speciális működési kiadásainak fedezésére elkülönített előirányzatot szerepeltethet. A speciális működési kiadásokat összevontan – az általános számviteli szabályoktól eltérően – egy összegben kell szerepeltetni.

(2) Speciális működési kiadásnak minősülnek a NAV titkos információgyűjtő tevékenységéhez, a titkos információgyűjtés eszközeinek és módszereinek alkalmazásához közvetlenül kötődő személyi és tárgyi vonatkozású kiadások.

(3)458 A felhatalmazott szervek fedőintézményben szolgálatot teljesítő hivatásos állományú tagjának a hivatásos szolgálati jogviszonya alapján, illetve a nem hivatásos pénzügyi nyomozónak a kormányzati szolgálati jogviszonya alapján kifizetett jövedelméből az adott évi adótábla legmagasabb adókulcsa alkalmazásával kell az adót levonni és befizetni az adóhatóságnak. Az érintettnek ezt a jövedelmet nem kell az összevont adóalapjába beszámítania, azt nem kell bevallania, a kifizetőnek pedig nem kell erről személyre szólóan adatot szolgáltatnia, illetve az érintett részére igazolást kiadnia.

(4) A NAV nyomozó hatósága által az 56. §-ban meghatározott együttműködő magánszemély részére nyújtott díjazás esetén a személyi jövedelemadó-levonási és befizetési kötelezettséget a NAV bűnügyi főigazgatósága teljesíti. A kifizetett összegből 20%-os forrásadót kell levonni és befizetni az adóhatóságnak. E jövedelemnek az összevont adóalapba történő beszámítására, a jövedelem bevallására, a kifizető adatszolgáltatására, az igazolás kiadására a (3) bekezdésben foglalt rendelkezést kell alkalmazni.

61. § (1) A NAV feladatai teljesítése érdekében – a fedésül szolgáló intézmény típusára vonatkozó jogszabályok előírásai szerint – fedőintézményt hozhat létre, és tarthat fenn. Fedőintézményként költségvetési szerv nem hozható létre.

(2) A fedőintézmény létrehozása és – szükség esetén – fenntartása a NAV bűnügyi főigazgatósága költségvetéséből történik. Az ehhez szükséges kiadások speciális működési kiadásnak minősülnek. A szükséges pénzügyi eszközök forrását a titkosság megtartása mellett kell biztosítani.

(3) Ha a fedőintézmény megszűnik, vagyona a NAV bűnügyi főigazgatóságát illeti.

(4) Az államháztartásról szóló törvény rendelkezései a fedőintézményre nem vonatkoznak.

(5) A felhatalmazott szervek a 60. § (2) bekezdésében meghatározott körben külön korlátozás nélkül valutát kezelhetnek.

62. § (1) A speciális működési kiadás felhasználásának külső szerv által történő ellenőrzése kizárólag törvényességi szempontból történhet. E körben célszerűségi és eredményességi szempont szerinti ellenőrzés nem végezhető.

(2) A NAV, illetve a NAV nyomozó hatósága gazdálkodásának külső szerv által történő ellenőrzése során az ellenőrzést végző szerv birtokába nem kerülhet olyan adat, amely a titkos információgyűjtés során keletkezett információra, annak forrására, illetve az alkalmazott titkos információgyűjtő módszer konkrét jellegére utal.

(3) A bűnügyi főigazgatóság a biztonsági követelmények érvényesítése érdekében a társadalombiztosítási, egészségügyi, adó-elszámolási, költségvetési, pénzügyi, statisztikai adatszolgáltatással, a maradandó értékű irat védelme érdekében végzett levéltári ellenőrzéssel, valamint a speciális működési költségek körébe tartozó valuta-felhasználással kapcsolatos eljárási szabályokat – a törvényi előírások keretei között – az illetékes szervezetekkel külön megállapodásban rögzíti.

Bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés

63. § (1)459 A felhatalmazott szervek bírói engedéllyel az 51. § (1) bekezdésében meghatározott bűnüldözési célból a súlyos bűncselekmények esetében, valamint a (3) bekezdésben meghatározott esetekben a nyomozás elrendeléséig

a) magánlakást és telephelyet titokban átkutathatnak, az észlelteket technikai eszközökkel rögzíthetik,

b) a magánlakásban és telephelyen történteket technikai eszközök segítségével megfigyelhetik és rögzíthetik,

c) postai küldeményt, valamint beazonosítható személyhez kötött zárt küldeményt felbonthatnak, ellenőrizhetik, és azok tartalmát technikai eszközökkel rögzíthetik,

d) elektronikus hírközlési szolgáltatás útján továbbított kommunikáció tartalmát megismerhetik, az észlelteket technikai eszközzel rögzíthetik, valamint

e) számítástechnikai eszköz vagy rendszer útján továbbított vagy azon tárolt adatokat megismerheti, rögzítheti és felhasználhatja.

(2) Az (1) bekezdés c)–e) pontjában meghatározott eszközök alkalmazása során gyűjtött, a titkos információgyűjtés alapjául szolgáló eljárásban nyilvánvalóan nem érintett személyekre vonatkozó adatokat haladéktalanul meg kell semmisíteni, azok a továbbiakban nem kezelhetők és nem használhatók fel.

(3)460 A felhatalmazott szervek az (1) bekezdésben felsorolt titkos információgyűjtésre szolgáló eszközöket és módszereket (a továbbiakban: különleges eszközök) az ott meghatározottak szerint alkalmazhatják

a)461 az (1) bekezdésben nem említett, a NAV nyomozóhatósági hatáskörébe utalt, üzletszerűen vagy bűnszövetségben elkövetett, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény,

b) az (1) bekezdésben vagy az a) pontban meghatározott bűncselekmény kísérlete, illetve – ha az előkészületet a törvény büntetni rendeli – előkészülete

esetén.

(4)462 Az (1) bekezdés c)–e) pontjaiban foglaltak teljesítéséhez a hírközlési, illetve a távközlési szolgáltató, valamint a postai szervezet köteles a feladatkörébe tartozó esetben a segítséget megadni.

(4a)463 Az (1) bekezdés a)–b) pontjának alkalmazása során magánlakásnak minősül a lakás (üdülő, nyaraló vagy a lakás céljára használt egyéb helyiség, létesítmény, tárgy), az ahhoz tartozó nem lakás céljára szolgáló helyiség, létesítmény, bekerített terület, a nyilvános vagy a közönség részére nyitva álló helyen kívül minden más helyiség vagy terület, továbbá – a közösségi közlekedési eszköz kivételével – a jármű is.

(5) A NAV felhatalmazott szervei a bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtő eszközök alkalmazását a Nemzetbiztonsági Szakszolgálattól rendelik meg.

64. § (1) A különleges eszköz alkalmazása iránti kérelmet a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező felhatalmazott szervek vezetői terjesztik elő.

(2) A kérelemnek tartalmaznia kell:

a) a különleges eszköz alkalmazásának helyét, az alkalmazással érintett nevét, illetve az azonosításra alkalmas – rendelkezésre álló – adatot,

b) az alkalmazni kívánt különleges eszköz megnevezését,

c) az alkalmazás tervezett kezdetét és végét napban és órában meghatározva,

d) az alkalmazás törvényi feltételeinek meglétére vonatkozó indokolást.

(3)464 A különleges eszköz alkalmazását a felhatalmazott szerv székhelye szerint illetékes járásbíróságnak a törvényszék elnöke által kijelölt bírája (a továbbiakban: bíró) engedélyezi.

(4) A bíró a különleges eszköz engedélyezése iránti kérelem benyújtásától számított 72 órán belül indokolt végzéssel határoz, a kérelemnek helyt ad, vagy azt a törvényi feltételek hiánya miatt elutasítja.

(5) A bíró a különleges eszköz alkalmazását, illetve az eszköz igénybevételét esetenként legfeljebb 90 napra engedélyezheti, illetve – a (2) bekezdés szerinti kérelemre – 90 nappal ismételten meghosszabbíthatja.

65. § (1) Ha a különleges eszköz alkalmazásának engedélyezése olyan késedelemmel járna, amely az adott ügyben nyilvánvalóan sértené a bűnüldözés eredményességéhez fűződő érdeket, a felhatalmazott szervek vezetői legfeljebb a bírói döntésig engedélyezhetik a különleges eszköz alkalmazását (sürgősségi elrendelés).

(2) A sürgősségi elrendelés esetén az engedélyezés iránti kérelmet egyidejűleg be kell nyújtani. A kérelem elutasítása esetén sürgősségi elrendelésnek ugyanabból a célból, változatlan indok vagy tényállás alapján ismételten nincs helye.

(3) A felhatalmazott szerv vezetője haladéktalanul elrendeli a különleges eszköz alkalmazásának megszüntetését, ha:

a) az engedélyben meghatározott célját elérte,

b) az engedélyben megállapított határidő lejárt,

c) nyilvánvaló, hogy további alkalmazásától nem várható eredmény,

d) a sürgősséggel elrendelt alkalmazást a bíró nem engedélyezte.

(4) A (3) bekezdés d) pontja esetében a különleges eszköz alkalmazásával rögzített információt haladéktalanul meg kell semmisíteni.

(5) A különleges eszközzel végzett megfigyelés befejezését követő 8 napon belül meg kell semmisíteni a megfigyelés célja szempontjából érdektelen rögzített információt vagy az ügyben nem érintett személy adatait.

(6) A külön engedélyhez kötött titkos információgyűjtés során szerzett és rögzített adatokat az engedélyező bíró bármikor megismerheti.

V. Fejezet

AZ ADATKEZELÉSRE, NYILVÁNTARTÁSRA, ADATSZOLGÁLTATÁSRA,
ADATÁTADÁSRA ÉS ÁTVÉTELRE VONATKOZÓ EGYES SZABÁLYOK

Az adatkezelés általános szabályai

66. § (1)465 A NAV 13. § (1) bekezdésben meghatározott feladatainak, bűnüldözési feladatainak, az Art., a Vtv. és az egyéb adó- és vám jogszabályok alapján hatáskörébe tartozó feladatainak, a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény hatálya alá tartozó hatósági felügyeleti tevékenységgel összefüggő feladatainak, szabálysértési, valamint rendészeti és az egyéb államigazgatási feladatainak ellátásához a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak, a büntetőeljárás alá vontak, a sértettek és egyéb közreműködők, az adóigazgatási és vámigazgatási eljárás, az egyéb közigazgatási, rendészeti, szabálysértési eljárásban az adózók, ügyfelek, egyéb érintettek, eljárás alá vontak, egyéb közreműködők személyes adatait kezeli, továbbá más adatokat kezel.

(2)466 A bűnüldözési feladatokhoz kapcsolódó adatokat, valamint a 78. § szerint egyéb adatkezelés alá vont adatokat elkülönítetten kell kezelni, és – ha törvény eltérően nem rendelkezik – kizárólag a kezelésük alapjául szolgáló célra lehet felhasználni.

(3)467 A NAV az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kezelt adatok nyilvántartásával kapcsolatos adatfeldolgozási feladatok ellátásával csak államigazgatási szervet vagy kizárólagos állami tulajdonú gazdálkodó szervezetet bízhat meg kivéve, ha e korlátozás alól a NAV felügyeletére kijelölt miniszter előterjesztésére a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló törvényben meghatározott egyedi felmentést ad.

67. § (1)468 Az Art., a Vtv. és az egyéb adó- és vám jogszabályok alapján a NAV hatáskörébe tartozó adókötelezettséggel, vámkötelezettséggel, adóigazgatási, vámigazgatási és a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény hatálya alá tartozó hatósági felügyeleti tevékenységgel összefüggő eljárással kapcsolatos, a NAV adóztatási szerve által kezelt adatokat a NAV vámszerve, illetve a NAV vámszerve által kezelt adatokat a NAV adóztatási szerve a feladatkörében eljárva megismerheti, felhasználhatja, ideértve a megismert adatnak az ellenőrzésre történő kiválasztás során történő felhasználását is. Az olyan, a NAV adóztatási szervénél, illetve vámszervénél keletkezett (meglévő) adatot, melyet jogszabály alapján a NAV e bekezdés szerinti másik szerve nyilvántartásának tartalmaznia kell, az adóztatási szerv, illetve a vámszerv elektronikus úton adja át a NAV e bekezdés szerinti másik szervének.

(2) Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a NAV hatáskörébe tartozó adókötelezettséggel, vámkötelezettséggel, adóigazgatási és vámigazgatási eljárással kapcsolatos adatok kezelésére, nyilvántartására, az adatszolgáltatásra, az adatok átvételére és átadására az Art., a Vtv. és az egyéb adó- és vám jogszabályok rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni.

68. § Amennyiben törvény előírja vagy megengedi a NAV és más szervek közötti adatszolgáltatást, illetve adatátadást – ha a technikai feltételek mindkét szervnél adottak –, az adatszolgáltatás, adatátadás, adatátvétel elektronikus úton is teljesíthető.

Bűnügyi adatkezelés

69. § (1) A NAV által bűnüldözési célból gyűjtött és tárolt adatokat, továbbá a különleges adatokat – ha törvény eltérően nem rendelkezik – csak bűnüldözési célra lehet felhasználni.

(2)469 A NAV bűnüldözési feladatainak ellátásához szükséges bűnüldözési adatokat a NAV nyomozó hatósága kezeli.

(3) A NAV (2) bekezdés szerinti szervei – a büntetett előéletre vonatkozó, a bűnüldözési tevékenység során az egyéb bűnügyi személyes adat, valamint az elkövetőnek a büntetőeljárás során figyelembe veendő egészségi állapotára vonatkozó adata kivételével – különleges adatot nem kezelhetnek, kivéve azt a különleges adatot, amelyeknek kezeléséhez az érintett megfelelő tájékoztatás után írásban hozzájárult.

70. § (1) A NAV nyomozó hatósága más szervek által kezelt személyes és egyéb adatokhoz a bűnüldözési feladatok ellátása céljából – törvényben meghatározottak szerint – hozzáférhet, de az adatot bűnüldözési céltól eltérően nem használhatja fel, és – ha törvény eltérően nem rendelkezik – nem továbbíthatja.

(2) A NAV nyomozó hatósága a bűnüldözési feladatok ellátásához más adatkezelési rendszerekből – törvényben meghatározott esetekben és módon – adatokat vehet át. Az adatátvétel tényét mind az adatátadó, mind az adatátvevő szervnél dokumentálni kell.

71. § (1) A NAV nyomozó hatósága a bűnüldözési feladatok ellátásához – a NAV saját nyilvántartásain túl – különösen az alábbi forrásokból gyűjt személyes, illetve egyéb adatokat:

a) állampolgár bejelentése, kérelme, valamint feljelentés, panasz,

b) DNS- és ujjnyomat minta elemzése,

c) bíróság, ügyészség, más hatóság vagy egyéb szerv értesítése,

d) törvény alapján más szervek által vagy külföldről továbbított adatok átvétele,

e) titkos információgyűjtés,

f) a jogszerűen, nyilvánosságra hozatal céljából készített és nyilvánosságra hozott adatállományban, név- és címjegyzékben – így különösen telefonkönyv, szaknévsor, statisztikai névjegyzék – szereplő adat,

g) a természetes személy, jogi személy és egyéb szervezet által saját magáról – például írott vagy elektronikus sajtóban, internetes oldalakon – nyilvánosságra hozott, bárki által hozzáférhető adat.

(2) A NAV nyomozó hatósága a bűnüldözési feladatok ellátása érdekében térítés nélkül kérhet adatokat az alábbi nyilvántartásokból:

1. a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásából,

2. a személyi igazolvány nyilvántartásból,

3.470 az anyakönyvi nyilvántartások rendszeréből,

4. az útiokmány-nyilvántartásból (külföldre utazásban korlátozott személyekre vonatkozó nyilvántartás, útlevélre vonatkozó nyilvántartás),

5. a társadalombiztosítási nyilvántartásból,

6. az önkormányzati adóhatóság által vezetett nyilvántartásból,

7. a közúti közlekedési nyilvántartásokból (az engedély-nyilvántartás, a járműnyilvántartás, a származás-ellenőrzési nyilvántartás, az okmánytár, a parkolási igazolvány nyilvántartás és az előzetes eredetiségvizsgálati nyilvántartás),

8. külön törvény szerinti bűnügyi nyilvántartási rendszer nyilvántartásaiból, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásaiból,

9. a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak nyilvántartásából,

10. a központi idegenrendészeti nyilvántartásból,

11. a menekültügyi nyilvántartásból,

12. a személyszállítást végző légi fuvarozóknak a légi közlekedésről szóló törvény alapján kezelt adatokat tartalmazó adatbázisából,

13. az ügyészség büntetőeljárási szakterületének ügyviteli nyilvántartásából,

14. a bíróságok által vezetett nyilvántartásokból (cégnyilvántartás, társadalmi szervezetek és alapítványok nyilvántartása, gondnokoltak névjegyzéke),

15. a bírósági ügyviteli nyilvántartásból,

16. az ingatlan-nyilvántartásból,

17. az egyéni vállalkozók nyilvántartására kijelölt szerv nyilvántartásából,

18.471 a közjegyzői zálogjogi nyilvántartásból és a hitelbiztosítéki nyilvántartásból,

19.472 a szabálysértési nyilvántartásból.

(3)473 A NAV nyomozó hatósága a bűnüldözési feladatok, illetve a 77. § szerinti feladatok ellátása érdekében – a vonatkozó törvények rendelkezései szerint – a felhasználás céljának megjelölésével adatokat vehet át a banktitoknak, az értékpapírtitoknak és a pénztártitoknak, valamint más egyéb titoknak minősülő adatot törvény alapján kezelő szervtől, továbbá adótitoknak minősülő adatot, iratot vehet át az önkormányzati adóhatóságtól.

(4)474 Az általános munkarend korlátaitól függetlenül kérhető adat a (2) bekezdés 1., 4., 9., 10., 11. és 12. pontjaiban felsorolt nyilvántartásokból, a közúti közlekedési nyilvántartások közül az engedély-nyilvántartásból és a járműnyilvántartásból, valamint a bűnügyi nyilvántartások közül a bűntettesek nyilvántartásából. Az adatkéréseket hiányos és töredékadatok esetén is teljesíteni kell.

(5) A NAV nyomozó hatósága által történő adatátvétel és az adatfelhasználás jogszerűségéért az átvevő szerv vezetője tartozik felelősséggel. Az adattovábbítás tényét mind az adatátadó, mind az adatátvevő szervnél dokumentálni kell.

72. § (1) A NAV nyomozó hatósága a jogszabályban meghatározott bűnüldözési feladatainak ellátása érdekében kezelheti, illetve az e törvényben meghatározott, adatkezelésre feljogosított szervek nyilvántartásából átveheti:

a) a felderítetlenül maradt bűncselekmény kriminalisztikai szempontból fontos jellemzőit a bűncselekmény elkövetőjének felderítéséig, vagy ennek hiányában a büntethetőség elévüléséig,

b)475 a bűncselekmény helyszínén rögzített nyomokat, anyagmaradványokat, eszközöket, szagmintákat a c) pontban meghatározott ideig,

c) a szándékos bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatott személy adatait, ujjlenyomatát, személyleírását, fényképét, hang- és szagmintáját, valamint az elvégzett kriminalisztikai szakértői vizsgálatok adatait a bűncselekmény büntethetőségének elévülésétől, vagy elítélés esetén a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítéstől számított húsz évig,

d) szándékos bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt kihallgatott, illetve ilyen bűncselekmény elkövetése miatt elítélt személy cselekményének kriminalisztikai szempontból fontos jellemzőit a büntethetőség elévüléséig, vagy elítélés esetén a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésig,

e)476 a szervezett bűnözésre utaló cselekményekben érintett, illetve a bűnözői csoportban résztvevő vagy azzal együttműködő személyek, valamint kapcsolataik adatait és kriminalisztikai szempontból fontos jellemzőit az érintett személyre vonatkozóan keletkezett utolsó adatot követő húsz évig,

f) olyan személyek adatait, akikkel szemben nemzetközi kötelezettségvállalás alapján nemzetközi bűnüldözési intézkedéseket kell foganatosítani, valamint e személyek kapcsolatainak adatait és kriminalisztikai szempontból fontos jellemzőit a büntethetőség elévüléséig, vagy a nemzetközi kötelezettségvállalásban meghatározott ideig,

g) az egyes bűncselekmények nyomozása során a felderítéssel és bizonyítással kapcsolatban keletkezett iratokban szereplő személyek és kapcsolataik adatait, illetve az eljárási helyzetükre vonatkozó adatokat, valamint a hozzájuk fűződő nyomozási adatokat az ügyben hozott jogerős ítéletig, vagy a nyomozás megszüntetése esetén a bűncselekmény büntethetőségének elévüléséig,

h)477 a titkos információgyűjtés alkalmazásával érintett személyek adatait és az alkalmazás eredményeként keletkezett adatokat, ha büntetőeljárás nem indul, a titkos információgyűjtés lezárását követő legfeljebb két évig, büntetőeljárás lefolytatása esetén a büntethetőség elévüléséig, elítélés esetén a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésig, illetve legfeljebb húsz évig, együttműködők, valamint fedett nyomozók esetén az együttműködés, illetve a fedett nyomozói tevékenység megszűnésétől számított húsz évig.

(2)478 A NAV adott nyomozóhatósági eljárást lefolytató szervének (bűnügyi főigazgatóság, bűnügyi főigazgatóság középfokú szerve) vezetője az (1) bekezdés b)–h) pontjaiban meghatározott adatok tekintetében – ha bűnüldözési célból elengedhetetlen, továbbá ha az érintett vagy mások jogainak védelme érdekében szükséges – az érintett tájékoztatáshoz, helyesbítéshez, törléshez és zároláshoz való jogának gyakorlását – írásban, a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulás lehetőségére vonatkozó tájékoztatást is tartalmazó indokolással ellátva – megtagadhatja vagy korlátozhatja. Az indokolás mellőzhető, ha az a NAV bűnüldözési feladatának ellátását akadályozza, vagy mások jogainak sérelmével jár. Az indokolás mellőzése esetén a megtagadás okaként az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 19. §-ában foglalt rendelkezés mellett e §-ra kell hivatkozni. Az adat-hozzáférési, helyesbítési és törlési jog korlátozása nem érinti a büntetőeljárásban résztvevőknek a büntetőeljárásról szóló törvényben biztosított jogai gyakorlását.

73. § (1)479 A NAV nyomozó hatósága a bűnüldözési feladatok teljesítése érdekében az adott bűncselekmény felderítése és nyomozása során, illetve a 77. § szerinti feladatok ellátása érdekében – a (3) bekezdés szerinti eltéréssel – adótitoknak, vámtitoknak minősülő adatot, iratot vehet át a NAV adóztatási szervétől, illetve vámszervétől.

(2)480 A NAV nyomozó hatósága a bűnüldözési feladatok teljesítése érdekében az adott bűncselekmény felderítése és nyomozása során, illetve a 77. § szerinti feladatok ellátása érdekében a bűnüldözési rendszereit és a NAV egyéb rendszereit – a (4) bekezdés szerinti eltéréssel – egymással összekapcsolva egyedi adatkezelést végezhet.

(3) Az 59. § (2) bekezdés szerinti esetben a NAV adóztatási szervétől, illetve vámszervétől csak ügyészi jóváhagyással vehető át adótitoknak, vámtitoknak minősülő adat, irat.

(4) Az 59. § (2) bekezdés szerinti esetben a NAV egyéb rendszereiből csak ügyészi jóváhagyással vehető át adat, illetve végezhető összekapcsolt egyedi adatkezelés.

(5) A NAV nyomozó hatósága a bűnüldözési feladatok teljesítése érdekében – ha az adatvédelem feltételei biztosítottak – az adott bűncselekmény felderítése, nyomozása során a bűnüldözési adatkezelési rendszereket más nyomozó hatóság adatkezelési rendszerével összekapcsolva egyedi adatkezelést végezhet.

(6) A (2) bekezdés, (4) és (5) bekezdés szerinti adatkezelés során keletkezett olyan új adatokat, amelyeket a büntetőeljárás során nem használnak fel, törölni kell.

74. § (1) A NAV az eljárásban részt vevők természetes személyazonosító és lakcímadatait, továbbá az ügy azonosító adatait ügyviteli célból, az eljárás megindításától az alapul szolgáló irat selejtezéséig kezeli.

(2) A NAV által kezelt adatokat személyazonosításra alkalmatlan módon, történelmi kutatási, statisztikai vagy tudományos célra lehet felhasználni.

(3) A kijelölt miniszter, a NAV elnöke, a NAV bűnüldözési tevékenységét felügyelő elnökhelyettes, a NAV bűnügyi főigazgatóságának főigazgatója, továbbá a bűnügyi főigazgatóság középfokú szerveinek igazgatója a NAV által kezelt közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát bűnüldözési érdekből megtagadhatja.

75. § (1)481 A NAV a Vízuminformációs Rendszerhez a törvény szerint hatáskörébe tartozó, az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény 1. számú melléklete által meghatározott bűncselekmények megelőzése, felderítése, és nyomozása céljából, meghatározott egyedi ügyben betekintés céljából történő hozzáférést kezdeményezhet. A kezdeményezést a vízuminformációs rendszerhez (VIS) a tagállamok kijelölt hatóságai, valamint az EUROPOL számára a terrorcselekmények és egyéb súlyos bűncselekmények megelőzése, felderítése és kivizsgálása érdekében, betekintés céljából történő hozzáférésről szóló, 2008. június 23-i 2008/633/IB tanácsi határozat (a továbbiakban: 2008/633/IB tanácsi határozat) szerinti kijelölt nemzeti központi hozzáférési ponthoz kell megtenni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti betekintés céljából történő hozzáférést írásban vagy elektronikus úton abban az esetben lehet kezdeményezni, ha

a) a kezdeményező rendelkezésére álló adatok alapján alaposan feltehető, hogy a betekintés céljából történő hozzáférés útján megismerhető adat nélkül az (1) bekezdésben meghatározott valamely bűncselekmény megelőzése, felderítése vagy a bűncselekmény nyomozásának eredményessége érdemben nem biztosítható, és

b) a betekintés céljából történő hozzáférésre az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmények körébe tartozó valamely bűncselekmény megelőzésére, felderítésére vagy nyomozására irányuló egyedi eljárásban van szükség.

(3) A Vízuminformációs Rendszerhez betekintés céljából történő hozzáférésre irányuló, a 2008/633/IB tanácsi határozat szerint kijelölt nemzeti központi hozzáférési pont útján történő adatszolgáltatási kezdeményezésnek a következő adatokat kell tartalmaznia:

a) a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott feltétel igazolására vonatkozó adatok,

b) az eljáró hatóság megnevezése, az egyedi ügy ügyiratszáma, a kezdeményezésre jogosult neve és a VIS nemzeti központi hatóság által biztosított azonosító kódja,

c) a kezdeményezés alapjául szolgáló bűncselekmény minősítése, továbbá

d) a kezdeményezéssel igényelt adat megnevezése és minden egyes igényelt adat tekintetében az arra vonatkozó indokolás, hogy fennáll a (2) bekezdés a) pontjában foglalt feltétel.

(4) A kezdeményezésben a (3) bekezdés d) pontjában foglaltak szerinti adatok megismeréséhez meg kell jelölni az alábbi adatkörök közül azt, amelyhez a betekintés útján való hozzáférés történik:

a) családi név, születéskori családi név (korábbi családi név); utónevek; nem; születési idő, hely és ország,

b) jelenlegi állampolgárság és a születéskori állampolgárság,

c) az úti okmány típusa és száma, a kiállító hatóság, valamint a kiállítás és a lejárat időpontja,

d) a fő úti cél és a tartózkodás tervezett időtartama,

e) az utazás célja,

f) az érkezés és az indulás tervezett időpontja,

g) az első belépés szerinti tervezett határ vagy tranzitútvonal,

h) a lakóhely,

i) az ujjnyomatok,

j) a vízum típusa és a vízumbélyeg száma,

k) a meghívólevelet kibocsátó, illetve a tartózkodás ideje alatt a megélhetési költségeket fedező személy adatai.

(5) A kezdeményezés alapján hozzáféréssel a Vízuminformációs Rendszerből nem vehető át és nem továbbítható adat, ha a (2)–(4) bekezdésben meghatározott feltételek nem teljesülnek. Ha a kezdeményezés alapján a 2008/633/IB tanácsi határozat szerint kijelölt nemzeti központi hozzáférési pont hozzáféréssel a kezdeményezést teljesíti és a hozzáférés a Vízuminformációs Rendszerben találatot eredményez, a NAV részére a kezdeményezésben igényelt adatokon túlmenően továbbíthatók:

a) a vízumkérdőívről származó egyéb adat,

b) a fénykép és

c) bármely – korábban kiadott, elutasított, megsemmisített, visszavont vagy meghosszabbított – vízummal kapcsolatos adat.

(6) A betekintés céljából történő hozzáférés kezdeményezésére csak az a személy jogosult, akinek a feladatköre alapján a NAV elnöke erre felhatalmazást adott, és erről a VIS nemzeti központi hatóságot értesítette. A (3) bekezdés b) pontja szerinti azonosító kódot az értesítést követően a VIS nemzeti központi hatóság bocsátja a kezdeményezésre jogosult személy rendelkezésére. Vissza kell vonni a felhatalmazását annak – és erről a VIS nemzeti központi hatóságot értesíteni kell –, akinek a felhatalmazás alapjául szolgáló feladatköre megszűnt.

76. § (1) A NAV bűnüldözési célú adatkezelési rendszereibe csak

a) a NAV elnöke,

b) a NAV bűnüldözési tevékenységét felügyelő elnökhelyettese,

c) a NAV Központi Hivatala állományába tartozó, az elnök, illetve a bűnüldözési tevékenységét felügyelő elnökhelyettes által erre eseti jelleggel vagy tartósan felhatalmazott személy,

d) a NAV bűnügyi főigazgatóságának és a bűnügyi főigazgatóság középfokú szerveinek a bűnüldözési feladatokat irányító vezetői,

e) a pénzügyi nyomozók,

f) a bűnügyi főigazgatóság és a bűnügyi főigazgatóság középfokú szerveinek bűnüldözési feladatokat irányító vezetői által kijelölt, e szervek állományába tartozó más személy,

g)482

h) a NAV bűnüldözési feladatokat ellátó szerveinek működését ellenőrző szerv tagja,

i) a kijelölt miniszter által irányított minisztériumnak a miniszter által kijelölt kormánytisztviselője, szakmai vezetője,

j)483 a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, elnökhelyettese és köztisztviselője, valamint

k) a törvény által feljogosított más szerv képviselője

tekinthet be, kérhet felvilágosítást, értesítést vagy adatszolgáltatást.

(2) A NAV bűnüldözési célú adatkezelési rendszereiben szereplő adatokról az (1) bekezdésben foglaltakon kívül, törvényben meghatározott feladataik teljesítése érdekében, a cél megjelölésével adatszolgáltatást kérhet:

a) a bíróság,

b) az ügyészség,

c) más nyomozó hatóság,

d) a nemzetbiztonsági szolgálatok,

e) a külpolitikáért felelős miniszter által irányított minisztérium illetékes szerve,

f) a honvédelmi igazgatás illetékes szerve,

g) a NAV-nak az adóztatási szerve és vámszerve az Art., a Vtv. és az egyéb adó- és vám jogszabályok alapján a NAV hatáskörébe tartozó adókötelezettséggel, vámkötelezettséggel, adóigazgatási és vámigazgatási eljárással kapcsolatos feladatokkal összefüggésben,

h)484 a rendőrségről szóló törvényben meghatározott belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó, valamint terrorizmust elhárító szerv.

(3) Az adatszolgáltatást kérő szervek felelősek a (2) bekezdés alapján átvett adatoknak e törvény szerinti kezeléséért. Az ilyen adatfelhasználást kötelesek kimutatni, illetve nyilvántartani.

77. §485 (1) A NAV nyomozó hatósága az Európai Unió tagállamai, valamint az Európai Unió jogi aktusával létrehozott nemzetközi szervezetek és adatkezelési rendszerek részére bűnüldözési célból személyes és bűnüldözési adatokat továbbíthat vagy vehet át az Európai Unió jogi aktusa, illetve két- vagy többoldalú nemzetközi szerződés alapján az ott meghatározott adatkörben és időtartamban.

(2) A NAV nyomozó hatósága által kezelt személyes és bűnüldözési adat harmadik ország, valamint az (1) bekezdésben nem említett nemzetközi szervezet részére bűnüldözési célból nemzetközi szerződés alapján az ott meghatározott adatkörben és időtartamban az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén is csak akkor továbbítható, ha a harmadik ország átvevő hatósága vagy az átvevő nemzetközi szerv feladata bűncselekmények megelőzése, nyomozása, felderítése, büntetőeljárás lefolytatása vagy büntetőjogi szankciók végrehajtása.

(3) Amennyiben utólag megállapításra kerül, hogy hibás adatokat továbbítottak vagy adatokat jogellenesen továbbítottak, erről a címzettet haladéktalanul értesíteni kell.

(4) A nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében végzett adatátadásokról az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben meghatározottak szerint adattovábbítási nyilvántartást kell vezetni.

Egyéb adatkezelés

78. § (1) A NAV feladatainak ellátása céljából – az Art., a Vtv. és az egyéb adó- és vám jogszabályok rendelkezései alapján kezelt adókötelezettséggel, vámkötelezettséggel, adóigazgatási és vámigazgatási eljárással kapcsolatos adatokon, illetve a bűnüldözési adatokon kívül – kezeli még továbbá:

a) a szabálysértésért felelősségre vont személy természetes személyazonosító adatait, lakcímét, az elkövetett cselekmény megjelölését, az alkalmazott büntetést vagy intézkedést, illetve az ügy számát, a szabálysértésért felelősségre vont személyek nyilvántartási rendszerében a felelősséget megállapító határozat jogerőre emelkedésétől számított két évig,

b) az igazoltatott személy természetes személyazonosító adatait, lakcímét, valamint az igazoltatásra okot adó körülmények megjelölését az igazoltatás alá vont személyek nyilvántartási rendszerében az igazoltatástól számított legfeljebb két évig,

c) az áruk szállításában, a jövedéki törvény hatálya alá tartozó termékek ellenőrzésében, valamint az utasok csomagjainak törvényben meghatározott ellenőrzésében érintett személyek természetes személyazonosító adatait, lakcímét, illetve az ellenőrzés eredményét az ellenőrzés alá vont személyek nyilvántartási rendszerében az ellenőrzéstől számított legfeljebb két évig.

(2) Az (1) bekezdés b–c) pontjának rendelkezései nem alkalmazandók az Art. 101–103. §-a alapján tett intézkedésekre.

(3) A NAV hatáskörébe tartozó szabálysértési, rendészeti és egyéb közigazgatási eljárással összefüggő személyes adatok kezelésére a külön törvények rendelkezései az irányadók.

78/A. §486 A NAV biztonsági feladatokat ellátó szervezeti egységének munkatársa célhozkötötten, a NAV elnöke által meghatározottak szerint a NAV által kezelt adatokba – figyelemmel a 76. § (1) bekezdés c) pontjára is – betekinthet, egyedi adatkezelést végezhet.

79. § A NAV vámszerve az elektronikus úton kapcsolatot tartó ügyfél azonosítása érdekében nyilvántartja az elektronikus úton kapcsolatot tartó természetes személy (felhasználó) természetes személyazonosító adatait, lakcímét, elektronikus levélcímét, adóazonosító jelét, állampolgárságát.

80. §487 (1) Az információs technológia vámügyi alkalmazásáról szóló 2009/917/IB tanácsi határozattal összefüggésben az EU váminformációs rendszerének adataihoz való közvetlen hozzáférésre, nemzeti hatóságként a NAV jogosult.

(2) A nemzeti hatóság az EU váminformációs rendszerébe a nemzeti jogszabályok súlyos megsértésének megelőzése, kivizsgálása, az információk gyorsabb hozzáférhetőbbé tételével a büntetőeljárás lefolytatásának és a tagállamok vámigazgatási szervei közötti együttműködés és ellenőrzési eljárások hatékonysága céljából rögzíti a természetes személyek:

a) személyes adatait:

aa) családnév, leánykori név, utónevek, korábbi családnevek és felvett nevek,

ab) születési hely és idő,

ac) állampolgárság,

ad) nem,

ae) személyazonosító okmányok (útlevelek, személyazonosító igazolványok, vezetői engedélyek) száma, kiadásának helye és ideje,

af) lakcím,

b) az elkövetett jogsértés megnevezését,

c) alkalmazott szankciót.

(3) Az EU váminformációs rendszeréből a nemzeti hatóság által rögzített személyes adatokat a 72. § (1) bekezdésében meghatározott törlési határidők alapján, de legfeljebb húsz év elteltével törölni kell.

VI. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Felhatalmazások

81. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg

a) a NAV szervezeti felépítésére vonatkozó részletes szabályokat,488

b) a NAV szervei hatáskörére és illetékességére vonatkozó szabályokat, továbbá egyes alsó fokú vámszervek kijelölt kirendeltségei által ellátott feladatokat és illetékességüket,489

c)490 a NAV állományába tartozó kormánytisztviselők, pénzügyőrök tekintetében a képesítésre vonatkozó részletes szabályokat.491

(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben jelölje ki

a) a közép- és alsó fokú adóztatási szerveket,492

b) a közép- és alsó fokú vámszerveket,493

c)494 az informatikai feladatokat ellátó intézetet, valamint a humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézetet,495

d) a NAV bűnügyi főigazgatóságát, illetve a bűnügyi főigazgatóság középfokú szerveit és alsó fokú szervét,496

e)497 az Art. 7. számú melléklet 18. pontja szerinti szervet,498

f)499

g)500 a hozzáadottérték-adó területén történő közigazgatási együttműködésről és csalás elleni küzdelemről szóló 2010. október 7-i 904/2010/EU tanácsi rendelet 2. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti központi kapcsolattartó irodát és szükség esetén e rendelet 2. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti kapcsolattartó szervet,

h) a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerinti pénzügyi információs egységként működő hatóságot,501

i)502 az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Aktv.) 4. § (3) bekezdés 8. pontjában meghatározott központi kapcsolattartó irodát és szükség esetén az Aktv. 4. § (3) bekezdés 7. pontjában meghatározott kapcsolattartó szervet, valamint az Aktv. 43. §-ában meghatározott illetékes hatóságot,

j)503 az Aktv. 4. § (4) bekezdés 6. pontjában meghatározott központi kapcsolattartó irodát és szükség esetén az Aktv. 4. § (4) bekezdés 4. és 5. pontjaiban meghatározott kapcsolattartó irodát és kapcsolattartó szervet.

82. § Felhatalmazást kap a kijelölt miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg:

a)504

b) a váminformációs rendszerrel kapcsolatos részletszabályokat,505

c) a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben a kényszerítő eszközök alkalmazásának részletes eljárási szabályait,

d) a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben a NAV-nál alkalmazásra kerülő kényszerítő eszközök rendszeresítésére vonatkozó eljárási szabályokat és a NAV-nál rendszeresíthető kényszerítő eszközök típusait és fajtáit,506

e) a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben az elfogott, előállított, őrizetbe vett és fogva tartott személyek őrzésének, kísérésének részletes eljárási szabályait,

f)507 a kormányzati szolgálati jogviszony létesítése pszichikai alkalmassághoz kötésének szempontjait, a kormánytisztviselők, ügykezelők tekintetében az egészségi, pszichikai alkalmasság követelményeit, az egészségi, pszichikai alkalmassági követelmények felmérésének szabályait, az alkalmassági vizsgálatok fajtáit, a felmérést végző szervek, szervezetek kijelölését, az alkalmassági vizsgálatok eljárási rendjét, az egészségi, pszichikai alkalmassági követelményeknek való meg nem feleléssel kapcsolatos eljárást,508

g) a NAV bűnmegelőzési, bűnüldözési, valamint szabálysértési tevékenységével összefüggésben keletkezett adatok kezelésére jogosult szerveit és az adatok kezelésének technikai szabályait.509

82/A. §510 (1) Felhatalmazást kap a kijelölt miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg:

a)511 azokat a munkaköröket, amelyeket az ellátandó feladatok szolgálati jellegére tekintettel kizárólag pénzügyőr tölthet be;

b)512

c) a pénzügyőröket megillető ruházati ellátások rendszerét, módját, fajtáit, eljárási rendjét, az egyenruházati utánpótlási ellátmány kötelező felhasználásának mértékét, a ruházati ellátásban közreműködők és az ellátásra jogosultak feladatait, felelősségét, a ruházati ellátással, valamint az ellátásra jogosultság megszűnésével összefüggő elszámolás rendjét és okmányait, a ruházati ellátási normák kialakítását, kiadását és tartalmi követelményeit, a tervezett viselési (használati) időt és annak módosítását, az egyenruha, a rendfokozati jelzés, a kitüntetés és a szolgálati jel viselésének módját, az egyenruha és a rendfokozat viselése eltiltását a nyugállomány tagjainak esetében;513

d)514 a pénzügyőrök tekintetében az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság követelményeit, az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelmények felmérésének szabályait, az alkalmassági vizsgálatok fajtáit, a felmérést végző szervek, szervezetek kijelölését, az alkalmassági vizsgálatok eljárási rendjét, az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelményeknek való meg nem feleléssel, valamint a szolgálati lőfegyver ideiglenes bevonásának szabályait;515

e)516 a pénzügyőrök tekintetében az egészségügyi szabadság, a szolgálatmentesség, valamint a csökkentett napi szolgálati idő megállapításának, engedélyezésének és kiadásának szabályait;517

f)518 a NAV humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézete keretében az egészségügyi alapellátás igénybevételének módját és az igénybevevők körét;519

g) a pénzügyőrök részére szolgálati és kiegészítő igazolványok, valamint a szolgálati azonosító jelvény rendszeresítésével összefüggő szabályokat;520

h)521 azokat a végzettségeket, amelyeket az alap- és középfokú szaktanfolyami végzettséggel egyenértékűnek kell tekinteni.

(2) Felhatalmazást kap a kijelölt miniszter, hogy az egészségügyért felelős miniszter egyetértésével rendeletben állapítsa meg azon fertőző betegségek körét, amelyek esetében – egyes szolgálati feladatokhoz kapcsolódóan – védőoltás elrendelésének van helye, továbbá a kötelező védőoltás elrendelésének, az igénybevétel elhalasztásának, továbbá a kötelező védőoltás alóli mentesítésnek a részletes szabályait.

83. § A kijelölt miniszter utasításban állapítja meg a NAV felhatalmazott szervei által végzett titkos információgyűjtés eszközei, módszerei alkalmazásának szabályait.

84. §522

Hatályba léptető rendelkezések

85. § (1) Ez a törvény – a (2)–(6) bekezdésekben foglalt eltérésekkel – a kihirdetést követő napon lép hatályba.

(2) E törvény 88. §-a a kihirdetést követő 8. napon lép hatályba.

(4) E törvény 103. §-a, és 135 § (2) bekezdése 2011. január 2-án lép hatályba.

(5) A 75. § az Európai Unió Tanácsának a vízuminformációs rendszerhez (VIS) a tagállamok kijelölt hatóságai, valamint az EUROPOL számára a terrorcselekmények és egyéb súlyos bűncselekmények megelőzése, felderítése és kivizsgálása érdekében, betekintés céljából történő hozzáférésről szóló, 2008. június 23-i 2008/633/IB tanácsi határozat alkalmazásának kezdetét megállapító, az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett közleményében meghatározott napon lép hatályba.

(6) E törvény 99. § e) pontja, 170. §-a, 173. §-a 2011. május 27-én lép hatályba.

A jogszabály rövidítését tartalmazó rendelkezés

86. §523 E törvénynek a más jogszabályban alkalmazandó rövidítése: „NAV tv.”.

Átmeneti rendelkezések

87. §524 (1) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2011. január 1-jével az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Vám- és Pénzügyőrség összeolvadásával jön létre, ezzel egyidejűleg az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Vám- és Pénzügyőrség megszűnik.

(2) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Vám- és Pénzügyőrség általános jogutódja, ideértve a megszűnő szervek valamennyi közfeladatának jövőbeni ellátását, továbbá valamennyi jogát és kötelezettségét, valamint vagyonát, vagyoni jogait és előirányzatait is.

(3) A NAV általános jogutód az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal alkalmazásában állók feletti munkáltatói jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése, valamint kormánytisztviselői jogviszonyuk, illetve munkaviszonyuk fennállása tekintetében.

(4) A NAV általános jogutód a Vám- és Pénzügyőrség alkalmazásában állók feletti munkáltatói jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése, valamint szolgálati jogviszonyuk, kormánytisztviselői jogviszonyuk, közalkalmazotti jogviszonyuk fennállása tekintetében.

88. §525 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal – ideértve az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak az államháztartás működési rendjéről 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 2010. december 31-ig hatályos 72. § (5) bekezdésében meghatározott szerveit is – valamint a Vám- és Pénzügyőrség e törvény kihirdetésétől számított 8. naptól beruházást, felújítást érintően új kötelezettséget az adópolitikáért felelős miniszter engedélye nélkül nem vállalhat. Foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt 2010. december 31-éig létesíthet. A napi üzemi működést érintően – legfeljebb 2011. január 15-éig átnyúló időszakot érintően – 2010. december 31-ig vállalhat kötelezettséget.

89. §526 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, illetve központi szervei – ide nem értve az informatikai feladatokat ellátó intézeteket – Szervezeti és Működési Szabályzatát úgy kell kiadni, hogy 2011. május 2-áig; az informatikai feladatokat ellátó intézetek, a bűnügyi főigazgatóság középfokú szervei, a bűnügyi főigazgatóság alsó fokú szerve, valamint a középfokú adóztatási szervek és a középfokú vámszervek, illetve az alsó fokú adóztatási szervek és az alsó fokú vámszervek ügyrendjét úgy kell kiadni, hogy 2011. június 1-jéig hatályba lépjen.

90. §527 (1) Ahol jogszabály az állami adóhatóság vezetőjét vagy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökét vagy vezetőjét említi, azon 2011. január 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét kell érteni.

(2) Ahol jogszabály a vámhatóság vezetőjét vagy a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokát említi, azon 2011. január 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét kell érteni.

(3) Ahol jogszabály az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalt, vagy annak valamely szervét említi, azon 2011. január 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, illetve annak e törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervét kell érteni.

(4) Ahol jogszabály a Vám- és Pénzügyőrséget, vagy annak valamely szervét említi, azon 2011. január 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, illetve annak e törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervét kell érteni.

(5) Ahol jogszabály állami adóhatóságot említ, azon 2011. január 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – mint állami adó- és vámhatóság – adóztatási szervét kell érteni.

(6) Ahol jogszabály vámhatóságot említ, azon – a (7) bekezdés kivételével – 2011. január 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – mint állami adó- és vámhatóság – vámszervét kell érteni.

(7) Ahol jogszabály vámhatóságot a bűnmegelőzési, bűnüldözési, bűnfelderítési, nyomozóhatósági feladatokkal összefüggésben említ, azon 2011. január 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi főigazgatóságát és a bűnügyi főigazgatóság középfokú szerveit valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszerveinek az Európai Unió külső vámhatárán működő, nyomozóhatósági hatáskörrel felruházott, e jogkörükben eljáró kirendeltségeit kell érteni.

91. §528 (1) A Vám- és Pénzügyőrség közalkalmazottainak a közalkalmazotti jogviszonya 2011. január 1-jével – munkakörüknek és iskolai végzettségüknek megfelelően – kormánytisztviselői jogviszonnyá vagy munkaviszonnyá alakul át.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a közalkalmazotti jogviszony nem alakul át kormánytisztviselői jogviszonnyá vagy munkajogviszonnyá, ha a felek között 2011. január 1-je előtt kötött megállapodás, illetve valamelyik fél érvényes jognyilatkozata alapján 2011. január 1-je után szűnik meg a jogviszony.

92. §529 (1) A munkáltatói jogkör gyakorlója 2011. január 21-ig – 2011. január 1-jei hatállyal – köteles e törvény szabályai szerint a 2010. december 31-én az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal személyi állományába tartozó kormánytisztviselőt, ügykezelőt, munkaviszonyban állókat besorolni, illetményüket, munkabérüket megállapítani.

(2) A munkáltatói jogkör gyakorlója 2011. január 21-ig – 2011. január 1-jei hatállyal – köteles e törvény szabályai szerint a 2010. december 31-én a Vám- és Pénzügyőrség személyi állományába tartozó pénzügyőrt és közalkalmazottat besorolni, illetményét, munkabérét megállapítani.

93. §530 (1) A NAV – 2010. december 31-én az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal személyi állományába tartozó – tagjának a 92. § (1) bekezdése szerinti illetménye (a törvény által meghatározott alapilletmény, illetménykiegészítés, és a rendszeres juttatásnak minősülő illetménypótlékokból álló havi rendszeres illetmény), illetve munkabére nem lehet alacsonyabb, mint a szervezeti jogutódlás (összeolvadás) időpontját közvetlenül megelőző illetménye, illetve munkabére, kivéve, ha az alacsonyabb illetményt, illetve munkabért a vezetői kinevezésben történt változás indokolja.

(2) Ha az (1) bekezdés alapján járó illetmény magasabb, mint az e törvény alapján az érintettnek megállapítható alapilletmény, illetménykiegészítés, illetménypótlék együttes összege, az alapilletményt oly mértékig kell megemelni, hogy az így megállapított illetmény összege elérje az (1) bekezdés szerint megállapított illetményt. E bekezdés alkalmazása során az alapilletmény eltérítés nem lehet magasabb, mint a 25. § (1) bekezdésében meghatározott mérték.

(3) Ha az (1) bekezdés szerint járó illetmény meghaladja a (2) bekezdés szerint megállapítható illetményt, akkor a NAV elnöke személyi illetmény alkalmazására adhat engedélyt.

94. §531

95. §532 (1) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományában álló 2010. december 31-én a Vám- és Pénzügyőrség hivatásos állományába tartozó pénzügyőr, aki gazdasági társaságban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonynak nem minősülő személyes közreműködési kötelezettséggel járó tagsági, felügyelőbizottsági tagsági vagy a gazdasági társaságban vezető tisztségviselői viszonyt tölt be, 2011. január 31-ig köteles a 34. §-ban írtak szerint engedélyt kérni a jogviszony fenntartásához.

(2) Az engedélykérelem elutasítása esetén az elutasításról szóló írásbeli döntés – ami egyúttal tartalmazza az összeférhetetlenség megszüntetésére vonatkozó felszólítást is – kézhezvételétől számított 90 napon belül a pénzügyőr köteles az összeférhetetlenség megszüntetésére.

(3) Ha a pénzügyőr az összeférhetetlenséget a felszólítást is tartalmazó döntés kézhezvételétől számított 90 napon belül nem szüntette meg, szolgálati viszonya megszűnik.

96. §533 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál, illetve a Vám- és Pénzügyőrségnél 2010. december 31-én folyamatban lévő hatósági ügyeket 2011. január 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szerve (kirendeltsége) folytatja le.

97. §534 (1) A Vám- és Pénzügyőrségnél 2010. december 31-én folyamatban lévő, a Be. e törvénnyel megállapított 36. § (2) bekezdése szerint 2011. január 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörébe utalt bűncselekmények nyomozását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozó hatósága folytatja le.

(2) A Be. e törvénnyel megállapított 36. § (2) bekezdése alapján 2011. január 1-jétől a rendőrség hatáskörébe kerülő bűncselekmények tekintetében a rendőrség a 2010. december 31-ét követően indult büntetőügyekben végzi a nyomozást. A 2010. december 31-én a Vám- és Pénzügyőrségnél folyamatban lévő, a Be. e törvénnyel megállapított 36. § (2) bekezdése alapján 2011. január 1-jével egyébként a rendőrség hatáskörébe kerülő bűncselekmények nyomozását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozó hatósága folytatja le.

(3) A Vám- és Pénzügyőrség hivatásos állományú tagja, továbbá a pénzügyi nyomozó által elkövetett bármilyen bűncselekmény miatt 2011. január 1-je előtt indult büntetőeljárásban, illetve akkor is, ha a bűncselekmény elkövetési időpontja 2011. január 1-jét megelőző időpont, de a büntetőeljárás 2010. december 31-ig még nem indult meg, a Be. 29. § e) pontjának 2010. december 31-ig hatályos rendelkezését 2010. december 31-ét követően is alkalmazni kell.

(4) A Vám- és Pénzügyőrség hivatásos állományú tagja vonatkozásában 2010. december 31-ig elkövetett, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő közélet tisztasága elleni bűncselekmények tekintetében a Be. 201. § (2) bekezdés b) pontjának 2010. december 31-ig hatályos rendelkezését 2010. december 31-ét követően is alkalmazni kell.

98. §535 (1)536 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, illetve a Vám- és Pénzügyőrség által rendszeresített azon nyomtatványok, amelyek tartalmuk alapján 2010. december 31-ét követően is megfelelőek, a meglévő készletek erejéig – de legkésőbb 2011. december 31-ig – tovább használhatók attól függetlenül, hogy azok az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalra, illetve a Vám- és Pénzügyőrségre utalnak, ide nem értve azokat az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalra, illetve a Vám- és Pénzügyőrségre utaló nyomtatványokat, amelyek a korábbi évek önellenőrzéséhez használandók. E nyomtatványok az elévülési időn belül továbbra is használhatók.

(2) Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, illetve a Vám- és Pénzügyőrség szolgálati igazolványait fokozatosan kell a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szolgálati igazolványára cserélni a következők szerint:

a) a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak – a 2010. december 31-én a Vám- és Pénzügyőrség hivatásos állományába tartozó – hivatásos állományú tagjainak és kormánytisztviselői jogviszonyban álló pénzügyi nyomozóinak a szolgálati igazolványát 2011. március 31-ig,

b) a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak – a 2010. december 31-én az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal állományába tartozó – adóellenőri vagy végrehajtói feladatokat ellátó kormánytisztviselőinek a szolgálati igazolványát 2011. június 30-ig,

c) a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak – a 2010. december 31-én az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal állományába tartozó – b) ponton kívül eső kormánytisztviselőinek a szolgálati igazolványát 2011. december 31-ig,

d) a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak – a 2010. december 31-én a Vám- és Pénzügyőrség közalkalmazotti állományába tartozó – kormánytisztviselőinek a szolgálati igazolványát 2011. december 31-ig.

(3) A Vám- és Pénzügyőrségnél rendszeresített egyenruházaton alkalmazható díszítőelemeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú tagjai 2011. január 1-jét követően továbbra is használhatják, függetlenül attól, hogy azokon a „Vám- és Pénzügyőrség” felirat vagy a Vám- és Pénzügyőrségre utaló egyéb jelzés található. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú tagjainak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra utaló feliratot vagy jelzést az egyenruházatnak a 2011. január 1-jét követő, egyébként esedékes első cseréjekor – de legkésőbb 2013. december 31-ével – kell először alkalmazni.

(4) A Vám- és Pénzügyőrség azon gépjárművein, amelyen a „Vám- és Pénzügyőrség” felirat, illetve a Vám- és Pénzügyőrségre utaló egyéb jelzés található, a feliratot, illetve a jelzést takarva 2011. június 30-ig kell elhelyezni – a gépjármű átfestése nélkül – a „Nemzeti Adó- és Vámhivatal” feliratot, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra utaló jelzést.

98/A. §537 (1) Ha a 2011. december 31-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományában álló kormánytisztviselő, illetve pénzügyőr a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2011. évi CXLI. törvénnyel (a továbbiakban: NAV Mód. tv.) megállapított összeférhetetlenségi szabályok alapján 2012. január 1-jével összeférhetetlen helyzetbe kerül vagy engedélykérelem terheli, az összeférhetetlenségi okot köteles 2012. január 31-ig a munkáltatói jogkör gyakorlójának írásban bejelenteni, illetve az engedély iránti kérelmet előterjeszteni. Egyebekben – a (2)–(5) bekezdés kivételével – e törvénynek a NAV Mód. tv. 28. §-ával megállapított 34/D. § (1)–(2) bekezdését kell alkalmazni.

(2) Ha az összeférhetetlenségi ok e törvénynek a NAV Mód. tv. 24. §-ával megállapított 34. § (2) bekezdés b) pontja alapján áll fenn 2012. január 1-jén, úgy – az (1) bekezdéstől eltérően – a munkáltatói jogkör gyakorlója az összeférhetetlenség megszüntetésére 90 napos határidővel szólítja fel írásban az érintettet. Ha az érintett az összeférhetetlenséget a felszólítás kézhezvételétől számított 90 napon belül nem szüntette meg, kormánytisztviselői jogviszonya, szolgálati jogviszonya megszűnik.

(3) Ha az összeférhetetlenségi ok e törvénynek a NAV Mód. tv. 24. §-ával megállapított 34. § (4) bekezdése alapján áll fenn 2012. január 1-jén, úgy – az (1) bekezdéstől eltérően – a munkáltatói jogkör gyakorlója az összeférhetetlenség megszüntetésére 90 napos határidővel szólítja fel írásban az érintettet. Ha az érintett az összeférhetetlenséget a felszólítás kézhezvételétől számított 90 napon belül nem szüntette meg, szolgálati viszonya megszűnik.

(4) Az (1) bekezdés szerinti engedélykérelem elutasítása esetén az elutasításról szóló írásbeli döntés – ami egyúttal tartalmazza az összeférhetetlenség megszüntetésére vonatkozó felszólítást is – kézhezvételétől számított 90 napon belül a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr köteles az összeférhetetlenség megszüntetésére.

(5) Ha a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr az összeférhetetlenséget a felszólítást is tartalmazó döntés kézhezvételétől számított 90 napon belül nem szüntette meg, kormánytisztviselői jogviszonya, szolgálati viszonya megszűnik.

98/B. §538 (1) A NAV személyi állományába tartozó azon kormánytisztviselőket és pénzügyőröket, akiknek az illetménye a 94. § alapján került megállapításra, a munkáltatói jogkör gyakorlója 2012. január 1-jei hatállyal 2012. január 31-ig besorolja az e törvénynek a NAV Mód. tv. 15. § és 16. §-ával módosított, illetve megállapított 20–20/A. §-a alapján. Az így besorolt kormánytisztviselő és pénzügyőr illetményét a besorolással egyidejűleg a munkáltatói jogkör gyakorlója állapítja meg e törvény 2012. január 1-jén hatályos rendelkezései alapján azzal, hogy az így megállapított – pótlékok nélkül számított – illetmény nem lehet kevesebb, mint a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr 2011. december 31-én hatályos szabályok alapján megállapított – pótlékok nélkül számított – illetménye.

(2) A NAV-nál 2012. január 1-jén vezető munkakört/beosztást betöltők illetményét – ide nem értve az elnököt, elnökhelyetteseket és szakfőigazgatókat – a kinevezésre jogosult e törvénynek a NAV Mód. tv. 17. §-ával megállapított 22. §-a alapján 2012. január 31-ig állapítja meg 2012. január 1-jei hatállyal azzal, hogy az így megállapított illetmény nem lehet kevesebb, mint a vezető 2011. december 31-én hatályos szabályok alapján megállapított illetménye.

(3) Az (2) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell azokra a nem vezető munkakört/beosztást betöltőkre, akiknek az illetményét részben a vezetőkre vonatkozó rendelkezések alapján kell megállapítani.

98/C. §539 (1) E törvénynek a NAV Mód. tv. 20. §-ával megállapított 26. § (2) bekezdését a 2011. december 31-én személyi illetményben részesülő kormánytisztviselők és pénzügyőrök tekintetében is alkalmazni kell.

(2) A munkáltató jogkör gyakorlója a 82/A. § (1) bekezdés a) pontja alapján kiadott rendelet hatálybalépését követő 30 napon belül – a pénzügyőr által ellátott feladatok jelleggének megfelelően – 2012. január 1-jei hatállyal megállapítja a pénzügyőr munkakörét.

(3) A munkáltató jogkör gyakorlója 2012. február 15-éig – 2012. január 1-jei hatállyal – felülvizsgálja és megállapítja a 2011. december 31-én nyelvpótlékban részesülő kormánytisztviselő és pénzügyőr nyelvpótlékra való jogosultságát a 26/A. §-ban foglaltakra tekintettel.

(4)540 A NAV Mód. tv. nem érinti a pénzügyőr részére 2012. január 1-je előtt adományozott tanácsosi és főtanácsosi címeket. A Hszt. 118. § (2) bekezdése szerinti tanácsosi, illetve főtanácsosi címmel rendelkező pénzügyőr vezetői pótlék nélkül számított főosztályvezető-helyettesi, illetve főosztályvezetői illetményre jogosult. A tanácsosi, illetve a főtanácsosi címmel rendelkező vezetői munkakört betöltő pénzügyőr a vezetői illetményre jogosult, ha az magasabb, mint a címe alapján számított illetménye.

(5) A NAV Mód. tv. nem érinti a kormánytisztviselő részére 2012. január 1-je előtt adományozott szakmai-, illetve közigazgatási tanácsadói-, főtanácsadói címeket.

98/D. §541 Nem kell a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr beleegyezése a 98/B. § és 98/C. § (2)–(3) bekezdés alapján megtett munkáltatói intézkedéshez.

98/E. §542 (1) A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2012. évi CI. törvény (a továbbiakban: NAV Mód. II. tv.) hatálybalépésével543 a pénzügyőrök esetében a vezetői beosztás a törvény erejénél fogva vezetői munkakörré alakul át. Az érintetteket e tényről a NAV Mód II. tv. hatálybalépését követő harminc napon belül a munkáltatónak tájékoztatnia kell.

(2) A 19/B. § (2) bekezdését a NAV Mód. II. tv. hatálybalépését követő vezetői kinevezésekre kell alkalmazni.

98/F. §544 (1) A pénzügyi nyomozó I. és a pénzügyi nyomozó II. munkakört betöltőt a munkáltatói jogkör gyakorlója 2012. szeptember 1-jei hatállyal besorolja a 20–20/A. § alapján a NAV Mód. II. tv. 9. §-ával megállapított 20/B. § (1) bekezdésére is figyelemmel. Az így besorolt, pénzügyi nyomozó I. és pénzügyi nyomozó II. munkakört betöltők alapilletményét 2012. szeptember 1-jei hatállyal a NAV Mód. II. tv. 11. §-ával megállapított 21. § (2) bekezdés és a 24. § (1) bekezdésével megállapított 1/A. számú melléklet alapján meg kell állapítani.

(2) Az alapilletmény (1) bekezdés szerinti megállapításával a 25. § alapján a 2012. évre megállapított illetményeltérítés, valamint a 26. § alapján megállapított személyi illetmény érvényét veszti.

(3) Az alapilletmény (1)–(2) bekezdés szerinti megállapítása során az érintett alapilletménye nem lehet kevesebb, mint a 2012. augusztus 31-én hatályos alapilletménye.

98/G. §545 Annak a pénzügyőrnek, akinek az illetményét az 5. számú mellékletnek a NAV Mód. II. tv. 27. §-ával történő hatályon kívül helyezése érinti, illetménye nem lehet kevesebb, mint a 2012. augusztus 31-én hatályos illetménye.

98/H. §546 A 2013. december 31-én a NAV állományába tartozó, tiszti vagy főtiszti állománycsoportba tartozó pénzügyőr a középfokú szaktanfolyamot 2015. december 31-éig köteles elvégezni. Amennyiben a pénzügyőr a középfokú szaktanfolyamot a munkáltató kötelezése ellenére önhibájából a meghatározott idő alatt nem kezdte meg, vagy önhibájából nem fejezte be, illetve a vizsgát nem tette le, a hivatásos szolgálati jogviszonya megszűnik.

98/I. §547 Annak a kormánytisztviselőnek, akinek az illetményét a 23. § (3) bekezdésének, illetve a 24. § (7) bekezdésének a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2012. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: NAV Mód. III. tv.) 13. §–14. §-ával történő módosítása érinti, illetménye – a 25. § alapján végrehajtott illetményeltérítés kivételével – a 23. § (3) bekezdésben, illetve a 24. § (7) bekezdésben meghatározott alsó fokú adóztatási szerv állományában nem lehet kevesebb, mint a 2012. december 31-én hatályos illetménye.

98/J. §548 (1) Ha a 2012. december 31-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományában álló kormánytisztviselő, pénzügyőr, illetve ügykezelő a NAV Mód. III. tv. 22. §-ával módosított összeférhetetlenségi szabályok alapján 2013. január 1-jével összeférhetetlen helyzetbe kerül vagy engedélykérelem terheli, az összeférhetetlenségi okot köteles 2013. január 31-ig a munkáltatói jogkör gyakorlójának írásban bejelenteni, illetve az engedély iránti kérelmet előterjeszteni. Egyebekben – a (2) bekezdésre is figyelemmel – a 33/F. § (1)–(2) bekezdését kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az ott meghatározott határidő helyett az összeférhetetlenséget 90 napon belül kell megszüntetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti engedélykérelem elutasítása esetén az elutasításról szóló írásbeli döntés egyúttal tartalmazza az összeférhetetlenség megszüntetésére vonatkozó felszólítást is.

98/K. §549 (1) A NAV Mód. III. tv. hatálybalépésekor550 folyamatban lévő fegyelmi eljárásra a 2012. december 31-én alkalmazandó rendelkezések az irányadók.

(2) A NAV Mód. III. tv. hatálybalépését551 megelőzően elkövetett fegyelmi vétség miatt a NAV Mód. III. tv. hatálybalépését követően megindult fegyelmi eljárás során – a fegyelmi büntetések, fenyítések kivételével – a NAV törvénynek a NAV Mód. III. tv. – 22. §–23. §–ával megállapított, a fegyelmi felelősségre vonatkozó szabályait kell alkalmazni. A fegyelmi büntetések, fenyítések tekintetében a fegyelmi vétség elkövetésekor alkalmazandó rendelkezések az irányadók, ideértve a fegyelmi büntetés, fenyítés hatályára vonatkozó rendelkezéseket is.

(3) A NAV Mód. III. tv. hatálybalépését552 megelőzően kiszabott fegyelmi büntetés, fenyítés hatálya a fegyelmi büntetés, fenyítés kiszabásakor irányadó rendelkezés szerinti időtartamig tart.

(4) A NAV Mód. III. tv. hatálybalépése553 előtt bekövetkezett károsodás esetén a kártérítési felelősségre a kár bekövetkezésének időpontjában alkalmazandó rendelkezések az irányadók.

98/L. §554 (1) Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2013. évi CC. törvény (a továbbiakban: NAV Mód. IV. tv.) 303. §-ával megállapított 17/D. § (6) bekezdését a 2014. január 1-jén folyamatban lévő vezénylés esetén is alkalmazni kell azzal, hogy az érintett a 2014. január 1-jétől hatályos új rendelkezés alapján járó illetményre 2014. január 1-jétől jogosult.

(2) A NAV Mód. IV. tv. 310. §-ával módosított 18/D. § (3) bekezdését a 2014. január 1-jén folyamatban lévő átirányítás esetén is alkalmazni kell azzal, hogy az érintett a módosított rendelkezés alapján járó illetményre 2014. január 1-jétől jogosult.

98/M. §555 (1) Ha a 2013. december 31-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományában álló kormánytisztviselő, pénzügyőr, illetve ügykezelő NAV Mód. IV. tv. 324. §-ával, illetve 343. § 34–36. pontjával módosított összeférhetetlenségi szabályok alapján 2014. január 1-jével összeférhetetlen helyzetbe kerül vagy engedélykérelem terheli, az összeférhetetlenségi okot köteles 2014. január 31-ig a munkáltatói jogkör gyakorlójának írásban bejelenteni, illetve az engedély iránti kérelmet előterjeszteni. Egyebekben – a (2) bekezdésre is figyelemmel – a 33/F. § (1)–(2) bekezdését kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az ott meghatározott határidő helyett az összeférhetetlenséget 90 napon belül kell megszüntetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti engedélykérelem elutasítása esetén az elutasításról szóló írásbeli döntés egyúttal tartalmazza az összeférhetetlenség megszüntetésére vonatkozó felszólítást is.

98/N. §556 (1) A NAV Mód. IV. tv. módosítása nem érinti a Kttv. 207. § (6) bekezdése alapján 2014. január 1-jét megelőzően kinevezett ügykezelő osztályvezetők jogviszonyát.

(2) A 2014. január 1-jét megelőzően kinevezett ügykezelő osztályvezetőre az ügykezelőkre vonatkozó rendelkezéseket azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a pótszabadságra, a fegyelmi eljárásra, a kártérítési eljárásra, az összeférhetetlenségre vonatkozó rendelkezések tekintetében az osztályvezetőkre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

(3) A 2014. január 1-jét megelőzően kinevezett ügykezelő osztályvezető illetménye meg kell haladja a vezetése alá tartozó ügykezelők illetményét.

98/O. §557 (1) Amennyiben az érintett 98/B. § (1) bekezdése alapján, illetve pénzügyi nyomozó esetében a 98/F. § alapján megállapított pótlékok nélkül számított illetménye meghaladja a besorolás szerinti illetményét (alapilletmény, illetménykiegészítés, továbbá pénzügyőr esetében a rendfokozati illetmény),

a) a 98/B. § (1) bekezdés szerinti, illetve pénzügyi nyomozó esetében a 98/F. § szerinti illetménynek a 2012. január 1-jén hatályos, illetve pénzügyi nyomozó esetében a 2012. szeptember 1-jén hatályos besorolás szerinti illetményt meghaladó részét 2014. január 1-jétől külön illetményelemként, mint illetménykülönbözet kell nyilvántartani;

b) az illetményalap összegének, valamint a fizetési fokozathoz tartozó illetményszorzókra, illetve az illetménykiegészítésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megváltozása esetén az érintett besorolás szerinti illetménye és az a) pont szerinti illetménykülönbözet együttes összege nem haladhatja meg a 98/B. § (1) bekezdés szerinti, illetve pénzügyi nyomozó esetében a 98/F. § szerinti illetményt, ennek érdekében a 27. § szerinti illetmény-megállapítás során az a) pont szerinti illetménykülönbözet összegét megfelelően csökkenteni kell.

(2) Amennyiben az (1) bekezdés b) pont szerint végrehajtott illetménymegállapítás során az érintett besorolás szerinti illetménye eléri vagy meghaladja a 98/B. § (1) bekezdése alapján, illetve pénzügyi nyomozó esetében a 98/F. § alapján megállapított illetményt, az érintett illetménymegállapítása során az általános szabályokat kell irányadónak tekinteni, a továbbiakban illetménykülönbözet címén illetményelem nem tartható nyilván.

(3) Az érintett illetményére, előmenetelére a jelen törvény általános szabályait – az (1)–(2) bekezdésben meghatározott eltéréssel – megfelelően alkalmazni kell.

(4) Amennyiben az érintett pótlékok nélkül számított illetménye 2013. december 31-én a (6) bekezdésben meghatározott valamely okból meghaladja a 98/B. § (1) bekezdése alapján, illetve pénzügyi nyomozó esetében a 98/F. § alapján megállapított illetményét, úgy az (1) bekezdés a) pontja szerinti illetménykülönbözet összegét olyan mértékben kell növelni, hogy az érintett 2014. január 1-jével megállapított pótlékok nélkül számított illetménye elérje a 2013. december 31-én hatályos, pótlékok nélkül számított illetményét.

(5) Amennyiben az érintett pótlékok nélkül számított illetménye 2013. december 31-én meghaladja a 98/B. § (1) bekezdése alapján, illetve pénzügyi nyomozó esetében a 98/F. § alapján megállapított illetményét, és ez nem kizárólag a (6) bekezdésben meghatározott okokra vezethető vissza, úgy a (4) bekezdést azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az érintett 2014. január 1-jével megállapított pótlékok nélkül számított illetményének a 98/B. § (1) bekezdése alapján, illetve pénzügyi nyomozó esetében a 98/F. § alapján megállapított illetmény (6) bekezdés szerinti okok figyelembevételével megemelt összegét kell elérnie.

(6) A (4)–(5) bekezdés alkalmazásában figyelembe vehető okok:

a) fizetési fokozatban történő előmenetel,

b) rendfokozatban történő előmenetel,

c) belső áthelyezés folytán megváltozott illetménykiegészítés,

d) 31/B. § szerinti címadományozás.

(7) Amennyiben az érintett pótlékok nélkül számított illetménye 2013. december 31-én a (6) bekezdésben meghatározott okból meghaladja a 98/B. § (1) bekezdése alapján, illetve a pénzügyi nyomozó esetében a 98/F. § alapján megállapított illetményét, úgy az (1) bekezdés b) pontja és (2) bekezdés alkalmazása során a 98/B. § (1) bekezdése szerinti, illetve pénzügyi nyomozó esetében a 98/F. § szerinti illetmény alatt azt az illetményt kell érteni, amelyet az érintett 2014. január 1-jével megállapított pótlékok nélkül számított illetményének a (4)–(5) bekezdés szerint el kell érnie.

(8) Amennyiben az érintett részére a 98/B. § (1) bekezdése szerinti, illetve pénzügyi nyomozó esetében a 98/F. § szerinti illetménymegállapítás során személyi illetmény került megállapításra, részére 2014. január 1-jei hatállyal – szükség szerint a személyi illetmény egyidejű visszavonásával – az (1) bekezdés a) pontja szerinti illetménykülönbözetet olyan összegben kell megállapítani, hogy az érintett besorolás szerinti illetménye, a munkaköre alapján járó illetménypótlékok, valamint az (1) bekezdés a) pontja szerinti illetménykülönbözet együttes összege elérje a 2013. december 31-én hatályos illetmény összegét.

(9) Amennyiben az érintett 2012. január 1. és 2013. december 31. között olyan szervhez került áthelyezésre, ahol az illetménykiegészítés mértéke eltér a 2012. január 1-jei, munkáltatójánál irányadó illetménykiegészítéstől, úgy az (1) bekezdés a) pontja szerinti illetménykülönbözet meghatározása során olyan illetménykiegészítéssel számított, pótlékok nélküli illetményt kell figyelembe venni, amely annál a munkáltatónál irányadó, amelynek állományába az érintett 2013. december 31-én tartozik.

(10) A 98/B. § (1) bekezdés hatálya alá tartozó kormánytisztviselő, pénzügyőr illetményének NAV Mód. IV. tv. 342. § (1) bekezdése alapján, illetve a 344. § 10. pontjára tekintettel történő illetménymegállapítása során az (1)–(6) bekezdést megfelelően alkalmazni kell.

(11) Amennyiben az érintett a 33/G. § (3) bekezdés d) pontja szerinti fegyelmi büntetés hatálya alatt áll, jelen § alkalmazásában a besorolás szerinti illetményt erre tekintettel kell meghatározni.

(12) Jelen §-t nem kell alkalmazni abban az esetben, ha 2014. január 1-jét megelőzően az érintettet pénzügyi nyomozó munkakörből más munkakörbe helyezték.

(12a)558 Amennyiben az érintett vezetői munkakörbe vagy pénzügyi nyomozói munkakörbe kerül kinevezésre, II. besorolási osztályból I. besorolási osztályba kerül átsorolására, illetve ha a 31/A. § szerinti címadományozásra kerül sor, az érintett illetményének megállapítása során az általános szabályokat kell irányadónak tekinteni, a továbbiakban illetménykülönbözet címén illetményelem nem állapítható meg, nem tartható nyilván.

(12b)559 Amennyiben az érintett illetménye a (12a) bekezdés alapján került megállapításra, és vezetői munkakörből nem vezetői munkakörbe, pénzügyi nyomozói munkakörből nem pénzügyi nyomozói munkakörbe kerül kinevezésre, illetve a 31/A. § alapján adományozott címe visszavonásra kerül, illetményét a 20. § szerinti besorolása alapján kell megállapítani, továbbá részére a (12a) bekezdés szerinti munkáltatói intézkedést megelőzően nyilvántartott illetménykülönbözet összegét is meg kell állapítani – szükség szerint az (1) bekezdés b) pontja szerinti korrekcióval – és jelen § alapján nyilván kell tartani.

(13) A jelen § alapján megtett munkáltatói intézkedéshez nem kell a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr beleegyezése.

Az Alaptörvény sarkalatosságra vonatkozó követelményének való megfelelés560

98/P. §561 E törvény IV. fejezete az Alaptörvény 46. cikk (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

99. § E törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a)562

b)563 a Schengeni Információs Rendszer második generációjának (SIS II) létrehozásáról, működtetéséről és használatáról szóló, 2007. június 12-i 2007/533/IB tanácsi határozat 36–37. cikkei [37/A–37/B. §],

c)564 a vízuminformációs rendszerhez (VIS) a tagállamok kijelölt hatóságai, valamint az Europol számára a terrorcselekmények és egyéb súlyos bűncselekmények megelőzése, felderítése és kivizsgálása érdekében, betekintés céljából történő hozzáférésről szóló, 2008. június 23-i, 2008/633/IB tanácsi határozat 3–5. cikke [75. §],

d)565 a büntető ügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés keretében feldolgozott személyes adatok védelméről szóló, 2008. november 27-i, 2008/977/IB tanácsi kerethatározat 3. cikke, 5. cikke, 9. cikke, 13. cikke [72. § (1)–(2) bekezdés, 74. § (2) bekezdés, 77. §, 78. § (1) bekezdés a)–c) pontok],

e)566 az információs technológia vámügyi alkalmazásáról szóló, 2009. november 30-i 2009/917/IB Tanácsi határozat [80. §].

Módosító rendelkezések

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosítása

100–155. §567

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvényhez, illetve az adózás rendjéről szóló törvény módosításához kapcsolódó egyéb jogszabály módosítások

156–170. §568

Hatályon kívül helyező rendelkezések

171–174. §569

175. §570

1. számú melléklet a 2010. évi CXXII. törvényhez571

I. BESOROLÁSI OSZTÁLY (felsőfokú iskolai végzettségű kormánytisztviselők és pénzügyőrök)

 

A

B

C

D

 

Besorolási fokozat megnevezése

Fizetési fokozat

Jogviszony időtartama
(év)

Szorzószám

1

Gyakornok

1

0–1

3,10

2

Fogalmazó

2

1–2

3,20

3

 

3

2–3

3,30

4

Tanácsos

4

3–4

3,50

5

 

5

4–6

3,70

6

 

6

6–8

3,90

7

Vezető-tanácsos

7

8–10

4,20

8

 

8

10–12

4,40

9

 

9

12–14

4,60

10

 

10

14–16

4,80

11

Főtanácsos

11

16–19

5,10

12

 

12

19–22

5,20

13

 

13

22–25

5,30

14

Vezető-főtanácsos

14

25–29

5,60

15

 

15

29–33

5,70

16

 

16

33–37

5,80

17

 

17

37 év felett

6,00

II. BESOROLÁSI OSZTÁLY (középiskolai végzettségű kormánytisztviselők és pénzügyőrök)

1

A

B

C

D

2

Besorolási fokozat megnevezése

Fizetési fokozat

Jogviszony időtartama
(év)

Szorzószám

3

Gyakornok

1

0-2

2,70

4

Előadó

2

2-4

2,80

5

 

3

4-6

2,90

6

 

4

6-8

3,10

7

 

5

8-10

3,15

8

 

6

10-12

3,20

9

Főelőadó

7

12-15

3,40

10

 

8

15-18

3,50

11

 

9

18-21

3,55

12

 

10

21-24

3,60

13

 

11

24-27

3,70

14

 

12

27-29

3,75

15

 

13

29-31

3,80

16

Főmunkatárs

14

31-33

4,00

17

 

15

33-35

4,50

18

 

16

35-37

4,70

19

 

17

37-40

4,90

20

 

18

40 év felett

5,10

III. BESOROLÁSI OSZTÁLY (ügykezelők)

IV. BESOROLÁSI OSZTÁLY (fizikai alkalmazottak)

1/A. számú melléklet a 2010. évi CXXII. törvényhez572

I. BESOROLÁSI OSZTÁLY

(pénzügyi nyomozó I. munkakört betöltő)

 

A

B

C

D

1

Besorolási fokozat megnevezése

Fizetési fokozat

Jogviszony időtartama (év)

Szorzószám

2

Gyakornok

1

0–1

3,10

3

Fogalmazó

2

1–2

4,60

4

 

3

2–3

4,65

5

Tanácsos

4

3–4

4,80

6

 

5

4–6

4,85

7

 

6

6–8

4,90

8

Vezető-tanácsos

7

8–10

5,10

9

 

8

10–12

5,20

10

 

9

12–14

5,30

11

 

10

14–16

5,40

12

Főtanácsos

11

16–19

5,60

13

 

12

19–22

5,70

14

 

13

22–25

5,80

15

Vezető-főtanácsos

14

25–29

6,00

16

 

15

29–33

6,05

17

 

16

33–37

6,10

18

 

17

37 év felett

6,15

II. BESOROLÁSI OSZTÁLY

(pénzügyi nyomozó II. munkakört betöltő)
1

A törvényt az Országgyűlés a 2010. november 16-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2010. november 19.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 2014: XXXV. törvény 73. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 1. § (2) bekezdése a 2013: CCIII. törvény 34. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. § (2) bekezdése a 2011: CXLI. törvény 43. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

5

A 3. § (3) bekezdése a 2013: CCIII. törvény 34. § (2) bekezdés b) pont bb) alpontja szerint módosított szöveg.

6

A 4. § (1) bekezdése a 2012: CLXXV. törvény 32. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

7

A 4. § (2) bekezdése a 2012: CLXXV. törvény 32. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

8

A 4. § (2a) bekezdését a 2012: CLXXV. törvény 1. §-a iktatta be.

9

Az 5. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2014: XXXV. törvény 74. §-ával megállapított szöveg.

10

A 8. § (1) bekezdése a 2011: CXLI. törvény 43. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

11

A 11. § a 2011: CXLI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

12

A 12. § (2) bekezdése a 2012: CLXXV. törvény 32. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

13

A 12. § (5) bekezdése a 2011: CXLI. törvény 43. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

14

A 12. § (6) bekezdését a 2012: CLXXV. törvény 2. §-a iktatta be.

15

A 13. § (2) bekezdés d) pontja a 2011: CXLI. törvény 43. § 4. pontja, a 2012: CLXXVIII. törvény 395. §-a szerint módosított szöveg.

16

A 13. § (2) bekezdés e) pontja a 2011: CXLI. törvény 43. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

17

A 13. § (2) bekezdés j) pontja a 2011: CXCIII. törvény 172. §-a, a 2012: XXXI. törvény 37. § 18. pontja, a 2013: CC. törvény 344. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

18

A 13. § (2) bekezdés k) pontját a 2013: CIII. törvény 30. §-a iktatta be.

19

A 13. § (3) bekezdés b) pontja a 2011: CXLI. törvény 43. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

20

A 13. § (4) bekezdés a) pontjának a 2011: CLXXIX. törvény 227. § a) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „helyi kisebbségi önkormányzat” szövegrésze helyébe a „helyi nemzetiségi önkormányzat” szöveg lép, nem vezethető át.

21

A 13. § (4) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXIX. törvény 227. § a) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 13. § (4) bekezdés f) pontját a 2012: CLXXV. törvény 35. § 1. pontja hatályon kívül helyezte.

23

A 13. § (4) bekezdés h) pontja a 2013: CC. törvény 344. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

24

A 13. § (4) bekezdés i) pontja a 2012: CLXXV. törvény 32. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

25

A 13. § (5) bekezdés d) pontja a 2012: CLXXV. törvény 32. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

26

A 13. § (7) bekezdése a 2012: CLXXV. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

27

A 13. § (8) bekezdés e) pontja a 2011: CXLI. törvény 43. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

28

A 13. § (8) bekezdés f) pontját a 2013: CC. törvény 344. § 3. pontja hatályon kívül helyezte.

29

A 15. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: CLXXV. törvény 32. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

30

A 15. § (1a) bekezdését a 2012: CLXXV. törvény 4. §-a iktatta be.

31

A 15. § (2) bekezdés a) pontja a 2013: CC. törvény 295. §-ával megállapított szöveg.

32

A 15. § (2) bekezdés c) pontja a 2012: LXXXVI. törvény 72. § a) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 16. § a 2011: CXLI. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

34

A 16/A. §-t a 2011: CXLI. törvény 3. §-a iktatta be.

35

A 16/A. § (1) bekezdése a 2012: CI. törvény 27. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

36

A 16/B. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

37

A 16/B. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

38

A 16/B. §-t a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

39

A 16/B. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 296. §-ával megállapított szöveg.

40

A 16/C. §-t a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

41

A 16/D. §-t a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

42

A 16/D. § (3) bekezdését a 2013: CC. törvény 297. §-a iktatta be.

43

A 16/E. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

44

A 16/E. §-t a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

45

A 16/F. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

46

A 16/F. §-t a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

47

A 16/F. § (3) bekezdése a 2013: CC. törvény 298. §-ával megállapított szöveg.

48

A 16/F. § (5) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

49

A 16/G. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

50

A 16/G. §-t a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

51

A 16/G. § (2) bekezdés b) pontja a 2013: CC. törvény 344. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

52

A 16/G. § (2) bekezdés c) pontját a 2013: CC. törvény 344. § 4. pontja hatályon kívül helyezte.

53

A 16/H. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

54

A 16/H. §-t a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

55

A 16/H. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

56

A 16/I. §-t a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

57

A 16/J. §-t a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

58

A 16/K. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

59

A 16/K. §-t a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

60

A 16/K. § (5) bekezdése a 2013: CC. törvény 299. §-ával megállapított szöveg.

61

A 16/L. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

62

A 16/L. §-t a 2012: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

63

A 16/L. § (6) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

64

A 16/L. § (8) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

65

A 17. §-t megelőző alcímet a 2011: CXLI. törvény 4. §-a iktatta be.

66

A 17. § a 2011: CXLI. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

68

A 17. § (2) bekezdése a 2012: CLXXV. törvény 32. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

69

A 17. § (3) bekezdését a 2012: CI. törvény 27. § 2. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2012: CLXXV. törvény 6. §-a iktatta be.

70

A 17. § (4) bekezdését a 2012: CLXXV. törvény 6. §-a iktatta be.

71

A 17. § (5) bekezdését a 2012: CLXXV. törvény 6. §-a iktatta be, szövege a 2013: CC. törvény 300. §-ával megállapított szöveg.

72

A 17/A. §-t a 2011: CXLI. törvény 5. §-a iktatta be.

73

A 17/A. § (1) bekezdése a 2012: CLXXV. törvény 7. § (1) bekezdésével megállapított, a 2013: CC. törvény 343. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

74

A 17/A. § (1a) bekezdését a 2012: CLXXV. törvény 7. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CC. törvény 301. §-ával megállapított szöveg.

75

A 17/A. § (2) bekezdése a 2012: CI. törvény 2. §-ával megállapított, a 2012: CLXXV. törvény 32. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

76

A 17/B. §-t a 2011: CXLI. törvény 6. §-a iktatta be, szövege a 2013: CC. törvény 302. §-ával megállapított szöveg.

77

A 17/C. §-t a 2011: CXLI. törvény 7. §-a iktatta be, szövege a 2012: CLXXV. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

78

A 17/C. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: CC. törvény 344. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

79

A 17/D. §-t a 2011: CXLI. törvény 8. §-a iktatta be, szövege a 2012: CLXXV. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

80

A 17/D. § (4) bekezdését a 2013: CC. törvény 303. §-a iktatta be.

81

A 17/D. § (5) bekezdését a 2013: CC. törvény 303. §-a iktatta be.

82

A 17/D. § (6) bekezdését a 2013: CC. törvény 303. §-a iktatta be.

83

A 17/E. §-t a 2011: CXLI. törvény 9. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CLXXV. törvény 35. § 3. pontja, újonnan a 2013: CC. törvény 304. §-a iktatta be.

84

A 17/F. §-t a 2011: CXLI. törvény 10. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CLXXV. törvény 35. § 4. pontja, újonnan a 2013: CC. törvény 305. §-a iktatta be.

85

A 17/G. §-t a 2011: CXLI. törvény 11. §-a iktatta be, szövege a 2012: CLXXV. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

86

A 17/H. §-t a 2011: CXLI. törvény 12. §-a iktatta be.

87

A 17/H. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 344. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

88

A 17/H. § (2) bekezdését a 2012: CLXXV. törvény 35. § 5. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: CC. törvény 306. §-a iktatta be.

89

A 17/H. § (3) bekezdését a 2012: CI. törvény 27. § 5. pontja hatályon kívül helyezte.

90

A 17/H. § (4) bekezdését a 2012: CLXXV. törvény 35. § 5. pontja hatályon kívül helyezte.

91

A 17/H. § (7) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 72. § b) pontja szerint módosított szöveg.

92

A 17/H. § (9) bekezdését a 2012: CI. törvény 27. § 5. pontja hatályon kívül helyezte.

93

A 17/I. §-t a 2013: CC. törvény 307. §-a iktatta be.

94

A 18. §-t megelőző alcímet a 2011: CXLI. törvény 13. §-a iktatta be, szövege a 2012: V. törvény 31. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

95

A 18. § a 2013: CC. törvény 308. §-ával megállapított szöveg.

96

A 18/A. §-t a 2011: CXLI. törvény 14. §-a iktatta be, szövege a 2013: CC. törvény 308. §-ával megállapított szöveg.

97

A 18/B. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 12. §-a iktatta be.

98

A 18/B. §-t a 2012: CLXXV. törvény 12. §-a iktatta be.

99

A 18/B. § (2) bekezdés a) pontja a 2013: CC. törvény 309. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

100

A 18/B. § (2) bekezdés e) pontja a 2013: CC. törvény 309. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

101

A 18/B. § (2) bekezdés f) pontja a 2013: CC. törvény 309. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

102

A 18/B. § (2) bekezdés g) pontja a 2013: CC. törvény 309. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

103

A 18/B. § (2) bekezdés h) pontját a 2013: CC. törvény 309. § (3) bekezdése iktatta be.

104

A 18/B. § (7) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

105

A 18/C. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 12. §-a iktatta be.

106

A 18/C. §-t a 2012: CLXXV. törvény 12. §-a iktatta be.

107

A 18/C. § (9) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

108

A 18/D. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 12. §-a iktatta be.

109

A 18/D. §-t a 2012: CLXXV. törvény 12. §-a iktatta be.

110

A 18/D. § (2) bekezdése a 2013: CC. törvény 344. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

111

A 18/D. § (3) bekezdése a 2013: CC. törvény 310. §-ával megállapított szöveg.

112

A 19. §-t megelőző alcím a 2012: CI. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

113

A 19. § (1) bekezdése a 2012: CI. törvény 27. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

114

A 19. § (2) bekezdése a 2012: CI. törvény 27. § 7. pontja, a 2013: CC. törvény 343. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

115

A 19. § (3) bekezdését a 2012: CI. törvény 6. §-a iktatta be.

116

A 19/A. §-t a 2012: CI. törvény 7. §-a iktatta be.

117

A 19/A. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

118

A 19/A. § (2) bekezdése a 2013: CC. törvény 344. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

119

A 19/B. §-t a 2012: CI. törvény 7. §-a iktatta be.

120

A 19/B. § (2) bekezdése a 2013: CC. törvény 344. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

121

A 19/C. §-t a 2012: CI. törvény 7. §-a iktatta be.

122

A 19/D. §-t a 2012: CI. törvény 7. §-a iktatta be.

123

A 19/D. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 344. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

124

A 19/D. § (2) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

125

A 19/E. §-t a 2012: CI. törvény 7. §-a iktatta be.

126

A 19/F. §-t megelőző alcímet a 2012: CI. törvény 8. §-a iktatta be.

127

A 19/F. §-t a 2012: CI. törvény 8. §-a iktatta be.

128

A 19/G. §-t a 2012: CI. törvény 8. §-a iktatta be.

129

A 20. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CXLI. törvény 43. § 7. pontjával megállapított szöveg.

130

A 20. § (4) bekezdése a 2011: CXLI. törvény 43. § 8. pontja, a 2012: CI. törvény 25. § (1) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

131

A 20. § (5) bekezdése a 2011: CXLI. törvény 15. §-ával megállapított, a 2012: CLXXV. törvény 32. § (9) és (11) bekezdése, a 2013: CC. törvény 343. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

132

A 20. § (6) bekezdését a 2011: CXLI. törvény 15. §-a iktatta be.

133

A 20. § (7) bekezdését a 2011: CXLI. törvény 15. §-a iktatta be, szövege a 2012: CLXXV. törvény 32. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

134

A 20. § (8) bekezdését a 2011: CXLI. törvény 15. §-a iktatta be.

135

A 20/A. §-t a 2011: CXLI. törvény 16. §-a iktatta be.

136

A 20/A. § (1) bekezdése a 2012: V. törvény 31. § (3) bekezdésével megállapított, a 2013: CC. törvény 344. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

137

A 20/B. §-t a 2012: CI. törvény 9. §-a iktatta be.

138

A 20/C. §-t a 2012: CI. törvény 9. §-a iktatta be.

139

A 20/C. § (4) bekezdés c) pontja a 2013: CC. törvény 311. §-ával megállapított szöveg.

140

A 20/D. §-t megelőző alcímet a 2012: CI. törvény 10. §-a iktatta be.

141

A 20/D. §-t a 2012: CI. törvény 10. §-a iktatta be.

142

A 20/D. § (2) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

143

A 20/D. § (3) bekezdése a 2012: CLXXV. törvény 32. § (12) pontja szerint módosított szöveg.

144

A 21. § (1) bekezdése a 2012: CI. törvény 25. § (1) bekezdés 6. pontja, és 27. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

145

A 21. § (2) bekezdése a 2012: CI. törvény 11. §-ával megállapított, a 2013: CC. törvény 343. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

146

A 22. § a 2011: CXLI. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

147

A 22. § (1) bekezdése a 2012: CI. törvény 27. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

148

A 22. § (3) bekezdése a 2012: CI. törvény 27. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

149

A 22. § (4) bekezdése a 2012: CI. törvény 27. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

151

A 23. § (2) bekezdését a 2013: CC. törvény 344. § 10. pontja hatályon kívül helyezte.

152

A 23. § (3) bekezdése a 2012: CLXXV. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

153

A 23. § (4) bekezdése a 2012: CI. törvény 27. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

154

A 24. § (2) bekezdése a 2012: CI. törvény 27. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

155

A 24. § (3) bekezdése a 2012: CI. törvény 27. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

156

A 24. § (4) bekezdése a 2012: CI. törvény 27. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

157

A 24. § (5) bekezdése a 2012: CI. törvény 27. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

158

A 24. § (6) bekezdése a 2012: CI. törvény 27. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

159

A 24. § (7) bekezdését a 2011: CXLI. törvény 18. §-a iktatta be, szövege a 2012: CLXXV. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

160

A 25. § a 2011: CXLI. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

161

A 25. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 312. §-ával megállapított szöveg.

162

A 25. § (2) bekezdése a 2012: CI. törvény 12. §-ával megállapított, a 2012: CLXXV. törvény 32. § (13) bekezdése, a 2013: CC. törvény 343. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

163

A 26. § a 2011: CXLI. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

164

A 26. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 313. §-ával megállapított szöveg.

165

A 26. § (2) bekezedése a 2013: CC. törvény 313. §-ával megállapított szöveg.

166

A 26. § (2a) bekezdését a 2012: CLXXV. törvény 15. §-a iktatta be.

167

A 26/A. §-t a 2011: CXLI. törvény 21. §-a iktatta be.

168

A 26/B. §-t a 2012: CI. törvény 13. §-a iktatta be.

169

A 26/B. § (2) bekezdése a 2012: CLXXV. törvény 32. § (14) bekezdése és 35. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

170

A 26/B. § (3) bekezdése a 2012: CLXXV. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

171

A 26/B. § (4) bekezdését a 2012: CLXXV. törvény 16. §-a iktatta be.

172

A 26/B. § (5) bekezdését a 2012: CLXXV. törvény 16. §-a iktatta be.

173

A 26/B. § (6) bekezdését a 2012: CLXXV. törvény 16. §-a iktatta be.

174

A 26/B. § (7) bekezdését a 2012: CLXXV. törvény 16. §-a iktatta be.

175

A 26/B. § (8) bekezdését a 2012: CLXXV. törvény 16. §-a iktatta be.

176

A 27. § a 2012: CI. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

177

A 28. § a 2012: CI. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

178

A 28. § (2) bekezdése a 2013: CCXLIII. törvény 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

179

A 28. § (2a) bekezdését a 2013: CCXLIII. törvény 10. § (2) bekezdése iktatta be.

180

A 28. § (5) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

181

A 28. § (6) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

182

A 28. § (8) bekezdése a 2013: CC. törvény 314. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

183

A 28. § (9) bekezdését a 2013: CC. törvény 314. § (2) bekezdése iktatta be.

184

A 28/A. §-t a 2012: CI. törvény 16. §-a iktatta be, szövege a 2013: CC. törvény 315. §-ával megállapított szöveg.

185

A 28/B. §-t a 2012: CI. törvény 16. §-a iktatta be.

186

A 28/C. §-t a 2012: CI. törvény 16. §-a iktatta be, szövege a 2013: CC. törvény 316. §-ával megállapított szöveg.

187

A 28/D. §-t a 2012: CI. törvény 16. §-a iktatta be.

188

A 28/D. § (6) bekezdése a 2013: CC. törvény 317. §-ával megállapított szöveg.

189

A 28/E. §-t a 2012: CI. törvény 16. §-a iktatta be.

190

A 28/F. §-t a 2013: CC. törvény 318. §-a iktatta be.

191

A 29. § (1)–(3) bekezdését a 2012: CI. törvény 27. § 18. pontja hatályon kívül helyezte.

192

A 29. § (5) bekezdését a 2012: CI. törvény 27. § 18. pontja hatályon kívül helyezte.

193

A 29. § (6) bekezdését a 2011: CXLI. törvény 22. §-a iktatta be.

194

A 29. § (7) bekezdését a 2011: CXLI. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: CC. törvény 344. § 12. pontja.

195

A 30. §-t a 2012: CI. törvény 27. § 19. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2012: CLXXV. törvény 17. §-a iktatta be.

196

A 31. §-t megelőző alcímet a 2012: CI. törvény 17. § (1) bekezdése iktatta be.

197

A 31. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 319. §-ával megállapított szöveg.

198

A 31. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: CI. törvény 25. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. [A 31. § (2) bekezdés záró szövegrészében a 2012: CI. törvény 25. § (2) bekezdésével elrendelet módosítás, amely szerint az „illetménynek” szövegrész helyébe az „illetménynek (alapilletménynek, illetménykiegészítésnek és rendszeres pótlék/oknak)” szöveg lép, nem vezethető át. A 31. § (2) bekezdés záró szövegrészében a 2012: CLXXV. törvény 35. § 9. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint hatályát veszti az „(alapilletménynek, illetménykiegészítésnek és rendszeres pótlék/oknak)” szövegrész, nem vezethető át.]

199

A 31. § (2) bekezdés a) pontja a 2012: CI. törvény 25. § (2) bekezdése, a 2012: CLXXV. törvény 32. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

200

A 31. § (2) bekezdés b) pontja a 2012: CI. törvény 25. § (2) bekezdése, a 2012: CLXXV. törvény 32. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

201

A 31. § (2) bekezdés c) pontja a 2012: CI. törvény 25. § (2) bekezdése, a 2012: CLXXV. törvény 32. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

202

A 31. § (2) bekezdés d) pontja a 2012: CI. törvény 25. § (2) bekezdése, a 2012: CLXXV. törvény 32. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

203

A 31. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: CLXXV. törvény 32. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

204

A 31. § (3) bekezdés b) pontja a 2012: CI. törvény 25. § (2) bekezdése, a 2012: CLXXV. törvény 32. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

205

A 31. § (3) bekezdés c) pontja a 2012: CI. törvény 25. § (2) bekezdése, a 2012: CLXXV. törvény 32. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

206

A 31. § (3) bekezdés d) pontja a 2012: CI. törvény 25. § (2) bekezdése, a 2012: CLXXV. törvény 32. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

207

A 31. § (3a) bekezdését a 2012: CI. törvény 17. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CLXXV. törvény 32. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

208

A 31. § (3b) bekezdését a 2012: CI. törvény 17. § (3) bekezdése iktatta be.

209

A 31. § (4) bekezdése a 2012: CI. törvény 25. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

210

A 31/A. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 18. §-a iktatta be.

211

A 31/A. §-t a 2011: CXLI. törvény 23. §-a iktatta be.

212

A 31/A. § (2) bekezdése a 2012: CI. törvény 25. § (1) bekezdés 8. pontja szerint módosított szöveg.

213

A 31/A. § (4) bekezdése a 2012: CI. törvény 25. § (1) bekezdés 8. pontja szerint módosított szöveg.

214

A 31/B. §-t megelőző alcímet a 2012: CI. törvény 18. §-a iktatta be, szövege a 2012: CLXXV. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

215

A 31/B. § a 2012: CI. törvény 19. §-a iktatta be.

216

A 31/B. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

217

A 31/B. § (3) bekezdése a 2012: CLXXV. törvény 32. § (15) bekezdése szerint módosított szöveg.

218

A 32. §-t megelőző alcímet a 2012: CI. törvény 20. § (1) bekezdése iktatta be.

219

A 32. § a 2012: CI. törvény 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

220

A 32/A. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

221

A 32/A. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

222

A 32/A. § (1) bekezdés c) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

223

A 32/B. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

224

A 32/C. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

225

A 32/C. § (6) bekezdés a) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

226

A 32/C. § (6) bekezdés b) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

227

A 32/C. § (6a) bekezdését a 2013: CC. törvény 320. §-a iktatta be.

228

A 32/C. § (7) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

229

A 32/D. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

230

A 32/E. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

231

A 32/F. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

232

A 32/F. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

233

A 32/F. § (2) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

234

A 32/G. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

235

A 32/H. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

236

A 32/H. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

237

A 32/I. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

238

A 32/I. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be, szövege a 2013: CC. törvény 343. § 24. pontja szerint módosított szöveg.

239

A 32/J. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

240

A 32/K. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

241

A 32/K. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

242

A 32/K. § (4a) bekezdését a 2013: CC. törvény 321. §-a iktatta be.

243

A 32/L. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

244

A 32/M. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

245

A 32/M. § (2) bekezdése a 2013: CC. törvény 322. §-ával megállapított szöveg.

246

A 32/N. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

247

A 32/N. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

248

A 32/O. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

249

A 32/O. § (2) bekezdés c) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

250

A 32/O. § (3) bekezdés c) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

251

A 32/P. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

252

A 32/Q. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

253

A 32/Q. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 27. pontja szerint módosított szöveg.

254

A 32/R. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

255

A 32/S. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

256

A 32/S. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

257

A 32/T. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be, szövege a 2013: CC. törvény 343. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

258

A 32/T. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

259

A 32/T. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

260

A 32/T. § (2) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

261

A 32/T. § (4) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

262

A 32/U. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

263

A 32/U. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

264

A 32/V. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

265

A 32/V. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: CC. törvény 343. § 29. pontja szerint módosított szöveg.

266

A 32/W. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

267

A 32/X. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

268

A 32/X. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

269

A 32/Y. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

270

A 32/Y. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

271

A 32/Y. § (5) bekezdése a 2013: CC. törvény 344. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

272

A 32/Z. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

273

A 32/Z. §-t a 2012: CLXXV. törvény 20. §-a iktatta be.

274

A 32/Z. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 30. pontja szerint módosított szöveg.

275

A 32/Z. § (4) bekezdés a) pont aa) alpontja a 2013: CC. törvény 343. § 31. pontja szerint módosított szöveg.

276

A 32/Z. § (4) bekezdés a) pont ab) alpontja a 2013: CC. törvény 343. § 31. pontja szerint módosított szöveg.

277

A 32/Z. § (5a) bekezdését a 2013: CC. törvény 323. §-a iktatta be.

278

A 32/Z. § (6) bekezdés a) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

279

A 33. §-t megelőző alcím a 2012: CLXXV. törvény 21. §-a alapján hatályát vesztette. A 33. § a 2012: CLXXV. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

280

A 33/A. §-t megelőző alcímet a 2012: CI. törvény 21. §-a iktatta be, szövege a 2012: CLXXV. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

281

A 33/A. §-t a 2012: CI. törvény 21. §-a iktatta be, szövege a 2012: CLXXV. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

282

A 33/A. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 33. pontja szerint módosított szöveg.

283

A 33/A. § (7) bekezdése a 2013: CC. törvény 344. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

284

A 33/B. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

285

A 33/B. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

286

A 33/B. § (1) bekezdés b) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 34. pontja szerint módosított szöveg.

287

A 33/B. § (4) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 34. pontja szerint módosított szöveg.

288

A 33/C. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

289

A 33/C. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 324. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

290

A 33/C. § (2) bekezdése a 2013: CC. törvény 324. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

291

A 33/C. § (2a) bekezdését a 2013: CC. törvény 324. § (2) bekezdése iktatta be.

292

A 33/C. § (3) bekezdése a 2013: CC. törvény 344. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

293

A 33/C. § (4) bekezdése a 2013: CC. törvény 324. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

294

A 33/C. § (5) bekezdése a 2013: CC. törvény 324. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

295

A 33/D. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

296

A 33/D. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: CC. törvény 343. § 35. pontja szerint módosított szöveg.

297

A 33/D. § (1) bekezdés g) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 35. pontja szerint módosított szöveg.

298

A 33/E. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

299

A 33/E. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

300

A 33/E. § (2) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

301

A 33/F. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

302

A 33/G. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

303

A 33/G. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

304

A 33/G. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

305

A 33/G. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 37. pontja szerint módosított szöveg.

306

A 33/G. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: CC. törvény 344. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

307

A 33/G. § (7) bekezdés a) pont ab) alpontja a 2013: CC. törvény 343. § 38. pontja szerint módosított szöveg.

308

A 33/H. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

309

A 33/I. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

310

A 33/I. § (2) bekezdés b) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 39. pontja szerint módosított szöveg.

311

A 33/I. § (2) bekezdés c) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 39. pontja szerint módosított szöveg.

312

A 33/J. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

313

A 33/J. § (6) bekezdés b) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 40. pontja szerint módosított szöveg.

314

A 33/J. § (7) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 41. pontja szerint módosított szöveg.

315

A 33/K. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

316

A 33/K. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 42. pontja szerint módosított szöveg.

317

A 33/K. § (2) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 42. pontja szerint módosított szöveg.

318

A 33/K. § (3) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 42. pontja szerint módosított szöveg.

319

A 33/K. § (3a) bekezdését a 2013: CC. törvény 325. §-a iktatta be.

320

A 33/L. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

321

A 33/M. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

322

A 33/N. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

323

A 33/N. § (2) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 43. pontja szerint módosított szöveg.

324

A 33/N. § (3) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 44. és 45. pontja szerint módosított szöveg.

325

A 33/N. § (5) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 46. pontja szerint módosított szöveg.

326

A 33/O. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

327

A 33/O. § (1) bekezdés a) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 47. pontja szerint módosított szöveg.

328

A 33/O. § (2) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 48. pontja szerint módosított szöveg.

329

A 33/O. § (4) bekezdés d) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 49. pontja szerint módosított szöveg.

330

A 33/P. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

331

A 33/P. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

332

A 33/P. § (5) bekezdését a 2013: CC. törvény 326. §-a iktatta be.

333

A 33/P. § (6) bekezdését a 2013: CC. törvény 326. §-a iktatta be.

334

A 33/P. § (7) bekezdését a 2013: CC. törvény 326. §-a iktatta be.

335

A 33/P. § (8) bekezdését a 2013: CC. törvény 326. §-a iktatta be.

336

A 33/P. § (9) bekezdését a 2013: CC. törvény 326. §-a iktatta be.

337

A 33/Q. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

338

A 33/R. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

339

A 33/S. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

340

A 33/S. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

341

A 33/T. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

342

A 33/T. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

343

A 33/T. § (4) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 50. pontja szerint módosított szöveg.

344

A 33/T. § (5) bekezdése a 2013: CC. törvény 344. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

345

A 33/T. § (6) bekezdése a 2013: CC. törvény 344. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

346

A 33/T. § (7) bekezdése a 2013: CC. törvény 344. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

347

A 33/U. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

348

A 33/U. § (5) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 51. pontja szerint módosított szöveg.

349

A 33/U. § (6) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 52. pontja szerint módosított szöveg.

350

A 33/V. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

351

A 33/W. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

352

A 33/W. § (2) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 53. pontja szerint módosított szöveg.

353

A 33/W. § (3) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 54. pontja szerint módosított szöveg.

354

A 33/W. § (4) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 55. pontja szerint módosított szöveg.

355

A 33/W. § (5) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 56. pontja szerint módosított szöveg.

356

A 33/W. § (7) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 57. pontja szerint módosított szöveg.

357

A 33/W. § (9) bekezdése a 2013: CC. törvény 327. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

358

A 33/W. § (9a) bekezdését a 2013: CC. törvény 327. § (2) bekezdése iktatta be.

359

A 33/W. § (9b) bekezdését a 2013: CC. törvény 327. § (2) bekezdése iktatta be.

360

A 33/W. § (9c) bekezdését a 2013: CC. törvény 327. § (2) bekezdése iktatta be.

361

A 33/W. § (9d) bekezdését a 2013: CC. törvény 327. § (2) bekezdése iktatta be.

362

A 33/X. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

363

A 33/Y. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

364

A 33/Y. § (3a) bekezdését a 2013: CC. törvény 328. §-a iktatta be.

365

A 33/Y. § (6) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 58. pontja szerint módosított szöveg.

366

A 33/Z. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

367

A 33/Z. §-t a 2012: CLXXV. törvény 22. §-a iktatta be.

368

A 33/Z. § (7) bekezdése a 2013: CC. törvény 344. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

369

A 33/Z. § (8) bekezdése a 2013: CC. törvény 344. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

370

A 34. §-t megelőző alcím a 2012: CLXXV. törvény 23. § (1) bekezdése alapján hatályát vesztette. A 34. § a 2012: CLXXV. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

371

A 34/A. §-t a 2011: CXLI. törvény 25. §-a iktatta be, szövege a 2012: CLXXV. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

372

A 34/B. §-t a 2011: CXLI. törvény 26. §-a iktatta be, szövege a 2012: CLXXV. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

373

A 34/C. §-t a 2011: CXLI. törvény 27. §-a iktatta be, szövege a 2012: CLXXV. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

374

A 34/D. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 23. § (1) bekezdése iktatta be.

375

A 34/D. §-t a 2011: CXLI. törvény 28. §-a iktatta be, szövege a 2012: CLXXV. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

376

A 34/E. §-t megelőző alcímet a 2011: CXLI. törvény 29. §-a iktatta be, szövege a 2012: CLXXV. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

377

A 34/E. §-t a 2011: CXLI. törvény 29. §-a iktatta be, szövege a 2012: CLXXV. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

378

A 34/E. § (4) bekezdése a 2013: CC. törvény 329. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

379

A 34/E. § (5) bekezdését a 2013: CC. törvény 329. § (2) bekezdése iktatta be.

380

A 34/F. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

381

A 34/F. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

382

A 34/F. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

383

A 34/F. § (5a) bekezdését a 2013: CC. törvény 330. §-a iktatta be.

384

A 34/G. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

385

A 34/H. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

386

A 34/I. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

387

A 34/J. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

388

A 34/K. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

389

A 34/K. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 331. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

390

A 34/K. § (1a) bekezdését a 2013: CC. törvény 331. § (2) bekezdése iktatta be.

391

A 34/K. § (7) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 59. pontja szerint módosított szöveg.

392

A 34/K. § (8) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 60. pontja szerint módosított szöveg.

393

A 34/L. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

394

A 34/L. § (6) bekezdése a 2013: CC. törvény 344. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

395

A 34/L. § (8) bekezdését a 2013: CC. törvény 332. §-a iktatta be.

396

A 34/M. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

397

A 34/N. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

398

A 34/N. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

399

A 34/N. § (7) bekezdése a 2013: CC. törvény 333. §-ával megállapított szöveg.

400

A 34/O. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

401

A 34/P. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

402

A 34/Q. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

403

A 34/Q. § a) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 61. pontja szerint módosított szöveg.

404

A 34/R. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

405

A 34/S. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

406

A 34/T. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

407

A 34/T. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 62. pontja szerint módosított szöveg.

408

A 34/U. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

409

A 34/V. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

410

A 34/V. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

411

A 34/W. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

412

A 34/W. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

413

A 34/W. § (4) bekezdés f) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 63. pontja szerint módosított szöveg.

414

A 34/W. § (4) bekezdés g) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 63. pontja szerint módosított szöveg.

415

A 34/W. § (4) bekezdés i) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 63. pontja szerint módosított szöveg.

416

A 34/W. § (4) bekezdés j) pontja a 2013: CC. törvény 344. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

417

A 34/W. § (7) bekezdés a) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

418

A 34/W. § (10) bekezdése a 2013: CC. törvény 334. §-ával megállapított szöveg.

419

A 34/X. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

420

A 34/Y. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

421

A 34/Y. §-t a 2012: CLXXV. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

422

A 34/Y. § (1) bekezdés e) pontját a 2013: CC. törvény 344. § 20. pontja hatályon kívül helyezte.

423

A 34/Y. § (1a) bekezdését a 2013: CC. törvény 335. §-a iktatta be.

424

A 35/A. §-t a 2011: CXLI. törvény 30. §-a iktatta be.

425

A 36. §-t megelőző alcímet a 2011: CXLI. törvény 31. § (1) bekezdése iktatta be.

426

A 36. § (1) bekezdés a) pontja a 2011: CXLI. törvény 43. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

427

A 36. § (1) bekezdés b) pontja a 2013: CC. törvény 336. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

428

A 36. § (1) bekezdés c) pontja a 2013: CC. törvény 336. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

429

A 36. § (1) bekezdés d) pontja a 2011: CXLI. törvény 31. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

430

A 36. § (1) bekezdés e) pontja a 2012: CLXXV. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

431

A 36. § (1) bekezdés f) pontja a 2012: CLXXV. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

432

A 36. § (1) bekezdés g) pontját a 2011: CXLI. törvény 31. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CLXXV. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

433

A 36. § (1) bekezdés h) pontját a 2011: CXLI. törvény 31. § (2) bekezdése iktatta be.

434

A 36. § (1) bekezdés i) pontját a 2013: LXXXVIII. törvény 43. § (1) bekezdése iktatta be.

435

A 36. § (1) bekezdés j) pontját a 2013: CC. törvény 336. § (2) bekezdése iktatta be.

436

A 36. § (1a) bekezdését a 2013: LXXXVIII. törvény 43. § (2) bekezdése iktatta be.

437

A 36. § (3) bekezdése a 2011: CXLI. törvény 31. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

438

A 36. § (4) bekezdését a 2011: CXLI. törvény 31. § (3) bekezdése iktatta be.

439

A 36. § (5) bekezdését a 2011: CXLI. törvény 31. § (3) bekezdése iktatta be.

440

A 37/A. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXXI. törvény 64. § (1) bekezdése iktatta be.

441

A 37/A. §-t a 2012: CLXXXI. törvény 64. § (1) bekezdése iktatta be.

442

A 37/B. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXXI. törvény 64. § (1) bekezdése iktatta be.

443

A 37/B. §-t a 2012: CLXXXI. törvény 64. § (1) bekezdése iktatta be.

444

A 38. § (2) bekezdését a 2011: CXLI. törvény 45. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

445

A 41. §-t megelőző alcím a 2011: CXLI. törvény 43. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

446

A 41. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CXLI. törvény 43. § 11. ponja szerint módosított szöveg.

447

A 43. §-t megelőző alcím a 2011: CXLI. törvény 43. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

448

A 43. § a 2011: CXLI. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

449

Az 51. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 65. pontja szerint módosított szöveg.

450

Az 52. § 6. pontja a 2011: CXLI. törvény 43. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

451

Az 53. § (1) bekezdés g) pontja a 2013: CC. törvény 343. § 66. pontja szerint módosított szöveg.

452

Az 53. § (1) bekezdés h) pontját a 2011: CXLI. törvény 33. §-a iktatta be.E módosító törvény 78. § (1) bekezdése alapján az 53. § (1) bekezdés h) pontja sarkalatosnak minősül.

453

Az 53. § (2) bekezdése a 2011: CXLI. törvény 43. § 14. pontja, a 2012: CLXXV. törvény 32. § (16) bekezdése szerint módosított szöveg.

454

Az 53. § (4) bekezdése a 2011: CXI. törvény 48. § (16) bekezdése, a 2011: CXII. törvény 82. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

455

Az 54. §-t a 2012: CLXXXI. törvény 64. § (3) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

456

Az 55. §-t a 2012: CLXXXI. törvény 64. § (3) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

457

Az 59. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 67. pontja szerint módosított szöveg.

458

A 60. § (3) bekezdése a 2012: CLXXV. törvény 32. § (16) bekezdése szerint módosított szöveg.

459

A 63. § (1) bekezdése a 2011: CXLI. törvény 34. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

460

A 63. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: CC. törvény 344. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

461

A 63. § (3) bekezdés a) pontja a 2011: CXLI. törvény 34. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

462

A 63. § (4) bekezdése a 2011: CXLI. törvény 34. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

463

A 63. § (4a) bekezdését a 2011: CXLI. törvény 34. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CLXXXVI. törvény 87. §-ával megállapított szöveg.

464

A 64. § (3) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 447. §-a, a 2012: CCXI. törvény 65. §-a szerint módosított szöveg.

465

A 66. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 68. pontja szerint módosított szöveg.

466

A 66. § (2) bekezdése a 2011: CXLI. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

467

A 66. § (3) bekezdését a 2010: CLVII. törvény 19. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: LXIX. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

468

A 67. § (1) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 395. §-a szerint módosított szöveg.

469

A 69. § (2) bekezdése a 2011: CXLI. törvény 45. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

470

A 71. § (2) bekezdés 3. pontja a 2013: LXXVI. törvény 107. §-ával megállapított szöveg.

471

A 71. § (2) bekezdés 18. pontja a 2013: CCXXI. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.

472

A 71. § (2) bekezdés 19. pontja a 2012: XXXI. törvény 37. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

473

A 71. § (3) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 69. pontja szerint módosított szöveg.

474

A 71. § (4) bekezdése a 2012: CLXXV. törvény 35. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

475

A 72. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: CLXXV. törvény 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

476

A 72. § (1) bekezdés e) pontja a 2012: CLXXV. törvény 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

477

A 72. § (1) bekezdés h) pontja a 2013: CC. törvény 344. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

478

A 72. § (2) bekezdése a 2012: CLXXV. törvény 25. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

479

A 73. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 70. pontja szerint módosított szöveg.

480

A 73. § (2) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 71. pontja szerint módosított szöveg.

481

A 75. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 343. § 72. pontja szerint módosított szöveg.

482

A 76. § (1) bekezdés g) pontját a 2011: CXLI. törvény 45. § 4. pontja hatályon kívül helyezte.

483

A 76. § (1) bekezdés j) pontja a 2011: CXII. törvény 81. § (18) bekezdése szerint módosított szöveg.

484

A 76. § (2) bekezdés h) pontja a 2011: CCVII. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

485

A 77. § a 2012: CLXXV. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

486

A 78/A. §-t a 2011: CXLI. törvény 36. §-a iktatta be.

487

A 80. § a 170. §-sal megállapított szöveg.

490

A 81. § c) pontját a 2011: CXLI. törvény2011: CLVI. törvény 449. § b) pontjával megállapított – 45. § 5. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2012: CLXXV. törvény 27. §-a iktatta be.

494

A 81. § (2) bekezdés c) pontja a 2011: CXLI. törvény 43. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

497

A 81. § (2) bekezdés e) pontja a 2013: XXXVII. törvény 57. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

499

A 81. § (2) bekezdés f) pontját a 2012: CLXXV. törvény 35. § 11. pontja hatályon kívül helyezte.

500

A 81. § (2) bekezdés g) pontját a 2012: XXXI. törvény 37. § 18. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: XXXVII. törvény 57. § (2) bekezdése iktatta be.

502

A 81. § (2) bekezdés i) pontját a 2013: XXXVII. törvény 57. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CC. törvény 343. § 73. pontja szerint módosított szöveg.

503

A 81. § (2) bekezdés j) pontját a 2013: XXXVII. törvény 57. § (3) bekezdése iktatta be.

504

A 82. § a) pontját a 2013: CC. törvény 344. § 23. pontja hatályon kívül helyezte.

507

A 82. § f) pontja a 2013: CC. törvény 337. §-ával megállapított szöveg.

510

A 82/A. §-t a 2011: CXLI. törvény 37. §-a iktatta be.

511

A 82/A. § (1) bekezdés a) pontja a 2012: CLXXV. törvény 35. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

512

A 82/A. § (1) bekezdés b) pontját a 2012: CLXXV. törvény 35. § 14. pontja hatályon kívül helyezte.

514

A 82/A. § (1) bekezdés d) pontja a 2013: CC. törvény 344. § 24. pontja szerint módosított szöveg.

516

A 82/A. § e) pontja a 2013: CC. törvény 338. §-ával megállapított szöveg.

518

A 82/A. § f) pontja a 2013: CC. törvény 338. §-ával megállapított szöveg.

521

A 82/A. § (1) bekezdés h) pontját a 2012: CLXXV. törvény 28. §-a iktatta be, szövege a 2013: CC. törvény 344. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

522

A 84. §-t a 2013: CC. törvény 344. § 26. pontja hatályon kívül helyezte.

523

A 86. § a 85. § (3) bekezdése alapján 2011. január 1-jén lépett hatályba.

524

A 87. § a 85. § (3) bekezdése alapján 2011. január 1-jén lépett hatályba.

525

A 88. § a 85. § (2) bekezdése alapján 2010. november 27-én lépett hatályba.

526

A 89. § a 85. § (3) bekezdése alapján 2011. január 1-jén lépett hatályba.

527

A 90. § a 85. § (3) bekezdése alapján 2011. január 1-jén lépett hatályba.

528

A 91. § a 85. § (3) bekezdése alapján 2011. január 1-jén lépett hatályba.

529

A 92. § a 85. § (3) bekezdése alapján 2011. január 1-jén lépett hatályba.

530

A 93. § a 85. § (3) bekezdése alapján 2011. január 1-jén lépett hatályba.

531

A 94. §-t a 2011: CXLI. törvény 45. § 6. pontja hatályon kívül helyezte.

532

A 95. § a 85. § (3) bekezdése alapján 2011. január 1-jén lépett hatályba.

533

A 96. § a 85. § (3) bekezdése alapján 2011. január 1-jén lépett hatályba.

534

A 97. § a 85. § (3) bekezdése alapján 2011. január 1-jén lépett hatályba.

535

A 98. § a 85. § (3) bekezdése alapján 2011. január 1-jén lépett hatályba.

536

A 98. § (1) bekezdése a 2011: CXLI. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

537

A 98/A. §-t a 2011: CXLI. törvény 39. §-a iktatta be.

538

A 98/B. §-t a 2011: CXLI. törvény 40. §-a iktatta be.

539

A 98/C. §-t a 2011: CXLI. törvény2011: CLVI. törvény 449. § a) pontja szerint módosított – 41. §-a iktatta be.

540

A 98/C. § (4) bekezdése a 2012: CI. törvény 25. § (1) bekezdés 9. pontja szerint módosított szöveg.

541

A 98/D. §-t a 2011: CXLI. törvény 42. §-a iktatta be.

542

A 98/E. §-t a 2012: CI. törvény 23. §-a iktatta be.

543

A hatálybalépés időpontja 2012. szeptember 1.

544

A 98/F. §-t a 2012: CI. törvény 23. §-a iktatta be.

545

A 98/G. §-t a 2012: CI. törvény 23. §-a iktatta be.

546

A 98/H. §-t a 2012: CLXXV. törvény 29. §-a iktatta be. szövege a 2013: CC. törvény 339. §-ával megállapított szöveg.

547

A 98/I. §-t a 2012: CLXXV. törvény 29. §-a iktatta be.

548

A 98/J. §-t a 2012: CLXXV. törvény 29. §-a iktatta be.

549

A 98/K. §-t a 2012: CLXXV. törvény 29. §-a iktatta be.

550

A hatálybalépés időpontja 2013. január 1.

551

A hatálybalépés időpontja 2013. január 1.

552

A hatálybalépés időpontja 2013. január 1.

553

A hatálybalépés időpontja 2013. január 1.

554

A 98/L. §-t és az azt megelőző alcímet a 2012: CLXXV. törvény 30. §-a iktatta be. A 98/L. § szövege a 2013: CC. törvény 340. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. A 98/L. §-t megelőző alcímet a 2013: CC. törvény 344. § 27. pontja hatályon kívül helyezte.

555

A 98/M. §-t a 2013: CC. törvény 340. § (2) bekezdése iktatta be.

556

A 98/N. §-t a 2013: CC. törvény 340. § (2) bekezdése iktatta be.

557

A 98/O. §-t a 2013: CC. törvény 340. § (2) bekezdése iktatta be.

558

A 98/O. § (12a) bekezdését a 2014: XVI. törvény 283. §-a iktatta be.

559

A 98/O. § (12b) bekezdését a 2014: XVI. törvény 283. §-a iktatta be.

560

A 98/P. §-t megelőző alcímet a 2013: CC. törvény 341. §-a iktatta be.

561

A 98/P. §-t a 2013: CC. törvény 341. §-a iktatta be.

562

A 99. § a) pontját a 2012: CLXXXI. törvény 64. § (3) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

563

A 99. § b) pontja a 2012: CLXXXI. törvény 64. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

564

A 99. § c) a 85. § (3) bekezdése alapján 2011. január 1-jén lépett hatályba.

565

A 99. § d) pontja a 85. § (3) bekezdése alapján 2011. január 1-jén lépett hatályba.

566

A 99. § e) pontja a 85. § (3) bekezdése alapján 2011. május 27-én lépett hatályba.

567

A 100–155. §-t a 175. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

568

A 156–170. §-t a 175. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

569

A 171–174. §-t a 175. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

570

A 175. § a (2) bekezdés alapján hatályát vesztette.

571

Az 1. számú melléklet a 2012: V. törvény 59. § c) pont 3. alpontja, a 2013: CC. törvény 342. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

572

Az 1/A. számú mellékletet a 2012: CI. törvény 24. § (1) bekezdése iktatta be.

573

A 3. számú melléklet a 2011: CXLI. törvény 44. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: CI. törvény 27. § 23. pontja, a 2013: CC. törvény 344. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

574

A 4. számú melléklet a 2012: V. törvény 59. § c) pont 4. és 5. alpontja szerint módosított szöveg.

575

Az 5. számú mellékletet a 2012: CI. törvény 27. § 24. pontja hatályon kívül helyezte.

576

A 6. számú melléklet a 2012: CLXXV. törvény 32. § (17) bekezdése szerint módosított szöveg.

577

A 6/A. számú mellékletet a 2011: CXLI. törvény 44. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CLXXV. törvény 35. § 15. pontja.

578

A 7. melléklet a 2013: CC. törvény 342. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

579

A 7/A. számú mellékletet a 2012: CI. törvény 24. § (2) bekezdése iktatta be.

580

A 11. számú mellékletet a 2012: CI. törvény 24. § (3) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére