• Tartalom

1250/2010. (XI. 19.) Korm. határozat

1250/2010. (XI. 19.) Korm. határozat

az Európa 2020 Stratégia végrehajtását megalapozó előzetes Nemzeti Intézkedési Terv elfogadásáról és a végleges Nemzeti Intézkedési Terv előkészítésével összefüggő további feladatokról

2015.04.30.

A Kormány

1. az Európa 2020 Stratégia kiemelt céljainak eléréséhez nemzeti vállalásként a következő számszerű célkitűzések teljesítését vállalja 2020-ig:

– a 20–64 éves népesség foglalkoztatási rátája 75 százalékra nő;

– a kutatás-fejlesztési ráfordítások szintje a bruttó hazai termék 1,8 százalékára nő;

1 a megújuló energiaforrások részaránya az energiafelhasználáson belül 14,6 százalékra nő, a teljes energiamegtakarítás-vállalás primerenergia-felhasználásban kifejezve 92 PJ (a végső energiafogyasztásra vonatkoztatva 73 PJ) a Nemzeti Energiastratégia energiafelhasználás-előrejelzéseinek frissítéséről szóló 1160/2015. (III. 20.) Korm. határozat alapján meghatározott „Ölbe tett kéz” forgatókönyve által megjelenített energiafelhasználási pályához képest, az üvegházhatású gázok kibocsátása az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszerén kívül a 2005. évi szinthez képest legfeljebb 10 százalékkal nő;

2 a felsőfokú vagy annak megfelelő végzettséggel rendelkezők aránya a 30–34 éves népességen belül 34 százalékra nő, az oktatásban, képzésben nem részesülő, legfeljebb alsó középfokú végzettséggel rendelkezők aránya a 18–24 éves népességen belül 10 százalékra csökken;

– a szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben élő népesség aránya 5 százalékponttal csökken;

2. jóváhagyja a számára bemutatott előzetes Nemzeti Intézkedési Tervet, és felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az előzetes Nemzeti Intézkedési Tervet az Európai Bizottság számára küldje meg;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

3. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 4–14. pontokban részletezett módon az érintett minisztériumok bevonásával készítse el a végleges Nemzeti Intézkedési Terv tervezetét, és azt – az Európai Bizottság felé történő benyújtás határidejét figyelembe véve – terjessze a Kormány elé;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter az érintett miniszterek bevonásával

Határidő: 2011. március 30.

4. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy készítse el és terjessze a Kormány elé a végleges Nemzeti Intézkedési Terv kereteit megalapozó horizontális elveket, és ezzel összhangban a végleges Nemzeti Intézkedési Tervben megjeleníteni kívánt intézkedések listáját, figyelemmel a Kormány részére bemutatott javaslatokra;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter az érintett miniszterek bevonásával

Határidő: 2011. január 30.

5. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a foglalkoztatáspolitika, a szakképzés és felnőttképzés, a stratégiailag kiemelt gazdasági ágazati politikák, valamint az adórendszer foglalkoztatáshoz kapcsolódó elemei tekintetében véglegesítse és dolgozza ki részletesen a foglalkoztatási ráta növelésére irányuló, a végleges Nemzeti Intézkedési Tervben szerepeltetni javasolt intézkedéseket;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

vidékfejlesztési miniszter a további érintett miniszterek bevonásával

Határidő: 2011. február 28.

6. felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, hogy az oktatás, a nyugdíjrendszer, a rokkantsági és szociális ellátások, az egészségügyi ellátórendszer, valamint a gyermekneveléshez kapcsolódó pénzbeli ellátások és a gyermekellátó intézményrendszer tekintetében – a nemzetgazdasági miniszter bevonásával – véglegesítse és dolgozza ki részletesen a foglalkoztatási ráta növeléséhez hozzájáruló, a végleges Nemzeti Intézkedési Tervben szerepeltetni javasolt intézkedéseket;

Felelős: nemzeti erőforrás miniszter

nemzetgazdasági miniszter a további érintett miniszterek bevonásával

Határidő: 2011. február 28.

7. felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, hogy – a nemzetgazdasági miniszter és a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával – véglegesítse és részletesen dolgozza ki a képzettségi szint javítására irányuló, a végleges Nemzeti Intézkedési Tervben szerepeltetni javasolt intézkedéseket;

Felelős: nemzeti erőforrás miniszter

nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter a további érintett miniszterek bevonásával

Határidő: 2011. február 28.

8. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy véglegesítse és dolgozza ki részletesen a vállalkozások üzleti környezetének javítására irányuló, a végleges Nemzeti Intézkedési Tervben szerepeltetni javasolt intézkedéseket;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter a további érintett miniszterek bevonásával

Határidő: 2011. február 28.

9. felhívja a nemzetgazdasági minisztert és a nemzeti erőforrás minisztert, hogy véglegesítsék és dolgozzák ki részletesen a munkaerőpiac igényeihez jobban illeszkedő képzési struktúrára irányuló, a végleges Nemzeti Intézkedési Tervben szerepeltetni javasolt intézkedéseket;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

nemzeti erőforrás miniszter a további érintett miniszterek bevonásával

Határidő: 2011. február 28.

10. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy véglegesítse és dolgozza ki részletesen a kutatás-fejlesztési ráfordítások növelésére irányuló, a végleges Nemzeti Intézkedési Tervben szerepeltetni javasolt intézkedéseket;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter a további érintett miniszterek bevonásával

Határidő: 2011. február 28.

11. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a vidékfejlesztési miniszter bevonásával véglegesítse és dolgozza ki részletesen a megújuló energiaforrások arányának növelésére, az energiahatékonyság javítására, illetve az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszere alá nem tartozó üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozására irányuló, a végleges Nemzeti Intézkedési Tervben szerepeltetni javasolt intézkedéseket;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

vidékfejlesztési miniszter a további érintett miniszterek bevonásával

Határidő: 2011. február 28.

12. felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, a nemzeti fejlesztési minisztert, a nemzetgazdasági minisztert és a vidékfejlesztési minisztert, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter koordinálása mellett véglegesítsék és dolgozzák ki részletesen a szegénység visszaszorításához hozzájáruló, a végleges Nemzeti Intézkedési Tervben szerepeltetni javasolt intézkedéseket;

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter

nemzeti erőforrás miniszter

nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

vidékfejlesztési miniszter a további érintett miniszterek bevonásával

Határidő: 2011. február 28.

13. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy véglegesítse és dolgozza ki részletesen az államháztartás hiányának és az államadósság szintjének csökkentésére irányuló, a végleges Nemzeti Intézkedési Tervben szerepeltetni javasolt intézkedéseket;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter a további érintett miniszterek bevonásával

Határidő: 2011. február 28.

14. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy véglegesítse és dolgozza ki részletesen a devizahitelek magas arányából származó kockázatok csökkentésére irányuló, a végleges Nemzeti Intézkedési Tervben szerepeltetni javasolt intézkedéseket;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2011. február 28.

15. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Kormány részére bemutatott társadalmi egyeztetési terv alapján, az érintett miniszterek bevonásával folytassa le a végleges Nemzeti Intézkedési Terv társadalmi egyeztetését, továbbá végezze el a jogszabály által előírt és egyéb szükséges hatásvizsgálatokat;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter az érintett miniszterek bevonásával

Határidő: 2011. március 30.

16. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a végleges Nemzeti Intézkedési Terv kialakításába vonja be az Országgyűlés hatáskörrel rendelkező szakbizottságait;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter az érintett miniszterek bevonásával

Határidő: 2011. március 30.

17. felhívja a nemzetgazdasági minisztert és a vidékfejlesztési minisztert, hogy készítsen szektorális kimutatást az egyes iparágakban szükségessé váló intézkedésekről, valamint ehhez kapcsolódóan folytasson konzultációt az egyes szektorok képviselőivel.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

vidékfejlesztési miniszter

Határidő: 2011. március 30.

1

Az 1. pont harmadik franciabekezdése az 1261/2015. (IV. 30.) Korm. határozat 2. pontja szerint módosított szöveg.

2

Az 1. pont negyedik franciabekezdése az 1261/2015. (IV. 30.) Korm. határozat 3. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére