• Tartalom

1275/2010. (XII. 8.) Korm. határozat

1275/2010. (XII. 8.) Korm. határozat

az Idősügyi Tanácsról1

2014.09.05.

1. A Kormány az idősek tiszteletének, megbecsülésének és biztonságának előmozdítása, valamint a Nemzeti Együttműködés Rendszerében az idősödő emberek érdekeinek, javaslatainak a kormányzati döntések előkészítése során történő megjelenítése érdekében – a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 30. § (1) bekezdése alapján – Idősügyi Tanácsot (a továbbiakban: Tanács) működtet.

2. A Tanács

a) véleményezi az idősek életkörülményeit közvetlenül érintő kormányzati döntések és – az önkormányzati rendeletek tervezetének kivételével – jogszabályok tervezetét, valamint figyelemmel kíséri azok végrehajtását,

b)2 javaslatot tehet az idősek életkörülményeinek javítását, érdekeinek védelmét szolgáló kormányzati intézkedésekre, és közvetíti az idősödő emberek, valamint a vallási közösségek és a civil szervezetek ilyen irányú javaslatait,

c) a tevékenységével összefüggésben konferenciákat és más programokat szervezhet.

3. A Tanács

a) elnöke a miniszterelnök, akit akadályoztatása esetén a Tanács alelnöke helyettesít,

b)3 alelnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára,

c)4 tagjait – tizenkét főt – a miniszterelnök kéri fel részben az idősügy területén működő civil szervezetek javaslata alapján, részben az orvostudomány, a demográfia, a szociálpolitika, a helyi önkormányzatok, a vallási közösségek és a civil szervezetek szakemberei közül.

4. A Tanács megbízatása megszűnik a Kormány megbízatásának megszűnésével. A Tanácsot a megbízatásának megszűnését követő harminc napon belül újjá kell alakítani.

5. A tag megbízatása megszűnik a Tanács megbízatásának megszűnésével. A tag a megbízatásáról lemondhat. A tag megbízatását a miniszterelnök a javaslattevő szervezet véleményének kikérését követően visszavonhatja. Ha egy tag megbízatása megszűnik, harminc napon belül új tagot kell felkérni.

6. A tagok a feladatuk ellátásáért díjazásban nem részesülnek, de jogosultak a tevékenységük során felmerült, számlával igazolt és indokolt szállás- és útiköltségük megtérítésére.

7.5 A Tanács ülésén állandó meghívottként tanácskozási joggal részt vesz

a) az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkárának,

b) az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárának,

c) az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkárának,

d) az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárának,

e) az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárának,

f) az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának,

g) a Miniszterelnökségnek,

h) a Nemzetgazdasági Minisztériumnak,

i) az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak,

j) az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak és

k) a Központi Statisztikai Hivatalnak

egy-egy képviselője.

8.6 A Tanács titkárát a Tanács alelnöke jelöli ki. A Tanács működésével és programjaival kapcsolatos költségek fedezetét a központi költségvetés Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében kell biztosítani.

9. A Tanács ügyrendjét és munkatervét maga határozza meg.

10. A Kormány felhívja a minisztereket, hogy az idősek életkörülményeit közvetlenül érintő jogszabályok és más kormányzati döntések előkészítése során tegyék lehetővé a Tanács véleményezési és javaslattételi feladatainak gyakorlását.

11. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

12–13.7

1

A határozatot az 1712/2014. (XII. 5.) Korm. határozat 13. pontja hatályon kívül helyezte 2014. december 6. napjával.

2

A 2. pont b) alpontja az 1493/2014. (IX. 4.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

3

A 3. pont b) alpontja az 1493/2014. (IX. 4.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

4

A 3. pont c) alpontja az 1493/2014. (IX. 4.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

5

A 7. pont az 1493/2014. (IX. 4.) Korm. határozat 2. pontjával megállapított szöveg.

6

A 8. pont az 1493/2014. (IX. 4.) Korm. határozat 3. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

7

A 12–13. pontot az 1493/2014. (IX. 4.) Korm. határozat 4. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére