• Tartalom

129/2010. (VII. 8.) AB határozat

129/2010. (VII. 8.) AB határozat1

2010.07.08.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság által országos népszavazás kezdeményezésére irányuló aláírásgyűjtő ív hitelesítése tárgyában hozott határozat ellen benyújtott kifogás alapján meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság 432/2009. (XI. 5.) OVB határozatát helybenhagyja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

Indokolás

I.

A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 130. § (1) bekezdése alapján kifogás érkezett az Alkotmánybírósághoz az Országos Választási Bizottság (a továbbiakban: OVB) 432/2009. (XI. 5.) OVB határozata (a továbbiakban: OVBh.) ellen.
A kifogástevő 2009. október 8-án országos népszavazás kezdeményezésére irányulóan aláírásgyűjtő ív mintapéldányát nyújtotta be az OVB-hez hitelesítés céljából, amely aláírásgyűjtő íven az alábbi kérdés szerepelt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés törvényben tiltsa meg az etnikai alapon történő pozitív megkülönböztetést?”

Az OVB az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését megtagadta. Az OVB álláspontja szerint a kérdésben tartott eredményes népszavazás olyan törvényhozási kötelezettséget róna az Országgyűlésre, mely az Alkotmány 68. § (2) bekezdésében és a 70/A. § (3) bekezdésében foglaltak módosítását vagy hatályon kívül helyezését tenné szükségessé, ily módon az Alkotmány módosítása elkerülhetetlen lenne. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata alapján azonban az Alkotmány módosítására az Országgyűlés jogosult, a népszavazás közvetetten sem vonhatja el az Országgyűlés alkotmányozó hatáskörét. Az OVB ezért megállapította, hogy a feltett kérdésben nem lehet népszavazást tartani.
A kifogástevő álláspontja szerint az Alkotmány valóban megfogalmazza a pozitív diszkrimináció létjogosultságának alkotmányos alapjait, azonban nem az etnikai alapon történő pozitív diszkriminációval összefüggésben. Érvelésében kifejti, hogy a két fogalom nem azonos, ezért a feltenni kívánt kérdés nem ütközik az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésébe. Véleménye szerint a kérdésben tartott eredményes népszavazás esetén nem lenne szükséges az Alkotmány 68. § (2) bekezdésében foglaltak módosítása, mert az abban foglaltak nem jelentik az etnikai alapon történő pozitív diszkrimináció alkotmányos voltát. Érvelésében kifejti továbbá, hogy az etnikai alapon történő pozitív diszkrimináció az Alkotmány 70/A. § (2) bekezdésében foglaltak alapján egyben a szóban forgó etnikumhoz nem tartozó emberek diszkriminációját is jelenti, amely alkotmányellenes.

II.

A kifogás nem megalapozott.

1. Az Alkotmánybíróságnak a jelen ügyben irányadó hatáskörét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § h) pontjában foglaltaknak megfelelően a Ve. 130. §-a határozza meg. Az Alkotmánybíróságnak a kifogás alapján lefolytatott eljárása jogorvoslati eljárás. Ennek során az Alkotmánybíróság – alkotmányos jogállásával és rendeltetésével összhangban – a beérkezett kifogás keretei között azt vizsgálja, hogy az aláírásgyűjtő ív és a népszavazásra szánt kérdés megfelel-e a jogszabályi feltételeknek, és hogy az OVB az aláírásgyűjtő ív hitelesítési eljárásában az Alkotmánynak és az irányadó törvényeknek megfelelően járt-e el.

2. Az Alkotmánybíróság osztja az OVB-nek a kifogással támadott határozat indokolásában kifejtett azon álláspontját, hogy a népszavazásra feltenni kívánt kérdésben megtartott érvényes és eredményes népszavazás az Alkotmány módosítására kötelezné az Országgyűlést. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a vizsgált ügyben megállapította, hogy az OVB határozata megalapozott, ezért azt helyes indokai alapján helybenhagyta.
Az Alkotmánybíróság a határozat közzétételét az OVB határozatának a Magyar Közlönyben való megjelenésére tekintettel rendelte el.

Alkotmánybírósági ügyszám: 1179/H/2009.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére