• Tartalom

13/2010. (I. 27.) HM utasítás

13/2010. (I. 27.) HM utasítás

az előirányzat-felhasználási tervek és a teljesítésarányos támogatási előirányzat-finanszírozási tervek összeállításának rendjéről1

2011.04.23.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdésének f) pontja alapján – figyelemmel az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 200. §-ában foglaltakra, valamint a honvédelmi szervezetek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól szóló Korm. rendeletben, illetve a kincstári számlavezetés, finanszírozás, adatszolgáltatás és a feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló PM rendeletben (a továbbiakban: PM rend.) előírtakra – a következő utasítást adom ki:

1. § Az utasítás hatálya kiterjed az éves intézményi költségvetési javaslatok elkészítésének és jóváhagyásának rendjéről szóló HM utasítás (a továbbiakban: HM ut.) hatálya alá tartozó, éves költségvetési javaslat összeállítására kötelezett költségvetési szervekre és szervezeti elemekre, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatokkal való gazdálkodásra kijelölt szervezetekre (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek).

2. § A honvédelmi szervezetek az Ámr. 200. §-ában előírtaknak megfelelően éves előirányzat-felhasználási tervet készítenek, valamennyi eredeti, illetőleg módosított kiadási és bevételi előirányzatra, beleértve a támogatási és a saját hatáskörben felhasználható bevételi, valamint az előző évi előirányzat-maradványként felhasználásra tervezett előirányzatokat is.

3. § Az előirányzat-felhasználási tervet úgy kell elkészíteni, hogy megbízható alapja legyen a kötelezettségvállalási jogkör gyakorlásának és a likviditás biztosításának, fedezetet nyújtson a rendszeres kiadásokra és a folyamatos működés biztosítására.

4. § Az előirányzat-felhasználási terv összeállítása során figyelemmel kell lenni az Ámr. 235. §-ában foglalt kötelezettségvállalásokkal kapcsolatos bejelentési kötelezettségre. Biztosítani kell az előirányzat-felhasználási terv és a kötelezettségvállalások bejelentése, valamint teljesítése közötti összhangot.

5. § (1) Az előirányzat-felhasználási tervet az 1. számú melléklet szerint évente kell összeállítani és havonként módosítani, a tárgyhónapot megelőző időszak tényleges teljesítésének és a teljesítésarányos támogatási előirányzat-finanszírozási terv figyelembevételével, a következő időszakok (hónapok) aktualizálásával az érvényben lévő címrendkódok szerint (figyelemmel az évközi módosításokra is).

(2) Az előirányzat-felhasználási terv alapját az éves költségvetések jóváhagyásáig a honvédelmi miniszter által jóváhagyott és kiadott költségvetési keretszámok képezik.

(3) A működési kiadások tekintetében az időarányos előirányzatoktól (keretektől) való eltérést szövegesen is indokolni kell.

6. § (1)2 Az előirányzat-felhasználási tervet, azok módosításait a honvédelmi szervezetek csapat működési költségvetésükre vonatkozóan – a 7. §-ban meghatározott előirányzatok kivételével – úgy állítják össze, hogy abban elkülönítve jelennek meg a logisztikai, illetve az egyéb költségvetési előirányzataik. Az előirányzat-felhasználási tervet a központosított pénzügyi és számviteli ellátásra utalt honvédelmi szervezetek esetében az ellátást végző pénzügyi és számviteli referatúrák készítik el és azt megküldik a HM Közgazdasági és Pénzügyi Hivatal (a továbbiakban: HM KPH), valamint – tájékoztatásul – az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (a továbbiakban: MH ÖHP) részére.

(2)3 Az önálló pénzügyi és számviteli szervvel rendelkező honvédelmi szervezetek esetében a pénzügyi és számviteli szerv a honvédelmi szervezet szintjén összesíti az előirányzat-felhasználási tervet, majd megküldi a HM KPH részére.

(3)4 A Magyar Honvédség központi logisztikai előirányzatai felhasználásában érintett honvédelmi szervezetek előirányzat-felhasználási tervüket az MH ÖHP részére küldik meg. Az MH ÖHP az összesített előirányzat-felhasználási tervet a HM KPH részére megküldi egyidejűleg tájékoztatva a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal (a továbbiakban: HM FHH).

(4)5 A HM FHH a részére jóváhagyott központi infrastrukturális és logisztikai előirányzatok alapján készített előirányzat-felhasználási terveket megküldi a HM KPH részére.

(5)6 A fejezeti kezelésű előirányzatok előirányzat-felhasználási tervét az azok éves felhasználásának rendjéről szóló HM utasításban meghatározott honvédelmi szervezetek állítják össze, és a HM KPH részére megküldik.

7. § (1)7 A HM KPH a költségvetési törvény szerkezeti rendjének megfelelően központilag állítja össze a személyi juttatások és járulékai, valamint a nemzetközi feladatok előirányzat-felhasználási tervét.

(2) Az (1) bekezdés szerinti terv a következő előirányzatokat tartalmazza:

a) a személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok (a hazai illetmények és járandóságok) tekintetében valamennyi kiadási és bevételi előirányzatot,

b)8 a nemzetközi feladatokhoz kapcsolódó kiadási és bevételi előirányzatot – kivéve a HM FHH által kezelt infrastrukturális és logisztikai, valamint az MH ÖHP szakmai alárendeltségébe tartozó logisztikai kiadásokat – beleértve a személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok körében elszámolásra kerülő deviza juttatásokat is.

8. § Az előirányzat-felhasználási terveket az adatszolgáltató honvédelmi szervezet vezetője írja alá és a gazdasági vezető – a kötelezettségvállalás ellenjegyzésére irányuló szabályok megfelelő alkalmazásával – ellenjegyzi. Az összesített tervek vonatkozásában újabb ellenjegyzésre nincs szükség. Az ellenjegyzett terveknek a készítő és az összesítést végző honvédelmi szervezeteknél kell rendelkezésre állnia.

9. §9 A 6. § szerint összeállított előirányzat-felhasználási terveket és azok módosításait minden hónap 4-ig kell megküldeni.

10. §10 Az előirányzat-felhasználási terveket a HM KPH felülvizsgálja és az általa elkészített előirányzat-felhasználási tervvel összesíti. Az így összeállított fejezeti előirányzat-felhasználási tervet a PM rend. 60. §-ának (1) bekezdésében meghatározottak szerint küldi meg a Nemzetgazdasági Minisztérium részére.

11. § A teljesítésarányos támogatási előirányzat-finanszírozási terv alapját az éves költségvetések jóváhagyásáig a honvédelmi miniszter által jóváhagyott és kiadott költségvetési keretszámok képezik.

12. §11 A felhalmozási előirányzatok teljesítésarányos felhasználásának finanszírozása a 2. számú melléklet szerinti teljesítésarányos támogatási előirányzat-finanszírozási terv alapján történik.

13. § (1) A teljesítésarányos támogatási előirányzat-finanszírozási terv összeállítása során figyelemmel kell lenni a PM rend. 35. § (3)–(6) bekezdéseiben foglalt adatszolgáltatási kötelezettségre. Biztosítani kell a teljesítésarányos támogatási előirányzat-finanszírozási terv, valamint az Ámr. 200. § (1) bekezdése szerinti előirányzat-felhasználási terv közötti összhangot.

(2) A teljesítésarányos támogatási előirányzat-finanszírozási tervben foglaltak megvalósulása érdekében arra kell törekedni, hogy az előirányzat-finanszírozási terv szerinti kiadásoknak megfelelően teljesüljenek a vonatkozó időszak tényleges kifizetései.

14. § A teljesítésarányos támogatási előirányzat-finanszírozási tervet az adatszolgáltató honvédelmi szervezet vezetője írja alá és a gazdasági vezető – a kötelezettségvállalás ellenjegyzésére irányuló szabályok megfelelő alkalmazásával – ellenjegyzi.

15. § A honvédelmi szervezetek

a)12 a 12. § és 13. § szerint összeállított teljesítésarányos támogatási előirányzat-finanszírozási tervet és annak módosításait a tárgyhónapot megelőző hónap 15-ig küldik meg a HM KPH részére.

b) a január hónapra vonatkozó teljesítésarányos támogatási előirányzat-finanszírozási terveket a kiadott kereteknek megfelelően a tárgyévet megelőző év december 18-ig, annak pontosítását a tárgyév január 6-ig küldik meg.

16. §13 A teljesítésarányos támogatási előirányzat-finanszírozási terveket a HM KPH felülvizsgálja és összesíti, ezt követően pedig a PM rend. 35. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint megküldi a Magyar Államkincstár részére.

17. § Az előirányzat-felhasználási és az összesített előirányzat-felhasználási, illetve az teljesítésarányos támogatási előirányzat-finanszírozási terveket, azok módosításait, továbbá a kimutatásokat írásban és elektronikus úton (Excel formátumban) kell megküldeni, felterjeszteni.

18. § Ez az utasítás az aláírása napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a költségvetési előirányzatok felhasználásának tervezéséről és az ezzel kapcsolatos adatszolgáltatás rendjéről szóló 56/2007. (HK 12.) HM utasítás a hatályát veszti.

1. számú melléklet a 13/2010. (I. 27.) HM utasításhoz


Honvédelmi szervezet
Ny. szám:


20…… Kimutatás a kiadások és bevételek várható alakulásáról
időszak: 20……


M Ft-ban, egy tizedessel

Cím/
alcím

CRK

Megnevezés

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szep-
tember

Október

November

December

Összesen

Kötelező megtakarítás összege

Kiadás

 

Folyó bevétel

 

Támogatás

 

Előző évi maradvány

 

Bevétel összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ellen. – Forráshiány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Budapest, 20
..........................................................
honvédelmi szerv vezetője


Ellenjegyzem:

..........................................................
pénzügyi/gazdasági vezető

2. számú melléklet a 13/2010. (I. 27.) HM utasításhoz14


Teljesítésarányos támogatási előirányzat-finanszírozási terv

Költségvetési szerv megnevezése:

CRK:

 

 

 

 

adatok ezer Ft-ban

Tétel-
szám

Költségvetési szerv/előirányzat

Előirányzat-felhasználási keretszámla száma

Igényelt támogatás összege

Utalás kért
ideje
hónap

Áht
azonosítója

megnevezése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



P. H.

………………………………………
honvédelmi szerv vezetője



Ellenjegyzem:

………………………………………
pénzügyi/gazdasági vezető

Dátum: 20…… év ……………… hó …… nap
1

Az utasítást a 60/2012. (VIII. 31.) HM utasítás 35. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte 2012. szeptember 5. napjával.

2

A 6. § (1) bekezdése a 48/2011. (IV. 22.) HM utasítás 17. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 6. § (2) bekezdése a 48/2011. (IV. 22.) HM utasítás 17. § b) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 6. § (3) bekezdése a 48/2011. (IV. 22.) HM utasítás 17. § b) és c) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 6. § (4) bekezdése a 48/2011. (IV. 22.) HM utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

6

A 6. § (5) bekezdése a 48/2011. (IV. 22.) HM utasítás 17. § b) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 7. § (1) bekezdése a 48/2011. (IV. 22.) HM utasítás 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 7. § (2) bekezdés b) pontja a 48/2011. (IV. 22.) HM utasítás 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 9. § a 48/2011. (IV. 22.) HM utasítás 12. §-ával megállapított szöveg.

10

A 10. § a 48/2011. (IV. 22.) HM utasítás 13. §-ával megállapított szöveg.

11

A 12. § a 48/2011. (IV. 22.) HM utasítás 14. §-ával megállapított szöveg.

12

A 15. § a) pontja a 48/2011. (IV. 22.) HM utasítás 15. §-ával megállapított szöveg.

13

A 16. § a 48/2011. (IV. 22.) HM utasítás 17. § b) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 2. számú melléklet a 48/2011. (IV. 22.) HM utasítás 16. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére