• Tartalom

13/2010. (III. 31.) NFGM utasítás

13/2010. (III. 31.) NFGM utasítás

a minisztérium oktatási és képzési rendszeréről1

2010.04.01.
Bevezető rendelkezések
Az utasítás hatálya
1. Az utasítás hatálya kiterjed a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumban (a továbbiakban: Minisztérium) a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) alapján közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselőkre és ügykezelőkre, valamint a Minisztériummal a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény alapján munkaviszonyban álló munkavállalókra.
2. Jelen utasítás rendelkezéseit a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvényben meghatározott eltérésekkel a miniszterre, az államtitkárra és a szakállamtitkárra is alkalmazni kell.
A közigazgatási alap- és szakvizsgára, valamint ügykezelői vizsgára vonatkozó rendelkezések a minisztériumi és az állami vezetőkre nem terjednek ki.
3. Az utasításban előforduló munkatárs megnevezés alatt a Minisztériummal közszolgálati jogviszonyban és munkaviszonyban (a továbbiakban: jogviszonyban) álló munkatársakat, valamint jelen utasítás 2. pontban felsorolt személyeket is érteni kell.
Értelmező rendelkezések
4. Jelen utasítás alkalmazásában:
a) iskolarendszerű továbbképzés: a közoktatás területén középiskolában, szakiskolában magasabb iskolai végzettség, illetve második vagy további szakképesítés megszerzésére irányuló képzés, a felsőoktatásban alapképzés, mesterképzés, doktori és MBA-képzés, szakirányú továbbképzés, felnőttképzés, szakképzés és felsőfokú szakképzés, második vagy további alapképzés,
b) iskolarendszeren kívüli továbbképzés:
– tréning,
– belső szervezésű tanfolyam,
– külső cég által szervezett tanfolyam,
– e-learning alapú képzés,
– egyéni képzés (ideértve az egyéni kompetencia fejlesztő képzéseket, a Minisztériumban indított vezető- és vezetőutánpótlás-képzéseket, tehetségmegtartó és -gondozó programokat),
– workshop,
– konferencia,
– coaching,
– írott anyagok alapján való felkészülés,
– hosszú távú, több féléves tanfolyam,
– rövid szakmai továbbképzés,
– képesítést nyújtó, hosszabb tanfolyam,
c) vizsga: a kollokvium, a szigorlat és a záróvizsga,
d) képzés: jelen utasításban használt képzés fogalma alatt valamennyi iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli továbbképzést, valamint egyéb ismeretek bővítésével járó programot kell érteni,
e) képzési terv: adott évre vonatkozó továbbképzési terv, amelyben a Minisztérium meghatározza továbbképzési céljait és feladatait,
f) közigazgatási versenyvizsga: a közigazgatási versenyvizsgáról szóló 126/2009. (VI. 15.) Korm. rendeletben meghatározott vizsga,
g) külső képzés: nem a Minisztérium által szervezett képzés, továbbképzés, tanfolyam, konferencia stb.
Az éves képzési tervben szereplő és év közben felmerülő képzések tervezése, lebonyolítása, jelentkezés a képzésekre
A képzések
5. A Minisztérium különösen az alábbi csoportokba tartozó képzéseken való részvételt támogatja:
– szakmai ismeretek,
– nyelvi ismeretek,
– informatikai képzések,
– projektmenedzsment-ismeretek,
– készségfejlesztések.
6. Az éves képzési tervben meghatározott képzések lebonyolításáért és megtervezéséért a Humánigazgatási Főosztály felelős. Az éves képzési tervben meghatározott képzésekre a jelentkezés az 1. számú mellékletben meghatározott formanyomtatvány felhasználásával történik. A jelentkezési kötelezettség a munkatársat terheli.
7. A képzési tervben nem szereplő, év közben felmerülő képzések esetében a képzésre történő jelentkezés a Humánigazgatási Főosztály felhívását követően, a felhívásban megjelölt határidőn belül történik.
8. A szakmai főosztályokra érkező külső képzési megkeresésekre történő jelentkezés kizárólag a Humánigazgatási Főosztály előzetes jóváhagyását és a Költségvetési és Kontrolling Főosztály pénzügyi ellenjegyzését követően történhet.
9. A képzés befejezését követően a képzésen részt vett munkatárs köteles a 2. és 3. számú mellékletben foglaltak szerint képzési összefoglalót készíteni, amennyiben azt a Humánigazgatási Főosztály előírja.
10. A képzési összefoglalót a munkatárs a képzés befejezését követő legkésőbb 5 munkanapon belül köteles elektronikus úton eljuttatni a Humánigazgatási Főosztályra.
11. Amíg a munkatárs a 10. pontban foglalt kötelezettségét nem teljesíti, addig nem vehet részt a Minisztérium által szervezett vagy támogatott további képzésen.
12. A Humánigazgatási Főosztály gondoskodik a képzési összefoglaló megjelenítéséről egy mindenki által elérhető elektronikus mappában, illetve az intraneten.
13. A képzésekre való jelentkezés menete jelen utasítás 4. számú mellékletében található ábrán összefoglalóan is megtalálható.
Az éves képzési tervben nem szereplő egyéb képzések
Jogszabályi kötelezettségen alapuló képzés – közigazgatási alap- és szakvizsga, ügykezelői vizsga, közigazgatási versenyvizsga és jogi szakvizsga
14. A Ktv. 33. § (1) bekezdése szerint a köztisztviselő jogosult előmeneteléhez, és köteles a központilag, vagy a Minisztérium által előírt képzésben, továbbképzésben vagy átképzésben – ideértve a közigazgatási vezetőképzést is – részt venni.
Közigazgatási alap- és szakvizsga, ügykezelői vizsga
15. A köztisztviselőnek a kinevezési okiratban előirt határidőn belül közigazgatási alapvizsgát, illetve közigazgatási szakvizsgát kell tennie.
A Humánigazgatási Főosztály minden év február hónap utolsó napjáig közzéteszi az intraneten az adott évben meghirdetésre kerülő közigazgatási alap- és szakvizsgaidőpontokat, illetve valamennyi munkatársnak küldött elektronikus üzenetében felhívja a köztisztviselők figyelmét a közzétett vizsgaidőpontokra, valamint arra, hogy a vizsgára való jelentkezés a köztisztviselő kötelessége.
16. Az ügykezelőnek a közszolgálati jogviszony keletkezésétől számított hat hónapon belül ügykezelői alapvizsgát kell tennie. Ha az ügykezelő az alapvizsgát az előírt határidőt követő hat hónapon belül nem teszi le, közszolgálati jogviszonya megszűnik.
17. Közigazgatási alapvizsga letételi kötelezettségének nem teljesítése a közszolgálati jogviszony megszűnését vonja maga után. Közigazgatási szakvizsga kötelezettség nem teljesítése a vezetői megbízás visszavonását eredményezi, illetve a köztisztviselő magasabb fizetési, besorolási fokozatba nem sorolható.
18. Az alap- és szakvizsgára, valamint ügykezelői alapvizsgára kötelezettek képzési költségeinek megtérítését (tanfolyam díja, vizsgadíj, tankönyvek) a Minisztérium 100%-ban vállalja. Az esetlegesen megismételt vizsgá(k)hoz kapcsolódó költségek megtérítése a köztisztviselőt terheli.
19. A vezetői megbízással nem rendelkező politikai főtanácsadó, politikai tanácsadó a köztisztviselőkre vonatkozó szabályok szerint közigazgatási alap- és szakvizsgát tehet. A vizsgák költségei a politikai főtanácsadót, politikai tanácsadót terhelik, amely költségeket a Minisztérium – kérelemre – részben vagy egészben átvállalhatja. A támogatás mértékét a gazdasági vezető és a Humánigazgatási Főosztály vezetője együttesen bírálja el.
20. Az alap- és a szakvizsgára kötelező felkészítő tanfolyamon történő részvételre, valamint a vizsga napjaira a köztisztviselő mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, és távolléte idejére illetmény illeti meg. A köztisztviselő az alapvizsga esetén 3 nap (plusz a vizsga napja), a szakvizsga esetén (a kötelező és a szabadon választott tárgyra összesen) 6 nap (plusz a vizsga napja) tanulmányi szabadságra – és távolléte idejére illetményre – jogosult. Javítóvizsga vagy ismételt vizsga esetén a munkaidő-kedvezmények a köztisztviselőt nem illetik meg.
Közigazgatási versenyvizsga
21. Azon munkatárs részére, akinek előmeneteléhez – különösen vezetői kinevezéséhez, megbízásához – közigazgatási versenyvizsga letételére van szükség, a minisztérium a versenyvizsga díját – számla ellenében – a Ktv. alapján a munkatársnak megtéríti legkésőbb az új kinevezéstől/megbízástól számított 30 napon belül.
22. Azon munkatárs részére, aki a versenyvizsgát önszorgalomból teszi le, a minisztérium a költségeket nem téríti meg.
23. A Minisztériumban újonnan kinevezésre kerülő munkatárs részére a minisztérium – számla ellenében – a versenyvizsga díját a belépéstől, vagy a számla benyújtásától számított 30 napon belül megtéríti.
Jogi szakvizsga
24. A közigazgatási szakvizsgával egyenértékű jogi szakvizsga költségeinek megtérítését (vizsgadíj) a Minisztérium 100%-ban vállalja, ha a jogász végzettségű munkatárs úgy dönt, hogy a közigazgatási szakvizsga helyett jogi szakvizsgát kíván tenni. Az esetlegesen megismételt vizsgá(k)hoz kapcsolódó költségek megtérítése a munkatársat terheli.
25. A jogi szakvizsga költségének 100%-ban történő Minisztérium részéről való megtérítésére csak az a jogász végzettségű munkatárs jogosult, aki a közigazgatási szakvizsgával – annak egyetlen részvizsgájával – sem rendelkezik, illetve aki a közigazgatási szakvizsgát meg sem kezdte, és a felkészítő tanfolyamon nem vett részt. Amennyiben az előzőek bármelyike fennáll, a jogász végzettségű munkatárs nem jogosult a jogi szakvizsga díjának 100%-ban történő megtérítésére.
26. A jogi szakvizsga részvizsgáinak napjaira a munkatárs mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, és távolléte idejére illetmény illeti meg. A jogi szakvizsgára való felkészüléshez a munkatársat részvizsgánként (az első részvizsgába beleértendő a szabadon választott írásbeli vizsga is) 10 nap, összesen 30 nap tanulmányi szabadság illeti meg, amely időre a munkatárs illetményre jogosult.
A részvizsgánként igénybe vehető 10 nap tanulmányi szabadság kizárólag a részvizsga előtt vehető igénybe, az igénybe vehető napok összevonására nincs lehetőség.
27. A közigazgatási szakvizsgával már rendelkező jogász végzettségű munkatárs (beleértve a 25. pontban felsorolt eseteket is) a jogi szakvizsga letételekor – kérelemre – részleges támogatást kaphat, amelynek maximális mértéke a vizsgadíj 50 %-a. A támogatás mértékét a gazdasági vezető és a Humánigazgatási Főosztály vezetője együttesen bírálja el.
28. A közigazgatási szakvizsgával már rendelkező jogász végzettségű munkatársat (beleértve a 25. pontban felsorolt eseteket is) jogi szakvizsgára való felkészüléséhez részvizsgánként (az első részvizsgába beleértendő a szabadon választott írásbeli vizsga is) 5 nap, összesen 15 nap tanulmányi szabadság illeti meg, amely időre illetményre jogosult.
A részvizsgánként igénybe vehető 5 nap tanulmányi szabadság kizárólag a részvizsga előtt vehető igénybe, az igénybe vehető napok összevonására nincs lehetőség.
29. A jogi szakvizsga költségének megtérítését kizárólag a Minisztérium nevére és számlázási címére kiállított számla ellenében kérheti a munkatárs a Minisztériumtól az eredeti számlának a Humánigazgatási Főosztályra történő benyújtását követően. A számlán a kedvezményezett nevének szerepelnie kell. A számlát a Költségvetési és Kontrolling Főosztálynak a Humánigazgatási Főosztály küldi meg teljesítésigazolással együtt.
Közös eljárási szabályok
30. A közigazgatási alap- és szakvizsgára, az ügykezelői vizsgára, valamint a közigazgatási versenyvizsgára határidőben történő jelentkezés a köztisztviselő kötelezettsége. A köztisztviselő által a Humánigazgatási Főosztályra leadott jelentkezéssekkel és a költségtérítéssel kapcsolatos további ügyintézést a Humánigazgatási Főosztály látja el.
31. Az a köztisztviselő, aki a vizsgáról kellő időben tett előzetes bejelentés nélkül távol marad, az ezzel okozott kárt köteles a Minisztériumnak megtéríteni.
32. A közigazgatási alap- és szakvizsga, az ügykezelői vizsga, a közigazgatási versenyvizsga, valamint a jogi szakvizsga sikeres letételét követően a köztisztviselő köteles a bizonyítvány eredeti példányát a Humánigazgatási Főosztályon haladéktalanul – de legkésőbb a bizonyítvány, tanúsítvány kiállítását követő 30 napon belül – bemutatni.
Kötelezőnek nem minősülő iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli képzés
Tanulmányi szerződés nélkül igénybe vehető képzések (különösen a konferenciákon való részvétel)
33. A munkatárs, illetve a szervezeti egységek vezetői kizárólag olyan képzésen való részvételt kezdeményezhetnek, amely a munkatárs munkaköréhez kapcsolódik, és a Minisztérium feladatkörében hasznosnak minősül, valamint növeli a munkatárs által végzett munka hatékonyságát.
34. A Minisztérium tanulmányi szerződés kötése nélkül kizárólag a mindenkori köztisztviselői illetményalap háromszorosát el nem érő összköltségű képzéseket támogatja. Amennyiben a munkatárs által igénybe venni kívánt képzés – valamennyi járulékos költséget (tanfolyam díja, vizsgadíj, szállásköltség stb.) beszámítva – a fenti összeget meghaladja, a Minisztérium megvizsgálja, hogy a tanulmányi szerződés kötésének a 43–44. pontban meghatározott feltételei fennállnak-e, amennyiben igen tanulmányi szerződést köthet a munkatárssal.
35. A Minisztérium az alábbi támogatásban részesítheti a munkatársat a 34. pontban megjelölt összeghatárig:
– a képzés díjának megtérítése/átvállalása a Minisztérium nevére és számlázási címére kiállított számla ellenében,
– egyéb, a képzéshez, továbbképzéshez kapcsolódó költséget megtéríthet.
A 34. pontban meghatározott összegtől függetlenül a Minisztérium megtéríti a képzés, továbbképzés és ezzel összefüggő beszámolási kötelezettség teljesítése miatt kieső munkaidőre járó illetményt.
36. A szervezeti egységek tevékenységi köréhez szorosan kapcsolódó konferenciák költségének 100%-át a Minisztérium biztosítja, azzal a feltétellel, hogy azonos konferencián ugyanazon főosztályról kettőnél több munkatárs csak alapos indokkal vehet részt. Amennyiben ilyen igény merül fel, a konferencián részt venni kívánt munkatársak munkáltatói jogköre gyakorlójának kezdeményezésére a gazdasági vezető a Humánigazgatási Főosztály vezetőjével együtt dönt a részvétel lehetőségéről, és a támogatás mértékéről.
37. Nem vonatkozik az előző pontban említett létszámkorlát azon képzésekre, amelyek esetében a munkakör fenntartásához jogszabály írja elő a képzésen való részvételt, vagy bizonyos vizsga letételét.
38. Amennyiben a konferencián való részvételre irányuló kérelem a konferenciát szervező intézmény, cég által megjelölt jelentkezési határidőt követően kerül a Humánigazgatási Főosztályra, abban az esetben a konferencián való részvétel a Minisztérium által nem támogatható.
39. Tanulmányi szerződés nélkül igénybe vehető képzés esetében a Minisztérium a támogatást a munkatárs vagy a munkáltatói jogkör gyakorlója kezdeményezésére nyújtja. Munkatársi kezdeményezés esetében szükséges a munkáltatói jogkör gyakorlójának jóváhagyása a képzésen való részvételhez, és a költségek minisztériumi finanszírozásához.
40. A kérelmet legkésőbb a képzés, továbbképzés kezdete előtt 8 munkanappal kell a Humánigazgatási Főosztályra eljuttatni, amely azt elbírálás után pénzügyi ellenjegyzés végett továbbítja a Költségvetési és Kontrolling Főosztályra. A pénzügyi ellenjegyzést követően a Humánigazgatási Főosztály írásban (elsősorban e-mail útján) értesíti a munkatársat, aki a képzésre, továbbképzésre való jelentkezést egyedileg intézi. A képzésre való jelentkezés minden esetben a munkatárs feladata.
Amennyiben a kérelem határidőn túl érkezik a Humánigazgatási Főosztályra, a képzésen való részvétel és annak támogatása nem biztosított.
41. A képzés szervezője által kiállított részvételi igazolást, bizonyítványt, tanúsítványt vagy egyéb igazolást a képzésen, továbbképzésen részt vevő munkatárs köteles a képzést követő 8 napon belül a Humánigazgatási Főosztályon eredetben bemutatni. Amíg a munkatárs ezen kötelezettségét nem teljesíti, addig nem vehet részt a Minisztérium által szervezett vagy támogatott további képzésen. Amennyiben a munkatárs a részvételt követő 30 napon belül sem mutatja be a részvételi igazolást, bizonyítványt, tanúsítványt vagy egyéb igazolást, akkor köteles visszafizetni a részére nyújtott képzési támogatást.
42. A Minisztérium által finanszírozott és jóváhagyott képzésen, továbbképzésen való részvétel kötelező. Az előre nem látható okok miatt a képzésen való részvételről történő lemondást – az ok megjelölésével és a munkáltatói jogkör gyakorlójának jóváhagyásával – a munkatárs köteles legkésőbb 3 munkanappal a képzés kezdete előtt a Humánigazgatási Főosztályon írásban (elektronikusan vagy papír alapon) bejelenteni. Amennyiben a munkatárs ezt elmulasztja – kivéve, amennyiben a részvétel vagy a bejelentés elmulasztása neki nem felróható – köteles a Minisztérium által teljesített képzési díjat, és az esetlegesen okozott kárt megtéríteni.
Tanulmányi szerződéssel igénybe vehető képzések
43. Tanulmányi szerződés köthető külföldön vagy belföldön folytatott:
– iskolarendszerű továbbképzés és
– iskolarendszeren kívüli továbbképzés támogatására (ideértve az egyéni kompetenciafejlesztő képzéseket, a Minisztériumban indított vezető- és vezetőutánpótlás-képzéseket, tehetségmegtartó és -gondozó programokat is).
44. A Minisztérium tanulmányi szerződés keretében támogatást nyújthat a munkatárs iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli továbbképzésben való részvételéhez, ha a képzés a munkatárs munkaköréhez kapcsolódik, és a Minisztérium feladatkörében hasznosnak minősül.
A Minisztérium nem támogatja a munkatárs munkájához, feladatköréhez szorosan nem kapcsolódó ismeretek megszerzéséért folytatott tanulmányokat.
45. Tanulmányi szerződés csak azzal a munkatárssal köthető, aki legalább egy éves, a Minisztériumban (vagy jogelődjénél) eltöltött jogviszonnyal rendelkezik. Különösen indokolt esetben a munkáltatói jogkör gyakorlójának kezdeményezésére a gazdasági vezető és a Humánigazgatási Főosztály vezetője együttesen engedélyezheti tanulmányi szerződés megkötését olyan munkatárssal, aki kevesebb, mint egy éves, de legalább hat hónapos Minisztériumban eltöltött jogviszonnyal rendelkezik.
46. A munkatárssal kötendő tanulmányi szerződés jelen utasítás 5. számú mellékletét képezi, amely részletesen tartalmazza a támogatás fajtáit, mértékét és annak esetleges visszafizetésének módját, a szerződésszegés eseteit és szankcióit, valamint a felek egyéb jogait és kötelezettségeit.
47. Jelen utasítás 5. számú mellékletében foglalt tanulmányi szerződés az utasítás elválaszthatatlan mellékletét képezi, az abban foglalt részletszabályok az utasítás részét képezik.
Iskolarendszerű képzés támogatása
48. A Minisztérium a munkatárssal tanulmányi szerződést köthet az alábbiak szerint:
– középfokú végzettségű munkatárssal a munkaköréhez szorosan kapcsolódó közép- vagy felsőfokú szakképesítés vagy felsőfokú végzettség megszerzése céljából köthető tanulmányi szerződés 60–100%-os tandíjtámogatás mellett.
– felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatárssal felsőfokú szakképzettség, doktori fokozat, további felsőfokú végzettség megszerzésére, valamint felsőfokú szakirányú továbbképzési szak elvégzésére köthető tanulmányi szerződés 20–60%-os tandíjtámogatással.
Iskolarendszeren kívüli képzés támogatása
49. A Minisztérium a munkatárssal tanulmányi szerződést köthet az alábbiak szerint:
– tanfolyami képzés támogatása tanulmányi szerződés keretében maximum a tanfolyam költségének 50%-a lehet,
– idegen nyelvi képzés esetén a tanulmányi szerződés keretében igénybe vehető támogatás a tanfolyam díjának 30–60%-a lehet,
– az ösztöndíjas tanulmányúton (MÖB, EU, PHARE stb.), vagy külföldi gyakornoki programban részt vevő munkatársak tanulmányi szerződés kötése esetén a külföldön tartózkodás teljes időtartamára a hazai illetményük
= 50%-ára jogosultak, amennyiben a tanulmányút legfeljebb 30 napos,
= 70%-ára jogosultak, amennyiben a tanulmányút időtartama a 30 napot meghaladja,
A Minisztérium egyéb költség (utazás, szállásdíj, napidíj stb.) megtérítését nem vállalja.
– egyéb, a tanulmányi szerződés nélkül igénybe vehető képzések körébe sorolt olyan képzés, továbbképzés, amelynek költsége az ott meghatározott összeget meghaladja. Ebben az esetben a támogatás a képzés díjának maximum 60%-a lehet.
50. A támogatás mértékének meghatározására a munkáltatói jogkör gyakorlójának javaslata alapján a gazdasági vezető valamint a Humánigazgatási Főosztály vezetője együttesen jogosult.
A döntésnél figyelemmel kell lenni:
– a munkatárs kérelmére,
– a Minisztériumban rendelkezésre álló pénzügyi fedezetre,
– a munkatárs által végezni kívánt képzésnek a munkaköre szempontjából értékelt jelentőségére,
– a megszerzett végzettségnek/képzettségnek a Minisztérium feladatkörében való hasznosságára,
– a munkáltatói jogkör gyakorlójának támogató javaslatára.
51. A munkatárs írásbeli kérelmére a munkáltatói jogkört gyakorló vezető, a Humánigazgatási Főosztály vezetője és a gazdasági vezető együttesen dönt a tanulmányi szerződés megkötéséről.
52. A munkatárs kérelme minimálisan az alábbiakat tartalmazza:
– az oktatási/oktatást szervező intézmény, ösztöndíj nevét,
– a képzés pontos időtartamát, kezdetét és várható befejezésének dátumát,
– a kért támogatás mértékét és tartalmát (többek között tandíj, munkaidő kedvezmény, útiköltség, tankönyvtámogatás)
– a munkatárs nyilatkozatát arról, hogy a tanulmányok folytatása a munkatárs munkaköréhez kapcsolódik és a Minisztérium feladatkörében hasznosnak minősül
– a munkáltatói jogkör gyakorlójának támogatását,
– igazolás a tanulmányok várható megkezdéséről (jelentkezési lap vagy felvételi értesítő stb.).
A kérelem formanyomtatványa jelen utasítás 8. számú mellékletét képezi.
53. A tandíj megfizetése kizárólag a Minisztérium nevére és számlázási címére kiállított számla ellenében történik, az eredeti számlának a Humánigazgatási Főosztályra történő benyújtását követően. A számlán a kedvezményezett nevének szerepelnie kell. A számlán fel kell tüntetni, vagy egyéb módon igazolni kell, hogy az adott tanulmányi félév tandíja teljes mértékben kifizetésre került. A számlát a Költségvetési és Kontrolling Főosztálynak a Humánigazgatási Főosztály küldi meg teljesítésigazolással együtt.
54. Határozott időre foglalkoztatott munkatárssal csak olyan tanulmányi szerződés köthető, amelyben a kikötött, kötelezően jogviszonyban töltendő idő tartama nem haladja meg a határozott idejű jogviszony lejártát.
55. A Minisztérium állományába kerülő munkatársnak más munkáltatóval fennálló tanulmányi szerződéséből eredő kötelezettségeket a Minisztérium – a munkatárs kérelemére – részben vagy egészben átvállalhatja.
Az átvállalásra a tanulmányi szerződés megkötésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
56. Tanulmányi szerződést a még meg nem kezdett oktatási félévre vagy egyéb ciklusra, valamint az ezt követő oktatási félév(ek)re/egyéb ciklus(ok)ra lehet kötni, azzal az eltéréssel, hogy a már megkezdett tanulmányok tekintetében is megköthető a tanulmányi szerződés, legkésőbb a tanulmányi félév vagy egyéb ciklus első hónapjának végéig.
57. Nem köthető tanulmányi szerződés:
– a próbaidő tartama alatt.
– olyan képzettség megszerzésére, amely a munkatárs aktuális munkaköre megfelelő ellátásához már eleve szükséges lenne.
– iskolarendszerű képzésre azzal a munkatárssal, akivel a Minisztérium már kötött tanulmányi szerződést iskolarendszerű képzés támogatására, a korábban kötött tanulmányi szerződésben vállalt képzettség/végzettség megszerzéséig.
58. Az a munkatárs, akinek a Minisztériummal kötött tanulmányi szerződéséből eredő, még nem teljesített kötelezettsége áll fenn, a Minisztériummal fennálló jogviszonya megszűnésekor, illetve megszüntetésekor köteles a Minisztérium által nyújtott támogatást az utolsó munkában töltött naptól számított legkésőbb 30 napon belül a Minisztérium részére visszatéríteni, vagy az új munkáltatója kötelezettségvállalását az utolsó munkában töltött napon bemutatni arról, hogy a munkatárs fennálló tartozása az új munkáltató által maradéktalanul átvállalásra kerül.
A munkatársnak nem kell visszatérítenie a Minisztérium által nyújtott támogatást, amennyiben a jogviszonya az alábbiak valamelyikével szűnik meg:
a) a közszolgálati jogviszony felmentéssel
– a Ktv. 17. § (1) bekezdés a), b) és c) pontja, valamint a (2) bekezdésének a), b) és e) pontja szerinti okból, a szakmai alkalmatlanság esetét kivéve,
– a Ktv. 17. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti okból, felajánlható munkakör hiányában, illetve
b) a munkaviszony rendes felmondással
– a munkáltató működésével összefüggő ok miatt,
– nyugdíjazásra tekintettel,
– egészségi, fizikai (nem szakmai) okra alapozott alkalmatlanság [Mt. 89. § (3) bekezdése] miatt, valamint
c) a jogviszony a prémiumévek programban történő részvétel, illetőleg különleges foglalkoztatási állományba helyezés esetén az erre vonatkozó külön törvényben meghatározott módon.
A visszatérítési kötelezettségtől egyebekben eltekinteni nem lehet.
59. Tanulmányi szerződés kötése esetén a képzettség/végzettség megszerzését követően a Minisztériumban kötelezően eltöltött idő meghatározása az alábbiak figyelembevételével kerül kiszámításra:
– A kötelezően a Minisztériumban töltött idő a munkáltató által nyújtott támogatás mértékével arányosan – figyelembe véve a tandíj összegét, a tanulmányi szabadság ideje alatt folyósított illetmény, valamint vizsgadíjak és egyéb támogatás összegét – kerül meghatározása, azzal, hogy az öt évet nem haladhatja meg.
– Az Mt. vonatkozó rendelkezése értelmében a munkáltatónál jogviszonyban töltendő idő tartamába nem számít be a jogviszony szünetelésének az az esete, amelyre a munkatársat szabadság nem illeti meg.
A tanulmányi szerződésben vállalt – a Minisztériumban kötelezően letöltendő – idő számításakor nem lehet tehát figyelembe venni különösen a 30 napot meghaladó fizetés nélküli szabadság, vagy a 14 éven aluli gyermek gondozása vagy ápolása céljából kapott fizetés nélküli szabadság 1 évet meghaladó időtartamát.
60. A tanulmányi szabadság napjaira a munkatárs illetményre jogosult.
61. A tanulmányi szabadság csak adott képzésre és adott időszakban vehető igénybe. Az igénybe nem vett tanulmányi szabadság át nem csoportosítható, össze nem vonható, adott időszakon túl igénybe nem vehető. A tanulmányi szabadságról külön szabadság-nyilvántartó lapot kell vezetni, vagy a rendes szabadság-nyilvántartó lapon egyértelműen elkülönítve kell vezetni.
62. A tanulmányi szerződést írásba kell foglalni.
63. Más közigazgatási szervvel, más munkáltatóval tanulmányi szerződést a munkatárs csak a munkáltatói jogkör gyakorlójának írásbeli engedélyével, és a Humánigazgatási Főosztály ellenjegyzésével köthet.
64. A munkatárs a tanulmányi szerződésben vállalt kötelezettsége nem teljesítése esetén a kapott támogatást jelen utasításban meghatározott módon köteles visszafizetni.
A munkatárs által vállalt képzés
65. A munkatárs bejelentési kötelezettséggel tartozik, amennyiben felsőfokú végzettség, illetve közép- vagy felsőfokú szakképzettség céljából:
– oktatási intézménybe felvételt nyer – a felvételi értesítő kézhezvételét követő 30 napon belül,
– tanulmányokat folytat – a beiratkozást követő 30 napon belül,
– tanulmányait félbeszakította vagy megszüntette – az oktatási intézménynél történt bejelentést követő 30 napon belül,
– tanulmányait eredményesesen befejezte – a képzettséget/végzettséget igazoló okirat kézhezvételét követő 30 napon belül.
66. A fenti bejelentést a Humánigazgatási Főosztály felé írásban kell megtenni, amely a tanulmányokat folytató munkatársakról nyilvántartást vezet.
Szakmai gyakorlat
67. A Minisztérium lehetőséget biztosít a főiskolai és egyetemi hallgatók számára, hogy szakmai gyakorlatukat a Minisztériumban töltsék.
68. A szakmai gyakorlatra jelentkezők önéletrajzát, illetve a kérelmüket a Humánigazgatási Főosztály az illetékes szervezeti egységhez továbbítja, ahol döntenek a gyakornok fogadásáról.
Amennyiben a hallgatót a Minisztérium nem fogadja, az elutasításról a Humánigazgatási Főosztály írásbeli értesítést küld a kérelmezőnek (elektronikus vagy papír alapon).
69. Amennyiben a hallgató közvetlenül az adott főosztályon vagy szervezeti egységnél jelentkezik szakmai gyakorlatra, és a főosztály kívánja a gyakornokot fogadni, akkor a gyakornok érkezéséről a Humánigazgatási Főosztályt előzetesen írásban értesíteni kell.
70. A Minisztériumban legfeljebb 6 hetes szakmai gyakorlatukat töltő hallgatók, díjazásban vagy egyéb juttatásban nem részesülnek.
71. Amennyiben a hallgató 6 hétnél hosszabb időtartamú szakmai gyakorlatot kíván a minisztériumban tölteni, a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 48. § (3) bekezdése alapján részére fizetendő hallgatói munkadíj fizetését a Minisztérium abban az esetben vállalja, amennyiben a költségvetési fedezet rendelkezésre áll. Ebben az esetben a szakmai gyakorlatos hallgató foglalkoztatását a Költségvetési és Kontrolling Főosztály ellenjegyzését követően a gazdasági vezető engedélyezi.
72. A gyakorlati idő leteltét követően a Humánigazgatási Főosztály a hallgató kérelmére igazolást állít ki a Minisztériumban eltöltött időről, illetve az elvégzett feladatokról.
73. A szakmai gyakorlatukat töltő hallgatók kötelesek jelen utasítás 6. számú mellékletét képező titoktartási nyilatkozatot aláírni.
Eljárási szabályok
74. A munkatárs felettes vezetője köteles lehetővé tenni, hogy a munkatárs a munkáltató által kötelező jelleggel előírt, a munkáltató hozzájárulásával, illetve a tanulmányi szerződés keretében vállalt továbbképzéseken maradéktalanul részt vehessen. A munkatárs távolléti idejére a szervezeti egység vezetője minden esetben köteles a helyettesítésről és a zavartalan munkavégzésről gondoskodni.
75. A munkáltató a tanulmányi szerződés nélkül igénybe vett képzések esetén kizárólag az iskolai rendszerű képzésben részt vevő munkatárs részére köteles a vizsgákra való felkészüléshez járó 3 munkanapot fizetett tanulmányi szabadságként biztosítani.
76. A munkatársak jelen utasítás hatálya alá tartozó képzéseken való részvételéről, valamint a képzési támogatásban részesülőkről a Humánigazgatási Főosztály teljes körű, a Költségvetési és Kontrolling Főosztály pénzügyi vonatkozású nyilvántartást vezet.
77. A Humánigazgatási Főosztály előírhatja, hogy a munkatárs a 12. pontban meghatározottak szerint 5 munkanapon belül készítsen képzési összefoglalót, amennyiben olyan képzésen vett részt, amely az éves képzési tervben vagy a képzési katalógusban nem szerepel, de a Minisztérium munkatársainak szakmai fejlődése szempontjából jelentős.
Záró rendelkezések
78. Jelen utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.
79. Jelen utasítás hatálybalépésével egy időben a Minisztérium oktatási és képzési rendszeréről szóló 6/2008. NFGM utasítás, valamint a minisztérium oktatási és képzési rendszeréről szóló 6/2008. NFGM utasítás módosításáról szóló 14/2009. (V. 27.) utasítása hatályát veszti.
80. Az utasításban nem rendezett kérdésekben az Mt., valamint a Ktv. rendelkezéseit kell alkalmazni.
81. Az utasítás az intraneten kerül közzétételre.
Budapest, 2010. március 22.
Varga István s. k.,
nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

1. számú melléklet a 13/2010. (III. 31.) NFGM utasításhoz

Egyéni képzések/fejlesztések tervezése
JELENTKEZÉSI FORMANYOMTATVÁNY

EGYÉNI KÉPZÉSEK/
FEJLESZTÉSEK TERVEZÉSE

2010

Név:


Munkakör:


Szervezeti
egység:

 

Közvetlen
felettes:

 

A vezető és a munkatárs között lezajlott megbeszélés alapján

 

Fejlesztendő terület
(tudás és kompetenciák)

Képzés
jellege

Képzési
forma

Javasolt
időtartam

Időzítés

A képzés konkrét megnevezése
*amennyiben kitölthető

Egyéb
megjegyzés

1.

Szakmai ismeretek

Kérem, válasszon!

Kérem, válasszon!

Kérem, válasszon!

Kérem, válasszon!

 

 

2.

Nyelvismeret

Kérem, válasszon!

Kérem, válasszon!

Kérem, válasszon!

Kérem, válasszon!

 

 

3.1.

Általános felhasználói szintű informatikai ismeretek

Kérem, válasszon!

Kérem, válasszon!

Kérem, válasszon!

Kérem, válasszon!

 

 

3.2.

Az NFGM belső informatikai rendszerének, programjainak ismerete

Kérem, válasszon!

Kérem, válasszon!

Kérem, válasszon!

Kérem, válasszon!

 

 

4.

Projektmenedzsment-
ismeretek

 

Kérem, válasszon!

Kérem, válasszon!

Kérem, válasszon!

 

 

5.1.

Általános készségfejlesztés

Kérem, válasszon!

 

 

Kérem, válasszon!

 

 

5.2.

Vezetőikészség-fejlesztés

Kérem, válasszon!

 

 

Kérem, válasszon!

 

 

2. számú melléklet a 13/2010. (III. 31.) NFGM utasításhoz

KÉPZÉSI ÖSSZEFOGLALÓ
Értékelőlap – képzések, továbbképzések, konferenciák

ÉRTÉKELŐLAP
KÉPZÉSEK, FEJLESZTÉSEK, KONFERENCIÁK

2010

Név:


Munkakör:


Szervezeti
egység:

 

Közvetlen
felettes:

 

Tisztelt kollégánk!

Ön a közelmúltban képzésben/továbbképzésben/konferencián stb. vett részt. Kérjük, hogy az alábbi értékelőlap segítségével adjon visszajelzést számunkra.

A kérdőív első részében a képzéssel kapcsolatos információk, technikai adatok kitöltésére kérjük; a második részben a képzés tartalmával kapcsolatos kérdéseinkre várjuk válaszait.

Köszönjük együttműködését!

Humánigazgatási Főosztály

 

Fejlesztett terület
(tudás és
kompetenciák)

Képzés
jellege

Képzési
forma

Időtartam

Időzítés

Időpont

Helyszín

A képzés konkrét megneve-
zése

A képzést szervező/
lebonyo-
lító cég megneve-
zése

Előadók

1.

Szakmai ismeretek

Kérjük,
válasszon!

Kérjük,
válasszon!

Kérjük,
válasszon!

Kérjük,
válasszon!

 

 

 

 

 

2.

Nyelvismeret

Kérjük,
válasszon!

Kérjük,
válasszon!

Kérjük,
válasszon!

Kérjük,
válasszon!

 

 

 

 

 

3.1.

Általános felhasználói szintű informatikai ismeretek

Kérjük,
válasszon!

Kérjük,
válasszon!

Kérjük,
válasszon!

Kérjük,
válasszon!

 

 

 

 

 

3.2.

Az NFGM belső informatikai rendszereinek, programjainak ismerete

Kérjük,
válasszon!

Kérjük,
válasszon!

Kérjük,
válasszon!

Kérjük,
válasszon!

 

 

 

 

 

4.

Projekt-
menedzsment-
ismeretek

 

Kérjük,
válasszon!

Kérjük,
válasszon!

Kérjük,
válasszon!

 

 

 

 

 

3. számú melléklet a 13/2010. (III. 31.) NFGM utasításhoz

KÉPZÉSI ÖSSZEFOGLALÓ
Értékelőlap – készségfejlesztő tréning, vezető képzés

ÉRTÉKELŐLAP
KÉSZSÉGFEJLESZTŐ TRÉNING/VEZETŐKÉPZÉS

2010

Név:


Munkakör:


Szervezeti
egység:

 

Közvetlen
felettes:

 

Tisztelt kollégánk!

Ön a közelmúltban készségfejlesztő tréningen/vezetőképzésben vett részt. Kérjük, hogy az alábbi értékelőlap segítségével adjon visszajelzést számunkra.

A kérdőív első részében a tréninggel kapcsolatos információk, technikai adatok kitöltésére kérjük; a második részben a tréning tartalmával kapcsolatos kérdéseinkre várjuk válaszait.

Köszönjük együttműködését!

Humánigazgatási Főosztály

 

Fejlesztett terület
(tudás és kompetenciák)

Képzés
jellege

Képzési
forma

Időtartam

Időzítés

Időpont

Helyszín

A képzés konkrét megneve-
zése

A képzést szervező/
lenyolító cég megnevezése

5.1.

Általános készségfejlesztés

Kérem, válasszon!

 

 

Kérem, válasszon!

 

 

 

 

5.2.

Vezetőikészség-
fejlesztés

Kérem, válasszon!

 

 

Kérem, válasszon!

 

 

 

 

4. számú melléklet a 13/2010. (III. 31.) NFGM utasításhoz

A képzésekre való jelentkezés menete

5. számú melléklet a 13/2010. (III. 31.) NFGM utasításhoz

HUMÁNIGAZGATÁSI FŐOSZTÁLY
1055 Budapest, Honvéd u. 13–15.
Iktatószám:
TANULMÁNYI SZERZŐDÉS
amely létrejött egyrészről a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (székhelye: 1055 Budapest, Honvéd utca 13–15., képviseli: ……. főosztályvezető) mint munkáltató (a továbbiakban: munkáltató)
másrészről ……………. (született: ………., ……….., anyja neve: ……………………., lakcím: ………………., ……….) mint munkatárs (a továbbiakban: munkatárs),
(a továbbiakban együttesen szerződő felek)
között iskolarendszerű/iskolarendszeren kívüli képzés támogatására, a mai napon az alábbi feltételekkel:
1.    Jelen szerződés alapján a munkatárs kötelezettséget vállal arra, hogy a
a)    ………. által szervezett …… képzésen 20…. május …. napján tanulmányokat kezd, és legkésőbb 20….. május … napjáig …………………………………… képesítést szerez.
vagy
b)    ………………………. egyetemen/főiskolán ……………………………… szakon 20…. május …. napján tanulmányokat kezd/a megkezdett tanulmányait folytatja, és legkésőbb 20….. május … napjáig …. ………………… végzettséget szerez.
2.    A szerződő felek rögzítik, hogy a képzettség/végzettség megszerzésének minősül az oktatási/oktatást szervező intézmény által kibocsátott diploma vagy képesítést igazoló oklevél átvételének napja.
3.    A munkáltató kötelezettséget vállal arra, hogy az 1. pontban feltüntetett tanulmányok elvégzésében a munkatársat az alábbiak szerint támogatja:
a)    A tanulmányok időtartama alatt – de legfeljebb a képesítés/végzettség megszerzéséhez az oktatási/oktatást szervező intézmény által igazoltan szükséges ideig, megtéríti a tandíjat/tanfolyam díját …..%-át, amely jelen szerződés aláírásakor ……. Ft/ félév.
b)    vizsgadíjat (…%-át)
c)    A munkáltató kötelezettséget vállal arra, hogy a tanfolyamon/konzultációkon való részvétel érdekében, valamint a munkatárs vizsgakötelezettségének teljesítése érdekében – az oktatási/oktatást szervező intézmény által kiadott igazolás alapján – vizsgánként 4 munkanap (a vizsga napját is beszámítva), a diplomamunka készítéséhez pedig 10 munkanap tanulmányi szabadságot biztosít a munkatárs részére, amely időtartamra a munkatársat illetmény illeti meg, valamint fenti feltételekkel biztosítja a konzultációkon való részvételt.
Amennyiben a munkatársnak egy vizsganapon több tárgyból kell vizsgáznia, a 4 munkanap tanulmányi szabadságot vizsgatárgyanként kell biztosítani.
4.    A munkatárs köteles a képesítés/végzettség megszerzését követően az oktatási/oktatást szervező intézmény által kibocsátott oklevelet haladéktalanul, de legkésőbb a diploma vagy képesítést igazoló oklevél átvételének napjától számított 30 napon belül a munkáltatónak eredetben bemutatni.
5.    A munkatárs vállalja, hogy a tanulmányai sikeres befejezését követően, az ezt tanúsító okirat kiállításának napjától számított …. éven belül, 2009. …… május …. napjáig közszolgálati jogviszonyát nem szünteti meg (áthelyezés kezdeményezése, lemondás vagy közös megegyezés alapján) visszafizetési kötelezettség nélkül.
6.    Amennyiben a munkatárs a jogviszonyát jelen szerződésben meghatározott képzési idő alatt lemondással megszünteti, akkor köteles a megszüntetés időpontjáig a munkáltató által átvállalt, illetve a munkáltató által nyújtott támogatás teljes összegét (ideértve a tanulmányi munkaidő kedvezmény időtartamára fizetett díjazást is) visszafizetni a munkáltató részére.
7.    Amennyiben a munkatárs jogviszonyát a jelen szerződésben meghatározott képesítés/végzettség megszerzését követően, a … pontban vállalt időtartam alatt lemondással megszünteti, akkor köteles a megszüntetés időpontjáig a munkáltató által átvállalt, illetve a munkáltató által nyújtott támogatás teljes összegének a hátralevő idővel arányos részét a munkáltató részére visszafizetni.
8.    Amennyiben a munkatárs köztisztviselői jogviszonya a munkáltató által lefolytatott fegyelmi eljárás következtében hivatalvesztés fegyelmi büntetéssel szűnik meg a fentiekben meghatározott időtartam bármelyike alatt, akkor a munkatárs visszafizetési kötelezettségére a fenti szabályok alkalmazandók.
9.    Amennyiben a munkatárs a visszafizetési kötelezettségének annak esedékességétől számított 30 napon belül maradéktalanul nem tesz eleget, a tartozást a Ptk.-ban meghatározott mértékű késedelmi kamat terheli.
10.    A munkáltató a tanulmányi szabadság mértékét az oktatási/oktatást szervező intézmény által kibocsátott – eredetiben benyújtott – igazolás alapján állapítja meg. Az igazolásnak minimálisan tartalmaznia kell a tanulmányi szabadság alapjául szolgáló konzultációk és vizsgák pontos időpontját. A munkatárs köteles az igazolást minden tanulmányi félév megkezdését/tanfolyam kezdetét követő legkésőbb 45 napon belül a munkáltatónak bemutatni.
11.    A vizsgák, a konzultációk, valamint a szakdolgozatírás céljából biztosított szabadidő kizárólag akkor vehető igénybe, ha a munkatárs az oktatási/oktatást szervező intézmény eredeti igazolását határidőben bemutatja arról, hogy az adott oktatási időszakban hány vizsgatárgyból kell vizsgát tennie, illetve hány konzultáción kell részt vennie. A vizsgák és a diplomamunka elkészítése céljából meghatározott szabadidőt a munkáltató a munkatárs kérésének megfelelően köteles biztosítani, azzal hogy a munkatárs köteles legalább a tervezett tanulmányi szabadság első napját megelőző 20 nappal korábban a munkáltatót tájékoztatni a tanulmányi szabadság kezdetéről és pontos időtartamáról.
A munkatárs a vizsgákra és a diplomamunka elkészítésére járó szabadidő kiadására az adott vizsgaidőszak leteltét – vagy amennyiben a vizsga vizsgaidőszakon kívül kerül megtartásra, abban az esetben a vizsgát – követően nem tarthat igényt.
12.    A munkatárs részéről szerződésszegésnek minősül különösen:
a)    ha tanulmányait alapos ok nélkül megszakítja, a képzési idő letelte előtt befejezi, a képzésből véglegesen kimarad vagy kizárják, vagy vizsgakötelezettségének nem tesz eleget;
b)    ha tanulmányai megszakításáról vagy vizsgakötelezettségének nem teljesítéséről nem tájékoztatja haladéktalanul, írásban a munkáltatót;
c)    ha az 1. pontban meghatározott okiratot nem szerzi meg jelen szerződésben meghatározott időpontig;
d)    amennyiben a diplomát/képesítést igazoló oklevelet a diploma vagy képesítést igazoló oklevél átvételének napjától számított 30 napon belül nem mutatja be a munkáltatónak;
e)    amennyiben a tanulmányi szabadság alapjául szolgáló konzultációk és vizsgák pontos időpontját tartalmazó igazolást nem mutatja be a tanulmányi félév megkezdését/tanfolyam kezdetét követő legkésőbb 45 napon belül;
f)    ha köztisztviselői jogviszonyát a tanulmányok vagy az 5. pontban megjelölt időtartam alatt megszünteti;
g)    ha olyan magatartást tanúsít, amely miatt a munkáltató a jogviszonyát rendkívüli felmondás útján jogszerűen megszünteti.
13.    A munkatárs szerződésszegése esetén a munkáltató mentesül a szerződésben vállat kötelezettségek további teljesítése alól, és a munkatárs köteles visszafizetési kötelezettségének jelen szerződésben meghatározott módon eleget tenni.
14.    Szerződő felek megállapodnak, hogy nem minősül szerződésszegésnek többek között:
a)    amennyiben a munkatárs egészségügyi okok miatt nem tudja teljesíteni tanulmányi kötelezettségeit;
b)    amennyiben a munkatárs jogviszonya az alábbiak valamelyikével szűnik meg:
b)1. a közszolgálati jogviszony felmentéssel
– a Ktv. 17. § (1) bekezdés a), b) és c) pontja, valamint a (2) bekezdésének a), b) és e) pontja szerinti okból, a szakmai alkalmatlanság esetét kivéve,
– a Ktv. 17. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti okból, felajánlható munkakör hiányában, illetve
b)2. a munkaviszony rendes felmondással
– a munkáltató működésével összefüggő ok miatt,
– nyugdíjazásra tekintettel,
– egészségi, fizikai (nem szakmai) okra alapozott alkalmatlanság [Mt. 89. § (3) bekezdése] miatt, valamint
b)3. a jogviszony a prémiumévek programban történő részvétel, illetőleg különleges foglalkoztatási állományba helyezés esetén az erre vonatkozó külön törvényben meghatározott módon;
c)    amennyiben a munkatárs rendkívüli munkahelyi elfoglaltsága és leterheltsége miatt nem tudja teljesíteni tanulmányi kötelezettségeit.
15.    Szerződő felek megállapodnak, hogy a szerződést közös megegyezéssel felülvizsgálják és módosítják vagy megszüntetik, amennyiben a 14. a) vagy c) pontjában meghatározott eset áll fenn, figyelemmel arra, hogy továbbra is közös érdeke-e a munkáltatónak és a munkatársnak, hogy jelen szerződésben foglalt hosszú távú kötelezettséget vállaljanak.
16.    Szerződő felek megállapodnak, hogy a tanulmányok folytatásával kapcsolatban felmerült tandíjat/tanfolyam díját, vizsgadíjat a munkáltató kizárólag a munkatárs által benyújtott eredeti számla alapján téríti meg az oktatási/oktatást szervező intézménynek közvetlenül vagy a munkatársnak utólag. Amennyiben a munkatárs a számlát nem nyújtja be a munkáltatónak, minden ebből eredő következményt maga köteles viselni.
17.    A munkatárs köteles a munkáltatónak haladéktalanul írásban bejelenteni, ha valamilyen okból tanulmányait megszakítja, vagy vizsgakötelezettségének nem tud eleget tenni.
18.    A tanulmányi szerződéssel kapcsolatos jogvitát a munkaügyi jogviták eldöntésére vonatkozó szabályok szerint kell elbírálni.
19.    A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Munka Törvénykönyvének rendelkezései, valamint a mindenkori munkajogi jogszabályok az irányadók.
20.    Jelen szerződés készült négy, egymással mindenben megegyező példányban, amelyet a szerződő felek elolvasás és értelmezés után mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írtak alá.
Budapest, 20…. ……..

………………………………….
XY
munkatárs

………………………………………..
XY
munkáltató

A Humánigazgatási Főosztály jelen szerződés megkötését támogatja:


………………………………………..
XY
főosztályvezető
Humánigazgatási Főosztály

A Költségvetési és Kontrolling Főosztály jelen szerződés megkötését ellenjegyzi:


………………………………………..
XY
főosztályvezető
Költségvetési és Kontrolling Főosztály

Kapják:
– munkatárs – 1 eredeti példány
– munkáltató – 1 eredeti példány
– Humánigazgatási Főosztály – 1 eredeti példány
– Költségvetési és Kontrolling Főosztály – 1 eredeti példány

6. számú melléklet a 13/2010. (III. 31.) NFGM utasításhoz

TITOKTARTÁSI NYILATKOZAT
Alulírott XY (születési hely, idő: ………………………………………., anyja neve: ……………………………………, lakcím: ………………………….) vállalom, hogy a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumban eltöltött szakmai gyakorlatom ideje alatt vagy egyéb módon tudomásomra jutott minden információt és adatot bizalmasan kezelek és megőrzök, ezeket a Minisztérium előzetes, írásbeli hozzájárulása hiányában nem hozom nyilvánosságra, vagy illetéktelen harmadik személy tudomására.
Kijelentem, hogy a birtokomba került információkat kizárólag a szakmai gyakorlatom ideje alatt végzett feladatok teljesítése érdekében használhatom fel.
Tudomásul veszem, hogy a titoktartási rendelkezések megszegése esetén a Minisztérium jogosult a szakmai gyakorlatomat azonnali hatállyal megszüntetni.
A szakmai gyakorlat megszűnése nem zárja ki a titoktartási kötelezettség megszegésére irányadó egyéb polgári vagy büntetőjogi szankciók alkalmazását.
Jelen nyilatkozat aláírásával tudomásul veszem, hogy nem minősül üzleti titoknak az az adat, amelynek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli.
Budapest, 20….…..
………………………………………
XY

Tanú 1

Név:
Lakcím:
Szem. ig. szám:

Aláírás: ________________________

Tanú 2

Név:
Lakcím:
Szem. ig. szám:

Aláírás: _________________________

7. számú melléklet a 13/2010. (III. 31.) NFGM utasításhoz

8. számú melléklet a 13/2010. (III. 31.) NFGM utasításhoz

A munkatárs kérelme tanulmányi szerződés megkötésére – formanyomtatvány
1

Az utasítást a 18/2014. (VII. 4.) NGM utasítás 2. § 4. pontja hatályon kívül helyezte 2014. július 5. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére