• Tartalom

130/2010. (IV. 21.) Korm. rendelet

130/2010. (IV. 21.) Korm. rendelet

a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény végrehajtásáról szóló 160/2003. (X. 7.) Korm. rendelet módosításáról1

2010.04.29.

A Kormány a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény 15. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény végrehajtásáról szóló 160/2003. (X. 7.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 7. § (1) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az Alapprogramhoz benyújtott támogatási kérelemnek tartalmaznia kell:)

f) a támogatást igénylő szervezet képviselőjének nyilatkozatát arról, hogy a támogatás iránti kérelemben foglalt adatok megfelelnek a valóságnak, valamint az internetes pályázatkezelő rendszeren keresztül benyújtandó támogatás iránti kérelem esetén arról, hogy a kérelemmel benyújtott elektronikus másolatok az eredeti dokumentummal képileg megegyeznek;”

(2)2 A Rendelet 7. § (1) bekezdése a következő j) ponttal egészül ki:

(Az Alapprogramhoz benyújtott támogatási kérelemnek tartalmaznia kell:)

j) az Alapprogram kezelő szervének a támogatást igénylő civil szervezet képviselője által adott meghatalmazást a 9. § (3) bekezdés b) pontja szerinti bírósági kivonat beszerzésére, amennyiben a civil szervezet az Alapprogram kezelő szerve útján kívánja beszerezni a bírósági kivonatot.”

(3) A Rendelet 7. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A civil szervezet a támogatás iránti kérelme benyújtásáig megküldi az Alapprogram kezelő szerve részére
a) a Tv. 1. § (2) bekezdés a) pontja szerinti működési támogatás iránti kérelem esetén a kérelem benyújtását megelőző üzleti évről szóló, amennyiben ez nem áll rendelkezésre, az azt megelőző üzleti évről szóló számviteli beszámoló egyszerű másolatát;
b) a Tv. 1. § (2) bekezdés b)–i) és k) pontja szerinti támogatás iránti kérelem esetén
ba) ha a szervezetet a támogatás iránti kérelem benyújtásának évét megelőzően vették közhasznúsági nyilvántartásba, a kérelem benyújtását megelőző üzleti évről szóló közhasznúsági jelentés egyszerű másolatát, amennyiben ez nem áll rendelkezésre, az azt megelőző üzleti évről szóló számviteli beszámoló egyszerű másolatát,
bb) ha a szervezetet a támogatás iránti kérelem benyújtásának évében vették közhasznúsági nyilvántartásba, a kérelem benyújtását megelőző üzleti évről szóló, amennyiben ez nem áll rendelkezésre, az azt megelőző üzleti évről szóló számviteli beszámoló egyszerű másolatát.”

(4) A Rendelet 7. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) A (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően nem kell ismételten megküldeni a (3) bekezdés a)–b) pontja szerinti dokumentumot, ha azt az Alapprogram kezelő szerve már korábban elfogadta.”

2. § A Rendelet 8. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) Az Alapprogram kezelő szerve – a hiánypótlási határidő lejártát követő 10 munkanapon belül – tájékoztatja a hiánypótlást benyújtó szervezetet a hiánypótlás eredményéről.”

3. § A Rendelet „A támogatási rendszer” alcíme a következő 8/A. §-sal egészül ki:

8/A. § Az Alapprogram kezelő szerve a támogatás iránti kérelem benyújtási határidejének lejártát követő 60 napon belül megküldi a Kollégium részére az érvényes pályázattal kapcsolatos előterjesztését. A Kollégium az előterjesztés kézhezvételétől számított 30 napon belül dönt a támogatás iránti kérelem elfogadásáról vagy elutasításáról, a támogatás összegéről, ütemezéséről, a támogatási feltételekről.”

4. § (1) A Rendelet 9. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az Alapprogram kezelő szerve a Kollégium támogatási döntése alapján támogatási szerződést köt a támogatást igénylő civil szervezettel. A támogatási szerződés megkötése érdekében az Alapprogram kezelő szerve a Kollégium támogatási döntésének közzétételét követő 30 napon belül felhívja a támogatást igénylő civil szervezetet a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok megküldésére.”

(2) A Rendelet 9. § (3) bekezdés g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A támogatási szerződéshez mellékletként csatolni kell:)

g) a civil szervezet képviselőjének közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányát vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírási mintáját vagy a pénzforgalmi szolgáltatója által vezetett aláírási kartonja másolatának a számlavezető pénzforgalmi intézmény által hitelesített eredeti példányát.”

5. § Az R. a következő 9/A–9/C. §-sal és azt megelőzően a következő alcímmel egészül ki:

„A támogatás ellenőrzése
9/A. § (1) Az Alapprogram kezelő szervének gondoskodnia kell a pályázó által a beszámolás keretében benyújtott dokumentumok formai és tartalmi ellenőrzésének lefolytatásáról (a továbbiakban: dokumentumalapú ellenőrzés).
(2) A dokumentumalapú ellenőrzés keretében legalább a következőket kell ellenőrizni:
a) a támogatási szerződésben foglaltak teljesítését,
b) azt, hogy a benyújtott számla, vagy egyéb, a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló bizonylat valós költségeken alapul, a jóváhagyott cél érdekében merült fel, és megfelel a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségeknek és szakmai célkitűzéseknek,
c) a kettős finanszírozás elkerülésére vonatkozó előírások betartását (záradékolás).
9/B. § (1) Az Alapprogram kezelő szervének gondoskodnia kell a kockázatelemzés alapján kiválasztott pályázatok helyszíni ellenőrzéséről.
(2) A helyszíni ellenőrzés során ellenőrizni kell, hogy
a) a szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást alátámasztó bizonylatok eredeti példánya a kedvezményezettnél rendelkezésre áll,
b) a szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás az azokat megalapozó nyilatkozatokkal és bizonylatokkal összhangban áll,
c) a pályázatok keretében beszerzett eszközök rendelkezésre állnak, és felhasználásuk a támogatási szerződésnek megfelelően történik.
(3) Az ellenőrzést dokumentálni kell, rögzítve az elvégzett munkát és az ellenőrzés eredményét.
9/C. § (1) Az Alapprogram kezelő szerve a szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást a kézhezvételt követő 30 napon belül megvizsgálja, és
a) szabályszerű szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás esetén a beérkezést követő 45 napon belül,
b) hibás vagy hiányos szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás esetén legfeljebb két alkalommal 15–15 napos határidővel hiánypótlásra szólítja fel a támogatott civil szervezetet, és a hiánypótlás beérkezését, illetve a hiánypótlási határidő eredménytelen lejártát követő 15 napon belül
megküldi a Kollégium részére a beszámolóval kapcsolatos előterjesztését.
(2) A Kollégium az (1) bekezdés szerinti előterjesztés kézhezvételétől számított 30 napon belül dönt a szakmai beszámolóról és pénzügyi elszámolásról. Amennyiben a Kollégium a szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást egészben vagy részben elutasítja, döntését részletes szakmai és pénzügyi indokolással köteles ellátni.”

6. § A Rendelet 11. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

11. § Az Alapprogram kezelő szerve az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság.”

7. § (1) A Rendelet 12. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az Alapprogram kezelő szervének feladata:)

a) közreműködés az Alapprogram költségvetési beszámolójának elkészítésében;”

(2) A Rendelet 12. § (2) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az Alapprogram kezelő szervének feladata:)

d) a pályázatok fogadása, a támogatási igények nyilvántartásba vétele, valamint döntéshozatalra történő előkészítése, a köztartozás-mentesség ellenőrzése;”

(3) A Rendelet 12. § (2) bekezdés m) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az Alapprogram kezelő szervének feladata:)

m) a Tanács és a Kollégiumok tevékenységével, működésével, a testületi ülések lebonyolításával kapcsolatos szervezési, ügyviteli, adminisztrációs és technikai feladatok ellátása;”

(4)3 A Rendelet 12. § (2) bekezdésének j) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az Alapprogram kezelő szervének feladata:)

j) a támogatás iránti kérelemmel kapcsolatos információgyűjtés, információszolgáltatás, valamint a 7. § (1) bekezdés j) pontja szerinti meghatalmazás alapján a bírósági kivonat beszerzése;”

(5)4 A Rendelet 12. § (2) bekezdése a következő p) ponttal egészül ki:

(Az Alapprogram kezelő szervének feladata:)

p) közreműködés a támogatások szerződés szerinti felhasználásának nyomon követésében.”

8. §5 A Rendelet 13/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

13/A. § A miniszter gondoskodik az Alapprogram testületei, kezelő szerve tevékenységének, valamint a támogatások felhasználásának nyomon követéséről.”

9. § A Rendelet

a) 6. § (1) bekezdésében az „az Alapprogramhoz” szövegrész helyébe az „a 11. § szerinti kezelő szervhez (a továbbiakban: az Alapprogram kezelő szerve)”, valamint a „(3) bekezdésében” szövegrész helyébe a „(3)–(4) bekezdésében”,

b) 7. § (1) bekezdésének bevezető szövegében az „Az Alapprogramhoz benyújtott támogatási kérelemnek” szövegrész helyébe az „A támogatás iránti kérelemnek”,

c) 7. § (5) bekezdésében az „oldalhű digitális másolatának” szövegrész helyébe a „képileg megegyező elektronikus másolatának”, valamint az „a digitális másolat” szövegrész helyébe az „az elektronikus másolat”,

d) 9. § (4) bekezdésében az „aláírási címpéldányt” szövegrész helyébe az „aláírási címpéldányt, aláírási mintát” szöveg, az „aláírási címpéldány” szövegrész helyébe az „aláírási címpéldány, aláírási minta”

szöveg lép.

10. § Hatályát veszti a Rendelet

a) 9. § (5) bekezdés második mondatában az „és az Alapprogram feltöltésére vonatkozó szabályok” szövegrész,

b) 9. § (8) bekezdés második mondatában az „a Tanács által meghatározott szempontok alapján,” szövegrész,

c) 13. §-át megelőző alcímben az „és beszámolásának” szövegrész,

11. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. Ez a rendelet 2011. január 2-án hatályát veszti.

(2) E rendelet 1. § (2) bekezdése, 7. § (4)–(5) bekezdése és 8. §-a 2011. január 1-jén lép hatályba.

1

A rendelet a 11. § (1) bekezdése alapján hatályát vesztette 2011. január 2. napjával.

2

Az 1. § (2) bekezdése a 11. § (2) bekezdése alapján 2011. január 1-jén lép hatályba.

3

A 7. § (4) bekezdése a 11. § (2) bekezdése alapján 2011. január 1-jén lép hatályba.

4

A 7. § (5) bekezdése a 11. § (2) bekezdése alapján 2011. január 1-jén lép hatályba.

5

A 8. § a 11. § (2) bekezdése alapján 2011. január 1-jén lép hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére