• Tartalom

1311/2010. (XII. 27.) Korm. határozat

1311/2010. (XII. 27.) Korm. határozat

a 2011. évi határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezéséről1

2011.07.06.

1. A Kormány a határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezésének kormányzati feladatairól szóló 190/2000. (XI. 14.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése alapján engedélyezi a mellékletben meghatározott 2011. évi gyakorlatokhoz, kiképzésekhez és egyéb katonai tevékenységekhez (a továbbiakban együtt: gyakorlatok) kapcsolódó csapatmozgásokat.

2. Az engedély a Magyar Honvédség melléklet szerinti gyakorlatokon való részvételének, a gyakorlatokon részt vevő külföldi fegyveres erők országhatáron való átlépésének és az ország területén történő átvonulásának, illetve átrepülésének engedélyezését is jelenti, amennyiben az engedélyezés feltételei egyébként fennállnak.

3. A mellékletben megjelölt, a Magyar Honvédség állományába és külföldi fegyveres erőkhöz tartozó kontingensek küldése, fogadása, illetve átvonulása – az adott gyakorlaton való részvételhez szükséges és indokolt mennyiségű – saját rendszeresített gép- és harcjárműveikkel, híradó és kommunikációs eszközeikkel, fegyverzetükkel, lőszer- és robbanóanyag-ellátmányukkal, felszerelésükkel és a szállításukhoz szükséges járművekkel történhet.

4. Ha az egyes gyakorlatok jellege azt indokolja, az engedély a mellékletben meghatározott időtartamokon belül, a résztvevők – a vonatkozó összlétszám kereteit meg nem haladó – váltása érdekében történő, többszöri határátlépésére is vonatkozik.

5. Ez a határozat 2011. január 1-jén lép hatályba.

6. Hatályát veszti a 2010. évi határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezéséről szóló 1221/2009. (XII. 28.) Korm. határozat.

Melléklet az 1311/2010. (XII. 27.) Korm. határozathoz2

A 2011. évi tervezett határátlépéssel járó csapatmozgások jegyzéke
1.    Magyar részvétellel tervezett, külföldi fegyveres erők esetleges átvonulásával járó NATO-gyakorlatok és kiképzési rendezvények

A gyakorlat megnevezése

Felelős

A gyakorlat tervezett helye

A gyakorlat tervezett időpontja

Engedélyezett létszám (fő) legfeljebb

1.

A104/11

NATO CMX 2011 válságkezelési gyakorlat

HM VPF

NATO-tagálla-mok fővárosai

I–IV. n. é.

20

2.

A105/11

EU CME 2011 válságkezelési gyakorlat

HM VPF

NATO-tagálla-mok fővárosai

I–IV. n. é.

20

3.

A106/11

EU MILEX 2011 törzsvezetési gyakorlat

HVK
KIK CSF

Belgium, Németország,
Franciaország

II–III. n. é.

10

4.

A108/11

STEADFAST JUNCTURE 2011 NRF értékelő gyakorlat

HVK
HDM CSF

NATO európai tagállam,
Norvégia

III–IV. n. é.

50

5.

A109/11

STEADFAST ILLUSION 2011 interoperabilitási gyakorlat

MK KBH

NATO európai tagállam, Lengyelország

II–III. n. é.

20

6.

A111/11

STEADFAST JOIST 2011 NRF értékelő gyakorlat

HVK
HDM CSF

NATO-
tagállam,
Törökország,
Olaszország,
Portugália

I–II. n. é.

15

7.

A118/11

NOBLE BLISTER I-II 2011 NRF gyakorlat

HVK
HDM CSF

NATO európai tagállam,
Németország

I–IV. n. é.

15

8.

A127/11

NRF 2011 váltás felkészítő rendezvényei

HVK
KIK CSF

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

9.

A129/11

STEADFAST INDICATOR 2011 LIVEX gyakorlat

HVK
HDM CSF

NATO európai tagállam,
Románia

III–IV. n. é.

50

10.

A140/11

ARRCADE GLOBE 2011 NATO térképészeti gyakorlat

HVK
KIK CSF

Belgium

II–III. n. é.

10

11.

A308/11

CREVAL 2011 NATO-ellenőrzések

HVK
KIK CSF

Magyarország (Kaposvár, Debrecen, Hódmező-
vásárhely)

I–IV. n. é.

50

12.

A309/11

NATO kiképzési rendezvények 2011 (NTG)

HVK
KIK CSF

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

100

13.

A313/11

NATO/EU különleges erők rendezvényei 2011

HVK
HDM CSF

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

14.

B118/11

BRILLIANT SWORD 2011 NRF felkészítés és kiképzés

MH ÖHP

NATO európai tagállam,
Spanyolország

III–IV. n. é.

50

15.

B120/11

NOBLE LIGHT 2011 NRF gyakorlat

MH ÖHP

NATO európai tagállam,
Törökország

I–II. n. é.

150

16.

B122/11

JACKAL STONE 2011 különleges erők gyakorlata

MH ÖHP

NATO európai tagállam,
Ukrajna

III–IV. n. é.

300

17.

B138/11

CLEAN CARE 2011 vegyivédelmi és egészségügyi gyakorlat

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

18.

B145/11

BRILLIANT LEDGER 2011 NRF gyakorlat

MH ÖHP

NATO európai tagállam,
Görögország

III–IV. n. é.

50

19.

B157/11

NATO CGS 2011 CIMIC gyakorlat

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

20.

B160/11

FLINT LOCK 2011 gyakorlat

MH ÖHP

NATO-
tagállam,
Afrika

I–IV. n. é.

50

21.

B204/11

NATO CKELMK 2011 felkészítési rendezvények

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

80

22.

B223/11

NRF 2011 VSF szakasz felkészítési rendezvényei

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

80

23.

B224/11

NRF 2011 Víztisztító szakasz felkészítési rendezvényei

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

100

24.

B225/11

NRF-JAT 2011 felkészítések

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

20

25.

B226/11

JOINT COMBINED EXCHANGED TRAINING 2011 missziós felkészítés

MH ÖHP

Magyarország
(Szolnok, Várpalota, Táborfalva, Újdörögd),
NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

60

26.

B227/11

NRF 2011 felkészítési rendezvényei

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

100

27.

B230/11

NATO OMLT 2011 felkészítések

MH ÖHP

NATO európai tagállam, USA, Németország

I–IV. n. é.

150

28.

B231/11

NATO C-IED 2011 felkészítések

MH ÖHP

NATO európai tagállam, USA, Kanada

I–IV. n. é.

100

29.

B232/11

NATO PRT MTT 2011 felkészítések

MH ÖHP

Montenegró

I–IV. n. é.

20

30.

B236/11

NATO RC N 2011 felkészítési rendezvények

MH ÖHP

Lengyelország

I–IV. n. é.

120

31.

B237/11

Affiliáció érdekében végrehajtott felkészítési rendezvények 2011

MH ÖHP

Olaszország, Magyarország (Várpalota, Debrecen, Táborfalva, Újdörögd, Győr, Budapest)

I–IV. n. é.

200

32.

B239/11

NCSA 3 NSB DCM-E 2011 híradó és informatikai gyakorlat

MH ÖHP

NATO-
és EU- tagállamok

I–IV. n. é.

50

33.

C131/11

NOBLE/BOLD ASPECT 2011 légierő gyakorlat

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

34.

C133/11

NEWFIP 2011 elektronikai hadviselés gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország (Kecskemét, Veszprém),
Olaszország,
Románia,
Szlovénia,
Horvátország

I–IV. n. é.

200

35.

C141/11

TOXIC TRIP 2011 vegyvédelmi gyakorlat

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

36.

C150/11

NATO TIGER MEET 2011 többnemzeti repülő harcászati gyakorlat

MH ÖHP

Franciaország

I–IV. n. é.

70

37.

C151/11

Air Defence Training Activity (ADTRAC) 2011 légtérvédelmi gyakorlat

MH ÖHP

Olaszország,
Szlovénia,
Románia,
Magyarország
(Kecskemét)

I–IV. n. é.

70

38.

C235/11

TACEVAL 2011 NATO-ellenőrzések

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

100

39.

C250/11

JTAC/TACP 2011 kiképzések

MH ÖHP

NATO európai tagállam, USA, Kanada

I–IV. n. é.

100

40.

D117/11

CENTRIFUGAL FORCE/COMBINED ENDEAVOR 2011 híradó és informatikai rendszergyakorlat

MH TD

Németország,
Románia, Hollandia

II–III. n. é.

70

41.

F113/11

STEADFAST FLAME 2011 logisztikai gyakorlat

MH ÖHP

NATO európai tagállam, Törökország

I–II. n. é.

50

42.

F114/11

MovCon MILU 2011 gyakorlat

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

43.

F115/11

JOINT LOGISTICS 2011 logisztikai gyakorlat

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

30

44.

F116/11

LOGEX 2011 logisztikai gyakorlat

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

45.

F118/11

STEADFAST FOUNT 2011
(NRF 17–18 DBex) gyakorlat

MH ÖHP

Törökország

I–IV. n. é.

20

46.

F201/11

NRF Logisztikai felkészítések 2011

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

47.

K260/11

TRAIN the TRAINER 2011 NATO TtT kiképzés

MH KKB

Magyarország
(Szentendre),
Norvégia, USA, Törökország

I–IV. n. é.

400

48.

K261/11

NATO CIED kiképzés 2011 WIT kiképzés

MH KKB

Magyarország
(Szentendre,
Várpalota, Hajmáskér)

I–IV. n. é.

100

49.

K262/11

NATO CIED kiképzés 2011 BSC kiképzés

MH KKB

Magyarország
(Szentendre)

I–IV. n. é.

100

50.

K263/11

NATO CIED egyéb felkészítések 2011

MH KKB

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

100

51.

A150/11

COMMON ACTION 2011 FSO nemzetközi gyakorlat

HVK KIKCSF

Németország

I–IV. n. é.

600

52.

A201/11

NATO ISAF-felkészítések

HVK KIKCSF

Németország

I–IV. n. é.

100

2.    Magyar Honvédség és külföldi fegyveres erők részvételével tervezett két- és többoldalú megállapodásokon alapuló gyakorlatok és kiképzések

A gyakorlat megnevezése

Felelős

A gyakorlat tervezett helye

A gyakorlat tervezett időpontja

Engedélyezett létszám (fő) legfeljebb

1.

B102/11

WISE FORESIGHT 2011 román–magyar békefenntartó zászlóalj gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország
(Várpalota, Hódmező-
vásárhely, Újdörögd),
Románia

I–IV. n. é.

100

2.

B103/11

BLONDE AVALANCHE 2011 „Tisza” magyar–román–szlovák–ukrán zászlóalj katasztrófaelhárító gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország (Szentes, Hódmező-
vásárhely, Debrecen)

III–IV. n. é.

150

3.

B111/11

MLF felkészítési rendezvények 2011

MH ÖHP

Olaszország,
Magyarország (Debrecen, Várpalota, Hódmező-
vásárhely)

III–IV. n. é.

200

4.

B140/11

SÁRARANY MEZŐ 2011 cseh–magyar–szlovák vegyivédelmi gyakorlat

MH ÖHP

Szlovákia

I–IV. n. é.

100

5.

B153/11

V4 műszaki gyakorlat 2011

MH ÖHP

Magyarország
(Szentes, Hódmező-
vásárhely)

III–IV. n. é.

70

6.

B155/11

CBRN W&R 2011 gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország
(Budapest és katonai helyőrségek),
Olaszország

I–IV. n. é.

70

7.

B158/11

TISZA 2011 román–magyar–szerb közös katasztrófavédelmi gyakorlat

MH ÖHP

Románia

I–IV. n. é.

25

8.

B206/11

ROHAMLÖVÉSZ 2011 magyar–amerikai közös kiképzés

MH ÖHP

Magyarország
(Tata, Debrecen, Szolnok)

I–IV. n. é.

100

9.

B208/11

TÖRETLEN AKARAT 2011 magyar–amerikai közös különleges műveleti haladó szintű kiképzés

MH ÖHP

Magyarország
(Szolnok, Táborfalva, Várpalota, Újdörögd)

I–IV. n. é.

100

10.

B214/11

HATÁROZOTT LÉPÉS 2011 magyar–amerikai különleges kiképzés

MH ÖHP

Magyarország (Szolnok, Táborfalva, Várpalota, Újdörögd)

I–IV. n. é.

100

11.

B219/11

PARTNER (BÁCSKA) 2011 szerb–magyar közös lövész kiképzés

MH ÖHP

Magyarország (Várpalota, Újdörögd, Hódmező-
vásárhely)

I–II. n. é.

50

12.

B221/11

IRON CAT 2011 szerb–magyar közös flottilla kiképzés

MH ÖHP

Szerbia,
Magyarország (Duna mentén)

II–IV. n. é.

50

13.

B234/11

FRANCIA–MAGYAR 2011 közös cserekiképzés

MH ÖHP

Franciaország

I–II. n. é.

50

14.

B238/11

BiH-HUN 2011 közös tűzszerész kiképzés

MH ÖHP

Magyarország
(Budapest, Táborfalva)

I–IV. n. é.

50

15.

C112/11

SHORAD 2011 légvédelmi rakéta éleslövészet

MH ÖHP

Csehország

I–IV. n. é.

100

16.

C121/11

LÉGI FÖLÉNY 2011 JAS–39 L-L éleslövészeti gyakorlat

MH ÖHP

Svédország

I–IV. n. é.

150

17.

C130/11

EAGLE TALON 2011 többnemzeti légierő gyakorlat

MH ÖHP

Lengyelország

I–IV. n. é.

50

18.

C135/11

COOPERATIVE SAREX 2011 légi kutató-mentő gyakorlat

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

19.

C136/11

COOPERATIVE ARCHER 2011 valós repülő gyakorlat

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

20.

C138/11

PEGASUS 2011 helikopter gyakorlat

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

21.

C139/11

EUROPEAN ENDEAVOR 2011 törzsvezetési gyakorlat

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

22.

C146/11

NÉMET–MAGYAR 2011 repülő harcászati gyakorlat/kiképzés

MH ÖHP

Németország,
Magyarország (Szolnok, Kecskemét, Veszprém)

I–IV. n. é.

100

23.

C149/11

FLYING RHINO 2011 többnemzeti repülő gyakorlat

MH ÖHP

Csehország

I–IV. n. é.

50

24.

C152/11

CAOC szintű számítógéppel támogatott parancsnoki és törzsvezetési gyakorlatok 2011

MH ÖHP

Olaszország,
Görögország

I–IV. n. é.

50

25.

C153/11

NÉMET–MAGYAR RCC gyakorlat 2011

MH ÖHP

Németország,
Magyarország (Veszprém)

I–IV. n. é.

50

26.

C225/11

LEADING EDGE 2011 többnemzeti repülő harcászati rendszergyakorlat

MH ÖHP

Magyarország
(Kecskemét, Veszprém)

I–IV. n. é.

250

27.

C226/11

CROSS LANDING 2011 román-magyar légi kutató-mentő kiképzés

MH ÖHP

Magyarország
(Szolnok+határmentén),
Románia

I–IV. n. é.

100

28.

C229/11

AZOR 2011 többnemzeti repülő gyakorlat (helikopter)

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

70

29.

C233/11

EJTŐERNYŐS válogatott felkészítése 2011

MH ÖHP

EU-tagállam,
Magyarország
(Kecskemét, Szolnok + sportrepterek)

I–IV. n. é.

40

30.

C236/11

LORD MOUNTAIN 2011 szlovén–magyar helikopter kiképzés

MH ÖHP

Szlovénia,
Magyarország (Szolnok)

I–IV. n. é.

70

31.

C237/11

VILNIUSI felkészítés 2011

MH ÖHP

NATO/EU- tagállam,
USA

I–IV. n. é.

60

32.

C238/11

MAGYAR–AMERIKAI közös repülő kiképzés 2011 (IN & OUT AVIANO)

MH ÖHP

Olaszország,
Németország,
Egyesült Királyság,
Magyarország (Kecskemét)

I–IV. n. é.

60

33.

C244/11

LOGICAL DECISION 2011 közös helikopter kiképzés

MH ÖHP

Magyarország
(Szolnok, Pápa)

I–IV. n. é.

300

34.

C245/11

LION EFFORT 2011 közös repülő kiképzés

MH ÖHP

Svédország

I–IV. n. é.

50

35.

C249/11

FLSC 2011 Gripen harcászati kiképzés

MH ÖHP

Svédország

I–IV. n. é.

100

36.

C251/11

LÉGI UTÁNTÖLTÉS, LINK–16, NAEW szintentartó kiképzés 2011

MH ÖHP

Európai tagállam,
Magyarország (Pápa, Kecskemét)

I–IV. n. é.

100

37.

C252/11

MAGYAR–SZLOVÉN 2011 közös repülő kiképzés

MH ÖHP

Magyarország
(Kecskemét, Pápa),
Szlovénia

I–IV. n. é.

100

38.

C253/11

ANATOLIAN EAGLE 2011 többnemzeti repülő harcászati gyakorlat

MH ÖHP

NATO/EU- tagállam,
Törökország

I–IV. n. é.

60

39.

E455/11

NEMZETKÖZI KIKÉPZÉSI (túlélő, lőbajnokságok) rendezvények 2011

HVK
KIK CSF

Európai tagállam

I–IV. n. é.

100

40.

M150/11

VIGORIUS WARRIOR 2011 (COMEDS) gyakorlat

HVK
EÜ CSF

Magyarország
(Várpalota, Újmajor)

I–IV. n. é.

500

41.

T903/11

TÁVOLI CÉLOK 2011 nemzetközi térítéses gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország
(Táborfalva, Várpalota, Újdörögd)

I–IV. n. é.

2500

42.

Z152/11

COMMIT 2011 híradó gyakorlat

ZMNE

Magyarország (Budapest), Franciaország

I–IV. n. é.

40

43.

Z153/11

COMMON PEACE EFFORT 2011 CAX gyakorlat

ZMNE

Magyarország
(Várpalota),
Szlovákia

II–III. n. é.

150

44.

Z250/11

HALLGATÓI csereprogram (gyakorlat) a német vezetési akadémiával 2011

ZMNE

Németország

I–IV. n. é.

20

45.

Z251/11

HALLGATÓI csereprogram (gyakorlat) a Mária Terézia katonai akadémiával 2011

ZMNE

Magyarország
(Budapest, Debrecen, Szentes),
Ausztria

I–IV. n. é.

20

46.

Z252/11

FOURLOG 2011 nemzetközi logisztikai kiképzés

ZMNE

Ausztria, Magyarország
(Budapest),
Cseh Köztársaság

I–IV. n. é.

80

47.

Z253/11

MAGLITE 2011 hallgatói logisztikai kiképzés

ZMNE

Magyarország
(Budapest),
Egyesült Királyság, Szlovénia, Horvátország, Olaszország

I–IV. n. é.

80

48.

Z256/11

OSZTRÁK–MAGYAR instruktori felkészítések 2011

ZMNE

Ausztria

I–IV. n. é.

20

49.

C254/11

magyar–svéd közös repülő kiképzés 2011

MH ÖHP

Magyar-
ország

III–IV. n. é.

150

3.    A magyar fegyveres erők részvétele nélkül tervezett, külföldi fegyveres erők
esetleges átvonulásával járó NATO-gyakorlatok és kiképzések

A gyakorlat megnevezése

A gyakorlat tervezett helye

A gyakorlat tervezett időpontja

1.

PROUD MANTA 2011 gyakorlat

Olaszország

I–II. n. é.

2.

NOBLE FERRY 2011 gyakorlat

Balkán-körzet

I–IV. n. é.

3.

NOBLE MARINER 2011 gyakorlat

Spanyolország

I–II. n. é.

4.

NOBLE ARDENT 2011 gyakorlat

Németország

I–II. n. é.

5.

DYNAMIC MONARCH 2011 gyakorlat

Spanyolország

II. n. é.

6.

DYNAMIC MERCY 2011 gyakorlat

Balti-tenger, Görögország

II–III. n. é.

7.

IRON GUARD 2011 gyakorlat

NATO-körzet

I–IV. n. é.

8.

RAMSTEIN GUARD 2011 gyakorlat

Európa Észak-Alpok körzete

I–IV. n. é.

9.

IRON ARRAY 2011 gyakorlat

NATO-körzet

I–IV. n. é.

10.

RAMSTEIN ARRAY 2011 gyakorlat

Európa Észak-Alpok körzete

I–IV. n. é.

4.    Egyéb engedélyköteles katonai tevékenységek

A tevékenység megnevezése

A feladat tervezett
időpontja

A feladatra maximum tervezhető létszám

1.

KFOR (NATO) KOSZOVÓ békefenntartó misszió keretében történő áthaladások

2011. I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

2.

EU ALTHEA misszió keretében történő áthaladások

2011. I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

3.

ISAF/PRT misszió keretében történő áthaladások

2011. I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

4.

NTM-I misszió keretében történő áthaladások

2011. I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

5.

MFO békefenntartó misszió keretében történő áthaladások

2011. I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

6.

ENSZ UNFICYP békefenntartó misszió keretében történő áthaladások

2011. I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 900 fő

7.

ENSZ UNFIL békefenntartó misszió keretében történő áthaladások

2011. I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

8.

EUSEC DR CONGO misszió keretében történő áthaladások

2011. I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 100 fő

9.

A Pápán települő NATO Stratégiai Légiszállítási tevékenységgel kapcsolatos csapatmozgások

2011. I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

1

A határozatot az 1470/2011. (XII. 23.) Korm. határozat 6. pontja hatályon kívül helyezte 2012. január 1. napjával.

2

A melléklet az 1229/2011. (VII. 5.) Korm. határozat 1–2. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére