1317/B/2010. AB határozat

1317/B/2010. AB határozat^*

2011.01.31.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

h a t á r o z a t o t:

Az Alkotmánybíróság a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 10. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

I n d o k o l á s

Az indítványozó az Alkotmány 13. § (1) bekezdésére, 14. §-ára és 58. § (1) bekezdésére alapított kérelmében a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Thtv.) 10. § (1) bekezdésének megsemmisítését kezdeményezte, mely úgy rendelkezik, hogy a társasházi alapító okirat módosításához valamennyi tulajdonostárs hozzájárulása szükséges. Az indítványozó álláspontja szerint sérti a tulajdonhoz (az indítványozó megfogalmazása szerint „ingatlanhoz”), továbbá az örökléshez való jogot az, hogy akár egyetlen tulajdonostárs is megakadályozhatja az alapító okirat módosítását. Így előfordulhat – érvel –, hogy a társasház utólagos bővítése során (a konkrét esetben tetőtér-beépítéssel) kialakított lakások nem kerülhetnek bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba, ennek hiányában pedig azokat sem értékesíteni, sem örökölni nem lehet. A kialakult helyzet az indítványozó szerint a lakóhely-változtatást is akadályozza.

II.

1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:

„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”

„14. § Az Alkotmány biztosítja az öröklés jogát.”

„58. § (1) Mindenkit, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén – törvényben meghatározott esetek kivételével – megillet a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga, beleértve a lakóhely vagy az ország elhagyásához való jogot is.”

2. A Thtv. támadott rendelkezése:

„10. § (1) Az alapító okirat módosításához – ha e törvény másként nem rendelkezik – valamennyi tulajdonostárs hozzájárulása szükséges; a változást be kell jelenteni az ingatlanügyi hatóságnak.”

III.

Az indítvány nem megalapozott.

1. Az Alkotmánybíróság korábban már több alkalommal vizsgálta a Thtv. egyes szabályainak alkotmányosságát. A 3/2006. (II. 8.) AB határozatnak (ABH 2006, 65.; a továbbiakban: Abh.1.) és a 677/B/2005. AB határozatnak (ABK 2010. április, 448.; a továbbiakban: Abh.2.) tárgya volt többek között a Thtv. döntéshozatalra vonatkozó rendelkezései és az Alkotmány 13. § (1) bekezdése közötti összefüggés is.

Jelen ügyben ezért – az érdemi vizsgálat megkezdése előtt – először abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy az ügy nem minősül-e „ítélt dolognak” (res iudicata-nak). Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.) 31. § c) pontja értelmében ugyanis ítélt dolog címén az eljárás megszüntetésének van helye, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását.

Az Abh.1. a Thtv. 10. § (2) bekezdését vizsgálta, mely a jelenleg hatályos 10. § (1) bekezdésben írtakkal tartalmilag megegyező szabályt tartalmazott (azt írta elő, hogy az alapító okirat megváltoztatásához – ha e törvény másként nem rendelkezik – valamennyi tulajdonostárs hozzájárulása szükséges). Mivel ez az előírás jelenleg másik bekezdésben [Thtv. 10. § (1) bekezdés] szerepel, illetve a korábban vizsgált szövegváltozat nem egyezik meg szó szerint a hatályos szöveggel, res iudicata megállapításának nincs helye. Az Abh.2. a Thtv. jelenleg hatályos 10. § (1) bekezdését is vizsgálta, ugyanakkor jelen ügytől eltérően az indítványozó akkor nem az egyhangúságot, hanem éppen ellenkezőleg azt kifogásolta, hogy az egyhangúság alól a Thtv. – az „amennyiben e törvény másképp nem rendelkezik” fordulattal – kivételt enged. Emiatt ítélt dolog ebben a vonatkozásban sem áll fenn.

Az Alkotmánybíróság ugyanakkor fenntartja az Abh.1.-ben megfogalmazott és az Abh.2.-ben megerősített álláspontját, mely szerint „az Alkotmány 13. §-a a tulajdonhoz való jogot az állammal szemben biztosítja, s azt mint alapjogot (…) az állammal szemben védi”, ezért „az Alkotmány 13. §-a szerinti tulajdonvédelem nem érvényesíthető a tulajdonosoknak az egymással szembeni védelméről szóló szabályoknál” (Abh.1., ABH 2006, 65, 81–82.). A Thtv. „mellérendelt, egyenjogú személyek jogait és kötelezettségeit, a közös tulajdonnal járó terhek viselését, a társasház szervezetét, működését, a tulajdonostársak egymás közötti – és nem az állammal szemben fennálló – viszonyát rendezi” (Abh.1., ABH 2006, 65, 81–82.). „A társasház-tulajdon tartalmára, fenti jellegzetességeire, a közös és a külön tulajdoni elemek sajátos kapcsolódására figyelemmel az Alkotmánybíróság szerint a törvényhozónak az a feladata adódik az Alkotmány 13. §-ának a társasháztulajdonra való végrehajtása körében, hogy olyan szabályozást alkosson, amely az alkotmányos értelemben vett tulajdonvédelmet a »tulajdonosra«, a »tulajdonostársakra«, valamint a társasház-tulajdonra is egyaránt kiterjeszti. A társasházakra vonatkozó szabályozásnak alkalmasnak kell lennie egyensúly teremtésére a társasház-tulajdon egyes alanyainak esetenként eltérő érdekek által meghatározott pozíciója között” (Abh.1., ABH 2006, 65, 82.). „A törvényhozónak viszonylag tág teret nyújt az Alkotmány 13. §-a annak meghatározására, hogy a társasház-tulajdon szabályozásánál milyen eszközökkel teremt egyensúlyt a társasház-tulajdon alanyainak esetenként eltérő érdekei között; a mellérendelt, egyenjogú személyek jogait és kötelezettségeit, a közös tulajdonnal járó terhek viselését, a társasház szervezetét, működését, a tulajdonostársak egymás közötti – és nem az állammal szemben fennálló – viszonyát hogyan rendezi” (Abh.1., ABH 2006, 65, 97–98.). „Nem lehet levezetni az Alkotmány (...) tulajdonhoz való jogról szóló 13. § (1) bekezdéséből (...) sem azt, hogy a közös tulajdon körében bizonyos döntésekhez – például az elidegenítés jogának gyakorlásához – valamennyi tulajdonostárs hozzájárulását meg kell-e kívánni, de azt sem, hogy ha a Tv. [Thtv.] többségi döntéshozatalt tesz lehetővé, akkor a többségi döntéshozatalhoz legalább milyen mértékű szavazatarányt kell előírni” (Abh.1., ABH 2006, 65, 84.). A társasháztulajdon „olyan közös tulajdon, amelynél a külön tulajdon és a közös tulajdon elemei sajátosan keverednek. Ha a törvény viszonylag széles körben követel meg egyhangú határozatot vagy valamennyi tulajdonostárs hozzájárulását, akkor előfordulhat, hogy a többség megalapozott igénye nem érvényesíthető. Ugyanígy a tulajdoni hányad szerinti egyszerű szótöbbség általános, kivételt nem tűrő alkalmazása is a törvényben visszaélésszerű joggyakorlásra teremthetne lehetőséget. (…) a döntéshozatal szabályai csak szélsőséges esetben vethetnek fel alappal alkotmányjogi kérdést. Számos eszköz, többféle döntéshozatali arány stb. egyaránt alkalmas lehet arra, hogy a szabályozásnál egyensúlyt teremtsenek a társasháztulajdon alanyainak esetenként eltérő, különféle érdekei között” (Abh.1., ABH 2006, 65, 85.).

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a jogalkotó az említett egyensúly megteremtésére törekedett a Thtv. 10. §-ának megalkotása során. Bár „a tulajdoni hányadok arányában történő szótöbbségi döntéshozatal – bizonyos alapvető kérdések egyhangúsághoz kötése mellett – a közös tulajdon működtetésének általános módja” (576/B/2005. AB határozat, ABK 2010. november, 1280.), az alapító okiratnak különleges helye van a társasházi döntések között. A Thtv. 5. § (2) bekezdése ugyanis akként rendelkezik, hogy társasház alapításához az ingatlan valamennyi tulajdonostársa (illetve az ingatlan tulajdonosa, mint egyszemélyi alapító) alapító okiratban kifejezett alapítási elhatározása szükséges (kivételt a 8. § jelent, mely szerint két esetben a bíróság is elrendelheti társasház alapítását). Mivel a társasház alapításához és az alapító okirat elfogadásához – főszabály szerint – eleve egyhangúság szükséges, ezért nem tekinthető okszerűtlennek a módosításhoz előírt egyhangúsági követelmény sem. A jogalkotó által meghatározott kivételek [például a közös tulajdonban álló, de önálló ingatlanként kialakítható ingatlanrész kialakításának a Thtv. 10. § (2)–(6) bekezdéseiben foglalt speciális többségi szabályai, melyek az indítványozó által vázolt ügyben is relevánsak lehetnek] pedig a könnyebb működtethetőséget, a tulajdonostársak érdekei közötti egyensúly megteremtését szolgálják.

Mindezek alapján megállapítható: az a tény, hogy a Thtv. – bizonyos kivételekkel – az alapító okirat módosításához egyhangúságot követel, nem sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdését. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdéséből nem következik, hogy a társasházi alapító okirat kizárólag többségi döntéssel módosítható.

Az Alkotmánybíróság ezért a Thtv. 10. § (1) bekezdésének a megsemmisítésére irányuló – az Alkotmány 13. § (1) bekezdésére alapított – indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmány 14. §-ával és 58. § (1) bekezdésével kapcsolatban felhozott indítványozói érvekkel kapcsolatban az Alkotmánybíróság a következőkre mutat rá.

„Az Alkotmány 14. § az öröklés jogának biztosításával arra ad lehetőséget, hogy jogszabályban meghatározott feltételek esetén az örökhagyó vagyonát halála esetén más személy megszerezhesse” (672/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 508, 510.). Az öröklési jog „[o]bjektív értelemben a jogrendszer azon szabályainak összességét jelenti, amelyek a magánszemélyek halála esetén vagyonának sorsát rendezik; azaz törvényes illetve végrendeleti öröklés útján lehetővé teszik az örökhagyó számára, hogy vagyonával halála esetére rendelkezzék, illetve az örökös számára, hogy azt megszerezhesse. (…) Szubjektív értelemben – alanyi jogként – az örökléshez való jog egyaránt magába foglalja az aktív és passzív öröklési jogot. Az aktív öröklési jog magában rejti a tulajdonjog egyik részjogosítványát, a rendelkezési jogot: vagyis az örökhagyó jogát, hogy vagyonával feltételesen, halála esetére rendelkezhessen. (…) A passzív öröklési jog az öröklés jogcímén történő tulajdonszerzést foglalja magába, vagyis azt, hogy valakinek az örökhagyó halálával alanyi joga keletkezzék a tulajdonszerzésre. Ez a jogosultság nem része az Alkotmány 13. §-ában garantált tulajdonjognak, mivel az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a tulajdonhoz való jog nem foglalja magába a tulajdonszerzéshez való jogot.” (819/B/2006. AB határozat, ABH 2007, 2038, 2040–2041.) Az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében biztosított jog az ország területén való szabad mozgást és a tartózkodási hely szabad megválasztását, a lakóhely szabad megválasztását, a letelepedési szabadságot, valamint az ország – ideiglenes vagy végleges – elhagyásához és a visszatéréshez való jogot foglalja magában. Az Alkotmánybíróság mindezekkel összefüggésben a helyváltoztatáshoz való jogot is nevesítette, kimondta továbbá, hogy e jog a közlekedés szabadságát is magában foglalja [60/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 507, 510.].

A támadott Thtv.-beli rendelkezés – mivel az a társasházi alapító okirat módosításának szabályáról szól – és az Alkotmány 14. §-a, valamint 58. § (1) bekezdése között a fent kifejtettek alapján alkotmányossági összefüggés nem állapítható meg. Ezekből az alkotmányi előírásokból a társasházi alapító okirat módosítását érintő (sem többségi, sem egyhangúsági) követelmény nem vezethető le. Az Alkotmánybíróság ezért – állandó gyakorlata alapján, mely szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716–717.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 201.; 720/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 1005, 1007.; 380/D/1999. AB határozat, ABH 2004, 1306, 1313–1314.] – az indítványt ebben a vonatkozásban is elutasítja.

Budapest, 2011. január 31.

Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke

			Dr. Balogh Elemér s. k.,			Dr. Bihari Mihály s. k.,
					alkotmánybíró		alkotmánybíró

		Dr. Bragyova András s. k.,				Dr. Holló András s. k.,
					alkotmánybíró		alkotmánybíró

				Dr. Kiss László s. k.,		Dr. Kovács Péter s. k.,
					alkotmánybíró		alkotmánybíró

	Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,					Dr. Lévay Miklós s. k.,
				előadó alkotmánybíró			alkotmánybíró

Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek