• Tartalom

14/2010. (XII. 31.) BM rendelet

14/2010. (XII. 31.) BM rendelet

a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint a hivatásos tűzoltóságok egyenruha-ellátásra jogosult személyi állományának ruházati és öltözködési szabályzatáról1

2011.10.20.

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 342. § (2) bekezdés 6. és 11. pontjában,

az 1. §, a 2. § c) pontja, a 11. § (5) bekezdés c) pontja, a 25. § (5) bekezdés b) pontja, a 41. § és a 10. melléklet tekintetében a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvény 50. § (2) bekezdés b) pontjában, valamint

az 1. §, a 2. § c) pontja, a 11. § (5) bekezdés c) pontja, a 42. §, az 58. § (2) bekezdés f) pontja és a 10. melléklet tekintetében a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 122. § (9) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – az oktatásért felelős miniszterrel egyetértésben –,

az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § d), e), f), g), n), és q) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § A rendelet hatálya kiterjed a rendőrségre, a büntetés-végrehajtási szervekre, a hivatásos katasztrófavédelmi szervekre, a hivatásos tűzoltóságok szerveire, valamint a Rendőrtiszti Főiskolára és a rendészeti szakközépiskolákra (a továbbiakban: oktatási intézetek), a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központra, a Nemzetközi Oktatási és Polgári Válságkezelési Központra, ezeknek a szerveknek az egyenruha-ellátásra jogosult személyi állományára, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat tábornoki rendfokozatú hivatásos állományú tagjaira, az oktatási intézetek hallgatói, tanulói állományára, a berendelt és vezényelt állományra, továbbá a hivatásos állományból nyugállományba helyezett személyekre.

2. § E rendelet alkalmazásában

a) állományilletékes parancsnok: a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) szerinti állományilletékes parancsnok, valamint a berendeltek és a vezényeltek esetében a munkáltatói jogkört gyakorló vezető;

b) önálló szervek: a rendőrség, a büntetés-végrehajtási szervek, a hivatásos katasztrófavédelmi szervek, a hivatásos tűzoltóságok szervei, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, az oktatási intézetek, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ, a Nemzetközi Oktatási és Polgári Válságkezelési Központ;

c) igényjogosult: az önálló szervek egyenruha-ellátásra jogosult személyi állománya, a Rendőrtiszti Főiskola hallgatói és a rendészeti szakközépiskolák tanulói állománya, valamint a berendeltek és a vezényeltek;

d) ruházati szakszolgálat: az önálló szervek ruházati ellátásban illetékes szervezeti egysége;

e) ruházati termékek és felszerelési cikkek:

ea) a hivatásos állomány egyenruházati termékei (felsőruházat, alsóruházat, lábbeli, sapka, ékítmények, valamint személyi felszerelés), ezek alap- és kellékanyagai,

eb) a formaruházat,

ec) a munka- és védőruházat, illetve a védőeszközök, védőfelszerelések,

ed) a ruházati egységfelszerelési anyagok,

ee) szolgálati azonosító jelvény, hivatásos állománykategóriát kifejező jelvény, határvadász jelvény, karjelvény, testületi jelvény, hímzett azonosító, kitüntetések és tartozékai, valamint

ef) a javító és karbantartó anyagok;

f) a szolgálati feladatokhoz igazodóan az alapellátási norma:

fa) egyenruhás alapellátási norma, amely kizárólag egyenruházati termékeket és felszerelési cikkeket tartalmaz, és e normába besoroltak szolgálati feladataikat egyenruhában látják el,

fb) vegyes ruhás alapellátási norma, amely az egyenruházati termékeken és felszerelési cikkeken túl meghatározott összegű – polgári ruházat vásárlását szolgáló – ruhapénzt is tartalmazhat, amely normába besoroltak szolgálati feladatok ellátása során polgári ruházatot és egyenruházatot is viselhetnek,

fc) polgári ruhás alapellátási norma, amely a hivatásos állomány esetében gyakorló ruházatot és polgári ruhapénzt, vagy csak polgári ruhapénzt tartalmaz, és az ide sorolt igényjogosultak alapvetően polgári ruházatban teljesítenek szolgálatot,

fd) csökkentett alapellátási norma, amelyet az alapellátásra igényjogosult részére kell kiadni, az alapellátás kiegészítést a csökkentett alapellátási norma terhelési időpontjától számított 12 hónapot követően kell kiadni,

fe) kiegészítő szakmai normák, amelyek az egyes speciális felszereltséget igénylő feladatok végrehajtását végzők ellátásának normáit tartalmazzák;

g) felsőfokú szakirányító szerv: a Belügyminisztérium (a továbbiakban: BM) anyagi-technikai ellátásért felelős főosztálya;

h) irányító szervek:

ha) az Országos Rendőr-főkapitányság (a rendőrség önálló szervei és a rendészeti szakközépiskolák vonatkozásában),

hb) a Terrorelhárítási Központ,

hc) a Nemzeti Védelmi Szolgálat,

hd) a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (a büntetés-végrehajtási szervek vonatkozásában),

he) az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a Katasztrófavédelem önálló szervei, valamint a hivatásos tűzoltóságok szervei vonatkozásában);

i) közvetlen irányítás alatt levő szervek: az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs központ, Nemzetközi Oktatási és Polgári Válságkezelési Központ, valamint a Rendőrtiszti Főiskola;

j) középfokú szakirányító: az irányító szerv és a közvetlen irányítás alatt levő szerv ruházati szakszolgálati feladatait végző szervezeti egysége;

k) végrehajtó szervezeti egység: az önálló szervek ruházati ellátási feladatát végrehajtó gazdálkodó szervezeti egysége;

l) Központi Beszerző és Ellátó Szerv: a központosított ellátásba vont termékek beszerzését végző szerv, amely a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága;

m) Beszerző Szerv: a Központi Beszerző és Ellátó Szerv által a központosított ellátásba be nem vont termékek beszerzését végző szerv, amely az Országos Rendőr-főkapitányság, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság;

n) ruházati bolt: az igényjogosult állomány ruházati ellátását biztosító, a felsőfokú és a középfokú szakirányító szerv által működtetett, valamint szerződéses viszonyban lévő gazdálkodó egység, továbbá a BMSK Zrt.

3. § (1) Az igényjogosult – a rendszeresítésre tervezett termékeknek, valamint cikkeknek csapatpróba keretében történő próbahasználatát kivéve – csak rendszeresített, a szolgálati feladataihoz igazodó egyenruházati terméket és felszerelési cikket viselhet.

(2) A megszüntetett vagy a rendszeresítettől eltérő egyenruházati termékeknek vagy felszerelési cikkeknek egyenruhaként, valamint egyenruhán való viselése, továbbá a ruházati termékeknek és felszerelési cikkeknek a rendszeresítettől bármilyen eltérést okozó megváltoztatása és átalakítása nem megengedett.

(3) Az egyenruházati termékek és felszerelési cikkek hivatásos használatból kivonása esetén polgári célra történő további felhasználása tilos.

4. § (1) A ruházati termékek és felszerelési cikkek meglétét, valamint az öltözködési előírások betartását az igényjogosultak szolgálati elöljárója, valamint az anyagi szakszolgálat ruházati szakreferense rendszeresen ellenőrzi, azok folyamatos utánpótlását az igényjogosult és a ruházati szakszolgálat végzi.

(2) Ruházati szemlét évente legalább két alkalommal, a ruházati utánpótlási ellátmány kifizetését megelőzően és a harmadik negyedévben kell tartani az egyenruha-viselésre kötelezett személyi állomány öltözetének ellenőrzése érdekében. A ruházati szemle megtartására az állományilletékes parancsnok intézkedik.

(3) A ruházati szemle kiterjed az igényjogosultak ruházati termékeire és felszerelési cikkeire (beleértve azokat a ruházati termékeket és felszerelési cikkeket is, amelyeket az ellenőrzéskor nem visel), különös tekintettel a szolgálati, a gyakorló, valamint a speciális szolgálati öltözet, illetve munka- és védőruházat, a formaruházat és a riadócsomag hiánytalan meglétére, állagmegóvására, megfelelő tárolására, rendeltetésszerű használatára, minőségére, a ruházat egységes, az évszaknak megfelelő viseletére, továbbá az igényjogosultak ápoltságára.

(4) A ruházati szemléről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyben rögzíteni kell a szemle lefolytatását, eredményét.

(5) Az önálló szervek vezetői intézkednek a ruházati szemle során tapasztalt hiányosságok megszüntetésére.

(6) Az önálló szervnél végrehajtott ruházati szemlékről és a hiányosságok megszüntetésére tett intézkedésekről szóló jelentést a középfokú szakirányító szervvezetője minden év január 31-ig felterjeszti a BM gazdasági és informatikai helyettes államtitkára részére.

5. § A szolgálati elöljáró felelős a szolgálatban lévő, valamint a közös rendezvényen részt vevő, egyenruha-viselésre jogosultak egységes és kulturált öltözködéséért. Az egyenruházati termékek és felszerelési cikkek összetételét a szolgálati követelményekre, a rendezvények jellegére (viselési alkalom), továbbá a viselési időszakra tekintettel kell meghatározni.

6. § A szolgálati elöljáró gondoskodik arról, hogy az igényjogosult a ruházati ellátás alapvető szabályait, valamint az ezzel kapcsolatos jogait és kötelezettségeit megismerje.

7. § Az egyenruházati termékeknek és felszerelési cikkeknek vagy ezek utánzatának polgári személy, valamint nem e rendelet hatálya alá tartozó szervezet vagy oktatási intézmény, személy általi felhasználását a középfokú szakirányító szerv vezetője engedélyezheti.

8. § (1) Nem kötelező egyenruházatot beszerezni:

a) az egyenruha viselésre nem kötelezett állománynak,

b) a vezényelt, illetve a berendelt hivatásos állomány tagjának, amennyiben a szolgálat ellátásához nincs kötelezően előírva a szolgálati egyenruha viselése, valamint

c) a rendelkezési állományban lévőknek.

(2) Ha a vezényelt, illetve berendelt hivatásos állomány tagjának az állományilletékes parancsnok szolgálati ruha viselését rendeli el, akkor a ruházat biztosítása – amennyiben a ruházat az igényjogosult ruházati normájában nem szerepel – az igényjogosult ruházati utánpótlási ellátmánya vagy a fogadó szerv költségvetése terhére történik.

9. § Az egyenruházati normákat az 1–10. melléklet tartalmazza.

II. Fejezet

RUHÁZATI SZABÁLYZAT

A ruházati szakszolgálat szervezeti felépítése és feladatai

10. § (1) A ruházati szakszolgálat biztosítja az önálló szervek folyamatos működéséhez szükséges ruházati termékeket és felszerelési cikkeket, továbbá a ruházati ellátással összefüggő szolgáltatásokat.

(2) A ruházati szakszolgálat gazdálkodási körébe tartozó ruházati termékek és felszerelési cikkek felsorolását részletes ruházati cikkjegyzék tartalmazza.

11. § (1) A ruházati szakszolgálat felsőfokú szakirányító szerve:

a) szakmailag felügyeli, valamint ellenőrzi az önálló szerveknél működő ruházati szakszolgálat tevékenységét,

b) kidolgozza és rendszeresen karbantartja a szakszolgálat szabályzatait, szakmai utasításait, ezen belül az alapellátási ruházati normákat,

c) intézkedik a bevezetésre tervezett ruházati cikkek rendszeresítési eljárásának lefolytatására, valamint a rendszeresítési jegyzőkönyvek felterjesztésére,

d) szakmai véleményt ad az ellátás, gazdálkodás során felmerülő vitás ügyekben,

e) figyelemmel kíséri a szabályzatok, szakmai utasítások végrehajtását, az önálló szervek által végzett használatból való kivonási eljárások szabályszerűségét,

f) nyilvántartja a ruházati anyagok és felszerelési cikkek műszaki leírásait.

(2) A ruházati szakszolgálat középfokú szakirányító szervezeti egysége:

a) szakmailag irányítja, valamint ellenőrzi az alárendeltségébe tartozó szerv, végrehajtó szervezeti egység munkáját;

b) irányítja a ruházati szükségletek felmérését, valamint szervezi az önálló szervek zavartalan működéséhez szükséges ellátást;

c) megtervezi az igényjogosult állomány ellátási szükségleteit, elkészíti a ruházati termékek és felszerelési cikkek beszerzési és ellátási tervét;

d) gondoskodik az igényjogosultak egyenruházatának és felszerelési cikkeinek folyamatos biztosításáról, forgalmazásáról, ennek érdekében saját üzemeltetésű egyenruházati bolto(ka)t hoz létre, vagy szerződést köt – cikkeinek forgalmazására, valamint méretre készítésére – az egyenruházati bolto(ka)t és a méretes ruhákat, valamint lábbeliket készítő egysége(ke)t üzemeltető szervekkel, cégekkel;

e) szabályozza a saját üzemeltetésű egyenruházati bolt(ok) működési rendjét, valamint minden év november 30-áig elkészíti és megküldi a Beszerző Szerv részére az ellátáshoz és a bolt(ok) üzemeltetéséhez szükséges következő évi cikkenkénti igénybejelentést;

f) a szervezeti működési szabályzatban meghatározottak szerint irányítja és ellenőrzi a saját üzemeltetésű egyenruházati bolt(ok) tevékenységét;

g) a Központi Beszerző és Ellátó Szervtől és a Beszerző Szervtől folyamatosan igényli a saját üzemeltetésű egyenruházati bolt működéséhez szükséges egyenruházati és felszerelési cikkeket;

h) minden év december 31-éig kialakítja és az érintett szerveknek megküldi a következő évre érvényes bolti árjegyzéket;

i) meghatározza a központi beszerzésű ruházati termékeken kívüli termékek körét, méretmegoszlását; ellátja a központi beszerzésű termékeken kívül, a közbeszerzési törvényben, más jogszabályokban, illetve az közjogi szervezetszabályozó eszközökben foglaltak szerint az egyenruházati termékek és felszerelési cikkek beszerzését, valamint tárolását, kiadását;

j) a szolgálati követelmények változásainak megfelelően kezdeményezi a ruházati ellátási, szolgáltatási, illetve készletezési normák módosítását, a korszerűtlen ruházati termékek rendszerből való kivonását, valamint új ruházati termékek rendszeresítését;

k) irányítja a ruházati szakszolgálat végrehajtó szervezeti egysége szakmai továbbképzését;

l) meghatározza a ruházati szolgálatoknak – az e rendeletben nem szabályozott – feladatait.

(3) A ruházati szakszolgálat végrehajtó szervezeti egysége:

a) gondoskodik az igényjogosultak felszereléséről, az alegységek megfelelő színvonalú ellátottságáról, illetve a raktári készletek állagmegóvásáról, valamint a leszerelők ruházattal kapcsolatos elszámoltatásáról;

b) összeállítja a ruházati termékek igénybejelentéseit;

c) évente legalább két alkalommal ellenőrzi a személyi állomány ruházatának meglétét és állapotát, az illetékes szolgálati elöljáróval együttműködve bejelentett vagy nem bejelentett ruhaszemléket tart, és szükség esetén javaslatot tesz az állományparancsnoki intézkedésekre;

d) a ruházati szemléről jegyzőkönyvet készít, amelyben rögzíti a szemle lefolytatását, eredményét és az igényjogosultak észrevételeit;

e) ellátja a ruházati anyaggazdálkodással összefüggő adminisztratív és ellenőrzési teendőket;

f) ellátja a ruházati termékek és felszerelési cikkek reklamációs ügyintézését;

g) ellenőrzi a ruházati utánpótlási ellátmány felhasználását.

(4) A ruházati szakszolgálat Központi Beszerző és Ellátó Szerve szervezi és végzi az önálló szervek központi beszerzési körbe vont ruházati és felszerelési anyagokkal való – igény szerinti – ellátását.

(5) A Központi Beszerző és Ellátó Szerv feladatai:

a) meghatározza a központi beszerzésű ruházati termékek körét, méretmegoszlását;

b) a középfokú szakirányító szervek igénye, megbízása, pénzügyi kötelezettségvállalása alapján ellátja a közbeszerzési törvényben, más jogszabályokban, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközökben foglaltak szerint a ruházati termékek és felszerelési cikkek beszerzését, valamint tárolását, kiadását;

c) az igénybejelentéseket alapul véve megtervezi a hivatásos, valamint a hallgatói és tanulói állomány ellátási szükségleteit, elkészíti a ruházati termékek és felszerelési cikkek központi beszerzési és ellátási tervét; az állomány részére szükséges termékeket és cikkeket megrendelés alapján folyamatosan biztosítja, figyelemmel kíséri a megrendelések teljesítését;

d) a beszerzések során érvényesíti a középfokú szakirányító szervek érdekeit;

e) a beszerzési körébe tartozó egyenruházati termékek és felszerelési cikkek beszerzési megbízásaihoz szükséges irányárait a középfokú szakirányító szervek részére évenként biztosítja;

f) a beszerzések végrehajtása után tájékoztatja az érintett középfokú szakirányító szerveket az egyenruházati termékek és felszerelési cikkek nyilvántartási árairól;

g) elkészíti a – beszerzési körébe tartozó – ruházati termékek és felszerelési cikkek részletes cikkjegyzékét;

h) meghatározza a központi beszerzésből biztosított ruházati termékek és felszerelési cikkek minőségi átvételének szabályait, módszereit, ellátja az ezzel összefüggő feladatokat;

i) ellátja a központi beszerzésből biztosított ruházati termékek és felszerelési cikkek reklamációs ügyintézését;

j) a hivatásos állomány alap- és utánpótlási egyenruházati igényeinek biztosítása érdekében egyenruházati bolto(ka)t üzemeltet;

k) a hivatásos állomány utánpótlási egyenruházati igényeinek biztosítása érdekében csomagküldő szolgáltatást üzemeltethet.

(6) A Beszerző Szerv feladatai:

a) megállapítja a nem központi beszerzésű ruházati termékek körét, méretmegoszlását; ellátja a közbeszerzési törvényben, más jogszabályokban, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközökben foglaltak szerint az egyenruházati termékek és felszerelési cikkek beszerzését, valamint tárolását, kiadását;

b) az igénybejelentéseket alapul véve megtervezi az igényjogosult állomány ellátási szükségleteit, elkészíti a ruházati termékek és felszerelési cikkek központi beszerzési és ellátási tervét, az állomány részére szükséges termékeket és cikkeket az önálló szervek megrendelései alapján folyamatosan biztosítja;

c) évenként tájékoztatót küld a végrehajtó szervek részére az általa beszerzett termékek és cikkek aktuális nyilvántartási árairól;

d) a beszerzési körébe tartozó egyenruházati termékek és felszerelési cikkek beszerzési megbízásaihoz szükséges irányárait az önálló szervek részére évenként biztosítja;

e) a beszerzések végrehajtása után tájékoztatja az érintett önálló szerveket az egyenruházati termékek és felszerelési cikkek nyilvántartási árairól;

f) elkészíti a – beszerzési körébe tartozó – ruházati termékek és felszerelési cikkek részletes cikkjegyzékét;

g) meghatározza a ruházati termékek és felszerelési cikkek minőségi átvételének szabályait, módszereit, ellátja az ezzel összefüggő feladatokat;

h) ellátja a ruházati termékek és felszerelési cikkek reklamációs ügyintézését;

i) az igényjogosult állomány alap- és utánpótlási egyenruházati igényeinek biztosítása érdekében egyenruházati bolto(ka)t üzemeltet;

j) az igényjogosult állomány utánpótlási egyenruházati igényeinek biztosítása érdekében csomagküldő szolgáltatást üzemeltethet;

k) a Beszerző Szerv feladatait részben vagy egészben másik – e rendelet hatálya alá tartozó – szerv Beszerző Szervével való megállapodás útján is teljesítheti;

l) a Beszerző Szerv az éves igénybejelentés alapján igényli a Központi Beszerző és Ellátó Szervtől a központi beszerzési és ellátási körbe vont ruházati és felszerelési anyagokat.

(7) Az irányító szervnél működő ruházati szakszolgálati szervezeti egység folyamatosan karban tartja a ruházati termékek és felszerelési cikkek műszaki leírásait.

(8) A középfokú szakirányító szervek évente értékelik a ruházati termékek és felszerelési cikkek ellátási tapasztalatait, javaslatot tesznek a ruházati termékek és felszerelési cikkek fejlesztésére és rendszeresítésére, amit november 15-éig a BM gazdasági és informatikai helyettes államtitkára részére felterjesztenek.

12. § Az önálló szerv vezetője:

a) biztosítja a feltételeket a 11. §-ban meghatározott feladatok végrehajtásához,

b) gondoskodik arról, hogy az igényjogosult állományban beállott változásról (különösen az új felvétel, áthelyezés, vezénylés, leszerelés esetén) a ruházati szakszolgálat állományparancs útján értesüljön,

c) gondoskodik arról, hogy az igényjogosult a ruházati ellátás alapvető szabályait, valamint az ezzel kapcsolatos jogait és kötelezettségeit megismerje,

d) felelős az igényjogosultak öltözködésének irányításáért és az öltözködés megfelelő színvonalon tartásáért.

13. § (1) Az Országos Rendőr-főkapitányság térítés ellenében ellátja ruházati termékekkel és felszerelési cikkekkel a Nemzeti Védelmi Szolgálatot, az Alkotmányvédelmi Hivatalt, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központot és a Nemzetközi Oktatási és Polgári Válságkezelési Központot.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott ellátott szervek egyenruházati ellátásra kötelezett állománya a tábornoki állomány, melynek társasági egyenruházattal kell rendelkeznie.

Az igényjogosult általános kötelezettségei és felelőssége

14. § Az igényjogosult:

a) felelős a részére kiadott, valamint az általa vásárolt egyenruházati termékek és felszerelési cikkek megőrzéséért, rendeltetésszerű használatáért vagy állagmegóvásáért, továbbá a ruházat megvásárlására és utánpótlására kifizetett összegek, valamint biztosított utalványfüzet célirányos felhasználásáért,

b) köteles a ruházatát mindig olyan állapotban tartani és úgy öltözködni, hogy a szolgálati követelményeknek megfeleljen, valamint a rendvédelmi szerv tekintélyét ne sértse,

c) az egyenruházati termékeket és felszerelési cikkeket egyenruha jellegüktől megfosztva [karjelvényt, állományjelzést, gombot, vállszalagot, váll-lapot, parolit, feliratot, valamint paszpólozást (a továbbiakban együtt: kiegészítők) eltávolítva] sem viselheti polgári öltözetként,

d) polgári személy részére sem az egyenruhát, sem a kiegészítőket nem ajándékozhatja el és nem értékesítheti, továbbá

e) a használatra kiadott, valamint biztosított ruházati termékeket és felszerelési cikkeket – a testhez igazítást kivéve – nem alakíthatja át.

A ruházati termékek csoportosítása

15. § (1) A ruházati termékek és felszerelési cikkek felsorolását a ruházati szakszolgálat cikkjegyzéke részletezi.

(2) A ruházati anyagokat a számvitelről szóló törvény szabályai szerint kell értékelni.

A ruházati termékek átadás-átvétele

16. § A ruházati termékeket és felszerelési cikkeket bizonylatok alapján kell átadni, illetve átvenni.

III. Fejezet

ELLÁTÁSI ALAPELVEK

A hivatásos állomány ruházati ellátásának rendszere és szabályai

17. § (1) Az igényjogosultat a szolgálati beosztáshoz és feladatainak végrehajtásához igazodó ruházati ellátás illeti meg. Az igényjogosult a ruházati normákban meghatározott egyenruházati termékek és felszerelési cikkek beszerzéséhez alapellátási egyenruházati ellátmányban, ezt követően évente ruházati utánpótlási ellátmányban részesül.

(2) Az alapellátási egyenruházati ellátmány az egyenruházati felszereltség megalapozását, a ruházati utánpótlási ellátmány pedig az elhasználódott egyenruházati termékek és felszerelési cikkek pótlását, a központilag, továbbá az állományilletékes parancsnok által elrendelt, valamint a fejlesztés eredményeként újonnan rendszeresített egyenruházati termékek és felszerelési cikkek megvásárlását szolgálja.

(3) A vegyes és polgári ruhás normába sorolt állomány az egyenruházati utánpótlási kötelezettségének teljesítése után a ruházati utánpótlási ellátmány terhére polgári ruházati termékeket is vásárolhat.

(4) Az igényjogosult az alapellátási egyenruházati ellátmányból és a ruházati utánpótlási ellátmányból az (5) bekezdés szerinti egyenruházati bolt(ok) és méretes szabóság(ok) útján szerzi be az alapellátási normában meghatározott termékeket és cikkeket, gondoskodik az elhasználódott és szolgálatban már nem viselhető alapellátási termékek és cikkek utánpótlásáról.

(5) A Beszerző Szerv az igényjogosultak egyenruházati termékeinek és felszerelési cikkeinek folyamatos biztosítása és forgalmazása érdekében saját üzemeltetésű egyenruházati bolto(ka)t hoz létre vagy szerződést köt termékeinek és cikkeinek forgalmazására, valamint méretre készítésére.

(6) A közvetlen szolgálati elöljáró folyamatosan ellenőrzi a beosztott ruházatát, és mindazon termékeket és cikkeket pótoltatja, amelyek az alapellátási normában előírt mennyiséggel szemben hiányoznak, vagy amelyek utánpótlása elhasználtság miatt szükséges, továbbá amelyek beszerzését központilag elrendelték.

(7) Az alapellátásban részesültek a besorolásuknak megfelelő, az előírt alapellátási normában meghatározott ruházati termékekkel és felszerelési cikkekkel, valamint a beszerzésükre kifizetett vagy ruházati utalványfüzetben jóváírt alapellátási egyenruházati ellátmány és a ruházati utánpótlási ellátmány összegével kötelesek elszámolni.

18. § (1) A ruházati alap- és utánpótlási ellátmány – készpénzben kifizetett részének – felhasználását igazoló számlával az igényjogosultnak tárgyév október 31-ig kell elszámolnia.

(2) Amennyiben az időarányos ruházati utánpótlási ellátmány kifizetésére tárgyév október 1. és december 1. között kerül sor, az igényjogosultnak a kifizetett összeggel 30 napon belül el kell számolnia. Az igényjogosult elhalálozása esetén a 27. § (5) bekezdése szerint kell eljárni.

(3) Amennyiben az igényjogosult részére történő kifizetés dátuma december hónapra esik, tájékoztatni kell az igényjogosultat a tárgyévben történő elszámolási kötelezettségéről.

(4) Az adott naptári évre szóló számlát annak a szervezeti egységnek a nevére és címére kell kiállíttatni, amelyik az ellátmányt folyósította.

(5) A ruházati utánpótlási ellátmány terhére számla ellenében elszámolható a 11. mellékletben meghatározott, rendszeresített egyenruházati termék és polgári ruházati termék.

(6) A számlát elszámolás céljából a ruházati utánpótlási ellátmányt biztosító szervezeti egység anyagi-pénzügyi szolgálatához kell benyújtani.

(7) Ha az igényjogosult a ruházati utánpótlási ellátmánnyal nem vagy csak részben számol el, a ruházati utánpótlási ellátmányt biztosító szervezeti egység a számla benyújtására nyitva álló határidő elteltét követő 30 napon belül értesíti az illetményt folyósító szervet az igényjogosultnak az elszámolás után fennálló adó- és járulékfizetési kötelezettségéről. Adó- és járulékfizetési kötelezettség fennmaradása esetén az illetményfolyósító szerv gondoskodik a megfizetendő adó és járulék következő havi illetményből történő levonásáról.

Az ellátás módja

19. § (1) Az igényjogosultak részére az alapellátási egyenruházati ellátmány és a ruházati utánpótlási ellátmány megállapítását az igényjogosult szolgálati helye szerint illetékes gazdálkodó szerv ruházati szakszolgálata végzi. Az önálló szervek csak a saját állományukba tartozó vagy az ellátás tekintetében hatáskörükbe tartozó igényjogosultak részére adhatnak ruházati ellátást, valamint alapellátási egyenruházati és ruházati utánpótlási ellátmányt. A tábornoki állomány tagjának ruházati ellátását a szolgálati hely szerinti szerv végzi.

(2) Az új felszerelők alapellátási egyenruházati ellátmányának összegét a Beszerző Szerv által kiadott árjegyzék egységárait alapul véve kell kiszámítani. Az alapellátási egyenruházati ellátmány az igényjogosult részére készpénzben, természetben, valamint ruházati utalványfüzetben biztosítható. Az utalványfüzetben biztosított ellátás esetében az érvényesség ideje alatti árváltozás különbözetét jóvá kell írni az igényjogosult részére.

(3) Az igényjogosult az egyenruházati termékeket és felszerelési cikkeket készpénzfizetés ellenében, valamint az erre a célra rendszeresített ruházati utalványfüzet felhasználásával szerezheti be.

(4) Az egyenruházati boltok biztosítják az ellátási körzetükhöz nem tartozó hivatásos állomány utánpótlási jellegű igényeinek ellátását is. A vásárlási jogosultság ellenőrzése érdekében a szolgálati igazolványt fel kell mutatni.

(5) Azok a nyugdíjasok, akik az igazolványukba való bejegyzés szerint egyenruha viselésére jogosultak, az 56. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő ruházatot az egyenruházati bolt(ok)ban vásárolhatják meg. A jogosultságot igazoló igazolványt a vásárláskor – a jogosultság ellenőrzése érdekében – fel kell mutatni.

(6) Alapellátáskor és alapellátás-kiegészítés során az igényjogosultak részére konfekcionált termékeket (természetbeni ellátás) vagy ruházati utalványt kell biztosítani. A méretes ruházatok, valamint lábbelik beszerzési ára csak azokra a termékekre és cikkekre fizethető ki, amelyekből az igényjogosult méretére konfekcionált kivitelű nem áll rendelkezésre.

(7) A méretes és konfekcionált ár közötti különbözetet, valamint a méretre igazítás költségét az alapellátásban és az alapellátás-kiegészítésben részesülőknek az önálló szerv részére kiállított számla ellenében ki kell fizetni. Az alapellátás és alapellátás-kiegészítés keretében az igényjogosult részére – megfelelő méret esetén – a szerv raktári készletében lévő I. osztályú, új ruházati termék is biztosítható. Használt ruházati termék kiadása esetén, az igényjogosult részére az osztályozási értékkülönbözetet (50%) jóvá kell írni. A felszerelési cikkek – az osztályozási értékkülönbözet egyidejű jóváírásával – az önálló szerv használt készletéből is kiadható. Az így jóváírt összeget az utánpótlási ellátmány kifizetésével együtt kell megfizetni. Elszámolását a 18. § alapján kell végrehajtani.

(8) Az újonnan rendszeresített vagy központilag, valamint az önálló szerv vezetője által elrendelt egyenruházat megvásárlása a ruházati utánpótlási ellátmány terhére történhet.

(9) Az igényjogosultnak egyenruha vásárlása céljából a szolgálati helyéről az egyenruházati boltba utazása és onnan visszautazása, évente két alkalommal, szolgálati útnak minősül.

(10) Ha áthelyezés esetén az igényjogosult állomáshelye megváltozik és az igényjogosult által megrendelt méretes ruházati termék elkészítéséhez a munkát vállaló egység már hozzákezdett, akkor az átalakítást annak az egységnek kell befejezni, amelyik az átalakítást megkezdte. Az áthelyezett igényjogosult részére lehetővé kell tenni, hogy az új állomáshelyéről a ruhapróbák, illetve az elkészült cikkek átvétele érdekében elutazhasson, amely út szolgálati útnak minősül.

Az alapellátás általános szabályai

20. § (1) Az alapellátás egyszeri járandóság, amelynek rendeltetése, hogy az igényjogosultak a szolgálatuk megkezdésekor rendelkezzenek mindazon ruházati termékekkel és felszerelési cikkekkel, amelyek a szolgálati feladataik ellátásához szükségesek.

(2) Az alapellátási norma az új felszerelők első ellátásához szükséges ruházati termékek és felszerelési cikkek körét, valamint mennyiségét határozza meg. A normában előírt termékek és cikkek beszerzése minden igényjogosult részére kötelező.

(3) Az igényjogosultak alapellátási normába való besorolása a szolgálati beosztás alapján történik. A ruházati normába történő besorolásról mindig az érvényes állománytábla alapján kell határozni. Eltérő beosztásban történő foglalkoztatás esetében a ruházati normába történő besorolásról az állományilletékes parancsnok határoz. A ruházati normába történő besorolásról, átsorolásról, átminősítésről az állományilletékes parancsnok állományparancsban intézkedik.

(4) Az alapellátást az állományparancs alapján kell kiadni. Ettől eltérni csak az állományilletékes parancsnok írásbeli engedélye alapján lehet (pl. takarékossági megfontolásból az egyenruhás normába kinevezettet, ha felszereléskor már ismert, hogy rövid időn belül vegyes vagy polgári ruhás normába kerül, e normák alapján is fel lehet szerelni).

(5) Az alapellátásra való igényjogosultság kezdő időpontja:

a) új kinevezés esetén az állományparancsban meghatározott időpont, vagy

b) a már szolgálati viszonyban lévőkre vonatkozóan az átminősítés napja.

(6) Az alapellátás kiadásának terhelési időpontja az igényjogosultság kezdeti hónapjának első napja.

(7) Teljes alapellátásra igényjogosult:

a) új felvétel esetén a hivatásos állományba kinevezett, valamint

b) az az áthelyezett, aki a fogadó szervnél rendszerben lévő egyik ruházati termékkel sem került előzőleg ellátásra.

(8) Ha az új felszerelők az alapellátásra kifizetett vagy ruházati utalványfüzetben jóváírt forintösszeg felhasználásáról a ruházati szakszolgálat felé – az erre kijelölt időn belül a vásárlást, anyagkiadást bizonyító dokumentum bemutatásával – nem számolnak el, abban az esetben az el nem számolt összeg forintértékét túlellátásként kell számukra előjegyezni, és azt az esedékessé váló ruházati utánpótlási ellátmányból le kell vonni.

(9) A teljes alapellátásra igényjogosult, a terhelés időpontjától számított 12 hónapon belül a 7. melléket szerinti csökkentett alapellátási normában részesül. Az alapellátás kiegészítést a 12 hónap letöltését követően kell biztosítani. Az ettől való eltérésre az önálló szerv vezetőjének írásos engedélye alapján kerülhet sor.

Az alapellátás-kiegészítés általános szabályai

21. § (1) Alapellátás-kiegészítésre igényjogosult:

a) a csökkenetett alapellátási normában részesült, teljes alapellátás igényjogosultságát követő 13. hónap első napját követően,

b) a szerven belül polgári ruhás állományból vegyes és egyenruhás állományba, a vegyes ruhás állományból egyenruhás állományba, valamint a Köztársasági Őrezred és a Katasztrófavédelem vonatkozásában egyenruhás állományból vegyes ruhás állományba átsorolt,

c) a tábornokká kinevezett, valamint

d) az áthelyezett, aki további használatra alkalmas, a fogadó szervnél rendszeresített egyenruházati termékkel vagy felszerelési cikkel előzőleg részben ellátásra került, és részére a kiegészítés indokolt.

(2) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott alapellátás-kiegészítésre vonatkozó igényjogosultság nem terjed ki az 1. melléklet E1 és E2 normák közötti átsorolásra.

(3) Az áthelyezett igényjogosult részére a ruházati utánpótlási ellátmányt – az átadó szerv által kiadott igazolás figyelembevételével – a fogadó szerv csak az áthelyezés időpontjától biztosítja.

(4) Az átszerelési költség összegének kiszámításánál a ruházati termékek és felszerelési cikkek tekintetében az egyenruházati bolt érvényben lévő árjegyzékében az I. osztályú szériagyártású termékekre és cikkekre meghatározott árakat, míg a munkadíjak tekintetében a területileg illetékes – önálló egységgel szerződéses viszonyban lévő – egyenruházatot készítő egység árait kell alapul venni. Ettől eltérni csak a 19. § (7) bekezdésében meghatározottak figyelembevételével lehet.

(5) Az alapellátás-kiegészítésben részesülők a tárgyévben kifizetett ruházati utánpótlási ellátmány teljes összegére jogosultak.

(6) Amennyiben az áthelyezett igényjogosult az egységes szolgálati egyenruházattal vagy más tovább használatra alkalmas egyenruházati termékekkel és felszerelési cikkel ellátásra került, azt a fogadó szerv az áthelyezett részére nem biztosítja.

(7) Az átszerelési költséggel való elszámolást a 18. § alapján kell végrehajtani.

Alapellátás és alapellátás-kiegészítés során alkalmazandó általános szabályok

22. § (1) Az önálló szerveknél a hivatásos állományviszony megszűnésével egyidejűleg kormánytisztviselőként, köztisztviselőként vagy közalkalmazottként alkalmazásban maradó személyektől a kiadott ruházati termékeket és felszerelési cikkeket – sapkák, ingek, blúzok, lábbelik, téli ing, téli alsó és zoknik kivételével – azonnali hatállyal be kell vonni.

(2) A kormánytisztviselőként, köztisztviselőként vagy közalkalmazottként továbbfoglalkoztatottak a tárgyévben kifizetett hivatásos állományú utánpótlási ruhapénzből csak a hivatásos állományban töltött hónap végéig esedékes összegre igényjogosultak, részükre az új munkajogi jogviszonyukra vonatkozó jogszabályokban meghatározott ruházati juttatások az irányadók.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározottak esetén a tulajdonban meghagyott ruházati termékeket és felszerelési cikkeket két évig meg kell őrizni. Két éven belül történt újbóli áthelyezés, átminősítés, illetve leszerelést követő ismételt állományba vétel esetén – amennyiben az állományparancs másképp nem rendelkezik – a tulajdonban meghagyott ruházati termékek és felszerelési cikkek helyett az önálló szerv költségvetését terhelően másik nem adható ki. Erről az érintetteket írásban kell tájékozatni.

(4) Az alapellátás-kiegészítés keretében vegyes és polgári ruhás normatípusba átsoroltak részére az alapellátási normában szereplő polgári ruhapénzt nem lehet kifizetni.

(5) Előléptetéskor az önálló szerv költségvetése terhére egy pár rendfokozati jelzéssel ellátott váll-lap a hivatásos állományú tag részére kiadható.

(6) Ugyanazon igényjogosultnak szervek közötti vagy szerven belüli, két éven belül történt ismételt (többszöri) áthelyezésekor, átsorolásakor vagy leszerelését követő ismételt állományba vételekor az igényjogosult újbóli ellátásához – a ruházati elszámolási könyv egyidejű felterjesztésével – a ruházati szakszolgálat állásfoglalását kell kérni. Az állományilletékes parancsnok a ruházati szakszolgálat állásfoglalásának figyelembevételével dönt az igényjogosult újbóli ellátásáról.

Az alapellátás utánpótlásának általános szabályai

23. § (1) A teljes alapellátás terhelési időpontjától számított 12 hónapig ruházati utánpótlási ellátmány nem jár. Ezt követően a 13. hónap első napján a tárgyévre vonatkozó ruházati utánpótlási ellátmány december 31-ig járó időarányos részét, majd a továbbiakban évente január 1-jével az ellátmány teljes összegét kell jóváírni. A miniszter évente március 31-ig határozza meg a tárgyévi ruházati utánpótlási ellátmány kiadásának rendjét, amelyről az önálló szerveknek értesíteni kell az igényjogosultat. A ruházati utánpótlási ellátmány pénzben kifizethető részét tárgyév június 30-ig kell kifizetni. Az ellátmány természetbeni részét tárgyév december 31-ig kell kiadni.

(2) A ruházati utánpótlási ellátmány az elhasználódott egyenruházati termékek és felszerelési cikkek utánpótlására, a központilag elrendelt, valamint az állományilletékes parancsnok által elrendelt egyenruházat megvásárlására vagy a fejlesztés eredményeként újonnan rendszeresített egyenruházatnak és felszerelési cikkeknek a megvásárlására szolgál. A tábornoki állomány tagjai részére a ruházati utánpótlási ellátmányt – amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik – az az önálló szerv fizeti ki, ahol állományban van.

(3) A fejlesztés eredményeként újonnan rendszeresített egyenruházati termékek és felszerelési cikkek finanszírozását a ruházati utánpótlási ellátmány terhére kell megoldani.

(4) Amennyiben a tárgyévi ruházati utánpótlási ellátmány forintösszegének a miniszteri utasításban meghatározott százalékát a természetbeni ellátásként meghatározott termékek és cikkek beszerzési ára meghaladja, úgy a különbözetet a következő évi ruházati utánpótlási ellátmány terhére túlellátásként kell előjegyezni. A túlellátásként előjegyzett összeget – a ruházati utánpótlási ellátmányt terhelő teljes kiegyenlítésig – minden évben az adott éves ruházati utánpótlási ellátmány külön utasításban meghatározott százalékával lehet csökkenteni.

(5) A szolgálati viszony megszűnésekor még ki nem fizetett ruházati utánpótlási ellátmányt a szolgálatban töltött időre pótlólag időarányosan biztosítani kell.

(6) Nem kell a szolgálati viszony megszűnésekor még ki nem fizetett ruházati utánpótlási ellátmányt a szolgálatban töltött időre pótlólag időarányosan biztosítani, ha a ruházati utánpótlási ellátmány folyósítása átmeneti jelleggel szünetelt. Ebben az esetben az ismételt szolgálatba állás hónapjának első napjától az év végéig esedékes ruházati utánpótlási ellátmányhányadot, az ismételt szolgálatba állás hónapjának első napjával szabad az igényjogosultnak jóváírni és kifizetni a 25. §-ban meghatározottak figyelembevételével.

(7) A ruházati utánpótlási ellátmány rendeltetés szerinti felhasználását – az önálló szerv vezetőjének intézkedése alapján – folyamatosan ellenőrizni kell.

(8) Az egyenruházati termékek és felszerelési cikkek karbantartásáról az igényjogosult köteles gondoskodni.

Előléptetés esetén alkalmazandó szabályok

24. § Az igényjogosult előléptetésével kapcsolatos átszerelési költség az igényjogosultat terheli, amit az igényjogosult szolgálati helye szerinti illetékes ruházati szakszolgálat – az állományilletékes parancsnok jóváhagyásával – átvállalhat, kivéve, ha az igényjogosult előléptetésére a rendfokozatban történő visszavetését követően került sor.

Az utánpótlás átmeneti szüneteltetésének szabályai

25. § (1) Illetmény nélküli szabadságon lévő személy, valamint a gyermekgondozási díjban, illetve gyermekgondozási segélyben (a továbbiakban: gyes) részesülők – a gyes melletti újbóli munkába állást kivéve – ruházati utánpótlási ellátmányt a távollétük egész időtartamára nem kaphatnak. A távollét időtartamát – összevontan – egész hónapokban kell számítani, a töredék hónap nem vehető figyelembe. A részükre előre kifizetett ruházati utánpótlási ellátmánynak azon részét, amelyre vonatkozóan a jogosultság nem áll fenn, túlellátásként kell előjegyezni, és a következő évi ruházati utánpótlási ellátmányból le kell vonni, illetve leszerelés esetén vissza kell téríttetni.

(2) A szolgálati beosztásukból felfüggesztettek, továbbá az előzetes letartóztatásba helyezettek és a katonai fogdában letöltendő szabadságvesztésre ítéltek részére – függetlenül annak időtartamától – esedékessé váló ruházati utánpótlási ellátmányt vissza kell tartani.

(3) Ha a szolgálati beosztásból történő felfüggesztésre okot adó fegyelmi, illetve büntetőeljárásban jogerősen olyan döntést hoztak, amely alapján az igényjogosult szolgálati jogviszonyát meg kell szüntetni, vagy ha a szolgálati beosztásból történő felfüggesztésre okot adó fegyelmi, illetve büntetőeljárásban érintett igényjogosult szolgálati jogviszonya a fegyelmi, illetve büntetőeljárás jogerős befejezését megelőzően egyéb okból szűnik meg, az igényjogosultnak a fegyelmi, illetve büntetőeljárás megindításának első naptári hónapjának utolsó napjától visszamenőleges hatállyal kell elszámolnia a 27. §-ban meghatározottak szerint.

(4) Ha az igényjogosult a szolgálati beosztásból történő felfüggesztésére okot adó fegyelmi, illetve büntetőeljárás jogerős befejezését követően továbbra is szolgálati viszonyban marad, úgy visszamenőlegesen ki kell adni, vagy ki kell fizetni részére a visszatartott és esedékessé vált ruházati utánpótlási ellátmányt. A kifizetett ellátmánnyal a 18. §-ban foglaltak alapján kell elszámolni.

(5) Nem szünetel az ellátás azon igényjogosult részére:

a) akit állományviszonya fenntartása mellett a Hszt. 43. §-ában és 44. §-ában meghatározottak szerint más szervhez vezényeltek vagy berendeltek,

b) akit a Rendőrtiszti Főiskolára – kettős jogállású hallgatóként – vezényeltek,

c) aki szülési szabadságát tölti, valamint

d) aki betegállományban van.

(6) Az igényjogosult a Hszt. 43. §-a alapján más szervhez történő vezénylése esetén az ellátást az állományilletékes szerv és a vezénylés helye szerinti szerv megállapodása alapján kell folyósítani. Amennyiben a megállapodás nem tér ki a folyósítás szabályozására, az ellátást a 8. § (2) bekezdés alapján kell biztosítani.

A megrongálódott, elveszett vagy megsemmisült termékek és cikkek pótlása

26. § (1) A megrongálódott, megsemmisült vagy elveszett egyenruházati termékek és felszerelési cikkek pótlásából adódó kárra a hivatásos állomány kártérítési felelősségére vonatkozó külön jogszabályban meghatározott kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni.

(2) Az egyenruházati termékek és felszerelési cikkek megrongálódását, megsemmisülését, elvesztését az igényjogosultnak haladéktalanul írásban jelentenie kell a szolgálati elöljárójánál. A kártérítési felelősség megállapításától függetlenül intézkedni kell az egyenruházati termékek és felszerelési cikkek javításáról, pótlásáról, amelynek a költségét az illetékes szakszolgálat előlegezi meg.

(3) Ha a kár bekövetkeztében a használó vagy harmadik személy vétkessége nem állapítható meg, a kárt az önálló szerv viseli. Az erre irányuló igényt külön jogszabályban foglaltak szerint kell elbírálni.

(4) Ha a kárért harmadik személy felel, a kár megtérítése iránt az állományilletékes parancsnok intézkedik.

(5) A kártérítés összegét a tisztítás, javítás címén teljesített tényleges kifizetés, pótlás szükségessége esetén a kár bekövetkezése előtti használhatósági foknak megfelelő érték alapján kell megállapítani, amelyhez értékbecslő vagy szakértő igénybe vehető.

A szolgálati viszony megszűnése esetén követendő eljárás

27. § (1) Attól, akinek a szolgálati viszonya megszűnt, a kiadott ruházati termékeket és felszerelési cikkeket – sapkák, ingek, blúzok, lábbelik, téli ing, téli alsó és zoknik kivételével – azonnali hatállyal be kell vonni és azt az állomány további ellátására kell felhasználni. A ruházati elszámolást a szolgálati viszony megszűnésekor hatályos ruházati normatáblázat, valamint a két éven belüli átminősítés figyelembevételével kell végrehajtani.

(2) Az egy éven belüli leszerelőknek vissza kell fizetniük az egyenruházati termékek és a felszerelési cikkek vásárlására kifizetett összegből az esetleg még meg nem vásárolt termékekre és cikkekre eső teljes összeget.

(3) A leszerelők a leszerelés évében kifizetett ruházati utánpótlási ellátmányból csak a leszerelés vagy az azt megelőző felfüggesztés hónapjának végéig esedékes összegre igényjogosultak, ezért az ezen felüli részt kötelesek visszatéríteni.

(4) A nyugállományba helyezett állomány egyenruházati termékekkel és felszerelési cikkekkel történő elszámoltatása során figyelembe kell venni az 56. §-ban foglaltakat.

(5) Az elhunyt hivatásos személyek ruházati termékeire és felszerelési cikkeire – a málhazsák, a rohamsisak és speciális ruházati termékek kivételével – a szolgálati időre való tekintet nélkül az öröklési jog általános szabályai az irányadók. Az utolsó szolgálati évre jóváírt egész évi ruházati utánpótlási ellátmányt – amennyiben még nem került kifizetésre – az örökös részére ki kell fizetni, az azt terhelő adó megfizetése a ruházati utánpótlási ellátmányt folyósító szervet terheli. A kifizetett ruházati utánpótlási ellátmánynak azon részét, amelyre a jogosultság megszűnt, visszatéríttetni nem kell.

Az elszámolás rendje és a nyilvántartás okmányai

28. § (1) A ruházati alapellátásról és a ruházati utánpótlási ellátmányról egyénenkénti ruházati elszámolási könyvet kell készíteni, amelyet minden év december 31-ig le kell zárni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott időponton kívül a ruházati elszámolási könyvet le kell zárni az igényjogosult szolgálati viszonyának megszűnésekor, továbbá olyan, az önálló szervek közötti áthelyezés esetén, amely az alapellátási normatípusok közötti átsorolással is együtt jár.

(3) A rendszeres évi záráskor az elszámolás időpontjáig jóváírt és ki nem fizetett összegeket jóváírásként, az esetleges túlellátást, pedig terhelésként kell a következő évre átvinni.

(4) Az elszámolást a szolgálati viszony megszűnésekor, továbbá a (2) bekezdésben meghatározott áthelyezés esetén a 27. § előírásai szerint kell végrehajtani.

(5) Az igényjogosult más szervhez történő áthelyezésekor vagy a Rendőrtiszti Főiskolára vezénylésekor a ruházati elszámolási könyvet – bizonylataival együtt – az új szerv gazdasági feladatait ellátó szervéhez 8 napon belül meg kell küldeni. Más rendvédelmi szervhez történő áthelyezés esetén az áthelyezett részére kifizetett ruházati utánpótlási ellátmányról és a tulajdonában hagyott ruházati termékek köréről a másik rendvédelmi szervnek elszámolást kell küldeni.

(6) A tábornokká kinevezettek ruházati elszámolási könyvét a szolgálati hely szerint illetékes ruházati szakszolgálat vezeti, valamint végzi a ruházattal kapcsolatos elszámolást.

(7) Az alapellátás, az alapellátás kiegészítés, az átszerelés és a ruházati utánpótlási ellátmány kiadásának dokumentumait, továbbá készpénz kifizetés esetén az ezek összegével való elszámolás dokumentumait – a szolgálati jogviszony időtartama alatt – a ruházati elszámolási könyvben meg kell őrizni.

IV. Fejezet

A MUNKARUHÁZATI-, A VÉDŐRUHÁZATI-, VÉDŐESZKÖZ- ÉS VÉDŐFELSZERELÉSI-, ILLETVE A RUHÁZATI EGYSÉGFELSZERELÉS-ELLÁTÁS RENDSZERE ÉS SZABÁLYAI

Az ellátás alapelvei

29. § (1) Az igényjogosultat a hatályos normák figyelembevételével munkaruházat, valamint a munkakörhöz kapcsolódó kockázatelemzés alapján védőruházat, védőeszköz és védőfelszerelés (a továbbiakban: egyéni védőfelszerelés), továbbá – szükség esetén – ruházati egységfelszerelés illeti meg.

(2) Az igényjogosultat nagyfokú szennyeződéssel vagy a ruházat jelentős mértékű kopásával járó munkakörökben munkaruházat illeti meg.

(3) Az igényjogosultat az egészséget, testi épséget veszélyeztető munkakörökben, valamint közegészségügyi vagy szolgálati érdekből egyéni védőfelszerelés illeti meg.

(4) Az egyéni védőfelszerelés kiválasztása munkavédelmi (munkabiztonsági és munkaegészségügyi) szaktevékenységnek minősül. A védőeszközök körének meghatározása és biztosítása érdekében – a munkafeladatok, valamint használt eszközök figyelembevételével – kockázat értékelést kell készíteni.

(5) Az igényjogosultnak speciális szolgálati feladat ellátásakor a feladat ellátását segítő vagy annak ellátását szolgáló – a fogyasztási egységekre meghatározott – ruházati egységfelszerelés biztosítható.

Az ellátási normák kiadása

30. § A középfokú szakirányító szervek vezetőjének javaslata alapján, az általuk előzetesen jóváhagyott egyenruha jellegű munkaruházatra, egyéni védőfelszerelésre és ruházati egységfelszerelésre vonatkozó ellátási normát a miniszter adja ki.

31. § Az önálló szerv vezetője szabályozza – a külön jogszabályokban meghatározottaknak megfelelően – a nem egyenruha jellegű munkaruházatra, védőfelszerelésre, ruházati egységfelszerelésekre vonatkozó ellátási normák kiadásának rendjét.

Az ellátási normák tartalmi követelményei

32. § (1) Az igényjogosultak ellátása a 30. § és a 31. § szerint kiadott ellátási normán alapul.

(2) Az ellátási norma meghatározza, illetve tartalmazza:

a) az igényjogosultság alapját képező munkaköröket vagy fogyasztási egységeket,

b) az egyes munkakörökre vagy fogyasztási egységekre felszámítható ruházati termékek, egyéni védőfelszerelések cikkösszetételét, a cikkek mennyiségi egységét, mennyiségét,

c) a juttatás jellegét (munkaruha, egyéni védőfelszerelés, ruházati egységfelszerelés), valamint

d) a kiadott cikkek egy-egy darabra vagy párra vetített viselési (használati, vagy tervezési) idejét.

Az ellátási normák és készletek kialakítása

33. § (1) Az ellátási normákat és készleteket a különféle károsító hatásokat és közegészségügyi érdekeket meghatározó külön jogszabály alapján kell kialakítani. E rendelet hatálya alá tartozó szerveknél kizárólag olyan egyéni védőfelszerelést lehet használni, amely a vonatkozó jogszabályban meghatározott megfelelőségi tanúsítvánnyal vagy tanúsítással, EK típustanúsítvánnyal, EK megfelelőségi nyilatkozattal vagy homologizációs típusbizonyítvánnyal rendelkezik.

(2) Az igényjogosultak részére kiadásra kerülő munkaruházatok viselési idejének meghatározásakor mérlegelni kell a ruházat viselésének rendszerességét, átlagos időtartamát.

(3) A munkaruha-ellátást – több munkakör ellátása esetén – arra a munkakörre kell biztosítani, amelynek végzésével az igényjogosult a munkaidejének nagyobb részét tölti. A munkaruha kihordási idejének meghatározásakor mérlegelni kell a munkaidő kisebb részét kitevő munkakör ellátásával járó szennyeződés, kopás mértékét is.

(4) Az egyéni védőfelszerelést a munkavégzés vagy más tevékenység egész időtartamára – függetlenül a tevékenység formájától és a munkaidőtől – a munka végzése során előforduló minden ártalomra biztosítani kell.

(5) Ha az igényjogosult egészségének, testi épségének megóvása vagy a közegészségügyi érdek indokolttá teszi, a ruházati szakszolgálat illetékes szerve a normában meghatározott eseteken kívül is köteles a megfelelő egyéni védőfelszerelést biztosítani.

Az ellátás előkészítésének szabályai

34. § Az önálló szervek ellátási szükségleteik fedezetét a hatályos normák és a tervezési előírások alapján, az éves költségvetés keretében tervezik és biztosítják.

A tervezett viselési (használati) idő meghatározása

35. § (1) A tervezett viselési (használati) időt teljes munka- (szolgálati) idő, illetve – a ruházati egységfelszerelések körében – a tényleges használati idő figyelembevételével, teljes hónapokra kell meghatározni. A terhelés időpontja az igényjogosultság kezdeti hónapjának első napja.

(2) Az egyéni védőfelszerelések viselési és a ruházati egységfelszerelések használati idejének számítási (tervezési) alapjául a 30. § és a 31. § szerint kiadott alapellátási és utánpótlási norma szolgál.

A szükségletek kielégítése, a járandóságok rendelkezésre bocsátása

36. § (1) Az igényjogosultak akkor válnak a 29. § (1) bekezdésben meghatározott ellátásra jogosulttá, ha szerződés, kinevezés, áthelyezés, vezénylés vagy berendelés folytán juttatásra jogosító munkakörbe lépnek.

(2) Az igényjogosultak ellátását a szolgálati helyük szerint illetékes ruházati szakszolgálat a hatályos normák figyelembevételével, a ruházat természetbeni kiadása útján teljesíti.

(3) Az egyéni védőfelszereléssel történő ellátást és utánpótlást elsősorban a raktári készletben tárolt, használt, de kellő védőképességű termékekből és cikkekből kell biztosítani. Új minőségű ruházat védőfelszerelési célra csak akkor adható ki, ha a raktári készletben megfelelő jellegű, méretű használt ruházat nincs. Az egyéni védőfelszerelések javítási, mosatási, tisztítási költségei az önálló szervet terhelik.

(4) Az igényjogosultak részére kiadott egyéni védőfelszerelés az önálló szerv tulajdonát képezi. A védőfelszerelésnek kihordási ideje nincs, mindaddig viselni kell, amíg rendeltetésszerű használatra alkalmas, kivéve, ha annak gyártója vagy a gyártó művi bizonylat szavatossági időt határoz meg. A védőképességet az illetékes vezető (állományilletékes parancsnok) megbízottja rendszeresen ellenőrzi, a szükséges cseréje iránt soron kívül intézkedik. Az egyéni védőfelszerelést használó személy köteles azonnal jelenteni, ha a felszerelés már nem javítható, illetve ha nagyfokú károsodása, védőképességének az előírt mértéket meghaladó csökkenése következik be.

(5) A 30. § szerint kiadott alapellátási és utánpótlási norma alapján biztosított lejárt viselési idejű munkaruházatot, valamint az elhasználódott, szolgálati célra alkalmatlan egyéni védőfelszerelést az igényjogosultság további fennállása esetén pótolni szükséges. A munkaruha-utánpótlás kiadásának késedelme esetén az igényjogosultat visszamenőleges hatályú ellátás illeti meg. Az igényjogosult hibájából eredő késedelem esetén a viselési idő a kiadás időpontjával veszi kezdetét.

(6) A munkaruha kiadásakor az igényjogosulttal közölni kell a ruházat viselési idejét, illetve az utánpótlás időpontját, továbbá azt, hogy a munkaruházat mosatása, karbantartása az igényjogosult kötelessége. A ruházat a viselési idő lejártáig az önálló szerv, ezt követően a használó tulajdonát képezi.

(7) Az egyenruha jellegű munkaruházat, egyéni védőfelszerelés és ruházati egységfelszerelés elszámolás köteles az önálló szerv tulajdonát képezi.

Az ellátás szüneteltetése és a viselési idő módosítása

37. § (1) A munkaruházat viselési idejébe nem számítható be a megszakítás nélkül egy hónapot meghaladó tanfolyam (amennyiben a munkaruházatot nem használják), és a szolgálati beosztásból történő felfüggesztésének ideje, valamint a betegállományban, az illetmény nélküli, a rendkívüli vagy a szülési szabadságon eltöltött idő.

(2) A felsorolt esetekben a viselési időt a távollét időtartamának arányában meg kell hosszabbítani. A meghosszabbítás időtartamát egész hónapokban kell számolni.

Elveszett, megrongálódott vagy megsemmisült cikkek pótlása

38. § (1) Az elveszett, továbbá a szolgálat ellátása közben vagy elemi csapás következtében megrongálódott, megsemmisült egyéni védőfelszerelést, valamint a le nem járt viselési idejű munkaruházatot – a megrongálódott ruházat bevonása mellett – pótolni kell.

(2) Az elveszett, megrongálódott vagy megsemmisült cikk pótlását akkor is biztosítani kell, ha a kár az igényjogosult hibájából keletkezett. Ilyen esetben a pótlásként kiadott munkaruhára a kiadás napjával kezdődő teljes viselési időt kell számítani.

(3) A használatra kiadott ruházat elvesztése, megrongálódása, megsemmisülése esetén – függetlenül attól, hogy a kár kinek a hibájából következett be – jegyzőkönyvet kell felvenni, és a hivatásos állomány kártérítési felelősségére vonatkozó külön jogszabályban foglaltak szerint kártérítési eljárást kell lefolytatni.

(4) Ha a kárért harmadik személy felel, a kár megtérítése iránt az állományilletékes parancsnok intézkedik.

Az igényjogosultság megszűnésekor követendő eljárás

39. § (1) Az igényjogosult a használatára kiadott valamennyi egyéni védőfelszerelést, valamint a viselési idő 50%-ánál rövidebb ideig használt munkaruházatot vagy ellenértékét – a (3) és (4) bekezdésben meghatározott kivételekkel –

a) a szolgálati viszonya megszűnésekor,

b) más önálló szervhez történő áthelyezéskor vagy tartós vezényléskor,

c) három hónapnál hosszabb ideig tartó illetmény nélküli szabadság megkezdésekor, valamint

d) olyan munkakörbe kerüléskor, amelyben az ellátás már nem illeti meg,

köteles visszaszolgáltatni.

(2) A térítési összeg megállapításánál a munkaruházat mindenkor érvényes árát osztani kell a normában megjelölt viselési idő hónapjának számával, és az így kapott eredményt annyival kell megszorozni, ahány teljes hónap a viselési idő 50%-ából még hátravan. Érvényes ár alatt a hatályos elszámoló árat kell érteni.

(3) A hivatásos állományból nyugállományba helyezett személyek a használatban lévő, le nem járt viselési idejű munkaruházatot térítésmentesen megtarthatják.

(4) Az elhalálozott használatában volt egyéni védőfelszerelést be kell vonni. Hiánya esetén jegyzőkönyvet kell felvenni, kimondva az önálló szerv kárviselését. Az elhalálozott munkaruházatát térítésmentesen a közeli hozzátartozó tulajdonába kell adni, ha közeli hozzátartozó nincs, akkor be kell vonni.

Nyilvántartási előírások

40. § A használatra (természetben vagy készpénzben) kiadott munkaruházatot munkaruha-nyilvántartó lapon, a természetben kiadott egyéni védőfelszerelést felszerelési lapon kell – mennyiségben és értékben – nyilvántartani.

V. Fejezet

A RENDŐRTISZTI FŐISKOLA, VALAMINT A RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLÁK, EGYÉB ISKOLÁK, TANFOLYAMOK HALLGATÓINAK, TANULÓINAK RUHÁZATI ELLÁTÁSA

Rendőrtiszti Főiskola nappali tagozatos hallgatóinak ruházati ellátása

41. § (1) A Rendőrtiszti Főiskola (a továbbiakban: főiskola) rendőr és katasztrófavédelmi szakos hallgatói (a továbbiakban: hallgató) részére az alapellátási normát a 10. melléklet tartalmazza.

(2) A főiskolai öltözet viselési idejéről (kihordási idejéről), valamint az egyenruházatokra vonatkozó egyéb szabályok megalkotásáról – a miniszter előzetes egyetértésével – a főiskola rektora intézkedik.

(3) A hallgatók egyenruházati ellátását természetbeni ellátásként a főiskola anyagi szolgálata végzi a Beszerző Szerv útján.

(4) A hallgatók főiskolai évfolyamjelzést és karjelvényt viselnek, amelyet a főiskola térítésmentesen biztosít.

(5) A főiskolai egyenruházati cikkek karbantartását a hallgatók saját maguk végzik.

(6) A főiskolára hallgatónak vezényelt hivatásos állomány tagját az alapellátási egyenruházati normák között átsorolni nem kell. Ha a főiskolára vezényelt hivatásos állomány tagja a hallgatói normában lévő cikkekkel nem rendelkezik, abban az esetben egységesen, a küldő szervnél rendszerben lévő ruházatot kell viselnie. A ruházat pótlása, cseréje a ruházati utánpótlási ellátmány terhére történik.

(7) A hivatásos állomány tagja szolgálati viszonyának a főiskolai képzés ideje alatt történő megszűnése esetén, a ruházati elszámolást tekintve e rendelet előírásait kell alkalmazni.

(8) A hallgatói állománynak a hallgatói jogviszony megszűnésekor – függetlenül annak okától – a (3) és (4) bekezdés alapján biztosított ruházati és felszerelési cikkekkel (a zoknik, a pólók és a lábbeli kivételével) el kell számolnia.

(9) Az állomány részére az alapellátási (vagy csökkentett) normában szereplő cikkeket – a kinevezési parancs alapján – a beosztásba történő kinevezéskor, hallgatói jogviszony megszűnését követően a fogadó szerv biztosítja.

(10) Az igényjogosult a ruházati utánpótlási ellátmányra, a hallgatói jogviszony megszűnését és a beosztásba történő kinevezést követő 13. hónap első napjától jogosult.

Rendészeti szakközépiskolák tanulóinak ruházati ellátása

42. § (1) A rendészeti szakközépiskolák tanulóit az első tanév első hónapjában a szakközépiskolai, valamint a gyakorlati képzéshez szükséges, a 10. melléklet szerinti ruházattal kell ellátni. Az ellátást térítésmentesen a szakközépiskola biztosítja, az Országos Rendőr-főkapitányság költségvetése terhére.

(2) A tanuló részére használatra kiadott ruházati ellátmány a szakközépiskola tulajdonát képezi. A tanulói jogviszony megszűnésekor vagy megszüntetésekor a tanulónak a használatra kiadott ruházati ellátmánnyal el kell számolnia.

(3) A kiadott ruházat tisztán tartása és karbantartása a tanuló kötelessége.

(4) A tanulói állománynak a tanulói jogviszony megszűnésekor – függetlenül annak okától – az (1) bekezdés alapján biztosított ruházati és felszerelési cikkekkel (a zoknik, a pólók és a lábbeli kivételével) el kell számolnia. Amennyiben a tanulói jogviszony az iskola befejezését megelőzően szűnik meg, a tanulónak a ruházati és felszerelési cikkekkel (a zoknik kivételével) el kell számolni.

(5) Az állomány részére az alapellátási (vagy csökkentett) normában szereplő cikkeket – a kinevezési parancs alapján – a beosztásba történő kinevezéskor, tanulói jogviszony megszűnését követően a fogadó szerv biztosítja.

(6) Az igényjogosult a ruházati utánpótlási ellátmányra, a tanulói jogviszony megszűnését és a beosztásba történő kinevezést követő 13. hónap első napjától jogosult.

Az egyéb iskolák, tanfolyamok hallgatóinak, tanulóinak ruházati ellátása

43. § Az egyéb iskolákba, tanfolyamokra, a Magyar Honvédség tanintézeteibe vagy a külföldi tanintézetekbe vezényelt igényjogosultak ruházati ellátása szabályainak meghatározására a középfokú szakirányító szervek vezetője intézkedik.

VI. Fejezet

A RIADÓCSOMAGGAL VALÓ ELLÁTÁS RENDSZERE, SZABÁLYAI

44. § (1) A rendőrség – a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet kivételével –, a büntetés-végrehajtási szervezet, a Katasztrófavédelem igényjogosultját kinevezésekor a riadócsomag összetételének megfelelő ellátás illeti meg.

(2) A riadócsomag egyszeri ellátás, amit az igényjogosult részére a szolgálati hely szerinti gazdálkodó szerv készpénzben biztosít. A kifizetett összeg elszámolás köteles. Az elszámolást a ruházati utánpótlási ellátmánnyal megegyező módon kell végrehajtani.

(3) A riadócsomag értéke 6800 Ft, aminek kiadását a ruházati elszámolási könyvbe fel kell vezetni.

(4) A személyi állomány újonnan kinevezett tagja a riadócsomagot, a kinevezését követő 30 napon belül köteles összeállítani.

(5) A riadócsomag összetétele:

a) tisztálkodó felszerelés (törölköző, szappan, fogkefe, fogkrém, WC papír, fésű, borotválkozó felszerelés/intim csomag),

b) kétnapi hidegélelem (legalább 2 db melegíthető 400 gr-os készételkonzerv, 2 db 65 gr-os és 2 db 150 gr-os húskészítmény konzerv), konzervnyitó,

c) tisztító, karbantartó felszerelés (lábbeli tisztító- és varrókészlet),

d) füzet (A/5), íróeszköz.

(6) A riadócsomagot az igényjogosultnak a szolgálati helyén kell tárolnia. A riadócsomagban tárolt cikkek, felszerelések és eszközök karbantartását, pótlását – a szavatossági idővel rendelkezők szavatossági frissítését is beleértve – az igényjogosult saját költsége terhére biztosítja.

(7) Riadó elrendelése estén az igényjogosult köteles a rendkívüli feladat elrendelésére felkészülni, a málhazsákot, benne a riadócsomaggal, az esővédő öltözettel (amennyiben a ruházati alapellátási norma tartalmazza) és az évszaknak megfelelő gyakorló öltözettel magához venni.

(8) Az elrendelt rendkívüli feladatok végrehajtása során, amennyiben az igényjogosult élelmezési ellátásban nem részesül, a felhasznált hidegélelem (1400 Ft/nap) visszapótlásra kerül (reggeli 25%, ebéd 45%, vacsora 30%).

(9) A szolgálati viszony megszűnése esetén – amennyiben a szolgálati viszony a létesítéséről számított egy éven belül megszűnik – az igényjogosult köteles a kifizetett összeget visszatéríteni. Az egy évet elérő vagy meghaladó hivatásos szolgálat után történő leszerelés esetén a leszerelőt visszatérítési kötelezettség nem terheli.

(10) Ugyanazon igényjogosultnak szervek közötti vagy szerven belüli, két éven belül történt ismételt (többszöri) áthelyezésekor, átsorolásakor vagy leszerelését követő ismételt állományba vételekor az igényjogosultat újbóli ellátás nem illeti meg.

(11) A riadócsomag ellenőrzését a ruházati szemle során kell végrehajtani. Az ellenőrzésnek ki kell térnie a riadócsomag összetételére, minőségére és a szavatossági időre. A tapasztalt hiányosságok megszüntetésére az állományilletékes parancsnoknak azonnal intézkedni kell.

VII. Fejezet

ÖLTÖZKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Az egyenruházati termékek viselésének általános szabályai

45. § (1) Egyenruha viselésére jogosultak az önálló szervek hivatásos állományú tagjai, továbbá a hivatásos állományból nyugállományba helyezettek, amennyiben az egyenruházati cikkek viselésétől nem tiltották el őket.

(2) Az egyenruhás normatípusba sorolt igényjogosult szolgálatban egyenruhát köteles viselni, kivéve, ha szolgálati elöljárója szolgálati érdekből polgári ruha viselését rendeli el.

(3) A vegyes ruhás normatípusba sorolt igényjogosult szolgálatban polgári ruhát viselhet. A szolgálat ellátásának érdekében, a szervezeti hovatartozás kinyilvánítása és az egyöntetű megjelenés biztosítása céljából a szolgálati elöljáró egyenruha viselését is elrendelheti. A tábornoki állomány normabesorolása vegyes ruhás alapellátási norma.

(4) A polgári ruhás normatípusba sorolt igényjogosult ruházatának mindig az adott szolgálati feladat követelményeihez kell igazodnia. Az igényjogosult, aki szolgálati feladatát titkos információgyűjtés keretében végzi, kizárólag polgári eredetű és jellegű ruházati terméket viselhet. A titkos információgyűjtő szolgálatot ellátó személy nem viselhet – átalakított formában sem – olyan egyenruházati eredetű ruházati terméket és felszerelési cikket, amelyből szervezeti hovatartozására lehet következtetni.

(5) Az egyenruha viselésére jogosult szolgálati célú külföldi tartózkodása esetében az egyenruházati termékek és felszerelési cikkek viselését a középfokú szakirányító szerv vezetője hagyja jóvá.

(6) Az igényjogosult nem viselhet egyenruhát, ha

a) beosztásából felfüggesztették vagy

b) nem szolgálati céllal külföldön tartózkodik, kivéve, ha a középfokú szakirányító szerv vezetője azt írásban engedélyezte számára.

46. § (1) A hivatásos állomány tagja a szolgálati helyére polgári ruhában vagy egyenruhában mehet, valamint onnan polgári ruhában vagy egyenruhában távozhat.

(2) A hivatásos szolgálattal össze nem függő, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony folytatása során egyenruházati termék és felszerelési cikk nem viselhető.

(3) A közterületen és a hivatali helyiségben a szolgálati követelményeknek és a rendvédelmi szerv jellegének, tekintélyének megfelelő tiszta és kulturált ruházat viselhető.

(4) Az öltözködési könnyítés a szolgálati elöljáró engedélyével – a szolgálati követelmények figyelembevételével – hajtható végre.

47. § (1) A rendszeresített egyenruházati termékeknek és felszerelési cikkeknek a viselési alkalomhoz és a viselési időszakhoz alkalmazkodó öltözködési lehetőséget kell biztosítaniuk.

(2) Viselési alkalom szerint az egyenruházat

a) társasági- (dísz-, ünnepi),

b) szolgálati (köznapi), vagy

c) gyakorló

öltözet.

(3) Viselési időszak szerint az egyenruházat

a) nyári,

b) téli, és

c) átmeneti

öltözet.

(4) A viselési időszakok:

a) nyári időszak: június 1-jétől szeptember 15-ig,

b) téli időszak: december 1-jétől március 15-ig,

c) átmeneti időszak: március 16-tól május 31-ig és szeptember 16-tól november 30-ig

tart.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott időszakokra előírt rendszeresített egyenruházatot irányadónak kell tekinteni. Az aktuális viselési időszakban bekövetkező szélsőséges időjárási viszonyok vagy szélsőséges hőmérsékleti értékek esetén a ruházat meghatározása a szolgálati elöljáró hatáskörébe tartozik.

48. § (1) A szolgálati öltözet a hivatásos állomány ruházata a napi irodai szolgálati tevékenység végrehajtása, a közterületen járőrszolgálatban és a fogvatartottak napi tevékenységének irányítása során (amennyiben más öltözet nincs elrendelve).

(2) A gyakorló öltözet a hivatásos állomány ruházata közterületen járőrszolgálatban, oktatási és kiképzési feladatok, a fogvatartottak napi tevékenységének közvetlen irányítása, valamint biztonsági, munkáltatási és irodai feladatok ellátása során.

(3) A társasági öltözet a hivatásos állomány alkalmi ruházata állami és nemzeti ünnepeken, rendvédelmi és társadalmi rendezvényeken, díszőrségben és egyéb ünnepi alkalmakkor. Az öltözet jelentősebb családi események (házasságkötés, keresztelő stb.) alkalmával is viselhető. Azon állomány, amely társasági öltözettel nem rendelkezik, ünnepi alkalmakkor a szolgálati öltözethez fehér hosszú vagy rövid ujjú inget köteles viselni.

49. § (1) Az egyenruha viselésére jogosultak öltözetének egységességét az állományilletékes parancsnok biztosítja.

(2) Az egységes öltözködés elrendelésére jogosult:

a) a miniszter országosan az önálló szervek állományára, valamint a tanintézetekbe vezényelt igényjogosultakra vonatkozóan,

b) a középfokú szakirányító szervek vezetői országosan, a saját szervre vonatkozóan,

c) a területi, helyi szervek vezetői, oktatási intézetek vezetői működési területükre vonatkozóan.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott vezető az ott meghatározott hatáskörét szervezetszerű helyettesére átruházhatja. A közös szolgálati feladat teljesítésekor az egységes öltözködésről az a vezető jogosult határozni, akinek utasításadási jogköre valamennyi vezetőre kiterjed.

50. § A szolgálati elöljáró felelős beosztottai öltözködéséért. A szolgálati elöljáró ellenőrzi, hogy beosztottai ruházata megfelel-e az adott szolgálati követelményeknek és a szervezeti egység jellegének. A szolgálati elöljáró megköveteli, hogy a ruházat mindig jó állapotú, tiszta és kulturált legyen.

51. § A ruházati termékek és felszerelési cikkek viselési változatairól a középfokú szakirányító szervek vezetője, továbbá a berendelt állomány tekintetében – ott, ahol az egyenruházat viselését a fogadó szerv vezetője előírta – a fogadó szerv vezetője e rendelet kiadását követő 90 napon belül intézkedik.

Az egyenruházati termékek viselésének különös szabályai

52. § (1) A szolgálati váll-lapon – kivéve a teljes egészében hímzett kivitelnél – és a társasági parolin hatágú csillagot kell elhelyezni a következők szerint:

a) egy csillag esetén a váll-lap és paroli középvonalán, hogy annak alsó szélétől a csillag közepe 15 mm-re essen,

b) két csillag esetén a váll-lap és paroli középvonalára merőlegesen, hogy annak alsó szélétől a csillagok közepe 15 mm-re essen,

c) három csillag esetén két csillagot a váll-lap és paroli alsó szélétől 15 mm-re, a harmadikat pedig úgy, hogy azok egyenlő oldalú háromszöget zárjanak be.

(2) A kitüntetési szalagsáv elhelyezése a társasági zubbonyon a bal oldalon lévő zsebtakaró felett közvetlenül, annak szélével párhuzamosan megengedett úgy, hogy a szalagsáv és a zseb középvonala egybeessen. Egy sorban legfeljebb négy kitüntetés viselhető.

(3) A hivatásos állománykategóriát kifejező hímzett jelvényt a társasági zubbony, a női társasági kosztümkabát jobb oldali mellrészén lévő zsebfedő felső szélének tűzése felett, középen kell elhelyezni.

(4) A Magyar Köztársaság elnöke, Kormánya, a rendészetért felelős miniszter, továbbá a jogszabályban feljogosított más szerv által alapított kitüntetéseket (az egyes kitüntetések viselésére kiadott szabályzókban meghatározottaknak megfelelően) eredeti formában a társasági zubbonyon, női társasági kosztümkabáton a bal zsebtakaró alatt elhelyezve kell viselni.

(5) A hivatásos állomány felsőfokú iskolai végzettséget tanúsító jelvényt a társasági zubbonyon, női társasági kosztümkabáton a jobb zsebtakaró alatt elhelyezve visel:

a) a tábornok, főtiszt, tiszt a hazai felsőfokú oktatási intézményben (szakirányú egyetem, főiskola, polgári egyetem és főiskola) szerzett, oklevéllel (diplomával) tanúsított végzettséget kifejező jelvényt arany, illetve ezüst kivitelben, az intézményt megjelenítő jelzéssel,

b) a zászlós és tiszthelyettes a hazai felsőfokú oktatási intézményben (polgári egyetem, főiskola) szerzett, oklevéllel (diplomával) tanúsított végzettséget kifejező jelvényt az intézményt megjelenítő jelzéssel.

53. § (1) Az igényjogosult a 47. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott társasági, valamint – a büntetés-végrehajtás állománya kivételével – a b) pontjában meghatározott szolgálati vagy köznapi öltözetén, valamint a jó láthatósági átvetőn névkitűzőt visel.

(2) A névkitűző a viselőjének teljes nevét tartalmazó BODONI ANTIQUA betűtípusú, nagy nyomtatott betűvel írott, 80 x 14 mm méretű, lekerekített sarkú, ezüstszínű fémlap. A betűk fekete színűek.

(3) A névkitűzőt az egyenruházat jobb oldali mellrészén lévő zsebfedő felső szélének tűzésén, középen – a hivatásos állománykategóriát kifejező hímzett jelvény alatt – vagy az ennek megfelelő helyen kell elhelyezni.

(4) A névkitűző ballonkabáton, felöltőn, valamint a szolgálati bőrdzsekin és a szolgálati télikabáton nem viselhető.

(5) A névkitűzővel történő első ellátás az igényjogosult részére térítésmentes, az ezzel kapcsolatos költségek az illetékes szerveket terhelik.

(6) A vegyes ruhás normába sorolt (amennyiben nem egyenruhában teljesít szolgálatot), illetve a polgári ruhás normába sorolt igényjogosult a névkitűzőt az állományilletékes parancsnok intézkedésének megfelelően viseli szolgálati helyén.

54. § (1) A szolgálati azonosító jelvényt a szolgálati, a gyakorló, a speciális ruházaton és a láthatósági átvetőn kell viselni.

(2) A hivatásos állomány a szolgálati azonosító jelvényt – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – az egyenruházati felsőruházatok mellzsebén, bal oldalt a zsebfedő alatt, a rögzítő gombjára gombolva, annak hiányában képzeletbeli helyére tűzve kell viselni. A szolgálati azonosító jelvényt a zsebtakaró alsó széle alá úgy kell feltűzni, hogy az a zseb függőleges középvonalával egybeessen.

(3) A testvédő készlet használatakor és csak akkor a szolgálati azonosító jelvényt a gyakorló téli dzseki és a gyakorló zubbony bal karjának tasakjában kell hordani.

55. § (1) A rendőrségi hímzett azonosító a szolgálati azonosító jelvény számát tartalmazó ruházati felszerelés, amely a gyakorló öltözetet viselő állomány részére, valamint a szolgálati azonosító jelvény láthatóságát nem biztosító felszerelés viselése esetén biztosítja az egyenruhát viselő állomány azonosíthatóságát.

(2) A rendőrségi hímzett azonosítót

a) a 10M egységes rendészeti gyakorló zubbonyon jobb oldalt, a zseben, középen a húzózár fölött,

b) a 10M egységes rendészeti gyakorló dzsekin jobb oldalt, a „RENDŐRSÉG” felirattal egyvonalban, középen, vagy

c) a testvédőn jobb oldalt a mellvonal magasságában, középen

kell viselni.

56. § (1) A hivatásos állományból nyugállományba helyezett személyek egyenruha-viselésének jogosultságáról a nyugállományba helyezési állományparancs intézkedik. A nyugállományba helyezett csak társasági egyenruházat viselésére jogosult, a hivatásos állománykategóriát kifejező jelvény nélkül.

(2) A társasági egyenruhát az öltözködési előírások figyelembevételével kell viselni.

(3) A hivatásos állományból nyugállományba helyezettet az egyenruha viselésétől és a rendfokozat használatától utólag el kell tiltani, amennyiben a bíróság jogerősen lefokozta vagy a közügyektől eltiltotta. Amennyiben a nyugállományba helyezett e rendeletben meghatározott öltözködési szabályokat durván megszegi (megszégyenítő módon, más nem egyenruházati cikkel együtt hordva viseli stb.), az egyenruha viselésétől és a rendfokozat használatától eltiltható. Az eltiltásról a nyugállományba helyezésről rendelkező elöljáró határozatban jogosult dönteni.

(4) A hivatásos állományból nyugállományba helyezett külföldi tartózkodása folyamán az egyenruházati terméket és felszerelési cikket a középirányító szerv vezetőjének jóváhagyásával viselheti.

Az egyenruha-viselés eltérő szabályai az egyes önálló szerveknél

57. § (1) A rendőrség testületi jelvényét – kivéve a teljes egészében hímzett kivitelnél – a rendfokozati jelzések középvonalán, azok felső szélétől a váll-lap esetében 12 mm-re, a paroli esetében 20 mm-re kell elhelyezni.

(2) A rendőrségi felöltőn, az ujja rangjelzést a ruházat mindkét ujjának alsó részére oly módon kell felvarrni, hogy az ujja rangjelzés középvonala a felöltő ujja középvonalától 20,0 mm-rel előrébb, míg a felső díszítő csíkja a felöltő ujja aljától 140,0 mm-re legyen.

(3) A büntetés-végrehajtási szervezetnél rendszerben lévő felöltő gallérján parolit kell viselni.

(4) A hivatásos állományú tagok, amennyiben a ruházati normájukban nem szerepel – megengedett öltözetként – egységes, sötétkék színű társasági egyenruházatot viselhetnek. A Köztársasági Őrezred állománya részére a társasági sapka és a társasági női kalap, illetve a társasági zubbony és a társasági kosztümkabát palackzöld színű, a társasági pantalló és a társasági szoknya fekete színű.

VIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

58. § (1) Ez a rendelet 2011. január 1. napján lép hatályba.

(2)2 Az 59–61. § 2012. október 2-án hatályát veszti.

(3)3

59. §4 A rendészeti szakközépiskolák 2011. szeptember 1-jén állományba vett tanulói részére a 42. § (1) bekezdése alapján kiadott ruházatra vonatkozóan az 59–61. § rendelkezéseit kell alkalmazni.

60. §5 (1) A tanuló részére a 42. § (1) bekezdése alapján használatra kiadott ruházat mindaddig a szakközépiskola tulajdonát képezi, amíg a 2011. december 1-jei hatállyal történő próbaidős rendőri kinevezéssel a hivatásos jogviszony létre nem jön.

(2) Ha a tanulói jogviszony nem a hivatásos állományba történő kinevezés miatt szűnik meg, akkor a tanulónak a használatra kiadott ruházattal el kell számolnia.

(3) A kiadott ruházat tisztán tartása és karbantartása a tanuló kötelessége.

61. §6 (1) A tanulói állománynak a 60. § (1) bekezdése szerinti hivatásos állományba történő kinevezésével a tanulói jogviszony megszűnésekor a 42. § (1) bekezdése alapján biztosított azon ruházati termékeket és cikkeket, melyek megegyeznek a csökkentett alapellátási normában szereplő termékekkel, alapellátásnak kell tekinteni.

(2) Az (1) bekezdés alapján alapellátásnak nem tekinthető termékek elszámolás kötelesek.

(3) A csökkentett alapellátási normában szereplő cikkeket – a kinevezési parancs alapján – a beosztásba történő kinevezéskor a fogadó szerv alapellátás-kiegészítésként biztosítja.

(4) Az igényjogosult a ruházati utánpótlási ellátmányra – hivatásos állományba történő kinevezés esetén – a tanulói jogviszony létesítését követő 13. hónap első napjától jogosult.

(5) A ruházati termékek és felszerelési cikkek átadás-átvétele jegyzéken történik, mely alapját képezi a ruházati könyvben történő bizonylatolásnak.

1. melléklet a 14/2010. (XII. 31.) BM rendelethez



1.    A rendőrség (kivéve Köztársasági Őrezred) állományának alapellátási normái

Normatípus

Egyenruhás állomány

Vegyes ruhás állomány

Polgári ruhás állomány

Normakód

E1

E2

V

P

 

Férfi, Női

Férfi, Női

Férfi, Női

Férfi, Női

Sorszám

Termék megnevezés

Me.

Menny.

Menny.

Menny.

Menny.

1

Szolgálati tányérsapka, szerelve

db

1

1

1

 

2

Szolgálati, nyári dzseki, sötétkék

db

1

1

1

 

3

Szolgálati, nyári pantalló, sötétkék

db

1

1

1

 

4

Szolgálati ing, rövid ujjú, vállpántos,
v. kék

db

2

2

2

 

5

Szolgálati nyakkendő, sötétkék

db

1

1

1

 

6

Szolgálati, nyári zokni, sötétkék

pár

4

4

2

2

7

Szolgálati bőrdzseki, melegbéléssel, fekete*

db

1

 

 

 

8

Szolgálati, téli pantalló, sötétkék

db

1

1

 

 

9

Szolgálati bőrkesztyű, fekete*

pár

1

1

1

1

10

Szolgálati, téli sapka, szerelve, fekete

db

1

1

1

1

11

Szolgálati ing, hosszú ujjú, vállpántos, világoskék

db

2

2

2

 

12

Szolgálati garbó, sötétkék

db

1

1

 

 

13

Szolgálati pulóver, sötétkék

db

1

1

1

 

14

Szolgálati, csapadék ellen védő kabát, sötétkék*

db

1

 

 

 

15

Szolgálati csapadék ellen védő öltözet, 2 részes*

db

 

1

 

 

16

Rendészeti félcipő, fekete*

pár

1

1

1

 

17

Szolgálati téli zokni, sötétkék

pár

4

4

2

2

18

Szolgálati derékszíj, fekete

db

1

1

1

1

19

Szolgálati, téli, mellrészes nadrág, sötétkék*

db

1

 

 

 

20

Fehér ing, hosszú ujjú, vállpántos

db

2

2

2

 

21

Fehér ing, rövid ujjú, vállpántos

db

2

2

2

 

22

Téli ing*

db

1

1

1

1

23

Téli alsó*

db

1

1

1

1

24

Szolgálati télikabát, sötétkék*

db

 

1

 

 

25

Szövetsapka (pilotka), sötétkék, szerelve*

db

1

1

1

1

26

10M e. rendészeti gyakorló dzseki, felirattal*

db

1

1

1

1

27

10M e. rendészeti gyakorló zubbony, felirattal*

db

1

1

1

1

28

10M e. rendészeti gyakorló nadrág*

db

1

1

1

1

29

10M e. rendészeti gyakorló bakancs*

pár

1

1

1

1

30

Gyakorló póló*

db

2

2

2

2

31

Hímzett tépőzáras rendfokozati jelzés*

db

2

2

2

2

32

Akciómellény*

 

 

 

 

1

33

Hímzett váll-lap, kékszínű

pár

3

3

2

 

34

Névkitűző fém

db

1

1

1

1

35

Jelsíp

db

1

1

 

 

36

Jelsípzsinór

db

1

1

 

 

37

Karjelvény

db

2

2

2

2

38

Polgári ruhapénz**

db

 

 

 

1


Megjegyzés:
E1: Egyenruhás férfi és női alapellátási norma 1.
E2: Egyenruhás férfi és női alapellátási norma 2.
* Alap felszerelési ellátmányként csak az új felszerelőknek kell kiadni.
** A mindenkori ruházati utánpótlási ellátmány összege, melyet a szolgálati viszony kezdetekor egy évre előre kell kifizetni.

2.    A hivatásos állománynak, a normában lévő ruházatot – amennyiben még nem rendelkezik vele – a ruházati utánpótlási illetmény terhére 2012. december 31-ig kell beszereznie. Az állományilletékes parancsnok korábbi határidőt is meghatározhat.
3.    Az állomány részére egységfelszerelésként málhazsákot kell kiadni. Azon állomány részére, akiknek a málhazsák alapellátás keretében került kiadásra a terméket ismételten nem kell biztosítani, azt az igényjogosultnak a szolgálati jogviszony megszűnéséig meg kell őrizni.
4.    A közlekedésrendészeti feladatokat ellátó állományt normán felül – egységfelszerelésként – fehér vállszíjas derékszíjjal és fehér cérnakesztyűvel is el kell látni.
5.    Alegységkészletként az állomány részére rohamsisakot kell biztosítani.
6.    A normában felsorolt termékeken és cikkeken felül alapellátásként – védőfelszerelés ellátási szabályai szerint – a 7. pontban felsorolt szolgálatokat ellátók részére speciális szolgálati egyenruházatot kell a szerv költségvetése terhére kiadni ruhanorma besorolástól függetlenül.
7.    a) Motoros szolgálatot ellátók (kivéve: a körzeti megbízott) speciális szolgálati egyenruházata

 

Megnevezés

Mennyiség

aa)

Szövetsapka (pilotka), sötétkék, szerelve

1 db

ab)

Kétrészes motoros felsőruházat (kék)

1 db

ac)

Kétrészes motoros alsóruházat (kék)

1 db

ad)

Motoros csizma

1 pár

ae)

Vízirendészeti teniszing

3 db

af)

Nyári motoros kesztyű

1 pár

ag)

Téli motoros kesztyű

1 pár

ah)

Hímzett, tépőzáras rendfokozati jelzés

2 db

ai)

Karjelvény

2 db


b)    Vízi rendészeti szolgálatot ellátók speciális szolgálati egyenruházata

 

Megnevezés

Mennyiség

ba)

Viharruha, kétrészes

1 db

bb)

Vízirendészeti viharmellény

1 db

bc)

Vízirendészeti teniszing

3 db

bd)

Vízirendészeti rövidnadrág

2 db

be)

Vízirendészeti sildes sapka

1 db

bf)

Vízirendészeti hosszú nadrág

1 db

bg)

Vízirendészeti téli sapka

1 db

bh)

Hímzett, tépőzáras rendfokozati jelzés

2 db

bi)

Karjelvény

2 db


c)    Lovas szolgálatot ellátók speciális szolgálati egyenruházata

 

Megnevezés

Mennyiség

ca)

Lovaglónadrág (nyári)

1 db

cb)

Lovaglónadrág (téli)

1 db

cc)

Lovaglónadrág (gyakorló)

1 db

cd)

Lovaglócsizma

1 pár

ce)

Lovaglósisak (kobak)

1 db


d)    Kutyavezetői szolgálatot ellátók speciális szolgálati egyenruházata

 

Megnevezés

Mennyiség

da)

Kutyavezetői öltöny

2 db


e)    Bevetési egységeknél szolgálatot ellátók speciális szolgálati egyenruházata***:

 

Megnevezés

Mennyiség

ea)

Szövetsapka (pilotka), fekete, szerelve

1 db

eb)

Speciális, bevetési zubbony, fekete

1 db

ec)

Speciális, bevetési nadrág, fekete

1 db

ed)

Speciális, bevetési téli dzseki, fekete

1 db

ee)

Speciális, bevetési póló, fekete

2 db

ef)

Speciális, bevetési bakancs, fekete

1 pár

eg)

Hímzett, tépőzáras rendfokozati jelzés

2 db

eh)

Karjelvény

2 db


*** Az itt meghatározott egyenruházat helyett az 1. pont szerinti táblázat 25–31. sorában megnevezett gyakorló ruházat is kiadható.

f)    Szemle bizottságvezető, bűnügyi technikai osztályvezető, bűnügyi technikus és segéd technikus, baleseti helyszínelő, baleseti helyszínelő és vizsgáló munkakörben szolgálatot ellátók speciális szolgálati egyenruházata

 

Megnevezés

Mennyiség

fa)

Bűnügyi technikusi dzseki

1 db

fb)

Bűnügyi technikusi mellesnadrág

1 db


g)    Az egyenruhás és közterületen szolgálatot teljesítő vegyes ruhás állomány részére normán felül 1 db jó láthatósági átvetőt (MSZ EN 471 szerinti 9587-es fluoreszcens sárga) kell kiadni, speciális egyenruházati termékként.

8.    a) Amennyiben a személyi állomány tagja az 1. pont szerinti táblázat 25–31. sorában megnevezett gyakorló öltözettel nem rendelkezik, de rendelkezik az alábbi termékekkel, azt megengedett öltözetként 2011. december 31-ig viselheti.

 

Megnevezés

aa)

65M gyakorlósapka, szerelve

ab)

Téli gyakorlózubbony övvel*

ac)

Téli zubbonybélés

ad)

65M gyakorlózubbony*

ae)

65M gyakorlónadrág

af)

65M gyakorlóbakancs

ag)

Bevetési kabát*

ah)

Rendészeti nadrág, sötétkék

ai)

Bevetési huzatruha, sötétkék*

aj)

Póló (sötétkék)

ak)

Farmernadrág

al)

Szolgálati téli kesztyű


* Hímzett azonosítót
–     a 65M zubbonyon jobb oldalt, a zsebfedős zseb zsebfedőjén, középen,
–     a téli gyakorlózubbonyon a mellvonal magasságában, jobb oldalt középen,
–     a bevetési kabáton és bevetési huzatruha jobb oldalán, a tépőzáron
kell viselni.
b)    Amennyiben a személyi állomány tagja az 1. pont szerinti táblázat 25–31. sorában megnevezett gyakorló öltözettel nem rendelkezik, de rendelkezik a következő termékekkel, azt – a csapaterőbe szervezett állomány kivételével – megengedett viseletként 2013. december 31-ig hordhatja.

 

Megnevezés

ba)

Bevetési téli dzseki, sötétkék*

bb)

Bevetési zubbony, sötétkék*

bc)

Bevetési nadrág, sötétkék

bd)

Szolgálati bakancs, fekete

be)

Bevetési póló


* Hímzett azonosítót
–     a bevetési zubbonyon jobb oldalt, a zseben, középen a húzózár fölött,
–     a bevetési téli dzsekin, jobb oldalon, a tépőzáron
kell viselni.

9.    a) Társasági öltözet cikkösszetétele a rendőrség hivatásos férfi állománya részére (megengedett öltözet)

Sorszám

Megnevezés

Me.

Mennyiség

1.

Társasági tányérsapka, szerelve

db

1

2.

Társasági felöltő, szerelve

db

1

3.

Társasági zubbony, szerelve

db

1

4.

Társasági pantalló

db

1

5.

Fehér ing, hosszú ujjú, vállpántos

db

1

6.

Fehér ing, rövid ujjú, vállpántos

db

1

7.

Szolgálati nyakkendő

db

1

8.

Társasági öv

db

1

9.

Szolgálati zokni

pár

1

10.

Félcipő normál, bőrtalpú

pár

1

11.

Szolgálati bőrkesztyű, fekete

pár

1

12.

Karjelvény

db

2

13.

Hímzett váll-lap

pár

1

14.

Névkitűző fém

db

1


Megjegyzés:
A Köztársasági Őrezred hivatásos állománya a testületük részére rendszeresített színű ruházati termékeket viselhetnek

b)    Társasági öltözet cikkösszetétele a rendőrség hivatásos női állománya részére (megengedett öltözet)

Sorszám

Megnevezés

Me.

Mennyiség

1.

Társasági női kalap, szerelve

db

1

2.

Társasági felöltő, szerelve

db

1

3.

Társasági kosztümkabát, szerelve

db

1

4.

Társasági szoknya

db

1

5.

Fehér ing, hosszú ujjú, vállpántos

db

1

6.

Fehér ing, rövid ujjú, vállpántos

db

1

7.

Szolgálati nyakkendő

db

1

8.

Társasági öv

db

1

9.

Harisnya

db

1

10.

Félcipő ünnepi, fekete

pár

1

11.

Szolgálati bőrkesztyű, fekete

pár

1

12.

Karjelvény

db

2

13.

Hímzett váll-lap

pár

1

14.

Névkitűző fém

db

1


Megjegyzés:
A Köztársasági Őrezred hivatásos állománya a testületük részére rendszeresített színű ruházati termékeket viselhetnek

2. melléklet a 14/2010. (XII. 31.) BM rendelethez



1.    A Köztársasági Őrezred alapellátási egyenruházati normái

Normatípus

Egyenruhás állomány

Vegyes ruhás állomány

Polgári ruhás állomány

Normakód

E1

E2

V1

V2

V3

P1

P2

 

Férfi

Női

Férfi

Női

Férfi

Férfi

Női

Sorszám

Termékmegnevezés

Me.

Menny.

Menny.

Menny.

Menny.

Menny.

Menny.

Menny.

1

Társasági sapka, palackzöld (Bocskai fazon), szerelve

db

 

 

1

 

1

 

 

2

Társasági női kalap, palackzöld, szerelve

db

 

 

 

1

 

 

 

3

Társasági zubbony, palackzöld

db

 

 

1

 

1

 

 

4

Társasági kosztümkabát (hosszított), palackzöld

db

 

 

 

1

 

 

 

5

Társasági pantalló, fekete

db

 

 

2

 

1

 

 

6

Társasági szoknya, fekete

db

 

 

 

1

 

 

 

7

Társasági felöltő, fekete

db

 

 

1

 

1

 

 

8

Társasági, női felöltő, fekete

 

 

 

 

1

 

 

 

9

Szolgálati nyári sapka, palackzöld (Bocskai fazon), szerelve

db

1

1

 

 

 

 

 

10

Szolgálati téli sapka, szerelve, fekete**

db

1

1

1

1

1

 

 

11

Szolgálati nyári dzseki, palackzöld

db

1

1

 

 

 

 

 

12

Társasági kosztümkabát (hosszított), palackzöld (szolgálati használatra)

db

 

1

 

 

 

 

 

13

Társasági zubbony, palackzöld (szolgálati használatra)*

db

1

 

 

 

 

 

 

14

Szolgálati nyári pantalló, fekete

db

1

1

 

 

 

 

 

15

Szolgálati nyakkendő, fekete

db

2

2

1

1

1

 

 

16

Szolgálati nyári zokni, fekete**

pár

4

4

2

2

2

2

2

17

Szolgálati téli zokni, fekete**

pár

4

4

2

2

2

2

2

18

Fekete félcipő, normál, bőrtalpú

pár

 

 

1

 

1

 

 

19

Fehér ing, hosszú ujjú, vállpántos

db

2

2

1

1

1

 

 

20

téli ing**

db

1

1

1

1

1

1

1

21

téli alsó**

db

1

1

1

1

1

1

1

22

Társasági, női cipő, fekete

pár

 

 

 

1

 

 

 

23

Fehér ing, rövid ujjú, vállpántos

db

2

2

1

1

1

 

 

24

Szolgálati ing, rövid ujjú, vállpántos, világos zöld

db

2

2

1

 

 

 

 

25

Szolgálati ing, hosszú ujjú, vállpántos, világos zöld

db

2

2

1

 

 

 

 

26

Szolgálati pulóver, palackzöld

db

1

1

1

 

 

 

 

27

Barettsapka, palackzöld, szerelve

db

1

1

1

 

 

 

 

28

Szolgálati téli pantalló, fekete

db

1

1

 

 

 

 

 

29

Szolgálati garbó, fekete

db

1

1

 

 

 

 

 

30

Szolgálati télikabát, zöld*

db

1

1

 

 

 

 

 

31

Szolgálati csapadék ellen védő kabát, zöld

db

1

1

 

 

 

 

 

32

Szolgálati derékszíj, fekete

db

1

1

1

1

1

1

1

33

Társasági öv, fekete

db

 

 

1

 

1

 

 

34

Szolgálati bőrkesztyű, fekete**

pár

1

1

1

1

1

1

1

35

Szolgálati félcipő, fekete

pár

1

1

 

 

 

 

 

36

Hímzett váll-lap, meggybordó

pár

5

5

2

2

2

2

 

37

Szövetsapka (pilotka), sötétkék, szerelve**

db

1

1

1

1

1

1

1

38

10M e. rendészeti gyakorló kabát, felirattal**

db

1

1

1

1

1

1

1

39

10M e. rendészeti gyakorló zubbony, felirattal**

db

1

1

1

1

1

1

1

40

10M e. rendészeti gyakorló nadrág**

db

1

1

1

1

1

1

1

41

10M e. rendészeti gyakorló bakancs**

pár

1

1

1

1

1

1

1

42

Gyakorló póló**

db

2

2

2

2

2

2

2

43

Tépőzáras, rendfokozati jelzés, meggybordó, szerelve**

db

2

2

2

2

2

2

2

44

Jelsíp

db

1

1

 

 

 

 

 

45

Nyakkendőtű, parlamenti

db

1

1

1

 

 

 

 

46

Nyakkendőtű, Köztársasági Őrezredi

db

1

1

1

1

1

 

 

47

Névkitűző

db

1

1

1

1

1

 

 

48

Hímzett karjelvény, Köztársasági Őrezred, testületi színű

db

4

4

2

2

2

2

2

49

Polgári ruhapénz***

db

 

 

0,5

0,5

0,5

1

1


Megjegyzés:
E1: egyenruhás férfi alapellátási norma
E2: egyenruhás női alapellátási norma
V1: vegyes ruhás férfi alapellátási norma (kivéve a vezetői állomány)
V2: vegyes ruhás női alapellátási norma
V3: vegyes ruhás férfi csökkentett alapellátási norma a vezetői állomány részére
P1: polgári ruhás férfi alapellátási norma
P2: polgári ruhás női alapellátási norma
* A szolgálati télikabáttal és a társasági zubbonnyal, palackzöld (szolgálati használatra), alapellátásként 2015. december 31-ig kerül ellátásra az egyenruhás normába sorolt állomány.
** Alap felszerelési ellátmányként csak az új felszerelőknek kell kiadni.
*** A mindenkori ruházati utánpótlási ellátmány összege, melyet a szolgálati viszony kezdetekor egy évre előre kell kifizetni.

2.    A hivatásos állománynak, a normában lévő ruházatot – amennyiben még nem rendelkezik vele – a ruházati utánpótlási illetmény terhére 2012. december 31-ig kell beszereznie. Az állományilletékes parancsnok korábbi határidőt is meghatározhat.
3.    Az állomány részére egységfelszerelésként málhazsákot kell kiadni. Azon igényjogosult állomány részére, akiknek a málhazsák alapellátás keretében került kiadásra a terméket ismételten nem kell biztosítani, azt az igényjogosultnak a szolgálati jogviszony megszűnéséig meg kell őrizni.

4.    A V1 normában felsorolt termékeken és cikkeken kívül – alapellátásként és viselési idő lejárta utáni utánpótlásként – a Dísz és Koronaőrző Alosztályon szolgálatot ellátók részére az e pontban meghatározott speciális szolgálati egyenruházatot kell a szerv költségvetése terhére kiadni.

A Dísz és Koronaőrző Alosztály speciális szolgálati egyenruházati normái
a)    Tiszti állomány egyenruházata

Sorszám

Megnevezés

Me.

Tervezett viselési idő

1.

Tiszti föveg

1 db

3 év

2.

Tiszti kisatilla

1 db

3 év

3.

Tiszti pantalló

2 db

3 év

4.

Kun köpeny

1 db

5 év

5.

Fekete, cúgos cipő

1 pár

2 év

6.

Cérnakesztyű fehér

6 pár

1 év

7.

Fehér póló, hosszú ujjú, férfi

6 db

1 év

8.

Szolgálati, nyári zokni, fekete

1 pár

1 év

9.

Szolgálati, téli zokni, fekete

1 pár

1 év

10.

Fekete fonott vállszíjas derékszíj, kardtartó csatlékkal

1 db

5 év

11.

Fonott kardtartó, rejtett

1 db

5 év

12.

Kardbojt (arany)

1 db

3 év

13.

Szolgálati derékszíj, fekete

1 db

3 év

14.

Ruhazsák

1 db

szükség szerint

15.

Köpenytartó zsák

1 db

szükség szerint

16.

Ingpótló fehérgallér

3 db

1 év


b)    Zászlósi állomány egyenruházata

Sorszám

Megnevezés

Me.

Tervezett viselési idő

1.

Díszőr kalpag szerelve

1 db

3 év

2.

Dísztoll

1 db

1 db

3.

Nagyatilla

1 db

3 év

4.

Díszőr pantalló

2 db

3 év

5.

Kun köpeny

1 db

5 év

6.

Fekete, cúgos cipő

1 pár

2 év

7.

Cérnakesztyű fehér

6 pár

1 év

8.

Fehér póló, hosszú ujjú, férfi

6 db

1 év

9.

Szolgálati, nyári zokni, fekete

1 pár

1 év

10.

Szolgálati, téli zokni, fekete

1 pár

1 év

11.

Fekete,fonott, vállszíjas derékszíj, kardtartó csatlékkal

1 db

5 év

12.

Kardbojt (palaszürke)

1 db

3 év

13.

Szolgálati derékszíj, fekete

1 db

3 év

14.

Ruhazsák

1 db

szükség szerint

15.

Köpenytartó zsák

1 db

szükség szerint

16.

Ingpótló fehérgallér

3 db

1 év

17.

Fonott kardtartó, rejtett

1 db

5 év

3. melléklet 14/2010. (XII. 31.) BM rendelethez



Alapellátási norma a rendőrség tábornoki állománya részére

Normakód

T1

T2

Normatípus

Férfi

Női

Sorszám

Termék megnevezés

Me.

Mennyiség

Mennyiség

1

Társasági tányérsapka, sötétkék, szerelve

db

2

 

2

Társasági női kalap, sötétkék, szerelve

db

 

2

3

Társasági felöltő, férfi, sötétkék, szerelve

db

1

 

4

Társasági felöltő, női, sötétkék, szerelve

db

 

1

5

Ballonkabát, 4/4-es, sötétkék

db

1

1

6

Társasági öltöny, sötétkék, szerelve

db

2

 

7

Társasági kosztüm, sötétkék, szerelve

db

 

2

8

Téli pantalló, sötétkék

db

1

1

10

Ingblúz, hosszú ujjú, világoskék

db

2

2

11

Ingblúz, rövid ujjú, világoskék

db

2

2

12

Nyaksál, sötétkék

db

1

1

13

Szövetsapka (pilotka), szerelve

db

1

1

14

Szolgálati nyakkendő, sötétkék

db

2

2

15

Szolgálati, nyári zokni, sötétkék

db

2

2

16

Szolgálati bőrkesztyű, fekete

pár

1

1

17

Szolgálati, téli sapka, szerelve

db

1

1

18

Félcipő, normál bőrtalpú, fekete)

pár

1

 

19

Félcipő, ünnepi, fekete

pár

 

1

20

Női csizma fekete

pár

 

1

21

Szolgálati téli zokni, sötétkék

pár

2

2

22

Nadrágszíj fekete

db

1

1

23

Fehér ing, hosszú ujjú, vállpántos

db

2

2

24

Fehér ing, rövid ujjú, vállpántos

db

2

2

25

10M e. rendészeti gyakorló dzseki, felirattal

db

1

1

26

10M e. rendészeti gyakorló zubbony, felirattal

db

1

1

27

10M e. rendészeti gyakorló nadrág

db

1

1

28

10M e. rendészeti gyakorló bakancs

pár

1

1

29

Gyakorló póló

db

2

2

30

Hímzett tépőzáras rendfokozati jelzés

db

3

3

31

Váll-lap tábornoki szerelve

pár

4

4

32

Szövött kitüntetési szalagsáv

klt.

2

2

33

Névkitűző fém

db

2

2

34

Karjelvény

db

2

2

35

Málhazsák

db

1

1


Megjegyzés:
T1: Tábornoki férfi alapellátási norma
T2: Tábornoki női alapellátási norma
* A Köztársasági Őrezred tábornokai a testületük részére rendszeresített színű ruházati termékeket viselhetnek.

4. melléklet a 14/2010. (XII. 31.) BM rendelethez



1.    Alapellátási norma a büntetés-végrehajtási szervezet
hivatásos állománya részére

Normatípus

Vezető állomány

Egyenruhás állomány

Vegyesruhás állomány

Normakód

V1

V2

A1

A2

B1

B2

 

Férfi

Női

Férfi

Női

Férfi

Női

Sorszám

Termék megnevezés

Me.

Menny.

Menny.

Menny.

Menny.

Menny.

Menny.

1

Kistársasági tányérsapka, szerelve, szürke*

db

1

 

 

 

 

 

2

Kistársasági kalap, szerelve, szürke*

db

 

1

 

 

 

 

3

Ünnepi tányérsapka, szerelve, sötétkék

db

1

 

 

 

 

 

4

Ünnepi kalap, szerelve, sötétkék

db

 

1

 

 

 

 

5

Szövetsapka (pilotka), szerelve

db

1

1

1

1

1

1

6

Téli sapka (műszőrmés), szerelve

db

1

1

1

1

1

1

7

Kistársasági felöltő, szerelve, fekete*

db

1

1

 

 

 

 

8

Ünnepi felöltő, szerelve, sötétkék

db

1

1

 

 

 

 

9

3/4-es kabát kapucnival

db

1

1

1

1

1

1

10

Dzseki

db

1

1

1

1

1

1

11

Kistársasági öltöny, szerelve, szürke*

db

1

 

 

 

 

 

12

Kistársasági kosztüm 3 részes, szürke*

db

 

1

 

 

 

 

13

Ünnepi öltöny, szerelve, sötétkék

db

1

 

 

 

 

 

14

Ünnepi kosztüm 3 részes, sötétkék

db

 

1

 

 

 

 

15

Szolgálati pantalló, sötétkék

db

1

1

2

2

1

1

16

10M e. rendészeti gyakorló zubbony, felirattal

db

1

1

1

1

1

1

17

10M e. rendészeti gyakorló nadrág

db

1

1

1

1

1

1

18

Pulóver

db

1

1

2

2

1

1

19

Fehér, hosszú ujjú ing**

db

1

1

1

1

1

1

20

Fehér, rövid ujjú ing**

db

1

1

1

1

1

1

21

Világoskék, hosszú ujjú ing**

db

1

1

2

2

1

1

22

Világoskék, rövid ujjú ing**

db

1

1

2

2

1

1

23

Gyakorló póló

db

2

2

2

2

2

2

24

Selyem nyakkendő fekete*

db

1

1

 

 

 

 

25

Nyakkendő sötétkék

db

1

1

1

1

1

1

26

Nyakkendőtű

db

1

1

1

1

1

1

27

Fekete sál*

db

1

1

 

 

 

 

28

Sötétkék sál

db

1

1

1

1

1

1

29

Kesztyű

pár

1

1

1

1

1

1

30

Zokni

pár

2

2

2

2

2

2

31

Pamut zokni

pár

1

1

2

2

1

1

32

Meleg hosszú alsónadrág

db

1

1

1

1

1

1

33

Félcipő bőrtalpú

pár

1

 

 

 

 

 

34

Ünnepi cipő

pár

 

1

 

 

 

 

35

Szolgálati cipő (unisex)***

pár

1

1

1

1

1

1

36

10M e. rendészeti gyakorló bakancs

pár

1

1

1

1

1

1

37

Nadrágszíj

db

1

1

1

1

1

1

38

Málhaöv

db

1

1

1

1

1

1

39

Hímzett rendfokozati jelzés (váll-lap)

pár

2

2

2

2

2

2

40

Tépőzáras rendfokozati jelzés (hímzett)

db

1

1

1

1

1

1

41

Névtábla

db

2

2

 

 

 

 

42

Igazolványtok sorszámozott szolgálati jelvénnyel

db

1

1

1

1

1

1

43

Tépőzáras azonosító szám (hímzett)

db

2

2

2

2

2

2

44

Szolgálati jelvény réz bőralátéttel

klt

1

1

1

1

1

1

45

10M e. rendészeti gyakorló kabát, felirattal

db

1

1

1

1

1

1

46

Barett sapka, szerelve

db

1

1

1

1

1

1

47

Pólóing (világoskék)

db

2

2

2

2

2

2


Megjegyzés:
* Országos parancsnok és helyettesei, büntetés-végrehajtási szervek vezetői.
** A női állomány részére fehér hosszú-rövid ujjú blúzt, valamint világoskék hosszú-rövid ujjú blúzt is biztosítani lehet.
*** Az állomány részére műanyag talpú félcipőt is biztosítani lehet.

2.    Az állomány részére egységfelszerelésként málhazsákot kell kiadni.
3.    Amennyiben a személyi állomány tagja az 1. pont szerinti táblázat 16., 17., 23., 36. és 45. sorában meghatározott termékkel nem rendelkezik, de rendelkezik a következő termékekkel, az megengedett viselet 2013. december 31-éig. Új felszerelő vagy norma kiegészítésben részesülő nem látható el a következő termékekkel:

 

Megnevezés

Mennyiség

a)

Gyakorló zubbony

1 db

b)

Gyakorló nadrág

1 db

c)

Gyakorló bakancs

1 pár

d)

PC kabát

1 db

5. melléklet a 14/2010. (XII. 31.) BM rendelethez



1.    Alapellátási norma a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hivatásos állománya részére

Normatípus

Egyenruhás állomány

Vegyes ruhás állomány

Normakód

A1

A2

B1

B2

 

Férfi

Női

Férfi

Női

Sorszám

Termék megnevezés

Me.

Menny.

Menny.

Menny.

Menny.

1

Társasági tányérsapka, szerelve, sötétkék

db

 

 

1

 

2

Társasági felöltő, szerelve, sötétkék

db

 

 

1

 

3

Társasági zubbony, szerelve, sötétkék

db

 

 

1

 

4

Társasági pantalló, sötétkék

db

 

 

1

1

5

Fehér ing, hosszú ujjú, vállpántos

db

 

 

1

1

6

Fehér ing, rövid ujjú, vállpántos

db

 

 

1

1

7

Szolgálati nyakkendő

db

 

 

1

1

8

Társasági öv

db

 

 

1

1

9

Szolgálati zokni

pár

 

 

2

2

10

Félcipő normál, bőrtalpú

pár

 

 

1

 

11

Szolgálati bőrkesztyű, fekete

pár

 

 

1

1

12

Karjelvény

db

 

 

2

2

13

Hímzett váll-lap, csillaggal

pár

 

 

1

1

14

Névkitűző

db

 

 

1

1

15

Társasági női kalap, szerelve, sötétkék

db

 

 

 

1

16

Társasági felöltő, szerelve, sötétkék

db

 

 

 

1

17

Társasági kosztümkabát, szerelve, sötétkék

db

 

 

 

1

18

Társasági szoknya, sötétkék

db

 

 

 

1

19

Harisnya

pár

 

 

 

1

20

Félcipő ünnepi, fekete

pár

 

 

 

1

21

Baseball sapka, fekete, emblémázott

db

1

1

 

 

22

Téli sapka (textil állórésszel) fekete

db

1

1

 

 

23

Pulóver

db

1

1

 

 

24

Téli dzseki fekete

db

1

1

 

 

25

Gyakorló zubbony fekete

db

1

1

 

 

26

Gyakorló derekas nadrág fekete

db

1

1

 

 

27

Ru. galléros póló emblémázott

db

1

1

 

 

28

Gyakorló bakancs magasított szárú, fekete

pár

1

1

 

 

29

Derékszíj, fekete

db

1

1

1

1

30

Karjelzés

db

1

1

 

 

31

Szövetsapka (pilotka), sötétkék, szerelve

db

1

1

1

1

32

10M e. rendészeti gyakorló kabát, felirattal

db

1

1

1

1

33

10M e. rendészeti gyakorló zubbony, felirattal

db

1

1

1

1

34

10M e. rendészeti gyakorló nadrág

db

1

1

1

1

35

10M e. rendészeti gyakorló bakancs

pár

1

1

1

1

36

Gyakorló póló

db

1

1

1

1

37

Tépőzáras, rendfokozati jelzés, szerelve

db

1

1

1

1

38

Hímzett váll-lap csillaggal, testületi színnek megfelelő

pár

1

1

 

 

39

Névkitűző (fém, szúrós)

db

1

1

 

 

40

Karjelvény

db

1

1

1

1

41

Polgári ruhapénz

db

1

1

 

 

6. melléklet a 14/2010. (XII. 31.) BM rendelethez



A hivatásos tűzoltóságok hivatásos állományú tagjainak alapellátási, egyenruházati normái
1.    Tábornoki alapellátási, egyenruházati norma a hivatásos tűzoltóságok állománya részére

Sorszám

A cikk megnevezése

Me.

Alapellátás mennyisége

1.

Társasági tányérsapka, szürke, szerelve

db

2

2.

Társasági zubbony szürke, szerelve

db

2

3.

Társasági pantalló, fekete, paszpólozva

db

2

4.

Társasági fehér ing, hosszú ujjú

db

2

5.

Társasági ballonkabát, sötétszürke, szerelve

db

1

6.

Társasági nadrágszíj, fekete

db

2

7.

Ingblúz, rövid ujjú, fehér, övpántos

db

2

8.

Hosszú ujjú ing, fehér, vállpántos

db

2

9.

Rövid ujjú ing, fehér, vállpántos

db

2

10.

Társasági nyakkendő, fekete

db

2

11.

Társasági félcipő, fekete

pár

2

12.

Társasági zokni, fekete

pár

3

13.

Nyaksál, fekete

db

1

14.

Szolgálati kabát, szürke

db

1

15.

Hosszú ujjú, galléros póló, kék, emblémával

db

2

16.

Rövid ujjú, galléros póló, kék, emblémával

db

2

17.

Szolgálati férfi cipő, téli, fekete

pár

1

18.

Szolgálati nyári zokni, fekete

pár

6

19.

Szolgálati baseball sapka, fekete, címerrel

db

2

20.

Szolgálati téli sapka (textil álló résszel), fekete, címerrel

db

1

21.

Téli kesztyű, férfi, fekete, béléses

pár

1

22.

Téli zokni, fekete

pár

2

23.

Szolgálati dzseki melegbéléssel, fekete

db

1

24.

Szolgálati zubbony, fekete

db

2

25.

Szolgálati derekas nadrág, fekete

db

2

26.

Szolgálati melles nadrág, fekete

db

1

27.

Szolgálati rövid nadrág, fekete

db

1

28.

Szolgálati pulóver (aláöltözék), szürke

db

1

29.

Emblémázott rövid ujjú póló

db

3

30.

Szolgálati cipő, nyári, fekete

pár

2

31.

Szolgálati derékszíj, fekete, címerrel

db

2

32.

Tépőzáras sportcipő, fekete

pár

1

33.

Melegítő

db

1

34.

Karjelvény

db

4

35.

Rendfokozati jelzés, társasági

pár

4

36.

Rendfokozati jelzés (fehér inghez és ingblúzhoz)

pár

3

37.

Rendfokozati jelzés, szolgálati

db

5

38.

Társasági vállzsinór

pár

2

39.

Társasági sapkához fonott zsinór

db

2

40.

Társasági sapkarózsa

db

2

41.

Atlétatrikó

db

3

42.

Rövid alsónadrág

db

3

43.

Sportcipő

pár

1

44.

Teniszcipő

pár

1

45.

Sporttrikó

db

1

46.

Sportnadrág

db

1

47.

Málhazsák

db

1



2.    A hivatásos tűzoltóság állománya alapellátási normái

Normatípus

Egyenruhás állomány

Vegyes ruhás állomány

Polgári ruhás állomány

Normakód

E

V

P

 

Férfi, Női

Férfi, Női

Férfi, Női

Sorszám

Termék megnevezés

Me.

Menny.

Menny.

Menny.

1

Férfi társasági tányérsapka, szürke, szerelve

db

1

1

 

2

Férfi társasági zubbony, szürke, szerelve

db

1

1

 

3

Férfi társasági pantalló, fekete, paszpólozva

db

1

1

 

4

Férfi társasági fehér ing, hosszú ujjú

db

2

2

 

5

Férfi társasági ballonkabát, sötétszürke, szerelve

db

1

1

 

6

Férfi hosszú ujjú ing, fehér, vállpántos

db

1

1

 

7

Férfi társasági nyakkendő, fekete

db

1

1

 

8

Férfi társasági félcipő, fekete

pár

1

1

 

9

Férfi társasági zokni, fekete

pár

1

1

 

10

Férfi, szolgálati cipő, téli, fekete

pár

1

1

1

11

Férfi, téli kesztyű, fekete béléses

pár

1

1

1

12

Férfi társasági sapkához fonott zsinór

db

1

1

 

13

Női társasági kalap, szürke, szerelve

db

1

1

 

14

Női társasági kosztümkabát (hosszított) szürke, szerelve

db

1

1

 

15

Női társasági szoknya, fekete

db

1

1

 

16

Női társasági nadrág, fekete, paszpólozva

db

1

1

 

17

Női társasági ballonkabát, sötétszürke, szerelve

db

1

1

 

18

Női társasági selyemblúz, fehér, hosszú ujjú

db

1

1

 

19

Női társasági kendő, fekete

db

1

1

 

20

Női társasági táska, fekete

db

1

1

 

21

Női társasági cipő, fekete

pár

1

1

 

22

Női harisnya (testszínű)

pár

3

3

 

23

Női szolgálati téli cipő, fekete

pár

1

1

1

24

Női téli kesztyű, fekete, béléses

pár

1

1

 

25

Társasági nadrágszíj, fekete

db

1

1

 

26

Ingblúz, rövid ujjú, fehér, övpántos

db

1

1

 

27

Rövid ujjú ing, fehér, vállpántos

db

1

1

 

28

Nyaksál, fekete

db

1

1

 

29

Szolgálati kabát, szürke

db

1

1

 

30

Hosszú ujjú, galléros, póló, kék, emblémával

db

2

1

1

31

Rövid ujjú, galléros, póló, kék, emblémával

db

2

1

1

32

Szolgálati nyári zokni, fekete

pár

3

2

2

33

Szolgálati baseball, sapka, fekete, címerrel

db

1

1

1

34

Szolgálati, téli sapka (textil állórésszel) fekete, címerrel

db

1

1

1

35

Téli zokni fekete

pár

3

2

2

36

Szolgálati dzseki, meleg béléssel, fekete

db

1

1

1

37

Szolgálati zubbony, fekete

db

2

1

1

38

Szolgálati derekas nadrág, fekete

db

2

1

1

39

Szolgálati melles nadrág, fekete

db

2

1

1

40

Szolgálati rövid nadrág, fekete

db

1

1

1

41

Szolgálati pulóver (aláöltözék) szürke

db

2

1

1

42

Emblémázott, rövid ujjú póló

db

3

2

2

43

Szolgálati cipő, nyári, fekete

pár

1

1

1

44

Szolgálati derékszíj, fekete, címerrel

db

1

1

1

45

Tépőzáras sportcipő, fekete

pár

1

1

1

46

Melegítő

db

1

1

1

47

Karjelvény

db

4

4

1

48

Rendfokozati jelzés, társasági

pár

2

2

 

49

Rendfokozati jelzés (fehér inghez és ingblúzhoz)

pár

3

3

 

50

Rendfokozati jelzés, szolgálati

db

5

5

2

51

Társasági vállzsinór

pár

2

2

 

52

Társasági sapkarózsa

db

1

1

 

53

Szövetsapka (pilotka), sötétkék, szerelve*

db

1

1

1

54

10M rendészeti gyakorló dzseki*

db

1

1

1

55

10M rendészeti gyakorló zubbony*

db

1

1

1

56

10M rendészeti gyakorló nadrág*

db

1

1

1

57

10M rendészeti gyakorló bakancs*

pár

1

1

1

58

Gyakorló póló *

db

2

2

2

59

Hímzett tépőzáras rendfokozati jelzés*

db

2

2

2

60

Málhazsák*

db

1

1

1

61

Polgári ruhapénz**

db

 

1

1


Megjegyzés:
E: Egyenruhás férfi és női alapellátási norma
V: Vegyes ruhás férfi és női alapellátási norma
P: Polgári ruhás férfi és női alapellátási norma

* Alap felszerelési ellátmányként csak az új felszerelőknek kell kiadni, 2013. december 31-éig az állomány tagjainak a ruházati utánpótlási ellátmány terhére kell beszereznie.
** A mindenkori ruházati utánpótlási ellátmány összege, melyet a szolgálati viszony kezdetekor egy évre előre kell kifizetni.

3.    Az alábbi normákban szereplő egyenruházatokat a létesítményi tűzoltóságok tagjai, valamint az önkéntes tűzoltók is viselhetik a hivatásos állománykategóriát kifejező jelvény nélkül és eltérő színű rendfokozati jelzéssel.

7. melléklet a 14/2010. (XII. 31.) BM rendelethez


Az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ, valamint a Nemzetközi Oktatási és Polgári Válságkezelési Központ tábornoki ruházati normája.
1.    A tábornoki állomány alapellátási ruházati normája.

Normakód

T1

T2

Normatípus

Férfi

Női

Sorszám

Termék megnevezés

Me.

Mennyiség

Mennyiség

1

Társasági tányérsapka, sötétkék, szerelve

db

2

 

2

Társasági női kalap, sötétkék, szerelve

db

 

2

3

Társasági felöltő, férfi, sötétkék, szerelve

db

1

 

4

Társasági felöltő, női, sötétkék, szerelve

db

 

1

5

Ballonkabát, 4/4-es, sötétkék

db

1

1

6

Társasági öltöny, sötétkék, szerelve

db

2

 

7

Társasági kosztüm, sötétkék, szerelve

db

 

2

8

Nyaksál, sötétkék

db

1

1

9

Szolgálati nyakkendő, sötétkék

db

2

2

10

Szolgálati, nyári zokni, sötétkék

db

2

2

11

Szolgálati bőrkesztyű, fekete

pár

1

1

12

Félcipő, normál bőrtalpú, fekete

pár

1

 

13

Félcipő, ünnepi, fekete

pár

 

1

14

Női csizma fekete

pár

 

1

15

Nadrágszíj fekete

db

1

1

16

Fehér ing, hosszú ujjú, vállpántos

db

2

2

17

Fehér ing, rövid ujjú, vállpántos

db

2

2

18

Váll-lap tábornoki szerelve

pár

4

4

19

Szövött kitüntetési szalagsáv

klt.

2

2

20

Karjelvény

db

2

2

21

Téli pantalló sötétkék

db

1

1

22

Ingblúz hosszú ujjú világoskék

db

2

2

23

Ingblúz rövid ujjú világoskék

db

2

2

24

Szolgálati téli zokni, sötétkék

db

2

2


2.    A tábornoki állomány alapellátási normabesorolása vegyes ruhás norma.

8. melléklet a 14/2010. (XII. 31.) BM rendelethez



Csökkentett alapellátási norma

Szerv megnevezése

Rendőrség

Büntetés-
végrehajtás

Katasztrófa-
védelem

Sorszám

termék megnevezés

Me.

Menny.

Menny.

Menny.

1

Szövetsapka (pilotka), sötétkék, szerelve

db

1

 

 

2

Szolgálati, nyári sapka (baseball)

db

 

 

1

3

Barett sapka

db

 

1

 

4

10M e. rendészeti gyakorló nadrág

db

2

2

2

5

10M e. rendészeti gyakorló zubbony, felirattal

db

1

1

1

6

10M e. rendészeti gyakorló kabát, felirattal

db

1

1

1

7

10M e. rendészeti gyakorló bakancs

pár

1

1

1

8

Gyakorló póló

db

4

 

 

9

Pólóing, világoskék

db

 

4

 

10

Pólóing, fehér

db

 

 

4

11

Szolgálati bőrkesztyű, fekete, férfi. női

pár

1

1

1

12

Szolgálati, téli sapka, szerelve, fekete

db

1

 

 

13

Téli sapka, műszőrmés, szerelve

db

 

1

 

14

Téli sapka, fekete

db

 

 

1

15

Téli ing

db

1

1

1

16

Téli alsó

db

1

1

1

17

Szolgálati, nyári zokni, sötétkék

pár

4

2

2

18

Szolgálati téli zokni, sötétkék

pár

4

2

2

19

Szolgálati derékszíj, fekete

db

1

 

1

20

Málhaöv

db

 

1

 

21

Karjelvény (szervenként eltérő mintázatú)

db

2

2

2

22

Hímzett tépőzáras, rendfokozati jelzés, (testületi színű)

db

2

2

2

23

Szolgálati garbó, sötétkék

db

1

 

 

24

Névkitűző, fém

db

1

 

 

25

Málhazsák

db

1

 

 

26

Szolgálati csapadék ellenvédő kabát

db

1

 

 


2.    A rendőrségi állomány részére egységfelszerelésként 1 db málhazsákot és 1 db jó láthatósági átvetőt kell kiadni

9. melléklet a 14/2010. (XII. 31.) BM rendelethez



A megszűnt határőrség továbbfoglalkoztatott – rendőrségi egyenruházatra át nem szerelt – hivatásos állománya megengedett öltözete

Sorszám

Megnevezés

Vezetői
állomány

Végrehajtó
tiszti
állomány

Végrehajtó
tiszthelyettes
és zászlós
állomány

Irodai tiszti
állomány

Irodai
tiszthelyettesi
és zászlós
állomány

Zenekar

1.

Társasági sapka, szerelve, a női állomány részére: társasági kalap, szerelve

1

1

 

1

 

1

2.

Társasági zubbony, szerelve, a női állomány részére: kosztümkabát, szerelve

1

1

 

1

 

1

3.

Társasági pantalló, a női állomány részére: pantalló vagy szoknya

1

1

 

1

 

1

4.

Női társasági félcipő, fekete

1

1

 

1

 

1

5.

Társasági nadrágszíj

1

1

 

1

 

1

6.

Társasági felöltő

1

 

 

 

 

 

7.

Társasági bőrkesztyű, fekete

1

 

 

 

 

 

8.

Köznapi zubbony (a tábornoki állomány részére)

1

 

 

 

 

 

9.

Tábornoki tölgyfalevél (arany) gallérra/pár (a tábornoki állomány részére)

3

 

 

 

 

 

10.

Szolgálati, nyári dzseki, sötétkék

1

1

1

1

1

 

11.

Szolgálati ing, rövid ujjú, vállpántos, világoskék

1

2

2

1

1

1

12.

Szolgálati, nyári pantalló, sötétkék

1

1

1

1

1

1

13.

Szolgálati nyakkendő, sötétkék

1

1

1

1

1

1

14.

Szolgálati, nyári zokni, sötétkék

1

2

2

1

1

1

15.

Szolgálati, csapadék ellen védő kabát

1

1

1

1

1

 

16.

Szolgálati, csapadék elleni védőnadrág

1

1

1

1

1

 

17.

Szolgálati pulóver, sötétkék

1

1

1

1

1

1

18.

Szolgálati ing, hosszú ujjú, vállpántos, világoskék

1

2

2

1

1

1

19.

Szolgálati, téli zokni, sötétkék

1

2

2

2

2

2

20.

Szolgálati, HŐR, téli kesztyű, fekete

1

1

1

1

1

1

21.

Szolgálati derékszíj, fekete

1

1

1

1

1

1

22.

Rendészeti félcipő, fekete

1

1

1

1

1

1

23.

Szolgálati télikabát, sötétkék

1

1

1

1

1

1

24.

Szolgálati garbó, sötétkék

1

1

1

1

1

1

25.

Szolgálati, HŐR, téli sapka, szerelve, fekete

1

1

1

1

1

1

26.

Szolgálati, téli pantalló, sötétkék

1

1

1

1

1

1

27.

Szolgálati bakancs, fekete

1

1

1

1

1

1

28.

Fehér ing, hosszú ujjú, vállpántos

1

1

1

1

1

1

29.

Fehér ing, rövid ujjú, vállpántos

1

1

1

1

1

2

30.

Málhazsák

1

1

1

1

1

1

31.

Rendészeti nadrág, sötétkék

1

1

1

 

 

 

32.

Bevetési huzatruha, sötétkék

1

2

2

 

 

 

33.

Póló (sötétkék)

1

2

2

 

 

 

34.

Termo alsóruházat

 

1

1

 

 

 

35.

Névkitűző (fém)

1

1

1

1

1

1

10. melléklet a 14/2010. (XII. 31.) BM rendelethez



1.    Alapellátási egyenruházati norma a Rendőrtiszti Főiskola rendőr és katasztrófavédelemi szakos, hivatásos szolgálati jogviszonnyal nem rendelkező hallgatói és a rendészeti szakközépiskolák tanulói állománya részére

Sorszám

Megnevezés

Mennyiségi egység

Mennyiség

1.

Szövetsapka (pilotka), sötétkék, szerelve

db

1

2.

téli sapka

db

1

3.

10M e. rendészeti gyakorló dzseki, felirattal

db

1

4.

10M e. rendészeti gyakorló nadrág

db

2

5.

10M e. rendészeti gyakorló zubbony, felirattal

db

1

6.

Kötött kesztyű

pár

1

7.

10M e. rendészeti gyakorló bakancs

pár

1

8.

Gyakorló póló

db

4

9.

Szolgálati derékszíj, fekete

db

1

10.

Nyári zokni

pár

4

11.

Téli zokni

pár

4

12.

Hímzett tépőzáras rendfokozati jelzés(hallgatói, tanulói kar-lap)

pár

3

13.

Karjelvény

db

3

14.

Esőgallér

db

1

15.

Téli alsó

db

1

16.

Téli ing

db

1


2.    A szakközépiskolák tanulói állománya részére egységfelszerelésként 1 db málhazsákot és 1 db jó láthatósági mellényt kell kiadni.
3.    A Rendőrtiszti Főiskola hallgatói állománya által megengedett öltözetként viselhető egyenruházati termékek

Sorszám

Megnevezés

1.

Nyári sapka

2.

Speciális kabát

3.

Speciális nadrág

4.

Speciális zubbony

5.

Bakancs

6.

Póló

7.

Téli sapka

8.

Pulóver


4.    A rendészeti szakközépiskolák tanulói állománya által megengedett öltözetként viselhető egyenruházati termékek

Sorszám

Megnevezés

1.

Nyári sapka

2.

Téli sapka

3.

Speciális kabát

4.

Speciális nadrág

5.

Speciális zubbony

6.

Bakancs

7.

Póló

11. melléklet a 14/2010. (XII. 31.) BM rendelethez



Az utánpótlási ruházati ellátmány terhére számla ellenében elszámolható egyenruházati és polgári ruházati termékek

I.    FÉRFI RUHÁZATI TERMÉKEK
Felnőtt férfi
1.    szolgálati és gyakorló egyenruházat (kizárólag egyenruházati bolt(ok)ban, BMSK Zrt-nél vásárolt)
2.    társasági öltözet (egyenruházati bolt(ok)ban, vagy a középfokú szakirányító szervvel szerződésben álló gyártótól vásárolt)
3.    hosszú/rövid ujjú ing
4.    hosszú/rövid ujjú póló
5.    mellény
6.    hosszú/rövid ujjú pulóver
7.    kardigán
8.    nyakkendő
9.    hosszú nadrág
10.    rövid nadrág
11.    zokni
12.    lábbeli (félcipő, szandál, csizma, bakancs)
13.    atlétatrikó
14.    alsónadrág
15.    sapka
16.    kalap
17.    sál
18.    kesztyű
19.    öv
20.    táska
21.    télikabát
22.    átmeneti kabát
23.    ballon kabát
24.    öltöny
25.    zakó
26.    hosszú ujjú szabadidő felső
27.    hosszú szárú szabadidő alsó
28.    edzőpóló
29.    sporttrikó
30.    edzőnadrág
31.    sportcipő
A férfi állomány csak férfi ruházattal számolhat el. Az I. pontban meghatározott ruházati termékeket gyűjtőfogalmakként kell értelmezni.

II.    NŐI RUHÁZATI TERMÉKEK
Felnőtt női
1.    szolgálati és gyakorló egyenruházat (kizárólag egyenruházati bolt(ok)ban, BMSK Zrt-nél vásárolt)
2.    társasági öltözet (egyenruházati bolt(ok)ban, vagy a középfokú szakirányító szervvel szerződésben álló gyártótól vásárolt)
3.    hosszú/rövid ujjú blúz
4.    hosszú/rövid ujjú póló
5.    mellény
6.    hosszú/rövid ujjú pulóver
7.    kardigán
8.    hosszú nadrág
9.    rövid nadrág
10.    halásznadrág
11.    szoknya
12.    zokni
13.    harisnya/harisnyanadrág
14.    lábbeli (félcipő, szandál, csizma, bakancs)
15.    kombiné, kombi dressz, trikó
16.    melltartó (sport melltartó)
17.    alsó
18.    sapka
19.    kalap
20.    sál
21.    kendő
22.    kesztyű
23.    öv
24.    táska
25.    télikabát
26.    átmeneti kabát
27.    ballon kabát
28.    kosztüm (nadrágkosztüm is)
29.    blézer
30.    hosszú ujjú szabadidő felső
31.    hosszú szárú szabadidő alsó
32.    edzőpóló
33.    sporttrikó
34.    edzőnadrág
35.    sportcipő
A női állomány csak női ruházattal számolhat el. A II. pontban meghatározott ruházati termékeket gyűjtőfogalmakként kell értelmezni.
1

A rendeletet a 71/2011. (XII. 31.) BM rendelet 59. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2012. január 1. napjával.

2

Az 58. § (2) bekezdését a (3) bekezdés hatályon kívül helyezte, újonnan a 36/2011. (X. 19.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

3

Az 58. § (3) bekezdését a 36/2011. (X. 19.) BM rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte.

4

Az 59. §-t a 36/2011. (X. 19.) BM rendelet 2. §-a iktatta be. [Az 59. §-t az 58. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2012. október 2. napjával.]

5

A 60. §-t a 36/2011. (X. 19.) BM rendelet 2. §-a iktatta be. [A 60. §-t az 58. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2012. október 2. napjával.]

6

A 61. §-t a 36/2011. (X. 19.) BM rendelet 2. §-a iktatta be. [A 61. §-t az 58. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2012. október 2. napjával.]

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére