BÜ BH 2010/143
BÜ BH 2010/143
2010.06.01.
Rablás valósul meg, ha az elkövető a sértett értékének megszerzése érdekében közvetlenül magára az elvenni kívánt dologra úgy fejt ki erőszakot, hogy a támadó magatartás (ellökés, rángatás, földre esett sértett vonszolása) következtében az erőszak a dologról áttevődik a sértett személyére és ezáltal a dolog elvételét megakadályozni akaró sértett ellenállását megtöri [Btk. 13. §, 321. §]1
Az elsőfokú bíróság a 2006. április 19. napján kihirdetett ítéletével az ügy I., II. és III. r. terheltjét többrendbeli üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében találta bűnösnek. Ezen túlmenően a II. r. terhelt bűnösségét bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében és kábítószerfüggő személy által csekély mennyiségű kábítószerrel visszaélés vétségében, a III. r. terhelt büntetőjogi felelősségét pedig garázdaság vétségében is megállapította.
Ezért halmazati büntetésül
– az I. r. terheltet 3 évi börtönbüntetésre és a közügyektől 3 évi eltiltásra;
– a II. r. terheltet, mint visszaesőt, a vagyon elleni bűncselekmények esetében, mint különös visszaesőt 4 évi börtönbüntetésre és a közügyektől 4 évi eltiltásra;
– a III. r. terheltet, mint többszörös visszaesőt 5 év 6 hónapi fegyházbüntetésre és a közügyektől 6 évi eltiltásra
ítélte.
Az I. r. terhelt terhére bejelentett, a II. és a III. r. terhelt esetében pedig kétirányú fellebbezés alapján eljárva az ítélőtábla, mint másodfokú bíróság a 2007. február 15. napján meghozott és jogerős ítéletével az elsőfokú határozatot – az I., II. és III. r. terhelt tekintetében – megváltoztatta és a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének értékelt cselekmények közül többet rablás bűntettének minősített. Egyéb jogi minősítést érintő változtatások mellett a büntetéseket a következők szerint súlyosította:
az I. r. terhelt esetében 6 évi fegyházbüntetésre és 6 évi közügyektől eltiltásra;
– a II. rendű terhelt esetében 7 évi fegyházbüntetésre és 7 évi közügyektől eltiltásra;
– a III. r. terhelt esetében 8 évi fegyházbüntetésre és 8 évi közügyektől eltiltásra
súlyosította; s megállapította, hogy a II. r. terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.
Egyebekben – az I., II. és III. r. terhelt tekintetében – az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
Az elsőfokú ítélettel megállapított tényállás, felülvizsgálati indítványokkal támadott 1., 3., 6., 8. és 9. pontja alatti – az 1., 8. és 9. pontok esetében a másodfokú bíróság által kiegészített – részének lényege a következő.
A II. r. terheltet a helyi bíróság a 2002. január 24. napján jogerős ítéletével lopás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt főbüntetésként 2 évi börtönbüntetésre ítélte. E büntetés letöltéséből a II. r. terhelt feltételes kedvezménnyel – 2003. december 17. napján – szabadult azzal, hogy a kitöltés időpontja 2004. június 13.
A helyi bíróság 1997. május 20. napján jogerős ítéletével összbüntetésbe foglalta a III. r. terhelttel – mint visszaesővel – szemben kiszabott büntetéseket; az így megállapított büntetésből a III. r. terhelt 2001. február 23. napján szabadult.
2001. év végén, 2002. év elején az I-VI. r. terhelt közösen eltervezte, hogy bűncselekmények elkövetésével szereznek pénzt; oly módon hogy különböző bankokban megfigyelik a nagyobb pénzösszeget felvevő személyeket, követik őket és a táskájuk elvételével a náluk lévő pénzt megszerzik.
Az I-V. r. terheltek elhatározták, hogy a különböző bankoknál olyan személyeket – általában nőket – választanak ki, akik fizikai ellenállásra kevésbé képesek. Megállapodtak abban, hogy a kiszemelteket a pénz elvétele érdekében nem bántalmazzák, de ha egyetlen rántással nem sikerül a táskájukat elvenni, akkor azt addig rángatják, amíg a sértett ellenállását legyőzve a táskához hozzájutnak. Számoltak azzal is, hogy e cselekmények végrehajtása során a sértetteknek sérülést is okozhatnak.
A végrehajtásban
– II. r. terhelt végezte – a bankban – a sértettek közvetlen megfigyelését;
– a III. a IV. és az V. r. terhelt (valamint további, ismeretlenül maradt társaik) kint várakoztak, feladatuk volt a figyelés, a menekülés segítése, a II. r. terhelt telefonon történt jelzésére a sértett követése és a pénz elvétele;
– a pénz elvételét követően a menekülést járművel – egy esetet kivéve – az I. r. terhelt biztosította.
A tényállás 1. pontja:
2001. december 3. napján délelőtt a II. r. terhelt egy OTP bankfiókban – miközben társai járművekkel kint várakoztak – megfigyelte, hogy H. I.-né sértett nagyobb pénzösszeg felvételére készül. Ezt telefonon elmondta társainak; majd a helyszínről eltávozott azzal, hogy a társaival a megbeszélt helyen találkozik.
A bankból kijövő sértett az autója felé tartott, amikor azt érezte, hogy jobb vállán lévő táskáját a fülénél fogva valaki húzza. A sértett ellenállt, táskáját magához szorította és annak fülét is erősen tartotta. Erre az (eljárás során ismeretlen maradt) elkövető hirtelen, egy nagy rántással letépte a táska fülét a sértett válláról. A sértett a rántástól földre esett, de a táskát még nem engedte el; segítségért kiabált. Az (ismeretlen) elkövető egy újabb rántással a sértett kezéből kitépte a táskát; és az V. r. terhelt által vezetett, addig közelben parkoló motorkerékpáron elmenekült.
A cselekménnyel okozott kár 1 031 401 forint, ami nem térült meg. A sértett – a cselekmény következtében – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Hozzátartozik e tényálláshoz az a megállapítás is, melyet az elsőfokú ítélet indokolása tartalmaz a következők szerint:
Az elkövetés helyszínén legalább 3 fő volt jelen.
A II. r. terhelt a bankban a sértettet figyelte meg, az V. r. terhelt pedig a motorral való menekülésben nyújtott segítséget.
A bűncselekmény tettese és esetlegesen más segítője ismeretlen maradt.
A tényállás 3. pontja:
2002. május 30. napján délben az I., a II. és a III. r. terhelt megfigyelte, hogy Sz. Z.-né sértett egy kerületi OTP bankfiókban nagyobb pénzösszeget vesz fel; majd gépkocsin és motorkerékpáron követték a sértett kocsiját.
Amikor a sértett a kocsijából kiszállt a III. r. terhelt megragadta a válltáskája szíját, és azt – a táska megszerzése végett – nagy erővel megrántotta. A rántástól a sértett földre zuhant, de táskáját nem engedte el. Ekkor a III. r. terhelt a sértettet a táska szíjánál fogva addig húzta a földön, amíg a táskát meg nem szerezte; majd az I. r. terhelt által vezetett, addig közelben parkoló motorkerékpárral elmenekült.
A sértett táskájában 215 000 forint (valamint mobiltelefon, személyi igazolvány, jogosítvány, TB kártya, bankkártya, szemüveg és különböző kulcs) volt. A sértett – a cselekmény következtében – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A tényállás 6. pontja:
2002. augusztus 1. napján az I., a II. és a III. r. r. terhelt (valamint ismeretlen társuk) megfigyelték, hogy B.-né B. I. sértett egy bankban nagyobb – 2 100 000 forint – összegű pénzt vesz fel.
Ezt követően – a pénz megszerzése végett – a sértettet, személygépkocsin és motorkerékpáron a szomszéd településig követték. Amikor a sértett gépkocsijából kiszállt a III. r. terhelt hozzálépett és táskáját a szíjánál megragadva megpróbálta elvenni. A sértett az erős rántástól földre esett; mire őt a III. r. terhelt maga után vonszolva, addig rángatta a táskát, míg sikerült azt megszereznie; majd a III. r. terhelt az I. r. terhelt által vezetett motorkerékpáron elmenekült.
A sértett táskájában 2 103 000 forint (valamint pénztárca, különböző kulcs, személyi igazolvány, adókártya, TB kártya, lakcímnyilvántartó kártya, egészségügyi könyv) volt; az anyagi kár nem térült meg. A sértett – a cselekmény következtében – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A tényállás 8. pontja:
2002. augusztus 23. napján reggel az I., a II., és a III. r. terhelt – ismeretlen társaikkal együtt – megfigyelték, hogy A. K. sértett É.-n egy K&H bankfiókban pénzt vesz fel; majd gépkocsin és motorkerékpáron a sértettet lakásáig követték.
Amikor a sértett gépkocsijából kiszállt, a bal kezében levő övtáskáját a III. r. terhelt megragadta és erősen, úgy megrántotta, hogy e sértett földre esett; azonban a táskát és annak pántját nem engedte el. Erre a III. r. terhelt mintegy 2 méteren keresztül maga után vonszolta a földön lévő sértettet; majd miután sikerült a sértett kezéből a táskát kitépnie, az I. r. terhelt által vezetett motorkerékpáron elmenekült.
A sértett övtáskájában 204 000 forint (valamint egy pár aranyfülbevaló, személyi igazolvány, vezetői engedély, lakcímnyilvántartó kártya, devizaazonosító kártya) volt. A kár nem térült meg. A sértett – a cselekmény következtében – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A tényállás 9. pontja:
2002. szeptember 18-án délelőtt az I., a II. és a III. r. terhelt motorkerékpáron és gépkocsin követte D. O.-t és D. O.-nét egy kerületi banktól a sértettek lakásáig, annak reményében hogy tőlük – táskaelvétel útján – megszerzik a bankban felvett pénzt.
Amikor a sértettek a gépkocsijukból kiszálltak, a III. r. terhelt nekiszaladt D. O. sértettnek, megfogta az annak vállán lévő táska szíját és húzta maga után. A sértett a táskát nem engedte el, abba belekapaszkodott, mire a III. r. terhelt megpróbálta úgy ellökni, hogy a táska nála maradjon. Ennek során a sértett és a III. r. terhelt összekapaszkodtak, próbálták egymást ellökni; a sértett a III. r. terhelt lábát is megrúgta.
D. O.-né védeni próbálta a férjét, mire a III. r. terhelt a földre lökte. A III. r. terhelt D. O.-t is ellökte, aki szintén földre esett, s ekkor szakadt el a táska szíja. Ezt követően a III. r. terhelt a megszerzett táskával az I. r. terhelt által vezetett, addig közelben várakozó motorkerékpáron elmenekült. A cselekménynél a helyszínen jelen volt az I. és a III. r. terhelt is.
A táska és a benne lévő dolgok értéke összesen mintegy 30 000 forint, ami nem térült meg (a táskában forgalmi, vezetői engedély, bankkártya és supershop kártya is volt).
Az elsőfokú bíróság jogi értékelése szerint az I-III. r. terheltnek a tényállás 3., 8. és 9. pontja szerinti, valamint a II. r. terheltnek a tényállás 1. pontja szerinti magatartása a váddal egyezően (továbbá az I-III. r. terheltnek a tényállás 4. pontja szerinti magatartása a vádtól eltérően) dolog elleni erőszakkal elkövetett lopásnak minősül. Álláspontja szerint ugyanis ezekben az esetekben alkalmazott erőszak dolog ellen irányult és a dolog megszerzése következtében annyiban tevődött át a személyre, hogy a sértett a táska megrántása következtében egyensúlyát veszítve földre került.
Az elsőfokú bíróság a tényállás 6. pontja szerinti cselekményt jogilag nem értékelte.
A másodfokú bíróság ezzel szemben a tényállás 1., 3., 8. és 9. pontja szerinti, lopásként értékelt, valamint a tényállás 6. pontja szerinti cselekmény mindegyikét csoportosan elkövetett rablásnak (míg a tényállás 4. pontjában írt, lopásként értékelt magatartást, változtatás nélkül lopásként) minősítette.
A másodfokú bíróság az általa rablásként értékelt cselekmények kapcsán kifejtette, hogy ezekben az esetekben a dolog elvételére oly módon került sor, hogy a dolgot birtokló, annak elvételét megakadályozni szándékozó sértetteket az elkövető bántalmazta, mert a földre került sértetteket a földön addig húzta, ameddig azok a dolgot el nem engedték. Volt, aki közülük 8 napon belül gyógyuló sérülést is szenvedett.
Ezáltal a sértettek ellökésével, vonszolásával nemcsak a dolog ellen irányuló, hanem az annak megszerzése érdekében a személy ellenállását leküzdő, testi sértést is okozó erőszak kifejtésére került sor.
A tényállás alapján már a dolog elvételére irányuló előzetes megállapodás is kiterjedt az ellenálló, táskáját fogó sértettel szembeni, akár 8 napon belül gyógyuló sérülést eredményező erőszak alkalmazására. Az erőszak mértékét pedig mindig a konkrét sértett viszonylatában kell vizsgálni. Jelen ügyben a kiválasztott sértettek, nemük és koruk miatt kisebb ellenállásra voltak képesek, a velük szemben alkalmazott erőszak pedig – az okozott 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel – alkalmas volt ellenállásuk megtörésére, ezért rablás valósult meg.
A másodfokú bíróság jogerős ügydöntő határozatával szemben az I. r. terhelt védője, a II. r. terhelt és védője, valamint a III. r. terhelt és védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt – egyaránt a Be. 416. § (1) bekezdésének b) pontját megjelölve – a rablásként értékelt cselekmények minősítése miatt, s enyhébb büntetés kiszabása érdekében.
Az I. r. terhelt védőjének indítványa szerint nem bizonyítható, hogy a terheltek szándékegysége rablásra irányult, a terheltek kizárólag lopás elkövetésében állapodtak meg; a bizonyítási eljárás során nem merült fel adat arra, hogy az erőszak a sértettek személye ellen irányult, a sértettek a táska elvétele miatt szenvedtek sérüléseket. Ehhez képest a (bűnsegédi magatartást kifejtő) I. r. terhelt szándékán túlmenő és szándékegység hiányában terhére nem róható az, ha a tettesi magatartás rablást valósított meg.
A II. r. terhelt védőjének indítványa lényegében ezzel egyező érvekkel kifogásolta a bűnsegédi magatartást kifejtő II. r. terhelt esetében a cselekmények rablásként értékelését. Emellett bírói gyakorlatra hivatkozva utalt arra is, hogy az eltulajdonítani szándékolt dolog fizikai akadály leküzdésével történő megszerzése a dolog elleni erőszak körébe tartozik.
A II. r. terhelt felülvizsgálati indítványának lényege szerint a rablás nem tényállásszerű, azt nem követte el, a társaitól sokkal távolabb volt, s közte és társai között nem volt megállapodás bűncselekmények elkövetésére.
A III. r. terhelt védőjének indítványa szerint az irányadó tényállás 3., 6., 8. és 9. pontjában írt magatartások alapján
– nem bizonyított a bűncselekmények elkövetésében való előzetes megállapodás megtörténte;
– a III. r. terhelt személy elleni erőszakot nem alkalmazott, ilyet a sértettek és tanúk vallomása sem tartalmaz;
– a III. r. terhelt a táska szíjának elszakadása után a helyszínről elmenekült.
Ehhez képest a III. r. terhelt a dolog megszerzése érdekében fejtett ki erőszakot, amely a lopás körében maradt, személyre csak közvetett, áttételes módon hatott.
A III. r. terhelt indítványa – lényegét tekintve – a cselekmények rablásként és csoportos rablásként értékelését kifogásolta. Álláspontja szerint a lopásokat egyedül követte el, függetlenül társaitól, akik elkövetőként abban nem vettek részt. Társaival lopások elkövetését határozta el, az ő szerepe a táska elvétele volt, a figyelő és menekülést biztosító társai viszont nem tehettek arról, ha esetleg az elvétel akadályba ütközik.
A Legfőbb Ügyészség nyilatkozatában
– az I. r. terhelt védője, a II. r. terhelt, és a III. r. terhelt védője indítványát részben alaptalannak, részben törvényben kizártnak;
– a III. r. terhelt indítványát alaptalannak;
– a II. r. terhelt védője indítványát pedig törvényben kizártnak
tartotta és a megtámadott határozat hatályban tartását, illetve a II. r. terhelt védője indítványának elutasítását indítványozta.
A Legfőbb Ügyészség szerint kizárt a felülvizsgálat az olyan indítványok alapján, amelyek vitatják a terheltek közötti előzetes megállapodás tényét és tartalmát; illetve a tényállásban foglaltak megalapozottságát.
A Legfőbb Ügyészség szerint a tényállás 1., 3., 6., 8. és 9. pontjában az alkalmazott erőszak – bár valóban csak a dolgon keresztül hatott a sértettekre – egyértelműen a dolog elvételét megakadályozni kívánó és azt átmenetileg ténylegesen meg is akadályozó sértettek fizikai ellenállásának megtörését célozta. Nem a vagyontárgyat védő dolog, hanem az azt védő személy ellen irányult, az ő ellenállása leküzdését célozta. A kiszemelt sértettek fizikai ellenállásra kevésbé voltak képesek, így a velük szemben alkalmazott erőszak, földön rángatás, vonszolás alkalmas volt az ellenállásuk megtörésére, így elérte a rabláshoz megkívánt mértéket.
A bűncselekmények tettese és részesei egyaránt tisztában voltak azzal, hogy a vagyontárgy megszerzése érdekében – szükség esetén – személy elleni erőszak alkalmazására is sor kerülhet; így a szándékegység fennállt. A 2/2000 BJE számú jogegységi határozat alapján, ha három vagy több személy a helyszínen vagy annak közelében valamely elkövetői magatartást tanúsít, akkor a bűncselekmény csoportosan elkövetett, s nincs jelentősége annak, hogy a sértett az elkövető bármelyikének jelenlétét, vagy bűncselekményben való részvételét észleli-e.
Jelen ügyben pedig az irányadó tényállás – felülvizsgálati indítványokkal támadott részeiben foglaltak – alapján mindezen ismérv megvalósult.
A Legfelsőbb Bíróság az ügyben a Be. 420. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott; melyen az I., a II. és III. r. terhelt és védőjük a felülvizsgálati indítványt fenntartva, azzal – az ügyész pedig az írásbeli nyilatkozatával – egyező tartalommal szólalt fel. Az ügyész hivatkozva a BH 2006/278. számú eseti és EBH 2005/1199. számú elvi határozatra, kifejtette azt is, hogy a tényállás ítélőtábla általi kiegészítése nem sértette a vádelvet, mivel a kiegészítés csak az elkövetés módját érintette.
A felülvizsgálati indítványok nem alaposak.
A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, kizárólag a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében megjelölt anyagi és eljárásjogi okokra hivatkozással vehető igénybe. A felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.
A Be. 423. §-a (1) bekezdése alapján felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban – jelen ügyben a másodfokú bíróság általi kiegészítésekkel – megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható. Ez azt jelenti, hogy nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének, s ezen keresztül a bűnösség kérdésének, valamint a – minősítéssel kapcsolatos, vagy más büntető anyagi jogi szabály sérelme nélkül – kiszabott büntetés mértékének vitatására.
Ehhez képest – amint azt a Legfőbb Ügyészség is kifejtette – törvényben kizárt a felülvizsgálat az indítványok azon részét illetően, melyek a terheltek közötti előzetes megállapodás tényét és tartalmát vitatják, illetve az irányadó tényállásban foglaltak megalapozottságát kérdőjelezik meg.
Az (egyaránt a cselekmények jogi minősítését támadó) indítványok ezen túlmenő részei vonatkozásában pedig, a már kifejtettek alapján, nem annak van jelentősége, hogy az elsőfokú bíróság miként minősítette az egyes cselekményeket, hanem annak hogy az első- és másodfokú bíróság határozatainak büntetőjogi megítélés szempontjából jelentős ténymegállapításai alapján törvényes-e a cselekmények (jogerős határozat szerinti) minősítése, illetve ehhez képest a kiszabott büntetés.
A Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján felülvizsgálatnak akkor van helye, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak, illetőleg a büntetés végrehajtását a Btk. 90. §-ában foglalt kizáró ok ellenére függesztették fel.
Ebből következően az esetlegesen hibás minősítés nem önmagában, hanem csak akkor képezi felülvizsgálat alapját, ha a helyes minősítéshez képest a kiszabott büntetés (alkalmazott intézkedés, illetőleg a büntetés végrehajtásának felfüggesztése) törvénysértő.
Helyes minősítés esetén is van helye felülvizsgálatnak, ha a kiszabott büntetés (alkalmazott intézkedés), illetőleg a büntetés végrehajtásának felfüggesztése önmagában a büntető anyagi jog (más) szabályát sérti.
Ha azonban a minősítés törvényes és az annak alapján kiszabott büntetés (alkalmazott intézkedés) is megfelel a büntető anyagi jog szabályainak (illetve a büntetés végrehajtásának felfüggesztése sem ütközik a Btk. 90. §-ába), akkor – a Btk. 416. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti okból – nincs lehetőség a jogerős határozat megváltoztatására. Jelen ügyben pedig erről van szó.
A Btk. 321. § (1) bekezdése alapján rablást követ el, aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot, avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz.
Az irányadó tényállás 1., 3., 6. és 8. pont alatti része egyértelműen rögzíti, hogy az adott sértettet támadó személy a sértett által fogott táskát megragadta, megrántotta, amitől a sértett földre esett, s az elkövető a táskát addig rángatta, a sértettet addig vonszolta, amíg a táskát sikerült elvennie, s ezáltal a sértettnek 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott.
Az irányadó tényállás 9. pontja ugyan nem tartalmazza, hogy a sértett sérülést szenvedett, azonban egyértelműen rögzíti, hogy a sértett táskáját megragadó támadó a sértettet megpróbálta ellökni, mire egymással dulakodni kezdtek, eközben a támadó a táskáját fogó sértettet megrúgta, majd őt és feleségét is földre lökte, és a sértett földre esése közben leszakadt táskát megszerezte.
Mindezek alapján az ítélőtábla – szemben az elsőfokú bíróság álláspontjával – helyesen következtetett arra, hogy a sértettet támadó
– ismeretlen elkövetőnek a tényállás 1. pontja,
– III. rendű terheltnek pedig a tényállás 3. 6., 8. és 9. pontja
alatti magatartása rablást valósított meg.
Az ítélőtábla helyes érvekkel fejtette ki, hogy ezekben az esetekben a támadó által a dolog elvétele végett alkalmazott erőszak nem csupán a dolog ellen irányult, nem merült ki a dolog megragadásában, hanem egyben az elvételt megakadályozni próbáló sértett ellenállásának leküzdését célozta. A sértett testi épségét nem csupán az elvenni szándékolt dolgon keresztül, áttételesen, hanem egyidejűleg közvetlenül támadta. Erre a táskák rángatásán túlmenő, a sértett – sérülést is eredményező – vonszolása, míg a tényállás 9. pontja szerinti dulakodás, sértett megrúgása nyilvánvaló és egyértelmű következtetési alapot ad.
Nem tévedett az ítélőtábla akkor sem, amikor – értelemszerűen az irányadó tényállás 1., 3., 6., és 8. pontja szerinti cselekmény kapcsán – a sértettek gyengébb nemhez tartozó mivoltára figyelemmel a velük szemben alkalmazott erőszakot akaratot megtörő, lenyűgöző erejűként értékelte. E tekintetben az irányadó tényállás 9. pontja szerinti cselekmény kapcsán pedig nyilvánvalóan annak van jelentősége, hogy a sértettet az elkövető kétség kívül közvetlenül testileg is bántalmazta, megrúgta.
A Btk. 137. § 13. pontja alapján csoportosan követik el a bűncselekményt, ha az elkövetésben legalább három személy vesz részt. A 2/2000. BJE számú jogegységi határozat alapján ekként minősül, ha három, vagy több személy a bűncselekmény helyszínén vagy annak közelében tettesként (társtettesként), illetve – a tettes (társtettes) mellett – részesként: bűnsegédként vagy önállóan nem értékelhető bűnsegédi magatartást is kifejtő felbujtóként vesz részt a bűncselekmény elkövetésében. A csoportos elkövetés megállapítása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a sértett vagy sértettek az elkövetők bármelyikének jelenlétét vagy a bűncselekmény elkövetésében való részvételét észlelik-e.
A tényállás – felülvizsgálati indítványokkal támadott részeiben foglaltak – alapján kétségtelen, hogy minden alkalommal legalább három elkövető volt jelen a rablások helyszínén, és a kölcsönös megállapodás szerinti tevékenységet fejtette ki. Ehhez képest az ítélőtábla helyesen minősítette a rablásokat csoportosan elkövetettnek, melyben a III. r. terhelt – támadó magatartása miatt – tettesként, míg a helyszínen lévő I. és II. r. terhelt bűnsegédként vett részt.
A Btk. 137. § 7. pontja alapján bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérlik, de nem jön létre bűnszervezet.
Az irányadó tényállás összefoglaló része egyértelműen rögzíti – egyébként nem csupán az I-III., hanem az I-VI. rendű terhelt személyére vonatkozóan is – a bűncselekmények elkövetésének eltervezését, és ezen túlmenően az I-V. rendű terhelt közötti kölcsönös megállapodás tényét, annak a végrehajtás konkrét részleteire kiterjedő tartalmát.
Ennek alapján – szemben az indítványokban foglaltakkal – kétségtelen, hogy az I-III. r. terhelt egyaránt tisztában volt azzal, hogy a dolog elvétele végett akár személy ellen irányuló erőszak alkalmazására is sor kerülhet. Ehhez képest közöttük szándékegység volt a rablás végrehajtása érdekében.
Az egyes rablási cselekmények érték szerinti minősülése – az irányadó tényállásban foglaltak alapján – ugyancsak megfelel a törvénynek.
Ehhez képest az ítélőtábla helyes jogi következtetés vont arra, hogy az irányadó tényállás
– 3., 6. pontja szerinti magatartásával az I. és a II. r. terhelt bűnsegédként, míg a III. r. terhelt tettesként a jelentős értékre, bűnszövetségben, csoportosan elkövetett rablás bűntettét;
– 8. és 9. pontja szerinti magatartásával az I. és a II. r. terhelt bűnsegédként, míg a III. r. terhelt tettesként a bűnszövetségben, csoportosan elkövetett rablás bűntettét;
– 1. pontja szerinti magatartásával a II. r. terhelt bűnsegédként a bűnszövetségben, csoportosan elkövetett rablás bűntettét
valósította meg.
Mindezen túlmenően a Legfelsőbb Bíróság – figyelemmel a Legfőbb Ügyészség képviselőjének felszólalásában foglaltakra is – a következőkre mutat rá.
A másodfokú bíróság a tényállás 3. és 6. pontjában foglaltakat nem egészítette ki, az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást irányadónak elfogadta.
Az iratokból megállapítható, hogy e két tényállási pont a vádirat 2. és 5. pontjában foglaltakkal egyezően rögzíti az I., a II. és a III. r. terhelt magatartását.
Az iratokból megállapítható, hogy az irányadó tényállás (másodfokú bíróság által kiegészített)
– 1. pontja alapját képező a vádirat tényállása szerint az elkövető „a sértett vállán lévő táskát letépte, a rántástól a sértett földre esett"; „az eltulajdonított pénzösszeg 1 031 000 Ft"; „a sértett 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett";
– 8. pontja alapját képező vádirat 7. pontjának tényállása szerint az elkövető „a sértett kezéből a táskát kirántotta"; „a táskában lévő pénzösszeg 204 000 forint volt"; „a sértett a cselekmény során elesett és 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett";
– 9. pontja alapját képező vádirat 8. pontjának tényállása szerint az elkövető „a sértett táskáját szíjánál fogva letépte"; „az elvett dolgok értéke összesen 30 000 forint”.
Ehhez képest az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy az irányadó tényállás
– 3. és 6. pontja szerinti cselekmények már a vád szerint is kétség kívül alapot adtak a rablás megállapítására, de azokat jogilag nem, illetve helytelenül lopásként értékelte;
– 1. és 8. pontja szerinti cselekmények vád szerinti (és az általa is megállapított) tényállása tartalmazta, hogy a sértett a dolog elvétele során alkalmazott erőszak következtében sérülést szenvedett, ami ugyancsak alapot ad rablás megállapítására.
Következésképpen, amikor az ítélőtábla a – felülvizsgálati indítványokkal támadott – minősítést megváltoztatta törvényesen járt el, s az irányadó tényállás 3. és 6. pontja szerinti cselekmények esetében nyilvánvalóan, míg az 1. és 8. pont szerinti cselekmények esetében csupán az elkövetési mód pontosítására vonatkozó kiegészítések folytán, nem terjeszkedett túl a vád ténybeli keretein.
Az irányadó tényállás 9. pontja szerinti cselekmény kapcsán az ítélőtábla ugyancsak több körülménnyel egészítette ki a tényállást. A Legfelsőbb Bíróságot – a már kifejtettek alapján – e tekintetben is köti a Be. 423. § (1) bekezdése. E tényállási pontra is vonatkoznak a tényállás egyes pontjait bevezető, összefoglaló megállapítások.
Mindazonáltal rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy a jogerősen kiszabott büntetés valamely, avagy valamennyi rablási cselekmény lopásként értékelése esetén sem válna – egyik terhelt esetében sem – törvénysértővé, figyelemmel a halmazatra, illetve arra, hogy ezáltal értelemszerűen a bűnösség köre nem szűkülne, csupán a jogi minősítés enyhülne.
Az esetleges hibás minősítés pedig – a már kifejtettek alapján – önmagában nem ad alapot a megtámadott határozat Be. 416. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti okból történő megváltoztatására.
Ekként a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványoknak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat – az I., a II. és a III. r. terhelt tekintetében – a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Legf Bír. Bfv. III. 406/2007.)
1
A Legfelsőbb Bíróság a BH 1990/292. sz. alatt közzétett eseti döntésben kifejtetteket nem tartja fenn.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás