• Tartalom

2010. évi CXLV. törvény

2010. évi CXLV. törvény

a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról1

2010.12.12.

1. § A sportról szóló 2004. évi I. törvény 62. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A „Nemzet Sportolója” cím elnyerésének részletes feltételeit és az életjáradék mértékét a Kormány rendeletben állapítja meg azzal, hogy a Kormány a § (1) bekezdésében foglalt tizenkét fős szabálytól – indokolt esetben, a miniszter javaslatára – egyedi döntésével a jogosultak körének bővítése céljából eltérhet. Annak, aki a „Nemzet Sportolója” címmel járó életjáradékban részesül, olimpiai járadék nem folyósítható.”

2. § E törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2010. december 6-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2010. december 11. A törvényt a 2012: LXXVI. törvény 9. § (2) bekezdés 50. pontja hatályon kívül helyezte 2012. június 27. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező törvény 1. §-át.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére