• Tartalom

BÜ BH 2010/145

BÜ BH 2010/145

2010.06.01.
A pótmagánvádló vádindítványát elutasító jogerős végzés nem ügydöntő határozat, ezért az sem perújítási indítvánnyal, sem felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható [Be. 257. §].
Az ítélőtábla a 2009. április 30. napján meghozott végzésével a pótmagánvádló által – a megyei bíróság, illetve az ítélőtábla 2009. január 9. napján jogerős végzése ellen – benyújtott perújítási indítványt, mint alaptalant elutasította.
A perújítási indítvánnyal támadott jogerős határozat a pótmagánvádló vádindítványát a Be. 231. § (2) bekezdése alapján elutasította.
Az ítélőtábla végzésének lényege szerint a Be. 408. § (1) bekezdése értelmében a pótmagánvádló vádindítványát elutasító határozat ellen perújításnak – eljárásjogi okból – nincs helye, mivel az nem ügydöntő.
A végzés ellen a pótmagánvádló jelentett be fellebbezést hatályon kívül helyezés érdekében.
Indokai szerint vádindítványának elutasítása egyoldalú, törvénysértő, s ezáltal alkotmányos jogai sérültek. Az eljárás során panaszait a hatóságok, valamint az általa becsatolt hangfelvételeket a bíróságok figyelmen kívül hagyták. Nem vizsgálták az ügyben eljárt hatóságok egyes tagjainak az üggyel való személyes érintettségét; elfogultsági kifogásának elutasítása pedig jogsértő volt. Álláspontja szerint a vádindítványa szerinti cselekmény a hivatali visszaélés bűntette megállapítására alkalmas.
Sérelmezte továbbá, hogy a perújítási indítványát ekként bírálta az ítélőtábla, holott tartalma szerint felülvizsgálati indítványként is értelmezhető lett volna.
A pótmagánvádló fellebbezése nem alapos.
Az ítélőtábla a pótmagánvádló perújítási indítványát mindenben helytálló jogi indokok alapján, törvényesen utasította el.
A Be. 408. § (1) és (6) bekezdése alapján perújítási indítvánnyal támadható határozat a bíróság cselekményt elbíráló jogerős ítélete és tárgyalás mellőzésével hozott jogerős végzése, valamint az eljárást megszüntető jogerős végzése. Az ilyen – a Be. XIII. Fejezetének II. Címe (Be. 329-332. §), illetve a Be. 544. §-a szerinti – határozat a Be. 257. § értelmében ügydöntő határozat.
A pótmagánvádló vádindítványát elutasító végzés azonban nem ügydöntő határozat. A Be. 257. § értelmében ügydöntőnek ugyanis azok a határozatok tekintendők, amelyekben a bíróság a Be. vonatkozó szabályai szerint lefolytatott bírósági eljárást követően a törvényes vádról határoz. Az ügy érdemében hoz mindenkivel szemben kötelező érvényű, a terhelt büntetőjogi felelősségét megállapító, vagy őt felmentő ítéletet, illetve eljárást megszüntető végzést. [HGY 1016. I. II.]
Ezzel összhangban rendelkezik egyébként a Be. 409. § (1) bekezdés b) pontja akként, hogy a pótmagánvádló kizárólag a terhelt terhére, a felmentett vádlott bűnösségének megállapítása érdekében (tehát a felmentő ítélet, ekként ügydöntő határozat ellenében) – és nem pedig vádindítványának elutasítása miatt – jogosult perújítási indítvány benyújtására.
A fellebbezésben foglaltak kapcsán megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a pótmagánvádló – az iratokból kitűnően – egyértelműen és kifejezetten perújítási indítványt nyújtott be; s az ítélőtábla helyesen járt el, amikor azt ekként bírálta el. A már kifejtettek pedig egyben azt is jelentik, hogy mivel a pótmagánvádló vádindítványát elutasító jogerős határozat nem ügydöntő, így felülvizsgálati indítvánnyal sem lenne támadható [Be. 416. § (1) bek., HGY 1016. I.].
Ekként a Legfelsőbb Bíróság a Be. 414. § (2) bekezdése szerint tanácsülésen eljárva a megtámadott határozatot a Be. 382. §-a értelmében, a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Legf. Bír. Bkf. III. 963/2009.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére