PÜ BH 2010/148
PÜ BH 2010/148
2010.06.01.
A színlelt szerződéssel kapcsolatban – ha az más szerződést leplez – nincs helye az érvénytelenség jogkövetkezményei levonásának, hanem arra – amennyiben a leplezett szerződés is érvénytelen – az utóbbi szerződés keretében kerül sor [Ptk. 207. § (6) bekezdés].
A perbeli önkormányzati bérlakást, annak bérlője J. I. – a felperes jogelődje – az 1991. július 30-án kelt adásvételi szerződéssel kedvezményes, 245 190 forintos vételáron vásárolta meg. A szerződés megkötésekor a vételárból egy összegben 24 519 forintot fizetett ki, míg a fennmaradó hátralékot havi 850 forintos részletekben volt jogosult törleszteni. A felperes jogelődje a lakást az 1993. október 7. napján megkötött ajándékozási szerződéssel – holtig tartó haszonélvezeti joga fenntartása mellett – az alperesnek ajándékozta. A lakás önkormányzat részére kifizetett vételárát a későbbiekben az ekkor még kiskorú alperes törvényes képviselője részletekben megfizette a felperes jogelődjének.
J. I. az 1992. szeptember 17-én kelt végrendeletében minden vagyona örököseként az alperest nevezte meg, majd ezt a 2001. szeptember 10-i keltezésű végrendeletével megváltoztatva ingóságait, majd a 2001. november 28-án kelt végrendelet kiegészítéssel a perbeli ingatlan tulajdonjogát a felperesre hagyta. 2000. december 14. napján a felperes jogelődje és a még kiskorú alperes törvényes képviselője szerződést írtak alá az ajándékozási szerződés felbontásáról, de azt a gyámhatóság nem hagyta jóvá, majd az ajándék visszaadásától már az alperes is elzárkózott. J. I. 2001. október 2. napján pert indított az alperessel szemben az ajándék visszakövetelése iránt, de az eljárás alatt 2002. február 2. napján elhunyt, örököse – végrendeleti öröklés alapján – a felperes lett. A per tárgyát képező ingatlant az alperes 2002. augusztus 16-án értékesítette M. T.-né részére.
Az ajándék visszakövetelése iránti perbe jogutódként perbelépő felperes módosított keresetében előadta, hogy jogelődje és az alperes valós szándéka nem ajándékozásra, hanem adásvételre irányult, amelynek során az alperes kirívóan alacsony vételáron vásárolta meg a perbeli ingatlant. A szerződést ezért feltűnő értékaránytalanság jogcímén megtámadta, kérte annak megállapítását, hogy az a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése alapján érvénytelen és – tekintettel arra, hogy az ingatlan már eladásra került – az alperest a lakás szakértő által megállapított valós értéke és a vételár a különbözetének – amelyet 4 000 000 forint 70%-ában jelölt meg – és ennek az 1994. szeptember 21-től járó kamatainak, valamint a perköltségeknek a megfizetésére kötelezni. Hivatkozott arra, hogy a szerződés tényleges tartalmát csak a 2007. április 2-i tárgyaláson ismerte meg, ezért a Ptk. 236. §-ának (1) és (3) bekezdése, valamint a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése alapján a rendelkezésére álló három hónapon belül került sor a megtámadásra.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, hivatkozva arra, hogy a lakás nem piaci, hanem önkormányzati értékesítésű volt. A szerződés nem színlelt, akaratuk egyező szándékkal arra irányult, hogy a lakás – az önkormányzat részére fizetett vételár megtérítése mellett – az alperes tulajdonába kerüljön és ezt ilyen jogi formában látták megvalósíthatónak.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Ítéletének indokolása szerint a felperes jogelődje és az alperes jogviszonya – tekintettel arra, hogy az alperes az ingatlan eredeti vételárát részletekben megfizette – nem tekinthető teljesen ingyenesnek. Nem merült fel azonban olyan adat, hogy J. I. az ingatlant piaci áron kívánta volna eladni az alperesnek, a jogügylet valós tartalmával tisztában volt, a felperes ennek ellenkezőjét csupán állította, de igazolni semmivel sem tudta. Dr. M. B. az ajándékozási szerződést felbontó szerződést készítő ügyvéd vallomása, továbbá az a tény, hogy a felperes jogelődje az alperes javára végrendelkezett, azt támasztja alá, hogy J. I. a lakását az alperesnek kívánta juttatni. A vételár utolsó részletének átvételekor tudnia kellett, hogy ezzel a lakás megszerzésének költségeit kapta meg, ezért ennek időpontjától, azaz 1995. január 16-tól kezdődően egy éven belül élhetett volna megtámadási jogával. Ha esetlegesen ekkor sem ismerte volna fel azt, hogy az alperes milyen vételáron szerezte meg a lakást, legkésőbb a szerződés felbontásáról szóló tárgyalásokon ezt már feltétlenül tudnia kellett, hiszen arra ő maga készítette el az elszámolást. A jogutódlás bekövetkeztével a szerződés megtámadására nyitva álló határidő nem nyílik meg újra, ezért – a határidő elmulasztása folytán – a felperes keresetét el kellett utasítani.
A felperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság elfogadta a felperes azon hivatkozását, amely szerint jogelődje és az alperes között ténylegesen visszterhes szerződés jött létre és ezen megállapítással szemben az alperes nem élt fellebbezéssel. Ezért, továbbá mert a peradatokból megállapíthatóan az alperes – törvényes képviselője útján – valóban megtérítette a lakás önkormányzattól való megszerzésének költségeit, nincs elvi akadálya a szerződés Ptk. 201. §-ának (2) bekezdésére hivatkozással történt megtámadásának. Az egy éves megtámadási határidő a felperes jogelődjének 1993. október 7-én közjegyzői okiratba foglalt szerződéses nyilatkozatával vette kezdetét, mert ekkor részéről a teljesítés megtörtént. Ezt követően azonban a szerződést nem támadta meg, a felperes pedig – jogelődje vonatkozásában – olyan menthető okot, amely miatt az igényét nem tudta érvényesíteni, nem jelölt meg. A másodfokú bíróság ezért, eltérő okokból ugyan, de egyetértett az elsőfokú bíróság azon következtetésével, hogy a szerződés megtámadására a rendelkezésre álló határidőn belül nem került sor, ennek következtében szükségtelen lett volna vizsgálni a megjelölt érvénytelenségi ok egyéb törvényi feltételeit, így az elsőfokú bíróság alappal mellőzte a további bizonyítás felvételét.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság – jogszabályoknak megfelelő – új határozat hozatalára utasítását kérte. Kérelme indokai szerint az elsőfokú eljárás során hivatkozott arra, hogy jogelődje és az alperes között színlelt adásvételi szerződés jött létre, amelynek alapján az ajándékozási szerződés semmis volt, így annak érvénytelenségére bárki, határidő nélkül hivatkozhat és ennek megállapításához külön eljárás nem szükséges. A semmisség megállapítása esetén – különösen, ha arra maga a fél hivatkozik – a bíróságnak rendelkeznie kell a semmisségről, illetve a felek közötti tényleges jogviszonyról és annak tartalmáról. Az elsőfokú bíróság elfogadta azt a tényt, hogy adásvételi szerződés jött létre, de nem vizsgálta annak feltételeit, az ellenszolgáltatást jelentő vételár összegét. Bizonyítási indítványai elutasításra kerültek és az eljáró bíróságok a semmisség kérdését nem vizsgálták, holott az első fokon eljárt bíróságnak a Pp. 3. §-ának (3) bekezdése és 164. §-ának (1) bekezdése szerint nem csak a bizonyítást kellett volna elrendelnie, hanem a bizonyítással kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségének is eleget kellett volna tennie. A semmisségre vonatkozó kérelmét azért nem tudta pontosabban kifejteni, mert ennek előterjesztését követően az elsőfokú bíróság a tárgyalást berekesztette. Előadását azonban annak tartalma alapján kellett volna vizsgálni, és az általa előterjesztett kettő kereseti kérelem közül először a semmisség kérdésében dönteni. Ennek elmaradása folytán a jogerős határozat ellentétes a Ptk. 234. §-ának (1)–(2) bekezdésével és a 237. § (1)–(2) bekezdésével. A semmisség megállapítását követő eljárásban lett volna tisztázható a vételár összege, valamint a semmisség kimondásához fűződő azon joghatás, hogy a megtámadás elévülése nyugszik addig, amíg az ajándékozási szerződés semmisségének megállapítása nem történik meg.
A másodfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy 1993. október 7-én a szerződés teljesítése megtörtént, hiszen az ellenérték megfizetésére nem ekkor, hanem jelenleg is tisztázatlan időpontokban és részletekben került sor. A 25. sorszám alatti jegyzőkönyvben és a 2007. július 5-i beadványában a megtámadási joga nyugvására vonatkozó menthető okra, valamint a szerződés semmisségére egyaránt hivatkozott és előadta azt is, hogy amíg az alperes nem jelöli meg pontosan a vételárat, a megtámadási jogát sem tudja érvényesíteni. Jogellenesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság helyesen járt el akkor, amikor nem vizsgálta a Ptk. 207. §-ának (5) bekezdésében foglaltakat, mert ez ellentétes a Pp. 2. §-ának, 3. §-ának (1)–(2) bekezdésében és a 163. §-ban foglaltakkal, az eljáró bíróságnak ugyanis vizsgálnia kell az előterjesztett kérelmeket és az azokkal kapcsolatos bizonyítási eljárást le kell folytatnia. Megsértette az elsőfokú bíróság a Pp. 213. §-ában foglaltakat, mert a semmisséget nem vizsgálta, holott valamennyi kereseti kérelemre kiterjedően kellett volna döntést hoznia, nem tett eleget továbbá a Pp. 221. §-a szerinti kötelezettségének sem, mert nem indokolta bizonyítási indítványai mellőzésének okát. Utalt arra is, hogy jogszabálysértő módon nem került sor a „perindítási jog” ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
Alaptalanul sérelmezi a felülvizsgálati kérelemben a felperes azt, hogy az eljárt bíróságok nem döntöttek valamennyi kereseti kérelméről. A felperes által előterjesztett kereset ugyanis nem két külön kereseti kérelem, nem való-ságos keresethalmazat, hanem egyetlen kereset: a felek között valójában létrejött adásvételi szerződés feltűnő értékaránytalanság címén való megtámadása. Az eljárt bíróságoknak tehát nem kellett először külön a semmisség kérdésében határozni, hiszen az csak mintegy előkérdése a leplezett szerződés érvényessége vizsgálatának. A színlelt szerződéssel kapcsolatban – ha az más szerződést leplez – nincs helye az érvénytelenség jogkövetkezményei levonásának, hanem arra – amennyiben a leplezett szerződés is érvénytelen – ez utóbbi szerződés keretében kerül sor. Mindebből következően téves a felülvizsgálati kérelemnek az az érvelése, amely szerint a színlelt szerződés semmisségének a megállapításáig a leplezett szerződés megtámadási határidejének az elévülése nyugszik. Az eljárt bíróságok helyesen állapították meg, hogy a felperes, illetve jogelődje elkéste a megtámadás Ptk. 236. § (1) bekezdés szerinti határidejét.
A szerződést kötő fél a felperes jogelődje volt, vonatkozásában a megtámadási határidő a Ptk. 236. §-ának (2) bekezdésének c) pontja szerint a szerződés részéről történő teljesítésekor, azaz az ingatlan tulajdonjogának 1993. október 7. napján történt átruházásakor kezdődött meg. Az önkormányzatnak fizetett vételár, illetve egyéb pénzösszeg részletekben való megfizetésével az alperes teljesített. A felperes jogelődje – ahogyan ezt a másodfokú bíróság is kifejtette – a szerződést a rendelkezésre álló határidőn belül nem támadta meg és a felperes a szerződés megtámadására jogosult jogelődje tekintetében nem jelölt meg olyan menthető okot, amely a jogérvényesítésben akadályozta volna. A felperes jogelődje az alperessel létrejött szerződés valós tartalmát teljes mértékben ismerte, tudta mikor, milyen összegű pénzt vett át, ami megállapítható abból is, hogy – a szerződés felbontására irányuló megállapodás előkészítése során – saját maga készített erről kimutatást. Helyesen állapította meg tehát a másodfokú bíróság azt, hogy a megtámadási határidő még a felperes jogelődje életében letelt és helytálló az elsőfokú bíróság azon hivatkozása is, amely szerint a megtámadási határidő eltelte utáni jogutódlás nem nyitja meg újra a lehetőséget a jogutód számára a szerződés megtámadására. Közömbös ezért az, hogy a felperes mikor szerzett tudomást a vételárról, ismeri-e annak pontos összegét.
A szerződés megtámadására nyitva álló határidő eltelte következtében a kereseti kérelem megalapozatlan, ezért azt – függetlenül attól, hogy egyébként a feltűnő értékaránytalanság fennállt, vagy sem – el kellett utasítani. Szükségtelen lett volna erre vonatkozóan a további feltételek tisztázása végett egyéb bizonyítási eljárás lefolytatása, ezért alappal került mellőzésre a felperes erre vonatkozó bizonyítási indítványa. Az elsőfokú bíróság ítéletében ennek kifejezett indokolását valóban elmulasztotta, de a másodfokú bíróság e tekintetben is kiegészítette a határozat indokolását.
Az ügy érdemére nem hat ki, és nem teszi a keresetet megalapozottá a per megindítása tényének ingatlan-nyilvántartási bejegyzésének esetleges elmaradása sem, ami a kereset elutasítása folytán a felperes részére hátrányt sem jelenthet.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettek alapján – a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül meghozott határozatával – a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. VI. 21.061/2009.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás