• Tartalom

157/2010. (IX. 8.) AB határozat

157/2010. (IX. 8.) AB határozat1

2010.09.08.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság által országos népszavazás kezdeményezésére irányuló aláírásgyűjtő ív mintapéldánya és az azon szereplő kérdés hitelesítése tárgyában hozott határozat ellen benyújtott kifogás alapján meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság 438/2009. (XI. 20.) OVB határozatát helybenhagyja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
Indokolás
I.
1. Magánszemélyek 2009. október 21-én országos népszavazási kezdeményezés tárgyában aláírásgyűjtő ív mintapéldányát nyújtották be az Országos Választási Bizottsághoz (a továbbiakban: OVB) hitelesítés céljából.
Az aláírásgyűjtő íven az alábbi kérdés szerepelt:
„Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy az Országos Választási Bizottság állásfoglalásait, határozatait és a testületi ülésen született egyéb döntéseit, valamint az elnökére átruházott hatáskörben hozott határozatokat a Határozatok Tára hivatalos lapban kell nyilvánosságra hozni?”.
Az OVB az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését a 438/2009. (XI. 20.) OVB határozatával (a továbbiakban: OVBh.) az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 10. § c) pontja alapján megtagadta arra hivatkozva, hogy a népszavazásra feltenni szánt kérdés nem felel meg az Nsztv. 13. § (1) bekezdésében megfogalmazott egyértelműség követelményének.
Az OVB álláspontja szerint a népszavazásra feltenni kívánt kérdés nem egyértelmű sem a választópolgárok, sem a jogalkotó számára. Az OVB indokolása szerint a kérdés azért nem felel meg az egyértelműség követelményének, mert nem állapítható meg pontosan, hogy mely határozatok közzétételét kellene törvényben előírni. A kérdésnek a „valamint az elnökére átruházott hatáskörben hozott határozatokat” szövegrészét kétféleképpen is lehet érteni. Az egyik értelmezés szerint a testületnek az átruházásról szóló határozatait kellene közzétenni (ezt támasztja alá a második tagmondatra is kiterjesztett birtokos szerkezet), a másik értelmezés szerint az elnök által átruházott hatáskörben hozott döntéseket kellene közzétenni. Ez a nyelvtanilag pontatlan megfogalmazás megzavarhatja a választópolgárokat és nem egyértelmű a törvényhozó számára sem.
2. A kezdeményezők a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 130. § (1) bekezdése alapján kifogást nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz az OVBh. ellen. A kifogással érintett határozat a Magyar Közlöny 2009. évi 164. számában, 2009. november 20-án jelent meg. A kifogás a törvényes határidőn belül, 2009. december 1-jén érkezett az OVB-hez, 2009. december 2-án az Alkotmánybírósághoz.
A kifogást tevők szerint az OVBh. jogszabálysértő, a kérdés hitelesítését nem lehetett volna megtagadni. Arra hivatkoznak, hogy az OVB szerint a kérdés a választópolgárok és a jogalkotó számára nem egyértelmű, szerintük viszont a kérdés legfeljebb az OVB tagjai számára nem érthető. Úgy vélik, az OVB nem tett eleget a Ve. 29/A. §-ában megfogalmazott tényállás megállapítási, valamint a Ve. 29/B. § (2) bekezdés e) pontjában megfogalmazott indokolási kötelezettségének.
A kifogást tevők nem értenek egyet az OVBh.-nak azzal a részével sem, mely szerint a „valamint az elnökére átruházott hatáskörben hozott határozatokat” szövegrész kétféleképpen értelmezhető. Mivel az OVB nem vett igénybe nyelvész szakértőt, és a kifogást tevők nem fogadják el az OVB kompetenciáját nyelvészeti kérdésekben, ezért kérik az Alkotmánybíróságtól nyelvész szakértő kirendelését és igénybevételét.
Mindezekre tekintettel a kifogást tevők kérték az OVBh. megsemmisítését és az OVB új eljárásra utasítását. Kérték továbbá azt is, hogy az Alkotmánybíróság a kifogás elbírálásakor mellőzze az indítványozókkal szemben táplált szubjektív érzéseket, valamint az OVB és az Alkotmánybíróság tegye közzé kifogásukat a honlapján.
II.
A kifogás nem megalapozott.
Az Alkotmánybíróság hatáskörét a jelen ügyben az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § h) pontja alapján a Ve. 130. §-a határozza meg. Az Alkotmánybíróság eljárása ebben a hatáskörben jogorvoslati természetű. Ennek során az Alkotmánybíróság – alkotmányos jogállásával és rendeltetésével összhangban – a beérkezett kifogás keretei között azt vizsgálja, hogy az aláírásgyűjtő ív és a népszavazásra szánt kérdés megfelel-e a jogszabályi feltételeknek, és hogy az OVB az aláírásgyűjtő ív hitelesítési eljárásában az Alkotmánynak és az irányadó törvényeknek megfelelően járt-e el [63/2002. (XII. 3.) AB határozat, ABH 2002, 342.].
Az OVB határozatában foglalt indokolással egyetértve az Alkotmánybíróság a kifogást nem találta megalapozottnak, és az OVBh.-t az abban foglalt indokok alapján helybenhagyta.
Az Alkotmánybíróság a határozat közzétételét az OVB határozatnak a Magyar Közlönyben való megjelenésére tekintettel rendelte el.
Alkotmánybírósági ügyszám: 1297/H/2009.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére