GÜ BH 2010/16
GÜ BH 2010/16
2010.01.01.
A „garantálás” a szavak általános jelentése szerint a saját szerződésszerű magatartásért való jótállást jelent. Ha a felek a fizetési kötelezettséget a kötelemszegéshez mint objektív tényhez kapcsolják, akkor a kötbérkikötés gyakorlatilag garanciaígéretet tartalmaz és a mellékkötelezettség vállalója akkor mentesül a kötbér fizetése alól, ha a szerződésszegés a jogosult hibájából következett be (Ptk. 246. §).
A felperes 2000 januárjában pályázati felhívást tett közzé az ún. Piactér hasznosítására „három éves megvalósítási-beépítési kötelezettség mellett.” A pályázati kiírás szerint a pályázat érvényességének egyik feltétele az, hogy a pályázó a felperes mint kedvezményezett javára egy elkülönített számlán a vállalt beruházások megvalósítását garantáló letétet helyezzen el. A kiírás azt is tartalmazta; amennyiben a beruházás nem a vállalt mértékben vagy határidőben valósul meg, úgy a letét a kedvezményezettet illeti meg. A pályázat nyertese az alperes volt, amely – pályázata szerint – az általa megvásárolni kívánt építési területen vásárlócentrumot kívánt kialakítani. A peres felek 2000. május 10-én adásvételi előszerződésben állapodtak meg arról, hogy az előszerződés aláírásakor a birtokba lépő alperes a pályázati kiírásban megjelölt és telekmegosztás után kialakítandó ingatlanokat a megosztást jóváhagyó hatósági határozat jogerőre emelkedése után megvásárolja és azt – a megjelölt ütemezés szerint – három éven belül beépíti. A végleges adásvételi szerződés megkötésére 2000. október 18-án került sor. E szerződés szerint az alperes a 1879/1. hrsz.-ú, (a továbbiakban: I. számú) a 1879/2. hrsz.-ú (a továbbiakban: II. számú), valamint a 1879/3. hrsz.-ú (a továbbiakban: III. számú) területet, összesen 39 352 038 Ft-ért megvásárolja. A alperes kötelezte magát arra, hogy a beépítési tervet 2000. október 30-áig elkészítteti és a városi főépítésznek bemutatja, az általa elkészíttetett építési-engedélyezési terv alapján a beruházást 2000. március 31-éig megkezdi és a II-III. számú ingatlanokat 2000. december 31-éig, a I. számú területet pedig 2003. június 30-áig beépíti. (8. pont) Az alperes azt is vállalta, hogy a T. és Vidéke Takarékszövetkezetnél elkülönített számlán elhelyez 8 000 000 Ft összegű, a beruházás megvalósítását garantáló letétet – melynek kedvezményezettje a felperes – azzal, hogy a letétet a számlát kezelő pénzintézet a felperes írásbeli engedélye alapján szabadíthatja fel és bocsáthatja az alperes rendelkezésére éspedig a megvalósulás arányában, a szerződésben rögzített ütemezés szerint. (9. pont.)
Az alperes a városi bíróságnál keresetet nyújtott be a jelen per felperesével szemben, melyben azt kérte, hogy a bíróság az adásvételi szerződésben megjelölt beépítési határidőt a II. és III. számú ingatlanok vonatkozásában 2005. december 31. napjában, a I. számú ingatlan vonatkozásában pedig 2006. június 30-ában határozza meg azzal, hogy ezen határidők betartása esetén az alperest a 8 000 000 Ft összegű letét megilleti. Ezt a keresetét a bíróság jogerős ítéletével elutasította. Az alperes a beruházást nem kezdte meg, a megvásárolt ingatlanokat 2006-ban értékesítette.
A felperes jelen perben előterjesztett keresetében – arra hivatkozással, hogy az alperes az adásvételi szerződés 8. pontjában megjelölt beépítési kötelezettségét nem teljesítette, – a letétként elhelyezett 8 000 000 Ft és annak kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, és viszontkeresetet is előterjesztett, melyben azt kérte, hogy a bíróság ítéletével pótolja a felperesnek a 8 000 000 Ft összegű letét alperes részére való kifizetéséhez szükséges hozzájáruló nyilatkozatát. Álláspontja szerint a letétbe helyezett összeg csak az alperes beruházási szándékának komolyságát volt hivatott biztosítani, őrzési letétnek minősült, és az a beruházás elmaradása ellenére nem a felperest, hanem az alperest illeti meg. Részletes előadást tett arra vonatkozólag, hogy a beruházás megvalósítását a felperes lassította, hátráltatta, akadályozta.
A felperes a viszontkereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság 19. sorszámú ítéletében kötelezte az alperest a T. és Vidéke Takarékszövetkezetnél elkülönített számlán kezelt 8 000 000 Ft letét és annak a pénzintézet által számolt kamatai megfizetésére a felperes javára, és megkereste a takarékszövetkezetet a letét felperes részére való kiutalása végett.
Az ítélet indokolása szerint a 8 000 000 Ft összegű letét a Ptk. 270. § (1) és (2) bekezdése szerinti óvadék volt, melyet az alperes a beépítési kötelezettség „teljesítése érdekében” helyezett el a takarékszövetkezetnél. A pályázati kiírással ellentétben áll az alperesnek az az álláspontja, hogy a letétbe helyezés célja az alperes teljesítőképességének igazolása lett volna. Az alperes dr. P. K. tanú vallomásán kívül semmi mással nem tudta alátámasztani azt az állítását, hogy a beruházás meg nem valósulása esetén is visszajár részére a 8 000 000 Ft-os letét. Az alperes nyilván azért terjesztett elő az adásvételi szerződés 8. és 9. pontjának módosítása iránt a városi bíróság előtt keresetet, mert nem kívánta a letét összegét elveszíteni a beruházás késedelme, illetve a beruházás elmaradása miatt.
Az elsőfokú bíróság szerint nem a felperes felróható magatartása miatt mulasztotta el az alperes beépítési kötelezettségét. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaposnak, az alperes viszontkeresetét alaptalannak találta.
Az alperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet azzal a kiegészítéssel hagyta helyben, hogy a viszontkeresetet – melynek elutasításáról az elsőfokú ítélet rendelkező része nem szólt – elutasítottnak tekinti.
A másodfokú bíróság szerint a 8 000 000 Ft összegű letét sem őrzési letétnek, sem óvadéknak nem minősül.
A pályázati kiírásnak az adásvételi szerződés 12. pontja alapján alkalmazandó, III/6. pontja kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a beruházás részbeni vagy egészbeni meghiúsulása, illetve késedelme esetén a letétként elhelyezett összeg a kedvezményezett felperest illeti meg, tehát a pályázati kiírás a letét összegét kárátalánynak tekintette, mely a felperest kárának felmerülése és igazolása nélkül is megilleti a Ptk. 246. § (2) bekezdése alapján. Ez a kikötés ugyan már sem az előszerződésben, sem a végleges adásvételi szerződésben nem szerepel, de ennek ellenére nem lehet megállapítani még dr. P. K. – nem feltétlenül érdektelennek minősülő személy – tanúvallomására figyelemmel sem, hogy a felek szerződéses akarata a letét jogi sorsát illetően utóbb megváltozott volna. Ezt az álláspontot támasztja alá az alperes 2000. május 2-ai levele is. Változatlan maradt tehát a felek azon akarata, hogy a szerződésben vállalt beruházás meghiúsulása és késedelme esetén is a felperest kötbérként illeti meg az alperes által letétbe helyezett összeg, függetlenül attól, hogy a kötbér megnevezés egyik okiratban sem szerepel. Ezt az értelmezést erősíti dr. Sz. T. és H. T. tanúvallomása, valamint az a tény, hogy az adásvételi szerződés a beruházás üteméhez igazodva tette lehetővé a letét felszabadítását.
Az alperes akkor mentesülhetett volna a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha bizonyította volna, hogy az adott helyzetben általában elvárható módon járt volna el a szerződésszerű teljesítés érdekében, ezt azonban bizonyítani nem tudta.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását, az alperes viszontkeresetének helyt adó határozat meghozatalát kérte, másodlagos felülvizsgálati kérelme az első és másodfokú ítéletek hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására való kötelezésére irányult. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Ptk. 207. § (1) bekezdésébe, 246. § (1) bekezdésébe, 462. § (1) bekezdésébe és a Pp. 206. §-ába ütközik. Felülvizsgálati kérelmét részletesen az alábbiakkal indokolta. Az adásvételi szerződés 9. pontjában írt kikötés letéti megállapodásnak minősül. A felek szerződéses akarata arra irányult, hogy az alperes a vállalt beruházás elkezdését és folytatását vállalja, és a felperes azt akarta tudni, hogy az alperes rendelkezik-e a beruházás elindításához szükséges összeggel. Az alperes a letétbe helyezéssel igazolta, hogy ez az összeg a rendelkezésére áll, ezért igényelheti a Ptk. 466. § (1) bekezdése alapján annak visszautalását.
Több körülmény is igazolja, hogy a letétbe helyezett 8 000 000 Ft-ra a letéti szerződés szabályait kell alkalmazni. Erre utal, hogy két jogvégzett szakember – dr. Sz. T. és dr. P. K., azaz a felperes jegyzője, illetve korábbi jegyzője – közreműködésével jött létre az adásvételi szerződés, mely letétként és nem kötbér-általányként jelölte meg a 8 000 000 Ft-ot. A kötbér a szerződésszegés szankciója, jelen esetben pedig az alperes mindenféle teljesítés vagy szerződésszegés hiányában helyezte el külön letéti számlán a 8 000 000 Ft-ot. Mindezek mellett a felperest a 8 000 000 Ft összegű letét után kamat illette meg a szerződés 9. pontja alapján, holott kötbérátalány után ügyleti kamatot – a Ptk. 246. §-ának (1) bekezdése értelmében – kikötni nem lehet.
Érthetetlen, hogy a másodfokú bíróság a felperes korábbi jegyzőjének dr. P. K.-nak a tanúvallomását annak ellenére nem tekintette objektívnek és hagyta figyelmen kívül, hogy az ügy valamennyi körülményét működése során jegyzőként megismerte, ugyanakkor nem észlelte, hogy dr. Sz. T. tanú mélyen elfogult volt. Dr. Sz. T. felesége ugyanis büfét működtetett a perbeli piac melletti területen kialakított új piacon, így alapvető érdeke volt, hogy rontsa az alperes által működtetett piac versenyhelyzetét. Mindezek figyelmen kívül hagyása súlyos eljárási szabálysértést jelent.
A másodfokú bíróság a 8 000 000 Ft jogi sorsa tekintetében a pályázati kiírás III/6. pontjának rendelkezését tekintette irányadónak, nem vette azonban figyelembe, hogy a Ptk. 462. §-ának (1) bekezdésébe ütközik, ezért semmis a pályázati kiírásnak az a kitétele, hogy amennyiben a beruházás nem a vállalt mértékben vagy határidőben valósul meg, úgy a letét a felperest illeti meg. Ez a rendelkezés akkor is semmis, ha a 8 000 000 Ft jogcíme kötbérátalány volt, ugyanis az az „az a felróhatóságára vonatkozó kitétel hiányában” a Ptk. 246. § (1) bekezdésébe ütközik. Mindezek mellett az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a pályázati kiírás pontosan meghatározta, hogy mely szerződésszegést kíván szankcionálni, és a felsorolt esetkörökben nem szerepel a beruházás megkezdésének az elmaradása.
Amennyiben a Legfelsőbb Bíróságnak mindezek ellenére az lenne az álláspontja, hogy a 8 000 000 Ft kötbérátalány volt, az első- és másodfokú ítéletek hatályon kívül helyezésére és új eljárás elrendelésére van szükség, a következők miatt.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságtól eltérő jogcímen marasztalta az alperest rámutatva arra, hogy az alperes nem bizonyította, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható volt. Ugyanakkor tény, hogy az alperes lehetőséget sem kapott a bizonyításra, hisz a jogerős ítélet meghozatala előtt nem merülhetett fel, hogy a kötbérfizetés alól való mentesülése érdekében kellene bizonyítást felajánlania erre vonatkozó tájékoztatást sem kapott. A másodfokú bíróság eljárása sérti a Pp. 2. § (1) bekezdésében írtakat. Az alperes csak a jogerős ítélet meghozatala után került abba a helyzetbe, hogy kimentse magát a kötbérfizetési kötelezettség alól, és igazolja felróhatóságának hiányát. Ezért az új eljárásban kell elvégezni az előbbi körülmények vizsgálatát.
Az alperes tulajdonjogát csak 2001. május 22-én lehetett bejegyezni, mert csak 2001 áprilisában fejeződött be a T. Mezőgazdasági Rt. által kezdeményezett telekalakítási eljárás, mellyel összefüggésben a felperes a piac területét is érintő új szabályozási tervet készített. Bár az alperes már 2001 májusában rendelkezett jogerős építési engedéllyel, a módosított szabályozási terv miatt új építési terv készítésére volt szükség, melynek alapján az alperes csak 2003 májusában kapott jogerős építési engedélyt. Az új terv készítésében közrehatott az is, hogy a talajvíz megemelkedése miatt csak könnyűszerkezetes építményeket lehetett elhelyezni. A felperes jegyzője 2001-ben visszavonta a piac működési engedélyét, annak hiányában pedig lehetetlen volt az építkezés megkezdése, mert az alperes a piac bevételéből kívánta volna finanszírozni a beruházást. A felperes jegyzőjének alapvető érdeke volt a piac ellehetetlenítése, ezért vonta vissza 2002-ben ismételten az alperes működési engedélyét, és az alperes csak 2002 végétől vált ismét jogosulttá a piac működtetésére.
A közigazgatási eljárások és a közigazgatási per időtartama alatt az alperes nem kockáztatta egy 120 000 000 Ft-os beruházás elkezdését, hisz fennállott a veszély, hogy működési engedély hiányában hasznosításra nem kerül sor. A piac elleni propaganda hatásra több kereskedő elbizonytalanodott, új értékesíti helyet keresett, így az alperes bevételei is fokozatosan csökkentek. Az alperes a tőle elvárható módon még pert is indított az adásvételi szerződésben megjelölt határidők módosítása iránt, keresetét azonban a bíróság elutasította, 2005-ben pedig már lehetetlenné vált a beruházás megkezdése. Ekkor már a kereskedők elmentek, vásárlók nem voltak, az alperesnek pedig nem volt bevétele. Az alperes tehát teljes mértékben vétlen volt, a beruházás megvalósulása a felperes felróható magatartása miatt hiúsult meg.
A jogerős ítélet nem ütközik a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályok rendelkezéseibe.
A Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati kérelemben előadottakra tekintettel vizsgálnia kellett, hogy a jogerős ítélet a Ptk. 207. § (1) bekezdésébe ütközően értelmezte-e a szerződő feleknek az adásvételi szerződés 9. pontjában rögzített szerződési nyilatkozatát, az alperes értelmezését kell-e helytállónak tekinteni. A Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset összes körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értelmeznie kellett. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a jogerős ítélet a Ptk. 207. § (1) bekezdésének helyes alkalmazásával, az okirati bizonyítékok és a tanúvallomások helyes értékelése mellett tárta fel felek szerződési akaratát.
Az alperes perbeli álláspontja az volt, hogy az adásvételi szerződés 9. pontjában írt kikötés letéti megállapodásnak minősült, a 8 000 000 Ft letétbe helyezése csupán annak igazolására szolgált, hogy az alperes rendelkezik a beruházás elindításához szükséges összeggel, és miután a letétbe helyezéssel ezt igazolta, a letéti szerződés szabályai szerint igényelheti annak visszautalását. Ez az álláspont téves. A letéti szerződés esetében a letevő valamely dolgot őrzési célból bocsát a letéteményes birtokába, a letéteményes pedig azt őrzésre veszi át. A perbeli esetben viszont a felperes őrzési kötelezettsége mint a letéti szerződés meghatározó eleme hiányzott, ezért fel sem merülhet, hogy a T. és Vidéke Takarékszövetkezetnél a felperes mint kedvezményezett javára letétbe helyezett 8 000 000 Ft-ot az alperes mint letevő a Ptk. 466. §-ának (1) bekezdése alapján indoklás nélkül bármikor visszakövetelhette volna. Őrzési kötelezettség hiányában a felperes részére történő „kamatkikötés” sem minősülhet a szolgáltatás díjának. Mindezekre tekintettel a pályázati kiírás III/6. pontjának rendelkezése sem ütközik a Ptk. 462. § (1) bekezdésébe. Életszerűtlen és logikátlan az alperesnek az az állítása, hogy a 8 000 000 Ft letétbe helyezése csupán annak igazolására szolgált, hogy az alperesnek rendelkezésére állt a beruházás megkezdéséhez szükséges összeg. Dr. Sz. T. a felperes jegyzője és H. T. a felperes volt polgármestere is azt állították tanúvallomásukban, hogy a felperes nem a beruházása megkezdésében, hanem a beruházás megvalósításában volt érdekelt, a letétbe helyezéssel nem a beruházás megkezdését kívánta biztosítani, hanem azt, hogy az ingatlanokat megvásároló alperes ténylegesen megvalósítsa a pályázatában vállalt beruházást, és következmények nélkül ne mulaszthassa el beépítési kötelezettségét. A tanúk ezen előadását a perbeli okirati bizonyítékok is alátámasztották. A pályázati felhívás önmagában bizonyítja, hogy a felperes nem csak értékesíteni kívánta a perbeli ingatlanokat, hanem olyan befektetőt kívánt felkutatni, aki (amely) a városközponti területet jellegének megfelelően három éves beépítési kötelezettség mellett méltó módon hasznosítja. A pályázati felhívás a pályázat kötelező elemének tekintette a beruházási fejlesztési elképzelések leírását, az építészeti vázlattervet és látványtervet, a jellemző műszaki paraméterek megjelölését, a beruházási munkák ütemezésére és értékére vonatkozó adatok közlését. Lényeges körülmény, hogy mind a pályázati kiírás III/6. pontja, mind adásvételi szerződés 9. pontja „a beruházás megvalósítását” garantáló letét elhelyezését írta elő, ez a megfogalmazás nyelvtanilag pedig csak úgy értelmezhető, hogy a felperes akarata az volt, hogy a pályázat nyertese a letétbe helyezéssel a beruházás megvalósítását és nemcsak annak megkezdését garantálja. Az ügy érdemi elbírálását nem érintette, hogy a másodfokú bíróság az általa nem teljesen elfogulatlannak tekintett dr. P. K. tanúvallomásának nem tulajdonított kiemelkedő jelentőséget, ugyanis összességében a dr. P. K. tanú által előadottak sem voltak alkalmasak az alperes jogi álláspontjának alátámasztására. A tanúvallomásból az derül ki, hogy az előszerződés tervezetében még az szerepelt; amennyiben a beruházás határidőben nem valósul meg, úgy a letét összege a kedvezményezettet illeti meg. Az alperes a május 2-i keltezésű levelében éppen a letétre figyelemmel felvetette a beruházás határideje tekintetében – bizonyos objektív okok esetén – a szerződésmódosítás szükségességét. Az előszerződésben már úgy rendelkeztek, hogy a letétbe helyezett összeg felszabadításának feltételeit a végleges adásvételi szerződésben rendezik. P. K. tanúvallomása szerint, ezért került ki a végleges szerződésből az a rendelkezés, hogy a beruházás késedelmes megvalósítása esetén a letéti összeg a felperest illeti meg, mert ekkor már látható volt, hogy a beruházás csak késedelmesen készülhet el. A tanúvallomásból is az tűnt ki, hogy a feleknek csak a késedelmes teljesítés esetére voltak fenntartásaik a fizetési kötelezettségét illetően. Az azonban fel sem merült, hogy a beruházás esetleg nem fog megvalósulni. A felek akarata atekintetben egyik szerződés esetén sem változott, hogy a letétet a beruházás megvalósulása biztosítékának tekintsék, de nem úgy, ahogyan azt alperes értelmezte, hiszen nyilvánvaló, hogy közel 200 milliós költségigényű beruházás létrejöttét nem biztosíthatja 8 millió Ft.
A bizonyítás anyagából megállapíthatóan a kikötésnek az volt a célja, hogy a felperes anyagi hátrányok kilátásba helyezésével az alperest rászorítsa beépítési kötelezettségének teljesítésére, fokozza teljesítési kézségét, ösztönözze a szerződésszerű teljesítésre, és szerződésszegés vagy a teljesítés lehetetlenné válása esetén a letéti összeg a felperes számára átalány kártérítésként szolgáljon. A kötbérkikötés a szerződéskötési gyakorlatban tipikusan ezt a célt szolgálja. Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az adásvételi szerződés 9. pontjában kötbér kikötésére került sor. Bár a felek azt nem nevesítették, a 8 000 000 Ft tartalma szerint nevesítés nélkül is kötbérnek minősült. Nem a szóhasználat dönti el valamely kikötés jogi minősítését, hanem az, hogy milyen szándék vezérelte a feleket, amikor előírták a megvalósítási garancia letétbe helyezését. Nem mond ellent ennek az a körülmény, hogy a kötbér összegét – a felek megállapodása szerint – az alperesnek a pénzintézetnél elkülönített, kamatozó letéti számlán el kellett helyeznie, mely számlának a felperes lett a kedvezményezettje. E pénzügyi letéti szolgáltatás esetén a hitelintézet a letéti összeget idegen pénzeszközként tartja nyilván, azzal a számlatulajdonos csak a kedvezményezett hozzájárulásával rendelkezhet. Szerződésszegés esetére tehát a kötbér összegének megléte biztosított. Nem gyengíti a kötbérkikötés tényét az a körülmény sem, hogy a letett összeg banki kamatai a felperest illeték meg. Kamatot a felek nem kötöttek ki, csupán arról rendelkeztek, hogy a letét kamataira a számla kedvezményezettje lesz jogosult. Ilyen kikötésre a felek szerződéses szabadsága lehetőséget biztosít.
Az adásvételi szerződés 9. pontja szerint a felperes a letétbe helyezett összeget részletekben az adásvételi szerződésben megjelölt „készültségi szintek” elérésének ütemében szabadította volna fel, tehát az utolsó részlet felszabadítására a beépítési kötelezettség teljesítésekor került volna sor. Ebből következően a letett összeggel az alperes csak akkor rendelkezhetett volna, ha a beruházás megvalósul. Az alperes azonban még mielőtt a beruházást megkezdte volna, a perbeli ingatlanokat 2006-ban értékesítette. Ezzel teljesítése lehetetlenült, és emiatt a felperes jogosult volt elzárkózni a letét alperes részére való felszabadításától. A kötbérként letétbe helyezett összeg az alperes által mellékkötelezettség teljesítéseként a felperest illette meg. Az alperes a letét útján biztosított fizetési kötelezettségét a beruházás elmaradásáért, a szerződésszegő magatartásáért vállalta. A „garantálás” a szavak általános jelentése szerint a saját magatartásáért való jótállást jelent. Ha a felek a fizetési kötelezettséget a kötelemszegéshez, mint objektív tényhez kapcsolják, akkor a kötbérkikötés gyakorlatilag garanciaígéretet tartalmaz. Mivel a mellékkötelezettség vállalója a saját magatartásáért jótáll, akkor mentesül a kötbérfizetés alól, ha a szerződésszegés – lehetetlenülés – a jogosult hibájából következett be. Az alperes tehát csak abban az esetben tarthatott volna igényt a letétben lévő összegekre, ha a teljesítés olyan okból vált volna lehetetlenné, amelyért a felperes a felelős. Az alperes azonban ezt bizonyítani nem tudta, ezért a beruházás megvalósítását garantáló letét a felperest illette meg.
Alaptalanul állította a felülvizsgálati kérelem, hogy a megalapozott döntés meghozatalához szükséges tények megállapítása érdekében új eljárás lefolytatására és új határozat meghozatalára van szükség. Az alperes már az elsőfokú eljárásban részletes előadást tett, szóban is írásban is hivatkozhat arra, hogy a beépítési kötelezettség elmulasztását a felperes idézte elő, a felperes kifejezetten hátráltatta, akadályoztatta a beruházás megvalósítását (5., 7. sorszámú jegyzőkönyvek, 8., 14. számú előkészítő iratok).
Az alperes pontosan megjelölte, hogy a felperes mely magatartása, eljárása miatt nem tudta megkezdeni a vállalt beruházást, a felperes pedig előterjesztette védekezését az alperes ezzel kapcsolatos állításaival szemben. A bíróság bizonyítást folytatott le annak tisztázása érdekében, hogy mely körülmények, magatartások hatottak közre az alperes szerződésszegésében, tehát nem felel meg a valóságnak a felülvizsgálati kérelemnek az az állítása, hogy az alperes nem kapott lehetőséget a kötbérfizetés alóli mentesüléséhez szükséges tények bizonyítására, hogy ez ideig nem került sor a felperes felróhatóságának vizsgálatára. Önmagában az első- és másodfokú bíróság ítéletei bizonyítják ezen állítás alaptalanságát. Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy az alperes nem a felperes felróható magatartása miatt mulasztotta el beépítési kötelezettségét. Ennek indoklásaként az elsőfokú ítélet rámutatott arra, hogy a beruházás megkezdését nem akadályozhatta, hogy a felperes jegyzője 2001. július 31-én törölte az alperest a Piacfenntartók és Városrendezők nyilvántartásából, az adásvételi szerződés módosítása iránt folyamatban volt perben született első- és másodfokú ítéletek pedig megállapították, hogy az alperes a szabályozási terv módosítását maga is kérte, a módosított építési engedélyezési tervet pedig csak több mint egy évvel a módosított szabályozási terv megszületése után, csak 2002. november 25-én nyújtotta be az elsőfokú építésügyi hatósághoz. A jogerős ítélet kifejtette, hogy az alperes tulajdonjogának későbbi bejegyzése, az építési engedélyezési eljárás elhúzódása, a helyi szabályozási terv megváltoztatása nem a felperesnek felróhatóan késleltették a szerződésben vállalt beépítés megkezdését és megvalósítását. Nem gátolta az alperes által vállalt beruházás megvalósítását, hogy T. Város jegyzője az alperest törölte a Piacfenntartók és Városrendezők nyilvántartásából, majd – ezen határozat közigazgatási bíróság általi hatályon kívül helyezése után – csak 2002. augusztus 31-éig tartó határozott ideig vette nyilvántartásba, a kifogásolt jegyzői határozatot ugyanis a Közigazgatási Hivatal már 2002. október 10-én megsemmisítette, így ez a bizonytalansági körülmény is elhárult a beruházás megvalósításának útjából. A felperes a beépítési határidőket egyébként sem követelte meg szigorúan és a jelen pert csak akkor indította meg, amikor a beruházás már véglegesen meghiúsult.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. IX. 21.385/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás