• Tartalom

2010. évi CLXIV. törvény

2010. évi CLXIV. törvény

a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról1

2010.12.24.

Az Országgyűlés a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról a következő törvényt alkotja:

1. § „(1) A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 33/A. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:

(2a) Összeférhetetlenség miatt meg kell szüntetni annak a polgármesternek a megbízatását,

a) akit a közügyek gyakorlásától jogerősen eltiltottak,

b) akit bűntett miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek,

c) akinek az állammal szemben – a lehetséges jogorvoslati eljárások kimerítését követően – köztartozása áll fenn, és azt az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított hatvan napon belül – részletfizetés vagy fizetési halasztás esetén az ezt engedélyező határozat rendelkezéseinek megfelelően – nem rendezi,

d) akinek kényszergyógykezelését a bíróság jogerősen elrendelte.”

(2) Az Ötv. 33/A. §-a a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:

„(3a) A polgármester köteles az ellene indított büntetőeljárás során az első tárgyalás időpontjáról, illetve a bűnösséget megállapító jogerős ítéletről az idézés, illetve a jogerős ítélet kézhezvételétől számított három napon belül tájékoztatni a képviselő-testületet, a helyi választási bizottságot és a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szervet.”

2. § Az Ötv. 34. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(1) A képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére egy vagy több alpolgármestert választhat. A képviselő-testület legalább egy alpolgármestert saját tagjai közül választ meg. Az alpolgármester megbízatása megszűnik, ha a képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel megbízását visszavonja.”
„(6) A megyei jogú város közgyűlése – a 36. § (1) bekezdésében foglalt szabályok szerint – több aljegyzőt is kinevezhet.”

4. § (1) Az Ötv. 62. § (5) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(5) A kerületben polgármestert, a fővárosban főpolgármestert választanak. A fővárosi közgyűlés a főpolgármester javaslatára titkos szavazással, minősített többséggel egy vagy több főpolgármester-helyettest választhat. A fővárosi közgyűlés legalább egy főpolgármester-helyettest saját tagjai közül választ meg. A főpolgármester-helyettes megbízatása megszűnik, ha a fővárosi közgyűlés a főpolgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel megbízását visszavonja.
Azon főpolgármester-helyettes, akit nem a fővárosi közgyűlés tagjai közül választottak, nem tagja a fővárosi közgyűlésnek, a főpolgármestert a fővárosi közgyűlés elnökeként nem helyettesítheti. A fővárosi közgyűlés ülésein tanácskozási joggal vesz részt. A nem a fővárosi közgyűlés tagjai közül választott főpolgármester-helyettes jogállására egyebekben a fővárosi közgyűlés tagjai közül választott főpolgármester-helyettesre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.”

(2) Az Ötv. 62. § (6) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(6) A fővárosi kerületi képviselő-testület hivatalát a jegyző, a fővárosi közgyűlés hivatalát (a főpolgármesteri hivatalt) a főjegyző vezeti. A fővárosi kerületi képviselő-testület és a fővárosi közgyűlés – a 36. § (1) bekezdésében foglalt szabályok szerint – több aljegyzőt is kinevezhet.”

5. § Az Ötv. 74. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(1) A megyei közgyűlés tisztségviselői: az elnök, egy vagy több alelnök. A megyei közgyűlés a megyei közgyűlés elnökének javaslatára a titkos szavazással, minősített többséggel egy vagy több alelnököt választhat. A megyei közgyűlés legalább egy alelnököt saját tagjai közül választ meg. A megyei közgyűlés alelnökének megbízatása megszűnik, ha a megyei közgyűlés az elnök javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel megbízását visszavonja. Azon megyei közgyűlési alelnök, akit nem a megyei közgyűlés tagjai közül választottak, nem tagja a megyei közgyűlésnek, a megyei közgyűlés elnökét, mint a testület elnökét nem helyettesítheti, a megyei közgyűlés ülésein tanácskozási joggal vesz részt. A nem megyei közgyűlés tagjai közül választott alelnök jogállására egyebekben a megyei közgyűlés tagjai közül választott alelnökre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.”

6. § Az Ötv. 75. § (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(2) A hivatal vezetőjét: a megyei főjegyzőt a megyei közgyűlés nevezi ki határozatlan időre. A megyei közgyűlés – a 36. § (1) bekezdésében foglalt szabályok szerint – több aljegyzőt is kinevezhet.”

7. § (1) E törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba és a hatálybalépését követő 90. napon hatályát veszti.

(2) Összeférhetetlenség miatt az Ötv. 33/A. §-ának e törvénnyel megállapított (2a) bekezdés a), b) és d) pontja alapján az e törvény hatálybalépésekor polgármesteri, alpolgármesteri, megyei közgyűlési elnöki, alelnöki, főpolgármesteri és főpolgármester-helyettesi (a továbbiakban együtt: polgármester) tisztséget betöltő megbízatását akkor kell megszüntetni, ha vele szemben az Ötv. 33/A. §-ának e törvénnyel megállapított (2a) bekezdés a), b) és d) pontja szerinti összeférhetetlenségi ok az e törvény hatálybalépését követően keletkezett.

(3) Ha e törvény hatálybalépésekor a polgármesteri tisztséget betöltőnek az Ötv. 33/A. §-ának e törvénnyel megállapított (2a) bekezdés c) pontja alapján összeférhetetlenség miatt meg kell szüntetni a megbízatását, az összeférhetetlenség megállapítását az Ötv. 33/A. § (3) és (4) bekezdésétől eltérően e törvény hatálybalépését követő hatvanadik nap után lehet kezdeményezni.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2010. december 20-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2010. december 23. A törvény a 7. § (1) bekezdése alapján hatályát vesztette 2011. március 24. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére