• Tartalom

17/2010. (IV. 29.) IRM rendelet

17/2010. (IV. 29.) IRM rendelet

a 2007–2013. közötti programozási időszakban a Szolidaritási programokból származó támogatások felhasználásának alapvető szabályairól, intézményrendszeréről, a pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszerekről1

2010.05.02.

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 124. § (9) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 2. § 6. pont k) alpontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya

1. § (1) E rendelet hatálya a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. számú melléklete XIV. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím 9. Szolidaritási programok alcím 9.1. Európai Menekültügyi Alap, 9.2. Integrációs Alap, 9.3. Visszatérési alap és 9.4. Külső Határok Alap 9.5. Szolidaritási programokhoz kapcsolódó technikai költségek jogcímcsoportok fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználására terjed ki.

(2) Az (1) bekezdés szerinti előirányzatokból nyújtott támogatások

a) a „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” általános program keretében a 2008–2013-as időszakra az Európai Menekültügyi Alap létrehozásáról és a 2004/904/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. május 23-i 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat (a továbbiakban: 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat) I. fejezetében,

b) a „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” általános program keretében a 2007–2013-as időszakra a harmadik országok állampolgárainak beilleszkedését segítő európai alap létrehozásáról szóló, 2007. június 25-i 2007/435/EK tanácsi határozat (a továbbiakban: 2007/435/EK tanácsi határozat) I. fejezetében,

c) a „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” általános program keretében a 2008–2013-as időszakra az Európai Visszatérési Alap létrehozásáról szóló, 2007. május 23-i 2007/575/EK európai parlamenti és tanácsi határozat (a továbbiakban: 2007/575/EK európai parlamenti és tanácsi határozat) I. fejezetében, valamint

d) a „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” általános program keretében a 2007–2013-as időszakra a Külső Határok Alap létrehozásáról szóló, 2007. május 23-i 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozat (a továbbiakban: 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozat) I. fejezetében

meghatározott célok megvalósítása érdekében használhatók fel.

(3) E rendelet szerinti előirányzatokból nyújtott támogatások végső kedvezményezettje lehet

a) egyesület,

b) köztestület,

c) egyház és egyházi intézmény,

d) alapítvány,

e) közalapítvány,

f) nonprofit gazdasági társaság,

g) nonprofit szövetkezet,

h) egyéb jogi személyiségű nonprofit szervezet,

i) helyi önkormányzat,

j) kisebbségi önkormányzat,

k) önkormányzati társulás,

l) költségvetési szerv,

m) nemzetközi szervezet,

n) kormányközi szervezet, és

o) gazdasági társaság abban az esetben, ha az általa végrehajtott projektet nonprofit módon hajtja végre.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában

1. Ellenőrzési Hatóság: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal;

2. előzetes projekt adatlap: zárt kétfordulós kiválasztási eljárás esetén a pályázó által tervezett projekt lényegi elemeit tartalmazó dokumentum;

3. Európai Menekültügyi Alap: a 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozattal létrehozott alap;

4. éves program: a 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 20. cikk (3) bekezdése, a 2007/575/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 21. cikk (3) bekezdése, a 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 23. cikk (3) bekezdése, továbbá a 2007/435/EK tanácsi határozat 19. cikk (3) bekezdése szerinti éves programok;

5. Hitelesítő Hatóság: az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak (a továbbiakban: IRM) a miniszter által a kiadásigazoló nyilatkozatok Európai Bizottsághoz való benyújtást megelőző hitelesítésére kijelölt, a Felelős Hatóságtól funkcionálisan független szervezeti egysége;

6. informatikai rendszer: a „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” általános program keretében végrehajtott projektek nyomon követését szolgáló, a 2007/435/EK tanácsi határozat 22. cikk e) pontjában, a 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 24. cikk e) pontjában, a 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 26. cikk e) pontjában és a 2007/575/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 24. cikk e) pontjában meghatározott informatikai alapú nyilvántartó rendszer;

7. Integrációs Alap: a 2007/435/EK tanácsi határozattal létrehozott alap;

8. közvetlen támogatási szerződés: a Felelős Hatóság és a zárt kétfordulós kiválasztási eljárásban nyertes végső kedvezményezett között létrejött magánjogi szerződés, amely tartalmazza a közvetlen támogatás nyújtásának és felhasználásának részletes szabályait;

9. Külső Határok Alap: a 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozattal létrehozott alap;

10. mérlegbeszámoló: a Felelős Hatóság által készített olyan speciális beszámoló, amely elkülönített, eredményszemléletű könyvvezetés alapján készül az Európai Menekültügyi Alap, az Integrációs Alap, a Visszatérési Alap és a Külső Határok Alap egyes allokációinak zárásáról szóló, az Európai Bizottság részére megküldendő zárójelentés adatainak alátámasztására, és amely nem tartozik a számvitelről szóló törvény hatálya alá;

11. Működési Kézikönyv: a Felelős Hatóság működésére vonatkozó szabályokat és egyes azzal kapcsolatos adatokat tartalmazó dokumentum;

12. pályázati adatlap: nyílt kiválasztási eljárás esetén a pályázó által tervezett projekt megvalósításával összefüggő információkra kiterjedő dokumentum;

13. partner: a projekttel megvalósítani kívánt tevékenységek ellátására alkalmas szervezet, amely a végső kedvezményezett felelőssége mellett, a végső kedvezményezettel kötött partnerségi megállapodás alapján a végső kedvezményezettel közösen valósítja meg a projektet;

14. projekt: a támogatások végső kedvezményezettjei által végzett művelet egészének vagy részének végrehajtására felvonultatott egyedi, gyakorlati eszközök, amelyek pontosan meghatározott leírással, futamidővel, költségvetéssel, célokkal és személyzettel rendelkeznek;

15. részletes projekt adatlap: zárt kétfordulós kiválasztási eljárás esetén a pályázó által tervezett projekt megvalósításával összefüggő minden releváns információra kiterjedő dokumentum;

16. szabálytalanság: az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, 1995. december 18-i 2988/95/EK EURATOM rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak, továbbá a nemzeti jogszabályok előírásainak, a támogatási szerződésben és a közvetlen támogatási szerződésben a felek által vállalt kötelezettségeknek a megsértése, amelyek eredményeképpen a Magyar Köztársaság pénzügyi érdekei sérülnek vagy sérülhetnek;

17. szabálytalansági elektronikus nyilvántartó rendszer: a „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” általános program keretében végrehajtott projekteket érintő szabálytalanságokkal kapcsolatos adatokat tartalmazó informatikai alapú nyilvántartó rendszer;

18. szabálytalansági gyanú: bármilyen adat vagy információ, amely szabálytalanság elkövetésére utal;

19. támogatási szerződés: a Felelős Hatóság és a nyílt kiválasztási eljárásban nyertes végső kedvezményezett között létrejött magánjogi szerződés, amely tartalmazza a támogatás nyújtásának és felhasználásának részletes szabályait;

20. többéves program: a 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 18. cikk (1) bekezdése, a 2007/575/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 19. cikk (1) bekezdése, a 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 21. cikk (1) bekezdése, továbbá a 2007/435/EK tanácsi határozat 17. cikk (1) bekezdése szerinti program;

21. végső kedvezményezett: a projekt megvalósításáért felelős szervezet;

22. Visszatérési Alap: a 2007/575/EK európai parlamenti és tanácsi határozattal létrehozott alap.

II. Fejezet

INTÉZMÉNYRENDSZER

3. Felelős Hatóság és Felelős Személy

3. § A Felelős Hatóság az IRM-nek a miniszter által kijelölt szervezeti egységeiből áll, amely

a) felelős az Európai Menekültügyi Alapból, az Integrációs Alapból, a Visszatérési Alapból és a Külső Határok Alapból (a továbbiakban együtt: Alapok) támogatott többéves program és az éves programok stratégiai, operatív és adminisztratív igazgatásáért;

b) felelős az Európai Bizottsággal az Alapokkal kapcsolatban folytatott kommunikációért;

c) ellátja továbbá a 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 27. cikkében, a 2007/575/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 27. cikkében, a 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 29. cikkében, a 2007/435/EK tanácsi határozat 25. cikkében, valamint e rendeletben meghatározott feladatokat.

4. § A Felelős Személy az igazságügyi és rendészeti miniszter (a továbbiakban: miniszter) által kijelölt, a miniszter nevében eljáró személy, aki a Felelős Hatóság nevében meghozza a 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 27. cikkében, a 2007/575/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 27. cikkében, a 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 29. cikkében, a 2007/435/EK tanácsi határozat 25. cikkében, továbbá e rendeletben meghatározott, a Felelős Hatóság feladatainak ellátása érdekében szükséges döntéseket, a Felelős Hatóság intézkedéseiért kötelezettséget vállal és jóváhagyja azok végrehajtását.

4. Hitelesítő Hatóság

5. § A Hitelesítő Hatóság ellátja

a) a 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 29. cikkében,

b) a 2007/575/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 29. cikkében,

c) a 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 31. cikkében, továbbá

d) a 2007/435/EK tanácsi határozat 27. cikkében meghatározott feladatokat.

5. Ellenőrzési Hatóság

6. § Az Ellenőrzési Hatóság felelős az irányítási és ellenőrzési rendszer hatékony működésének vizsgálatáért, és ellátja a 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 30. cikkében, a 2007/575/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 30. cikkében, a 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 32. cikkében, továbbá a 2007/435/EK tanácsi határozat 28. cikkében meghatározott feladatokat.

6. Monitoring testületek

7. § (1) Az Európai Menekültügyi Alap, az Integrációs Alap, valamint a Visszatérési Alap éves és többéves programjaiban megfogalmazott célkitűzések vagy prioritások teljesülésének nyomon követését független Monitoring Bizottság (a továbbiakban: MB) végzi.

(2) Az MB működésének alapelveit az általa elfogadott ügyrend szabályozza.

(3) Az MB-be tagot a Felelős Hatóság, valamint a Felelős Személy által erre felkért minisztériumok és nemzetközi szervezetek delegálnak.

(4) Az MB-ben megfigyelőként részt vehet az Ellenőrzési Hatóság és a Hitelesítő Hatóság által delegált személy.

8. § (1) Az MB az előrehaladási és a zárójelentés megküldése előtt az éves program célkitűzéseinek vagy prioritásainak tükrében áttekinti a projektek megvalósulását és javaslatot tesz a jelentések az Európai Bizottság részére történő megküldésével kapcsolatban.

(2) Az MB javaslatot tesz a Felelős Hatóságnak az Európai Menekültügyi Alap, az Integrációs Alap, valamint a Visszatérési Alap hazai felhasználásának olyan felülvizsgálatára, amely elősegítheti az Európai Menekültügyi Alap, az Integrációs Alap, valamint a Visszatérési Alap célkitűzéseinek vagy prioritásainak hatékonyabb elérését és az éves program irányításának vagy pénzügyi ellenőrzésének a javítását.

7. Külső Határok Alap Tárcaközi Egyeztető Fórum

9. § (1) A Külső Határok Alap Tárcaközi Egyeztető Fórum (a továbbiakban: Fórum) létrehozásának és működésének célja a folyamatos információáramlás, a Külső Határok Alap felhasználásával kapcsolatos szakmai és technikai egyeztetések biztosítása, valamint a fejlesztések folyamatos nyomon követése.

(2) A Fórum feladatai:

a) a végső kedvezményezettek fejlesztési javaslatai alapján a több éves fejlesztési program szakmai előkészítése, megvitatása és összehangolása;

b) a végső kedvezményezettek projektjavaslatai alapján az éves fejlesztési programok szakmai előkészítése, megvitatása és összehangolása;

c) a fejlesztési tervekkel összefüggő kormányzati és miniszteri hatáskörbe tartozó döntések megfogalmazása, előkészítése;

d) a Külső Határok Alap terhére megvalósuló fejlesztések végrehajtásának folyamatos nyomon követése;

e) az előrehaladási és a zárójelentés megküldése előtt az éves program célkitűzéseinek vagy prioritásainak tükrében a projektek megvalósulásának áttekintése és javaslattétel a jelentések az Európai Bizottság részére történő megküldésével kapcsolatban;

f) javaslattétel a Felelős Hatóságnak a Külső Határok Alap célkitűzéseinek vagy prioritásainak hatékonyabb elérésére és az éves program irányításának vagy pénzügyi ellenőrzésének a javítására.

III. Fejezet

PROJEKTEK KIVÁLASZTÁSA

8. Kiválasztási eljárások

10. § A projektek kiválasztása nyílt vagy zárt kétfordulós kiválasztási eljárás keretében történik.

11. § (1) Zárt kétfordulós kiválasztási eljárással kell kiválasztani azokat a projekteket, amelyek esetében az adott tevékenység jellege nem teszi lehetővé a nyílt kiválasztási eljárással történő kiválasztást, különösen ha a tervezett tevékenységet a végső kedvezményezett jogszabályi felhatalmazás alapján, kizárólagos hatáskörrel látja el, vagy a Magyar Köztársaság különleges biztonsági vagy nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy különleges biztonsági intézkedést igénylő projektek esetében. A projektek kiválasztása egyéb esetben nyílt pályázati eljárással történik.

(2) Az éves programok összeállítása előtt le kell folytatni a zárt kétfordulós kiválasztási eljárás első fordulóját, és az ott kiválasztott projekteknek szerepelniük kell az Európai Bizottságnak megküldendő éves programban.

12. § (1) A Felelős Hatóság a nyílt és a zárt kiválasztási eljárás első fordulója során felhívást jelentet meg, amelynek tartalmaznia kell:

a) a többéves program és az éves programok azon prioritásait vagy célkitűzéseit, amelyek megvalósítására a pályázók projektjavaslata irányulhat;

b) a projekt maximális időtartamát;

c) a pályázati dokumentáció benyújtásának határidejét, módját;

d) a pályázati felhíváshoz kapcsolódó útmutató, az egyéb szükséges dokumentumok és információk elérésének helyét.

(2) A pályázati útmutatónak tartalmaznia kell:

a) a pályázókkal, a partnerekkel, a projekt megvalósításához igénybe vett harmadik személyekkel vagy szervezetekkel, valamint a pályázattal szemben támasztott alkalmassági feltételeket;

b) a közösségi támogatás felhasználásának szabályait és határidejét, a támogatás kifizetésének módját;

c) az elszámolható és el nem számolható költségek ismertetését;

d) az alkalmazott biztosítékokat, ha szükséges;

e) a pályázat benyújtásának módját, helyét és határidejét;

f) a pályázatok kiválasztásának szempontrendszerét, eljárásrendjét;

g) az eredményről való tájékoztatás kötelezettségét, a szerződéskötés tervezett idejét;

h) a hiánypótlás szabályait;

i) a kifogás lehetőségét;

j) a jogszabályi háttér ismertetését;

k) a támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségről való tájékoztatást;

l) a logikai keretmátrix és a GANTT-diagramm alkalmazására vonatkozó útmutatást; és

m) a további információk elérhetőségét.

(3) Nyílt kiválasztási eljárás esetén a pályázati adatlapnak és mellékleteinek tartalmaznia kell:

a) a pályázó és – ha van ilyen – a partner nevét;

b) a pályázó és – ha van ilyen – a partner elérhetőségeit, cégadatait, továbbá hozzájárulást az egyes adatok e rendelet szerinti nyilvános közzétételéhez;

c) a prioritás vagy célkitűzés, a célcsoport és a tevékenységi terület pontos meghatározását hivatkozással az érintett európai uniós jogi aktus és a pályázati útmutató vonatkozó előírásaira;

d) a projekt tartalmi összefoglalását;

e) a projekt tervezett eredményét, mérhető mutatók (indikátorok) meghatározását (eredmény, közvetlen cél, hatás);

f) a projekt tervezett kezdési és befejezési időpontját, időtartamát;

g) a megvalósítás helyszínét;

h) a finanszírozás módját (igényelt közösségi és költségvetési támogatás, saját forrás);

i) a logikai keretmátrixot;

j) a részletes költségvetést és a költségek ütemezését;

k) a megvalósítás módját, a tervezett tevékenységek részletes leírását;

l) a projektet megvalósító szervezet bemutatását, a megvalósítás személyi és tárgyi feltételeinek bemutatását;

m) a projekt ütemezésének bemutatását GANTT-diagram segítségével (tervezett kezdési időpont, időtartam);

n) a szolgáltatott adatok igazolására szolgáló dokumentumokat; és

o) a pályázati adatlaphoz csatolandó mellékletek listáját.

(4) A zárt kétfordulós kiválasztási eljárás első fordulója során benyújtott előzetes projekt adatlap a (3) bekezdés a) és c)–h) pontjaiban szereplő elemeket tartalmazza azzal, hogy a (3) bekezdés c) pontja tekintetében a Külső Határok Alap esetében a Magyar Köztársaság Külső Határok Alap Nemzeti Program vonatkozó előírásaira is hivatkozni kell. Az előzetes projekt adatlap tartalmazza továbbá a projekt költségvetését és azt az indokot, amely alapján a végső kedvezményezett közvetlen támogatásra jogosult. A (3) bekezdés b) és i)–o) pontjaiban szereplő elemek részletes kidolgozását a második fordulóban kitöltendő részletes projekt adatlap tartalmazza.

13. § (1) A nyílt kiválasztási eljárás pályázati felhívását és annak útmutatóját a Felelős Hatóság elhelyezi honlapján, és egyidejűleg a pályázati felhívást legalább két országos napilapban megjelenteti.

(2) Zárt kétfordulós kiválasztási eljárás első fordulója során – az éves program összeállítását megelőzően – az előzetes projekt adatlap benyújtására vonatkozó felhívást és az előzetes projekt adatlap nyomtatványát, majd a második forduló során a részletes projekt adatlap benyújtására vonatkozó felhívást és a részletes projekt adatlap nyomtatványát a Felelős Hatóság elhelyezi honlapján, és egyidejűleg megküldi a végső kedvezményezett szervezetek részére.

9. Többéves projektek

14. § (1) Projekt többéves projektként akkor valósítható meg, ha

a) a projekt célja érdekében megvalósítandó beruházás, tevékenység jellege és a lebonyolításához szükséges időtartama ezt feltétlenül indokolja, valamint

b) a pályázati felhívás

ba) lehetőséget ad rá és

bb) meghatározza az egyéb feltételeket.

(2) A többéves projekttel szemben a pályázati felhívásban támasztott valamennyi feltételt minden egyes évre vonatkozóan teljesíteni kell az adott allokáció évére vonatkozó pályázati dokumentációban.

(3) A többéves projekt az Alapok legfeljebb hároméves program allokációját érintheti.

(4) A Felelős Hatóság kötelezettséget csak az Európai Bizottság által jóváhagyott allokáció terhére vállal.

(5) A támogatási szerződés és a közvetlen támogatási szerződés évente kerül megkötésre, amelynek alkalmával az előző év tapasztalatai alapján a projektet a végrehajtás objektív körülményeire tekintettel felül kell vizsgálni. A felülvizsgálat eredményeképpen a projekt újraértékelésre kerül, melynek eredményétől függően tervezett költségvetése és indikátorai, valamint ezek alapján a tervezett támogatási összege módosíthatóak.

10. Projektjavaslatok értékelése

15. § A benyújtott pályázatok értékelését a nyílt kiválasztási eljárás és a zárt kétfordulós kiválasztási eljárás első fordulójában független Értékelő Bizottság (a továbbiakban: ÉB) végzi.

16. § (1) Az ÉB működését a Felelős Személy által jóváhagyott ügyrend szabályozza.

(2) Az ÉB a Felelős Hatóság által meghatározott szakmai és pénzügyi szempontok szerint, valamint a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően értékeli a benyújtott pályázatokat, és a zárt kétfordulós kiválasztási eljárás első fordulójában megállapítja a támogatható projektek körét, a nyílt kiválasztási eljárás esetén megállapítja a támogatásra javasolt projektek sorrendjét.

(3) Az ÉB az adott alap tekintetében benyújtott pályázat elbírásához szükséges szakmai tapasztalattal rendelkező – az adott szakterületet érintő szabályozásban, feladatok ellátásában érdemi szerepet betöltő szervezetek és a felügyeletet ellátó minisztériumok, valamint a Felelős Hatóság által delegált – tagokból áll. Az ÉB elnökét a Felelős Személy jelöli ki.

(4) Az ÉB ülésein megfigyelők vehetnek részt, akik észrevétel-tételi joggal rendelkeznek.

(5) Az értékelésben részt vevőket titoktartási kötelezettség terheli az értékelés során tudomására jutott információk tekintetében, amelyről nyilatkozatot kell aláírniuk.

(6) Az ÉB szavazással, egyszerű többséggel dönt a vitás kérdésekről.

17. § (1) Az ÉB üléséről jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyv tartalmazza az ülés helyét és időpontját; a jelen lévő tagok és megfigyelők nevét; az ÉB döntési javaslatát (támogatás esetén a támogatás összegét és arányát, az összköltség csökkentése esetén a csökkentett összköltséget és annak indokolását, feltételekkel történő támogatás esetén a feltételt és teljesítésének határidejét, elutasítás esetén annak részletes indokolását); vitás kérdés esetén a szavazatok arányát és bármely tag különvéleményét, ha azt a tag kéri.

(2) A zárt kétfordulós kiválasztási eljárás második fordulójában a Felelős Hatóság által delegált tagokból álló bizottság végzi az első fordulóban támogathatónak ítélt projektek értékelését a 16. § (1)–(2) és (4)–(6) bekezdésében, valamint az (1) bekezdésben foglaltak szerint azzal, hogy lehetősége van a végső kedvezményezettel folytatott konzultációra. A bizottság elnökét a Felelős Személy jelöli ki.

(3) A Felelős Személy az ÉB és a (2) bekezdés szerinti bizottság döntési javaslata alapján dönt az egyes projektek támogatásáról vagy elutasításáról.

(4) A Külső Határok Alap esetén a Fórum a 9. § (2) bekezdés b) pontjával összhangban javaslatot tesz, hogy az éves programban mely támogatható projektek szerepeljenek.

18. § (1) A támogatás megítéléséről vagy elutasításáról szóló döntésről a Felelős Hatóság írásban, indokolással ellátva tájékoztatja a pályázókat.

(2) A Felelős Személy által jóváhagyott, támogatott projektek listáját nyílt kiválasztási eljárás esetén a döntést követő 8 napon belül, zárt kétfordulós kiválasztási eljárás második fordulójában született döntést követő 8 napon belül a Felelős Hatóság honlapján közzéteszi. A támogatott projektek listáján fel kell tüntetni a projekt címét, a megvalósító szervezet nevét, a döntés időpontját, valamint a megítélt támogatás összegét.

11. A támogatási szerződés és a közvetlen támogatási szerződés megkötése és módosítása

19. § A támogatási szerződést és a közvetlen támogatási szerződést (a továbbiakban együtt: szerződés) a Felelős Hatóság és a végső kedvezményezett szervezet köti meg. A szerződés aláírására a Felelős Személy jogosult.

20. § (1) A projektek támogatása vissza nem térítendő támogatás formájában valósul meg.

(2) A projektek megvalósítása érdekében – a szerződésben foglaltak szerint – a végső kedvezményezett előleg igénybevételére jogosult.

(3) A szerződés aláírásának feltétele a pályázati útmutatóban előírt dokumentumok becsatolása.

(4) A szerződés tervezetét a Felelős Hatóság állítja össze.

(5) A közvetlen támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a zárt kétfordulós pályázati eljárás második fordulójában előírt dokumentumokat a végső kedvezményezett határidőre benyújtsa, azt a Felelős Hatóság elfogadja, és a Felelős Személy jóváhagyja.

(6) A végső kedvezményezett haladéktalanul tájékoztatja a Felelős Hatóságot, ha a szerződés hatályának időtartama alatt a szerződésben foglalt azonosító adatai és a szerződés teljesítésével összefüggő adatai megváltoznak.

21. § A végső kedvezményezett felelős a partner által végzett tevékenységekért és az általa elszámolt költségek vonatkozásában az elszámolhatósági szabályok betartásáért, továbbá a felmerülő kiadásokat és bevételeket rögzítő számviteli dokumentumok hiteles másolatának megőrzéséért.

12. Kifogás

22. § (1) A pályázó a projektjavaslat elutasítása, csökkentett összköltséggel történő támogatása vagy feltételekkel történő támogatása ellen kizárólag jogszabálysértés vagy a pályázati útmutatóban foglaltak megsértése esetén, a döntés kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül az indokok megjelölésével kifogást terjeszthet elő a Felelős Személynél.

(2) A kifogást – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a Felelős Hatóság érdemben megvizsgálja. A kifogásnak annak elutasításáig vagy az azzal kapcsolatos döntés meghozataláig halasztó hatálya van a szerződések megkötésére.

(3) A Felelős Hatóság a kifogást érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, ha

a) a kifogást az (1) bekezdés szerinti határidőn túl terjesztették elő;

b) a kifogást nem az arra jogosult terjeszti elő; vagy

c) korábbival azonos tartalmú, ismételt kifogást terjesztenek elő.

(4) A Felelős Hatóság a kifogást annak benyújtására nyitva álló határidő lejártától számított 15 napon belül elbírálja. A Felelős Hatóság az elbírálás határidejét egy alkalommal, legfeljebb 15 nappal meghosszabbíthatja. A Felelős Hatóság az elbírálás meghosszabbításának tényéről a kifogás benyújtására nyitva álló határidő lejártától számított 5 munkanapon belül tájékoztatja a pályázót.

23. § (1) A Felelős Hatóság a kifogás tárgyában hozott döntésről az indokok megjelölésével értesíti a pályázót.

(2) A Felelős Hatóság a kifogással kapcsolatosan az alábbi döntéseket hozhatja:

a) a kifogásban foglaltaknak helyt ad, egyúttal gondoskodik a jogszerű állapot helyreállításáról;

b) a kifogást indokolt döntésével elutasítja.

(3) A Felelős Hatóság elutasító döntését a miniszternek jóvá kell hagynia.

IV. Fejezet

PROJEKTEK MEGVALÓSÍTÁSA

13. Közbeszerzési és egyéb beszerzési eljárások lefolytatása és ellenőrzése

24. § (1) Ha a végső kedvezményezett a projekt megvalósításához harmadik személyt vagy szervezetet vesz igénybe, és a harmadik személy vagy szervezet igénybevételével megvalósítani kívánt feladat értéke nem éri el az egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatárát, valamint az egyéb beszerzésekre vonatkozó jogszabályok másként nem rendelkeznek, akkor a végső kedvezményezettnek legalább 3 ajánlatot kell bekérnie, amelyek közül az összességében legelőnyösebbet kell kiválasztania.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni abban az esetben, ha egy projekt vonatkozásában az azonos célú beszerzések értéke nem éri el a nettó 1 000 000 forint összegű értékhatárt.

25. § (1) A Felelős Hatóság a folyamatba épített ellenőrzés részeként köteles gondoskodni a közbeszerzésekre és egyéb beszerzési eljárásokra vonatkozó előírások teljesülésének ellenőrzéséről.

(2) A folyamatba épített ellenőrzés keretében vizsgálni kell:

a) a közbeszerzési műszaki leírás, a projekt költségvetés tervezésének megfelelő minőségét és pontosságát;

b) az ajánlati, részvételi és ajánlattételi felhívás megfelelőségét és azok közzétételét;

c) az alkalmazott közbeszerzési eljárás kiválasztásának megfelelőségét;

d) a szerződés különböző fázisai közötti kölcsönös összefüggést;

e) pénzügyi tervek meglétét;

f) az eredményhirdetést követően az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatási kötelezettség teljesítését és a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés nyilvánosságára vonatkozó követelmények betartását;

g) az ajánlatok értékelésének megfelelőségét és a kellően részletes, a döntéshozatal folyamatát bemutató bírálóbizottsági jegyzőkönyv meglétét;

h) a szerződés teljesítésének megfelelőségét, valamint szerződésmódosítás esetén a módosítás körülményeinek és indokoltságának megfelelőségét.

(3) A Felelős Hatóság az (1) és (2) bekezdés szerinti folyamatba épített ellenőrzési kötelezettségének a kockázatelemzéssel kiválasztott projektek esetében dokumentum alapú és helyszíni vizsgálattal tesz eleget.

(4) Ha a közbeszerzés értékhatára eléri a közösségi közbeszerzési értékhatár felét, a végső kedvezményezett köteles a közbeszerzési eljárás tervezett megindítása előtt legalább 15 nappal megküldeni a Felelős Hatóság részére az ajánlati felhívást és a kapcsolódó dokumentációt.

(5) A (4) bekezdésben szabályozott esetben a Felelős Hatóság közbeszerzési szakértő közreműködésével végzi el az ellenőrzést.

26. § (1) Ha a Felelős Hatóságnak a folyamatba épített ellenőrzés során a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.), a Kbt. felhatalmazása alapján kiadott beszerzésekre vonatkozó jogszabályok, az Európai Unió közbeszerzésekre vonatkozó kötelező jogi aktusa vagy a 24. §-ban foglaltak megsértése jut tudomására, írásban felhívja a végső kedvezményezettet, hogy az egyes rendelkezések megsértésével kapcsolatos álláspontját kifejthesse. A végső kedvezményezett álláspontja figyelembevételével a Felelős Hatóság megvizsgálja a támogathatóság feltételeit a szerződés alapján.

(2) Ha a Felelős Hatóság a Kbt.-be ütköző magatartást vagy mulasztást észlel, akkor a Kbt. 327. § (1) bekezdés g) pontja alapján a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárását kezdeményezi.

14. A megvalósítás nyomon követése

27. § (1) A végső kedvezményezett köteles a projekt előrehaladásáról – pénzügyi és szakmai szempontú, szöveges értékelést is tartalmazó, magyar nyelvű – jelentést készíteni, és azt megküldeni a Felelős Hatóság részére.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jelentéseket a végső kedvezményezett havonta köteles megküldeni a szerződésben meghatározott határidőig, azonban a beküldés gyakoriságát a szerződés eltérően is meghatározhatja azzal, hogy legalább negyedévente kötelező jelentést küldeni.

(3) A végső kedvezményezett köteles zárójelentést készíteni a projekt befejezési időpontját követő 30 napon belül. A szerződés hosszabb határidőt is megállapíthat.

(4) A zárójelentésben be kell mutatni

a) a projekt céljainak teljesülését, konkrét elemzésekkel alátámasztva;

b) a tényleges költségek tervezett költségeknek való megfelelését, és az esetleges eltérések indokait; továbbá

c) a támogatás könyvelésben való kezelését és elkülönítését.

(5) A végső kedvezményezett az (1)–(4) bekezdésben foglalt jelentéseket köteles feltölteni a Felelős Hatóság által üzemeltetett informatikai rendszerbe a (2)–(3) bekezdés szerinti határidőben, amelyhez a Felelős Hatóság elektronikus hozzáférést biztosít.

15. A projekt fenntartása, dokumentumok nyilvántartása és megőrzése

28. § (1) A projekt lezárását követően a végső kedvezményezett köteles a projekt végrehajtása során elért eredményeket a szerződésben rögzített időtartamig és az ott rögzített célnak megfelelően fenntartani a 61. § e)–h) pontja szerinti közösségi határozatok alapján.

(2) A projekttel kapcsolatos dokumentumokat a végső kedvezményezett, a Felelős Hatóság, az Ellenőrzési Hatóság és a Hitelesítő Hatóság a projekt Felelős Hatóság által történő lezárásától 10 évig megőrzi.

V. Fejezet

A PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁS RENDJE

16. A pénzügyi irányítás és kontroll

29. § A pénzügyi lebonyolítás során olyan irányítási és ellenőrzési rendszert kell kialakítani, amely biztosítja az Alapokból társfinanszírozott intézkedések teljesítésének és az igényelt kiadások hitelességének ellenőrzését, valamint biztosítja az alkalmazandó nemzeti és közösségi jogszabályok betartását, különösen a kiadások támogathatósága, a közbeszerzések, az állami támogatás, a tisztességes verseny és az esélyegyenlőség tárgyában. Az irányítási és ellenőrzési intézményrendszer működése az Alapokhoz kapcsolódó technikai költségkeret terhére finanszírozható.

30. § (1) A Felelős Személy és a Hitelesítő Hatóság vezetője e rendelet 1. melléklete szerint nyilatkozik az általa működtetett irányítási és ellenőrzési rendszerek megfelelő és megbízható működéséről.

(2) Ha év közben változás történik a Felelős Személy vagy a Hitelesítő Hatóság vezetője személyében, továbbá szervezeti átalakulás vagy megszűnés esetén, a távozó Felelős Személy vagy Hitelesítő Hatóság vezetője köteles a nyilatkozatot az addig eltelt időszak vonatkozásában kitölteni, a nyilatkozatot a tisztséget betöltő személynek átadni, aki köteles azt az éves beszámolóhoz mellékelni saját nyilatkozatával együtt.

(3) A Felelős Személy és a Hitelesítő Hatóság vezetője a saját szervezetére vonatkozó nyilatkozatot a tárgyévet követő év május 31-ig megküldi az államháztartásért felelős miniszter részére.

17. Közösségi hozzájárulás rendezése

31. § A Hitelesítő Hatóság nem igazolhatja azt a kiadást, amely olyan költséget tartalmaz, amelyre vonatkozóan szabálytalansági vizsgálat van folyamatban, vagy amelyre vonatkozóan a szabálytalanság ténye megállapítást nyert. Ezen összegek 40. § (4) bekezdés c) pontja szerinti nyilvántartásáról a Felelős Hatóság gondoskodik.

18. Az európai uniós támogatás fogadására és kifizetésre szolgáló kincstári számlák
és a pénzügyi lebonyolítás rendje

32. § (1) A jóváhagyott éves programok alapján az Európai Bizottság által átutalt európai uniós támogatásból származó előfinanszírozás, időközi kifizetések és végsőegyenleg-kifizetések fogadása a Felelős Hatóság által a Magyar Államkincstárban nyitott devizaszámlán történik a Magyar Államkincstár által meghirdetett feltételekkel.

(2) Az Alaponként nyitott devizaszámlák felett a Felelős Hatóság rendelkezik.

(3) Az Alapokhoz biztosított uniós forrás és a hazai társfinanszírozás összege a Magyar Államkincstárban megnyitott feladat-finanszírozási előirányzat felhasználási keretszámlán keresztül kerül felhasználásra.

(4) Az igényelt előleget és egyenleget a Felelős Hatóság nyílt kiválasztási eljárás esetén a végső kedvezményezett által nyitott elkülönített számla javára teljesíti a támogatási szerződésben foglaltak szerint.

(5) Közvetlen támogatás esetén a Felelős Hatóság a végső kedvezményezett számlájára teljesíti az igényelt előleg és az egyenleg kifizetését és a közvetlen támogatási szerződésben foglaltak szerint a projekt megvalósításához igénybe vett harmadik személy vagy szervezet számlájára közvetlenül utalja át a projekt megvalósításához igénybe vett harmadik személy vagy szervezet által benyújtott számla összegét a szerződésszerű és igazolt teljesítése alapján.

(6) A számlák vezetésével kapcsolatos, a Felelős Hatóságnál felmerülő költségek a Felelős Hatóságot terhelik.

19. Támogatás kifizetése

33. § (1) A Felelős Hatóság a végső kedvezményezett szervezetek által benyújtott kifizetésekhez szükséges dokumentumok ellenőrzését és jóváhagyását követően gondoskodik az igényelt támogatás átutalásáról.

(2) A teljes támogatási összeg részletekben kerül kifizetésre előleg-finanszírozás, egyenleg kifizetés, utófinanszírozás és a projekt megvalósításához igénybe vett harmadik személy vagy szervezet részére történő közvetlen kifizetés formájában a szerződésben meghatározott határidők szerint.

(3) A támogatás kifizetéséhez a végső kedvezményezett kifizetési kérelmet nyújt be a szerződésben meghatározott időben és tartalommal. A hiányos vagy hibás kifizetési kérelmet a Felelős Hatóság elutasítja.

(4) A végső kedvezményezett az eredeti bizonylatokon köteles feltüntetni a projekt regisztrációs számát, és az alap, valamint az alap azon évi allokációjának megnevezését, amelyből a támogatást nyerte.

(5) A végső kedvezményezett a kapott támogatással a szerződésben meghatározottak szerint köteles elszámolni. Ennek megtörténtéről a Felelős Hatóság kiállítja a 37. § (1) bekezdésben meghatározott dokumentumokat. Az elszámolással az előleg végleges támogatássá válik.

(6) A végső kedvezményezett – közvetlen támogatás biztosítása és a projekt megvalósításához harmadik személy vagy szervezet részére történő közvetlen kifizetés esetén – a nevére kiállított, a projekt megvalósításához igénybe vett harmadik személy vagy szervezet által benyújtott számlák kifizetéséhez szükséges bizonylatokat benyújtja a Felelős Hatóság részére, amely intézkedik a számlában szereplő jogosult részére történő átutalásáról. Bizonylatként benyújtandóak a végső kedvezményezett által igazolt számlamásolatok, a projekt megvalósításához igénybe vett harmadik személlyel vagy szervezettel kötött szerződésben meghatározott dokumentumok hiteles másolata, valamint a kifizetéshez szükséges dokumentumok.

VI. Fejezet

KÖLTSÉGIGAZOLÁSI TEVÉKENYSÉG RENDJE

20. Hitelesítés

34. § Az Alapok keretében megítélt támogatások felhasználásának hitelesítése a Felelős Hatóság feladata.

35. § (1) A folyamatba épített ellenőrzés részeként a Felelős Hatóságnak gondoskodnia kell a végső kedvezményezett által benyújtott valamennyi jelentés, nyilatkozat és bizonylat dokumentum alapú, formai és tartalmi ellenőrzésének lefolytatásáról.

(2) A pénzügyi lebonyolítás során a dokumentum alapú ellenőrzés a kifizetési kérelem és az azt alátámasztó bizonylatok ellenőrzéséből áll.

(3) A bekért bizonylatoktól függően a dokumentum alapú ellenőrzések keretében ellenőrizni kell:

a) a projektek szerződéseknek – ideértve az azoknak elválaszthatatlan részét képező mellékleteket is – megfelelő fizikai és pénzügyi előrehaladását;

b) azt, hogy a benyújtott számla, vagy egyéb, a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló bizonylat valós költségeken alapul, az Alapok keretében jóváhagyott projekt kapcsán merült fel és megfelel a céljainak;

c) a teljesítés igazolását;

d) a kettős finanszírozás elkerülésére vonatkozó előírások teljesülését; valamint

e) azt, hogy a benyújtott számlán vagy egyéb, a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló bizonylaton szereplő teljesítés összhangban van-e a pályázat kiválasztására vonatkozó döntéssel, a szerződéses feltételekkel, a fizikai és teljesítmény mutatószámok teljesítésével, a tárgyi és időbeli elszámolhatósági szabályokkal és a közbeszerzésre vonatkozó előírásokkal.

36. § (1) A folyamatba épített ellenőrzés részeként a Felelős Hatóságnak gondoskodnia kell a projektek megvalósításának helyszíni vizsgálatáról.

(2) A helyszíni vizsgálat során ellenőrizni kell különösen:

a) a projektek szerződéseknek – ideértve az azoknak elválaszthatatlan részét képező mellékleteteket – megfelelő fizikai és pénzügyi előrehaladását;

b) az előrehaladási jelentések és a projekt tényleges fizikai és pénzügyi előrehaladásának összhangját;

c) azt, hogy a kifizetési kérelmet alátámasztó bizonylatok eredeti példányai a végső kedvezményezettnél rendelkezésre állnak és fellelhetőek-e, továbbá, hogy megegyeznek-e a végső kedvezményezett által a kifizetési kérelemhez benyújtott hiteles másolatokkal;

d) a végső kedvezményezett által benyújtott nyilatkozat összhangját az azt megalapozó bizonylatokkal;

e) a termékek és szolgáltatások teljesítésének a szerződéssel való összhangját;

f) a nyilvánosságra és tájékoztatásra vonatkozó közösségi szabályok betartását; valamint

g) a közbeszerzésekre vonatkozó előírások betartását.

(3) A helyszíni vizsgálatok keretében a költségek elszámolhatóságának megállapításához ellenőrizni kell a számlákat, ezek között a korábbi számlaösszesítő(k)ben feltüntetett, a számlákhoz kapcsolódó szerződéseket és az azokhoz kapcsolódó teljesítésigazolásokat.

(4) A folyamatba épített ellenőrzéseket, ideértve a dokumentum alapú ellenőrzéseket és a helyszíni vizsgálatokat megfelelően dokumentálni kell, rögzítve az elvégzett munkát, az ellenőrzések eredményeit, valamint a szabálytalanságok és a hibák feltárása esetén a megtett intézkedéseket.

37. § (1) A Felelős Hatóság a végső kedvezményezett által beküldött szakmai és pénzügyi jelentés beérkezésétől számított 30 napon belül monitoring lapot és monitoring jelentést állít ki, melyben nyilatkozik a jelentésben foglaltak elfogadásáról vagy elutasításáról, egyes kifizetési tételek felfüggesztéséről, és szükség esetén hiánypótlást ír elő, amelyet a következő szakmai és pénzügyi jelentésben kell teljesíteni.

(2) A Felelős Hatóság – a Hitelesítő Hatóság által kiállított költségigazoló nyilatkozat figyelembevételével – elkészíti, és az Európai Bizottság részére benyújtja az éves programok végrehajtásáról szóló előrehaladási jelentéseket és zárójelentéseket.

(3) A pályázati dokumentációt, a szerződést, az (1) és (2) bekezdésben foglalt jelentéseket, a kifizetésekkel kapcsolatos adatokat, a helyszíni vizsgálatok dokumentumait és a monitoring tevékenységet támogató egyéb adatokat a Felelős Hatóság feltölti az informatikai rendszerbe azok beérkezésétől számított 30 napon belül.

21. Igazolás

38. § (1) Az igazolási tevékenységet a Hitelesítő Hatóság végzi.

(2) A Hitelesítő Hatóság felelősségi körébe tartozik a végső kedvezményezetteknél felmerült – a végső kedvezményezettek által számlával vagy egyéb, a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló bizonylattal igazolt – kifizetett költségek alapján a költségigazoló nyilatkozat kiállítása a Felelős Hatóság jelzése alapján, majd 14 napon belüli benyújtása a Felelős Hatóság részére.

(3) A Hitelesítő Hatóság jogosult a költségigazoló nyilatkozat alátámasztásához kapcsolódó, kiegészítő információ kérésére, melyet a Felelős Hatóság köteles haladéktalanul a Hitelesítő Hatóság rendelkezésére bocsátani.

(4) A Hitelesítő Hatóság az igazolási tevékenységének alátámasztása érdekében dokumentum alapú tényfeltáró vizsgálatot végez vagy helyszíni tényfeltáró látogatást tesz a Felelős Hatóságnál kockázatelemzés alapján kiválasztott projektek esetében. A tényfeltáró vizsgálat során a Hitelesítő Hatóság meggyőződik arról, hogy a végső kedvezményezett által benyújtott elszámolások ellenőrzése kellő megalapozottságot nyújt-e a költségek elszámolhatóságának megállapításához és a végső kedvezményezetti elszámolások feldolgozása során érvényesülnek-e azok az ellenőrzések, amelyek biztosítják a számviteli nyilvántartásba bekerülő adatok pontosságát és megbízhatóságát.

(5) A Hitelesítő Hatóság részére – előzetes értesítés alapján – a Felelős Hatóság hozzáférést biztosít a nála elektronikus és papír formában rendelkezésre álló, igazoláshoz kapcsolódó dokumentumokhoz és adatokhoz.

39. § A Felelős Hatóság annak érdekében, hogy a Hitelesítő Hatóság az irányítási és ellenőrzési rendszerek megfelelőségét meg tudja ítélni:

a) tájékoztatásul továbbítja a Hitelesítő Hatóság részére a belső ellenőrzési rendszerében elkészült, valamint az egyéb, ellenőrzésre jogosult hazai vagy külföldi szervezetek által elkészített ellenőri jelentéseket a jelentés kézhezvételét követő 5 munkanapon belül,

b) tájékoztatásul megküldi a Hitelesítő Hatóság részére a Működési Kézikönyvet annak mellékleteivel és az ellenőrzési nyomvonallal együtt, valamint tájékoztatja ezek módosításáról,

c) a IX. fejezet előírásainak megfelelően rendszeresen tájékoztatja a Hitelesítő Hatóságot a szabálytalanságok kezeléséről,

d) haladéktalanul írásban tájékoztatja a Hitelesítő Hatóságot az Európai Bizottság esetleges, az irányítási és ellenőrzési eljárásokkal és a monitoringgal kapcsolatban megfogalmazott ajánlásainak tartalmáról, az Európai Bizottság által javasolt kiigazító intézkedések megvalósítása érdekében megtett lépésekről és azokról az indokokról, amelyekre hivatkozva a javasolt intézkedéseket a Felelős Hatóság nem hozta meg.

VII. Fejezet

A SZÁMVITELI NYILVÁNTARTÁS ÉS AZ ADATSZOLGÁLTATÁS RENDJE

40. § (1) Az Európai Bizottság felé történő beszámolási és adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítését elkülönített, eredményszemléletű kettős könyvviteli nyilvántartásokkal kell biztosítani, amelyet a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényben (a továbbiakban: Számv. tv.) foglalt számviteli alapelvek figyelembevételével kell vezetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti, az európai uniós támogatások lebonyolításával kapcsolatos feladataihoz kötődő számviteli nyilvántartást a Felelős Hatóság vezeti.

(3) Az elkülönített számviteli nyilvántartás részletes szabályait a Felelős Hatóság határozza meg. Az elkülönített számviteli nyilvántartásoknak biztosítania kell, hogy az Európai Bizottság részére küldendő évközi adatszolgáltatásoknak a pénzügyi zárások számviteli nyilvántartásból, beszámolóból nyerhető adatai, valamint az éves pénzügyi jelentések elkészítéséhez szükséges számviteli adatok megfelelő részletességgel rendelkezésre álljanak.

(4) A Felelős Hatóság elkülönített számviteli nyilvántartásainak vezetése során gondoskodik arról, hogy naprakészen rendelkezésre álljanak:

a) az Európai Bizottságtól beérkezett támogatások összegei alapok szerint,

b) a Felelős Hatóság alaponkénti számláinak tételes forgalma,

c) a Felelős Hatóság által hitelesített, az Európai Bizottságtól igényelt, az Európai Bizottság által még ki nem fizetett összegek és a szabálytalanságok miatt visszajáró összegek mint követelések,

d) az Európai Bizottság felé fennálló visszafizetési kötelezettségek és a Hitelesítő Hatóság által jóváhagyott, még ki nem fizetett közösségi hozzájárulás rendezése miatti kötelezettségek összege.

(5) A Felelős Hatóság az elkülönített, eredményszemléletű könyvvezetés alapján mérlegbeszámolót készít az adott allokáció zárásáról szóló zárójelentés adatainak alátámasztására.

(6) A számviteli nyilvántartásokat forintban kell vezetni.

41. § A Felelős Hatóság köteles a könyvvezetésére vonatkozó számviteli kézikönyvét elkészíteni, melynek részei:

a) a számviteli folyamatok eljárási rendje,

b) a számviteli politika, a számlatükör és a számlarend,

c) a bizonylati album.

VIII. Fejezet

A TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSÁNAK ELLENŐRZÉSE

22. Belső ellenőrzés

42. § Az IRM belső ellenőrzési egysége az európai uniós támogatások vonatkozásában lefolytatott belső ellenőrzések lezárt ellenőrzési jelentéseit haladéktalanul megküldi az államháztartásért felelős miniszter, a Hitelesítő Hatóság és az Ellenőrzési Hatóság részére.

23. Közös ellenőrzési stratégia és az éves ellenőrzési terv

43. § (1) Az Ellenőrzési Hatóság elkészíti az Alapokra vonatkozó közös ellenőrzési stratégiát, és a többéves programok jóváhagyásától számított 6 hónapon belül benyújtja az Európai Bizottságnak.

(2) Ha az Európai Bizottság az (1) bekezdésnek megfelelően benyújtott közös ellenőrzési stratégia kézhezvételét követő 3 hónapon belül észrevételt tesz a benyújtott stratégiára vonatkozóan, az Ellenőrzési Hatóság köteles az Európai Bizottság által a válaszadásra meghatározott időn belül a nemzeti ellenőrzési stratégiát felülvizsgálni, és az észrevételekre vonatkozó válaszokat az Európai Bizottságnak megküldeni.

(3) Az Ellenőrzési Hatóság az Európai Bizottság által elfogadott közös ellenőrzési stratégiát megküldi a Felelős Hatóság, a Hitelesítő Hatóság és az államháztartásért felelős miniszter részére.

(4) Az Ellenőrzési Hatóság az általa végzett kockázatelemzés és mintavételezés alapján február 15-ig elkészíti az éves ellenőrzési tervét és – szükség esetén – annak módosítását.

(5) Az Ellenőrzési Hatóság évente felülvizsgálja a közös ellenőrzési stratégiát.

24. Rendszerellenőrzés

44. § A 2007/435/EK tanácsi határozat 28. cikkében, a 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 30. cikkében, a 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 32. cikkében és a 2007/575/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 30. cikkében meghatározott rendszerellenőrzéseket éves rendszerességgel az Ellenőrzési Hatóság végzi el.

25. A projektek mintavételes ellenőrzése

45. § (1) Az Ellenőrzési Hatóság elvégzi az éves programok esetében a 2007/435/EK tanácsi határozat 28. cikkében, a 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 30. cikkében, a 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 32. cikkében és a 2007/575/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 30. cikkében meghatározott mintavételes ellenőrzéseket.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott ellenőrzések végrehajtása érdekében az Ellenőrzési Hatóság részére korlátlan betekintést és hozzáférést kell biztosítani a nyilvántartási, adatszolgáltatási és működési rendszerbe, lehetővé téve azt, hogy az arra felhatalmazott, megbízólevéllel ellátott ellenőrök a támogatásra vonatkozó valamennyi információt megszerezhessék, és azok valódiságáról meggyőződhessenek.

26. Intézkedési tervekre vonatkozó különleges szabályok

46. § (1) A Felelős Személy és a Hitelesítő Hatóság vezetője köteles minden, az éves programok felhasználásával összefüggő ellenőrzési jelentés alapján – ha a jelentésben rá vonatkozó, intézkedést igénylő megállapítás, ajánlás vagy javaslat szerepel – a jelentés kézhezvételétől számított 30 naptári napon belül intézkedési tervet készíteni, az intézkedési tervet végrehajtani, továbbá az intézkedési terv végrehajtását nyomon követni.

(2) A Felelős Hatóság és a Hitelesítő Hatóság kötelesek az intézkedési terveiket, annak elkészültét követő 15 naptári napon belül egymásnak, az Ellenőrzési Hatóságnak és az államháztartásért felelős miniszternek megküldeni.

(3) Az (1) bekezdésben felsorolt vezetők gondoskodnak az intézkedési tervekben megfogalmazottak megvalósításáról, illetve azok folyamatos nyomon követéséről (különös tekintettel a szabálytalanságok kezelésével kapcsolatos intézkedésekre), melynek helyzetéről minden év január 31-ig tájékoztatják egymást a (2) bekezdésben foglaltak szerint.

27. Az éves vizsgálati jelentés, a vélemény és a nyilatkozat

47. § (1) Az éves vizsgálati jelentés, a vélemény és a nyilatkozat kiadásához szükséges ellenőrzéseket az Ellenőrzési Hatóság hajtja végre.

(2) A Felelős Személy az éves programok Felelős Hatóság által történő várható lezárását a zárást megelőző év december 31-ig jelzi az Ellenőrzési Hatóságnak, hogy a zárónyilatkozat kiadásához kapcsolódó ellenőrzéseket munkatervében tervezni tudja.

(3) Az éves programok lezárásáról a Felelős Személy a lezárást követő 8 munkanapon belül tájékoztatja az Ellenőrzési Hatóságot.

(4) Az Ellenőrzési Hatóság elkészíti a vizsgálati jelentést, a véleményt és a nyilatkozatot, melyeket a záróegyenleg kifizetési kérelem vagy visszafizetési nyilatkozat kézhezvételét követő 60 napon belül megküld a Felelős Hatóságnak és az államháztartásért felelős miniszternek.

(5) Ha az Európai Bizottság az (1)–(4) bekezdésnek megfelelően benyújtott záróbeszámoló kézhezvételét követő 6 hónapon belül véleményt tesz a benyújtott záróbeszámoló tartalmára vonatkozóan, az Ellenőrzési Hatóság köteles a vizsgálati jelentést, a véleményt és a nyilatkozatot felülvizsgálni, és az észrevételekre vonatkozó válaszokat az Európai Bizottság által a válaszadásra meghatározott határidő lejárta előtt 1 hónappal a Felelős Hatóságnak és az államháztartásért felelős miniszternek megküldeni.

28. Kapcsolattartás az Európai Bizottsággal

48. § (1) A 2007/435/EK tanácsi határozat 31. cikk (3) bekezdésében, a 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 33. cikk (3) bekezdésében, a 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 35. cikk (3) bekezdésében és a 2007/575/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 33. cikk (3) bekezdésében meghatározott felkérés teljesítése az Ellenőrzési Hatóság feladata.

(2) A Felelős Hatóság haladéktalanul tájékoztatja az Ellenőrzési Hatóságot az (1) bekezdésben meghatározott felkérésről.

(3) Az Ellenőrzési Hatóság haladéktalanul tájékoztatja az államháztartásért felelős minisztert, ha az Európai Bizottság felkéri az Ellenőrzési Hatóságot ellenőrzés végzésére.

(4) Az ellenőrzendő szervezetek haladéktalanul értesítik az államháztartásért felelős minisztert és az Ellenőrzési Hatóságot az Európai Bizottság által tervezett ellenőrzésekről.

(5) Az ellenőrzések nyitó és záró megbeszélésén az államháztartásért felelős miniszter és az Ellenőrzési Hatóság részt vehet.

(6) Az ellenőrzött szervezetek kötelesek a jelentéstervezetekre készítendő választ az államháztartásért felelős miniszterrel és az Ellenőrzési Hatósággal előzetesen egyeztetni, valamint a végleges jelentést számukra tájékoztatásul megküldeni.

IX. Fejezet

SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSE

49. § (1) A szabálytalanságok nyilvántartása és jelentése érdekében a miniszter kijelöli az IRM szabálytalanságok nyilvántartásáért és jelentéséért felelős szervezeti egységét (a továbbiakban: szabálytalanság-felelős).

(2) A szabálytalanság-felelős gondoskodik

a) a szabálytalanságok nyilvántartásáról;

b) a szabálytalanságokkal kapcsolatos jelentések összeállításáról;

c) az OLAF Koordinációs Irodával történő együttműködésről; valamint

d) a Hitelesítő Hatósággal történő együttműködésről.

50. § (1) Ha az Európai Bizottság, az Ellenőrzési Hatóság, a belső ellenőrzési egység, a Hitelesítő Hatóság vagy bármely ellenőrzést végző szervezet a szabálytalansági gyanúról értesíti a Felelős Hatóságot, akkor a Felelős Személy köteles a szabálytalansági vizsgálat lefolytatására. Ha az ellenőrzést végző szerv megállapításait elfogadja, további vizsgálat lefolytatása nélkül megállapíthatja a szabálytalanságot.

(2) A támogatási folyamat bármely szakaszában a Felelős Hatóság azon tagja, aki a szabálytalansági gyanút észlelte, és akinek szabálytalansági gyanú tudomására jutott, azonnal írásban rögzíti a szabálytalansági gyanút, melyet haladéktalanul megküld a szabálytalanság-felelősnek.

(3) A szabálytalanság-felelős haladéktalanul megküldi a Felelős Személynek a szabálytalansági gyanúról kapott tájékoztatást, a kapcsolódó dokumentumokat, az azokkal kapcsolatos véleményét és az ügy kivizsgálására vagy annak mellőzésére vonatkozó javaslatát. A tájékoztatást követően a szabálytalansági gyanút 5 munkanapon belül rögzíti a szabálytalansági elektronikus nyilvántartó rendszerben.

(4) A Felelős Személy 5 munkanapon belül dönt a szabálytalansági vizsgálat elindításáról vagy az arra irányuló javaslat elutasításáról.

(5) A szabálytalansági vizsgálat elindításáról való döntés esetén, azzal egyidejűleg ki kell jelölni a szabálytalansági vizsgálat vezetőjét, valamint a vizsgálatba bevonandó szakértőket. A szabálytalanság-felelős a szabálytalansági vizsgálat elindításának vagy elutasításának tényét a döntéstől számított 2 munkanapon belül rögzíti a szabálytalansági elektronikus nyilvántartó rendszerben.

51. § (1) A szabálytalansági vizsgálat eredményéről – szabálytalanság megállapításának hiányában is – a vizsgálat vezetője szabálytalanság-vizsgálati jelentést készít.

(2) A szabálytalanság-vizsgálati jelentésnek tartalmaznia kell:

a) az érintett projekt megnevezését, a végső kedvezményezett adatait;

b) az érintett összeg nagyságát finanszírozási forrásonként;

c) a szabálytalansági gyanúról való tudomásszerzés módját és idejét;

d) a szabálytalansági gyanú rövid összefoglalását;

e) a vizsgálatban közreműködők megnevezését;

f) a megvizsgált dokumentumok, körülmények és tények felsorolását;

g) a meghallgatott személyek megnevezését, a meghallgatás és a helyszíni vizsgálat során készült jegyzőkönyvnek a vizsgálatot végző, a meghallgatott, valamint a helyszíni vizsgálat során jelenlévő személyek aláírásával ellátott példányát;

h) a meghallgatott, valamint a helyszíni vizsgálat során jelenlévő személynek a g) pont szerinti jegyzőkönyv tartalmával kapcsolatos egyet nem értése esetén az erre utaló záradékot;

i) a vizsgálat során megállapított következtetéseket és az azt alátámasztó dokumentumoknak a vizsgálatvezető által hitelesített másolatát.

(3) A szabálytalanság tényének megállapítása esetén a szabálytalanság-vizsgálati jelentésnek tartalmaznia kell továbbá

a) a megsértett rendelkezések pontos hivatkozását;

b) azt, hogy a szabálytalanság Európai Bizottság által meghatározott jelentéstételi kötelezettség alá tartozik;

c) rendszerjellegű szabálytalanság megállapítása esetén az arra való utalást; valamint

d) a további intézkedésekre tett javaslatot.

(4) A Felelős Személy a szabálytalanság-vizsgálati jelentés alapján dönt a szabálytalansági vizsgálat lezárásáról.

(5) A szabálytalansági vizsgálat lezárulhat:

a) a szabálytalanság hiányának megállapításával és a szabálytalansági eljárás intézkedés nélküli megszüntetésével, vagy

b) a szabálytalanság megtörténtét megállapító és intézkedést elrendelő döntéssel.

52. § (1) A Felelős Személy a jelentés, valamint a döntésének megküldésével értesíti a szabálytalanság-felelőst.

(2) Ha a szabálytalansági vizsgálat szabálytalanságot állapít meg, a Felelős Személy dönt a szükséges intézkedések alkalmazásáról.

(3) A szabálytalansági vizsgálat lezárásának időpontja az 51. § (5) bekezdés szerinti döntéshozatal napja.

(4) A szabálytalanság-felelős a szabálytalansági vizsgálat eredményeit a döntéshozataltól számított 2 munkanapon belül rögzíti a szabálytalansági elektronikus nyilvántartó rendszerben.

(5) A szabálytalansági eljárás lefolytatásáról a Felelős Hatóságnak a szabálytalansági gyanúnak a szabálytalanság-felelős tudomására jutásától számított 45 naptári napon belül kell gondoskodnia.

(6) Ha a szabálytalanság megállapításához hatóság előzetes döntése szükséges, a szabálytalansági eljárást mindaddig fel kell függeszteni, amíg a hatáskörrel rendelkező hatóság döntést nem hozott. A felfüggesztés időtartama az elintézési határidőbe nem számít be.

(7) A Felelős Hatóság a szabálytalansági eljárás felfüggesztésének elrendelésével egyidejűleg dönthet a kifizetések felfüggesztésének elrendeléséről. A kifizetések felfüggesztésének elrendeléséről és megszüntetéséről a végső kedvezményezettet haladéktalanul tájékoztatni kell.

(8) A döntést követő 30 napon belül a Felelős Hatóság honlapján közzéteszi – a hozzájárulással nem érintett személyes adatok kivételével – a szabálytalansági eljárásban hozott, szabálytalanság megtörténtét megállapító döntéseket. A közzétételben szerepelnie kell a végső kedvezményezett nevének, a projekt címének, a szabálytalanság elkövetése módjának, a szabálytalanság következményének és a szabálytalansággal érintett összegnek.

53. § Rendszerjellegű szabálytalanság megállapításáról a szabálytalansági vizsgálatot lefolytató szervezet köteles a belső ellenőrzési egységet, a Felelős Hatóságot, az Ellenőrzési Hatóságot és a Hitelesítő Hatóságot a rendszerjellegű szabálytalanság megállapításától számított 5 munkanapon belül értesíteni.

54. § (1) A Felelős Hatóság köteles biztosítani, hogy a már kifizetett, de szabálytalanul felhasznált támogatási összegek a végső kedvezményezettektől behajtásra kerüljenek. A behajtott összeg közösségi támogatási részét, és – ha az IRM biztosította – az önrészt a feladat-finanszírozási előirányzat felhasználási keretszámlára kell visszautalni és a közösségi támogatási részt a jóváírásáról szóló számlakivonat kézhezvételét követő 5 munkanapon belül kell visszautalni a devizaszámlára.

(2) Ha a szabálytalanságban érintett összegeket a program zárásáig nem sikerült behajtani, akkor a behajtásra tett kísérletek és intézkedések valamennyi dokumentációját legalább a program zárását követő ötödik év végéig programonkénti bontásban meg kell őrizni.

(3) A Felelős Hatóság a vonatkozó alap devizaszámláján jóváírt összeggel csökkentett átutalás-igénylés dokumentációt nyújt be az Európai Bizottságnak.

55. § (1) A Felelős Hatóság szabálytalansági jelentést küld az Európai Bizottság részére, az Európai Bizottság által meghatározott tartalmi követelményekkel, formában, az előrehaladási és a zárójelentés részeként.

(2) A Felelős Hatóság értesíti a Hitelesítő Hatóságot a szabálytalansággal érintett összegekről az előrehaladási és a zárójelentés elküldésével egyidejűleg.

X. Fejezet

AZ ALKALMAZANDÓ BIZTOSÍTÉKOK

56. § (1) Pályázati úton elnyert támogatás esetén a szerződésben az alábbi biztosítékok köthetők ki:

a) a végső kedvezményezett által beszedési megbízásra való felhatalmazás benyújtása;

b) a végső kedvezményezett nyilatkozatainak benyújtása a következők szerint:

ba) helyi önkormányzatok, kisebbségi önkormányzatok, önkormányzatok társulásai és ezek költségvetési szervei esetében az érintett önkormányzat írásbeli nyilatkozata arról, hogy ha a projekt részben vagy egészben meghiúsulna, vagy ha a támogatást szabálytalanul használja fel, akkor a támogatást visszafizeti, és tudomásul veszi, hogy ennek elmulasztása esetén annak összege a számára a központi költségvetésből biztosított támogatásból levonásra kerül,

bb) költségvetési szerv esetében a költségvetési szerv írásbeli nyilatkozata arról, hogy ha a projekt részben vagy egészben meghiúsulna, vagy ha a támogatást szabálytalanul használja fel, akkor a támogatást visszafizeti, és tudomásul veszi, hogy ennek elmulasztása esetén annak összege a számára a központi költségvetésből biztosított támogatásból levonásra kerül,

bc) egyházak és intézményeik, az alapítványok és intézményeik, közalapítványok és intézményeik, közhasznú társaságok, köztestületek, valamint társadalmi szervezetek esetében a végső kedvezményezett írásbeli nyilatkozata arról, hogy ha a projekt részben vagy egészben meghiúsul, vagy ha a támogatást szabálytalanul használja fel, akkor a támogatást intézkedés szerint visszafizeti, és tudomásul veszi, hogy ennek elmulasztása esetén annak összege a számára a központi költségvetésből biztosított támogatásból levonásra kerül,

bd) a végső kedvezményezett írásbeli nyilatkozata arról, hogy vele szemben – nyilatkozattételkor – az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendelet szerinti támogatási rendszerből való kizárás hatálya nem áll fenn.

(2) A beszedési megbízás benyújtására való felhatalmazás adására kötelezett végső kedvezményezett köteles valamennyi, Magyarországon vezetett fizetési számlája számát közölni és – felhatalmazó levél útján – valamennyi fizetési számlája tekintetében beszedési megbízás érvényesítésének jogára felhatalmazni a Felelős Hatóságot, figyelembe véve az (1) bekezdés a) pontjában foglaltakat.

(3) A beszedési megbízás alkalmazása érdekében, a beszedési megbízás benyújtására való felhatalmazás adására kötelezett végső kedvezményezett köteles a számlavezető hitelintézete(i) által visszaigazolt felhatalmazó levele(ke)t a szerződés megkötését megelőzően a Felelős Hatóság számára átadni, és bármelyik fizetési számlája megszüntetéséről vagy új fizetési számla megnyitásáról a Felelős Hatóságot nyolc munkanapon belül írásban tájékoztatni, valamint az új fizetési számlára vonatkozó, a számlavezető hitelintézet által visszaigazolt felhatalmazó levelet a Felelős Hatóság számára átadni.

(4) A végső kedvezményezett köteles írásban nyilatkozni arról, hogy nem áll fenn olyan harmadik személy irányában fennálló kötelezettség, amely a támogatással létrejött projekt céljának megvalósulását meghiúsíthatja, és amely a végső kedvezményezett biztosítékadását korlátozza. A végső kedvezményezett ilyen korlátozás hiányáról és a harmadik személy hozzájárulásának megadásáról a szerződésben vagy külön nyilatkozatban köteles nyilatkozni.

(5) A támogatási összeg – ideértve az előleget is – első folyósítása csak akkor engedélyezhető, ha a biztosítékok a szerződésben foglaltak szerint rendelkezésre állnak.

XI. Fejezet

A JOGSZABÁLYSÉRTŐ, NEM RENDELTETÉSSZERŰ VAGY SZERZŐDÉSELLENES MÓDON FELHASZNÁLT TÁMOGATÁSOK BEHAJTÁSÁNAK RENDJE

57. § (1) Ha a támogatás részben vagy egészben történő visszafizetéséről kell intézkedni, a végső kedvezményezettet külön jogszabályokban meghatározottak szerint terhelő visszafizetési kötelezettségére vonatkozó követelés érvényesítése érdekében a Felelős Hatóság jár el.

(2) Ha a végső kedvezményezett visszafizetési kötelezettségének a szerződésben foglalt feltételei bekövetkeznek, a Felelős Hatóság a visszafizetés okának megjelölésével felhívja visszafizetési kötelezettségének teljesítésére.

(3) Ha a végső kedvezményezett visszafizetési kötelezettségének a szerződésben megadott határidőben nem vagy csak részben tesz eleget, és a benyújtott beszedési megbízás eredménytelen, a Felelős Hatóság megkeresi az illetékes adóhatóságot a visszakövetelt összeg behajtásának megindítása érdekében, és ezzel egyidejűleg a megkeresés tényéről a végső kedvezményezettet is értesíti.

(4) Ha a követelés a behajtására tett intézkedések eredménytelensége folytán behajthatatlannak minősül, a követelést a követelésről való lemondás nélkül veszteségként le kell írni.

(5) A Felelős Hatóság a már elindult csőd-, felszámolási, végelszámolási, az ismeretlen székhelyű cég megszüntetésére irányuló, vagy végrehajtási eljárásokba köteles bekapcsolódni.

XII. Fejezet

ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG

58. § (1) A támogatásra vonatkozó döntés előkészítésében vagy meghozatalában nem vehet részt az a személy vagy szervezet, aki (amely) az adott alap vonatkozásában projektjavaslatot nyújtott be, vagy a projektjavaslat elkészítésében részt vett (a továbbiakban: érdekelt szervezet) és az olyan személy, aki

a) az érdekelt szervezettel munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll;

b) az érdekelt szervezet vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja;

c) az érdekelt szervezet tagja, vagy abban közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedéssel rendelkezik;

d) az értékelésre, minőség-ellenőrzésre vagy bírálatra benyújtott dokumentumok előkészítésében vagy kidolgozásában bármilyen formában részt vett;

e) az a)–d) pont szerinti személynek a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója.

(2) A támogatásra vonatkozó döntést megelőző értékelésben részt vevő személy és az értékelésben részt vevő szervezet képviseletére jogosult személy a döntés-előkészítési vagy döntéshozatali eljárás megkezdésekor nyilatkozatot tesz arról, hogy az (1) bekezdés szerinti összeférhetetlensége nem áll fenn.

(3) Ha a döntés előkészítése vagy meghozatala során olyan tény merül fel, amely alapján az (1) bekezdés szerinti összeférhetetlenség fennáll, az összeférhetetlenséggel érintett személy vagy szervezet ezt az ÉB elnökének és a Felelős Hatóságnak haladéktalanul írásban bejelenti. Az összeférhetetlenséggel érintett személy vagy szervezet azon dokumentum tekintetében, amellyel kapcsolatban az összeférhetetlenség felmerült, a továbbiakban nem járhat el, és az erre a dokumentumra vonatkozó addigi eljárását érvénytelennek kell tekinteni.

(4) Ha az összeférhetetlenséget az összeférhetetlenséggel érintett személy nem jelenti be, az ÉB bármely tagja jogosult az összeférhetetlenség megállapítását az ÉB-nél kezdeményezni. Ha az ÉB az összeférhetetlenséget megállapítja, az összeférhetetlenséggel érintett személy (vagy szervezet) azon dokumentum tekintetében, amellyel kapcsolatban az összeférhetetlenség felmerült, a továbbiakban nem járhat el, és az erre a dokumentumra vonatkozó addigi eljárását érvénytelennek kell tekinteni.

(5) A projektek folyamatba épített ellenőrzését (dokumentum alapú ellenőrzését és helyszíni vizsgálatát), kifizetése engedélyezését és igazolását nem végezheti olyan személy, aki a projektjavaslatot benyújtotta, vagy akivel szemben az (1) bekezdés a)–e) pontja szerinti kizáró ok fennáll. A folyamatba épített ellenőrzést (dokumentum alapú ellenőrzést és helyszíni vizsgálatot) ellátó személy és a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója nem vehet részt ugyanazon projektre vonatkozó projektjavaslat elbírálásában, a kifizetés engedélyezésében, igazolásában.

(6) Nem nyújthat be projektjavaslatot olyan szervezet, amellyel munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll a Felelős Hatóság 3. §-ban meghatározott feladatait ellátó személy, vagy olyan személy, aki felett a Felelős Személy munkáltatói jogkört gyakorol.

XIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

59. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

60. § E rendelet I. fejezetének, IV–IX. fejezetének, 56. § (3) bekezdésének, XI. fejezetének, valamint 58. § (5) bekezdésének rendelkezéseit az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium 2008. évi költségvetési fejezeti kezelésű előirányzatainak felhasználásáról szóló Szabályzatának kiadásáról szóló 11/2008. (IK 3.) IRM utasítás, továbbá a 2007–2013 közötti programozási időszakban a Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása általános programból származó támogatások felhasználásának alapvető szabályairól, intézményrendszeréről, a pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszerek kialakításáról szóló 3/2009. (II. 13.) IRM rendelet alapján a hatálybalépése előtt vállalt kötelezettségekre nézve is alkalmazni kell.

61. § Ez a rendelet a következő közösségi határozatok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:

a) a „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” általános program keretében a 2008–2013-as időszakra az Európai Menekültügyi Alap létrehozásáról és a 2004/904/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. május 23-i 2007/573/EK európai parlamenti és a tanácsi határozat;

b) a „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” általános program keretében a 2007–2013-as időszakra a Külső Határok Alap létrehozásáról szóló, 2007. május 23-i 2007/574/EK európai parlamenti és a tanácsi határozat;

c) a „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” általános program keretében a 2008–2013-as időszakra az Európai Visszatérési Alap létrehozásáról szóló, 2007. május 23-i 2007/575/EK európai parlamenti és a tanácsi határozat;

d) a „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” általános program keretében a 2007–2013-as időszakra a harmadik országok állampolgárainak beilleszkedését segítő európai alap létrehozásáról szóló, 2007. június 25-i 2007/435/EK tanácsi határozat;

e) a „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” általános program keretében a 2008–2013-as időszakra az Európai Menekültügyi Alap létrehozásáról szóló 573/2007/EK európai parlamenti és tanácsi határozatnak a tagállamok igazgatási és ellenőrzési rendszerei, az igazgatási és pénzügyi irányításra vonatkozó szabályok, valamint az alap által társfinanszírozott projektek kiadásainak támogathatósága tekintetében történő végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2007. december 19-i 2008/22/EK bizottsági határozat;

f) a „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” általános program keretében a 2007–2013-as időszakra a Külső Határok Alap létrehozásáról szóló 574/2007/EK európai parlamenti és tanácsi határozatnak a tagállamok igazgatási és ellenőrzési rendszerei, az igazgatási és pénzügyi irányításra vonatkozó szabályok, valamint az alap által társfinanszírozott projektek kiadásainak támogathatósága tekintetében történő végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2008. március 5-i 2008/456/EK bizottsági határozat;

g) a „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” általános program keretében a 2007–2013-as időszakra a harmadik országok állampolgárainak beilleszkedését segítő európai alap létrehozásáról szóló 2007/435/EK tanácsi határozatnak a tagállamok igazgatási és ellenőrzési rendszerei, az igazgatási és pénzügyi irányításra vonatkozó szabályok, valamint az alap által társfinanszírozott projektek kiadásainak támogathatósága tekintetében történő végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2008. március 5-i 2008/457/EK bizottsági határozat, valamint

h) a „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” általános program keretében a 2008–2013-as időszakra az Európai Visszatérési Alap létrehozásáról szóló 575/2007/EK európai parlamenti és tanácsi határozatnak a tagállamok igazgatási és ellenőrzési rendszerei, az igazgatási és pénzügyi irányításra vonatkozó szabályok, valamint az alap által társfinanszírozott projektek kiadásainak támogathatósága tekintetében történő végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2008. március 5-i 2008/458/EK bizottsági határozat.

62. §2

63. §3

1. melléklet a 17/2010. (IV. 29.) IRM rendelethez


NYILATKOZAT

A) Alulírott, ................................ a/z/ ..................... vezetője, jogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy ............. évben az általam vezetett szervezetnél az előírásoknak megfelelően gondoskodtam az európai uniós támogatásokkal kapcsolatos feladatok ellátásához kapcsolódó belső kontroll rendszerek hatékony, eredményes és gazdaságos működtetéséről.
Gondoskodtam
–     a feladatok ellátására vonatkozó megállapodásban/szerződésben/jogszabályban előírt tevékenységek meghatározott követelményeknek megfelelő ellátásáról,
–     a szervezet feladatainak ellátásában a szakmai hatékonyság, eredményesség és a gazdaságosság követelményeinek érvényesítéséről,
–     a tervezési, beszámolási, információszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséről, azok teljességéről és hitelességéről,
–     a belső kontroll megszervezéséről és hatékony, eredményes és gazdaságos működtetéséről.
Kijelentem, hogy
–     a benyújtott beszámolók és elszámolások a legjobb tudásom szerint a valóságnak megfelelőek, teljeskörűek és pontosak,
–     olyan rendszert vezettem be, ami megfelelő bizonyosságot nyújt az eljárások jogszerűségére és szabályszerűségére vonatkozóan, továbbá megfelel a hazai és közösségi szabályoknak,
–     a szervezeten belül jól körülhatárolt volt a felelősségi körök meghatározása, működtetése, a vezetők a szervezet minden szintjén tisztában voltak a célokkal és az azok elérését segítő eszközökkel annak érdekében, hogy végre tudják hajtani a kitűzött feladatokat és értékelni tudják az elért eredményeket. E tevékenységről a vezetői beszámoltatás rendszerén keresztül folyamatos információval rendelkeztem, a tevékenységet folyamatosan értékeltem.

Kelt,
P. H.

...............................................
aláírás

B) Az A) pontban meghatározott nyilatkozatot az alábbiak miatt nem áll módomban megtenni:

Kelt,
P. H.

...............................................
aláírás
1

A rendeletet a 14/2011. (IV. 19.) BM rendelet 64. §-a hatályon kívül helyezte 2011. április 20. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 62. §-át.

2

A 62. §-t a 63. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

3

A 63. §-t a (2) bekezdés hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére