BÜ BH 2010/174
BÜ BH 2010/174
2010.07.01.
I. Közúti baleset gondatlan okozása vétségében való büntetőjogi felelősséget önmagában a megengedett legnagyobb sebesség túllépése nem alapozza meg, ha a főútvonalon haladó elsőbbségre jogosult a 0,5 másodperc cselekvési késedelme miatt nem tudja elhárítani az elsőbbségadási kötelezettség megszegésével más által előidézett és az ütközés előtt mindössze 2–2,5 másodperccel észlelhető közvetlen veszélyhelyzetet [Btk. 14. §, 187. §, KRESZ 3. § (1) bek. c) pont, 26. § (1) bek. a) pont, 6/1998. BJE 2. pont].
II. Nem érinti a vád törvényességét, ha a tárgyalás eredményeként azt kell megállapítani, hogy a sértett sérülése a vádiratban írtnál súlyosabb, maradandó fogyatékosságot eredményezett [Be. 2. § (2), (3), (4) bek.].
Az elsőfokú bíróság a 2007. év május hó 10. napján kihirdetett ítéletével a II. r. terheltet maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 10 hónapi – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte.
A bíróság döntött a felülvizsgálati indítvánnyal nem érintett I. r. terhelt büntetőjogi felelősségéről is, akit maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 10 hónapi – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélt.
Az ítéleti tényállás lényege szerint a ,,B'' kategóriára érvényes gépjárművezetői engedéllyel rendelkező II. r. terhelt 2004. év augusztus hó 21. napján, osztott pályás, irányonként egy-egy forgalmi sávból és az úttest közepén kétirányú villamos pályából álló főútvonalon közlekedett gépkocsijával a megengedett 50 km/óra sebesség helyett 73–77 km/óra sebességgel. Az úttest másik oldalán, vele szemben vezetett az I. r. terhelt egy autóbuszt, amellyel az úttest közepén lévő villamos síneket keresztezve balra kívánt bekanyarodni. Irányjelzője villogását és lassítását látva a szemben haladó villamos vezetője elsőbbségi jogáról fényjelzéssel lemondott, lassított, ezért az I. r. terhelt az autóbusszal a villamos síneken áthaladva, megkezdte a balra kanyarodást. Járműve sebességét 13-16 km/órára gyorsítva áthaladt a síneken, hogy a vele szemben lévő, a főútvonalba torkolló utcába behajtson. Behaladt az útkereszteződésbe. Figyelmetlensége miatt nem győződött meg az áthaladás veszélytelenségéről, így fékezésre kényszerítette a villamos takarásában, elsőbbségi helyzetben, 73–77 km/óra sebességgel közlekedő II. r. terheltet, aki az autóbuszt észlelve fékezett, azonban 57–63 km/óra sebességgel nekiütközött.
Az ütközés előtt 2–2,5 másodperccel következett be az a helyzet, amikor az I. rendű terhelt által előidézett veszélyhelyzet mindkét terhelt számára felismerhetővé vált. A szakértői megállapítás alapján rögzíti az elsőfokú ítélet, hogy amennyiben ebben a reakciópontban a II. rendű terhelt késedelem nélkül a vészfékezés mellett dönt, járművét tényleges menetsebessége mellett is, 53–58 km/óra sebesség mellett pedig lassító fékezéssel is elkerülhette volna.
A bíróság – a határozat indokolásából kitűnően – a II. rendű terhelt terhére 0,5–1 sec. cselekvési késedelmet rótt, mivel az a forgalmi helyzet, hogy a II. r. terheltnek csupán előre kellett figyelnie, az észlelési késedelmet kizárta.
A baleset következtében a személygépkocsi utasa nyaki csigolyatörésekben megnyilvánuló, 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, amellyel összefüggésben maradandó fogyatékosság alakult ki. A II. r. terhelt a bal sípcsont nyílt és elmozdulással járó törését, valamint bordatörést és zúzódásokat szenvedett el, melyek gyógytartama ugyancsak 8 napon túli.
A bíróság az I. r. terhelt közlekedési szabályszegését a KRESZ 31. § (5) bekezdés c) pontjában, míg a II. r. terhelt terhére a KRESZ 26. § (1) bekezdés a) pontjának, valamint a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontjának megszegését látta megállapíthatónak.
A 2008. év március hó 11. napján jogerőre emelkedett ítéletével a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósági határozatot a II. r. terheltre vonatkozóan megváltoztatta; a fogházbüntetés tartamát 6 hónapra enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ügydöntő határozat ellen II. r. terhelt meghatalmazott védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt, melyben anyagi- és eljárási jogszabálysértést sérelmezve az első- és a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte.
Hivatkozása szerint az elsőbbségi helyzete biztos tudatában közlekedő II. r. terhelt számára a villamos takarásából elé kanyarodó I. r. terhelt közlekedési manővere olyan váratlan volt, ami a reakcióidő fel nem róható meghosszabbodását eredményezte. A késedelem megállapításával a bíróság az objektív láthatóságot egyúttal objektív észlelésnek is tekintette, ez azonban eltúlzott és irreális.
A felülvizsgálati indítvány jogi alapjaként a védő a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában írt okot is megjelölte. Sérelmezte a Be. 373. § (1) bekezdés I. c) pontjában megjelölt eljárási szabálysértést is. Vélekedése szerint a vád kereteit a bíróság túllépte, s ezzel a vádelvet sértette meg. Utalt arra, hogy a II. r. terheltet a vádhatóság csupán a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége alapesetével vádolta, ám a bíróság e minősítésen túllépve, a cselekmény súlyosabb minősítéséhez megkívánt tényeket is megállapított tényállásában. Rögzítette ugyanis, hogy a baleset sérültje maradandó testi fogyatékosságot szenvedett el, jóllehet e tényt a vádirat nem tartalmazta. E tény figyelembevételével – erre vonatkozó vád nélkül – került sor a cselekmény súlyosabb minősítésére.
Egyebekben a II. r. terhelt védője anyagi jogi szabálysértésként sérelmezte a 6/1998. BJE határozatban foglaltakkal ellentétes ítéleti jogértelmezést. Vélekedése szerint a jogegységi határozatban foglaltakkal ellentétben a II. rendű terheltnek felrótt magatartás – a baleset eredményes hárításához szükséges csekély cselekvési késedelem – nem értékelhető gondatlanságként, ezért a II. rendű terhelt bűnösségének megállapítása téves, felmentése indokolt.
A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt alaptalannak ítélte, ezért a megtámadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felülvizsgálati indítvány a vád törvényességét kifogásoló részében alaptalan.
A vád törvényességét nem érinti az az ítéleti megállapítás, hogy a sértett sérülése a vádiratban írtaktól eltérően súlyosabb, maradandó fogyatékosságot eredményezett. Az igazságügyi orvos-szakértői vélemény adatainak ismeretére figyelemmel a védelem joga sem sérült. E jogkérdésben egyébként eligazító jogértelmezést adott a HGY 1199. szám alatt közzétett legfelsőbb bírósági döntés, amely szerint a vádemeléskor irányadó, a Be. 2. § (2) bekezdésében foglalt a vádelvet megfogalmazó szabály a vád és az ítélet tényállása közötti ún. teljes történeti azonosságot nem követeli meg. Ha így lenne, a bíróság ténymegállapító tevékenysége nem lenne több mint a vádban szereplő tények helyességének ellenőrzése, holott a bizonyítás során a tényállás hiánytalan, valóságnak megfelelő tisztázására kell törekednie [Be. 75. § (1) bekezdés]''. A bizonyítás eredményéhez képest az ítéleti tényállás számos vonatkozásban, így az elkövetés helye, ideje, módja, eszköze, eredménye stb. tekintetében eltérhet a vád tényállásától anélkül, hogy az a vádelvet sértené.'' Az idézett döntés a korábban már kialakult jogértelmezést erősítette meg (BH 1986/9., BH 2001/213., BH 2005/7.).
A Legfelsőbb Bíróság megállapította azonban, hogy a védő felülvizsgálati indítványának az anyagi jogi jogszabálysértésre a bűnösséget érintő gondatlanság hiányára történt hivatkozása alapos.
A főútvonalon haladó és elsőbbségre jogosult büntetőjogi felelősségét önmagában nem alapozza meg a megengedett sebesség túllépése. Erre utal a 6/1998. BJE határozat 2) pontjában kifejtett jogértelmezés is. A sebességtúllépéssel (is) összefüggő baleset okozásának megítélése során az adott közlekedési szituáció, a konkrét forgalmi helyzet és a közlekedés résztvevőinek magatartása gondos elemzést igényel.
Az irányadó tényállás szerint az elsőbbségi helyzetben közlekedő II. r. terhelt a lakott területen megengedett 50 km/óra sebességet túllépve kb. 73-77 km/óra sebességgel, egy villamos takarásában közlekedett. Az elsőbbségadásra kötelezett I. r. terhelt az elsőbbségi szabály súlyos megszegésével a villamos előtt váratlanul, keresztben hajtott rá arra a forgalmi sávra, amelyben a II. r. terhelt gépkocsijával haladt. E behaladás során az elsőbbségi szabállyal védett út tényleges forgalmáról nem győződött meg, megállás nélkül haladt keresztbe az út forgalmi sávjain. E művelete hirtelen és váratlan veszélyhelyzetet idézett elő. A II. terhelt az elé behaladó autóbuszt 2-2,5 másodperccel az ütközés előtt észlelte és 0,5-1 sec. késedelemmel kezdett fékezni. Miután a számított értékek közül kötelezően a kedvezőbbeket kell a terhelt javára számításba venni, megállapítható, hogy a II. r. terhelt az ütközési veszély közvetlen észlelése, azaz baleset előtt 2 másodperc után fél másodperccel kezdett hárító manőverbe. Ennek ellenére a busz jobb oldalának ütközött.
Az eljárt bíróságok a II. r. terhelt terhére rótt gondatlanság lényegét abban látták, hogy gyorshajtásából adódóan 0,5-1 sec. késedelme miatt nem tudott eleget tenni balesetelhárítási kötelezettségének. E körben – a Btk. 14. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – azt kell vizsgálni, hogy a II. r. terhelt az adott közlekedési helyzetben előre láthatta-e magatartásának lehetséges következményeit, de könnyelműen bízott azok elmaradásában, vagy e következmények lehetőségét azért nem látta előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a védett útvonalon, elsőbbségi helyzetben a II. r. terhelt nem láthatta előre magatartásának következményét és kellő figyelem, körültekintés mellett sem számolhatott azzal, hogy a villamos előtt, annak takarásából kibukkanó autóbuszt vezető I. r. terhelt szabálytalanul eléje kanyarodik.
A II. r. terhelttel azonos irányban haladt a villamos, amely előtt az I. r. terhelt az autóbusszal áthaladt. Jóllehet nyilvánvaló, hogy a II. r. terheltnek – ahogyan azt az elsőfokú ítélet kiemelte – elsősorban a gépkocsi előtti útszakaszra kellett figyelnie, a forgalmi viszonyok áttekintése egyenes haladás esetén sem mellőzhető. A járművezetőnek észlelnie kell a közlekedési helyzetek változásait, az előtte, mellette haladó járművek közlekedését, alkalmasint a visszapillantó tükörbe, műszerfalra kell tekintenie. Az ilyen észlelés tekintet-váltásokkal, bizonyos mértékben szükségszerűen osztott figyelemmel jár. E körülményekre figyelemmel nyilvánvaló, hogy a II. r. terhelt terhére bizonyítottan figyelembe vehető 0,5 másodperces cselekvési késedelem önmagában a büntetőjogi felelősséghez megkívánt gondatlanság egyik formájának megállapítását sem alapozza meg. Ilyen időtartam alatt a baleset elhárításához szükséges helyes cselekvést megelőző döntés kialakíthatósága is kétséges.
Vizsgálta a Legfelsőbb Bíróság annak közlekedésjogi és anyagi jogi következményeit is, hogy a II. r. terhelt a baleset előtt a megengedett sebességet túllépte, s a szakértői megállapítások alapján a bíróság ítéletében azt is rögzítette, hogy a sebességhatár betartása esetén lassító fékezéssel is elhárítható lett volna az ütközés. E közlekedési szituáció elemzésénél a Legfelsőbb Bíróság ugyancsak a 6/1998. Jogegységi Határozat figyelembevételével járt el. Mindenek előtt tekintetbe vette, hogy a sebességhatárt túllépő, a balesetben részes gépjárművezető büntetőjogi felelőssége csak az esetben állapítható meg, ha a gyorshajtás okozati összefüggésben állt a balesettel. A főútvonalon haladó a II. r. terhelt sebességtúllépése okozati tényezőként nem volt számba vehető. Mintegy 2-2,5 másodperccel az ütközés előtt pillantotta meg az úttesten keresztben eléhajtó autóbuszt, s jóllehet elméletileg nem kizárt, hogy a megengedett sebességet tartva az észlelés pillanatában – észlelési és cselekvési késedelem nélkül, azonnal megkezdett – fékezéssel az ütközés elkerülhető lett volna, nem életszerű, s a cselekvési késedelem fentiekben kifejtett értékelésével összhangban nem is várható el, hogy 2 másodpercen belül egy teljesen váratlan, súlyos veszélyt jelentő közlekedési helyzetben a gépjárművezető olyan figyelemmel és körültekintéssel járjon el, amely a baleset biztos elhárítását eredményezi. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint ebben a helyzetben a II. r. terhelt reflexszerű magatartását nem a kellő gondosság hiánya jellemezte. Az adott tényállás elemzése nyomán a Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy nem kapcsolható súlyos büntetőjogi következmény a baleset elhárításához szükséges cselekvést ijedtsége, töredéknyi másodpercekben mérhető késedelme miatt nem megfelelően hárító gépjárművezető közlekedési magatartásához. Így a Btk. 187. § (1) bekezdésében meghatározott közúti baleset okozásának vétsége gondatlanság hiányában nem róható fel a II. r. terheltnek.
A kifejtettekre tekintettel a II. r. terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a felülvizsgálati indítvánnyal támadott határozatot megváltoztatta, és a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján maga hozott a törvénynek megfelelő határozatot. A II. r. terheltet az ellene maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vád alól a Be. 331. § (1) bekezdése alapján – bűncselekmény hiányában – felmentette.
(Legf. Bír. Bfv. II. 564/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás