BÜ BH 2010/176
BÜ BH 2010/176
2010.07.01.
Hivatali visszaélést valósít meg a szolgálatot teljesítő rendőr, aki a bűncselekmény helyszínén intézkedve a rablás bűncselekményével gyanúsítható személy kezét a feltehetően e bűncselekményből származó tárgyakat tartalmazó kézikocsihoz bilincseli és ezzel – a szökésének megakadályozásán túl – arra kényszeríti, hogy a kocsit a rendőrség épületébe testi erővel behúzza (Btk. 225. §).
A megyei bíróság a 2008. október 28. napján kihirdetett ítéletével a két rendőr vádlottat a társtettesként elkövetett hivatali visszaélés bűntette (Btk. 225. §) miatt emelt vádja alól felmentette.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlottak bűnösségének megállapítása és próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása végett jelentett be fellebbezést.
Az ítélőtábla a 2009. március 24. napján kelt ítéletével az elsőfokú bíróság határozatát megváltoztatta; a vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett hivatali visszaélés bűntettében, és ezért őket megrovásban részesítette.
A megállapított és a másodfokú eljárás eredményeként helyesbített és kiegészített tényállás lényege a következő:
A rendőr vádlottak gépkocsizó járőr szolgálatot teljesítettek a város belterületén, s egy rablás színhelyén intézkedéseket foganatosítottak. Ennek során a bűncselekménnyel gyanúsítható fiatalkorú személy előállítására, és a bűnjelek bevitelére kaptak utasítást. Miután a fiatalkorú magatartása arra mutatott, hogy szökéssel ki akarja vonni magát az intézkedés alól, a megbilincselése mellett döntöttek. Az I. r. vádlott a bilincs egyik felét a fiatalkorú kezére, a másikat a bűnjelnek minősülő fa- és fémhulladékot tartalmazó kézikocsijának rúdjára csatolta, s közölték a fiatalkorúval, hogy a kézikocsit a több mint egy km-re levő rendőrkapitányság épületébe kell behúznia. A fiatalkorú ez ellen nem tiltakozott. Miközben a város főutcáján a kocsit húzta, s őt a vádlottak a szolgálati gépkocsijukkal lépésben követték, a kocsiról egy vasdarab leesett. A vádlottak a vasdarab visszatételére szólították fel a fiatalkorút, erre az időre a bilincset levették róla, s miután a fiatalkorú a felszólításnak eleget tett, a bilincset visszahelyezve haladtak be a rendőrkapitányságra.
A másodfokú bíróság ítélete ellen a vádlottak és védőjük fellebbezést jelentettek be a vádlottak felmentése érdekében. A fellebbezések lényege az, hogy a vádlottak terhére a bűncselekmény törvényi tényállásának egyik eleme, a jogtalan hátrány okozására irányuló célzat az irányadó tényállás alapján nem volt megállapítható.
A Legfőbb Ügyészség a fellebbezéseket alaptalannak tartva indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú határozatot hagyja helyben.
A Legfelsőbb Bíróság, mint harmadfokú bíróság a Be. 387. § (1) bekezdése szerint a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárással együtt felülbírálta. Ennek során lényeges eljárási szabálysértést nem észlelt. Az eljárt bíróságok az indokolási kötelezettségüknek is eleget tettek. Az elsőfokú bíróság által megállapított s a másodfokú bíróság által szűk körben kiegészített és helyesbített tényállást – amelyet egyébként a másodfellebbezésben támadás sem ért – megalapozottnak találta. Ezért e tényállást a harmadfokú bíróság eljárásában irányadónak tekintette.
Az irányadó tényállást alapul véve a másodfokon eljárt ítélőtábla érdemben helyes következtetésre jutott a vádlottak bűnösségét illetően, következtetését azonban a Legfelsőbb Bíróság részben eltérő indokok alapján találta helytállónak.
A másodfokú bíróság helyesen utalt ítéletében arra, hogy a súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható sértett megbilincselése, miután viselkedése a szökésének veszélyét is magában hordozta, önmagában nem kifogásolható. Erre a rendőrségről szóló törvény és a szolgálat ellátására vonatkozó más szabályok lehetőséget adtak. Azzal azonban, hogy a vádlottak a sértett kezét a kézikocsijához bilincselve arra szólították fel, hogy azt a rendőr-kapitányság épületéig húzza, (illetve a kapitányság felé haladva a kézikocsiról lehullott vasdarab visszarakására szólították fel, róla a kézbilincset átmenetileg levéve), megsértették a 3/1995. (III. 1.) BM rendelet 54. § (4) bekezdésének a bilincs használatára vonatkozó rendelkezéseit. A tárgyhoz bilincselésnek ez a módja ugyanis már nem egyszerűen a szökés megakadályozását célozta, hanem a kézikocsi behúzására kényszerítés eszköze volt.
Helytálló a másodfokú bíróságnak az az érvelése, hogy a sértett szökésének megakadályozása, illetve a bűnjelekkel megrakott kézikocsi biztosítása az adott körülmények között más módon is megoldható lett volna; pl. a vádlottak megvárhatták volna, amíg társaik a helyszínre visszatérnek, vagy a kézikocsi őrzését másra bízhatták volna, azaz a kézikocsihoz bilincselést és a kocsinak az intézkedés alá vont személy által történt húzatását az intézkedés eredményes befejezésének érdeke sem indokolhatta.
Ekként pedig helytálló az ítéleteknek az a megállapítása, hogy a vádlottak a hivatali kötelességüket megszegték, amikor a kézikocsit, – kezét ahhoz bilincselve – a sértettel húzatták be a kapitányságra.
A Btk. 225. §-ában meghatározott hivatali visszaélés bűntette célzatos bűncselekmény; azzal valósul meg ez a törvényi tényállás, ha a hivatali kötelesség megszegésének célja a jogtalan hátrány okozása, vagy jogtalan előny szerzése. E célzat hiányában a kötelességszegéssel ez bűncselekmény nem valósul meg.
Fel sem merül, hogy a vádlottak a kötelességszegésükkel jogtalan előnyre törekedtek volna, vagy ilyen előnyhöz kívántak juttatni bárkit is. Ezért a kötelességszegő magatartás lehetséges másik célját, a jogtalan hátrány okozását kellett behatóan vizsgálni.
A töretlen ítélkezési gyakorlat a jogtalan hátrány fogalmát a lehető legszélesebb értelemben fogja fel: a hátrány a hivatali kötelességszegő magatartás folytán bekövetkező mindenféle olyan új helyzet, amely az érintettre nézve kedvezőtlenebb, mint a korábbi.
Szemben a másodfokon eljárt bíróság álláspontjával, a Legfelsőbb Bíróság szerint a vádlottaknak a sértett megalázása nem állt szándékában, kötelességszegésüket nem ez motiválta; megbilincselését a szökés veszélye miatt, a kézikocsi húzatását pedig a bűnjelek biztosítása érdekében tartották szükségesnek. Hátrány-okozási célként a sértett megalázása nem mutatható ki.
A kézikocsiban elhelyezett esetleges bűnjelek biztosítása érdekében azoknak a kapitányság épületébe történő beszállítására, a kocsiról lehullott vasdarab visszahelyezésére a rendőri intézkedés alá vont sértettnek nem volt jogi kötelezettsége. Ezzel a vádlottak is tisztában voltak, mint ahogy azzal is, hogy a sértett nem önként vállalkozott a kocsi behúzására; (védekezésük szerint is a sértett szökni próbált – emiatt kellett őt megbilincselni). Ezért amikor kezét a kézikocsihoz bilincselve a kocsi-húzásra felszólítással akarata ellenére arra a cselekvésre kényszerítették a sértettet, amelyre egyébként nem lett volna köteles, olyan kötelességszegést valósítottak meg, amelynek célja a sértettnek jogtalan hátrány okozása volt. Ezzel pedig a hivatali visszaélés bűncselekménye befejezetten megvalósult. A kocsi tényleges behúzatása a rendőrségi épületbe a bűncselekmény bevégzettségét jelenti.
A másodfokon eljárt bíróság a büntető anyagi jogszabály sérelme nélkül állapította meg a vádlottak bűnösségét, és a cselekményük jogi minősítése is törvényes.
A másodfokú bíróság a bűncselekmény miatt alkalmazandó joghátrány meghatározásánál irányadó körülmények közül a vádlottak javára értékelendőket zömmel feltárta; további enyhítő körülményként értékelendő az, hogy a cselekmény elkövetése óta több mint két év telt el, továbbá a vádlottak egy-egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodnak, és az I. r. vádlott gyermeke súlyosan mozgássérült.
Helytelenül vette figyelembe a másodfokú bíróság a vádlottak terhére azt, hogy magatartásuk a hivatalos személyek működésének törvényességébe vetett bizalmat ingatta meg. Azzal ugyanis, hogy a jogalkotó az ilyen cselekményt bűncselekménynek minősítette, már értékelte ezt a körülményt, így ennek további súlyosító hatást tulajdonítani a kétszeres értékelés tilalmába ütközik. Ugyanakkor súlyosítóként értékelendő a társas elkövetés.
Mindezek mellett – erre irányuló fellebbezés hiányában – az intézkedés súlyosításának nincs helye, és az alkalmazott megrovás arányban áll a cselekmény tárgyi súlyával. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Be. 393. § (2) bekezdése szerinti nyilvános ülésen eljárva – miután a fellebbezéseket nem találta alaposnak – a megtámadott határozatot a Be. 397. §-a alapján helybenhagyta.
(Legf. Bír. Bhar. I. 592/2009.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás