• Tartalom

18/2010. (XII. 10.) HM rendelet

18/2010. (XII. 10.) HM rendelet

a Magyar Honvédség egyes beosztásaihoz kapcsolódó munkaköri követelményekről szóló 20/2002. (IV. 10.) HM rendelet módosításáról1

2011.02.01.

A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 287. § (2) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 71/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet 32/A. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A Magyar Honvédség egyes beosztásaihoz kapcsolódó munkaköri követelményekről szóló 20/2002. (IV. 10.) HM rendelet (a továbbiakban: R.) 12. § (3) bekezdésében a „2010. december 31-ig” szövegrész helyébe a „2015. december 31-ig” szöveg lép.

2. § (1) Az R. 1. számú mellékletének helyébe e rendelet 1. melléklete lép.

(2) Az R. 2. számú mellékletének helyébe e rendelet 2. melléklete lép.

3. § Hatályát veszti a Magyar Honvédség egyes beosztásaihoz kapcsolódó munkaköri követelményekről szóló 20/2002. (IV. 10.) HM rendelet módosításáról szóló 2/2006. (I. 30.) HM rendelet.

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő második hónap első napján lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

1. melléklet a 18/2010. (XII. 10.) HM rendelethez

A Magyar Honvédségben rendszeresített katonai munkakörök térképe
Magyarázat a munkakör azonosító kód használatához:
A munkakör azonosító kód (MAK) a munkakörök azonosítására és egyidejűleg az azok betöltéséhez szükséges követelmények egy részének jelölésére szolgál.
A MAK 11 karakterből (számok és betűk csoportja) áll.

Fegyvernemi (szakági) azonosító

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Rendfokozati azonosító

Nemzetbiztonsági ellenőrzés szintje

Állománykategória

Tartalék
szakmai specifikáció

Nyelvismeret

2 karakter

2 karakter

2 karakter

1 karakter

1 karakter

1 karakter

2 karakter

Például:

1

0

A

a

1

4

A

Z

R

A

K

Az állománytáblákban, munkaköri jegyzékekben a tizenegy karakterből álló MAK külön rovatban szerepel. Az első hat karakter és a munkakör megnevezése a beosztástípust azonosítja.
Az utolsó öt karakter a beosztás betöltéséhez szükséges alapvető követelményeket jelöli.
A munkakör azonosító kód kialakítása:
1. Az első két karakter a fegyvernemi (szakági) azonosító.
Jelölése két szám, például: 10 (lövész);
jelentése: az adott fegyvernem (szakág) egésze.

1

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. A harmadik karakter a fegyvernemi (szakági) alcsoport.
Jelölése egy nagybetű, például: A (általános);
jelentése: az adott fegyvernem (szakág) egy területe.

1

0

A

 

 

 

 

 

 

 

 

3. A negyedik karakter a munkakör.
Jelölése egy kisbetű, például: a (parancsnok);
jelentése: az adott fegyvernemi (szakági) alcsoporton belül az azonos munkakörök (ezen munkaköröket a rendfokozati azonosítóval, a beosztási szintnek megfelelően lehet megkülönböztetni*).

1

0

A

a

 

 

 

 

 

 

 

* A legjellemzőbb beosztásokat általában az alábbi betűkkel kell jelölni:
„a”    minden szintű parancsnok (a rajpk.-tól a Honvéd Vezérkar főnökéig), az intézmények, objektumok parancsnokai, a hivatalok vezetői (hivatalvezetők, főigazgatók, igazgatók stb.), az adott szakág legfelső szintű vezetői (legfőbb ügyész, főosztályvezető stb.);
„b”    az „a” betűvel jelölt parancsnoki beosztások első (általános) helyettesei;
„c”    a csapatok törzsfőnökei, törzsigazgatók, illetve az ennek megfelelő beosztások;
„d”    a vezető beosztású törzstisztek (főnökök, osztály, alosztály, részlegvezetők, illetve az ennek megfelelő beosztások);
„h”    a „c” és a „d” betűvel jelölt vezető beosztások helyettesei;
„e”    a kiemelt főtiszt, főtiszt, tiszt, tiszthelyettes;
„f”    a mérnök (kiemelt főmérnök, főmérnök);
„g”    az oktató, szakoktató, kiképző;
„i”    irányzók;
„k”    mindenhol a legáltalánosabb, alapbeosztás (pl. kezelő, szerelő, beosztott lövész stb.);
„m”    műszerész vagy más fegyvernemeknél: mesterkezelő (pl. mesterlövész);
„n”    nyilvántartó;
„r”    raktáros (raktárvezető);
„s”    alegység ellátó;
„t”    technikus;
„v”    gép- és harcjárművezető.
Amely fegyvernemnél (szakágnál) a fenti legjellemzőbb munkakörök nincsenek rendszeresítve, ezeket a betűket más jellemző munkakör jelölésére lehet felhasználni.
4. Az ötödik–hatodik karakter a rendfokozati azonosító.
Jelölése két szám, például: 14 (alezredes);
jelentése: az adott munkakör besorolási szintjét jelöli.
Az egyes rendfokozati azonosító kódokat az alábbi táblázat tartalmazza:

00

rendfokozat nélküli

10

hadnagy

01

őrvezető

11

főhadnagy

02

tizedes

12

százados

03

szakaszvezető

13

őrnagy

04

őrmester

14

alezredes

05

törzsőrmester

15

ezredes

06

főtörzsőrmester

16

dandártábornok

07

zászlós

17

vezérőrnagy

08

törzszászlós

18

altábornagy

09

főtörzszászlós

19

vezérezredes

1

0

A

a

1

4

 

 

 

 

 

5. A hetedik karakter az adott beosztáshoz szükséges nemzetbiztonsági ellenőrzés szintje.
Jelölése egy nagybetű, például: A („A” típusú ellenőrzés);
jelentése az alábbi táblázat szerint:

Z

nem szükséges ellenőrzés

A

„A” típusú ellenőrzés

B

„B” típusú ellenőrzés

C

„C” típusú ellenőrzés

1

0

B

a

1

4

A

 

 

 

 

6. A nyolcadik karakter az állománykategóriát azonosítja.
Jelölése egy nagybetű, például: Z (nincs specifikáció);
jelentése az alábbi táblázat szerint:

Z

hivatásos vagy szerződéses katonával tölthető be

H

csak hivatásos katonával tölthető be (2001. évi XCV. törvény szerinti tábornoki beosztások)

S

CSAK A LEGÉNYSÉGI BEOSZTÁSOKNÁL, azokat jelöli, amelyek szerződéses legénységi állományban lévő katonákkal tölthetők be

M

hadkötelezettség bevezetése után katonával tölthető be

N

önkéntes tartalékos katonával is beltölthető

K

kormánytisztviselővel, közalkalmazottal vagy katonával is betölthető

1

0

A

a

1

4

A

Z

 

 

 

7. A kilencedik karakter tartalék karakter, amely a sérülékeny csoportba tartozók alkalmazási korlátozása esetén azt jelöli.
Jelölése egy nagybetű: az R. 12. § (8) bekezdés szerinti korlátozás esetén T, egyéb esetben R

1

0

A

a

1

4

A

Z

R

 

 

8. A tizedik és tizenegyedik karakter az adott beosztáshoz szükséges nyelvet és a nyelvismeret szintjét jelenti, melynek jelölése: egy állami vagy azzal azonos nyelvvizsga esetén két nagybetű (pl. A K, azaz angol középfok).
A jelölés több nyelv esetén: egy nagybetű és egy szám (pl. H 3, azaz angol és bármely más nyelv, melyek mindegyikére középfokú szintet határoz meg).
A nyelvismereti követelmények kódolását az alábbi táblázat alapján kell végrehajtani:

Kód

Nyelv megnevezése

Kód

Nyelvismeret szintje

Z

nincs

Z

nem szükséges

A

angol

A

alapfok

B

bármely más (egy) nyelv

K

középfok

C

angol, francia vagy német

F

felsőfok

H

angol és bármely más nyelv

T

tolmács szint

K

bármely kettő vagy több nyelv

 

első

második

további

 

 

1

Alap

Alap

Alap

 

 

2

Közép

Alap

Alap

 

 

3

Közép

Közép

Alap

4

Felső

Közép

Alap

5

Felső

Közép

Közép

6

Felső

Felső

Alap

7

Felső

Felső

Közép

8

Felső

Felső

Felső

9

Tolmács

Felső

Felső

0

Tolmács

Tolmács

Felső

A példában szereplő beosztásra, illetve a betöltőjével szemben támasztott követelményekre vonatkozó meghatározások összefoglalása a teljes kód alapján.

1

0

A

a

1

4

A

Z

T

A

K

Lövész (10) általános (A) alegységparancsnok (a) alezredes (14) rendfokozattal rendszeresítve, azaz egy olyan zászlóaljparancsnok beosztás, melynek betöltője:
–     Megfelel az „A” típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés követelményeinek. (A)
–     Hivatásos vagy szerződéses állományú katona. (Z)
–     A beosztás betöltőjének kiválasztásakor figyelemmel kell lenni a Jegyzékben található tiltó, illetve korlátozó (pl. terhes nő nem töltheti be) rendelkezésekre. (T)
–     Angol nyelvből középfokú nyelvvizsgával kell rendelkeznie. (A K)
A munkakörök térképének tartalma:

I.

ÁLTALÁNOS KATONAI MUNKAKÖRÖK

01–09

II.

SZÁRAZFÖLDI

10–19

III.

LÉGIERŐ

20–29

IV.

VEZETÉS, IRÁNYÍTÁS

30–49

V.

LOGISZTIKA

50–69

VI.

EGYÉB TÁMOGATÁS

70–76

VII.

GÉP- ÉS HARCJÁRMŰVEZETŐK

77–79

VIII.

KATONAI NEMZETBIZTONSÁGI SZOLGÁLATOK

80–81

IX.

OKTATÁS, KÉPZÉS, KIKÉPZÉS

82–83

X.

KATONAI ÜGYÉSZSÉG ÉS JOGI IGAZGATÁS

84–85

XI.

HUMÁN

86–87

XII.

TÁBORI LELKÉSZEK

88–89

XIII.

KATONAI IGAZGATÁS

90–91

XIV.

EGYÉB BIZTOSÍTÁSI ÉS KISZOLGÁLÁSI FELADATOK

92–99

ÁLTALÁNOS KATONAI MUNKAKÖRÖK

01–09

 

 

Összhaderőnemi általános katonai

01

 

 

Szárazföldi

02

 

 

Légierő

03

 

 

Logisztika

04

 

 

Vezénylő tiszthelyettesek

06

 

 

Külszolgálati

07

Fegyvernemi (szakági) azonosító

01

ÖSSZHADERŐNEMI ÁLTALÁNOS KATONAI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., vezérigazgató, főigazgató, igazgató

B

tervezési, szervezési

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

nemzeti képviseleti

c

törzsfőnök

D

nemzetközi kapcsolatok

d

főnök, irodavezető, titkárságvezető, ov., alov., rlg. vez.

E

ellenőrzési

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

felügyeleti, hatósági felügyeleti

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

közgazdasági

g

tanácsadó

H

hadműveleti

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

hadműveleti biztosítási

i

 

J

beszerzés, beruházás

j

 

K

katasztrófavédelmi

k

kezelő

L

környezetvédelmi

l

ellenőr, kiemelt ellenőr

M

munkavédelmi

m

 

N

frekvenciagazdálkodási

n

 

O

kiképzési

o

 

P

civil-katonai együttműködés

p

 

Q

 

q

 

R

lélektani műveleti

r

kiemelt referens, referens, szakreferens

S

sajtó

s

 

T

tűzvédelmi

t

technikus

U

erőforrás-, költségtervező

u

titkár, személyi titkár

V

elemző, értékelő

v

gépkocsivezető

W

információs műveleti

w

váltásparancsnok

X

tűzoltó

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

02

SZÁRAZFÖLDI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

tervezési, szervezési

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

törzsfőnök

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

 

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

hadműveleti

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

hadműveleti biztosítási

i

 

J

 

j

 

K

 

k

 

L

 

l

ellenőr, kiemelt ellenőr

M

 

m

 

N

 

n

 

O

kiképzési

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

referens, kiemelt referens

S

 

s

 

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

váltásparancsnok

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

 

Fegyvernemi(szakági)azonosító

03

LÉGIERŐ

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

tervezési, szervezési

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

ejtőernyős

c

törzsfőnök

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

légierő felderítő

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

 

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

hadműveleti

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

hadműveleti biztosítási

i

 

J

légierő elektronikai hadviselés

j

 

K

 

k

 

L

légügyi hatósági

l

ellenőr, kiemelt ellenőr

M

 

m

 

N

 

n

hajtogató

O

kiképzési

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

referens, kiemelt referens

S

 

s

 

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

 

Fegyvernemi (szakági) azonosító

04

LOGISZTIKA

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

tervezési, szervezési

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

ejtőernyős

c

törzsfőnök

D

 

d

főnök, ov., irodavezető, alov., rlg. vez.

E

ellátási

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

gazdálkodási

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

hadműveleti

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

 

j

 

K

költségvetési

k

 

L

 

l

ellenőr, kiemelt ellenőr

M

 

m

 

N

 

n

nyilvántartó

O

kiképzési

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

referens, kiemelt referens

S

 

s

 

T

 

t

technikus

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

 

Fegyvernemi (szakági) azonosító

06

VEZÉNYLŐ TISZTHELYETTESEK

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

 

B

 

b

 

C

 

c

 

D

 

d

 

E

 

e

 

F

 

f

 

G

 

g

 

H

 

h

 

I

 

i

 

J

 

j

 

K

 

k

 

L

 

l

 

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

 

S

 

s

 

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

 

Fegyvernemi (szakági) azonosító

07

KÜLSZOLGÁLATI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., igazgató, képviseletvezető

B

tervezési, szervezési

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

védelempolitikai

c

törzsfőnök, törzsigazgató, misszióvezető

D

szárazföldi

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

légierő

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

logisztikai

f

 

G

felderítő

g

oktató, kiképző

H

híradó

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

hadműveleti

i

 

J

jogász

j

 

K

ellenőrzési

k

 

L

informatikai

l

ügykezelő

M

megfigyelő

m

adminisztrátor

N

katonai biztonsági

n

nyilvántartó

O

kiképzési

o

 

P

civil katonai együttműködés

p

 

Q

oktatási

q

 

R

rejtjelző

r

raktáros, ellátó, szolgálatvezető

S

személyügyi

s

segítő, asszisztens

T

tájékoztatási

t

technikus

U

ügyviteli

u

titkárságvezető, titkár

V

pénzügyi

v

gépkocsivezető

W

egészségügyi

w

váltásparancsnok, ügyeletes

X

rendész és komendáns

x

 

Y

infrastruktúrális

y

 

Z

titokvédelmi

z

 

SZÁRAZFÖLDI HADERŐ

10 – 19

 

 

 

 

Lövész

10

 

 

Harckocsizó

11

 

 

Tüzér

12

 

 

Felderítő

14

 

 

Műszaki

15

 

 

Vegyivédelmi

16

 

 

Különleges műveleti

18

Fegyvernemi (szakági) azonosító

10

LÖVÉSZ

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

ejtőernyős

c

törzsfőnök

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

 

G

 

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

harcjármű irányzó

J

 

j

 

K

 

k

beosztott lövész

L

 

l

ellenőr, kiemelt ellenőr

M

 

m

mesterlövész

N

 

n

 

O

 

o

géppuska irányzó

P

 

p

kézi pct. fegyver irányzó

Q

 

q

távbeszélő

R

 

r

raktáros, raktárvezető, ellátó

S

 

s

referens, kiemelt referens

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

11

HARCKOCSIZÓ

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

 

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

közepes harckocsi

c

törzsfőnök

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

 

G

 

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

irányzó

J

 

j

 

K

 

k

 

L

 

l

ellenőr, kiemelt ellenőr

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

referens, kiemelt referens

S

 

s

 

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

12

TÜZÉR

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

vontatott tüzér

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

törzsfőnök

D

aknavető

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

tűzmegfigyelő

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

tűztámogató

f

 

G

tüzér bemérő

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

irányzó

J

 

j

kidolgozó

K

páncéltörő rakéta harcigép

k

kezelő

L

lokátor felderítő

l

ellenőr, kiemelt ellenőr

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

rakéta indítóállvány

p

 

Q

 

q

 

R

ejtőernyős

r

referens, kiemelt referens

S

felderítő ejtőernyős

s

 

T

páncéltörő ejtőernyős

t

távmérő

U

aknavető ejtőernyős

u

 

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

14

FELDERÍTŐ

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., kp. pk., álls. pk.

B

mélységi felderítő

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

ejtőernyős

c

törzsfőnök

D

technikai felderítő

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

rádióelektronikai felderítő

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

ejtőernyős-búvár

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

harcászati hírszerző

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

elektronikai hadviselés

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

szárazföldi elektronikai hadviselés

i

harcjármű irányzó

J

speciális elektronikai zavaró

j

értékelő, tájékoztató, adatfeldolgozó

K

elektronikai ellenőrző

k

kezelő, felderítő, operátor

L

értékelő-tájékoztató

l

 

M

speciális felderítő

m

mesterlövész

N

 

n

ejtőernyő hajtogató

O

hadműveleti

o

géppuska irányzó

P

pilótanélküli felderítő

p

távbeszélő, távírász

Q

képi felderítő

q

egészségügyi beosztások

R

szenzoros felderítő

r

raktáros, raktárvezető, ellátó, szakjavító

S

különleges híradó

s

kihallgató, tolmács

T

 

t

technikus

U

 

u

 

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

váltásparancsnok

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

15

MŰSZAKI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

műszaki utász

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

műszaki felderítő

c

törzsfőnök

D

aknakutató tűzszerész

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

deszant átkelő

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

útépítő

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

hídépítő

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

álcázó

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

műszaki mentő

i

aknász, tűzszerész, aknatelepítőhöz beosztottak

J

műszaki technikai

j

felderítő, búvár beosztottak

K

állásépítő

k

beosztott műszaki, hidász, építő, kezelő, légs. gépkez., álcázó, laboráns, gépész

L

víztisztító

l

villamos ácsműhelyhez beosztottak, világító

M

műszaki zártelepítő

m

 

N

hadihajós

n

hajóra és rocsó-, mocsó-, és tolóhajóhoz beosztottak

O

búvár

o

deszant átkelő eszközökhöz beosztottak

P

anyagelőkészítő és feldolgozó

p

harcjármű irányzó

Q

műszaki búvár

q

földmunkagéphez beosztottak

R

felderítő búvár

r

referens, kiemelt referens

S

tűzszerész búvár

s

kutyavezető tűzszerész

T

 

t

technikus

U

 

u

műszaki (kút-, talajfúró, daru, vontatott keretfűrész, víztisztító) eszközökhöz beosztottak

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

 

X

világító

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

speciális repülőtéri karbantartó és helyreállító

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

16

VEGYIVÉDELMI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

vegyi- és sugárfelderítő

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

vegyi- és sugármentesítő

c

törzsfőnök

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

elemző és informatikai

f

 

G

vegyi-, nukleáris-balesetelhárítás

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

vegyi-, sufi. és helyzetértékelés

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

adatgyűjtő, értékelő, tájékoztató

i

diszpécser

J

 

j

 

K

 

k

kezelő

L

 

l

laboráns

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

értékelő, kidolgozó-értékelő

Q

 

q

 

R

 

r

referens, kiemelt referens

S

 

s

 

T

 

t

 

U

 

u

értékelő-gépkocsivezető

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

váltásparancsnok

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

18

KÜLÖNLEGES MŰVELETI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

ejtőernyős

c

törzsfőnök

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

búvár

f

 

G

 

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

különleges műveleti

j

értékelő, tájékoztató, adatfeldolgozó

K

 

k

kezelő, felderítő

L

 

l

fegyveres specialista

M

 

m

mesterlövész

N

nagymagasságú ejtőernyős

n

ejtőernyő hajtogató

O

 

o

 

P

 

p

híradó specialista

Q

 

q

egészségügyi beosztások

R

 

r

raktáros, raktárvezető, ellátó

S

 

s

referens, kiemelt referens

T

 

t

technikus

U

 

u

műszaki specialista

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

testnevelő

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

LÉGIERŐ

20 – 29

 

 

 

 

Repülő

20

 

 

Légvédelmi rakéta és tüzér

21

 

 

Légi vezetés

22

 

 

Repülő harcbiztosító

23

Fegyvernemi (szakági) azonosító

20

REPÜLŐ

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

harcászati repülőgép

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

felderítő repülőgép

c

törzsfőnök

D

kiképző repülőgép

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

szállító repülőgép

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

harcihelikopter

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

szállító-, kutató-mentő helikopter

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

kiképzőhelikopter

i

helikoptervezető-lövész

J

futárhelikopter

j

légi egészségügyi ti., tts.

K

 

k

beosztott

L

elektronikai zavaró helikopter

l

fedélzeti megfigyelő

M

 

m

mechanikus

N

 

n

fedélzeti rádiós

O

 

o

felderítő

P

 

p

repülőgép- (helikopter)vezető, főpilóta

Q

 

q

elektronikai harc

R

 

r

referens, kiemelt referens

S

 

s

 

T

 

t

irányító

U

 

u

alkalmazási

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

 

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

21

LÉGVÉDELMI RAKÉTA ÉS TÜZÉR

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

törzsfőnök

D

közeli, kis hatótávú légvédelmi rakéta

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

légvédelmi tüzér

f

 

G

 

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

felderítő

i

irányzó

J

harcálláspont vezetési törzs

j

 

K

 

k

kezelő

L

 

l

 

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

referens, kiemelt referens

S

 

s

 

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

váltásparancsnok

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

22

LÉGI VEZETÉS

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

légtérgazdálkodás

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

légi helyzetkép előállítás

c

törzsfőnök

D

fegyver irányítás

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

légvédelmi irányítás

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

radar

f

 

G

 

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

vadászirányító, irányító asszisztens

J

 

j

együttműködő

K

 

k

kezelő

L

 

l

ellenőr, kiemelt ellenőr

M

 

m

adatfeldolgozó, adatközlő

N

 

n

repülés nyilvántartó

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

referens, kiemelt referens

S

 

s

értékelő

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

váltásparancsnok

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

23

REPÜLŐ HARCBIZTOSÍTÓ

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

hdm-i központ (vez. pont)

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

légiforgalmi irányító

c

törzsfőnök

D

harctéri irányító

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

repülésbiztonsági

f

 

G

légiforgalmi tájékoztató

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

 

j

bevezető irányító

K

 

k

repülőtéri irányító

L

 

l

repülés bejelentő

M

 

m

adatfeldolgozó, adatközlő

N

 

n

közelkörzet irányító

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

referens, kiemelt referens

S

 

s

 

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

váltásparancsnok

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

VEZETÉS, IRÁNYÍTÁS

30 – 39

 

 

Általános híradó

30

 

 

Rádióhíradás

31

 

 

Rádiórelé híradás

32

 

 

Hírközpontok

33

 

 

Vezetékes híradás

34

 

 

Futár- és táboriposta híradás

35

 

 

Repülésbiztosító-FRISZ

36

 

 

Információvédelmi, ügyviteli

37

 

 

Vezetési

38

 

 

Informatikai

39

Fegyvernemi (szakági) azonosító

30

ÁLTALÁNOS HÍRADÓ

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

törzsfőnök

D

hadműveleti

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

távközlés

f

 

G

adatfeldolgozás, elemzés

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

 

j

 

K

 

k

 

L

 

l

 

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

 

S

 

s

 

T

 

t

technikus

U

 

u

ügyeletes

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

váltásparancsnok

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

31

RÁDIÓHÍRADÁS

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

parancsnoki rádióállomás

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

pk-i páncélos rádióállomás

c

törzsfőnök

D

közepes teljesítményű rádióállomás

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

vevő

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

kis teljesítményű rádióállomás

f

 

G

nagy teljesítményű rádióállomás

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

 

j

 

K

 

k

kezelő

L

 

l

 

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

távbeszélő

R

 

r

 

S

 

s

 

T

 

t

távírász

U

 

u

ügyeletes

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

váltásparancsnok

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

32

RÁDIÓRELÉ HÍRADÁS

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

harcászati rádiórelé

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

hadműveleti rádiórelé

c

törzsfőnök

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

mikrohullámú állomás

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

 

G

 

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

 

j

 

K

 

k

kezelő

L

 

l

 

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

 

S

 

s

 

T

 

t

távírász

U

 

u

ügyeletes

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

váltásparancsnok

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

33

HÍRKÖZPONTOK

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

hírközpont (távbeszélő központ)

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

expediáló

c

törzsfőnök

D

vivőközpont

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

rádió vezérlő központ

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

híradó vezetési pont

f

 

G

géptáviró központ

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

áramellátás

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

légvédelmi harcálláspont

i

 

J

rendszerfelügyelet

j

 

K

tábori hírközpont (távbeszélő központ)

k

kezelő

L

kisegítő hírközpont

l

 

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

továbbító

Q

 

q

távbeszélő

R

 

r

 

S

 

s

 

T

 

t

távírász

U

 

u

ügyeletes

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

váltásparancsnok

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

34

VEZETÉKES HÍRADÁS

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

nehézvezetékes

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

könnyűvezetékes

c

törzsfőnök

D

ETNV

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

lecsatlakozó

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

belsőhálózat építő

f

 

G

 

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

 

j

 

K

 

k

kezelő

L

 

l

 

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

távbeszélő

R

 

r

 

S

 

s

 

T

 

t

technikus

U

 

u

ügyeletes

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

váltásparancsnok

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

35

FUTÁR- ÉS TÁBORIPOSTA HÍRADÁS

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

küldemény

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

minősített küldemény

c

törzsfőnök

D

nyílt szolgálati küldemény

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

postai küldemény

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

tábori posta küldemény

f

 

G

csomag küldemény

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

sajtó küldemény

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

magánküldemény

i

futár

J

 

j

 

K

 

k

kezelő

L

 

l

ellenőrző

M

 

m

expeditőr, rovatoló, málházó

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

csapatpostás

Q

 

q

 

R

 

r

 

S

 

s

 

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

gépkocsivezető

W

 

w

váltásparancsnok

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

 

Fegyvernemi (szakági) azonosító

36

REPÜLÉSBIZTOSÍTÓ-FRISZ

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

irányadó

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

iránymérő

c

törzsfőnök

D

leszállító lokátor

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

közelnavigáció

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

kihelyezett indikátor

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

irányszögadó

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

siklószögadó

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

légtérellenőrző rádiólokátor

i

 

J

 

j

rendszerfelügyelő

K

fénytechnikai

k

kezelő, üzemeltető

L

fénymajak

l

 

M

fényszórós

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

 

S

repülés irányító rádió

s

 

T

ERIP

t

technikus

U

helikopter leszállító

u

ügyeletes

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

37

INFORMÁCIÓVÉDELMI, ÜGYVITELI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

cenzor

c

 

D

dokumentumvédelmi

d

főnök, ov., alov., irodavezető, rlg. vez.

E

információvédelmi

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

elektronikus információvédelmi

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

 

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

kommunikációbiztonsági

h

a „d” pontban szereplők helyettesei

I

informatikabiztonsági

i

 

J

hadműveleti biztosítási

j

 

K

rendszerbiztonsági

k

kezelő

L

információbiztonsági

l

ügykezelő, vezető ügykezelő

M

 

m

ügykezelő-gépíró

N

 

n

nyilvántartó, dokumentációkezelő

O

 

o

 

P

 

p

írnok, írnok-rajzoló, írnok-raktáros

Q

 

q

 

R

rejtjelző

r

 

S

titokvédelmi

s

 

T

titkosító

t

technikus

U

ügyviteli

u

ügyeletes

V

ügyvitelszervezési

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

váltásparancsnok

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

38

VEZETÉSBIZTOSÍTÓ

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

törzsfőnök

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

 

G

 

g

 

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

 

j

 

K

 

k

 

L

 

l

 

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

 

S

 

s

 

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

 

Fegyvernemi (szakági) azonosító

39

INFORMATIKAI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

rendszerszervező

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

biztonsági rendszerszervező

c

törzsfőnök

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

rendszerfelügyelő

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

 

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

 

j

adatrögzítő

K

 

k

beosztott

L

 

l

 

M

rendszerüzemeltető

m

műszakvezető

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

programozó

Q

 

q

 

R

hálózatfelügyelő

r

 

S

hálózatüzemeltető

s

 

T

 

t

technikus

U

 

u

 

V

 

v

gépkocsivezető

W

 

w

 

X

rendszergazda

x

 

Y

feldolgozók

y

 

Z

 

z

hallgató

LOGISZTIKA

50 – 69

 

 

Haditechnikai

50

Fegyverzettechnikai

51

Páncélos- és gépjármű technikai

52

Repülőműszaki

53

Elektronikai

54

Műszaki technikai

55

Vegyivédelmi technikai

56

Kiképzéstechnikai

57

Különleges berendezés technikai

58

Mérésügy és minőségbiztosítási

59

Harcanyag

61

Hadtáp

64

Közlekedés és szállítás

67

Vám

68

Fegyvernemi (szakági) azonosító

50

HADITECHNIKAI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., igazgató

B

 

b

 

C

 

c

 

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

 

g

 

H

 

h

a „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

 

j

 

K

 

k

 

L

 

l

 

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

 

S

 

s

 

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

 

Y

 

y

 

Z

 

z

 

Fegyvernemi (szakági) azonosító

51

FEGYVERZETTECHNIKAI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

fegyverzet (30 mm-ig)

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

löveg rendszerek

c

törzsfőnök

D

helymeghatározó berendezés

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

nagy hatótávú felderítő lokátor

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

tüzérségi felderítő lokátor

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

repülőgép leszállító lokátor

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

meteorológiai lokátor

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

lézeres felderítő és célmegjelölő berendezés

i

 

J

 

j

 

K

 

k

 

L

páncéltörő rakéta eszközök

l

minőségi ellenőr, ellenőr

M

műhelyfelszerelés

m

műszerész

N

közeli hatótávú légvédelmi rakéta

n

 

O

 

o

 

P

közepes hatótávú légvédelmi rakéta

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

raktárvezető, raktáros, ellátó

S

légvédelmi automatizált vezetési rendszerek

s

szerelő

T

repülő eszköz fedélzeti rakéta

t

technikus

U

optika, elektro-optikai rendszer

u

 

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

 

X

rakétatechnikai kiszolgáló eszközök

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

tűzvezető rendszerek

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

52

PÁNCÉLOS- ÉS GÉPJÁRMŰTECHNIKAI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

törzsfőnök

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

gépjármű, utánfutó

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

harckocsi

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

vizsgabiztos, ellenőr

J

járművizsgálati

j

 

K

kerekes harcjármű

k

 

L

lánctalpas harcjármű

l

minőségi ellenőr, ellenőr

M

 

m

műszerész

N

 

n

 

O

 

o

technikus-gépkocsivezető

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

raktáros, raktárvezető, ellátó

S

 

s

szerelő

T

 

t

technikus

U

 

u

elektromos szerelő

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

53

REPÜLŐMŰSZAKI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., szf., igazgató, hiv. vez.

B

repülőgép (sugárhajtóműves) sárkány-hajtómű

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

repülőgép (dugattyús) sárkány-hajtómű

c

törzsfőnök

D

helikopter sárkány-hajtómű

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

fedélzeti rádiótechnikai rendszerek

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

fedélzeti fegyvertechnikai rendszerek

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, kiemelt mérnök főtiszt, mérnök főtiszt, mérnök tiszt

G

fedélzeti műszer és automatika rendszerek

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

sárkány

h

a „d” pontban szereplők helyettesei

I

hajtómű

i

 

J

gazdálkodás

j

 

K

fedélzeti akkumulátortöltő

k

különleges gépjármű kezelő

L

 

l

minőségi ellenőr, ellenőr

M

metrológia

m

mechanikus

N

nitrogén ellátó

n

nyilvántartó, adatfeldolgozó, dokumentációs technikus

O

katapult berendezések

o

 

P

oxigén, sűrített levegő ellátó

p

kiértékelő

Q

 

q

karbantartó

R

fedélzeti rakéta előkészítő

r

raktárvezető, raktáros, anyagellátó, anyagtervező

S

minőségbiztosítási

s

főszerelő, szerelő

T

 

t

technikus

U

impulzustechnika

u

főtechnológus, technológus

V

különleges berendezések (gépjárművek)

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

elektronikai hadviselési eszköz

w

váltásparancsnok

X

gyakorlóberendezés, repülőszimulátor

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

repülési adatok

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

54

ELEKTRONIKAI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

informatika

c

törzsfőnök

D

elektronikai hadviselés (EHC)

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

FRISZ

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

 

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

rádiónavigáció

i

 

J

 

j

 

K

híradó

k

kezelő

L

rádió berendezés

l

minőségi ellenőr, ellenőr

M

rádiórelé és mikrohullámú berendezés

m

műszerész

N

központ, vivő és géptávíró berendezés

n

 

O

 

o

 

P

információ védelem

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

raktárvezető, raktáros, ellátó

S

vezetékes berendezés

s

szerelő

T

 

t

technikus

U

 

u

 

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

55

MŰSZAKI TECHNIKAI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

álcázó

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

út- és állásépítő

c

törzsfőnök

D

átkelő

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

hídépítő

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

 

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

hadihajós

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

búváreszköz

i

 

J

 

j

 

K

repülőtérjavító és -karbantartó

k

 

L

 

l

minőségi ellenőr, ellenőr

M

műszaki gépek és eszközök

m

műszerész

N

hidraulika

n

 

O

 

o

 

P

egészségügyi

p

 

Q

 

q

 

R

műszaki harcanyag

r

raktárvezető, raktáros, ellátó

S

 

s

szerelő

T

tűzszerész technika

t

technikus

U

aknatelepítő és mentesítő

u

elektromos szerelő

V

víztisztító

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

56

VEGYIVÉDELMI TECHNIKAI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

törzsfőnök

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

vegyi-, sugárfelderítő eszköz

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

 

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

HAVARIA – laboratórium

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

 

j

 

K

 

k

 

L

vegyi laboratórium

l

minőségi ellenőr, ellenőr

M

mentesítő eszköz

m

műszerész

N

 

n

radiológus

O

 

o

technikus-gépkocsivezető

P

 

p

laboráns

Q

 

q

gépész

R

radiológiai laboratórium

r

raktárvezető, raktáros, ellátó

S

AMAR - szerviz

s

szerelő

T

tűzvédelmi berendezés

t

technikus

U

 

u

 

V

vegyivédelmi berendezés

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

57

KIKÉPZÉSTECHNIKAI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

törzsfőnök

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

 

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

 

j

 

K

kiképzési bázis és létesitmény

k

beosztott

L

 

l

minőségi ellenőr, ellenőr

M

 

m

műszerész

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

raktárvezető, raktáros, ellátó

S

szimulátorok

s

 

T

 

t

technikus

U

 

u

 

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

 

Fegyvernemi (szakági) azonosító

58

KÜLÖNLEGES BERENDEZÉS TECHNIKAI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

törzsfőnök

D

daru

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

áramforrás berendezés

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

fűtő- és hűtőberendezés

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

nehéz nyergesvontató

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

hidraulika

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

diszpécser

J

 

j

 

K

 

k

beosztott

L

elektromos berendezés

l

minőségi ellenőr, ellenőr

M

 

m

műszerész

N

 

n

 

O

 

o

 

P

lúgos akkumulátor

p

 

Q

 

q

 

R

savas akkumulátor

r

raktárvezető, raktáros, ellátó

S

 

s

szerelő

T

harckocsi vontató

t

technikus

U

 

u

elektromos szerelő

V

közepes kerekes vontató

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

 

X

fegyvernemi különleges járművek

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő

Fegyvernemi (szakági) azonosító

59

MÉRÉSÜGY ÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

törzsfőnök

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

javítóanyag ellátó

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

fegyverzettechnika

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

páncélos- és gépjárműtechnika

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

elektronika

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

általános javító

j

 

K

kiképzéstechnika

k

 

L

páncéltörő rakéta eszközök

l

minőségi ellenőr, ellenőr

M

műszaki technika

m

műszerész

N

mérésügyi

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

repülőtechnika

r

raktárvezető, raktáros, ellátó

S

javításszervező

s

szerelő

T

 

t

technikus

U

optikai, elektrooptikai rendszerek

u

 

V

vegyivédelmi technika

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

 

Fegyvernemi (szakági) azonosító

61

HARCANYAG

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

törzsfőnök

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

egyéb anyag

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

 

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

 

j

 

K

 

k

beosztott

L

lőszer és robbanóanyag

l

minőségi ellenőr, ellenőr

M

 

m

műszerész

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

rakéta

r

raktárvezető, raktáros, ellátó

S

 

s

szerelő

T

 

t

technikus

U

 

u

 

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

 

Fegyvernemi (szakági) azonosító

64

HADTÁP

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

törzsfőnök

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

élelmezési és vízellátó

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

 

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

humán anyagi

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

szakács

J

 

j

hentes

K

katonai elhelyezés

k

beosztott

L

 

l

minőségi ellenőr, ellenőr

M

 

m

műszerész

N

 

n

 

O

 

o

laboráns

P

 

p

főátvevő, átvevő, anyagbeszerző

Q

 

q

felszolgáló

R

ruházati és egyéni felszerelés

r

raktárvezető, raktáros, ellátó

S

 

s

szerelő

T

térképészeti

t

technikus

U

üzemanyag

u

étkezdevezető

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

67

KÖZLEKEDÉS ÉS SZÁLLÍTÁS

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

szállítmány kísérő

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

törzsfőnök

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

vasúti szállító

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

közúti szállító

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

vízi szállító

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

légi szállító

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

diszpécser

J

 

j

baleseti helyszínelő

K

közúti komendáns

k

beosztott

L

 

l

minőségi ellenőr, ellenőr

M

 

m

 

N

 

n

őr

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

raktárvezető, raktáros, ellátó

S

 

s

anyagmozgató, rakodó

T

 

t

technikus

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

68

VÁM

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

 

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez., csop. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

 

G

 

g

 

H

 

h

a „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

 

j

 

K

 

k

 

L

 

l

 

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

 

S

 

s

 

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

 

Y

 

y

 

Z

 

z

 

EGYÉB TÁMOGATÁS

70 – 76

Térképész

70

 

 

Meteorológia

71

 

 

Pénzügy

72

 

 

Egészségügy I.

73

 

 

Egészségügy II.

74

 

 

Ellenőrzési és hatósági

75

 

 

Infrastrukturális

76

Fegyvernemi (szakági) azonosító

70

TÉRKÉPÉSZ

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez., szf.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

geodéta

c

 

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

 

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

 

h

a „d” pontban szereplők helyettesei

I

térinformatikus

i

 

J

 

j

 

K

terepelemző

k

beosztott

L

katonaföldrajz

l

ellenőr

M

 

m

műszerész

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

raktárvezető, raktáros, ellátó

S

 

s

 

T

 

t

technikus

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

 

Y

 

y

 

Z

 

z

hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

71

METEOROLÓGIA

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

meteorológus

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez., szf.

B

előrejelző

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

tüzér meteorológia

c

 

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

 

G

 

g

 

H

 

h

a „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

asszisztens, vezető asszisztens

J

 

j

észlelő

K

 

k

kezelő

L

 

l

kidolgozó

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

 

S

 

s

 

T

 

t

technikus, vezető technikus

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

 

Fegyvernemi (szakági) azonosító

72

PÉNZÜGY

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., vezérigazgató, igazgató, hiv. vez.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

 

D

FEUVE

d

főnök, ov., alov., irodavezető, rlg. vez., csop. vez.

E

ellenőrzési

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

finanszírozási

f

 

G

közgazdasági

g

oktató, szakoktató, kiképző

H

ellenjegyző

h

a „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

személyi járandósági

j

 

K

költségvetési

k

 

L

 

l

ellenőr, belső ellenőr

M

nyugdíjmegállapító

m

 

N

nemzetközi pénzügyi

n

 

O

gazdálkodás támogató

o

 

P

 

p

pénztáros

Q

 

q

 

R

 

r

referens, vezető referens

S

számviteli

s

 

T

társadalombiztosítási

t

 

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

73

EGÉSZSÉGÜGY I.

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főigazgató, igazgató, intézetvezető, hiv. vez.

B

belgyógyászat

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

kardiológia

c

MH főszakorvos, MH főpszichológus, MH főállatorvos

D

hematológia, angiológia

d

főnök, rendelővezető, ov., alov., rlg. vez., vezető közegészségügyi felügyelő

E

infektológia

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

reumatológia

f

főorvos, adjunktus, szakorvos, orvos, alorvos, szakpszichológus

G

bőrgyógyászat

g

közegészségügyi felügyelő, dietetikus, eü. tiszt, gyógytornász, eü. fejlesztő tiszt, logopédus, szociális munkás, tudományos munkatárs, főmunkatárs, pszichológus, biológus, szakergonómus, ergonómus

H

repülőorvos

h

a „d” pontban szereplők helyettesei

I

toxikológia

i

felcser, eü. tiszthelyettes

J

tüdőgyógyászat

j

légi eü. ti., tts.

K

ideg- és elmegyógyászat

k

beosztott

L

allergológia, immunológia

l

vezető-, szakasszisztens, asszisztens, laboráns

M

gastroenterológia

m

műszerész

N

közegészségügy – járványügy

n

vezető-, szakápoló, ápoló, okl. ápoló, dipl. ápoló

O

foglalkozás egészségügy

o

kötöző

P

pszichológia

p

búvár

Q

fogászat

q

vezető-, főműtős, műtős

R

rehabilitáció

r

raktárvezető, raktáros, ellátó

S

mentő

s

statisztikus

T

csapat egészségügy

t

technikus

U

állategészségügyi

u

gázmester, boncmester

V

laboratóriumi

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

vérellátó

w

kisegítő, eü. kisegítő, beteghordó, műtőssegéd, eü. katona

X

egészségügyi anyagellátó

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

diabetológia, endokrinológia

y

masszőr, gyógymasszőr, sterilizáló

Z

egészségfejlesztés, egészségnevelés, fizikai alkalmasságvizsgálati

z

kiképzendő

Fegyvernemi (szakági) azonosító

74

EGÉSZSÉGÜGY II.

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

szervezési

a

pk., igazgató, gyógyszertárvez., hiv. vez.

B

sebészet

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

baleseti sebészet

c

MH főszakorvos, MH főgyógyszerész

D

szív-, ér- és mellkasi sebészet

d

főnök, rendelővez., ov., alov., rlg. vez.

E

plasztikai sebészet

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

égési sebészet

f

főorvos, adjunktus, szakorvos, orvos, alorvos,

G

ortopédia

g

kutató, tudományos munkatárs, főmunkatárs

H

idegsebészet

h

a „d” pontban szereplők helyettesei

I

nefrológia

i

 

J

urológia

j

gyógyszerész

K

szemészet

k

beosztott

L

fül-orr-gégészet, fej-nyak sebészet, szájsebészet

l

vezető-, szakasszisztens, asszisztens, laboráns

M

szülészet-nőgyógyászat

m

műszerész

N

anaesthesiológia és intenzív terápia

n

vezető-, szakápoló, ápoló, okl. ápoló, dipl. ápoló, szülésznő, konduktor, szonográfus, védőnő

O

onkológia

o

kötöző

P

radiológia

p

 

Q

kórélettan

q

vezető-, főműtős, műtős

R

patológia

r

raktárvezető, raktáros, ellátó

S

csecsemő- és gyermekgyógyászat

s

 

T

mikrobiológia

t

technikus

U

igazságügyi orvostan

u

gázmester, boncmester

V

sugárbiológia

v

 

W

kézsebészet

w

egészségügyi katona, műtőssegéd

X

gyógyszerészet

x

 

Y

izotópdiagnosztika

y

 

Z

sürgősségi betegellátás

z

 

Fegyvernemi (szakági) azonosító

75

ELLENŐRZÉSI ÉS HATÓSÁGI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

államháztartási belső ellenőrzési

a

főigazgató, igazgató, parancsnok

B

munkavédelmi

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

általános ellenőrzési

c

 

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

egészségügyi

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

 

G

építésügyi

g

 

H

építésfelügyeleti

h

a „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

járművizsgálati

j

 

K

 

k

 

L

környezetvédelmi

l

kiemelt főellenőr, főellenőr, ellenőr

M

munkaügyi

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

erdészeti

r

 

S

 

s

 

T

tűzvédelmi

t

 

U

 

u

 

V

veszélyes katonai objektum felügyeleti

v

 

W

 

w

 

X

 

x

 

Y

 

y

 

Z

 

z

 

Fegyvernemi (szakági) azonosító

76

INFRASTRUKTURÁLIS

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., vezérigazgató, igazgató, hiv. vez.

B

biztonsági beruházási

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

fenntartási

c

 

D

létesítményi

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

beruházási

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

koordinációs

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

gazdálkodási

g

 

H

ingatlanfenntartási

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

ingatlan-felügyeleti

i

diszpécser

J

ingatlan-gazdálkodási

j

 

K

környezetvédelmi

k

 

L

lakásfelügyeleti

l

 

M

szakigazgatási

m

műszerész

N

beszerzési

n

 

O

tárolási

o

energetikus

P

anyagi koordinációs

p

 

Q

kezelés-felügyeleti

q

 

R

lakásgazdálkodási

r

raktárvezető

S

lakhatástámogatási

s

 

T

tervezési, értékesítési

t

technikus

U

üzemeltetés-felügyeleti

u

titkár

V

 

v

 

W

 

w

váltásparancsnok

X

 

x

 

Y

 

y

 

Z

 

z

 

GÉP- ÉS HARCJÁRMŰVEZETŐK

77

Gépjárművezetők

77

Fegyvernemi (szakági) azonosító

77

GÉPJÁRMŰVEZETŐK

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

motorkerékpár

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

személygépkocsi

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

tehergépkocsi 7,5 t-ig

c

 

D

tehergépkocsi 7,5 t felett

d

 

E

busz 16 személyig

e

 

F

busz 16 személy felett

f

 

G

 

g

oktatóvezető, kiképző

H

 

h

 

I

 

i

 

J

 

j

 

K

különleges felépítményű

k

 

L

 

l

 

M

 

m

vezető

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

rakétaszállító

r

 

S

 

s

 

T

munkagép

t

 

U

üzemanyagtöltő

u

 

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő

KATONAI NEMZETBIZTONSÁGI SZOLGÁLATOK

80 – 81

Katonai felderítés

80

 

 

Katonai biztonsági

81

Fegyvernemi /szakági/ azonosító

80

KATONAI FELDERÍTÉS

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

főigazgató, igazgató, főov.

B

műveleti

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

rádióelektronikai felderítő

c

 

D

elemző-értékelő

d

főnök, ov., alov., rlg. vez., közp. pk., irodavezető

E

katonai diplomácia

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

főmérnök,

G

általános támogató

g

szakoktató

H

 

h

a „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

diszpécser, távírász

J

 

j

véderő-, katonai és légügyi attasé helyettes

K

 

k

kezelő

L

 

l

véderő-, katonai és légügyi attasé

M

 

m

 

N

 

n

adatfeldolgozó, nyilvántartó

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

referens

S

 

s

asszisztens

T

 

t

technikus

U

 

u

 

V

 

v

gépkocsivezető

W

 

w

váltásvezető

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

81

KATONAI BIZTONSÁGI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

főigazgató, igazgató, főosztályvezető

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

 

D

 

d

ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

 

G

 

g

 

H

 

h

a „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

 

j

 

K

 

k

 

L

 

l

biztonsági ügyintéző

M

műveleti

m

 

N

művelettámogató

n

 

O

 

o

 

P

 

p

biztonsági adatkezelő

Q

 

q

 

R

 

r

referens, kiemelt referens

S

 

s

 

T

törzs műveleti

t

operatív technikus

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

 

OKTATÁS, KÉPZÉS, KIKÉPZÉS

82 – 83

Oktatás, képzés, kiképzés

82

Fegyvernemi (szakági) azonosító

82

OKTATÁS, KÉPZÉS, KIKÉPZÉS

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., rektor, főov., igazgató, hiv. vez., dékán, objektumparancsnok

B

oktatás felügyelet

b

az „a” pontban szereplők helyettesei, rektorhelyettes

C

egyetemi (mesterfokozatú MSc/MA)

c

törzsfőnök, főtitkár

D

főiskolai (alapfokozatú BSc/BA)

d

főnök, ov., alov., rlg. vez., irodavezető, csop. vez.

E

tiszthelyettesképzés

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

tanfolyamrendszerű képzés

f

 

G

gazdasági

g

tanár, docens, adjunktus, tanársegéd, vezető oktató, oktató, szakoktató, gyakorlati oktató, kiképző

H

doktori és habilitációs

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

intézeti

i

 

J

tagozat

j

 

K

általános katonai kiképzés

k

kezelő

L

kollégiumi

l

ellenőr, kiemelt ellenőr

M

távoktatás és multimédia

m

 

N

oktatásbiztosítás

n

 

O

oktatásszervezés

o

nevelő

P

tanulmányi

p

 

Q

 

q

 

R

kari

r

raktáros, raktárvezető, ellátó

S

szakcsoport

s

munkatárs

T

testnevelő

t

technikus

U

kiképző központ

u

 

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

kiképzési bázis

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

KATONAI ÜGYÉSZSÉG ÉS JOGI IGAZGATÁS

84 – 85

Katonai ügyészség

84

 

 

Jogi és igazgatási

85

Fegyvernemi (szakági) azonosító

84

KATONAI ÜGYÉSZSÉG

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

ügyészség

a

főov., katonai főügyész

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

 

D

 

d

ov., csop. vez.

E

 

e

 

F

 

f

ügyész

G

 

g

 

H

 

h

a „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

 

j

 

K

 

k

 

L

 

l

 

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

 

S

 

s

 

T

 

t

igazságügyi szakértő

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

 

Y

 

y

 

Z

 

z

 

Fegyvernemi (szakági) azonosító

85

JOGI ÉS IGAZGATÁSI

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

jogász

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

 

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

fegyelmi

f

 

G

 

g

 

H

hadijogász, nemzetközi

h

a „d” pontban szereplők helyettesei

I

igazgatási

i

 

J

 

j

jogtanácsos

K

kodifikációs, koordinációs

k

 

L

 

l

 

M

kártérítési

m

 

N

 

n

 

O

képviseleti

o

 

P

 

p

dokumentációkezelő

Q

 

q

 

R

 

r

referens

S

 

s

 

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

 

Y

 

y

 

Z

 

z

 

HUMÁN

86 – 87

Humán

86

Fegyvernemi (szakági) azonosító

86

HUMÁN

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

tervezési, szervezési

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

személyügy

c

 

D

humánszolgálat

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

érdekvédelem

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

családtámogatás

f

pszichológus

G

toborzási

g

 

H

hagyományápolás

h

a „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

fényképész

J

bélyegzőkészítő

j

gépmester

K

kulturális

k

beosztott

L

 

l

 

M

művelődés

m

 

N

nyomda

n

nyilvántartó

O

 

o

 

P

pszichológia

p

 

Q

 

q

 

R

rekreáció

r

referens, kiem. referens

S

szociológia

s

 

T

tájékoztatás (PR)

t

technikus

U

szabadidő-sport

u

 

V

szociális

v

 

W

munkaerő-piaci

w

 

X

 

x

 

Y

 

y

 

Z

 

z

 

TÁBORI LELKÉSZEK

88 – 89

Tábori Lelkészi Szolgálat

88

Fegyvernemi (szakági) azonosító

88

TÁBORI LELKÉSZI SZOLGÁLAT

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

katolikus tábori lelkészi szolgálat

a

püspök, vezető rabbi

B

római-katolikus

b

általános helynök, püspöki hivatalvezető

C

 

c

püspöki titkár

D

protestáns tábori lelkészi szolgálat

d

irodavezető, kiemelt vezető tábori lelkész

E

 

e

kiemelt tábori lelkész, tábori lelkész, rabbi

F

 

f

 

G

zsidó tábori lelkészi szolgálat

g

 

H

 

h

 

I

 

i

 

J

 

j

 

K

 

k

 

L

 

l

 

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

 

S

 

s

 

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

 

Y

 

y

 

Z

 

z

 

KATONAI IGAZGATÁS

90 – 91

Katonai igazgatás

90

Fegyvernemi (szakági) azonosító

90

KATONAI IGAZGATÁS

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

tervezési, szervezési

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

törzsfőnök

D

hadkiegészítési

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

területvédelmi

f

 

G

haderőtervezési

g

 

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

 

j

 

K

 

k

beosztott

L

 

l

 

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

 

S

 

s

 

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

 

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő

EGYÉB BIZTOSÍTÁSI ÉS KISZOLGÁLÁSI FELADATOK

92 – 99

Katonai rendész és komendáns

92

 

 

Díszelgő

94

 

 

Katonazenész

95

 

 

Kutatás, fejlesztés

96

 

 

Általános munkakörök

99

Fegyvernemi /szakági/ azonosító

92

KATONAI RENDÉSZ ÉS KOMENDÁNS

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

forgalomszabályzó

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

objektumbiztosító rendész

c

törzsfőnök

D

komendáns

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

őr és biztosító

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

 

G

 

g

 

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

irányzó

J

 

j

 

K

helyőrség támogatók

k

beosztott

L

 

l

 

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

géppuska irányzó

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

komendáns hivatal

r

 

S

 

s

 

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

gépkocsivezető, harcjárművezető

W

 

w

váltásparancsnok

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

kiképzendő, hallgató

Fegyvernemi (szakági) azonosító

94

DÍSZELGŐ

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

rendezvényszervezési

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

törzsfőnök

D

 

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

 

G

 

g

 

H

 

h

a „c” és „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

 

J

 

j

 

K

 

k

beosztott

L

 

l

 

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

géppuska irányzó

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

 

S

 

s

 

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

vezénylő tiszthelyettes

Y

 

y

 

Z

 

z

 

Fegyvernemi (szakági) azonosító

95

KATONAZENÉSZ

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

zenész

a

főkarmester, karmester

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

 

D

 

d

zenekarvezető

E

 

e

 

F

 

f

 

G

 

g

oktató, nevelő, kiképző

H

 

h

a „d” pontban szereplők helyettesei

I

 

i

szólamvezető

J

 

j

 

K

 

k

beosztott zenész

L

 

l

 

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

zenész szolgálatvezető

S

 

s

zenész kottatáros

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

 

Y

 

y

 

Z

 

z

 

Fegyvernemi (szakági) azonosító

96

KUTATÁS, FEJLESZTÉS

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

biztonságpolitikai

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

védelempolitikai

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

humán és szervezetépítési

c

 

D

hadtörténeti

d

főnök, ov., alov., rlg. vez.

E

tárgyi gyűjteményi

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

múzeumi dokumentációs

f

kiemelt főmérnök, főmérnök, mérnök

G

tudományszervezési

g

tanácsadó

H

hadfelszerelés fejlesztési

h

a „d” pontban szereplők helyettesei

I

irattározási

i

 

J

térképtári

j

vezető kutató, kutató

K

könyvtári

k

kezelő

L

levéltári

l

főlevéltáros, levéltáros

M

minőségbiztosítási

m

főmuzeológus, muzeológus

N

védelemgazdasági

n

főszerkesztő, szerkesztő

O

kriminalisztika

o

 

P

oktatási

p

 

Q

 

q

 

R

intézményfejlesztési

r

főkönyvtáros, könyvtáros

S

hadisír

s

munkatárs

T

szabványosítási

t

technikus

U

gépészeti

u

 

V

lőkísérleti

v

 

W

 

w

 

X

elektronikai

x

 

Y

 

y

 

Z

vegyivédelmi

z

 

Fegyvernemi (szakági) azonosító

99

ÁLTALÁNOS MUNKAKÖRÖK

Fegyvernemi (szakági) alcsoport

Munkakör

A

általános

a

pk., főov., igazgató, hiv. vez.

B

 

b

az „a” pontban szereplők helyettesei

C

 

c

 

D

 

d

 

E

 

e

kiem. főti., főti., ti., tts.

F

 

f

 

G

 

g

 

H

 

h

 

I

 

i

 

J

 

j

 

K

 

k

szerelők, szakmunkások

L

 

l

 

M

 

m

 

N

 

n

 

O

 

o

 

P

 

p

 

Q

 

q

 

R

 

r

 

S

 

s

segítő

T

 

t

 

U

 

u

 

V

 

v

 

W

 

w

 

X

 

x

 

Y

 

y

 

Z

 

z

 

2. melléklet a 18/2010. (XII. 10.) HM rendelethez

A KATONAI MUNKAKÖRCSALÁDOK ÉS A BEOSZTÁSOK KÖVETELMÉNYEI
I.    ALKALMAZOTT RÖVIDÍTÉSEK ÉS KÓDOK GYŰJTEMÉNYE
1.    Rendszeresített rendfokozat
01–19    = rendfokozati azonosító kód a Magyar Honvédségben rendszeresített katonai munkakörök térképében foglaltaknak megfelelően.
2.    Képesítési és egyéb követelmények
a)    Iskolai végzettség:

ÁI

= alapfokú iskola (legalább a 8. évfolyam elvégzése);

= középiskola (érettségi);

PF

= polgári főiskola (alapfokozatú BSc/BA);

SZPF

= szakirányú polgári főiskola (alapfokozatú BSc/BA);

ZMNEF

= Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (a továbbiakban: ZMNE) főiskolai (alapfokozatú BSc/BA), illetve az ennek megfeleltetett külföldi főiskolai szak;

FSZPGV

= főiskolai végzettségre épülő szakirányú posztgraduális végzettség;

PE

= polgári egyetem (mesterfokozatú MSc/MA);

SZPE

= szakirányú polgári egyetem (mesterfokozatú MSc/MA);

ZMNE

= ZMNE egyetemi (mesterfokozatú MSc/MA), illetve az ennek megfeleltetett külföldi egyetemi szak.

Megjegyzés: amennyiben valamely rendfokozatnál, vagy beosztástípusnál egynél több végzettségi kód szerepel, felsorolás esetén közülük bármelyik megléte elégséges, ugyanakkor „és” kapcsolatban minden megjelölt végzettség szükséges.
b)    Szakképzettségi szint:

AK

= alapkiképzés;

KK

= kötelékkiképzés;

KF

= középfokú (alapfokú iskolai végzettségre épülő iskolarendszerben szerzett államilag elismert szakképzettség);

SZKF

= szakirányú középfokú;

FF

= felsőfokú;

SZFF

= szakirányú felsőfokú;

21–61

= a szakképesítés szintje az Országos Képzési Jegyzék alapján.

c)    Előmeneteli és szakmai tanfolyam:

*

= felsővezető képző tanfolyam, vezetői tanfolyam, szakterülethez kapcsolódó tudományos fokozat, jogi szakvizsga, közigazgatási szakvizsga, egyetemi végzettségre épülő szakirányú posztgraduális végzettség. Az egyes beosztásokhoz tartozó konkrét követelményt az állománytábla vagy a munkaköri jegyzék tartalmazza;

ET

= előmeneteli (rendfokozathoz kötött) tanfolyam;

JSZV

= jogi szakvizsga;

KSZV

= közigazgatási szakvizsga.

d)    Szükséges nyelvismeret:

A

= alapfokú vagy STANAG 6001 1111 szint;

K

= középfokú vagy STANAG 6001 2222 szint;

F

= felsőfokú vagy STANAG 6001 3333 szint.

e)    Egészségi kategóriák:

A1

= repülőgép-, helikoptervezető és a Repülőorvosi Bizottság (a továbbiakban: ROB) elbírálása hatáskörébe tartozó személyek;

A2

= külföldi szolgálatra jelentkező és az állomány külföldi szolgálatra tervezett tagja;

A3

= az egyes fegyvernemeknél (légi mozgékonyságú, harckocsizó, búvár, tűzszerész és aknakutató), valamint a radioaktív anyagokkal, ionizáló sugárforrásokkal, rakéta üzemanyaggal dolgozó állomány alkalmasságának szintje, beosztásba helyezés előtt és a szolgálat teljesítése során;

A4

= az állomány tagjának egészségi besorolása szolgálata teljesítése során, a hivatásos állományba történő visszavétel, valamint a nyugdíjkorhatáron túli szolgálatra való visszatartás előtt (kivéve az A3 pontban felsoroltakat);

A5

= állományba vételre jelentkező egészségi szintje (kivéve az A3 pontban felsoroltakat);

A6

= az állományilletékes parancsnok (vezető) beosztásra tervezett, a beosztásba helyezés előtt és a szolgálat teljesítése során.

f)    Fegyvernemi és munkaköri kizáró korlátozások:
A) Fegyvernemi kizáró korlátozások

F1

= gépesített lövész, felderítő;

F2

= harckocsizó;

F3

= vegyivédelmi;

F4

= tüzér, légvédelmi rakétatechnika;

F5

= műszaki;

F6

= rádiótechnikai felderítő, lokátortechnika;

F7

= fegyverzeti és gépjárműtechnika, repülőműszaki (gépész);

F8

= hadtáp, pénzügy, informatika, közlekedés, gazdálkodás.

B) Munkaköri kizáró korlátozások

K1

= búvárnak;

K2

= fokozottan balesetveszélyes munkakörben;

K3

= gépjármű, harcjármű, műszaki gépek vezetésére és kezelésére;

K4

= külföldi szolgálatra;

K5

= felderítő beosztásban;

K6

= úszni tudást igénylő feladat vagy beosztás ellátására;

K7

= lokátoros beosztásban;

K8

= híradó beosztásban;

K9

= tüzér beosztásban;

K10

= irányzói beosztásban;

K11

= légideszantos beosztásban;

K12

= beosztási kötelezettségen felüli állandó többletmunka ellátására;

K13

= ionizáló sugárexpozíció veszélyével járó munkára;

K14

= zárt térben (harcjárműben, tartályban, berendezés belső terében) végzett munkára;

K15

= szabadban végzett munkára;

K16

= föld alatti munkahelyen végzett munkára;

K17

= mérgező anyagokkal végzett munkára;

K18

= radioaktív anyagokkal végzett munkára;

K19

= nagy frekvenciájú elektromágneses térben végzett munka;

K20

= teljes színlátást igénylő beosztás ellátására;

K21

= kedvezőtlen klímájú munkahelyen teljesített szolgálatra;

K22

= kétszemes együttlátást igénylő beosztás ellátására;

K23

= környezetbe való beilleszkedést, jó alkalmazkodást igénylő beosztásban;

K24

= megosztott figyelmet, fokozott koncentrációt és felelősségérzetet igénylő beosztásban;

K25

= zajterheléssel járó beosztásban;

K26

= képernyős munkavégzésre.

Megjegyzés: a fegyvernemi és a munkaköri kizáró korlátozások közül azt kell feltüntetni a munkaköri követelmények között, amivel az adott beosztás nem tölthető be.
g)    Pszichikai követelmények:

Pa

= Általános pszichés státusz. Az értelmi szint, a személyiség jellemzői, motivációs háttér, értékrend, kommunikációs készség, anamnézis, szenzomotoros készségek szintjének meghatározása, amelyek alapján az adott személy általában alkalmas fegyveres szolgálatra.

Pv

= A katonai vezetői beosztás által támasztott magasabb pszichikai követelményeknek való megfelelés.

Pm

= A megkülönböztetés alapja az egyes munkaköröknél azon speciális képességek és készségek, melyek az adott munkakör pszichikai követelményeinek megfelelnek.

Pk

= Azon munkaköröknél kerül meghatározásra, ahol az általánostól eltérő különleges pszichikai adottságokkal kell rendelkezni, mely adottságok a konkrét végrehajtandó feladathoz kötődnek.

A követelményeknek való megfelelés szintjei:

III.

= Közepes

IV.

= Jó

V.

= Kiemelkedő

h)

Fizikai követelmények:

A munkakörhöz szükséges funkcionális szervrendszerek

T1

= alapfokú edzettségi állapota;

T2

= közepes fokú edzettségi állapota;

T3

= emeltszintű edzettségi állapota;

T4

= fokozott szintű edzettségi állapota.

Megjegyzések:

1.

E melléklet nem tartalmazza a nem katonai oktatási intézményekből állományba felvett személyek szakirányú, tanfolyamrendszerű felkészítését.

2.

A KF31 szintű szakképzettséggel csak középiskolai végzettséghez nem kötött tiszthelyettes beosztások tölthetőek be.

3.

Egyes törzsőrmesteri rendfokozatok előmeneteli felkészítését az első beosztásra való felkészítés is tartalmazhatja.

4.

A rendfokozati állománycsoportoknál a pszichikai megfelelési szintekhez eltérő követelmények tartoznak (pl. III. szint elérése a tiszthelyettesi állománycsoportnál magasabb követelmények teljesítését jelenti, mint a tiszteseknél).

5.

A szakirányú posztgraduális végzettség megléte általában elégséges feltétele az alezredesi rendfokozattal rendszeresített beosztások betöltésének.

II.    A KATONAI MUNKAKÖRCSALÁDOK ÉS A BEOSZTÁSOK KÖVETELMÉNYEI
1. Összhaderőnemi általános katonai (01), szárazföldi (02), légierő (03), logisztikai (04), vezénylő tiszthelyettes (06), vám (68) és általános (99) munkakörök

Rendszeresített
rendfokozat

Képesítési és egyéb követelmények

iskolai végzettség

szakképzett-
ségi szint

előmeneteli tanfolyam

egészségi

pszichikai1

fizikai

kate-
gória2

kizáró korlátozások

19

vezérezredes

ZMNE, SZPE

SZFF

*

A6

K12, 23, 24

Pa/V, Pv/V

T1

18

altábornagy

17

vezérőrnagy

16

dandártábornok

15

ezredes

14

alezredes

 

A4

Pa/V, Pv/IV

13

őrnagy

ZMNEF, SZPF

ET

Pa/IV

T2

12

százados

FF

ET

11

főhadnagy

 

10

hadnagy

09

főtörzszászlós

SZPF, ZMNEF

SZFF

08

törzszászlós

SZKF54

ET

07

zászlós

06

főtörzsőrmester

SZKF52

ET

1 Külszolgálati beosztás esetén speciális pszichikai követelményeknek is meg kell felelni, jelölése: „Pk”.
2 Külszolgálati beosztás esetén az egészségi kategória „A2”.
2. Szárazföldi
A) lövész, harckocsizó, tüzér

Rendszeresített
rendfokozat

Képesítési és egyéb követelmények

iskolai végzettség

szakképzett-
ségi szint

előmeneteli tanfolyam

egészségi

pszichikai

fizikai

kate-
gória

kizáró korlátozások

16

dandártábornok

ZMNE

SZFF

*

A6

F1-F8, K23, 24

Pa/V, Pm/IV, Pv/V

T1

15

ezredes

Pa/V, Pm/IV, Pv/IV

14

alezredes

 

A4

Pa/IV, Pm/IV, Pv/IV

T2

13

őrnagy

ZMNEF

ET

A3

Pa/IV, Pm/IV

T3

12

százados

ZMNEF, PF

FF

ET

F1-F8, K3, 2, 14, 10, 15, 20, 22, 25

 

T4

11

főhadnagy

ET

10

hadnagy

 

09

főtörzszászlós

SZPF, ZMNEF

SZFF

 

Pa/III, Pm/III

08

törzszászlós

SZKF54

ET

07

zászlós

 

06

főtörzsőrmester

ÁI, KÉ

KF31, SZKF52

ET

05

törzsőrmester

ET

04

őrmester

 

03

szakaszvezető

ÁI

AK, KK

ET

02

tizedes

ET

01

őrvezető

 

B) a) felderítő és elektronikai hadviselési szakirányú vezető szervezetek

Rendszeresített
rendfokozat

Képesítési és egyéb követelmények

iskolai végzettség

szakképzett-
ségi szint

előmeneteli tanfolyam

egészségi

pszichikai

fizikai

kate-
gória

kizáró korlátozások

15

ezredes

ZMNE

SZFF

*

A6

K12, 23, 24

Pa/V, Pv/V

T1

14

alezredes

 

A4

Pa/V, Pv/IV

T2

13

őrnagy

ZMNEF

ET

Pa/IV

12

százados

FF

ET

09

főtörzszászlós

SZPF, ZMNEF

SZFF

 

T3

08

törzszászlós

SZKF54

ET

07

zászlós

 

06

főtörzsőrmester

SZKF52

ET

B) b) felderítő (nem mélységi), elektronikai hadviselési

Rendszeresített
rendfokozat

Képesítési és egyéb követelmények

iskolai végzettség

szakképzett-
ségi szint

előmeneteli tanfolyam

egészségi

pszichikai

fizikai

kate-
gória

kizáró korlátozások

14

alezredes

ZMNE

SZFF

 

A3

K1, 3, 5, 6, 11, 14, 15, 17, 20, 22, 23, 24

Pa/IV, Pk/IV, Pv/IV

T2

13

őrnagy

ZMNEF

ET

Pa/IV, Pk/IV

12

százados

ZMNEF, PF

FF

ET

11

főhadnagy

ET

T3

10

hadnagy

 

09

főtörzszászlós

SZPF, ZMNEF

SZFF

 

08

törzszászlós

SZKF54

ET

07

zászlós

 

06

főtörzsőrmester

SZKF52

ET

05

törzsőrmester

ET

04

őrmester

 

03

szakaszvezető

ÁI

AK, KK

ET

Pa/III, Pk/IV

T4

02

tizedes

ET

01

őrvezető

 

B) c) mélységi és speciális felderítő, különleges műveleti

Rendszeresített
rendfokozat

Képesítési és egyéb követelmények

iskolai végzettség

szakképzett-
ségi szint

előmeneteli tanfolyam

egészségi

pszichikai

fizikai

kate-
gória

kizáró korlátozások

15

ezredes

ZMNE

SZFF

 

A1

K1, 3, 5, 6, 11, 14, 15, 17, 20, 22, 23, 24

Pa/IV, Pk/IV, Pv/IV

T2

14

alezredes

13

őrnagy

ZMNEF

ET

Pa/IV, Pk/IV

T3

12

százados

ZMNEF, PF

FF

ET

11

főhadnagy

ET

T4

10

hadnagy

 

09

főtörzszászlós

SZPF, ZMNEF

SZFF

 

08

törzszászlós

SZKF54

ET

07

zászlós

 

06

főtörzsőrmester

SZKF52

ET

05

törzsőrmester

ET

04

őrmester

 

03

szakaszvezető

ÁI

AK, KK

ET

Pa/III, Pk/IV

02

tizedes

ET

01

őrvezető

 

C) műszaki

Rendszeresített
rendfokozat

Képesítési és egyéb követelmények

iskolai végzettség

szakképzett-
ségi szint

előmeneteli tanfolyam

egészségi

pszichikai

fizikai

kate-
gória

kizáró korlátozások

16

dandártábornok

ZMNE, SZPE

SZFF

*

A6

F5, K3, 13, 14, 15, 17, 23, 24, 25

Pa/V, Pv/V

T1

15

ezredes

Pa/V, Pv/IV

14

alezredes

 

A4

Pa/IV, Pv/IV

T2

13

őrnagy

ZMNEF, SZPF

ET

 

Pa/IV, Pm/IV

T3

12

százados

ET

F5, K3, 13, 14, 15, 17, 23, 24

 

11

főhadnagy

ET

T4

10

hadnagy

 

09

főtörzszászlós

SZPF, ZMNEF

SZFF

 

A3

Pa/III, Pm/III

 

08

törzszászlós

SZKF54

ET

07

zászlós

 

06

főtörzsőrmester

ÁI, KÉ

SZKF31, SZKF52

ET

05

törzsőrmester

ET

04

őrmester

 

03

szakaszvezető

ÁI

AK, KK

ET

02

tizedes

ET

01

őrvezető

 

D) vegyivédelmi

Rendszeresített
rendfokozat

Képesítési és egyéb követelmények

iskolai végzettség

szakképzett-
ségi szint

előmeneteli tanfolyam

egészségi

pszichikai

fizikai

kate-
gória

kizáró korlátozások

16

dandártábornok

ZMNE

SZFF

*

A6

F3, K3, 13, 14, 15, 17, 18, 23, 24, 25

Pa/V, Pv/V

T1

15

ezredes

Pa/V, Pv/IV

14

alezredes

 

T2

13

őrnagy

ZMNEF

ET

A4

Pa/IV, Pm/IV

12

százados

ZMNEF, PF

FF

ET

F3, K3, 13, 14, 15, 17, 18, 25

T3

11

főhadnagy

ET

10

hadnagy

 

09

főtörzszászlós

SZPF, ZMNEF

SZFF

 

A3

Pa/III, Pm/III

08

törzszászlós

SZKF54

ET

07

zászlós

 

06

főtörzsőrmester

ÁI, KÉ

KF31, SZKF52

ET

05

törzsőrmester

ET

04

őrmester

 

03

szakaszvezető

ÁI

AK, KK

ET

T4

02

tizedes

ET

01

őrvezető

 

3. Légierő
A) repülőgép, helikopter személyzet

Rendszeresített
rendfokozat

Képesítési és egyéb követelmények

iskolai végzettség

szakképzett-
ségi szint

előmeneteli tanfolyam

egészségi

pszichikai

fizikai

kate-
gória

kizáró korlátozások

16

dandártábornok

ZMNE

SZFF

*

A1, A6

 

 

T1

15

ezredes

14

alezredes

 

A1

T3

13

őrnagy

ZMNEF

ET

T4

12

százados

ET

11

főhadnagy

ET

10

hadnagy

 

09

főtörzszászlós

SZPF, ZMNEF

SZFF

 

08

törzszászlós

SZKF54

ET

07

zászlós

 

06

főtörzsőrmester

SZKF52

ET

05

törzsőrmester

ET

04

őrmester

 

B) légvédelmi rakéta és tüzér

Rendszeresített
rendfokozat

Képesítési és egyéb követelmények

iskolai végzettség

szakképzett-
ségi szint

előmeneteli tanfolyam

egészségi

pszichikai

fizikai

kate-
gória

kizáró korlátozások

16

dandártábornok

ZMNE

SZFF

*

A6

F1-F8, K2, 3, 9, 10, 14, 15, 20, 22, 23, 24, 25

Pa/V, Pv/V

T1

15

ezredes

Pa/V, Pv/IV

14

alezredes

 

A4

Pa/IV, Pv/IV

T2

13

őrnagy

ZMNEF

ET

12

százados

ET

A3

F1-F8, K2, 3, 9, 10, 14, 15, 20, 22, 25

Pa/IV, Pm/IV

T4

11

főhadnagy

ET

10

hadnagy

 

09

főtörzszászlós

SZPF, ZMNEF

SZFF

 

Pa/III, Pm/III

08

törzszászlós

SZFF54

ET

07

zászlós

 

06

főtörzsőrmester

ÁI, KÉ

SZKF31, SZKF52

ET

05

törzsőrmester

ET

04

őrmester

 

03

szakaszvezető

ÁI

AK, KK

ET

02

tizedes

ET

01

őrvezető

 

C) légi vezetés, repülő harcbiztosító

Rendszeresített
rendfokozat

Képesítési és egyéb követelmények

iskolai végzettség

szakképzett-
ségi szint

előmeneteli tanfolyam

egészségi

pszichikai

fizikai

kate-
gória

kizáró korlátozások

16

dandártábornok

ZMNE

SZFF

*

A1, A6

 

 

T1

15

ezredes

14

alezredes

 

A1

T2

13

őrnagy

ZMNEF

ET

12

százados

ET

T3

11

főhadnagy

ET

10

hadnagy

 

09

főtörzszászlós

SZPF, ZMNEF

SZFF

 

08

törzszászlós

SZKF54

ET

07

zászlós

 

06

főtörzsőrmester

SZKF52

ET

05

törzsőrmester

ET

04

őrmester

 

03

szakaszvezető

ÁI

KF

ET

T4

02

tizedes

ET

01

őrvezető

 

4. Vezetés, irányítás
A) általános híradó, rádióhíradás, rádiórelé híradás, hírközpontok, vezetékes híradás, FTP híradás

Rendszeresített
rendfokozat

Képesítési és egyéb követelmények

iskolai végzettség

szakképzett-
ségi szint

előmeneteli tanfolyam

egészségi

pszichikai

fizikai

kate-
gória

kizáró korlátozások

16

dandártábornok

ZMNE, SZPE

SZFF

*

A6

F6, F8, K2, 3, 8, 14, 16, 19, 23, 24, 25, 26

Pa/V, Pv/V

T1

15

ezredes

Pa/V, Pv/IV

14

alezredes

 

13

őrnagy

ZMNEF, SZPF

ET

A4

Pa/IV, Pm/IV

T2

12

százados

ET

F6, F8, K2, 3, 8, 14, 16, 19, 25,26

11

főhadnagy

ET

T3

10

hadnagy

 

09

főtörzszászlós

SZPF, ZMNEF

SZFF

 

Pa/III, Pm/III

08

törzszászlós

SZKF54

ET

07

zászlós

 

06

főtörzsőrmester

ÁI, KÉ

KF31, SZKF52

ET

05

törzsőrmester

ET

04

őrmester

 

03

szakaszvezető

ÁI

SZKF

ET

A3

T4

02

tizedes

ET

01

őrvezető

AK, KK

 

B) Repülésbiztosító-FRISZ

Rendszeresített rendfokozat

Képesítési és egyéb követelmények

iskolai végzettség

szakképzett-ségi szint

előmeneteli tanfolyam

egészségi

pszichikai

fizikai

kate-
gória

kizáró korlátozások

15

ezredes

ZMNE, SZPE

SZFF

*

A6

F5, K3, 12, 15, 19, 20, 22, 23, 24

Pa/V, Pv/IV

T1

14

alezredes

 

A4

Pa/IV, Pv/IV

13

őrnagy

ZMNEF, SZPF

ET

T2

12

százados

ET

F5
K3, 12, 15, 19, 20, 22

11

főhadnagy

ET

T3

10

hadnagy

 

09

főtörzszászlós

SZPF, ZMNEF

SZFF

 

A3

Pa/III, Pm/IV

08

törzszászlós

SZKF54

ET

07

zászlós

 

06

főtörzsőrmester

ÁI, KÉ

SZKF31, SZKF52

ET

05

törzsőrmester

ET

04

őrmester

 

03

szakaszvezető

ÁI

SZKF

ET

Pa/III, Pm/III

T4

02

tizedes

ET

01

őrvezető

AK, KK

 

C) ügyviteli, információvédelmi, vezetési, informatikai

Rendszeresített rendfokozat

Képesítési és egyéb követelmények

iskolai végzettség

szakképzett-ségi szint

előmeneteli tanfolyam

egészségi

pszichikai

fizikai

kate-
gória

kizáró korlátozások

15

ezredes

ZMNE SZPE, PE

SZFF, FF

*

A6

F8
K23, 24, 26

Pa/V, Pv/IV

T1

14

alezredes

 

13

őrnagy

ZMNEF, SZPF, PF

ET

A4

Pa/IV, Pm/IV

12

százados

ET

T2

11

főhadnagy

ET

10

hadnagy

ZMNEF, SZPF

SZFF

 

09

főtörzszászlós

SZPF, ZMNEF

SZFF

 

Pa/III, Pm/III

08

törzszászlós

SZKF54, KF54

ET

07

zászlós

 

06

főtörzsőrmester

SZKF52, KF52

ET

05

törzsőrmester

ET

5. Logisztika
A) üzembentartás, páncélos és gépjárműtechnika

Rendszeresített rendfokozat

Képesítési és egyéb követelmények

iskolai végzettség

szakképzett-ségi szint

előmeneteli tanfolyam

egészségi

pszichikai

fizikai

kate-
gória

kizáró korlátozások

15

ezredes

ZMNE, SZPE

SZFF

*

A6

F7, 8,
K3, 14, 24, 25

Pa/V, Pv/IV

T1

14

alezredes

 

A4

Pa/IV, Pv/IV

T2

13

őrnagy

ZMNEF, SZPF

ET

12

százados

ET

T3

11

főhadnagy

ET

10

hadnagy

 

09

főtörzszászlós

SZPF, ZMNEF

SZFF

 

Pa/III, Pm/III

08

törzszászlós

SZKF54

ET

07

zászlós

 

06

főtörzsőrmester

ÁI, KÉ

KF31, SZKF52

ET

05

törzsőrmester

ET

04

őrmester

 

03

szakaszvezető

ÁI

SZKF

ET

A3

T4

02

tizedes

ET

01

őrvezető

AK, KK

 

B) vegyivédelmi technika, kiképzéstechnika, különleges berendezés technika

Rendszeresített rendfokozat

Képesítési és egyéb követelmények

iskolai végzettség

szakképzett-ségi szint

előmeneteli tanfolyam

egészségi

pszichikai

fizikai

kate-
gória

kizáró korlátozások

15

ezredes

ZMNE, SZPE

SZFF

*

A6

F3 7, 8,
K2, 14, 15, 17, 23, 24

Pa/V, Pv/IV

T1

14

alezredes

 

A4

Pa/IV, Pv/IV

T2

13

őrnagy

ZMNEF, SZPF

ET

Pa/IV, Pm/IV

12

százados

ET

F3, 7, 8 K2, 14, 15, 17, 24, 25

T3

11

főhadnagy

ET

10

hadnagy

 

09

főtörzszászlós

SZPF, ZMNEF

SZFF

 

Pa/III, Pm/III

08

törzszászlós

SZKF54

ET

07

zászlós

 

06

főtörzsőrmester

ÁI, KÉ

KF31,
SZKF52

ET

05

törzsőrmester

ET

04

őrmester

 

03

szakaszvezető

ÁI

SZKF

ET

A3

T4

02

tizedes

ET

01

őrvezető

AK, KK

 

C) fegyverzettechnika/aktív eszközök, elektronika, műszaki technika, mérésügy
1

A rendelet a 4. § alapján hatályát vesztette 2011. február 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére